//Egy rendellenes délután//
*Daesys még mindig "békésen" hever ott ahol hagyták, hol a forróság önti el, hol pedig a hidegrázás, bár kezdi úgy érezni hogy lassan már csak utóbbi, mintha teste a furcsa lázas állapotot követően lassacskán elkezdene kihűlni. Persze nem elemezgeti túlzottan magát, hiszen nem sok ráhatása van állapotára, inkább csak pihen, próbál ébren maradni és erőt gyűjteni. Felmerül benne, hogy segítséget kellene kérnie és talán ha nagyon belead mindent, akkor fel tud állni és képes volna elbotorkálni addig, amíg valaki megszánja. Egészen megbarátkozik ezzel a tervvel, amikor meglepetésére Adoaver visszatér hozzá. Hogy a döbbenet miatt, vagy mert csak még mindig ki van fulladva ez kérdéses, de még szája is tátva marad miközben felpillant a furcsa köpenyes alakra.*
- Nem mozogtam sokat.
*Dünnyögi kissé erőtlenül, miközben kissé anyáskodó módon szidják le őt. Ha állapota más volna, akkor biztosan néhány frappáns, pimasz megjegyzéssel próbálná a mágust bosszantani, de most túl fáradt hogy ilyeneken gondolkodjon.*
- Nyugodt vagyok.
*Homlokráncolva vizsgálgatja a másikat, hogy vajon az mire készül ami miatt őt nyugtatgatni kezdi. Mindenesetre nem tetszik neki ez, s kicsit fészkelődik helyén.*
- Mi? Muszáj? Inkább meghalok, köszönöm.
*Nem akarja elképzelni, hogy a már egészet megszokott faszilánk távozik testéből, hiszen már azt is tudja, hogy hogyan feküdjön és ne mozduljon annak érdekében, hogy enyhítse fájdalmait. Ha Daesysen múlna, akkor az örökkévalóságig képes lenne itt fetrengeni, hogy megkímélje magát a további gyötrelmektől. Persze józan ész is szorult fejébe, még ha nem is túl sok, s bár szíve szerint ellenkezne és nyafogna, de jól tudja, hogy ezen túl kell esni és Adoaver valójában komoly szívességet tesz neki.*
- Csak nem gyógyító vagy?
*Reméli, hogy a válasz igen, ellenkező esetben nem biztos, hogy hallani akarja. A maradék löttyöt felhörpinti, talán két kortynyi maradt még, s bízik benne hogy valóban elkábítja egy kicsit. Erőtlenül visszaejti fejét, s engedi, hogy egyszerűen csak megtörténjenek vele dolgok, nem mintha sok lehetősége volna proaktívan részt venni bármiben.*
- Cs-csak húzd ki. Ne szarakodj!
*Utálja a rákészülést, a visszaszámolás ötletét, hiszen minél jobban rákészül annál rosszabbnak képzeli el. Végül el jön a nagy pillanat, szemeit és fogait összeszorítva, kissé nyögve ugyan, de kibírja a folyamatot. Egyszer-egyszer már átszúrták, bár talán eddig ez a legrosszabb mind közül, mégis úgy tűnik ha másra nem is képes, de a fájdalmat jól tűri.*
- Az istenek basszák meg!
*Morogja orra alatt, ennyit megengedve magának, majd fejét a seb felé fordítja.*
- Lyukas lettem, milyen furcsa.
*Mereng kissé kótyagosan a sebet bámulva, láthatóan nem különösebben sokkolja a látványt. A tű és cérna valahogy jobban zavarja, s hiába a gyógynövény ezt fájdalmasabbnak is éli meg talán amiatt mert tovább tart. Az eget bámulva igyekszik a légzésére figyelni és arra, hogy ne csapjon túl sok zajt, ami többnyire sikerül is, ám teste újra és újra megfeszül Adoaver érzékeny munkájának nyomán.*