Arthenior - Piactér
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Pegazus fogadó (új) Polgárnegyed (új) Romváros és Meredély (új) | Piactér | Erdőszéli tisztás (új) Kovácsműhely (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 352 (7021. - 7040. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
7040. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-24 18:56:14
Üzenet elküldve: 2018-10-24 18:56:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 742
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*A fajtárs nyugtatására Quantall biccent.*
-Ezt megértem. Viszont sosem szerettem mikor parancsoltak nekem.
~És most már nem is vagyok köteles elviselni.~
*Az istennője nevével úgy tűnik sikerült meglepnie a társaságot. Erre persze számíthatott.*
-A törpék teremtője. Egyszer megjelent nekem és segített...hát...megmenteni a világunkat. Nagyrészt az ő érdeme volt.
*Quantall talán időnként túlzottan is szerény. Ezzel kapcsolatban is. Soha nem tudná a saját érdemének tartani, hogy az életét is hajlandó lett volna áldozni egy sötét hatalom ellen. A következő kérdésre a mágiájával kapcsolatban viszont már határozottabban reagál.*
-De igen. Ahogy a helyi egyházat megismertem úgy vélem a népnek szüksége van rá. És Satereth ellenségei az én barátaim.
~Összefogás ahogy a szellem mondta.~
*Viszont úgy tűnik, hogy egy mondatával igencsak megsérti az elf lány érzéseit. Mégpedig azzal, hogy elpusztítja, azt a sötét oltárt. Először nem is érti a problémát, de mikor a lány kifejti akkor bólint.*
-Segíthetek felszentelni egy másikat. Talán nem lesz olyan erős mint a régi, de segítségére lehet az elé járulóknak.
*Ha a lány távozik akkor Quantall kicsit csalódik. Úgy tűnik, hogy a lányt magára haragította. Valahogy nem tud elmenni a fölött a tény fölött, hogy talán részben a bőrszíne is közrejátszhatott ebben. Mindenesetre némán viszi tovább a koporsót. A piactéren csend fogadja őket. Persze nem meglepő. Sötétedés után és ilyen állapotokban mit keresne itt egy kereskedő? Mégis látnak valakiket. A fajtárs megjegyzésével Quantall nem is törődik mivel valami lefoglalja a figyelmét.*
-A lányt...azt hiszem ismerem.
*Ha nem vinne egy koporsót akkor oda is szaladna, hogy megkérdezze mi történt. Így viszont csak döbbenten néz. Natalyda bár nem illik ilyet mondani, de szörnyen néz ki. Quantall szíve szerint odakiáltana neki, hogy csatlakozzanak, de nem meri.*
*A fajtárs nyugtatására Quantall biccent.*
-Ezt megértem. Viszont sosem szerettem mikor parancsoltak nekem.
~És most már nem is vagyok köteles elviselni.~
*Az istennője nevével úgy tűnik sikerült meglepnie a társaságot. Erre persze számíthatott.*
-A törpék teremtője. Egyszer megjelent nekem és segített...hát...megmenteni a világunkat. Nagyrészt az ő érdeme volt.
*Quantall talán időnként túlzottan is szerény. Ezzel kapcsolatban is. Soha nem tudná a saját érdemének tartani, hogy az életét is hajlandó lett volna áldozni egy sötét hatalom ellen. A következő kérdésre a mágiájával kapcsolatban viszont már határozottabban reagál.*
-De igen. Ahogy a helyi egyházat megismertem úgy vélem a népnek szüksége van rá. És Satereth ellenségei az én barátaim.
~Összefogás ahogy a szellem mondta.~
*Viszont úgy tűnik, hogy egy mondatával igencsak megsérti az elf lány érzéseit. Mégpedig azzal, hogy elpusztítja, azt a sötét oltárt. Először nem is érti a problémát, de mikor a lány kifejti akkor bólint.*
-Segíthetek felszentelni egy másikat. Talán nem lesz olyan erős mint a régi, de segítségére lehet az elé járulóknak.
*Ha a lány távozik akkor Quantall kicsit csalódik. Úgy tűnik, hogy a lányt magára haragította. Valahogy nem tud elmenni a fölött a tény fölött, hogy talán részben a bőrszíne is közrejátszhatott ebben. Mindenesetre némán viszi tovább a koporsót. A piactéren csend fogadja őket. Persze nem meglepő. Sötétedés után és ilyen állapotokban mit keresne itt egy kereskedő? Mégis látnak valakiket. A fajtárs megjegyzésével Quantall nem is törődik mivel valami lefoglalja a figyelmét.*
-A lányt...azt hiszem ismerem.
*Ha nem vinne egy koporsót akkor oda is szaladna, hogy megkérdezze mi történt. Így viszont csak döbbenten néz. Natalyda bár nem illik ilyet mondani, de szörnyen néz ki. Quantall szíve szerint odakiáltana neki, hogy csatlakozzanak, de nem meri.*
7039. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-24 13:16:00
Üzenet elküldve: 2018-10-24 13:16:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 184
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Temetés//
*Minden csendes minden szíp, minden jó. Egy temetésnek így kéne rendesen zajlania, nem holmi orrgyilkosok meg ilyesmik kezivel bemocskova. Még jó, hogy van pár tapasztalt harcos küzibük, akik kivégezték a szentségtörő és gyalázatos menetre támadókat. Eír bizton megádja majd a bátor harcosokat. Elgret apó már öreg, noha büszke, ennek ellenére tán senki nem veti szemére, hogy nem szúrt le egyetlen setítelfet se a támadók közül. A lényeg, hogy a jány meggyógyul és bemutatkozik Han nővérként.*
- Eír ádjon meg jányom. Elgret vagyok.
*Bemutatkozik mán, ha a jány is elmantrálta a nevét. A piactérre gördülnek lassan a koporsóval, amivel nem lenne különösebben baja, csak mán megint van valami ármánykodás a levegőbe. Nem lát túl jól ezért csak az állat jelző hangjára figyel fel, hogy valamit észrevett. Mivel nem törtínik még semmi ezért a kórust erősíti bariton hangján, továbbra is.*
*Minden csendes minden szíp, minden jó. Egy temetésnek így kéne rendesen zajlania, nem holmi orrgyilkosok meg ilyesmik kezivel bemocskova. Még jó, hogy van pár tapasztalt harcos küzibük, akik kivégezték a szentségtörő és gyalázatos menetre támadókat. Eír bizton megádja majd a bátor harcosokat. Elgret apó már öreg, noha büszke, ennek ellenére tán senki nem veti szemére, hogy nem szúrt le egyetlen setítelfet se a támadók közül. A lényeg, hogy a jány meggyógyul és bemutatkozik Han nővérként.*
- Eír ádjon meg jányom. Elgret vagyok.
*Bemutatkozik mán, ha a jány is elmantrálta a nevét. A piactérre gördülnek lassan a koporsóval, amivel nem lenne különösebben baja, csak mán megint van valami ármánykodás a levegőbe. Nem lát túl jól ezért csak az állat jelző hangjára figyel fel, hogy valamit észrevett. Mivel nem törtínik még semmi ezért a kórust erősíti bariton hangján, továbbra is.*
7038. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-22 21:40:24
Üzenet elküldve: 2018-10-22 21:40:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Úgy tűnhet, nem is hallja az egyre duzzadó menetben felhangzó dalt, melybe a gyermekek is bekapcsolódnak, ahogy talán arról sincs tudomása, hogy egyre többen lesznek. Xotara békítő szavait sem hallja meg, legalábbis úgy tűnhet, vagy ha hallja is, nem tulajdonít nekik jelentőséget. Olyan parancsot követ, amellyel nem ellenkezhet, s ő fanatikus hittel követ minden utasítást, mely a Fákban Lakótól érkezik.
Haragoszöld tekintetét egyenesen előre szegezi, ahogy befordulnak a piactérre, csak ott fut egy gyors kört a pillantása, hogy az üresen kongó piacot felmérje.
Ő nem tud a vitához hozzászólni, hogy vajon hogyan lehet visszaállítani a fényt a templomban. Az Erdő Szíve csak a következő lépésről lebbentette fel a fátylat, a végjáték megismerése még várat magára. Nem gondol azzal, hogy okkal keveredtek mellé társai, hogy okkal találkozott Xotaraval a piacon. Hanloren és most Quantall csatlakozása sem lehet véletlen, bár ez most nem is bír semmiféle jelentéssel számára. Neki mindegy, hogy az oltár elpusztításával vagy az átok megtörésével sikerül helyreállítani az egyensúlyt. Talán nem is fog emlékezni semmire.
Quantall mellett céltudatosan tart előre, léptei nem remegnek meg a koporsó súlya alatt. A piac átellenes pontján feltűnő alakokra csak az irbisz morgása figyelmezteti. Sötét tekintete az ismeretlenek felé rebben, rajtuk is tartja szemeit, míg ki nem derül, hogy miféle szándékok mozgatják őket. Ha nem akarják megállítani őket, mint a mélységiek tették, akkor nem eshet bajuk, egyszerűen elmennek egymás mellett. A hármasból egyetlen alak lehet ismerős számára, de ez viszont talán fel sem merül, hisz az egykori vadvédi csuhás most egészen másféle ruhát visel és arcát is szürke kendő takarja. Aleimord így nehezen ismerheti fel. A többiek csak akkor tűnnek fel neki, ha megpróbálják megállítani a menetet, de erre kicsi az esély, hisz nem úgy tűnik, hogy egyfelé tartanának vagy dolguk volna egymással.*
- Tovább. *Szólal meg tompán, halkan, ha bármiféle határozatlanságot tapasztal a menetet vezető koporsóvivők részéről. A temetés most a legfontosabb.*
*Úgy tűnhet, nem is hallja az egyre duzzadó menetben felhangzó dalt, melybe a gyermekek is bekapcsolódnak, ahogy talán arról sincs tudomása, hogy egyre többen lesznek. Xotara békítő szavait sem hallja meg, legalábbis úgy tűnhet, vagy ha hallja is, nem tulajdonít nekik jelentőséget. Olyan parancsot követ, amellyel nem ellenkezhet, s ő fanatikus hittel követ minden utasítást, mely a Fákban Lakótól érkezik.
Haragoszöld tekintetét egyenesen előre szegezi, ahogy befordulnak a piactérre, csak ott fut egy gyors kört a pillantása, hogy az üresen kongó piacot felmérje.
Ő nem tud a vitához hozzászólni, hogy vajon hogyan lehet visszaállítani a fényt a templomban. Az Erdő Szíve csak a következő lépésről lebbentette fel a fátylat, a végjáték megismerése még várat magára. Nem gondol azzal, hogy okkal keveredtek mellé társai, hogy okkal találkozott Xotaraval a piacon. Hanloren és most Quantall csatlakozása sem lehet véletlen, bár ez most nem is bír semmiféle jelentéssel számára. Neki mindegy, hogy az oltár elpusztításával vagy az átok megtörésével sikerül helyreállítani az egyensúlyt. Talán nem is fog emlékezni semmire.
Quantall mellett céltudatosan tart előre, léptei nem remegnek meg a koporsó súlya alatt. A piac átellenes pontján feltűnő alakokra csak az irbisz morgása figyelmezteti. Sötét tekintete az ismeretlenek felé rebben, rajtuk is tartja szemeit, míg ki nem derül, hogy miféle szándékok mozgatják őket. Ha nem akarják megállítani őket, mint a mélységiek tették, akkor nem eshet bajuk, egyszerűen elmennek egymás mellett. A hármasból egyetlen alak lehet ismerős számára, de ez viszont talán fel sem merül, hisz az egykori vadvédi csuhás most egészen másféle ruhát visel és arcát is szürke kendő takarja. Aleimord így nehezen ismerheti fel. A többiek csak akkor tűnnek fel neki, ha megpróbálják megállítani a menetet, de erre kicsi az esély, hisz nem úgy tűnik, hogy egyfelé tartanának vagy dolguk volna egymással.*
- Tovább. *Szólal meg tompán, halkan, ha bármiféle határozatlanságot tapasztal a menetet vezető koporsóvivők részéről. A temetés most a legfontosabb.*
7037. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-22 19:07:17
Üzenet elküldve: 2018-10-22 19:07:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//A harag napja//
*Éppen mikor elindulnak, a sötételf nő utánuk kiált. Velük akar menni.*
- Akkor siess!
*Ha a nő jön, ha nem, ők hárman bizony folytatják az útjukat.
Dromel beszól neki, amin Aleimord nem lepődik meg, teljes közöny olvasható le az arcáról, egyáltalán nem érdekli a fiú sértegetése.*
- Akkor elértem a célomat.
*Válaszolja a fiának hűvösen.*
- Magamra akartam terelni a figyelmet, hogy mások addig elmehessenek.
*A kiabálás is hasonló célt szolgált volna. Igen, tudja, hogy nagy valószínűséggel meghalt volna, de ez a cél egyelőre várat magára.
Közben igazat ad Dromelnek abban, hogy Natynak kell egy kabát, s bár a lány tiltakozik ellene, Aleimord mégis a vállára teríti a sajátját.*
- Ha nem akarsz velünk jönni, akkor miért... Jössz velük?
*Pillant a fiúra, mert ez egy elég jogos kérdés. Nem akar velük tartani, de mégis velük tart.*
~Hogy is van ez?~
- Nem kell szabadkoznod.
*Mondja Natynak, még mielőtt az nagyon belekezdene.*
- Valahogy a nyáron tudtam meg a létezéséről. Pont annyira utál engem, mint én az apámat. Szerintem családi vonás lehet.
*Már majdnem kiérnek a piacról, mikor a távolban fényt vesz észre, és énekszót hall meg. Fogalma sincs, hogy mi az, de úgy érzi, hogy jobb lesz sietni. Bár saját maga maradna, és megnézné, hogy mi az, most a legfontosabb, hogy Natalayda biztonságban legyen. Majd utána talán visszajön.*
*Éppen mikor elindulnak, a sötételf nő utánuk kiált. Velük akar menni.*
- Akkor siess!
*Ha a nő jön, ha nem, ők hárman bizony folytatják az útjukat.
Dromel beszól neki, amin Aleimord nem lepődik meg, teljes közöny olvasható le az arcáról, egyáltalán nem érdekli a fiú sértegetése.*
- Akkor elértem a célomat.
*Válaszolja a fiának hűvösen.*
- Magamra akartam terelni a figyelmet, hogy mások addig elmehessenek.
*A kiabálás is hasonló célt szolgált volna. Igen, tudja, hogy nagy valószínűséggel meghalt volna, de ez a cél egyelőre várat magára.
Közben igazat ad Dromelnek abban, hogy Natynak kell egy kabát, s bár a lány tiltakozik ellene, Aleimord mégis a vállára teríti a sajátját.*
- Ha nem akarsz velünk jönni, akkor miért... Jössz velük?
*Pillant a fiúra, mert ez egy elég jogos kérdés. Nem akar velük tartani, de mégis velük tart.*
~Hogy is van ez?~
- Nem kell szabadkoznod.
*Mondja Natynak, még mielőtt az nagyon belekezdene.*
- Valahogy a nyáron tudtam meg a létezéséről. Pont annyira utál engem, mint én az apámat. Szerintem családi vonás lehet.
*Már majdnem kiérnek a piacról, mikor a távolban fényt vesz észre, és énekszót hall meg. Fogalma sincs, hogy mi az, de úgy érzi, hogy jobb lesz sietni. Bár saját maga maradna, és megnézné, hogy mi az, most a legfontosabb, hogy Natalayda biztonságban legyen. Majd utána talán visszajön.*
7036. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-22 07:53:44
Üzenet elküldve: 2018-10-22 07:53:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A harag napja//
*Hálásan pillant Aleimordra, amikor a vidéki helyről beszél, legyen bármilyen is az. Bólogatva üdvözli a gondolatot, hogy oda menjenek, a forró fürdő pedig a legvonzóbb minden kecsegtetés közül. Hogy levetheti a véres rongyokat, és lesikálhatja ezt a mocskot, de lelke mélyén tudja jól, hogy amit tett, nem tudja lemosni, gyökérkefével sem. Sohasem.
Úgy tűnik, Aleimord nem csak őt hívja meg a vidéki birtokra, hanem, mintha az idegen férfinak is szólna, amire szemöldöke meglepve feljebb szalad*
- Nem kell kabát, nem kell semmi, csak siessünk innen *szaporázza lépteit.
Bármi is van a két férfi közt, nem lehet valami felhőtlen, de ezen aztán végképp nem kezd gondolkodni. Csak kapkodja a fejét megint, mert az egyik szerint sírjon, a másik szerint arra nincs idő. Hát, ha sírhatnékja volna, akkor biztosan nem kérne engedélyt, de jelen helyzetben a könnyei bár folynak, ő maga nem zokog. Nem is tudna. Illetve, úgy hiszi, nem tudna, pedig lehet, hogy csak egy hajszál választja el tőle. Ilyen időkben már önmagában sem biztos.
Elveszi a felé nyújtott zsebkendőt, két ujja közt fogja meg, mert mindkét kezében ott vannak a tőrök és nem ereszti őket, amíg nincsenek biztonságban. Ez szilárd elhatározása.
Ügyetlenül megtörli szeme alatt, ami után még egy-két könnycsepp lefolyik, de legalább már nem a koszos kezével maszatolja az arcát tovább. Ellenben a keszkenő valószínűleg tönkremegy a kormos pernyés véres elegytől, ami a lány arcáról, kezéről áttapadt.*
- A fiad? *rebben a pillantása Dromel felé.* Óhát. Ami azt illeti…
*Dromelre néz, a korábban megsebzett keze felé pillant.*
- Nem tudtam, na-nagyon sajnálom *dadog egy kissé, majd meg is torpan, mert a piactér szélén haladva, derengve tűnik fel neki a menet. Egyelőre csak a fáklyák pettyezett hullámzó sorát látja, de nem tudja, mi lehet ez. Így igyekszik nem feltűnően, Dromel mögé húzódni, hogy a véráztatta öltözete, minél kevésbé tűnjön fel.*
*Hálásan pillant Aleimordra, amikor a vidéki helyről beszél, legyen bármilyen is az. Bólogatva üdvözli a gondolatot, hogy oda menjenek, a forró fürdő pedig a legvonzóbb minden kecsegtetés közül. Hogy levetheti a véres rongyokat, és lesikálhatja ezt a mocskot, de lelke mélyén tudja jól, hogy amit tett, nem tudja lemosni, gyökérkefével sem. Sohasem.
Úgy tűnik, Aleimord nem csak őt hívja meg a vidéki birtokra, hanem, mintha az idegen férfinak is szólna, amire szemöldöke meglepve feljebb szalad*
- Nem kell kabát, nem kell semmi, csak siessünk innen *szaporázza lépteit.
Bármi is van a két férfi közt, nem lehet valami felhőtlen, de ezen aztán végképp nem kezd gondolkodni. Csak kapkodja a fejét megint, mert az egyik szerint sírjon, a másik szerint arra nincs idő. Hát, ha sírhatnékja volna, akkor biztosan nem kérne engedélyt, de jelen helyzetben a könnyei bár folynak, ő maga nem zokog. Nem is tudna. Illetve, úgy hiszi, nem tudna, pedig lehet, hogy csak egy hajszál választja el tőle. Ilyen időkben már önmagában sem biztos.
Elveszi a felé nyújtott zsebkendőt, két ujja közt fogja meg, mert mindkét kezében ott vannak a tőrök és nem ereszti őket, amíg nincsenek biztonságban. Ez szilárd elhatározása.
Ügyetlenül megtörli szeme alatt, ami után még egy-két könnycsepp lefolyik, de legalább már nem a koszos kezével maszatolja az arcát tovább. Ellenben a keszkenő valószínűleg tönkremegy a kormos pernyés véres elegytől, ami a lány arcáról, kezéről áttapadt.*
- A fiad? *rebben a pillantása Dromel felé.* Óhát. Ami azt illeti…
*Dromelre néz, a korábban megsebzett keze felé pillant.*
- Nem tudtam, na-nagyon sajnálom *dadog egy kissé, majd meg is torpan, mert a piactér szélén haladva, derengve tűnik fel neki a menet. Egyelőre csak a fáklyák pettyezett hullámzó sorát látja, de nem tudja, mi lehet ez. Így igyekszik nem feltűnően, Dromel mögé húzódni, hogy a véráztatta öltözete, minél kevésbé tűnjön fel.*
7035. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-22 02:05:27
Üzenet elküldve: 2018-10-22 02:05:27
ÚJ
![>Árnytörő Xotara [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11394_1547776595_sotetelf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*A sötételf lány Elgret és Csámpás nevét bólintással fogadja, a kutya nevével nem lesz gondja, az állatok neveinek megjegyzésével valahogy nemigen van.
Quantall ellenvéleményéhez, az esetleges profi orgyilkosokról, a mélységi lány nagy önuralommal, de nem fűz hozzá többet a korábbiaknál. Persze, átkúszik az elméjén egy ellentmondásos gondolat, de nem teszi szóvá, főleg, hogy a fajtársa nem is láthatta őt harc közben.*
~ Há' én nem igazán szemtől szemben támadtam vissza… az egyiket lenyilaztam, a másikat hátulról leszúrtam. Na, jó… az íjásznak kilőttem az egyik szemét. Üsse kavics… az talán 'szemtől szemben'-nek számít. Jaj, a fater hogy tajtékozna a dühtől, hiszen s'elfeket öltem, felszíniek helyett. Már csak ezért is fel vagyok dobva. ~
*A sötételf lány visszafogja magát, mert tudja, nem vitaesten vannak, az erdőszéli tisztásra kell eljutniuk, bár nehezére esik így tennie, főleg hogy most olyan a téma, amihez történetesen ért is – a templomban végighallgatott sok teológiai téma után –, talán még jobban is, mint ahogy azt Quantall gondolná.
Xotarának nem zavaró a marcona, szótlan harcosként működő szélsebes elf, főleg hogy nem idegen számára, az ilyen viselkedés a pirtianes-i tolvaj és orgyilkos berkekben való jártassága miatt. Persze, némiképp furcsa a sötételf lánynak, az epétlen, jámbor, nyájas csuhásként megismert elf viselkedése, már csak azért is, mert a szürke elf elmondása szerint a Fákban Lakó vasszigora ösztökéli, hogy így viselkedjen. Xotara, ha nem is érti ezt teljesen, de elfogadta, ahogy Pycta megváltozott személyiségét is, ezért sem tűnik fel neki, hogy esetleg másokat sérthet, vagy ellenszenves lehet az elf szerzetes rideg, érzéketlensége. A sötételf lánnyal is nem egyszer megesett ilyesmi az otrombasága és nyers őszintesége miatt, ezért nem is veszi észre a dolgot, egészen addig, míg Quantall élesebben vissza nem szól Pyctának. Kiérzi fajtársa hangjából a nemtetszést és az ellenszenvet, jól ismeri ezt a hanghordozást, mert ő maga is gyakran él vele, mivel szintén nehezebben viseli, hogy ha csak úgy bárki parancsolgat neki. Bár, Árnytörő hősnőnknél ezt leginkább a gyűlölt apja beteges nevelése, és némi kamasz dafkeség okozza.*
- Nyugi Quantall, ne szívd mellre! Kicsit félreérthető mostanság a szürke barátom, de csak a hite hajtja… pöppet elvakultan.
A mélységi mágus válaszait, az általa és Han nővér által feltett kérdésekre, élénk érdeklődéssel hallgatja. A kendő alatt egy kósza vigyor suhan át ajkain, mert bizonyos tekintetben, mintha egy rugóra járna az agyuk az elf lánnyal. Azonban, amikor fajtársa valami Wylnurana istennőt említi, Xotarában flegmatikus gondolatok kezdik kergetni egymást, de szokásához híven nem szól semmit a vallási témához, csak megjártatja mélyzöld szemeit Han nővér és a szentéletű sötételf között.*
~ Mélységi tárnák védőszellemére! Tessék… kibújt a szög a zsákból… egy újabb szentfazék… a végén kiderül, tuti én vagyok itt az egyedüli hitetlen, gyalázat! Ráadásul, amilyen cifra neve van ennek az isten csajnak, ha akarnám se tudnám szolgálni, hiszen a nevét se bírnám megjegyezni. ~
*Quantall meglepettsége a meggyalázott oltár hallatán, egyfajta elégedettséggel tölti el a sötételf lány, mert ezek szerint a mágus nem azért nem tett eddig semmit az ügyben, mert nem állna módjában, hanem azért nem, mivel nem tudott róla.*
- Tök jó, akkor a temetés után, ha útközben nem hagyjuk ott valahol a fogunkat, akkor én és Pycta visszatérünk veled a templomba, de a többiek nevében is merem ezt állítani.
A tűzvész kiáltásai, zajai elhalnak. Lassan mindenki megtalálja a helyét a sorban, rendeződik a fáklyásmenet, mely énekszóval vonul a piactérre. A dalt leszámítva minden elcsendesül. Goma koporsója a magasban, az elf és a sötételf párossal az élen, a halott gyermekeket szállító szekérrel bezárólag.
A sötételf lány elég gyanakvó természet, erős őrző-védő ösztönökkel, ha valaki, akkor ezt meg Pycta tudhatja leginkább, hogy mennyire. Persze, ha ki nem lúgozta ezt is az elméjéből az Erdő Szíve, a többi emlékeivel együtt. Szóval, Xotara is hasonló harcostársi indíttatásból, mint Quantall, ilyen közvetlenebb vele és Elgretorral, nem véletlenül, hiszen az elmúlt komoly események során volt ideje és alkalma lecsekkolni a két idegent, akik mindketten a maguk módján, de tevékenyen többször is bizonyították, hogy jó szándékkal csatlakoztak hozzájuk.
Ahogy a fojtogató füst elül, Xotara lehúzza a kendőt az arcáról. Az éjszakai távolbalátásukat is visszanyerik a menet sötételfjei. Ez valamennyire megnyugvással tölti el, a tömegiszonya ellenére is. A zötykölődő kocsit némán húzza, és lankadatlan éberséggel jártatja meg árgus szemeit a piactéren. Azonnal megakadnak a mélyzöld szemek a tér széli hármason. Xotara gyorsan végigméri a távolban lévő véres triót. Egyelőre nem lát beléjük többet, három nemes elfnél. Igen, a nőt is elfnek nézi. Némelyik szakadt, véres ruházatát elnézve, még pimaszul el is vigyorodik.*
- Pff! Nézzenek oda… nem is kék a vérük.
*Jegyzi meg félhangosan az orra alatt a sötételf lány, ami alighanem beleveszik a távolság és a menet énekszavába, még az érzékeny elffülek elől is. Tenni nem tesz semmit, azon kívül, hogy rendületlenül húzza tovább a szekeret a céljuk felé, amíg a trió nem ad okot a reflektálásra, vagy a csapatból nem tesz valaki így.*
*A sötételf lány Elgret és Csámpás nevét bólintással fogadja, a kutya nevével nem lesz gondja, az állatok neveinek megjegyzésével valahogy nemigen van.
Quantall ellenvéleményéhez, az esetleges profi orgyilkosokról, a mélységi lány nagy önuralommal, de nem fűz hozzá többet a korábbiaknál. Persze, átkúszik az elméjén egy ellentmondásos gondolat, de nem teszi szóvá, főleg, hogy a fajtársa nem is láthatta őt harc közben.*
~ Há' én nem igazán szemtől szemben támadtam vissza… az egyiket lenyilaztam, a másikat hátulról leszúrtam. Na, jó… az íjásznak kilőttem az egyik szemét. Üsse kavics… az talán 'szemtől szemben'-nek számít. Jaj, a fater hogy tajtékozna a dühtől, hiszen s'elfeket öltem, felszíniek helyett. Már csak ezért is fel vagyok dobva. ~
*A sötételf lány visszafogja magát, mert tudja, nem vitaesten vannak, az erdőszéli tisztásra kell eljutniuk, bár nehezére esik így tennie, főleg hogy most olyan a téma, amihez történetesen ért is – a templomban végighallgatott sok teológiai téma után –, talán még jobban is, mint ahogy azt Quantall gondolná.
Xotarának nem zavaró a marcona, szótlan harcosként működő szélsebes elf, főleg hogy nem idegen számára, az ilyen viselkedés a pirtianes-i tolvaj és orgyilkos berkekben való jártassága miatt. Persze, némiképp furcsa a sötételf lánynak, az epétlen, jámbor, nyájas csuhásként megismert elf viselkedése, már csak azért is, mert a szürke elf elmondása szerint a Fákban Lakó vasszigora ösztökéli, hogy így viselkedjen. Xotara, ha nem is érti ezt teljesen, de elfogadta, ahogy Pycta megváltozott személyiségét is, ezért sem tűnik fel neki, hogy esetleg másokat sérthet, vagy ellenszenves lehet az elf szerzetes rideg, érzéketlensége. A sötételf lánnyal is nem egyszer megesett ilyesmi az otrombasága és nyers őszintesége miatt, ezért nem is veszi észre a dolgot, egészen addig, míg Quantall élesebben vissza nem szól Pyctának. Kiérzi fajtársa hangjából a nemtetszést és az ellenszenvet, jól ismeri ezt a hanghordozást, mert ő maga is gyakran él vele, mivel szintén nehezebben viseli, hogy ha csak úgy bárki parancsolgat neki. Bár, Árnytörő hősnőnknél ezt leginkább a gyűlölt apja beteges nevelése, és némi kamasz dafkeség okozza.*
- Nyugi Quantall, ne szívd mellre! Kicsit félreérthető mostanság a szürke barátom, de csak a hite hajtja… pöppet elvakultan.
A mélységi mágus válaszait, az általa és Han nővér által feltett kérdésekre, élénk érdeklődéssel hallgatja. A kendő alatt egy kósza vigyor suhan át ajkain, mert bizonyos tekintetben, mintha egy rugóra járna az agyuk az elf lánnyal. Azonban, amikor fajtársa valami Wylnurana istennőt említi, Xotarában flegmatikus gondolatok kezdik kergetni egymást, de szokásához híven nem szól semmit a vallási témához, csak megjártatja mélyzöld szemeit Han nővér és a szentéletű sötételf között.*
~ Mélységi tárnák védőszellemére! Tessék… kibújt a szög a zsákból… egy újabb szentfazék… a végén kiderül, tuti én vagyok itt az egyedüli hitetlen, gyalázat! Ráadásul, amilyen cifra neve van ennek az isten csajnak, ha akarnám se tudnám szolgálni, hiszen a nevét se bírnám megjegyezni. ~
*Quantall meglepettsége a meggyalázott oltár hallatán, egyfajta elégedettséggel tölti el a sötételf lány, mert ezek szerint a mágus nem azért nem tett eddig semmit az ügyben, mert nem állna módjában, hanem azért nem, mivel nem tudott róla.*
- Tök jó, akkor a temetés után, ha útközben nem hagyjuk ott valahol a fogunkat, akkor én és Pycta visszatérünk veled a templomba, de a többiek nevében is merem ezt állítani.
A tűzvész kiáltásai, zajai elhalnak. Lassan mindenki megtalálja a helyét a sorban, rendeződik a fáklyásmenet, mely énekszóval vonul a piactérre. A dalt leszámítva minden elcsendesül. Goma koporsója a magasban, az elf és a sötételf párossal az élen, a halott gyermekeket szállító szekérrel bezárólag.
A sötételf lány elég gyanakvó természet, erős őrző-védő ösztönökkel, ha valaki, akkor ezt meg Pycta tudhatja leginkább, hogy mennyire. Persze, ha ki nem lúgozta ezt is az elméjéből az Erdő Szíve, a többi emlékeivel együtt. Szóval, Xotara is hasonló harcostársi indíttatásból, mint Quantall, ilyen közvetlenebb vele és Elgretorral, nem véletlenül, hiszen az elmúlt komoly események során volt ideje és alkalma lecsekkolni a két idegent, akik mindketten a maguk módján, de tevékenyen többször is bizonyították, hogy jó szándékkal csatlakoztak hozzájuk.
Ahogy a fojtogató füst elül, Xotara lehúzza a kendőt az arcáról. Az éjszakai távolbalátásukat is visszanyerik a menet sötételfjei. Ez valamennyire megnyugvással tölti el, a tömegiszonya ellenére is. A zötykölődő kocsit némán húzza, és lankadatlan éberséggel jártatja meg árgus szemeit a piactéren. Azonnal megakadnak a mélyzöld szemek a tér széli hármason. Xotara gyorsan végigméri a távolban lévő véres triót. Egyelőre nem lát beléjük többet, három nemes elfnél. Igen, a nőt is elfnek nézi. Némelyik szakadt, véres ruházatát elnézve, még pimaszul el is vigyorodik.*
- Pff! Nézzenek oda… nem is kék a vérük.
*Jegyzi meg félhangosan az orra alatt a sötételf lány, ami alighanem beleveszik a távolság és a menet énekszavába, még az érzékeny elffülek elől is. Tenni nem tesz semmit, azon kívül, hogy rendületlenül húzza tovább a szekeret a céljuk felé, amíg a trió nem ad okot a reflektálásra, vagy a csapatból nem tesz valaki így.*
7034. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-22 00:42:25
Üzenet elküldve: 2018-10-22 00:42:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Temetés//
*Nem kíván jobban belefolyni a gyógyítás rejtelmeibe az idegen sötételfel, így válasza válasz nélkül marad. Egy biztos, ő is bír mágikus hatalommal már ami a gyógyítást illeti, de olyat, mi ilyen hatással lenne sebre, nem ismer.*
-Wylnurana?
*Visszhangozza, mert sosem hallotta még ezt a nevet.*
-Tehát nem a Fény úrnőjének mágiáját használtad volna gyógyításra?
*Somolyog lopva a férfire, miközben félreáll, hogy amaz átvehesse a helyét. Egyáltalán nem bánja, mert igaz, a bájital meggyógyította a sebet, de a sajgó fájdalom nyoma még vállában lappang.*
-Elpusztítani?
*Mered döbbenten a mélységi kettősre megtorpanva. Feljebb húzza vállán a cafatokban lógó, vértől vöröslő ruhát, miközben vonásai egyszersmind keményednek meg és tűnik el róluk a mosoly árnyéka.*
-Nem, nem...
*Rázza a fejét hevesen.*
-Nem elpusztítanunk kell az oltárt, hanem segíteni a Fénynek visszatalálni hozzá.
*Hatalmában áll megcselekedni ezt, de Pyctáék segítsége nélkül roppant védtelen lenne. Az oltárt ismét az Úrnő szolgálatába kell állítani, nem pedig elpusztítani vagy holmi Wylnurana keze alá játszani, bárki is legyen.
Meglepően feldúlt, legalábbis érzi, ahogy arcába szökik a vér egy pillanatra. Kiáll a koporsóvivők mellől, hogy a menet mellett várja meg az újonnan csatlakozottakat.
Beáll a néhány fiatal gyerkőc mögé és egy ideig csak gyönyörködve nézi, ahogy azok vígan énekelnek. Végül melléjük lép és kissé lehajolva szólítja meg őket sugárzó mosoly kíséretében.*
-Sziasztok, hogyan hívhatlak Titeket? Én Han... Nővér vagyok.
*Igaz, nincs néhány órája, hogy Xotara így nevezte, de miért ne? Valószínűleg könnyebb lesz megjegyeznie bárkinek, mint az igazi nevét.*
*Nem kíván jobban belefolyni a gyógyítás rejtelmeibe az idegen sötételfel, így válasza válasz nélkül marad. Egy biztos, ő is bír mágikus hatalommal már ami a gyógyítást illeti, de olyat, mi ilyen hatással lenne sebre, nem ismer.*
-Wylnurana?
*Visszhangozza, mert sosem hallotta még ezt a nevet.*
-Tehát nem a Fény úrnőjének mágiáját használtad volna gyógyításra?
*Somolyog lopva a férfire, miközben félreáll, hogy amaz átvehesse a helyét. Egyáltalán nem bánja, mert igaz, a bájital meggyógyította a sebet, de a sajgó fájdalom nyoma még vállában lappang.*
-Elpusztítani?
*Mered döbbenten a mélységi kettősre megtorpanva. Feljebb húzza vállán a cafatokban lógó, vértől vöröslő ruhát, miközben vonásai egyszersmind keményednek meg és tűnik el róluk a mosoly árnyéka.*
-Nem, nem...
*Rázza a fejét hevesen.*
-Nem elpusztítanunk kell az oltárt, hanem segíteni a Fénynek visszatalálni hozzá.
*Hatalmában áll megcselekedni ezt, de Pyctáék segítsége nélkül roppant védtelen lenne. Az oltárt ismét az Úrnő szolgálatába kell állítani, nem pedig elpusztítani vagy holmi Wylnurana keze alá játszani, bárki is legyen.
Meglepően feldúlt, legalábbis érzi, ahogy arcába szökik a vér egy pillanatra. Kiáll a koporsóvivők mellől, hogy a menet mellett várja meg az újonnan csatlakozottakat.
Beáll a néhány fiatal gyerkőc mögé és egy ideig csak gyönyörködve nézi, ahogy azok vígan énekelnek. Végül melléjük lép és kissé lehajolva szólítja meg őket sugárzó mosoly kíséretében.*
-Sziasztok, hogyan hívhatlak Titeket? Én Han... Nővér vagyok.
*Igaz, nincs néhány órája, hogy Xotara így nevezte, de miért ne? Valószínűleg könnyebb lesz megjegyeznie bárkinek, mint az igazi nevét.*
7033. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-21 19:53:03
Üzenet elküldve: 2018-10-21 19:53:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//Temetés//
*A komor dalba, gyermeki hangok is vegyülnek, ugyanis a követők között több éppen cseperedő fiatalság is található, ez megerősítheti őket mind testben, mind lélekben. Arenih hátratekintő arcára van írva az érzés mit érez, hiszen Goma testvérnek semmi sem jelenthetne szebb látványt, mint az őket bátran kísérő fiatalok sora. Quantall aggodalma egyelőre alaptalannak bizonyul, hiszen a hozzájuk csatlakozók közt egy rossz szándékú egyedet sem látni, sőt mi több, mindenki mintha egy hangon fújná az éneket, mi a temetési menetet körbelengi. Az immár bátran lobogó fáklyák fénye, utat vágva a terjengő, lassan alábbhagyó szürke füstben, mintha Eeyr fényével szegélyezné útjukat, többeket megszállhat a nyugalom és a kipihentség érzete, mely csalókának tűnhet ugyan, de egyelőre nem éri őket semmi váratlan. Feltéve persze, ha a piactérre érve, mely az estéhez hasonlóan most kihalt és csendes, nem tekintjük feltűnőnek azt a kósza triót, akik hirtelen tűnnek fel az üresen kongó piactér szélén. Az érkező három, talán gyanúsnak tűnő idegent Xotara és Quantall sötételf szemei már távolról kiszúrhatják. De Pyctának is feltűnő lehet a mellette eddig békésen bandukoló Xauzurból feltörő morgás.*
//Egyelőre Dromel, majd Natalayda és Aleimord//
*A hármas furcsa tagjai, élükön Dromel szakadt gúnyájával, véres kezével, majd Natalayda véráztatta ruhájával, zilált hajával és csapzott tekintetével, és a kimért Aleimord gond nélkül eljutnak a piactér széléig. Az első pillanatban még semmi sem tűnik fel számukra, de aztán a távolban derengő és folyton mozgó fényre lesznek figyelmesek, valamint az élesebb fülűek részére furcsa lehet a távoli énekszó, mi hallhatóan a mozgó fénypászmáktól érkezik.*
*A komor dalba, gyermeki hangok is vegyülnek, ugyanis a követők között több éppen cseperedő fiatalság is található, ez megerősítheti őket mind testben, mind lélekben. Arenih hátratekintő arcára van írva az érzés mit érez, hiszen Goma testvérnek semmi sem jelenthetne szebb látványt, mint az őket bátran kísérő fiatalok sora. Quantall aggodalma egyelőre alaptalannak bizonyul, hiszen a hozzájuk csatlakozók közt egy rossz szándékú egyedet sem látni, sőt mi több, mindenki mintha egy hangon fújná az éneket, mi a temetési menetet körbelengi. Az immár bátran lobogó fáklyák fénye, utat vágva a terjengő, lassan alábbhagyó szürke füstben, mintha Eeyr fényével szegélyezné útjukat, többeket megszállhat a nyugalom és a kipihentség érzete, mely csalókának tűnhet ugyan, de egyelőre nem éri őket semmi váratlan. Feltéve persze, ha a piactérre érve, mely az estéhez hasonlóan most kihalt és csendes, nem tekintjük feltűnőnek azt a kósza triót, akik hirtelen tűnnek fel az üresen kongó piactér szélén. Az érkező három, talán gyanúsnak tűnő idegent Xotara és Quantall sötételf szemei már távolról kiszúrhatják. De Pyctának is feltűnő lehet a mellette eddig békésen bandukoló Xauzurból feltörő morgás.*
//Egyelőre Dromel, majd Natalayda és Aleimord//
*A hármas furcsa tagjai, élükön Dromel szakadt gúnyájával, véres kezével, majd Natalayda véráztatta ruhájával, zilált hajával és csapzott tekintetével, és a kimért Aleimord gond nélkül eljutnak a piactér széléig. Az első pillanatban még semmi sem tűnik fel számukra, de aztán a távolban derengő és folyton mozgó fényre lesznek figyelmesek, valamint az élesebb fülűek részére furcsa lehet a távoli énekszó, mi hallhatóan a mozgó fénypászmáktól érkezik.*
7032. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-18 21:21:01
Üzenet elküldve: 2018-10-18 21:21:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
*Először lép utcára, mióta megkezdődött a lázongás. Noha szívesen kivette volna részét a rablásokból és lopkodásokból, tisztában van azzal, hogy ha esetleg szembetalálja magát pár dühödt polgárral, semmi esélye sem lenne. Főleg, ha fegyverük is van.
A szegénynegyedben bujkálva megvárta hát, míg a csőcselék kitombolja magát, most pedig egyszerű ruházatot és arcába húzott csuklyát öltve indul meg Renegát hátán, hogy megnézze mi is maradt Artheniorból. Meg persze, hogy maradt-e még valami mozdítható.
A levegő városa látott már szebb napokat, Ysa arcán azonban egyáltalán nem látszik, hogy kicsit is megrendítené a látvány. Sőt, kifejezetten feldobja a tudat, hogy a Városi Őrség ennyire nem ura a helyzetnek. Mindig öröm tudni, hogy azok, akik börtönbe juttattak, szenvednek.
Alaposan körülnéz azért a piactéren, jobb lenne továbbra is elkerülni a lázongókat, s ha más nem történik, megsarkantyúzza hátasát és megindul a Gazdagnegyed irányába.*
*Először lép utcára, mióta megkezdődött a lázongás. Noha szívesen kivette volna részét a rablásokból és lopkodásokból, tisztában van azzal, hogy ha esetleg szembetalálja magát pár dühödt polgárral, semmi esélye sem lenne. Főleg, ha fegyverük is van.
A szegénynegyedben bujkálva megvárta hát, míg a csőcselék kitombolja magát, most pedig egyszerű ruházatot és arcába húzott csuklyát öltve indul meg Renegát hátán, hogy megnézze mi is maradt Artheniorból. Meg persze, hogy maradt-e még valami mozdítható.
A levegő városa látott már szebb napokat, Ysa arcán azonban egyáltalán nem látszik, hogy kicsit is megrendítené a látvány. Sőt, kifejezetten feldobja a tudat, hogy a Városi Őrség ennyire nem ura a helyzetnek. Mindig öröm tudni, hogy azok, akik börtönbe juttattak, szenvednek.
Alaposan körülnéz azért a piactéren, jobb lenne továbbra is elkerülni a lázongókat, s ha más nem történik, megsarkantyúzza hátasát és megindul a Gazdagnegyed irányába.*
7031. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-18 17:49:06
Üzenet elküldve: 2018-10-18 17:49:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
// A harag napja //
// Natalayda és Aleimord //
// A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz! //
*Natalayda valamivel nyugodtabbnak tűnik Aleimord közelében, láthatóan örül is neki, amit Dromel természetesen nem ért, ő a legkevésbé sem örül az idősebb elf férfinak. Ennek hangot is kell adjon, meg egyébként is feszült és frusztrált, mert őt mindenki csak bántja.*
- Hallod, te amúgy hova készülsz? Nem mondták neked, hogy nem fartúró bálba mész? Amúgy meg kéne valami rongy a lánynak, mert szerintem elég szar ötlet csupa véresen átmenni a városon.
*Akkor is ha éppen a piactérre tartanak, és akkor is, ha jelenleg leginkább nemesnek öltözni hülyébb ötlet. Egyébként főleg arra szeretett volna utalni, hogy drága édesapja nyugodt szívvel odaadhat Natalaydának a ruháiból, mert Dromelével sokra nem fog menni.*
- Nem, ne most sírjál! Nem érünk rá, majd később.
*Persze Aleimord gáláns akar lenni, ez pedig szép és jó, de hát Dromelnek a csizmája tele van mindennel és nem is érzi biztonságban magát, főleg nem olyan töketlenekkel, mint amilyen szerinte az elf férfi. Közben be is mutatják, mármint azon túl, hogy ő is bemutatta a szőke lánynak, hogy nem egy finom fennkölt jellem.*
- Ja, sajnos rokonok vagyunk.
*Morogja orra alatt, és idegesen pásztázza a környéket.*
- Hát én nem megyek semmiféle birtokodra, csak mondom.
*Nem kér ő puccosékból, már így is bőven sokat kapott belőlük.*
A hozzászólás írója (Dromel Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.18 17:57:15
// Natalayda és Aleimord //
// A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz! //
*Natalayda valamivel nyugodtabbnak tűnik Aleimord közelében, láthatóan örül is neki, amit Dromel természetesen nem ért, ő a legkevésbé sem örül az idősebb elf férfinak. Ennek hangot is kell adjon, meg egyébként is feszült és frusztrált, mert őt mindenki csak bántja.*
- Hallod, te amúgy hova készülsz? Nem mondták neked, hogy nem fartúró bálba mész? Amúgy meg kéne valami rongy a lánynak, mert szerintem elég szar ötlet csupa véresen átmenni a városon.
*Akkor is ha éppen a piactérre tartanak, és akkor is, ha jelenleg leginkább nemesnek öltözni hülyébb ötlet. Egyébként főleg arra szeretett volna utalni, hogy drága édesapja nyugodt szívvel odaadhat Natalaydának a ruháiból, mert Dromelével sokra nem fog menni.*
- Nem, ne most sírjál! Nem érünk rá, majd később.
*Persze Aleimord gáláns akar lenni, ez pedig szép és jó, de hát Dromelnek a csizmája tele van mindennel és nem is érzi biztonságban magát, főleg nem olyan töketlenekkel, mint amilyen szerinte az elf férfi. Közben be is mutatják, mármint azon túl, hogy ő is bemutatta a szőke lánynak, hogy nem egy finom fennkölt jellem.*
- Ja, sajnos rokonok vagyunk.
*Morogja orra alatt, és idegesen pásztázza a környéket.*
- Hát én nem megyek semmiféle birtokodra, csak mondom.
*Nem kér ő puccosékból, már így is bőven sokat kapott belőlük.*
A hozzászólás írója (Dromel Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.18 17:57:15
7030. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-16 19:49:37
Üzenet elküldve: 2018-10-16 19:49:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cinn//
*A hűvös éjszakába keveredő apró sóhajok dobogtatják meg a férfi szívét. Vérten át is érzi a vétlen érintést, úgy tűnik tán mintha a lány estébe takarózó hűvös ujjai között dobogna az elf szíve. Cinnel együtt sóhajt, s szemeit örökre zárva akarja tartani, csak, hogy a pillanat ne vesszen el soha. A csók íze, mint a legfinomabb gyümölcs, az almabor illata csak még inkább illatos kerthez hasonlítja, hol jelenleg a lánnyal sétál, kéz a kézben. ~ Mi... mi történik? ~ Kósza gondolat csupán, mely átszalad elméjén, mi eddig világa volt, mit bármiről gondolt, oly csekélynek tűnik csupán. A lány botlását a sors ajándékának érzi, s kezei a leomló vörös bársonyába futnak, hogy ujjaival igazítsa azokat, s érintse a fejbőrt lágyan, mintha apró és törékeny dolgot szorítana. Szorosan vonja magához, szinte egybeolvad vele, fejét hajtja engedelmesen a törődésre, mert akarja, nagyon akarja. A szelíd álomnak induló csók, az utolsó pillanatban lesz heves, s mikor már épp tetőfokára hágna, s a hűvös éjszakában felszökő fülledt sóhajok erőteljesebbek lennének... ~ Az az átkozott... ~ Szinte dühösen felszisszenne, ha nem állna Cinn hatása alatt, s mikor az ajtó lassan nyílik, még akkor is őt nézi, ajkán érezve a lányét, melyből akar még, nagyon akar, tán ennek köszönhető, hogy száját ujjával érinti meg, de nem találja már ott, mit keres. Azonban a fennmaradó tekintet eredménye lehet, hogy a lány hirtelen álcázott színjátéka akár még sikeresnek is mondható, mert a lány szavaira, határozottan bólint, de még mindig az indigóba merül, szinte fáj neki az arc melegének, az illatnak hiánya, az édes ajkak nedves íze. Méltóságát összeszedve fordul a nő felé, teljes testtel, s állát felszegve teszi hátra a kezét. Úgy hallgatja végig a feddő kioktatást, mely a hűvös éjszaka veszélyeire hívja fel a figyelmet. Lyes tisztában van, hogy Cinn mennyire ragaszkodik a ház szorgos népéhez, s ezt a lány a világért sem akarná nemesi tartásával, vagy idegenkedésével büntetni. Nem, soha nem akarná már büntetni. Kósza pillantást lop még egyszer, hogy a fekete keretek mögé pillanthasson, csak még egyszer hadd merüljön el benne, csak utoljára, míg vélhetően szolgálók hada lengi körbe őket, megtörve a varázst. De Cinn, már magyarázkodik, Lyes szomorúan mosolyodik el, a pillanat tovaszáll, de talán lesz még. ~ Ó, bárcsak lenne még! ~ Torkát halkan köszörülve töri meg az őt körbevevő csendet, majd dallamos hangján, kezét még mindig kissé hátratéve hajol meg:*
- Mayhlenn kisasszony! Bocsássa meg kérem udvariatlanságomat, de az éjszaka úgy látszik már-már engem is elgyötör. *Csak egy lapos és lopott pillantás Cinnre, majd vissza a leányra.* Lyessal Veryelian, Lihanechből. Igyekeztem épségben hazakísérni patronáltját. *Mosolyog kristálytisztán a lányra, az udvariasságra és a gesztusokra igazán nem lehet panasz, mert függetlenül attól, hogy csak egy szolgálóról van szó, Cinn kedvéért, a szélkakast lehozná neki a tetőről, ha úgy kívánná.*
- Cilanney úrnő, rengeteget mesélt önről, s mit kell mondjak, a mesék igaznak bizonyulnak, csupa báj, csupa kedvesség, s a törődő aggodalom, mi önt jellemezheti. *Ismét meghajol, de csak egy pillanatra, penge vékonnyá keskenyedő szájában a mosoly megmarad, arcéle viszont visszanyeri régi fényét. Azonban a keszkenő, mivel homlokát törölné meg, az nem kerül elő, pedig szívének heves dobogása bizony párát csal reá.*
*A hűvös éjszakába keveredő apró sóhajok dobogtatják meg a férfi szívét. Vérten át is érzi a vétlen érintést, úgy tűnik tán mintha a lány estébe takarózó hűvös ujjai között dobogna az elf szíve. Cinnel együtt sóhajt, s szemeit örökre zárva akarja tartani, csak, hogy a pillanat ne vesszen el soha. A csók íze, mint a legfinomabb gyümölcs, az almabor illata csak még inkább illatos kerthez hasonlítja, hol jelenleg a lánnyal sétál, kéz a kézben. ~ Mi... mi történik? ~ Kósza gondolat csupán, mely átszalad elméjén, mi eddig világa volt, mit bármiről gondolt, oly csekélynek tűnik csupán. A lány botlását a sors ajándékának érzi, s kezei a leomló vörös bársonyába futnak, hogy ujjaival igazítsa azokat, s érintse a fejbőrt lágyan, mintha apró és törékeny dolgot szorítana. Szorosan vonja magához, szinte egybeolvad vele, fejét hajtja engedelmesen a törődésre, mert akarja, nagyon akarja. A szelíd álomnak induló csók, az utolsó pillanatban lesz heves, s mikor már épp tetőfokára hágna, s a hűvös éjszakában felszökő fülledt sóhajok erőteljesebbek lennének... ~ Az az átkozott... ~ Szinte dühösen felszisszenne, ha nem állna Cinn hatása alatt, s mikor az ajtó lassan nyílik, még akkor is őt nézi, ajkán érezve a lányét, melyből akar még, nagyon akar, tán ennek köszönhető, hogy száját ujjával érinti meg, de nem találja már ott, mit keres. Azonban a fennmaradó tekintet eredménye lehet, hogy a lány hirtelen álcázott színjátéka akár még sikeresnek is mondható, mert a lány szavaira, határozottan bólint, de még mindig az indigóba merül, szinte fáj neki az arc melegének, az illatnak hiánya, az édes ajkak nedves íze. Méltóságát összeszedve fordul a nő felé, teljes testtel, s állát felszegve teszi hátra a kezét. Úgy hallgatja végig a feddő kioktatást, mely a hűvös éjszaka veszélyeire hívja fel a figyelmet. Lyes tisztában van, hogy Cinn mennyire ragaszkodik a ház szorgos népéhez, s ezt a lány a világért sem akarná nemesi tartásával, vagy idegenkedésével büntetni. Nem, soha nem akarná már büntetni. Kósza pillantást lop még egyszer, hogy a fekete keretek mögé pillanthasson, csak még egyszer hadd merüljön el benne, csak utoljára, míg vélhetően szolgálók hada lengi körbe őket, megtörve a varázst. De Cinn, már magyarázkodik, Lyes szomorúan mosolyodik el, a pillanat tovaszáll, de talán lesz még. ~ Ó, bárcsak lenne még! ~ Torkát halkan köszörülve töri meg az őt körbevevő csendet, majd dallamos hangján, kezét még mindig kissé hátratéve hajol meg:*
- Mayhlenn kisasszony! Bocsássa meg kérem udvariatlanságomat, de az éjszaka úgy látszik már-már engem is elgyötör. *Csak egy lapos és lopott pillantás Cinnre, majd vissza a leányra.* Lyessal Veryelian, Lihanechből. Igyekeztem épségben hazakísérni patronáltját. *Mosolyog kristálytisztán a lányra, az udvariasságra és a gesztusokra igazán nem lehet panasz, mert függetlenül attól, hogy csak egy szolgálóról van szó, Cinn kedvéért, a szélkakast lehozná neki a tetőről, ha úgy kívánná.*
- Cilanney úrnő, rengeteget mesélt önről, s mit kell mondjak, a mesék igaznak bizonyulnak, csupa báj, csupa kedvesség, s a törődő aggodalom, mi önt jellemezheti. *Ismét meghajol, de csak egy pillanatra, penge vékonnyá keskenyedő szájában a mosoly megmarad, arcéle viszont visszanyeri régi fényét. Azonban a keszkenő, mivel homlokát törölné meg, az nem kerül elő, pedig szívének heves dobogása bizony párát csal reá.*
7029. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-14 11:06:02
Üzenet elküldve: 2018-10-14 11:06:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 327
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 327
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Lanawin kedvenc parasztembere, az ízesen beszélő Rolf a piactérre keveredik.*
~Mindég vón mit venni.~
*Az utóbbi időkben igencsak lefoglalja az állatállománya, ami sok energiát és időt emészt fel.*
~Mán nem bírom úgy. Kéne pár markos legény segédnek!~
*Rolffal az a baj, hogy nem tud egy helyben megülni, mindig vándorol hol jobbra, hol balra. Ily módon, mint állandó tagra aligha lehet rá számítani bármilyen közösségben is. Amikor kedve tartja és felüt neki, akkor megmozdítja a fenekét, amikor nem, akkor csak a szokásos, napi rutint nyomja.*
~Nézzünk széjjel! Ugyan itt lészen e még az a csepp, akiné vótam?~
~Mindég vón mit venni.~
*Az utóbbi időkben igencsak lefoglalja az állatállománya, ami sok energiát és időt emészt fel.*
~Mán nem bírom úgy. Kéne pár markos legény segédnek!~
*Rolffal az a baj, hogy nem tud egy helyben megülni, mindig vándorol hol jobbra, hol balra. Ily módon, mint állandó tagra aligha lehet rá számítani bármilyen közösségben is. Amikor kedve tartja és felüt neki, akkor megmozdítja a fenekét, amikor nem, akkor csak a szokásos, napi rutint nyomja.*
~Nézzünk széjjel! Ugyan itt lészen e még az a csepp, akiné vótam?~
7028. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-13 13:10:18
Üzenet elküldve: 2018-10-13 13:10:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Lyes//
*A borostyánnal benőtt kapualjban, a fáklya derengő fénye táncoló árnyakat vet Lyes arcára, miközben Cilanney felé nyújtja a liliomot. Igazán magával ragadó pillanat egy almaboros este végén, még a könyvek fölött nevelkedett Cinnre is bizsergetően hat. Bőre alá férkőzik, forralva vérét, éppen annyira, hogy egészen elpiruljon. Érzi, hogy ég a füle, ég az arca, s ezért jótékony az a pár pillanat, míg a liliom kelyhére hajolva szippanthat az áthatóan édes illatból. Felpillant, s amint orra hegyén a porzóról áttapadt sárga virágpor, úgy szemei az éjjel színében tükröződő derengésben pihennek meg a közeledő arcon, majd felváltva pillog az ajkakra és a szemeibe, míg azokat le nem hunyja. Dermedve, de egyre szaporább légvételekkel, földbe gyökerezve áll, mígnem, ő maga is lehunyja szemeit. Mint ha nem is ő volna, mint ha belülről dübörögne, ami eddig el volt nyomva. Legalábbis a mai este érzése szerint sokkal felszabadultabb, mint délután volt, így csak engedi magát sodródni. Enged a vonzásnak, s az elf lassan közeledve megtalálja az apróság puha selymes rózsaszirom ajkait. Almaborral, liliom illattal kevert aroma, s Lyes sajátos, az igényes nemesek tiszta illata kúszik a gnóm lány orrába, tovább részegítve őt. Szinte beleszédül, s botlik is előre a férfi karjaiba, mikor annak ujjai a vörös fürtökbe futnak. Az apró ujjak a vértes mellkasra siklanak, s talán éppen ez az érintés az oka, vagy az ezelőtt sosem hallott jóleső hangocska, ami sóhajhoz hasonlatos, de annál szenvedélybe hajlóbb, vagy az ajtó túloldaláról csörrenő kulcsok zaja riasztja meg, de a vörös tincsek kifutnak az elf ujjai közül, ahogy kiszakítja magát a csókból. Riadtan hátrál, s pislog a kicsit ferde drótkeretek mögül, hogy zavarát elrejtse, a nyíló ajtóban megjelenő Mal elől, újra a liliomokba temetkezik.*
- Igen. Öhm. Igazad van Lyes *hebegi, a szirmokba kukán, mert valójában bármit mondhatna, az elf, Cilanney valószínűleg csak bólogatni tudna, ugyanis a mindig teli kobakból, minden gondolat kifutott. *
- Hoppácska Kisasszonyka! *hangzik a szolgálólány reszelős hangja a tárt ajtóból, mikor a borostyánt is elhajtja maga elől, s szeme elé tárul a két esti kóborló alakja. A hang, még ha csendesen is szól, és a rekedtség éppen az estének megfelelő tónust adja, Cinn úgy rezzen meg, mint ha rákiáltottak volna egy rajtakapott turpisság miatt. Pedig sosem turpiskodott életében. Mal pedig ismeri Cilanneyt, mint a rossz pénzt, bár cseppet sem csodálkozik a félre álló szemüvegen, egy botlástól is lehetett, de ebben az esetben a szikrákat az idegen is láthatja, amik a két almabortól és csóktól kótyagos közt pattog. Vizslatva nézi a szolgáló, ezt a két késői jómadarat, mire csak sokatmondó hangsúllyal kitárja az ajtót.*
- Hideg már az este Celácska. *Mielőtt azonban úgy hinnék, befejezte a mondatot, és indulhatnak a sötét bejárat felé:* a frász kitört, hogy nem értél még haza
*Még száját is dorgálón összeszorítja a mondat végén.*
- Mayhlenn, kérlek *köszörüli torkát Cinn, közben szemüvegét is megigazítja.* Itt vagyok már. És hadd mutassam be Lyessal Veryeliant, Lihanechből. *Lyessal felé pillant*
-Lyes, ő a szobalányom, és barátnőm, és örök segítőm, Mayhlenn Ydera. Illetve, Mal, így már talán ismerős lehet a neve.
*Mutatja be a férfinak az ajtóban ácsorgó nőt.*
*A borostyánnal benőtt kapualjban, a fáklya derengő fénye táncoló árnyakat vet Lyes arcára, miközben Cilanney felé nyújtja a liliomot. Igazán magával ragadó pillanat egy almaboros este végén, még a könyvek fölött nevelkedett Cinnre is bizsergetően hat. Bőre alá férkőzik, forralva vérét, éppen annyira, hogy egészen elpiruljon. Érzi, hogy ég a füle, ég az arca, s ezért jótékony az a pár pillanat, míg a liliom kelyhére hajolva szippanthat az áthatóan édes illatból. Felpillant, s amint orra hegyén a porzóról áttapadt sárga virágpor, úgy szemei az éjjel színében tükröződő derengésben pihennek meg a közeledő arcon, majd felváltva pillog az ajkakra és a szemeibe, míg azokat le nem hunyja. Dermedve, de egyre szaporább légvételekkel, földbe gyökerezve áll, mígnem, ő maga is lehunyja szemeit. Mint ha nem is ő volna, mint ha belülről dübörögne, ami eddig el volt nyomva. Legalábbis a mai este érzése szerint sokkal felszabadultabb, mint délután volt, így csak engedi magát sodródni. Enged a vonzásnak, s az elf lassan közeledve megtalálja az apróság puha selymes rózsaszirom ajkait. Almaborral, liliom illattal kevert aroma, s Lyes sajátos, az igényes nemesek tiszta illata kúszik a gnóm lány orrába, tovább részegítve őt. Szinte beleszédül, s botlik is előre a férfi karjaiba, mikor annak ujjai a vörös fürtökbe futnak. Az apró ujjak a vértes mellkasra siklanak, s talán éppen ez az érintés az oka, vagy az ezelőtt sosem hallott jóleső hangocska, ami sóhajhoz hasonlatos, de annál szenvedélybe hajlóbb, vagy az ajtó túloldaláról csörrenő kulcsok zaja riasztja meg, de a vörös tincsek kifutnak az elf ujjai közül, ahogy kiszakítja magát a csókból. Riadtan hátrál, s pislog a kicsit ferde drótkeretek mögül, hogy zavarát elrejtse, a nyíló ajtóban megjelenő Mal elől, újra a liliomokba temetkezik.*
- Igen. Öhm. Igazad van Lyes *hebegi, a szirmokba kukán, mert valójában bármit mondhatna, az elf, Cilanney valószínűleg csak bólogatni tudna, ugyanis a mindig teli kobakból, minden gondolat kifutott. *
- Hoppácska Kisasszonyka! *hangzik a szolgálólány reszelős hangja a tárt ajtóból, mikor a borostyánt is elhajtja maga elől, s szeme elé tárul a két esti kóborló alakja. A hang, még ha csendesen is szól, és a rekedtség éppen az estének megfelelő tónust adja, Cinn úgy rezzen meg, mint ha rákiáltottak volna egy rajtakapott turpisság miatt. Pedig sosem turpiskodott életében. Mal pedig ismeri Cilanneyt, mint a rossz pénzt, bár cseppet sem csodálkozik a félre álló szemüvegen, egy botlástól is lehetett, de ebben az esetben a szikrákat az idegen is láthatja, amik a két almabortól és csóktól kótyagos közt pattog. Vizslatva nézi a szolgáló, ezt a két késői jómadarat, mire csak sokatmondó hangsúllyal kitárja az ajtót.*
- Hideg már az este Celácska. *Mielőtt azonban úgy hinnék, befejezte a mondatot, és indulhatnak a sötét bejárat felé:* a frász kitört, hogy nem értél még haza
*Még száját is dorgálón összeszorítja a mondat végén.*
- Mayhlenn, kérlek *köszörüli torkát Cinn, közben szemüvegét is megigazítja.* Itt vagyok már. És hadd mutassam be Lyessal Veryeliant, Lihanechből. *Lyessal felé pillant*
-Lyes, ő a szobalányom, és barátnőm, és örök segítőm, Mayhlenn Ydera. Illetve, Mal, így már talán ismerős lehet a neve.
*Mutatja be a férfinak az ajtóban ácsorgó nőt.*
7027. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-05 12:46:38
Üzenet elküldve: 2018-10-05 12:46:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cinn//
*A hűvös éjszaka csendessége most mégis perzselő árnyakat vetíthet a két arcra. A felettük lobogó fáklya fénye elég rejteket ad. Csak ketten vannak, bár Lyes úgy érzi, ha mások is volnának körülöttük, sem lennének többen. Mikor Cinn közli, hogy megmutatja a titkot, már erőteljesen zavarban, szinte alig hallja a lány hangját, csak fülében dobogó szívének ritmusát és perzselő forróság önti el. Csak kényszeredett mosollyal ajkán bólint, majd mikor Cinn a kulcsok keresésébe fog, minden bátorságát összeszedve veszi elő azt a három szál virágot. A meglepetés és a pillanatnyi elakadást követő öröm pont az, mit okozni szeretett volna. Egész napos együttlétük során nyilvánvalóvá vált számára, hogy a lány fontos neki, fizikailag és szellemileg is. Örömet okoz, mikor arra van szüksége, meghallgatja, tanáccsal és útmutatással szolgál, egyben nemesi származásából adódó különbségek sem okoznak számára visszásságot. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy elképesztően okos és gyönyörű, még olykor dorgáló szavai is csak csengettyűszó ebben az elfajzott világban. Ha nem az utcán lennének, s egy apró bólintás után a lány elköszönne, vélhetően az utcai kandeláberekbe kapaszkodva lejtene egy apró táncot, melynek végén még bokáját is összeütné, hogy aztán furcsa szemmel tekintsenek rá a városka lakói. De még itt vannak, s várakozással teli pillanatok ezek, legalábbis Lyes számára. Aztán megtörtént.
~ Elfogadta! ~ Szinte ujjong belülről, s még, hogy elfogadta! Az apró pírból az éjszaka sötétje lassan vöröslő bársonyt varázsol, csak a lencsék mögötti indigók tündökölnek, mint a legszikrázóbb telihold a tó tükrében. Valahogy minden el is csendesül, csak a néha-néha Cinn hajába kapó szellő furfangja lepi meg őket, de ez sem hideg, ez sem kellemetlen. Szinte félrefordított és boldog szemekkel figyeli, ahogy a lány orrát érinti a kelyhekhez, s a varázslatosan előkerülő három szál virág immár kecses kezébe vándorol. Lyes bizonytalan kissé, mert azok a fránya kulcsok nincsenek meg, ó mennyi zseb lehet még hátra, így korábbi határozottsága kissé háttérbe szorul, ez külsőleg is látszódhat, mert zavarában egyik lábáról a másikra helyezi a súlyt, amit csak fokoz az érzés, mikor Cinn a virágba beleszagol. A dús fekete pillák lassan záródnak közben, elrejtve a pitymallatot követő kéket, hogy aztán vakító ragyogással érkezzenek meg ismét, s fúródjanak Lyes mohazöldjeibe. Tán a bor teszi? Nem lehet tudni, vagy a lány illata, mely mellett még a csodás virágok zamata is elbújhat, vagy a vészes közelség, mi kapcsán az elf orra hegyén és ajkain érzi a lány meglepetten pihegő, édes, almaborral fűszerezett lélegzetét. Nincs még hideg ahhoz, hogy a párapamacsok ködébe vesszen a két arc, de nincs is szükség rá, a nemes, ki eddig egyenes tartással, rendületlenül rótta az utcákat, most csak zavartan figyel, de tekintetét a lencse mögött huncutul megbúvó szempárról levenni nem tudja. De csak addig a pillanatig, mikor torkán apró mozdulat fut végig, ahogy nyel egyet, mert ekkor az elf szemei lassan lecsukódnak. Végképp elveszett, talán nem örökre, de ebbe a pillanatba zárva szíve és elméje csak egyetlen utat lát, így a már egyébként is közel lévő archoz még közelebb közeledik, lassan, de biztosan. Nem tudja, hogyan végződik, elképzelése szerint forró ajkak érintésére számít, meg akarja ízlelni azokat, egyszerűen érezni akarja a lány száját, s minden vágya, hogy saját ajkaival forrjon össze, hogy az almabor ízei keveredjenek, s a forró arcok egymáshoz érjenek. Hogy közben illatában gyönyörködjön, s a vöröslő bársony hajba simíthasson. Bárhogyan is alakul, a pillanatnak egyszer félbe kell szakadnia, s ha Cinn hasonlóképp gondolkodik, boldog lesz, talán a legboldogabb, nos, ha nem, akkor is mosolyogni fog, mert erre a lányra képtelenség másképp nézni:*
- Khm… akkor… bemegyünk? Még megfázol. *Suttogja csendesen.* És… a víz jót tesz nekik. *Bólint aprót a virágok felé, muszáj, hogy elterelje gondolatait, mert legszívesebben kezébe zárná ezt a pillanatot, hogy sose múljon el.*
A hozzászólás írója (Lyessal Veryelian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.05 12:48:47
*A hűvös éjszaka csendessége most mégis perzselő árnyakat vetíthet a két arcra. A felettük lobogó fáklya fénye elég rejteket ad. Csak ketten vannak, bár Lyes úgy érzi, ha mások is volnának körülöttük, sem lennének többen. Mikor Cinn közli, hogy megmutatja a titkot, már erőteljesen zavarban, szinte alig hallja a lány hangját, csak fülében dobogó szívének ritmusát és perzselő forróság önti el. Csak kényszeredett mosollyal ajkán bólint, majd mikor Cinn a kulcsok keresésébe fog, minden bátorságát összeszedve veszi elő azt a három szál virágot. A meglepetés és a pillanatnyi elakadást követő öröm pont az, mit okozni szeretett volna. Egész napos együttlétük során nyilvánvalóvá vált számára, hogy a lány fontos neki, fizikailag és szellemileg is. Örömet okoz, mikor arra van szüksége, meghallgatja, tanáccsal és útmutatással szolgál, egyben nemesi származásából adódó különbségek sem okoznak számára visszásságot. Nem lehet elmenni amellett sem, hogy elképesztően okos és gyönyörű, még olykor dorgáló szavai is csak csengettyűszó ebben az elfajzott világban. Ha nem az utcán lennének, s egy apró bólintás után a lány elköszönne, vélhetően az utcai kandeláberekbe kapaszkodva lejtene egy apró táncot, melynek végén még bokáját is összeütné, hogy aztán furcsa szemmel tekintsenek rá a városka lakói. De még itt vannak, s várakozással teli pillanatok ezek, legalábbis Lyes számára. Aztán megtörtént.
~ Elfogadta! ~ Szinte ujjong belülről, s még, hogy elfogadta! Az apró pírból az éjszaka sötétje lassan vöröslő bársonyt varázsol, csak a lencsék mögötti indigók tündökölnek, mint a legszikrázóbb telihold a tó tükrében. Valahogy minden el is csendesül, csak a néha-néha Cinn hajába kapó szellő furfangja lepi meg őket, de ez sem hideg, ez sem kellemetlen. Szinte félrefordított és boldog szemekkel figyeli, ahogy a lány orrát érinti a kelyhekhez, s a varázslatosan előkerülő három szál virág immár kecses kezébe vándorol. Lyes bizonytalan kissé, mert azok a fránya kulcsok nincsenek meg, ó mennyi zseb lehet még hátra, így korábbi határozottsága kissé háttérbe szorul, ez külsőleg is látszódhat, mert zavarában egyik lábáról a másikra helyezi a súlyt, amit csak fokoz az érzés, mikor Cinn a virágba beleszagol. A dús fekete pillák lassan záródnak közben, elrejtve a pitymallatot követő kéket, hogy aztán vakító ragyogással érkezzenek meg ismét, s fúródjanak Lyes mohazöldjeibe. Tán a bor teszi? Nem lehet tudni, vagy a lány illata, mely mellett még a csodás virágok zamata is elbújhat, vagy a vészes közelség, mi kapcsán az elf orra hegyén és ajkain érzi a lány meglepetten pihegő, édes, almaborral fűszerezett lélegzetét. Nincs még hideg ahhoz, hogy a párapamacsok ködébe vesszen a két arc, de nincs is szükség rá, a nemes, ki eddig egyenes tartással, rendületlenül rótta az utcákat, most csak zavartan figyel, de tekintetét a lencse mögött huncutul megbúvó szempárról levenni nem tudja. De csak addig a pillanatig, mikor torkán apró mozdulat fut végig, ahogy nyel egyet, mert ekkor az elf szemei lassan lecsukódnak. Végképp elveszett, talán nem örökre, de ebbe a pillanatba zárva szíve és elméje csak egyetlen utat lát, így a már egyébként is közel lévő archoz még közelebb közeledik, lassan, de biztosan. Nem tudja, hogyan végződik, elképzelése szerint forró ajkak érintésére számít, meg akarja ízlelni azokat, egyszerűen érezni akarja a lány száját, s minden vágya, hogy saját ajkaival forrjon össze, hogy az almabor ízei keveredjenek, s a forró arcok egymáshoz érjenek. Hogy közben illatában gyönyörködjön, s a vöröslő bársony hajba simíthasson. Bárhogyan is alakul, a pillanatnak egyszer félbe kell szakadnia, s ha Cinn hasonlóképp gondolkodik, boldog lesz, talán a legboldogabb, nos, ha nem, akkor is mosolyogni fog, mert erre a lányra képtelenség másképp nézni:*
- Khm… akkor… bemegyünk? Még megfázol. *Suttogja csendesen.* És… a víz jót tesz nekik. *Bólint aprót a virágok felé, muszáj, hogy elterelje gondolatait, mert legszívesebben kezébe zárná ezt a pillanatot, hogy sose múljon el.*
A hozzászólás írója (Lyessal Veryelian) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.05 12:48:47
7026. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-10-05 09:04:47
Üzenet elküldve: 2018-10-05 09:04:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Lyes//
*Ő maga aztán sosem gondol bele, hogy mások vajon milyennek látják. Hisz ő csak Cilanney, a kis pápaszemes gnóm lány, aki feszt a könyveket bújja a könyvtárban, aki könnyen ragadtatja magát okoskodásra, könnyen paprikázza fel magát az ésszerűtlenségen, és sűrűn okoz galibát, szórakozottságában. Még véletlenül sem jutna eszébe olyasmi, hogy egy kékvérű voltaképp igen jóképű és kiállású elf, táplálna iránta bármiféle gyengéd érzelmeket. Bár ebben az egyenletben korábban nem volt alkohol. Illetve eleve nem volt egyenlet sem. Sem éjszaka csodája, sem ábrándos pillantást rebegtető elf, milliméterekre az arcától és még csak virágáruslány sem.
Megáll, ahol Lyes mondja, a váratlan torpanásra csak pislog, kipirult arcán a bor melege piroslik, amin fokoz a bőrét érő susogás. Hiába a bor, pezsgető ereje, azon is átérzi Lyes csalafintaságát, csak nem tudja, mire ez a titkolózás. Hisz virágárus már biztosan nincsen, ezt Cinn magában elkönyvelte. Tehát a korábbiak nem mutatnak semmi olyanra, amiről kitalálná, miért hagyják faképnél, és miért az a furfangos fény az elf szemében, s orrára koppintó puha ujjbegy érintésében. Ráncba szalad a fitos orr, sűrűn pislog egy párat mellé, majd várakozón karba fonja keskeny karjait. Egy idő után bizony, a kicsiny gnóm láb is rákezd a türelmetlen topogásra. Ütemesen jár az íves lábfej, míg Lyes vissza nem érkezik, felettébb titkolva távolmaradásának okát. Abból a távlatból, csak annyit látott, hogy nagyjából két lókupec közt ácsingózik, aztán egy kislány elszalad, Cilanney pedig még mindig nem tudja kitalálni, hogy mi volt olyan halaszthatatlan.
Mindegy is, hiszen pár méter már csak a borostyánnal benőtt ajtó, aminek használatáról csak az, az egyetlen dolog árulkodik, hogy a borostyánfüggöny takart kilincs, a tompa koszos helyett fényesen csillog.
Mikor Lyes esküszik, hogy megtartja a titkot, elmosolyodik.*
- Akkor megmutatom, a titkot *suttogja közelebb lépve az elfhez, közben kipillant, hogy biztosan más fültanúja ne legyen. Aztán zsebeibe nyúl, hogy előhalássza a kulcsot. Nyúl egyikbe, másikba, lapogatja köpenyét, lapogatja belül ruhája zsebét. Bosszantóan el tudja tenni azt a kulcsot, hogy meglegyen, csak aztán mikor elő kellene venni, akkor nem jut eszébe, hová is tette pontosan. A motozásból Lyes szavai akasztják meg, aztán a mozdulat, amivel elő veszi a virágot.*
~Hát, ezt hogy? Honnan? De gyönyörűek…~
Arcáról olvasható a meglepetés, és hogy szokatlanul elakad a szava. Ilyen az életben nem nagyon volt még, de Lyes folyton meglepetéseket okoz neki. *
- Nagyon szépek Lyes. Köszönöm *pillant a liliomokra, aztán az elf mohaszín szemeibe. Pislog párat a drót keretek mögött, zavartan, zavarban. A három szálért nyúl, melyek az éj színétől csak árnyalatokkal térnek el, s a sötétbe boruló kapualjban csak az éjjelre gyújtott fáklyák fénye ad némi derengést. Éppen csak annyit, hogy a bor, melengető érzésébe burkolózó gnóm lány szemei csillogva tűnjenek elő, ahogy felpillant az elf nemesre.*
~Csak a bor miatt van ilyen meleg.~
Torkát köszörülve hajol a liliom kelyhére, hogy megszagolja, s a derengésben született mosollyal hunyja le szemeit a mámorító illat nyomán.*
- Csodás illatuk van *suttogja a szirmok közé, majd felpillantva Lyes mohaszínjeivel találja magát szemközt.*
*Ő maga aztán sosem gondol bele, hogy mások vajon milyennek látják. Hisz ő csak Cilanney, a kis pápaszemes gnóm lány, aki feszt a könyveket bújja a könyvtárban, aki könnyen ragadtatja magát okoskodásra, könnyen paprikázza fel magát az ésszerűtlenségen, és sűrűn okoz galibát, szórakozottságában. Még véletlenül sem jutna eszébe olyasmi, hogy egy kékvérű voltaképp igen jóképű és kiállású elf, táplálna iránta bármiféle gyengéd érzelmeket. Bár ebben az egyenletben korábban nem volt alkohol. Illetve eleve nem volt egyenlet sem. Sem éjszaka csodája, sem ábrándos pillantást rebegtető elf, milliméterekre az arcától és még csak virágáruslány sem.
Megáll, ahol Lyes mondja, a váratlan torpanásra csak pislog, kipirult arcán a bor melege piroslik, amin fokoz a bőrét érő susogás. Hiába a bor, pezsgető ereje, azon is átérzi Lyes csalafintaságát, csak nem tudja, mire ez a titkolózás. Hisz virágárus már biztosan nincsen, ezt Cinn magában elkönyvelte. Tehát a korábbiak nem mutatnak semmi olyanra, amiről kitalálná, miért hagyják faképnél, és miért az a furfangos fény az elf szemében, s orrára koppintó puha ujjbegy érintésében. Ráncba szalad a fitos orr, sűrűn pislog egy párat mellé, majd várakozón karba fonja keskeny karjait. Egy idő után bizony, a kicsiny gnóm láb is rákezd a türelmetlen topogásra. Ütemesen jár az íves lábfej, míg Lyes vissza nem érkezik, felettébb titkolva távolmaradásának okát. Abból a távlatból, csak annyit látott, hogy nagyjából két lókupec közt ácsingózik, aztán egy kislány elszalad, Cilanney pedig még mindig nem tudja kitalálni, hogy mi volt olyan halaszthatatlan.
Mindegy is, hiszen pár méter már csak a borostyánnal benőtt ajtó, aminek használatáról csak az, az egyetlen dolog árulkodik, hogy a borostyánfüggöny takart kilincs, a tompa koszos helyett fényesen csillog.
Mikor Lyes esküszik, hogy megtartja a titkot, elmosolyodik.*
- Akkor megmutatom, a titkot *suttogja közelebb lépve az elfhez, közben kipillant, hogy biztosan más fültanúja ne legyen. Aztán zsebeibe nyúl, hogy előhalássza a kulcsot. Nyúl egyikbe, másikba, lapogatja köpenyét, lapogatja belül ruhája zsebét. Bosszantóan el tudja tenni azt a kulcsot, hogy meglegyen, csak aztán mikor elő kellene venni, akkor nem jut eszébe, hová is tette pontosan. A motozásból Lyes szavai akasztják meg, aztán a mozdulat, amivel elő veszi a virágot.*
~Hát, ezt hogy? Honnan? De gyönyörűek…~
Arcáról olvasható a meglepetés, és hogy szokatlanul elakad a szava. Ilyen az életben nem nagyon volt még, de Lyes folyton meglepetéseket okoz neki. *
- Nagyon szépek Lyes. Köszönöm *pillant a liliomokra, aztán az elf mohaszín szemeibe. Pislog párat a drót keretek mögött, zavartan, zavarban. A három szálért nyúl, melyek az éj színétől csak árnyalatokkal térnek el, s a sötétbe boruló kapualjban csak az éjjelre gyújtott fáklyák fénye ad némi derengést. Éppen csak annyit, hogy a bor, melengető érzésébe burkolózó gnóm lány szemei csillogva tűnjenek elő, ahogy felpillant az elf nemesre.*
~Csak a bor miatt van ilyen meleg.~
Torkát köszörülve hajol a liliom kelyhére, hogy megszagolja, s a derengésben született mosollyal hunyja le szemeit a mámorító illat nyomán.*
- Csodás illatuk van *suttogja a szirmok közé, majd felpillantva Lyes mohaszínjeivel találja magát szemközt.*
7025. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-09-29 16:24:20
Üzenet elküldve: 2018-09-29 16:24:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Cinn//
*Mosolyogva figyeli a lányt, elnézi, ahogy a hűvös kis karmai pírt csennek az egyébként is már kissé kipirult orcára, a piciny orra. Lyes el sem tudja képzelni, miként támasztják meg azt az okulárét ilyen csinosan. Merengve figyeli az indigókat, mik most szúrósan merednek előre a sötétben. Hallgatja a pici lábak apró kopogását az utca kövezetén, szinte el sem tudja képzelni, hogy itt a városban most bármi probléma történhet. Eléggé becsiccsentett már, szó se róla, de a tüzet, ami kissé lángra kapott, ott belül, vélhetően nem a bor okozza. ~ Érzések lennének? ~ Gondolkodik, miközben a lány kedves okfejtését hallgatja ismét. Szélesen elmosolyodik, s úgy tekint le jelenlegi sétapárjára, s szinte halkan súgja, kisebb sóhaj közepette:*
- Ahogy mondod, Cilanney, éjszaka csodája... *A mohazöldek ismét figyelnek, de kedvesen, s nem bántóan, majd bólogatva veszi tudomásul az irányt.*
- Értem. *Jelenti ki, s máris fordulnak, csak kecsesen, mint a nádi poszáták. Korábbi óhajához híven a piacteret azért pásztázza is közben, így talán nem veszik el annyira a lány illatában, hangjának duruzsolásában, mákonyos álomban, miben jár jelenleg. ~ Vajon tényleg érzések? De hisz alig ismerem... ~ Tűnődik tovább, aztán hirtelen fellángolásnak tudja be a dolgokat, hisz ennél több nem lehet, annyira ismeretlenek még egymásnak. Bár talán, azért annyira mégsem. ~ Lihanech és Arthenior... ~ Az általa ismert világ két oldala, teljesen különbözőek, mégis valamiképp összetartoznak. Hallgatja, amint Cinn a virágok kapcsán némiképp pesszimista, de Lyes nem adja fel, s a fegyveres őrök melletti kis, félig kiürült standokat tekinti át, mígnem lovakhoz nem érnek. Csodálva nézi az állatokat, bár maga nem szokott a lovagláshoz. Természetesen ért hozzá, hisz tanulnia kellett, de nem érez ingerenciát, hogy ezeket a nemes állatokat megülje. Szabadon kellene vágtázniuk a pusztában, mint egy család.*
- Álljunk meg egy pillanatra! *Torpan meg hirtelen, majd bocsánatkérően néz Cinnre, s elé áll, két kacsóját a sajátjaiba fogva.*
- El ne mozdulj innen, drága Cinn! Csak egy percet kérek! *Susogja, s mosolyognak a mohazöldek csalafintán és furfangosan, mint amikor valaki, valami turpisságra, vagy meglepetésre készül. Apró, pici titok, mi ha kiderül nem bántó, inkább örömet okozó lehet. Még ujját is felemeli, majd a lány orrának hegyére koppint aprót, épphogy csak hozzáér. Arca is közeledik, immár vészesen közel, de az utolsó pillanatban megáll:*
- Csak egy perc! *Suttogja, majd felnevet, s a lókupecek közé siet. Olykor azért hátranéz, ujját ismételten feltartva, jelezvén, hogy bizony csak pillanatok kellenek, s kiderül mi az, mit szeretne.*
- Szia kisleány! Hát reám vártál? *Mosolyog rá kedvesen.* Azok ott hárman, minden bizonnyal! *Mutat a kis kosárkában árválkodó három virágszálra, melyeket nem csípett meg még a hűvös lassan éjbe forduló este. Hamarosan már zubbonyában keres, s a kisleány tátott szája előtt veszi elő a csilingelő aranyakat. Egészen pontosan 100 aranyat számlál le a lányka kezébe. (Mesélő (Praetor)) Aztán kedvesen rámosolyog.
*
- Gyönyörűek, drágám! *Simítja meg fejét.* Talán néhány napig ez segíthet, most menj, szaladj haza, s mondd el otthon, hogy nem minden nemest kell gyűlölni. De vigyázz rá, s a szüleidnek is vegyél valami finomat! *Mosolyog továbbra is, majd a kosárkából kivéve, háta mögé rejti a három csodásan sötétebb kék színben pompázó liliomot. Egyik szirmait bontogatja épp, mint Cinn, mélykék színe, szemeivel harmonizál, s nehéz eldönteni melyikük illata az édesebb, a lányé, vagy a virágoké. Vidáman fordul vissza, hát mégis megtartja ígéretét, talán sikerül meglepnie ezt a kedves teremtést, ki reményei szerint ott várakozik, vélhetően kopogó cipőorral, türelmetlenül, s arra gondolva, vajon ez a Lyes már megint milyen butaságot talált ki? Sokáig nem kell várnia, hisz siet vissza hozzá, hogy aztán a szokásos meghajlást követően megérkezik, de kezeivel takarja a virágokat.*
- Mehetünk! *Mondja nagyon komolyan, s ha kérdést támasztanak felé, csak terelve válaszolgat, míg meg nem érkeznek a kapualjba.*
- Esküszöm, Cilanney Dharlarann, az életemre! *Mondja halkan, majd ajkán játszi mosoly indul meg.*
- Várj még, kedves! *Mondja, s közben kapja elő kezét hátulról:*
- Van, hogy a legeldugottabb helyen leljük meg a csodát, így mindig nyitott szemmel kell járjunk. *Bólint huncutan.* A csoda ott rejtőzik, csak sokan nem veszik észre, hát én megtaláltam. *Fejezi be kétértelműen, majd Cinn felé nyújtja szerzeményét, egészen pontosan három szál árnyliliomot, mely az éjszaka sötétjében is pompázhat. Egy kicsit félretartja hirtelen, oldalt, a lány arca mellé, majd csalódottan biggyeszti le száját:*
- Nem... nem-nem... még mindig te vagy a legszebb közülük. *Nevet fel hirtelen, az erőltetett csalódás után.* Tessék, a tiéd, kérlek fogadd el tőlem! *Mohazöldek keresik, kutatják az indigót, apró lencsék mögött, melyekben az éjszakai égboltra kiülő csillagok tükröződnek vissza.*
*Mosolyogva figyeli a lányt, elnézi, ahogy a hűvös kis karmai pírt csennek az egyébként is már kissé kipirult orcára, a piciny orra. Lyes el sem tudja képzelni, miként támasztják meg azt az okulárét ilyen csinosan. Merengve figyeli az indigókat, mik most szúrósan merednek előre a sötétben. Hallgatja a pici lábak apró kopogását az utca kövezetén, szinte el sem tudja képzelni, hogy itt a városban most bármi probléma történhet. Eléggé becsiccsentett már, szó se róla, de a tüzet, ami kissé lángra kapott, ott belül, vélhetően nem a bor okozza. ~ Érzések lennének? ~ Gondolkodik, miközben a lány kedves okfejtését hallgatja ismét. Szélesen elmosolyodik, s úgy tekint le jelenlegi sétapárjára, s szinte halkan súgja, kisebb sóhaj közepette:*
- Ahogy mondod, Cilanney, éjszaka csodája... *A mohazöldek ismét figyelnek, de kedvesen, s nem bántóan, majd bólogatva veszi tudomásul az irányt.*
- Értem. *Jelenti ki, s máris fordulnak, csak kecsesen, mint a nádi poszáták. Korábbi óhajához híven a piacteret azért pásztázza is közben, így talán nem veszik el annyira a lány illatában, hangjának duruzsolásában, mákonyos álomban, miben jár jelenleg. ~ Vajon tényleg érzések? De hisz alig ismerem... ~ Tűnődik tovább, aztán hirtelen fellángolásnak tudja be a dolgokat, hisz ennél több nem lehet, annyira ismeretlenek még egymásnak. Bár talán, azért annyira mégsem. ~ Lihanech és Arthenior... ~ Az általa ismert világ két oldala, teljesen különbözőek, mégis valamiképp összetartoznak. Hallgatja, amint Cinn a virágok kapcsán némiképp pesszimista, de Lyes nem adja fel, s a fegyveres őrök melletti kis, félig kiürült standokat tekinti át, mígnem lovakhoz nem érnek. Csodálva nézi az állatokat, bár maga nem szokott a lovagláshoz. Természetesen ért hozzá, hisz tanulnia kellett, de nem érez ingerenciát, hogy ezeket a nemes állatokat megülje. Szabadon kellene vágtázniuk a pusztában, mint egy család.*
- Álljunk meg egy pillanatra! *Torpan meg hirtelen, majd bocsánatkérően néz Cinnre, s elé áll, két kacsóját a sajátjaiba fogva.*
- El ne mozdulj innen, drága Cinn! Csak egy percet kérek! *Susogja, s mosolyognak a mohazöldek csalafintán és furfangosan, mint amikor valaki, valami turpisságra, vagy meglepetésre készül. Apró, pici titok, mi ha kiderül nem bántó, inkább örömet okozó lehet. Még ujját is felemeli, majd a lány orrának hegyére koppint aprót, épphogy csak hozzáér. Arca is közeledik, immár vészesen közel, de az utolsó pillanatban megáll:*
- Csak egy perc! *Suttogja, majd felnevet, s a lókupecek közé siet. Olykor azért hátranéz, ujját ismételten feltartva, jelezvén, hogy bizony csak pillanatok kellenek, s kiderül mi az, mit szeretne.*
- Szia kisleány! Hát reám vártál? *Mosolyog rá kedvesen.* Azok ott hárman, minden bizonnyal! *Mutat a kis kosárkában árválkodó három virágszálra, melyeket nem csípett meg még a hűvös lassan éjbe forduló este. Hamarosan már zubbonyában keres, s a kisleány tátott szája előtt veszi elő a csilingelő aranyakat. Egészen pontosan 100 aranyat számlál le a lányka kezébe. (Mesélő (Praetor)) Aztán kedvesen rámosolyog.
*- Gyönyörűek, drágám! *Simítja meg fejét.* Talán néhány napig ez segíthet, most menj, szaladj haza, s mondd el otthon, hogy nem minden nemest kell gyűlölni. De vigyázz rá, s a szüleidnek is vegyél valami finomat! *Mosolyog továbbra is, majd a kosárkából kivéve, háta mögé rejti a három csodásan sötétebb kék színben pompázó liliomot. Egyik szirmait bontogatja épp, mint Cinn, mélykék színe, szemeivel harmonizál, s nehéz eldönteni melyikük illata az édesebb, a lányé, vagy a virágoké. Vidáman fordul vissza, hát mégis megtartja ígéretét, talán sikerül meglepnie ezt a kedves teremtést, ki reményei szerint ott várakozik, vélhetően kopogó cipőorral, türelmetlenül, s arra gondolva, vajon ez a Lyes már megint milyen butaságot talált ki? Sokáig nem kell várnia, hisz siet vissza hozzá, hogy aztán a szokásos meghajlást követően megérkezik, de kezeivel takarja a virágokat.*
- Mehetünk! *Mondja nagyon komolyan, s ha kérdést támasztanak felé, csak terelve válaszolgat, míg meg nem érkeznek a kapualjba.*
- Esküszöm, Cilanney Dharlarann, az életemre! *Mondja halkan, majd ajkán játszi mosoly indul meg.*
- Várj még, kedves! *Mondja, s közben kapja elő kezét hátulról:*
- Van, hogy a legeldugottabb helyen leljük meg a csodát, így mindig nyitott szemmel kell járjunk. *Bólint huncutan.* A csoda ott rejtőzik, csak sokan nem veszik észre, hát én megtaláltam. *Fejezi be kétértelműen, majd Cinn felé nyújtja szerzeményét, egészen pontosan három szál árnyliliomot, mely az éjszaka sötétjében is pompázhat. Egy kicsit félretartja hirtelen, oldalt, a lány arca mellé, majd csalódottan biggyeszti le száját:*
- Nem... nem-nem... még mindig te vagy a legszebb közülük. *Nevet fel hirtelen, az erőltetett csalódás után.* Tessék, a tiéd, kérlek fogadd el tőlem! *Mohazöldek keresik, kutatják az indigót, apró lencsék mögött, melyekben az éjszakai égboltra kiülő csillagok tükröződnek vissza.*
7024. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-09-29 14:23:42
Üzenet elküldve: 2018-09-29 14:23:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Mikor látja, hogy Aleimord indulni készül, ő is feláll, ám ekkor érzi csak meg igazán a bort a fejében, egy pillanatra kissé megszédül. Mindkét kezével megtámaszkodik az asztalon, de csak ujjhegyeit érinti a laphoz, annyira nem ivott sokat, hogy tenyerelnie kelljen teljes súlyával. Sokkal inkább az ingatagság meglepetése és óvatossága hozza a mozdulatot. Még szerencse, hogy a második pohárig nem jutott el, pedig várt volna még az üvegben a maradék.
Kikászálódik a pad és az asztal közül, nem akarja kimutatni, hogy mennyire bizonytalannak érzi egyensúlyát. Nagyon kellemetlen ez számára. Különösen most, hogy észnél kellene lennie. Bizonyára nem kell félnie, hogy gyengeségét a férfi észreveszi, hiszen éppen mélyre süllyed hangulata, s az ilyesmi befelé fordítja a figyelmet. Talán azt sem hallja, mikor halkan elmormol egy köszönetet a meghívásért, hiszen mindent a férfi fizetett itt. Búcsút int a tündér asszonyságnak, s ezúttal kicsit nagyobb távolságot vesz fel a nemestől, nem akar véletlenül nekikoccanni valamely bizonytalan lépésével.
Mikor megtorpannak, összeszedettnek tűnik, hiszen próbál úrrá lenni állapotán. Komoly arccal hallgatja meg a szabadkozást, a fájdalmas beismerést, melyre nem tudna vigasztalást mondani. Eszében sincs megállítani, nem az az akarnok vagy babusgató, sem őszintétlen típus, aki magához ölelne egy összetört szívű idegent és tenyerével lapogatná a hátát meleg hangon suttogva, hogy minden rendben lesz. Egy közeli barátot talán megragadna, és nem kedves, inkább célirányos módon adná tudtára, szó sem lehet arról, hogy most egyedül maradjon. Ő maga mindig félrevonul a fájdalmával, de csak mert nincs olyan, akivel meg tudná osztani, egy barát támogatása viszont hiányozik neki is.
Aleimord azonban nem barát, de még csak igazán ismerősének sem tudná mondani, hiszen alig néhány szót váltottak egymással. Két különböző világ találkozása volt ez, nem véletlenül csikorgott benne annyi súrlódás és félreértés. Ha nem omlott volna össze a férfi világa, és nem állt volna feje tetejére a város, észre sem vették volna egymást az utcán. Főként, hogy nem ugyanazokon az utcákon fordulnak meg. Csupán rövid, csendes búcsúval engedi útjára a nemest.*
- Vigyázz magadra…
*Egy ideig még ott áll, míg a tömegben el nem veszik a férfi magas alakja, aztán elindul a Folyópart irányába. Mivel dolga éppen nincsen, és a lány keresése értelmetlenné vált, egy kicsit ő is magányra vágyik. Különösen, míg a bor hatása el nem múlik.*
*Mikor látja, hogy Aleimord indulni készül, ő is feláll, ám ekkor érzi csak meg igazán a bort a fejében, egy pillanatra kissé megszédül. Mindkét kezével megtámaszkodik az asztalon, de csak ujjhegyeit érinti a laphoz, annyira nem ivott sokat, hogy tenyerelnie kelljen teljes súlyával. Sokkal inkább az ingatagság meglepetése és óvatossága hozza a mozdulatot. Még szerencse, hogy a második pohárig nem jutott el, pedig várt volna még az üvegben a maradék.
Kikászálódik a pad és az asztal közül, nem akarja kimutatni, hogy mennyire bizonytalannak érzi egyensúlyát. Nagyon kellemetlen ez számára. Különösen most, hogy észnél kellene lennie. Bizonyára nem kell félnie, hogy gyengeségét a férfi észreveszi, hiszen éppen mélyre süllyed hangulata, s az ilyesmi befelé fordítja a figyelmet. Talán azt sem hallja, mikor halkan elmormol egy köszönetet a meghívásért, hiszen mindent a férfi fizetett itt. Búcsút int a tündér asszonyságnak, s ezúttal kicsit nagyobb távolságot vesz fel a nemestől, nem akar véletlenül nekikoccanni valamely bizonytalan lépésével.
Mikor megtorpannak, összeszedettnek tűnik, hiszen próbál úrrá lenni állapotán. Komoly arccal hallgatja meg a szabadkozást, a fájdalmas beismerést, melyre nem tudna vigasztalást mondani. Eszében sincs megállítani, nem az az akarnok vagy babusgató, sem őszintétlen típus, aki magához ölelne egy összetört szívű idegent és tenyerével lapogatná a hátát meleg hangon suttogva, hogy minden rendben lesz. Egy közeli barátot talán megragadna, és nem kedves, inkább célirányos módon adná tudtára, szó sem lehet arról, hogy most egyedül maradjon. Ő maga mindig félrevonul a fájdalmával, de csak mert nincs olyan, akivel meg tudná osztani, egy barát támogatása viszont hiányozik neki is.
Aleimord azonban nem barát, de még csak igazán ismerősének sem tudná mondani, hiszen alig néhány szót váltottak egymással. Két különböző világ találkozása volt ez, nem véletlenül csikorgott benne annyi súrlódás és félreértés. Ha nem omlott volna össze a férfi világa, és nem állt volna feje tetejére a város, észre sem vették volna egymást az utcán. Főként, hogy nem ugyanazokon az utcákon fordulnak meg. Csupán rövid, csendes búcsúval engedi útjára a nemest.*
- Vigyázz magadra…
*Egy ideig még ott áll, míg a tömegben el nem veszik a férfi magas alakja, aztán elindul a Folyópart irányába. Mivel dolga éppen nincsen, és a lány keresése értelmetlenné vált, egy kicsit ő is magányra vágyik. Különösen, míg a bor hatása el nem múlik.*
7023. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-09-29 10:11:46
Üzenet elküldve: 2018-09-29 10:11:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Lyessal//
*Hamar úgy döntenek, hogy indulóra veszik, és még hamarabb kint vannak a fogadóból, mint hinnék. Lyessal tunikájával kiegészítve a ruhakompozícióját, már a hűvös sem csípi. Azért van olyan empatikus, hogy kapkodja a lábát, mert az elfen így egy réteggel kevesebb van, s a sötétedés felé hajolva, már a későnyár, koratavasz hűvöse karmolássza Cilanney orrát, arcát, és fedetlen kézfejét is. Lábát kapkodva halad Lyessalba karolva egy más hangulatú világba. Az utcákon, jobb, ha nyitott szemmel járnak, és Cilanney ezt pontosan tudja is, csak a kalandozással vannak gondjai.*
- Úgyis utólag derül ki, hogy gondot okozol-e, vagy sem. Akkor pedig, előre ne aggódjunk rajta. Mit szólsz, Lyessal, a nemes? *Újra okoskodik, de olyan kedvesen teszi, hogy haragudni nem lehetne rá.*
- Ott jobbra fordulunk majd, igen, a piactér felé* vezényli az utat az apró vörös teremtés, fején a köpeny csuklyája bár takarja a vörös hullámokat, egy-egy tincset kikap a fel-feltámadó szellő. *
- Virágárusok? *kérdez vissza meglepve.* Temetővirágok, még nincsenek, a nyáriak meg elnyílóban, de valahogyan rózsát, egész évben szoktam látni az egyik árusnál. Biztosan mágiával gondozza őket *lendül bele, mire észbe kap, hogy neki szánnák a virágot.*
- Jaj, hogy nekem? Kedves vagy Lyessal, de szerintem, ilyen későn már nincsenek a piacon virágosok. Illetve ilyen időkben.
*Amikor a piactérre lépnek, meg is bizonyosodhatnak róla, hogy a korábbi zsongáshoz képest kihaltabb. Csak egy-egy elvetemültebb árus van még kint, akik mellett fegyveres őr is strázsál. Az ékszerészek régen hazamentek, vagy nem is voltak, a finom kelmék sincsenek már kint. Lókupecek, még elvétve, ha nagyon figyel Lyes, éppen két állatkereskedő közt egy lányka még kitart. Kosarában alig észrevehető, az a három szál virágocska, amivel már indulóban van a szegénynegyed felé.*
- Rendben Lyes, arra megyünk *vezényel Cilanney, egy félreeső kapualj felé, ami nem egészen a gazdagnegyed felé esik.*
- Meg kell ígérned, hogy erről nem beszélsz senkinek *áll meg egy reteszelt rácsos ajtó mellett a kapualj kőboltozatának takarásában. Egy dúsabb borostyánfüggöny is ránőtt már, félig takarva azt. A lakat pdig, apró kezek által nyitható, és észrevehető, hogy nem magas népségekre szabták magát az ajtót sem.*
- Esküdj Lyessal! *néz eltökélten, s a sötétedésben vizslatja az elf vonásait bármilyen árulkodó simlis vonás után. Ujjai közt az apró zsebben már a kulcsot forgatja, de nem mozdul, míg úgy nem ítéli, valóban arra érdemes a nemes férfi.*
*Hamar úgy döntenek, hogy indulóra veszik, és még hamarabb kint vannak a fogadóból, mint hinnék. Lyessal tunikájával kiegészítve a ruhakompozícióját, már a hűvös sem csípi. Azért van olyan empatikus, hogy kapkodja a lábát, mert az elfen így egy réteggel kevesebb van, s a sötétedés felé hajolva, már a későnyár, koratavasz hűvöse karmolássza Cilanney orrát, arcát, és fedetlen kézfejét is. Lábát kapkodva halad Lyessalba karolva egy más hangulatú világba. Az utcákon, jobb, ha nyitott szemmel járnak, és Cilanney ezt pontosan tudja is, csak a kalandozással vannak gondjai.*
- Úgyis utólag derül ki, hogy gondot okozol-e, vagy sem. Akkor pedig, előre ne aggódjunk rajta. Mit szólsz, Lyessal, a nemes? *Újra okoskodik, de olyan kedvesen teszi, hogy haragudni nem lehetne rá.*
- Ott jobbra fordulunk majd, igen, a piactér felé* vezényli az utat az apró vörös teremtés, fején a köpeny csuklyája bár takarja a vörös hullámokat, egy-egy tincset kikap a fel-feltámadó szellő. *
- Virágárusok? *kérdez vissza meglepve.* Temetővirágok, még nincsenek, a nyáriak meg elnyílóban, de valahogyan rózsát, egész évben szoktam látni az egyik árusnál. Biztosan mágiával gondozza őket *lendül bele, mire észbe kap, hogy neki szánnák a virágot.*
- Jaj, hogy nekem? Kedves vagy Lyessal, de szerintem, ilyen későn már nincsenek a piacon virágosok. Illetve ilyen időkben.
*Amikor a piactérre lépnek, meg is bizonyosodhatnak róla, hogy a korábbi zsongáshoz képest kihaltabb. Csak egy-egy elvetemültebb árus van még kint, akik mellett fegyveres őr is strázsál. Az ékszerészek régen hazamentek, vagy nem is voltak, a finom kelmék sincsenek már kint. Lókupecek, még elvétve, ha nagyon figyel Lyes, éppen két állatkereskedő közt egy lányka még kitart. Kosarában alig észrevehető, az a három szál virágocska, amivel már indulóban van a szegénynegyed felé.*
- Rendben Lyes, arra megyünk *vezényel Cilanney, egy félreeső kapualj felé, ami nem egészen a gazdagnegyed felé esik.*
- Meg kell ígérned, hogy erről nem beszélsz senkinek *áll meg egy reteszelt rácsos ajtó mellett a kapualj kőboltozatának takarásában. Egy dúsabb borostyánfüggöny is ránőtt már, félig takarva azt. A lakat pdig, apró kezek által nyitható, és észrevehető, hogy nem magas népségekre szabták magát az ajtót sem.*
- Esküdj Lyessal! *néz eltökélten, s a sötétedésben vizslatja az elf vonásait bármilyen árulkodó simlis vonás után. Ujjai közt az apró zsebben már a kulcsot forgatja, de nem mozdul, míg úgy nem ítéli, valóban arra érdemes a nemes férfi.*
7022. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-09-28 21:32:40
Üzenet elküldve: 2018-09-28 21:32:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- A lázadás első apján. Nem tudom, nekem már az egész... Összecsúszik.
*Nem csoda, amilyen zaklatott mostanában, még az időérzékét is kezdi elfelejteni.
Feláll, hogy elinduljanak a Holdudvarba, vagy akármerre, amerre kicsit nagyobb nyugalom van. Furcsa, hogy a lány igent mondd, és vele tart, mégis mikor ketten elindulnak, úgy érzi, hogy ez neki sok. Az egész, ami történik körülötte... Talán csak az alkohol beszél belőle.*
- Ne haragudj, de most inkább mégis egyedül lennék. A húgom valószínűleg meghalt és... Csak egyedül kell lennem. Köszönöm, hogy segíteni próbáltál.
*Mondja, majd eltűnik a piac sokaságában, még mielőtt a lány megállíthatná.*
- A lázadás első apján. Nem tudom, nekem már az egész... Összecsúszik.
*Nem csoda, amilyen zaklatott mostanában, még az időérzékét is kezdi elfelejteni.
Feláll, hogy elinduljanak a Holdudvarba, vagy akármerre, amerre kicsit nagyobb nyugalom van. Furcsa, hogy a lány igent mondd, és vele tart, mégis mikor ketten elindulnak, úgy érzi, hogy ez neki sok. Az egész, ami történik körülötte... Talán csak az alkohol beszél belőle.*
- Ne haragudj, de most inkább mégis egyedül lennék. A húgom valószínűleg meghalt és... Csak egyedül kell lennem. Köszönöm, hogy segíteni próbáltál.
*Mondja, majd eltűnik a piac sokaságában, még mielőtt a lány megállíthatná.*
7021. hozzászólás ezen a helyszínen: Piactér
Üzenet elküldve: 2018-09-26 22:56:45
Üzenet elküldve: 2018-09-26 22:56:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Bizony kár lenne fáradni a gazdaságtan leckével, szitába nem érdemes drága italt önteni. Bármennyire is zsugorinak és anyagiasnak tűnik néha, valójában nem érdeklik a földi javak, sem azok körforgása. Akkor már szívesebben nézi a víz örvénylését egy zuhatag aljában.
A komor kijelentésre felkapja a fejét. A hangszínhez hatökör, annyi ideje nem mozog olyan lények között, akik nem hozzá hasonlóan jellegtelenül beszélnek, hogy ilyen finom árnyalatokat megérezzen és megértsen. A szavak értelme épp elég figyelemfelkeltő. Ha nem olyan hamar hangozna el saját kijelentése után, valószínűleg nem rakná össze, hogy szavait sértésként értelmezik.*
- Még jó, ugyanis nem _rád_ értettem. Hanem azokra a gazdagokra, akikre azt mondtad, gonoszak. Gondolom, nem magadról beszéltél. Nem tudom, mitől lesz valakiből gazdag. De aki elteszi más pénzét, szerintem kapzsi, nem feltétlenül gonosz. Csak ennyit mondtam.
*Rándít aprót a vállán. Aki ismeri, most biztosan elcsodálkozna rajta, milyen fecsegőssé vált a hallgatag, általában tőmondatokkal operáló szerzetesnő. Még megismételni is hajlandó magát, csakhogy egy félreértést tisztázzon. Remélhetőleg sikerült, és most már emiatt nem foglalkozik a vélt sértéssel a férfi.
Zeya már nem éhes, voltaképpen keveset igényel, de nem akarja itt hagyni az ételt. Aleimord becsülettel megette ezt a borzasztó ízű kotyvalékot, nem akar szégyenben maradni, így hát falatozni kezd, míg végül nála is elfogy. Könnyedén indul keze a pohár után „öblögetni”, ez az ital egyre jobban kezd ízleni. A növekvő tompaság viszont zavarja. Épp leteszi az üres poharat, mikor a váratlan kérdés érkezik a lányról. Feltételezi. Még jó, hogy nem vár rá választ a férfi, mert fogalma sincs, mit mondjon. De biztosan a maga praktikus módján állna a kérdéshez. A hatok említésén egy kicsit eláll a lélegzete, és csaknem normális méretűre nőnek elkerekedő apró szemei. Muszáj közbeszólnia.*
- Nem csak egy-két napja tűnt el?
*Ha még meg is akarta ölni magát, akkor nyilván már meg tudná válaszolni a korábbi kérdést könnyedén. De most nem ezen jár az esze, hanem azon, hogy eldöntse, becsapták-e, vagy csak félreértés történt köztük, és tévesen értette úgy, hogy rövid ideje tűnt el a lány. A csodálkozó arc újra semlegességbe rendeződik. Ha más nem is, zavaros feje meggátolja a gyanú hosszabb életben maradását. Egyik gondolatszálhoz nem akar kapcsolódni a másik rendesen, így aztán elég egyetlen apró megerősítés kérdésére, és hagyja a pokolba a fejtörést. Biztosan ő értette rosszul korábban.
Abból nem sülne ki több egy vállrándításnál, ha megkérdeznék tőle, hogy milyen egy tipikus nemes kisasszony. Azt sem tudná megmondani, hogy Aleimord vajon tipikus nemes-e. Leginkább egy szélhámos bárdot tudna viszonyítási alapnak venni, aki sokkal többet és sokkal nyakatekertebben beszélt, sosem tudta eldönteni róla, hogy éppen gúnyolódik vagy bókol neki, és rendkívül felelőtlenül bánt a pénzzel, ahogy hazugságaiból kihámozta. Arról persze van némi fogalma, hogy a nemesek jellemzően gazdagok és szolgákat tartanak, akik helyettük elvégzik a munkát. Innen pedig már csak egy lépés az életképtelenség. Elnehezült fejével azonban rövidebb úton jut hasonló következtetésre, s leginkább a korábban lefestett kép miatt, beleértve a csonkaságot is. Úgy érzi, mégiscsak kellene valamit felelnie a komor gondolatmenetre. Sajnos nem elég empatikus alkat ahhoz, hogy ne annyira őszintén tegye.*
- Nem tudom... de az életösztön néha sokra képes.
*A következő kérdésen már komolyan elcsodálkozik. Igaz, hogy vannak járókelők, és az öreg tündér szemmel tartja nagyra becsült vendégeit, de azért jöttek ide, mert nem zsúfolt itt a padoknál, és mert olyan hely kellett, ahol lehet fogyasztani is. Persze érti ő, hogy az idegrendszernek ez nem pihentető. Neki a nyugalmas helyről a Folyópart ugrik be, de azonnal elveti, hiszen oda a Gazdagnegyeden át vezetne az út. A Templomkertben még nem járt annak rossz híre miatt, vagyis inkább a Templom oltárának rossz híre miatt kerülte eddig. A Holdudvarhoz pedig leginkább a Pegazuson keresztül vezet az út, amitől korábban ódzkodott a nemes. Esetleg a Főtérről kerülővel lehetne odamenni. Na de a Főtér is eléggé forgalmas.
Ha kicsit többet tapasztalt volna a világból, és józanabb lenne, tán még gyanús is lehetne a kérés, de jelenleg úgysem gondol annál tovább, milyen érthetetlen, hogy valaki éppen az ő társaságára vágyik. Igazi elkeseredettségre vall. Még egy kutyától is több vigaszra lehet számítani. Az udvarias gesztus kihúzza ellenkezésének méregfogát, mert erre is muszáj őszintén válaszolnia.*
- Mint mondtam, épp ráérek…
*Dünnyögi. Ugyebár most épp munkanélküli. A lány kereséséből még lehet valami, ezért egyelőre nem látja okát, hogy szedje a sátorfáját. Bár nem érti, miért nem folytatják a munkát, míg világos van. Vagy legalább ő. Hiszen a férfi kimerültnek tűnik, és sokkal többet ivott nála. Már együtt is órákat töltöttek a Szegénynegyedben, és ki tudja, előtte mennyit bolyongott a városban? Jó, persze, a hallottak után érthető a hullámvölgy. Úgy érzi, ebben itt most nem neki kell döntenie. Ha a férfi indulni akar, hát vele tart.*
*Bizony kár lenne fáradni a gazdaságtan leckével, szitába nem érdemes drága italt önteni. Bármennyire is zsugorinak és anyagiasnak tűnik néha, valójában nem érdeklik a földi javak, sem azok körforgása. Akkor már szívesebben nézi a víz örvénylését egy zuhatag aljában.
A komor kijelentésre felkapja a fejét. A hangszínhez hatökör, annyi ideje nem mozog olyan lények között, akik nem hozzá hasonlóan jellegtelenül beszélnek, hogy ilyen finom árnyalatokat megérezzen és megértsen. A szavak értelme épp elég figyelemfelkeltő. Ha nem olyan hamar hangozna el saját kijelentése után, valószínűleg nem rakná össze, hogy szavait sértésként értelmezik.*
- Még jó, ugyanis nem _rád_ értettem. Hanem azokra a gazdagokra, akikre azt mondtad, gonoszak. Gondolom, nem magadról beszéltél. Nem tudom, mitől lesz valakiből gazdag. De aki elteszi más pénzét, szerintem kapzsi, nem feltétlenül gonosz. Csak ennyit mondtam.
*Rándít aprót a vállán. Aki ismeri, most biztosan elcsodálkozna rajta, milyen fecsegőssé vált a hallgatag, általában tőmondatokkal operáló szerzetesnő. Még megismételni is hajlandó magát, csakhogy egy félreértést tisztázzon. Remélhetőleg sikerült, és most már emiatt nem foglalkozik a vélt sértéssel a férfi.
Zeya már nem éhes, voltaképpen keveset igényel, de nem akarja itt hagyni az ételt. Aleimord becsülettel megette ezt a borzasztó ízű kotyvalékot, nem akar szégyenben maradni, így hát falatozni kezd, míg végül nála is elfogy. Könnyedén indul keze a pohár után „öblögetni”, ez az ital egyre jobban kezd ízleni. A növekvő tompaság viszont zavarja. Épp leteszi az üres poharat, mikor a váratlan kérdés érkezik a lányról. Feltételezi. Még jó, hogy nem vár rá választ a férfi, mert fogalma sincs, mit mondjon. De biztosan a maga praktikus módján állna a kérdéshez. A hatok említésén egy kicsit eláll a lélegzete, és csaknem normális méretűre nőnek elkerekedő apró szemei. Muszáj közbeszólnia.*
- Nem csak egy-két napja tűnt el?
*Ha még meg is akarta ölni magát, akkor nyilván már meg tudná válaszolni a korábbi kérdést könnyedén. De most nem ezen jár az esze, hanem azon, hogy eldöntse, becsapták-e, vagy csak félreértés történt köztük, és tévesen értette úgy, hogy rövid ideje tűnt el a lány. A csodálkozó arc újra semlegességbe rendeződik. Ha más nem is, zavaros feje meggátolja a gyanú hosszabb életben maradását. Egyik gondolatszálhoz nem akar kapcsolódni a másik rendesen, így aztán elég egyetlen apró megerősítés kérdésére, és hagyja a pokolba a fejtörést. Biztosan ő értette rosszul korábban.
Abból nem sülne ki több egy vállrándításnál, ha megkérdeznék tőle, hogy milyen egy tipikus nemes kisasszony. Azt sem tudná megmondani, hogy Aleimord vajon tipikus nemes-e. Leginkább egy szélhámos bárdot tudna viszonyítási alapnak venni, aki sokkal többet és sokkal nyakatekertebben beszélt, sosem tudta eldönteni róla, hogy éppen gúnyolódik vagy bókol neki, és rendkívül felelőtlenül bánt a pénzzel, ahogy hazugságaiból kihámozta. Arról persze van némi fogalma, hogy a nemesek jellemzően gazdagok és szolgákat tartanak, akik helyettük elvégzik a munkát. Innen pedig már csak egy lépés az életképtelenség. Elnehezült fejével azonban rövidebb úton jut hasonló következtetésre, s leginkább a korábban lefestett kép miatt, beleértve a csonkaságot is. Úgy érzi, mégiscsak kellene valamit felelnie a komor gondolatmenetre. Sajnos nem elég empatikus alkat ahhoz, hogy ne annyira őszintén tegye.*
- Nem tudom... de az életösztön néha sokra képes.
*A következő kérdésen már komolyan elcsodálkozik. Igaz, hogy vannak járókelők, és az öreg tündér szemmel tartja nagyra becsült vendégeit, de azért jöttek ide, mert nem zsúfolt itt a padoknál, és mert olyan hely kellett, ahol lehet fogyasztani is. Persze érti ő, hogy az idegrendszernek ez nem pihentető. Neki a nyugalmas helyről a Folyópart ugrik be, de azonnal elveti, hiszen oda a Gazdagnegyeden át vezetne az út. A Templomkertben még nem járt annak rossz híre miatt, vagyis inkább a Templom oltárának rossz híre miatt kerülte eddig. A Holdudvarhoz pedig leginkább a Pegazuson keresztül vezet az út, amitől korábban ódzkodott a nemes. Esetleg a Főtérről kerülővel lehetne odamenni. Na de a Főtér is eléggé forgalmas.
Ha kicsit többet tapasztalt volna a világból, és józanabb lenne, tán még gyanús is lehetne a kérés, de jelenleg úgysem gondol annál tovább, milyen érthetetlen, hogy valaki éppen az ő társaságára vágyik. Igazi elkeseredettségre vall. Még egy kutyától is több vigaszra lehet számítani. Az udvarias gesztus kihúzza ellenkezésének méregfogát, mert erre is muszáj őszintén válaszolnia.*
- Mint mondtam, épp ráérek…
*Dünnyögi. Ugyebár most épp munkanélküli. A lány kereséséből még lehet valami, ezért egyelőre nem látja okát, hogy szedje a sátorfáját. Bár nem érti, miért nem folytatják a munkát, míg világos van. Vagy legalább ő. Hiszen a férfi kimerültnek tűnik, és sokkal többet ivott nála. Már együtt is órákat töltöttek a Szegénynegyedben, és ki tudja, előtte mennyit bolyongott a városban? Jó, persze, a hallottak után érthető a hullámvölgy. Úgy érzi, ebben itt most nem neki kell döntenie. Ha a férfi indulni akar, hát vele tart.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9581-9600 , 9601-9620 , 9621-9640 , 9641-9660 , 9661-9680 , 9681-9700 , 9701-9720 , 9721-9740 , 9741-9760 , 9761-9780 , 9781-9800 , 9801-9820 , 9821-9840 , 9841-9860 , 9861-9880 , 9881-9900 , 9901-9920 , 9921-9940 , 9941-9960 , 9961-9980 , 9981-10000 , 10001-10020 , 10021-10040 , 10041-10060 , 10061-10080 , 10081-10100 , 10101-10120 , 10121-10140 , 10141-10160 , 10161-10180 , 10181-10200 , 10201-10220 , 10221-10240 , 10241-10260 , 10261-10280 , 10281-10300 , 10301-10320 , 10307-10326