//Várt váratlan//
*Tényleg baj. Viszont igen sokszor segítenek a kimondott szavak. Ha megállt volna egy gondolatnál, lehetséges, hogy nem is ecseteli hosszasan azt, amit ezen röpke idő alatt meg tudott figyelni. Mert akkor saját magát állította volna le, intette volna csendre. A másik kérdése igen rövid, de ébresztő lett volna, ha erre saját magától nem jött volna rá időközben. Az elfről is sokat mutat. Csinálta már ezt vele a Sellőházban. Nem mond ki semmit, de egyébként mindent elárul vele. Már, ha az ilyesmire valaki oda is figyel, de Mai oda szokott, főleg így, hogy bekapcsolta nála a gombot, a gondolkodásét, amit ő maga egy időre leállított. A szemeinek megengedi, hogy sugározza, hogy igazat ad a ki nem mondott gondolatokra, amit a kérdés mögé sejt. Előtte nem titkolózik, olyanra akadt a személyében, aki előtt kár is lenne. Bosszanthatná, de nem ilyen hatással van rá. Inkább csak belekezd a röpke előadásba, ami mutatja, hogy ha rákapcsolódik valakire, legyen az sekélyes, vagy a legérzékenyebb lélek, akkor is vannak válaszai, meg tud figyelni. *
- Valóban. *Mondja a második ugyanolyan kérdésre. Egy szó, mégis más a töltet. Szórakoztatja ez az irány is. * - Ó, mennyi nőt hagyhattál ki, ha az ilyet nem veszed észre. *Nevet fel játékosan, éreztetve, hogy tudja ő, hogy pontosan tudja a másik is, mire vágyna a lány. Tetszik neki a játék.*
- Nem mindenkinek ugyanaz a szomorú. *Jegyzi meg még, hiszen van aki igen jól ki tud teljesedni egy kurtizán szerepében is. Bár ez a lány más lehet, talán lányregényeken nőtt fel és még hisz olyasmiben, amiben Mai nem. Neki éppen elég egy nap, amit olyannal tölthet, aki addig, amíg tart tényleg jelen van. Aki figyel, aki szórakoztató, aki utána hagyja, hogy mehessen tovább. Bár igen csekély időnek tartja most, ami jut, ha ilyen jól érzi magát. Viszont nem fog elveszni az érzelmekben, mert vannak mások, akiéivel foglalkozhat ahelyett.
A játékot egy új alak töri meg, akin nem túl feltűnően néz végig, hiszen ő sem másabb neki, mint a kielemzett csapos kisasszony. De talán róla majd megkérdezi a férfit, aki ugyan nem szakértője a lelkeknek, de valószínűleg kétszer annyit élt már korban, tapasztalatban pedig... ki sem merné számolni. *
- Köszönjük.
*Veszi el a bort, majd várná a férfi elé pakolt gyümölcstálat is, csakhogy az nem érkezik meg. De a másik által beindított analizálásra késztetés már nem hagy alább, azonnal mérni kezd. Először csak azért, hogy egy lesz-e a gondolat, ha felteszi a kérdést, amire már nyílna is az ajka, de a nő nem megy tovább. Sőt. Igen érdekes dolgot tesz. Kiszolgál, de fogalma sincs arról, hogy mit rendeltek valójában. Na meg csak úgy nem szoktak ingyen ételt osztogatni, még neki sem. Főleg nem akkor, amikor a konyha bezárt, ha lehet hinni az előző nőcskének, aki egyáltalán nem úgy néz a szőkére, mint ez. Valamit akar. Halványan mosolyodik csak el. De nem mond semmit a gondolataiból. Az ráér. Reméli igaznak bizonyulnak.*
- Nem, köszönöm.
*Megpróbálja lezártnak tekinteni a beszélgetést, és már nem engedné el addig a zöldeket, amíg nem kell újra a nőre tekinteni. Kíváncsi. De mégis a pohárba iszik bele, hogy mutassa, nincs rá már szükség tovább.*