Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 105 (2081. - 2100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2143-2162
2100. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-05 14:02:18
Üzenet elküldve: 2025-01-05 14:02:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy egyszerű nap//
*A kérdésre először határozottan rábólint, de az újabbra már megtorpanva pislog lassan. Hümmög párat, mert most ezzel a fiú tényleg megfogta. Hisz most is csak a szerencsének, de főleg Lazziarnak volt köszönhető, hogy még talált friss dolgokat.*
- Igaz, de még mindig kevésbé baj egy barnult alma, mint egy éhes kecske. Azok nagyot tudnak harapni, ha meg vannak sértődve, hidd el.
*Kuncog fel halkan, majd tovább hallgatja a fiút. Érdekesnek tűnik. Kiismerhetetlennek egy kicsit, amitől csak még kíváncsibb lesz rá. Persze tart magában annyi illemet, hogy olyanba nem kérdez bele, amit magától a fiú nem fűz hozzá a mondottakhoz. Pedig az apjával való viszony, ez az említett üzlet azért valahol piszkálja a fantáziáját. De a kíváncsiskodást elteszi magában későbbre.
Mire bármi újabbat kérdezhetne vagy fűzhetne a hallottakhoz az asztalon előtte terem az arany, amire kissé felszaladnak a szemöldökei. Meglepi, hogy Lazziar máris előleggel él, de ezt valahol úgy veszi, hogy bizalmat szavazott neki a fiú. Ez jól is esik neki, így még annyira sem szeretne csalódást okozni. Persze minden pontosan kiderül, ha majd meglátogatja és jobban belelát majd a teendőkbe. Maga is feláll az asztaltól, miközben hallgatja az útbaigazítást. Az ajtóban elmosolyodva biccent, hogy mindent megértett.*
- Körtér, lépcső, hangos család. Megjegyzem. *Mosolyodik el.* Addig is vigyázz magadra. Ha minden jól megy szerintem hamarosan indulok is.
*Nem tartóztatja a fiút. Főleg így nem, hogy gyorsan igyekszik végezni azzal, ami rá vár. Ami igazából nem sok munka, mert mára a kalapácsolást inkább el is engedi. Ám a kis kemencét bizony hamar be is izzítja. A kamrából összekészíti a dolgokat, később pedig már az asztal, a kezei és a ruhája is bőséggel lisztesek, ám a végére elégedetten szemléli a meleg pogácsákat, amik az asztalon sorakoznak. Gyorsan leveti a lisztes ruhákat, hogy helyette tisztába bújjon. Egy viszonylag újabb blúzra és egy egyszerű barna, vászon szoknyára esik a választás. Magára kanyarítja a köpenyét, majd a kosarába tesz egy kendőt, amibe belepakolja a pogácsákat. Szépen ráhajtogatja a kendőt, hogy ne hűljön ki nagyon mire megérkezik. Azzal a kosarat kézbe véve követi az elhangzott irányt. A körtérhez valóban hamar elér, a lépcsőt már inkább keresi, ám Lazziar nem túlzott. Egy perlekedő női hang irányába kapja a fejét, amire halkan fel is nevet, de nem tétovázik sokáig. Megindul, majd az ajtó előtt nagy levegőt vesz és bekopogtat.*
*A kérdésre először határozottan rábólint, de az újabbra már megtorpanva pislog lassan. Hümmög párat, mert most ezzel a fiú tényleg megfogta. Hisz most is csak a szerencsének, de főleg Lazziarnak volt köszönhető, hogy még talált friss dolgokat.*
- Igaz, de még mindig kevésbé baj egy barnult alma, mint egy éhes kecske. Azok nagyot tudnak harapni, ha meg vannak sértődve, hidd el.
*Kuncog fel halkan, majd tovább hallgatja a fiút. Érdekesnek tűnik. Kiismerhetetlennek egy kicsit, amitől csak még kíváncsibb lesz rá. Persze tart magában annyi illemet, hogy olyanba nem kérdez bele, amit magától a fiú nem fűz hozzá a mondottakhoz. Pedig az apjával való viszony, ez az említett üzlet azért valahol piszkálja a fantáziáját. De a kíváncsiskodást elteszi magában későbbre.
Mire bármi újabbat kérdezhetne vagy fűzhetne a hallottakhoz az asztalon előtte terem az arany, amire kissé felszaladnak a szemöldökei. Meglepi, hogy Lazziar máris előleggel él, de ezt valahol úgy veszi, hogy bizalmat szavazott neki a fiú. Ez jól is esik neki, így még annyira sem szeretne csalódást okozni. Persze minden pontosan kiderül, ha majd meglátogatja és jobban belelát majd a teendőkbe. Maga is feláll az asztaltól, miközben hallgatja az útbaigazítást. Az ajtóban elmosolyodva biccent, hogy mindent megértett.*
- Körtér, lépcső, hangos család. Megjegyzem. *Mosolyodik el.* Addig is vigyázz magadra. Ha minden jól megy szerintem hamarosan indulok is.
*Nem tartóztatja a fiút. Főleg így nem, hogy gyorsan igyekszik végezni azzal, ami rá vár. Ami igazából nem sok munka, mert mára a kalapácsolást inkább el is engedi. Ám a kis kemencét bizony hamar be is izzítja. A kamrából összekészíti a dolgokat, később pedig már az asztal, a kezei és a ruhája is bőséggel lisztesek, ám a végére elégedetten szemléli a meleg pogácsákat, amik az asztalon sorakoznak. Gyorsan leveti a lisztes ruhákat, hogy helyette tisztába bújjon. Egy viszonylag újabb blúzra és egy egyszerű barna, vászon szoknyára esik a választás. Magára kanyarítja a köpenyét, majd a kosarába tesz egy kendőt, amibe belepakolja a pogácsákat. Szépen ráhajtogatja a kendőt, hogy ne hűljön ki nagyon mire megérkezik. Azzal a kosarat kézbe véve követi az elhangzott irányt. A körtérhez valóban hamar elér, a lépcsőt már inkább keresi, ám Lazziar nem túlzott. Egy perlekedő női hang irányába kapja a fejét, amire halkan fel is nevet, de nem tétovázik sokáig. Megindul, majd az ajtó előtt nagy levegőt vesz és bekopogtat.*
2099. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-05 13:19:17
Üzenet elküldve: 2025-01-05 13:19:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Egy egyszerű nap//
*Jó vagy rossz, ez a két véglet számára elmosódik olykor-olykor. Hisz ami a póknak mindennapos, az a légynek egy rémálom. Az értékrendszer emberekként változik, hogy az érdekeket meg se említsük. Jelenleg az ő érdeke az, hogy a talált személyt, aki hajlandó a rendetlenséget, rendbe tenni, legalább a lakásán, ha már az életében erre nem képes még, de, ahogy a hegymászás is az első lépéssel kezdődik. Talán majd erre is egyszer sor kerül.
Magyarázata közben, szeme, hol itt, hol ott pihen, de végül mindig a lány tekintetében vész el. Látja, hogy figyelmesen hallgatja szavait. Ez egy jó jelnek könyveli el.*
-Úgy gondolod?
*Tekint vissza fél szemmel, kíváncsian a lányra. Majd egy halk rövidke kacaj, hagyja el a száját.*
-Ha nem kelsz korán, lemaradsz az általad említett friss árúról a piacról, nem de bár?
*Vág vissza röviden viccelődve. Majd az apja felemlítésnél, egy picit ismét elkomorodik, bár a hamiskás félmosoly ami most arcán látható, nem tűnik el.*
- Egyeseknek igen. De néha, a gőg miatt észre sem vesszük.
*Felelevenedik előtte, mostohaanyja képe, aki megértette régen vele, hogy egy szülő nem feltétlenül csak kegyetlenséget képvisel egy gyermek életében. Hanem megértést, és szeretet. De addigra már, ő túlságosan a ló túloldalán élte életét. Gőggel, bosszúval fűszerezve. Ezzel megnehezítve szegény asszony életét, akinek a saját vállán is volt épp elég teher. Nem még elviselni az ő lázadását apja ellen. Nem csoda, hogy mostohahúga és faképnél hagyta őket. Immáron kétszer.
Meg is rázza a fejét, hogy elhessegesse a rossz emlékek képét. Elvégre, üzleti megbeszélésen van, a jobbik orcáját kell mutatni a lány felé.*
-Meglehetősen mozgalmas, volt egy érdekes üzleti megbeszélésem nem rég.
*Ekkor jobb öklét kezdi el masszírozni a bütyköknél. Valamelyest az asztal takarásában, de igyekszik úgy feltüntetni, mintha csak az ujjait mozgatná ki. Milyen jó érzés is volt orrba törölni azt a piperkőcöt.*
- Sajnos, nem volt gyümölcsöző. Azóta kisebb nagyobb munkákból tengődők itt. Igyekszem nem belekotnyeleskedni apám dolgaiba.
*Arcán továbbra is az a megnyerő félmosoly látszódik, de úgy hazudik mint a vízfolyás. Mégsem mondhatja el, leendő beosztottjának, hogy zsebmetszésből és szerencsejátékból tengeti életét. A végén még bejelentené a városőrségnek, amit nem szívlelne.*
-Na de, úgy gondolom, eleget tartottalak fel.
*Ekkor hátranyúl erszényéhez, ahonnan előkotor 15 aranyat, majd leteszi azt Rinavessa Dralvynarnak az asztalára, két szép oszlopban, és elé tólja.
. Feláll az asztaltól, majd így folytatja.*
-Ez legyen egy előleg. Majd ha mára befejezted a teendőd, kérlek látogass meg. Nem lakom messze, csak haladj felfelé ezen az úton, egészen amíg elérsz egy kis kúti körtérhez. Majd egy faburkolatú lépcsőt keress. Az alsó emeleten egy nagy család lakik, hangosak. Nem fogod eltéveszteni. Most viszont ha megbocsátasz.
*Ezzel bólint egyet a lánynak, és ha távozni készül. Ha még marasztalja, egy két szóra zokszó nélkül maradni fog. De ha ez nem történik meg. Az aranyat hátrahagyva, távozik a lány házából.*
*Jó vagy rossz, ez a két véglet számára elmosódik olykor-olykor. Hisz ami a póknak mindennapos, az a légynek egy rémálom. Az értékrendszer emberekként változik, hogy az érdekeket meg se említsük. Jelenleg az ő érdeke az, hogy a talált személyt, aki hajlandó a rendetlenséget, rendbe tenni, legalább a lakásán, ha már az életében erre nem képes még, de, ahogy a hegymászás is az első lépéssel kezdődik. Talán majd erre is egyszer sor kerül.
Magyarázata közben, szeme, hol itt, hol ott pihen, de végül mindig a lány tekintetében vész el. Látja, hogy figyelmesen hallgatja szavait. Ez egy jó jelnek könyveli el.*
-Úgy gondolod?
*Tekint vissza fél szemmel, kíváncsian a lányra. Majd egy halk rövidke kacaj, hagyja el a száját.*
-Ha nem kelsz korán, lemaradsz az általad említett friss árúról a piacról, nem de bár?
*Vág vissza röviden viccelődve. Majd az apja felemlítésnél, egy picit ismét elkomorodik, bár a hamiskás félmosoly ami most arcán látható, nem tűnik el.*
- Egyeseknek igen. De néha, a gőg miatt észre sem vesszük.
*Felelevenedik előtte, mostohaanyja képe, aki megértette régen vele, hogy egy szülő nem feltétlenül csak kegyetlenséget képvisel egy gyermek életében. Hanem megértést, és szeretet. De addigra már, ő túlságosan a ló túloldalán élte életét. Gőggel, bosszúval fűszerezve. Ezzel megnehezítve szegény asszony életét, akinek a saját vállán is volt épp elég teher. Nem még elviselni az ő lázadását apja ellen. Nem csoda, hogy mostohahúga és faképnél hagyta őket. Immáron kétszer.
Meg is rázza a fejét, hogy elhessegesse a rossz emlékek képét. Elvégre, üzleti megbeszélésen van, a jobbik orcáját kell mutatni a lány felé.*
-Meglehetősen mozgalmas, volt egy érdekes üzleti megbeszélésem nem rég.
*Ekkor jobb öklét kezdi el masszírozni a bütyköknél. Valamelyest az asztal takarásában, de igyekszik úgy feltüntetni, mintha csak az ujjait mozgatná ki. Milyen jó érzés is volt orrba törölni azt a piperkőcöt.*
- Sajnos, nem volt gyümölcsöző. Azóta kisebb nagyobb munkákból tengődők itt. Igyekszem nem belekotnyeleskedni apám dolgaiba.
*Arcán továbbra is az a megnyerő félmosoly látszódik, de úgy hazudik mint a vízfolyás. Mégsem mondhatja el, leendő beosztottjának, hogy zsebmetszésből és szerencsejátékból tengeti életét. A végén még bejelentené a városőrségnek, amit nem szívlelne.*
-Na de, úgy gondolom, eleget tartottalak fel.
*Ekkor hátranyúl erszényéhez, ahonnan előkotor 15 aranyat, majd leteszi azt Rinavessa Dralvynarnak az asztalára, két szép oszlopban, és elé tólja.
. Feláll az asztaltól, majd így folytatja.*-Ez legyen egy előleg. Majd ha mára befejezted a teendőd, kérlek látogass meg. Nem lakom messze, csak haladj felfelé ezen az úton, egészen amíg elérsz egy kis kúti körtérhez. Majd egy faburkolatú lépcsőt keress. Az alsó emeleten egy nagy család lakik, hangosak. Nem fogod eltéveszteni. Most viszont ha megbocsátasz.
*Ezzel bólint egyet a lánynak, és ha távozni készül. Ha még marasztalja, egy két szóra zokszó nélkül maradni fog. De ha ez nem történik meg. Az aranyat hátrahagyva, távozik a lány házából.*
2098. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-05 12:00:19
Üzenet elküldve: 2025-01-05 12:00:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Zsivány és zsemle//
*Nem nagyon szokott azzal foglalkozni, hogy segítséget kérjen. Főleg, mert eddig nem izgatta az a rész, hogy valami, amit csinál hogy néz ki. De mivel itt nagyon úgy néz ki, hogy nagyobb lehet később a kár annál, hogy csak csúnyább a keze munkája, ha segítséget nem is kér, ezek szerint az nem árt, ha valami többet tud arról a lécről.
Megkönnyebbülten szusszan fel, mikor nem hagyják faképnél. Hálából igyekszik majd nem sokáig feltartani a fiút, ha már hajlandó volt visszafordulni. Amikor rámutat az említett lécre a régi kerítés részen hátrál egy lépést, hogy maga is jobban megszemlélhesse. Azután visszapillant a saját léctelen léceire, majd sóhajtva ismét a régire. Ahogy megkapja a bemutatót is arról, hogy a munkája valóban hasztalan és egyelőre időpocsékolásnak is tűnik, az ajkai kissé le is görbülnek.
Amíg a fiút figyeli és hallgatja addig kíváncsian pillant végig rajta. Mert hát csak érdekli, hogy ki jött vissza ellátni pár tanáccsal. Akkor szembesül, hogy ezt a másiktól maga is megkapja, így zavartan nyúl le, hogy ismét poroljon egy keveset a sáros szoknyán. Semmivel sem néz ki jobban, de egy próbát még megért.*
- Egy macskát se.
*Sóhajt fel hosszan, majd a tanácsokat hallva először bólogat, majd eltűnődve nyúl a kötény zsebébe, hogy a szegekbe markolva húzzon elő pár darabot. Azt is figyelnie kellett volna, hogy van vékonyabb és vastagabb? Az ujjait szétnyitva szemléli meg a szegeket és így már valóban látható egyik-másik között a különbség.*
- Ezekre gondolsz?
*Somfordál közelebb a fiúhoz, hogy elé tartsa a tenyerét, kicsit megemelve az arca felé, amit aztán fürkészve várja a választ. Hogy a szeg mellé ütött munka közben, arra zavartan elmosolyodik, majd a kérdést hallva csak aprót von a vállán, ahogy a harcban elesett hüvelykre pillant.*
- Nem annyira.
*Ingatja meg a fejét. Az a kevés vér hamar rászáradt, viszont egy kissé már be is lilult az ütés helye. De nem ez az első sérülése, ahogy eddig kinéz nem is ez lesz az utolsó.*
//Zsivány és zsemle//
*Nem nagyon szokott azzal foglalkozni, hogy segítséget kérjen. Főleg, mert eddig nem izgatta az a rész, hogy valami, amit csinál hogy néz ki. De mivel itt nagyon úgy néz ki, hogy nagyobb lehet később a kár annál, hogy csak csúnyább a keze munkája, ha segítséget nem is kér, ezek szerint az nem árt, ha valami többet tud arról a lécről.
Megkönnyebbülten szusszan fel, mikor nem hagyják faképnél. Hálából igyekszik majd nem sokáig feltartani a fiút, ha már hajlandó volt visszafordulni. Amikor rámutat az említett lécre a régi kerítés részen hátrál egy lépést, hogy maga is jobban megszemlélhesse. Azután visszapillant a saját léctelen léceire, majd sóhajtva ismét a régire. Ahogy megkapja a bemutatót is arról, hogy a munkája valóban hasztalan és egyelőre időpocsékolásnak is tűnik, az ajkai kissé le is görbülnek.
Amíg a fiút figyeli és hallgatja addig kíváncsian pillant végig rajta. Mert hát csak érdekli, hogy ki jött vissza ellátni pár tanáccsal. Akkor szembesül, hogy ezt a másiktól maga is megkapja, így zavartan nyúl le, hogy ismét poroljon egy keveset a sáros szoknyán. Semmivel sem néz ki jobban, de egy próbát még megért.*
- Egy macskát se.
*Sóhajt fel hosszan, majd a tanácsokat hallva először bólogat, majd eltűnődve nyúl a kötény zsebébe, hogy a szegekbe markolva húzzon elő pár darabot. Azt is figyelnie kellett volna, hogy van vékonyabb és vastagabb? Az ujjait szétnyitva szemléli meg a szegeket és így már valóban látható egyik-másik között a különbség.*
- Ezekre gondolsz?
*Somfordál közelebb a fiúhoz, hogy elé tartsa a tenyerét, kicsit megemelve az arca felé, amit aztán fürkészve várja a választ. Hogy a szeg mellé ütött munka közben, arra zavartan elmosolyodik, majd a kérdést hallva csak aprót von a vállán, ahogy a harcban elesett hüvelykre pillant.*
- Nem annyira.
*Ingatja meg a fejét. Az a kevés vér hamar rászáradt, viszont egy kissé már be is lilult az ütés helye. De nem ez az első sérülése, ahogy eddig kinéz nem is ez lesz az utolsó.*
2097. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-05 09:35:32
Üzenet elküldve: 2025-01-05 09:35:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zsivány és zsemle//
*Aprót hunyorint a hangra, ahogy a kalapács nem a szeg fejét találja el, hanem valamit, ami annál puhább anyag. Magában fel is szisszen kicsit. Pontosan tudja, hogy milyen rossz az, ha valaki félrever a kalapáccsal, vele is előfordult már, nem egyszer és nem is kétszer. És mivel tudja, hogy valahol ő volt az oka most ennek, kissé behúzza a nyakát, és úgy somfordál szinte tovább. Ha az apjára ijesztett volna így rá annak idején, akkor két fülcsengőset kapott volna tőle, s hogy rendje legyen a dolognak, az egyiket a bal-, a másikat a jobb fülére.
Ám nem hall szitkozódást, sem a kalapács, sem a kéretlen tanács miatt. Mi több: az utána szólás sem valami keresetlen megjegyzés, hanem csupán egy kérdés. Léptei lelassulnak, majd meg is áll; könnyed mozdulattal fordul meg a sarkán, hogy egyből a kerítéshez lépjen.*
- Ez. *-húzza elő a kezeit zsebéből, és rámutat a nevezett elemre. Ez még -szemre- a kerítés egy régebbi szakasza, amihez nem nyúltak hozzá.-* Ez fogja meg az egészet, hogy ne dű'jjön jobbra-ba'ra. Mer' ené'kül, lásd..
*Arrébb lép, és a már javítgatott részen megfog egy függőleges kerítéslécet, és könnyed mozdulattal csupán eltolja a tetejét jobbra, amit az egész kerítés-szakasz hűen követ magával.*
- Ez még Kormi urat se igen tartaná meg. Má'mint egy macskát. *-vigyorogva pislant a lányra, és csak most nézi meg magának jobban. Kancsal-fél tekintete cikázón méri fel amit lát – a kopottas csizmát, sárfoltos szoknyát, a kalapácsot a kézben, a kötényt, a kócosnak hagyott hajat.. mindent.-* De nem nagy valami ám megcsiná'ni. Ha van még ilyen léced, akkó az is jó neki.
*Ujjával rákoppint az egyik utóbb felszögelt kerítéslécre.*
- Arra figyejjé', hogy vastagabb szegge' üssed össze. Akkó' jobban tartja majd. *-az újabb kért-kéretlen tanácsot apró biccentéssel toldja meg. Azt a határozottan kéretlen tanácsot tartja csak meg magának, hogy szerinte a leánynak keresnie kéne valakit, aki megcsinálja neki a kerítést. Vagy legalábbis megmondja neki, hogy hogy kezdjen hozzá. Hiszen példának okáért maga se folyik bele a Rezidencián a gyerekek dolgába..?!-* Há' meg hogy a szeget üssed, ne az ujjadat. Nagyon rávágtál?
//Zsivány és zsemle//
*Aprót hunyorint a hangra, ahogy a kalapács nem a szeg fejét találja el, hanem valamit, ami annál puhább anyag. Magában fel is szisszen kicsit. Pontosan tudja, hogy milyen rossz az, ha valaki félrever a kalapáccsal, vele is előfordult már, nem egyszer és nem is kétszer. És mivel tudja, hogy valahol ő volt az oka most ennek, kissé behúzza a nyakát, és úgy somfordál szinte tovább. Ha az apjára ijesztett volna így rá annak idején, akkor két fülcsengőset kapott volna tőle, s hogy rendje legyen a dolognak, az egyiket a bal-, a másikat a jobb fülére.
Ám nem hall szitkozódást, sem a kalapács, sem a kéretlen tanács miatt. Mi több: az utána szólás sem valami keresetlen megjegyzés, hanem csupán egy kérdés. Léptei lelassulnak, majd meg is áll; könnyed mozdulattal fordul meg a sarkán, hogy egyből a kerítéshez lépjen.*
- Ez. *-húzza elő a kezeit zsebéből, és rámutat a nevezett elemre. Ez még -szemre- a kerítés egy régebbi szakasza, amihez nem nyúltak hozzá.-* Ez fogja meg az egészet, hogy ne dű'jjön jobbra-ba'ra. Mer' ené'kül, lásd..
*Arrébb lép, és a már javítgatott részen megfog egy függőleges kerítéslécet, és könnyed mozdulattal csupán eltolja a tetejét jobbra, amit az egész kerítés-szakasz hűen követ magával.*
- Ez még Kormi urat se igen tartaná meg. Má'mint egy macskát. *-vigyorogva pislant a lányra, és csak most nézi meg magának jobban. Kancsal-fél tekintete cikázón méri fel amit lát – a kopottas csizmát, sárfoltos szoknyát, a kalapácsot a kézben, a kötényt, a kócosnak hagyott hajat.. mindent.-* De nem nagy valami ám megcsiná'ni. Ha van még ilyen léced, akkó az is jó neki.
*Ujjával rákoppint az egyik utóbb felszögelt kerítéslécre.*
- Arra figyejjé', hogy vastagabb szegge' üssed össze. Akkó' jobban tartja majd. *-az újabb kért-kéretlen tanácsot apró biccentéssel toldja meg. Azt a határozottan kéretlen tanácsot tartja csak meg magának, hogy szerinte a leánynak keresnie kéne valakit, aki megcsinálja neki a kerítést. Vagy legalábbis megmondja neki, hogy hogy kezdjen hozzá. Hiszen példának okáért maga se folyik bele a Rezidencián a gyerekek dolgába..?!-* Há' meg hogy a szeget üssed, ne az ujjadat. Nagyon rávágtál?
2096. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-05 03:43:28
Üzenet elküldve: 2025-01-05 03:43:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Zsivány és zsemle//
*A guggolás lassan térdelésbe vált, ahogy a lábszára kezd elgémberedni. Mégis halad kitartóan. Legalább már három léc felkerül ugyan olyan ferdén, mint az előzőek. Talán csak annyiból látszik, hogy újítva van rajta, hogy az új lécek már nem annyira elnyűttek, mint amiket éppen kicserél. Ahogy visszapillant az eddig felkalapált részre, azt éppen nem mondaná, hogy tetszetős a munkája, de egy fokkal jobban néz ki, mint előtte. Legalábbis az ő szakértelem nélküli szemeinek. Mert, hogy hamar világossá válik, hogy ebben más már annyira nem ért egyet. Ahogy meghallja a fiú hangját éppen üt a kalapáccsal, de mivel a figyelmét elvonják így a cél mellé érkezik az ütés, ami elől idejében az ujját sem húzza el. Ezt kíséri egy fájdalmas nyögés, majd a kalapács tompa puffanása a földön. Fájó hüvelykjét azonnal a szájába is veszi, ahogy a körme mellet felsértett bőr alól megindul egy apróbb vércsík. Egy ideig a munkájára mered, majd a szemöldökeit összevonva tűnődik el.
~Mi a fene az a keresztléc?~
Hunyorog körbe, majd kissé hátrébb dőlve szemléli meg a régi kerítést, de az nagyjából ugyan így néz ki, mint az, amit most ő javít, leszámítva azt, hogy a régi egy fokkal jobban csálé.
A nyálas ujját lassan kihúzza a szájából, majd a feljavított részre fogva mozgatja meg kicsit előre meg hátra. Inog. Az vajon baj? Egy aprót szusszan, ahogy a fiú után sandít, végül a száját elhúzva kel fel lassan a földről. Először a térdeit porolja le, de azzal csak annyit ér el, hogy a kissé saras földet még jobban elkeni rajta. Nem baj. Ezt úgy is munkaruhának nevezte ki. Végül méregeti a kerítést még pár röpke pillanatig, miközben a tarkójára dörzsöl, azután sóhajtva fordul a távozó fiú után.*
- És az mi? *Pislog párat tanácstalanul.* Már, hogy az a keresztléc?
*Nem zavarja egy pillanatig sem, hogy beleszólnak a dolgába. Tisztában van azzal, hogy nem ügyes ezen a téren. Ellenben a fiúval, mert ő mondott olyat, amiről neki fogalma sincs, hogy az mi lehet és miért kell. Persze az sem fogja zavarni, ha esetleg amaz nem foglalkozik vele többet. Előbb vagy utóbb majd csak rájön, hogy hogyan is kéne. Vagy nem.*
//Zsivány és zsemle//
*A guggolás lassan térdelésbe vált, ahogy a lábszára kezd elgémberedni. Mégis halad kitartóan. Legalább már három léc felkerül ugyan olyan ferdén, mint az előzőek. Talán csak annyiból látszik, hogy újítva van rajta, hogy az új lécek már nem annyira elnyűttek, mint amiket éppen kicserél. Ahogy visszapillant az eddig felkalapált részre, azt éppen nem mondaná, hogy tetszetős a munkája, de egy fokkal jobban néz ki, mint előtte. Legalábbis az ő szakértelem nélküli szemeinek. Mert, hogy hamar világossá válik, hogy ebben más már annyira nem ért egyet. Ahogy meghallja a fiú hangját éppen üt a kalapáccsal, de mivel a figyelmét elvonják így a cél mellé érkezik az ütés, ami elől idejében az ujját sem húzza el. Ezt kíséri egy fájdalmas nyögés, majd a kalapács tompa puffanása a földön. Fájó hüvelykjét azonnal a szájába is veszi, ahogy a körme mellet felsértett bőr alól megindul egy apróbb vércsík. Egy ideig a munkájára mered, majd a szemöldökeit összevonva tűnődik el.
~Mi a fene az a keresztléc?~
Hunyorog körbe, majd kissé hátrébb dőlve szemléli meg a régi kerítést, de az nagyjából ugyan így néz ki, mint az, amit most ő javít, leszámítva azt, hogy a régi egy fokkal jobban csálé.
A nyálas ujját lassan kihúzza a szájából, majd a feljavított részre fogva mozgatja meg kicsit előre meg hátra. Inog. Az vajon baj? Egy aprót szusszan, ahogy a fiú után sandít, végül a száját elhúzva kel fel lassan a földről. Először a térdeit porolja le, de azzal csak annyit ér el, hogy a kissé saras földet még jobban elkeni rajta. Nem baj. Ezt úgy is munkaruhának nevezte ki. Végül méregeti a kerítést még pár röpke pillanatig, miközben a tarkójára dörzsöl, azután sóhajtva fordul a távozó fiú után.*
- És az mi? *Pislog párat tanácstalanul.* Már, hogy az a keresztléc?
*Nem zavarja egy pillanatig sem, hogy beleszólnak a dolgába. Tisztában van azzal, hogy nem ügyes ezen a téren. Ellenben a fiúval, mert ő mondott olyat, amiről neki fogalma sincs, hogy az mi lehet és miért kell. Persze az sem fogja zavarni, ha esetleg amaz nem foglalkozik vele többet. Előbb vagy utóbb majd csak rájön, hogy hogyan is kéne. Vagy nem.*
2095. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-04 19:37:41
Üzenet elküldve: 2025-01-04 19:37:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Zsivány és zsemle//
*A hajnal kint találja az utcán. Már nem is emlékszik rá igazán, hogy mikor volt utoljára szabad-napja a Rezidencián végzett munkájában, ami csak egyetlen dolgot jelent: hogy igen nagy szüksége van egy olyanra. Ezért aztán kért és kapott is egyet Mai-tól, és ez a szabad-nap az épp ez, aminek a hajnala, ugye, kint találja az utcán.
Nem őgyeleg; határozott, de viszonylag ráérős léptekkel tart a Piactér felé. A Rezidencián a reggelik egyhangúak: általában vízzel főzött zabkása mézzel, vagy tűz fölött pirított másnapos kenyér vajjal megkenve, valamilyen gyümölcs teájával. Ez tehát az első amit elhatározott – hogy a piacon fog reggelizni. Talán visz valamit a gyerekeknek is. Szikra amúgy is csak Mai szemébe mosolyog a zabkására, amúgy már nem egyszer rajtakapta, hogy a kutyája torkán próbálja lenyomni. Bár mióta szegény öreg Deres egyszer behányt a gyerek szobájába, inkább valamelyik ló elé kaparja ki. Azok jobban szeretik a zabot.
Utána? Utána megkeresi pár régi ismerősét. Talán zsugáznak, közben pletykálkodnak egy jót. Később talán kimegy a nagy szökőkúthoz nézelődni, a városból ki-be áramló népeket bámulni, azt találgatni hogy ki-mi járatban van. Amióta bezárták a Kalmárt, ezért ott nem tud sűrű barnát enni; de a Pegazus is kínál olyat, ami ebédre a foga alá való lenne. Délután meg.. hát.. még nem tudja. De majd menet közben kitalálja.
Most csupán élvezi hogy ráér és szabad, és hogy a zsebében ott csörög pár becsületes munkával megszerzett arany, ami csak arra van és csak arra vár, hogy ma elverje. De jó is ez! Zsebrevágja kezét, ujjai között úgy forgatja az egyik érmét. Talán még mosolyog is magában kicsit.
A fülét szinte azonnal megüti a nem messze felhangzó kopácsolás. Ismeri ezt a hangot, a fene egye meg, de mennyire hogy ismeri..! Az elmúlt hónapokban több szeget vert be, mint valaha is szeretett volna. Igaz: a Rezidencia már nem is úgy néz ki mint egy toldott-foldott patkánytanya, hanem kezd megint úgy kinézni, mint egy becsületes ház. Egy árvaház, hogy pontosak legyünk. Felvonja szemöldökét, arra gondol, hogy ki és mit kopácsol a házak között ennyire kora reggel. Persze tudja jól, hogy hamarosan meglátja majd, hiszen az út pont arra vezet. Nem is téved.
A házikó -kunyhó? kalyiba? mineknevezzem?- szemlátomást igényli is a gondoskodást, és ugyancsak láthatóan kapott is már valamennyit. Most is rajta dolgoznak – pontosabban a kerítésen. Még mindig zsebrevágott kézzel lassítja vissza lépteit, értő szemmel méri fel az eddig elvégzett és még elvégzendő munkát. Látott már jobbat. Ő maga is jobban tudná csinálni. De hát miért is szólná meg, amúgy? Hiszen egy leány kezében pufog a kalapács. Nem kifejezetten leány kezébe való eszköz, nem is áll túl jól benne, de az tagadhatatlan, hogy dolgozik vele. Derék! Gondolatban csettint a nyelvével. Kancsal-fél tekintete végigfut a kerítés során, és érzi, hogy csak nem bír a szájával.*
- Nem lesz az úgy jó! *-szól oda csak úgy, köszönés nélkül. És anélkül, hogy amúgy kikérték volna a véleményét, de hát sosem érdekelte, ha csak úgy beleszól valamibe.-* E'maradt a keresz'léc. Ott.
*Előhúzza egyik kezét a zsebéből, és mutatóujjával bök a kerítés egyik szakaszára, ahonnan tényleg hiányzik az egyik átlós merevítő léc. Ha bárki nekidőlne most annak a szakasznak, hát az úgy nyeklene össze alatta, mint éhes tehén az iga alatt.*
- De nem akarok ám beleszó'ni, ne haraguggyá'. *-vonja meg a vállát, és folytatja léptei sorát. Hát végül is tényleg nem kérték ki a véleményét. És őt is igen zavarná, ha valaki beleszólna a munkájába. Még odabiccent a leányzónak köszönésképp, és újra zsebre vágja a kezét, hogy ne fázzanak ujjai.*
//Zsivány és zsemle//
*A hajnal kint találja az utcán. Már nem is emlékszik rá igazán, hogy mikor volt utoljára szabad-napja a Rezidencián végzett munkájában, ami csak egyetlen dolgot jelent: hogy igen nagy szüksége van egy olyanra. Ezért aztán kért és kapott is egyet Mai-tól, és ez a szabad-nap az épp ez, aminek a hajnala, ugye, kint találja az utcán.
Nem őgyeleg; határozott, de viszonylag ráérős léptekkel tart a Piactér felé. A Rezidencián a reggelik egyhangúak: általában vízzel főzött zabkása mézzel, vagy tűz fölött pirított másnapos kenyér vajjal megkenve, valamilyen gyümölcs teájával. Ez tehát az első amit elhatározott – hogy a piacon fog reggelizni. Talán visz valamit a gyerekeknek is. Szikra amúgy is csak Mai szemébe mosolyog a zabkására, amúgy már nem egyszer rajtakapta, hogy a kutyája torkán próbálja lenyomni. Bár mióta szegény öreg Deres egyszer behányt a gyerek szobájába, inkább valamelyik ló elé kaparja ki. Azok jobban szeretik a zabot.
Utána? Utána megkeresi pár régi ismerősét. Talán zsugáznak, közben pletykálkodnak egy jót. Később talán kimegy a nagy szökőkúthoz nézelődni, a városból ki-be áramló népeket bámulni, azt találgatni hogy ki-mi járatban van. Amióta bezárták a Kalmárt, ezért ott nem tud sűrű barnát enni; de a Pegazus is kínál olyat, ami ebédre a foga alá való lenne. Délután meg.. hát.. még nem tudja. De majd menet közben kitalálja.
Most csupán élvezi hogy ráér és szabad, és hogy a zsebében ott csörög pár becsületes munkával megszerzett arany, ami csak arra van és csak arra vár, hogy ma elverje. De jó is ez! Zsebrevágja kezét, ujjai között úgy forgatja az egyik érmét. Talán még mosolyog is magában kicsit.
A fülét szinte azonnal megüti a nem messze felhangzó kopácsolás. Ismeri ezt a hangot, a fene egye meg, de mennyire hogy ismeri..! Az elmúlt hónapokban több szeget vert be, mint valaha is szeretett volna. Igaz: a Rezidencia már nem is úgy néz ki mint egy toldott-foldott patkánytanya, hanem kezd megint úgy kinézni, mint egy becsületes ház. Egy árvaház, hogy pontosak legyünk. Felvonja szemöldökét, arra gondol, hogy ki és mit kopácsol a házak között ennyire kora reggel. Persze tudja jól, hogy hamarosan meglátja majd, hiszen az út pont arra vezet. Nem is téved.
A házikó -kunyhó? kalyiba? mineknevezzem?- szemlátomást igényli is a gondoskodást, és ugyancsak láthatóan kapott is már valamennyit. Most is rajta dolgoznak – pontosabban a kerítésen. Még mindig zsebrevágott kézzel lassítja vissza lépteit, értő szemmel méri fel az eddig elvégzett és még elvégzendő munkát. Látott már jobbat. Ő maga is jobban tudná csinálni. De hát miért is szólná meg, amúgy? Hiszen egy leány kezében pufog a kalapács. Nem kifejezetten leány kezébe való eszköz, nem is áll túl jól benne, de az tagadhatatlan, hogy dolgozik vele. Derék! Gondolatban csettint a nyelvével. Kancsal-fél tekintete végigfut a kerítés során, és érzi, hogy csak nem bír a szájával.*
- Nem lesz az úgy jó! *-szól oda csak úgy, köszönés nélkül. És anélkül, hogy amúgy kikérték volna a véleményét, de hát sosem érdekelte, ha csak úgy beleszól valamibe.-* E'maradt a keresz'léc. Ott.
*Előhúzza egyik kezét a zsebéből, és mutatóujjával bök a kerítés egyik szakaszára, ahonnan tényleg hiányzik az egyik átlós merevítő léc. Ha bárki nekidőlne most annak a szakasznak, hát az úgy nyeklene össze alatta, mint éhes tehén az iga alatt.*
- De nem akarok ám beleszó'ni, ne haraguggyá'. *-vonja meg a vállát, és folytatja léptei sorát. Hát végül is tényleg nem kérték ki a véleményét. És őt is igen zavarná, ha valaki beleszólna a munkájába. Még odabiccent a leányzónak köszönésképp, és újra zsebre vágja a kezét, hogy ne fázzanak ujjai.*
2094. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-04 16:36:28
Üzenet elküldve: 2025-01-04 16:36:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//Zsivány és zsemle//
*Egy ideje először igen hasznos volt a korai fekvés. Bár meg is dolgozott érte, hogy hamar rátaláljon az álom. Annak ellenére, hogy túl sok látszatja továbbra sincs a dolognak. Talán egyedül a rumli. A tegnap levetett ruhák csak hanyagul sínylődnek a padlón. Az asztal alatt egy kalapács árválkodik, annak lapján meg néhány szeg. Igen, már rémlik neki, hogy befelé jövet még a kezében volt mindegyik, amiket menet közben pakolt le. A szegek a helyükön maradtak, de a kalapács hangosan koppant a padlón. Még szerencsésnek is mondta magát, hogy az éppen nem a lábfejére esett, mert ahhoz sem volt ereje, hogy ellépjen az útjából.
Nagyot nyújtózik, mielőtt még kibújna a pléd alól, de azután már nem vár tovább. Ki kell használnia, hogy időben bújik ki, így lehajítja magáról a takarót, majd felpattanva hajol, hogy összeszedegesse a ruháit. Nagyobb rendet nem csinál ezzel, mert a ruha helyett most az elnyűtt hálórongya kerül a földre. A régi, kissé már megsárgult inget gyorsan összegombolja magán, majd jöhet a vastag vászon harisnya és a térd alá érő szoknya, aminek a derekába beleigazgatja az ing alját. Felköti a kötényét, majd az asztalhoz sétálva kapja fel a kalapácsot és veszi kézbe a szegeket. Azokat a kötény zsebeibe pakolja, majd egy megszikkadt szelet kenyeret is felmarkol, hogy azzal induljon ki a házból. Az ajtóban megállva harap egy falatot a kenyérből, majd eltűnődve nyammog rajta pár pillanatig, amíg próbál rájönni, hogy miért is van ilyen hiányérzete.*
- Persze. Csizma.
*Szusszanva fordít hátat az utcának, miközben ajkai közé szorítja a kenyér maradékát és felmarkolja az ajtó mellett levetett csizmákat. Maga előtt lepakolja őket, majd belelép és gyorsan meg is köti. Így már újra kézbe veszi a kenyeret és mire kiér a kerítésig el is majszolja azt. Nehéz megmondani, hogy pontosan hol is hagyta abba tegnap, mert az eleje ugyan olyan csálénak tűnik, mint az összes többi része. Talán csak nem olyan foghíjas. De végül csak megvonja a vállát és elé guggolva kezd neki a kopácsolásnak, ami láthatóan most sem tűnik a legügyesebb munkának.*
//Zsivány és zsemle//
*Egy ideje először igen hasznos volt a korai fekvés. Bár meg is dolgozott érte, hogy hamar rátaláljon az álom. Annak ellenére, hogy túl sok látszatja továbbra sincs a dolognak. Talán egyedül a rumli. A tegnap levetett ruhák csak hanyagul sínylődnek a padlón. Az asztal alatt egy kalapács árválkodik, annak lapján meg néhány szeg. Igen, már rémlik neki, hogy befelé jövet még a kezében volt mindegyik, amiket menet közben pakolt le. A szegek a helyükön maradtak, de a kalapács hangosan koppant a padlón. Még szerencsésnek is mondta magát, hogy az éppen nem a lábfejére esett, mert ahhoz sem volt ereje, hogy ellépjen az útjából.
Nagyot nyújtózik, mielőtt még kibújna a pléd alól, de azután már nem vár tovább. Ki kell használnia, hogy időben bújik ki, így lehajítja magáról a takarót, majd felpattanva hajol, hogy összeszedegesse a ruháit. Nagyobb rendet nem csinál ezzel, mert a ruha helyett most az elnyűtt hálórongya kerül a földre. A régi, kissé már megsárgult inget gyorsan összegombolja magán, majd jöhet a vastag vászon harisnya és a térd alá érő szoknya, aminek a derekába beleigazgatja az ing alját. Felköti a kötényét, majd az asztalhoz sétálva kapja fel a kalapácsot és veszi kézbe a szegeket. Azokat a kötény zsebeibe pakolja, majd egy megszikkadt szelet kenyeret is felmarkol, hogy azzal induljon ki a házból. Az ajtóban megállva harap egy falatot a kenyérből, majd eltűnődve nyammog rajta pár pillanatig, amíg próbál rájönni, hogy miért is van ilyen hiányérzete.*
- Persze. Csizma.
*Szusszanva fordít hátat az utcának, miközben ajkai közé szorítja a kenyér maradékát és felmarkolja az ajtó mellett levetett csizmákat. Maga előtt lepakolja őket, majd belelép és gyorsan meg is köti. Így már újra kézbe veszi a kenyeret és mire kiér a kerítésig el is majszolja azt. Nehéz megmondani, hogy pontosan hol is hagyta abba tegnap, mert az eleje ugyan olyan csálénak tűnik, mint az összes többi része. Talán csak nem olyan foghíjas. De végül csak megvonja a vállát és elé guggolva kezd neki a kopácsolásnak, ami láthatóan most sem tűnik a legügyesebb munkának.*
2093. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-04 13:52:45
Üzenet elküldve: 2025-01-04 13:52:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Sokáig lehetne fejtegetni a valós indokokat, hogy mit keres itt, s bár erre tette fel az életét, nem magában keres válaszokat, sokkal inkább másokban. Azok mintha előrébb vinnék, mert ha őszintén látná magát elmenne a kedve attól, hogy ilyen "önzetlenül" segítsen másokat. Másokat segít, hátha magán tud, hátha azzal a ki nem mondott, Nori által annyit keresett sötétséget senki nem látja meg. Nem afféle, hogy ölni volna képes, nem is olyan, amivel másoknak kárt okozna szántszándékkal; saját sötétsége, amiből nem tud kikeveredni, mert olyan mélyen ültették el benne a magokat, hogy nem jó semmire és az élete egy hiba, egy feleslegesség. Magát bünteti talán minden alávaló helyzettel, amibe keveredik, s magát menti meg azzal, ha ki tud ezekből keveredni. De mindebből semmit nem lát. Csak érzi a nálánál magasabb jelenlétét, a félelmet, amit szül a tekintete, s a vágyat, hogy megint történjen már valami, ami igazolja, hogy jó, vagy éppen annyira rossz.
Hezitál, még az ivás kapcsán is. Olyan ismeretlen, hogy nem tudja mit mondjon, hogy mihez kezdjen, hogy igazából mit akar; szavakat, vagy megfogni azt a kezet, amit letámasztott az asztallapra a másik, hogy kiderítse fojtogatna-e még vele, vagy átadná magát annak, aminek egyetlen percig az előző találkozásuknál.
Megrázza a fejét. Tényleg semmi. Nem neki van köze hozzá, ő csak az elszenvedője annak, ami mást olyan gondosan táplál. S ebből kiléphetne ugyan, de nem hagyja egykönnyen saját belseje, mégis tudja jól, hogy ha itt nem talál vigaszra, ha nem talál módra, megértésre, akkor vége lesz mindennek. Akkor nem lesz többé mire fognia azt sem, hogy miért olyan ostobák a lépései.
A kétségbeesés minden egyvelegének szól… Ha Nori-t elveszíti, talán magát is. Hogy ezzel igazából a legjobban járna, nem tudja. De a kékek másként csillognak az utolsó szavak után. A másik felismeréséhez túl sok ész talán nem kell, mégis nagyra tartja, hogy egyáltalán gondolkodni képes… mással ellentétben, aki Sa'Tereth karmai között van. Vagy mit tudja ő, hogy annak karmai, csápjai, vagy mijei vannak. Lassan bólint egyet, szótlan marad, míg bele nem iszik a borba, most már egy nagyobb kortyot. Nincs félnivalója a férfinek, nem ez a bosszúja napja. Ha van is, lassú lesz és fájdalmasabb, vagy felszabadítóbb, mint egy korty méreg okozta fulladás.*
- Nem, de számít ez?
*A kékek végigmérik az asztal takarásából kilátszódó test részleteit, majd a szemeken állapodik meg.*
- Nem „csak úgy” szeretném megismerni, hanem okom van rá. Még megfelelő kérdéseim sincsenek, annyira nem értem az egészet. Hallottam tanokat, kihallottam a te szádból is azt, ami hozzáköthető, de nem értem, hogy mit tud adni? Miért éri ez meg bárkinek is? A mágiája… visszaüt. A szolgálata… szintén. Ad és elvesz, ti pedig… *Ráharap az alsó ajkára, olyan erővel, hogy tényleg visszanyomja a szavait, amik ki akarnak szökni.* - érthetetlen. Nem tudom, mit kérsz cserébe, de mondd, hogy megérteted ezt velem.
//Kopogtatás nélkül//
*Sokáig lehetne fejtegetni a valós indokokat, hogy mit keres itt, s bár erre tette fel az életét, nem magában keres válaszokat, sokkal inkább másokban. Azok mintha előrébb vinnék, mert ha őszintén látná magát elmenne a kedve attól, hogy ilyen "önzetlenül" segítsen másokat. Másokat segít, hátha magán tud, hátha azzal a ki nem mondott, Nori által annyit keresett sötétséget senki nem látja meg. Nem afféle, hogy ölni volna képes, nem is olyan, amivel másoknak kárt okozna szántszándékkal; saját sötétsége, amiből nem tud kikeveredni, mert olyan mélyen ültették el benne a magokat, hogy nem jó semmire és az élete egy hiba, egy feleslegesség. Magát bünteti talán minden alávaló helyzettel, amibe keveredik, s magát menti meg azzal, ha ki tud ezekből keveredni. De mindebből semmit nem lát. Csak érzi a nálánál magasabb jelenlétét, a félelmet, amit szül a tekintete, s a vágyat, hogy megint történjen már valami, ami igazolja, hogy jó, vagy éppen annyira rossz.
Hezitál, még az ivás kapcsán is. Olyan ismeretlen, hogy nem tudja mit mondjon, hogy mihez kezdjen, hogy igazából mit akar; szavakat, vagy megfogni azt a kezet, amit letámasztott az asztallapra a másik, hogy kiderítse fojtogatna-e még vele, vagy átadná magát annak, aminek egyetlen percig az előző találkozásuknál.
Megrázza a fejét. Tényleg semmi. Nem neki van köze hozzá, ő csak az elszenvedője annak, ami mást olyan gondosan táplál. S ebből kiléphetne ugyan, de nem hagyja egykönnyen saját belseje, mégis tudja jól, hogy ha itt nem talál vigaszra, ha nem talál módra, megértésre, akkor vége lesz mindennek. Akkor nem lesz többé mire fognia azt sem, hogy miért olyan ostobák a lépései.
A kétségbeesés minden egyvelegének szól… Ha Nori-t elveszíti, talán magát is. Hogy ezzel igazából a legjobban járna, nem tudja. De a kékek másként csillognak az utolsó szavak után. A másik felismeréséhez túl sok ész talán nem kell, mégis nagyra tartja, hogy egyáltalán gondolkodni képes… mással ellentétben, aki Sa'Tereth karmai között van. Vagy mit tudja ő, hogy annak karmai, csápjai, vagy mijei vannak. Lassan bólint egyet, szótlan marad, míg bele nem iszik a borba, most már egy nagyobb kortyot. Nincs félnivalója a férfinek, nem ez a bosszúja napja. Ha van is, lassú lesz és fájdalmasabb, vagy felszabadítóbb, mint egy korty méreg okozta fulladás.*
- Nem, de számít ez?
*A kékek végigmérik az asztal takarásából kilátszódó test részleteit, majd a szemeken állapodik meg.*
- Nem „csak úgy” szeretném megismerni, hanem okom van rá. Még megfelelő kérdéseim sincsenek, annyira nem értem az egészet. Hallottam tanokat, kihallottam a te szádból is azt, ami hozzáköthető, de nem értem, hogy mit tud adni? Miért éri ez meg bárkinek is? A mágiája… visszaüt. A szolgálata… szintén. Ad és elvesz, ti pedig… *Ráharap az alsó ajkára, olyan erővel, hogy tényleg visszanyomja a szavait, amik ki akarnak szökni.* - érthetetlen. Nem tudom, mit kérsz cserébe, de mondd, hogy megérteted ezt velem.
2092. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-04 11:14:45
Üzenet elküldve: 2025-01-04 11:14:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Arra sincs semmi szüksége, hogy komolyan vegyék. Ne gondoljanak róla semmit, felesleges. Ami azt illeti, ő sem tudja komolyan venni a nőt, ezért is szórakozik vele ennyire nyíltan. Épeszű ember nem megy vissza oda, ahol egyszer már megégette magát, ahol bántották, kihasználták és eszközként kezelték. Kivéve akkor, ha tényleg akkora szarba keveredett, mintha egy dézsából öntötték volna a fejére. Mondjuk ezek után azt is el tudja képzelni, hogy ez a picsa az alá is önként állna be, hátha el tudja érni, hogy a moslék ne zúduljon a nyakába, hanem megálljon a feje fölött lebegve. Képtelenség.
A házban hamar jó meleg lesz a kandalló tüzétől, ő pedig közben már a konyhában keres poharakat, amibe kitöltheti az ajándék bort. Mai már megint útban van. Ha nem az ajtó előtt lábatlankodik, akkor a konyhaszekrényhez nem fér oda tőle. Na, ezért is gyűlöli, mikor nincs egyedül. Mormog egy sort, ez a köszönet, amiért a lány méltóztatik félreállni előle. Leül a poharakkal, elkezdi megtölteni őket és közben kérdez. A válasz azonban meglepő.*
- Semmi? ~Akkor mi a faszt keresel itt?~ *A néma gondolatainak az asztalon kissé túl hangosan koppanó borosüveg ad csupán hangot, majd az egyik poharat az asztal másik felére tolja. Nem fog inni a borból. Addig nem, amíg nem Mai issza meg az első kortyot. Még mindig nem bízik meg benne. Bár a palack jól zárt volt, ki tudja, mi van benne valójában.
Hallgatja tovább a magyarázatot, de az továbbra sem kerek. Karjait keresztezve, az asztal lapján könyökeivel támasztja meg magát, úgy dől előre.*
- Senki sem akarja „csak úgy” megérteni Sa'Tereth-et. Nyomós indok nélkül nem fordul hozzá senki, legfeljebb a kalózok kérik az áldását, hogy védje meg őket a hajóútjaikon. Szóval kétlem, hogy ez minden, amiért eljöttél hozzám.
*Érdekes. A nő a szájához emeli a poharat, de nem iszik belőle. A pohárban ugyanannyi bor van, amennyit beletöltött, mikor visszakerül az asztalra. Az ökölbe szoruló kezét nézi, utána pedig a „kérlek” szó árulkodik. Kétségbeesés volna? Neki semmi köze hozzá… Lassan összeáll a kép.*
- Megint nem magad miatt jöttél. *Ahogy a múltkor sem. Akkor azt a hiszékeny kislányt, Szikrát akarta megvédeni, még akkor is, ha önmagát kell feláldoznia érte. Próbál mélyebbre, a kékek mögé látni. Ki lehet ez a nő valójában, és miért csinálja ezt? Egyelőre még magának sem vallja be, de elkezdte érdekelni.*
//Kopogtatás nélkül//
*Arra sincs semmi szüksége, hogy komolyan vegyék. Ne gondoljanak róla semmit, felesleges. Ami azt illeti, ő sem tudja komolyan venni a nőt, ezért is szórakozik vele ennyire nyíltan. Épeszű ember nem megy vissza oda, ahol egyszer már megégette magát, ahol bántották, kihasználták és eszközként kezelték. Kivéve akkor, ha tényleg akkora szarba keveredett, mintha egy dézsából öntötték volna a fejére. Mondjuk ezek után azt is el tudja képzelni, hogy ez a picsa az alá is önként állna be, hátha el tudja érni, hogy a moslék ne zúduljon a nyakába, hanem megálljon a feje fölött lebegve. Képtelenség.
A házban hamar jó meleg lesz a kandalló tüzétől, ő pedig közben már a konyhában keres poharakat, amibe kitöltheti az ajándék bort. Mai már megint útban van. Ha nem az ajtó előtt lábatlankodik, akkor a konyhaszekrényhez nem fér oda tőle. Na, ezért is gyűlöli, mikor nincs egyedül. Mormog egy sort, ez a köszönet, amiért a lány méltóztatik félreállni előle. Leül a poharakkal, elkezdi megtölteni őket és közben kérdez. A válasz azonban meglepő.*
- Semmi? ~Akkor mi a faszt keresel itt?~ *A néma gondolatainak az asztalon kissé túl hangosan koppanó borosüveg ad csupán hangot, majd az egyik poharat az asztal másik felére tolja. Nem fog inni a borból. Addig nem, amíg nem Mai issza meg az első kortyot. Még mindig nem bízik meg benne. Bár a palack jól zárt volt, ki tudja, mi van benne valójában.
Hallgatja tovább a magyarázatot, de az továbbra sem kerek. Karjait keresztezve, az asztal lapján könyökeivel támasztja meg magát, úgy dől előre.*
- Senki sem akarja „csak úgy” megérteni Sa'Tereth-et. Nyomós indok nélkül nem fordul hozzá senki, legfeljebb a kalózok kérik az áldását, hogy védje meg őket a hajóútjaikon. Szóval kétlem, hogy ez minden, amiért eljöttél hozzám.
*Érdekes. A nő a szájához emeli a poharat, de nem iszik belőle. A pohárban ugyanannyi bor van, amennyit beletöltött, mikor visszakerül az asztalra. Az ökölbe szoruló kezét nézi, utána pedig a „kérlek” szó árulkodik. Kétségbeesés volna? Neki semmi köze hozzá… Lassan összeáll a kép.*
- Megint nem magad miatt jöttél. *Ahogy a múltkor sem. Akkor azt a hiszékeny kislányt, Szikrát akarta megvédeni, még akkor is, ha önmagát kell feláldoznia érte. Próbál mélyebbre, a kékek mögé látni. Ki lehet ez a nő valójában, és miért csinálja ezt? Egyelőre még magának sem vallja be, de elkezdte érdekelni.*
2091. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 23:37:43
Üzenet elküldve: 2025-01-03 23:37:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Van amire nem akar hosszasan gondolni és azok a saját miértjei. A másokéi jöhetnek; jöhet, hogy Nori miért sétál bele önszántából a legveszélyesebb istenség karjaiba és viselkedik rabszolgájaként az életét kockáztatva, amiből ugyan van neki még egy, de az is ugyanebbe a mederbe fog terelődni. Talán több közös van bennük, mint hinnék. Akit sosem szerettek, aki sehol nem volt jó, az a legrosszabbtól várja a feloldozást. Vagy épp, amit "érdemel", amit mindig is kapott.
Beljebb jut a lakásba, s bár küszködik a lépteivel, csak a szeme árulkodik, ami az egérutat keresi, még mielőtt belelépne a csapdába, amit magának tett ki. Ahogy visszafordul, fájdalmasan fintorodik el, de mire újra ránéz a másik, már nyoma sincs az arcán.
Kezdene komolyan vehetetlen lenni a férfi, ha nem tudná pontosan, hogy mire képes. Az elejtett megjegyzések, a direkt félreértetően kezdődő mondat… mind-mind feleslegesek. Mégis hirtelenebb mozdulattal fordul felé Mai, majd résnyire nyitott ajkain távozik a benntartott levegő. ~ Te fasz ~ Sokat tanult a Dokitól; ha a káromkodás egy tananyag, akkor mesterien oktatta, mert magában igen sokat forgat illetlen szavakat. Sajnos mindig van kire. Ki szerencsére nem mondja őket, éppen elég gondolni.
Nézi, ahogy eltűnik a másik, de nem követi végig a szemével, mert nem akarja meglátni még véletlenül sem az ágyat. Ugyan bent van már de, mégis kerüli a kritikus pontokat. Ő addig megszabadul a vállán lógó táskától, amit az asztalra tesz le. Egyszerű bőr, sok minden nem fér el benne, éppen ettől olyan nőies darab talán. Le sem tagadhatná, a drága ruhák és kiegészítőktől már nem tud elszakadni, vele járnak. Így, hogy senki nem kényszeríti rá, hát rákényszeríti magát, hogy a megjelenése tökéletes legyen. A hosszú, térdéig érő meleg, rászabott kabát a szék támlájára kerül. Hogy van-e fogas nem tudja, még mindig nem jár túl sokat a bútorzaton a sokszor túl kíváncsi kék. Nem fázik az elftől kapott ruhában, pedig nem az ajtót rájuk rúgó télre való.
Mikor visszatér a férfi, nem ül le azonnal, a konyhaszekrényt támasztja. Az ő vonásait fontosabbnak tartja fürkészni. Amikor látja, hogy felé igyekszik, s kinyitni készül az ajtaját, akkor lép el, hogy ne legyen útban, ha valami, csak az illata marad Grael mellett, ő inkább leül a székre, kijjebb húzva az asztaltól. Mintha túlságosan beszorítaná magát, ha rendesen foglalna helyet. Figyeli a szemeivel a kéz útját, ahogy a dugó elhagyja az üveget, ahogy a poharak egyre csak telnek, majd a másik pillantását, miközben végre kérdez.*
- Nekem semmi. *Dönti oldalra a fejét, s ha végre megkapja azt az italt, akkor elnyúl érte, majd ajkaihoz emeli. Kutatja egy kicsit ismét a lélektükröket, nehezen szólal meg, de ez már nem a félelemtől van, hanem fogalma sincs arról, hogyan lehet erről egyáltalán beszélni.*
- Egyszerűen csak szeretném megérteni, hogy ki ő, mit akar, mivel láncolja úgy magához az embereket, hogy olyasmire képesek érte, ami nemhogy másnak, még maguknak is fájdalmat okoz. *Leteszi a poharat, majd ökölbe szorul a keze. Aztán ránéz, s tudatosan ernyeszti el.* - Kérlek segíts megértenem. Tudom, hogy nem kellene itt lennem, de… *Megrázza a fejét. Felesleges erről beszélni. Inkább a másik jóváhagyását szeretné.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.03 23:38:49
//Kopogtatás nélkül//
*Van amire nem akar hosszasan gondolni és azok a saját miértjei. A másokéi jöhetnek; jöhet, hogy Nori miért sétál bele önszántából a legveszélyesebb istenség karjaiba és viselkedik rabszolgájaként az életét kockáztatva, amiből ugyan van neki még egy, de az is ugyanebbe a mederbe fog terelődni. Talán több közös van bennük, mint hinnék. Akit sosem szerettek, aki sehol nem volt jó, az a legrosszabbtól várja a feloldozást. Vagy épp, amit "érdemel", amit mindig is kapott.
Beljebb jut a lakásba, s bár küszködik a lépteivel, csak a szeme árulkodik, ami az egérutat keresi, még mielőtt belelépne a csapdába, amit magának tett ki. Ahogy visszafordul, fájdalmasan fintorodik el, de mire újra ránéz a másik, már nyoma sincs az arcán.
Kezdene komolyan vehetetlen lenni a férfi, ha nem tudná pontosan, hogy mire képes. Az elejtett megjegyzések, a direkt félreértetően kezdődő mondat… mind-mind feleslegesek. Mégis hirtelenebb mozdulattal fordul felé Mai, majd résnyire nyitott ajkain távozik a benntartott levegő. ~ Te fasz ~ Sokat tanult a Dokitól; ha a káromkodás egy tananyag, akkor mesterien oktatta, mert magában igen sokat forgat illetlen szavakat. Sajnos mindig van kire. Ki szerencsére nem mondja őket, éppen elég gondolni.
Nézi, ahogy eltűnik a másik, de nem követi végig a szemével, mert nem akarja meglátni még véletlenül sem az ágyat. Ugyan bent van már de, mégis kerüli a kritikus pontokat. Ő addig megszabadul a vállán lógó táskától, amit az asztalra tesz le. Egyszerű bőr, sok minden nem fér el benne, éppen ettől olyan nőies darab talán. Le sem tagadhatná, a drága ruhák és kiegészítőktől már nem tud elszakadni, vele járnak. Így, hogy senki nem kényszeríti rá, hát rákényszeríti magát, hogy a megjelenése tökéletes legyen. A hosszú, térdéig érő meleg, rászabott kabát a szék támlájára kerül. Hogy van-e fogas nem tudja, még mindig nem jár túl sokat a bútorzaton a sokszor túl kíváncsi kék. Nem fázik az elftől kapott ruhában, pedig nem az ajtót rájuk rúgó télre való.
Mikor visszatér a férfi, nem ül le azonnal, a konyhaszekrényt támasztja. Az ő vonásait fontosabbnak tartja fürkészni. Amikor látja, hogy felé igyekszik, s kinyitni készül az ajtaját, akkor lép el, hogy ne legyen útban, ha valami, csak az illata marad Grael mellett, ő inkább leül a székre, kijjebb húzva az asztaltól. Mintha túlságosan beszorítaná magát, ha rendesen foglalna helyet. Figyeli a szemeivel a kéz útját, ahogy a dugó elhagyja az üveget, ahogy a poharak egyre csak telnek, majd a másik pillantását, miközben végre kérdez.*
- Nekem semmi. *Dönti oldalra a fejét, s ha végre megkapja azt az italt, akkor elnyúl érte, majd ajkaihoz emeli. Kutatja egy kicsit ismét a lélektükröket, nehezen szólal meg, de ez már nem a félelemtől van, hanem fogalma sincs arról, hogyan lehet erről egyáltalán beszélni.*
- Egyszerűen csak szeretném megérteni, hogy ki ő, mit akar, mivel láncolja úgy magához az embereket, hogy olyasmire képesek érte, ami nemhogy másnak, még maguknak is fájdalmat okoz. *Leteszi a poharat, majd ökölbe szorul a keze. Aztán ránéz, s tudatosan ernyeszti el.* - Kérlek segíts megértenem. Tudom, hogy nem kellene itt lennem, de… *Megrázza a fejét. Felesleges erről beszélni. Inkább a másik jóváhagyását szeretné.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.03 23:38:49
2090. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 22:52:52
Üzenet elküldve: 2025-01-03 22:52:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Nem is sejti, hogy mennyire egy rugóra jár az agyuk. Ha a nő átlépi a küszöböt, akkor ő is végtelenül ostobának fogja gondolni. Mégis ki az, aki önszántából sétál bele valamibe, amiről tudja, hogy csapda? A kérdésre egy szót sem válaszol, már csak azért sem, mert jelenleg nem igazán érti, hogy mit is ért a másik „ez” alatt, de nem is érdekli. Mai tényleg belép az otthonába, de látszik rajta, hogy tétovázik. Látni rajta, hogy menekülne, hisz a kékek egyértelműen a menekülő utat keresik, de végül mégsem kint, hanem odabent köt ki. Addigra az ajtó már csukva van mögötte. Most nem akarja erőszakkal itt tartani, de nem is köti az orrára, hogy bármikor elmehet. Neki továbbra is akkor jó, ha kételyek között tarthatja a lányt.
Követi őt a konyhába, az asztalhoz lép, és a kezeibe veszi az üveg bort, forgatja, nézegeti a palackot, majd visszateszi szinte pontosan ugyanoda, ahová Mai tette le.*
- Vetkőzz le! Mármint csak a kabátod. Addig én rakok még a tűzre. *A kandalló a kicsiny nappaliban van, de a ház maga egyáltalán nem nagy, onnan is jól fel tudja melegíteni az egészet. A bejárat mellett egymásra pakolva van odabent is egy adag hasított fa, abból vesz most magához, és megy át a nappaliba, hogy a kandallóba dobja, magára hagyva addig Mai-t a konyhában. Kisvártatva vissza is ér, remélhetőleg addigra már a fél-elf sem kabátban ácsorog, hanem kényelembe helyezte magát. Megteheti, a múltkori után nyugodtan érezze csak otthon magát. Ha mégsem, akkor sem szól egy szót sem, nem fogja a szájába rágni, hogy ülve kényelmesebb, mint állni.
Ő mielőtt leülne, két poharat vesz elő a konyhaszekrényből, aminek az ajtaja úgy nyikorog, mintha visítana. Aztán az asztalhoz ül, leteszi a poharakat, újra kezébe veszi az üveget, és kinyitja a bort. Miközben tölteni kezd belőle a poharakba, felpillant Mai-ra.*
- Mi közöd van Sa'Tereth-hez? *Egyelőre nem kérdez részleteket, és nem is fejti ki jobban, hogy mire kíváncsi. Így talán kevesebb lesz a felesleges kötőmondat, azok továbbra sem érdeklik.*
A hozzászólás írója (Graelmhor Moreeth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.03 22:59:28
//Kopogtatás nélkül//
*Nem is sejti, hogy mennyire egy rugóra jár az agyuk. Ha a nő átlépi a küszöböt, akkor ő is végtelenül ostobának fogja gondolni. Mégis ki az, aki önszántából sétál bele valamibe, amiről tudja, hogy csapda? A kérdésre egy szót sem válaszol, már csak azért sem, mert jelenleg nem igazán érti, hogy mit is ért a másik „ez” alatt, de nem is érdekli. Mai tényleg belép az otthonába, de látszik rajta, hogy tétovázik. Látni rajta, hogy menekülne, hisz a kékek egyértelműen a menekülő utat keresik, de végül mégsem kint, hanem odabent köt ki. Addigra az ajtó már csukva van mögötte. Most nem akarja erőszakkal itt tartani, de nem is köti az orrára, hogy bármikor elmehet. Neki továbbra is akkor jó, ha kételyek között tarthatja a lányt.
Követi őt a konyhába, az asztalhoz lép, és a kezeibe veszi az üveg bort, forgatja, nézegeti a palackot, majd visszateszi szinte pontosan ugyanoda, ahová Mai tette le.*
- Vetkőzz le! Mármint csak a kabátod. Addig én rakok még a tűzre. *A kandalló a kicsiny nappaliban van, de a ház maga egyáltalán nem nagy, onnan is jól fel tudja melegíteni az egészet. A bejárat mellett egymásra pakolva van odabent is egy adag hasított fa, abból vesz most magához, és megy át a nappaliba, hogy a kandallóba dobja, magára hagyva addig Mai-t a konyhában. Kisvártatva vissza is ér, remélhetőleg addigra már a fél-elf sem kabátban ácsorog, hanem kényelembe helyezte magát. Megteheti, a múltkori után nyugodtan érezze csak otthon magát. Ha mégsem, akkor sem szól egy szót sem, nem fogja a szájába rágni, hogy ülve kényelmesebb, mint állni.
Ő mielőtt leülne, két poharat vesz elő a konyhaszekrényből, aminek az ajtaja úgy nyikorog, mintha visítana. Aztán az asztalhoz ül, leteszi a poharakat, újra kezébe veszi az üveget, és kinyitja a bort. Miközben tölteni kezd belőle a poharakba, felpillant Mai-ra.*
- Mi közöd van Sa'Tereth-hez? *Egyelőre nem kérdez részleteket, és nem is fejti ki jobban, hogy mire kíváncsi. Így talán kevesebb lesz a felesleges kötőmondat, azok továbbra sem érdeklik.*
A hozzászólás írója (Graelmhor Moreeth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.01.03 22:59:28
2089. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 22:08:06
Üzenet elküldve: 2025-01-03 22:08:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*A félelem hártyaként feszül arcára, s teljesen be is eszi magát a szövetein át a testén belülre. Félrever a szíve, hol lassabb, hol sokkal szaporább a légzése és a kezei szinte görcsösen feszülnek, ahogy nézi a másikat. Mégis látszólag egyre oldottabb, ami saját magának is hazudik akkorát, hogy lenyugodjon tőle. Érthetetlen a helyzet és pontosan tudja, hogy mi lehet abból, hogy tényleg szóba állt a másikkal. Nem kellett volna idejönnie, de nem volt hang, ami megállította. Még illatozik is, mintha egy sokkal szebb eseményre érkezett volna. Beszélni akart vele. Látni. Maga sem tudja, hogy micsodát. Könnyebb így: indokkal érkezni. Saját magának is egyszerűbb a történet, hogy nem valami más vezérelte, hanem a legfontosabb, aki pedig a húga. Minden egyes helytelen érzést át lehet formálni élhetővé...*
- Azt mondtam el, hogy mit akarok. Hát ezt.
*Félreérti talán a helyzetet a másik. Nem akar erősebbnek tűnni. Mindketten tudják, hogy nem ez az a helyzet, amiben remekel, hiszen egyszer már megjárta, nem kis heget hagyva hátra maga után a lelkében. Itt Mai minden, csak nem erős. Viszont a tudás kell neki, és valami értelmezhetetlen dolog a másikból. A szavai pusztán jelzések, hogy nem változott a véleménye, ahogy a férfié sem változhatott sokat róla, hiszen ugyanúgy beszél vele. Igaz, hozzá még nem ért, de ami késik…
A pillantása rajtamarad a másikon, nem tudja levenni róla. Ha futni kell, futni fog. Ha sikítani, akkor pedig azt. De csak érzi a másik közelségét, ahogy lép felé, de el nem taszítja, így magtól lép oldalra, hogy az ajtóhoz férhessen. Amikor előre akarja engedni, akkor az álcája egy pillanatra lehullik. Újra égésnek indulnak a fülei, s szinte eldugul a hangosan zúgó vértől. Ezt akarta, aztán ebből akart kihátrálni. Most mégis nyílik az ajtó, hogy belépjen. Ostoba. Végtelenül ostoba. Mintha titkon imádná a bajt.*
- Grael! Tényleg kell ez? *Átlépi a küszöböt, de megfordul, szemeit forgatva. Innen talán még van kiút. Lenne, ha nem tenné meg az újabb lépéseket. De az asztalnál találja magát, ahová leteszi az üveg bort, amit a táskája rejtett ezidáig. Addig azért nem jut el, hogy levegye a kabátját. Csak megáll és újra Grael-re szegezi a kékeket. Nem néz szét, mert tudja, hogy milyen emlékek törnek majd elő a ház minden egyes pontjáról. Ostoba.*
//Kopogtatás nélkül//
*A félelem hártyaként feszül arcára, s teljesen be is eszi magát a szövetein át a testén belülre. Félrever a szíve, hol lassabb, hol sokkal szaporább a légzése és a kezei szinte görcsösen feszülnek, ahogy nézi a másikat. Mégis látszólag egyre oldottabb, ami saját magának is hazudik akkorát, hogy lenyugodjon tőle. Érthetetlen a helyzet és pontosan tudja, hogy mi lehet abból, hogy tényleg szóba állt a másikkal. Nem kellett volna idejönnie, de nem volt hang, ami megállította. Még illatozik is, mintha egy sokkal szebb eseményre érkezett volna. Beszélni akart vele. Látni. Maga sem tudja, hogy micsodát. Könnyebb így: indokkal érkezni. Saját magának is egyszerűbb a történet, hogy nem valami más vezérelte, hanem a legfontosabb, aki pedig a húga. Minden egyes helytelen érzést át lehet formálni élhetővé...*
- Azt mondtam el, hogy mit akarok. Hát ezt.
*Félreérti talán a helyzetet a másik. Nem akar erősebbnek tűnni. Mindketten tudják, hogy nem ez az a helyzet, amiben remekel, hiszen egyszer már megjárta, nem kis heget hagyva hátra maga után a lelkében. Itt Mai minden, csak nem erős. Viszont a tudás kell neki, és valami értelmezhetetlen dolog a másikból. A szavai pusztán jelzések, hogy nem változott a véleménye, ahogy a férfié sem változhatott sokat róla, hiszen ugyanúgy beszél vele. Igaz, hozzá még nem ért, de ami késik…
A pillantása rajtamarad a másikon, nem tudja levenni róla. Ha futni kell, futni fog. Ha sikítani, akkor pedig azt. De csak érzi a másik közelségét, ahogy lép felé, de el nem taszítja, így magtól lép oldalra, hogy az ajtóhoz férhessen. Amikor előre akarja engedni, akkor az álcája egy pillanatra lehullik. Újra égésnek indulnak a fülei, s szinte eldugul a hangosan zúgó vértől. Ezt akarta, aztán ebből akart kihátrálni. Most mégis nyílik az ajtó, hogy belépjen. Ostoba. Végtelenül ostoba. Mintha titkon imádná a bajt.*
- Grael! Tényleg kell ez? *Átlépi a küszöböt, de megfordul, szemeit forgatva. Innen talán még van kiút. Lenne, ha nem tenné meg az újabb lépéseket. De az asztalnál találja magát, ahová leteszi az üveg bort, amit a táskája rejtett ezidáig. Addig azért nem jut el, hogy levegye a kabátját. Csak megáll és újra Grael-re szegezi a kékeket. Nem néz szét, mert tudja, hogy milyen emlékek törnek majd elő a ház minden egyes pontjáról. Ostoba.*
2088. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 21:27:40
Üzenet elküldve: 2025-01-03 21:27:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Jobban belegondolva, kell a francnak, hogy valakinek pont rá legyen szüksége. Egyszerűen csak hagyja őt mindenki békében élni az unalmas életét. Ne keresse senki, ne segítsen neki senki, ne akarjon tőle semmit senki, és legfőképp ne kérje számon rajta senki, hogy mit miért tett. Ha ezt az igazán egyszerű szabályt megfogadják, ha elkerülik őt, akkor minden rendben lesz, és senkinek nem görbül egy haja szála sem.
Az ajtaja előtt álló picsa… Mai… Ő valamiért képtelen ezt megérteni. Másodszor zargatja úgy, hogy egyszer sem kért belőle. Ám ezúttal valami más. A nő nem parancsolni, hanem kérni jött. Nem oktatni, hanem kérdezni. Az istenség neve azonnal más megvilágításba helyezi ittlétének okát. Vajon miféle kapcsolatba kerülhetett a nő az Arctalannal? A sötétség istene talán ajánlatott tett neki, és annyira megijedt, hogy a legjobb, ami eszébe jutott az az, hogy az ő véleményét kérje ki? Netán Sa'Tereth már be is hálózta őt, és kétségbeesve rohant hozzá, hátha képes kihúzni abból a szarból, amibe valószínűleg magától ugrott fejest? Könnyen lehet. Sokan esnek ebbe a hibába. A démonok úgy általában, de a vér és halál patrónusa is előnytelen üzleteket ajánl. Valóban ad, akár olyasmit is, ami egyszerű halandók számára felfoghatatlan, de az árat, melyre a legtöbbször csak túl későn derül fény, egy egyszerű élőlény már képtelen megfizetni. Amennyire vakmerő ez a lány, el tudja róla képzelni, hogy azt hitte, egy istennel szemben is ő diktálja a játékszabályokat.*
- A rizsát nem kérdeztem mellé, csak azt, hogy mit akarsz. Szóval Sa'Tereth, mi? *Hümment egyet. Megint röhögni támadna kedve, és kioktatni őt arról, hogy azzal, hogy ilyen rezzenéstelenül ócsárolja, az ő szemében még nem fog erősebbnek tűnni. Hozott bort… Mégis, hogy a faszba kapcsolódik ez a magyarázathoz? Újabb sóhaj, újabb párafelhő, de most már mozdul is a teste. Nem tolja félre a nőt, csak egy határozott lépéssel a tudtára adja, hogy az ajtóhoz akar férni. Ha Mai félrelép egyet, akkor ki is nyitja neki, és mutatja, hogy egész nyugodtan lépjen csak be rajta. Újra. Azon az ajtón, aminek a túloldaláról nemrég alig tudott megszabadulni.*
- Csak utánad. Ha még be mersz lépni… *Mondja olyan színpadias hangnemben, hogy épp csak azt nem teszi hozzá, hogy „…a pokol kapuján.”*
//Kopogtatás nélkül//
*Jobban belegondolva, kell a francnak, hogy valakinek pont rá legyen szüksége. Egyszerűen csak hagyja őt mindenki békében élni az unalmas életét. Ne keresse senki, ne segítsen neki senki, ne akarjon tőle semmit senki, és legfőképp ne kérje számon rajta senki, hogy mit miért tett. Ha ezt az igazán egyszerű szabályt megfogadják, ha elkerülik őt, akkor minden rendben lesz, és senkinek nem görbül egy haja szála sem.
Az ajtaja előtt álló picsa… Mai… Ő valamiért képtelen ezt megérteni. Másodszor zargatja úgy, hogy egyszer sem kért belőle. Ám ezúttal valami más. A nő nem parancsolni, hanem kérni jött. Nem oktatni, hanem kérdezni. Az istenség neve azonnal más megvilágításba helyezi ittlétének okát. Vajon miféle kapcsolatba kerülhetett a nő az Arctalannal? A sötétség istene talán ajánlatott tett neki, és annyira megijedt, hogy a legjobb, ami eszébe jutott az az, hogy az ő véleményét kérje ki? Netán Sa'Tereth már be is hálózta őt, és kétségbeesve rohant hozzá, hátha képes kihúzni abból a szarból, amibe valószínűleg magától ugrott fejest? Könnyen lehet. Sokan esnek ebbe a hibába. A démonok úgy általában, de a vér és halál patrónusa is előnytelen üzleteket ajánl. Valóban ad, akár olyasmit is, ami egyszerű halandók számára felfoghatatlan, de az árat, melyre a legtöbbször csak túl későn derül fény, egy egyszerű élőlény már képtelen megfizetni. Amennyire vakmerő ez a lány, el tudja róla képzelni, hogy azt hitte, egy istennel szemben is ő diktálja a játékszabályokat.*
- A rizsát nem kérdeztem mellé, csak azt, hogy mit akarsz. Szóval Sa'Tereth, mi? *Hümment egyet. Megint röhögni támadna kedve, és kioktatni őt arról, hogy azzal, hogy ilyen rezzenéstelenül ócsárolja, az ő szemében még nem fog erősebbnek tűnni. Hozott bort… Mégis, hogy a faszba kapcsolódik ez a magyarázathoz? Újabb sóhaj, újabb párafelhő, de most már mozdul is a teste. Nem tolja félre a nőt, csak egy határozott lépéssel a tudtára adja, hogy az ajtóhoz akar férni. Ha Mai félrelép egyet, akkor ki is nyitja neki, és mutatja, hogy egész nyugodtan lépjen csak be rajta. Újra. Azon az ajtón, aminek a túloldaláról nemrég alig tudott megszabadulni.*
- Csak utánad. Ha még be mersz lépni… *Mondja olyan színpadias hangnemben, hogy épp csak azt nem teszi hozzá, hogy „…a pokol kapuján.”*
2087. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 17:28:38
Üzenet elküldve: 2025-01-03 17:28:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Nem jár más a fejében, mint saját magának korholása. Ostoba, ostoba, ostoba. De a másik előtt állva, ahogy olyan végtelenül kicsinek érzi magát, mégis lenyomja a vádak java részét. Nincsen most helyük. Kell az a tiszta tudat, az összeszedettség, mert bár így is megvan a lehetősége, de úgy biztosan pórul jár. Ostoba. Csak nézi azokat a barna szemeket, amikben még most sem érti, hogy miért nem csillog igazi fény. Azt sem, hogy miért keresi minduntalan annak lélektükreiben, aki annyira bántotta, hogy kiirtotta az övéiből is. Azt meg végképp, hogy tényleg mi az isteneket keres itt. Ostoba. A szavakra nagy levegőt vesz ő is. Talán eközben szállja meg valami, ami némi nyugalmat ad, pedig ok nem volna rá. A kérdésre azok a dús ajkak felfelé ívelnek, de csak haloványan. Nem erőlteti bele a játékosságot, mégis benne van, de nem az aljasabbik fajta.*
- Pontosan.
*Csak azért mondja ki, mert zsákbamacskát árulni nem akar. Ugyanazt tartja róla, mint eddig, de szüksége van rá. Torz egy szükséglet, de ha volt is ideje rá a napokban, nem fejtette meg. Túlságosan fájna az eredmény. Legalább addig eljutott, hogy el akart menni és nem kopogott be… kevés volt. Ostoba.
Látja a másikon is, hogy hogyan veszi a levegőt. A füstnek képzelt pára útját nézi, s próbálja felvenni a magabiztosság védelmező álcáját. Nem azért jött, mert megteheti. Hanem mert nem teheti meg. De muszáj. Más védelmébe csomagolja bele a saját vágyát. Megrázza a fejét, de egy időre eltünteti azt a mosolynak sem igazán nevezhető ívet.*
- Sa'Tereth az ok. *Mondja csak ki egyszerűen megkövült vonásokkal. Nem néz szét, tudja jól, hogy nincs köröttük senki, ami ránézve még probléma is. * - Azért jöttem, mert a szavaidból egyértelmű volt a hited és meg szeretném érteni, hogy mi ő. Semmi okod nincs segíteni, nekem pedig nem hozzád kellett volna jönnöm talán, de nem ismerek mást, aki… *Bár találna olyan szavakat, amik kevésbé szörnyűek.* - …aki erre jobb volna. Még, ha egy aljas rohadék is vagy. Hoztam bort. *Újra látható az a mosolyfoszlány, ami nemrégiben eltűnt. Hogy a legnagyobb veszte-e, vagy a legnagyobb fegyvere, hogy így mer beszélni bántalmazójával, az hamarost kiderül. Elfutni még talán el tud, ha a reakció rosszat sejtet. Ezt még nem próbálta.*
//Kopogtatás nélkül//
*Nem jár más a fejében, mint saját magának korholása. Ostoba, ostoba, ostoba. De a másik előtt állva, ahogy olyan végtelenül kicsinek érzi magát, mégis lenyomja a vádak java részét. Nincsen most helyük. Kell az a tiszta tudat, az összeszedettség, mert bár így is megvan a lehetősége, de úgy biztosan pórul jár. Ostoba. Csak nézi azokat a barna szemeket, amikben még most sem érti, hogy miért nem csillog igazi fény. Azt sem, hogy miért keresi minduntalan annak lélektükreiben, aki annyira bántotta, hogy kiirtotta az övéiből is. Azt meg végképp, hogy tényleg mi az isteneket keres itt. Ostoba. A szavakra nagy levegőt vesz ő is. Talán eközben szállja meg valami, ami némi nyugalmat ad, pedig ok nem volna rá. A kérdésre azok a dús ajkak felfelé ívelnek, de csak haloványan. Nem erőlteti bele a játékosságot, mégis benne van, de nem az aljasabbik fajta.*
- Pontosan.
*Csak azért mondja ki, mert zsákbamacskát árulni nem akar. Ugyanazt tartja róla, mint eddig, de szüksége van rá. Torz egy szükséglet, de ha volt is ideje rá a napokban, nem fejtette meg. Túlságosan fájna az eredmény. Legalább addig eljutott, hogy el akart menni és nem kopogott be… kevés volt. Ostoba.
Látja a másikon is, hogy hogyan veszi a levegőt. A füstnek képzelt pára útját nézi, s próbálja felvenni a magabiztosság védelmező álcáját. Nem azért jött, mert megteheti. Hanem mert nem teheti meg. De muszáj. Más védelmébe csomagolja bele a saját vágyát. Megrázza a fejét, de egy időre eltünteti azt a mosolynak sem igazán nevezhető ívet.*
- Sa'Tereth az ok. *Mondja csak ki egyszerűen megkövült vonásokkal. Nem néz szét, tudja jól, hogy nincs köröttük senki, ami ránézve még probléma is. * - Azért jöttem, mert a szavaidból egyértelmű volt a hited és meg szeretném érteni, hogy mi ő. Semmi okod nincs segíteni, nekem pedig nem hozzád kellett volna jönnöm talán, de nem ismerek mást, aki… *Bár találna olyan szavakat, amik kevésbé szörnyűek.* - …aki erre jobb volna. Még, ha egy aljas rohadék is vagy. Hoztam bort. *Újra látható az a mosolyfoszlány, ami nemrégiben eltűnt. Hogy a legnagyobb veszte-e, vagy a legnagyobb fegyvere, hogy így mer beszélni bántalmazójával, az hamarost kiderül. Elfutni még talán el tud, ha a reakció rosszat sejtet. Ezt még nem próbálta.*
2086. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 16:51:03
Üzenet elküldve: 2025-01-03 16:51:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Nem számított látogatóra. Ugyan, mégis ki a fészkes fene jönne el pont hozzá? Meg minek? Mikor meglátta az ajtó előtt álló nőt, először a fekete tincsek miatt azt hitte, hogy Neza jött mégis vissza. Tudhatja éppen, hogy hol van a ház, akár még Nará-tól is, de nem ő az. Erre a cafkára viszont még úgy se számított. Azt hitte, hogy amit a múltkor kapott, elég lecke volt neki arra, hogy megértse végre, ha tűzbe teszi a kezét, akár másokért, az attól még fáj. Azt gondolta, megtörte annyira, hogy örökre elfelejthetik egymást, de nem. Megint itt van.*
~Hogy az istenek basznák meg!~
*Nem lett volna rá oka, de már megbánta, hogy nem a fa aprítására használt baltával a kezében ballagott vissza az ajtóhoz. Azzal könnyebben ki tudta volna fejezni, hogy mennyire örül a hívatlan vendégének. Mindegy. Tud ő úgy nézni, ha kell, hogy szavak nélkül is megértse bárki, jobb, ha most azonnal eltakarodik innen, mielőtt ő takarítja el. Megközelíti hát a lányt, és kérdéseire választ várva áll meg előtte. A mondatok igazán nehezen hagyják el azokat a telt ajkakat. Az első után Grael felhúzza a szemöldökét, és gyanakodva hallgatja tovább a többit. A végén kedve támadna röhögni, csak nem jön az inger.*
- Egy ilyen aljas rohadék tudására, mint én? *Idézi a szavakat, melyeket a lány vágott hozzá előző találkozásuk alkalmával.*
- Milyen édes. Szórakozol velem, igaz? Még mindig azt hiszed, hogy bármit megtehetsz. Még mindig nem volt elég súlyos a következménye. *Nagy levegőket vesz, hogy magát nyugtassa ez után a sületlen baromság után. Még hogy szüksége rá. Dehogy, most is csak a mocskos, felsőbbrendű játékait próbálja űzni, de most már igazán kíváncsi lett rá, hogy miért pont ő a célpont. Egy ember, aki a szürke, borongós, fagyos hétköznapokon csak fát vág, hogy ne fagyjon meg a saját otthonában.*
- Na jó, adok még egy lehetőséget, és megkérdezem újra. Mit keresel itt? *Ködös páraként fújja ki a levegőt. Nem a mellébeszélésre kíváncsi, nem a hangzatos szavakra, hanem a lényegre. Felőle aztán állhatnak itt órákig is, mire kinyögi. Hozzá van szokva a hideghez, nem ő fog előbb megfagyni.*
//Kopogtatás nélkül//
*Nem számított látogatóra. Ugyan, mégis ki a fészkes fene jönne el pont hozzá? Meg minek? Mikor meglátta az ajtó előtt álló nőt, először a fekete tincsek miatt azt hitte, hogy Neza jött mégis vissza. Tudhatja éppen, hogy hol van a ház, akár még Nará-tól is, de nem ő az. Erre a cafkára viszont még úgy se számított. Azt hitte, hogy amit a múltkor kapott, elég lecke volt neki arra, hogy megértse végre, ha tűzbe teszi a kezét, akár másokért, az attól még fáj. Azt gondolta, megtörte annyira, hogy örökre elfelejthetik egymást, de nem. Megint itt van.*
~Hogy az istenek basznák meg!~
*Nem lett volna rá oka, de már megbánta, hogy nem a fa aprítására használt baltával a kezében ballagott vissza az ajtóhoz. Azzal könnyebben ki tudta volna fejezni, hogy mennyire örül a hívatlan vendégének. Mindegy. Tud ő úgy nézni, ha kell, hogy szavak nélkül is megértse bárki, jobb, ha most azonnal eltakarodik innen, mielőtt ő takarítja el. Megközelíti hát a lányt, és kérdéseire választ várva áll meg előtte. A mondatok igazán nehezen hagyják el azokat a telt ajkakat. Az első után Grael felhúzza a szemöldökét, és gyanakodva hallgatja tovább a többit. A végén kedve támadna röhögni, csak nem jön az inger.*
- Egy ilyen aljas rohadék tudására, mint én? *Idézi a szavakat, melyeket a lány vágott hozzá előző találkozásuk alkalmával.*
- Milyen édes. Szórakozol velem, igaz? Még mindig azt hiszed, hogy bármit megtehetsz. Még mindig nem volt elég súlyos a következménye. *Nagy levegőket vesz, hogy magát nyugtassa ez után a sületlen baromság után. Még hogy szüksége rá. Dehogy, most is csak a mocskos, felsőbbrendű játékait próbálja űzni, de most már igazán kíváncsi lett rá, hogy miért pont ő a célpont. Egy ember, aki a szürke, borongós, fagyos hétköznapokon csak fát vág, hogy ne fagyjon meg a saját otthonában.*
- Na jó, adok még egy lehetőséget, és megkérdezem újra. Mit keresel itt? *Ködös páraként fújja ki a levegőt. Nem a mellébeszélésre kíváncsi, nem a hangzatos szavakra, hanem a lényegre. Felőle aztán állhatnak itt órákig is, mire kinyögi. Hozzá van szokva a hideghez, nem ő fog előbb megfagyni.*
2085. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 13:36:25
Üzenet elküldve: 2025-01-03 13:36:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Jeges a tüdejét megtöltő levegő. Merev mindene, mégis mintha szédülne. Teste előbb érzi meg, hogy nem kellett volna el sem indulnia, az elméje később reagál. Csak nézi az ajtó fájának erezetét, az ökle súlyosabbnak hat, mint amilyen, pedig igen aprócska… mégis ólomként indul meg a föld felé, ahogy leereszti maga mellé, kopogtatás helyett. A sóhaja hangtalan, csak a kiszökő kis felhőcske jelzi, hogy nagyobb volt a kifújt levegő, mint amekkorát lélegzeni szokás akkor, amikor csak valaki egy helyben áll és nem éri semmilyen inger. Még a szíve is úgy kalapál, mintha futott volna, a szemeit pedig kár lehunyni, mert csak időt veszteget vele, mégis megteszi. Nem azért nem hall közeledést, mert hangtalanok a léptek, vagy a talp alatt megreccsenő fa. Azért nem hall, mert képzeletben el akar tűnni és semmissé tenni azt a badarságot, amit most tett. Hát tényleg semmiből nem tanul, vagy csak igen későn. A veszély úgy vonzza, mint a mágnes, mert ő akar lenni az, akire nem jelent vészt semmi. Aki megoldja és aki felülkerekedik. Ezért jött ide, még ha saját vallomása szerint csak Nori és az istene ismerete irányítja. A jót tevés. Ha magába nézne… de késő. Ahogy megfordul, akkor tudatosul igazán. Késő. *
- Grael! *Leheli a nevet megilletődve. A kékek egy mellkast látnak, eltakarja a világot. Igen termetes a férfi, bár hozzá képest ezt könnyű prezentálni. Az erejével teljesen tisztában van. A szívének dobbanásai az előzőekhez képest is gyorsabb ütemű, a hegyes füleiben megérzi a vér útját is. A kérdés jogos. A lélektükrök eltitkolt riadtsággal indulnak meg felfelé addig, amíg nem találkozik a másik barnáival. *
- Nem a gyerekek miatt jöttem. *Nyel egyet, de próbálja állni a tekintetet. Nehezebb, mint máskor. Hogy szabadkozzon, hazudjon, vagy elkezdje mondani, hogy meggondolta magát, most felesleges. Egy pillanatra tekint csak félre. Annyi ideje volt átgondolni, hogy mit akar mondani, mégis megijeszti annyira a másik, hogy az összetett mondatok a fejében üveggolyókként gurulnak szét egymás közelségéből, miután beléjük ütközött valami.* - Szükségem lenne… a tudásodra. *Milyen mérhetetlenül ostobán hangzik ez most. De nem fog terelni, már teljesen mindegy.* - Ha volna rám időd.
//Kopogtatás nélkül//
*Jeges a tüdejét megtöltő levegő. Merev mindene, mégis mintha szédülne. Teste előbb érzi meg, hogy nem kellett volna el sem indulnia, az elméje később reagál. Csak nézi az ajtó fájának erezetét, az ökle súlyosabbnak hat, mint amilyen, pedig igen aprócska… mégis ólomként indul meg a föld felé, ahogy leereszti maga mellé, kopogtatás helyett. A sóhaja hangtalan, csak a kiszökő kis felhőcske jelzi, hogy nagyobb volt a kifújt levegő, mint amekkorát lélegzeni szokás akkor, amikor csak valaki egy helyben áll és nem éri semmilyen inger. Még a szíve is úgy kalapál, mintha futott volna, a szemeit pedig kár lehunyni, mert csak időt veszteget vele, mégis megteszi. Nem azért nem hall közeledést, mert hangtalanok a léptek, vagy a talp alatt megreccsenő fa. Azért nem hall, mert képzeletben el akar tűnni és semmissé tenni azt a badarságot, amit most tett. Hát tényleg semmiből nem tanul, vagy csak igen későn. A veszély úgy vonzza, mint a mágnes, mert ő akar lenni az, akire nem jelent vészt semmi. Aki megoldja és aki felülkerekedik. Ezért jött ide, még ha saját vallomása szerint csak Nori és az istene ismerete irányítja. A jót tevés. Ha magába nézne… de késő. Ahogy megfordul, akkor tudatosul igazán. Késő. *
- Grael! *Leheli a nevet megilletődve. A kékek egy mellkast látnak, eltakarja a világot. Igen termetes a férfi, bár hozzá képest ezt könnyű prezentálni. Az erejével teljesen tisztában van. A szívének dobbanásai az előzőekhez képest is gyorsabb ütemű, a hegyes füleiben megérzi a vér útját is. A kérdés jogos. A lélektükrök eltitkolt riadtsággal indulnak meg felfelé addig, amíg nem találkozik a másik barnáival. *
- Nem a gyerekek miatt jöttem. *Nyel egyet, de próbálja állni a tekintetet. Nehezebb, mint máskor. Hogy szabadkozzon, hazudjon, vagy elkezdje mondani, hogy meggondolta magát, most felesleges. Egy pillanatra tekint csak félre. Annyi ideje volt átgondolni, hogy mit akar mondani, mégis megijeszti annyira a másik, hogy az összetett mondatok a fejében üveggolyókként gurulnak szét egymás közelségéből, miután beléjük ütközött valami.* - Szükségem lenne… a tudásodra. *Milyen mérhetetlenül ostobán hangzik ez most. De nem fog terelni, már teljesen mindegy.* - Ha volna rám időd.
2084. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 12:40:45
Üzenet elküldve: 2025-01-03 12:40:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Szürke, borongós, fagyos, végeláthatatlanul ismétlődő, unalmas hétköznapok. Sokan vágynának rá, de amikor az ember célja nap mint nap csupán annyi, hogy ne fagyjon meg a saját otthonában, egyébként pedig magányosan ül a konyhában, akkor valahogy kevésnek bizonyul a dologtalanság minden előnye. Ma is volt fát vágni az erdőben. Nem olyan rég végzett a rönkök feldarabolásával, épp most szórta őket be az épület oldalához épített fészerbe.
Munka közben nem egyszer jutott eszébe a lány, aki húga barátnőjének vallotta magát, majd egyszer csak, mindenféle érthető magyarázat nélkül elrohant. Rengetegszer próbálta már kibogozni a szálakat, megfejteni a történteket, de nem sikerült. Túl sok darab hiányzik a kirakósból, és minél többször gondol rá, egyre jobban kezdi úgy érezni, hogy hiányzik neki Loyenara. Pedig dehogy. Neki teljesen jó így, hogy nincs már a nyakán. Akkor még őt is etetni kéne. Talán azok a bizonyos hétköznapok nem lennének ilyen szürkék és borongósak, ha itt lenne, de ezt a kérdést valahogy mégsem képes erről az oldalról megközelíteni.
Elégedett a munkájával. Ennyi fa egy hatig biztosan elég lesz. Most már ideje bemennie, hogy visszaüljön a konyhába. A saját árnyéka már biztosan vár rá. Összehúzza magán a kabátot, és unott léptekkel indul el a bejárati ajtó felé, de mikor befordul a ház sarkánál, nem várt meglepetés fogadja. Áll valaki az ajtaja előtt. Először fel sem ismeri a lányt, csak mikor másodszorra is megnézi magának.*
~Hmh…~ *Lassú, de egyáltalán nem osonó léptekkel indul meg felé. Ha korábban nem is, akkor már egész biztosan feltűnhet a fél-elfnek a közeledése, mikor lába alatt recsegni-ropogni kezdenek azok az ágak, amiket az erdőből hozott fáról tördelt le. Megáll a lány mellett, kissé a háta mögött, hogy ha a hangok irányába fordul, akkor egyenesen belé ütközzön.*
- Mit keresel itt? Most épp melyik kölyköd miatt akarsz megfenyegetni? *Felsóhajt, és megállapítja. Ez sem tanul semmiből. Nem mozdul, nem tesz semmit, csak áll ott a lány előtt, mint egy masszív torony, és választ vár, hogy mégis mi a francért van itt megint. Azt hitte, soha a büdös életben nem látja többet.*
//Kopogtatás nélkül//
*Szürke, borongós, fagyos, végeláthatatlanul ismétlődő, unalmas hétköznapok. Sokan vágynának rá, de amikor az ember célja nap mint nap csupán annyi, hogy ne fagyjon meg a saját otthonában, egyébként pedig magányosan ül a konyhában, akkor valahogy kevésnek bizonyul a dologtalanság minden előnye. Ma is volt fát vágni az erdőben. Nem olyan rég végzett a rönkök feldarabolásával, épp most szórta őket be az épület oldalához épített fészerbe.
Munka közben nem egyszer jutott eszébe a lány, aki húga barátnőjének vallotta magát, majd egyszer csak, mindenféle érthető magyarázat nélkül elrohant. Rengetegszer próbálta már kibogozni a szálakat, megfejteni a történteket, de nem sikerült. Túl sok darab hiányzik a kirakósból, és minél többször gondol rá, egyre jobban kezdi úgy érezni, hogy hiányzik neki Loyenara. Pedig dehogy. Neki teljesen jó így, hogy nincs már a nyakán. Akkor még őt is etetni kéne. Talán azok a bizonyos hétköznapok nem lennének ilyen szürkék és borongósak, ha itt lenne, de ezt a kérdést valahogy mégsem képes erről az oldalról megközelíteni.
Elégedett a munkájával. Ennyi fa egy hatig biztosan elég lesz. Most már ideje bemennie, hogy visszaüljön a konyhába. A saját árnyéka már biztosan vár rá. Összehúzza magán a kabátot, és unott léptekkel indul el a bejárati ajtó felé, de mikor befordul a ház sarkánál, nem várt meglepetés fogadja. Áll valaki az ajtaja előtt. Először fel sem ismeri a lányt, csak mikor másodszorra is megnézi magának.*
~Hmh…~ *Lassú, de egyáltalán nem osonó léptekkel indul meg felé. Ha korábban nem is, akkor már egész biztosan feltűnhet a fél-elfnek a közeledése, mikor lába alatt recsegni-ropogni kezdenek azok az ágak, amiket az erdőből hozott fáról tördelt le. Megáll a lány mellett, kissé a háta mögött, hogy ha a hangok irányába fordul, akkor egyenesen belé ütközzön.*
- Mit keresel itt? Most épp melyik kölyköd miatt akarsz megfenyegetni? *Felsóhajt, és megállapítja. Ez sem tanul semmiből. Nem mozdul, nem tesz semmit, csak áll ott a lány előtt, mint egy masszív torony, és választ vár, hogy mégis mi a francért van itt megint. Azt hitte, soha a büdös életben nem látja többet.*
2083. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 11:09:18
Üzenet elküldve: 2025-01-03 11:09:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 771
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Kopogtatás nélkül//
*Telnek a napok. A fájdalom enyhül, de helyére valami egészen más költözik. Folyton elmélkedik, de másról, mint kellene, nem önmagát gyógyítja, hanem inkább azon jár az a tekervényes elme, hogy kit segíthet meg és hogyan. A tudatosság pereme alatt munkálkodó láthatatlan kéz viszont mégis addig ügyeskedik, amíg egy túl jól ismert arc nem rajzolódik ki előtte. Eleinte csak megrázza a fejét, s új jegyzetekkel tölti meg a kis füzetét. Minden információt összeszed, amit tud, de igen kevés ahhoz, hogy okosan tudjon lépni. ~Kurva Sa'Tereth~ A következő nap, mikor lefekvés előtt van pár órája, szintén a húgával kapcsolatos dolgait próbálja meg rendezni, de ekkor már hosszabb időre törik be a kép. Ismét fejrázás, s így megy tovább egészen addig, amíg addig zaklatja, hogy döntésre nem jut.
A tükör előtt állva nézi magát pőrén. A fűszeres, mégis édes illat már körbelengi, a füle mögé kent néhány csepp olajat. De gondolkodni sosem szokott azon, hogy mit vegyen fel. Nem lehet túl csinos. Választása hát egy szűk nadrágra és egy egyszerű ingre esik, majd elkerekedett szemekkel nézi önmagát. ~Azért ilyen rosszul sem.~ Felsóhajt, aztán a már szerencsére ép és kitisztított ruháért nyúl, amit Intath-tól kapott. Mintha páncél lenne most, úgy érzi. Úgy öleli körbe, hogy egy pillanatra elfelejti, hogy bármi baj érheti. Erre veszi rá a hosszú fekete, prémes nyakú kabátját, s lába csak viszi egyenesen a Polgárnegyedig.
Hogy miért teszi, amit tesz, benne egyértelműnek hat; meg kell védenie a húgát saját magától és az istenétől, s ehhez újra be kell lépnie az oroszlán barlangjába. Hogy miért nem kanyarít fel mást, aki azon tudás birtokában van, ami neki szükséges, pedig mindenki másnak egyértelmű volna; csak neki nem. Pont azt kellene kutatnia, amit most ő művel. A saját félelmébe gyalogol, mert oda vonzza a vágy, hogy felülkerekedhessen valakin, akin nem lehet.
Ajkai közül száll ki a pára, alig látható már. Szürkület van. A legrosszabb időt választotta, s a legrosszabb helyet. Szinte elködösült minden, ami az úton történt, ismeretlenül ismerős érzés költözik bele mellkasába. Mintha félelem volna. Mégsem áll meg, csak az ajtóhoz közel, amin tettre készen lépett be egykor, majd széthasadva lépett ki. Újabb sóhaj. Talán két méterre áll meg, s szorul ökölbe a keze, hogy pár lépés múlva bekopoghasson. De ekkor eszmél rá, hogy mit is művel. Talán van haszna mások elméjében turkálni, még ha későn is éri a felismerés. A kopogásra nyúló kéz elernyed. Megingatja a fejét. ~Ostoba~ Nem teszi meg. Néhány hezitáló pillanat múlva fordulna csak meg, hogy távozzon. Nem teheti ezt. Sem magával, sem a gyerekekkel, még Nori-ért sem. Nem is miatta csinálná valójában. De még nem olyan erős, hogy felvegye a harcot. Butaság volt. Haza kell mennie.*
//Kopogtatás nélkül//
*Telnek a napok. A fájdalom enyhül, de helyére valami egészen más költözik. Folyton elmélkedik, de másról, mint kellene, nem önmagát gyógyítja, hanem inkább azon jár az a tekervényes elme, hogy kit segíthet meg és hogyan. A tudatosság pereme alatt munkálkodó láthatatlan kéz viszont mégis addig ügyeskedik, amíg egy túl jól ismert arc nem rajzolódik ki előtte. Eleinte csak megrázza a fejét, s új jegyzetekkel tölti meg a kis füzetét. Minden információt összeszed, amit tud, de igen kevés ahhoz, hogy okosan tudjon lépni. ~Kurva Sa'Tereth~ A következő nap, mikor lefekvés előtt van pár órája, szintén a húgával kapcsolatos dolgait próbálja meg rendezni, de ekkor már hosszabb időre törik be a kép. Ismét fejrázás, s így megy tovább egészen addig, amíg addig zaklatja, hogy döntésre nem jut.
A tükör előtt állva nézi magát pőrén. A fűszeres, mégis édes illat már körbelengi, a füle mögé kent néhány csepp olajat. De gondolkodni sosem szokott azon, hogy mit vegyen fel. Nem lehet túl csinos. Választása hát egy szűk nadrágra és egy egyszerű ingre esik, majd elkerekedett szemekkel nézi önmagát. ~Azért ilyen rosszul sem.~ Felsóhajt, aztán a már szerencsére ép és kitisztított ruháért nyúl, amit Intath-tól kapott. Mintha páncél lenne most, úgy érzi. Úgy öleli körbe, hogy egy pillanatra elfelejti, hogy bármi baj érheti. Erre veszi rá a hosszú fekete, prémes nyakú kabátját, s lába csak viszi egyenesen a Polgárnegyedig.
Hogy miért teszi, amit tesz, benne egyértelműnek hat; meg kell védenie a húgát saját magától és az istenétől, s ehhez újra be kell lépnie az oroszlán barlangjába. Hogy miért nem kanyarít fel mást, aki azon tudás birtokában van, ami neki szükséges, pedig mindenki másnak egyértelmű volna; csak neki nem. Pont azt kellene kutatnia, amit most ő művel. A saját félelmébe gyalogol, mert oda vonzza a vágy, hogy felülkerekedhessen valakin, akin nem lehet.
Ajkai közül száll ki a pára, alig látható már. Szürkület van. A legrosszabb időt választotta, s a legrosszabb helyet. Szinte elködösült minden, ami az úton történt, ismeretlenül ismerős érzés költözik bele mellkasába. Mintha félelem volna. Mégsem áll meg, csak az ajtóhoz közel, amin tettre készen lépett be egykor, majd széthasadva lépett ki. Újabb sóhaj. Talán két méterre áll meg, s szorul ökölbe a keze, hogy pár lépés múlva bekopoghasson. De ekkor eszmél rá, hogy mit is művel. Talán van haszna mások elméjében turkálni, még ha későn is éri a felismerés. A kopogásra nyúló kéz elernyed. Megingatja a fejét. ~Ostoba~ Nem teszi meg. Néhány hezitáló pillanat múlva fordulna csak meg, hogy távozzon. Nem teheti ezt. Sem magával, sem a gyerekekkel, még Nori-ért sem. Nem is miatta csinálná valójában. De még nem olyan erős, hogy felvegye a harcot. Butaság volt. Haza kell mennie.*
2082. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 10:01:15
Üzenet elküldve: 2025-01-03 10:01:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy egyszerű nap//
*A maga részéről szerencsésnek tartja a reggelét. Már az sem kellemetlen alakulása a napnak, hogy egy kicsit elaludt. Ha időben kel, akkor talán nem is ütközik bele a fiúba. Nem kezdenek el beszélgetni, egyedül cipekedhetett volna haza és még a munka lehetősége sem merült volna fel. Az eszébe sem jut, hogy bármilyen hátsószándék meglapulhat ezek mellett a fiú fejében. Nem, ahhoz ő túl naiv és elsőre mindenkiben igyekszik a jót látni, a rossz minden eshetőségét hátra szorítva. Arra sem gondol, hogy egyáltalán valakinek az ő igencsak üresesdő erszényének tartalma kéne. Bár amilyen kis buta és vakon bízó azt még magától is adná, ha valakinek szüksége lenne rá. Az arany pótolható. Ezért is sikerült megdolgoznia, hát megdolgozik majd másikért.
Figyelmesen hallgatja Lazziart a Kalmárról, a Pegazusról. Igyekszik a lehetőségeket számba venni. Időnként elgondolkodva hümment egyet, végül csak széles mosollyal kortyol a vizéből.
A hibák említésére viszont kicsit már megkomolyodik, ahogy a sárgás színű szemeket fürkészi.*
- Kicsit kishitűen hangzol.
*Billenti félre a fejét, miközben a pohárba pillant.*
- Bár lehet, hogy csak én vagyok naiv, de úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak hibái, amiket lehet formálni, csak változtatni nem érdemes, mert az akkor már nem ugyan az a személy lesz.
*Von aprót a vállain, ahogy újabb mosollyal pillant vissza a fiúra.*
- Amúgy is, ami az egyik helyen hiba, a másik helyen lehet, hogy nem is számít. Mint nálam. A földekre hiba, hogy nem tudok korán kelni, itt viszont ugyan kit zavarna?
*Mutat körbe a szobában, értve azt, hogy egyedül van, a maga ura egy teljesen új helyzetben, életben, amit magának formál, úgy, hogy neki jó legyen.
De nem okoskodik tovább kéretlenül. Figyelmesen hallgatja, hogy végre Lazziar is megoszt magáról valamit, még ha az csak csupán egy kis morzsa is.
Az apjának említésében kihallani véli a nehézségeket, amire újból megindulnak felfelé a szemöldökei. Kíváncsian, de mégsem áll szándékában firtatni a dolgot. Nem akar olyan dolgokban turkálni, amiről láthatóan nehezen és nem túl szívesen beszél a fiú.*
- A szülőknek megfelelni sosem könnyű.
*Igyekszik általánosságban összegezni a hallottakat. A szavai igazságtartalmát tudja jól maga is. Bár úgy sejti, hogy Lazziar esetében korántsem lehet olyan felhőtlen a viszony az apjával, mint amilyen viszonyban maga maradt az anyjával. Tudja és érzi, hogy valahol rá is neheztel édesanyja, hogy akkor eljött otthonról, de a nő nem maradt egyedül, öccse gondját viseli, mert ő élvezi, hogy a földeken maradhatott. Így neki könnyű volt megküzdeni az elválással. Lazziar esetében valószínűleg sokkal másabb lehet a helyzet, ezt pedig nem szeretné illetlenül felpiszkálni a fiúban.*
- És milyen, mióta a városba jöttél?
*Dől hátra a széken, miközben lassan kiüríti a pohara tartalmát.*
*A maga részéről szerencsésnek tartja a reggelét. Már az sem kellemetlen alakulása a napnak, hogy egy kicsit elaludt. Ha időben kel, akkor talán nem is ütközik bele a fiúba. Nem kezdenek el beszélgetni, egyedül cipekedhetett volna haza és még a munka lehetősége sem merült volna fel. Az eszébe sem jut, hogy bármilyen hátsószándék meglapulhat ezek mellett a fiú fejében. Nem, ahhoz ő túl naiv és elsőre mindenkiben igyekszik a jót látni, a rossz minden eshetőségét hátra szorítva. Arra sem gondol, hogy egyáltalán valakinek az ő igencsak üresesdő erszényének tartalma kéne. Bár amilyen kis buta és vakon bízó azt még magától is adná, ha valakinek szüksége lenne rá. Az arany pótolható. Ezért is sikerült megdolgoznia, hát megdolgozik majd másikért.
Figyelmesen hallgatja Lazziart a Kalmárról, a Pegazusról. Igyekszik a lehetőségeket számba venni. Időnként elgondolkodva hümment egyet, végül csak széles mosollyal kortyol a vizéből.
A hibák említésére viszont kicsit már megkomolyodik, ahogy a sárgás színű szemeket fürkészi.*
- Kicsit kishitűen hangzol.
*Billenti félre a fejét, miközben a pohárba pillant.*
- Bár lehet, hogy csak én vagyok naiv, de úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak hibái, amiket lehet formálni, csak változtatni nem érdemes, mert az akkor már nem ugyan az a személy lesz.
*Von aprót a vállain, ahogy újabb mosollyal pillant vissza a fiúra.*
- Amúgy is, ami az egyik helyen hiba, a másik helyen lehet, hogy nem is számít. Mint nálam. A földekre hiba, hogy nem tudok korán kelni, itt viszont ugyan kit zavarna?
*Mutat körbe a szobában, értve azt, hogy egyedül van, a maga ura egy teljesen új helyzetben, életben, amit magának formál, úgy, hogy neki jó legyen.
De nem okoskodik tovább kéretlenül. Figyelmesen hallgatja, hogy végre Lazziar is megoszt magáról valamit, még ha az csak csupán egy kis morzsa is.
Az apjának említésében kihallani véli a nehézségeket, amire újból megindulnak felfelé a szemöldökei. Kíváncsian, de mégsem áll szándékában firtatni a dolgot. Nem akar olyan dolgokban turkálni, amiről láthatóan nehezen és nem túl szívesen beszél a fiú.*
- A szülőknek megfelelni sosem könnyű.
*Igyekszik általánosságban összegezni a hallottakat. A szavai igazságtartalmát tudja jól maga is. Bár úgy sejti, hogy Lazziar esetében korántsem lehet olyan felhőtlen a viszony az apjával, mint amilyen viszonyban maga maradt az anyjával. Tudja és érzi, hogy valahol rá is neheztel édesanyja, hogy akkor eljött otthonról, de a nő nem maradt egyedül, öccse gondját viseli, mert ő élvezi, hogy a földeken maradhatott. Így neki könnyű volt megküzdeni az elválással. Lazziar esetében valószínűleg sokkal másabb lehet a helyzet, ezt pedig nem szeretné illetlenül felpiszkálni a fiúban.*
- És milyen, mióta a városba jöttél?
*Dől hátra a széken, miközben lassan kiüríti a pohara tartalmát.*
2081. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2025-01-03 08:58:31
Üzenet elküldve: 2025-01-03 08:58:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Napváltás//
*Nem aludt jól az éjjel.
Nem, ez így nem igaz.
Nem aludt egyáltalán az éjjel.
Csak a plafont nézte feje alá hajtogatott karjaival, szeme előtt az örvénylő sötétséget néha szőkének, néha tökszínűnek látta. Olykor beleszimatolt a levegőbe, mintha azt figyelné: érez-e még valami illatot. Olyan illatot, ami utána maradt itt. De nem érzett semmit, csak a por szagát. Ez felhúzta, feszessé tette a testét és az elméjét mint íjász a fegyverét mielőtt kilőtt volna egy nyilat; de még akkorra sem sikerült ellazulnia, mire eljött a hajnal.
Fájó fejjel, de már nem sajgó tüdővel ment a Kaszárnyához gyakorlatozni. Az egyik vágás negyvenötödik megismétlésekor felfedezte, hogy a markolatgomb egy helyen csúnyán meg van karcolódva. Azonnal rájött, hogy az mikor történt. Amikor egymásba botlottak, és ő szétszórta a holmiját. Hány napja történt? Húsz éve, érzése szerint? Mert az lehetetlen, hogy ennyire nem-rég történt mindez. A gondolattól megint felhorgadt benne a feszültség, edzőtársai kárára. Az egyiket olyan durván verte el, hogy annak az orra vére is megeredt. Persze ez itt mindennapos, nem volt belőle harag, nevettek rajta. Csak az ő nevetése nem volt kárörvendő-őszinte most. Mert közben másra gondolt. Másra. Rá.
Kihagyta az edzés utáni piálást is, pedig ilyenkor mindig legurított a cimbikkel egy sört, megbeszélték a legutóbbi ágybeli hódításokat és az aktuálpolitikát, mert ez előbbi szórakoztató volt, ez utóbbi pedig közvetlenül hatott munkalehetőségeikre. De most inkább csak visszament a szobába. A komód tetején felfedezte azt a portalan csíkot, ahol Ő végighúzta az ujját. Egy ponton rápróbálta a saját ujját a csíkra, de az ujja vastagabb mint az Övé, így csak elmaszatolta azt az esetleges ívű, mégis tökéletes vonalat. Ezen felmérgelte magát, és mérgében tenyerével tessék-lássék letörölte a komód tetejét. Ezután már az is dühítette hogy az az apró csík sincs ott.
Délutánig bírta elviselni saját magát. Elment a folyosó túloldalán lévő, közös fürdő-szobába, hideg vízzel, türelmetlenül megfürdött. Nem lett jobb.
A fenébe is!
A komódból tiszta inget vesz elő, még mindig kissé nyirkos bőrére húzza. Nem gondol arra, hogy akár meg is fázhat. Csak arra gondol, hogy akár meg is fázhat. Vajon megint kapna akkor Tőle gyógynövényeket? Talán igen. Talán nem. Talán, talán, talán. Ujjaival hátratúrja haját, tarkónál keskeny bőrszíjjal megcsomózza, hogy ne lógjon úgy szabadon. Néhány tincs mégis makacsul kiszabadul, de nem érdekli. Felhúzza a nadrágot, a csizmáját. Fegyver nem kell.
Úgy megy végig az utcákon, mint aki félálomban jár. Csak viszik a lábai. Még emlékszik, hogy merre kell mennie, ami fontos, azt nem felejti el. Ez most fontos? Ez most fontos. Végül a lábai maguktól állnak meg egy ajtó előtt. Szinte ugyanolyan bérház, mint amiben ő is lakik. Csak jobb helyen van. Jobban néz ki. Felemeli öklét, pár pillanatig szinte feszengve töpreng, majd megzörgeti az ajtót, és vár. Vár. Bentről lépéseket hall, az ajtó kitárul, mélyre szívja a levegőt, de..
..nem Ő áll ott. Hanem a néne. Az összehúzott szemmel méri fel őt, a felismerés szikrája nem sokat várat magára.*
- Nincs itthon. *-szólal meg aztán kérdés nélkül. Tudja, hogy miért van itt? A fenébe, miért is ne tudná?-* Elment.
- Hová? *-a kérdés szinte száraz krákogásként tör át a torkán.*
- Kiment a tisztásra. *-mondja a néne. Hangjában mintha rosszallás lenne, de a tekintete talán mást sugall.* Estig vissza se jön.
*Estig vissza se jön. Nincs oda sokáig? A francokat nincs oda sokáig.. estig?! Addig nem fog itt várni.*
- A tisztás.. *-ismétli meg, és aprót bólint, összeszorított ajkakkal. A tisztás. Hát persze. Fokhagyma, kamilla és az a mocsok tüdőfű. Hol máshol lenne, ha nem a tisztáson..?-* Köszönöm.
*Nem köszönnek el egymástól. Nem szóval. Csak odabiccentenek egymásnak, de az is elég. Úgy fordul sarkon mintha szemlén lenne megint, és lábai újra a macskaköveket kezdik koptatni. Vagy a kövek az ő lábát. Lényegtelen. Fejben felidézi a város térképét amit ismer belőle, halkan hümmögve-dohogva indul meg a tisztás felé. Ott lesz Ő. Ott lesz? És ha nem? És ha igen?! Mit mond majd neki? Mit akar mondani neki? A fenébe is..*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
//Napváltás//
*Nem aludt jól az éjjel.
Nem, ez így nem igaz.
Nem aludt egyáltalán az éjjel.
Csak a plafont nézte feje alá hajtogatott karjaival, szeme előtt az örvénylő sötétséget néha szőkének, néha tökszínűnek látta. Olykor beleszimatolt a levegőbe, mintha azt figyelné: érez-e még valami illatot. Olyan illatot, ami utána maradt itt. De nem érzett semmit, csak a por szagát. Ez felhúzta, feszessé tette a testét és az elméjét mint íjász a fegyverét mielőtt kilőtt volna egy nyilat; de még akkorra sem sikerült ellazulnia, mire eljött a hajnal.
Fájó fejjel, de már nem sajgó tüdővel ment a Kaszárnyához gyakorlatozni. Az egyik vágás negyvenötödik megismétlésekor felfedezte, hogy a markolatgomb egy helyen csúnyán meg van karcolódva. Azonnal rájött, hogy az mikor történt. Amikor egymásba botlottak, és ő szétszórta a holmiját. Hány napja történt? Húsz éve, érzése szerint? Mert az lehetetlen, hogy ennyire nem-rég történt mindez. A gondolattól megint felhorgadt benne a feszültség, edzőtársai kárára. Az egyiket olyan durván verte el, hogy annak az orra vére is megeredt. Persze ez itt mindennapos, nem volt belőle harag, nevettek rajta. Csak az ő nevetése nem volt kárörvendő-őszinte most. Mert közben másra gondolt. Másra. Rá.
Kihagyta az edzés utáni piálást is, pedig ilyenkor mindig legurított a cimbikkel egy sört, megbeszélték a legutóbbi ágybeli hódításokat és az aktuálpolitikát, mert ez előbbi szórakoztató volt, ez utóbbi pedig közvetlenül hatott munkalehetőségeikre. De most inkább csak visszament a szobába. A komód tetején felfedezte azt a portalan csíkot, ahol Ő végighúzta az ujját. Egy ponton rápróbálta a saját ujját a csíkra, de az ujja vastagabb mint az Övé, így csak elmaszatolta azt az esetleges ívű, mégis tökéletes vonalat. Ezen felmérgelte magát, és mérgében tenyerével tessék-lássék letörölte a komód tetejét. Ezután már az is dühítette hogy az az apró csík sincs ott.
Délutánig bírta elviselni saját magát. Elment a folyosó túloldalán lévő, közös fürdő-szobába, hideg vízzel, türelmetlenül megfürdött. Nem lett jobb.
A fenébe is!
A komódból tiszta inget vesz elő, még mindig kissé nyirkos bőrére húzza. Nem gondol arra, hogy akár meg is fázhat. Csak arra gondol, hogy akár meg is fázhat. Vajon megint kapna akkor Tőle gyógynövényeket? Talán igen. Talán nem. Talán, talán, talán. Ujjaival hátratúrja haját, tarkónál keskeny bőrszíjjal megcsomózza, hogy ne lógjon úgy szabadon. Néhány tincs mégis makacsul kiszabadul, de nem érdekli. Felhúzza a nadrágot, a csizmáját. Fegyver nem kell.
Úgy megy végig az utcákon, mint aki félálomban jár. Csak viszik a lábai. Még emlékszik, hogy merre kell mennie, ami fontos, azt nem felejti el. Ez most fontos? Ez most fontos. Végül a lábai maguktól állnak meg egy ajtó előtt. Szinte ugyanolyan bérház, mint amiben ő is lakik. Csak jobb helyen van. Jobban néz ki. Felemeli öklét, pár pillanatig szinte feszengve töpreng, majd megzörgeti az ajtót, és vár. Vár. Bentről lépéseket hall, az ajtó kitárul, mélyre szívja a levegőt, de..
..nem Ő áll ott. Hanem a néne. Az összehúzott szemmel méri fel őt, a felismerés szikrája nem sokat várat magára.*
- Nincs itthon. *-szólal meg aztán kérdés nélkül. Tudja, hogy miért van itt? A fenébe, miért is ne tudná?-* Elment.
- Hová? *-a kérdés szinte száraz krákogásként tör át a torkán.*
- Kiment a tisztásra. *-mondja a néne. Hangjában mintha rosszallás lenne, de a tekintete talán mást sugall.* Estig vissza se jön.
*Estig vissza se jön. Nincs oda sokáig? A francokat nincs oda sokáig.. estig?! Addig nem fog itt várni.*
- A tisztás.. *-ismétli meg, és aprót bólint, összeszorított ajkakkal. A tisztás. Hát persze. Fokhagyma, kamilla és az a mocsok tüdőfű. Hol máshol lenne, ha nem a tisztáson..?-* Köszönöm.
*Nem köszönnek el egymástól. Nem szóval. Csak odabiccentenek egymásnak, de az is elég. Úgy fordul sarkon mintha szemlén lenne megint, és lábai újra a macskaköveket kezdik koptatni. Vagy a kövek az ő lábát. Lényegtelen. Fejben felidézi a város térképét amit ismer belőle, halkan hümmögve-dohogva indul meg a tisztás felé. Ott lesz Ő. Ott lesz? És ha nem? És ha igen?! Mit mond majd neki? Mit akar mondani neki? A fenébe is..*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2143-2162