//Szeszélyes társaság//
*Szemet forgatva hallgatja a piperkőc monológját. Nem tudja elhinni, hogy ennyire nagy feneket kell keríteni annak, hogy kimutassa melyikük itt az ész. Kíváló, köszöni szépen, de a lényeg érdekli, ami a konkrét terv. Mert azt még azóta is szépen magában tartja Monteqieo. Egy pillanatra ha tán apjára emlékezteti a tompa fülű, ahogy a fejrázással együtt feláll, és elsétál mellette, úgy hogy még csak a szemébe sem néz, csak meredve bámul el a távolba, mintha Lazz ott sem lenne. A vadcsikós hasonlatra Lazziar csak felvonja egyik szemöldökét, elhúzza száját, és akaratlanul is az iróniával élve csak"puffog" egyet ami ha úgy fest akár hasonlítana egy fiatal ló rövid prüszkölésére. Azonban nem fogja hagyni, hogy valaki csak így mögötte ácsorogjon, így egy fél lépést hátra téve elfordul, hogy ismét mind a három személyt egyszerre tudja szeme előtt tartani, bár sajnos Merrin túlzottan szeme sarkában ácsorog, ami nincs ínyére. Egy pillanatra összeszorul a keze haragjában, ahogy fél szemmel végig méri Monteqieot, még ha nem is tudják, de fejükben hasonlók a gondolatok. Egyikük sem tudja, hogy kivel áll szemben. Lehunyja szemét, nagy levegőt vesz és kifúj, igyekszik tartani a vérmérsékletét. Nem szükségeltetik, hogy elszálljon egy két pofon. Nem amikor végre az izgalmasabb részre tér rá Monteqieo.
Ismételten megszólal a grófnak öltözött férfi, odafordulva fajtársához, hogy amazt példaként használva írja kőrbe mesterkélt tervét. A lihanech szónál azonban, tekintete egy őszinte meglepettséget sugall, az eddigi gúnyos fapofát lecserélve.*
-Érdekes, és az illetők akiket édesgetni kell, ugye nem oda valósiak?
*Rázza végre ki magát meglepettségéből, egyelőre nem akarja felfedni pontos hovatartozását, úgy hogy igyekszik kipuhatolni a terv részleteit legalább az áldozatokról kapcsolatban.
Ezzel a kérdésével tán csúnyán közbe vágott Monteqieo monológjának, de az ördög a részletekben rejlik. Ezt majd kitárgyalják, azonban a terv további része ismételten szóba kerül, hogy a problémákat majd Merrin intézi. Bár az az ostorcsapás szerű tekintet érződik, hogy a problémákba bizony ő is könnyen belesorolható, hogyha nem figyel hova lép. Persze a puszta szavaknál és a csúnya nézésnél több kell, hogy Lazziart megijessze bárki. Állja a sarat, és nem rezzen meg Monteqieo tekintetétől, farkas szemet nézve vele hallgatja tovább amíg amaz befejezi mondandóját. Lazziar majd annak adja meg a tiszteletet aki kiérdemelte. Néhány szép szó, vagy csúnya tekintet nem jelent számára semmit. Főleg, ha azzal csak megrémiszteni akarják.
A hölgyemény úgy fest benne van a tervben sőt mi több csalódást sem akar okozni Monteqieonak. Pusztán ösztönből, figyeli, ahogy a nő mint egy róka sompolyog végig a szobán, majd kezd el tollászkodni az asztalkánál.
Merrin felszólalására, Monteqieohoz hasonlóan szeme ostorként csattan a félelf irányába, szája haragosan húzódik fel annak szavaira. Mégis mit képzel kiről beszél ez?
Végül, Monteqieo zárja szavait, és ismét ott van az a negédes mosoly, amit nem tudja miért de úgy letörölne a férfi képéről.
De ha már próbatétel, miért is ne adjon egy ízelítőt a kételkedő szempároknak. Ha már úgy is elkönyvelték magukban ő lesz itt a gyengébbik láncszem, örömét fogja lelni abban, hogy megmutassa milyen fából faragták. Ki hitte volna, hogy drága apja erőfeszítései ilyen körülmények között fognak kifizetődni.
Egy gyors pillantást vet még a két férfire. Tenyereit ellazítja, hogy végre ne a megfeszült öklöket tartsa. Egyiket egy lágy mozdulattal az arca elé emeli, megköszörüli a torkát mintha beszédre készülne. Testtartása az eddigi hanyagból, lassacskán átváltozik. Hátát kihúzza, lábait sarkánál szépen összezárja, fejét pedig büszkén magasabbra emeli, pont annyira ami még elegáns hatást kelt, nem pedig egy piperkőcét. Öltözete valóban nincs meg hozzá, de a jelenlegi fekete posztó inge is megteszi. Lassú, kimért léptekkel kerüli meg a két férfit. Majd a tollászkodó fajtársához lép, tisztes távolságot tartva. Egyik lábát szépen hátra teszi, kissé meghajol miközben egyik kezét lassan a hölgy elé tartja lágyan. Majd csak ezután emeli fel tekintetét egy lágy kedves mosollyal*
-Kedvesem, volna szíves?
*Invitálja fajtársát egy próba táncra. Aki ha beleegyezik, egy autentikus Lihanechi keringőt fog eljárni szépen kecsesen, ahogy azt a nemesi körökben szokás. Kicsit talán rozsdásak azok a léptek valóban, nem olyan finomak mint azoké akik ezeket naponta járják a díszes báltermekben, de a lényeg, na azokra emlékszik. Édesapja szépen beleverte az ilyesfajta tudást a fejébe. Az illemre mindig is nagy figyelmet szentelt az öreg. A tánc közben illedelmesen tartja táncpartnerét, pont annyira közel ami még hihető, hogy ők valóban gróf és grófné. Fáradt tekintetű topázait, lágyan és kedvesen pihenteti a másik tekintetében, arcán pedig egy hasonló lágy, bár semlegesnek tűnő mosoly látható. Azonban nem húzza sokáig a bemutatót, hiszen nem táncolni jöttek ide. Amint újra ismételni kezdené a lépéséket a másikkal, ahelyett lelassít, meg áll. Elengedi a másik kezét, hátra lép, lágyan elegánsan meghajol.
Ez az elegancia, egészen idáig tartott. Azok a topázok a melegséget hátra dobva váltanak ismét fáradtságba és ridegségbe. Testtartása is ernyedtebb lesz, és egy nagyot sóhajtva, unott pofával néz át a nő vállán a másik kettőre.*
- Megfelel?
*Szólal fel röviden. Visszahajolva röviden biccent egyet fajtársának a táncot megköszönve, már ha az persze belement. Majd ismételten visszalépve az ablak felőli részhez folytatja beszédét.*
- Szóval, hol és mikor kezdünk?
* Teszi karjait keresztbe maga elé, és persze az önelégült mosolya ismételten felhúzódik arcára. Bár ez most valamiért kevésbé gúnyosabb mint az előzők. Mintha azt sejtetné, hogy a tompa fülű terve felkeltette volna érdeklődését.*