//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Ja. Főleg a férfiaknak.
*Bólogat egyetértőn, miközben egy pillanatra sem fordul meg benne a gondolata, hogy az élt eltusolja hangjában. Érezze a férfi, hogy képtelen komolyan venni. Magas, daliás, tetőtől talpig izom. Jóképű, megnyerő. De az a fekete pöcegödör, ami a lelke mélyén lakozhat valahogy nem veszi rá, hogy akárcsak egy pillanatra is megerőltesse magát, hogy kellemesebb képet fessen róla. Egyre inkább nem érti, hogy miért hozatta magával. Hagyta volna inkább, hogy a természet tegye a dolgát és fulladt volna meg a saját taknyában vergődve. De még most sem érzi ezt komolynak. Az idő előrehaladtával pedig egyre inkább az a gondolat keríti hatalmába, hogy jobb szeretné még itt tartani. Utoljára mikor ezt érezte egy vad és igen mérgező, mégis mindent kielégítő kapcsolatba lépett, ami miatt mindent elveszített, ami az előtt volt és később lehetett volna. S mégis ennyi év után is határozottan állítja, hogy minden kínkeserves, édesen, de kegyetlenül marcangoló pillanat ellenére is megérte. Most pedig ijesztő, hogy ez a gondolat nem forgatja meg a gyomrát, mint az előbb.*
- Azt mondtad halszagú. Teszek róla, hogy ne legyen az.
*Vonja meg a vállait egyszerűen, miután átlépte a dézsa peremét. Az igazság viszont az, hogy valahol szórakoztatja a helyzet. Sőt, inkább fogalmazna úgy, hogy izgatja. Szerencsére elég jól el tudja rejteni arcán ezeket az érzéseket, még akkor is, mikor az apró, szorgos kezek izomról-izomra haladnak gyengéden, törődve, kíváncsian. Hogy a férfinak ez jó, mit sem számít. Ellenben saját elégedettsége csak fokozódik minden egyes kis részlet felfedezése után. Csak kár, hogy újból gyáván menekül bele a sértegetésbe. A dolgát pedig biztosra készül venni azzal, hogy szavai most igencsak övön alul céloznak. Hisz valóban, mi lehet a férfiaknak nagyobb méreg, minthogy a legszentebb, legféltettebb részüket becsmérlik újra és újra és minduntalan. Ezt pedig egy nő, ezt pedig Tiri jól tudja. Használta már ezt a pengét nemegyszer. Mélyen szúrt vele és meg is forgatta rögvest, ahogy az húst ért. A bökkenő csupán csak annyi volt, hogy a reakció kimerült annyiban, hogy elküldték a francba, leszajházták vagy kapott egy gyenge pofont, ami után épphogy piroslott az arca. Gyenge férfiakkal hozta össze a balsors, ő pedig mindig is igyekezett, hogy ezt a gyengeséget a felszínre hozza, utca kövekként pakolja szépen sorba, azután pedig bűntudattól mentesen döngölje bele alkalmi áldozatát.
A hajába markoló ujjak megérdemelten, de váratlanul érkeznek. A vigyornak alig van ideje szerte foszlani az arcáról, mert az agya éppen azon dolgozik, hogy a hirtelen bennrekedt levegőtől lassan megszabaduljon. A sötét szemekbe meredve a megszeppenés nem kerüli el, közben teste reagál a rántásra. Teste megfeszül, hátrébb rántódik, ahogy a kezét igyekszik visszaszerezni. De beigazolódott, hogy már nem olyan egyszerű a dolga, mint délelőtt, ahogy az ágyban mutatta meg fölényét a magatehetetlen férfinak. Egy lüktetés a tenyere alatt, majd a lassan keményedő tag érzése. Ez elég ahhoz, hogy fellobbanjon benne a riadtság. A riadtság, majd a gyűlölet, undor, az izgalom és a kívánalom. A hirtelen fellobbanó vágy, hogy egyszeriben kapná marokra, hogy megfossza az egyetlen dologtól, ami szerinte férfivá tesz egy férfit, ami dacol azzal, hogy szinte vágyni kezdi, hogy vadállatként merüljön el az ölében.
Nem ismeretlen az érzés, pusztán régről lobban fel, ami újból megrémíti és lobbantja lángra haragját. A haját markoló kéz okozta fájdalom ellenére összehúzza a szemeit, amiben hasonló harag lobban, mint amivel most a férfi néz rá. A férfiasságra erőszakolt ujjak viszont engedelmesen fonódnak köré, a várttal ellentétben viszont gyengéd szorítással él.*
- Mindkettőnk dolgát megkönnyítetted volna, ha nem vagy az elejétől ilyen kibaszott fasz.
*Sziszegi a fogai között, mintha meg sem hallaná, amit a férfi beszél. Mintha csak önnön sértettségét készülne végre feltárni. Pedig nagyon jól hall mindent, ahogy eddig is jól hallotta, csupán csak ugyan annyira nem érdekli, ahogy eddig sem érdekelte.*
- Te pedig nem vagy képes megérteni, hogy hol vagy. Hogy milyen helyzetben.
*Mosolyodik el hirtelen, ahogy a keze mozdul lassan a tagján. Ám ez a mosoly az az aggodalomra okot adó, amit tökéletesen jól művelnek azok a nők, akik borzalmasan dühösek.*
- Erős vagy és szerencsére egyre erősebb, ez igaz. Ám kettőnk közül én tudom, hogy mit szolgáltam fel azokban a bögrékben, amiket te olyan hűségesen döntöttél le. És azt is csak én tudom, hogy van-e rá ellenszer.
*Suttogja baljóslatúan, ahogy a keze lassú munkába fog. Hogy a száját elhagyó fenyegetés valóban az vagy pusztán csak védekezőleg készül megvezetni a férfit, azt most nehéz lenne megmondani. A düh olyan erővel uralkodik az arcán, hogy most minden más érzelmet leszorít arról a bájos ábrázatról. A keze lassan abbahagyja a munkát, amivel nem volt célja a férfi kedvére tenni. Ez ismét csak egy fegyver volt, amivel bizonyíthatja, hogy nem fél. Még akkor is, ha ez nem egészen igaz. Az ujjait lassan szétnyitja, miközben a harag is hirtelen száll el az arcáról, hogy helyébe lépjen a kíváncsiság. Noha mellkasa táncparkettjén, egyenesen a szívében, még mindig vad táncot jár ölelkezve az indulat és a vágy.*
- Nos? Eleresztesz?
*Szúr mélyebbet a pengéjével a hangjából kiérezhető lekicsinylés.*