//Második szál//
//Bato//
-Hogy Rolwahur úr merre kívánja terelgetni az ő Aranycsengős báránykáit, azt csak Rolwahur úr tudhatja *kacag fel a nő, majd békítőleg hozzáteszi* Nem rég alakult még meg a társulat, még nem egészen tiszta, mire van igény, és mit tudunk kínálni a közönségnek. Mindkét útban látok fantáziát, bár a cirkusz világa nem való mindenkinek...
*Bato beszámolóját a mágusrendről félrebillentett fejjel, néha bólogatva hallgatja -ami Lord Bozontot arra készteti, hogy a nő vállán keressen nyugodalmasabb utazást.*
-Tudom hogy van ez a soknevű, sokcímű emberekkel, számos nemessel volt dolgom, akinek tovább tartott felsorolnia a címeit, mint hogy hány könyvet olvasott életében... No persze ezzel nem a nagymester érdemeit akarom lefitymálni, félre ne értsen, a mágusversenyek győzteseit nem a szemük színe alapján válogatják! *pillanatnyi szünetet tart, amíg kisöpör egy rakoncátlan tincset az arcából, csak hogy szinte ugyanoda hulljon vissza pár lépés után* Földmágia, az igazán érdekes lehet! *lelkesedése őszintén cseng, pedig bármelyik másik mágiaág említésére így reagált volna* A siker pedig megjön, csak gyakorlás kell hozzá! Mindig csodáltam azokat, akik képesek voltak elsajátítani a valódi mágiát... nekem csak ilyenek mennek *gyors, de elegáns mozdulattal az orra alá emeli az oldalán hordott tőrét, egy pillanatra mégis úgy tűnik, mintha dús szirmú rózsa kelyhébe szagolna bele.* Egyszerű illúzió, mégis rengeteg időmbe telt, míg ráéreztem a módjára...
*aztán megy tovább, határozottan ringó csípővel, emelt fővel, de fesztelen vállakkal, mintha a kis bemutató meg sem történt volna.*
-A dolgos délutánok valóban gyakran telnek közös gyakorlással, ez elengedhetetlen! Fontos, hogy megszokjuk egymás stílusát, apró jeleit, hogy tudjunk együtt is zenélni, hisz szólisták soraként aligha nevezhetnénk magunkat joggal társulatnak. Az utóbbi hat főleg a fogadásra való készüléssel telt, összeállítottuk a műsort, kigyakoroltuk a dalokat és összhangokat, hogy tökéletesen szóljanak. Ezen felül persze -mivel éhező művészek vagyunk és nem telik cselédre- vezetnünk kell a háztartást is, főzés, bevásárlás, takarítás, mosás... és az összes ilyesmi, amiből szívem szerint csak addig venném ki a részem, amíg kiosztom a feladatokat a többieknek... elvégre vigyáznom kell a kezeimre, azokkal keresem a kenyeremet, még ha nem is úgy, mint egy földműves. Tényleg, igaz az, hogy vannak szerzetesek, akik a kétkezi munkában keresik a felsőbb hatalmakhoz vezető ösvényt?