*Miközben visszatér a piactérre látja, hogy egy elf veszekszik az egyik árussal. Mosolyogva megy el mellettük, s próbálja a legmogorvább arckifejezését felvenni, hogy véletlenül se szólítsák meg, ami eddig sikeres is.*
"Vajon honnan szerzik ezeket?"*kérdi magában, s oda is megy az egyik árushoz, aki Iker számára értéktelen ékszereket árul.*
- Elnézést! -*szólítja meg az árust, aki pár hosszú perc várakozás után végre felé is fordul.*- Honnan szerzi ezen árukat?
*Iker az egyik ékszerre mutat, mely csillog a napfényben, melynek borsos ára kissé meghökkenti a férfit, mert Ő bizony nem adna ennyi aranyat egy egyszerű tárgyért, melynek semmi egyéb célja, mint a kacérkodás.*"Mennyi nép! Nem is értem ezt a nagy tolongást, ennyire értékes dolgok vannak erre felé, bár az is lehet, hogy ez mindennapos jelenség."
*Befurakodik a tömegbe, hogy bámészkodjon, és kellemetlen meglepetésére egy kövér árus már is leszólítja.*
-Ó kedves uram, talán nincs kedve megvenni ezt a csodás ékszert? Ennél értékesebbet sehol nem talál! Gyűjtők és ékszerészeknek megfizethetetlen, de magának baráti áron odaadom.
*Emeli magasra az állítólagos értékes portékát, de Rannien sem a csillogó ékszertől nem jön lázba, de még az árus rámenősége is felbosszantja.*
-Látja ezt? *Mutat Rannien hegyes füleire.*
-Látom, de... *Az árus mosolya eltűnik, mert nem érti mit akar tőle az elf.*
-Elf, érti? Egy elf vagyok, és egy ember süket beszéde, főleg ha az egy hazugság semmilyen módon nem fog meggyőzni, sőt csak ellenszenvessé teszi magát a szemembe.
*Az elf köszönés nélkül tovább verekedi magát a tömegen. Közel ért egy kovácsműhelyhez, és úgy dönt be kell, hogy nézzen rajta.*