//Várt váratlan//
*Nem gondolja unalmasnak a másik, pedig ő magát nem tartja túl szórakoztatónak, legalábbis ha másokhoz méri az életét, ami egyébként butaság, így nem is teszi. Abban viszont megegyezhetnek, hogy ha egymásba gabalyodnak, abban van valami, ami megtölti élettel és fűszerezi a hétköznapokat, amik ugyan nem monotonok, csak kevesen álmodnak ilyen életről, mint ami Mai-é. Jól esik a kis csók, tényleg egészen más neki az elf mellett. *
- Hm, mindenfélét. Voltam okos. Nagyon okos. Tudod, amikor bárki kellemetlenül érzi magát melletted, annyira. Már én sem értettem, hogy mit mondok, de használt. Vagy voltam épp túl lelkes, jaj, látni a rettegést a másik szemeiben, hogy kapott egy piócát. *Nevet fel. Igazából nem bántott senkit nagyon, sőt... megadta nekik a lehetőséget arra, hogy sokkal jobbat találjanak mint ő, aki sosem lenne jelen. Úgysem tud megadni semmit abból, amire szüksége van egy-egy nemes családnak. De valakinek őt is el kellett volna adni. Nem sikerült.* - De voltam őrültebb is annál, mint ami megéri a vesződést. Ah, még szerencsés is voltam, hogy ezt elnézték nekem. *Mert ha nem volna félvér, még ha ezt ki sem mondta soha senki, akkor behajtották volna azt rajta, ami kötelező. *
- A mágiáról van szó... Már akkor űzték, amikor még nem volt ilyen... "elérhető". Legalábbis a feljegyzések szerint, amit ki más tudna könnyebben hihetőbbé és eredetibbé tenni, mint aki mágiát gyakorol. *Rázza meg a fejét. Valamiért szívesen beszél a másiknak és még csak el sem kedvtelenedik. Bármi is volt, neki jó, hogy attól viszonylag távol van. * - Én távol akartam ettől maradni, ezért is igyekeztem elhitetni, hogy nem tudom használni. De aztán a daccal nem lehet sokat elérni. Végül beláttam, hogy a magam segítésére akár jól is jöhet. Vagy... a máséra.
*Hiszen most azért az is benne volt, hogy kiderítse mi végre is akarta pont őket a nő.
Ízlelgeti a másik nyakát, s kuncog, amikor válaszolnia kellene arra, hogy akkor mi lenne?*
- Akkor? Akkor lehet előbb kihúzom a karót a seggemből.
*Vonja meg a vállát. Önkritikája azért van, pontosan tudja, hogy miket hagyott ki csak azért, mert dühös volt a világára.
Végül elengedi a férfit, hogy hátradőljön az ágyon kicsit. De arra kínosan ügyel, hogy legalább a lába érintse a hosszúéletűt, nem akar túl távol lenni.*