*Már estefelé jár. A nyugvó nap által elnyújtott árnyékokat a piactér macskakövezete csipkézi meg. Más egyéb már nem nagyon akad, ami akadályt bocsásson eléjük - sok árus már sátorfát bontott és velük együtt fogynak a potenciális vásárlók is. Már csak a reménykedők maradtak, kiknek annyira nem megy jól az üzlet, vadászva minden egyes járókelőre, hátha hajlandóak megkönnyíteni zsebeiket néhány arranytallér súlya alól. A tér a napszakhoz hűen vörösben pompázik, ám ennek ellenére az idő hűvös - Lanawin népének az év utolsó enyhe napjaitól kell búcsúznia.
A soron következő árus, aki feladja, a déli szigetekről származó Issk. Bár szekerén számos egzotikus, amúgy nehezen fellelhető portéka található, mégsem kelendőek annyira, mint amennyire a nő szeretné. Kár lenne értük, ha a tél beálltával pocsékba mennének, hiszen akkorra már nem lesz itt, visszavonul, csak ő tudja hová. És a feltevés, hogy nem fogja tudni megkeresni a szükséges mennyiségű pénzt, nem csak afféle bosszantó kellemetlenség, hanem komoly probléma.
De attól, hogy egész éjszaka itt ácsorog, még nem fognak többen jönni pénzt költeni. Komor hangulatban kezd neki összepakolni. Az alkonyati szél, mintegy emlékeztetve a gondokra, feltámad, bebújik a ruhák alá, elűzve a meleget. Issk fázósan húzza össze magán a köpönyegként használt szőttest. Messziről felépillantva is látszik, hogy az átlagosnál alacsonyabb, könnyen össze lehetne téveszteni egy tizes éveiben járó emberlánnyal. Viszont felnőtt nő létét hangsúlyozza széles csípője és izmos lábai. Igaz, utóbbit most nem lehet megállapítani, ugyanis hosszú, fakó sötétzöld szoknyát visel, csak lábfejei látszanak ki, mikre az ősz beálltával a saru helyett immár mokaszint húzott. felsőként még ragaszkodik a barna ujjatlanhoz, de felette már ott van az említett köpönyeg. Végül természetesen most is viseli a nélkülözhetetlen karpereceket és lapos szalmakalapját, mit szokásához híven az arcába billentve hord. Piszkosszőke haja a kalap alatt feltűzve, bár a nap végére már kiszökött onnan egy-két vékony tincs. Ha valaki megszólítaná, seszínű szeme érdeklődve és kissé tolakodóan villanna fel, láthatóvá válna a ravasz arc. Most is csak szemet villogtatva pillantgat fel, még hátha-esetleg lesz egy érdeklődő. A szekérből kialakított bódé tartalmának nagy rész már a szekér mélyén, ponyva alatt pihen. De az olyan tárgyak, amik több figyelemre érdemesek, sosem voltak a polcon. A nő nem bolond annyira, hogy az egész város szeme elé tárja az értékesebb holmikat. De ha valaki tudja mit keres, az valószínűleg megtalálja.
Eközben a szekér túloldalán a kereskedőnő hátasa, Füstös ébredezik, tudván, hogy nemsokára vége a munkának (ami persze az ő részéről az egész napos alvást teszi ki), jön a vacsora idő, azután pedig újra szundíthat. Felhívva gazdája figyelmét, hogy nem ártana, ha kicsit megsürgetné magát, türelmetlenkedve élesen dobbant párat a kövön, mondanivalóját nyomatékosítva nyihog.*
- Na már csak te kellettél...
*Jegyzi meg szórakozottan a nő, bosszantó, hogy ettől az az érzése támad, mintha ő aludt volna egész nap, a ló pedig dolgozott...*