// Szimatolás //
*Mivel a vörösnek eléggé korlátozottak az anyagi lehetőségei, nem ugrik fejest a kérdezősködésbe csak úgy. Előbb kicsit felméri a terepet és a lehetőségeit. A körnéken tanyázó koldusokat azóta igyekszik szemmel tartani, mióta rászánta magát, hogy kimerészkedjen a Wegtoreni Kalmár óvó falai közül. Először csak a közelben tett kisebb felfedező utakat, aztán egyre messzebb, de még mindig elég gyér a helyismerete a Levegő Városában. Arthenior hatalmas. Akik ide születtek, természetesnek veszik, de neki időbe telik még megszokni. Főleg úgy, hogy azért továbbra se érzi olyan biztonságban magát, hogy fesztelenül járjon-keljen.
A koldusok egy része hasznavehetetlen. Mocskos, büdös rongyokban enyésző üszkös sors. Vannak viszont köztük olyanok, akik értékesek, ha információról van szó. Nem könnyű megállapítani, ki az, aki vizenyősen hunyorgó szeme mögött fel is fogja, hogy amit lát és hall, az bizony jó cserealap lehet. Yeza alkalmasint oszt pénzt a nélkülözőknek, ha épp csurran némi borravaló. Gyakorta ilyen-olyan üvegcsékkel hálálják meg, ami itt megcsontosodott helyi szokásként dívik. A Rőt (néhány kivétellel) nem látja sok hasznát a mágikus italoknak. Nem is érez rá túl nagy affinitást, hogy ilyesmikkel kísérletezzen. Mindig igyekezett inkább pletykákban, szóbeszédben, látott és hallott érdekességekben behajtani a hálát.
Szemügyre veszi az utcában beszélgetőket is. Sajnos a tapasztalatai szerint a nők legtöbbjéből inkább ellenszenvet vált ki a "varázsa" tetézve azzal, hogy lerí róla, hogy wegtoreni. A férfiak már más lapra tartoznak, de egyelőre a legtöbb haszonnal kecsegtető lehetőségnek a nem messze játszó, hangoskodó utcakölyköket látja.
Füttyent nekik. Úgy, ahogy az utcai suhancok szoktak: harsányan, lazán, vagányan, ahogy otthon, a Rurak negyed szívében mindig is jellemző volt e foghegyről sercintett wegtoreni virtus. Az itteni lányok ritkán csinálnak ilyet. A kikötőiek talán, de Arthenior azért más világ.*
- Egy urat keresek *mondja, ha sikerül magához inteni a kölyköket* -, aki errefelé parádézik egy piros papagájjal, aminek színesek a farktollai. *Leírja még nagyjából a kancellárt, kitérve a jellegzetes kecskeszakállra, az őszülő halántékra és a Kalmárban rajta látott öltözékre is. Mindeközben cinkos közvetlenség ül a szája szegletében, de a tartása wegtorenihez méltó. Balja kackiásan támaszkodik az Intéző mesterkardján (amit magához vett azzal, hogy visszaszolgáltatja neki, de aztán mégis elfelejtődött), jobbjának ujjai közt pedig egy aranypénzt forgat.* - Nem láttátok véletlenül?