//Artheniorban//
*Nem először jár a városban, egész jól ismeri azt. Gyakran jött eladni a felesleget, amit a rendház megtermelt magának a kisebb uradalmi dombokon. Ami nem kelt el, azt szét osztotta a szegények között a polgár negyedben. Zöldséget, gyümölcsöt, szőttest miegymást. Érdekes volt figyelni, hogy a kolostor falai között mindent a férfiak csináltak. Asszonynép csak szüretkor érkezett, midőn az ősz veresre festette a szőlő leveleket és vastag avarbundával fedte az erdei fövenyt.
Mindenkinek megvolt a dolga, ki mosott, ki főzött, más a pennával kereste kenyerét.
Csobinak a termények termelése és az állatok ellátása volt a fő feladata, amíg a tanács be nem fogadta soraiba. Ezután kevés ideje jutott bármire is, de semmit sem hanyagolt el. Messzire jutott a híre az óriás zöldségeknek, a lédús gyümölcsöknek, amik hozzáértését bizonyították, majd a szerzetesrend jó hírét hirdették.
Csermely az erdőben vadászni, cserkelni tanítgatta és megismertette vele a gyógynövények szedéséről, felhasználásáról, elkészítéséről szóló isméket. Idővel elég sok tudást szívott magába, (szó szerint, mert szerette a kendert) és már elég komoly sebek, fekélyek gyógyítását is el tudta látni.*
-Ejj, be szép idők voltak!
~Milyen jó is volt a friss szalmás trágya bukéjára ébredni.~
*Gondolatai folyamát a nap tűző sugarainak eltűnése szakítja félbe. A hűvös félhomály lágyan dereng a házak árnyékában. Kicsit megpihen egy kapualjban a főutcán, ahol senki sincsen. Utazózsákjából elővesz két fából készült ivó poharat, egy rőf szalonnát, három karéj kenyeret, amit nyomban el is fogyasztanak Rozsdával. Étküket elfogyasztva hangos gyerekzsivajra lesz figyelmes. A hang egyre erősödik, majd hirtelen elhalkul, mikor megpillantják az óriást. Szutykos gyermekek triója szájtátva bámulja emberünket és megszólalni sem tudnak a meglepetéstől.*
-Szervusztok lurkók, éhesek vagytok? Rozsdától nem kell félnetek, erős kezekben tartom, de inkább ne simogassátok meg. *Eközben megvakarja az állat fültövét, majd horpaszát is, aki oldalára fekszik és mellső lábával pacsit ad gazdájának. Szeretetteljes, őszinte, halovány mosollyal mutat nekik helyet jobbján. Meg hányják-vetik a dolgot, majd tartva a távolságot, vonakodva közelednek feléje.*
~Az éhség nagy úr, az már bizonyos~
*Minden földi jóból ad az utca gyermekeinek, akik bátortalanul, majd egy hirtelen mozdulattal kapják ki kezéből a finom falatokat. Arrébb húzódva, hálás mosollyal köszönik meg az ételt, majd teljesen belemerülnek az étel majszolásába, megszűnik számukra a külvilág.*
-Eeyr vigyázza lépteitek, egészségetekre.
~Kegyetlen ez a világ, miért kell pont a gyermekeknek szenvednie? Mit ártottak ők nektek, elkárhozott istenek?~
*Vissza sem néz, csendes léptekkel hagyja el a negyedet, majd sietve lépdel a kaszárnya felé.*