//Második szál//
//Hörcsög dögönyözés//
* A fiú válaszát már félig a nyúl bundája alól figyeli, csak nagy, mézszínű szemecskéi látszódnak ki.*
-Azs illhatok? - * kérdi, belebeszélve a nyúl szőrébe, mitől hangja tompul is meg kissé érthetetlenné is válik. Egy pici szünetet tart a lányka, elmélázik, majd kikapja pofiját a sok szőr közül * - Jaj Nuren, a tavasz! - * kiált fel, s utána hosszabb kacagás veszi kezdetét, minek hangja épp olyan, mintha csilingelő csengettyűket szólaltatna meg az enyhe szellő. *
- Köszönöm Nuren - * a nyúl már nincs a kezébe, egy óvatos, de sietős mozdulattal leteszi az asztalra, hogy aztán Nuren kezét fogja meg, egy jó nagy lépést közelebb lépve hozzá. Mivel nem sejti, hogy a fiúcska vak, így tudja, hogy esetleg negatív kimenetele is lehet a dolognak talán, no meg aztán nem is gondolkodik. *
- Köszönöm Nuren - * ismétli meg, immár kicsit szelídebb hangon, nem olyan nagy vehemensséggel, mint az elején *- ez eszembe se jutott. Az illatok... a tavaszé, mindig nyitott szemmel próbálok járni de az illatokra eddig aligha figyeltem. Olyan jelentéktelenek voltak, hogy nem vettem észre őket. - * itt elengedi kezét a gyermeknek, ha az nem taszította már előbb el magától s szomorúbban folytatva, néhány lépést hátrálva. *
- Szégyenlem is magam, látod én papolok itt arról, hogy minden apróságot meg kell ragadni, én magam pedig mégsem teszem... azonban most, hogy megmutattad figyelni fogok. Az illatokra is. A virágokéra, a tavaszéra, az eső utáni fűére, mindenre. - * Ígéri meg, boldog hangocskáját újra megtalálva, s, hogy az eskü valós legyen apró kacsóját szíve fölé is szorítja. *