//Utazás Északra//
*Menet közben azon gondolkodik, hogy ha elintézett mindent a városban, akkor vajon Bobbir fog-e továbbra is ragaszkodni a társaságához, vagy megy tovább a dolgára. Nyilván nem akarja követni Erdőmélye felé, hiszen nem is tudja, hogy arra megy, és hát őszintén, mi dolga lenne arra egy városi elfnek? Nyilván elválnak útjaik, Bobbir pedig hazatér az otthonába, hiszen ő itt él, ide köti minden, többek között a munkája is.
Eredetileg úgy tervezte, hogy amint (vagy éppenséggel ha) megtalálta, akit keres, és beszélt is vele, rögtön továbbindul Északra, de a táskáját mégiscsak pótolnia kellene, és szereznie kellene valami ennivalót is, úgyhogy az éjszakát biztosan a városban tölti.*
~Majd megkérdezem Bobbirt, tud-e ajánlani egy helyet, ahol meghúzhatom magamat, biztos ismeri a városi fogadókat, és meg tudja mondani, melyikbe érdemes betérni.~
- Vadászok, ha szükséges: ha ennem kell, vagy máshogy nem tudom kivédeni egy állat támadását, de nem tartozom azon vadászok közé, akik élvezik a vadászatot, én valóban csak kényszerűségből teszem. Furcsa vagyok, tudom, nem ezt várná senki egy vándorló elftől.
*Bobbir utolsó mondatát nemes egyszerűséggel elengedi a füle mellett, nem akar ebbe belemenni, rá ugyanis mindkettő igaz: otthona sincs, de hívja is a vadon.
Miután befordulnak a Templomhoz vezető útra, szemével már a környéket pásztázza, és azt a bizonyos házat keresi.*
- Ott kell lennie, a házsor végén. *Mondja Bobbirnak, majd még lendületesebben nekiindul. Amikor azonban elérnek az utolsó házhoz, csalódottan veszi tudomásul, hogy a keresett lakhelynek már csak a romjait találja. Az ablakok betörve, az ajtó kiszakadva a keretből, a cserepek nagy része a földön, és négy falból egy teljesen leomolva.
Hatalmas csalódottság lesz úrrá rajta, és percekig csak némán nézi a nyilvánvalóan üres házat. Arca semmilyen érzelmet nem tükröz, de a tehetetlenség majd' felemészti.*