//Téli vásár//
//Bagoly mondja//
-Elhiheti, mert mind igaz. *Csillogó tekintete persze elenyészik Effié mellett, de Rae gyermekien képes felnézni a kívül-belül szép nőkre, márpedig a kereskedőnőt tökéletesen annak találja. Ritka a mostani világban olyan kincs, mint a vidéki hölgy. Erős, határozott, talpraesett, de természetes bájjal rendelkező, illemtudó asszonynak látja őt az elf, vagy pontosan azt, a legfeljebb fél órája megismert ideált, amit a koponyájában megalkotott. Rae fejét igen könnyű elcsavarni, efelől semmi kétség, de ezeket a bókokat mégsem hátsó szándékkal mondja, egyszerűen csak kifejezi gondolatait a másikról. Rájött már, hogy jobb néha egy kellemes társalgás, mint egy görbe este.*
-Pontosan, és én az ilyenektől félek. Jó dolog segíteni, de fel kellene kollektíven számolni a szegénységet. Tudom, hogy lehetetlen, mégis olyan jó lenne. Talán eljut odáig a város. Talán... *Ekkor azonban újonnan szerzett kardjára mered. Kezébe veszi a hófehér, ezüst markolatú pengét, súlyát nézi. Effi elmondása szerint nem igazán ért a fegyverekhez, de Rae tetszését elnyeri a penge. Pont válaszolna az idomárságát illető kérdésre, amikor megjelenik egy csapat gyerek. Még mindig nem tudta, hónapok teltével, mindennapossága ellenére megszokni ezt a látványt, habár egy kissé tart most is attól, nehogy meglopják. Mindenesetee Fogó éberen figyeli a fiút, rövid ideig morgó hangot hallat, míg Rae rá nem int. Onnastól csak a tekintetével kíséri az utcaszültéket, akár az elf, ki nem engedi el a Télpengét, miközben a hátáról levetett zsákját baljával megpróbálja kibontani. Ha ezzel végzett, kihalássza azonos kezével az egyik almászsákot, majd a fiú elé tartja.*
-Egyelőre fogd ezeket és oszd el a többiekkel. Mennyi sült almát kértek, mennyit vegyek? Vagy inkább ennétek gesztenyét? *Még lesz dolga a gyerekekkel, annyi bizonyos. Van pár kérdés, amit feltenne nekik, ha ez az egész balhémentesen zárul és se Fogót nem kell bevetnie, se utánuk sem kell futnia, mert nem tűnik el semmie sem.*