//Várt váratlan//
*Ezt akarta. A döbbenetet. Látni akarta, hogy a nő szeme is elkerekedik, amikor kiderül számára, hogy csak egy játék volt. Persze nem így indult, sejtései voltak, de minden akkor igazolódott be, amikor a bűbáj hatása alá került, de végtére is az történt, amit akart. Nyert, bár nem a világ legnehezebb prédáját gyűrte maga alá, mégis sikerült a helyére tennie mindent. Szereti, ha rend van és szereti, ha ő uralja. De amit most a legjobban szeret, az mégis az, ahogy csillognak a zöldek, egyenesen rá és nem titkoltan mutatja ezzel, hogy ő is élvezte az előadást. Már annál a pojácánál a rezidencián is fitogtathatta, hogy mire gondol Mai akkor, amikor mondja, hogy megvannak az eszközei, de most igazán kiterítette előtte azt, ami ő tud lenni; eléri, amit akar, segít annak, aki fontos és még az alig megismert munkását sem hagyja cserben, mert ez az új családja. És azt fogad bele, akit akar. Nem a lesajnáló tekintettel mustráló anyját, nem a könnyűvérű, ámbár igen butácska nővéreit, nem is az apját, akihez köze sincs. Egy új közeg, ahol végre jól érzi magát és tehet bárkiért, bármennyit. Persze, hogy nem bírja ki, hogy felugorjon örömében az elf ölébe, aki jóval magasabb, mint ő, s megvolt az esélye annak is, hogy az egy ép keze nem elég arra, hogy megtartsa a hirtelen rárakódott súlyt. De sikerül és úgy csókolja, ahogyan azt most megérdemli. Vele akar lenni és el sem engedni, nem is gondol már újra kinyíló ajtóra, vendégekre, akik felmehetnek a lépcsőn, de elállják a folyosón az utat előlük. Pont ez a jó az egészben. Egyetlen percre sem érdekli annyira mellette semmi, hogy elkezdjen túlagyalni lépéseket, ezzel elrontva mindennek a báját.*
- Szerintem vegyük ki a mellette lévő szobát estére. Ígérem, hogy nem fogom vissza magam.
*Vigyorodik el, majd még néhány édes pillanatra az elf ajkakhoz forrna az övével, aztán leszállna végre a földre. De csak testben tud, lélekben még mindig szárnyal. *
- De előtte csaljunk ki neked valami ételt attól a másiktól, kelleni fog az erőd az éjjel. Ó és, nem vittél a Holdudvarra.
*Vigyorodik el, majd már a jól ismert haj hátradobás kíséretében indul le a lépcsőn, lehagyva a másikat, mintha neki nem az lenne minden vágya, hogy most azonnal folytassák, amit elkezdtek.*