Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 84 (1661. - 1680. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1680. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:45:38
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:45:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
*Lassan vontatottan indul meg a szobába. Még ennyire sem esik jól elszakadni a másiktól. Zavaróan csöpögősnek hangozhatna a gondolat, de most azt sem bánja. Talán idővel elmúlik vagy alábbhagy, megszokottá válik majd, de most kiélvezi ezt az érzelgősséget, ami azt hitte rá sosem lesz jellemző. Mert sosem fog senki iránt ilyen dolgokat érezni. Hogy senkit sem akar ruha nélkül látni, megérinteni. Hogy nem akarja, hogy bárki is úgy érjen hozzá, ahogy a mai estén azt a fiú tette. Mert ezt mind neki akarta tartogatni, még annak a veszélyével is élve, hogy akkor örökre egyedül marad. S lám, hosszú idő óta először lett igazán kegyes hozzá az élet. Hogy tapasztal, érez és élvez, azzal, akivel mindig is szerette volna.
Az ablak előtt megállva pillant ki a sötétbe borult utcára. Noha egy karnyújtásnyira van tőle az egész, mégis olyan, mintha a valóság mérföldekre lenne, őt pedig édes álom öleli körbe. Pedig az ablak becsukása közben érzi a bőrét érő hűvös huzatot, az utána megjelenő libabőröket. Érzi a kopott fa anyagát az ujjai alatt. Akaratlanul is megmosolyogja, hogy mennyire gyermetegek ezek a gondolatok, mégis mennyire jó érzés a számára közéjük bújni.
Érezte a bőre alatt a viseltes selyem puhaságát, hallotta az ágy recsegését, szüntelen nyikorgását. De ezek mind eltörpültek a fiú sóhajaitól, érintéseitől és az ágyékát gyönyörrel jutalmazó érzésektől.
Most minden háttérbe szorul, aminek nincs sok jelentősége Coradhoz mérten. Az a régi lány el sem hiszi, hogy végre elérkezett ez az idő, amikor már nem csak egy álmot kell féltőn ringatnia, hanem az elnyomás helyett megélheti.
Visszafordulva sétál az ajtóba, majd annak félfájának dőlve vonja fel kíváncsian szemöldökeit, ám ajkai szegletében pajkos mosoly bújik meg, ahogy a másik vigyorát megpillantja.*
- Valóban? Na mesélj. Kíváncsivá tettél. Begyújtani nem tudsz eléggé, mert kevés a fa.
*Billenti félre a fejét, majd ellöki magát a fától, hogy kényelmesen visszasétáljon a fiú elé, karjai pedig csavarodnak is derekára, akár a kígyó a megszerzett áldozata köré. Bár talán annál finomabban.*
- Valami nekem is eszembe jutott. Lássuk, talán már a gondolataink is egyek.
*Vigyorodik már maga is el, miközben lábujjhegyre állva nyom egy apró csókot az állára, ujjai pedig gyengéd cirógatásba kezdenek a csípőjén.
Szerencsére az ő fejébe még nem fészkelte bele magát a további napok gondolata. Nem is baj, mert apja gondolata hamar töltené el aggodalommal. Hiába, hogy a férfi mindig is kedvelte az inasfiút, még annyira sem képes elengedni a múltat, a vagyon visszaszerzését, mint leánya. Lyeska pedig hallotta már eleget, hogy a férfinak vannak olyan tervei, amihez remek eszközt szolgáltatna a lánya, ami most teljesen felforgatná azt, amiben ő és Corad végre békére leltek.*
*Lassan vontatottan indul meg a szobába. Még ennyire sem esik jól elszakadni a másiktól. Zavaróan csöpögősnek hangozhatna a gondolat, de most azt sem bánja. Talán idővel elmúlik vagy alábbhagy, megszokottá válik majd, de most kiélvezi ezt az érzelgősséget, ami azt hitte rá sosem lesz jellemző. Mert sosem fog senki iránt ilyen dolgokat érezni. Hogy senkit sem akar ruha nélkül látni, megérinteni. Hogy nem akarja, hogy bárki is úgy érjen hozzá, ahogy a mai estén azt a fiú tette. Mert ezt mind neki akarta tartogatni, még annak a veszélyével is élve, hogy akkor örökre egyedül marad. S lám, hosszú idő óta először lett igazán kegyes hozzá az élet. Hogy tapasztal, érez és élvez, azzal, akivel mindig is szerette volna.
Az ablak előtt megállva pillant ki a sötétbe borult utcára. Noha egy karnyújtásnyira van tőle az egész, mégis olyan, mintha a valóság mérföldekre lenne, őt pedig édes álom öleli körbe. Pedig az ablak becsukása közben érzi a bőrét érő hűvös huzatot, az utána megjelenő libabőröket. Érzi a kopott fa anyagát az ujjai alatt. Akaratlanul is megmosolyogja, hogy mennyire gyermetegek ezek a gondolatok, mégis mennyire jó érzés a számára közéjük bújni.
Érezte a bőre alatt a viseltes selyem puhaságát, hallotta az ágy recsegését, szüntelen nyikorgását. De ezek mind eltörpültek a fiú sóhajaitól, érintéseitől és az ágyékát gyönyörrel jutalmazó érzésektől.
Most minden háttérbe szorul, aminek nincs sok jelentősége Coradhoz mérten. Az a régi lány el sem hiszi, hogy végre elérkezett ez az idő, amikor már nem csak egy álmot kell féltőn ringatnia, hanem az elnyomás helyett megélheti.
Visszafordulva sétál az ajtóba, majd annak félfájának dőlve vonja fel kíváncsian szemöldökeit, ám ajkai szegletében pajkos mosoly bújik meg, ahogy a másik vigyorát megpillantja.*
- Valóban? Na mesélj. Kíváncsivá tettél. Begyújtani nem tudsz eléggé, mert kevés a fa.
*Billenti félre a fejét, majd ellöki magát a fától, hogy kényelmesen visszasétáljon a fiú elé, karjai pedig csavarodnak is derekára, akár a kígyó a megszerzett áldozata köré. Bár talán annál finomabban.*
- Valami nekem is eszembe jutott. Lássuk, talán már a gondolataink is egyek.
*Vigyorodik már maga is el, miközben lábujjhegyre állva nyom egy apró csókot az állára, ujjai pedig gyengéd cirógatásba kezdenek a csípőjén.
Szerencsére az ő fejébe még nem fészkelte bele magát a további napok gondolata. Nem is baj, mert apja gondolata hamar töltené el aggodalommal. Hiába, hogy a férfi mindig is kedvelte az inasfiút, még annyira sem képes elengedni a múltat, a vagyon visszaszerzését, mint leánya. Lyeska pedig hallotta már eleget, hogy a férfinak vannak olyan tervei, amihez remek eszközt szolgáltatna a lánya, ami most teljesen felforgatná azt, amiben ő és Corad végre békére leltek.*
1679. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-17 10:34:47
Üzenet elküldve: 2024-09-17 10:34:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*A tudálékos hangsúlyra végre elvigyorodik maga is. Ez jó, ezt így élvezi – hogy visszataláltak a békés hangulathoz, amit nem tör meg ez a fajta szurkálódás. Talán tényleg kell is ennyi; hogy teret engedjenek a régi szokásoknak, de úgy, hogy közben kordában tartsák azt. Mint a fazékra csálén rárakott fedő, ami megengedi, hogy alóla kiszökjön a gőz, miközben forr a leves.
Még mindig zavartalanul legelteti a szemét a lányon, így, hogy a lámpás fénye akadály nélkül tud végigsiklani a fehér bőrön, ki akarja használni a helyzetet. És miért is ne tenné? Hiszen, bár ez még fura-új gondolat, de az a test az övé is valamiféleképpen. Látja, hogy L'szka tényleg fázik. Nem is kell, hogy kimondja szóval. Már épp válaszolna neki, a kezében tartott inget ajánlva, amikor a lány, talán megérezve a szándékot, le is söpri az ötletet az asztalról. Szinte bosszankodva szusszant. Persze valójában nem bosszús, jól szórakozik magában, pláne azért, mert látja ahogy L'szka pont ugyanúgy méregeti őt, ahogy az imént ő tette azt a lánnyal.*
- Csukd. *-válaszol vissza mosolyogva, még azután is érezvén mellkasán L'szka ujjhegyét, hogy az már nincs ott. Leengedi az inget tartó kezét, ellép a földön szanaszét heverő ruháik mellett, és a kezében tartottat a hozzá közelebbi szék támlájára teszi. Nincs rá szüksége. Ha fázna, akkor a lány melegébe burkolózna; és ha a lány fázna, akkor ő ölelné át amazt, úgy, hogy átmelegedhessen.*
- Ha utána is meg akarnál fagyni, akkor talán eszembe jutott valami, amivel tudnék segíteni rajtad. *-mondja, és most a lámpás fényénél az is látszik, hogy szemérmetlenül vigyorog. Nincs miért, nincs kinek megjátszani magát. A ma délután és este után nincs.
Kezével még mindig a szék támláján figyeli L'szkát, sok minden eszébe jut most. Például az, hogy akkor ők most tulajdonképpen minek nevezhetik azt, ami közöttük van, és hogy nevezhető-e az már bárhogy, vagy hogy kell-e nevezni bárhogy. Eszébe jut az is, hogy ezt nem lehet majd titokban tartani; hogy előbb-utóbb elő kell majd rukkolni vele a lány apjánál is. Eszébe jut az is, hogy ezt szívesen kihagyná az életéből. Akár úgy is, hogy itt hagyják a lánnyal ezt a várost a fenébe. Az is eszébe jut, hogy ennek még talán korai az eszébe jutnia. Vagy mégsem? Nem tudja. Eszébe jut az is, hogy ha viszont itt maradnak, akkor nem maradhatnak itt, ebben a házban. Talán abban a bérelt szobában elférnének ketten, ahol ő most van; bár az kicsi, nem erre találták ki. Csak mert, és ez is eszébe jut, szeretné, ha minél több időt tudna együtt tölteni vele. Az pedig nem új nekik, hogy egy fedél alatt élnek. Csak az, hogy egy ágyban alszanak. Mennyi gondolat! És mind a lány körül forog. Arra gondol, hogy ez most már mindig így lesz-e, és aztán arra, hogy igazából bánná-e, ha így lenne. Nem bánná. Talán igazából nem bán ő semmit se.*
*A tudálékos hangsúlyra végre elvigyorodik maga is. Ez jó, ezt így élvezi – hogy visszataláltak a békés hangulathoz, amit nem tör meg ez a fajta szurkálódás. Talán tényleg kell is ennyi; hogy teret engedjenek a régi szokásoknak, de úgy, hogy közben kordában tartsák azt. Mint a fazékra csálén rárakott fedő, ami megengedi, hogy alóla kiszökjön a gőz, miközben forr a leves.
Még mindig zavartalanul legelteti a szemét a lányon, így, hogy a lámpás fénye akadály nélkül tud végigsiklani a fehér bőrön, ki akarja használni a helyzetet. És miért is ne tenné? Hiszen, bár ez még fura-új gondolat, de az a test az övé is valamiféleképpen. Látja, hogy L'szka tényleg fázik. Nem is kell, hogy kimondja szóval. Már épp válaszolna neki, a kezében tartott inget ajánlva, amikor a lány, talán megérezve a szándékot, le is söpri az ötletet az asztalról. Szinte bosszankodva szusszant. Persze valójában nem bosszús, jól szórakozik magában, pláne azért, mert látja ahogy L'szka pont ugyanúgy méregeti őt, ahogy az imént ő tette azt a lánnyal.*
- Csukd. *-válaszol vissza mosolyogva, még azután is érezvén mellkasán L'szka ujjhegyét, hogy az már nincs ott. Leengedi az inget tartó kezét, ellép a földön szanaszét heverő ruháik mellett, és a kezében tartottat a hozzá közelebbi szék támlájára teszi. Nincs rá szüksége. Ha fázna, akkor a lány melegébe burkolózna; és ha a lány fázna, akkor ő ölelné át amazt, úgy, hogy átmelegedhessen.*
- Ha utána is meg akarnál fagyni, akkor talán eszembe jutott valami, amivel tudnék segíteni rajtad. *-mondja, és most a lámpás fényénél az is látszik, hogy szemérmetlenül vigyorog. Nincs miért, nincs kinek megjátszani magát. A ma délután és este után nincs.
Kezével még mindig a szék támláján figyeli L'szkát, sok minden eszébe jut most. Például az, hogy akkor ők most tulajdonképpen minek nevezhetik azt, ami közöttük van, és hogy nevezhető-e az már bárhogy, vagy hogy kell-e nevezni bárhogy. Eszébe jut az is, hogy ezt nem lehet majd titokban tartani; hogy előbb-utóbb elő kell majd rukkolni vele a lány apjánál is. Eszébe jut az is, hogy ezt szívesen kihagyná az életéből. Akár úgy is, hogy itt hagyják a lánnyal ezt a várost a fenébe. Az is eszébe jut, hogy ennek még talán korai az eszébe jutnia. Vagy mégsem? Nem tudja. Eszébe jut az is, hogy ha viszont itt maradnak, akkor nem maradhatnak itt, ebben a házban. Talán abban a bérelt szobában elférnének ketten, ahol ő most van; bár az kicsi, nem erre találták ki. Csak mert, és ez is eszébe jut, szeretné, ha minél több időt tudna együtt tölteni vele. Az pedig nem új nekik, hogy egy fedél alatt élnek. Csak az, hogy egy ágyban alszanak. Mennyi gondolat! És mind a lány körül forog. Arra gondol, hogy ez most már mindig így lesz-e, és aztán arra, hogy igazából bánná-e, ha így lenne. Nem bánná. Talán igazából nem bán ő semmit se.*
1678. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-17 09:17:59
Üzenet elküldve: 2024-09-17 09:17:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
- Tudom, hogy tetszett volna.
*Motyogja a csigákat illetőleg, dacosságot mímelve, de a szemeiből végre kizárólagosan a csintalanság tükröződik vissza.*
- Soha ne mond, hogy soha.
*Jegyzi meg okoskodva, de aztán eltűnődik egy pillanatra. Valóban nem igen rémlik neki olyan alkalom, hogy betegség miatt ne állt volna rendelkezésére a fiú. De ki tudja? Talán épp a szükség és a saját akaratossága rántotta ki még a betegágyból is. De megadja magát, nem erőszakoskodik, s ha szeretne sem fog kekeckedni. Kimondatlan ígéretet tesz magában arra, hogy megpróbál uralkodni az érzésein, ami leginkább ostobaságokon fellobbanó haragjára, makacsságára terjed ki. De az inget azért otthagyja, még akkor is, mikor a fiú szavaira megtorpan a sajátjának keresése közben.
Nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy a szoros fűzőbe tessékelje magát vissza, akkor inkább a hálóruhája, amiért meg kedve nincs visszasétálni. De az ő bőrét bizony szurkálgatja a hűvös.*
- Akkor hallgatom az ötleteket, hogy ne fagyjak meg itt. És most szólok... az nem játszik.
*Húzza össze a szemeit pajkosan, miközben mutatóujjának hegye az ingre irányul, hogy érthető legyen mibe nem fog visszabújni. Persze szemei közben szemérmetlenül mérik végig a fiút újra, mintha most először adatott volna meg a lehetőség, hogy ezt megtegye. De ki róhatná ugyan fel neki, hogy képtelen betelni a látvánnyal. Épp ezért azt sem sajnálja, hogy az a ruhadarab nem kerül fel ismét Corad hátára. Végül elmosolyodva ingatja meg a fejét.*
- Becsukom azt az ablakot. Úgy jó lesz? Akkor nem kell a ruha.
*Böki gyengéden mellkason, miközben arca ismét örömtelien tündököl. Mennyivel jobb ez így. Hogy nem veszekszik, csak játékosan piszkálódik. Hogy nem hagyja ott a szobában a másikat, hanem hozzábújik, amikor csak kedve tartja. Hogy szabadon mérheti végig, alaposan megfigyelve minden porcikáját a legapróbb részletekig. Hogy eltöltheti az érzés, hogy talán tartozhat valakihez, szerethet valakit, aki mindennel együtt elfogadja, ahogyan ő is a másikat. Akivel ez akár örökre is szólhat.*
- Tudom, hogy tetszett volna.
*Motyogja a csigákat illetőleg, dacosságot mímelve, de a szemeiből végre kizárólagosan a csintalanság tükröződik vissza.*
- Soha ne mond, hogy soha.
*Jegyzi meg okoskodva, de aztán eltűnődik egy pillanatra. Valóban nem igen rémlik neki olyan alkalom, hogy betegség miatt ne állt volna rendelkezésére a fiú. De ki tudja? Talán épp a szükség és a saját akaratossága rántotta ki még a betegágyból is. De megadja magát, nem erőszakoskodik, s ha szeretne sem fog kekeckedni. Kimondatlan ígéretet tesz magában arra, hogy megpróbál uralkodni az érzésein, ami leginkább ostobaságokon fellobbanó haragjára, makacsságára terjed ki. De az inget azért otthagyja, még akkor is, mikor a fiú szavaira megtorpan a sajátjának keresése közben.
Nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy a szoros fűzőbe tessékelje magát vissza, akkor inkább a hálóruhája, amiért meg kedve nincs visszasétálni. De az ő bőrét bizony szurkálgatja a hűvös.*
- Akkor hallgatom az ötleteket, hogy ne fagyjak meg itt. És most szólok... az nem játszik.
*Húzza össze a szemeit pajkosan, miközben mutatóujjának hegye az ingre irányul, hogy érthető legyen mibe nem fog visszabújni. Persze szemei közben szemérmetlenül mérik végig a fiút újra, mintha most először adatott volna meg a lehetőség, hogy ezt megtegye. De ki róhatná ugyan fel neki, hogy képtelen betelni a látvánnyal. Épp ezért azt sem sajnálja, hogy az a ruhadarab nem kerül fel ismét Corad hátára. Végül elmosolyodva ingatja meg a fejét.*
- Becsukom azt az ablakot. Úgy jó lesz? Akkor nem kell a ruha.
*Böki gyengéden mellkason, miközben arca ismét örömtelien tündököl. Mennyivel jobb ez így. Hogy nem veszekszik, csak játékosan piszkálódik. Hogy nem hagyja ott a szobában a másikat, hanem hozzábújik, amikor csak kedve tartja. Hogy szabadon mérheti végig, alaposan megfigyelve minden porcikáját a legapróbb részletekig. Hogy eltöltheti az érzés, hogy talán tartozhat valakihez, szerethet valakit, aki mindennel együtt elfogadja, ahogyan ő is a másikat. Akivel ez akár örökre is szólhat.*
1677. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-17 08:54:15
Üzenet elküldve: 2024-09-17 08:54:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*Nem, valószínűleg nem lesz egyszerű az első pár együtt töltött hat, hónap, vagy akár fél-év. De talán másoknak sem egyszerű, olyanoknak, akik nem ismerik egymást, és két egymásnak idegen emberből próbálnak egy párrá válni. Hiszen nekik nem csak hátrány az, hogy múltjuk van. Előny is az. Hiszen máris rengeteg dolgot tudnak a másikról, és rengeteg dologról vannak közös emlékeik. Való igaz: nem feltétlenül kellemes és megmosolyogtató emlék mind, de nem is hiszi azt, hogy ne lehetne annyira felnőni, hogy az ember maga mögött tudja hagyni az emlékek élét. Hiszen talán erről is szól az, hogy ha ketten úgy döntenek, hogy együtt maradnak – felnőni egymáshoz, a kettejük között szövődő kapcsolathoz; új emlékeket szerezni együtt, és rengeteg új dolgot tanulni is. Saját magukról, a másikról. Hiszen ez mind-mind az, ami pénzért nem váltható meg, amit a hatalom nem adhat meg; ez olyan érték, ami ott van bennük, csupáncsak össze kell illeszteniük a darabokat, hogy egyetlen egésszé tehessék. *
- Csigaverseny.. *-dünnyögi mélán, majd halkan felnevet-* Micsoda képtelenség..! Csak neked juthat eszedbe ilyen.
*Baljával végigsimít a még szorosabban hozzábújó L'szka tincsein, ez most tetszik neki: az ártatlan, őszinte, szoros közelség. Mikor érzi a lány moccanását, lazít a karjain, engedi hogy amaz mozoghasson. Figyeli ahogy az ing lekerül a kerek vállakról, és már épp kezdene tetszeni neki a látvány, amikor L'szka megszólal. Hirtelen úgy érzi, hogy nevetnie kell.*
- Ápolni?! *-húzza fel a szemöldökét-* Hiszen engem husánggal sem lehetne agyonverni. Te is jól tudod.
*És ez nem is nagyon túlzás. Maga sem igen emlékszik rá, hogy mikor volt utoljára beteg. Elveszi azért az inget, de oda sem figyelve tartja ujjai között; tekintetét egészen más vonzza magához.*
- Ha most fel fogsz öltözni, esküszöm, hogy beléd csípek. *-közli majdnem teljesen komoly hangon.-* Meg egyébként is.. minek öltöznél fel? Készülsz valahová?
*Állával az ablaknyílás mostanra teljesen sötét rése felé int. Ha a lány fázik, hát ő szívesen visszaadja neki ezt az inget, neki nem kell. Ha úgy van, legfeljebb magára terít egy plédet. De tényleg nem érti, hogy mit akar a lány a ruhájával – kétli, hogy abban akarna aludni, és azt is kétli, hogy kényelmes lenne neki ismét levenni azt, ha.. ha.*
*Nem, valószínűleg nem lesz egyszerű az első pár együtt töltött hat, hónap, vagy akár fél-év. De talán másoknak sem egyszerű, olyanoknak, akik nem ismerik egymást, és két egymásnak idegen emberből próbálnak egy párrá válni. Hiszen nekik nem csak hátrány az, hogy múltjuk van. Előny is az. Hiszen máris rengeteg dolgot tudnak a másikról, és rengeteg dologról vannak közös emlékeik. Való igaz: nem feltétlenül kellemes és megmosolyogtató emlék mind, de nem is hiszi azt, hogy ne lehetne annyira felnőni, hogy az ember maga mögött tudja hagyni az emlékek élét. Hiszen talán erről is szól az, hogy ha ketten úgy döntenek, hogy együtt maradnak – felnőni egymáshoz, a kettejük között szövődő kapcsolathoz; új emlékeket szerezni együtt, és rengeteg új dolgot tanulni is. Saját magukról, a másikról. Hiszen ez mind-mind az, ami pénzért nem váltható meg, amit a hatalom nem adhat meg; ez olyan érték, ami ott van bennük, csupáncsak össze kell illeszteniük a darabokat, hogy egyetlen egésszé tehessék. *
- Csigaverseny.. *-dünnyögi mélán, majd halkan felnevet-* Micsoda képtelenség..! Csak neked juthat eszedbe ilyen.
*Baljával végigsimít a még szorosabban hozzábújó L'szka tincsein, ez most tetszik neki: az ártatlan, őszinte, szoros közelség. Mikor érzi a lány moccanását, lazít a karjain, engedi hogy amaz mozoghasson. Figyeli ahogy az ing lekerül a kerek vállakról, és már épp kezdene tetszeni neki a látvány, amikor L'szka megszólal. Hirtelen úgy érzi, hogy nevetnie kell.*
- Ápolni?! *-húzza fel a szemöldökét-* Hiszen engem husánggal sem lehetne agyonverni. Te is jól tudod.
*És ez nem is nagyon túlzás. Maga sem igen emlékszik rá, hogy mikor volt utoljára beteg. Elveszi azért az inget, de oda sem figyelve tartja ujjai között; tekintetét egészen más vonzza magához.*
- Ha most fel fogsz öltözni, esküszöm, hogy beléd csípek. *-közli majdnem teljesen komoly hangon.-* Meg egyébként is.. minek öltöznél fel? Készülsz valahová?
*Állával az ablaknyílás mostanra teljesen sötét rése felé int. Ha a lány fázik, hát ő szívesen visszaadja neki ezt az inget, neki nem kell. Ha úgy van, legfeljebb magára terít egy plédet. De tényleg nem érti, hogy mit akar a lány a ruhájával – kétli, hogy abban akarna aludni, és azt is kétli, hogy kényelmes lenne neki ismét levenni azt, ha.. ha.*
1676. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-17 08:15:22
Üzenet elküldve: 2024-09-17 08:15:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
*Nehéz lesz együtt, de talán épp ez a szép az egészben. Kitartani egymás mellett úgy, hogy egyikőjükkel sem könnyű. Akár ez lehet az a kapocs, ami úgy köti majd össze őket, hogy minden nap hozzon valami izgalmat, minden egyes ébredés után rátaláljanak egymásra. Idővel pedig talán már olyannyira megszokott és természetes lesz így az egész, hogy hiányozna, ha nem ilyenek lennének. De ahhoz engedni kell, hogy kitapasztalhassák, megtanulhassák egymást. Minden gyönyört, minden hülyeséget. Akkor is, ha egy része még most is kívánja azt, hogy egy nyaklevessel azért megajándékozza a másikat. Csak olyan apróval, ami észhez téríti és figyelmeztesse, hogy többé ne hozza magukat ilyen helyzetbe.
De sokkal jobb újra a kellemes testmeleg közelében lenni. Hozzábújni, tudni azt, hogy tényleg itt van vele. A fuldokló csuklóját végre megragadja a kéz, s kirántja a csápok öleléséből, hogy azután a felszínre kerüljön, a tiszta levegőre.*
- Megmutatni végre a versenyüket. Ha már az évekkel ezelőtt elmaradt.
*Motyogja, majd mély levegőt véve szívja magába az illatát, miközben szorosabban vonja magához. Részben, mert nem esik jól elengedni, részben pedig azért, mert az ingen keresztül is érzi, hogy meghűlt a levegő, s mivel az ing az ő hátát fedi, a fiú bizonyára pőre magában áll előtte. Ennek ténye pedig ismét kettős érzéseket táplál benne. Hisz az ágyban történtek után ez a tudat és látvány egyáltalán nincs ellenére, de mégis erősebb annak a gondolata, hogy nem lenne szerencsés, ha a fiú megfázna. Így kelletlenül, de végül leoldja karjait a nyaka körül, hogy alig eltávolodva bújjon ki az ingből.*
- Vedd ezt fel. Én meg előkeresem a saját ruhám. Az első napokat nem azzal készülök tölteni, hogy téged ápoljalak.
*Nyújtja oda a ruhadarabot mosolyogva, miközben a földön szétszórt darabok között a zöld anyag után kutakodik.*
*Nehéz lesz együtt, de talán épp ez a szép az egészben. Kitartani egymás mellett úgy, hogy egyikőjükkel sem könnyű. Akár ez lehet az a kapocs, ami úgy köti majd össze őket, hogy minden nap hozzon valami izgalmat, minden egyes ébredés után rátaláljanak egymásra. Idővel pedig talán már olyannyira megszokott és természetes lesz így az egész, hogy hiányozna, ha nem ilyenek lennének. De ahhoz engedni kell, hogy kitapasztalhassák, megtanulhassák egymást. Minden gyönyört, minden hülyeséget. Akkor is, ha egy része még most is kívánja azt, hogy egy nyaklevessel azért megajándékozza a másikat. Csak olyan apróval, ami észhez téríti és figyelmeztesse, hogy többé ne hozza magukat ilyen helyzetbe.
De sokkal jobb újra a kellemes testmeleg közelében lenni. Hozzábújni, tudni azt, hogy tényleg itt van vele. A fuldokló csuklóját végre megragadja a kéz, s kirántja a csápok öleléséből, hogy azután a felszínre kerüljön, a tiszta levegőre.*
- Megmutatni végre a versenyüket. Ha már az évekkel ezelőtt elmaradt.
*Motyogja, majd mély levegőt véve szívja magába az illatát, miközben szorosabban vonja magához. Részben, mert nem esik jól elengedni, részben pedig azért, mert az ingen keresztül is érzi, hogy meghűlt a levegő, s mivel az ing az ő hátát fedi, a fiú bizonyára pőre magában áll előtte. Ennek ténye pedig ismét kettős érzéseket táplál benne. Hisz az ágyban történtek után ez a tudat és látvány egyáltalán nincs ellenére, de mégis erősebb annak a gondolata, hogy nem lenne szerencsés, ha a fiú megfázna. Így kelletlenül, de végül leoldja karjait a nyaka körül, hogy alig eltávolodva bújjon ki az ingből.*
- Vedd ezt fel. Én meg előkeresem a saját ruhám. Az első napokat nem azzal készülök tölteni, hogy téged ápoljalak.
*Nyújtja oda a ruhadarabot mosolyogva, miközben a földön szétszórt darabok között a zöld anyag után kutakodik.*
1675. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 21:29:06
Üzenet elküldve: 2024-09-16 21:29:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*Igen, talán pont ez az, amire gyerekként, aztán pláne hazugságokkal eltakart szemű kamaszként nem voltak képesek. Engedni a másiknak. Mindig egymásnak voltak feszülve, mint a tenger a parti szikláknak. Ahhoz, hogy képes legyen arra, hogy kijöjjön a lány után, és nem dühösen vagy kiabálva ossza meg vele a gondolatait, rengeteg idő kellett, rengeteg olyan tapasztalás, amihez L'szkának nem volt köze. De még így is talán négy vagy öt mondatába került a lánynak, hogy ugyanúgy kihozza a sodrából, mint annak idején. Mintha csak valami régi szokásnak engedelmeskedett volna. Ez különben veszélyes dolog, gondolja, mert olyan lesz így néha, mintha kifeszített csapdák között kéne bekötött szemmel végig sétálniuk. Nehéz, nagyon nehéz lesz néha nem direkt belelépni egybe, csak mert valamelyiküknek rossz napja volt, vagy bal lábbal kelt, vagy csak mert épp felhős az ég. Mindkettőjüknek meg kell tanulnia majd azt, hogy hogyan kezelje az ilyen helyzeteket, hogy hogyan kell kitérni,nem ráharapni egy-egy csaliként elejtett mondatra, és megállni azt, hogy reflexből csapjanak le egy rosszul vagy rossz hangsúllyal kimondott szóra.
Hirtelen elcsodálkozik magán, hogy hogyan veheti ennyire biztosra azt, hogy a lány nem fogja mindjárt elküldeni. De igazából nem is veszi biztosra. Csak reménykedik ebben.
Aztán L'szka megszólal, de megint csak könnyelműsködik. Most nem haragszik meg érte. Nem, mert ez a mondat sokkal többet jelent, mint az a néhány szó, ami elhangzik.*
- Bele. *-bólint komolyan-* Hiányozna is, ha nem lenne.
*Érzi tenyere alatt a lány testét ahogy az megfordul, most a lámpás közvetlen fényében jobban látja a szemeit is. Sok mindent lát bennük. Sok olyat is, ami benne is ott van most. A nyakát átfogó karok most a világot jelentik neki, a lány ingje alól kiszivárgó testmeleg jólesik bőrének, ahogy az ablakon becsordogál a kinti hűlt levegő. Nem nevet fel a kérdésen, csak elmosolyodik. Magához karolja a lányt, ezt a régi-új vöröshajú lányt, és arcát a feje búbjához simítja.*
- Remélem velem. *-suttogja fáradtan a vörös tincsek közé. -* Bár fogalmam sincs, mit akarsz a csigákkal.
*Végigsimít a lány hátán. Jó most így. Jó, hogy szemlátomást képesek a tanulásra és a fejlődésre. Jó, hogy talán így közös jövőjük is lehet. Mert úgy érzi, hogy meg akarja próbálni. Vele. Azt, hogy ők ketten.*
*Igen, talán pont ez az, amire gyerekként, aztán pláne hazugságokkal eltakart szemű kamaszként nem voltak képesek. Engedni a másiknak. Mindig egymásnak voltak feszülve, mint a tenger a parti szikláknak. Ahhoz, hogy képes legyen arra, hogy kijöjjön a lány után, és nem dühösen vagy kiabálva ossza meg vele a gondolatait, rengeteg idő kellett, rengeteg olyan tapasztalás, amihez L'szkának nem volt köze. De még így is talán négy vagy öt mondatába került a lánynak, hogy ugyanúgy kihozza a sodrából, mint annak idején. Mintha csak valami régi szokásnak engedelmeskedett volna. Ez különben veszélyes dolog, gondolja, mert olyan lesz így néha, mintha kifeszített csapdák között kéne bekötött szemmel végig sétálniuk. Nehéz, nagyon nehéz lesz néha nem direkt belelépni egybe, csak mert valamelyiküknek rossz napja volt, vagy bal lábbal kelt, vagy csak mert épp felhős az ég. Mindkettőjüknek meg kell tanulnia majd azt, hogy hogyan kezelje az ilyen helyzeteket, hogy hogyan kell kitérni,nem ráharapni egy-egy csaliként elejtett mondatra, és megállni azt, hogy reflexből csapjanak le egy rosszul vagy rossz hangsúllyal kimondott szóra.
Hirtelen elcsodálkozik magán, hogy hogyan veheti ennyire biztosra azt, hogy a lány nem fogja mindjárt elküldeni. De igazából nem is veszi biztosra. Csak reménykedik ebben.
Aztán L'szka megszólal, de megint csak könnyelműsködik. Most nem haragszik meg érte. Nem, mert ez a mondat sokkal többet jelent, mint az a néhány szó, ami elhangzik.*
- Bele. *-bólint komolyan-* Hiányozna is, ha nem lenne.
*Érzi tenyere alatt a lány testét ahogy az megfordul, most a lámpás közvetlen fényében jobban látja a szemeit is. Sok mindent lát bennük. Sok olyat is, ami benne is ott van most. A nyakát átfogó karok most a világot jelentik neki, a lány ingje alól kiszivárgó testmeleg jólesik bőrének, ahogy az ablakon becsordogál a kinti hűlt levegő. Nem nevet fel a kérdésen, csak elmosolyodik. Magához karolja a lányt, ezt a régi-új vöröshajú lányt, és arcát a feje búbjához simítja.*
- Remélem velem. *-suttogja fáradtan a vörös tincsek közé. -* Bár fogalmam sincs, mit akarsz a csigákkal.
*Végigsimít a lány hátán. Jó most így. Jó, hogy szemlátomást képesek a tanulásra és a fejlődésre. Jó, hogy talán így közös jövőjük is lehet. Mert úgy érzi, hogy meg akarja próbálni. Vele. Azt, hogy ők ketten.*
1674. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 20:47:33
Üzenet elküldve: 2024-09-16 20:47:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
*Fogalma sincs, hogy érzékei mitől finomodtak meg egyszeriben. Talán attól, hogy ők előbb...? Mindenesetre úgy ki van élezve, mintha a fiú minden lépését hallaná, ahogy kisétál a szobából. Vagy csak a szíve dobbanása az az izgalomtól, hogy utána jött? Mert várta. Remélte. Talán erre is játszott? Mint egy próba. Mert régen egyikőjük sem volt képes engedni a másiknak. De most utána jött Corad. Bár a pontos okot nem tudja. Lehet, hogy csak a csatát folytatni. De, ha nem, akkor talán neki is engedni kéne. Kiélvezni végre ezt a változást. Ezt, ami az előbb olyan jó volt. Amit egy apró kis ostobasággal, makacssággal oltottak el. De ugye a tüzet is újra fel lehet éleszteni. Ezt miért ne próbálná meg? Hogy újra mellette lehessen. Vele. Reggelig. Holnap utánig. Az elkövetkezendő hatig, hónapig, évig.
Újra fülel minden szóra, de mozdulatai csak annyiban változnak, hogy az üveg nyakát már nem szorongatja olyan makacsul. Pedig mennyire szeretne megfordulni. Milyen kis erőfeszítés lenne az egész. De az a fránya makacsság.
A derekát érő simításra megrezzen, szabad kezével közben az ing anyagába markol, mintha hevesen dübörgő szívét akarná visszafogni.*
- Néha... belefér egy kis civakodás azért?
*Mosolyodik el halványan maga elé, majd sóhajtva fordul meg lassan. Pár rövid pillanatig az arcát fürkészi, végül óvatosan a nyaka köré fonja a karjait.*
- Alig találtam rád újra. Nem gondolod, hogy olyan könnyen ki fogsz csusszanni a markaimból. Hát kivel fogok csigákat szedni?
*Billenti félre a fejét, majd halk sóhajjal dönti homlokát a mellkasának. Engedni, megegyezni és elfogadni. Talán ennyi az egész. Talán ezt nem is lesz olyan nehéz betartani, ha megbíznak egymásban. Meg ugyebár legfőképpen saját magukban.*
*Fogalma sincs, hogy érzékei mitől finomodtak meg egyszeriben. Talán attól, hogy ők előbb...? Mindenesetre úgy ki van élezve, mintha a fiú minden lépését hallaná, ahogy kisétál a szobából. Vagy csak a szíve dobbanása az az izgalomtól, hogy utána jött? Mert várta. Remélte. Talán erre is játszott? Mint egy próba. Mert régen egyikőjük sem volt képes engedni a másiknak. De most utána jött Corad. Bár a pontos okot nem tudja. Lehet, hogy csak a csatát folytatni. De, ha nem, akkor talán neki is engedni kéne. Kiélvezni végre ezt a változást. Ezt, ami az előbb olyan jó volt. Amit egy apró kis ostobasággal, makacssággal oltottak el. De ugye a tüzet is újra fel lehet éleszteni. Ezt miért ne próbálná meg? Hogy újra mellette lehessen. Vele. Reggelig. Holnap utánig. Az elkövetkezendő hatig, hónapig, évig.
Újra fülel minden szóra, de mozdulatai csak annyiban változnak, hogy az üveg nyakát már nem szorongatja olyan makacsul. Pedig mennyire szeretne megfordulni. Milyen kis erőfeszítés lenne az egész. De az a fránya makacsság.
A derekát érő simításra megrezzen, szabad kezével közben az ing anyagába markol, mintha hevesen dübörgő szívét akarná visszafogni.*
- Néha... belefér egy kis civakodás azért?
*Mosolyodik el halványan maga elé, majd sóhajtva fordul meg lassan. Pár rövid pillanatig az arcát fürkészi, végül óvatosan a nyaka köré fonja a karjait.*
- Alig találtam rád újra. Nem gondolod, hogy olyan könnyen ki fogsz csusszanni a markaimból. Hát kivel fogok csigákat szedni?
*Billenti félre a fejét, majd halk sóhajjal dönti homlokát a mellkasának. Engedni, megegyezni és elfogadni. Talán ennyi az egész. Talán ezt nem is lesz olyan nehéz betartani, ha megbíznak egymásban. Meg ugyebár legfőképpen saját magukban.*
1673. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 19:06:17
Üzenet elküldve: 2024-09-16 19:06:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*Csak a lány hátát veszi ki a sötétben. Még csak felé sem néz. Nem baj, talán ez is válasz. Tekintetét tapintatból a plafon felé fordítja, nem mintha számítana a szoba félhomályában ez. Vagy azután, hogy együtt voltak. Így is hall mindent; a víz löbbenését, a lány mozgását és légvételeit. És a szinte keményen koppanó szavakat. Újra odafordítja a fejét, tekintetével L'szkát fürkészi. Hallgatja a lány száját elhagyó szavakat. A hangsúlyt nem figyeli, mert tudja, hogy ha most azt is hallgatná, akkor megint csak felmérgelné magát, és akkor már tényleg marakodásig, rútul összevesznének. Nem - most a mondandó a lényeg. Úgyhogy figyel. Nem is kell sok idő, mire megérti, hogy a lány mit próbál elmondani neki. Megérti azt is, hogy az is éppen annyira nyomorultul érzi magát ebben a helyzetben, mint ő. Legszívesebben odalépne hozzá, szorosan magához ölelné, és egy csókkal némítaná el. De nem mozdul. Akkor sem mozdul, amikor a lány felveszi azt az inget amit neki adott, és akkor sem, amikor otthagyja őt.
Azon gondolkozik, hogy mit tudna még mondani, és azt is hogyan kéne. Azt tudja, mert hát az előbb közölték vele, hogy neki lenne helye a lány mellett. Csak azt nem tudja, hogy a lány hogyan hihetné el, hogy ő meg ott akar lenni. Hirtelen sok mindent megért. Például azt, hogy L'szka is éppúgy szenved a múlttól, csak máshogy. Megsajnálja a lányt.
Felül, lábait átveti a kereten, feláll. Nem igyekszik különösebben halknak lenni ahogy a lány után sétál, pőreségére ügyet sem vetve. L'szka az asztalnál áll, neki megint háttal. Talán nem is baj most. Talán könnyebb így.*
- Lehet, hogy igazad van. *-szólal meg, amikor talán karnyújtásnyi távolságra ér.-* Talán tényleg pont ugyanazok vagyunk, akik voltunk. Ha változtunk is, nem úgy, hogy más emberek lettünk.
*Sóhajt. Tétován megemeli a kezét, de inkább mégsem simítja meg a lány vállát.*
- Talán csak azért akarom, hogy egy picit is mások legyünk, mert nem akarom, hogy úgy végezzük mint akkor. Én nem akarlak bántani. Nem akarok veszekedni veled. Nem akarom... ezt. Így. *-bárcsak tudná, mit kezdjen a kezeivel, magával. Összefonja maga előtt őket.-* Azt kérdezted, hogy szerettem-e azt a lányt régen. De hát mondtam neked, hogy szerettem, nem? Akkor az azt jelenti, hogy téged szerettelek.
*Fél lépést közelebb húzódik, tenyere a lány derekára simul. Semmit nem akar a mozdulat, csak jelzi, hogy ott van. De talán az is számít.*
- Téged. Olyannak, amilyen voltál. És most láttam, hogy milyen vagy most. Ezt is, amit most csinálunk. És mondjak neked valamit, L'szka? Nevess ki nyugodtan, ha akarsz, vagy mérgeld fel magad rajta, már az sem érdekel. Akkor is kimondom. Melletted akarok ébredni holnap. Meg holnapután. Egy hat múlva, tán egy év után is. És nem hülyeségeken akarok acsarogni. Nem akarok veled veszekedni. Azt már épp eleget csináltuk.. nem?
*Csak a lány hátát veszi ki a sötétben. Még csak felé sem néz. Nem baj, talán ez is válasz. Tekintetét tapintatból a plafon felé fordítja, nem mintha számítana a szoba félhomályában ez. Vagy azután, hogy együtt voltak. Így is hall mindent; a víz löbbenését, a lány mozgását és légvételeit. És a szinte keményen koppanó szavakat. Újra odafordítja a fejét, tekintetével L'szkát fürkészi. Hallgatja a lány száját elhagyó szavakat. A hangsúlyt nem figyeli, mert tudja, hogy ha most azt is hallgatná, akkor megint csak felmérgelné magát, és akkor már tényleg marakodásig, rútul összevesznének. Nem - most a mondandó a lényeg. Úgyhogy figyel. Nem is kell sok idő, mire megérti, hogy a lány mit próbál elmondani neki. Megérti azt is, hogy az is éppen annyira nyomorultul érzi magát ebben a helyzetben, mint ő. Legszívesebben odalépne hozzá, szorosan magához ölelné, és egy csókkal némítaná el. De nem mozdul. Akkor sem mozdul, amikor a lány felveszi azt az inget amit neki adott, és akkor sem, amikor otthagyja őt.
Azon gondolkozik, hogy mit tudna még mondani, és azt is hogyan kéne. Azt tudja, mert hát az előbb közölték vele, hogy neki lenne helye a lány mellett. Csak azt nem tudja, hogy a lány hogyan hihetné el, hogy ő meg ott akar lenni. Hirtelen sok mindent megért. Például azt, hogy L'szka is éppúgy szenved a múlttól, csak máshogy. Megsajnálja a lányt.
Felül, lábait átveti a kereten, feláll. Nem igyekszik különösebben halknak lenni ahogy a lány után sétál, pőreségére ügyet sem vetve. L'szka az asztalnál áll, neki megint háttal. Talán nem is baj most. Talán könnyebb így.*
- Lehet, hogy igazad van. *-szólal meg, amikor talán karnyújtásnyi távolságra ér.-* Talán tényleg pont ugyanazok vagyunk, akik voltunk. Ha változtunk is, nem úgy, hogy más emberek lettünk.
*Sóhajt. Tétován megemeli a kezét, de inkább mégsem simítja meg a lány vállát.*
- Talán csak azért akarom, hogy egy picit is mások legyünk, mert nem akarom, hogy úgy végezzük mint akkor. Én nem akarlak bántani. Nem akarok veszekedni veled. Nem akarom... ezt. Így. *-bárcsak tudná, mit kezdjen a kezeivel, magával. Összefonja maga előtt őket.-* Azt kérdezted, hogy szerettem-e azt a lányt régen. De hát mondtam neked, hogy szerettem, nem? Akkor az azt jelenti, hogy téged szerettelek.
*Fél lépést közelebb húzódik, tenyere a lány derekára simul. Semmit nem akar a mozdulat, csak jelzi, hogy ott van. De talán az is számít.*
- Téged. Olyannak, amilyen voltál. És most láttam, hogy milyen vagy most. Ezt is, amit most csinálunk. És mondjak neked valamit, L'szka? Nevess ki nyugodtan, ha akarsz, vagy mérgeld fel magad rajta, már az sem érdekel. Akkor is kimondom. Melletted akarok ébredni holnap. Meg holnapután. Egy hat múlva, tán egy év után is. És nem hülyeségeken akarok acsarogni. Nem akarok veled veszekedni. Azt már épp eleget csináltuk.. nem?
1672. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 17:26:24
Üzenet elküldve: 2024-09-16 17:26:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy háttal áll a fiúnak úgy tesz, mintha ez az egész hidegen hagyná, de figyelmesen hallgat minden szót, miközben a szíve sajdul belé. Hosszú pillanatokat vár, végül megindul, de csak a kis asztalon pihenő vizes tálig. A mellette heverő rongyot lustán veszi kézbe, finoman mártja a vízbe, majd óvatos mozdulatokkal törölgeti meg combjait. Egy pillanatra sem fordul hátra, az ágyból nézve tán úgy is tűnhet, hogy nem is érdekli. Ám az alsó ajkára erősen harapó fogak már apró sebet ejtettek, amiből a fémes íz el is nyomja a rum, a korábbi csókok minden ízét és emlékét. De, ha most nem harapja be a száját talán idő előtt szólalna meg, viszont ő mindent hallani akar. Leküzdi a benne fellobbanó mérget, a vele összeolvadó sajnálatot, csalódottságot. Mindazt, amit most a fiú miatt érez, amit igazából leginkább saját maga miatt érez. Újra fulldoklónak érzi magát, aki keservesen kapálódzik a felszín felé, de az eddig felé nyújtott kéz minduntalan tétovázik. A bokáira pedig csápok tekerednek és kínzó lassúsággal húzzák a sötét mélységbe. Az egyik pillanatban a rongyot, akár a vízzel teli tálat is képes lenne a fiúhoz vágni, de pillanatokon belül inkább úgy érzi, hogy a karjai közé akarja vonni, ölelni, csókolni, megnyugtatni.*
- Nem vagyunk.
*Válaszolja kurtán. Már nem akarja vissza a csendet, így hangját éles késként mélyeszti belé. Mint az őrült, aki addig akarja döfni, szúrni, amíg bármi felismerhető marad a porhüvelyéből. A csend most egyszeriben fájna. Corad hangját akarja hallani, amitől az egész teste képes volt lángba borulni. Érzi, hogy mit akar, azt is hallja, hogy a fiú vágya mi. Ám úgy tűnik, hogy mind a ketten elérhetetlennek tűnő ábrándokat akarnak kergetni.
Erősen markolja meg a szerencsétlen rongyot, amelyből az apró cseppek szinte fülsiketítő hangzavarral koppannak a tál mellett az asztal tetején.*
- Azt az inasfiút akarom. Aki hidd el nekem, hogy ott van még. Most hallom csak igazán visszaköszönni. Reggel mellette ébredni. Hogy mi most... Hogy holnap reggel is szeretkezzünk. Hogy érezzelek. Hogy megcsókolj. Meg holnap után is. Egy hat múlva. Jövőre tán. De te...?
*Pillant hátra válla fölött, miközben az ajkait letörli a nedves ronggyal, majd azt inkább visszaejti a vízbe.*
- Te most valami olyat kergetsz, ami nem létezik. Vagyis nem úgy, ahogy te gondolod.
*Sóhajt fel, ahogy a szavakat keresi, hogy érthető magyarázatot tudjon adni. De úgy látszik, hogy ha ideges, akkor csak a sértegetésekkel vakon vagdalózás megy igazán. Pedig most az utolsó dolog lenne a világban, hogy bántani akarná a fiút.*
- Én szerettem azt az inasfiút Corad. Te szeretted azt a lányt? Mert ez a lány is ő. Amit most láttál is ő. Nem vagyok több, nem vagyok kevesebb. Én az a régi lány vagyok. Ha tetszik, ha nem. Már tudom, hogy tudok többet nyújtani. Mást.
*Tesz egy lépést az ágy felé, de csupán csak addig, amíg a földre hányt inghez jut, amit felkapva teríti a hátára, hogy utána a kezeit is belebújtassa és összehúzza azt mellei előtt. Arca komoly, szinte riasztóan. Még maga is úgy érzi, hogy a kellemes nyárvég szellője megfagy, amint a szobába ér a nyitott ablakon keresztül. Noha izzik benne a csalódottság, amit inkább önmaga okoz. A sajnálat, hogy úgy érzi nem elég a fiú számára. Hogy sosem lesz jó. Hogy minden nap újra és újra akaratlanul belemélyeszti a karmait, amikkel csak gyógyulni vágyó sebeket fog feltépni.*
- De ettől nem változok semmit. Csak többet mutatok meg. De az ijedt kislány ugyan úgy ott van. Hiába bizonygatod, hogy leszarod mi volt régen. Hogy szarhatod le, mikor mindkettőnket arról győzködsz, hogy már nem vagyok ugyan az? Mikor tudod, hogy nincs így. Változtunk. Mindenki változik. De attól, hogy a gaz magja a rózsakertben pottyan le és esetleg virágot hoz, attól az ugyan úgy gaz marad. Ha kinyílik szebb. Talán a vadvirágcsokor éke. De nem egy kibaszott rózsa...
*Nyögi miközben egy kósza tincset dühösen, kegyetlenül söpör hátra az arcából.
Még saját szavaiban is kételkedik, hát akkor hogy hihetné el a fiúnak, hogy ő már nem az a lány, aki régen annyit bántotta? Mikor nem is így van. Ő az a lány. Az, aki megmerte mutatni, hogy ezek mellett van benne más is. Nem akármi helyett, hanem mellette szorosan. Ő az, aki az egyik pillanatban lehet undok, dühös, utasítgató, de a másikban kedves, törődő, érzékeny. Az egyetlen biztos pont benne az, hogy akarja a fiút. A felnőtté vált inast, még akkor is, ha az úgy látszik időnként hajlamos a bugyuta naivságra.
Rumot. Azt is akar. Az előbb olyan jó irányba terelte őket az a pár korty. Olyan jó volt ott. Most ide visszajutni olyan keserves. Még akkor is, ha rájuk fér egy kis tisztánlátás.
Nem tudja mit mondhatna még. Abban sem biztos, hogy ennek volt e bármi értelme. Az biztos, hogy most akarja azt a pár kortyot. Vagy egy kis szabad levegőt. Vagy újra visszabújni a fiú karjai közé, a nyakába fúrni az arcát, mélyen magába szívni az illatát. De a végén csak tehetetlenségében megrántja vállait és kisétál a konyhába, hogy az asztalon árválkodó rumosüveget magához marja. Ám annál tovább nem jut, minthogy szerencsétlen üveg nyakát szorítja.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy háttal áll a fiúnak úgy tesz, mintha ez az egész hidegen hagyná, de figyelmesen hallgat minden szót, miközben a szíve sajdul belé. Hosszú pillanatokat vár, végül megindul, de csak a kis asztalon pihenő vizes tálig. A mellette heverő rongyot lustán veszi kézbe, finoman mártja a vízbe, majd óvatos mozdulatokkal törölgeti meg combjait. Egy pillanatra sem fordul hátra, az ágyból nézve tán úgy is tűnhet, hogy nem is érdekli. Ám az alsó ajkára erősen harapó fogak már apró sebet ejtettek, amiből a fémes íz el is nyomja a rum, a korábbi csókok minden ízét és emlékét. De, ha most nem harapja be a száját talán idő előtt szólalna meg, viszont ő mindent hallani akar. Leküzdi a benne fellobbanó mérget, a vele összeolvadó sajnálatot, csalódottságot. Mindazt, amit most a fiú miatt érez, amit igazából leginkább saját maga miatt érez. Újra fulldoklónak érzi magát, aki keservesen kapálódzik a felszín felé, de az eddig felé nyújtott kéz minduntalan tétovázik. A bokáira pedig csápok tekerednek és kínzó lassúsággal húzzák a sötét mélységbe. Az egyik pillanatban a rongyot, akár a vízzel teli tálat is képes lenne a fiúhoz vágni, de pillanatokon belül inkább úgy érzi, hogy a karjai közé akarja vonni, ölelni, csókolni, megnyugtatni.*
- Nem vagyunk.
*Válaszolja kurtán. Már nem akarja vissza a csendet, így hangját éles késként mélyeszti belé. Mint az őrült, aki addig akarja döfni, szúrni, amíg bármi felismerhető marad a porhüvelyéből. A csend most egyszeriben fájna. Corad hangját akarja hallani, amitől az egész teste képes volt lángba borulni. Érzi, hogy mit akar, azt is hallja, hogy a fiú vágya mi. Ám úgy tűnik, hogy mind a ketten elérhetetlennek tűnő ábrándokat akarnak kergetni.
Erősen markolja meg a szerencsétlen rongyot, amelyből az apró cseppek szinte fülsiketítő hangzavarral koppannak a tál mellett az asztal tetején.*
- Azt az inasfiút akarom. Aki hidd el nekem, hogy ott van még. Most hallom csak igazán visszaköszönni. Reggel mellette ébredni. Hogy mi most... Hogy holnap reggel is szeretkezzünk. Hogy érezzelek. Hogy megcsókolj. Meg holnap után is. Egy hat múlva. Jövőre tán. De te...?
*Pillant hátra válla fölött, miközben az ajkait letörli a nedves ronggyal, majd azt inkább visszaejti a vízbe.*
- Te most valami olyat kergetsz, ami nem létezik. Vagyis nem úgy, ahogy te gondolod.
*Sóhajt fel, ahogy a szavakat keresi, hogy érthető magyarázatot tudjon adni. De úgy látszik, hogy ha ideges, akkor csak a sértegetésekkel vakon vagdalózás megy igazán. Pedig most az utolsó dolog lenne a világban, hogy bántani akarná a fiút.*
- Én szerettem azt az inasfiút Corad. Te szeretted azt a lányt? Mert ez a lány is ő. Amit most láttál is ő. Nem vagyok több, nem vagyok kevesebb. Én az a régi lány vagyok. Ha tetszik, ha nem. Már tudom, hogy tudok többet nyújtani. Mást.
*Tesz egy lépést az ágy felé, de csupán csak addig, amíg a földre hányt inghez jut, amit felkapva teríti a hátára, hogy utána a kezeit is belebújtassa és összehúzza azt mellei előtt. Arca komoly, szinte riasztóan. Még maga is úgy érzi, hogy a kellemes nyárvég szellője megfagy, amint a szobába ér a nyitott ablakon keresztül. Noha izzik benne a csalódottság, amit inkább önmaga okoz. A sajnálat, hogy úgy érzi nem elég a fiú számára. Hogy sosem lesz jó. Hogy minden nap újra és újra akaratlanul belemélyeszti a karmait, amikkel csak gyógyulni vágyó sebeket fog feltépni.*
- De ettől nem változok semmit. Csak többet mutatok meg. De az ijedt kislány ugyan úgy ott van. Hiába bizonygatod, hogy leszarod mi volt régen. Hogy szarhatod le, mikor mindkettőnket arról győzködsz, hogy már nem vagyok ugyan az? Mikor tudod, hogy nincs így. Változtunk. Mindenki változik. De attól, hogy a gaz magja a rózsakertben pottyan le és esetleg virágot hoz, attól az ugyan úgy gaz marad. Ha kinyílik szebb. Talán a vadvirágcsokor éke. De nem egy kibaszott rózsa...
*Nyögi miközben egy kósza tincset dühösen, kegyetlenül söpör hátra az arcából.
Még saját szavaiban is kételkedik, hát akkor hogy hihetné el a fiúnak, hogy ő már nem az a lány, aki régen annyit bántotta? Mikor nem is így van. Ő az a lány. Az, aki megmerte mutatni, hogy ezek mellett van benne más is. Nem akármi helyett, hanem mellette szorosan. Ő az, aki az egyik pillanatban lehet undok, dühös, utasítgató, de a másikban kedves, törődő, érzékeny. Az egyetlen biztos pont benne az, hogy akarja a fiút. A felnőtté vált inast, még akkor is, ha az úgy látszik időnként hajlamos a bugyuta naivságra.
Rumot. Azt is akar. Az előbb olyan jó irányba terelte őket az a pár korty. Olyan jó volt ott. Most ide visszajutni olyan keserves. Még akkor is, ha rájuk fér egy kis tisztánlátás.
Nem tudja mit mondhatna még. Abban sem biztos, hogy ennek volt e bármi értelme. Az biztos, hogy most akarja azt a pár kortyot. Vagy egy kis szabad levegőt. Vagy újra visszabújni a fiú karjai közé, a nyakába fúrni az arcát, mélyen magába szívni az illatát. De a végén csak tehetetlenségében megrántja vállait és kisétál a konyhába, hogy az asztalon árválkodó rumosüveget magához marja. Ám annál tovább nem jut, minthogy szerencsétlen üveg nyakát szorítja.*
1671. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 15:43:11
Üzenet elküldve: 2024-09-16 15:43:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feszültnek érzi magát L'szka válaszától. A szinte félvállról odavetett mondattól, ami egyértelműen arra utal, hogy a lány nem tart rá igényt, csak erre és csak ennyire kellett neki. Mert vagy ez van, vagy az, hogy nem értette meg a kérdését. Esetleg nem is akarta megérteni. De ez sem jobb talán. Beleharap a nyelvébe, hogy a fájdalom kitisztítsa a fejét, mert a jelek szerint most erre van szüksége: tiszta fejre, és arra, hogy megint tudjon gondolkodni. Hogy ne vonja el a figyelmét a felülő lány, és a lány idomai, amik így pont az arcával egy magasságba kerülnek. A visszapattintott kérdés csak még feszültebbé teszi, érzi, hogy túl mélyre harap a nyelvében, száját sós íz tölti meg. De ezt most nem bánja. Mert legalább tud gondolkozni. Persze ezzel az újonnan visszaszerzett képességével sem jut sokra. Rögtön egy megállapítást tesz: ordas nagy hülye volt, hogy egyáltalán kinyitotta a száját. Ha csöndben maradt volna, akkor nem törte volna egészen apró szilánkokra az estét. De természetesen megszólalt. Meg is van az eredménye. De most nem csak ez a lényeg, hanem a lány kérdése is. Úgy merít bele saját érzéseibe, mintha egy sebes folyású patak aljáról akarna felvenni egy követ, aminek csupán a szélét látja zavarosan, és ujjai épp úgy csúsznak le mindarról ami most benne van, mint a síkos kavicsról tennék. Futtában, kapkodva végiggondolja a délutánt; az esőben egymással szemben állást, a mozdulatot ahogy odakint a lány alá nyúlt hogy felemelje, az eső illatát az ablakban állva és várva, a rum illatát a lány száján, azt az érzést, amit ő váltott ki a lányból, és azt, amit a lány váltott ki őbelőle. Hirtelen nem tudja, hogy valóban akarja-e L'szkát magának, vagy csak amolyan bosszú- és düh vezérelte egyesülésük volt, amivel tulajdonképpen nem feloldozták-, hanem még tovább alázták és gyalázták egymást – mert igazából egyikük sem képes a megbocsátásra, a továbblépésre, az újjászületésre.
Meghallja a lány hangjában a remegést ahogy az szinte támadólag kérdezgeti, megismeri ezt a hangsúlyt, hallotta már eleget. Legszívesebben a lány karja után kapna, visszarántaná maga mellé, és megharapná őt, mint valami megveszett irbisz. De nem nyúl utána. Még mindig félkönyéken támaszkodva nézi végig ahogy a lány feláll, de most talán még az a látvány is dühíti, amit így kap a lányból, hogy az háttal áll neki, fedetlen fenékkel.
Összeszorítja az állkapcsát, hanyatt dől, alkarjával eltakarja az arcát, szemét. Vesz egy lassú, mély lélegzetet. Majd még egyet. Orrát iszonyatos erősséggel tölti el a lány illata úgy, hogy az ágyában fekszik. Ettől az illattól érzi, hogy a benne pillanatok alatt felgyűlt feszültség szépen lassan szivárogni kezd, mintha egy gyertya faggyúja csöpögne ki a mellkasából. Előbb a düh múlik el, aztán a feszültség. A szégyen még egy kicsit ragaszodik. Tudja, hogy miért: azért, ahogy az imént érezte magát. Hallja az újabb szavakat, a durcás hangszínt, ezt a hangot is ismeri. És felőle azt csinál a lány, amit akar. Tulajdonképpen azt csinál, amit akar, csakhogy..*
- Nem tudom, hogy mit akarsz. *-mondja aztán végül ki az egyetlen mondatot, ami benne marad. Hangja kissé fáradtnak tűnik, nyoma sincs benne az iménti haragnak, ami szénakazalba dobott fáklyaként lángolt fel benne, és ahhoz hasonló gyorsasággal hamvadt is el. Karja továbbra is arca előtt van, nem érzi úgy, hogy el kéne vennie.-* Nem tudom. És ez.. eh.
*Elveszi karját maga elől, a feje alá hajtja, úgy pislog a sötétben a lány alakja felé, ha az még a szobában van.*
- Én tudod, mit akarok? Azt hiszem hogy azt, ami az előtt volt, mielőtt elrontottam volna most mindent. Az jó volt. Nekem jó. De nem tudom, hogy neked is jó volt-e. Nem tudom, hogy neked van-e igényed egyáltalán rám? Hogy akarsz-e még látni holnap is? És ez… *-elakad. Fogalma sincs, hogy hogyan folytassa, hogy hogyan mondja el azt, ami benne feszül, de még ő maga sincs tisztában azzal, hogy minek nevezze azt.-* Az előbb úgy éreztem, hogy te meg én.. hogy tényleg más emberek vagyunk. De nem vagyunk azok, ugye?
*Megint beleharap a nyelvébe.*
- De szeretném, ha azok lennénk. Legalább kicsit. Mert én nem akarlak bántani téged, L'szka. Érted? Leszarom, hogy mi volt régen. Láttalak.. most.. és tudom, hogy több vagy annál a régi lánynál. És nekem jó volt, hogy.. mi most. *-halk morranásszerű hangot hallat, és elhallgat. Nem tudja jobban megfogalmazni. Talán nem is kell. Talán így is túl sokat mondott. Vagy túl keveset. Vagy rosszul mondta, amit mondani akart. Már mindegy, beszélt, aztán a lány majd eldönti, hogy most dobja ki őt, vagy reggel. Legfeljebb reggelig elalszik az asztal mellett, az egyik széken ülve. Már nem számít. Már talán semmi sem számít.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feszültnek érzi magát L'szka válaszától. A szinte félvállról odavetett mondattól, ami egyértelműen arra utal, hogy a lány nem tart rá igényt, csak erre és csak ennyire kellett neki. Mert vagy ez van, vagy az, hogy nem értette meg a kérdését. Esetleg nem is akarta megérteni. De ez sem jobb talán. Beleharap a nyelvébe, hogy a fájdalom kitisztítsa a fejét, mert a jelek szerint most erre van szüksége: tiszta fejre, és arra, hogy megint tudjon gondolkodni. Hogy ne vonja el a figyelmét a felülő lány, és a lány idomai, amik így pont az arcával egy magasságba kerülnek. A visszapattintott kérdés csak még feszültebbé teszi, érzi, hogy túl mélyre harap a nyelvében, száját sós íz tölti meg. De ezt most nem bánja. Mert legalább tud gondolkozni. Persze ezzel az újonnan visszaszerzett képességével sem jut sokra. Rögtön egy megállapítást tesz: ordas nagy hülye volt, hogy egyáltalán kinyitotta a száját. Ha csöndben maradt volna, akkor nem törte volna egészen apró szilánkokra az estét. De természetesen megszólalt. Meg is van az eredménye. De most nem csak ez a lényeg, hanem a lány kérdése is. Úgy merít bele saját érzéseibe, mintha egy sebes folyású patak aljáról akarna felvenni egy követ, aminek csupán a szélét látja zavarosan, és ujjai épp úgy csúsznak le mindarról ami most benne van, mint a síkos kavicsról tennék. Futtában, kapkodva végiggondolja a délutánt; az esőben egymással szemben állást, a mozdulatot ahogy odakint a lány alá nyúlt hogy felemelje, az eső illatát az ablakban állva és várva, a rum illatát a lány száján, azt az érzést, amit ő váltott ki a lányból, és azt, amit a lány váltott ki őbelőle. Hirtelen nem tudja, hogy valóban akarja-e L'szkát magának, vagy csak amolyan bosszú- és düh vezérelte egyesülésük volt, amivel tulajdonképpen nem feloldozták-, hanem még tovább alázták és gyalázták egymást – mert igazából egyikük sem képes a megbocsátásra, a továbblépésre, az újjászületésre.
Meghallja a lány hangjában a remegést ahogy az szinte támadólag kérdezgeti, megismeri ezt a hangsúlyt, hallotta már eleget. Legszívesebben a lány karja után kapna, visszarántaná maga mellé, és megharapná őt, mint valami megveszett irbisz. De nem nyúl utána. Még mindig félkönyéken támaszkodva nézi végig ahogy a lány feláll, de most talán még az a látvány is dühíti, amit így kap a lányból, hogy az háttal áll neki, fedetlen fenékkel.
Összeszorítja az állkapcsát, hanyatt dől, alkarjával eltakarja az arcát, szemét. Vesz egy lassú, mély lélegzetet. Majd még egyet. Orrát iszonyatos erősséggel tölti el a lány illata úgy, hogy az ágyában fekszik. Ettől az illattól érzi, hogy a benne pillanatok alatt felgyűlt feszültség szépen lassan szivárogni kezd, mintha egy gyertya faggyúja csöpögne ki a mellkasából. Előbb a düh múlik el, aztán a feszültség. A szégyen még egy kicsit ragaszodik. Tudja, hogy miért: azért, ahogy az imént érezte magát. Hallja az újabb szavakat, a durcás hangszínt, ezt a hangot is ismeri. És felőle azt csinál a lány, amit akar. Tulajdonképpen azt csinál, amit akar, csakhogy..*
- Nem tudom, hogy mit akarsz. *-mondja aztán végül ki az egyetlen mondatot, ami benne marad. Hangja kissé fáradtnak tűnik, nyoma sincs benne az iménti haragnak, ami szénakazalba dobott fáklyaként lángolt fel benne, és ahhoz hasonló gyorsasággal hamvadt is el. Karja továbbra is arca előtt van, nem érzi úgy, hogy el kéne vennie.-* Nem tudom. És ez.. eh.
*Elveszi karját maga elől, a feje alá hajtja, úgy pislog a sötétben a lány alakja felé, ha az még a szobában van.*
- Én tudod, mit akarok? Azt hiszem hogy azt, ami az előtt volt, mielőtt elrontottam volna most mindent. Az jó volt. Nekem jó. De nem tudom, hogy neked is jó volt-e. Nem tudom, hogy neked van-e igényed egyáltalán rám? Hogy akarsz-e még látni holnap is? És ez… *-elakad. Fogalma sincs, hogy hogyan folytassa, hogy hogyan mondja el azt, ami benne feszül, de még ő maga sincs tisztában azzal, hogy minek nevezze azt.-* Az előbb úgy éreztem, hogy te meg én.. hogy tényleg más emberek vagyunk. De nem vagyunk azok, ugye?
*Megint beleharap a nyelvébe.*
- De szeretném, ha azok lennénk. Legalább kicsit. Mert én nem akarlak bántani téged, L'szka. Érted? Leszarom, hogy mi volt régen. Láttalak.. most.. és tudom, hogy több vagy annál a régi lánynál. És nekem jó volt, hogy.. mi most. *-halk morranásszerű hangot hallat, és elhallgat. Nem tudja jobban megfogalmazni. Talán nem is kell. Talán így is túl sokat mondott. Vagy túl keveset. Vagy rosszul mondta, amit mondani akart. Már mindegy, beszélt, aztán a lány majd eldönti, hogy most dobja ki őt, vagy reggel. Legfeljebb reggelig elalszik az asztal mellett, az egyik széken ülve. Már nem számít. Már talán semmi sem számít.*
1670. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 14:20:51
Üzenet elküldve: 2024-09-16 14:20:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
*Hiába az arcáról levakarhatatlan mosoly, belülről akkor is mardossa a gondolat, hogy nem egészen volt meggyőző a fiú számára. Ez pedig bosszantja is kicsit, de leginkább csak bántja, hogy most megint visszasodródik valami olyanba, amiből úgy nézett ki, hogy mind a ketten kikecmeregtek. Legalábbis egy kicsit. De remélte, hogy azért ennél jóval több kellemes idejük lehet. Tán tévedett és ez nem igazán engedi vissza abba az alig megismert békébe és nyugalomba. Ő maga is olyan szívesen mondana még valami nyugtatót. Valami kedveset, amitől ismét tovatűnik a kettejüket körbe ölelő kétség és a sok bosszúság. De ő maga sem nyugodt, cseppet sem, így nem is nagyon jönnek ajkaira a szavak. Meg egyébként sem szeretne valami butaságot mondani, amivel éppen az ellenkező hatást érné el.*
- Most is találtunk.
*Bólint határozottan, ahogy inkább elfordítja fejét, hogy a fiú gondterhelt arca helyett a plafont fürkéssze. Egyáltalán nem kedves az új látvány, sokkal izgalmasabb a kékekbe veszni, de attól tart, hogy ha sokáig merül el bennük a végén tényleg szavakba fogja önteni a gondolatait. Amit most nagyon nem szeretne. Miért olyan nehéz kiélvezni a békét?
Ha nem érezne késztetést, hogy újra és mindig a fiú ajkaira tapadjon, akkor esküt tenne arra, hogy legközelebb inkább beköti a száját. De az ő gondolatainak súlya is nehéz lehet, ha ez a megállapítás sem csal újabb mosolyt az arcára.
A nevét hallva kissé megrezzen, majd alsó ajkát beharapva szusszan fel, ám szemeit nem fordítja vissza a fiúra.*
- Hm?
*Pislog párat a kérdés hallatán, amikor pedig érkezik az újabb végül csak ráeszi a fene, hogy ránézzen.*
- Ha velem vagy, mint most.
*Bólint újfent, majd lassan felülve söpri hátra összekócolt tincseit.*
- Te tudod mit akarsz Corad?
*Fordítja is vissza fegyverként a kérdést. Őszintén kíváncsi, hogy a fiú mennyire van tisztában a mai nap után érzésekkel, vágyakkal. Mert az ő fejében zavar van. Sok mindent akar, de vajon szabad vagy helyes-e. Mennyire biztos, hogy a hirtelen rájuk törő megannyi érzelem valós e, vagy csak régóta gyűlő feszültségek levezetésére találtak egy módszert, amihez éppen ketten voltak itt egymásnak? Érezni akarja magán, magában a fiút. Látni az arcát, hallani a hangját. De vajon holnap is? Corad vajon holnap is akarja még őt? Csókolni, érinteni, érezni? Vagy ismét idegesíteni fogja már a puszta ténye is annak, hogy a lány még lélegzik?
Most nagyon bosszús a fiúra, hogy ilyeneket kérdez. És magára is, hogy nem tudja a válaszokat.*
- Szerinted mit akarok? Mit akarhatok? Mire gondolsz?
*Hangja kissé megremeg, ahogy újból rászáll a feszültség. De végül csak összepréseli az ajkát, majd lassan lecsúszik az ágyról, hogy már csak a selyemlepedőből áradó meleg árulkodjon arról, hogy az előbb még ott volt a fiú mellett. Ám lassan az is kihűl.
Ahogy mezítelen talpai a padlót érik lassan felkel, a tagjai még fáradtak erőtlenek, ami azért hagy némi kellemes emléket is érzelmei viharában. Abba pedig egyenesen belepirul, ahogy belsőcombjára simít, majd a maga elé húzott ujjak hegyén megpillantja a vérszínnel keveredett ragacsosságot. És már az is dühíti, hogy ha nem lenne most megint ilyen durcás, biz'Istenekre azon nyomban visszafeküdne, hogy újból megízlelje az ágyékának gyönyört nyújtó heves feszítést.*
- Mosakodni. Na azt akarok...
*Dünnyögi, akár az a régi, durcás lány, abból a szép házból.*
*Hiába az arcáról levakarhatatlan mosoly, belülről akkor is mardossa a gondolat, hogy nem egészen volt meggyőző a fiú számára. Ez pedig bosszantja is kicsit, de leginkább csak bántja, hogy most megint visszasodródik valami olyanba, amiből úgy nézett ki, hogy mind a ketten kikecmeregtek. Legalábbis egy kicsit. De remélte, hogy azért ennél jóval több kellemes idejük lehet. Tán tévedett és ez nem igazán engedi vissza abba az alig megismert békébe és nyugalomba. Ő maga is olyan szívesen mondana még valami nyugtatót. Valami kedveset, amitől ismét tovatűnik a kettejüket körbe ölelő kétség és a sok bosszúság. De ő maga sem nyugodt, cseppet sem, így nem is nagyon jönnek ajkaira a szavak. Meg egyébként sem szeretne valami butaságot mondani, amivel éppen az ellenkező hatást érné el.*
- Most is találtunk.
*Bólint határozottan, ahogy inkább elfordítja fejét, hogy a fiú gondterhelt arca helyett a plafont fürkéssze. Egyáltalán nem kedves az új látvány, sokkal izgalmasabb a kékekbe veszni, de attól tart, hogy ha sokáig merül el bennük a végén tényleg szavakba fogja önteni a gondolatait. Amit most nagyon nem szeretne. Miért olyan nehéz kiélvezni a békét?
Ha nem érezne késztetést, hogy újra és mindig a fiú ajkaira tapadjon, akkor esküt tenne arra, hogy legközelebb inkább beköti a száját. De az ő gondolatainak súlya is nehéz lehet, ha ez a megállapítás sem csal újabb mosolyt az arcára.
A nevét hallva kissé megrezzen, majd alsó ajkát beharapva szusszan fel, ám szemeit nem fordítja vissza a fiúra.*
- Hm?
*Pislog párat a kérdés hallatán, amikor pedig érkezik az újabb végül csak ráeszi a fene, hogy ránézzen.*
- Ha velem vagy, mint most.
*Bólint újfent, majd lassan felülve söpri hátra összekócolt tincseit.*
- Te tudod mit akarsz Corad?
*Fordítja is vissza fegyverként a kérdést. Őszintén kíváncsi, hogy a fiú mennyire van tisztában a mai nap után érzésekkel, vágyakkal. Mert az ő fejében zavar van. Sok mindent akar, de vajon szabad vagy helyes-e. Mennyire biztos, hogy a hirtelen rájuk törő megannyi érzelem valós e, vagy csak régóta gyűlő feszültségek levezetésére találtak egy módszert, amihez éppen ketten voltak itt egymásnak? Érezni akarja magán, magában a fiút. Látni az arcát, hallani a hangját. De vajon holnap is? Corad vajon holnap is akarja még őt? Csókolni, érinteni, érezni? Vagy ismét idegesíteni fogja már a puszta ténye is annak, hogy a lány még lélegzik?
Most nagyon bosszús a fiúra, hogy ilyeneket kérdez. És magára is, hogy nem tudja a válaszokat.*
- Szerinted mit akarok? Mit akarhatok? Mire gondolsz?
*Hangja kissé megremeg, ahogy újból rászáll a feszültség. De végül csak összepréseli az ajkát, majd lassan lecsúszik az ágyról, hogy már csak a selyemlepedőből áradó meleg árulkodjon arról, hogy az előbb még ott volt a fiú mellett. Ám lassan az is kihűl.
Ahogy mezítelen talpai a padlót érik lassan felkel, a tagjai még fáradtak erőtlenek, ami azért hagy némi kellemes emléket is érzelmei viharában. Abba pedig egyenesen belepirul, ahogy belsőcombjára simít, majd a maga elé húzott ujjak hegyén megpillantja a vérszínnel keveredett ragacsosságot. És már az is dühíti, hogy ha nem lenne most megint ilyen durcás, biz'Istenekre azon nyomban visszafeküdne, hogy újból megízlelje az ágyékának gyönyört nyújtó heves feszítést.*
- Mosakodni. Na azt akarok...
*Dünnyögi, akár az a régi, durcás lány, abból a szép házból.*
1669. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 09:44:34
Üzenet elküldve: 2024-09-16 09:44:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi, hogy tényleg kár volt megszólalnia. Az történt, amitől félt: összetört valamit, amit ketten, közös erőfeszítéssel, nagy-nehezen építettek össze. A szoba csöndjében szinte hallani véli az iménti békés-csöndes hangulat földre hulló szilánkjainak csörömpölését. A lány sóhaja felé löki a levegőt, és a levegővel együtt a finom vibrálást is, amivel öntudatlanul is reagál azokra a szavakra, amiket kiejtett a száján. Csöndben kellett volna maradnia. Vagy valami mást válaszolni, kitalálni valamit gyorsan, vagy akár hazudni. Bár hazudni nem akarna. Neki nem. Az olyan lenne, mintha nem csak véletlenül törné össze amit közösen építenek, hanem szánt szándékkal, és direkt meg is tiporná azt a csizmasarkával.
Nem tudja, hogy miért ilyen nehéz ez. Úgy beszélni, hogy azzal nem mar a másikba, nem kelt benne rossz gondolatokat és érzéseket. Mert a lány hiába is tagadná le ha rákérdezne, érzi rajta, hogy az a pár szó amit elejtett a sötétben, valamit elrontott. Kicsit olyan ez, mint előre érezni, hogy rossz idő jön. Nem kell látni hozzá az égen a felhőket, nem kell a szélbe szagolni; érződik az a csontban és az idegeken táncoló apró szikrákban. Ez is pont olyan. Hiába a könnyűnek tűnő szavak és a játékosság, nehezen tudná csak elhinni, hogy ezeket a lány komolyan is gondolja. Hirtelen a harag szikráját érzi magában, de az nem L'szka felé csap, hanem saját maga irányába. Feloldozás, változás, új holnap..? A fenét. Ők tényleg ugyanazok. Hiszen L'szka is megmondta. Nincs régi, és nincs új vöröshajú lány. Ugyanaz van. És ugyanaz az összeszorított szájú makacs inas. Ha változott is valami, az csupán annyi, hogy már felnőve képesek látni azt, hogy annak idején hol hibáztak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy soha többet nem fognak új hibákat elkövetni. Vagy ha már itt tartunk: nem fogják elkövetni újra a régi hibákat.
Vesz egy mély levegőt, reméli, hogy amikor kifújja, ez a sok gondolat is elszáll majd belőle. Most nincs ezekre szüksége. Teljesen másra van szüksége. Gyengéden magához öleli azt, amire szüksége van.*
- Gondolod, hogy találtunk rá..? *-kérdez vissza halkan dünnyögve-* No jól van. Tulajdonképpen tényleg nem egy rossz módszer.
*Visszahajtja fejét a párnára, orrát csiklandozni kezdi egy vörös hajszál. Legalábbis gondolja, hogy vörös, mert ez nem a saját haja. Még az illata is egészen más. Gondolatai visszasodródnak a lány szavaihoz. L'szka oda sem figyelve kimondott valamit, ami benne egy ideje már kaparássza a falat. Vagy talán mégsem véletlen volt? Mi van akkor, ha a lányt is épp annyira marcangolja ugyanaz, ami őt is? A kurva életbe, miért olyan nehéz ez: beszélgetni? Miért egyszerűbb csöndben lenni, nem kimondani a dolgokat? Miért könnyebb beleharapni a saját nyelvébe ahelyett, hogy venne egy mély levegőt, és kimondaná azt, ami odabent van? Bármelyikük is. Hogy a francba lehetnek annyira ostobák, hogy még most is, miután látták, hogy mit tudnak adni egymásnak -és ez még csak egy része az egésznek, ami akkora, hogy felfogni sem tudja!-, inkább csak csöndben fekszenek egymás mellett, hagyva, hogy ugyanaz töltse ki őket, ami már évek óta teszi? Összeszorítja az állkapcsát. Nem jó ez így, gondolja. Ha a lány inkább elbújni akar és magában rágódni, akkor neki kell kimondania a dolgokat. Arrébb simítja a hajszálat az orrától.*
- L'szka? *-szólal meg halkan. Valamiért úgy érzi, hogy most nagyon örülne neki, ha teljesen sötét lenne, és semmi sem látszódna belőle.-* Ha veled vagyok?
*Felkönyököl, hirtelen úgy dönt, hogy talán mégse' legyen sötét, látni akar, látni akarja a lány arcát, és a szemeit. A félhomály remegő, halvány aranyában megkeresi azokat a szép, zöld szemeket. Még ha tulajdonképpen nem is látja most a színüket.*
- Azt mondtad, ha veled vagyok. Ezt akarod?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi, hogy tényleg kár volt megszólalnia. Az történt, amitől félt: összetört valamit, amit ketten, közös erőfeszítéssel, nagy-nehezen építettek össze. A szoba csöndjében szinte hallani véli az iménti békés-csöndes hangulat földre hulló szilánkjainak csörömpölését. A lány sóhaja felé löki a levegőt, és a levegővel együtt a finom vibrálást is, amivel öntudatlanul is reagál azokra a szavakra, amiket kiejtett a száján. Csöndben kellett volna maradnia. Vagy valami mást válaszolni, kitalálni valamit gyorsan, vagy akár hazudni. Bár hazudni nem akarna. Neki nem. Az olyan lenne, mintha nem csak véletlenül törné össze amit közösen építenek, hanem szánt szándékkal, és direkt meg is tiporná azt a csizmasarkával.
Nem tudja, hogy miért ilyen nehéz ez. Úgy beszélni, hogy azzal nem mar a másikba, nem kelt benne rossz gondolatokat és érzéseket. Mert a lány hiába is tagadná le ha rákérdezne, érzi rajta, hogy az a pár szó amit elejtett a sötétben, valamit elrontott. Kicsit olyan ez, mint előre érezni, hogy rossz idő jön. Nem kell látni hozzá az égen a felhőket, nem kell a szélbe szagolni; érződik az a csontban és az idegeken táncoló apró szikrákban. Ez is pont olyan. Hiába a könnyűnek tűnő szavak és a játékosság, nehezen tudná csak elhinni, hogy ezeket a lány komolyan is gondolja. Hirtelen a harag szikráját érzi magában, de az nem L'szka felé csap, hanem saját maga irányába. Feloldozás, változás, új holnap..? A fenét. Ők tényleg ugyanazok. Hiszen L'szka is megmondta. Nincs régi, és nincs új vöröshajú lány. Ugyanaz van. És ugyanaz az összeszorított szájú makacs inas. Ha változott is valami, az csupán annyi, hogy már felnőve képesek látni azt, hogy annak idején hol hibáztak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy soha többet nem fognak új hibákat elkövetni. Vagy ha már itt tartunk: nem fogják elkövetni újra a régi hibákat.
Vesz egy mély levegőt, reméli, hogy amikor kifújja, ez a sok gondolat is elszáll majd belőle. Most nincs ezekre szüksége. Teljesen másra van szüksége. Gyengéden magához öleli azt, amire szüksége van.*
- Gondolod, hogy találtunk rá..? *-kérdez vissza halkan dünnyögve-* No jól van. Tulajdonképpen tényleg nem egy rossz módszer.
*Visszahajtja fejét a párnára, orrát csiklandozni kezdi egy vörös hajszál. Legalábbis gondolja, hogy vörös, mert ez nem a saját haja. Még az illata is egészen más. Gondolatai visszasodródnak a lány szavaihoz. L'szka oda sem figyelve kimondott valamit, ami benne egy ideje már kaparássza a falat. Vagy talán mégsem véletlen volt? Mi van akkor, ha a lányt is épp annyira marcangolja ugyanaz, ami őt is? A kurva életbe, miért olyan nehéz ez: beszélgetni? Miért egyszerűbb csöndben lenni, nem kimondani a dolgokat? Miért könnyebb beleharapni a saját nyelvébe ahelyett, hogy venne egy mély levegőt, és kimondaná azt, ami odabent van? Bármelyikük is. Hogy a francba lehetnek annyira ostobák, hogy még most is, miután látták, hogy mit tudnak adni egymásnak -és ez még csak egy része az egésznek, ami akkora, hogy felfogni sem tudja!-, inkább csak csöndben fekszenek egymás mellett, hagyva, hogy ugyanaz töltse ki őket, ami már évek óta teszi? Összeszorítja az állkapcsát. Nem jó ez így, gondolja. Ha a lány inkább elbújni akar és magában rágódni, akkor neki kell kimondania a dolgokat. Arrébb simítja a hajszálat az orrától.*
- L'szka? *-szólal meg halkan. Valamiért úgy érzi, hogy most nagyon örülne neki, ha teljesen sötét lenne, és semmi sem látszódna belőle.-* Ha veled vagyok?
*Felkönyököl, hirtelen úgy dönt, hogy talán mégse' legyen sötét, látni akar, látni akarja a lány arcát, és a szemeit. A félhomály remegő, halvány aranyában megkeresi azokat a szép, zöld szemeket. Még ha tulajdonképpen nem is látja most a színüket.*
- Azt mondtad, ha veled vagyok. Ezt akarod?
1668. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 08:46:53
Üzenet elküldve: 2024-09-16 08:46:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
*A szobára telepedő nyugalom, mély némaság nyugtatólag hat. Egészen addig a pontig, amíg nem pillant a fiú arcára. Akkor pedig valami kellemetlen érzés, egy apró szúrás hasít végig rajta. Az aggodalom. Ez pedig hamar elsöpri a mámor okozta bódulatot, ami az előző pillanatig még olyan kellemesen bizsergette végig az egész testét. Noha igyekszik a világnak, a fiúnak kifelé azt mutatni, hogy minden rendben, de valahogy megint másnak látja az arcát. Valami olyat vél felfedezni, ami kissé azért nyugtalanítja. Bár az sem kizárt, hogy a múlt férge rágcsál még mindig benne olyan lyukakat, amiből felesleges gondolatok kúsznak elő. De mégis...
Lassan pedig érkezik a válasz, amitől először meglepetten kúsznak magasabbra a finom ívű szemöldökök, de a végére csak egy halk, kesernyés sóhaj bukik elő. És az érzés, hogy kár volt kérdeznie. Főleg, mert határozottan úgy érzi, hogy a fiú bolondságot mond, hogy nincs igaza. A kezdeti örömöt pedig súlyosan megmérgezi az, hogy ismét fellángol annak gondolata, hogy mindenért csak magát képes felelőssé tenni. Ha gyerekként nem hallgat a rossz szavakra, ha nem sértődik meg ok nélkül, ha a benne születő sértett kislányt nem ereszti rá a világra, akkor nem lenne semmi ok, hogy bárki is bocsánatot kérjen. Corad akkor azzá vált, amivé a lány formálta. A harag kezei zárták a fiú köré az ujjait, hogy gyűrje, nyomja, s a végén egy amorf szoborként állították fel már együtt az egymás iránt érzett megvetés szobrát. Ezt nem az egykori inas indította el, hanem éppen a kis hercegnő.*
- Mindketten. De neked nincs miért bocsánatot kérni. Ha velem vagy... erről szokj le.
*Mosolyodik végül el, ahogy mutatóujjával finoman az orra hegyére bök. Rövidre zárja a dolgot, nem kezd bele az őt marcangoló gondolatok firtatásába. Továbbra is bánja, hogy rákérdezett, de talán jobb, hogy ez kijött a fiúból. De az este további részében inkább a múltat hagyná tovább feküdni abban a gödörben, amit együtt ástak ki. Ha akar, felőle holnap már kimászhat, hogy tovább tépje a húsát, marcangolja a lelkét. De ma nem.*
- Egyébként meg, ha jóvá akarod tenni, akkor úgy hiszem találtunk rá megfelelő módot.
*Ölti ki a nyelvét játékosan. Belemenekül a mókába, akár a szenvedélybe is újra, ha a fiúnak attól könnyebb lesz. A lelke mélyén megbújó kesernyés gondolatokat inkább ízleli egyedül. Bőven van tartozása a fiú felé és eljött az a pillanat, amikor lett számára valaki fontos, aki miatt végre talán képes lesz magát a háttérbe szorítani. Még akkor is, ha a húsába fúródó pengék hegye minden mozdulatnál beljebb nyomódnak, vért és fájdalmat fakasztanak. A sebekre talán elég lesz gyógyírnek az, hogy minden múltbéli sérelmet enyhítsen a másikban.*
*A szobára telepedő nyugalom, mély némaság nyugtatólag hat. Egészen addig a pontig, amíg nem pillant a fiú arcára. Akkor pedig valami kellemetlen érzés, egy apró szúrás hasít végig rajta. Az aggodalom. Ez pedig hamar elsöpri a mámor okozta bódulatot, ami az előző pillanatig még olyan kellemesen bizsergette végig az egész testét. Noha igyekszik a világnak, a fiúnak kifelé azt mutatni, hogy minden rendben, de valahogy megint másnak látja az arcát. Valami olyat vél felfedezni, ami kissé azért nyugtalanítja. Bár az sem kizárt, hogy a múlt férge rágcsál még mindig benne olyan lyukakat, amiből felesleges gondolatok kúsznak elő. De mégis...
Lassan pedig érkezik a válasz, amitől először meglepetten kúsznak magasabbra a finom ívű szemöldökök, de a végére csak egy halk, kesernyés sóhaj bukik elő. És az érzés, hogy kár volt kérdeznie. Főleg, mert határozottan úgy érzi, hogy a fiú bolondságot mond, hogy nincs igaza. A kezdeti örömöt pedig súlyosan megmérgezi az, hogy ismét fellángol annak gondolata, hogy mindenért csak magát képes felelőssé tenni. Ha gyerekként nem hallgat a rossz szavakra, ha nem sértődik meg ok nélkül, ha a benne születő sértett kislányt nem ereszti rá a világra, akkor nem lenne semmi ok, hogy bárki is bocsánatot kérjen. Corad akkor azzá vált, amivé a lány formálta. A harag kezei zárták a fiú köré az ujjait, hogy gyűrje, nyomja, s a végén egy amorf szoborként állították fel már együtt az egymás iránt érzett megvetés szobrát. Ezt nem az egykori inas indította el, hanem éppen a kis hercegnő.*
- Mindketten. De neked nincs miért bocsánatot kérni. Ha velem vagy... erről szokj le.
*Mosolyodik végül el, ahogy mutatóujjával finoman az orra hegyére bök. Rövidre zárja a dolgot, nem kezd bele az őt marcangoló gondolatok firtatásába. Továbbra is bánja, hogy rákérdezett, de talán jobb, hogy ez kijött a fiúból. De az este további részében inkább a múltat hagyná tovább feküdni abban a gödörben, amit együtt ástak ki. Ha akar, felőle holnap már kimászhat, hogy tovább tépje a húsát, marcangolja a lelkét. De ma nem.*
- Egyébként meg, ha jóvá akarod tenni, akkor úgy hiszem találtunk rá megfelelő módot.
*Ölti ki a nyelvét játékosan. Belemenekül a mókába, akár a szenvedélybe is újra, ha a fiúnak attól könnyebb lesz. A lelke mélyén megbújó kesernyés gondolatokat inkább ízleli egyedül. Bőven van tartozása a fiú felé és eljött az a pillanat, amikor lett számára valaki fontos, aki miatt végre talán képes lesz magát a háttérbe szorítani. Még akkor is, ha a húsába fúródó pengék hegye minden mozdulatnál beljebb nyomódnak, vért és fájdalmat fakasztanak. A sebekre talán elég lesz gyógyírnek az, hogy minden múltbéli sérelmet enyhítsen a másikban.*
1667. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 06:55:39
Üzenet elküldve: 2024-09-16 06:55:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*Hiába akar csöndben maradni, azok a szép, zöld szemek, amiknek most igazából nem is látja a színét, észreveszik rajta, hogy csírát vetett benne a gondolat. Nem akar megszólalni. Csak feküdni akar, a lány galambmelegében, hagyni hogy az simogassa, és visszasimogatni őt. Nem tudja, hogy ha megszólal, akkor nem törne-e meg valamit a csöndön kívül is - a békét, a nyugalmat és az összhangot. De tudja, hogy ha kérdezték, akkor válaszolnia kell. A hallgatással talán csak nagyobb kárt okozna. Hiszen most még annyira könnyű lenne félreérteni a másikat, hogy mit miért tesz, vagy mond.. És a megszületett gondolat most a mellkasára telepedik, mint valami éjszakai, dermesztő ludvérc; kegyetlenül préselve kifelé a levegőt a hangszálain át, miközben szájába nyúlva forgatja nyelvét ujjával undok és konok módon. Maga is tudja, hogy a szó, ami kikívánkozik belőle, nem sok kárt okozott még amióta csak világ a világ, most mégis olyan dolgok húzódnak mögötte, amik egy pillanat alatt, ostorcsapás-szerűn űzhetnék el mellőle L'szkát. Halkan megköszörüli a torkát, utolsót rág a ludvérc ujjain, végül megszólal.*
- Bocsánat. *-a szó halkan gurul a szoba csendjébe, mint egy fagolyó. Tudja, hogy önmagában ez az egy nem is elég, így arcát a lány vállához simítva utána gurít még párat.-* Nem.. ezért. Hanem azért, ami régen volt. Tényleg csak egy idióta voltam.
*A mellkasa felszabadul, szaggatottan sóhajt egyet. Ezzel a sóhajjal szabadul meg pár újabb, bőre alá fúródó, sajgó múlt-szilánktól, hogy az ne is tudja tovább mérgezni a jelent. A jövőt. Mert bármit is hoz a holnap, meg akar szabadulni ettől.
Ujjait L'szka derekára simítja, csöndben van. A lány légzését figyeli, amit a bőrén érez, beszívja az illatát, ami most az övével keveredik. Megtalál magában valamit, amit régóta hajszolt már, de sosem tudott megragadni. A békét. Ha csak ennyit kaphatott a lánytól és ettől a találkozástól, akkor már megérte. Ha ehhez hasonlót tudott nyújtani L'szkának, akkor az csak még jobb. Akkor sikeres volt a feloldozás. Arra gondol, hogy ha mindketten meg tudnának békülni a múlttal, egymással, akkor ugyan elfelejteni sosem fogják tudni, de legalább együtt tudnának élni vele. Az meg fontos lenne ahhoz, hogy ha a jövőben szeretnének új emlékeket adni egymásnak. De nem tudja, hogy a lány mit akar. Arra gondol, hogy mennyivel könnyebb lenne minderről beszélni, és hogy milyen kár, hogy mégis csendben maradni a legkönnyebb. Orrával végigsimít a váll puha bőrén.*
*Hiába akar csöndben maradni, azok a szép, zöld szemek, amiknek most igazából nem is látja a színét, észreveszik rajta, hogy csírát vetett benne a gondolat. Nem akar megszólalni. Csak feküdni akar, a lány galambmelegében, hagyni hogy az simogassa, és visszasimogatni őt. Nem tudja, hogy ha megszólal, akkor nem törne-e meg valamit a csöndön kívül is - a békét, a nyugalmat és az összhangot. De tudja, hogy ha kérdezték, akkor válaszolnia kell. A hallgatással talán csak nagyobb kárt okozna. Hiszen most még annyira könnyű lenne félreérteni a másikat, hogy mit miért tesz, vagy mond.. És a megszületett gondolat most a mellkasára telepedik, mint valami éjszakai, dermesztő ludvérc; kegyetlenül préselve kifelé a levegőt a hangszálain át, miközben szájába nyúlva forgatja nyelvét ujjával undok és konok módon. Maga is tudja, hogy a szó, ami kikívánkozik belőle, nem sok kárt okozott még amióta csak világ a világ, most mégis olyan dolgok húzódnak mögötte, amik egy pillanat alatt, ostorcsapás-szerűn űzhetnék el mellőle L'szkát. Halkan megköszörüli a torkát, utolsót rág a ludvérc ujjain, végül megszólal.*
- Bocsánat. *-a szó halkan gurul a szoba csendjébe, mint egy fagolyó. Tudja, hogy önmagában ez az egy nem is elég, így arcát a lány vállához simítva utána gurít még párat.-* Nem.. ezért. Hanem azért, ami régen volt. Tényleg csak egy idióta voltam.
*A mellkasa felszabadul, szaggatottan sóhajt egyet. Ezzel a sóhajjal szabadul meg pár újabb, bőre alá fúródó, sajgó múlt-szilánktól, hogy az ne is tudja tovább mérgezni a jelent. A jövőt. Mert bármit is hoz a holnap, meg akar szabadulni ettől.
Ujjait L'szka derekára simítja, csöndben van. A lány légzését figyeli, amit a bőrén érez, beszívja az illatát, ami most az övével keveredik. Megtalál magában valamit, amit régóta hajszolt már, de sosem tudott megragadni. A békét. Ha csak ennyit kaphatott a lánytól és ettől a találkozástól, akkor már megérte. Ha ehhez hasonlót tudott nyújtani L'szkának, akkor az csak még jobb. Akkor sikeres volt a feloldozás. Arra gondol, hogy ha mindketten meg tudnának békülni a múlttal, egymással, akkor ugyan elfelejteni sosem fogják tudni, de legalább együtt tudnának élni vele. Az meg fontos lenne ahhoz, hogy ha a jövőben szeretnének új emlékeket adni egymásnak. De nem tudja, hogy a lány mit akar. Arra gondol, hogy mennyivel könnyebb lenne minderről beszélni, és hogy milyen kár, hogy mégis csendben maradni a legkönnyebb. Orrával végigsimít a váll puha bőrén.*
1666. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-16 06:17:52
Üzenet elküldve: 2024-09-16 06:17:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
*Az öröm és testének nyugtató kielégülése mellé, ahogy az elméjét uraló köd lassan szerte foszlani látszik, azért még egy érzés kezdi magát beküzdeni. A bűntudat. A bűntudat amiatt, hogy megannyi évet vesztegetett el, mert hiszékeny volt, naiv és befolyásolható. Mert nem volt mersze mások véleményével szembe szállni. Valahol mélyen tudta, hogy mire vágyik, kire vágyik igazán, de balga mód ezt elnyomta azért, hogy egy olyan világnak megfeleljen, amibe egészen a mai reggelig visszavágyott. Azután jött valami régi egy egészen új köntösben, hogy a régi világ képét lesatírozza a pergamenről, hogy helyette együtt fessenek valami sokkal elkápráztatóbbat, amin uralkodik a gyönyör, az elégedettség és talán a megbocsájtás is helyet kap. Hogy ez a világ meddig fog terjeszkedni, épülni és szépülni? Azt meghagyja a holnapnak, hogy megválaszolja. De amíg ma van, addig a ma szépségeit fedezi fel, a ma lehetőségeibe kapaszkodik tíz körömmel. Mert megérdemli. Megérdemlik, hogy évek hosszú elnyomása, bosszúsága és gyűlölete után végre azzá válhassanak, akiknek talán születésükkor szánták az Istenek.
Az a két szó, az csak az övék. Akármit is hoz a következő nap, hat vagy év, ezt már nem tudja tőlük elvenni senki. S noha ismét parázslik benne némi aggodalom, most nem hagyja, hogy az kézen fogja. Ahogy legördül róla a fiú ő maga is rendületlen bújik annak testéhez, mintha attól tartana, hogy ha megérzi a szoba hűvösét a kellemes meleg helyett, akkor kiderül, hogy ez az egész valami meg sem történt álom. Ujjai lassan cirógatnak végig az arcán, vállán, majd le a karján, hogy a legapróbb érintésekkel is megbizonyosodjon arról, hogy nincs így. Hogy Ők és most.
Ahogy a smaragdszín szemek ismét találkoznak a másikéval kissé kérdőn vonja fel a szemöldökeit. A fejét hátrébb húzza, hogy jobban szemügyre tudja venni az arcát.*
- Üh? Mi az?
*Simít vissza az arcára, majd ujjai finoman cirógatnak fel a szőke tincsek közé, hogy szórakozottan kezdjenek egy-egy tinccsel játszani.*
*Az öröm és testének nyugtató kielégülése mellé, ahogy az elméjét uraló köd lassan szerte foszlani látszik, azért még egy érzés kezdi magát beküzdeni. A bűntudat. A bűntudat amiatt, hogy megannyi évet vesztegetett el, mert hiszékeny volt, naiv és befolyásolható. Mert nem volt mersze mások véleményével szembe szállni. Valahol mélyen tudta, hogy mire vágyik, kire vágyik igazán, de balga mód ezt elnyomta azért, hogy egy olyan világnak megfeleljen, amibe egészen a mai reggelig visszavágyott. Azután jött valami régi egy egészen új köntösben, hogy a régi világ képét lesatírozza a pergamenről, hogy helyette együtt fessenek valami sokkal elkápráztatóbbat, amin uralkodik a gyönyör, az elégedettség és talán a megbocsájtás is helyet kap. Hogy ez a világ meddig fog terjeszkedni, épülni és szépülni? Azt meghagyja a holnapnak, hogy megválaszolja. De amíg ma van, addig a ma szépségeit fedezi fel, a ma lehetőségeibe kapaszkodik tíz körömmel. Mert megérdemli. Megérdemlik, hogy évek hosszú elnyomása, bosszúsága és gyűlölete után végre azzá válhassanak, akiknek talán születésükkor szánták az Istenek.
Az a két szó, az csak az övék. Akármit is hoz a következő nap, hat vagy év, ezt már nem tudja tőlük elvenni senki. S noha ismét parázslik benne némi aggodalom, most nem hagyja, hogy az kézen fogja. Ahogy legördül róla a fiú ő maga is rendületlen bújik annak testéhez, mintha attól tartana, hogy ha megérzi a szoba hűvösét a kellemes meleg helyett, akkor kiderül, hogy ez az egész valami meg sem történt álom. Ujjai lassan cirógatnak végig az arcán, vállán, majd le a karján, hogy a legapróbb érintésekkel is megbizonyosodjon arról, hogy nincs így. Hogy Ők és most.
Ahogy a smaragdszín szemek ismét találkoznak a másikéval kissé kérdőn vonja fel a szemöldökeit. A fejét hátrébb húzza, hogy jobban szemügyre tudja venni az arcát.*
- Üh? Mi az?
*Simít vissza az arcára, majd ujjai finoman cirógatnak fel a szőke tincsek közé, hogy szórakozottan kezdjenek egy-egy tinccsel játszani.*
1665. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-15 21:59:45
Üzenet elküldve: 2024-09-15 21:59:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
*Talán tévedett. Nem is csak egy dologban. Tévedett akkor, amikor évekkel ezelőtt megismerni vélte azt a régi vöröshajú lányt. Abban, hogy ő olyan valaki, akitől csak fájdalmat kaphat, gonosz szavakat és gyerekes kegyetlenséget. Tévedett ma, a piacon. Abban, hogy az, akivel találkozott, a régi lány még mindig, aki semmit sem változott. Mert az elmúlt pár óra pont ezeknek az ellenkezőjét bizonyította. De tévedni egészen köznapi dolog, és nem szégyen ezt elismerni sem. És ő most őszintén elismerné, hogy évekig egyszerűen buta volt. És még talán egy másik dologban is tévedett az imént. Még nem biztos benne, de a lány mosolya, amit csak halványan lát a homályban, sokat elárul. Halkan, jólesőn sóhajt fel a fülére kapott csók hatására. A szégyen, ahogyan jött, úgy távozik is belőle. Nincs oka tartogatnia.
Arra a két szóra maga is elvigyorodik kicsit. Na tessék.. máris megosztanak valamit egymás között, ami csak az övék, senki másé, és más talán nem is értené: ez a két egyszerű szó. Olyat is megosztottak egymással, ami mások számára is érthető lenne: öröm és gyönyör. Hogy osztanak-e meg olyat, amit a legbölcsebbek se értenek: érzéseket? Ezt most nem tudná tiszta fejjel megválaszolni. Nem is kell.*
- Mi most. *-bólint egy aprót, csókot lehel a lány nyakára, és belesimul az ölelő karokba. Jó most így. Aztán persze azért csak megmozdul, noha tagjait ólmosnak érzi. Felkönyököl, vigyázva, hogy ne szorítsa ki a szuszt L'szkából. Gyengéd csókot lehel az arcára, majd óvatos finomsággal húzódik el tőle. Mikor elválnak, a lány mellé gördül. Teljes testével simul oda, hogy érezze őt, a közelségét és testmelegét. Nincs most ebben semmi több. Ujjai lusta lassúsággal cirógatnak végig a lány bőrén, a mozdulat most nem kér vagy ígér, csupán kedveskedik. Valami az eszébe jut, arrébb biccenti a fejét, hogy lássa L'szka arcát. De nem szólal meg. Nem akarja megtörni ezt a csöndet. Csak nézi az orr vonalát, a szemek árnyékát a félhomályban, azt, amit a száj ívéből lát. Majd később elmondja neki, ami az eszébe jutott. Mert, és bár ez hazárdjáték, de fogadni merne rá, hogy lesz még később.*
*Talán tévedett. Nem is csak egy dologban. Tévedett akkor, amikor évekkel ezelőtt megismerni vélte azt a régi vöröshajú lányt. Abban, hogy ő olyan valaki, akitől csak fájdalmat kaphat, gonosz szavakat és gyerekes kegyetlenséget. Tévedett ma, a piacon. Abban, hogy az, akivel találkozott, a régi lány még mindig, aki semmit sem változott. Mert az elmúlt pár óra pont ezeknek az ellenkezőjét bizonyította. De tévedni egészen köznapi dolog, és nem szégyen ezt elismerni sem. És ő most őszintén elismerné, hogy évekig egyszerűen buta volt. És még talán egy másik dologban is tévedett az imént. Még nem biztos benne, de a lány mosolya, amit csak halványan lát a homályban, sokat elárul. Halkan, jólesőn sóhajt fel a fülére kapott csók hatására. A szégyen, ahogyan jött, úgy távozik is belőle. Nincs oka tartogatnia.
Arra a két szóra maga is elvigyorodik kicsit. Na tessék.. máris megosztanak valamit egymás között, ami csak az övék, senki másé, és más talán nem is értené: ez a két egyszerű szó. Olyat is megosztottak egymással, ami mások számára is érthető lenne: öröm és gyönyör. Hogy osztanak-e meg olyat, amit a legbölcsebbek se értenek: érzéseket? Ezt most nem tudná tiszta fejjel megválaszolni. Nem is kell.*
- Mi most. *-bólint egy aprót, csókot lehel a lány nyakára, és belesimul az ölelő karokba. Jó most így. Aztán persze azért csak megmozdul, noha tagjait ólmosnak érzi. Felkönyököl, vigyázva, hogy ne szorítsa ki a szuszt L'szkából. Gyengéd csókot lehel az arcára, majd óvatos finomsággal húzódik el tőle. Mikor elválnak, a lány mellé gördül. Teljes testével simul oda, hogy érezze őt, a közelségét és testmelegét. Nincs most ebben semmi több. Ujjai lusta lassúsággal cirógatnak végig a lány bőrén, a mozdulat most nem kér vagy ígér, csupán kedveskedik. Valami az eszébe jut, arrébb biccenti a fejét, hogy lássa L'szka arcát. De nem szólal meg. Nem akarja megtörni ezt a csöndet. Csak nézi az orr vonalát, a szemek árnyékát a félhomályban, azt, amit a száj ívéből lát. Majd később elmondja neki, ami az eszébe jutott. Mert, és bár ez hazárdjáték, de fogadni merne rá, hogy lesz még később.*
1664. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-15 20:36:26
Üzenet elküldve: 2024-09-15 20:36:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sosem hitte volna, hogy létezhet olyan, hogy valakivel a szó szoros értelmében válnak eggyé. Hogy a fájdalom lehet gyönyör. Hogy valaki képes lesz arra, hogy pusztán egyetlen lélegzetvételével is felizgassa. Hogy azt fogja akarni, hogy ezt az izgalmat ezzel az egy valakivel fordítsák át kéjbe.
Csak egy véletlen piaci találkozás, egy rossz célzással eldobott hagyma, egy kis múlt felhánytorgatás kellett ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a világ mocskában még mindig találhat valami jót, valami édeset és őrjítőt. Valakit, aki megmutatja neki a gyönyört és azt nem is csak egyszer teszi. Minden mozdulatával, minden érintéssel és csókkal, még azokkal az apró harapásokkal is felkorbácsolja benne, hogy csak többet és többet akar tapasztalni. Vele.
Ahogy szenvedélyesen forr az ajkaira jobbjával ismét a szőke tincsek közé markol, míg balja görcsösen kapaszkodik meg lapockájában. Hogy felsértette-e a bőrt? Valószínűleg. De rég elhagyta azt a józanságot, amivel képes lenne kordában tartani a testét. A vágy hajszolja, űzi ismét a beteljesülés felé, hogy újra átélje azt a mámort, amivel nem is oly rég ajándékozták meg először. Képtelen arra, hogy tartsa magát a jól megtanult illedelmes kisasszonyhoz. Az elégedett sóhajok, a kéjes nyögések átívelnek az egész szobán, betöltve azt. A katarzis pedig újfent meglátogatja, abban a pillanatban, amint ágyékát elönti a forróság. Az érzés szinte ugyan az, s mégsem tudná az előzőhöz hasonlítani. A levegő bennszorul egy hosszabb pillanatig, a szemeit pedig összeszorítva bújik a fiú arcához. Hiába az egész idő alatt érzett fájdalom, a gyönyör gyógyír rá, s biztos abban, hogy máskor is akarja, többször is akarja.
Lassan leengedi lábait, ám karjai képtelenek arra, hogy elengedjék a fiút. Nem azért, mert minden tagja fáradtan zsibbad. Nem akarja. Soha többé nem akarja elereszteni.*
- Corad...
*Sóhajtja válaszul, majd fáradt mosollyal cirógat orra hegyével az arcára. Végül a füléhez nyújtózva csókol bele aprót.*
- Mi most...
*A fáradt mosoly halvány vigyorrá szélesedik. De nem tehet róla. Boldog. Istenek tudják, hogy mióta most először. A mai nap rengeteg értékes dolgot kapott, de a napnak lezárásakor övé lett a legértékesebb, amit valaha is kívánhatott volna. Corad.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sosem hitte volna, hogy létezhet olyan, hogy valakivel a szó szoros értelmében válnak eggyé. Hogy a fájdalom lehet gyönyör. Hogy valaki képes lesz arra, hogy pusztán egyetlen lélegzetvételével is felizgassa. Hogy azt fogja akarni, hogy ezt az izgalmat ezzel az egy valakivel fordítsák át kéjbe.
Csak egy véletlen piaci találkozás, egy rossz célzással eldobott hagyma, egy kis múlt felhánytorgatás kellett ahhoz, hogy rájöjjön, hogy a világ mocskában még mindig találhat valami jót, valami édeset és őrjítőt. Valakit, aki megmutatja neki a gyönyört és azt nem is csak egyszer teszi. Minden mozdulatával, minden érintéssel és csókkal, még azokkal az apró harapásokkal is felkorbácsolja benne, hogy csak többet és többet akar tapasztalni. Vele.
Ahogy szenvedélyesen forr az ajkaira jobbjával ismét a szőke tincsek közé markol, míg balja görcsösen kapaszkodik meg lapockájában. Hogy felsértette-e a bőrt? Valószínűleg. De rég elhagyta azt a józanságot, amivel képes lenne kordában tartani a testét. A vágy hajszolja, űzi ismét a beteljesülés felé, hogy újra átélje azt a mámort, amivel nem is oly rég ajándékozták meg először. Képtelen arra, hogy tartsa magát a jól megtanult illedelmes kisasszonyhoz. Az elégedett sóhajok, a kéjes nyögések átívelnek az egész szobán, betöltve azt. A katarzis pedig újfent meglátogatja, abban a pillanatban, amint ágyékát elönti a forróság. Az érzés szinte ugyan az, s mégsem tudná az előzőhöz hasonlítani. A levegő bennszorul egy hosszabb pillanatig, a szemeit pedig összeszorítva bújik a fiú arcához. Hiába az egész idő alatt érzett fájdalom, a gyönyör gyógyír rá, s biztos abban, hogy máskor is akarja, többször is akarja.
Lassan leengedi lábait, ám karjai képtelenek arra, hogy elengedjék a fiút. Nem azért, mert minden tagja fáradtan zsibbad. Nem akarja. Soha többé nem akarja elereszteni.*
- Corad...
*Sóhajtja válaszul, majd fáradt mosollyal cirógat orra hegyével az arcára. Végül a füléhez nyújtózva csókol bele aprót.*
- Mi most...
*A fáradt mosoly halvány vigyorrá szélesedik. De nem tehet róla. Boldog. Istenek tudják, hogy mióta most először. A mai nap rengeteg értékes dolgot kapott, de a napnak lezárásakor övé lett a legértékesebb, amit valaha is kívánhatott volna. Corad.*
1663. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 20:29:13
Üzenet elküldve: 2024-09-13 20:29:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Izgatónak érzi az apró fájdalmat, amit a hátán végigszántó körmök okoznak. Halkan felnyög, fogai finoman a lány vállába mélyednek. Sosem gondolta volna, hogy valaha megtapasztalja majd, hogy a gyönyör és a fájdalom mennyire rokon érzések egymással, és hogy hogyan tudja fokozni egyik a másikat. Érzi ahogy L'szka vele együtt mozdul, olyan módon hangolódnak össze, ami teljesen új a számára. A lány teste, érzése szerint, tökéletesen követi az övét, és ez csak tovább fokozza amit érez. Arra gondol egy futó pillanatig, hogy ha már ez az első egyesülésük ilyen érzés, akkor milyen lehetne mondjuk a tizedik? Vagy a rá következő többi, amikorra már tényleg megismerik a másik testét, hogy mi tetszik, és mi okoz örömet? Mert most, ebben a pilanatban úgy érzi, hogy ezt nem akarja többet mással, csak a lánnyal. L'szkával. Csak vele.
A derekára fonódó lábak egyetlen kapkodó légvételnyi időre meglepik, de csak addig, amíg meg nem érzi hogy mennyivel másabb így az érzés, amit a lánytól kap. Újra felnyög, homloka L'szka vállának szorul egy pillanatra, majd ajkai a lány őt kereső ajkaira találnak egy újabb csókra; bár elmosódottnak érzi a határt eközött a csók és egy harapás között. Érzi a lüktetést, de nem tudja hogy az a lány vagy saját maga; abban sem biztos, hogy mostanra van-e különbség, vagy hogy egyáltalán fontos-e ez. Szeretné még tovább bírni, mert érzi ahogy L'szka teste úgy feszül meg alatta ahogy azt egyszer már érezte, és nagyon szeretné újra megajándékozni a lányt, szeretné látni rajta azt a mosolyt, azt a pírt, ami csak neki szól. Szeretné, de hiába. Érzi, hogy úgy száguld a beteljesedés felé, mintha egy szilaj lovat hajszolna a szakadék felé, és egyszeriben túljut azon a ponton, ahol az a paripa még visszafogható és megállítható lenne. Tenyere ráfeszül L'szka csípőjére ahogy átjárja testét a gyönyör, maga alá temetve és elmerítve mint a felkorbácsolt vizű folyó. Megfeszülő izmai szinte ívbe húzzák őt, összeszorított szemmel fúrja homlokát a lányéhoz, és néhány pillanatig fogalma sincs róla, hogy mi is történik körülötte. Talán valóban a lány nevét sóhajtja, talán csak akarja. Elveszik, felolvad, megsemmisül és újjászületik, mindezt annyi idő alatt, amíg szíve tucatnyit ha ver. Aztán az a nehéz hullám maga mögött hagyja őt, puhán mossa partra öntudatát, hogy újra L'szka szoros közelségében találja magát. Nem tudja, hogy ez az élmény csak az övé volt-e, de őszintén meglepődne, ha megosztották volna. Az olyan szintű egymásra hangolódást jelentene, amiben nem is igen biztos, hogy létezik, legalábbis így, elsőre. A bűntudat aljasul keveredik egy pillanat alatt a gyönyör puhán hullámzó melegségébe, de próbálja elrejteni ezt, ki tudja mekkora sikerrel. Inkább a lányhoz simul, még nem húzódik el tőle, még érezni akarja őt, az ölét, a melegét.*
- Ó, L'szka.. *-sóhajtja a vörös tincsek közé.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Izgatónak érzi az apró fájdalmat, amit a hátán végigszántó körmök okoznak. Halkan felnyög, fogai finoman a lány vállába mélyednek. Sosem gondolta volna, hogy valaha megtapasztalja majd, hogy a gyönyör és a fájdalom mennyire rokon érzések egymással, és hogy hogyan tudja fokozni egyik a másikat. Érzi ahogy L'szka vele együtt mozdul, olyan módon hangolódnak össze, ami teljesen új a számára. A lány teste, érzése szerint, tökéletesen követi az övét, és ez csak tovább fokozza amit érez. Arra gondol egy futó pillanatig, hogy ha már ez az első egyesülésük ilyen érzés, akkor milyen lehetne mondjuk a tizedik? Vagy a rá következő többi, amikorra már tényleg megismerik a másik testét, hogy mi tetszik, és mi okoz örömet? Mert most, ebben a pilanatban úgy érzi, hogy ezt nem akarja többet mással, csak a lánnyal. L'szkával. Csak vele.
A derekára fonódó lábak egyetlen kapkodó légvételnyi időre meglepik, de csak addig, amíg meg nem érzi hogy mennyivel másabb így az érzés, amit a lánytól kap. Újra felnyög, homloka L'szka vállának szorul egy pillanatra, majd ajkai a lány őt kereső ajkaira találnak egy újabb csókra; bár elmosódottnak érzi a határt eközött a csók és egy harapás között. Érzi a lüktetést, de nem tudja hogy az a lány vagy saját maga; abban sem biztos, hogy mostanra van-e különbség, vagy hogy egyáltalán fontos-e ez. Szeretné még tovább bírni, mert érzi ahogy L'szka teste úgy feszül meg alatta ahogy azt egyszer már érezte, és nagyon szeretné újra megajándékozni a lányt, szeretné látni rajta azt a mosolyt, azt a pírt, ami csak neki szól. Szeretné, de hiába. Érzi, hogy úgy száguld a beteljesedés felé, mintha egy szilaj lovat hajszolna a szakadék felé, és egyszeriben túljut azon a ponton, ahol az a paripa még visszafogható és megállítható lenne. Tenyere ráfeszül L'szka csípőjére ahogy átjárja testét a gyönyör, maga alá temetve és elmerítve mint a felkorbácsolt vizű folyó. Megfeszülő izmai szinte ívbe húzzák őt, összeszorított szemmel fúrja homlokát a lányéhoz, és néhány pillanatig fogalma sincs róla, hogy mi is történik körülötte. Talán valóban a lány nevét sóhajtja, talán csak akarja. Elveszik, felolvad, megsemmisül és újjászületik, mindezt annyi idő alatt, amíg szíve tucatnyit ha ver. Aztán az a nehéz hullám maga mögött hagyja őt, puhán mossa partra öntudatát, hogy újra L'szka szoros közelségében találja magát. Nem tudja, hogy ez az élmény csak az övé volt-e, de őszintén meglepődne, ha megosztották volna. Az olyan szintű egymásra hangolódást jelentene, amiben nem is igen biztos, hogy létezik, legalábbis így, elsőre. A bűntudat aljasul keveredik egy pillanat alatt a gyönyör puhán hullámzó melegségébe, de próbálja elrejteni ezt, ki tudja mekkora sikerrel. Inkább a lányhoz simul, még nem húzódik el tőle, még érezni akarja őt, az ölét, a melegét.*
- Ó, L'szka.. *-sóhajtja a vörös tincsek közé.*
1662. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 18:37:58
Üzenet elküldve: 2024-09-13 18:37:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 55
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A fájdalom gyönyörré, a félelem izgatott vággyá alakul, ahogy teste megadja magát a fiúnak. Minden sóhaja, minden elfojtott vagy éppen hangosan, szabadon távozó nyögése bizonyíték arra, hogy igenis jó az, ami most vele történik. Hogy az, akivel Corad régen volt hogyan vélekedik erről, senkit sem érdekel. Főleg nem a lányt. Minden pillanatot szeretne a végtelenségig nyújtani, élvezni tapasztalni. Teste felbátorodik, az ösztön pedig színre lép ősi képében. Az élvezet hajhászása, a beteljesülés iránti vágy minden mozdulatában kibontakozik. Csípője a fiú ritmusára mozdul. Úgy, hogy társának örömére legyen, hogy saját magának is gyönyört nyújtson. Keze lassan siklik le, majd fel a fiú hátán, miközben körmei halovány vörös csíkokat hagynak maguk után. Érzi, hogy teste újból kész megízlelni a beteljesülést, ami fokozza türelmetlen mozdulatait. Lábaival lassan kulcsolja át a fiú derekát, minek hatására intenzívebben érzi meg magában. Amilyen hirtelen vezérelve jött a semmitmondónak gondolt, spontánnak hitt mozdulat, olyan gyönyörrel ajándékozza meg. Mohón kutat a fiú ajkai után, hogy azokat önzőn sajátítsa ki újra.
A sóhajai édes zene most füleinek, ami egyre inkább perzseli vágyát.*
- Corad...
*Nyögi kéjesen válaszul, miközben ágyéka egyre sűrűbben lüktet, teste pedig újból és újból megfeszül. Most minden igyekezete azon van, hogy tartsa még magát, hisz ezt az érzést nem is olyan rég végre megtapasztalta. Jól tudja, hogy már nem sok fáradozásba telik, hogy újból megízlelje a beteljesülés mézédes gyümölcsét.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A fájdalom gyönyörré, a félelem izgatott vággyá alakul, ahogy teste megadja magát a fiúnak. Minden sóhaja, minden elfojtott vagy éppen hangosan, szabadon távozó nyögése bizonyíték arra, hogy igenis jó az, ami most vele történik. Hogy az, akivel Corad régen volt hogyan vélekedik erről, senkit sem érdekel. Főleg nem a lányt. Minden pillanatot szeretne a végtelenségig nyújtani, élvezni tapasztalni. Teste felbátorodik, az ösztön pedig színre lép ősi képében. Az élvezet hajhászása, a beteljesülés iránti vágy minden mozdulatában kibontakozik. Csípője a fiú ritmusára mozdul. Úgy, hogy társának örömére legyen, hogy saját magának is gyönyört nyújtson. Keze lassan siklik le, majd fel a fiú hátán, miközben körmei halovány vörös csíkokat hagynak maguk után. Érzi, hogy teste újból kész megízlelni a beteljesülést, ami fokozza türelmetlen mozdulatait. Lábaival lassan kulcsolja át a fiú derekát, minek hatására intenzívebben érzi meg magában. Amilyen hirtelen vezérelve jött a semmitmondónak gondolt, spontánnak hitt mozdulat, olyan gyönyörrel ajándékozza meg. Mohón kutat a fiú ajkai után, hogy azokat önzőn sajátítsa ki újra.
A sóhajai édes zene most füleinek, ami egyre inkább perzseli vágyát.*
- Corad...
*Nyögi kéjesen válaszul, miközben ágyéka egyre sűrűbben lüktet, teste pedig újból és újból megfeszül. Most minden igyekezete azon van, hogy tartsa még magát, hisz ezt az érzést nem is olyan rég végre megtapasztalta. Jól tudja, hogy már nem sok fáradozásba telik, hogy újból megízlelje a beteljesülés mézédes gyümölcsét.*
1661. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:55:32
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:55:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Hattyúvágta//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi a hátába vájó ujjakat, és tessék, ez hát a válasz a tépelődésére. Egy kicsit szégyelli és rosszul érzi magát amiért fájdalmat okozott, de igazából tudja, hogy ez butaság, mert ez az élet rendje. És ez is csak egy bizonyíték arra, hogy L'szka valóban az övé először. Ez a gondolat, különben, tetszik neki. Próbál óvatos és finom lenni, fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen jó-e amit csinál, hogy így kéne-e csinálnia, és hogy jó lesz-e a vége. Nem tudja, hogy képes lesz-e még egyszer megajándékozni a lányt, pláne így. Ezek a gondolatok kissé feszültté teszik, és kizökkentik a pillanatból. Talán még meg is haragszik magára kicsit.
A lány hangja segít neki visszatalálni amivel az a nevét sóhajtja-nyögi mikor újra megmozdul. Arra gondol, hogy talán még sem okozott kárt. Érzi ölén ahogy enyhül a görcsös feszítés, felfedezi, hogy mennyivel másabb érzés a lánnyal lennie, mint azzal a másikkal volt. Azt sürgető, essünk-már-túl-rajta élménynek élte meg, L'szka viszont egészen más. Úgy érzi, hogy a lány tényleg akarja és vágyja őt, ennek pedig nagyon is egyértelmű bizonyítékát érzi.
Próbál finom és óvatos lenni, ajkai a lányét keresik, tenyere annak idomaira simulnak, finoman szorít, érez, tapasztal.. és kér, és akar, és elvesz, hiszen ennek most van itt a helye és az ideje, és megkap mindent. L'szkát. Most Ő a Minden. Ahogy a lány újra ellazul, ő úgy bátorodik kissé fel. Még mindig odafigyel a másikra, hogy ne fájjon neki, hogy ne feszítse meg az érzékeny húst túlzottan, de ahogy belefeledkezik a pillanatba, úgy feledkezik meg magáról is.
Érzi, hogy nem fogja tudni sokáig tartani magát. A lány túl sokat játszott vele hozzá, és ő maga is túlzottan izgul most, és annyira, annyira jó beleveszni L'szkába, az ölelésébe, az ölébe.. Légzése felületessé és zihálóvá válik, szorosabban öleli magához a lányt, érzi, hogy akármi is lesz, az lesz.*
- L'szka.. *-sóhajtja a lány fülébe-* Ó.. L'szka..
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi a hátába vájó ujjakat, és tessék, ez hát a válasz a tépelődésére. Egy kicsit szégyelli és rosszul érzi magát amiért fájdalmat okozott, de igazából tudja, hogy ez butaság, mert ez az élet rendje. És ez is csak egy bizonyíték arra, hogy L'szka valóban az övé először. Ez a gondolat, különben, tetszik neki. Próbál óvatos és finom lenni, fogalma sincs róla, hogy tulajdonképpen jó-e amit csinál, hogy így kéne-e csinálnia, és hogy jó lesz-e a vége. Nem tudja, hogy képes lesz-e még egyszer megajándékozni a lányt, pláne így. Ezek a gondolatok kissé feszültté teszik, és kizökkentik a pillanatból. Talán még meg is haragszik magára kicsit.
A lány hangja segít neki visszatalálni amivel az a nevét sóhajtja-nyögi mikor újra megmozdul. Arra gondol, hogy talán még sem okozott kárt. Érzi ölén ahogy enyhül a görcsös feszítés, felfedezi, hogy mennyivel másabb érzés a lánnyal lennie, mint azzal a másikkal volt. Azt sürgető, essünk-már-túl-rajta élménynek élte meg, L'szka viszont egészen más. Úgy érzi, hogy a lány tényleg akarja és vágyja őt, ennek pedig nagyon is egyértelmű bizonyítékát érzi.
Próbál finom és óvatos lenni, ajkai a lányét keresik, tenyere annak idomaira simulnak, finoman szorít, érez, tapasztal.. és kér, és akar, és elvesz, hiszen ennek most van itt a helye és az ideje, és megkap mindent. L'szkát. Most Ő a Minden. Ahogy a lány újra ellazul, ő úgy bátorodik kissé fel. Még mindig odafigyel a másikra, hogy ne fájjon neki, hogy ne feszítse meg az érzékeny húst túlzottan, de ahogy belefeledkezik a pillanatba, úgy feledkezik meg magáról is.
Érzi, hogy nem fogja tudni sokáig tartani magát. A lány túl sokat játszott vele hozzá, és ő maga is túlzottan izgul most, és annyira, annyira jó beleveszni L'szkába, az ölelésébe, az ölébe.. Légzése felületessé és zihálóvá válik, szorosabban öleli magához a lányt, érzi, hogy akármi is lesz, az lesz.*
- L'szka.. *-sóhajtja a lány fülébe-* Ó.. L'szka..
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1670-1689