//Várt váratlan//
*Meg tud szűnni minden más, amikor az elf érinti és még csalódást sem okoz neki Mai, hiszen minden viszonzott simítás, minden csillogó nézés és sóhaj mutatja, hogy mit is gondol. Jó vele és nem is akarja jelenleg elengedni. Az a kéz bejárja egészen, a teste óvja a hidegtől, szeret vele egybeolvadni és az ajkát kóstolni, miközben a finom ujjak ismét utat törnek szoknyája alá, hogy kipréseljen belőle egy mély, de egy ponton elakadó lélegzetet. Ő is inkább felmenne, s ezt is olvassa a zöldekből. Nehezen ellenállna neki itt és most, de eleget mutatták már a világnak, hogy jól érzik magukat egymás társaságában, meghittebb volna a nemrégiben történt beszélgetés után tényleg csak a szőkével lenni, elzárva a melegben úgy, hogy nem bukkanhat rájuk senki. Megharapja az ajkát, ahogy végignéz az árulkodó tekinteten, s bólint is rá, mintha kérdés hangzott volna el. De még nem tud felkelni, csak nézi, mintha sosem tudna betelni a képpel, mintha el szeretné raktározni, mert nem juthat belőle többé, s úgy bújik vissza hirtelen, hogy a nyakát kóstolja végig, kínzóan lassan feljutva a hegyes fülekig, hogy belesuttogjon.*
- Túl jó.
*Mintha csak be kellene fejeznie egy nemrégiben elhangzó mondatot, de aztán eltávolodik egy kis kényeztetés után, hogy felálljon, s onnan mérje végig, kezét nyújtva, hogy induljanak. A libabőr hirtelen száguld végig rajta, hogy elhagyta a melegség, amit a másik adott, de még ez is édes, mert tudja, hogy nemsokára visszakapja. Elindulna a fogadótér felé, s már csak az sem érdekli különösebben, ha belépnek, majd látja-e a kis fruska, hogy mennyire sietős a dolguk ott fent.*