// Második szál //
// Munkálatok //
*Bár a mai nap Brudo épp elég sokszor táncolt az idegein, a kacska dallamú nóta Dorast is felvidítja. El is mosolyogja magát a bajsza alatt. Akkor meg főleg, amikor meghallja a folytatást a halkabb, de határozottan kevésbé hamis szólamon. Nem néz hátra, nehogy zavarba jöjjön a félénk kis primadonna, de abbahagyja a kalapálást, hogy jobban hallja. Mikor a strófa végén abbamarad az ének, Doras még fülel egy kicsit, hátha folytatódik, aztán amikor a csibécske felé pillantva látja, hogy a művésznő távozóra fogja, a zsoldos magához ragadja a szót és ő is rázendít. Füstös kocsmai mulatozásban edződött hangja mélyen, fülnek kellemes karcossággal zendül.*
- Fröccsen a vér, törik a csont,
A sárkány a sokaságra ront.
Futnak a népek, ki merre lát,
Csak egy lányka énekel tovább:
Szívemből szól a dal!
Nem volt mégy ily sárkányviadal!
Édes hangja fogást talál,
A tomboló beste lassan megáll.
Arany szeme babonázva mered,
Nem látott még ilyen szépséget.
*Még elkapja a csibécskét, mielőtt besurranna a házba. Ráfog a kacsóra és megpörgeti párszor, mintha a szaros udvar varázsütésre bálteremmé avanzsálna.*
- Hátára véve a lányt elrugaszkodott,
Hátrahagyott csapot-papot,
Nem számított diadal se halál,
Hős-torzókból rakott bőség-tál.
Mert szívéből szólt a dal!
Így esett az utolsó sárkányviadal.
*Mélyen meghajol hölgye előtt, aztán cuppant egy kézcsókot is, de mielőtt úriemberséggel vádolnák, rácserdít egyet a csibécske hátsójára, hogy most már útnak indítsa a konyha felé.*
- Készüljön az a vacsora, mert téged fallak fel *csattintja a fogát pimaszkodva a sárkányszerep visszhangjával.
Míg a lány az étellel tüsténkedik, Doras segít Brudonak elrendezni a jószágot. Visz eléjük abrakot meg vizet, ha kell, de a ganézást meg a fejést a pocakosra hagyja.*
- Mondd csak, Brudo. Utánakérdeztél te ennek az állattartásnak? Vagy csak úgy saját kútfőből fogtál neki?