//Kertész leszek, fát nevelek//
*Isq nem is figyel a kiáltozásra, merthogy ő nem úr, legalábbis igazán nem tartja annak magát. Nem mintha gazember lenne, vagy annak tartaná magát, dehát azok, akiket a városokban uramoznak, nemigen szoktak Erdőmélyén csatangolni, kertészmágusként dolgozni, vagy gyógynövényeket gyűjteni harmattól lucskosan hajnalonként. Így el se jut hozzá, hogy netán neki szólna a kiáltozás, csak akkor döbben meg, amikor a kis piaci utcakölyök megáll előtte konokul, szétvetett lábakkal, tenyerén felé nyújtva Isqeha vastag bőrtarsolyát, benne a füvész pénzével.
Csodálkozva fúrja a tekintetét a gyerekébe, hamar eltüntetve az erszényt, ami kétségkívül az övé.
De mire végiggondolja, hogy mi is történt, hogy a kölyök, ahogy mondja látta, amint ő elejtette az aranyakat a porba, és képes volt, és felszedte azt, hogy utánahozza, mire rájön, hogy mi is történt valójában, egészen megdöbbenve a dolgon, a kissrác Isqeha nagy bánatára már kereket is old!
~Eeyrre! El is vihette volna!~ hasít belé a dolog, és egyszerre örül, meg kesereg is cseppet: örül nagyon a megkerült aranynak, örül a becsületes kis fickónak, de sajnálja nagyon, hogy nem tudta meg még a nevét sem.
~Nos, a nemesség valahol itt kezdődik.~ gondolja magában később a dolgon merengve, elvigyorodva, visszagondolva Svir gőgös új szomszédkisasszonykájára, vagy inkább nagysasszonykájára. ~Lehetséges hogy van képessége a mágiához? Éreztem az erőt, nem tévedhettem, mielőtt még beléptek volna az épületbe.~ mélázik hazafelé menet.*