Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1800. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1800. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-12 08:57:31
Üzenet elküldve: 2024-11-12 08:57:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy szarul van-e vagy sem, az nézőpont kérdése. Eddig csak a légvétel esett nehezére, de most már a szája is olyan ízű, mintha valami ocsmány dolgot szopogatott volna. Tényleg elfogadna egy kupica jó pálinkát, hogy kimossa a szájából. Egye fene: rossz pálinka is lehet, a lényeg hogy ne ezt a tüdőfüvet meg kamillát, vagy mi a francot érezze a nyelvén.
Szemöldökei a homlokára szaladnak ahogy a fahang végre eltűnik, és a helyét végre őszinte érzelem veszi át. Nahát! A kis bogár felbaszta magát azon, hogy eltört a bögréje. Szegény, szegény kicsi lány. Elvigyorodik, úgy figyeli ahogy a nő vergődni kezd, mint egy túl erősen megszorított kisegér. Az azért meglepi, amikor az felhúzza a ruháját, és már az első szóra rá is vetődik. Bár ezen nincs miért meglepődni, nem ő az első nő, aki nyakába vett ruhával vonaglik rajta.*
- Auh… cseszd meg! *-szalad ki a száján a fájdalom és meglepettség elegyétől, ahogy a nő a vállaiba mar. A vékony ujjak messze nem okoznak olyan fájdalmat amit ne tudja elviselni, viszont mindez hirtelen történt, és most.. nos.. most kissé elesettebb, mint szokott. Érzi a hozzá szoruló testet, érzi a nőben remegő dühöt, és ezek a saját tehetetlenségével együtt csak tovább szítják azt a haragot, ami eddig is feszítette bordáit. Megemeli csípőjét, lök rajta egyet, hogy kibillentse egyensúlyából ezt az őrült asszonyt, de érzi, hogy baromira nincs ereje hozzá. Pláne úgy esik most ez nehezére, hogy a vállainál fogva az ágyhoz van szegezve. Tüdejében ziháló légvételei ritmusára erősödik-gyengül a parázslás, és legszívesebben ráüvöltene a nőre. Csak épp levegője nincs hozzá.*
- Takarodjál már rólam.. baszd meg! *-hörgi, tekintetében épp olyan izzással, amit a nő felől is áradni érez.-* Olyan büdös a pinád.. mint az.. egy hatos hal!
*Érzi, hogy most a nőnek igaza van. Élete leglanyhább, lepuhább merevedését sem lenne képes most produkálni csak hogy felbosszantsa vele a másikat. Tenyereit ráfeszíti a nő csípőjére hogy lelökje magáról, közben szinte rávicsorog.*
- Még jó, hogy.. nem áll fel! *-köpi a szavakat-* A faszomnak se.. kellesz!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy szarul van-e vagy sem, az nézőpont kérdése. Eddig csak a légvétel esett nehezére, de most már a szája is olyan ízű, mintha valami ocsmány dolgot szopogatott volna. Tényleg elfogadna egy kupica jó pálinkát, hogy kimossa a szájából. Egye fene: rossz pálinka is lehet, a lényeg hogy ne ezt a tüdőfüvet meg kamillát, vagy mi a francot érezze a nyelvén.
Szemöldökei a homlokára szaladnak ahogy a fahang végre eltűnik, és a helyét végre őszinte érzelem veszi át. Nahát! A kis bogár felbaszta magát azon, hogy eltört a bögréje. Szegény, szegény kicsi lány. Elvigyorodik, úgy figyeli ahogy a nő vergődni kezd, mint egy túl erősen megszorított kisegér. Az azért meglepi, amikor az felhúzza a ruháját, és már az első szóra rá is vetődik. Bár ezen nincs miért meglepődni, nem ő az első nő, aki nyakába vett ruhával vonaglik rajta.*
- Auh… cseszd meg! *-szalad ki a száján a fájdalom és meglepettség elegyétől, ahogy a nő a vállaiba mar. A vékony ujjak messze nem okoznak olyan fájdalmat amit ne tudja elviselni, viszont mindez hirtelen történt, és most.. nos.. most kissé elesettebb, mint szokott. Érzi a hozzá szoruló testet, érzi a nőben remegő dühöt, és ezek a saját tehetetlenségével együtt csak tovább szítják azt a haragot, ami eddig is feszítette bordáit. Megemeli csípőjét, lök rajta egyet, hogy kibillentse egyensúlyából ezt az őrült asszonyt, de érzi, hogy baromira nincs ereje hozzá. Pláne úgy esik most ez nehezére, hogy a vállainál fogva az ágyhoz van szegezve. Tüdejében ziháló légvételei ritmusára erősödik-gyengül a parázslás, és legszívesebben ráüvöltene a nőre. Csak épp levegője nincs hozzá.*
- Takarodjál már rólam.. baszd meg! *-hörgi, tekintetében épp olyan izzással, amit a nő felől is áradni érez.-* Olyan büdös a pinád.. mint az.. egy hatos hal!
*Érzi, hogy most a nőnek igaza van. Élete leglanyhább, lepuhább merevedését sem lenne képes most produkálni csak hogy felbosszantsa vele a másikat. Tenyereit ráfeszíti a nő csípőjére hogy lelökje magáról, közben szinte rávicsorog.*
- Még jó, hogy.. nem áll fel! *-köpi a szavakat-* A faszomnak se.. kellesz!
1799. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-12 07:31:32
Üzenet elküldve: 2024-11-12 07:31:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*A játékszabályok immáron tiszták. A szerepek is eldőltek, már mindketten tudják, hogy melyikük a vadász, és ki a préda. Neki eddig is egyértelmű volt, de kellett hozzá néhány félreérthetetlen mondat, hogy a lányban is tudatosuljon, itt ő nem kérhet, nem parancsolhat, és főleg nem fenyegethet, legfeljebb megalázkodhat azért, hogy visszakapja azt, ami már eleve az övé volt, a szabadságát.
Valami furcsa érzés uralkodik el rajta, mikor hallja, ahogy szerencsétlen pára kétségbeesetten próbál még mindig meggyőződni arról, hogy sikerült elérnie valamit. Nem harag, nem düh, amit általában érez. Lassan kénytelen lesz bevallani magának, hogy élvezi a látványt, tetszik neki, ahogy Mai szenved. A vigyor helyett megjelenő lágy, elégedett mosolya az, ami árulkodik erről.*
- Még mindig nem érted, hm? Már rég nem Szikra a tét. Egyelőre azon gondolkozz, hogy magadat hogy mented meg!
*Nem fog neki egyetlen kapaszkodót sem adni, ami valamiféle megnyugvást adhatna számára. Nem adja meg neki azt a kegyet, hogy elhihesse, a tettei nem voltak hiábavalók. Azok voltak. Hiba volt idejönnie, és hiba volt elküldeni a kislányt is. Még szólt is. A gyermek jelenléte volt az utolsó, mi garantálta a biztonságát. Ő nem egy szörnyeteg, egy kölyök előtt ő sem tenne meg bármit, de így, hogy kettesben maradtak, már nincs szükség óvatoskodásra.*
- Csak, ha hozzáteszed, hogy „kérem, Uram”. Felétek ez a szokás nem, hercegnő? *Az a gönc, amit a nő visel, annyit ér, mint amiből mások hatokig a lakhatásukat vagy az élelmüket fizetik, mégis ő akarja megmondani, hogyan segítsenek valakin, aki tényleg rászorul. Mintha a lopás valóban bűn volna. Az egyetlen bűn itt az, hogy míg a gazdag, dagadt pacákok együtt híznak tovább a vagyonukkal, addig egy olyan kislány, mint Szikra éhezik, és elhagyatott pincében kényszerül élni. Az a jó, amit Mai olyannyira keres, ott van Grael-ben, csak nem ott, ahol keresi, és nem úgy, ahogy a társadalomnak nevezett pöcegödör elvárná.*
- Csak vicceltem *mosolyodik el gúnyosan. Most már játszik, mert miért ne?* Igyál, de végig lássam az arcod és a kezeid is! *Nem tudja, milyen képességei lehetnek a nőnek, úgyhogy jobb, ha elővigyázatos marad, és felkészül arra, hogy megpróbálkozik majd valami őrültséggel.*
//Tolvajbecsület//
*A játékszabályok immáron tiszták. A szerepek is eldőltek, már mindketten tudják, hogy melyikük a vadász, és ki a préda. Neki eddig is egyértelmű volt, de kellett hozzá néhány félreérthetetlen mondat, hogy a lányban is tudatosuljon, itt ő nem kérhet, nem parancsolhat, és főleg nem fenyegethet, legfeljebb megalázkodhat azért, hogy visszakapja azt, ami már eleve az övé volt, a szabadságát.
Valami furcsa érzés uralkodik el rajta, mikor hallja, ahogy szerencsétlen pára kétségbeesetten próbál még mindig meggyőződni arról, hogy sikerült elérnie valamit. Nem harag, nem düh, amit általában érez. Lassan kénytelen lesz bevallani magának, hogy élvezi a látványt, tetszik neki, ahogy Mai szenved. A vigyor helyett megjelenő lágy, elégedett mosolya az, ami árulkodik erről.*
- Még mindig nem érted, hm? Már rég nem Szikra a tét. Egyelőre azon gondolkozz, hogy magadat hogy mented meg!
*Nem fog neki egyetlen kapaszkodót sem adni, ami valamiféle megnyugvást adhatna számára. Nem adja meg neki azt a kegyet, hogy elhihesse, a tettei nem voltak hiábavalók. Azok voltak. Hiba volt idejönnie, és hiba volt elküldeni a kislányt is. Még szólt is. A gyermek jelenléte volt az utolsó, mi garantálta a biztonságát. Ő nem egy szörnyeteg, egy kölyök előtt ő sem tenne meg bármit, de így, hogy kettesben maradtak, már nincs szükség óvatoskodásra.*
- Csak, ha hozzáteszed, hogy „kérem, Uram”. Felétek ez a szokás nem, hercegnő? *Az a gönc, amit a nő visel, annyit ér, mint amiből mások hatokig a lakhatásukat vagy az élelmüket fizetik, mégis ő akarja megmondani, hogyan segítsenek valakin, aki tényleg rászorul. Mintha a lopás valóban bűn volna. Az egyetlen bűn itt az, hogy míg a gazdag, dagadt pacákok együtt híznak tovább a vagyonukkal, addig egy olyan kislány, mint Szikra éhezik, és elhagyatott pincében kényszerül élni. Az a jó, amit Mai olyannyira keres, ott van Grael-ben, csak nem ott, ahol keresi, és nem úgy, ahogy a társadalomnak nevezett pöcegödör elvárná.*
- Csak vicceltem *mosolyodik el gúnyosan. Most már játszik, mert miért ne?* Igyál, de végig lássam az arcod és a kezeid is! *Nem tudja, milyen képességei lehetnek a nőnek, úgyhogy jobb, ha elővigyázatos marad, és felkészül arra, hogy megpróbálkozik majd valami őrültséggel.*
1798. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 15:53:51
Üzenet elküldve: 2024-11-11 15:53:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
- Hajrá. Ott az ajtó!
*Mutat el faarccal az említett irányba, ha a férfi éppen nem látna az önelégültségtől. Futólag megmosolyogja ahogy letúrja magáról a takarót. Kár, hogy a másik nem láthatja az arcán azt a pillantást, ami csak annyit tesz, hogy: Üdv a világomban!
Ha az az ágy mesélni tudna. Akkor jogosan lenne fintor a másik képén, vagy akár lesajnálás. Ő tudja, hogy a foltok története mind egy szálig tragédia, amiket hasonló férfiak szültek, mint aki most is az ágyban található.
Ugyan ilyen magabiztosan érkeztek az ágyba, hogy a végére egy újabb szánalmas és haszontalan strigulaként vésődjenek fel egy képzeletbeli falra. Bár a legtöbbet nem kellett hazáig cipeltetnie, mert volt bennük legalább ahhoz erő, hogy a saját lábukon jöjjenek.
Nagyszájú mind. Ostoba, öntömjénező seggfejek, akik azt hiszik, hogy aranyból van a lőcsük és minden nő csak azon akar csüngeni. Ezeket a legkönnyebb kihasználni, hogy azután eldobja mindet, mint egy darab összegyűrt papírt.*
- Ez a magabiztosság most jó jel, hogy nem vagy annyira szarul.
*Tér ki a gondolatai elől, hogy inkább félszakmai meglátását a férfi elé tárja. Kivételesen a hangjából sem cseng egy cseppnyi élc vagy szarkazmus sem. Egy kicsit mintha még nyugodni is látszana, bár kívülről eddig is azon volt, hogy ne látszódjék a belül tomboló feszültség. Ami egészen addig tart, amíg a bögre földet érését nem követi a darabokra hullás hangja. A kedvenc bögréje. Az egyetlen, amit megőrzött gyerekkorából. Az az ócska, csorba, de saját kézzel gyártott kis kincs. Az ecsetre szorít. A vékonyra formált fa szinte fájdalmasan reccsen az ujjak szorításában, hogy egy pillanat múlva a bögre szilánkjai mellett csapódjon a padlóra.*
- Hát akkor?
*Most felcsattan. Dühös, pedig nem akarta, hogy látszódjon. Hogy ezzel esetleg elégedettséget csaljon a férfi arcára. De legyen, ha ilyen erős férfinek érzi magát. Mindent kibírónak. Legyőzhetetlennek.*
- Lovagoljak? Ezt akarod?
*Pattan fel az ágy széléről, majd csípőig felhúzza magán a ruhát, ahogy átveti a lábát a férfin, hogy az ölére üljön.*
- Mert te vagy itt a város kibaszott, mindent bíró bikája, mi?
*Húzza össze a szemeit, ahogy a vállaiba markol. A körmök a bőrbe vájnak, de kit érdekel, ez nem neki fáj. Egyszerűen gyakorol nyomást a férfira, hogy visszanyomja a párnára. Nyögve tolja, kényszeríti.*
- Fogd fel édes, hogy most hasztalan vagy. Olyan, mint egy pihe benne a rohadt szélviharban.
*Sziszegi, ahogy a vállain megtámaszkodva feszül az ölére. Megmutatja ő, hogy hogyan kell a bika szarvát letörni. Nem ez lesz az első, hogy férfival hadakozik, s most még könnyebb is a dolga így, hogy a másik nincs jól. Azután lemegy és hoz egy újabb rohadt teát, amit ha kell bögrével együtt fog lenyomni a torkán.*
- Levegőt sem bírsz rendesen venni, nemhogy arra várjunk, hogy felálljon a farkad.
*Vesz egy mély levegőt, amit lassan fúj ki. A hangja még mindig remeg a méregtől, a szemei is haragvón izzanak, de legalább a vállakat ért szorítás enyhül valamelyest. Az pedig a férfin múlik, hogy lemásszon-e az újabb teáért. Ha végre befogja a száját és jó fiú lesz, akkor elereszti. Ha nem... Még az is lehet, hogy inkább az arcára nyomja a párnát. Pedig jobban tenné, ha egy kicsit együttműködőbb lenne. A tenyerei alatt érzi, hogy a férfi egész teste szinte lángol. Talán valamivel kevésbé, mint az utcán, legalábbis a feje már nem olyan vörös. De ettől függetlenül nincs jól. Ha akadékoskodik, akkor pedig nem is lesz jobban. Ő megpróbált rendes lenni. Kedves is volt. Hát mi a franc kell még, hogy nyugton maradjon? Mert most elpattant egy szál, s ha a férfi nem változtat, akkor bizony ez csak rosszabb lesz.*
- Hajrá. Ott az ajtó!
*Mutat el faarccal az említett irányba, ha a férfi éppen nem látna az önelégültségtől. Futólag megmosolyogja ahogy letúrja magáról a takarót. Kár, hogy a másik nem láthatja az arcán azt a pillantást, ami csak annyit tesz, hogy: Üdv a világomban!
Ha az az ágy mesélni tudna. Akkor jogosan lenne fintor a másik képén, vagy akár lesajnálás. Ő tudja, hogy a foltok története mind egy szálig tragédia, amiket hasonló férfiak szültek, mint aki most is az ágyban található.
Ugyan ilyen magabiztosan érkeztek az ágyba, hogy a végére egy újabb szánalmas és haszontalan strigulaként vésődjenek fel egy képzeletbeli falra. Bár a legtöbbet nem kellett hazáig cipeltetnie, mert volt bennük legalább ahhoz erő, hogy a saját lábukon jöjjenek.
Nagyszájú mind. Ostoba, öntömjénező seggfejek, akik azt hiszik, hogy aranyból van a lőcsük és minden nő csak azon akar csüngeni. Ezeket a legkönnyebb kihasználni, hogy azután eldobja mindet, mint egy darab összegyűrt papírt.*
- Ez a magabiztosság most jó jel, hogy nem vagy annyira szarul.
*Tér ki a gondolatai elől, hogy inkább félszakmai meglátását a férfi elé tárja. Kivételesen a hangjából sem cseng egy cseppnyi élc vagy szarkazmus sem. Egy kicsit mintha még nyugodni is látszana, bár kívülről eddig is azon volt, hogy ne látszódjék a belül tomboló feszültség. Ami egészen addig tart, amíg a bögre földet érését nem követi a darabokra hullás hangja. A kedvenc bögréje. Az egyetlen, amit megőrzött gyerekkorából. Az az ócska, csorba, de saját kézzel gyártott kis kincs. Az ecsetre szorít. A vékonyra formált fa szinte fájdalmasan reccsen az ujjak szorításában, hogy egy pillanat múlva a bögre szilánkjai mellett csapódjon a padlóra.*
- Hát akkor?
*Most felcsattan. Dühös, pedig nem akarta, hogy látszódjon. Hogy ezzel esetleg elégedettséget csaljon a férfi arcára. De legyen, ha ilyen erős férfinek érzi magát. Mindent kibírónak. Legyőzhetetlennek.*
- Lovagoljak? Ezt akarod?
*Pattan fel az ágy széléről, majd csípőig felhúzza magán a ruhát, ahogy átveti a lábát a férfin, hogy az ölére üljön.*
- Mert te vagy itt a város kibaszott, mindent bíró bikája, mi?
*Húzza össze a szemeit, ahogy a vállaiba markol. A körmök a bőrbe vájnak, de kit érdekel, ez nem neki fáj. Egyszerűen gyakorol nyomást a férfira, hogy visszanyomja a párnára. Nyögve tolja, kényszeríti.*
- Fogd fel édes, hogy most hasztalan vagy. Olyan, mint egy pihe benne a rohadt szélviharban.
*Sziszegi, ahogy a vállain megtámaszkodva feszül az ölére. Megmutatja ő, hogy hogyan kell a bika szarvát letörni. Nem ez lesz az első, hogy férfival hadakozik, s most még könnyebb is a dolga így, hogy a másik nincs jól. Azután lemegy és hoz egy újabb rohadt teát, amit ha kell bögrével együtt fog lenyomni a torkán.*
- Levegőt sem bírsz rendesen venni, nemhogy arra várjunk, hogy felálljon a farkad.
*Vesz egy mély levegőt, amit lassan fúj ki. A hangja még mindig remeg a méregtől, a szemei is haragvón izzanak, de legalább a vállakat ért szorítás enyhül valamelyest. Az pedig a férfin múlik, hogy lemásszon-e az újabb teáért. Ha végre befogja a száját és jó fiú lesz, akkor elereszti. Ha nem... Még az is lehet, hogy inkább az arcára nyomja a párnát. Pedig jobban tenné, ha egy kicsit együttműködőbb lenne. A tenyerei alatt érzi, hogy a férfi egész teste szinte lángol. Talán valamivel kevésbé, mint az utcán, legalábbis a feje már nem olyan vörös. De ettől függetlenül nincs jól. Ha akadékoskodik, akkor pedig nem is lesz jobban. Ő megpróbált rendes lenni. Kedves is volt. Hát mi a franc kell még, hogy nyugton maradjon? Mert most elpattant egy szál, s ha a férfi nem változtat, akkor bizony ez csak rosszabb lesz.*
1797. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 15:03:58
Üzenet elküldve: 2024-11-11 15:03:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
*Fogalma se nagyon van arról, hogy miről hadovál a nő. Mi a franc az a tüdőfű? A fokhagymáról tudja hogy mi, azzal szokták teletömködni a sült húst amit ebédre szokott megenni. De sosem jutott volna eszébe, hogy.. megigya. Elfintorodik.*
- Inkább döglök meg.. mint hogy ezt a hányást megigyam. *-szűri át szavait mellkasának halk zörgésén keresztül, és oldalra hajolva a vizes tál mellé koppantja a bögrét. Visszarogy könyökére, és most először jobban körbe néz. A szoba nagyjából ugyanakkora mint az, amit magának bérel, viszont úgy néz ki, mint amit egy állat használ. Lepislant a foltokkal tarkított ágyneműre, bele se akar gondolni hogy némelyik folt mi lehet, mert -amennyire látja- nem minden festék. Viszolyogva löki le magáról a takarót, lanyha mozdulatokkal söpör végig a testén, mintha így megszabadulhatna valamilyen láthatatlan miazmától. Még az hiányzik, hogy lapostetű másszon a testére ebben a mocskos ágyban!
Pőreségétől mit sem zavartatva néz újra a fahangú okostojásra. Megvakarja a mellkasát, szinte úgy érzi, hogy másik rajta valami.*
- Viszont ha már felajánlottad.. *-vigyorodik el-* Éppen meglovagolhatsz. Aha..! A kamatyolás is van.. olyan jó mint a pálinka.
*De csak ha jó kamatyról és jó pálinkáról van szó. Kissé fitymálón méri végig az ecsettel bohóckodó nőn. Nem biztos benne, hogy az egyáltalán tudja, hogy milyen a jó kamaty. A gondolattól röhöghetnékje támad, de mellkasából ismét köhögés szakad fel, bal tüdejébe ismét belemar a parázsló érzés.* ~A rohadt életbe!~
- Akkor még jó.. hogy egy igazi férfi is.. van az ágyadban. *-zihálja. Visszafordul a bögre felé, dühös fintorral nyúl újra érte. ~A rohadt életbe!~ Mély levegőt vesz -amennyire azt tüdeje engedi anélkül, hogy újra köhögésre ingerelné-, és gyors mozdulattal küldi le a torkán a panáceát, miként a rosszul főzött cefrét. ~A rohadt, kurva életbe!~ Kevés híja van, hogy ne öklendezze vissza az egészet. Mondjuk az ágyban nem sok kárt tenne vele. Ujjai fehéredésig szorulnak rá a bögrére, majd mielőtt még elroppantaná, inkább a földre veti azt, és utána is köp.-* Valami.. kurva pálinkát.. igazán adhatnál..
*A nő felé fordul, még mindig nem biztos benne, hogy nem fogja sugárban visszaadni az imént lenyelt iszonyatos löttyöt.*
- Vagy legalább.. ne azzal az ecsettel játssz.. amíg visszanyelem ezt a szart..
*Fogalma se nagyon van arról, hogy miről hadovál a nő. Mi a franc az a tüdőfű? A fokhagymáról tudja hogy mi, azzal szokták teletömködni a sült húst amit ebédre szokott megenni. De sosem jutott volna eszébe, hogy.. megigya. Elfintorodik.*
- Inkább döglök meg.. mint hogy ezt a hányást megigyam. *-szűri át szavait mellkasának halk zörgésén keresztül, és oldalra hajolva a vizes tál mellé koppantja a bögrét. Visszarogy könyökére, és most először jobban körbe néz. A szoba nagyjából ugyanakkora mint az, amit magának bérel, viszont úgy néz ki, mint amit egy állat használ. Lepislant a foltokkal tarkított ágyneműre, bele se akar gondolni hogy némelyik folt mi lehet, mert -amennyire látja- nem minden festék. Viszolyogva löki le magáról a takarót, lanyha mozdulatokkal söpör végig a testén, mintha így megszabadulhatna valamilyen láthatatlan miazmától. Még az hiányzik, hogy lapostetű másszon a testére ebben a mocskos ágyban!
Pőreségétől mit sem zavartatva néz újra a fahangú okostojásra. Megvakarja a mellkasát, szinte úgy érzi, hogy másik rajta valami.*
- Viszont ha már felajánlottad.. *-vigyorodik el-* Éppen meglovagolhatsz. Aha..! A kamatyolás is van.. olyan jó mint a pálinka.
*De csak ha jó kamatyról és jó pálinkáról van szó. Kissé fitymálón méri végig az ecsettel bohóckodó nőn. Nem biztos benne, hogy az egyáltalán tudja, hogy milyen a jó kamaty. A gondolattól röhöghetnékje támad, de mellkasából ismét köhögés szakad fel, bal tüdejébe ismét belemar a parázsló érzés.* ~A rohadt életbe!~
- Akkor még jó.. hogy egy igazi férfi is.. van az ágyadban. *-zihálja. Visszafordul a bögre felé, dühös fintorral nyúl újra érte. ~A rohadt életbe!~ Mély levegőt vesz -amennyire azt tüdeje engedi anélkül, hogy újra köhögésre ingerelné-, és gyors mozdulattal küldi le a torkán a panáceát, miként a rosszul főzött cefrét. ~A rohadt, kurva életbe!~ Kevés híja van, hogy ne öklendezze vissza az egészet. Mondjuk az ágyban nem sok kárt tenne vele. Ujjai fehéredésig szorulnak rá a bögrére, majd mielőtt még elroppantaná, inkább a földre veti azt, és utána is köp.-* Valami.. kurva pálinkát.. igazán adhatnál..
*A nő felé fordul, még mindig nem biztos benne, hogy nem fogja sugárban visszaadni az imént lenyelt iszonyatos löttyöt.*
- Vagy legalább.. ne azzal az ecsettel játssz.. amíg visszanyelem ezt a szart..
1796. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 13:39:21
Üzenet elküldve: 2024-11-11 13:39:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
*Hallgatja a tápászkodó férfi szavait, alaposan megfigyeli az erőtlenséget, a gyengeséget. A szemeiben megcsillan az elégedettség. Most úgy érzi magát, mint a hüvelyében pihenő kard. Még nyugszik, de ha onnan kihúzzák bizony élesen oda fog szúrni. De egyelőre beéri a látvánnyal. Azzal, ami olyan kéjes elégedettséggel tölti el, hogy egy pillanatra megbánja, hogy reggel kirúgta az ágyából a pojácát. Árad a férfiból a gyomorforgató önteltség és mégis az a francos része, amit mindennél jobban igyekszik kiölni magából arra készteti, hogy segítsen. A múltjából felcsendül egy igen bölcs mondás az élet fanyar humoráról. Ez még jobban bosszantani kezdi. Két ujja közé fogja az ecsetet, majd a fejét ingatva válaszol.*
- Nem önbizalom kérdése. Pusztán itt fent nem tartok kést.
*Vonja meg a vállait. Az utcán eleinte aggódó, segítőkész nőnek már hamva sem maradt. A férfi pedig jó úton halad, hogy látogatóba se térjen vissza.*
- Persze. És a kamatyolás is, mert kiizzaszt, nem?
*Szaladnak fel a szemöldökei, de az ajkain már játszik egyfajta kárörvendő mosoly, ahogy a zihálva előadott mondatot hallgatja. A rongy miatt ázó párna nem hatja meg. Ha majd a férfi körbe néz úgy is észre veheti, hogy nem a rend az, ami izgatja a nőt. A párna, a lepedő, még a takaró is tarkítva van megannyi festékfolttal. A vizes párna a legkevesebb. De végül elveszi onnan a rongyot, hogy kiöblíthesse. Utána egyelőre csak a tál mellé teszi az asztalkára. Most jobb dolognak tartja, hogy végig kövesse, ahogy a tea fogyni fog. A várt hatás pedig nem marad el. Bár meglepő, hogy a pocsék pálinkát le tudná dönteni, ez a kis gyógytea meg nem csúszik le a torkán. Mondjuk az is igaz, hogy tett az egyébként is szar ital még pocsékabb ízéről.*
- Tüdőfű, kamilla és fokhagyma. Többnyire.
*Ölt fel egy bájos mosolyt, ami egy pillanat alatt komorodik is vissza. A kezeit karba téve billenti kissé oldalra a fejét, ahogy a szemeibe pillant.*
- A helyedben viszont kurvára meginnám, ha napokkal később nem szeretnél az utca kövön megdögleni.
*Újra elmosolyodik, de abban a mosolyban sokkal inkább van jelen a fenyegetés, mintsem bármiféle kedvesség. Az utóbbi a jelen helyzetben szükségtelen. Ellépve ül vissza az ágy szélére, hogy újból a képpel nézzen farkasszemet.*
- De tőlem menj, ha akarsz. Ma nem keltem úgy, hogy hangulatom legyen kislányokhoz.
*Jegyzi meg félvállról, majd újabb ecsetvonások következnek a vásznon.*
*Hallgatja a tápászkodó férfi szavait, alaposan megfigyeli az erőtlenséget, a gyengeséget. A szemeiben megcsillan az elégedettség. Most úgy érzi magát, mint a hüvelyében pihenő kard. Még nyugszik, de ha onnan kihúzzák bizony élesen oda fog szúrni. De egyelőre beéri a látvánnyal. Azzal, ami olyan kéjes elégedettséggel tölti el, hogy egy pillanatra megbánja, hogy reggel kirúgta az ágyából a pojácát. Árad a férfiból a gyomorforgató önteltség és mégis az a francos része, amit mindennél jobban igyekszik kiölni magából arra készteti, hogy segítsen. A múltjából felcsendül egy igen bölcs mondás az élet fanyar humoráról. Ez még jobban bosszantani kezdi. Két ujja közé fogja az ecsetet, majd a fejét ingatva válaszol.*
- Nem önbizalom kérdése. Pusztán itt fent nem tartok kést.
*Vonja meg a vállait. Az utcán eleinte aggódó, segítőkész nőnek már hamva sem maradt. A férfi pedig jó úton halad, hogy látogatóba se térjen vissza.*
- Persze. És a kamatyolás is, mert kiizzaszt, nem?
*Szaladnak fel a szemöldökei, de az ajkain már játszik egyfajta kárörvendő mosoly, ahogy a zihálva előadott mondatot hallgatja. A rongy miatt ázó párna nem hatja meg. Ha majd a férfi körbe néz úgy is észre veheti, hogy nem a rend az, ami izgatja a nőt. A párna, a lepedő, még a takaró is tarkítva van megannyi festékfolttal. A vizes párna a legkevesebb. De végül elveszi onnan a rongyot, hogy kiöblíthesse. Utána egyelőre csak a tál mellé teszi az asztalkára. Most jobb dolognak tartja, hogy végig kövesse, ahogy a tea fogyni fog. A várt hatás pedig nem marad el. Bár meglepő, hogy a pocsék pálinkát le tudná dönteni, ez a kis gyógytea meg nem csúszik le a torkán. Mondjuk az is igaz, hogy tett az egyébként is szar ital még pocsékabb ízéről.*
- Tüdőfű, kamilla és fokhagyma. Többnyire.
*Ölt fel egy bájos mosolyt, ami egy pillanat alatt komorodik is vissza. A kezeit karba téve billenti kissé oldalra a fejét, ahogy a szemeibe pillant.*
- A helyedben viszont kurvára meginnám, ha napokkal később nem szeretnél az utca kövön megdögleni.
*Újra elmosolyodik, de abban a mosolyban sokkal inkább van jelen a fenyegetés, mintsem bármiféle kedvesség. Az utóbbi a jelen helyzetben szükségtelen. Ellépve ül vissza az ágy szélére, hogy újból a képpel nézzen farkasszemet.*
- De tőlem menj, ha akarsz. Ma nem keltem úgy, hogy hangulatom legyen kislányokhoz.
*Jegyzi meg félvállról, majd újabb ecsetvonások következnek a vásznon.*
1795. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 12:53:59
Üzenet elküldve: 2024-11-11 12:53:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
*Felkönyököl. Még mindig úgy érzi magát, mintha egy tretil rugdosta volna végig az utcán. Homlokáról nyakába csúszik a borogatásul rátett rongy, lusta mozdulattal pöccinti arrébb. Nem foglalkozik azzal, hogy így az alatta lévő párnába kezd beleszivárogni a víz az odapottyanó rongyból. Ráhunyorog a fahangon beszélő lányra. ~Biztos egyébként is olyan, mint egy fadarab.~ A gondolattól apró, biggyesztős mosoly ül az ajkaira, de csak amíg rá nem tör a köhögés.*
- Gondolod? *-követik a szavak a köhögést-* Önbizalom.. az van.
*Felül, a takaró az ölébe csúszik. Végignéz magán. Nem lát semmit a mellkasán és a hasán, ami arra utalna, hogy bármi is érte volna. Érzi, hogy a harag dobolni kezd a homlokában. Haragszik a világra, haragszik a lázra, haragszik a rohadvány kórra ami a tüdejét rágja, és haragszik erre a nőre is, aki csak úgy levetkőztette és bedugta egy ágyba.
A felajánlott teára csak felnevet; halk, erőtlen, hurutos nevetéssel.*
- Kell a fenének! *-támaszkodik vissza könyökére, ujjhegyei közé csippenti a rongyot, azzal integet a lány felé.-* Inkább valami.. töményet adjál. Hiszen a pálinka.. is gyógyszer!
*Szavai zihálósak, mondat közben szinte kifullad. Ezért is haragszik. A sótlan lány kezébe nyomja a rongyot, és elveszi tőle a bögrét. A lehető legkevésbé sem vágyik most valami ócska teára, de szomjasnak érzi magát. Ha már nincs pálinka, akkor valami rumnak, esetleg bornak örülne leginkább. Legvégső esetben egyszerű, tiszta víznek, bár a víz az állatoknak és a kisgyerekeknek van. Belepislog a bögrébe, abban valami sötétzöld, herbaszagú löttyöt lát. Elfintorodik. Tényleg szomjas, szóval most ez a pocsolyalé is megteszi. Belekortyol, de szinte azzal a lendülettel fordul is oldalra, hogy kiköpje azt a felmosólevet, amit a szájába vett.*
- Mi a.. picsa ez? *-néz összeszűkült szemmel a nőre. Legszívesebben ráöntené a maradék teát hogy az tudja, hogy ilyen ocsmányságot még egyszer ne hozzon elé; csak azért nem teszi ezt meg, mert épp könyököl. Bár ha elég ügyes, talán így is menne.*
*Felkönyököl. Még mindig úgy érzi magát, mintha egy tretil rugdosta volna végig az utcán. Homlokáról nyakába csúszik a borogatásul rátett rongy, lusta mozdulattal pöccinti arrébb. Nem foglalkozik azzal, hogy így az alatta lévő párnába kezd beleszivárogni a víz az odapottyanó rongyból. Ráhunyorog a fahangon beszélő lányra. ~Biztos egyébként is olyan, mint egy fadarab.~ A gondolattól apró, biggyesztős mosoly ül az ajkaira, de csak amíg rá nem tör a köhögés.*
- Gondolod? *-követik a szavak a köhögést-* Önbizalom.. az van.
*Felül, a takaró az ölébe csúszik. Végignéz magán. Nem lát semmit a mellkasán és a hasán, ami arra utalna, hogy bármi is érte volna. Érzi, hogy a harag dobolni kezd a homlokában. Haragszik a világra, haragszik a lázra, haragszik a rohadvány kórra ami a tüdejét rágja, és haragszik erre a nőre is, aki csak úgy levetkőztette és bedugta egy ágyba.
A felajánlott teára csak felnevet; halk, erőtlen, hurutos nevetéssel.*
- Kell a fenének! *-támaszkodik vissza könyökére, ujjhegyei közé csippenti a rongyot, azzal integet a lány felé.-* Inkább valami.. töményet adjál. Hiszen a pálinka.. is gyógyszer!
*Szavai zihálósak, mondat közben szinte kifullad. Ezért is haragszik. A sótlan lány kezébe nyomja a rongyot, és elveszi tőle a bögrét. A lehető legkevésbé sem vágyik most valami ócska teára, de szomjasnak érzi magát. Ha már nincs pálinka, akkor valami rumnak, esetleg bornak örülne leginkább. Legvégső esetben egyszerű, tiszta víznek, bár a víz az állatoknak és a kisgyerekeknek van. Belepislog a bögrébe, abban valami sötétzöld, herbaszagú löttyöt lát. Elfintorodik. Tényleg szomjas, szóval most ez a pocsolyalé is megteszi. Belekortyol, de szinte azzal a lendülettel fordul is oldalra, hogy kiköpje azt a felmosólevet, amit a szájába vett.*
- Mi a.. picsa ez? *-néz összeszűkült szemmel a nőre. Legszívesebben ráöntené a maradék teát hogy az tudja, hogy ilyen ocsmányságot még egyszer ne hozzon elé; csak azért nem teszi ezt meg, mert épp könyököl. Bár ha elég ügyes, talán így is menne.*
1794. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 10:43:23
Üzenet elküldve: 2024-11-11 10:43:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
*Egy utolsó pillantást vet a férfi arcára. A zilált, hollószín hajra, az arcát fedő borostára. Alaposan megfigyeli a vastag, sűrű szemöldököt. Arcának vonalát, nyak ívét. Lekövetve mindent, egészen a takaró pereméig. Hogy tetszik-e neki, amit lát azt most ember nem mondaná meg. Arca ugyan olyan semmitmondó, akárcsak akkor, mikor hazahozatta. Végül visszafordul előre, az ecset pedig vad táncba kezd a vásznon. Csak akkor állítja meg a kezét, mikor felkel annyira, hogy a borogatást frissre cserélje. Mire meghallja a takaró suhogását, addigra már szinte az egész vásznat tele festette. Mégsem játszik arcán elégedettség. Bár el kell ismernie, hogy jobb, mint amit az elmúlt napokban csinált, de még mindig úgy érzi, hogy hiányzik valami.*
- Hidd el, hogy ha én csináltam volna veled bármit is... arra emlékeznél.
*Jegyzi meg színtelen hangon, miközben eltűnődve veszi fogai közé az ecset végét, amit kissé feszülten kezd rágcsálni. De a feszültséghez véletlenül sincs köze a férfinak nem kívánatos habitusának.*
- Ott a tea. Idd meg. Az egészet.
*Hangjából nem érződik ki, hogy ez parancs lenne, de mégis erélyesebb, mint egy jó tanács. Ha a férfi kakaskodna azt a teát úgyis le fogja erőszakolni a torkán. Most talán csepp alkata ellenére egyedül is boldogulni fog.
Lassan felkel, az ecseten továbbra is rágódik, miközben leveszi a rongyot a férfi homlokáról. Először a bögrét nyújtja felé, s ha amaz megfogadja az előbbit és elveszi tőle, akkor a rongyot öblíti át újra.*
*Egy utolsó pillantást vet a férfi arcára. A zilált, hollószín hajra, az arcát fedő borostára. Alaposan megfigyeli a vastag, sűrű szemöldököt. Arcának vonalát, nyak ívét. Lekövetve mindent, egészen a takaró pereméig. Hogy tetszik-e neki, amit lát azt most ember nem mondaná meg. Arca ugyan olyan semmitmondó, akárcsak akkor, mikor hazahozatta. Végül visszafordul előre, az ecset pedig vad táncba kezd a vásznon. Csak akkor állítja meg a kezét, mikor felkel annyira, hogy a borogatást frissre cserélje. Mire meghallja a takaró suhogását, addigra már szinte az egész vásznat tele festette. Mégsem játszik arcán elégedettség. Bár el kell ismernie, hogy jobb, mint amit az elmúlt napokban csinált, de még mindig úgy érzi, hogy hiányzik valami.*
- Hidd el, hogy ha én csináltam volna veled bármit is... arra emlékeznél.
*Jegyzi meg színtelen hangon, miközben eltűnődve veszi fogai közé az ecset végét, amit kissé feszülten kezd rágcsálni. De a feszültséghez véletlenül sincs köze a férfinak nem kívánatos habitusának.*
- Ott a tea. Idd meg. Az egészet.
*Hangjából nem érződik ki, hogy ez parancs lenne, de mégis erélyesebb, mint egy jó tanács. Ha a férfi kakaskodna azt a teát úgyis le fogja erőszakolni a torkán. Most talán csepp alkata ellenére egyedül is boldogulni fog.
Lassan felkel, az ecseten továbbra is rágódik, miközben leveszi a rongyot a férfi homlokáról. Először a bögrét nyújtja felé, s ha amaz megfogadja az előbbit és elveszi tőle, akkor a rongyot öblíti át újra.*
1793. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 10:00:05
Üzenet elküldve: 2024-11-11 10:00:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 78
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
*Istene megóvja őt attól, hogy érezze a macskakő kemény csókját az arcán. A fekete pöttyök légyraján keresztül még látja maga felé dőlni a Világot, de a valóság úgy csúszik ki lába alól, mint az agyagos folyófenék, mikor úszni kezd nyáron a vízben. Abba is esik bele: langymeleg, puha kábulatba, ami szorosan és agyzsibbasztón öleli körbe. Nem bánja. Egyszeriben maga mögött hagyja a valóság összes kínját: a tüdejében vöröslő parazsat, a reggel nyirkosságát, a rajta nevető suttyókat, és annak a fruskának az idegesítő csipogását is.
Hogy álmodik-e vagy hallucinál, azt nem tudja, és nem is érdekli. Hagymázas gondolatai lomhán és jóllakottan tekeregnek, az ájulat mísz érzékelése ködös függönyt von köré, és ő jólesőn bújik el mögötte, belesimulva a semmibe. Nem tudja, hogy mennyi a valóság és mennyi a képzelgés abból, ami történik vele: hogy valóban létezik-e az a két idióta fejű kobold aki felnyalábolja őt, hogy tényleg lépcsőn viszik fel, vagy csak szédülésében érzi így. Nem tudja, hogy tényleg tojás- és szalonnaillatot érez-e. Szemhéja belső felén emlékeket lát -valódikat és elképzelteket egyaránt, egymással úgy keverve, hogy meg sem tudja különböztetni egyiket a másiktól- és neki most teljesen jó ezek között az emlékek között lebegni. Hiszen most nem fáj semmi. Most jó. Még az utca köve is pont olyan puha, mint egy ágy.
Nem tudja, hogy mennyi ideig lebeg így, ki-be csusszanva a lázálom és a valóság mezsgyéjén. Mikor végre kezd magához térni, keze önkéntelen és félig öntudatlan mozdulattal tapogat körbe. Érzi dereka alatt az ágyat, mellkasán a takaró melegét; felfedezi hogy nem visel ruhát, és ujjai egy magától értetődően természetes mozdulattal ellenőrzik, hogy férfiassága is megvan-e még. Megvan. Laposan pislogva nyitja ki a szemét, koponyája hátsó részében mákonyos zsibbadtságot érez, tüdejében ismét szilánkokat sodor légvétele. Üdv néked, te rohadt élet! Körbenéz. Nem messze tőle, épp csak fél karnyújtásnyira ott ül a nő, aki miatt majdnem elesett. Összeráncolja a szemöldökét, ujjai ismét mezítelen altestére simítanak. Halk hörgéssel szívja be mélyebben a levegőt.*
- Akármit csináltál velem.. *-nyögi-* Elég szar lehettél.. mert nem emlékszek rá.
*Istene megóvja őt attól, hogy érezze a macskakő kemény csókját az arcán. A fekete pöttyök légyraján keresztül még látja maga felé dőlni a Világot, de a valóság úgy csúszik ki lába alól, mint az agyagos folyófenék, mikor úszni kezd nyáron a vízben. Abba is esik bele: langymeleg, puha kábulatba, ami szorosan és agyzsibbasztón öleli körbe. Nem bánja. Egyszeriben maga mögött hagyja a valóság összes kínját: a tüdejében vöröslő parazsat, a reggel nyirkosságát, a rajta nevető suttyókat, és annak a fruskának az idegesítő csipogását is.
Hogy álmodik-e vagy hallucinál, azt nem tudja, és nem is érdekli. Hagymázas gondolatai lomhán és jóllakottan tekeregnek, az ájulat mísz érzékelése ködös függönyt von köré, és ő jólesőn bújik el mögötte, belesimulva a semmibe. Nem tudja, hogy mennyi a valóság és mennyi a képzelgés abból, ami történik vele: hogy valóban létezik-e az a két idióta fejű kobold aki felnyalábolja őt, hogy tényleg lépcsőn viszik fel, vagy csak szédülésében érzi így. Nem tudja, hogy tényleg tojás- és szalonnaillatot érez-e. Szemhéja belső felén emlékeket lát -valódikat és elképzelteket egyaránt, egymással úgy keverve, hogy meg sem tudja különböztetni egyiket a másiktól- és neki most teljesen jó ezek között az emlékek között lebegni. Hiszen most nem fáj semmi. Most jó. Még az utca köve is pont olyan puha, mint egy ágy.
Nem tudja, hogy mennyi ideig lebeg így, ki-be csusszanva a lázálom és a valóság mezsgyéjén. Mikor végre kezd magához térni, keze önkéntelen és félig öntudatlan mozdulattal tapogat körbe. Érzi dereka alatt az ágyat, mellkasán a takaró melegét; felfedezi hogy nem visel ruhát, és ujjai egy magától értetődően természetes mozdulattal ellenőrzik, hogy férfiassága is megvan-e még. Megvan. Laposan pislogva nyitja ki a szemét, koponyája hátsó részében mákonyos zsibbadtságot érez, tüdejében ismét szilánkokat sodor légvétele. Üdv néked, te rohadt élet! Körbenéz. Nem messze tőle, épp csak fél karnyújtásnyira ott ül a nő, aki miatt majdnem elesett. Összeráncolja a szemöldökét, ujjai ismét mezítelen altestére simítanak. Halk hörgéssel szívja be mélyebben a levegőt.*
- Akármit csináltál velem.. *-nyögi-* Elég szar lehettél.. mert nem emlékszek rá.
1792. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-11 07:03:58
Üzenet elküldve: 2024-11-11 07:03:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
*Kénytelen eltűnődni azon, hogy vajon a férfiak sajátossága-e az állandó ellenkezés. Azt hiszik, hogy attól lesznek igazán lenyűgözőek, férfiasak, ha nem kérnek a segítségből, hanem saját maguktól, az ilyenkor csekélyke férfiúi erőből igyekeznek talpon maradni? Egy betegség más. Az nem egy zsák krumpli, amit talán ez a fickó is bőszen dobálna jobbra-balra. Egy betegségnél olyan, mintha a teste fellázadt volna ellene és minden hatköznapi dolgot kínszenvedések árán tudna csak véghez vinni. Mint akár egy levegővételt, ami jól látható és hallható módon ezt a férfit is igen megkínozza. Nem túl fárasztó nekik folyton azt bizonygatni, hogy mennyire legyőzhetetlenek? Pedig ilyenkor olyanok, akár a szánni való, újszülött kismacska, aki csak vergődik, míg el nem ér az anyja bimbóihoz, de csak kelletlenül nyervognak, ha az ember segíteni akar, megfogja őket és közelebb teszi, hogy könnyebb dolga legyen. Hisztiznek és dacoskodnak, de a végén úgy is csak a csecsre ragadva szlopálja az anyja tejét, amitől szép és erős dög lesz. Minek kell a herce-hurca, a megjátszás? Ahogy ez a férfi "bemutatkozott" ő sem jókedvéből készül segíteni. Ó, egy pillanatra sem. Hisz az ilyen alakok a szemében kínzóak és frusztrálóak. Olyanok, mint egy zavaró bogár, akit legszívesebben egy szorosra csavart tekerccsel ütne agyon. Kevés ahhoz a jóképű pofázmány, hogy valakit őszintén megsajnáljon. Ez inkább szánalom, a segíteni akarása pedig pusztán csak azon alapszik, hogy addig is gyakorolhat. Mint az orvosok a patkányok boncolásával. Ez a férfi az ő patkánya most. De, ha a férfi nem kér belőle, ő maga letudja az egészet egy vállrándítással, hagyja megrohadni a kardját szorongatva. Úgy is van elég dolga a piacon és nem szeret a tömegbe érkezni.
A szemöldökeit felvonva követi végig a vergődést. Az arca egy pillanatra sem rezdül meg, hogy legalább egy cseppnyi sajnálat görbüljön az ajkaira.*
- Ahogy óhajtod.
*Hajol meg mesterkélt színjátékkal, s szinte egyszerre fordul sarkon a férfival. Pár kósza lépés után viszont megtorpanásra készteti a háta mögül érkező puffanás. Hosszú sóhaj szakad ki belőle, kivár pár szívdobbanásnyi időt, hátha meghallja az újabb zsörtölődést vagy motoszkálást, de nem érkezik semmi. Akkor már hátrapillant a válla fölött és ugyan olyan semmitmondó arccal néz végig a kövön kiterült hegyomláson. Akár itt is hagyhatná. Hisz erős férfi szervezet, felépül ő a negyed utcáján is, nem? Vagy akár meg is dögölhet a részéről. Ő semmit sem ártott neki, mégis úgy kezelte, mintha a seggéből rángatta volna ki. Elhúzza a száját, ahogy lassan visszafordul. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, majd kelletlen mordulással pillant körbe az utcán.*
- Te ott! Meg a kis barátod is.
*Kinyújtott karja egy satnya kölyök irányába mutat, aki rögvest le is fékezi lépteit a vele sétáló fiúval együtt. Alig lehetnek a húszas éveik elején. Utca kölykök, akiket jól ismer. Ha nincs kedve kimenni a piacra sokszor kapja el egyiket-másikat, hogy vegyenek neki ezt-azt. Az évek alatt a bizalom kölcsönös lett, nem mellesleg a néni főztjével bármelyiket az ujja köré tudja csavarni.*
- Segítsetek felnyalábolni a tuskót és hozzátok hozzám.
*Bök a kiterült fickóra, amire a fiúk csak a szájukat húzzák. Nem lesz könnyű menet, de ketten talán jutnak valamire. A tétovázást jól látja az arcukon, így engedékenyen és nagyvonalúan teszi meg az ajánlatát.*
- A néni sok szalonnás tojást csinál. Tudjátok, hogy mindig túlméri az adagot. Az én részem is a tiétek lehet.
*A fiúk arcára hamar szökik a vigyor és munkához is látnak. Összekaparják a földön fekvőt, de bőséggel megszenvednek vele. A végére azért két lélegző mankóként nyögdécselnek a férfi karjai alatt, ahogy megindulnak vissza a házhoz. A nő összekapkodja a földön heverő holmikat és a tempójukban megindul mögöttük. Közben azon mélázik, hogy miért is nem hagyta az egészet a francba?
Szerencsére nem jutott messze a néni házától, így a fiúknak hamarosan már csak a lépcsővel és a nő szobájába jutással kell megküzdeniük. De csakhamar az ájult fickó már a finom lepedőn fekszik.
A lépcső melletti kis asztalra leteszi minden holmiját, farkasszemet néz a nénivel, de végül egy kósza vigyorral intézi el a dolgot. Egyelőre.*
- A fiúk éhesek. Nekem pedig kéne egy kanna forró víz.
*Nyom egy csókot az asszony arcára, aki megadó sóhajjal terít meg a fiúknak, akik vissza is térnek egy széles vigyor kíséretében.
A vizet hamar megtalálja és még valóban gőzölög. Az asszonyság minden reggelét egy forró teával kezdi, így azt hamar le is tudhatja. Egy nagyobb bögrét vesz le, majd a fellógatott csokrokhoz fordulva kezd válogatni. Akár csinálhatná kellemesre is, de sokan jól tudják, hogy ami hatásos, annak pocsék az íze. Ő pedig bosszúból miért is ne tenne erre egy lapáttal? A megszáradt növényekből összeválogat párat, egy-egy adagot belemorzsol a vízbe, s minden egyéb ízesítés nélkül kavarja el. Amíg a fiúk reggeliznek van idő, hogy kiázzanak a növények, amit a végén átszűr egy másik bögrébe.*
- Segíts nekem fiú. Abba a tálba merjél a hideg vízből, fogj egy rongyot és hozd utánam. Utána, ha akartok mehettek vagy ehettek a tegnapi pogácsából.
*Adja ki a végső dekrétumot, majd mikor már minden megvan felsétál a szobájába. A teát leteszi az ágy melletti asztalkára, ami mellé a tál és a rongy is kerül. Azzal a fiú megszabadul a feladat alól és távozóra fogja. A nőnek egyelőre pedig annyi marad, hogy leráncigálja a földön összekoszolódott ruhát a férfiról, azután betakarja és a vízbe mártott ronggyal borogatást tegyen a homlokára. Többet addig nem tehet, amíg a másik magatehetetlen. Kivárja, hogy a férfi szervezete megvívja a maga harcát, addig ő az ágy szélére ül, maga elé húzza a vásznat és az igencsak elhasználódott ecsettel ismét csak a színes pacákat bámulja.*
*Kénytelen eltűnődni azon, hogy vajon a férfiak sajátossága-e az állandó ellenkezés. Azt hiszik, hogy attól lesznek igazán lenyűgözőek, férfiasak, ha nem kérnek a segítségből, hanem saját maguktól, az ilyenkor csekélyke férfiúi erőből igyekeznek talpon maradni? Egy betegség más. Az nem egy zsák krumpli, amit talán ez a fickó is bőszen dobálna jobbra-balra. Egy betegségnél olyan, mintha a teste fellázadt volna ellene és minden hatköznapi dolgot kínszenvedések árán tudna csak véghez vinni. Mint akár egy levegővételt, ami jól látható és hallható módon ezt a férfit is igen megkínozza. Nem túl fárasztó nekik folyton azt bizonygatni, hogy mennyire legyőzhetetlenek? Pedig ilyenkor olyanok, akár a szánni való, újszülött kismacska, aki csak vergődik, míg el nem ér az anyja bimbóihoz, de csak kelletlenül nyervognak, ha az ember segíteni akar, megfogja őket és közelebb teszi, hogy könnyebb dolga legyen. Hisztiznek és dacoskodnak, de a végén úgy is csak a csecsre ragadva szlopálja az anyja tejét, amitől szép és erős dög lesz. Minek kell a herce-hurca, a megjátszás? Ahogy ez a férfi "bemutatkozott" ő sem jókedvéből készül segíteni. Ó, egy pillanatra sem. Hisz az ilyen alakok a szemében kínzóak és frusztrálóak. Olyanok, mint egy zavaró bogár, akit legszívesebben egy szorosra csavart tekerccsel ütne agyon. Kevés ahhoz a jóképű pofázmány, hogy valakit őszintén megsajnáljon. Ez inkább szánalom, a segíteni akarása pedig pusztán csak azon alapszik, hogy addig is gyakorolhat. Mint az orvosok a patkányok boncolásával. Ez a férfi az ő patkánya most. De, ha a férfi nem kér belőle, ő maga letudja az egészet egy vállrándítással, hagyja megrohadni a kardját szorongatva. Úgy is van elég dolga a piacon és nem szeret a tömegbe érkezni.
A szemöldökeit felvonva követi végig a vergődést. Az arca egy pillanatra sem rezdül meg, hogy legalább egy cseppnyi sajnálat görbüljön az ajkaira.*
- Ahogy óhajtod.
*Hajol meg mesterkélt színjátékkal, s szinte egyszerre fordul sarkon a férfival. Pár kósza lépés után viszont megtorpanásra készteti a háta mögül érkező puffanás. Hosszú sóhaj szakad ki belőle, kivár pár szívdobbanásnyi időt, hátha meghallja az újabb zsörtölődést vagy motoszkálást, de nem érkezik semmi. Akkor már hátrapillant a válla fölött és ugyan olyan semmitmondó arccal néz végig a kövön kiterült hegyomláson. Akár itt is hagyhatná. Hisz erős férfi szervezet, felépül ő a negyed utcáján is, nem? Vagy akár meg is dögölhet a részéről. Ő semmit sem ártott neki, mégis úgy kezelte, mintha a seggéből rángatta volna ki. Elhúzza a száját, ahogy lassan visszafordul. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, majd kelletlen mordulással pillant körbe az utcán.*
- Te ott! Meg a kis barátod is.
*Kinyújtott karja egy satnya kölyök irányába mutat, aki rögvest le is fékezi lépteit a vele sétáló fiúval együtt. Alig lehetnek a húszas éveik elején. Utca kölykök, akiket jól ismer. Ha nincs kedve kimenni a piacra sokszor kapja el egyiket-másikat, hogy vegyenek neki ezt-azt. Az évek alatt a bizalom kölcsönös lett, nem mellesleg a néni főztjével bármelyiket az ujja köré tudja csavarni.*
- Segítsetek felnyalábolni a tuskót és hozzátok hozzám.
*Bök a kiterült fickóra, amire a fiúk csak a szájukat húzzák. Nem lesz könnyű menet, de ketten talán jutnak valamire. A tétovázást jól látja az arcukon, így engedékenyen és nagyvonalúan teszi meg az ajánlatát.*
- A néni sok szalonnás tojást csinál. Tudjátok, hogy mindig túlméri az adagot. Az én részem is a tiétek lehet.
*A fiúk arcára hamar szökik a vigyor és munkához is látnak. Összekaparják a földön fekvőt, de bőséggel megszenvednek vele. A végére azért két lélegző mankóként nyögdécselnek a férfi karjai alatt, ahogy megindulnak vissza a házhoz. A nő összekapkodja a földön heverő holmikat és a tempójukban megindul mögöttük. Közben azon mélázik, hogy miért is nem hagyta az egészet a francba?
Szerencsére nem jutott messze a néni házától, így a fiúknak hamarosan már csak a lépcsővel és a nő szobájába jutással kell megküzdeniük. De csakhamar az ájult fickó már a finom lepedőn fekszik.
A lépcső melletti kis asztalra leteszi minden holmiját, farkasszemet néz a nénivel, de végül egy kósza vigyorral intézi el a dolgot. Egyelőre.*
- A fiúk éhesek. Nekem pedig kéne egy kanna forró víz.
*Nyom egy csókot az asszony arcára, aki megadó sóhajjal terít meg a fiúknak, akik vissza is térnek egy széles vigyor kíséretében.
A vizet hamar megtalálja és még valóban gőzölög. Az asszonyság minden reggelét egy forró teával kezdi, így azt hamar le is tudhatja. Egy nagyobb bögrét vesz le, majd a fellógatott csokrokhoz fordulva kezd válogatni. Akár csinálhatná kellemesre is, de sokan jól tudják, hogy ami hatásos, annak pocsék az íze. Ő pedig bosszúból miért is ne tenne erre egy lapáttal? A megszáradt növényekből összeválogat párat, egy-egy adagot belemorzsol a vízbe, s minden egyéb ízesítés nélkül kavarja el. Amíg a fiúk reggeliznek van idő, hogy kiázzanak a növények, amit a végén átszűr egy másik bögrébe.*
- Segíts nekem fiú. Abba a tálba merjél a hideg vízből, fogj egy rongyot és hozd utánam. Utána, ha akartok mehettek vagy ehettek a tegnapi pogácsából.
*Adja ki a végső dekrétumot, majd mikor már minden megvan felsétál a szobájába. A teát leteszi az ágy melletti asztalkára, ami mellé a tál és a rongy is kerül. Azzal a fiú megszabadul a feladat alól és távozóra fogja. A nőnek egyelőre pedig annyi marad, hogy leráncigálja a földön összekoszolódott ruhát a férfiról, azután betakarja és a vízbe mártott ronggyal borogatást tegyen a homlokára. Többet addig nem tehet, amíg a másik magatehetetlen. Kivárja, hogy a férfi szervezete megvívja a maga harcát, addig ő az ágy szélére ül, maga elé húzza a vásznat és az igencsak elhasználódott ecsettel ismét csak a színes pacákat bámulja.*
1791. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-10 20:16:52
Üzenet elküldve: 2024-11-10 20:16:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Ha bevallaná és hangosan ki is ejtené, ebben megegyezhetnének: bolond volt. Ha hallgatott volna azokra, akik már figyelmeztették... Nem tette és most fogalma sincs, hogyan keveredhetne ki abból, amit magának okozott. Újra ismerősen csengő mondat. Kétség sem férhet hozzá. ~ Kurva Sa'Tereth ~ Még a gondolat is lemondó benne. Már nem dühös, mintha elengedte volna. Nincs mit tennie, az van, amit a másik mond neki. Pedig az az arc... azok a szemek... mennyivel könnyebb volna, ha lenne benne egy leheletnyi lélek. Nem minden kellemes vonás mögött lakozik jó.
Ismét rántás a kézen, de már nem önti el a harag. Csak a félelem van, ami lassacskán átcsap a teljes ürességbe. Nem lehet másképp túlélni, el kell zárnia az érzéseit. Leül, nem kell túlzóan noszogatni, de fáj a kéz. Mennyi minden fog még fájni.
Csendben ül és várja a választ. Kiszakították a saját testéből, mintha kívülről látná a saját szégyenét. Hogyan fog ezzel elszámolni? Sehogy nem kell, ha nem csak a testétől, hanem a lelkétől is eltávolodik. Jó színész. Menni fog. Még maga előtt is meg tudja játszani magát.
A félpohár borra néz. Mennyit kellene meginnia ahhoz, hogy eltűnjön tényleg minden? Van aki ezt önként teszi, pénzért. Most többre tartja őket magánál. Őket úgy használják, hogy jár érte valami. Valami vigaszdíj. Neki nem fog semmi. Lassan térnek vissza az alig csillogó kékek a másik szemeihez. *
- Ha úgy lesz, ahogy szeretnéd, akkor nem nyitod ki az ajtót sem többé neki, ugye?
*Mintha érne valamit a szava... de tudnia kell, muszáj elhinnie, máskülönben értelmetlen az egész. A saját élete persze fontos, de nem nézi most magát annyiba, hogy pusztán a további létezésének reményéért elegendő legyen megtenni, amit muszáj. Szikra ártatlan. Ő megéri. Megéri azt a darabot, ami most ki fog belőle szakadni. *
- Akkor nem beszélsz vele, nem kéred többé semmire, ugye?
*Ha nem kezdene kiszáradni belülről, akkor a könnyek is utat tudnának törni belőle, de már az is képtelenség. Mozdulna, de ülnie kell. Muszáj beleinnia abba a borba...*
- Megengeded?
*Bök a fejével a pult irányába. Hogy engedélyt kérjen egyáltalán felállni? Ő ad engedélyeket. Ő szab határokat. Ő irányít, még ha szívvel teszi is a legtöbb esetben. De ő most nem lehet önmaga. *
//Tolvajbecsület//
*Ha bevallaná és hangosan ki is ejtené, ebben megegyezhetnének: bolond volt. Ha hallgatott volna azokra, akik már figyelmeztették... Nem tette és most fogalma sincs, hogyan keveredhetne ki abból, amit magának okozott. Újra ismerősen csengő mondat. Kétség sem férhet hozzá. ~ Kurva Sa'Tereth ~ Még a gondolat is lemondó benne. Már nem dühös, mintha elengedte volna. Nincs mit tennie, az van, amit a másik mond neki. Pedig az az arc... azok a szemek... mennyivel könnyebb volna, ha lenne benne egy leheletnyi lélek. Nem minden kellemes vonás mögött lakozik jó.
Ismét rántás a kézen, de már nem önti el a harag. Csak a félelem van, ami lassacskán átcsap a teljes ürességbe. Nem lehet másképp túlélni, el kell zárnia az érzéseit. Leül, nem kell túlzóan noszogatni, de fáj a kéz. Mennyi minden fog még fájni.
Csendben ül és várja a választ. Kiszakították a saját testéből, mintha kívülről látná a saját szégyenét. Hogyan fog ezzel elszámolni? Sehogy nem kell, ha nem csak a testétől, hanem a lelkétől is eltávolodik. Jó színész. Menni fog. Még maga előtt is meg tudja játszani magát.
A félpohár borra néz. Mennyit kellene meginnia ahhoz, hogy eltűnjön tényleg minden? Van aki ezt önként teszi, pénzért. Most többre tartja őket magánál. Őket úgy használják, hogy jár érte valami. Valami vigaszdíj. Neki nem fog semmi. Lassan térnek vissza az alig csillogó kékek a másik szemeihez. *
- Ha úgy lesz, ahogy szeretnéd, akkor nem nyitod ki az ajtót sem többé neki, ugye?
*Mintha érne valamit a szava... de tudnia kell, muszáj elhinnie, máskülönben értelmetlen az egész. A saját élete persze fontos, de nem nézi most magát annyiba, hogy pusztán a további létezésének reményéért elegendő legyen megtenni, amit muszáj. Szikra ártatlan. Ő megéri. Megéri azt a darabot, ami most ki fog belőle szakadni. *
- Akkor nem beszélsz vele, nem kéred többé semmire, ugye?
*Ha nem kezdene kiszáradni belülről, akkor a könnyek is utat tudnának törni belőle, de már az is képtelenség. Mozdulna, de ülnie kell. Muszáj beleinnia abba a borba...*
- Megengeded?
*Bök a fejével a pult irányába. Hogy engedélyt kérjen egyáltalán felállni? Ő ad engedélyeket. Ő szab határokat. Ő irányít, még ha szívvel teszi is a legtöbb esetben. De ő most nem lehet önmaga. *
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-10 19:48:53
Üzenet elküldve: 2024-11-10 19:48:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Neki a naivon kívül a bolond szó jut még eszébe a nőről. Miért is gondolta úgy, hogy majd besétál az oroszlán barlangjába, elveszi a vadak királyától a húst, mondván egészségtelen, majd távozik, mintha mi sem történt volna? Érthetetlen, de neki aztán teljesen mindegy. Hadd ne ő érezze már rosszul magát, amiért valaki önként cibálja a nagymacska bajszát.
Nem engedi el őt. Addig biztosan nem, amíg teljesen meg nem törte. Nem azért, mert saját magát félti, és nem is azért, mert élvezi, ha más szenved. Csak azért, mert ez kis fruska még nem fogta fel, hogy mindennek van következménye. Milyen ironikus, hogy nem sokkal ezelőtt még pont ugyanezt akarta tudatosítani benne is, az egyetlen bökkenő csupán az, hogy őt kurvára nem érdekel semmilyen következmény.*
- Nem olyan rossz ám az örök sötétség. Meg fogod szokni. Ha elfogadod, kellemesen ölel át, mint egy jó meleg takaró. *A plafont bámulja unatkozva, miközben Mai közli, hogy keresni fogják. Persze, hogy keresni fogják, de ha tovább játszik a tűzzel, akkor neki már édesmindegy, hogy megtalálják-e. Azonban nem kell, hogy ez így végződjön. Az kell hozzá csupán, hogy megjöjjön a szajha esze. ehhez arra van szükség, hogy még mélyebbre taszítsa őt a rettegés birodalmában, ám legyen.
A kérdés után felé lép, és újra megragadja a kezét.*
- Azt mondtam, hogy ülj le! *Nem tűr ellentmondást. Kihúzza a széket, és ha magától nem akar leülni a lány, hát akkor majd ő leülteti arra a székre, de nem finoman. Miután ez megtörtént, ő is újra leül vele szemben, így már tárgyalhatnak.*
- Nem kell lopnod. Mindenki arra való, amihez ért. Te nő vagy. Ha máshoz nem is, ahhoz muszáj értened, hogyan elégítsd ki egy férfi vágyait. Az ágyba egyelőre jó leszel. Aztán majd kiderül, hogy mire tudlak még használni.
*Mai mostani hozzáállása már sokkal jobban tetszik neki. Úgy látszik, végre rájött, hogy ki az úr a háznál. Épp ideje volt.*
- Most lesz a főpróba. Megnézzük mit tudsz. Ha elégedett leszek, elmehetsz, ha nem, akkor gyakorlunk tovább, amíg nem leszek megelégedve veled. Közben beszélgethetünk is, ha azt annyira szereted… *Arra még egyelőre ő sem fecsérel energiát, hogy mi fog történni, miután kiengedte a lányt azon az ajtón. Az még ráér.*
//Tolvajbecsület//
*Neki a naivon kívül a bolond szó jut még eszébe a nőről. Miért is gondolta úgy, hogy majd besétál az oroszlán barlangjába, elveszi a vadak királyától a húst, mondván egészségtelen, majd távozik, mintha mi sem történt volna? Érthetetlen, de neki aztán teljesen mindegy. Hadd ne ő érezze már rosszul magát, amiért valaki önként cibálja a nagymacska bajszát.
Nem engedi el őt. Addig biztosan nem, amíg teljesen meg nem törte. Nem azért, mert saját magát félti, és nem is azért, mert élvezi, ha más szenved. Csak azért, mert ez kis fruska még nem fogta fel, hogy mindennek van következménye. Milyen ironikus, hogy nem sokkal ezelőtt még pont ugyanezt akarta tudatosítani benne is, az egyetlen bökkenő csupán az, hogy őt kurvára nem érdekel semmilyen következmény.*
- Nem olyan rossz ám az örök sötétség. Meg fogod szokni. Ha elfogadod, kellemesen ölel át, mint egy jó meleg takaró. *A plafont bámulja unatkozva, miközben Mai közli, hogy keresni fogják. Persze, hogy keresni fogják, de ha tovább játszik a tűzzel, akkor neki már édesmindegy, hogy megtalálják-e. Azonban nem kell, hogy ez így végződjön. Az kell hozzá csupán, hogy megjöjjön a szajha esze. ehhez arra van szükség, hogy még mélyebbre taszítsa őt a rettegés birodalmában, ám legyen.
A kérdés után felé lép, és újra megragadja a kezét.*
- Azt mondtam, hogy ülj le! *Nem tűr ellentmondást. Kihúzza a széket, és ha magától nem akar leülni a lány, hát akkor majd ő leülteti arra a székre, de nem finoman. Miután ez megtörtént, ő is újra leül vele szemben, így már tárgyalhatnak.*
- Nem kell lopnod. Mindenki arra való, amihez ért. Te nő vagy. Ha máshoz nem is, ahhoz muszáj értened, hogyan elégítsd ki egy férfi vágyait. Az ágyba egyelőre jó leszel. Aztán majd kiderül, hogy mire tudlak még használni.
*Mai mostani hozzáállása már sokkal jobban tetszik neki. Úgy látszik, végre rájött, hogy ki az úr a háznál. Épp ideje volt.*
- Most lesz a főpróba. Megnézzük mit tudsz. Ha elégedett leszek, elmehetsz, ha nem, akkor gyakorlunk tovább, amíg nem leszek megelégedve veled. Közben beszélgethetünk is, ha azt annyira szereted… *Arra még egyelőre ő sem fecsérel energiát, hogy mi fog történni, miután kiengedte a lányt azon az ajtón. Az még ráér.*
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-10 19:08:30
Üzenet elküldve: 2024-11-10 19:08:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Ocsmány. Nem jut róla eszébe szebb szó, csúnyábbak annál inkább. Nem számít a törvény, nem számít a józan ész, neki semmi nem számít. Hogyan is alkudozhatna olyasvalakivel, akinek nem számít egy gyermeki lélek sem a haszonért cserébe? Nem maradhat. Nem akar már válaszolni, csak mered ki az ablakon és fontolgatja a kijutás lehetőségét.
Egymást hozzák ki a sodrukból, s bár Mai igyekszik helytállni és hűvösnek maradni, miközben belül már rég szétesett, a szavai nem olyan hatásosak, mint várta. Ballépés. Elindul az ajtó felé, utolsó próbálkozás gyanánt. A nem válasz is válasz, sőt, ő elmondta, hogy mire számíthat a másik. De amaz nem fél a következményektől. Olyan bizonyos helyzetekben, mint Lil. Velejéig gonosz. Nincs igazi észérv, pusztítás van. Már ismeri. Ismeri a szavakat, amiket a másik mintha évekkel ezelőtt mondott volna ki, pedig alig telt el idő. Arcon próbálja csapni végre a valóság, mikor megtudja hová keveredett, de a gondolat vége nem tud eljutni hozzá, mert egy hirtelen rántás minden eddigi összetett gondolatából is kivonja. Éles a fájdalom, ami végignyilall a karján, egészen a háta közepéig, s talán csak a szerencsén múlt, hogy nem esett hátra. Kevés szánalmasabb dolog lenne ebben a helyzetben, mint a földön ücsörögve nézni fel a támadójára. Aki karjaiba önként sétált be... hányan figyelmeztették már és hányszor nem hitt nekik, mert túlságosan magabiztossá tették az elmúlt hatok. Megremeg a szája széle, és elönti a forróság. Érzi a füleiben a zubogó vért, a szíve pedig ki akar ugrani a helyéről. Fél. Most az egyszer tényleg fél. A karjához akar nyúlni, ami fáj, de nem teszi meg, a reflexet is visszafojtja, a lélegzetét is szeretné, hátha ha nem jut levegőhöz, akkor eltűnik minden. De a riadt kékek csak figyelik a férfit, ahogy olyan üres tekintettel bámul rá. Nem ül le. Megkövült tagjaival ácsorog és felfordul a gyomra a torkán túlnövő gombóctól. *
- Keresni fognak.
*Mondja csak halk hangon, s tudja, hogy ez így is lesz, csakhogy hiába keresik, ha nem élve találják meg. Tőle bármi kitelik, már tudja. Az elhalt felismerés folytatása visszahangzik a fejében, mintha csak segíteni akarna neki az elméje, hogy jobb lesz ennél is jobban résen lennie. A mondatok, amiket eddig hallott... a tettek... egy pillanatra hunyja be a szemét, mikor végre rájön. S ha nem igaz, amit hisz is teljesen mindegy. Olyan markában van, akitől nem menekülhet meg, ha nem teszi meg, amit akar.*
- Miben tudnék neked segíteni?
*Harap rá az alsó ajkára. Varázsolnia kellene. Elaltatni, mint Merlaná-t, s kivenni a kulcsot a zsebéből, aztán elfutni. De még az ige sem jut az eszébe, annyira zakatol a feje a félelemtől.*
- Én nem vagyok bűnöző, nem tudok neked lopni, ha arany kell, akkor kapsz, csak tűnj el a lány életéből. *Még ő is tudja, hogy ez semmire nem elég. Lemondósan sóhajt. Nem fog tudni innen elmenni, amíg nem fele meg az akaratának. Majd utána... majd utána kitalálja hogyan semmisítse meg úgy a férfit, ahogyan most őt próbálja.* - Mit szeretnél pontosan? *Emeli végül rá újra kékeket. * - Megteszem.
//Tolvajbecsület//
*Ocsmány. Nem jut róla eszébe szebb szó, csúnyábbak annál inkább. Nem számít a törvény, nem számít a józan ész, neki semmi nem számít. Hogyan is alkudozhatna olyasvalakivel, akinek nem számít egy gyermeki lélek sem a haszonért cserébe? Nem maradhat. Nem akar már válaszolni, csak mered ki az ablakon és fontolgatja a kijutás lehetőségét.
Egymást hozzák ki a sodrukból, s bár Mai igyekszik helytállni és hűvösnek maradni, miközben belül már rég szétesett, a szavai nem olyan hatásosak, mint várta. Ballépés. Elindul az ajtó felé, utolsó próbálkozás gyanánt. A nem válasz is válasz, sőt, ő elmondta, hogy mire számíthat a másik. De amaz nem fél a következményektől. Olyan bizonyos helyzetekben, mint Lil. Velejéig gonosz. Nincs igazi észérv, pusztítás van. Már ismeri. Ismeri a szavakat, amiket a másik mintha évekkel ezelőtt mondott volna ki, pedig alig telt el idő. Arcon próbálja csapni végre a valóság, mikor megtudja hová keveredett, de a gondolat vége nem tud eljutni hozzá, mert egy hirtelen rántás minden eddigi összetett gondolatából is kivonja. Éles a fájdalom, ami végignyilall a karján, egészen a háta közepéig, s talán csak a szerencsén múlt, hogy nem esett hátra. Kevés szánalmasabb dolog lenne ebben a helyzetben, mint a földön ücsörögve nézni fel a támadójára. Aki karjaiba önként sétált be... hányan figyelmeztették már és hányszor nem hitt nekik, mert túlságosan magabiztossá tették az elmúlt hatok. Megremeg a szája széle, és elönti a forróság. Érzi a füleiben a zubogó vért, a szíve pedig ki akar ugrani a helyéről. Fél. Most az egyszer tényleg fél. A karjához akar nyúlni, ami fáj, de nem teszi meg, a reflexet is visszafojtja, a lélegzetét is szeretné, hátha ha nem jut levegőhöz, akkor eltűnik minden. De a riadt kékek csak figyelik a férfit, ahogy olyan üres tekintettel bámul rá. Nem ül le. Megkövült tagjaival ácsorog és felfordul a gyomra a torkán túlnövő gombóctól. *
- Keresni fognak.
*Mondja csak halk hangon, s tudja, hogy ez így is lesz, csakhogy hiába keresik, ha nem élve találják meg. Tőle bármi kitelik, már tudja. Az elhalt felismerés folytatása visszahangzik a fejében, mintha csak segíteni akarna neki az elméje, hogy jobb lesz ennél is jobban résen lennie. A mondatok, amiket eddig hallott... a tettek... egy pillanatra hunyja be a szemét, mikor végre rájön. S ha nem igaz, amit hisz is teljesen mindegy. Olyan markában van, akitől nem menekülhet meg, ha nem teszi meg, amit akar.*
- Miben tudnék neked segíteni?
*Harap rá az alsó ajkára. Varázsolnia kellene. Elaltatni, mint Merlaná-t, s kivenni a kulcsot a zsebéből, aztán elfutni. De még az ige sem jut az eszébe, annyira zakatol a feje a félelemtől.*
- Én nem vagyok bűnöző, nem tudok neked lopni, ha arany kell, akkor kapsz, csak tűnj el a lány életéből. *Még ő is tudja, hogy ez semmire nem elég. Lemondósan sóhajt. Nem fog tudni innen elmenni, amíg nem fele meg az akaratának. Majd utána... majd utána kitalálja hogyan semmisítse meg úgy a férfit, ahogyan most őt próbálja.* - Mit szeretnél pontosan? *Emeli végül rá újra kékeket. * - Megteszem.
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-10 18:32:56
Üzenet elküldve: 2024-11-10 18:32:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Hiába is keresne bármit a szemeiben, jót vagy rosszat, egyiket sem találná meg. Nincs ott benn semmi, csak egy tökéletesen működő gépezet, célok, és az ahhoz szükséges eszközök. Hosszú, hosszú évek kemény munkája az, melynek eredményeként még a gyökereit is igyekezett kitépni azoknak az irányíthatatlannak bizonyuló érzelmeknek. A gyökerek azonban túl erősek. Nem lehet teljesen kiirtani. Ott maradnak öröke, és gondozni kell őket a nap minden percében, hogy ne tudjanak újra terjedni.
A nő kétségbeesett. Látja, tudja. Az értelmetlen kérdései is arról árulkodnak, hogy már nem ura a saját elméjének, csak magával is próbálja elhitetni, hogy amitől olyannyira retteg, az valójában nem történhet meg. Végül is, igaz a mondás, hogy a remény hal meg utoljára, a reménykedő általában előbb harap fűbe, miután sokadszorra sem fogja fel, hogy elveszítette a játékot.*
- De azt elvártad volna, hogy én ugráljak neked, mert valami nem tetszik. Igaz, hercegnő? *A fejét csóválja, és inkább issza a bort ahelyett, hogy tovább folytassa ezt a parttalan diskurzust. Miért is várna ésszerű reakciókat egy lélektől, aki halálra van rémülve?
Ő egy egyszerű kérdést tett fel. Hajlandó-e feláldozni magát Szikárért? Kapott ugyan egy választ, de az nem felel meg neki teljesen. Ugyan benne van a lényeg, de mégis úgy hangzik, mintha Mai megpróbálta volna kikerülni a valódi válaszadást, mintha meg akarta volna úszni, hogy döntenie kelljen.
Ahogy vendége megindul az ajtó felé, ő először csak lassan visszateszi a félig teli poharát Mai félig üres pohara mellé. Először még talán el is engedné, de az újabb, most már egyértelmű fenyegetés kezdi valóban kihozni a sodrából. Utána lép, és mielőtt a lány elérhetné a bejárati ajtót, utána nyúl, megragadja a karját, és egy határozott mozdulattal visszarántja őt a ház belsejébe. Ha nem elég jó az egyensúlyérzéke, a lendület következtében még akár a földön is kiköthet. Ez után az ajtó zárja ugyanúgy kattan, ahogy érkezésükkor, de most bebocsájtás helyett a menekülés egyetlen lehetőségét zárja el Mai elől. A kulcsot kiveszi a zárból, és azzal a markában teszi zsebre mindkét kezét, és lépked beljebb ő is újra.*
- Vajon érted kár lenne, drágám? *Vigyora eltűnt. Nem látszik rajta már semmi félelmetes, csak hideg közömbösség.* Mit gondolsz, hiányoznál valakinek, ha hirtelen eltűnnél? Hmm… kérdezek jobbat. Vajon hazatalálnál azok nélkül a gyönyörű, jégkék szemek nélkül? *Most már ő is nyíltan fenyeget. Nem fél a büntetéstől, de Mai most már joggal féltheti az életét.*
- Ülj szépen vissza! Beszélgetni akartál, nem? Akkor hát a téma továbbra is ugyanaz. Akarlak téged. Mi a válaszod? *Dől ezúttal a falnak, kezei ugyanúgy a zsebében.*
//Tolvajbecsület//
*Hiába is keresne bármit a szemeiben, jót vagy rosszat, egyiket sem találná meg. Nincs ott benn semmi, csak egy tökéletesen működő gépezet, célok, és az ahhoz szükséges eszközök. Hosszú, hosszú évek kemény munkája az, melynek eredményeként még a gyökereit is igyekezett kitépni azoknak az irányíthatatlannak bizonyuló érzelmeknek. A gyökerek azonban túl erősek. Nem lehet teljesen kiirtani. Ott maradnak öröke, és gondozni kell őket a nap minden percében, hogy ne tudjanak újra terjedni.
A nő kétségbeesett. Látja, tudja. Az értelmetlen kérdései is arról árulkodnak, hogy már nem ura a saját elméjének, csak magával is próbálja elhitetni, hogy amitől olyannyira retteg, az valójában nem történhet meg. Végül is, igaz a mondás, hogy a remény hal meg utoljára, a reménykedő általában előbb harap fűbe, miután sokadszorra sem fogja fel, hogy elveszítette a játékot.*
- De azt elvártad volna, hogy én ugráljak neked, mert valami nem tetszik. Igaz, hercegnő? *A fejét csóválja, és inkább issza a bort ahelyett, hogy tovább folytassa ezt a parttalan diskurzust. Miért is várna ésszerű reakciókat egy lélektől, aki halálra van rémülve?
Ő egy egyszerű kérdést tett fel. Hajlandó-e feláldozni magát Szikárért? Kapott ugyan egy választ, de az nem felel meg neki teljesen. Ugyan benne van a lényeg, de mégis úgy hangzik, mintha Mai megpróbálta volna kikerülni a valódi válaszadást, mintha meg akarta volna úszni, hogy döntenie kelljen.
Ahogy vendége megindul az ajtó felé, ő először csak lassan visszateszi a félig teli poharát Mai félig üres pohara mellé. Először még talán el is engedné, de az újabb, most már egyértelmű fenyegetés kezdi valóban kihozni a sodrából. Utána lép, és mielőtt a lány elérhetné a bejárati ajtót, utána nyúl, megragadja a karját, és egy határozott mozdulattal visszarántja őt a ház belsejébe. Ha nem elég jó az egyensúlyérzéke, a lendület következtében még akár a földön is kiköthet. Ez után az ajtó zárja ugyanúgy kattan, ahogy érkezésükkor, de most bebocsájtás helyett a menekülés egyetlen lehetőségét zárja el Mai elől. A kulcsot kiveszi a zárból, és azzal a markában teszi zsebre mindkét kezét, és lépked beljebb ő is újra.*
- Vajon érted kár lenne, drágám? *Vigyora eltűnt. Nem látszik rajta már semmi félelmetes, csak hideg közömbösség.* Mit gondolsz, hiányoznál valakinek, ha hirtelen eltűnnél? Hmm… kérdezek jobbat. Vajon hazatalálnál azok nélkül a gyönyörű, jégkék szemek nélkül? *Most már ő is nyíltan fenyeget. Nem fél a büntetéstől, de Mai most már joggal féltheti az életét.*
- Ülj szépen vissza! Beszélgetni akartál, nem? Akkor hát a téma továbbra is ugyanaz. Akarlak téged. Mi a válaszod? *Dől ezúttal a falnak, kezei ugyanúgy a zsebében.*
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-10 17:59:57
Üzenet elküldve: 2024-11-10 17:59:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Folyamatos félreértések. Nem igazi fenyegetés volt, valóban állította, hogy az ilyet nem lehet csak úgy megúszni, de azt is hozzátette, hogy akkor, ha más kapja ezen. Mai sem feltétlenül elégedne meg puszta ígérettel, de kezdetnek elég lenne. Aztán próbálkozna ő a saját hálójával, a saját tervével, ha pedig az nem sikeres, még mindig van annyi aranya, hogy pillanatok alatt szerezne valakit, aki kiontja abból a sármos testből a vért. Ott maradnak rajta a kékek, nem tudja elszakítani. Félelmetes az aljassága, annyira hihetetlen, hogy nem talál a barnák mélyén semmi jót, hogy csak egy amolyan álcának gondolja, amit ő is fel tud venni. Viszont az övé sosem állt még ennyire ingatag talajon. Érzi, ahogy törik meg minden egyes szó után. Össze kell magát szednie, a bor némileg segít elűzni a már egész testét igába hajtó szorongást. Nem maradéktalan, de egy fokkal jobb. Szavak visszhangoznak a fejében, minden, amit a másik eddig mondott. Még nem áll össze. Annyira nagyon keresi azt a szemernyi jót... nincs ott, nincsen sehol.
Ami remegés elillant a gyomrából, most sokszorozódik a nevetés hatására. Össze kell magát szednie. Muszáj.
Néma csönd ereszkedik a térre, ahogy elveszi a bort, majd elfordítja a fejét a másikról. Az ablakon túli világban találja most ő is a menedéket. Nincs kifejező rezdülés az arcán, de a szemeinek nehezen parancsol. Ez nem lesz olyan könnyű, mint sejtette. Alábecsülte. Azt hitte csak a gyerekekkel ilyen "ügyes". El kellene innen mennie. Még mindig nem mozdul a lába.*
- Komolyan azt hiszed, hogy ez menni fog?
*Szólal meg végül. Ha valami összetöri a helyzetben, az az, hogy nem elég ő ide egyedül. Hogy ő az ostoba, mert egyáltalán idejött, felindultságától vezérelten. Soha többet. Hol a hideg és a tiszta gondolat? Hogyan tudta elfelejteni, ahogy a kis elfre nézett? Ha magát sem tudja megvédeni, akkor őt hogyan?*
- Egy gyerek meg tud annyira kedvelni, hogy megtegye amit kérsz, de én nem fogok neked ugrálni. *Kortyol bele a borba, s elnyomja a szaggatottan kiszökni készülő sóhaját. Megfordul végül és közelebb lép a másikhoz. Így is közel volt, de nem érdekli, szívja csak az ő levegőjét. Túl aprónak érzi magát, és csak egy apró hajszál tartja vissza attól, hogy megsemmisülve érezze magát. De nem fog egy szóra térdre borulni.*
- Visszataszító vagy. *Iszik még egy nagy kortyot és visszateszi a pultra a poharát.* - Azt csinálsz, amit akarsz. *Lép egyet hátra, majd az ajtót venné célba.* - Csak kétszer gondold át, hogy mit. Bár nem lesz kár érted. *Mosolyodik el, majd fordít hátat. Nem tud mást tenni. Muszáj elmennie.*
//Tolvajbecsület//
*Folyamatos félreértések. Nem igazi fenyegetés volt, valóban állította, hogy az ilyet nem lehet csak úgy megúszni, de azt is hozzátette, hogy akkor, ha más kapja ezen. Mai sem feltétlenül elégedne meg puszta ígérettel, de kezdetnek elég lenne. Aztán próbálkozna ő a saját hálójával, a saját tervével, ha pedig az nem sikeres, még mindig van annyi aranya, hogy pillanatok alatt szerezne valakit, aki kiontja abból a sármos testből a vért. Ott maradnak rajta a kékek, nem tudja elszakítani. Félelmetes az aljassága, annyira hihetetlen, hogy nem talál a barnák mélyén semmi jót, hogy csak egy amolyan álcának gondolja, amit ő is fel tud venni. Viszont az övé sosem állt még ennyire ingatag talajon. Érzi, ahogy törik meg minden egyes szó után. Össze kell magát szednie, a bor némileg segít elűzni a már egész testét igába hajtó szorongást. Nem maradéktalan, de egy fokkal jobb. Szavak visszhangoznak a fejében, minden, amit a másik eddig mondott. Még nem áll össze. Annyira nagyon keresi azt a szemernyi jót... nincs ott, nincsen sehol.
Ami remegés elillant a gyomrából, most sokszorozódik a nevetés hatására. Össze kell magát szednie. Muszáj.
Néma csönd ereszkedik a térre, ahogy elveszi a bort, majd elfordítja a fejét a másikról. Az ablakon túli világban találja most ő is a menedéket. Nincs kifejező rezdülés az arcán, de a szemeinek nehezen parancsol. Ez nem lesz olyan könnyű, mint sejtette. Alábecsülte. Azt hitte csak a gyerekekkel ilyen "ügyes". El kellene innen mennie. Még mindig nem mozdul a lába.*
- Komolyan azt hiszed, hogy ez menni fog?
*Szólal meg végül. Ha valami összetöri a helyzetben, az az, hogy nem elég ő ide egyedül. Hogy ő az ostoba, mert egyáltalán idejött, felindultságától vezérelten. Soha többet. Hol a hideg és a tiszta gondolat? Hogyan tudta elfelejteni, ahogy a kis elfre nézett? Ha magát sem tudja megvédeni, akkor őt hogyan?*
- Egy gyerek meg tud annyira kedvelni, hogy megtegye amit kérsz, de én nem fogok neked ugrálni. *Kortyol bele a borba, s elnyomja a szaggatottan kiszökni készülő sóhaját. Megfordul végül és közelebb lép a másikhoz. Így is közel volt, de nem érdekli, szívja csak az ő levegőjét. Túl aprónak érzi magát, és csak egy apró hajszál tartja vissza attól, hogy megsemmisülve érezze magát. De nem fog egy szóra térdre borulni.*
- Visszataszító vagy. *Iszik még egy nagy kortyot és visszateszi a pultra a poharát.* - Azt csinálsz, amit akarsz. *Lép egyet hátra, majd az ajtót venné célba.* - Csak kétszer gondold át, hogy mit. Bár nem lesz kár érted. *Mosolyodik el, majd fordít hátat. Nem tud mást tenni. Muszáj elmennie.*
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-10 17:15:18
Üzenet elküldve: 2024-11-10 17:15:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Valahogy igyekszik visszatartani, hogy ne nevesse ki a nőt. Még hogy beszélgetni, miután az előbb még arra utalgatott, hogy azt, amit tett, nem lehet megúszni. Lehet, hogy beszélgetéssel kezdte, de az biztos, hogy egyáltalán nem keltett jó benyomást.
A helyzet csak még inkább nevetség tárgyává válik, mikor Mai megpróbálkozik megmondani neki, hogy mit csináljon. Komolyan azt gondolja, hogy ez működik? Hogy idejön ki tudja honnan, közli, hogy amit tesz, az nem jó, ő meg majd lehajtott fejjel elfogadja, és az utasításai szerint cselekszik azért, hogy jóvá tegyen egy olyan bűnt, ami nem is bűn igazán? Milyen naiv.
Úgy dönt, hogy megleckézteti egy kicsit, és úgy kezd bele a mondandójába, mintha megértette volna, amit Mai szeretne, de ha már a valamit valamiért elv szóba került korábban, nyilván kérni fog valamit cserébe, és mi mást is kérhetne, mint őt magát?
A rekaciót hallva még szélesebbre húzódik a vigyora, az történik, amire számított. Hálója szépen lassan Mai elméje köré fonódik, érzi, hogy megijedt, érzi, hogy összezavarodott, és próbálja kivágni magát valahogy a helyzetből.*
- Beszélgetünk *ránt vállat.* Nem tudtam, hogy az üzletek aljasságnak számítanak. *Eddig egészen jól sikerült visszatartania a nevetést, de a következőket hallva már kikívánkozik belőle. Jóízűen nevet egyet, majd elfordul, tölt még egy pohár bort. Nem issza meg, csak a kezébe veszi, úgy fordul vissza Mai-hoz.*
- Nem is mondtam, hogy az ágyamba kellesz *vigyorog.* Azt mondtam, hogy egy olyan nő kell nekem, mint te. Szikra tehetséges a lopásban, te pedig máshoz értesz. Könnyedén átlátsz rajtam. Bátor is vagy. Szívesen lecserélem őt rád *mutat rá a boros poharat tartó kezével.*
- Tudod, kár lenne veszni hagyni az adottságaidat. Hasznos lehetnél. Nos, igen. Az ágyban is, és azon kívül is. A gyerek nekem nem kell, de te igen. A döntés a tiéd. Azonban figyelmeztetlek, nem akarok hoppon maradni. *A tét tehát Szikra vagy ő. Egy egészen egyszerű kérdés, melyre a válasz egyetlen döntés. Kíváncsi, Mai hogy birkózik meg vele. A borral teli poharat a lány kezébe nyomja, magának pedig tölt egy újabb adagot.*
//Tolvajbecsület//
*Valahogy igyekszik visszatartani, hogy ne nevesse ki a nőt. Még hogy beszélgetni, miután az előbb még arra utalgatott, hogy azt, amit tett, nem lehet megúszni. Lehet, hogy beszélgetéssel kezdte, de az biztos, hogy egyáltalán nem keltett jó benyomást.
A helyzet csak még inkább nevetség tárgyává válik, mikor Mai megpróbálkozik megmondani neki, hogy mit csináljon. Komolyan azt gondolja, hogy ez működik? Hogy idejön ki tudja honnan, közli, hogy amit tesz, az nem jó, ő meg majd lehajtott fejjel elfogadja, és az utasításai szerint cselekszik azért, hogy jóvá tegyen egy olyan bűnt, ami nem is bűn igazán? Milyen naiv.
Úgy dönt, hogy megleckézteti egy kicsit, és úgy kezd bele a mondandójába, mintha megértette volna, amit Mai szeretne, de ha már a valamit valamiért elv szóba került korábban, nyilván kérni fog valamit cserébe, és mi mást is kérhetne, mint őt magát?
A rekaciót hallva még szélesebbre húzódik a vigyora, az történik, amire számított. Hálója szépen lassan Mai elméje köré fonódik, érzi, hogy megijedt, érzi, hogy összezavarodott, és próbálja kivágni magát valahogy a helyzetből.*
- Beszélgetünk *ránt vállat.* Nem tudtam, hogy az üzletek aljasságnak számítanak. *Eddig egészen jól sikerült visszatartania a nevetést, de a következőket hallva már kikívánkozik belőle. Jóízűen nevet egyet, majd elfordul, tölt még egy pohár bort. Nem issza meg, csak a kezébe veszi, úgy fordul vissza Mai-hoz.*
- Nem is mondtam, hogy az ágyamba kellesz *vigyorog.* Azt mondtam, hogy egy olyan nő kell nekem, mint te. Szikra tehetséges a lopásban, te pedig máshoz értesz. Könnyedén átlátsz rajtam. Bátor is vagy. Szívesen lecserélem őt rád *mutat rá a boros poharat tartó kezével.*
- Tudod, kár lenne veszni hagyni az adottságaidat. Hasznos lehetnél. Nos, igen. Az ágyban is, és azon kívül is. A gyerek nekem nem kell, de te igen. A döntés a tiéd. Azonban figyelmeztetlek, nem akarok hoppon maradni. *A tét tehát Szikra vagy ő. Egy egészen egyszerű kérdés, melyre a válasz egyetlen döntés. Kíváncsi, Mai hogy birkózik meg vele. A borral teli poharat a lány kezébe nyomja, magának pedig tölt egy újabb adagot.*
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-09 20:02:52
Üzenet elküldve: 2024-11-09 20:02:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*A fenyegető szemek láttán megkeményednek a vonásai. Túl sokat enged meg magának így is, pedig tényleg nem úgy érkezett, hogy a jégkirálynőt kívánja eljátszani, ami oly sok helyzetben beválik. Persze ez egyfajta védelem is, nem kell erőltetnie az álcát. Hallgatja a szavakat. Hányszor hangzott már ez el különböző szájakból. Tudja, hogy nem menthet meg mindenkit, de akit igen, azzal meg fog próbálkozni. És hiába is tartanák vissza tőle.*
- Elbánni? Ha el akarnék veled bánni, nem egy beszélgetéssel kezdtem volna. *Nem állít teljesen valótlant, de ebben benne vannak a saját torz ösztönei is, amik mindig mágnesként vonzzák a nehéz helyzetekhez. Meg akarja oldani. Meg akarja mutatni, hogy képes arra, amit senki nem hisz el neki. Csakhogy azt hidegebb fejjel kell, akkor szokott sikerülni. Most nem tud eltávolodni a saját forrongásától és egyre beljebb ássa magát a gödörbe.*
- De ez egy gyerek. Hogyan... *Keresi a barnákban a kérdésére a választ, amit végül nem folytat. Megingatja a fejét. Szinte fáj, hogy hogyan lehet ilyen kérdéskörről beszélni úgy, hogy egy ilyen fiatal kis lényről van szó. Önzetlenség... ki mással legyen az ember önzetlen? Nem, nem kell mindenkivel. Jó helyen kell aljasnak lenni, azzal messzebbre lehet jutni. Ott felejti a kékeket a másik tekintetében. Ahogy nyúl a pohárért, a finom ujjak érintik a másikét, de már nem korrigál. Kiveszi a kezei közül, s ekkor kúszik fel eddig ismeretlen helyről a gombóc a torkába. Nem érti a saját jelzéseit. Már rég el kellett volna mennie, ehelyett úszik valaki lélektükreiben, amiben keresi a pislákoló reményt a jóra, pedig pontosan tudnia kellene, hogy nincs ott. Nincsen sehol.
Nem akar magyarázkodni. Mindent félreért róla a másik, pedig sok az igazság a szavak mélyén, ha abban is kutatna a szemek helyett. Végignézi, ahogy kiissza a bort, az utat, ahogy a pultra kerül üresen a pohár. A mustráló tekintet feltűnik, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, mint ami. Megszokta. Nem öltözködik túl kihívóan, de sokak szemeinek nyújt szép látványt, az elérhetetlensége pedig kihívás. Bár neki is megvan a másikról a véleménye, nem kívánja tudatosan felhívni magára a figyelmét ilyen téren. A szemei olvadásnak indulnak az első két mondat után. Majdnem leesik róla a teher, de az azt követőnél veszett dobogásba kezd a szíve. Mit is várt? Ezt is elérhetné talán az adottságaival anélkül, hogy egyáltalán kiejtette volna a száján a romlott szavakat.*
- Azt hittem ismerkedünk.
*Fordul felé egész testtel, de csípőjével a konyhapultnak támaszkodik, úgy néz végig a férfin.*
- Nem kellene elsietni. *Mosolyodik el kissé sötéten, majd újabbat kortyol.* - Miért akarsz mindent aljassággal megszerezni? *Teszi fel végül a kérdést. Nem mintha várna rá választ, főleg nem olyat, ami őszinte.* - Jobb az íze, ha önként adják. Vagy ebben sem hiszel? *Issza ki végül ő is a maradékot, majd a másik kupa mellé teszi. Elférne beléjük még egy adag.*
//Tolvajbecsület//
*A fenyegető szemek láttán megkeményednek a vonásai. Túl sokat enged meg magának így is, pedig tényleg nem úgy érkezett, hogy a jégkirálynőt kívánja eljátszani, ami oly sok helyzetben beválik. Persze ez egyfajta védelem is, nem kell erőltetnie az álcát. Hallgatja a szavakat. Hányszor hangzott már ez el különböző szájakból. Tudja, hogy nem menthet meg mindenkit, de akit igen, azzal meg fog próbálkozni. És hiába is tartanák vissza tőle.*
- Elbánni? Ha el akarnék veled bánni, nem egy beszélgetéssel kezdtem volna. *Nem állít teljesen valótlant, de ebben benne vannak a saját torz ösztönei is, amik mindig mágnesként vonzzák a nehéz helyzetekhez. Meg akarja oldani. Meg akarja mutatni, hogy képes arra, amit senki nem hisz el neki. Csakhogy azt hidegebb fejjel kell, akkor szokott sikerülni. Most nem tud eltávolodni a saját forrongásától és egyre beljebb ássa magát a gödörbe.*
- De ez egy gyerek. Hogyan... *Keresi a barnákban a kérdésére a választ, amit végül nem folytat. Megingatja a fejét. Szinte fáj, hogy hogyan lehet ilyen kérdéskörről beszélni úgy, hogy egy ilyen fiatal kis lényről van szó. Önzetlenség... ki mással legyen az ember önzetlen? Nem, nem kell mindenkivel. Jó helyen kell aljasnak lenni, azzal messzebbre lehet jutni. Ott felejti a kékeket a másik tekintetében. Ahogy nyúl a pohárért, a finom ujjak érintik a másikét, de már nem korrigál. Kiveszi a kezei közül, s ekkor kúszik fel eddig ismeretlen helyről a gombóc a torkába. Nem érti a saját jelzéseit. Már rég el kellett volna mennie, ehelyett úszik valaki lélektükreiben, amiben keresi a pislákoló reményt a jóra, pedig pontosan tudnia kellene, hogy nincs ott. Nincsen sehol.
Nem akar magyarázkodni. Mindent félreért róla a másik, pedig sok az igazság a szavak mélyén, ha abban is kutatna a szemek helyett. Végignézi, ahogy kiissza a bort, az utat, ahogy a pultra kerül üresen a pohár. A mustráló tekintet feltűnik, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, mint ami. Megszokta. Nem öltözködik túl kihívóan, de sokak szemeinek nyújt szép látványt, az elérhetetlensége pedig kihívás. Bár neki is megvan a másikról a véleménye, nem kívánja tudatosan felhívni magára a figyelmét ilyen téren. A szemei olvadásnak indulnak az első két mondat után. Majdnem leesik róla a teher, de az azt követőnél veszett dobogásba kezd a szíve. Mit is várt? Ezt is elérhetné talán az adottságaival anélkül, hogy egyáltalán kiejtette volna a száján a romlott szavakat.*
- Azt hittem ismerkedünk.
*Fordul felé egész testtel, de csípőjével a konyhapultnak támaszkodik, úgy néz végig a férfin.*
- Nem kellene elsietni. *Mosolyodik el kissé sötéten, majd újabbat kortyol.* - Miért akarsz mindent aljassággal megszerezni? *Teszi fel végül a kérdést. Nem mintha várna rá választ, főleg nem olyat, ami őszinte.* - Jobb az íze, ha önként adják. Vagy ebben sem hiszel? *Issza ki végül ő is a maradékot, majd a másik kupa mellé teszi. Elférne beléjük még egy adag.*
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-09 19:21:29
Üzenet elküldve: 2024-11-09 19:21:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Márpedig minden nőnek el kell fogadnia, hogy a férfiak felettük állnak. Nem csupán erőben, de abban egyértelműen. Grael így gondolta ezt a saját húgával kapcsolatban is. Elvárta tőle, hogy szót fogadjon neki, meg is büntette, mikor nem így történt, cserébe akár az élete árán is megvédte bármikor, bármitől.
Mai köti az ebet a karóhoz, nem engedi el a témát. Felsóhajt az ismétlődő szavak hallatán, kezdi unni már, hogy emiatt nincs nyugta ezen az istenekverte napon.*
- Fenyegetsz, édesem? *Most először villannak az ő barnái is fenyegetően a másikra, de hamar lenyugtatja magát azzal, hogy ismét kinéz az ablakon, és a messzeségbe bámul. Kisvártatva vissza is fordul, és folytatja a válaszát.*
- Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy azzal, ha velem elbánsz, megmented az egész világot. *Merthogy látja, nem csupán a gyermekről van szó, ez a nő annál sokkalta nagyobb tettekre hivatott, csak még nem ismeri azt a kifejezést, hogy milyen túl nagy fába vágni a fejszéjét. Nem ütközött még falakba, és nem kapott elég nagy pofont az élettől ahhoz, hogy megértse, van, ami úgy jó, ha szemet huny felette.*
- Semmi sincs ingyen. Az önzetlenség a végén neked fog a legjobban fájni. *Ő már réges-rég megtanulta, hogy így működik a világ. Aki anélkül segít, hogy bármit elvárna cserébe, azt előbb-utóbb kihasználják, mert a világ nem egy kedves hely, bármennyire is szeretnék néhányan elhitetni magukkal és másokkal is, hogy az.
A pohár bort Mai-nak nyújtja, aztán magához veszi a sajátját is, de egyelőre csak lötyögteti a pohárban, amíg hallgatja a sokatmondó szavakat, melyek arról árulkodnak, hogy Szikra mégsem annyira engedelmes, mint azt ő hitte a kislány elbeszélése alapján. Ezért Mai most alkudozni próbál, de megint csak neki akarja megmondani, hogy mit csináljon. Röhejes.*
- Ha ide akar jönni, akkor itt lehet. Ne várd el, hogy én oldjam meg a te problémádat! *Most emeli a szájához a poharat, és egy húzásra kiissza belőle az összes bort, a kiürült poharat pedig visszateszi a konyhapultra.
Mielőtt folytatná a válaszát, szemérmetlenül néz végig a nő kicsiny testén. Az ő ízlésének kissé gebe, de amúgy egészen szemrevaló, főleg azokkal a húsos ajkakkal és a gyönyörű, jégkék szemekkel. Szája szépen lassan vigyorra húzódik, majd újra megszólal.*
- Talán igen, van. Ha ennyire fontos neked az a kölyök, megígérhetem, hogy nem küldöm többet lopni. *Végre szó szerint is kimondta.* Amire szükségem van cserébe, az pont egy olyan nő, mint te. *Nem részletezi a dolgot, sejtése szerint Mai pontosan tudni fogja, hogy mire gondol.*
//Tolvajbecsület//
*Márpedig minden nőnek el kell fogadnia, hogy a férfiak felettük állnak. Nem csupán erőben, de abban egyértelműen. Grael így gondolta ezt a saját húgával kapcsolatban is. Elvárta tőle, hogy szót fogadjon neki, meg is büntette, mikor nem így történt, cserébe akár az élete árán is megvédte bármikor, bármitől.
Mai köti az ebet a karóhoz, nem engedi el a témát. Felsóhajt az ismétlődő szavak hallatán, kezdi unni már, hogy emiatt nincs nyugta ezen az istenekverte napon.*
- Fenyegetsz, édesem? *Most először villannak az ő barnái is fenyegetően a másikra, de hamar lenyugtatja magát azzal, hogy ismét kinéz az ablakon, és a messzeségbe bámul. Kisvártatva vissza is fordul, és folytatja a válaszát.*
- Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy azzal, ha velem elbánsz, megmented az egész világot. *Merthogy látja, nem csupán a gyermekről van szó, ez a nő annál sokkalta nagyobb tettekre hivatott, csak még nem ismeri azt a kifejezést, hogy milyen túl nagy fába vágni a fejszéjét. Nem ütközött még falakba, és nem kapott elég nagy pofont az élettől ahhoz, hogy megértse, van, ami úgy jó, ha szemet huny felette.*
- Semmi sincs ingyen. Az önzetlenség a végén neked fog a legjobban fájni. *Ő már réges-rég megtanulta, hogy így működik a világ. Aki anélkül segít, hogy bármit elvárna cserébe, azt előbb-utóbb kihasználják, mert a világ nem egy kedves hely, bármennyire is szeretnék néhányan elhitetni magukkal és másokkal is, hogy az.
A pohár bort Mai-nak nyújtja, aztán magához veszi a sajátját is, de egyelőre csak lötyögteti a pohárban, amíg hallgatja a sokatmondó szavakat, melyek arról árulkodnak, hogy Szikra mégsem annyira engedelmes, mint azt ő hitte a kislány elbeszélése alapján. Ezért Mai most alkudozni próbál, de megint csak neki akarja megmondani, hogy mit csináljon. Röhejes.*
- Ha ide akar jönni, akkor itt lehet. Ne várd el, hogy én oldjam meg a te problémádat! *Most emeli a szájához a poharat, és egy húzásra kiissza belőle az összes bort, a kiürült poharat pedig visszateszi a konyhapultra.
Mielőtt folytatná a válaszát, szemérmetlenül néz végig a nő kicsiny testén. Az ő ízlésének kissé gebe, de amúgy egészen szemrevaló, főleg azokkal a húsos ajkakkal és a gyönyörű, jégkék szemekkel. Szája szépen lassan vigyorra húzódik, majd újra megszólal.*
- Talán igen, van. Ha ennyire fontos neked az a kölyök, megígérhetem, hogy nem küldöm többet lopni. *Végre szó szerint is kimondta.* Amire szükségem van cserébe, az pont egy olyan nő, mint te. *Nem részletezi a dolgot, sejtése szerint Mai pontosan tudni fogja, hogy mire gondol.*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-09 15:36:17
Üzenet elküldve: 2024-11-09 15:36:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Nem fenyeget, figyelmeztet. Olcsó trükk demonstrálni egy látszólag gyenge nőnek, hogy baja eshet, ha rosszul viselkedik. De abban, ahogy Mai közeledik, kérdez, a világon semmi igazán rossz nincs. Még. Mindössze el akarja távolítani a gyerek életéből, emellett pedig meg akarja fejteni, hogy miért is van szüksége valakinek arra, hogy gyermekekkel játszadozzon. Talán kevés az idősebbekhez. Nem szereti a nehéz feladatokat. Unalmas lehet. Csak egy halk hümmentés, amivel reagál a válaszra, majd közelít a férfihez.*
- De az lettél. És tovább használtad.
*Haragos a tekintete, s lelki szemei előtt látja Szikrát, aki olyan ártatlan, olyan bájos, mégis egy felnőtt teszi ezt vele. Olyan sok mindent csinálhatna, ami megállítja a másikat, hogy többé ne tehessen ilyet. A legtöbbjük fájna, mégis valahogy az lenne a legeredményesebb, ha felfogná a játéka súlyát. Lehetelten vállalkozás. Vannak velejéig romlottak, Mai pedig különös érzékenységgel találja meg őket.*
- Nem zavar, hogy tudom? Tényleg azt gondolod, hogy ezt csak úgy meg lehet úszni? Nem mindenki akar majd csak beszélgetni, aki ezen kap.
*Tényleg dühös. Nem toporzékol, csak a szemei szórnak szikrát, mégis megakad néhol az arcon, a szemekben, mintha próbálná keresni azt a mögötte meghúzódó reményt arra, hogy talán pislákol benne valami menthető. Hogy nem annyira aljas, mint mutatja. Hogy felfogja... hogy csak egy hiba volt. Naiv.*
- Valamit valamiért... Nem segítettél volna csak úgy, mert megteheted, ugye? Kellett tőle valami. *Veszi el végül a kékeket, majd kibámul az ablakon, ahogy végül teljesen a férfi közelébe ér, s veti ő is a hátát a konyhapult szélének.*
- Nem lehet eltiltani. *Szólal meg végül halkan, miközben bólint arra, hogy ő is kér egy pohár bort.* - Pontosan tudod, hogy nem. Elszökne az első adandó alkalommal. Legyen belátásod. *Még mindig nem fenyegetőzne, de ezzel azért sejteti, hogy jobb lesz, ha a másik nem játszadozik tovább.* - Ha idejönne... küldd el. Találj ki valamit. Tényleg szükséged van valamire? *Fordul vissza felé. Rá nem jellemző módon félt valakit, ami kissé gyengíti a szokásos kiállását. Mintha megegyezni akarna. Talán belül pontosan tudja, hogy ezzel az üggyel senki nem foglalkozna, hacsak nem bérel fel valakit, aki intézkedik. De jobb lenne, a nem volna ilyesmire szükség.*
//Tolvajbecsület//
*Nem fenyeget, figyelmeztet. Olcsó trükk demonstrálni egy látszólag gyenge nőnek, hogy baja eshet, ha rosszul viselkedik. De abban, ahogy Mai közeledik, kérdez, a világon semmi igazán rossz nincs. Még. Mindössze el akarja távolítani a gyerek életéből, emellett pedig meg akarja fejteni, hogy miért is van szüksége valakinek arra, hogy gyermekekkel játszadozzon. Talán kevés az idősebbekhez. Nem szereti a nehéz feladatokat. Unalmas lehet. Csak egy halk hümmentés, amivel reagál a válaszra, majd közelít a férfihez.*
- De az lettél. És tovább használtad.
*Haragos a tekintete, s lelki szemei előtt látja Szikrát, aki olyan ártatlan, olyan bájos, mégis egy felnőtt teszi ezt vele. Olyan sok mindent csinálhatna, ami megállítja a másikat, hogy többé ne tehessen ilyet. A legtöbbjük fájna, mégis valahogy az lenne a legeredményesebb, ha felfogná a játéka súlyát. Lehetelten vállalkozás. Vannak velejéig romlottak, Mai pedig különös érzékenységgel találja meg őket.*
- Nem zavar, hogy tudom? Tényleg azt gondolod, hogy ezt csak úgy meg lehet úszni? Nem mindenki akar majd csak beszélgetni, aki ezen kap.
*Tényleg dühös. Nem toporzékol, csak a szemei szórnak szikrát, mégis megakad néhol az arcon, a szemekben, mintha próbálná keresni azt a mögötte meghúzódó reményt arra, hogy talán pislákol benne valami menthető. Hogy nem annyira aljas, mint mutatja. Hogy felfogja... hogy csak egy hiba volt. Naiv.*
- Valamit valamiért... Nem segítettél volna csak úgy, mert megteheted, ugye? Kellett tőle valami. *Veszi el végül a kékeket, majd kibámul az ablakon, ahogy végül teljesen a férfi közelébe ér, s veti ő is a hátát a konyhapult szélének.*
- Nem lehet eltiltani. *Szólal meg végül halkan, miközben bólint arra, hogy ő is kér egy pohár bort.* - Pontosan tudod, hogy nem. Elszökne az első adandó alkalommal. Legyen belátásod. *Még mindig nem fenyegetőzne, de ezzel azért sejteti, hogy jobb lesz, ha a másik nem játszadozik tovább.* - Ha idejönne... küldd el. Találj ki valamit. Tényleg szükséged van valamire? *Fordul vissza felé. Rá nem jellemző módon félt valakit, ami kissé gyengíti a szokásos kiállását. Mintha megegyezni akarna. Talán belül pontosan tudja, hogy ezzel az üggyel senki nem foglalkozna, hacsak nem bérel fel valakit, aki intézkedik. De jobb lenne, a nem volna ilyesmire szükség.*
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-09 14:50:36
Üzenet elküldve: 2024-11-09 14:50:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*A fenyegetés megfelelő módszer arra, hogy megakadályozzon valakit abban, hogy olyan meggondolatlanságra készüljön, aminek következményei miatt talán mindketten megbánják, hogy megtörtént. Nem kell, hogy valódi rossz szándék vagy tett kövesse mindezt, épp elég, ha ott lóg a levegőben annak a lehetősége, hogy a dolgok bármikor elfajulhatnak.
Mai jogos kérdésére adandó válaszával vár egy ideig, hagyja, hogy a kékek tovább fürkésszék, aztán végül megszólal.*
- Nem. A tűz is csak akkor veszélyes, ha önként nyúlsz bele. *Tudja, hogy Mai érteni fogja, mire céloz. Arra, hogy nem lesz semmi baj, amíg nem feszegeti a határokat, és nem akar olyan ajtók mögé belátni, ahol neki semmi keresnivalója nincs. Ha mégis így tesz, akkor már valóban nem tudja garantálni a biztonságát, de nem azért, mert akarja, hanem mert akkor kénytelen lesz bántani.*
- Tudom. Nem akartam az lenni. *Azzal valóban nem számolt, hogy Szikra ennyire megszereti majd őt csak azért, mert ételt és pénzt adott neki a lopott tárgyakért cserébe. A terv ezen része félresiklott, és ő már kevés ahhoz, hogy ezt helyrehozza, így hát elviseli a kislány érte érzett rajongását. Mást nem tehet.*
- Miért próbáltam volna? Nem zavar, hogy tudod, és amúgy is átlátnál rajtam. Okos lány az, és képtelen hazudni, ezt is mindketten tudjuk. *Továbbra is hagyja, hogy a nő az ő szemeiben kutakodjon. Nem fordul el egy pillanatra sem, egyáltalán nem ejti zavarba a másik bámulása. Hadd nézze, úgysincs azokban a barnákban semmi.
A felszólítást egyelőre válaszra sem méltatja, a kérdésre azonban egy rövid gondolkodás után válaszol.*
- Nincs rá szükségem. Neki volt szüksége rám. Csak segítettem neki kihasználni azt, amiben jó. Ne élj álomvilágban! Ha megtiltod, hogy eljöjjön hozzám, nem fogok könnyeket ejteni. *Az már más kérdés, hogy Szikra krokodilkönnyei vajon megerednének-e. Most már elfordul, és az egyik szekrényben kezd kutakodni, bort vesz elő.*
- Iszol? *Mutatja felé, miközben magának elkezd tölteni egy pohárba, és ha helyeslő választ hall, akkor egy másikba is.*
//Tolvajbecsület//
*A fenyegetés megfelelő módszer arra, hogy megakadályozzon valakit abban, hogy olyan meggondolatlanságra készüljön, aminek következményei miatt talán mindketten megbánják, hogy megtörtént. Nem kell, hogy valódi rossz szándék vagy tett kövesse mindezt, épp elég, ha ott lóg a levegőben annak a lehetősége, hogy a dolgok bármikor elfajulhatnak.
Mai jogos kérdésére adandó válaszával vár egy ideig, hagyja, hogy a kékek tovább fürkésszék, aztán végül megszólal.*
- Nem. A tűz is csak akkor veszélyes, ha önként nyúlsz bele. *Tudja, hogy Mai érteni fogja, mire céloz. Arra, hogy nem lesz semmi baj, amíg nem feszegeti a határokat, és nem akar olyan ajtók mögé belátni, ahol neki semmi keresnivalója nincs. Ha mégis így tesz, akkor már valóban nem tudja garantálni a biztonságát, de nem azért, mert akarja, hanem mert akkor kénytelen lesz bántani.*
- Tudom. Nem akartam az lenni. *Azzal valóban nem számolt, hogy Szikra ennyire megszereti majd őt csak azért, mert ételt és pénzt adott neki a lopott tárgyakért cserébe. A terv ezen része félresiklott, és ő már kevés ahhoz, hogy ezt helyrehozza, így hát elviseli a kislány érte érzett rajongását. Mást nem tehet.*
- Miért próbáltam volna? Nem zavar, hogy tudod, és amúgy is átlátnál rajtam. Okos lány az, és képtelen hazudni, ezt is mindketten tudjuk. *Továbbra is hagyja, hogy a nő az ő szemeiben kutakodjon. Nem fordul el egy pillanatra sem, egyáltalán nem ejti zavarba a másik bámulása. Hadd nézze, úgysincs azokban a barnákban semmi.
A felszólítást egyelőre válaszra sem méltatja, a kérdésre azonban egy rövid gondolkodás után válaszol.*
- Nincs rá szükségem. Neki volt szüksége rám. Csak segítettem neki kihasználni azt, amiben jó. Ne élj álomvilágban! Ha megtiltod, hogy eljöjjön hozzám, nem fogok könnyeket ejteni. *Az már más kérdés, hogy Szikra krokodilkönnyei vajon megerednének-e. Most már elfordul, és az egyik szekrényben kezd kutakodni, bort vesz elő.*
- Iszol? *Mutatja felé, miközben magának elkezd tölteni egy pohárba, és ha helyeslő választ hall, akkor egy másikba is.*
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-11-09 12:57:22
Üzenet elküldve: 2024-11-09 12:57:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Két teljesen különböző világ ül egymással szemben. Mindenki azt gondol a másikról, amit akar. Mindkettejük igazsága megvan valahol. A hajának tekergetése önkéntelen, a férfi szemeinek a környezetében betöltött szerepét mutatja, s van is benne valami, mert igen figyelemfelkeltő, de Mai számára csak kivetülése annak, ami mélyebben játszódik most le, mint amit még képes felfogni. Izgatottságot, a helyzettel kapcsolatban, elnyomott szorongást, talán némi tetszelgéssel egybefonva, amit a másik lénye csalogat elő.
Szikra búcsúzik, belefúrja a kis fejét a mellkasába a félvér pedig gondoskodón simít rajta végig. Ha hallaná a férfi gondolatait... talán felfedezne nagyobb ostobaságot is, mint amit amúgy is lát. Szikra jó ideje egyedül áll helyt, nem kívánja megvédeni a széltől is, hiszen nincs rá szükség. Elmehet egyedül, ott van neki Deres. Nincs bezárva, csupán otthont adott neki, ahová visszatérhet bármikor, bizonyos kereteket kell csak betartania. Nem börtön. Nem kér érte cserébe sokat, csak az alapvetést, ami a beilleszkedéshez kellhet, azt sem erőltetve. *
- Később találkozunk Drágám.
*Nézi, ahogy csukódik az ajtó és tudja, hogy elzáratta magát a külvilágtól. Tart a másiktól, de meg fogja oldani. Mert meg kell. A kékek lassan fordulnak vissza, keresve a barna szempárt. Nem bánthatja, Szikra tudja hol van és mindenki tudni fogja, hogy hol keressék, ha bármi történne. Ennyire nem hülye Grael. Talán. A férfi felé fordul a székben, lábai még mindig keresztben, a lélektükrök lassú mozdulattal mérik őt végig újra.*
- Félnem kellene tőled, Grael?
*Egyenesedik fel végül, végigsimítva a fekete ruha anyagán, ahogy tesz egy lépést közelebb.*
- Fontos vagy a lánynak. *Jegyzi meg enyhe fintorral, de aztán elillan róla.* - Még csak meg sem próbáltad elhitetni velem, hogy Szikra rosszul látja, amit. *Nem engedi el a szemeket.* - Nem akarom, hogy csalódjon benned. Nem úgy, hogy hallja, hogy mi vagy. Hagyd abba a játékod vele.
*Még egy lépés. Nem fél. Kicsit tart csupán, de ez nem látszik meg rajta. * - Mi szükséged van épp egy gyerekere? *Játszik a tűzzel, de ő nem fenyegető. Érteni akar.*
//Tolvajbecsület//
*Két teljesen különböző világ ül egymással szemben. Mindenki azt gondol a másikról, amit akar. Mindkettejük igazsága megvan valahol. A hajának tekergetése önkéntelen, a férfi szemeinek a környezetében betöltött szerepét mutatja, s van is benne valami, mert igen figyelemfelkeltő, de Mai számára csak kivetülése annak, ami mélyebben játszódik most le, mint amit még képes felfogni. Izgatottságot, a helyzettel kapcsolatban, elnyomott szorongást, talán némi tetszelgéssel egybefonva, amit a másik lénye csalogat elő.
Szikra búcsúzik, belefúrja a kis fejét a mellkasába a félvér pedig gondoskodón simít rajta végig. Ha hallaná a férfi gondolatait... talán felfedezne nagyobb ostobaságot is, mint amit amúgy is lát. Szikra jó ideje egyedül áll helyt, nem kívánja megvédeni a széltől is, hiszen nincs rá szükség. Elmehet egyedül, ott van neki Deres. Nincs bezárva, csupán otthont adott neki, ahová visszatérhet bármikor, bizonyos kereteket kell csak betartania. Nem börtön. Nem kér érte cserébe sokat, csak az alapvetést, ami a beilleszkedéshez kellhet, azt sem erőltetve. *
- Később találkozunk Drágám.
*Nézi, ahogy csukódik az ajtó és tudja, hogy elzáratta magát a külvilágtól. Tart a másiktól, de meg fogja oldani. Mert meg kell. A kékek lassan fordulnak vissza, keresve a barna szempárt. Nem bánthatja, Szikra tudja hol van és mindenki tudni fogja, hogy hol keressék, ha bármi történne. Ennyire nem hülye Grael. Talán. A férfi felé fordul a székben, lábai még mindig keresztben, a lélektükrök lassú mozdulattal mérik őt végig újra.*
- Félnem kellene tőled, Grael?
*Egyenesedik fel végül, végigsimítva a fekete ruha anyagán, ahogy tesz egy lépést közelebb.*
- Fontos vagy a lánynak. *Jegyzi meg enyhe fintorral, de aztán elillan róla.* - Még csak meg sem próbáltad elhitetni velem, hogy Szikra rosszul látja, amit. *Nem engedi el a szemeket.* - Nem akarom, hogy csalódjon benned. Nem úgy, hogy hallja, hogy mi vagy. Hagyd abba a játékod vele.
*Még egy lépés. Nem fél. Kicsit tart csupán, de ez nem látszik meg rajta. * - Mi szükséged van épp egy gyerekere? *Játszik a tűzzel, de ő nem fenyegető. Érteni akar.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2020-2039