// Toronyiránt //
*Nos hát Isqehának nem kell kétszer mondani az uccut, nem az a fajta, aki annyira szeretné a feltűnést. Amint a szinte virágtündérszerűen törékenynek látszó, bűbájos elf teremtés a gnóm felé fordul, és megpróbálja (szerencsére igazán ügyesen) lecsillapítani és elterelni annak figyelmét, Isq már a távozás hímes mezejére is lép: ~csak minél hamarább el a porcelánok közelségéből!~, meg sem várva a biztatást.*
- Elfogad, elfogad. *morogja közben az öregnek, de aztán, mikor már úgy tűnik, végérvényesen sikerült megszabadulnia a veszedelemből, végre nyájasabb képet vág, főként hogy az öreg bűnbánó apókának titulálja magát. Egy apókára Isq mégsem tud haragudni, na meg a bűnbánat is igazán őszintének tűnik!
Persze a helyzet meg főként a gnóm kiváltotta mogorvaságán sokat old a kecses kis fiatal elf teremtés is, akinek a világító fehérségére Isqeha most már, hogy van rá ideje, kellőképpen rácsodálkozik.
Ő maga is egy elf közösségben nőtt fel, de ilyen légies-fehér elf nőt bizton állíthatná, hogy még sohasem látott. ~Még szerencse, hogy a mondókájának meg a mosolyának együtt kellő súlya van, úgy látom, ha arra van épp szükség. Máskülönben azt gondolná bárki, Eyrre, az első nagyobb szél magával ragadja!~ gondolja. Hogyha azután mindhárman kicsit arrébb keverednek, és a gnóm kereskedő figyelme végre róluk a lehetséges vásárlók felé terelődik, Isqeha kettejük felé fordul, kissé bocsánatkérően, magyarázatul a viselkedésére:*
- Azt hittem, még a végén felborítom az asztalát! *neveti el magát, visszapillantva az edénynemű felé. Aztán picit zavarba jön, hogy ilyen hirtelen ott találja magát az ismeretlen apóval meg a nővel, mint valami cselszövő szövetség tagja.
Oldandó a helyzet fonákságát, úgy véli, legjobb ha bemutatkozik.*
- Isqeha vagyok, Rinald Isqeha. Röviden csak Isq. Mágus, gyógyító, sőt néha kertész. *mosolyodik el, egy cseppet meghajolva, várakozóan, mert hirtelen ő is kíváncsi lett alkalmi ismerőseire. ~Vajon tényleg szerzetes lenne?~ bámul az apóra, aztán persze meg a nőre siklik a tekintete: ~erdei elf lehet vajon? Nem gondolnám, bár ki tudja!~ vélekedik magában.*
A hozzászólás írója (Rinald Isqeha) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.03 15:38:33