Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 97 (1921. - 1940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1940. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-15 09:21:44
Üzenet elküldve: 2024-12-15 09:21:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy Tiri elhátrál, egy pillanatra megfeszül a teste. Még mindig kínzóan tudatában van annak, hogy jelenleg korlátozott mozgásából kifolyólag nehezebben tudna reagálni, ha a lány trükközni akarna valamivel. És nem is ez lenne az első alkalom, hogy Tiri felszítaná a vágyát majd otthagyná. De ez a feszesség lelazul, ahogy a lány megszólal és megmozdul. Szinte elégedetten figyeli, ahogy Tiri vetkőzik. Nem most látja ezt először, és nem most látja a lányt pőre valójában sem. És még mindig el kell ismernie, hogy tetszik neki a látvány.
Annyira belefeledkezik a kukkolásba, hogy ő maga nem is foglalkozik a ruháival. Persze ebből nem is lesz gond, hiszen a most már pucér lány meleg tenyerei segítenek neki megszabadulni az ingtől. Segíti őt ebben – úgy tartja karjait és magát, hogy a szűkös darabtól minél hamarabb meg is szabadulhasson.*
- Hm? *-pislant fel a lány előtte ringó melleiről a kérdés elhangzásakor, és kell neki pár másodperc, míg eljutnak agyához a szavak.-* Eddig is azt csináltam. Csak most már nem ellenkezel.
*Viszonozza a pillantást, és bár vigyorog, most az ő hangjában sincs támadó-fölényeskedő él. Egyszerűen csak helyén kezeli a tényeket. Újra végigméri az előtte álló lányt, és nagyon nehezen állja meg, hogy ne tapassza tenyerét a testére, azon belül is akárhova. De a nadrág jobban idegesíti most. Türelmetlen mozdulattal gyűri-tolja le, lábaival is besegít, mígnem a nadrág végre leválik róla, és a narancssárga vackon landol.
Visszafordul Tiri felé, és most már nem fogja vissza a kezeit. Tenyerei előbb a lány derekára simulnak, majd onnan felfelé indulnak, mígnem mindkettőben egy-egy kerek kebel nem lesz. Hüvelykujjai szinte maguktól találnak a bimbókra, körbecirógatja azokat, közben újra előrebiccentve fejét csókért hajol.*
- És tudod mit? *-dörmögi halkan a lány ajkaira-* Az is tetszik, amit látok. És fogok. És kapok.
*A maga kicsavart módján éppen dicsér. Hogy ez Tirinek hogyan fog leesni és esni, az már egy fokkal kevésbé érdekli, mert ezt nem tudja befolyásolni. Nem is akarja. Amit akar, az egy újabb csók, és ha a lány nem is ellenkezik, el is veszi azt. Tenyerei otthagyják eddigi helyüket, visszasiklanak a lány oldalára, majd onnan a hátára, hogy magához húzza őt, szorosan. Annyira szorosan, hogy ezúttal már ne is férjen közéjük levegő, s hogy egyértelmű vágya felől fikarcnyi kétség se maradjon, ha eddig egyáltalán lett volna.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy Tiri elhátrál, egy pillanatra megfeszül a teste. Még mindig kínzóan tudatában van annak, hogy jelenleg korlátozott mozgásából kifolyólag nehezebben tudna reagálni, ha a lány trükközni akarna valamivel. És nem is ez lenne az első alkalom, hogy Tiri felszítaná a vágyát majd otthagyná. De ez a feszesség lelazul, ahogy a lány megszólal és megmozdul. Szinte elégedetten figyeli, ahogy Tiri vetkőzik. Nem most látja ezt először, és nem most látja a lányt pőre valójában sem. És még mindig el kell ismernie, hogy tetszik neki a látvány.
Annyira belefeledkezik a kukkolásba, hogy ő maga nem is foglalkozik a ruháival. Persze ebből nem is lesz gond, hiszen a most már pucér lány meleg tenyerei segítenek neki megszabadulni az ingtől. Segíti őt ebben – úgy tartja karjait és magát, hogy a szűkös darabtól minél hamarabb meg is szabadulhasson.*
- Hm? *-pislant fel a lány előtte ringó melleiről a kérdés elhangzásakor, és kell neki pár másodperc, míg eljutnak agyához a szavak.-* Eddig is azt csináltam. Csak most már nem ellenkezel.
*Viszonozza a pillantást, és bár vigyorog, most az ő hangjában sincs támadó-fölényeskedő él. Egyszerűen csak helyén kezeli a tényeket. Újra végigméri az előtte álló lányt, és nagyon nehezen állja meg, hogy ne tapassza tenyerét a testére, azon belül is akárhova. De a nadrág jobban idegesíti most. Türelmetlen mozdulattal gyűri-tolja le, lábaival is besegít, mígnem a nadrág végre leválik róla, és a narancssárga vackon landol.
Visszafordul Tiri felé, és most már nem fogja vissza a kezeit. Tenyerei előbb a lány derekára simulnak, majd onnan felfelé indulnak, mígnem mindkettőben egy-egy kerek kebel nem lesz. Hüvelykujjai szinte maguktól találnak a bimbókra, körbecirógatja azokat, közben újra előrebiccentve fejét csókért hajol.*
- És tudod mit? *-dörmögi halkan a lány ajkaira-* Az is tetszik, amit látok. És fogok. És kapok.
*A maga kicsavart módján éppen dicsér. Hogy ez Tirinek hogyan fog leesni és esni, az már egy fokkal kevésbé érdekli, mert ezt nem tudja befolyásolni. Nem is akarja. Amit akar, az egy újabb csók, és ha a lány nem is ellenkezik, el is veszi azt. Tenyerei otthagyják eddigi helyüket, visszasiklanak a lány oldalára, majd onnan a hátára, hogy magához húzza őt, szorosan. Annyira szorosan, hogy ezúttal már ne is férjen közéjük levegő, s hogy egyértelmű vágya felől fikarcnyi kétség se maradjon, ha eddig egyáltalán lett volna.*
1939. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-15 08:42:25
Üzenet elküldve: 2024-12-15 08:42:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Azt nem mondja, hogy zavarba hozza a dicséret. Nem mondja, mert már az zavarba hozza, hogy valóban zavarba jön. Ez a tuskó alig két nap alatt kifordította önmagából, ami egy részét még mindig dühíti, de az már csak Dac utolsó, kínkeserves próbálkozása. Valójában ez az ismeretlen terep, az új és idegen ingerek cserélték ki ennyire. Hogy ez a későbbiekben mennyire lesz előnyös vagy tartós, az a jövő muzsikája. Most élvezi, hogy végre valakinek van hatalma felette. Aki láncon tartja, de nem szorosan, néha pár szemet enged, hogy egy kicsit a maga urának gondolja magát. Mert most nem az. Tudja és érzi, hogy bármelyik pillanatban dönthet úgy a férfi, hogy belemar a szőke tincsekbe, hogy egy nyomással visszatessékelje az ágyékához. Ő pedig valószínűleg meg is tenné. Most. Később? Azt Dac eldönti, ha végre Makacs is visszatér.
Érzi is, hogy az ujjak a szőke szálakba marnak. Térdei szinte engedelmesen lazulnak meg, hogy ha kell vissza is térjen egyből előző feladatához. De nem jön parancs, sem kényszerítő nyomás, ellenben pillantása hamarosan összeforr a férfiéval. Ahogy ajkaik is. Érzi a csókba bujtatott vágyat, kívánalmat. Ő pedig ezt ugyan így viszonozza. Forrón, szenvedélytől fűtve. A kérdésre lesandít arra az ocsmány ruhára, majd halkan felkuncogva húzódik el és tesz egy lépést hátra, amíg a szekrénybe nem ütközik.*
- Legalább annyira útban, mint a szűk nadrág és az ing.
*Bólint egyetértőn, miközben ujjaival már markolja az anyagot, hogy lassan megszabaduljon a ruhától. Ahogy áthúzza a fején és a tökszín rongy a földön végzi elégedett sóhajjal dörzsöl a karjaira. Még egy ok, amiért gyűlöli azt a ruhát. Az még a kisebb baj, hogy sehogy sem néz ki rajta. Igazából ezzel a céllal is vette magára. Ami kellemetlenebb, hogy olyan buta anyaga van, hogy öröm végre megszabadulni tőle és a puha bőrt ért szurkálásoktól. Fent a fürdőben olyan könnyedén jött, hogy lekapja magáról a ruhát és bemásszon a dézsába Lorenshez. Most meg egyszeriben fut végig a meztelenség tudatától a libabőr a testén. Arca újra halvány pírba borul, mégis igyekszik továbbra is tartani magát ahhoz, hogy ő aztán nem jön zavarba. Pedig már az felkorbácsolja az izgalmát, ahogy végignéz a szűk ingbe és legyűrt nadrágba burkolt testen. Még úgy is, hogy majd egy napig nem is egyszer látta tetőtől-talpig pőrén, de most ezt mégis másnak érzi. Ahogyan teste is intenzívebben reagál a látványra. Pedig a férfi keze járt már a nedves, forró combok között, érezhette azt az izgalmat, amit képes kiváltani a nőből. De akkor az ehhez képest még csekély kis csermely volt a tavaszi langy időben.
Ellöki magát a szekrénytől, hogy kezei újra a fedetlen mellkasra tapadjanak. Gyengéden simítanak fel rajta tenyerei, hogy az ingnél bevégezve túrják le azt is gondolkodás nélkül, míg végül a földre nem hullik.*
- Ha jól sejtem most tetszik a gondolat, hogy azt csinálhatsz, ami csak jól esik.
*Pillant fel közben a szemeibe. Sem az arcán, sem a hangjából nem süt most neheztelés. A szemeiben csillogó vágy az ékes bizonyíték, hogy minden szava pusztán csak megerősítés, hogy behódol a férfi minden kívánalmának és akaratának. Hogy ő is ezt akarja, még, ha a másikat ez egy cseppet sem hatja meg vagy nem is érdekli. Lehet most önző, élhet azzal a kicsinyességgel is akár, mert abban a szőke kobakban most szüntelen csak az dübörög, hogy ezé a férfié akar lenni. Még annak tudatában is, hogy talán első és ezzel utolsó igazi esélye lesz rá, mert következőnek, talán már holnap vagy még azután, de már más nő fog pihegni alatta az izgalomtól. Nem érdekli, mert most minden izom, a legutolsó heg, azok az őrjítő kék szemek csak az övéi.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Azt nem mondja, hogy zavarba hozza a dicséret. Nem mondja, mert már az zavarba hozza, hogy valóban zavarba jön. Ez a tuskó alig két nap alatt kifordította önmagából, ami egy részét még mindig dühíti, de az már csak Dac utolsó, kínkeserves próbálkozása. Valójában ez az ismeretlen terep, az új és idegen ingerek cserélték ki ennyire. Hogy ez a későbbiekben mennyire lesz előnyös vagy tartós, az a jövő muzsikája. Most élvezi, hogy végre valakinek van hatalma felette. Aki láncon tartja, de nem szorosan, néha pár szemet enged, hogy egy kicsit a maga urának gondolja magát. Mert most nem az. Tudja és érzi, hogy bármelyik pillanatban dönthet úgy a férfi, hogy belemar a szőke tincsekbe, hogy egy nyomással visszatessékelje az ágyékához. Ő pedig valószínűleg meg is tenné. Most. Később? Azt Dac eldönti, ha végre Makacs is visszatér.
Érzi is, hogy az ujjak a szőke szálakba marnak. Térdei szinte engedelmesen lazulnak meg, hogy ha kell vissza is térjen egyből előző feladatához. De nem jön parancs, sem kényszerítő nyomás, ellenben pillantása hamarosan összeforr a férfiéval. Ahogy ajkaik is. Érzi a csókba bujtatott vágyat, kívánalmat. Ő pedig ezt ugyan így viszonozza. Forrón, szenvedélytől fűtve. A kérdésre lesandít arra az ocsmány ruhára, majd halkan felkuncogva húzódik el és tesz egy lépést hátra, amíg a szekrénybe nem ütközik.*
- Legalább annyira útban, mint a szűk nadrág és az ing.
*Bólint egyetértőn, miközben ujjaival már markolja az anyagot, hogy lassan megszabaduljon a ruhától. Ahogy áthúzza a fején és a tökszín rongy a földön végzi elégedett sóhajjal dörzsöl a karjaira. Még egy ok, amiért gyűlöli azt a ruhát. Az még a kisebb baj, hogy sehogy sem néz ki rajta. Igazából ezzel a céllal is vette magára. Ami kellemetlenebb, hogy olyan buta anyaga van, hogy öröm végre megszabadulni tőle és a puha bőrt ért szurkálásoktól. Fent a fürdőben olyan könnyedén jött, hogy lekapja magáról a ruhát és bemásszon a dézsába Lorenshez. Most meg egyszeriben fut végig a meztelenség tudatától a libabőr a testén. Arca újra halvány pírba borul, mégis igyekszik továbbra is tartani magát ahhoz, hogy ő aztán nem jön zavarba. Pedig már az felkorbácsolja az izgalmát, ahogy végignéz a szűk ingbe és legyűrt nadrágba burkolt testen. Még úgy is, hogy majd egy napig nem is egyszer látta tetőtől-talpig pőrén, de most ezt mégis másnak érzi. Ahogyan teste is intenzívebben reagál a látványra. Pedig a férfi keze járt már a nedves, forró combok között, érezhette azt az izgalmat, amit képes kiváltani a nőből. De akkor az ehhez képest még csekély kis csermely volt a tavaszi langy időben.
Ellöki magát a szekrénytől, hogy kezei újra a fedetlen mellkasra tapadjanak. Gyengéden simítanak fel rajta tenyerei, hogy az ingnél bevégezve túrják le azt is gondolkodás nélkül, míg végül a földre nem hullik.*
- Ha jól sejtem most tetszik a gondolat, hogy azt csinálhatsz, ami csak jól esik.
*Pillant fel közben a szemeibe. Sem az arcán, sem a hangjából nem süt most neheztelés. A szemeiben csillogó vágy az ékes bizonyíték, hogy minden szava pusztán csak megerősítés, hogy behódol a férfi minden kívánalmának és akaratának. Hogy ő is ezt akarja, még, ha a másikat ez egy cseppet sem hatja meg vagy nem is érdekli. Lehet most önző, élhet azzal a kicsinyességgel is akár, mert abban a szőke kobakban most szüntelen csak az dübörög, hogy ezé a férfié akar lenni. Még annak tudatában is, hogy talán első és ezzel utolsó igazi esélye lesz rá, mert következőnek, talán már holnap vagy még azután, de már más nő fog pihegni alatta az izgalomtól. Nem érdekli, mert most minden izom, a legutolsó heg, azok az őrjítő kék szemek csak az övéi.*
1938. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-15 01:23:54
Üzenet elküldve: 2024-12-15 01:23:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem először van együtt nővel. Amit most művelnek vele, sem az első eset. Mégis, szopás és szopás között hatalmas különbség tud lenni. Van amikor kiérződik belőle a kényszer és a muszaj, minden mozdulat az undorról és rosszullétről árulkodik. És van, amikor lerí a dologról, hogy -ha örömet talán nem is okoz annak aki épp térdel, de- szívesen adják, értő és gondoskodó módon. És ez most az utóbbi fajta.
Ennek megfelelően feledkezik bele az érzésbe, szégyen és félénkség nélkül; átadja magát Tiri kedveskedésének, elfogadja és élvezi azt. Érzi a simítást is, de világa most a lány szájára szűkül. Légzése már rég nem holmi betegség miatt reszelős.
Annyira átadja magát a dolognak, hogy szinte biztos benne, hogy Tiri képes lenne őt így, itt és most eljuttatni a csúcsra. Amikor a száj puha melege és a nyelv céltudatos érintése megszűnik, egy pillanatra szinte csalódott. A még mindig a lány hajába túró ujjai viszont nem feszülnek meg, hogy visszakényszerítsék a fejét oda, ahol az előbb volt, nem törődve légszomjjal vagy más kényelmetlenséggel. Máskor, másnál jó eséllyel nem így lenne - hanem úgy húzná vissza azt a fejet, azt a szájat, hogy arra válaszul bizton a túl gyorsan túl mélyre szaladt "falat" által kiváltott öklendezést kapná. De most engedi-hagyja levegőhöz jutni Tirit, hagyja hogy felálljon, elfogadja és megelégszik -bár csak időlegesen- a keze munkájával. Azért egy halk mordulás elhagyja torkát, talán csalódottságból.*
- Nagyon helyes! *-pislant lefelé, majd kissé felkuncog a harapástól-* Meglepően ügyes vagy. Nagyon ügyes.
*Hogy mennyire illő vagy szokás megdicsérni valaki képességét ilyen téren, az nemigen érdekli. Nem fog irulni-pirulni, hanem igenis elismeri, hogy ha valami, amit kap, a tetszésére való - ugyanúgy, ahogy annak ellenkezőjének is hangot adna. Jobbja végigsimít a szőke tincseken, majd a lány tarkója fölött beléjük markol kissé, nem túlzó módon; így kérve-kényszerítve arra, hogy a lány felé fordítsa arcát. Ha az fel is néz, akkor megcsókolja őt - erősen és vágyát egyértelműn jelezve, és ez a mozdulat önmagában is szinte elismerés és jelzés arra, hogy mennyire kívánja és akarja őt. Ujjai a tincsekről ezután Tiri válla felé mozdulnak, finoman megcsippentik és megcibálják a ruha anyagát.*
- Ez a hacuka útban van. Nem? *-félvigyora most egészen máshogy fest kipirult arcán, huncutul megvillanó szeme alatt-* Azt szeretném, ha lekerülne rólad. Mit gondolsz, hm?
*Felfedezné és meghódítaná a lány testét mint egy kalandozó az ismeretlen vidéket, bejárná kezével a hegyeket és völgyeket, megkeresné a rejtett kincsét, elvenné amit tudna.. és becsületes kalandozóként adna is cserébe, amit csak elfogadnak tőle. Viszont ehhez az a nem-túl-szép ruha veszettül útban van. Meg, igazság szerint, a combjai köré gyűrt nadrágja is.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem először van együtt nővel. Amit most művelnek vele, sem az első eset. Mégis, szopás és szopás között hatalmas különbség tud lenni. Van amikor kiérződik belőle a kényszer és a muszaj, minden mozdulat az undorról és rosszullétről árulkodik. És van, amikor lerí a dologról, hogy -ha örömet talán nem is okoz annak aki épp térdel, de- szívesen adják, értő és gondoskodó módon. És ez most az utóbbi fajta.
Ennek megfelelően feledkezik bele az érzésbe, szégyen és félénkség nélkül; átadja magát Tiri kedveskedésének, elfogadja és élvezi azt. Érzi a simítást is, de világa most a lány szájára szűkül. Légzése már rég nem holmi betegség miatt reszelős.
Annyira átadja magát a dolognak, hogy szinte biztos benne, hogy Tiri képes lenne őt így, itt és most eljuttatni a csúcsra. Amikor a száj puha melege és a nyelv céltudatos érintése megszűnik, egy pillanatra szinte csalódott. A még mindig a lány hajába túró ujjai viszont nem feszülnek meg, hogy visszakényszerítsék a fejét oda, ahol az előbb volt, nem törődve légszomjjal vagy más kényelmetlenséggel. Máskor, másnál jó eséllyel nem így lenne - hanem úgy húzná vissza azt a fejet, azt a szájat, hogy arra válaszul bizton a túl gyorsan túl mélyre szaladt "falat" által kiváltott öklendezést kapná. De most engedi-hagyja levegőhöz jutni Tirit, hagyja hogy felálljon, elfogadja és megelégszik -bár csak időlegesen- a keze munkájával. Azért egy halk mordulás elhagyja torkát, talán csalódottságból.*
- Nagyon helyes! *-pislant lefelé, majd kissé felkuncog a harapástól-* Meglepően ügyes vagy. Nagyon ügyes.
*Hogy mennyire illő vagy szokás megdicsérni valaki képességét ilyen téren, az nemigen érdekli. Nem fog irulni-pirulni, hanem igenis elismeri, hogy ha valami, amit kap, a tetszésére való - ugyanúgy, ahogy annak ellenkezőjének is hangot adna. Jobbja végigsimít a szőke tincseken, majd a lány tarkója fölött beléjük markol kissé, nem túlzó módon; így kérve-kényszerítve arra, hogy a lány felé fordítsa arcát. Ha az fel is néz, akkor megcsókolja őt - erősen és vágyát egyértelműn jelezve, és ez a mozdulat önmagában is szinte elismerés és jelzés arra, hogy mennyire kívánja és akarja őt. Ujjai a tincsekről ezután Tiri válla felé mozdulnak, finoman megcsippentik és megcibálják a ruha anyagát.*
- Ez a hacuka útban van. Nem? *-félvigyora most egészen máshogy fest kipirult arcán, huncutul megvillanó szeme alatt-* Azt szeretném, ha lekerülne rólad. Mit gondolsz, hm?
*Felfedezné és meghódítaná a lány testét mint egy kalandozó az ismeretlen vidéket, bejárná kezével a hegyeket és völgyeket, megkeresné a rejtett kincsét, elvenné amit tudna.. és becsületes kalandozóként adna is cserébe, amit csak elfogadnak tőle. Viszont ehhez az a nem-túl-szép ruha veszettül útban van. Meg, igazság szerint, a combjai köré gyűrt nadrágja is.*
1937. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-14 18:23:58
Üzenet elküldve: 2024-12-14 18:23:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem először van együtt férfival. Amit most művel sem az első eset. Mégis a szíve olyan heves ütemet diktál, hogy kezd félni attól, hogy kiszakad a bordák között, átütve a húst és bőrt. Halkan nyögve simít fel mellkasára, hogy a szíve fölött a rusnya anyagba markoljon. Biztos, ami biztos inkább útját állja, mielőtt megtörténne a baj. Ettől függetlenül a férfi ebből nem sok mindent érzékelhet, mert ajkai, nyelve készségesen gondoskodnak arról, hogy a kedvére tegyen. Szemeit lehunyva simít fel combjain, hogy kezei végül a csípőjén állapodjanak meg. Noha arcára most nehezen ülne ki az elégedettség, de Lorens sóhajai és szavai bizony azzal töltik el. Ő pedig rendkívül hálás, hogy kapott még egy utolsó esélyt, amit nincs is szándékában eljátszani. Most eszében sincs, hogy játszadozzon, leckéztessen. A férfi bizalmát elnyerte, ami eddig nem is tűnt olyan fontosnak. De most így ajkainak és nyelvének játékával bizony bizonyítani akarja, hogy megérte nem itt hagyni a vénasszony házát. Egészen addig, amíg bírja szusszal, mert lassan kénytelen elhúzni a fejét, hogy nagyokat kortyoljon a levegőből. A férfit viszont nem hagyja magára, ajkai helyébe egyik kezét fogja be, miközben lassan talpra állva csókol, harap gyengéden a mellkasára.*
- Majd folytatom... esküszöm...
*Suttogja, ahogy kezének tempója még mindig gyengéd, akár az ajkaké volt, de a diktált ritmus lassacskán növekszik.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem először van együtt férfival. Amit most művel sem az első eset. Mégis a szíve olyan heves ütemet diktál, hogy kezd félni attól, hogy kiszakad a bordák között, átütve a húst és bőrt. Halkan nyögve simít fel mellkasára, hogy a szíve fölött a rusnya anyagba markoljon. Biztos, ami biztos inkább útját állja, mielőtt megtörténne a baj. Ettől függetlenül a férfi ebből nem sok mindent érzékelhet, mert ajkai, nyelve készségesen gondoskodnak arról, hogy a kedvére tegyen. Szemeit lehunyva simít fel combjain, hogy kezei végül a csípőjén állapodjanak meg. Noha arcára most nehezen ülne ki az elégedettség, de Lorens sóhajai és szavai bizony azzal töltik el. Ő pedig rendkívül hálás, hogy kapott még egy utolsó esélyt, amit nincs is szándékában eljátszani. Most eszében sincs, hogy játszadozzon, leckéztessen. A férfi bizalmát elnyerte, ami eddig nem is tűnt olyan fontosnak. De most így ajkainak és nyelvének játékával bizony bizonyítani akarja, hogy megérte nem itt hagyni a vénasszony házát. Egészen addig, amíg bírja szusszal, mert lassan kénytelen elhúzni a fejét, hogy nagyokat kortyoljon a levegőből. A férfit viszont nem hagyja magára, ajkai helyébe egyik kezét fogja be, miközben lassan talpra állva csókol, harap gyengéden a mellkasára.*
- Majd folytatom... esküszöm...
*Suttogja, ahogy kezének tempója még mindig gyengéd, akár az ajkaké volt, de a diktált ritmus lassacskán növekszik.*
1936. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-14 14:17:25
Üzenet elküldve: 2024-12-14 14:17:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Felmorran Tiri feleselésére. Mindig az az átkozott okoskodás..! De látja a vigyorba váltó mosolyból a lány arcán, hogy most nem a belül húzódó keménység miatt piszkálódik, hanem sokkal inkább játékosságból. És ez tulajdonképpen nincs ellenére. Viszonozza a vigyort, és csak egy szemöldökrándítással válaszol a szavakra.*
- No, mutasd csak, mutasd, hogy mi jár a fejedben..! *-dünnyögi ahogy Tiri visszahúzódik hozzá, és mivel közelítő elképzelése van a dolgokról, ezért minden további nélkül hagyja is érvényesülni a lányt.
És lám, nem is rossz a döntése; nem telik bele pár másodperc, és máris bizonyos értelemben kényelmesebben érzi magát. Persze annak is tudatában van, hogy ha Tiri csak megtréfálni, vagy mi több: megleckéztetni akarja, akkor így, félig letolt nadrággal esélye sem lenne időben reagálni bármire. De úgy dönt, hogy bizalmat szavaz neki; hazardírozását bátorítják a csókok és puszik, amiket mellkasára kap. És ahogy ezek a kis kedveskedések egyre lejjebb és lejjebb érik, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá számára is, hogy valóban mi járhat abban a szőke kobakban. És ez a tudat, és a várakozás hogy valóban meg is történjen amit most még csak sejt, tovább szítja vágyát, amely most akadály nélkül jelzi is jelenlétét.
Ahogy TIri egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik, tenyerei elszakadnak eddigi helyükről. Továbbra is a lány testén tartja őket, lényegében végig simítva azon, ami alájuk kerül: Tiri oldalán, vállain, míg végül ujjai között már csak a szőke tincsek maradnak. És ujjai rá is szorítanak azokra a szőke tincsekre abban a pillanatban, mikor megérzi a lány ajkainak melegét és nedvességét; nem túl erősen, nem követelőzőn, és nem akaratosan irányítón. És nem is túl sokáig. Épp csak egy mély lélegzetvétel idejéig. Utána ujjai elernyednek, és végigcirógatnak Tiri fején.*
- Ó, bassza meg..! *-sóhajt fel jólesőn az érzéstől, aminek most már fenntartás nélkül adja át magát. Fenntartás nélkül, mert végül tényleg bizalmat szavazott Tirinek. És Tiri, hát tessék: jó kislány, nagyon is az. Öle néha meg-megrándul ahogy az ajkak néha érzékenyebb ponton érik büszkeségét, vére arcába szökik és fülében dobol, ujjai bele-beletúrnak a szőke tincsekbe. Arra gondol -legalábbis átsuhan rajta a gondolat, most gondolkozni nem nagyon tud-, hogy ha Tiri így kitesz magáért, akkor cserébe külön figyelmet fordít majd arra, hogy ő se maradjon parlagon.*
- Ez.. jó ötlet.. volt.. *-sóhajoktól szaggatottan tud csak beszélni, de hát ez is csak a dicséret része, nem?*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Felmorran Tiri feleselésére. Mindig az az átkozott okoskodás..! De látja a vigyorba váltó mosolyból a lány arcán, hogy most nem a belül húzódó keménység miatt piszkálódik, hanem sokkal inkább játékosságból. És ez tulajdonképpen nincs ellenére. Viszonozza a vigyort, és csak egy szemöldökrándítással válaszol a szavakra.*
- No, mutasd csak, mutasd, hogy mi jár a fejedben..! *-dünnyögi ahogy Tiri visszahúzódik hozzá, és mivel közelítő elképzelése van a dolgokról, ezért minden további nélkül hagyja is érvényesülni a lányt.
És lám, nem is rossz a döntése; nem telik bele pár másodperc, és máris bizonyos értelemben kényelmesebben érzi magát. Persze annak is tudatában van, hogy ha Tiri csak megtréfálni, vagy mi több: megleckéztetni akarja, akkor így, félig letolt nadrággal esélye sem lenne időben reagálni bármire. De úgy dönt, hogy bizalmat szavaz neki; hazardírozását bátorítják a csókok és puszik, amiket mellkasára kap. És ahogy ezek a kis kedveskedések egyre lejjebb és lejjebb érik, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá számára is, hogy valóban mi járhat abban a szőke kobakban. És ez a tudat, és a várakozás hogy valóban meg is történjen amit most még csak sejt, tovább szítja vágyát, amely most akadály nélkül jelzi is jelenlétét.
Ahogy TIri egyre lejjebb és lejjebb ereszkedik, tenyerei elszakadnak eddigi helyükről. Továbbra is a lány testén tartja őket, lényegében végig simítva azon, ami alájuk kerül: Tiri oldalán, vállain, míg végül ujjai között már csak a szőke tincsek maradnak. És ujjai rá is szorítanak azokra a szőke tincsekre abban a pillanatban, mikor megérzi a lány ajkainak melegét és nedvességét; nem túl erősen, nem követelőzőn, és nem akaratosan irányítón. És nem is túl sokáig. Épp csak egy mély lélegzetvétel idejéig. Utána ujjai elernyednek, és végigcirógatnak Tiri fején.*
- Ó, bassza meg..! *-sóhajt fel jólesőn az érzéstől, aminek most már fenntartás nélkül adja át magát. Fenntartás nélkül, mert végül tényleg bizalmat szavazott Tirinek. És Tiri, hát tessék: jó kislány, nagyon is az. Öle néha meg-megrándul ahogy az ajkak néha érzékenyebb ponton érik büszkeségét, vére arcába szökik és fülében dobol, ujjai bele-beletúrnak a szőke tincsekbe. Arra gondol -legalábbis átsuhan rajta a gondolat, most gondolkozni nem nagyon tud-, hogy ha Tiri így kitesz magáért, akkor cserébe külön figyelmet fordít majd arra, hogy ő se maradjon parlagon.*
- Ez.. jó ötlet.. volt.. *-sóhajoktól szaggatottan tud csak beszélni, de hát ez is csak a dicséret része, nem?*
1935. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-14 12:26:19
Üzenet elküldve: 2024-12-14 12:26:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A köpcösnek nem tetszik, hogy túl sokat kell beszélnie, az meg pláne, hogy az elf igen pofátlan összeggel kezdett. Másra ruházni egy feltehetően családi örökséget sosem jó szájízű döntés, még ha szükséges is, de ha valaki nem is ért ahhoz, hogy hogyan váljon meg tőle, az mindkét fél helyzetét nehezíti. A tárgyalás olyannal, aki csak dörmögi maga előtt a szavakat, nem túl egyszerű, de a Doki így is ügyesen próbálkozik, Mai pedig nem tud csendben maradni így hát természetesen beszáll a mókába. Mások ilyen időtájt a piacon alkudoznak a zöldségek felett, ő pedig házat akar. S rögtön kettőt, ráadásul olcsón. Hogy vajon ennek az alaknak érne valamit, ha meginná azt az emlegetett erősebb fehér italt, amit majd a hosszúéletűvel fog kikevertetni nem tudja, de nem is erre használná fel.
Nem hajlik sokkal olcsóbb árra, pedig a félelf már eldöntötte, hogy kell neki. Int pedig jól tudja ezt valószínűleg. Utolsó próbálkozás gyanánt látszólag feladják az egészet. A férfi közelít felé, s még egy ajánlattal bepróbálkozik.*
- Kettőezer ötszáz. Az a vége!
*Már türelmetlenül villannak az őszülő szemöldök alatti lélektükrök, amikor Mai elindul az irányába, megállva a szőke mellett, aki felé igyekszik. Elmosolyodik, majd tovább halad. Lemondó sóhaj kíséretében fogja meg az alak kezét, két apró tenyere közé szorítva azt, majd megszólal:*
- Sajnálom Uram. De köszönjük, hogy megnézhettük.
*Elengedi, majd mélyen fúrja annak szemeibe a kékjeit, valóban sajnálkozást imitálva, aztán vékony ujjaival egy, a fekete ingre nem illő hajszálat csíp le az eladóról, s ejti a földre. Semmiség, csupán néhány kontaktus, amivel közelebb kerülhet a vágyott lakokhoz. El is lép tőle, majd Int derekára fűzi karját, jelezve, hogy indulhatnak. A kissé megdermedt tulajdonos ekkor köszörüli meg a torkát.*
- Kettőezer és négyszáz arany.
*Mai ajka, csak az elf számára láthatóan húzódik nyertes mosolyra. Visszafordul hát és nem teketóriázva tovább fogadja el az ajánlatot. Tanú van mellette, s a kis táskájában is akad papiros, hogy kézjegyét kérje az eladótól. Fogalma sincs, itt hogy szokás, de mindenre szüksége van, ami bizonyítja, hogy megtörtént a vásárlás. Némi megbeszélés után úgy dönt, jöhet a legfontosabb. Leszámolja a házakért járó 2400 aranyat, aztán a köpcös boldogan távozhat, miután átadta a kulcsokat.
*
- Édes… *Vigyorogva közelít a Doki felé.*
*A köpcösnek nem tetszik, hogy túl sokat kell beszélnie, az meg pláne, hogy az elf igen pofátlan összeggel kezdett. Másra ruházni egy feltehetően családi örökséget sosem jó szájízű döntés, még ha szükséges is, de ha valaki nem is ért ahhoz, hogy hogyan váljon meg tőle, az mindkét fél helyzetét nehezíti. A tárgyalás olyannal, aki csak dörmögi maga előtt a szavakat, nem túl egyszerű, de a Doki így is ügyesen próbálkozik, Mai pedig nem tud csendben maradni így hát természetesen beszáll a mókába. Mások ilyen időtájt a piacon alkudoznak a zöldségek felett, ő pedig házat akar. S rögtön kettőt, ráadásul olcsón. Hogy vajon ennek az alaknak érne valamit, ha meginná azt az emlegetett erősebb fehér italt, amit majd a hosszúéletűvel fog kikevertetni nem tudja, de nem is erre használná fel.
Nem hajlik sokkal olcsóbb árra, pedig a félelf már eldöntötte, hogy kell neki. Int pedig jól tudja ezt valószínűleg. Utolsó próbálkozás gyanánt látszólag feladják az egészet. A férfi közelít felé, s még egy ajánlattal bepróbálkozik.*
- Kettőezer ötszáz. Az a vége!
*Már türelmetlenül villannak az őszülő szemöldök alatti lélektükrök, amikor Mai elindul az irányába, megállva a szőke mellett, aki felé igyekszik. Elmosolyodik, majd tovább halad. Lemondó sóhaj kíséretében fogja meg az alak kezét, két apró tenyere közé szorítva azt, majd megszólal:*
- Sajnálom Uram. De köszönjük, hogy megnézhettük.
*Elengedi, majd mélyen fúrja annak szemeibe a kékjeit, valóban sajnálkozást imitálva, aztán vékony ujjaival egy, a fekete ingre nem illő hajszálat csíp le az eladóról, s ejti a földre. Semmiség, csupán néhány kontaktus, amivel közelebb kerülhet a vágyott lakokhoz. El is lép tőle, majd Int derekára fűzi karját, jelezve, hogy indulhatnak. A kissé megdermedt tulajdonos ekkor köszörüli meg a torkát.*
- Kettőezer és négyszáz arany.
*Mai ajka, csak az elf számára láthatóan húzódik nyertes mosolyra. Visszafordul hát és nem teketóriázva tovább fogadja el az ajánlatot. Tanú van mellette, s a kis táskájában is akad papiros, hogy kézjegyét kérje az eladótól. Fogalma sincs, itt hogy szokás, de mindenre szüksége van, ami bizonyítja, hogy megtörtént a vásárlás. Némi megbeszélés után úgy dönt, jöhet a legfontosabb. Leszámolja a házakért járó 2400 aranyat, aztán a köpcös boldogan távozhat, miután átadta a kulcsokat.
* - Édes… *Vigyorogva közelít a Doki felé.*
1934. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-14 10:58:53
Üzenet elküldve: 2024-12-14 10:58:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ujjai alatt érzett feszülés hatására ajkain azonnal kicsúszik egy halk, de minden vágyát begyűjtő nyögés. Annak gondolata, hogy pillanatokon belül akár teljesen magáénak is tudhatná azt, jóleső borzongással söpör végig testén. A csípőjét ért szorítás, a másik tenyér érintése az arcán, a nyakán pillanatok alatt kisepri az aggodalmat elméjéből. Ajkai gyengéden falják a pőre bőrt, szorosan simul annak melegéhez. A nadrág alá bújt ujjai gyengéden cirógatnak végig újra és újra tagján.*
- Igen... azt érzem.
*Sóhajtja szenvedélytől fűtve, ahogy az ing alatt cirógató kéz felsimít a mellkasán, hogy a vállról lejjebb túrva az inget ajkai már ott érjenek célt. A férfi kérdésére viszont megtorpan, hogy ajkain ismét egy halovány, de annál ravaszabb vigyor kapjon helyet. Láthatóan megadta magát a férfinak, de teljesen nem hagyta elveszni azt az idegeket borzoló nőt sem, noha annak erejéből már csak ilyen meggyengült piszkálódásra futja.*
- Valóban? Pedig azt hittem jobb szereted, amikor kussolok.
*Billenti kissé hátra a fejét, hogy újra felkeresse azokat a már-nem-olyan-haragos szemeket. A fejét félrebillentve hümmög pár pillanatig, mintha komolyan át kéne gondolnia a dolgát, a végén pedig csak egyszerűen vonja meg a vállait, hogy azután nyújtózva csókoljon végig a kulcscsont vonalán.*
- De az sem baj. Meg is tudom mutatni...
*Sóhajtja a bőrére, ahogy az ing alól megindul a másik kéz a nadrágig. Úgy is szűk és valószínűleg kényelmetlen is. Most pedig, hogy új célként igyekszik rendes házigazda lenni, csak nem hagyja, hogy Lorens abban sínylődjön. Így, ha keze nem ütközik ellenállásba, az a nadrág hamarosan legyűrődik combközépig. A benne kavargó gondolatok és érzelmek még mindig készülnek ráerőszakolni a kétkedést, de küszködve megerősíti magában azt, hogy már az sem érdekli, hogy ha ez az egész egy újabb strigula lesz azon a képzeletbeli falon, ahová a tegnap reggeli férfi is felkerült. A különbség annyi, hogy Lorensnek talán előkelőbb helyre húzza be a vonalat. Hogy ennek az egésznek az emléke holnap mennyire fogja marni, azon majd senyved a holnap Tirije, amíg ő maga pedig kiélvezi ezt, ami mára adatott.
Most büszkeséget érez. Hogy a férfi hangjából már eltűnt az a sípolás, hogy beszéd közben nem zihál, nem hallatszódik nehéznek a levegővétel. Testének forróságához láznak már nincs köze. Ami pedig a legfontosabb, hogy mindazok után, amit mondott és tett újra képes még vágyat gerjeszteni a férfiban. Hogy legalább egyszer, a megannyi szenvedtetés miatt, saját bűntudatának enyhítésére igyekezzen valami igazán jóval is szolgálni. Még akkor is, ha csak ugyan olyan felejthető emlék lesz végül, mint valószínűleg előtte megannyi nő. Már az is kielégítő gondolat, ha annyit elér, hogy a pajtásoknak vele egy hattal tovább fog büszkélkedni. Mert ezt akarja. Kiélvezni, hogy behódol, mert akármennyire is új, idegen érzés, mégis jobban feltüzeli a vágyát az, hogy Lorens engedelmességre kényszeríti. Bár azt megjegyzi, hogy valószínűleg ez egyszeri alkalomként fordul majd meg az életében. Hisz eddig sem találkozott még olyannal, aki hasonlítson erre a pökhendi alakra, ezek után pedig kitűzi, hogy, ha mégis összefutna még ilyen fazonokkal, inkább kerülni is fogja őket. De most nem akarja. Most engedni akar a sürgető vágynak, Lorensnek. Így gondolatait későbbre halasztja, hogy ajkai is zavartalanul térhessenek vissza a forró bőrre. Gyengéden csókolva végig minden részletet, minden heget, izmot, apránként térdre ereszkedve. Ajkai pedig kertelés nélkül simítanak át a másik vágyódásának biztos jelére. Lassan pedig a lány bebizonyítja, hogy a szája nem csak idegesítő kerepelésre képes, ahogy a finom ajkak fokozatosan ölelik körbe tagját.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az ujjai alatt érzett feszülés hatására ajkain azonnal kicsúszik egy halk, de minden vágyát begyűjtő nyögés. Annak gondolata, hogy pillanatokon belül akár teljesen magáénak is tudhatná azt, jóleső borzongással söpör végig testén. A csípőjét ért szorítás, a másik tenyér érintése az arcán, a nyakán pillanatok alatt kisepri az aggodalmat elméjéből. Ajkai gyengéden falják a pőre bőrt, szorosan simul annak melegéhez. A nadrág alá bújt ujjai gyengéden cirógatnak végig újra és újra tagján.*
- Igen... azt érzem.
*Sóhajtja szenvedélytől fűtve, ahogy az ing alatt cirógató kéz felsimít a mellkasán, hogy a vállról lejjebb túrva az inget ajkai már ott érjenek célt. A férfi kérdésére viszont megtorpan, hogy ajkain ismét egy halovány, de annál ravaszabb vigyor kapjon helyet. Láthatóan megadta magát a férfinak, de teljesen nem hagyta elveszni azt az idegeket borzoló nőt sem, noha annak erejéből már csak ilyen meggyengült piszkálódásra futja.*
- Valóban? Pedig azt hittem jobb szereted, amikor kussolok.
*Billenti kissé hátra a fejét, hogy újra felkeresse azokat a már-nem-olyan-haragos szemeket. A fejét félrebillentve hümmög pár pillanatig, mintha komolyan át kéne gondolnia a dolgát, a végén pedig csak egyszerűen vonja meg a vállait, hogy azután nyújtózva csókoljon végig a kulcscsont vonalán.*
- De az sem baj. Meg is tudom mutatni...
*Sóhajtja a bőrére, ahogy az ing alól megindul a másik kéz a nadrágig. Úgy is szűk és valószínűleg kényelmetlen is. Most pedig, hogy új célként igyekszik rendes házigazda lenni, csak nem hagyja, hogy Lorens abban sínylődjön. Így, ha keze nem ütközik ellenállásba, az a nadrág hamarosan legyűrődik combközépig. A benne kavargó gondolatok és érzelmek még mindig készülnek ráerőszakolni a kétkedést, de küszködve megerősíti magában azt, hogy már az sem érdekli, hogy ha ez az egész egy újabb strigula lesz azon a képzeletbeli falon, ahová a tegnap reggeli férfi is felkerült. A különbség annyi, hogy Lorensnek talán előkelőbb helyre húzza be a vonalat. Hogy ennek az egésznek az emléke holnap mennyire fogja marni, azon majd senyved a holnap Tirije, amíg ő maga pedig kiélvezi ezt, ami mára adatott.
Most büszkeséget érez. Hogy a férfi hangjából már eltűnt az a sípolás, hogy beszéd közben nem zihál, nem hallatszódik nehéznek a levegővétel. Testének forróságához láznak már nincs köze. Ami pedig a legfontosabb, hogy mindazok után, amit mondott és tett újra képes még vágyat gerjeszteni a férfiban. Hogy legalább egyszer, a megannyi szenvedtetés miatt, saját bűntudatának enyhítésére igyekezzen valami igazán jóval is szolgálni. Még akkor is, ha csak ugyan olyan felejthető emlék lesz végül, mint valószínűleg előtte megannyi nő. Már az is kielégítő gondolat, ha annyit elér, hogy a pajtásoknak vele egy hattal tovább fog büszkélkedni. Mert ezt akarja. Kiélvezni, hogy behódol, mert akármennyire is új, idegen érzés, mégis jobban feltüzeli a vágyát az, hogy Lorens engedelmességre kényszeríti. Bár azt megjegyzi, hogy valószínűleg ez egyszeri alkalomként fordul majd meg az életében. Hisz eddig sem találkozott még olyannal, aki hasonlítson erre a pökhendi alakra, ezek után pedig kitűzi, hogy, ha mégis összefutna még ilyen fazonokkal, inkább kerülni is fogja őket. De most nem akarja. Most engedni akar a sürgető vágynak, Lorensnek. Így gondolatait későbbre halasztja, hogy ajkai is zavartalanul térhessenek vissza a forró bőrre. Gyengéden csókolva végig minden részletet, minden heget, izmot, apránként térdre ereszkedve. Ajkai pedig kertelés nélkül simítanak át a másik vágyódásának biztos jelére. Lassan pedig a lány bebizonyítja, hogy a szája nem csak idegesítő kerepelésre képes, ahogy a finom ajkak fokozatosan ölelik körbe tagját.*
1933. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-14 10:03:49
Üzenet elküldve: 2024-12-14 10:03:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szemöldökei aprót rezdülnek Tiri szavaira. Talán meglepettségében, talán elégedettségében, talán derűsen. Nehéz lenne kívülről megállapítani. Belülről sem könnyebb. Még szokatlan neki ettől a nőtől az, hogy az így beszél és viselkedik, hiszen az elmúlt napban nem ezt szokta meg tőle. Kicsit úgy áll hozzá, hogy az talán nem is több, mint a kihűlt hamunak látszó felszín alatt titokban parázsló fadarab, ami képes újra lángra lobbanni, ha valaki bottal beletúr a hamvakba.
Tekintete cikázva figyeli a lány arcát; a szemeiről a szájára ugrik, onnan az állára, majd vissza a szemeire, és így tovább, újra és újra. Látja a feltűnő mosolyt, de ezt a mosolyt még nem ismeri. Nem gunyoros-cinikus, annál valahogy őszintébbnek látszik. Bár nem ismerné be, de szebbnek is tartja, illőbbnek a kék szemekhez.*
- Az étvágyammal már nincs gond. *-tekintete követi a polcra vándorló tányért, majd a kéz nyomán visszatér a lányhoz. Nem is hazudik. Akármi is volt azokban a teákban amiket Tiri belédiktált tegnap, tüdejének parázslása jócskán enyhült, és valóban könnyebben is veszi a levegőt. És teste hálás ezért, és érzése szerint készen is áll.. nos.. bármire.
Viszonozza a fürkésző pillantásokat és hagyja, hogy a kezek hozzáérjenek. Bolond lenne nem hagyni, nem engedni ezt. És tessék: teste reagál az érintésre – tüdeje mélyebbre szívja a levegőt, szíve újra gyorsult tempóval kezdi verni ütemét, szőrszálai egy pillanatig egészen felmerednek, libabőrbe borítván karjait és oldalát. A simítás puhának érződik ahogy a lány keze az ing alá simít, a tenyér melegsége feloldja a libabőrt.
Jobbja elmozdul az eddig birtokolt fenékről, de nem kerül onnan messzire, csupán felsimít Tiri csípőjére; ujjai gyengéd-erősen szorítanak oda. Balja ismét felfelé mozdul. Tenyerével végigsimít a szőke tincseken, ujjbegyei mutató- és középső ujján azt jelentik vissza neki, hogy a bőr sima és puha a lány arcán. Tenyere lesimít Tiri nyakára, a mozdulat most nem fenyegető. Halk, szisszenés-szerű sóhaj hagyja el a száját, ahogy megérzi a nadrág alá simító ujjakat, és még egy, ahogy azok az ujjak célt érnek.*
- Ó, igen? *-kérdez vissza Tiri szavaira. Hangja ismét reszelősnek hat, de ezúttal nem a feszültségtől remeg. Legalábbis nem attól a fajtától, amit az elmúlt napban már annyiszor gerjesztettek egymásban. Érzi ahogy a puha ajkak a bőrét érik, és érzi az ujjak finom, határozott érintését is maga körül. Teste gyorsan és tagadhatatlanul reagál ezekre; vágya szinte azonnal felhorgad, kitöltvén a lány tenyerét, és szűkre húzva a nadrágot.-* És mondd csak, milyen ötleteid vannak? Egészen kíváncsivá tettél.
*Vigyorog. Élvezi a helyzetet. Egyáltalán nincs ellenére, hogy egy ilyen kis szőkeség kotorásszon a nadrágjában és bújjon hozzá közben. Ismét eszébe jut a látvány tegnapról, ahogy egymással szemben álltak a dézsában. Eszébe jut az, hogy mit érzett a lány combjai közé feszített ujjaival. Ha őszinte akar lenni -és miért is hazudna?! jelenleg nem is tudna!-, ismét megkívánja Tirit. És tudja, hogy most, hogy a lány ennyire.. együttműködő, már akadályokba se fog ütközni. Vagy ha igen, azt külön élvezetes lesz leküzdeni.
Balja tovább mozdul lejjebb, ujjai rátalálnak a lány mellére és birtokba veszik azt a ruha sprődes szövetén keresztül. Vágyat érez arra, hogy megcsókolja azt a mellet, hogy ajkai közé szívja azt a kemény kis bimbót amit a ruhán keresztül is szinte érez, hogy arcát egészen odafúrva szívja be a lány illatát, miközben egyesülnek. A felhorgasztott-fellobbanó vágytól újra halk, morgás-szerű sóhaj hagyja el a száját.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szemöldökei aprót rezdülnek Tiri szavaira. Talán meglepettségében, talán elégedettségében, talán derűsen. Nehéz lenne kívülről megállapítani. Belülről sem könnyebb. Még szokatlan neki ettől a nőtől az, hogy az így beszél és viselkedik, hiszen az elmúlt napban nem ezt szokta meg tőle. Kicsit úgy áll hozzá, hogy az talán nem is több, mint a kihűlt hamunak látszó felszín alatt titokban parázsló fadarab, ami képes újra lángra lobbanni, ha valaki bottal beletúr a hamvakba.
Tekintete cikázva figyeli a lány arcát; a szemeiről a szájára ugrik, onnan az állára, majd vissza a szemeire, és így tovább, újra és újra. Látja a feltűnő mosolyt, de ezt a mosolyt még nem ismeri. Nem gunyoros-cinikus, annál valahogy őszintébbnek látszik. Bár nem ismerné be, de szebbnek is tartja, illőbbnek a kék szemekhez.*
- Az étvágyammal már nincs gond. *-tekintete követi a polcra vándorló tányért, majd a kéz nyomán visszatér a lányhoz. Nem is hazudik. Akármi is volt azokban a teákban amiket Tiri belédiktált tegnap, tüdejének parázslása jócskán enyhült, és valóban könnyebben is veszi a levegőt. És teste hálás ezért, és érzése szerint készen is áll.. nos.. bármire.
Viszonozza a fürkésző pillantásokat és hagyja, hogy a kezek hozzáérjenek. Bolond lenne nem hagyni, nem engedni ezt. És tessék: teste reagál az érintésre – tüdeje mélyebbre szívja a levegőt, szíve újra gyorsult tempóval kezdi verni ütemét, szőrszálai egy pillanatig egészen felmerednek, libabőrbe borítván karjait és oldalát. A simítás puhának érződik ahogy a lány keze az ing alá simít, a tenyér melegsége feloldja a libabőrt.
Jobbja elmozdul az eddig birtokolt fenékről, de nem kerül onnan messzire, csupán felsimít Tiri csípőjére; ujjai gyengéd-erősen szorítanak oda. Balja ismét felfelé mozdul. Tenyerével végigsimít a szőke tincseken, ujjbegyei mutató- és középső ujján azt jelentik vissza neki, hogy a bőr sima és puha a lány arcán. Tenyere lesimít Tiri nyakára, a mozdulat most nem fenyegető. Halk, szisszenés-szerű sóhaj hagyja el a száját, ahogy megérzi a nadrág alá simító ujjakat, és még egy, ahogy azok az ujjak célt érnek.*
- Ó, igen? *-kérdez vissza Tiri szavaira. Hangja ismét reszelősnek hat, de ezúttal nem a feszültségtől remeg. Legalábbis nem attól a fajtától, amit az elmúlt napban már annyiszor gerjesztettek egymásban. Érzi ahogy a puha ajkak a bőrét érik, és érzi az ujjak finom, határozott érintését is maga körül. Teste gyorsan és tagadhatatlanul reagál ezekre; vágya szinte azonnal felhorgad, kitöltvén a lány tenyerét, és szűkre húzva a nadrágot.-* És mondd csak, milyen ötleteid vannak? Egészen kíváncsivá tettél.
*Vigyorog. Élvezi a helyzetet. Egyáltalán nincs ellenére, hogy egy ilyen kis szőkeség kotorásszon a nadrágjában és bújjon hozzá közben. Ismét eszébe jut a látvány tegnapról, ahogy egymással szemben álltak a dézsában. Eszébe jut az, hogy mit érzett a lány combjai közé feszített ujjaival. Ha őszinte akar lenni -és miért is hazudna?! jelenleg nem is tudna!-, ismét megkívánja Tirit. És tudja, hogy most, hogy a lány ennyire.. együttműködő, már akadályokba se fog ütközni. Vagy ha igen, azt külön élvezetes lesz leküzdeni.
Balja tovább mozdul lejjebb, ujjai rátalálnak a lány mellére és birtokba veszik azt a ruha sprődes szövetén keresztül. Vágyat érez arra, hogy megcsókolja azt a mellet, hogy ajkai közé szívja azt a kemény kis bimbót amit a ruhán keresztül is szinte érez, hogy arcát egészen odafúrva szívja be a lány illatát, miközben egyesülnek. A felhorgasztott-fellobbanó vágytól újra halk, morgás-szerű sóhaj hagyja el a száját.*
1932. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-13 20:57:57
Üzenet elküldve: 2024-12-13 20:57:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A félvér agyalhat rajta, hogy az impulzusvásárlása eredményét mire fogja költeni. A Doki pedig már munkába is állította magát. Rá is jellemző a meggondolatlanság és az ösztönszerűség. Ami, nem csak a hevességben nyilvánul meg hanem abban is, hogy bármivel kerül szembe teljes magabiztossággal áll a dolog előtt. Ezt, tapasztalhatja az eladó is akinek kérdésére csak szótlanul elmosolyodik, míg zöldjei szinte delejezik, hogy ez egy jó ár, jobbat úgy se kapsz. Persze a határozott fellépés és azoknak a zöldeknek az ereje csodákra nem képesek. Az említett ár túl alacsony, de így is sikerült faragni az eredetiből. Még csak kétszázzal. A félvér közbeszólására hátra fordul, ránéz a mutatott repedésre és elégedetlenül elhúzza a száját. Az elhangzottak se tetszenek neki. Látszik rajta, hogy vacillál kell-e ez a ház egyáltalán. Majd bólint. Döntést hozott.*
-Igazad van. Amúgy is sok eladó ház van. Szétnézünk máshol is.
*Indul meg a lány felé, majd mintha már mindegy lenne fordul még a fickó felé.*
-Kétezer kettő?
*A félvér agyalhat rajta, hogy az impulzusvásárlása eredményét mire fogja költeni. A Doki pedig már munkába is állította magát. Rá is jellemző a meggondolatlanság és az ösztönszerűség. Ami, nem csak a hevességben nyilvánul meg hanem abban is, hogy bármivel kerül szembe teljes magabiztossággal áll a dolog előtt. Ezt, tapasztalhatja az eladó is akinek kérdésére csak szótlanul elmosolyodik, míg zöldjei szinte delejezik, hogy ez egy jó ár, jobbat úgy se kapsz. Persze a határozott fellépés és azoknak a zöldeknek az ereje csodákra nem képesek. Az említett ár túl alacsony, de így is sikerült faragni az eredetiből. Még csak kétszázzal. A félvér közbeszólására hátra fordul, ránéz a mutatott repedésre és elégedetlenül elhúzza a száját. Az elhangzottak se tetszenek neki. Látszik rajta, hogy vacillál kell-e ez a ház egyáltalán. Majd bólint. Döntést hozott.*
-Igazad van. Amúgy is sok eladó ház van. Szétnézünk máshol is.
*Indul meg a lány felé, majd mintha már mindegy lenne fordul még a fickó felé.*
-Kétezer kettő?
1931. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-13 18:16:32
Üzenet elküldve: 2024-12-13 18:16:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy a könnyek végül utat törnek maguknak először szinte fel sem tűnik neki. Lorens kezéhez bújik az arcával, s mikor félszegen felpillant rá csak akkor látja meg a hüvelykujjára került apró cseppet, ami a férfi nyelvén végzi hamar. Összepréseli az ajkait, ahogy a bűntudat lassan enyhül, majd elillan, hogy helyette lassan újra felizzon az a napokban jól megismert ölét kínzó sajgás. De igyekszik leküzdeni a feszítést és egy mély levegővétel után hosszan sóhajtja azt ki.*
- Azt hiszem nekem nincs jogom ahhoz, hogy megmondjam, hogyan ne legyél ez vagy éppen hogyan legyél inkább az. Nem is akarom.
*Vonja meg egyszerűen a vállait, ám mikor összetalálkoznak a kékek a felfelé kunkorodó ajkakkal azért kissé összehúzza a szemeit. De kivételesen már az ő ajkain is elbújik valami őszintébb mosoly. Az a nyugodtabb és kedvesebb, amit talán az elmúlt időszakban még be sem mutatott. Egészen addig fent is tartja magán, amíg finoman meg nem feddik önmaga kritizálása miatt. Ha kell, ha nem akkor is így gondolja, de engedelmesen ezt hangosan nem fejtegeti tovább. Helyette lepillant a mellkasához szorított tányérra.*
- Az igazából nem rajtam múlik, hanem a te éhségeden.
*Szusszan fel, ahogy félreteszi a tányért, vissza a szekrény polcára. Ez a kimondatlanul köttetett fegyverszünet most jó. Hagy időt arra, hogy az ő éhsége újra fellobbanjon, közben a raguról szinte meg is feledkezve. A füst szaga is lassan elillan, így már az sem emlékezteti arra, hogy képes volt a férfi helyett a főzésbe menekülni. Mikor tudta jól, hogy akarja őt. A csókját, az érintését. Újra felizzik benne az emléke, amikor a keze a combjai között volt, ez az emlék pedig szinte perzseli a bőrét. Szemeivel újra felkeresi Lorens kékjeit, miközben kezei a vágytól hajtva indulnak újra a nadrág szegélyéhez, de most eszébe sem jut, hogy idő közben visszavonuljon. Nem csendül vészharang a fejében. Érezni akarja a férfit. Most nem csak amolyan essünk túl rajta, hátha jó lesz elven. Ezé a férfié akar lenni. A felgyűlt feszültséget vele enyhíteni, ahogyan Lorens haragját és ingerültségét is szeretné elűzni, még akkor is, ha most csak az ő kedvére tesz. Mert neki már mindegy. Érezni akarja. Magán, magában.
A fedetlen mellkashoz simul, ahogy a nadrágtól egyik keze finoman cirógat be az ing alá, fel az oldalán. Szemeit közben egy pillanatra sem véve le a férfi arcáról. Látni akarja, hogy milyen hatással van rá. Hogy mennyire veszett már az ügye. Mert hiába az a kósza megjegyzés a melleire szorított tányérról, valahol még mindig motoszkál benne a gondolat, hogy az addig felépített vonzalmat elsöpörte, elfújta, akár a nyári szellő a megszáradt, földből kitépett fűcsomót. Mégis magába erőszakolja az igen megcsappant magabiztosságának utolsó szikráit, hogy a másik keze pedig türelmesen lazítson a nadrágon. Így a finom ujjak lassan bejutást nyernek az anyag alá. Ujjainak nem ismeretlen az érzés, hisz játszotta már ő a nagylányt odafent a fürdőben is. Mégis megtorpan egy pillanatra, akár az első bálos szűzlány. Ajkát beharapva szusszan fel, ahogy az ujjak finoman cirógatnak végig azon a mérhetetlenül vágyott részén.*
- Tudod... a kanál mellett nekem is akad ötletem, erre a szájba vevős dologra.
*Búgja halkan, majd szemeit lesütve csókolgat puhán a mellkasára, ahogy ujjai gyengéden fonódnak tagja köré.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy a könnyek végül utat törnek maguknak először szinte fel sem tűnik neki. Lorens kezéhez bújik az arcával, s mikor félszegen felpillant rá csak akkor látja meg a hüvelykujjára került apró cseppet, ami a férfi nyelvén végzi hamar. Összepréseli az ajkait, ahogy a bűntudat lassan enyhül, majd elillan, hogy helyette lassan újra felizzon az a napokban jól megismert ölét kínzó sajgás. De igyekszik leküzdeni a feszítést és egy mély levegővétel után hosszan sóhajtja azt ki.*
- Azt hiszem nekem nincs jogom ahhoz, hogy megmondjam, hogyan ne legyél ez vagy éppen hogyan legyél inkább az. Nem is akarom.
*Vonja meg egyszerűen a vállait, ám mikor összetalálkoznak a kékek a felfelé kunkorodó ajkakkal azért kissé összehúzza a szemeit. De kivételesen már az ő ajkain is elbújik valami őszintébb mosoly. Az a nyugodtabb és kedvesebb, amit talán az elmúlt időszakban még be sem mutatott. Egészen addig fent is tartja magán, amíg finoman meg nem feddik önmaga kritizálása miatt. Ha kell, ha nem akkor is így gondolja, de engedelmesen ezt hangosan nem fejtegeti tovább. Helyette lepillant a mellkasához szorított tányérra.*
- Az igazából nem rajtam múlik, hanem a te éhségeden.
*Szusszan fel, ahogy félreteszi a tányért, vissza a szekrény polcára. Ez a kimondatlanul köttetett fegyverszünet most jó. Hagy időt arra, hogy az ő éhsége újra fellobbanjon, közben a raguról szinte meg is feledkezve. A füst szaga is lassan elillan, így már az sem emlékezteti arra, hogy képes volt a férfi helyett a főzésbe menekülni. Mikor tudta jól, hogy akarja őt. A csókját, az érintését. Újra felizzik benne az emléke, amikor a keze a combjai között volt, ez az emlék pedig szinte perzseli a bőrét. Szemeivel újra felkeresi Lorens kékjeit, miközben kezei a vágytól hajtva indulnak újra a nadrág szegélyéhez, de most eszébe sem jut, hogy idő közben visszavonuljon. Nem csendül vészharang a fejében. Érezni akarja a férfit. Most nem csak amolyan essünk túl rajta, hátha jó lesz elven. Ezé a férfié akar lenni. A felgyűlt feszültséget vele enyhíteni, ahogyan Lorens haragját és ingerültségét is szeretné elűzni, még akkor is, ha most csak az ő kedvére tesz. Mert neki már mindegy. Érezni akarja. Magán, magában.
A fedetlen mellkashoz simul, ahogy a nadrágtól egyik keze finoman cirógat be az ing alá, fel az oldalán. Szemeit közben egy pillanatra sem véve le a férfi arcáról. Látni akarja, hogy milyen hatással van rá. Hogy mennyire veszett már az ügye. Mert hiába az a kósza megjegyzés a melleire szorított tányérról, valahol még mindig motoszkál benne a gondolat, hogy az addig felépített vonzalmat elsöpörte, elfújta, akár a nyári szellő a megszáradt, földből kitépett fűcsomót. Mégis magába erőszakolja az igen megcsappant magabiztosságának utolsó szikráit, hogy a másik keze pedig türelmesen lazítson a nadrágon. Így a finom ujjak lassan bejutást nyernek az anyag alá. Ujjainak nem ismeretlen az érzés, hisz játszotta már ő a nagylányt odafent a fürdőben is. Mégis megtorpan egy pillanatra, akár az első bálos szűzlány. Ajkát beharapva szusszan fel, ahogy az ujjak finoman cirógatnak végig azon a mérhetetlenül vágyott részén.*
- Tudod... a kanál mellett nekem is akad ötletem, erre a szájba vevős dologra.
*Búgja halkan, majd szemeit lesütve csókolgat puhán a mellkasára, ahogy ujjai gyengéden fonódnak tagja köré.*
1930. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-13 15:56:01
Üzenet elküldve: 2024-12-13 15:56:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Máskor egészen biztosan nem foglalkozott volna azzal, hogy ki marasztalja vagy ki nem, s mi az indoka egyikre vagy másikra. Most sem akar foglalkozni vele. Miért is kéne, igazából? Tiri szinte a kezdetek óta ellenséges vele -legyen rá oka vagy sem-, többször is jelezte a számára hogy az a vágya hogy elmenjen innen, és legtöbb mozdulatával is ellenszenvét fejezte ki irányába. Most mégis szinte meg van rekedve itt, ebben a keserű ízű levegővel töltött konyhában. Engedelmeskedik az ingre szorító ujjaknak. Az arcon legördülő apró könnycseppeket nézi.
Nem tud róla, hogy a lány attól tart, hogy azok miatt a könnycseppek miatt itt hagyná őt. Ha tudna róla, valószínűleg kinevetné őt ezért. A könnycseppek valóban a gyengeség jeleinek számítanak, de egyúttal a megadás jeleként is értelmezhetőek. És ez, mármint hogy Tiri megadja magát neki, pontosan az, amin az elmúlt órákban keményen dolgozott. És most, hogy sikerült ezt elérnie, most, hogy a lány engedelmesen simul hozzá, vágyja és viszonozza a csókját, most enyhül benne az eddig olyan könnyen fel-fellángoló feszültség. Már nincs rá szüksége. Már megkapta, amit akart.
Lazul a szorítása azon a kerek fenéken, de tenyere ott marad. Szabad balját felemeli, hüvelykujjával elkapja és letörli azokat az elszabadult könnycseppeket, csak hogy utána nyelve hegyét kinyújtva lenyalja onnan őket. Kíváncsi ennek is az ízére.*
- Pedig kíváncsi lennék. *-közli egyszerű hangon-* Eddig nem volt bajod azzal, hogy kinyisd a szád. Most kifejezetten szeretném, ha megtennéd.
*Ezt nem csak egyféleképp lehetne értelmezni, és ettől a gondolattól szájzugai felfelé kunkorodnak. Kiegyenesedik, és úgy pislog le az ismét rózsaszínesbe váltó arcra. Megállapítja magában, hogy ez a pír jól áll a lánynak.*
- Nem kell ez. *-rázza meg a fejét Tiri saját magát szinte szapuló szavaira. Ha ilyesmi állításokat szeretnének állítani a szőkeséggel szemben, azt megteszi majd ő maga, nincs szüksége arra, hogy a lány saját magát szidja. Pláne engedély nélkül.
Lejjebb engedi balját, és mutatóujja hegyével megkocogtatja a lány melléhez szorított tányért.*
- Az tetszik, amit most beletettél. *-mondja-* De döntsd el, hogy mit akarsz. A kanalat vegyem a számba, vagy azt, amit most van a tányérban?
*Részéről lezártnak tekinti a vitát, és tovább is lép rajta. Tovább, avagy vissza, oda, ahol kicsit korábban voltak. Oda, ahol a nadrág kényelmetlen volt és szoros. Oda, ahol Tirin egyértelműen a hevület jelei látszódtak. Nem látja értelmét annak, hogy ismét belemenjenek olyanba aminek az lesz a vége, hogy vagy az egyikük, vagy a másikuk akarjon kisétálni az ajtón. Nem, most már nem. Most már kifejezetten arra kíváncsi, hogy mit tud még kihozni a lányból.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Máskor egészen biztosan nem foglalkozott volna azzal, hogy ki marasztalja vagy ki nem, s mi az indoka egyikre vagy másikra. Most sem akar foglalkozni vele. Miért is kéne, igazából? Tiri szinte a kezdetek óta ellenséges vele -legyen rá oka vagy sem-, többször is jelezte a számára hogy az a vágya hogy elmenjen innen, és legtöbb mozdulatával is ellenszenvét fejezte ki irányába. Most mégis szinte meg van rekedve itt, ebben a keserű ízű levegővel töltött konyhában. Engedelmeskedik az ingre szorító ujjaknak. Az arcon legördülő apró könnycseppeket nézi.
Nem tud róla, hogy a lány attól tart, hogy azok miatt a könnycseppek miatt itt hagyná őt. Ha tudna róla, valószínűleg kinevetné őt ezért. A könnycseppek valóban a gyengeség jeleinek számítanak, de egyúttal a megadás jeleként is értelmezhetőek. És ez, mármint hogy Tiri megadja magát neki, pontosan az, amin az elmúlt órákban keményen dolgozott. És most, hogy sikerült ezt elérnie, most, hogy a lány engedelmesen simul hozzá, vágyja és viszonozza a csókját, most enyhül benne az eddig olyan könnyen fel-fellángoló feszültség. Már nincs rá szüksége. Már megkapta, amit akart.
Lazul a szorítása azon a kerek fenéken, de tenyere ott marad. Szabad balját felemeli, hüvelykujjával elkapja és letörli azokat az elszabadult könnycseppeket, csak hogy utána nyelve hegyét kinyújtva lenyalja onnan őket. Kíváncsi ennek is az ízére.*
- Pedig kíváncsi lennék. *-közli egyszerű hangon-* Eddig nem volt bajod azzal, hogy kinyisd a szád. Most kifejezetten szeretném, ha megtennéd.
*Ezt nem csak egyféleképp lehetne értelmezni, és ettől a gondolattól szájzugai felfelé kunkorodnak. Kiegyenesedik, és úgy pislog le az ismét rózsaszínesbe váltó arcra. Megállapítja magában, hogy ez a pír jól áll a lánynak.*
- Nem kell ez. *-rázza meg a fejét Tiri saját magát szinte szapuló szavaira. Ha ilyesmi állításokat szeretnének állítani a szőkeséggel szemben, azt megteszi majd ő maga, nincs szüksége arra, hogy a lány saját magát szidja. Pláne engedély nélkül.
Lejjebb engedi balját, és mutatóujja hegyével megkocogtatja a lány melléhez szorított tányért.*
- Az tetszik, amit most beletettél. *-mondja-* De döntsd el, hogy mit akarsz. A kanalat vegyem a számba, vagy azt, amit most van a tányérban?
*Részéről lezártnak tekinti a vitát, és tovább is lép rajta. Tovább, avagy vissza, oda, ahol kicsit korábban voltak. Oda, ahol a nadrág kényelmetlen volt és szoros. Oda, ahol Tirin egyértelműen a hevület jelei látszódtak. Nem látja értelmét annak, hogy ismét belemenjenek olyanba aminek az lesz a vége, hogy vagy az egyikük, vagy a másikuk akarjon kisétálni az ajtón. Nem, most már nem. Most már kifejezetten arra kíváncsi, hogy mit tud még kihozni a lányból.*
1929. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-13 10:58:20
Üzenet elküldve: 2024-12-13 10:58:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi, hogy ennyi volt. Érthető is. Túl sokáig játszotta azt az átkozottul makacs, jó kislányt. Azt, aki meg akarta mutatni, hogy márpedig ő betörhetetlen. Azt, aki teljesen bizonyos volt abban, hogy diadalmaskodni fog. Hogy az ő hercegnői lábnyomát fogják majd csókolni, mert megérdemli. Mert ő jó. Mert ő jobb. Most meg itt áll a kezeiben szorongatva a tányért, arcán alig viselve el azt a természetellenes mosolyt, párás szemekkel. Pillanatokra választva csak el, hogy ne törjön ki könnyekben. Akár a sebzett szárnyú veréb, aki a fa tövében gubbaszt a téli, fagyos talajon. Mert nem tud felrepülni az ágra, a meleg, biztonságot nyújtó fészekbe. Megcsupaszították az egyetlen dologtól, amibe kapaszkodni tudott. Attól a fene nagy magabiztosságától. És most itt áll pőrén, teljes megtört valójában, azzal a tudattal, hogy az egésznek semmi értelme sem volt, mert most végig nézheti, ahogy Lorens kilép az ajtón. Örökre.
Még egy utolsó próbát tesz, hogy fordítson valamennyit a dolgokon. Hogy hagyja az egészet a fenébe és ismét visszatér ahhoz a gondoskodó nőhöz, aki tegnap reggel is lenni akart. Talán az ebéddel nyújthatja az időt. Csak egy kicsit. Akár csak egy órával. Bármennyivel, hogy ne menjen még a férfi. De nem kap választ. Semmit. Fogalma sincs, hogy hány légvételnyi pillanat telik el, mire Lorens újból előtte áll. Ismét olyan közel, hogy kettejük közé a konyha levegője is csak jó szerencsével tud magának még helyet parancsolni. Ismét érzi a hajába simító kezet, a finom húzást a szőke tincseken. Noha minden erejével azt szeretné, hogy egy pillanatra se kelljen rá néznie, mégis engedelmesen emeli rá a tekintetét. Érzi, hogy szemeiben tovább gyűlik a könny, de nem akar engedni. Nem akarja megkockáztatni, hogy most a gyengesége taszítsa el Lorenst. De azok a kék szemek, a hangja, végül pedig az ajkainak íze nem engedi, hogy megfékezze a benne gyűlő feszültséget. A tányért görcsösen markolja, a melleihez szorítja, mintha az lenne az utolsó kapaszkodója a világon a józanságba. Mégis viszont csókol, a testének simul, a szemeiben gyűlő pára pedig pár csepp képében le is gördül az arcán. Viszonozza a csókot, szinte követelőzve. De mire elmélyülhetne benne vége is szakad. Hogy mennyire megnyugtató az, hogy Lorens ezek után sem távolodik el tőle, azt most maga sem tudja megmondani. Azt viszont tudja, hogy nem akarja, hogy ez megtörténjen. Hogy elmenjen, hogy itt hagyja.*
- Szerintem nekem nem kéne elmagyaráznom már semmit.
*Válaszolja rekedtesen, ahogy magához öleli a tányért. A szégyen pírja ismét halovány rózsaszínbe öltözteti az arcát. Sóhajtva süti le a szemeit. Úgy érzi, hogy mozdulnia kéne. Kiszedni a ragut hűlni. Valamit csinálni, mielőtt teljesen megőrül. De nem esik jól egy tapodtat sem mozdulni. Ismét maga mögött hagyni a férfi közelségét. Tette ezt ma eleget és nem jutott vele előrébb. Csak feltépett egy sebet, ami most vérzik és fáj és szenved tőle. Attól a francos bűntudattól, ami most kegyetlenül mardossa.*
- Azt hiszem a kicsinyesség terén... igencsak én vezetek.
*Végül marad és csak a vállát vonja a dologra. Mindamellett, hogy továbbra sem kész szentté avanzsálni a férfit. Mert most is vallja, hogy egy egoista farok, aki az őrületbe kergeti. Viszont akár hányszor végig pörgeti az elmúlt idő történéseit, most minduntalan oda lyukad ki, hogy tetszik-nem tetszik, bizony magát sokkal rosszabbnak érzi.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi, hogy ennyi volt. Érthető is. Túl sokáig játszotta azt az átkozottul makacs, jó kislányt. Azt, aki meg akarta mutatni, hogy márpedig ő betörhetetlen. Azt, aki teljesen bizonyos volt abban, hogy diadalmaskodni fog. Hogy az ő hercegnői lábnyomát fogják majd csókolni, mert megérdemli. Mert ő jó. Mert ő jobb. Most meg itt áll a kezeiben szorongatva a tányért, arcán alig viselve el azt a természetellenes mosolyt, párás szemekkel. Pillanatokra választva csak el, hogy ne törjön ki könnyekben. Akár a sebzett szárnyú veréb, aki a fa tövében gubbaszt a téli, fagyos talajon. Mert nem tud felrepülni az ágra, a meleg, biztonságot nyújtó fészekbe. Megcsupaszították az egyetlen dologtól, amibe kapaszkodni tudott. Attól a fene nagy magabiztosságától. És most itt áll pőrén, teljes megtört valójában, azzal a tudattal, hogy az egésznek semmi értelme sem volt, mert most végig nézheti, ahogy Lorens kilép az ajtón. Örökre.
Még egy utolsó próbát tesz, hogy fordítson valamennyit a dolgokon. Hogy hagyja az egészet a fenébe és ismét visszatér ahhoz a gondoskodó nőhöz, aki tegnap reggel is lenni akart. Talán az ebéddel nyújthatja az időt. Csak egy kicsit. Akár csak egy órával. Bármennyivel, hogy ne menjen még a férfi. De nem kap választ. Semmit. Fogalma sincs, hogy hány légvételnyi pillanat telik el, mire Lorens újból előtte áll. Ismét olyan közel, hogy kettejük közé a konyha levegője is csak jó szerencsével tud magának még helyet parancsolni. Ismét érzi a hajába simító kezet, a finom húzást a szőke tincseken. Noha minden erejével azt szeretné, hogy egy pillanatra se kelljen rá néznie, mégis engedelmesen emeli rá a tekintetét. Érzi, hogy szemeiben tovább gyűlik a könny, de nem akar engedni. Nem akarja megkockáztatni, hogy most a gyengesége taszítsa el Lorenst. De azok a kék szemek, a hangja, végül pedig az ajkainak íze nem engedi, hogy megfékezze a benne gyűlő feszültséget. A tányért görcsösen markolja, a melleihez szorítja, mintha az lenne az utolsó kapaszkodója a világon a józanságba. Mégis viszont csókol, a testének simul, a szemeiben gyűlő pára pedig pár csepp képében le is gördül az arcán. Viszonozza a csókot, szinte követelőzve. De mire elmélyülhetne benne vége is szakad. Hogy mennyire megnyugtató az, hogy Lorens ezek után sem távolodik el tőle, azt most maga sem tudja megmondani. Azt viszont tudja, hogy nem akarja, hogy ez megtörténjen. Hogy elmenjen, hogy itt hagyja.*
- Szerintem nekem nem kéne elmagyaráznom már semmit.
*Válaszolja rekedtesen, ahogy magához öleli a tányért. A szégyen pírja ismét halovány rózsaszínbe öltözteti az arcát. Sóhajtva süti le a szemeit. Úgy érzi, hogy mozdulnia kéne. Kiszedni a ragut hűlni. Valamit csinálni, mielőtt teljesen megőrül. De nem esik jól egy tapodtat sem mozdulni. Ismét maga mögött hagyni a férfi közelségét. Tette ezt ma eleget és nem jutott vele előrébb. Csak feltépett egy sebet, ami most vérzik és fáj és szenved tőle. Attól a francos bűntudattól, ami most kegyetlenül mardossa.*
- Azt hiszem a kicsinyesség terén... igencsak én vezetek.
*Végül marad és csak a vállát vonja a dologra. Mindamellett, hogy továbbra sem kész szentté avanzsálni a férfit. Mert most is vallja, hogy egy egoista farok, aki az őrületbe kergeti. Viszont akár hányszor végig pörgeti az elmúlt idő történéseit, most minduntalan oda lyukad ki, hogy tetszik-nem tetszik, bizony magát sokkal rosszabbnak érzi.*
1928. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-12 16:54:07
Üzenet elküldve: 2024-12-12 16:54:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy ifjú hölgy és egy fiúcska//
*A vádak áradatát, amit szerencsétlen "virág" kap, Nelira töri meg. Állítja, hogy nem csúnya, Riv nem is érti ezt. Mindeközben felnőtt vágyakkal bíró gyámja elkalandozó tekintete még lehet azt is hozzátenné, hogy "gyönyörű". Riv nem venné rá Nelira mérgeit, de van egy ilyen benyomása.
Mindez gondolkodásra készteti, ahogy a virágot bámulja. Megszívlelné Nelira szavait, ha saját elméje nem suttogná folyamatosan, "csúnya, csúnya, csúnya". Ez az egyet nem értés egy új, súlyos érzés, egy kellemetlen fajta. Hogy nem ért egyet azzal, akiben megbízik? Nem szól most semmit, reméli, hogy később szépnek látja majd. Elvégre felnőtt szemmel kell nézni. Túllép a virágon, visszatérve gyermeki ártatlanságához ebben a túlszexualizált helyiségben.*
- Megismerem az A betűt. *foglalja össze röviden minden tudását az olvasásról.*
- És le tudom hozni azt a könyvet ott! *Mutat egy magas polcra, aminek tetején könyvet vél látni, ám lehet téved. Lehet az más is. Hosszúkás valami, ami lentről könyvgerincre hasonlít. A kölyök már készülne mászni érte, mert ha máshoz nem is ért, a rosszalkodáshoz nagyon, és le akarja nyűgözni Nelirát. Mi sem egyszerűbb, mint valahová felmászni, (és ezzel együtt leesni vagy mindent magunkra borítani). Ahelyett, hogy azzal kéne törődni, miből lesz elég használati tárgy kettejükre a mindennapokban. Azonban Riv komoly is tud lenni, ha megérzi és megérti egy helyzet komolyságát. Lehet még dolgozni is szívesen menne, képességeihez és erejéhez mérten.*
//Egy ifjú hölgy és egy fiúcska//
*A vádak áradatát, amit szerencsétlen "virág" kap, Nelira töri meg. Állítja, hogy nem csúnya, Riv nem is érti ezt. Mindeközben felnőtt vágyakkal bíró gyámja elkalandozó tekintete még lehet azt is hozzátenné, hogy "gyönyörű". Riv nem venné rá Nelira mérgeit, de van egy ilyen benyomása.
Mindez gondolkodásra készteti, ahogy a virágot bámulja. Megszívlelné Nelira szavait, ha saját elméje nem suttogná folyamatosan, "csúnya, csúnya, csúnya". Ez az egyet nem értés egy új, súlyos érzés, egy kellemetlen fajta. Hogy nem ért egyet azzal, akiben megbízik? Nem szól most semmit, reméli, hogy később szépnek látja majd. Elvégre felnőtt szemmel kell nézni. Túllép a virágon, visszatérve gyermeki ártatlanságához ebben a túlszexualizált helyiségben.*
- Megismerem az A betűt. *foglalja össze röviden minden tudását az olvasásról.*
- És le tudom hozni azt a könyvet ott! *Mutat egy magas polcra, aminek tetején könyvet vél látni, ám lehet téved. Lehet az más is. Hosszúkás valami, ami lentről könyvgerincre hasonlít. A kölyök már készülne mászni érte, mert ha máshoz nem is ért, a rosszalkodáshoz nagyon, és le akarja nyűgözni Nelirát. Mi sem egyszerűbb, mint valahová felmászni, (és ezzel együtt leesni vagy mindent magunkra borítani). Ahelyett, hogy azzal kéne törődni, miből lesz elég használati tárgy kettejükre a mindennapokban. Azonban Riv komoly is tud lenni, ha megérzi és megérti egy helyzet komolyságát. Lehet még dolgozni is szívesen menne, képességeihez és erejéhez mérten.*
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-11 17:11:37
Üzenet elküldve: 2024-12-11 17:11:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Mai döntései néha hirtelenebbek, mint kellene, mégis jobban átgondolja, mint mások azt, amin sokáig ülnek. Szerencse, hogy folyton járnak azok a tekervények, de a vége az lesz, hogy elakadnak a túlterheltségben. De az még várat magára, hiszen jelen helyzetben is képek, lehetőségek tömkelege forog belül: hogy Nori mennyire fog örülni, ha megkapja végre azt, amit ígért neki; a biztos pontot az életben. Nagyjából utolsó esély gyanánt. Kissé drága próbálkozás, de talán megéri. Ezen kívül a másik lakással kapcsolatos dolgok is peregnek előtte. Megtarthatná magának, hogy tényleg legyen mit magára zárni úgy, hogy senki nem zavarja meg. Tanulni, elrejteni a jegyzeteit, a naplóit, az összes olyan ingóságát, ami véletlenül sem szabadna, hogy gyerekek kezébe kerüljön. Lehetne saját könyvtára. Gyakorolhatna mágiát. De a végén tényleg az is lehet, hogy egyszerűen csak továbbadja, vagy ki. Kifejezetten szerencsés, hogy ilyenen gondolkodhat, nem pedig azon, hogy mi legyen másnap a betevő falat. Azon mondjuk amúgy sem gondolkozik soha.
Az elfnek felbátorodnia sem kell, máris cselekszik. Imádja nézni. Vissza kell fognia magát, hogy ne olvadjon el a helyszínen. Szereti a karizmatikus, határozott alakokat, még ha az pofátlanságba is csap át. Persze az eladó már nem kedveli ennyire ezt a felállást, meg is makacsolja magát kissé. Bár eddig sok érzelem nem volt olvasható arról a köpcösről, most szinte nevetve horkant fel.*
- Kétezer? Úgy nézek ki, mint akit a fejre ejtettek?
*Csóválja a fejét, majd végig méri Mai-t is, aki csak elhúzza a száját, mintha csak azt akarná sugallni, hogy így biztos nem fogják megvenni. Ha semmit nem enged, akkor neki bizony ennyiért nem kell. Bár ez valójában nem igaz, de még bízik a Doki képességeiben.*
- Kétszáz aranyat engedek belőle.
*Teszi még hozzá az eladó.
A félelf csak unottan lép közelebb az egyik falhoz, s egy szinte észrevehetetlen repedésen húzza végig finoman az ujját. Olyan apró hiba, amit egy látogató észre sem venne, de Mai igen. Fel is hívja rá a figyelmet a mozdulatával.*
- Nem tudom Édes, túl sok dolgunk lenne vele. A kert sincs gondozva. És ez is.
*Sóhajt fel, majd összedörzsöli hüvelyk és mutatóujját, aztán tovább futtatja kékjeit az esetleges felfedezni való "hibákon".*
*Mai döntései néha hirtelenebbek, mint kellene, mégis jobban átgondolja, mint mások azt, amin sokáig ülnek. Szerencse, hogy folyton járnak azok a tekervények, de a vége az lesz, hogy elakadnak a túlterheltségben. De az még várat magára, hiszen jelen helyzetben is képek, lehetőségek tömkelege forog belül: hogy Nori mennyire fog örülni, ha megkapja végre azt, amit ígért neki; a biztos pontot az életben. Nagyjából utolsó esély gyanánt. Kissé drága próbálkozás, de talán megéri. Ezen kívül a másik lakással kapcsolatos dolgok is peregnek előtte. Megtarthatná magának, hogy tényleg legyen mit magára zárni úgy, hogy senki nem zavarja meg. Tanulni, elrejteni a jegyzeteit, a naplóit, az összes olyan ingóságát, ami véletlenül sem szabadna, hogy gyerekek kezébe kerüljön. Lehetne saját könyvtára. Gyakorolhatna mágiát. De a végén tényleg az is lehet, hogy egyszerűen csak továbbadja, vagy ki. Kifejezetten szerencsés, hogy ilyenen gondolkodhat, nem pedig azon, hogy mi legyen másnap a betevő falat. Azon mondjuk amúgy sem gondolkozik soha.
Az elfnek felbátorodnia sem kell, máris cselekszik. Imádja nézni. Vissza kell fognia magát, hogy ne olvadjon el a helyszínen. Szereti a karizmatikus, határozott alakokat, még ha az pofátlanságba is csap át. Persze az eladó már nem kedveli ennyire ezt a felállást, meg is makacsolja magát kissé. Bár eddig sok érzelem nem volt olvasható arról a köpcösről, most szinte nevetve horkant fel.*
- Kétezer? Úgy nézek ki, mint akit a fejre ejtettek?
*Csóválja a fejét, majd végig méri Mai-t is, aki csak elhúzza a száját, mintha csak azt akarná sugallni, hogy így biztos nem fogják megvenni. Ha semmit nem enged, akkor neki bizony ennyiért nem kell. Bár ez valójában nem igaz, de még bízik a Doki képességeiben.*
- Kétszáz aranyat engedek belőle.
*Teszi még hozzá az eladó.
A félelf csak unottan lép közelebb az egyik falhoz, s egy szinte észrevehetetlen repedésen húzza végig finoman az ujját. Olyan apró hiba, amit egy látogató észre sem venne, de Mai igen. Fel is hívja rá a figyelmet a mozdulatával.*
- Nem tudom Édes, túl sok dolgunk lenne vele. A kert sincs gondozva. És ez is.
*Sóhajt fel, majd összedörzsöli hüvelyk és mutatóujját, aztán tovább futtatja kékjeit az esetleges felfedezni való "hibákon".*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-11 13:12:39
Üzenet elküldve: 2024-12-11 13:12:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A maga részéről végzett. Ezzel az egésszel. Tirivel, a helyzettel amiben benne vannak, ezzel a folyamatos húzó-taszító játékkal, ami szemlátomást nem más, mint egymás tulajdonképpen céltalan hergelése. Ők ketten nem is különbözhetnének egymástól jobban, mégis van egy nagyon erős hasonlóságuk – és ez pedig az a merev büszkeség, ami nem hagyja egyiküket sem, hogy a másik alá kerüljön. Ez annyira veszélyes kombináció, mint egy égő gyertya és egy hordó tisztára desztillált szesz. És máris nekiláttak annak, hogy egymást perzseljék és égessék amíg hamu sem marad a másikból, épp úgy, mintha azzal a szesszel öntötték volna le egymást, és lángra lobbantották volna a gyertyával az átázott ruhát.
Még egy lépést hátrál amíg azokat a kék szemeket nézi, majd elfordul, elszakadva azoktól. Legyen. Elhúz innen a francba inkább, mielőtt tényleg olyat művel ezzel a lánnyal, amit később talán maga is megbán. Felmegy az emeletre a saját holmijáért, ezeket az amúgy is szűkeket visszacseréli rájuk, aztán lelép. Nem érzi úgy, hogy az ellátásért tartozna bármivel is; ő maga cserébe odaadta az egyik zöld italát, amit Tiri be is nyakalt, kvittek, kész, nincs számlája többet.
De talán két lépést sem tud megtenni a lépcső irányába, mert megállítja az ing hirtelen feszülése, ahogy az anyagot marokra fogják azok a vékony ujjak. Megáll, és jobb szemöldökét felvonva néz Tirire. Egyértelmű a mozdulatban megbújó „mi van?” kérdés. Talán még a fejéhez akar vágni valamit? Elsírni neki, hogy mennyire paraszt volt vele? Hogy milyen ocsmány volt ahogy fogdosta? Hogy mekkora görénység volt benyúlni a combjai közé, és mintát venni abból a nedvességből, ami ott fogadta? Hát hajrá, mondja csak, őfelsége Első Abunkóknak Celestiriel hercegnő! Panasza és kívánsága meghallgattatik, s utána leszaratik.
De nem jutnak semerre.
Tiri a túlforrt fazékhoz fordul vissza, és megint ott hagyja. Mélyet sóhajt a kozma-szagú levegőbe, fáradtan és bosszúsan. Gyertya és szesz. A franc az egészbe. Utolsó pillantást vet a lány hátsójára, majd elfordul, hogy továbblépjen. De nem tud megmozdulni. Nem tud, mert egy olyan szót hall, ami meglepi és amire egyáltalán nem számított. Jobb szemöldöke ismét felfelé mozdul, s hamarosan csatlakozik hozzá a bal is, ahogy Tiri tovább beszél.
Nem igazán tudja, hogy hogyan reagáljon. Össze van zavarodva. Eddig az volt a baj hogy itt van, hogy hirtelen marasztalni akarják. Eddig bunkónak, parasztnak és tuskónak volt tartva, most egyszeriben kiderül, hogy ez csak az őszintesége volt. Mi a..?
A kérdésre pislant csak fel, addig valahová maga elé bámult, amíg fejben próbálta összetenni a dolgokat. A tányérra néz, majd Tiri arcára. Látja, ahogy az eddig dühöt és megvetést és lekicsinylést sugárzó szemek most valahogy egészen máshogy néznek. Ebben a pillanatban érti meg, hogy igazából célt ért: Tiri az övé. Megtörte őt. Nem számított rá, mert hihetetlenül erős ellenállással találkozott végig; és már néha saját maga került hozzá szinte közel, hogy engedjen a lány akaratának. És tessék – ő nyert. Már ha lehet még arról beszélni, hogy nyert bármit is.
Nem válaszol a kérdésre, nem azonnal. Átszeli a kettejük között lévő távolságot, míg kettejük között ismét talán csak kissé füstös levegő egy igen vékony szelete fér csak el.*
- Szedj, amennyit gondolsz. *-válaszolja végül halkan-* Úgy is rohadt forró lesz egy darabig.
*Felemeli jobbját, hátrasimít pár tincs hajat Tiri homlokából; keze tovább simít a lány fején hátra, ujjai a tincsek közé simulnak, finoman húzza meg őket, hogy így kényszerítse a lányt arra, hogy hátrahajtott fejjel felnézzen rá.*
- És amíg hűl, addig elmagyarázhatnád, hogy szerinted hogyan kéne nem ennyire kicsinyesnek lennem. *-lehajol Tiri arcához, hogy megcsókolja őt. Most nem harap új sebet arra a puha alsó ajakra, de kifejezetten finomnak vagy gyöngédnek sem mondható a mozdulata. Elengedi a szőke tincseket, tenyere lesimít a háton és a fenékre szorít, megint azzal a még-ne-fájjon-de-érezhető-legyen módon.-* Utána pedig átgondolom amit elmagyaráztál, hercegnő.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A maga részéről végzett. Ezzel az egésszel. Tirivel, a helyzettel amiben benne vannak, ezzel a folyamatos húzó-taszító játékkal, ami szemlátomást nem más, mint egymás tulajdonképpen céltalan hergelése. Ők ketten nem is különbözhetnének egymástól jobban, mégis van egy nagyon erős hasonlóságuk – és ez pedig az a merev büszkeség, ami nem hagyja egyiküket sem, hogy a másik alá kerüljön. Ez annyira veszélyes kombináció, mint egy égő gyertya és egy hordó tisztára desztillált szesz. És máris nekiláttak annak, hogy egymást perzseljék és égessék amíg hamu sem marad a másikból, épp úgy, mintha azzal a szesszel öntötték volna le egymást, és lángra lobbantották volna a gyertyával az átázott ruhát.
Még egy lépést hátrál amíg azokat a kék szemeket nézi, majd elfordul, elszakadva azoktól. Legyen. Elhúz innen a francba inkább, mielőtt tényleg olyat művel ezzel a lánnyal, amit később talán maga is megbán. Felmegy az emeletre a saját holmijáért, ezeket az amúgy is szűkeket visszacseréli rájuk, aztán lelép. Nem érzi úgy, hogy az ellátásért tartozna bármivel is; ő maga cserébe odaadta az egyik zöld italát, amit Tiri be is nyakalt, kvittek, kész, nincs számlája többet.
De talán két lépést sem tud megtenni a lépcső irányába, mert megállítja az ing hirtelen feszülése, ahogy az anyagot marokra fogják azok a vékony ujjak. Megáll, és jobb szemöldökét felvonva néz Tirire. Egyértelmű a mozdulatban megbújó „mi van?” kérdés. Talán még a fejéhez akar vágni valamit? Elsírni neki, hogy mennyire paraszt volt vele? Hogy milyen ocsmány volt ahogy fogdosta? Hogy mekkora görénység volt benyúlni a combjai közé, és mintát venni abból a nedvességből, ami ott fogadta? Hát hajrá, mondja csak, őfelsége Első Abunkóknak Celestiriel hercegnő! Panasza és kívánsága meghallgattatik, s utána leszaratik.
De nem jutnak semerre.
Tiri a túlforrt fazékhoz fordul vissza, és megint ott hagyja. Mélyet sóhajt a kozma-szagú levegőbe, fáradtan és bosszúsan. Gyertya és szesz. A franc az egészbe. Utolsó pillantást vet a lány hátsójára, majd elfordul, hogy továbblépjen. De nem tud megmozdulni. Nem tud, mert egy olyan szót hall, ami meglepi és amire egyáltalán nem számított. Jobb szemöldöke ismét felfelé mozdul, s hamarosan csatlakozik hozzá a bal is, ahogy Tiri tovább beszél.
Nem igazán tudja, hogy hogyan reagáljon. Össze van zavarodva. Eddig az volt a baj hogy itt van, hogy hirtelen marasztalni akarják. Eddig bunkónak, parasztnak és tuskónak volt tartva, most egyszeriben kiderül, hogy ez csak az őszintesége volt. Mi a..?
A kérdésre pislant csak fel, addig valahová maga elé bámult, amíg fejben próbálta összetenni a dolgokat. A tányérra néz, majd Tiri arcára. Látja, ahogy az eddig dühöt és megvetést és lekicsinylést sugárzó szemek most valahogy egészen máshogy néznek. Ebben a pillanatban érti meg, hogy igazából célt ért: Tiri az övé. Megtörte őt. Nem számított rá, mert hihetetlenül erős ellenállással találkozott végig; és már néha saját maga került hozzá szinte közel, hogy engedjen a lány akaratának. És tessék – ő nyert. Már ha lehet még arról beszélni, hogy nyert bármit is.
Nem válaszol a kérdésre, nem azonnal. Átszeli a kettejük között lévő távolságot, míg kettejük között ismét talán csak kissé füstös levegő egy igen vékony szelete fér csak el.*
- Szedj, amennyit gondolsz. *-válaszolja végül halkan-* Úgy is rohadt forró lesz egy darabig.
*Felemeli jobbját, hátrasimít pár tincs hajat Tiri homlokából; keze tovább simít a lány fején hátra, ujjai a tincsek közé simulnak, finoman húzza meg őket, hogy így kényszerítse a lányt arra, hogy hátrahajtott fejjel felnézzen rá.*
- És amíg hűl, addig elmagyarázhatnád, hogy szerinted hogyan kéne nem ennyire kicsinyesnek lennem. *-lehajol Tiri arcához, hogy megcsókolja őt. Most nem harap új sebet arra a puha alsó ajakra, de kifejezetten finomnak vagy gyöngédnek sem mondható a mozdulata. Elengedi a szőke tincseket, tenyere lesimít a háton és a fenékre szorít, megint azzal a még-ne-fájjon-de-érezhető-legyen módon.-* Utána pedig átgondolom amit elmagyaráztál, hercegnő.
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-11 08:38:16
Üzenet elküldve: 2024-12-11 08:38:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Meg sem lepődik azon, hogy Lorensnek eszében sincs elhúzódni. Mondta ő. Jól megmondta. Az a francos pökhendiség. Hogy megint megmutassa, hogy a lány szavai nem érnek semmit. Ahogy a férfi ismét veszélyesen közel simul, ahogy a kezei megtámaszkodnak csípője mellett mégsem kalitkában érzi magát. Hogy lehet ennyire hülye, hogy most érzi ezt jónak? Most nem tudná megmondani, hogy mit érzett volna akkor, ha Lorens eleget tesz a kérésnek, eltávolodik és végre kikísérheti az ajtón. Csak sejti. Valahol talán megkönnyebbülést, hogy nem kéne tovább küzdenie a belső démonokkal, de szinte biztos abban, hogy utána, a csukott ajtót magányosan bámulva valami új látogatná meg. A csalódás. Szinte ráeszmél arra, hogy a férfi szavai ugyan úgy jó helyt értek, ahogy azt a sajátjairól gondolja. Sőt, mi több, a saját szavai, gondolatai szinte önmagára is érthető. Semmivel sem elégedett. Tudja jól, hogy mit akar és gyerekes játszadozásból, önteltségből és kivagyiságból csak folytonosan ellene harcol.
Nem szól egy szót sem, de állkapcsa megfeszül az összeszorított fogak között. Érzi is, hogy aprót roppan arcának egy csontja. A bűntudat újból felizzik ahogy a haragos szemekbe mélyed. A végszó pedig éles tőrként hasít a húsába, egyenesen érve a szívét. Végül is ezt akarta, nem? Hogy Lorens hagyja békén. Hogy elhúzódjon. Akár sarkon is forduljon, hogy végre elmenjen a házból. Hát már félúton tart. És már most magányosnak érzi magát tőle. A férfi melegsége hamar elszökik. A teste újból megfeszül, de most mozdul is. Megindul és a kezét nyújtja felé, hogy az ingbe marva rántsa vissza magához. De az a hirtelen sistergő hang, a fém apró ütődésének hangja kizökkenti és tekintetét egyből a tűzhelyhez kapja. A fedő alól már készül kimenekülni a ragu, ami a tűzhely lapjára érve sisteregve válik bűzös füstté. Miért most? Legalább egy pár percet várt volna még.*
- Francba...
*Kezét visszarántja és azonnal az edényhez fordul. Felkap két rongyot gyorsan, hogy lekapja a tűzről a fazekat, amit aztán a mellette pihenő asztalkára tesz át. Sóhajtva engedi el a fazék fülét, majd a rongyokat kezdi morzsolgatni az ujjai között. Nem fordul meg. Eszébe sem jutna, mert érzi, hogy most jól látszódna rajta mennyire marja a lelkiismerete. Hogy mennyire bánja, mindazt, amit Lorensnek mondott és amit vele csinált. Mondjuk az utóbbi nem teljesen igaz, mert azért volna pár, amit szívesen megismételne újból és kivételesen most nem az jut eszébe, amikor gyomorba vágta. De igaza van. Lorens megannyiszor fenyegetőzött, ő pedig megannyit szolgáltatott éppen elég okkal, mégsem ütötte meg egyszer sem. Bezzeg ő, az első adandó alkalmat azonnal kihasználta. Rászorít a rongyokra, ahogy hosszan felsóhajt.*
- Sajnálom.
*Meredten nézi a fazekat. A tűzhelyre kozmált ragufoltokat. Orrát betölti a fanyar füst illata. A szíve meg borzalmasan fáj, mert igazából ő mindaz, amivel Lorenst illette. Az előbb is kicsinyes volt és bántó. Éppen ő, aki váltig állítja, hogy mennyire jó, miközben meg...*
- Nem fontosabb.
*Böki végül ki és most nem megy nehezen. Nem olyan, mintha a körmeit kezdenék egyesével kitépkedni. Egyszerűen jön és őszintén.*
- Na, most igen, mert nem akarom szétfüstölni a lakást.
*Mosolyodik el kissé kínosan magának, de hamar visszakomolyodnak a vonásai.*
- De amúgy... Nem fontosabb.
*Fordul végül vissza a férfihoz, miközben lepakolja a rongyokat az asztalra.*
- Igazad van és valóban tévedtél is. De én is.
*Vonja meg a vállait, ahogy újból megindul. De nem menekül, egyszerűen csak elenged. Visszasétál a szekrényhez, hogy abban matasson, de most céllal, mert hamarosan egy mélyebb tányért szed elő onnan.*
- Te nem vagy bántó, csak őszinte. Sajnálom, amiket mondtam. Sajnálom, hogy félrevezettelek, hogy... hogy... *Legyint végül sóhajtva.* Hogy félrevezettelek mindazzal, amit rólam gondoltál.
*Préseli össze ajkait, ahogy nagy nehézségek árán megáll egy pillanatra és ismét felkeresi azokat a haragos szemeket.*
- Mennyit... szedjek?
*Erőltet magára valami mosolynak hatót, de az inkább csak egy groteszk szájhúzás, ahogy küzd a párásodó szemei ellen. Nem akar megint sírni. Nem akar azzal is ellenszenvessé válni, hogy megmutatja, hogy ennyire gyenge. De borzalmasan marja a bűntudat. Rettenetesen bántja, hogy valóban csak egy egyszerű tévedés lett.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Meg sem lepődik azon, hogy Lorensnek eszében sincs elhúzódni. Mondta ő. Jól megmondta. Az a francos pökhendiség. Hogy megint megmutassa, hogy a lány szavai nem érnek semmit. Ahogy a férfi ismét veszélyesen közel simul, ahogy a kezei megtámaszkodnak csípője mellett mégsem kalitkában érzi magát. Hogy lehet ennyire hülye, hogy most érzi ezt jónak? Most nem tudná megmondani, hogy mit érzett volna akkor, ha Lorens eleget tesz a kérésnek, eltávolodik és végre kikísérheti az ajtón. Csak sejti. Valahol talán megkönnyebbülést, hogy nem kéne tovább küzdenie a belső démonokkal, de szinte biztos abban, hogy utána, a csukott ajtót magányosan bámulva valami új látogatná meg. A csalódás. Szinte ráeszmél arra, hogy a férfi szavai ugyan úgy jó helyt értek, ahogy azt a sajátjairól gondolja. Sőt, mi több, a saját szavai, gondolatai szinte önmagára is érthető. Semmivel sem elégedett. Tudja jól, hogy mit akar és gyerekes játszadozásból, önteltségből és kivagyiságból csak folytonosan ellene harcol.
Nem szól egy szót sem, de állkapcsa megfeszül az összeszorított fogak között. Érzi is, hogy aprót roppan arcának egy csontja. A bűntudat újból felizzik ahogy a haragos szemekbe mélyed. A végszó pedig éles tőrként hasít a húsába, egyenesen érve a szívét. Végül is ezt akarta, nem? Hogy Lorens hagyja békén. Hogy elhúzódjon. Akár sarkon is forduljon, hogy végre elmenjen a házból. Hát már félúton tart. És már most magányosnak érzi magát tőle. A férfi melegsége hamar elszökik. A teste újból megfeszül, de most mozdul is. Megindul és a kezét nyújtja felé, hogy az ingbe marva rántsa vissza magához. De az a hirtelen sistergő hang, a fém apró ütődésének hangja kizökkenti és tekintetét egyből a tűzhelyhez kapja. A fedő alól már készül kimenekülni a ragu, ami a tűzhely lapjára érve sisteregve válik bűzös füstté. Miért most? Legalább egy pár percet várt volna még.*
- Francba...
*Kezét visszarántja és azonnal az edényhez fordul. Felkap két rongyot gyorsan, hogy lekapja a tűzről a fazekat, amit aztán a mellette pihenő asztalkára tesz át. Sóhajtva engedi el a fazék fülét, majd a rongyokat kezdi morzsolgatni az ujjai között. Nem fordul meg. Eszébe sem jutna, mert érzi, hogy most jól látszódna rajta mennyire marja a lelkiismerete. Hogy mennyire bánja, mindazt, amit Lorensnek mondott és amit vele csinált. Mondjuk az utóbbi nem teljesen igaz, mert azért volna pár, amit szívesen megismételne újból és kivételesen most nem az jut eszébe, amikor gyomorba vágta. De igaza van. Lorens megannyiszor fenyegetőzött, ő pedig megannyit szolgáltatott éppen elég okkal, mégsem ütötte meg egyszer sem. Bezzeg ő, az első adandó alkalmat azonnal kihasználta. Rászorít a rongyokra, ahogy hosszan felsóhajt.*
- Sajnálom.
*Meredten nézi a fazekat. A tűzhelyre kozmált ragufoltokat. Orrát betölti a fanyar füst illata. A szíve meg borzalmasan fáj, mert igazából ő mindaz, amivel Lorenst illette. Az előbb is kicsinyes volt és bántó. Éppen ő, aki váltig állítja, hogy mennyire jó, miközben meg...*
- Nem fontosabb.
*Böki végül ki és most nem megy nehezen. Nem olyan, mintha a körmeit kezdenék egyesével kitépkedni. Egyszerűen jön és őszintén.*
- Na, most igen, mert nem akarom szétfüstölni a lakást.
*Mosolyodik el kissé kínosan magának, de hamar visszakomolyodnak a vonásai.*
- De amúgy... Nem fontosabb.
*Fordul végül vissza a férfihoz, miközben lepakolja a rongyokat az asztalra.*
- Igazad van és valóban tévedtél is. De én is.
*Vonja meg a vállait, ahogy újból megindul. De nem menekül, egyszerűen csak elenged. Visszasétál a szekrényhez, hogy abban matasson, de most céllal, mert hamarosan egy mélyebb tányért szed elő onnan.*
- Te nem vagy bántó, csak őszinte. Sajnálom, amiket mondtam. Sajnálom, hogy félrevezettelek, hogy... hogy... *Legyint végül sóhajtva.* Hogy félrevezettelek mindazzal, amit rólam gondoltál.
*Préseli össze ajkait, ahogy nagy nehézségek árán megáll egy pillanatra és ismét felkeresi azokat a haragos szemeket.*
- Mennyit... szedjek?
*Erőltet magára valami mosolynak hatót, de az inkább csak egy groteszk szájhúzás, ahogy küzd a párásodó szemei ellen. Nem akar megint sírni. Nem akar azzal is ellenszenvessé válni, hogy megmutatja, hogy ennyire gyenge. De borzalmasan marja a bűntudat. Rettenetesen bántja, hogy valóban csak egy egyszerű tévedés lett.*
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-11 06:54:37
Üzenet elküldve: 2024-12-11 06:54:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi ahogy érintésétől megfeszül tenyere alatt a test. Pontosan ezt akarta. Mert ez nem az ellenszegülés feszülése, hanem az ösztönöké és a vágyé, ami a gerinc húrját pattanásig képes húzni olykor. De a kék szemekben valami mást is lát. A harag hatalomátvételét. Érdekes látvány az ilyen, különben, ha valaki kívülről nézi: hogy hogyan borul el valaki agya egyik pillanatról a másikra. Csak hát kár, hogy mostanra annyira belevonódott a történetbe maga is, hogy ezt nem érdekességként, vagy taktikai sikerként éri meg.
A maszk, amit játékuk-játszmájuk alatt a nő magára épített, egy pillanat alatt omlik le róla. Érzi a csuklójára fonódó ujjakat, meglepi hogy az nem eltolni akarja a kezét, hanem csak gyötörni. Otthagyja hát tenyerét a szeméremdomb felett, a ruhára simulva. Csuklóján a szorítás messze van attól, hogy komoly fájdalmat okozzon -bár, állapítja meg magában, ha a lány hüvelykujja csupán egyetlen centivel arrébb fogna a kezére, akkor pont egy olyan ideget nyomna a csonthoz, hogy a fájdalomtól valójában térdre is rogyna-, de érti a célját. És a legmeglepőbb módon: tetszik is neki. Tetszik neki a tűz, ami Tiriben van. A rohadt életbe, ezt a tüzet nem is szabad eltaposni hogy csupán parázs legyen, nem, ebben perzselődni és elégni lenne az igazi élvezet!
Hagyja, hogy a lány kiadja magából a dühöt és a feszültséget, nem szól közbe. Bár egy-egy megállapítására nehéz nem rábólintania, ha őszinték akarunk lenni. Viszont az ilyen érzelmek ragadósak, mint a túl sok vízzel gyúrt kenyértészta; és érzi, hogy a lányból tapinthatóan áradó feszültség, düh, frusztráció és társai rajta is nyomot hagynak. Mélyre szívja a levegőt, és mikor Tiri elengedi a csuklóját, lassan húzza el a kezét. Nem viszi messzire, sőt, szándékosan és provokálón még közelebb húzódik – tenyerei a lány csípője mellett két oldalt támaszkodnak meg a konyhaszekrényen. Ebben a közelségben nem kell attól félnie, hogy a nő megüti vagy belé térdel, hiszen szinte helye sincs megmozdulni. Legfeljebb lefejelni tudná.. mondjuk.. a mellkasát. Nagyjából.*
- A segged lukát, azt fogod bemutatni. *-közli egyszerűen a fölényeskedésre válaszul-* Lekezelő és bántó vagyok? Hm? Akkor te mi vagy, hercegnő?
*Finoman nyomja meg az utolsó szót, közben tekintetével a lány tekintetébe kapaszkodik. Most megint ott tart, hogy legszívesebben egy lazán lendített visszakezes mozdulattal tenné helyre abban a szőke buksiban a gondolatokat.*
- Nehéz megállni, hogy ne ülj a farkamra, ahogy te mondanád, mi? De az étel fontosabb? A piac fontosabb? A pökhendiség fontosabb? *-szinte már sziszegi a szavakat dühében. Persze, teljesen jogos amit a lány mond. Igaza van. Lekezelő és bántó. De ne felejtsük el, hogy ez két oldalú dolog, mint egy pénzérme. Ha maga épp úgy is próbált tenni vagy szólni hogy az egy ilyen kis hercegnőnek is megfeleljen, csupán szájhúzást és okoskodást kapott cserébe. Máskor, mással már rég a helyére tette volna ezt a dolgot, hogy aztán gatyáját elégedetten visszahúzva hagyja ott az összegyűrt ágyon nyöszörgő „vitapartnerét”. De valamiért Tiri esetében máshogy döntött, pedig nem egyszer bőszült már fel iszonyatosan tőle, miatta. Talán kár volt máshogy döntenie?*
- Te sem vagy éppen könnyen elviselhető, hercegnőm. *-szűri a fogai között-* De eltűrtem a hülyeséged, mert tetszett a tűz, ami benned van. Mint egy igazi kis amazon. De…
*Ellöki magát a konyhaszekrénytől és Tiritől, teret és levegőt enged maguk közé. Ez utóbbira nagy szüksége is van. Hajszálnyi választja el attól, hogy vagy megüsse, vagy a falnak nyomva magáévá tegye a lányt.*
- …talán tévedtem.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Érzi ahogy érintésétől megfeszül tenyere alatt a test. Pontosan ezt akarta. Mert ez nem az ellenszegülés feszülése, hanem az ösztönöké és a vágyé, ami a gerinc húrját pattanásig képes húzni olykor. De a kék szemekben valami mást is lát. A harag hatalomátvételét. Érdekes látvány az ilyen, különben, ha valaki kívülről nézi: hogy hogyan borul el valaki agya egyik pillanatról a másikra. Csak hát kár, hogy mostanra annyira belevonódott a történetbe maga is, hogy ezt nem érdekességként, vagy taktikai sikerként éri meg.
A maszk, amit játékuk-játszmájuk alatt a nő magára épített, egy pillanat alatt omlik le róla. Érzi a csuklójára fonódó ujjakat, meglepi hogy az nem eltolni akarja a kezét, hanem csak gyötörni. Otthagyja hát tenyerét a szeméremdomb felett, a ruhára simulva. Csuklóján a szorítás messze van attól, hogy komoly fájdalmat okozzon -bár, állapítja meg magában, ha a lány hüvelykujja csupán egyetlen centivel arrébb fogna a kezére, akkor pont egy olyan ideget nyomna a csonthoz, hogy a fájdalomtól valójában térdre is rogyna-, de érti a célját. És a legmeglepőbb módon: tetszik is neki. Tetszik neki a tűz, ami Tiriben van. A rohadt életbe, ezt a tüzet nem is szabad eltaposni hogy csupán parázs legyen, nem, ebben perzselődni és elégni lenne az igazi élvezet!
Hagyja, hogy a lány kiadja magából a dühöt és a feszültséget, nem szól közbe. Bár egy-egy megállapítására nehéz nem rábólintania, ha őszinték akarunk lenni. Viszont az ilyen érzelmek ragadósak, mint a túl sok vízzel gyúrt kenyértészta; és érzi, hogy a lányból tapinthatóan áradó feszültség, düh, frusztráció és társai rajta is nyomot hagynak. Mélyre szívja a levegőt, és mikor Tiri elengedi a csuklóját, lassan húzza el a kezét. Nem viszi messzire, sőt, szándékosan és provokálón még közelebb húzódik – tenyerei a lány csípője mellett két oldalt támaszkodnak meg a konyhaszekrényen. Ebben a közelségben nem kell attól félnie, hogy a nő megüti vagy belé térdel, hiszen szinte helye sincs megmozdulni. Legfeljebb lefejelni tudná.. mondjuk.. a mellkasát. Nagyjából.*
- A segged lukát, azt fogod bemutatni. *-közli egyszerűen a fölényeskedésre válaszul-* Lekezelő és bántó vagyok? Hm? Akkor te mi vagy, hercegnő?
*Finoman nyomja meg az utolsó szót, közben tekintetével a lány tekintetébe kapaszkodik. Most megint ott tart, hogy legszívesebben egy lazán lendített visszakezes mozdulattal tenné helyre abban a szőke buksiban a gondolatokat.*
- Nehéz megállni, hogy ne ülj a farkamra, ahogy te mondanád, mi? De az étel fontosabb? A piac fontosabb? A pökhendiség fontosabb? *-szinte már sziszegi a szavakat dühében. Persze, teljesen jogos amit a lány mond. Igaza van. Lekezelő és bántó. De ne felejtsük el, hogy ez két oldalú dolog, mint egy pénzérme. Ha maga épp úgy is próbált tenni vagy szólni hogy az egy ilyen kis hercegnőnek is megfeleljen, csupán szájhúzást és okoskodást kapott cserébe. Máskor, mással már rég a helyére tette volna ezt a dolgot, hogy aztán gatyáját elégedetten visszahúzva hagyja ott az összegyűrt ágyon nyöszörgő „vitapartnerét”. De valamiért Tiri esetében máshogy döntött, pedig nem egyszer bőszült már fel iszonyatosan tőle, miatta. Talán kár volt máshogy döntenie?*
- Te sem vagy éppen könnyen elviselhető, hercegnőm. *-szűri a fogai között-* De eltűrtem a hülyeséged, mert tetszett a tűz, ami benned van. Mint egy igazi kis amazon. De…
*Ellöki magát a konyhaszekrénytől és Tiritől, teret és levegőt enged maguk közé. Ez utóbbira nagy szüksége is van. Hajszálnyi választja el attól, hogy vagy megüsse, vagy a falnak nyomva magáévá tegye a lányt.*
- …talán tévedtem.
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-11 06:44:13
Üzenet elküldve: 2024-12-11 06:44:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Egyrészt saját hangulatának is jót tesz ha mások agyára mehet másrészt szereti megfigyelni, hogy ilyenkor mi bukik ki a másikból. Ebből a fickóból semmi. Ami, nem azt jelenti, hogy nem járt sikerrel. Ebből is volt mit leszűrnie. Bár annál az alaknál tény, hogy jobban szereti a félvér ajkait kóstolgatni. Szívesen túl is lenne ezen az egészen, hogy a kipirult pofi és a csillogó kékek általa biztosnak vélt jelentését próbára is tegye. Ötlete, hogy adják ki az egyik lakrészt elnyeri a másik tetszését is. Majd megnézik a kertet is. Van kút. Jó vagy rossz hír el se tudja dönteni. Abból a szempontból jó, hogy közel van. Viszont így nem vethetik ezt fel mikor az árról alkusznak. Hát mindegy. Más látnivalót nem fedeznek fel. Majd megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa magát. Bólint majd határozott léptekkel oda is megy a mogorva eladóhoz.*
-Megnéztük. Nem tűnik rossznak. Akár érdekelhet is, de van pár gond. Egyszerre két épület, kívül a forgalmas városrészeken. Így neked se lesz könnyű ezeket eladni. Még valami boltot vagy hasonlót se érdemes itt felhúzni. Ennek ellenére megvennénk csak nem ennyiért. Legyen kerek az összeg. Kétezer és már meg is szabadultál tőlük.
*Néz a fickóra a legnagyobb határozottsággal.*
*Egyrészt saját hangulatának is jót tesz ha mások agyára mehet másrészt szereti megfigyelni, hogy ilyenkor mi bukik ki a másikból. Ebből a fickóból semmi. Ami, nem azt jelenti, hogy nem járt sikerrel. Ebből is volt mit leszűrnie. Bár annál az alaknál tény, hogy jobban szereti a félvér ajkait kóstolgatni. Szívesen túl is lenne ezen az egészen, hogy a kipirult pofi és a csillogó kékek általa biztosnak vélt jelentését próbára is tegye. Ötlete, hogy adják ki az egyik lakrészt elnyeri a másik tetszését is. Majd megnézik a kertet is. Van kút. Jó vagy rossz hír el se tudja dönteni. Abból a szempontból jó, hogy közel van. Viszont így nem vethetik ezt fel mikor az árról alkusznak. Hát mindegy. Más látnivalót nem fedeznek fel. Majd megkapja a lehetőséget, hogy megmutassa magát. Bólint majd határozott léptekkel oda is megy a mogorva eladóhoz.*
-Megnéztük. Nem tűnik rossznak. Akár érdekelhet is, de van pár gond. Egyszerre két épület, kívül a forgalmas városrészeken. Így neked se lesz könnyű ezeket eladni. Még valami boltot vagy hasonlót se érdemes itt felhúzni. Ennek ellenére megvennénk csak nem ennyiért. Legyen kerek az összeg. Kétezer és már meg is szabadultál tőlük.
*Néz a fickóra a legnagyobb határozottsággal.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-10 18:42:51
Üzenet elküldve: 2024-12-10 18:42:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rezzenéstelen arccal figyeli a férfit. Nem mozdul, pedig érzi tagjaiban, hogy megindulnának. Hogy éppen menekülőre fogná vagy pontosan a férfi karjai közé vetné magát, az továbbra is kérdéses.
Amikor Lorens újból szóra nyitja a száját megemelkednek a szemöldökei. Először csak kíváncsian hallgat. Elemez, értelmez. A kíváncsiság lassan viszont elsötétedő tekintetbe vált, ahogy a rózsaszín ködöt egy viharos szél után felváltja a vérvörös.
Hiába ölének sajgása, a melle feszülése a férfi érintésétől, a szívének vad tánca odabent mélyen. Most csak arra tud gondolni, hogy milyen jól is esne, ha újra gyomron vágná. Vagy egy egyszerű, de jól irányzott mozdulattal beletérdelhetne abba a nagyra becsült részébe. Kikaparhatná azokat az őrjítően kék szemeket, ami után egyszerűen lemarná azt az idegesítő vigyort a képéről. A férfi érintésétől nem húzódik el. Hogy is tudna, mikor épp azzal kell megharcolnia, hogy ne húzza fel magán a ruhát és tárja szét a lábait? Amikor Lorens keze öle fölött megáll, a teste megfeszül, akár a felhúzott íj. Tagjai vágyják, hogy működésbe léphessenek, hogy végre így vagy úgy tegyék a dolgukat. Hogy ökölbe szoruljanak az ujjak, hogy ismét üssön. Vagy marjon a férfiért, hogy a szekrényre pakoltassa magát és hagyja, hogy végre mélyen elmerüljön benne a másik. De nem mozdul, csak ajka rándul meg, ahogy érzi, hogy erős pírba borul az arca. De egyúttal ugyan úgy borul a düh is elméjére.*
- Hercegnő? Hercegnő?!
*Kérdez rá biztos, ami biztos kétszer is, hátha Lorens esélyt akar arra, hogy javítson. De nem. Marad ugyanaz a fellengzős, egoista, nárcisztikus pöcs. Mint ahogy csinálja egész idő alatt, amióta itt van. És elege van ebből. Belőle. Abból, hogy mégis minden jel szerint erre vágyik. Ezt akarja.*
- Én képzelem azt, hogy hercegnő vagyok? Neked fogalmad sincs...
*Érzi ahogy hangjának ereje emelkedik, közben vékonyodik is el. Érezhetően remeg benne az egyelőre visszatartott düh. Mély levegőt vesz, de semmivel sem érzi magát nyugodtabbnak. A keze megindul, hogy a férfi csuklójára markoljon és szorítson. Tudja, hogy az ő ereje kevés, de akkor is bele akarja vésni abba az idióta fejébe, hogy nem tart tőle. Még akkor is, ha valójában ez nem egészen igaz, mert a kívánalom mellett ugyan úgy helye van a félelemnek is. Érezte és hallotta is eleget, hogy tudja jól járhat ő még igazán rosszul.*
- Te viselkedsz úgy, mintha Arthenior posványának kiskirálya lennél, aki azt hiszi, hogy mindenki az ő farkára akar ráülni.
*De eddig tartott a jó kislány. Megunta. Ha szövegel az a baj, ha csendben van, akkor meg az. Hunyászkodjon meg, mint a betanított eb, aki egy szóra gazdája lába elé dobja magát egy kis hasvakargatás reményében? Na nem. Torkig van ezzel az egésszel. Rohadtul besokallt a nyaka köré csavart lánctól, mert ő nem ilyen. Igenis kedves, jóravaló és törődő, de nem meghunyászkodó. Igen, rákívánkozik arra a farokra, de nem ilyen áron. Inkább száradjon ki öle örökre, mintsem megadja a férfinak azt a szívességet, hogy hajlongjon a szavaira, mint a búzaszál a tavaszi szélben.*
- Azt hiszed téged olyan kurva könnyű elviselni? Megállni, hogy ne rángassalak fel összegyűrni a lepedőt?
*A csuklón megfeszülnek az ujjak, a hangja rekedten szól már, időnként el is csuklik kicsit. A mellkasa pedig szaporán emelkedik és süllyed minden légvételnél.*
- Ha csak egyetlen olyan szavad vagy tetted lenne, ami nem lenne ilyen rohadt kicsinyes már rég nem játszanám meg magam.
*Neki ez már nem játék. Újból dühös és csalódott. De magának köszönheti az egész helyzetet. Mert igenis meg akart találni valami jót is a másikban. Bebizonyítani, talán éppen saját magának, hogy képes kihozni törődést a férfiból. De nem. Ő ugyan olyan játékszer, mint már megannyi lehetett előtte. Mintha meg akarta volna váltani a világot.
Elkapja a kezét a férfi csuklójáról és fejét is tüntetőlegesen elfordítva mered a tűzhely felé.*
- Lekezelő vagy és bántó. De bizonyára téged ez sem érdekel. De már engem sem.
*A tagjai lassan engednek. Noha a feszültség és a düh még mindig forr benne lassan kicsit jobban elernyed, ahogy a jól megszokott lesajnálással pillant vissza az arcára.*
- Most pedig légy olyan kegyes, királyom és húzódj odébb, hogy bemutassam merre van a kijárat.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Rezzenéstelen arccal figyeli a férfit. Nem mozdul, pedig érzi tagjaiban, hogy megindulnának. Hogy éppen menekülőre fogná vagy pontosan a férfi karjai közé vetné magát, az továbbra is kérdéses.
Amikor Lorens újból szóra nyitja a száját megemelkednek a szemöldökei. Először csak kíváncsian hallgat. Elemez, értelmez. A kíváncsiság lassan viszont elsötétedő tekintetbe vált, ahogy a rózsaszín ködöt egy viharos szél után felváltja a vérvörös.
Hiába ölének sajgása, a melle feszülése a férfi érintésétől, a szívének vad tánca odabent mélyen. Most csak arra tud gondolni, hogy milyen jól is esne, ha újra gyomron vágná. Vagy egy egyszerű, de jól irányzott mozdulattal beletérdelhetne abba a nagyra becsült részébe. Kikaparhatná azokat az őrjítően kék szemeket, ami után egyszerűen lemarná azt az idegesítő vigyort a képéről. A férfi érintésétől nem húzódik el. Hogy is tudna, mikor épp azzal kell megharcolnia, hogy ne húzza fel magán a ruhát és tárja szét a lábait? Amikor Lorens keze öle fölött megáll, a teste megfeszül, akár a felhúzott íj. Tagjai vágyják, hogy működésbe léphessenek, hogy végre így vagy úgy tegyék a dolgukat. Hogy ökölbe szoruljanak az ujjak, hogy ismét üssön. Vagy marjon a férfiért, hogy a szekrényre pakoltassa magát és hagyja, hogy végre mélyen elmerüljön benne a másik. De nem mozdul, csak ajka rándul meg, ahogy érzi, hogy erős pírba borul az arca. De egyúttal ugyan úgy borul a düh is elméjére.*
- Hercegnő? Hercegnő?!
*Kérdez rá biztos, ami biztos kétszer is, hátha Lorens esélyt akar arra, hogy javítson. De nem. Marad ugyanaz a fellengzős, egoista, nárcisztikus pöcs. Mint ahogy csinálja egész idő alatt, amióta itt van. És elege van ebből. Belőle. Abból, hogy mégis minden jel szerint erre vágyik. Ezt akarja.*
- Én képzelem azt, hogy hercegnő vagyok? Neked fogalmad sincs...
*Érzi ahogy hangjának ereje emelkedik, közben vékonyodik is el. Érezhetően remeg benne az egyelőre visszatartott düh. Mély levegőt vesz, de semmivel sem érzi magát nyugodtabbnak. A keze megindul, hogy a férfi csuklójára markoljon és szorítson. Tudja, hogy az ő ereje kevés, de akkor is bele akarja vésni abba az idióta fejébe, hogy nem tart tőle. Még akkor is, ha valójában ez nem egészen igaz, mert a kívánalom mellett ugyan úgy helye van a félelemnek is. Érezte és hallotta is eleget, hogy tudja jól járhat ő még igazán rosszul.*
- Te viselkedsz úgy, mintha Arthenior posványának kiskirálya lennél, aki azt hiszi, hogy mindenki az ő farkára akar ráülni.
*De eddig tartott a jó kislány. Megunta. Ha szövegel az a baj, ha csendben van, akkor meg az. Hunyászkodjon meg, mint a betanított eb, aki egy szóra gazdája lába elé dobja magát egy kis hasvakargatás reményében? Na nem. Torkig van ezzel az egésszel. Rohadtul besokallt a nyaka köré csavart lánctól, mert ő nem ilyen. Igenis kedves, jóravaló és törődő, de nem meghunyászkodó. Igen, rákívánkozik arra a farokra, de nem ilyen áron. Inkább száradjon ki öle örökre, mintsem megadja a férfinak azt a szívességet, hogy hajlongjon a szavaira, mint a búzaszál a tavaszi szélben.*
- Azt hiszed téged olyan kurva könnyű elviselni? Megállni, hogy ne rángassalak fel összegyűrni a lepedőt?
*A csuklón megfeszülnek az ujjak, a hangja rekedten szól már, időnként el is csuklik kicsit. A mellkasa pedig szaporán emelkedik és süllyed minden légvételnél.*
- Ha csak egyetlen olyan szavad vagy tetted lenne, ami nem lenne ilyen rohadt kicsinyes már rég nem játszanám meg magam.
*Neki ez már nem játék. Újból dühös és csalódott. De magának köszönheti az egész helyzetet. Mert igenis meg akart találni valami jót is a másikban. Bebizonyítani, talán éppen saját magának, hogy képes kihozni törődést a férfiból. De nem. Ő ugyan olyan játékszer, mint már megannyi lehetett előtte. Mintha meg akarta volna váltani a világot.
Elkapja a kezét a férfi csuklójáról és fejét is tüntetőlegesen elfordítva mered a tűzhely felé.*
- Lekezelő vagy és bántó. De bizonyára téged ez sem érdekel. De már engem sem.
*A tagjai lassan engednek. Noha a feszültség és a düh még mindig forr benne lassan kicsit jobban elernyed, ahogy a jól megszokott lesajnálással pillant vissza az arcára.*
- Most pedig légy olyan kegyes, királyom és húzódj odébb, hogy bemutassam merre van a kijárat.
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-10 18:01:18
Üzenet elküldve: 2024-12-10 18:01:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Érdekes egy stílusa van a Dokinak, ami neki kifejezetten tetszik. Mai-t jobban szórakoztatja, ha saját magából a sokat emlegetett "úrnő" jön elő a hideg kimértségével együtt, és azzal igáz le másokat. Nem is kell hozzá sokat tennie. Igazából számára is érthetetlen, hogy miért hódolnak be egy-egy szúrós pillantására, hiszen a maga törékeny alkatával nem egy félelmetes nő látszatát kelti. De most nincs szüksége sem erre, sem másmilyen játékra. Az elf teszi meg helyette, aki minden bizonnyal élvezi azt a már csodálatraméltó szemtelenséget, amit megenged magának. Eltanulhatatlannak tűnik, de meg is hagyja neki. Nem vigyorog persze, csak tüzetesen körbe néz, arcáról leolvashatatlan érzelmekkel. Az sosem jó, ha nagyon kiül rá az öröm.
Nehéz fontos dolgokra koncentrálni, miközben a férfi ajkait ízlelheti, s annak zöldjei majd felfalják. A másik hangja mégis a helyzethez illően komoly, épp ezért a félvér sem olvad el a szemek láttán, mindössze egy kis pír ül ki az arcára, na meg félúton elkalandozik a gondolata egy teljesen más irányba. Megköszörülné a torkát, de akkor könnyű lenne rájönni, hogy csak így téríti magát észhez.*
- Annyira szeretem, hogy ilyen jó gondolataid vannak.*Egyetlen ábrándos pillantás közben szökik csak ki a mondta. * - Tényleg jó a környék és közel van mindenhez, ami szükséges. Talán tényleg kiadhatnám az egyiket. Vagy el. Legalább azt megválaszthatnám, hogy ki költözik be. *Mai dolga mindenre gondolni, de ami neki természetes volt, az be kell vallani, hogy másoknak nem az. Bár igen jó minőségű a bútorzat, de tényleg előkelőbbekhez szokott, csakhogy őt ez nem érdekli. Ha az lenne a fontos, nem a rezidencia lenne az otthona jelenleg, hanem már kiváltotta volna a rangját és annak megfelelő kúriát. De ez nem fog megtörténni. Nem az igényszintje csökkent, csak vannak dolgok, amiket feleslegesnek tart. Sokkal többre értékeli a kevésbé impozáns helyeket, ha abban olyan élet van, ami a szívének is kedves. A pompa mellé nem jár a melegség. Ide pedig, ha majd egyszer akarja, ő fogja megteremteni. Vagy kiegészíti az igen csekély fizetését. Mert még mindig nem abból él. *
- Nézzük meg még a kertet is.
*Elindul felfedezni a nem túl karbantartott udvart is, de abban sem talál igazán hibát. Ami nagy szerencse, hogy a kutat nem kell sokáig keresnie a szemével, elérhető távolságban van, maga a füves rész pedig, ha nagyon akarja lekeríthető. Persze, ha meg tud egyezni a szomszédokkal, akikből nem lát senkit, ellenben nem is hall. Ami számára jó jel. Újra a szőkére néz.*
- Itt az ideje csökkenteni azon az áron.
*Vigyorodik el. Nem titkoltan majd megőrül a férfiért, amikor látja, hogy ügyeskedik.
A köpcös nincs sokkal jobb kedvében, mint néhány perce, de már igencsak várakozással teli. Morcos, de kérdő szemeit hol Int-en, hol Mai-n pihenteti. Megadja a lehetőséget a hosszúéletűnek, mégis őt gondolhatja a leendő ház urának. Ha pedig nem lenne sikeres, -bár kétli - akkor jöhet az, amiben ő a legjobb. Levenni a lábáról azt, akit lehetetlen.*
*Érdekes egy stílusa van a Dokinak, ami neki kifejezetten tetszik. Mai-t jobban szórakoztatja, ha saját magából a sokat emlegetett "úrnő" jön elő a hideg kimértségével együtt, és azzal igáz le másokat. Nem is kell hozzá sokat tennie. Igazából számára is érthetetlen, hogy miért hódolnak be egy-egy szúrós pillantására, hiszen a maga törékeny alkatával nem egy félelmetes nő látszatát kelti. De most nincs szüksége sem erre, sem másmilyen játékra. Az elf teszi meg helyette, aki minden bizonnyal élvezi azt a már csodálatraméltó szemtelenséget, amit megenged magának. Eltanulhatatlannak tűnik, de meg is hagyja neki. Nem vigyorog persze, csak tüzetesen körbe néz, arcáról leolvashatatlan érzelmekkel. Az sosem jó, ha nagyon kiül rá az öröm.
Nehéz fontos dolgokra koncentrálni, miközben a férfi ajkait ízlelheti, s annak zöldjei majd felfalják. A másik hangja mégis a helyzethez illően komoly, épp ezért a félvér sem olvad el a szemek láttán, mindössze egy kis pír ül ki az arcára, na meg félúton elkalandozik a gondolata egy teljesen más irányba. Megköszörülné a torkát, de akkor könnyű lenne rájönni, hogy csak így téríti magát észhez.*
- Annyira szeretem, hogy ilyen jó gondolataid vannak.*Egyetlen ábrándos pillantás közben szökik csak ki a mondta. * - Tényleg jó a környék és közel van mindenhez, ami szükséges. Talán tényleg kiadhatnám az egyiket. Vagy el. Legalább azt megválaszthatnám, hogy ki költözik be. *Mai dolga mindenre gondolni, de ami neki természetes volt, az be kell vallani, hogy másoknak nem az. Bár igen jó minőségű a bútorzat, de tényleg előkelőbbekhez szokott, csakhogy őt ez nem érdekli. Ha az lenne a fontos, nem a rezidencia lenne az otthona jelenleg, hanem már kiváltotta volna a rangját és annak megfelelő kúriát. De ez nem fog megtörténni. Nem az igényszintje csökkent, csak vannak dolgok, amiket feleslegesnek tart. Sokkal többre értékeli a kevésbé impozáns helyeket, ha abban olyan élet van, ami a szívének is kedves. A pompa mellé nem jár a melegség. Ide pedig, ha majd egyszer akarja, ő fogja megteremteni. Vagy kiegészíti az igen csekély fizetését. Mert még mindig nem abból él. *
- Nézzük meg még a kertet is.
*Elindul felfedezni a nem túl karbantartott udvart is, de abban sem talál igazán hibát. Ami nagy szerencse, hogy a kutat nem kell sokáig keresnie a szemével, elérhető távolságban van, maga a füves rész pedig, ha nagyon akarja lekeríthető. Persze, ha meg tud egyezni a szomszédokkal, akikből nem lát senkit, ellenben nem is hall. Ami számára jó jel. Újra a szőkére néz.*
- Itt az ideje csökkenteni azon az áron.
*Vigyorodik el. Nem titkoltan majd megőrül a férfiért, amikor látja, hogy ügyeskedik.
A köpcös nincs sokkal jobb kedvében, mint néhány perce, de már igencsak várakozással teli. Morcos, de kérdő szemeit hol Int-en, hol Mai-n pihenteti. Megadja a lehetőséget a hosszúéletűnek, mégis őt gondolhatja a leendő ház urának. Ha pedig nem lenne sikeres, -bár kétli - akkor jöhet az, amiben ő a legjobb. Levenni a lábáról azt, akit lehetetlen.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045