Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 83 (1641. - 1660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1660. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 16:29:45
Üzenet elküldve: 2024-09-13 16:29:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Akár csak két tudatlan kamasz, oly kérdőn fürkészik egymást. Noha a lány nehezen veszi ki a félhomályban a másik arcát, így a tanácstalanságot sem tudja róla leolvasni, valamelyest könnyít a lelkén, hogy a fiú is nehezebben tud bármit is kezdeni a helyzetükkel. És ez megint csak megörvendezteti, hisz ezek szerint a javát mindketten először fedezik fel egymással. De nem sokáig várat magára a cselekvés. Újból megérzi a bőrén a másik érintését, az apró puszikat, ajkain a forró csókot, közben pedig engedelmesen helyezkedik vissza ugyan oda, ahol előbb a selymet kínozta. Bátran, vágytól fűtve forr ajkaira, karjait pedig lassan nyaka köré fonva öleli magára. Combjai minden félszegséget elhagyva nyílnak szét, hogy a fiú elhelyezkedhessen közöttük. Ha kérdeznék nem tagadná, hogy izgul. Borzalmasan. De a fiú iránt érzett vágy erősebb, elsöprőbb, minthogy itt ijedjen meg. Ismét felszítják benne a szenvedélyt, újra és még mindig kívánja a fiút, s minden lehetséges módon az övé akar lenni. Ahogy pillantásuk újból találkozik halvány mosollyal simít az arcára, mint aki kész megerősíteni a másikat abban, hogy innen már ő sem szándékozik megfutamodni.
Pedig egy pillanat alatt úgy érzi, hogy talán még sem lett volna ostoba ötlet. Ahogy a fájdalom hirtelen hasít ölébe akadozottan felnyög, miközben kezei görcsösen markolnak át a fiú lapockáira. A fájdalom nem erős, inkább csak az új, először kellemetlen érzés volt az ijesztő. De visszaszívja az előbbit és igazat ad a régről szólt tapasztaltaknak, hogy az első pillanat nem egy leányálom. Az idegen, először kissé hasogató érzés mellett ágyékának lüktetése, forrósága lehet bizonyíték a fiú számára, hogy mindezek ellenére a gyönyör is még mindig jelen van.*
- Corad...
*A fiú neve már elégedett nyögéssel távozik ajkai közül, ahogy ismét érzi, amint megmozdul benne. A szíve újból felveszi a szapora ritmust, miközben lassú, mély levegőket nyelve igyekszik hirtelen megfeszült izmain lazítani. A görcsös tagok pedig lassan engedelmeskednek, hogy ismét csak a fiú által nyújtott mámorra koncentráljanak.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Akár csak két tudatlan kamasz, oly kérdőn fürkészik egymást. Noha a lány nehezen veszi ki a félhomályban a másik arcát, így a tanácstalanságot sem tudja róla leolvasni, valamelyest könnyít a lelkén, hogy a fiú is nehezebben tud bármit is kezdeni a helyzetükkel. És ez megint csak megörvendezteti, hisz ezek szerint a javát mindketten először fedezik fel egymással. De nem sokáig várat magára a cselekvés. Újból megérzi a bőrén a másik érintését, az apró puszikat, ajkain a forró csókot, közben pedig engedelmesen helyezkedik vissza ugyan oda, ahol előbb a selymet kínozta. Bátran, vágytól fűtve forr ajkaira, karjait pedig lassan nyaka köré fonva öleli magára. Combjai minden félszegséget elhagyva nyílnak szét, hogy a fiú elhelyezkedhessen közöttük. Ha kérdeznék nem tagadná, hogy izgul. Borzalmasan. De a fiú iránt érzett vágy erősebb, elsöprőbb, minthogy itt ijedjen meg. Ismét felszítják benne a szenvedélyt, újra és még mindig kívánja a fiút, s minden lehetséges módon az övé akar lenni. Ahogy pillantásuk újból találkozik halvány mosollyal simít az arcára, mint aki kész megerősíteni a másikat abban, hogy innen már ő sem szándékozik megfutamodni.
Pedig egy pillanat alatt úgy érzi, hogy talán még sem lett volna ostoba ötlet. Ahogy a fájdalom hirtelen hasít ölébe akadozottan felnyög, miközben kezei görcsösen markolnak át a fiú lapockáira. A fájdalom nem erős, inkább csak az új, először kellemetlen érzés volt az ijesztő. De visszaszívja az előbbit és igazat ad a régről szólt tapasztaltaknak, hogy az első pillanat nem egy leányálom. Az idegen, először kissé hasogató érzés mellett ágyékának lüktetése, forrósága lehet bizonyíték a fiú számára, hogy mindezek ellenére a gyönyör is még mindig jelen van.*
- Corad...
*A fiú neve már elégedett nyögéssel távozik ajkai közül, ahogy ismét érzi, amint megmozdul benne. A szíve újból felveszi a szapora ritmust, miközben lassú, mély levegőket nyelve igyekszik hirtelen megfeszült izmain lazítani. A görcsös tagok pedig lassan engedelmeskednek, hogy ismét csak a fiú által nyújtott mámorra koncentráljanak.*
1659. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 13:11:00
Üzenet elküldve: 2024-09-13 13:11:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- M-hm.. *-dünnyög halkan az arcát simító tenyérbe-* Csak az enyém..
*A lány kérdésén egy pillanatra elgondolkozik. Nem tudja. Nem tud rá válaszolni. Csak azt tudja, hogy kívánja őt, azt tudja, hogy tulajdonképpen mit kell csinálnia, de megint csak egy buta kamaszfiúnak érzi magát. Eszébe jut az az alkalom, amikor pénzért vásárolta magának a testi szerelmet -akkor még nem tudva arról, hogy amit vásárol, az csupán testiség, de a szerelemtől Világ-messze van-, hogy akkor mi történt: hogy a nő egyszerűen csak végiglökte őt az ágyon, fölé térdelt, felszította a vágyát, majd az ölére helyezkedve azon igyekezett, hogy minél hamarabb a pénzéhez jusson és megszabaduljon a tapasztalatlan, ostoba kamasztól. Azóta már sejti-tudja, hogy nem csak ennyiből áll a dolog, hogy több módja van neki mint amennyit hirtelen ki tudna találni, és hogy ha olyas'valakivel történik mindez, akivel egymás kedvére valók, akkor az plusz ízt és izgalmat vegyít az egészbe.
L'szkára néz, most örül neki, hogy a félhomály elrejti tanácstalanságát. Végül csak megmozdul. Most ő húzódik arrébb ahogy nemrég a lány, ő ad neki csókot felülve, és ő simít végig annak a vállán, visszaadva neki a lepedőn a helyet. Mellé simul és átkarolja őt, kisimít pár vörös hajszálat az arcukból, puszikat ad a helyükre. Majd a lány szájára ad puszit, amiből aztán csók lesz, valódi csók, olyan, amivel elmeséli neki, hogy mennyire kívánja és vágyja az érintését, a közelségét, és mennyire szeretné megtapasztalni, hogy milyen összeolvadni vele. Tenyere végigsiklik a lány derekán, majd úgy fordítja magukat, hogy fölé kerekedjen. Bízik benne, hogy ezen a ponton L'szka már nem is akar ellenkezni.
Félig könyököl, félig a lányhoz simulva azon fekszik; érzi a bőrén a bizsergést, amit annak közelsége vált ki belőle. Csókol. Simogat, mindenhol. Ott is. Pár puha, óvatos mozdulattal szítja újra -vagy tovább- a lány vágyát, majd annak tekintetét keresi egy pillanatra. Nem is tudja, hogy engedélyt kér-e, vagy csak bele akar nézni azokba a szép, zöld szemekbe.
Majd megmozdítja csípőjét, az egyesülés érzése úgy csap át rajta, mintha víz alá kerülne. Szinte levegőt sem kap egy pillanatig. Nyögve-sóhajtva szívja tele tüdejét. Nem erőszakoskodik, türelemmel vár, míg a lány jelez neki – nem tudja, hogy neki most milyen ez; fáj neki vagy sem, fura vagy rossz-e..? Valahol mélyen sejti, hogy amit a lány most átél, az messze van attól, amit átélhet mondjuk egy hat vagy egy hónap múlva. Ettől egy pillanatra majdnem el is szégyelli magát, de tudja, hogy igazából nincs miért. Becézőn simít végig a lány oldalán, majd újabb csókot ad neki, ahogy ismét megmozdul fölötte.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- M-hm.. *-dünnyög halkan az arcát simító tenyérbe-* Csak az enyém..
*A lány kérdésén egy pillanatra elgondolkozik. Nem tudja. Nem tud rá válaszolni. Csak azt tudja, hogy kívánja őt, azt tudja, hogy tulajdonképpen mit kell csinálnia, de megint csak egy buta kamaszfiúnak érzi magát. Eszébe jut az az alkalom, amikor pénzért vásárolta magának a testi szerelmet -akkor még nem tudva arról, hogy amit vásárol, az csupán testiség, de a szerelemtől Világ-messze van-, hogy akkor mi történt: hogy a nő egyszerűen csak végiglökte őt az ágyon, fölé térdelt, felszította a vágyát, majd az ölére helyezkedve azon igyekezett, hogy minél hamarabb a pénzéhez jusson és megszabaduljon a tapasztalatlan, ostoba kamasztól. Azóta már sejti-tudja, hogy nem csak ennyiből áll a dolog, hogy több módja van neki mint amennyit hirtelen ki tudna találni, és hogy ha olyas'valakivel történik mindez, akivel egymás kedvére valók, akkor az plusz ízt és izgalmat vegyít az egészbe.
L'szkára néz, most örül neki, hogy a félhomály elrejti tanácstalanságát. Végül csak megmozdul. Most ő húzódik arrébb ahogy nemrég a lány, ő ad neki csókot felülve, és ő simít végig annak a vállán, visszaadva neki a lepedőn a helyet. Mellé simul és átkarolja őt, kisimít pár vörös hajszálat az arcukból, puszikat ad a helyükre. Majd a lány szájára ad puszit, amiből aztán csók lesz, valódi csók, olyan, amivel elmeséli neki, hogy mennyire kívánja és vágyja az érintését, a közelségét, és mennyire szeretné megtapasztalni, hogy milyen összeolvadni vele. Tenyere végigsiklik a lány derekán, majd úgy fordítja magukat, hogy fölé kerekedjen. Bízik benne, hogy ezen a ponton L'szka már nem is akar ellenkezni.
Félig könyököl, félig a lányhoz simulva azon fekszik; érzi a bőrén a bizsergést, amit annak közelsége vált ki belőle. Csókol. Simogat, mindenhol. Ott is. Pár puha, óvatos mozdulattal szítja újra -vagy tovább- a lány vágyát, majd annak tekintetét keresi egy pillanatra. Nem is tudja, hogy engedélyt kér-e, vagy csak bele akar nézni azokba a szép, zöld szemekbe.
Majd megmozdítja csípőjét, az egyesülés érzése úgy csap át rajta, mintha víz alá kerülne. Szinte levegőt sem kap egy pillanatig. Nyögve-sóhajtva szívja tele tüdejét. Nem erőszakoskodik, türelemmel vár, míg a lány jelez neki – nem tudja, hogy neki most milyen ez; fáj neki vagy sem, fura vagy rossz-e..? Valahol mélyen sejti, hogy amit a lány most átél, az messze van attól, amit átélhet mondjuk egy hat vagy egy hónap múlva. Ettől egy pillanatra majdnem el is szégyelli magát, de tudja, hogy igazából nincs miért. Becézőn simít végig a lány oldalán, majd újabb csókot ad neki, ahogy ismét megmozdul fölötte.*
1658. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 12:20:38
Üzenet elküldve: 2024-09-13 12:20:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyanok, mint két kaktusz, amit az ablakba pakoltak. Egyszerű, zöld és fájdalmasan szúrós, ám megfelelő gondoskodással gyönyörű virág sarjadhat rajta. Az övék pedig pompázatos színekben bontottak szirmot, hogy megmutassák a világnak, s egymás előtt büszkélkedhessenek vele.
Az egyik virág után pedig újabb és újabb bimbó sarjad, hogy óvatosan bontogassák azok is a szirmokat. Ahogy az ő virága is óvatosan nyílik. Félszegen, de nagy akaraterővel, hogy megmutassa varázslatos színeit. Ahogyan most igyekszik a fiú kedvére tenni. Tapasztalni és tanulni, hogy egyszer majd igazán értője legyen, hogy miként is tud ösztönből gyönyörrel szolgálni. Ám mozdulataira nagy hatással van az, hogy gondolkodik, hogy igyekszik, így még nem olyan természetes az ügyködése, ahogy szeretné. Ezért sem veszi zokon, ha a fiú belenyúl, igazít rajta, utat mutat. Nem fejben igyekszik megjegyezni a kijavított dolgokat, hanem testével, érzékeivel, hogy a későbbiekben már értőn tudjon a másik kedvében járni.
Ahogy újból a csuklójára fonódnak az ujjak, aprót nyelve torpan meg a mozdulatban, majd kezeit lassan elhúzva harapja be ajkát.*
- A tiéd vagyok.
*Mosolyodik el, ahogy finoman visszacirógat az arcára.*
- Hogy... szeretnéd?
*Egyáltalán hogy kell? Elfeküdjön, hasaljon, üljön? Amit régen látott a kamránál azt az ágyon biztos nem tudnák megcsinálni. De, ha így működik... Lopott pillantása a kinti szoba asztala felé fordul, ahogy elgondolkodva hümmög. Hát az biztos, hogy képtelen lenne körbe írni a fiúnak, hogy mit látott akkor, hogy azt hogyan látta. Így csak belepirul az emlék képébe, s tekintetét tanácstalanul visszakapja a fiúra.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyanok, mint két kaktusz, amit az ablakba pakoltak. Egyszerű, zöld és fájdalmasan szúrós, ám megfelelő gondoskodással gyönyörű virág sarjadhat rajta. Az övék pedig pompázatos színekben bontottak szirmot, hogy megmutassák a világnak, s egymás előtt büszkélkedhessenek vele.
Az egyik virág után pedig újabb és újabb bimbó sarjad, hogy óvatosan bontogassák azok is a szirmokat. Ahogy az ő virága is óvatosan nyílik. Félszegen, de nagy akaraterővel, hogy megmutassa varázslatos színeit. Ahogyan most igyekszik a fiú kedvére tenni. Tapasztalni és tanulni, hogy egyszer majd igazán értője legyen, hogy miként is tud ösztönből gyönyörrel szolgálni. Ám mozdulataira nagy hatással van az, hogy gondolkodik, hogy igyekszik, így még nem olyan természetes az ügyködése, ahogy szeretné. Ezért sem veszi zokon, ha a fiú belenyúl, igazít rajta, utat mutat. Nem fejben igyekszik megjegyezni a kijavított dolgokat, hanem testével, érzékeivel, hogy a későbbiekben már értőn tudjon a másik kedvében járni.
Ahogy újból a csuklójára fonódnak az ujjak, aprót nyelve torpan meg a mozdulatban, majd kezeit lassan elhúzva harapja be ajkát.*
- A tiéd vagyok.
*Mosolyodik el, ahogy finoman visszacirógat az arcára.*
- Hogy... szeretnéd?
*Egyáltalán hogy kell? Elfeküdjön, hasaljon, üljön? Amit régen látott a kamránál azt az ágyon biztos nem tudnák megcsinálni. De, ha így működik... Lopott pillantása a kinti szoba asztala felé fordul, ahogy elgondolkodva hümmög. Hát az biztos, hogy képtelen lenne körbe írni a fiúnak, hogy mit látott akkor, hogy azt hogyan látta. Így csak belepirul az emlék képébe, s tekintetét tanácstalanul visszakapja a fiúra.*
1657. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 12:01:26
Üzenet elküldve: 2024-09-13 12:01:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az évek, meg a rutin. Régen annyit és annyiféleképpen feleseltek egymással, hogy most újra ezt csinálni olyan érzés, mint belebújni egy kiöblösödött, puhára kopott, meleg kardigánba. De ez most mégis más. Mert régen az volt a céljuk a szavakkal, hogy még jobban feldühítsék, megbántsák, megsértsék a másikat; míg most csupán finoman húzzák-cukkolják egymást, csupán a szórakozás és a mosolyok kedvéért. És ez most, így, sokkal jobb. Korábban egymáson megedződve nem is meglepő, hogy ez újra előjött. Nahát: a múltban nem csak szúrós növények gyökereznek, hanem olyanok is, amik a jelenben hajtanak apró kis virágokat. És ez tetszik neki.
Az is tetszik neki, hogy L'szka torokhangon adja jelét annak, hogy nincs ellenére a közelsége, és ez az apró hang csak még tovább feszíti az amúgy sem lazán libegő vágyat benne. Hagyja, hogy a lány ismét elhúzódjon, felpislant, és öntudatlanul is aprót biccent a vállát érő kéz kérésére. Átveszi a lány helyét a lepedőn, hátán még érzi azt a meleget, amit L'szka hagyott ott maga után. A lámpás átszűrődő fényében látja a lány kíváncsi tekintetét, és szégyenérzet nélkül adja meg neki azt, amit azok a szemek kérnek. Tenyerét a mellette térdeplő lány combjára simítja, hagyja és egyúttal élvezi az ő testét felfedező érintéseket, a homályban talán látszik félmosolya, talán nem. Mikor a lány ujjai elérik a legérzékenyebb pontját, önkéntelenül is megfeszül picit. Nem idegenkedésében – hanem a vágytól. Odasimítja arcát L'szkáéhoz, tenyere feljebb csúszik a comb hátulján, mígnem már egészen máshol van, nem a combon.*
- Ez jó.. *-válaszolja vissza hasonló halkan, és nem is hazudik: tényleg jó, ahogy a lány kedveskedik neki. Szabad keze megmozdul, ujjait a lány masszírozó kezére simítja, finomít a fogáson és a tempón, majd elveszi a kezét. Bízik benne, hogy L'szka nem veszi zokon ezt; de érzi a mozdulatain a tapasztalatlanságot, és tudja, hogy máshogy nem lehet tanulni csak gyakorláson keresztül – de a gyakorlásnak olyannak kell lennie, hogy amikor a mozdulatok már megszokottá válnak, a végeredmény valóban jó legyen. Halkan felsóhajt, anélkül adja át magát a lánynak, hogy attól önzőnek érezné magát. Tenyere alatt érzi a lány bőrének simaságát, a mellkasán a hajszálak csiklandozását; az apró harapásoktól meg-megborzong. A korábban már majdnem túlfeszített vágyát könnyen lobbantja újra lángra és szítja forróvá a lány, érzi hogy könnyen, nagyon könnyen tudna végleg elveszni az érzésben. Halkan felnyög, ujjai megint megtalálják a lány csuklóját.*
- L'szka.. *-suttogja szinte zihálva, eddig a lány idomain nyugvó keze arrébbsimít pár tincset a lány arcából.-* Kívánlak..! Úgy..
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az évek, meg a rutin. Régen annyit és annyiféleképpen feleseltek egymással, hogy most újra ezt csinálni olyan érzés, mint belebújni egy kiöblösödött, puhára kopott, meleg kardigánba. De ez most mégis más. Mert régen az volt a céljuk a szavakkal, hogy még jobban feldühítsék, megbántsák, megsértsék a másikat; míg most csupán finoman húzzák-cukkolják egymást, csupán a szórakozás és a mosolyok kedvéért. És ez most, így, sokkal jobb. Korábban egymáson megedződve nem is meglepő, hogy ez újra előjött. Nahát: a múltban nem csak szúrós növények gyökereznek, hanem olyanok is, amik a jelenben hajtanak apró kis virágokat. És ez tetszik neki.
Az is tetszik neki, hogy L'szka torokhangon adja jelét annak, hogy nincs ellenére a közelsége, és ez az apró hang csak még tovább feszíti az amúgy sem lazán libegő vágyat benne. Hagyja, hogy a lány ismét elhúzódjon, felpislant, és öntudatlanul is aprót biccent a vállát érő kéz kérésére. Átveszi a lány helyét a lepedőn, hátán még érzi azt a meleget, amit L'szka hagyott ott maga után. A lámpás átszűrődő fényében látja a lány kíváncsi tekintetét, és szégyenérzet nélkül adja meg neki azt, amit azok a szemek kérnek. Tenyerét a mellette térdeplő lány combjára simítja, hagyja és egyúttal élvezi az ő testét felfedező érintéseket, a homályban talán látszik félmosolya, talán nem. Mikor a lány ujjai elérik a legérzékenyebb pontját, önkéntelenül is megfeszül picit. Nem idegenkedésében – hanem a vágytól. Odasimítja arcát L'szkáéhoz, tenyere feljebb csúszik a comb hátulján, mígnem már egészen máshol van, nem a combon.*
- Ez jó.. *-válaszolja vissza hasonló halkan, és nem is hazudik: tényleg jó, ahogy a lány kedveskedik neki. Szabad keze megmozdul, ujjait a lány masszírozó kezére simítja, finomít a fogáson és a tempón, majd elveszi a kezét. Bízik benne, hogy L'szka nem veszi zokon ezt; de érzi a mozdulatain a tapasztalatlanságot, és tudja, hogy máshogy nem lehet tanulni csak gyakorláson keresztül – de a gyakorlásnak olyannak kell lennie, hogy amikor a mozdulatok már megszokottá válnak, a végeredmény valóban jó legyen. Halkan felsóhajt, anélkül adja át magát a lánynak, hogy attól önzőnek érezné magát. Tenyere alatt érzi a lány bőrének simaságát, a mellkasán a hajszálak csiklandozását; az apró harapásoktól meg-megborzong. A korábban már majdnem túlfeszített vágyát könnyen lobbantja újra lángra és szítja forróvá a lány, érzi hogy könnyen, nagyon könnyen tudna végleg elveszni az érzésben. Halkan felnyög, ujjai megint megtalálják a lány csuklóját.*
- L'szka.. *-suttogja szinte zihálva, eddig a lány idomain nyugvó keze arrébbsimít pár tincset a lány arcából.-* Kívánlak..! Úgy..
1656. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 11:10:21
Üzenet elküldve: 2024-09-13 11:10:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem tagadhatja, hogy nem élvezi a meglepett tekintet látványát. Hiába fordult ki ennyire önmagából, úgy tűnik van, ami sosem fog változni. Ám mérföld távolság van aközött, amilyen régen volt, s a mostani gyerekes szurkálódások között.*
- És ez meglep?
*Vonja fel szemöldökeit komisz vigyorral, ahogy a félrepöccintett tincs helyére érkező ujjakra pillant, majd nyomon követi azok kellemes bizsergést hátrahagyó útját, hogy a végén ismét farkasszemet nézhessen a fiúval.
De a meglepettség most az ő ajtaján ront be, az érzés pedig igen erősen ül ki az arcára. Most rajta van a sor, hogy elbizonytalanodjon, s szinte kínzó fájdalomként éli meg, hogy talán tényleg ennyi volt mára. Persze panaszra határozottan nem lehetne oka, de mégis... Ez a kielégülés csak tovább szította benne a tüzet a több megismerésére.
De a válasz második fele most belőle csal ki egy rosszalló morranást, miközben szemeit is kissé sértetten húzza össze. Ámbár ajkain azért megbújik a komisz, elismeréstől átitatott mosoly. Úgy néz ki, hogy minden tekintetben egyenrangú partnerre talált. Mondhatni megtalálta a másik felét, akivel kiegészülve alkot teljeset.*
- Veled sem egyszerű.
*Pöcköl finoman az orrára kuncogva, mikor pedig ismét arcán érzi a fiú bőrének melegét elégedett sóhajjal hunyja le a szemeit.*
- Mi most.
*Suttogja elégedetten, ahogy hátával a kezébe simul, fejét pedig kéjes morranással billenti hátra.
Különös érzés, hogy az előbb rátelepedő megnyugvás ellenére, szinte azt elfelejtve érzi ismét fellobbanni a vágyat. Pedig egy pillanatra édes kimerülés kerekedett felül minden porcikáján, most mégis úgy érzi, hogy teste megújulva akar ismét követelőzni. De saját epekedését most akkor is a háttérbe szorítja, s mint a kisegér, aki a macska karmaiból készül menekülni, kelletlenül, de elhúzódik az érintésekből. Egy pár röpke pillanatig elrendezi a benne tomboló orkánt, majd finoman a fiú vállaira simít, gyengéden nyomva hátra, hogy ahol még az előbb ő maga vonaglott a kéjtől, most a fiú kényelmesedjen el. A csípője mellett feltérdelve issza mélyen magába a látványt, szemérmetlenül nyíltan, s most minden tagját, minden apró részletet orcátlanul megfigyel. A zöld pillantások nyomán ujjai is megindulnak, hogy ne csak a látványban merülhessen el, hanem érintéseivel is megbizonyosodjon arról, hogy ez még mindig a valóság.
Keze lassan siklik le a mellkasán, át a hasán, hogy a finom ujjak ismét birtokba vegyék azt a pontot, amitől az előbb olyan kegyetlenül elszakították.
Lehajolva arcával a másikéhoz bújik, orrával finoman végig cirógatva, majd kéjesen vágyakozó sóhajjal fordul a füléhez.*
- És most? Te mit szeretnél?
*Munkálkodó keze lassú, kényelmes tempóban mozdulgat, gyengéden masszíroz, közben minden esetleges sóhajt, nyögést és rezdülést megfigyel, hogy kitapasztalja jó úton jár e. Saját kéjelgésénél most sokkal fontosabbnak tartja, hogy ő is kedveskedhessen a fiúval. Törődni akar vele, eljuttatni abba a boldogságba, ahol előbb ő maga is járt. Az ez utáni vágyakozást és akaratot pedig kezének minden mozdulatába készül fordítani.
Arcától lassan elhajol, hogy nyakán lecsókolva, néhol gyengéden a bőrbe harapva térjen át ajkaival a mellkasára. Érzi, hogy saját vére is újból forrni kezd, de most minden önös vágyat elfojt, hogy csakis a fiúra tudjon koncentrálni. Hisz most egyedül ő az, aki neki számít.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem tagadhatja, hogy nem élvezi a meglepett tekintet látványát. Hiába fordult ki ennyire önmagából, úgy tűnik van, ami sosem fog változni. Ám mérföld távolság van aközött, amilyen régen volt, s a mostani gyerekes szurkálódások között.*
- És ez meglep?
*Vonja fel szemöldökeit komisz vigyorral, ahogy a félrepöccintett tincs helyére érkező ujjakra pillant, majd nyomon követi azok kellemes bizsergést hátrahagyó útját, hogy a végén ismét farkasszemet nézhessen a fiúval.
De a meglepettség most az ő ajtaján ront be, az érzés pedig igen erősen ül ki az arcára. Most rajta van a sor, hogy elbizonytalanodjon, s szinte kínzó fájdalomként éli meg, hogy talán tényleg ennyi volt mára. Persze panaszra határozottan nem lehetne oka, de mégis... Ez a kielégülés csak tovább szította benne a tüzet a több megismerésére.
De a válasz második fele most belőle csal ki egy rosszalló morranást, miközben szemeit is kissé sértetten húzza össze. Ámbár ajkain azért megbújik a komisz, elismeréstől átitatott mosoly. Úgy néz ki, hogy minden tekintetben egyenrangú partnerre talált. Mondhatni megtalálta a másik felét, akivel kiegészülve alkot teljeset.*
- Veled sem egyszerű.
*Pöcköl finoman az orrára kuncogva, mikor pedig ismét arcán érzi a fiú bőrének melegét elégedett sóhajjal hunyja le a szemeit.*
- Mi most.
*Suttogja elégedetten, ahogy hátával a kezébe simul, fejét pedig kéjes morranással billenti hátra.
Különös érzés, hogy az előbb rátelepedő megnyugvás ellenére, szinte azt elfelejtve érzi ismét fellobbanni a vágyat. Pedig egy pillanatra édes kimerülés kerekedett felül minden porcikáján, most mégis úgy érzi, hogy teste megújulva akar ismét követelőzni. De saját epekedését most akkor is a háttérbe szorítja, s mint a kisegér, aki a macska karmaiból készül menekülni, kelletlenül, de elhúzódik az érintésekből. Egy pár röpke pillanatig elrendezi a benne tomboló orkánt, majd finoman a fiú vállaira simít, gyengéden nyomva hátra, hogy ahol még az előbb ő maga vonaglott a kéjtől, most a fiú kényelmesedjen el. A csípője mellett feltérdelve issza mélyen magába a látványt, szemérmetlenül nyíltan, s most minden tagját, minden apró részletet orcátlanul megfigyel. A zöld pillantások nyomán ujjai is megindulnak, hogy ne csak a látványban merülhessen el, hanem érintéseivel is megbizonyosodjon arról, hogy ez még mindig a valóság.
Keze lassan siklik le a mellkasán, át a hasán, hogy a finom ujjak ismét birtokba vegyék azt a pontot, amitől az előbb olyan kegyetlenül elszakították.
Lehajolva arcával a másikéhoz bújik, orrával finoman végig cirógatva, majd kéjesen vágyakozó sóhajjal fordul a füléhez.*
- És most? Te mit szeretnél?
*Munkálkodó keze lassú, kényelmes tempóban mozdulgat, gyengéden masszíroz, közben minden esetleges sóhajt, nyögést és rezdülést megfigyel, hogy kitapasztalja jó úton jár e. Saját kéjelgésénél most sokkal fontosabbnak tartja, hogy ő is kedveskedhessen a fiúval. Törődni akar vele, eljuttatni abba a boldogságba, ahol előbb ő maga is járt. Az ez utáni vágyakozást és akaratot pedig kezének minden mozdulatába készül fordítani.
Arcától lassan elhajol, hogy nyakán lecsókolva, néhol gyengéden a bőrbe harapva térjen át ajkaival a mellkasára. Érzi, hogy saját vére is újból forrni kezd, de most minden önös vágyat elfojt, hogy csakis a fiúra tudjon koncentrálni. Hisz most egyedül ő az, aki neki számít.*
1655. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 10:23:39
Üzenet elküldve: 2024-09-13 10:23:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hagyja, hogy a lány megmozduljon, arrébb húzódik egy kissé, épp csak annyira, hogy az fel tudjon ülni. A válasz meglepi, hirtelen belé hasít a kétség, hogy talán mégsem értelmezte jól a lány reakcióit arra, amit csinált; hogy ügyetlen volt, és összetévesztette a gyönyört valami mással..?*
- Ah! *-szusszant fel bosszankodva a válasz késletetett második fele hallatán. Ujjhegyével vigyorogva pöccint arrébb egy tincset a lány válláról.-* Komisz vagy.
*Végig simít a felszabadított bőrön, ujjheggyel, mintha csak egy esőcsepp útját követné végig; le a vállon, óvatosan követve a bal kebel vonalát, egy pillanatra elidőzve a bimbóudvar sötétebb bőrén, majd tovább haladva a köldök irányába, le a combon át a lány térdéig. Tekintete, ami eddig az ujjhegye útvonalát követte, most visszavándorol azokba a szépen ragyogó zöld szemekbe, látja még bennük azt a fajta éhséget amit maga is érez; ismét elgyönyörködik a lány kipirult-felhevült arcában, az arcra és homlokra tapadt hajszálakban.
Az újabb kérdésre csak hümment egyet, lustának látszó mozdulattal néz el maga is a halvány aranyszínű fényben vibráló ajtónyílás felé, majd vállat von.*
- Éppen megehetjük. *-válaszolja halkan, majd visszafordul a lány felé, felfedve -ha az látja egyáltalán- hogy szájzugában most neki is vigyorféle ül.-* Majd. Most viszont..
*Újra felkönyököl maga is, majd tenyerére támaszkodva csusszan közelebb a lányhoz. Odasimítja arcát az övéhez, orra hegyével követi végig az áll vonalát, majd ajkaival szinte meg-megérintve a nyak puha, nyirkos és forró bőrét szólal meg ismét.*
- Mi most.. *-mondja ki újra ezt a két szót, mintha csak egy tolvajnyelv részei lennének, olyan jelentéssel, ami csak nekik kettejüknek számít. És ez talán valahol tényleg így is van.
Tenyere visszaindul a térdről, végig a combon, kíváncsian és szemtelenül simítva a fenék felé, majd fel a háton, hogy az ujjak a vörös tincsek alá bújva simulhassanak rá L'szka tarkójára. Akkor finoman végighúzza a fogait a lány torkán, mintha csak azt méregetné hogy hová harapjon; de harapás helyett csak egy csókot ad az érzékeny bőrre, miközben mélyen magába szívja a lány részegítő, forró illatát, azt az illatot amit most kezd csak megismerni, és ami újra elkezdi felkorbácsolni vérét.*
1654. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 09:52:45
Üzenet elküldve: 2024-09-13 09:52:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Úgy érzi magát, akár egy alma, amelyből az utolsó cseppet is hordóba sajtolták. Érzi a tagjaira nehezedő fáradtságot, de csak a háttérben meghúzódva. Minden része egyszeriben szabadult fel, ezzel egy időben szállt rá a megkönnyebbülés, ennek hatására úgy nyúlik el a lepedőn, akár a jól lakott kismacska. Még kiélvezi a pillanatot, elgyönyörködik a kék lélektükrökben, az arcában, amire gyengéden cirógat át ujjaival. Szapora lélegzetvételei lassan pihegéssé enyhülnek, miközben szíve heves kalapálása is valamennyire megnyugszik. Mintha minden aggályt, feszültséget egy apró, de határozott mozdulattal söpörtek volna félre. Boldogságot érez, gondtalanságot és végtelen örömöt, hogy Coradnak adhatta magát. Ahogy teste valamelyest nyugszik feltámaszkodik könyökeire, majd feljebb csúszik az ágyon, kissé kimászva a fiú alól, hogy fel tudjon ülni.*
- Nem. *Ingatja meg fejét kissé várva pár pillanatot, de a végén mosolyogva simít vissza az arcára.* Hanem csodálatos.
*Szusszan fel némi zavarral, de a mosoly rendületlenül uralkodik tovább, ahogy a vágy is izzik még a szemeiben. Sejti, hogy nem ennyiből áll az egész. Biztos abban, hogy a fiú most közel sem élte meg ezt a varászlatot. De a finom cirógatásokon kívül nem lép tovább. Még mindig szófogadó, ha lesz még folytatás, ha a fiú is meg akarja tapasztalni ma vele ezt a gyönyört, akkor kivárja, hogy minden úgy történjen, ahogy a másik szeretné. Neki nem lenne ellenére még ezek után sem, ha többet tapasztalhatna, ha érezhetne, ha teljesen az övé lehetne a másik, s maga is mindenét a fiúnak adhatná. Ezt pedig szívesen adja a fiú tudtára. Persze óvatosan, szinte csak puhatolódzva, hisz lehet, hogy a másiknak egyelőre elég volt ennyi is. Bár ezt a kielégülést megtapasztalva kétli, hogy épeszű ember, vagy most éppen egy félvér, erről képes lenne lemondani.*
- És most?
*Billenti félre a fejét kíváncsian, miközben egy futó pillantást vet az ajtó felé, amin keresztül a másik szobából halványan beszűrődik a lámpás fénye.*
- Megesszük azt a sajtot és kenyeret?
*Kérdezi úgy, mintha valóban arra számítana, hogy a mai ismerkedésük ezzel az új csodával elvégzettnek számítana. De a smaragdok mélyén megbújó szenvedély továbbra sem arról árulkodik, hogy a piaci sajtot és a párától puhult kenyeret akarná megízlelni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Úgy érzi magát, akár egy alma, amelyből az utolsó cseppet is hordóba sajtolták. Érzi a tagjaira nehezedő fáradtságot, de csak a háttérben meghúzódva. Minden része egyszeriben szabadult fel, ezzel egy időben szállt rá a megkönnyebbülés, ennek hatására úgy nyúlik el a lepedőn, akár a jól lakott kismacska. Még kiélvezi a pillanatot, elgyönyörködik a kék lélektükrökben, az arcában, amire gyengéden cirógat át ujjaival. Szapora lélegzetvételei lassan pihegéssé enyhülnek, miközben szíve heves kalapálása is valamennyire megnyugszik. Mintha minden aggályt, feszültséget egy apró, de határozott mozdulattal söpörtek volna félre. Boldogságot érez, gondtalanságot és végtelen örömöt, hogy Coradnak adhatta magát. Ahogy teste valamelyest nyugszik feltámaszkodik könyökeire, majd feljebb csúszik az ágyon, kissé kimászva a fiú alól, hogy fel tudjon ülni.*
- Nem. *Ingatja meg fejét kissé várva pár pillanatot, de a végén mosolyogva simít vissza az arcára.* Hanem csodálatos.
*Szusszan fel némi zavarral, de a mosoly rendületlenül uralkodik tovább, ahogy a vágy is izzik még a szemeiben. Sejti, hogy nem ennyiből áll az egész. Biztos abban, hogy a fiú most közel sem élte meg ezt a varászlatot. De a finom cirógatásokon kívül nem lép tovább. Még mindig szófogadó, ha lesz még folytatás, ha a fiú is meg akarja tapasztalni ma vele ezt a gyönyört, akkor kivárja, hogy minden úgy történjen, ahogy a másik szeretné. Neki nem lenne ellenére még ezek után sem, ha többet tapasztalhatna, ha érezhetne, ha teljesen az övé lehetne a másik, s maga is mindenét a fiúnak adhatná. Ezt pedig szívesen adja a fiú tudtára. Persze óvatosan, szinte csak puhatolódzva, hisz lehet, hogy a másiknak egyelőre elég volt ennyi is. Bár ezt a kielégülést megtapasztalva kétli, hogy épeszű ember, vagy most éppen egy félvér, erről képes lenne lemondani.*
- És most?
*Billenti félre a fejét kíváncsian, miközben egy futó pillantást vet az ajtó felé, amin keresztül a másik szobából halványan beszűrődik a lámpás fénye.*
- Megesszük azt a sajtot és kenyeret?
*Kérdezi úgy, mintha valóban arra számítana, hogy a mai ismerkedésük ezzel az új csodával elvégzettnek számítana. De a smaragdok mélyén megbújó szenvedély továbbra sem arról árulkodik, hogy a piaci sajtot és a párától puhult kenyeret akarná megízlelni.*
1653. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 09:22:12
Üzenet elküldve: 2024-09-13 09:22:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha igazán őszinték akarunk lenni, fogalma sincs arról, hogy mit csinál. De tényleg. Csupán eddigi szegényes ismereteit próbálja kamatoztatni, illetve arra támaszkodik, ahogy a lány reagál az érintésére. Hogy a szerencsének-, vagy valamiféle istenek-adta tehetségének köszönheti azt, hogy ráérzett arra, hogy mit kíván a lány teste, azt nem tudja. De most nem is érdekli. Minden idegszálával L'szka testére koncentrál: a rándulásokra, a sóhajokra, a hajába maró ujjak zsarnoki utasítására („még! még!”); próbálja kezét olyan sebességgel és erővel mozdítani, amiről úgy sejti hogy az a lánynak jó. És csak ad, csak kedveskedik, szeret és becéz.
Érzi, ahogy L'szka egyre jobban felolvad a pillanatban, ahogy átadja magát neki. Nem tudja, csupán sejti hogy közelednek ahhoz a ponthoz, ami felé hajtja a lányt; a sóhajok jóleső visszhangjai igyekezetének. Aztán egyszer csak a lány teste szinte ívbe feszül egy pillanatra, kezét satuba fogják a combok, fejbőre egy pillanatra élesen megsajdul, ahogy L'szka erősebben markol a hajába. De nem haragszik érte. Engedelmeskedik a gyönyörbe hajló test kérésének, és kezével abbahagyja a becézést; majd mikor a combok szorítása ezt lehetővé teszi, gyengéden el is húzza. Nem tudja, hogy hogyan működik a lány teste, csak a sajátját ismeri, abból indul ki – és azt tudja, hogy a gyönyört nagyon könnyű a szinte-fájdalomig fokozni.
A lány mellé ereszkedik könyökéről, érzi mellkasán és hasán annak lassan csillapodó légvételeit. Elkapja a zöld szemeket, látja bennük azt a csillogást amit még sosem látott, látja az arc pírját, látja a mosolyt.. és most arra gondol, hogy sosem látta még ilyen gyönyörűnek L'szkát, ilyen gyönyörűnek, amivé a rajta átcsapó gyönyör tette, amivé tulajdonképpen ő maga tette. Arra is gondol, hogy szeretné még ilyennek látni őt. Hirtelen furamód elégedettnek és talán kicsit büszkének is érzi magát, hogy mindezt, ami az imént történt, képes volt elérni; hogy képes volt olyat adni a lánynak, amit még előtte senki más. Végigsimít kezével a lány combján és dereka ívén, arra figyelve csupán közben, hogy ujjaival ne maszatolja össze a bőrt, sokkal inkább a csuklójával érve ahhoz, mint máshogy.*
- Aha, csak egy hagyma. *-mosolyodik el maga is a lány szavain, kissé megrázva a fejét-* De micsoda hagyma..?!
*Magához húzza a lányt, apró puszit ad a halvány vigyor szélére, élvezi a test közelségét. Arcát a vörös tincsek közé fúrja, most megint úgy érzi magát mint egy siheder, aki nem ismeri a világot. De azért suttogva kimondja a kérdést, ami belülről feszegeti; mert kíváncsi és tudni akar.*
- Jó volt?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha igazán őszinték akarunk lenni, fogalma sincs arról, hogy mit csinál. De tényleg. Csupán eddigi szegényes ismereteit próbálja kamatoztatni, illetve arra támaszkodik, ahogy a lány reagál az érintésére. Hogy a szerencsének-, vagy valamiféle istenek-adta tehetségének köszönheti azt, hogy ráérzett arra, hogy mit kíván a lány teste, azt nem tudja. De most nem is érdekli. Minden idegszálával L'szka testére koncentrál: a rándulásokra, a sóhajokra, a hajába maró ujjak zsarnoki utasítására („még! még!”); próbálja kezét olyan sebességgel és erővel mozdítani, amiről úgy sejti hogy az a lánynak jó. És csak ad, csak kedveskedik, szeret és becéz.
Érzi, ahogy L'szka egyre jobban felolvad a pillanatban, ahogy átadja magát neki. Nem tudja, csupán sejti hogy közelednek ahhoz a ponthoz, ami felé hajtja a lányt; a sóhajok jóleső visszhangjai igyekezetének. Aztán egyszer csak a lány teste szinte ívbe feszül egy pillanatra, kezét satuba fogják a combok, fejbőre egy pillanatra élesen megsajdul, ahogy L'szka erősebben markol a hajába. De nem haragszik érte. Engedelmeskedik a gyönyörbe hajló test kérésének, és kezével abbahagyja a becézést; majd mikor a combok szorítása ezt lehetővé teszi, gyengéden el is húzza. Nem tudja, hogy hogyan működik a lány teste, csak a sajátját ismeri, abból indul ki – és azt tudja, hogy a gyönyört nagyon könnyű a szinte-fájdalomig fokozni.
A lány mellé ereszkedik könyökéről, érzi mellkasán és hasán annak lassan csillapodó légvételeit. Elkapja a zöld szemeket, látja bennük azt a csillogást amit még sosem látott, látja az arc pírját, látja a mosolyt.. és most arra gondol, hogy sosem látta még ilyen gyönyörűnek L'szkát, ilyen gyönyörűnek, amivé a rajta átcsapó gyönyör tette, amivé tulajdonképpen ő maga tette. Arra is gondol, hogy szeretné még ilyennek látni őt. Hirtelen furamód elégedettnek és talán kicsit büszkének is érzi magát, hogy mindezt, ami az imént történt, képes volt elérni; hogy képes volt olyat adni a lánynak, amit még előtte senki más. Végigsimít kezével a lány combján és dereka ívén, arra figyelve csupán közben, hogy ujjaival ne maszatolja össze a bőrt, sokkal inkább a csuklójával érve ahhoz, mint máshogy.*
- Aha, csak egy hagyma. *-mosolyodik el maga is a lány szavain, kissé megrázva a fejét-* De micsoda hagyma..?!
*Magához húzza a lányt, apró puszit ad a halvány vigyor szélére, élvezi a test közelségét. Arcát a vörös tincsek közé fúrja, most megint úgy érzi magát mint egy siheder, aki nem ismeri a világot. De azért suttogva kimondja a kérdést, ami belülről feszegeti; mert kíváncsi és tudni akar.*
- Jó volt?
1652. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 22:19:24
Üzenet elküldve: 2024-09-12 22:19:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szoba félhomályába újra és újra belesuttogja az egyetlen nevet, amely képes volt egy időben lángba borítani szívét és az egész testét is, amely engedelmesen kész megadni magát. A fiúval ellentétben ő még nem ismeri saját határait, noha érzi, hogy pattanásig feszült már. Minden porcikája vágytól izzik, a levegőt is szaporán nyeldekli. Túlfűtött, kéjes nyögések, vágyakozó sóhajok hagyják el ajkait, mert már azzal sem képes foglalkozni, hogy azokat illedelmes leányhoz méltón fogja vissza. Elméjéből minden gondolat kitisztult, ami az útjába állhatot volna, hogy fesztelenül élvezze ki a másik törődését. Minden rést, minden apró zugot kitölt az élvezetek utáni sóvárgás.
A fájdalom édes gyönyörrel hasít át mellkasán, minek hatására ujjai önkéntelenül marnak határozottan, de némi gyengédséget még megtartva a szőke tincsek közé. A teste egyre gyakrabban rándul meg, miközben szabad keze már a viseltes selyem anyagba szorít. Ez nem az az éjszaka ahol hosszú percekig hajkurászhatja az élvezeteket, ám a beteljesülés gyönyörére, ha akarna sem tudna szavakat találni. Az ölét kínzó lüktetés minden érintéssel fokozódik, ahogy teste vele összhangban feszül meg újra és újra. Mintha egy vaskos ajtón kopogtatna, ami lassan dörömböléssé erősödik, s az ajtó lassan tárul fel előtte, ő pedig belezuhan a katarzis karjai közé. Egész testében feszül meg egyszeriben, ahogy az ujjak görcsösen markolják, amit érnek. Noha a kusza tincsekkel még így is igyekszik finomabban bánni, a régi, rongyos selyem már hangos reccsenéssel adja meg magát a körmöknek. A combjait összeszorítja és gátlásainak utolsó morzsáit is félresöpörve ad utat egy kéjjel és elégedettséggel átitatott nyögésnek, hogy az az egész szobát betöltse. Megfeszült tagjainak szüksége van pár pillanatra, amíg a kielégülés lassan alábbhagy. Noha a levegőt még úgy nyeli, akár a szomjazó a tiszta forrás vizét, a szíve dübörög a mellkasában, s füleinek zúgása is tompítja a külvilágot, de izmai lassan engednek, ahogy az összeszorított combok is. A meggyötört szőke tincsek és a pórul járt lepedő is kikerül lassan az ujjak közül, pillanatokon belül pedig ismét a szemérmes zöld pillantások kutatják fel a másik arcát. Arca kipirult, s a levegőt is szüntelenül kapkodja még. Szemeiben ismét a szégyenlősség csillog, ellenben ajkain akaratlanul is elégedett mosoly játszik. Egy hosszú sóhaj kíséretében dönti fejét a párnára, miközben megpihent keze gyengéden cirógat le a másik tarkóján. A szemeit lehunyva végül lassul légzése, ám nedves ölének forrósága alig apadt. Hát ilyen a beteljesülés, amikor végre megszerzi hozzá az egyetlen férfit, aki valaha is érdekelte?*
- Látod... Nekem csak egy hagyma kellett hozzá.
*Hunyorog le rá halovány vigyorral, miközben félresöpör egy kelletlenül útba kerülő szőke tincset.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szoba félhomályába újra és újra belesuttogja az egyetlen nevet, amely képes volt egy időben lángba borítani szívét és az egész testét is, amely engedelmesen kész megadni magát. A fiúval ellentétben ő még nem ismeri saját határait, noha érzi, hogy pattanásig feszült már. Minden porcikája vágytól izzik, a levegőt is szaporán nyeldekli. Túlfűtött, kéjes nyögések, vágyakozó sóhajok hagyják el ajkait, mert már azzal sem képes foglalkozni, hogy azokat illedelmes leányhoz méltón fogja vissza. Elméjéből minden gondolat kitisztult, ami az útjába állhatot volna, hogy fesztelenül élvezze ki a másik törődését. Minden rést, minden apró zugot kitölt az élvezetek utáni sóvárgás.
A fájdalom édes gyönyörrel hasít át mellkasán, minek hatására ujjai önkéntelenül marnak határozottan, de némi gyengédséget még megtartva a szőke tincsek közé. A teste egyre gyakrabban rándul meg, miközben szabad keze már a viseltes selyem anyagba szorít. Ez nem az az éjszaka ahol hosszú percekig hajkurászhatja az élvezeteket, ám a beteljesülés gyönyörére, ha akarna sem tudna szavakat találni. Az ölét kínzó lüktetés minden érintéssel fokozódik, ahogy teste vele összhangban feszül meg újra és újra. Mintha egy vaskos ajtón kopogtatna, ami lassan dörömböléssé erősödik, s az ajtó lassan tárul fel előtte, ő pedig belezuhan a katarzis karjai közé. Egész testében feszül meg egyszeriben, ahogy az ujjak görcsösen markolják, amit érnek. Noha a kusza tincsekkel még így is igyekszik finomabban bánni, a régi, rongyos selyem már hangos reccsenéssel adja meg magát a körmöknek. A combjait összeszorítja és gátlásainak utolsó morzsáit is félresöpörve ad utat egy kéjjel és elégedettséggel átitatott nyögésnek, hogy az az egész szobát betöltse. Megfeszült tagjainak szüksége van pár pillanatra, amíg a kielégülés lassan alábbhagy. Noha a levegőt még úgy nyeli, akár a szomjazó a tiszta forrás vizét, a szíve dübörög a mellkasában, s füleinek zúgása is tompítja a külvilágot, de izmai lassan engednek, ahogy az összeszorított combok is. A meggyötört szőke tincsek és a pórul járt lepedő is kikerül lassan az ujjak közül, pillanatokon belül pedig ismét a szemérmes zöld pillantások kutatják fel a másik arcát. Arca kipirult, s a levegőt is szüntelenül kapkodja még. Szemeiben ismét a szégyenlősség csillog, ellenben ajkain akaratlanul is elégedett mosoly játszik. Egy hosszú sóhaj kíséretében dönti fejét a párnára, miközben megpihent keze gyengéden cirógat le a másik tarkóján. A szemeit lehunyva végül lassul légzése, ám nedves ölének forrósága alig apadt. Hát ilyen a beteljesülés, amikor végre megszerzi hozzá az egyetlen férfit, aki valaha is érdekelte?*
- Látod... Nekem csak egy hagyma kellett hozzá.
*Hunyorog le rá halovány vigyorral, miközben félresöpör egy kelletlenül útba kerülő szőke tincset.*
1651. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 21:22:01
Üzenet elküldve: 2024-09-12 21:22:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A valóság ritkán olyan, mint ahogy azt valaki előre elképzeli. Különösképp az olyan dolgokkal kapcsolatban lehet nagyot tévedni, amiket az ember nem ismer. Hogy ebből a végén csalódás születik, vagy kellemes meglepetés, az természetesen rengeteg dolgon múlik. Annak idején ő maga is elképzelte, hogy milyen lehet a lánnyal együtt lenni, és azt nem ilyennek gondolta. De egy kamaszfiú fityfenét nem tud még a világról. Túlzóan többet most sem tud. Viszont már nem is érdekli, hogy mennyivel másabb az, ami történik, ahhoz képest amit annak idején elképzelt. Nem érdekli, mert a valóság megfogalmazhatatlanul másabb, teljesebb élmény; és neki most jól esik beleveszni és felolvadni a valóságnak pont ebben a pillanatában. L'szkával. Mással talán nem is menne így - talán ezért sem foglalkoztatta sosem az, hogy kiskakasként hajtsa a városi lányokat, strigulákat vésve az ágy lábára. Rá várni olyan dolog volt, amit nem tudatosan és szándékosan csinált, és csupán pár órája jött rá igazán, hogy egyáltalán várt rá. Pedig, ha belegondol, hogy tulajdonképpen nem is élnek egymástól messze.. mennyire, de mennyire fura-idegesítő humora van az életnek..!
Hálás azért, hogy a lány kivételesen hallgat a kérésére. Nem tudta volna megmondani, hogy meddig tudta volna még türtőztetni magát; még ha a lány keze nem is a legügyesebben próbálkozott, az egész helyzet mindenestül elég lett volna hozzá, hogy idejekorán végezze be. De így, most kap egy kis időt arra, hogy fellélegezzen és lenyugodjon. Ezt az időt pedig arra akarja használni, hogy L'szkával törődjön.
Tovább folytatja kezével a kedveskedést, élénken figyeli a lány reakcióit, tanulni próbál belőlük, és aszerint finomítani mozdulatain. Egyetlen egy célja van, mégpedig az, hogy örömet és gyönyört okozzon neki. Utána majd ráér magával foglalkozni, utána már nem fogja visszafogni a lány kezét sem, de most.. először.. csak egyszerűen hallani és érezni akarja ahogy a lány megtapasztalja azt, ami csupán az előszobája lesz annak, ami még rájuk vár. Úgy önző ezzel, hogy kérdés, kérés és fenntartások nélkül odaad mindent, amit most és így lehet. Végighúzza ajkait a lány nyakán, apró csókot ad a kulcscsont alá, majd nyelve rátalál a puhaság közepén valami keményre. Finoman cirógatja körbe a nyelvével, hogy aztán megtalálva a gyönyör és fájdalom közötti mezsgyét a fogai közé vegye. És cirógat, simogat tovább, engedve a lány sóhajainak, táplálva a tüzét, hajtva őt a beteljesülés felé.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A valóság ritkán olyan, mint ahogy azt valaki előre elképzeli. Különösképp az olyan dolgokkal kapcsolatban lehet nagyot tévedni, amiket az ember nem ismer. Hogy ebből a végén csalódás születik, vagy kellemes meglepetés, az természetesen rengeteg dolgon múlik. Annak idején ő maga is elképzelte, hogy milyen lehet a lánnyal együtt lenni, és azt nem ilyennek gondolta. De egy kamaszfiú fityfenét nem tud még a világról. Túlzóan többet most sem tud. Viszont már nem is érdekli, hogy mennyivel másabb az, ami történik, ahhoz képest amit annak idején elképzelt. Nem érdekli, mert a valóság megfogalmazhatatlanul másabb, teljesebb élmény; és neki most jól esik beleveszni és felolvadni a valóságnak pont ebben a pillanatában. L'szkával. Mással talán nem is menne így - talán ezért sem foglalkoztatta sosem az, hogy kiskakasként hajtsa a városi lányokat, strigulákat vésve az ágy lábára. Rá várni olyan dolog volt, amit nem tudatosan és szándékosan csinált, és csupán pár órája jött rá igazán, hogy egyáltalán várt rá. Pedig, ha belegondol, hogy tulajdonképpen nem is élnek egymástól messze.. mennyire, de mennyire fura-idegesítő humora van az életnek..!
Hálás azért, hogy a lány kivételesen hallgat a kérésére. Nem tudta volna megmondani, hogy meddig tudta volna még türtőztetni magát; még ha a lány keze nem is a legügyesebben próbálkozott, az egész helyzet mindenestül elég lett volna hozzá, hogy idejekorán végezze be. De így, most kap egy kis időt arra, hogy fellélegezzen és lenyugodjon. Ezt az időt pedig arra akarja használni, hogy L'szkával törődjön.
Tovább folytatja kezével a kedveskedést, élénken figyeli a lány reakcióit, tanulni próbál belőlük, és aszerint finomítani mozdulatain. Egyetlen egy célja van, mégpedig az, hogy örömet és gyönyört okozzon neki. Utána majd ráér magával foglalkozni, utána már nem fogja visszafogni a lány kezét sem, de most.. először.. csak egyszerűen hallani és érezni akarja ahogy a lány megtapasztalja azt, ami csupán az előszobája lesz annak, ami még rájuk vár. Úgy önző ezzel, hogy kérdés, kérés és fenntartások nélkül odaad mindent, amit most és így lehet. Végighúzza ajkait a lány nyakán, apró csókot ad a kulcscsont alá, majd nyelve rátalál a puhaság közepén valami keményre. Finoman cirógatja körbe a nyelvével, hogy aztán megtalálva a gyönyör és fájdalom közötti mezsgyét a fogai közé vegye. És cirógat, simogat tovább, engedve a lány sóhajainak, táplálva a tüzét, hajtva őt a beteljesülés felé.*
1650. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 20:03:14
Üzenet elküldve: 2024-09-12 20:03:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nemhogy egyszer nem elég. Most úgy érzi, hogy ezt nem akarja, hogy valaha is megszakadjon egyáltalán. Hogy vége legyen. Még akkor is, ha talán az egésznek a legelejét tapasztalta meg ezidáig. Ha nem is lesz olyan, ahogy azt egyszer elképzelte, akkor is a fiú mellett akar maradni. Olyan sokára találtak egymásra, annyit kellett várni, átesni megannyi veszteségen, nehézségen. Most miért lenne akadály a tökéletlenség? Persze a naiv lányok bizonyára abban reménykednek, hogy tündérmesébe illő lesz átesni a tűzkeresztségen. Lyeska is hasonlóan gondolkodott idáig, ám éppen saját ügyetlenkedése biztosította be arról, hogy az ügyetlenül elvetett magból is törhet elő igazi gyönyör. Ő pedig már akkor el volt kápráztatva, mikor először ízlelhette meg az akkor még rumcseppektől illatozó ajkakat. Ez már csak egy kölcsönösen kedvező ráadás, abból a fajtából, amiért egykori vagyonának egészét is odaadná mostanra. S milyen kifacsart humorérzékkel rendelkezik a sors, hogy tényleg ekkora ára volt annak, hogy életében először gondolhassa azt, hogy felhőtlenül boldog.
A fiú érintései, minden egyes csókja, maga Corad kifordította régi önmagából, vagy inkább felszínre hozta azt aki ő valójában.
Szinte szétfeszíti a testét lassan uralma alá vonó gyönyör. Eddig féltőn őrzött része felfedi minden titkát, hogy mekkora benne a vágy a fiú iránt.*
- Corad...
*Nyög halkan a szőke tincsek közé, miközben igyekszik ugyan ilyen törődön irányítani kezének játékát. A csókra szenvedélyesen válaszol, követelőzőn forr az ajkaira. A külvilág szinte teljesen elmosódik a számára, a kérlelő hang is először csak tompán jut el füléig, lassan kúszva az elméjébe. Akkor viszont már megszeppenten kapja el a kezét, de pár pillanat múlva már halovány mosollyal öleli azzal is magához. A szerzett magabiztosság nem hagy alább, hisz a korábbi sóhajok megerősítették abban, hogy amit csinál az jó. De most nem feszegeti az okot, hanem szót fogad. Akárhogy is, a fiú tapasztaltabb nála, mindegy hogy mennyire, jobban tudja minek mikor van ideje, s meddig. Természetes, hogy ő van tisztában saját testének határaival, amit a lány egyelőre még csak ízlelget, hisz még a sajátjáról sem tudja, hogy meddig feszítheti azt a bizonyos húrt. A gyengéd cirógatásokkal már csak arcát és a kusza, szőke tincseket tiszteli meg. A halk sóhajok, az egyre szaporább levegővételek, s kéjjel átitatott nyögései pedig lassan teljesen betöltik az apró szobát.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nemhogy egyszer nem elég. Most úgy érzi, hogy ezt nem akarja, hogy valaha is megszakadjon egyáltalán. Hogy vége legyen. Még akkor is, ha talán az egésznek a legelejét tapasztalta meg ezidáig. Ha nem is lesz olyan, ahogy azt egyszer elképzelte, akkor is a fiú mellett akar maradni. Olyan sokára találtak egymásra, annyit kellett várni, átesni megannyi veszteségen, nehézségen. Most miért lenne akadály a tökéletlenség? Persze a naiv lányok bizonyára abban reménykednek, hogy tündérmesébe illő lesz átesni a tűzkeresztségen. Lyeska is hasonlóan gondolkodott idáig, ám éppen saját ügyetlenkedése biztosította be arról, hogy az ügyetlenül elvetett magból is törhet elő igazi gyönyör. Ő pedig már akkor el volt kápráztatva, mikor először ízlelhette meg az akkor még rumcseppektől illatozó ajkakat. Ez már csak egy kölcsönösen kedvező ráadás, abból a fajtából, amiért egykori vagyonának egészét is odaadná mostanra. S milyen kifacsart humorérzékkel rendelkezik a sors, hogy tényleg ekkora ára volt annak, hogy életében először gondolhassa azt, hogy felhőtlenül boldog.
A fiú érintései, minden egyes csókja, maga Corad kifordította régi önmagából, vagy inkább felszínre hozta azt aki ő valójában.
Szinte szétfeszíti a testét lassan uralma alá vonó gyönyör. Eddig féltőn őrzött része felfedi minden titkát, hogy mekkora benne a vágy a fiú iránt.*
- Corad...
*Nyög halkan a szőke tincsek közé, miközben igyekszik ugyan ilyen törődön irányítani kezének játékát. A csókra szenvedélyesen válaszol, követelőzőn forr az ajkaira. A külvilág szinte teljesen elmosódik a számára, a kérlelő hang is először csak tompán jut el füléig, lassan kúszva az elméjébe. Akkor viszont már megszeppenten kapja el a kezét, de pár pillanat múlva már halovány mosollyal öleli azzal is magához. A szerzett magabiztosság nem hagy alább, hisz a korábbi sóhajok megerősítették abban, hogy amit csinál az jó. De most nem feszegeti az okot, hanem szót fogad. Akárhogy is, a fiú tapasztaltabb nála, mindegy hogy mennyire, jobban tudja minek mikor van ideje, s meddig. Természetes, hogy ő van tisztában saját testének határaival, amit a lány egyelőre még csak ízlelget, hisz még a sajátjáról sem tudja, hogy meddig feszítheti azt a bizonyos húrt. A gyengéd cirógatásokkal már csak arcát és a kusza, szőke tincseket tiszteli meg. A halk sóhajok, az egyre szaporább levegővételek, s kéjjel átitatott nyögései pedig lassan teljesen betöltik az apró szobát.*
1649. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 19:24:29
Üzenet elküldve: 2024-09-12 19:24:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lehetne sietni a dolgokkal. Lehetne gyorsan, vadul, nem törődve semmivel csinálni. Csinálhatná úgy, hogy csak a saját örömét hajszolja, a lányéval nem foglalkozik. Sokan csinálnák így. Az nagyban hasonlítana is arra, ami neki az első alkalom volt. De nem akarja úgy csinálni. Nem akarja elsietni. L'szka miatt sem, maga miatt sem. Persze, ha úgy döntenek majd, hogy nem elég nekik egymásból egyszer, egy éjszakára, egy napra, akkor biztos lesz ez másmilyen is. Hiszen mint mindent a Világon, ezt is ezerféleképpen lehet űzni. Nem biztos, hogy érdemes is ezerféleképpen, de a lehetőség adott. És maga sem zárkózik el attól, hogy több mindent kipróbáljon, ha... ha. De ez még egy nagy ha, azt sem tudja, hogy a lánynak mennyire telik majd kedve benne, s mennyire akar majd megismételni bármit is. Nem tudja. De amennyire tőle csak telik, igyekszik megtenni mindent, hogy ne csak egy gyors, elmaszatolt szégyenfolt legyen a mai este.
És talán jó úton is jár. Ezt érzi a mellette fekvő test megfeszülésén, kihallja a sóhajból. Tenyerén érzi ahogy a lány megmozdítja a csípőjét, némán engedelmeskedik a test kérésének. Ujjai abbahagyják a simogatást és lejjebb csúsznak, érzi a forróságot és a nedvességet, majd olyan könnyen, mintha mindig is ezt csinálta volna, találja meg a lány testén azt az újabb pontot, ahol keze még nem járt. Akadálytalanul simulnak ujjai oda, forróságot és lüktetést érez, és tudja, hogy ez most az övé, ez neki szól. Tenyérpárnája magától találja meg azt a pontot amit előbb még ujjával cirógatott, míg ujjai új helyüket járják meg; most azzal próbál finoman nyomni-dögönyözni, arra a ritmusra, amit ujjai járnak.
A lány fölé hajol, megcsókolja őt; a levendulán, mandulán és tearózsán túl most más is megüti az orrát, a lány igazi, saját, ősi illata, az az illat, amitől érzi, hogy tarkójától megindulva végigbizsereg a gerince. Halkan a lány nyakába sóhajt, mert hiába próbált szólni és figyelmeztetni, L'szka makacs, és makacsul szegül neki ellen a legédesebb módon. Ám ő tudja azt, amit a lány nem; hogy van olyan húr, amit csak egy bizonyos pontig lehet feszíteni az ilyesféle játszadozással is, mielőtt a húr véglegesen és visszafordíthatatlanul el nem pattan.*
- Lassíts..! *-kéri halkan, ajkaival valahol a lány kulcscsontja felett-* Mert.. hmm..
A hozzászólás írója (Corad Ymitt) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.12 19:27:35
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lehetne sietni a dolgokkal. Lehetne gyorsan, vadul, nem törődve semmivel csinálni. Csinálhatná úgy, hogy csak a saját örömét hajszolja, a lányéval nem foglalkozik. Sokan csinálnák így. Az nagyban hasonlítana is arra, ami neki az első alkalom volt. De nem akarja úgy csinálni. Nem akarja elsietni. L'szka miatt sem, maga miatt sem. Persze, ha úgy döntenek majd, hogy nem elég nekik egymásból egyszer, egy éjszakára, egy napra, akkor biztos lesz ez másmilyen is. Hiszen mint mindent a Világon, ezt is ezerféleképpen lehet űzni. Nem biztos, hogy érdemes is ezerféleképpen, de a lehetőség adott. És maga sem zárkózik el attól, hogy több mindent kipróbáljon, ha... ha. De ez még egy nagy ha, azt sem tudja, hogy a lánynak mennyire telik majd kedve benne, s mennyire akar majd megismételni bármit is. Nem tudja. De amennyire tőle csak telik, igyekszik megtenni mindent, hogy ne csak egy gyors, elmaszatolt szégyenfolt legyen a mai este.
És talán jó úton is jár. Ezt érzi a mellette fekvő test megfeszülésén, kihallja a sóhajból. Tenyerén érzi ahogy a lány megmozdítja a csípőjét, némán engedelmeskedik a test kérésének. Ujjai abbahagyják a simogatást és lejjebb csúsznak, érzi a forróságot és a nedvességet, majd olyan könnyen, mintha mindig is ezt csinálta volna, találja meg a lány testén azt az újabb pontot, ahol keze még nem járt. Akadálytalanul simulnak ujjai oda, forróságot és lüktetést érez, és tudja, hogy ez most az övé, ez neki szól. Tenyérpárnája magától találja meg azt a pontot amit előbb még ujjával cirógatott, míg ujjai új helyüket járják meg; most azzal próbál finoman nyomni-dögönyözni, arra a ritmusra, amit ujjai járnak.
A lány fölé hajol, megcsókolja őt; a levendulán, mandulán és tearózsán túl most más is megüti az orrát, a lány igazi, saját, ősi illata, az az illat, amitől érzi, hogy tarkójától megindulva végigbizsereg a gerince. Halkan a lány nyakába sóhajt, mert hiába próbált szólni és figyelmeztetni, L'szka makacs, és makacsul szegül neki ellen a legédesebb módon. Ám ő tudja azt, amit a lány nem; hogy van olyan húr, amit csak egy bizonyos pontig lehet feszíteni az ilyesféle játszadozással is, mielőtt a húr véglegesen és visszafordíthatatlanul el nem pattan.*
- Lassíts..! *-kéri halkan, ajkaival valahol a lány kulcscsontja felett-* Mert.. hmm..
A hozzászólás írója (Corad Ymitt) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.12 19:27:35
1648. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 18:49:59
Üzenet elküldve: 2024-09-12 18:49:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amit egyszer látott az mai fejjel vér pezsdítően hevesnek tűnt. Követelődzőnek és birtoklónak. Ezzel szemben az apró szoba rejtekében ők most esetlenek, ám gyengédek, türelmesek. Hogy melyik tűnik szimpatikusabbnak? Minden kétséget kizáróan az, amit ő él át, mert azzal teszi, akire titkon mindig is vágyott. Ha egyszerűen csak át szeretne esni az egészen valószínűleg csak egy utazásba kerülne talán a kikötőbe. De akkor elmaradna a gyengédség, a meghitt csókok, törődő érintések. De most itt beteljesül minden, amire valaha is vágyott.
Minden pillanatot teljesen át akar élni, az összes érintést kiélvezni, hosszan merülve el minden egyes csókban. Mindez pedig csakis itt, csak most lehetséges. Tudja jól, még így tapasztalat híján is, hogy ezt pár aranyért biztos nem kapná meg máshol.
Itt lassan képes leküzdeni magában minden félénkséget, meg tud bízni a másikban, s ennek hatása az idő haladtával egyre nyilvánvalóbb. Az a követelődzés, ahogy viszont csókol, ahogy a sóhajok bátrabban szakadnak ki belőle. Lassan már nem a félszeg mozdulatok irányítják a kezeit. Céltudatosan, önzőn haladnak végig minden kis részleten, hogy teljesen magáénak tudhassa a fiút. Ahogy tekintetük ismét találkozik egy röpke pillanatban, már nem süti le a szemeit. Persze önmagát nem tudja teljesen meghazudtolni. A rosszallásra szeretne valami fricskával visszavágni, de minden szó benne ragad. A hangja, a sóhajok már bizonyítékként szolgálnak arra, hogy tudja jó úton jár. Hiába az intelem, azért eléri azt, hogy a fiú kedvére tegyen ez pedig egyszerre tölti el elégedettséggel, de mellette bizony ismét zavarba taszítja. Ujjai gyengéd játékba kezdenek, kész arra, hogy kezének minden mozdulata gyönyört hozzon. Diadalmaskodni akar ebben a szerepben annak ellenére, hogy Corad szerint most még a lány ideje van itt. Mégis eldöntötte, hogy egy kis időre elveszi az irányítást, magának ad helyette teret, mert a sok évnyi undokságért, megalázásért, azért mert megkeserítette az életét most tartozik neki azzal, hogy ebben a helyzetben inkább örömöt okozzon. De leginkább azért, mert így szeretné. Törődni akar a fiúval, megmutatni, hogy ő érte mennyit lenne képes változni.
De van az a helyzet, amikor az igyekezet kevés. Hiába kész megragadni ő maga a gyeplőt, elég hozzá egy apró mozdulat, hogy minden terve semmissé váljon. A fiú közelsége, arcának melege nyugtatólag hat, ám mindez a nyugodtság pillanatok alatt szorul háttérbe. Szabad kezét a nyaka köré fonja, miközben arcával ő is rendületlenül bújik a másikéhoz. Egy pillanat múlva pedig aprót feszül az ismeretlen érzés hatására. Mindig is tartott attól a részétől, amit hajlandóak voltak vele megosztani, a kellemetlenségtől, a fájdalomtól. De most mindenkit hazugként könyvel el magában, aki ilyen badarságokat állított egykor. Magát is meglepi az a kéjjel átitatott sóhaj, ami elhagyja ajkait, a pillanatba belefeledkezve pedig még azt is elfelejti, hogy ő azon ügyködött, hogy bizonyítson. Az ölét elárasztó forróságot, a benne feszítő vágyat csak jobban serkenti a fiú, s mégis egyszeriben száll rá a megkönnyebbülés. Aprót mozdít csípőjén, miközben a nyakát ölelő karjával még közelebb vonja magát a fiúhoz. Szorosan bújik, érezni akarja a testének forróságát. Lassan pedig visszatér a gondolat is, hogy nem csak saját vágyának beteljesülését akarja kiélvezni, hanem a Coradnak szeretne gyönyörrel szolgálni, még ha most csak a saját kis esetlen módján is tudja azt megtenni. Csak a sóhajokra, a rezdülésekre tud hagyatkozni, ennek ellenére a bizonytalanságot eltemetve mozdítja újból kezét. Pár órája a piacon bosszúból még hagymával dobálta volna azon a részen, ahol most ujjai ismerkednek gyengéden. Finoman és törődőn igyekezve a fiú kedvére tenni. Mert egyvalamiben most biztos egyet értenek. Mindkettőjüknek a másik előrébb való. S hiába nehezményezi Corad, még ha csak játékosan is, bizony ő is ugyan úgy ki akarja venni a részét abból, hogy egymással, együtt, kölcsönös gondoskodással éljék át a mámort.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amit egyszer látott az mai fejjel vér pezsdítően hevesnek tűnt. Követelődzőnek és birtoklónak. Ezzel szemben az apró szoba rejtekében ők most esetlenek, ám gyengédek, türelmesek. Hogy melyik tűnik szimpatikusabbnak? Minden kétséget kizáróan az, amit ő él át, mert azzal teszi, akire titkon mindig is vágyott. Ha egyszerűen csak át szeretne esni az egészen valószínűleg csak egy utazásba kerülne talán a kikötőbe. De akkor elmaradna a gyengédség, a meghitt csókok, törődő érintések. De most itt beteljesül minden, amire valaha is vágyott.
Minden pillanatot teljesen át akar élni, az összes érintést kiélvezni, hosszan merülve el minden egyes csókban. Mindez pedig csakis itt, csak most lehetséges. Tudja jól, még így tapasztalat híján is, hogy ezt pár aranyért biztos nem kapná meg máshol.
Itt lassan képes leküzdeni magában minden félénkséget, meg tud bízni a másikban, s ennek hatása az idő haladtával egyre nyilvánvalóbb. Az a követelődzés, ahogy viszont csókol, ahogy a sóhajok bátrabban szakadnak ki belőle. Lassan már nem a félszeg mozdulatok irányítják a kezeit. Céltudatosan, önzőn haladnak végig minden kis részleten, hogy teljesen magáénak tudhassa a fiút. Ahogy tekintetük ismét találkozik egy röpke pillanatban, már nem süti le a szemeit. Persze önmagát nem tudja teljesen meghazudtolni. A rosszallásra szeretne valami fricskával visszavágni, de minden szó benne ragad. A hangja, a sóhajok már bizonyítékként szolgálnak arra, hogy tudja jó úton jár. Hiába az intelem, azért eléri azt, hogy a fiú kedvére tegyen ez pedig egyszerre tölti el elégedettséggel, de mellette bizony ismét zavarba taszítja. Ujjai gyengéd játékba kezdenek, kész arra, hogy kezének minden mozdulata gyönyört hozzon. Diadalmaskodni akar ebben a szerepben annak ellenére, hogy Corad szerint most még a lány ideje van itt. Mégis eldöntötte, hogy egy kis időre elveszi az irányítást, magának ad helyette teret, mert a sok évnyi undokságért, megalázásért, azért mert megkeserítette az életét most tartozik neki azzal, hogy ebben a helyzetben inkább örömöt okozzon. De leginkább azért, mert így szeretné. Törődni akar a fiúval, megmutatni, hogy ő érte mennyit lenne képes változni.
De van az a helyzet, amikor az igyekezet kevés. Hiába kész megragadni ő maga a gyeplőt, elég hozzá egy apró mozdulat, hogy minden terve semmissé váljon. A fiú közelsége, arcának melege nyugtatólag hat, ám mindez a nyugodtság pillanatok alatt szorul háttérbe. Szabad kezét a nyaka köré fonja, miközben arcával ő is rendületlenül bújik a másikéhoz. Egy pillanat múlva pedig aprót feszül az ismeretlen érzés hatására. Mindig is tartott attól a részétől, amit hajlandóak voltak vele megosztani, a kellemetlenségtől, a fájdalomtól. De most mindenkit hazugként könyvel el magában, aki ilyen badarságokat állított egykor. Magát is meglepi az a kéjjel átitatott sóhaj, ami elhagyja ajkait, a pillanatba belefeledkezve pedig még azt is elfelejti, hogy ő azon ügyködött, hogy bizonyítson. Az ölét elárasztó forróságot, a benne feszítő vágyat csak jobban serkenti a fiú, s mégis egyszeriben száll rá a megkönnyebbülés. Aprót mozdít csípőjén, miközben a nyakát ölelő karjával még közelebb vonja magát a fiúhoz. Szorosan bújik, érezni akarja a testének forróságát. Lassan pedig visszatér a gondolat is, hogy nem csak saját vágyának beteljesülését akarja kiélvezni, hanem a Coradnak szeretne gyönyörrel szolgálni, még ha most csak a saját kis esetlen módján is tudja azt megtenni. Csak a sóhajokra, a rezdülésekre tud hagyatkozni, ennek ellenére a bizonytalanságot eltemetve mozdítja újból kezét. Pár órája a piacon bosszúból még hagymával dobálta volna azon a részen, ahol most ujjai ismerkednek gyengéden. Finoman és törődőn igyekezve a fiú kedvére tenni. Mert egyvalamiben most biztos egyet értenek. Mindkettőjüknek a másik előrébb való. S hiába nehezményezi Corad, még ha csak játékosan is, bizony ő is ugyan úgy ki akarja venni a részét abból, hogy egymással, együtt, kölcsönös gondoskodással éljék át a mámort.*
1647. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 17:39:22
Üzenet elküldve: 2024-09-12 17:39:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A lány riposztjára legszívesebben visszavágna valamivel, mert hát ilyet nem lehet szó nélkül hagyni, de a szavak mára tényleg cserben hagyták. Válaszként épp elég a fülcimpába harapás. A sóhajtás, amit az kivált, érzése szerint tükrözte azt, amit belőle váltott ki az, amikor a lány az ő nyakába harapott. Sosem gondolt eddig arra, hogy akár úgy is meg lehet harapni a másikat, hogy az ne fájdalmat, hanem izgalmat és örömöt, vagy akár gyönyört okozzon. A gondolat egészen újszerű neki, de nem idegen tőle. Elraktározza magába az apró sóhaj emlékét, és már most tudja, hogy sok hasonlót szeretne még hallatni.
És hall is, ahogy felfedezőútra indul a másik testén. Érzi a hajába túró-markoló ujjakat, érti, hogy azok mit üzennek számára, és a félhomályban, arcával két csábító domborulat között elvigyorodik egy pillanatra. Izgatott, kissé talán ideges vigyor ez, egy olyan fiúé, aki életében először tapasztal meg bizonyos dolgokat. Mert ezek az érintések, nyögések, markolások és harapások szerinte nem olyanok, amiket egy szajhától megkaphat az ember – a halvány, mísz utánzatát igen, de a valódi dolgokat nem. Nekik pedig most a valódi dolgok jutnak, végre.
Nem csak a bólintás a válasz a ki-nem-mondott kérdésre, hanem a mozdulat is, amivel a lány teret ad számára. Ez az a pillanat, gondolja, amikor már nem lehet anélkül tovább haladni, hogy az egyik fél ne bízzon meg maradéktalanul a másikban. Márpedig ő most teljes bizalmat kapott L'szkától, olyan engedélyt, amilyet korábban még soha senki, és ez szokatlan módon feszíti meg újra benne azt a húrt, amit a köznyelv tulajdonképpen vágynak nevez. És ezt a vágyat a lány tovább szítja az újra útnak induló kezével. Továbbra is félkönyékre támaszkodva hajol a lányhoz, hogy megcsókolja. Nincs már abban sem félénkség, sem szemérem; ajkai már egyre jobban kiismerik magukat a másikén. Halkan felnyög ahogy megérzi az őt körülfonó ujjakat, egy pillanatra beleharap a másik alsó ajkába, finoman, figyelmeztetőn. A zöld szemeket keresi, s ha megtalálja a másik tekintetét, egy pillanatra játékos-rosszallón vonja meg a szemöldökét.*
- Arról volt szó, hogy magadra figyelsz. *-hangja persze elárulja, hogy nem haragszik. Nem most fogja ilyenért lehordani a lányt. Sőt, ilyenért valószínűleg sosem.-* De akkor ezek szerint ez… nekem jut..
*Arcát a lány arcához simítja, beszívja az illatát, egy pillanatra átadja magát annak az érzésnek amit a lány vált ki belőle. És csak most mozdítja meg a kezét, lassan és finoman, tovább követve a comb ívét felfelé, mígnem ujjai elérik a nedves forróságot. Simogat és cirógat, nem követel, nem erőszakoskodik. Felfedezi magának a formákat, érzi a forróságot, tudja, hogy az mit jelent. Ujjai pedig megtalálják a helyüket a lány testén, kissé még talán tétován, de igyekezőn. Figyeli L'szka sóhajait, hogy hogyan veszi a levegőt, miközben tovább simogat, olyan helyen, amiről tudja, hogy az egyik legérzékenyebb pontja a lánynak. Szeretné, ha ez az este mindkettejüknek jó emlék lenne, és ezt a vágyát oltja bele a mozdulataiba; nem magával törődik, hanem ahogy mondta: a lánnyal, csakis a lánnyal.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A lány riposztjára legszívesebben visszavágna valamivel, mert hát ilyet nem lehet szó nélkül hagyni, de a szavak mára tényleg cserben hagyták. Válaszként épp elég a fülcimpába harapás. A sóhajtás, amit az kivált, érzése szerint tükrözte azt, amit belőle váltott ki az, amikor a lány az ő nyakába harapott. Sosem gondolt eddig arra, hogy akár úgy is meg lehet harapni a másikat, hogy az ne fájdalmat, hanem izgalmat és örömöt, vagy akár gyönyört okozzon. A gondolat egészen újszerű neki, de nem idegen tőle. Elraktározza magába az apró sóhaj emlékét, és már most tudja, hogy sok hasonlót szeretne még hallatni.
És hall is, ahogy felfedezőútra indul a másik testén. Érzi a hajába túró-markoló ujjakat, érti, hogy azok mit üzennek számára, és a félhomályban, arcával két csábító domborulat között elvigyorodik egy pillanatra. Izgatott, kissé talán ideges vigyor ez, egy olyan fiúé, aki életében először tapasztal meg bizonyos dolgokat. Mert ezek az érintések, nyögések, markolások és harapások szerinte nem olyanok, amiket egy szajhától megkaphat az ember – a halvány, mísz utánzatát igen, de a valódi dolgokat nem. Nekik pedig most a valódi dolgok jutnak, végre.
Nem csak a bólintás a válasz a ki-nem-mondott kérdésre, hanem a mozdulat is, amivel a lány teret ad számára. Ez az a pillanat, gondolja, amikor már nem lehet anélkül tovább haladni, hogy az egyik fél ne bízzon meg maradéktalanul a másikban. Márpedig ő most teljes bizalmat kapott L'szkától, olyan engedélyt, amilyet korábban még soha senki, és ez szokatlan módon feszíti meg újra benne azt a húrt, amit a köznyelv tulajdonképpen vágynak nevez. És ezt a vágyat a lány tovább szítja az újra útnak induló kezével. Továbbra is félkönyékre támaszkodva hajol a lányhoz, hogy megcsókolja. Nincs már abban sem félénkség, sem szemérem; ajkai már egyre jobban kiismerik magukat a másikén. Halkan felnyög ahogy megérzi az őt körülfonó ujjakat, egy pillanatra beleharap a másik alsó ajkába, finoman, figyelmeztetőn. A zöld szemeket keresi, s ha megtalálja a másik tekintetét, egy pillanatra játékos-rosszallón vonja meg a szemöldökét.*
- Arról volt szó, hogy magadra figyelsz. *-hangja persze elárulja, hogy nem haragszik. Nem most fogja ilyenért lehordani a lányt. Sőt, ilyenért valószínűleg sosem.-* De akkor ezek szerint ez… nekem jut..
*Arcát a lány arcához simítja, beszívja az illatát, egy pillanatra átadja magát annak az érzésnek amit a lány vált ki belőle. És csak most mozdítja meg a kezét, lassan és finoman, tovább követve a comb ívét felfelé, mígnem ujjai elérik a nedves forróságot. Simogat és cirógat, nem követel, nem erőszakoskodik. Felfedezi magának a formákat, érzi a forróságot, tudja, hogy az mit jelent. Ujjai pedig megtalálják a helyüket a lány testén, kissé még talán tétován, de igyekezőn. Figyeli L'szka sóhajait, hogy hogyan veszi a levegőt, miközben tovább simogat, olyan helyen, amiről tudja, hogy az egyik legérzékenyebb pontja a lánynak. Szeretné, ha ez az este mindkettejüknek jó emlék lenne, és ezt a vágyát oltja bele a mozdulataiba; nem magával törődik, hanem ahogy mondta: a lánnyal, csakis a lánnyal.*
1646. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 16:11:25
Üzenet elküldve: 2024-09-12 16:11:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Először csupán csak megszeppenten pislog párat Corad kijelentésére, ám a benne meglapuló hangszíntől akaratlanul is felkuncog. Noha borzalmasan izgatott és ideges, mégis megbújik mellette a fesztelenség. Szíve szerint megjátszaná a régi önmagát felidéző bosszankodást, ám való igaz, hogy a helyzet komolyságával szembemenő, finomra vett piszkálódásuk az ő háborgó lelkére is üdítőleg hat. Hát amúgy is ki ő, hogy ellenszegüljön? Most először érzi azt, hogy a vagyon piedesztáljáról leereszkedve sokkal kellemesebb a hely. Sosem gondolta volna, hogy ennyire élvezetes lesz úgy szembenézni a másikkal, hogy végre egyenrangú felek, akik mára megszabadultak minden béklyótól.
Most még az sem aggasztja, hogy az összetákolt ágy meddig bírja ki kettejük súlyát. Pedig az keservesen reccsen, ahogy lassan ráereszkednek. Nem zavarja Corad szemérmetlen pillantása, hisz ő maga is megfigyel minden apró részletet, elraktározva azt a legkedvesebb emlékek közé.
A suttogott szavakra kíváncsian fülel, ám a végére képtelen letörölni arcáról a pimaszul húzódó mosolyt.*
- De te tényleg idióta vagy.
*Sandít rá a szeme sarkából, várva a komolytalan rosszalkodása által kiváltott reakciót, de a fogak nyomát érezve a bőrén már csak egy halk, elégedett sóhajt képesek belőle kicsalogatni. Bőre azon nyomban reagál, ahogy egyre erősödő libabőrbe borul.
Engedelmesen nyúlik el az ágyon, majd ahogy a férfi is hozzásimul kissé felé fordulva simít a hajába, szórakozottan babrálva az egyik kósza tinccsel. A hallottakat emésztve fürkészi az arcát, majd esetlen vállrándítással hajtja fejét a párnára.*
- Na az nem fog menni. Ha egyszer itt a lehetőség veled.
*Ingatja meg a fejét, ám az esetleges további ellenkezés bennreked, ahogy ismét érzi bőrén az ujjak érintését, az ajkakat. Ajkai közül elfojtott, szégyenlős nyögésként tör fel az elégedettség. A fejében kavargó gondolatok hirtelen dermednek meg, majd kegyetlenül túrja ki őket az epekedés, minden érintés, apró cirógatás által okozott élvezet. Tudja jól, hogy hol van, mi van körülötte. Az asztal a tükörrel, a kis mosdótál, az ablak, ahonnan még mindig behozza a frissítő eső illatát a gyenge szellő. Mégis mintha lassan egy új világba kerülnének, csak ők ketten. Ahol nem kell lenézéstől, feddő szavaktól tartania. Ahol lehetnek egyformán idióták.
Ujjaival gyengéden a szőke tincsek közé markol, ahogy szót fogadva enged az érintéseknek. Szinte lángba borul bőre a férfi ujjai nyomán. A vágytól elködösült elméje csak akkor szabadul fel egy pillanatra, mikor újból szembe találkozik a tengerszín szemekkel. Jól érzi, hogy az ujjak hol álltak meg, sejti a következő mozdulatot, ami csak az ő engedélyére vár. Itt akár meg is állhatna, hagyhatná, hogy a nyugtalanság átvegye az uralmat, az ismeretlentől való félelem diadalmaskodjon, ám azok nem is tudják, hogy már milyen rég elveszítették a háborút. A kimondatlan kérdésre válaszul aprót bólint, ahogy combjait lassan széttárja. Keze pedig talán az ösztöntől vezérelve simít a mellkasára, hogy azután tenyere egyenesen haladjon le a hasán keresztül, gyengéden cirógatva a bőrét. Egy utolsó pillanatot még ő maga is vár, de végül zavarát egy újabb követelőző csókban fojtja el, ahogy keze végül célt ér a férfiasságon. Hiába zöldfülű még, akkor is képtelen megállni, hogy ne ismerhesse meg alaposan a férfi minden porcikáját. Ezt pedig igyekszik úgy tenni, hogy élvezetes legyen, s így vagy úgy rá fog jönni arra, hogy ezt hogyan tegye.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Először csupán csak megszeppenten pislog párat Corad kijelentésére, ám a benne meglapuló hangszíntől akaratlanul is felkuncog. Noha borzalmasan izgatott és ideges, mégis megbújik mellette a fesztelenség. Szíve szerint megjátszaná a régi önmagát felidéző bosszankodást, ám való igaz, hogy a helyzet komolyságával szembemenő, finomra vett piszkálódásuk az ő háborgó lelkére is üdítőleg hat. Hát amúgy is ki ő, hogy ellenszegüljön? Most először érzi azt, hogy a vagyon piedesztáljáról leereszkedve sokkal kellemesebb a hely. Sosem gondolta volna, hogy ennyire élvezetes lesz úgy szembenézni a másikkal, hogy végre egyenrangú felek, akik mára megszabadultak minden béklyótól.
Most még az sem aggasztja, hogy az összetákolt ágy meddig bírja ki kettejük súlyát. Pedig az keservesen reccsen, ahogy lassan ráereszkednek. Nem zavarja Corad szemérmetlen pillantása, hisz ő maga is megfigyel minden apró részletet, elraktározva azt a legkedvesebb emlékek közé.
A suttogott szavakra kíváncsian fülel, ám a végére képtelen letörölni arcáról a pimaszul húzódó mosolyt.*
- De te tényleg idióta vagy.
*Sandít rá a szeme sarkából, várva a komolytalan rosszalkodása által kiváltott reakciót, de a fogak nyomát érezve a bőrén már csak egy halk, elégedett sóhajt képesek belőle kicsalogatni. Bőre azon nyomban reagál, ahogy egyre erősödő libabőrbe borul.
Engedelmesen nyúlik el az ágyon, majd ahogy a férfi is hozzásimul kissé felé fordulva simít a hajába, szórakozottan babrálva az egyik kósza tinccsel. A hallottakat emésztve fürkészi az arcát, majd esetlen vállrándítással hajtja fejét a párnára.*
- Na az nem fog menni. Ha egyszer itt a lehetőség veled.
*Ingatja meg a fejét, ám az esetleges további ellenkezés bennreked, ahogy ismét érzi bőrén az ujjak érintését, az ajkakat. Ajkai közül elfojtott, szégyenlős nyögésként tör fel az elégedettség. A fejében kavargó gondolatok hirtelen dermednek meg, majd kegyetlenül túrja ki őket az epekedés, minden érintés, apró cirógatás által okozott élvezet. Tudja jól, hogy hol van, mi van körülötte. Az asztal a tükörrel, a kis mosdótál, az ablak, ahonnan még mindig behozza a frissítő eső illatát a gyenge szellő. Mégis mintha lassan egy új világba kerülnének, csak ők ketten. Ahol nem kell lenézéstől, feddő szavaktól tartania. Ahol lehetnek egyformán idióták.
Ujjaival gyengéden a szőke tincsek közé markol, ahogy szót fogadva enged az érintéseknek. Szinte lángba borul bőre a férfi ujjai nyomán. A vágytól elködösült elméje csak akkor szabadul fel egy pillanatra, mikor újból szembe találkozik a tengerszín szemekkel. Jól érzi, hogy az ujjak hol álltak meg, sejti a következő mozdulatot, ami csak az ő engedélyére vár. Itt akár meg is állhatna, hagyhatná, hogy a nyugtalanság átvegye az uralmat, az ismeretlentől való félelem diadalmaskodjon, ám azok nem is tudják, hogy már milyen rég elveszítették a háborút. A kimondatlan kérdésre válaszul aprót bólint, ahogy combjait lassan széttárja. Keze pedig talán az ösztöntől vezérelve simít a mellkasára, hogy azután tenyere egyenesen haladjon le a hasán keresztül, gyengéden cirógatva a bőrét. Egy utolsó pillanatot még ő maga is vár, de végül zavarát egy újabb követelőző csókban fojtja el, ahogy keze végül célt ér a férfiasságon. Hiába zöldfülű még, akkor is képtelen megállni, hogy ne ismerhesse meg alaposan a férfi minden porcikáját. Ezt pedig igyekszik úgy tenni, hogy élvezetes legyen, s így vagy úgy rá fog jönni arra, hogy ezt hogyan tegye.*
1645. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 14:38:33
Üzenet elküldve: 2024-09-12 14:38:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A harapás váratlanul éri, de nem fáj neki igazán. Viszont a fogak érintése a bőrén szinte megszédíti, sosem érzett még ilyet, és most, hogy ezt tapasztalja, örül neki, hogy L'szka az, akitől először ilyet kap. A harapás nyomát érő csók megborzongatja a hátát, olyan ősi, máshoz nem hasonlítható érzéssel, amit leírni sem tudna hirtelen. Halkan felnevet.*
- Nem vagy kétbalkezes! *-jelenti ki ellentmondást nem tűrőn, de hangjában ott bujkál a tény, hogy mennyire jól szórakozik. Nem a lányon, a lánnyal. Vele. Ez is új neki, és úgy kóstolgatja az érzést, mintha valami különös, sosem látott gyümölcs lenne: jól érzi magát a másik társaságában, nincs görcs a gyomrában, és nem kell bármikor támadástól tartva felborzolva tartani a tüskéit, mint valami sünnek.
Finoman megszorítja az ujjai közé fűződő ujjakat ahogy megkapja amit kért – az engedelmességet. Nem kíván visszaélni ezzel, az aljas dolog lenne. Épp csak vezetni akar kicsit. Nem, mintha neki magának sokkal több tapasztalata lenne, de annyival talán több van, hogy ezt megtehesse. Belesimítja arcát a simításba ahogy az ágyhoz érnek, majd arcán halvány mosollyal nézi, ahogy a vöröshajú lány leül, és a kezéért nyúl. Most ő engedelmeskedik. Közben issza a látványt ami elé tárul, mintha csak arra készülne, hogy utána emlékezetből megfesse azt. Mellé ereszkedik a rozoga ágyon, a szalmazsák megereszkedik kettejük súlya alatt, a régről maradt selyemlepedő hűvös mezítlen bőrének. Lelöki vállairól az inget, így már éppolyan csupasz, mint L'szka; de nem is kell nekik semmi, ami most közéjük állhatna.*
- Elárulok egy titkot, *-hajol oda a lány füléhez, belesúgva a szavait, mintha valóban titok lenne amit mond-* én is idiótán érzem magam. De ez ettől szép most.
*Csókot lehel a fülcimpára, majd a nyakbaharapást visoznozva finoman a fogai közé fogja azt, épp csak annyira ráharapva, hogy a másik megérezze a fogait, de ne okozzon fájdalmat.
Felemeli balját, végigsimít a lány arcán, csókot lop ajkairól, majd finom nyomással jelzi, hogy azt szeretné, ha az végigdőlne az ágyon. Ha L'szka most is engedelmeskedik, mellé simul, szorosan, hogy bőrük összeérjen.*
- Ne velem foglalkozz, *-súgja továbbra is-* hanem magaddal. Csak magaddal.
*És ő is a lánnyal foglalkozik. Ujjai végigfutnak a bőrén, újra felfedezik az idomokat a válltól lefelé indulva, rásimulnak a derékra, végig a fenék vonalán, le, egészen a térhajlatig; hiszen így, fekve sokkal többet elér, sokkal könnyebben. Közben apró csókokat lehet mindenhová, amit elér: a vállra, a bimbókra -mindkettőre!-, a puha bőrre, ahová csak eszébe jut. Keze ezután felfelé siklik a combon, egészen addig a pontig, amíg az érintés nem válna sokkal, de sokkal érzékenyebbé; ott megáll a keze, félkönyökre támaszkodva a lány fölé hajol. Tekintetében egy apró kérdés olvasható ki, ez a kérdés lüktet ujjai hegyén is, amik a comb érzékeny belső hajlata felé félúton álltak meg.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A harapás váratlanul éri, de nem fáj neki igazán. Viszont a fogak érintése a bőrén szinte megszédíti, sosem érzett még ilyet, és most, hogy ezt tapasztalja, örül neki, hogy L'szka az, akitől először ilyet kap. A harapás nyomát érő csók megborzongatja a hátát, olyan ősi, máshoz nem hasonlítható érzéssel, amit leírni sem tudna hirtelen. Halkan felnevet.*
- Nem vagy kétbalkezes! *-jelenti ki ellentmondást nem tűrőn, de hangjában ott bujkál a tény, hogy mennyire jól szórakozik. Nem a lányon, a lánnyal. Vele. Ez is új neki, és úgy kóstolgatja az érzést, mintha valami különös, sosem látott gyümölcs lenne: jól érzi magát a másik társaságában, nincs görcs a gyomrában, és nem kell bármikor támadástól tartva felborzolva tartani a tüskéit, mint valami sünnek.
Finoman megszorítja az ujjai közé fűződő ujjakat ahogy megkapja amit kért – az engedelmességet. Nem kíván visszaélni ezzel, az aljas dolog lenne. Épp csak vezetni akar kicsit. Nem, mintha neki magának sokkal több tapasztalata lenne, de annyival talán több van, hogy ezt megtehesse. Belesimítja arcát a simításba ahogy az ágyhoz érnek, majd arcán halvány mosollyal nézi, ahogy a vöröshajú lány leül, és a kezéért nyúl. Most ő engedelmeskedik. Közben issza a látványt ami elé tárul, mintha csak arra készülne, hogy utána emlékezetből megfesse azt. Mellé ereszkedik a rozoga ágyon, a szalmazsák megereszkedik kettejük súlya alatt, a régről maradt selyemlepedő hűvös mezítlen bőrének. Lelöki vállairól az inget, így már éppolyan csupasz, mint L'szka; de nem is kell nekik semmi, ami most közéjük állhatna.*
- Elárulok egy titkot, *-hajol oda a lány füléhez, belesúgva a szavait, mintha valóban titok lenne amit mond-* én is idiótán érzem magam. De ez ettől szép most.
*Csókot lehel a fülcimpára, majd a nyakbaharapást visoznozva finoman a fogai közé fogja azt, épp csak annyira ráharapva, hogy a másik megérezze a fogait, de ne okozzon fájdalmat.
Felemeli balját, végigsimít a lány arcán, csókot lop ajkairól, majd finom nyomással jelzi, hogy azt szeretné, ha az végigdőlne az ágyon. Ha L'szka most is engedelmeskedik, mellé simul, szorosan, hogy bőrük összeérjen.*
- Ne velem foglalkozz, *-súgja továbbra is-* hanem magaddal. Csak magaddal.
*És ő is a lánnyal foglalkozik. Ujjai végigfutnak a bőrén, újra felfedezik az idomokat a válltól lefelé indulva, rásimulnak a derékra, végig a fenék vonalán, le, egészen a térhajlatig; hiszen így, fekve sokkal többet elér, sokkal könnyebben. Közben apró csókokat lehet mindenhová, amit elér: a vállra, a bimbókra -mindkettőre!-, a puha bőrre, ahová csak eszébe jut. Keze ezután felfelé siklik a combon, egészen addig a pontig, amíg az érintés nem válna sokkal, de sokkal érzékenyebbé; ott megáll a keze, félkönyökre támaszkodva a lány fölé hajol. Tekintetében egy apró kérdés olvasható ki, ez a kérdés lüktet ujjai hegyén is, amik a comb érzékeny belső hajlata felé félúton álltak meg.*
1644. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 13:58:04
Üzenet elküldve: 2024-09-12 13:58:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Mondtam, hogy felejtsd el!
*Dünnyögi halkan, akár a régi sértett kislány, ám hangjában mégsem csendül fel régi önmaga. Ez afféle gyermekded duzzogás, amit inkább megmosolyogni szokás. Amire csak rálegyintenek, azután pedig az a kósza kis dac semmivé is válik. Részben ez most is így történik, ám azért önmagát meghazudtolni képtelen, így ha már úgy is helyben van, hát kihasználja az alkalmat és az engedetlenségért válaszul egy aprót harap nyakának tövébe.*
- Elhiheted, hogy nem olyan könnyű.
*Motyogja végül a harapás nyomára, amire lezárásként hint egy óvatos csókot, a kérdésre pedig először csak egy kósza vállrándítással felel.*
- Nem tudom. Mert előre tudtad, hogy ilyen kétbalkezes leszek?
*Az arcába lógó vörös tincseken át követi nyomon, ahogy a másik karja mozdul. Noha újból piszkálja belül a félsz, mégis elmosolyodva szusszan fel az érintéstől. Tényleg igyekszik, de talán igaza van abban, hogy először nem ártana tapasztalni, tanulni. Később pedig majd megismer olyan körmönfont praktikákat, hogy Coradnak eszébe sem jut majd távozóra fogni. Soha többé.
De most... Most muszáj háttérbe szorítania önmagát. Noha régről megszokta, hogy sok mindenben neki van szava és irányítása, most bizony a férfira kell hagyatkoznia. Így engedelmességet gyakorol, ujjait összefűzi a másikéval, s készségesen teszi meg azt a pár lépést, míg az ágyhoz érnek. Aprót nyelve sandít a bútorra, ahogy újból felizzik benne a cselédlány légyottjának emléke. Eddig az éjszakákat itt alvással töltötte, de most maga is megismerheti azt a szenvedélyt, ami akkor fűtötte be a félhomályos kamrát. Valószínűleg a leskelődése utáni pár nap lehetett Corad számára a legszebb és legnyugodtabb, mert azokban a napokban úgy kerülte, mint a tüzet. Ha véletlenül szembetalálkozott vele, akkor is csak szó nélkül fordult sarkon és szaladt vissza a szobájába, mert minduntalan csak ott jártak a gondolatai, hogy egyszer talán ők ketten... És tessék. Ami akkor buta kis ábrándnak tűnt, mára már valósággá forrta ki magát.
Finoman a kezére szorít, miközben visszafordul elé. Halvány mosollyal simít újból az arcára, mert most sem hiszi el, hogy ez valóban megtörténik. De érzi ujjai alatt bőre forróságát, hallja minden lélegzetvételét, még talán szívének kalapálását is. Bár az lehet, hogy éppen sajátja, hisz olyan hevesen ver.
Azután lassan elhúzza kezeit, tesz egy lépést hátra, amíg neki nem ütközik a rozoga ágynak, majd leülve nyúl vissza a férfi kezei után. Amint ujjai célt érnek finoman fog rájuk, s lassan húzza maga felé, ahogy egyre feljebb csúszik az ágyon. Nem tesz mást ezen kívül, hisz magában megfogadta, hogy engedelmes lesz. Amit Conrad kíván, ő úgy cselekszik. Egyszer eljön az ideje, amikor majd megmutathatja, hogy milyen ügyes is tud lenni, de ahhoz előbb még tanulnia kell.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Mondtam, hogy felejtsd el!
*Dünnyögi halkan, akár a régi sértett kislány, ám hangjában mégsem csendül fel régi önmaga. Ez afféle gyermekded duzzogás, amit inkább megmosolyogni szokás. Amire csak rálegyintenek, azután pedig az a kósza kis dac semmivé is válik. Részben ez most is így történik, ám azért önmagát meghazudtolni képtelen, így ha már úgy is helyben van, hát kihasználja az alkalmat és az engedetlenségért válaszul egy aprót harap nyakának tövébe.*
- Elhiheted, hogy nem olyan könnyű.
*Motyogja végül a harapás nyomára, amire lezárásként hint egy óvatos csókot, a kérdésre pedig először csak egy kósza vállrándítással felel.*
- Nem tudom. Mert előre tudtad, hogy ilyen kétbalkezes leszek?
*Az arcába lógó vörös tincseken át követi nyomon, ahogy a másik karja mozdul. Noha újból piszkálja belül a félsz, mégis elmosolyodva szusszan fel az érintéstől. Tényleg igyekszik, de talán igaza van abban, hogy először nem ártana tapasztalni, tanulni. Később pedig majd megismer olyan körmönfont praktikákat, hogy Coradnak eszébe sem jut majd távozóra fogni. Soha többé.
De most... Most muszáj háttérbe szorítania önmagát. Noha régről megszokta, hogy sok mindenben neki van szava és irányítása, most bizony a férfira kell hagyatkoznia. Így engedelmességet gyakorol, ujjait összefűzi a másikéval, s készségesen teszi meg azt a pár lépést, míg az ágyhoz érnek. Aprót nyelve sandít a bútorra, ahogy újból felizzik benne a cselédlány légyottjának emléke. Eddig az éjszakákat itt alvással töltötte, de most maga is megismerheti azt a szenvedélyt, ami akkor fűtötte be a félhomályos kamrát. Valószínűleg a leskelődése utáni pár nap lehetett Corad számára a legszebb és legnyugodtabb, mert azokban a napokban úgy kerülte, mint a tüzet. Ha véletlenül szembetalálkozott vele, akkor is csak szó nélkül fordult sarkon és szaladt vissza a szobájába, mert minduntalan csak ott jártak a gondolatai, hogy egyszer talán ők ketten... És tessék. Ami akkor buta kis ábrándnak tűnt, mára már valósággá forrta ki magát.
Finoman a kezére szorít, miközben visszafordul elé. Halvány mosollyal simít újból az arcára, mert most sem hiszi el, hogy ez valóban megtörténik. De érzi ujjai alatt bőre forróságát, hallja minden lélegzetvételét, még talán szívének kalapálását is. Bár az lehet, hogy éppen sajátja, hisz olyan hevesen ver.
Azután lassan elhúzza kezeit, tesz egy lépést hátra, amíg neki nem ütközik a rozoga ágynak, majd leülve nyúl vissza a férfi kezei után. Amint ujjai célt érnek finoman fog rájuk, s lassan húzza maga felé, ahogy egyre feljebb csúszik az ágyon. Nem tesz mást ezen kívül, hisz magában megfogadta, hogy engedelmes lesz. Amit Conrad kíván, ő úgy cselekszik. Egyszer eljön az ideje, amikor majd megmutathatja, hogy milyen ügyes is tud lenni, de ahhoz előbb még tanulnia kell.*
1643. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 12:33:04
Üzenet elküldve: 2024-09-12 12:33:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*L'szka mozdulata, amivel utat ad a törekvésének, már egyáltalán nem arról árulkodik, hogy bármi is az ellenére lenne. Ez különben nem újdonság neki, hiszen a lány szemeiből, kipirult arcából és légvételeiből ezt egyértelműen kitalálta már. Ahogy a ruha a földre hull, úgy búcsúzik ő maga is a maradék tapintattól. Arra itt már nincs szükség. Szemei éhesen falják az elé táruló látványt, és nem érzi azt, hogy ez ne lenne helyénvaló. Újra a torkában dobog a szíve, a lány idomait vibrálón felfedő lápás-fényben állva most egy kicsit megint kíváncsi kiskamasznak érzi magát.
Keze talán ugyanakkor mozdul meg, amikor L'szkáé, célja pontosan ugyanaz: felfedezni a másikat, megtapasztalni és megérezni amit csak lehet. Tenyerei előbb a lány derekára simulnak, felfedezi, hogy mennyivel másabb így ez: érezni a bőr simaságát és feszességét a ruha zavarása nélkül. Majd szép lassan elindul felfelé, hüvelykujjai alatt elsiklik a köldök sötétsége, tenyerein érzi a bőrön át a bordák keménységét, majd ismét a hús puhasága jön. Előbb az ujjai hegyét, majd a tenyerét is szinte végigkarcolja L'szka vágyának jele; körbecirógatja a lányt, tenyerébe próbálja azokat, és úgy találja, hogy az idomait mintha pont neki teremtették volna.
Eközben persze élesen tudatában van annak is, hogy a lány kezei őt cirógatják, és hogy az ő magánexpedíciója hová is vitte el őt. Tudatában van ennek, hiszen az ő bőrét érő apró simítások jóleső libabőrt hagynak maguk után, és érzi, ahogy felhorgad benne a vágy az után, hogy minél több hasonló érintést érezhessen. A lány apró kérdő szavára halk hümmentéssel kérdez vissza, hirtelen fogalma sincs, hogy az mit szeretne kérdezni. De nem kell sokáig gondolkoznia ezen sem, hamarosan megkapja a teljes kérdést.. hogy aztán azt egy kézmozdulattal a lány le is söpörje az asztalról, és hogy azt a kézmozdulatot aztán valahol egészen máshol fejezze be. Halkan felsóhajt, a vörös tincsek közé rejti az arcát, és arra gondol, hogy ha a lány így folytatja, akkor nem csak a kérdését, de az eddig szépen fenntartott önuralmát is lesöpri az asztalról. Ha eddig kétséges is lett volna, hogy mennyire kívánja a hozzásimuló testet, az ujjak érintésétől ez a bizonyosság csak megerősödik.*
- L'szka.. *-sóhajt ismét, elhúzva kezét a lány testétől. Baljával finoman megérinti a lány csuklóját, jobbjával végigsimít annak vállán.-* Hogy.. hogy mit csinálj..?
*Kissé megvonja a vállát.*
- Egyszerű.. ne görcsölj rá. *-belemosolyog a lámpás fényébe, bár tudja, hogy ezt a lány úgy sem látja, a vállgödrébe fúrt arcával-* Szerinted miért.. mondtam azt, hogy.. bízd rám magad?
*Ismét belesóhajt a vörös tincsekbe, a lány csuklójáról annak ujjaira siklik a keze.*
- Gyere. *-mondja halkan, és ha nem tapasztal ellenkezést, az ágy felé lép. Bár talán az az egyik legfantáziátlanabb hely a világon bármire is, de most nem is vad fantáziákra van szükség, hanem egy biztos pontra, egy kiindulási alapra, valamire, ahol akár csak egy fokkal is kényelmesebb, mint az asztal mellett állni. Mert tudja, hogy most a lány elveszettnek érzi magát kicsit, és ő segíteni akar neki abban, hogy megtalálhassa saját magát. Mert amíg az nincs meg, hogyan is akarhatna bármi mást keresni..?*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*L'szka mozdulata, amivel utat ad a törekvésének, már egyáltalán nem arról árulkodik, hogy bármi is az ellenére lenne. Ez különben nem újdonság neki, hiszen a lány szemeiből, kipirult arcából és légvételeiből ezt egyértelműen kitalálta már. Ahogy a ruha a földre hull, úgy búcsúzik ő maga is a maradék tapintattól. Arra itt már nincs szükség. Szemei éhesen falják az elé táruló látványt, és nem érzi azt, hogy ez ne lenne helyénvaló. Újra a torkában dobog a szíve, a lány idomait vibrálón felfedő lápás-fényben állva most egy kicsit megint kíváncsi kiskamasznak érzi magát.
Keze talán ugyanakkor mozdul meg, amikor L'szkáé, célja pontosan ugyanaz: felfedezni a másikat, megtapasztalni és megérezni amit csak lehet. Tenyerei előbb a lány derekára simulnak, felfedezi, hogy mennyivel másabb így ez: érezni a bőr simaságát és feszességét a ruha zavarása nélkül. Majd szép lassan elindul felfelé, hüvelykujjai alatt elsiklik a köldök sötétsége, tenyerein érzi a bőrön át a bordák keménységét, majd ismét a hús puhasága jön. Előbb az ujjai hegyét, majd a tenyerét is szinte végigkarcolja L'szka vágyának jele; körbecirógatja a lányt, tenyerébe próbálja azokat, és úgy találja, hogy az idomait mintha pont neki teremtették volna.
Eközben persze élesen tudatában van annak is, hogy a lány kezei őt cirógatják, és hogy az ő magánexpedíciója hová is vitte el őt. Tudatában van ennek, hiszen az ő bőrét érő apró simítások jóleső libabőrt hagynak maguk után, és érzi, ahogy felhorgad benne a vágy az után, hogy minél több hasonló érintést érezhessen. A lány apró kérdő szavára halk hümmentéssel kérdez vissza, hirtelen fogalma sincs, hogy az mit szeretne kérdezni. De nem kell sokáig gondolkoznia ezen sem, hamarosan megkapja a teljes kérdést.. hogy aztán azt egy kézmozdulattal a lány le is söpörje az asztalról, és hogy azt a kézmozdulatot aztán valahol egészen máshol fejezze be. Halkan felsóhajt, a vörös tincsek közé rejti az arcát, és arra gondol, hogy ha a lány így folytatja, akkor nem csak a kérdését, de az eddig szépen fenntartott önuralmát is lesöpri az asztalról. Ha eddig kétséges is lett volna, hogy mennyire kívánja a hozzásimuló testet, az ujjak érintésétől ez a bizonyosság csak megerősödik.*
- L'szka.. *-sóhajt ismét, elhúzva kezét a lány testétől. Baljával finoman megérinti a lány csuklóját, jobbjával végigsimít annak vállán.-* Hogy.. hogy mit csinálj..?
*Kissé megvonja a vállát.*
- Egyszerű.. ne görcsölj rá. *-belemosolyog a lámpás fényébe, bár tudja, hogy ezt a lány úgy sem látja, a vállgödrébe fúrt arcával-* Szerinted miért.. mondtam azt, hogy.. bízd rám magad?
*Ismét belesóhajt a vörös tincsekbe, a lány csuklójáról annak ujjaira siklik a keze.*
- Gyere. *-mondja halkan, és ha nem tapasztal ellenkezést, az ágy felé lép. Bár talán az az egyik legfantáziátlanabb hely a világon bármire is, de most nem is vad fantáziákra van szükség, hanem egy biztos pontra, egy kiindulási alapra, valamire, ahol akár csak egy fokkal is kényelmesebb, mint az asztal mellett állni. Mert tudja, hogy most a lány elveszettnek érzi magát kicsit, és ő segíteni akar neki abban, hogy megtalálhassa saját magát. Mert amíg az nincs meg, hogyan is akarhatna bármi mást keresni..?*
1642. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 11:38:32
Üzenet elküldve: 2024-09-12 11:38:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szalagok lassan bomlanak szét, mintha csak saját gátlásainak lánca lenne. Mintha a lazuló csomó lenne a lakat, amely a szendeség apró lángját akarná még őrizni. Ahogy a szalag enged, a fűző meglazul és combjain megérzi az óvatos érintéseket a mulyaság apró lángjából már szinte csak füst és hamu marad, hogy azután azt a nyárutó lágy szele az esővel együtt vigye magával messzire. Kezeit lassan elhúzza, hogy a ruha gond nélkül csússzon le róla, s végül egyszerű, pőre önmaga állhasson a férfival szemben. De szemeit nem süti le, vágytól fűtött pillantásokkal kutatja a kékeket. Noha kedve lenne akár még a vizes inget is maga elé kapni, mégsem takarja el egyetlen porcikáját sem. Pár pillanatig elidőzik a másik arcán. Szinte elámul attól, hogy eddig jószerével csak a mogorva ábrázattal találkozott, csak izzó gyűlöletet látott a szemekben. De a világa pillanatok alatt fordult ki magából, hogy ugyan azzal a szenvedéllyel nézhessen farkasszemet, ami őt is marcangolja legbelül. Ez itt most mind az övé. Az elmúlt órák, a most pillanatai, Corad maga, teljes valójában. Így ösztöneitől és a sóvárgástól vezérelve a smaragd szemek is szemérmetlen útra indulnak. Elszakad a szőke tincsekkel keretezett arctól, lassan le nyaka ívén, a vállakon át, keresztül a mellkason. Ezt az utat gyengéd cirógatásokkal, ujjhegyeinek óvatos érintéseivel is végig járja, hogy végállomásként a csípőjén állapodjon meg. A szíve zakatol, légzése is szaporábbá válik, ám most már egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy hátráljon vagy elhúzódjon. Ki tudja, hogy a holnap mit hoz. Hogy egymás mellett lesznek e még vagy színre lép ismét az elválás keserűsége. Így minden részletet alaposan az emlékeibe akar vésni. Boldogságot akar, beteljesülést, akkor is, ha esetleg csak rövid idejük van rá. Mindent akar. Tapasztalást, tudást, élvezetet. Coradot akarja.
Ebbe a táncba lassan másik keze, majd ajkai is becsatlakoznak, hogy érinthessék, ízlelhessék a másik testének minden apró részletét. Azt hitte ezt a sóvárgást már lehetetlen magasabb szintre emelni, de az ölében ébredő idegen érzéstől most úgy érzi magát, akár a száraz szénával körbepakolt máglyarakás, amire hanyagul dobták az égő fáklyát. Az egész teste kínzó lángba borult, felhevült, s érzi a benne lüktető türelmetlenséget. De bármennyire sürgetni akarja a beteljesülés utáni vágy, a tapasztalatlanságából eredő kíváncsiság, mégsem akar semmit sem elsietni. Magának is, de főleg a férfinak meg akarja adni az újdonság felfedezése által nyújtott gyönyört. Ki akarja élvezni, hogy végre megadatott a lehetőség, hogy igazán, aprólékosan megismerhessék egymást.*
- Hogy...
*Halk sóhaj, végül egy zavart torokköszörülés, amiközben igyekszik kigondolni, hogy hogyan kérdezhetne bármit is anélkül, hogy ostobán és esetlenül hangozzon. Ám bárhogy pörgeti magában a szavakat azok most konokul cserben hagyták. Hisz igazuk is van, most itt ez nem a szavak ideje, ám mindig is törekedett tökéletesnek mutatkozni. Itt pedig hibátlan akar lenni. Azt akarja, hogy elégedett legyen vele. Noha tudja, hogy először valószínűleg ez szinte lehetetlen feladat, de a másik kedvére akar tenni.*
- Mit... ahj... mit csináljak, hogy neked jó legyen?
*Buknak ki végül az elsuttogott szavak, ám azok a kettejük által megosztott félhomályban számára szinte kellemetlen ordításnak tűnnek.
Ostobán érzi magát, hogy kérdezget. Hogy ennyire megmutatja, hogy mit sem tud erről az egészről.*
- Felejtsd el!
*Nyögi végül zavartan, ahogy arcát annak nyakába temeti, keze pedig tovább siklik a csípőről. Ujjai pedig lassan meg is érinthetik azt a hatást, amit még így maflán is képes volt kiváltani a férfiból. Az érintésre megrezzen, s oly erővel harapja be ajkát, hogy abból épphogy nem serken vér. De kezét egy pillanatra sem állítja meg. Ismerkedik és tapasztal, közben pedig minden igyekezetével azon van, hogy rájöjjön mivel tud a másik kedvére tenni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A szalagok lassan bomlanak szét, mintha csak saját gátlásainak lánca lenne. Mintha a lazuló csomó lenne a lakat, amely a szendeség apró lángját akarná még őrizni. Ahogy a szalag enged, a fűző meglazul és combjain megérzi az óvatos érintéseket a mulyaság apró lángjából már szinte csak füst és hamu marad, hogy azután azt a nyárutó lágy szele az esővel együtt vigye magával messzire. Kezeit lassan elhúzza, hogy a ruha gond nélkül csússzon le róla, s végül egyszerű, pőre önmaga állhasson a férfival szemben. De szemeit nem süti le, vágytól fűtött pillantásokkal kutatja a kékeket. Noha kedve lenne akár még a vizes inget is maga elé kapni, mégsem takarja el egyetlen porcikáját sem. Pár pillanatig elidőzik a másik arcán. Szinte elámul attól, hogy eddig jószerével csak a mogorva ábrázattal találkozott, csak izzó gyűlöletet látott a szemekben. De a világa pillanatok alatt fordult ki magából, hogy ugyan azzal a szenvedéllyel nézhessen farkasszemet, ami őt is marcangolja legbelül. Ez itt most mind az övé. Az elmúlt órák, a most pillanatai, Corad maga, teljes valójában. Így ösztöneitől és a sóvárgástól vezérelve a smaragd szemek is szemérmetlen útra indulnak. Elszakad a szőke tincsekkel keretezett arctól, lassan le nyaka ívén, a vállakon át, keresztül a mellkason. Ezt az utat gyengéd cirógatásokkal, ujjhegyeinek óvatos érintéseivel is végig járja, hogy végállomásként a csípőjén állapodjon meg. A szíve zakatol, légzése is szaporábbá válik, ám most már egy pillanatra sem fordul meg a fejében, hogy hátráljon vagy elhúzódjon. Ki tudja, hogy a holnap mit hoz. Hogy egymás mellett lesznek e még vagy színre lép ismét az elválás keserűsége. Így minden részletet alaposan az emlékeibe akar vésni. Boldogságot akar, beteljesülést, akkor is, ha esetleg csak rövid idejük van rá. Mindent akar. Tapasztalást, tudást, élvezetet. Coradot akarja.
Ebbe a táncba lassan másik keze, majd ajkai is becsatlakoznak, hogy érinthessék, ízlelhessék a másik testének minden apró részletét. Azt hitte ezt a sóvárgást már lehetetlen magasabb szintre emelni, de az ölében ébredő idegen érzéstől most úgy érzi magát, akár a száraz szénával körbepakolt máglyarakás, amire hanyagul dobták az égő fáklyát. Az egész teste kínzó lángba borult, felhevült, s érzi a benne lüktető türelmetlenséget. De bármennyire sürgetni akarja a beteljesülés utáni vágy, a tapasztalatlanságából eredő kíváncsiság, mégsem akar semmit sem elsietni. Magának is, de főleg a férfinak meg akarja adni az újdonság felfedezése által nyújtott gyönyört. Ki akarja élvezni, hogy végre megadatott a lehetőség, hogy igazán, aprólékosan megismerhessék egymást.*
- Hogy...
*Halk sóhaj, végül egy zavart torokköszörülés, amiközben igyekszik kigondolni, hogy hogyan kérdezhetne bármit is anélkül, hogy ostobán és esetlenül hangozzon. Ám bárhogy pörgeti magában a szavakat azok most konokul cserben hagyták. Hisz igazuk is van, most itt ez nem a szavak ideje, ám mindig is törekedett tökéletesnek mutatkozni. Itt pedig hibátlan akar lenni. Azt akarja, hogy elégedett legyen vele. Noha tudja, hogy először valószínűleg ez szinte lehetetlen feladat, de a másik kedvére akar tenni.*
- Mit... ahj... mit csináljak, hogy neked jó legyen?
*Buknak ki végül az elsuttogott szavak, ám azok a kettejük által megosztott félhomályban számára szinte kellemetlen ordításnak tűnnek.
Ostobán érzi magát, hogy kérdezget. Hogy ennyire megmutatja, hogy mit sem tud erről az egészről.*
- Felejtsd el!
*Nyögi végül zavartan, ahogy arcát annak nyakába temeti, keze pedig tovább siklik a csípőről. Ujjai pedig lassan meg is érinthetik azt a hatást, amit még így maflán is képes volt kiváltani a férfiból. Az érintésre megrezzen, s oly erővel harapja be ajkát, hogy abból épphogy nem serken vér. De kezét egy pillanatra sem állítja meg. Ismerkedik és tapasztal, közben pedig minden igyekezetével azon van, hogy rájöjjön mivel tud a másik kedvére tenni.*
1641. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-12 10:29:18
Üzenet elküldve: 2024-09-12 10:29:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*Az a halk nevetés. Talán az teszi igazán a helyére a dolgokat benne.
Mert ez a nevetés most nem gonosz, nem gúnyos, nincs benne ártó-bántó szándék. Ez a nevetés most tiszta és őszinte, olyan, mint egy aprócska lyuk, amin a felgyűlt bizonytalanság, feszültség és zavar szele távozik. Ez a nevetés tetszik neki. Ezelőtt csupán egyszer hallotta így nevetni, még azt a régi vöröshajú lányt.
A mai napig az volt a kedvenc emléke róla, de ahogy a kellemetlen emlékeket, úgy ezt is mélyen eltemette magában. Mert mind a két fajta képes volt rá, hogy szíven szúrja; az egyik így, a másik úgy. Akkor már nem voltak annyira fiatalok; már benne jártak a kamaszéveikben. Talán pár hónappal azelőtt történt, hogy utoljára kifordult a szép ház ajtaján. Akkor már benne jártak a tavaszban, kint az enyhe szélnek olyan illata volt, amitől egyszerűen meg lehetett bolondulni, és déltájt a nap már kellemesen melegítette az ember hátát. Ő akkor is kint dolgozott valamit, nem az a régi lány utasította rá, hanem az apja – valami egyszerű kerti munka volt, amire nem akart külön embert felfogadni. Nem bánta. Szeretett kint lenni. Nem messze attól, ahol dolgozott, a tulipánok már nagyban nyíltak. Egész nap azokat nézte szinte, tetszett neki a színük, és -talán a tavasz illata, talán a kellemes meleg, vagy talán valami más miatt- úgy gondolta, hogy talán a régi vöröshajú lánynak is tetszenének. Úgyhogy amikor végzett a munkával, gondosan levágta őket, amennyire tőle telt csokorba rendezte őket, és azzal a kezében indult be. Még az ajtóban összefutott aztán a lánnyal, mintha az épp ott állt, vagy kifelé jött volna, nem tudja. De a meglepettségtől megszólalni sem tudott, csak úgy, sután odaadta neki a tulipánokat. Akkor nevetett fel így a lány.
De most nem tavasz van, hanem nyárvég, és talán azok a tulipánhagymák sincsenek már rég meg, amik azokat a gyönyörű virágokat hajtották. Most nem a szép házban vannak, hanem ebben a piciben. És most nem ő ad tulipánt a lánynak, hanem a lány ad neki.. a lány adja neki saját magát.*
- Hm.. az enyém.. *-ismétli meg a szavakat, miközben ujjai a szalagokra fognak, és óvatosan, de határozottan bontogatni kezdik a csomót. Nagyon jól tudja, hogy most nem csak a szalagokat bontja épp le, hanem lényegében mindazt a maradék szemérmet, amivel a lány még előtte rendelkezik. Éppen ezért nem is siet különösebben, inkább mintha még nyújtaná is a dolgot, hogy a lánynak ehhez is legyen ideje hozzászokni vagy elfogadni. Érzi a tarkóját cirógató ujjak melegét.-* ..csak az enyém.
*És a szalag enged, a nem is olyan rég sebtében-sietve felhúzott ruha most megint szabadon lóg a vállakon, csupán arra várva, hogy a nadrág mellé rogyhasson, mint egy mellékszereplő. Lejjebb engedi kezeit, egészen a lány combjáig, és ott finoman húzni-emelni kezdi a szoknyarészt, hogy aztán lehúzhassa a lányról, mint jelenleg szükségtelen, akadályozó béklyót. Míg a szoknyával babrál, keze és ujjai hozzá-hozzáérnek a lány combjaihoz, életében először futólag, szinte véletlenül; és arra gondol, hogy ha végre átemeli a zöld anyagot a lány fején, akkor lehetősége nyílik meglesnie is azokat a combokat, de nem csak azokat, hanem… hanem mindent.*
*Az a halk nevetés. Talán az teszi igazán a helyére a dolgokat benne.
Mert ez a nevetés most nem gonosz, nem gúnyos, nincs benne ártó-bántó szándék. Ez a nevetés most tiszta és őszinte, olyan, mint egy aprócska lyuk, amin a felgyűlt bizonytalanság, feszültség és zavar szele távozik. Ez a nevetés tetszik neki. Ezelőtt csupán egyszer hallotta így nevetni, még azt a régi vöröshajú lányt.
A mai napig az volt a kedvenc emléke róla, de ahogy a kellemetlen emlékeket, úgy ezt is mélyen eltemette magában. Mert mind a két fajta képes volt rá, hogy szíven szúrja; az egyik így, a másik úgy. Akkor már nem voltak annyira fiatalok; már benne jártak a kamaszéveikben. Talán pár hónappal azelőtt történt, hogy utoljára kifordult a szép ház ajtaján. Akkor már benne jártak a tavaszban, kint az enyhe szélnek olyan illata volt, amitől egyszerűen meg lehetett bolondulni, és déltájt a nap már kellemesen melegítette az ember hátát. Ő akkor is kint dolgozott valamit, nem az a régi lány utasította rá, hanem az apja – valami egyszerű kerti munka volt, amire nem akart külön embert felfogadni. Nem bánta. Szeretett kint lenni. Nem messze attól, ahol dolgozott, a tulipánok már nagyban nyíltak. Egész nap azokat nézte szinte, tetszett neki a színük, és -talán a tavasz illata, talán a kellemes meleg, vagy talán valami más miatt- úgy gondolta, hogy talán a régi vöröshajú lánynak is tetszenének. Úgyhogy amikor végzett a munkával, gondosan levágta őket, amennyire tőle telt csokorba rendezte őket, és azzal a kezében indult be. Még az ajtóban összefutott aztán a lánnyal, mintha az épp ott állt, vagy kifelé jött volna, nem tudja. De a meglepettségtől megszólalni sem tudott, csak úgy, sután odaadta neki a tulipánokat. Akkor nevetett fel így a lány.
De most nem tavasz van, hanem nyárvég, és talán azok a tulipánhagymák sincsenek már rég meg, amik azokat a gyönyörű virágokat hajtották. Most nem a szép házban vannak, hanem ebben a piciben. És most nem ő ad tulipánt a lánynak, hanem a lány ad neki.. a lány adja neki saját magát.*
- Hm.. az enyém.. *-ismétli meg a szavakat, miközben ujjai a szalagokra fognak, és óvatosan, de határozottan bontogatni kezdik a csomót. Nagyon jól tudja, hogy most nem csak a szalagokat bontja épp le, hanem lényegében mindazt a maradék szemérmet, amivel a lány még előtte rendelkezik. Éppen ezért nem is siet különösebben, inkább mintha még nyújtaná is a dolgot, hogy a lánynak ehhez is legyen ideje hozzászokni vagy elfogadni. Érzi a tarkóját cirógató ujjak melegét.-* ..csak az enyém.
*És a szalag enged, a nem is olyan rég sebtében-sietve felhúzott ruha most megint szabadon lóg a vállakon, csupán arra várva, hogy a nadrág mellé rogyhasson, mint egy mellékszereplő. Lejjebb engedi kezeit, egészen a lány combjáig, és ott finoman húzni-emelni kezdi a szoknyarészt, hogy aztán lehúzhassa a lányról, mint jelenleg szükségtelen, akadályozó béklyót. Míg a szoknyával babrál, keze és ujjai hozzá-hozzáérnek a lány combjaihoz, életében először futólag, szinte véletlenül; és arra gondol, hogy ha végre átemeli a zöld anyagot a lány fején, akkor lehetősége nyílik meglesnie is azokat a combokat, de nem csak azokat, hanem… hanem mindent.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1670-1689