Arthenior - Polgárnegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Arthenior főtere (új) Wegtoreni Kalmár (új) Kaszárnya (új) | Polgárnegyed | Templom (új) Romváros és Meredély (új) Piactér (új) |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 99 (1961. - 1980. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1980. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 18:56:33
Üzenet elküldve: 2024-12-19 18:56:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Csak néz ki az ablakon miközben a fejben kicsit máshol jár. Olyan emlékek és gondolatok merülnek fel benne amiket nem szeret. Hogy honnan jött ez az egész nem is érti. A lány szavai zökkentik ebből ki. Mikor egykedvűen felé fordul értetlenül akkor a virágokra néz, majd elmosolyodik.*
-Úgy gondolod szükség van rá?
*A nevetés önmagában is elég válasz lenne. Érdekes gondolatok fordulnak meg a másik fejében is. A dokitól nem áll távol a tudatmódosító szerek használata. Egy kevésbé erős szert, ami csak felszabadítja a gátlásokat gond nélkül füstölne el. Lehet jól is esnek. Azzal se lenne gondja amitől nyáladzva, kitágult szemekkel a semmibe bámulna és azt se venné észre ha élve felgyújtanák. Viszont az igazságszérum más. Abból az elfogyasztó számára sose jó dolgok jönnek ki. Mikor a lány hozzábújik akkor végigsimít annak a felkarján. A szavaira viszont most nem javul az elf hangulata. Szeretné ezt a napot most befejezni. Nincs hangulata ahhoz a hőbörögve rendteremtéshez amihez tegnap vagy nem is olyan rég még ma is kedve lett volna. De nincs mit tenni. Túl kell esni ezen is.*
-Rendben.
*Fáradtnak érzi magát.*
*Csak néz ki az ablakon miközben a fejben kicsit máshol jár. Olyan emlékek és gondolatok merülnek fel benne amiket nem szeret. Hogy honnan jött ez az egész nem is érti. A lány szavai zökkentik ebből ki. Mikor egykedvűen felé fordul értetlenül akkor a virágokra néz, majd elmosolyodik.*
-Úgy gondolod szükség van rá?
*A nevetés önmagában is elég válasz lenne. Érdekes gondolatok fordulnak meg a másik fejében is. A dokitól nem áll távol a tudatmódosító szerek használata. Egy kevésbé erős szert, ami csak felszabadítja a gátlásokat gond nélkül füstölne el. Lehet jól is esnek. Azzal se lenne gondja amitől nyáladzva, kitágult szemekkel a semmibe bámulna és azt se venné észre ha élve felgyújtanák. Viszont az igazságszérum más. Abból az elfogyasztó számára sose jó dolgok jönnek ki. Mikor a lány hozzábújik akkor végigsimít annak a felkarján. A szavaira viszont most nem javul az elf hangulata. Szeretné ezt a napot most befejezni. Nincs hangulata ahhoz a hőbörögve rendteremtéshez amihez tegnap vagy nem is olyan rég még ma is kedve lett volna. De nincs mit tenni. Túl kell esni ezen is.*
-Rendben.
*Fáradtnak érzi magát.*
1979. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 18:08:34
Üzenet elküldve: 2024-12-19 18:08:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Hiába az övé ez a hely, meg a másik ház is mellette, mégsem ahhoz van kedve, hogy tüzetesen átnézzen mindent. Ki tudja mit rejtenek pedig a fiókok, mit hagytak itt véletlenül. A ruháján a por zavarja. Igyekszik sepregetni róla, de nem tűnik úgy, mintha olyan könnyen el lehetne távolítani, persze megteszi, amit tud. Az elftől kapta. Már csak azért sem lehet az enyészeté, főleg nem egyetlen nap leforgása alatt. Nem egy nagy gyűjtögető, de az a kevés dolog, ami emlékezteti valamire, az fontos. Ha az a piros ruha lenne rajta, amiben a piacon találkoztak, csak rándítana egyet a vállán, mert megérte volna. Kissé lemondóan biggyeszti ajkát, ahogy végignéz magán, közben persze észleli, hogy a férfi is felkel és öltözködni kezd. Furcsállja, hogy nincsen megjegyzés, de nem töpreng rajta sokáig. Az asztalhoz lép, a rápakolt virágokat rendezi, hogy csak kézbe kelljen venni majd és elindulni velük. Tetszik neki a színe, s visszagondolva még a megszerzése sem volt olyan szörnyű, mint amit akkor gondolt. Megindul egy halvány mosoly is, ahogy az egyik szirmon végig simít.*
- Meg mernéd inni velem?
*A mosolyból nevetés lesz, nem gondolja teljesen komolyan, még maga sem tudja, hogy mindent hallani akarna-e, ami elhangzik az elf szájából egy ebből készült ital után. Persze magában sem biztos, de az a furcsa tudásvágya mindig is hajtja. Talán még önmagának is mondana tőle újat, amit amúgy még kigondolni sem mer. Furcsa vágyak ébrednek benne, ahogy ezen elmereng, ott is marad a tekintete a növényeken egy darabon. Most túlságosan ki van simulva, de túlságosan közelinek érzi a végét a jónak. Megingatja a fejét, majd közel lép a Dokihoz. Ha az nem ellenkezik, hátulról ölelné magához kissé. Minden mozdulata fáj közben. Össze is ráncolja közben a homlokát.*
- Menjünk, Édes, tegyük rendbe magunkat, aztán… *Lenyeli a gondolata végét. Kár kimondani, hogy aztán kivel váltsanak néhány szót.*
*Hiába az övé ez a hely, meg a másik ház is mellette, mégsem ahhoz van kedve, hogy tüzetesen átnézzen mindent. Ki tudja mit rejtenek pedig a fiókok, mit hagytak itt véletlenül. A ruháján a por zavarja. Igyekszik sepregetni róla, de nem tűnik úgy, mintha olyan könnyen el lehetne távolítani, persze megteszi, amit tud. Az elftől kapta. Már csak azért sem lehet az enyészeté, főleg nem egyetlen nap leforgása alatt. Nem egy nagy gyűjtögető, de az a kevés dolog, ami emlékezteti valamire, az fontos. Ha az a piros ruha lenne rajta, amiben a piacon találkoztak, csak rándítana egyet a vállán, mert megérte volna. Kissé lemondóan biggyeszti ajkát, ahogy végignéz magán, közben persze észleli, hogy a férfi is felkel és öltözködni kezd. Furcsállja, hogy nincsen megjegyzés, de nem töpreng rajta sokáig. Az asztalhoz lép, a rápakolt virágokat rendezi, hogy csak kézbe kelljen venni majd és elindulni velük. Tetszik neki a színe, s visszagondolva még a megszerzése sem volt olyan szörnyű, mint amit akkor gondolt. Megindul egy halvány mosoly is, ahogy az egyik szirmon végig simít.*
- Meg mernéd inni velem?
*A mosolyból nevetés lesz, nem gondolja teljesen komolyan, még maga sem tudja, hogy mindent hallani akarna-e, ami elhangzik az elf szájából egy ebből készült ital után. Persze magában sem biztos, de az a furcsa tudásvágya mindig is hajtja. Talán még önmagának is mondana tőle újat, amit amúgy még kigondolni sem mer. Furcsa vágyak ébrednek benne, ahogy ezen elmereng, ott is marad a tekintete a növényeken egy darabon. Most túlságosan ki van simulva, de túlságosan közelinek érzi a végét a jónak. Megingatja a fejét, majd közel lép a Dokihoz. Ha az nem ellenkezik, hátulról ölelné magához kissé. Minden mozdulata fáj közben. Össze is ráncolja közben a homlokát.*
- Menjünk, Édes, tegyük rendbe magunkat, aztán… *Lenyeli a gondolata végét. Kár kimondani, hogy aztán kivel váltsanak néhány szót.*
1978. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 17:51:59
Üzenet elküldve: 2024-12-19 17:51:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 767
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 767
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tépett sorsok//
*Ő már réges-rég lemondott róla. Nem csak arról, hogy a Mai-val közösen dédelgetett, majd a Mágustoronyban történtek után szilánkokra tört álmaikból lesz valami, hanem arról is, hogy neki valaha saját otthona lesz. A világ egy megmásíthatatlan alapigazságának tartotta ezt. Egy már nagyon régen eldöntött sorsnak, mellyel az égiek büntetik őt, s még csak azt sem tudja, hogy miért.
A szavak is nehezen jönnek, mondatokat formálni pedig képtelen, ezért inkább a lány nyakába kapaszkodik, és mikor végre újra hallja a hangját is, nem tudja tovább visszatartani a sírást, könnyek formájában fakad ki belőle minden érzelem. Ezért felesleges volt megcsinálni a fekete sminket…*
- Én nem tudtam, hogy te… hogy te erősebb vagy az isteneknél. Nem tudtam, hogy meg tudsz változtatni sorsokat, megszüntetni átkokat… *nyögi ki szipogva, mikor valamelyest visszatér a valóságba. Számára ez sokkal több, mint egy ház. Ez egy új élet, végre ő is úgy érezheti, hogy tartozik valahová. Számára sokkal több az is, aki mindezt képes volt neki megteremteni. Nem csak a munka gyümölcse, vagy a Faensa család vagyonának érdeme, hanem egy csoda. Ez egy csoda. Mai képes a csodákra.
Nagyon meg kellene köszönnie mindezt, de most még eszébe sem jut, egyelőre még fel kell dolgoznia ezt az egészet. Lassacskán talán sikerülne is, de úgy tűnik, hogy a meglepetéseknek még nincs vége. Már elhamarkodottan bólint Mai mondandójának első részére, hogy nézzenek körbe, mikor szóba kerül a szomszédok témája.*
- Oh… *kísértetiesen hasonlóan húzza félre a száját, mint Mai, nem meglepő, hisz féltestvérek, de az látszik, hogy a szomszédoknak ő sem örül. Egészen addig, míg meg nem hallja az újabb csavart ebben a hihetetlen tündérmesében.*
- De hát… de… akkor te vagy a szomszéd, nem? *Ha az elméje egy gép volna, ennyi információt hallva már biztosan elérte volna a működési korlátait. Nem az jut eszébe, hogy ismeretségük kezdetén közös otthonról álmodoztak, és ez most majdnem olyan, hisz Mai itt lesz mellette, pár lépésre egy másik ajtó mögött, hanem azt próbálja megérteni, hogy ki, hol, hogyan, milyen szomszéd.*
- Ezért dolgoztál ennyit a nagy házban. Ezért láttalak keveset, mert dolgoztál, hogy ezt megtehesd. *El is kanyarodnak a gondolatai egy másik irányba. Látszik, ahogy az elvarratlan szálak végére most pont kerül, a sérelmeit jelképező lelki sebek begyógyulnak. Minden értelmet nyer.*
- Az ágyat… az ágyamat… azt szeretném látni! *A reszkető test, sápadt, félénk tekintet és a könnyek mellé megérkezik végre az első mosoly is. Lassan, de biztosan halad, hogy felfedezhesse magában azt az érzést, amiben eddig igen kevésszer volt csak része: a boldogságot.*
//Tépett sorsok//
*Ő már réges-rég lemondott róla. Nem csak arról, hogy a Mai-val közösen dédelgetett, majd a Mágustoronyban történtek után szilánkokra tört álmaikból lesz valami, hanem arról is, hogy neki valaha saját otthona lesz. A világ egy megmásíthatatlan alapigazságának tartotta ezt. Egy már nagyon régen eldöntött sorsnak, mellyel az égiek büntetik őt, s még csak azt sem tudja, hogy miért.
A szavak is nehezen jönnek, mondatokat formálni pedig képtelen, ezért inkább a lány nyakába kapaszkodik, és mikor végre újra hallja a hangját is, nem tudja tovább visszatartani a sírást, könnyek formájában fakad ki belőle minden érzelem. Ezért felesleges volt megcsinálni a fekete sminket…*
- Én nem tudtam, hogy te… hogy te erősebb vagy az isteneknél. Nem tudtam, hogy meg tudsz változtatni sorsokat, megszüntetni átkokat… *nyögi ki szipogva, mikor valamelyest visszatér a valóságba. Számára ez sokkal több, mint egy ház. Ez egy új élet, végre ő is úgy érezheti, hogy tartozik valahová. Számára sokkal több az is, aki mindezt képes volt neki megteremteni. Nem csak a munka gyümölcse, vagy a Faensa család vagyonának érdeme, hanem egy csoda. Ez egy csoda. Mai képes a csodákra.
Nagyon meg kellene köszönnie mindezt, de most még eszébe sem jut, egyelőre még fel kell dolgoznia ezt az egészet. Lassacskán talán sikerülne is, de úgy tűnik, hogy a meglepetéseknek még nincs vége. Már elhamarkodottan bólint Mai mondandójának első részére, hogy nézzenek körbe, mikor szóba kerül a szomszédok témája.*
- Oh… *kísértetiesen hasonlóan húzza félre a száját, mint Mai, nem meglepő, hisz féltestvérek, de az látszik, hogy a szomszédoknak ő sem örül. Egészen addig, míg meg nem hallja az újabb csavart ebben a hihetetlen tündérmesében.*
- De hát… de… akkor te vagy a szomszéd, nem? *Ha az elméje egy gép volna, ennyi információt hallva már biztosan elérte volna a működési korlátait. Nem az jut eszébe, hogy ismeretségük kezdetén közös otthonról álmodoztak, és ez most majdnem olyan, hisz Mai itt lesz mellette, pár lépésre egy másik ajtó mögött, hanem azt próbálja megérteni, hogy ki, hol, hogyan, milyen szomszéd.*
- Ezért dolgoztál ennyit a nagy házban. Ezért láttalak keveset, mert dolgoztál, hogy ezt megtehesd. *El is kanyarodnak a gondolatai egy másik irányba. Látszik, ahogy az elvarratlan szálak végére most pont kerül, a sérelmeit jelképező lelki sebek begyógyulnak. Minden értelmet nyer.*
- Az ágyat… az ágyamat… azt szeretném látni! *A reszkető test, sápadt, félénk tekintet és a könnyek mellé megérkezik végre az első mosoly is. Lassan, de biztosan halad, hogy felfedezhesse magában azt az érzést, amiben eddig igen kevésszer volt csak része: a boldogságot.*
1977. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 17:31:51
Üzenet elküldve: 2024-12-19 17:31:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Sok minden történt kettejük közt. Mégis képesek voltak ilyen hévvel falni és élvezni egymást. Hogy ez hiányozni fog az egyértelmű. Szívesen kipróbálná a lánnyal, hogy a liget néhány bútora milyen kényelmes ha ketten vannak benne. Meg ez a szenvedély is. Arról a basznivaló picsáról nem is beszélve. Mikor a másik felkel egy kicsit még fekszik ott. Neki nehezére esik megmozdulni és nem csak a fájó térdei miatt. Nézi még kicsit a plafont és a lányt is ebből a kényelmes szögből. A feketén jól látszik a kosz. Nem teszi szóvá. Minek? Vagy tudja a másik is vagy jobb is nem most felvilágosítani. Az öltözőben is furán reagált a ruha dolgára. Lassan azért ő is feltápászkodik. Fáj a térde, aminek valóban nem esett jól, hogy erőltette is. Ez pedig az ő kedvén kezd rontani. Tényleg jó lenne szerezni valamit erre. Felhúzza a nadrágját és komótosan bekapcsolja az övét. Most nem szól semmit csak néz ki az ablakon.*
*Sok minden történt kettejük közt. Mégis képesek voltak ilyen hévvel falni és élvezni egymást. Hogy ez hiányozni fog az egyértelmű. Szívesen kipróbálná a lánnyal, hogy a liget néhány bútora milyen kényelmes ha ketten vannak benne. Meg ez a szenvedély is. Arról a basznivaló picsáról nem is beszélve. Mikor a másik felkel egy kicsit még fekszik ott. Neki nehezére esik megmozdulni és nem csak a fájó térdei miatt. Nézi még kicsit a plafont és a lányt is ebből a kényelmes szögből. A feketén jól látszik a kosz. Nem teszi szóvá. Minek? Vagy tudja a másik is vagy jobb is nem most felvilágosítani. Az öltözőben is furán reagált a ruha dolgára. Lassan azért ő is feltápászkodik. Fáj a térde, aminek valóban nem esett jól, hogy erőltette is. Ez pedig az ő kedvén kezd rontani. Tényleg jó lenne szerezni valamit erre. Felhúzza a nadrágját és komótosan bekapcsolja az övét. Most nem szól semmit csak néz ki az ablakon.*
1976. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 16:42:08
Üzenet elküldve: 2024-12-19 16:42:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Alig tud rendeződni a légzése, a szívverése. Már nem számolja, hogy hányszor estek egymásnak, hányszor hangzott el sóhajtva az ajkaikból a másik neve, hányszor élte át a gyönyört. Másik világban érzi magát, ahogy minden olyan könnyű, ahol a felelősség szinte nem is létezik, csak a vágy, a csókok és a jókedv. Nem várt igazából választ sem a másiktól, csak egyszerűen eleresztette azt a néhány szót, minden átgondolást mellőzve. Csak az arcát fordítja az elf irányába, s kifut az orrán a levegő egy elégedett kis nevetésfoszlánnyal vegyülve. „Ja.” Nem hiányoznak a szép szavak, épp eleget kapott. Hideg a padló, az eddig felhevült teste lassan kihűl. Nem fog jót tenni, ha fekve marad.
Lassan ül fel a másik mellett, vállára húzva a gondosan letolt ruhájának pántját. Megfeszülnek az izmai, ahogy érzi, hogy igazából mennyire is fáj minden porcikája az eséstől. Alig hallhatóan ad neki hangot, de nem bánja az esetet. Egy kis emlékeztető, mint a foltok, amik tarkítják a testét. Bár azok is elegek lettek volna, jó pár napnak pedig biztosan el kell telnie majd, hogy lekopjanak róla, s ezzel a bőréről eltűnjenek az emlékek. Az elméjében úgyis mélyebbre égett. Végig cirógatja a férfi mellkasát, majd feláll, ugyanazon fájdalmas vonások kíséretében, de nem fogja megjegyezni. Biztos a másiknak sem kellemes, hogy a bevert térdét tovább használva, Mai fölé magasodva még ráterhelt, miközben gondoskodott róla.
Leporolja a ruhát, őszintén reméli, hogy nem szenvedett olyan károkat az anyag, amik helyrehozhatatlanok. Tesz néhány lépést, s a maga elmélyült csendességében nézi meg újra a bútorokat, még mielőtt búcsút kellene vegyenek az új szerzeményétől egy időre.*
*Alig tud rendeződni a légzése, a szívverése. Már nem számolja, hogy hányszor estek egymásnak, hányszor hangzott el sóhajtva az ajkaikból a másik neve, hányszor élte át a gyönyört. Másik világban érzi magát, ahogy minden olyan könnyű, ahol a felelősség szinte nem is létezik, csak a vágy, a csókok és a jókedv. Nem várt igazából választ sem a másiktól, csak egyszerűen eleresztette azt a néhány szót, minden átgondolást mellőzve. Csak az arcát fordítja az elf irányába, s kifut az orrán a levegő egy elégedett kis nevetésfoszlánnyal vegyülve. „Ja.” Nem hiányoznak a szép szavak, épp eleget kapott. Hideg a padló, az eddig felhevült teste lassan kihűl. Nem fog jót tenni, ha fekve marad.
Lassan ül fel a másik mellett, vállára húzva a gondosan letolt ruhájának pántját. Megfeszülnek az izmai, ahogy érzi, hogy igazából mennyire is fáj minden porcikája az eséstől. Alig hallhatóan ad neki hangot, de nem bánja az esetet. Egy kis emlékeztető, mint a foltok, amik tarkítják a testét. Bár azok is elegek lettek volna, jó pár napnak pedig biztosan el kell telnie majd, hogy lekopjanak róla, s ezzel a bőréről eltűnjenek az emlékek. Az elméjében úgyis mélyebbre égett. Végig cirógatja a férfi mellkasát, majd feláll, ugyanazon fájdalmas vonások kíséretében, de nem fogja megjegyezni. Biztos a másiknak sem kellemes, hogy a bevert térdét tovább használva, Mai fölé magasodva még ráterhelt, miközben gondoskodott róla.
Leporolja a ruhát, őszintén reméli, hogy nem szenvedett olyan károkat az anyag, amik helyrehozhatatlanok. Tesz néhány lépést, s a maga elmélyült csendességében nézi meg újra a bútorokat, még mielőtt búcsút kellene vegyenek az új szerzeményétől egy időre.*
1975. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 16:23:31
Üzenet elküldve: 2024-12-19 16:23:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tépett sorsok//
*Izgatott. Minden egyes lépésnél egyre hevesebben dobog a szíve, s már kikívánkozna belőle egy válasz a faggatózásokra, de tartja magát. Oda lenne a meglepetés, az arc, amit annyira vár. Már lassan odaérnek ahová szeretne, a másik új életének kapujába, ahová majd Mai kísérheti be. Nehéz tartania magát.*
- Már csak néhány lépés, ne aggódj, nem megyünk messzire.
*Még csak halvány a mosoly, még fal van emelve az igazi érzelmek elé, amit jódarabon magán is akar tartani. Már nem is túl meglepő számára, hogy a lány még mindig ott tart, hogy tegnap mit mondott neki, mivel sértette meg kissé. Persze Mai hamar elengedte, más miatt lángolt fel úgy a dühe. Kezdi megszokni, hogy a lányban másféle érzelmek is tombolnak, mint eddig. De tudja jól, hogy eztán valami teljesen új fog benne helyet kapni. A kulcs végre a feketeség kezébe kerül, ő maga már nem szólal meg, amíg be nem lépnek. A vonásokon végbemenő változást akarja látni. Érzékeli, ahogy lefagy a másik, ahogy lassan, de biztosan kezd ráébredni arra, hogy mi is történik. A vigyora végül lemoshatatlanná válik, s csak biccent az ajtó felé, hogy nyissa ki bátran. Nem beszél, nem veszi el előre az örömét, hadd tudatosuljon csak a húgában, hogy mit is kap tőle.
Végre kattan a zár, s látja, ahogy óvón, még mindig nem teljesen megértve a helyzetet lépi át a küszöböt Nori. Természetesen követi, tisztes távolságból, hogy egyetlen rezzenést se hagyjon ki. Már-már sajnálni kezdi, hogy nem meri elhinni azt, amit lát. Még kivár.
Amikor a lány könnyei megerednek, s megöleli, akkor szólal csak meg, de csak miután magához húzta egészen, s egy apró kis csókot lehel annak homlokára.*
- Nem játszok, Nori. Ez itt a tiéd.
*Hagyja kissé megnyugodni a testvérét, majd elengedi. Nem a karjaiban kell eltölteni az első pillanatokat, hanem befogadni azokkal a barna szemekkel azt, ami végre az övé. Ahol eztán nyugalomban élhet, amit nem vehetnek el tőle.
A ház maga igen jó állapotú. Nem vett volna romhalmazt a másiknak, azzal nem érte volna be, még akkor sem, hogyha szépen ki lehetne pofozni. A legjobbat akarta, amit csak megengedhet magának, de ami mégsem túl sok a lánynak. Egy nagyobb, s egy kisebb szoba, berendezve bútorokkal. Könyvespolc, masszív ágy, komód, mosdótál, s még egy kis asztalka is, ahol a reggeli sminkét elkészítheti majd húga. Szekrény is van benne a ruháknak, egy nagyobb dézsa, s kandalló, hogy meleget varázsoljon. A konyha, ahol jelenleg állnak egészen egyszerű, de rendezett.*
- Gyere, nézzük meg a többi részt is. Még kert is van. *Simít végig a lány hátán, majd, mintha szomorú hírt közölne, elhúzza a száját.* - Sajnos az közös a szomszédokkal, de igen csendesek. Talán le is keríthetjük majd. Merthogy… a másik lakás melletted az enyém.
*Lehet, hogy sok az információ egyszerre, de már nem bírja tovább a hidegséget tartani.* - Nem vagyok egészen biztos benne, hogy sokat fogom használni, de azt hiszem jó, hogy itt van hozzád közel.
//Tépett sorsok//
*Izgatott. Minden egyes lépésnél egyre hevesebben dobog a szíve, s már kikívánkozna belőle egy válasz a faggatózásokra, de tartja magát. Oda lenne a meglepetés, az arc, amit annyira vár. Már lassan odaérnek ahová szeretne, a másik új életének kapujába, ahová majd Mai kísérheti be. Nehéz tartania magát.*
- Már csak néhány lépés, ne aggódj, nem megyünk messzire.
*Még csak halvány a mosoly, még fal van emelve az igazi érzelmek elé, amit jódarabon magán is akar tartani. Már nem is túl meglepő számára, hogy a lány még mindig ott tart, hogy tegnap mit mondott neki, mivel sértette meg kissé. Persze Mai hamar elengedte, más miatt lángolt fel úgy a dühe. Kezdi megszokni, hogy a lányban másféle érzelmek is tombolnak, mint eddig. De tudja jól, hogy eztán valami teljesen új fog benne helyet kapni. A kulcs végre a feketeség kezébe kerül, ő maga már nem szólal meg, amíg be nem lépnek. A vonásokon végbemenő változást akarja látni. Érzékeli, ahogy lefagy a másik, ahogy lassan, de biztosan kezd ráébredni arra, hogy mi is történik. A vigyora végül lemoshatatlanná válik, s csak biccent az ajtó felé, hogy nyissa ki bátran. Nem beszél, nem veszi el előre az örömét, hadd tudatosuljon csak a húgában, hogy mit is kap tőle.
Végre kattan a zár, s látja, ahogy óvón, még mindig nem teljesen megértve a helyzetet lépi át a küszöböt Nori. Természetesen követi, tisztes távolságból, hogy egyetlen rezzenést se hagyjon ki. Már-már sajnálni kezdi, hogy nem meri elhinni azt, amit lát. Még kivár.
Amikor a lány könnyei megerednek, s megöleli, akkor szólal csak meg, de csak miután magához húzta egészen, s egy apró kis csókot lehel annak homlokára.*
- Nem játszok, Nori. Ez itt a tiéd.
*Hagyja kissé megnyugodni a testvérét, majd elengedi. Nem a karjaiban kell eltölteni az első pillanatokat, hanem befogadni azokkal a barna szemekkel azt, ami végre az övé. Ahol eztán nyugalomban élhet, amit nem vehetnek el tőle.
A ház maga igen jó állapotú. Nem vett volna romhalmazt a másiknak, azzal nem érte volna be, még akkor sem, hogyha szépen ki lehetne pofozni. A legjobbat akarta, amit csak megengedhet magának, de ami mégsem túl sok a lánynak. Egy nagyobb, s egy kisebb szoba, berendezve bútorokkal. Könyvespolc, masszív ágy, komód, mosdótál, s még egy kis asztalka is, ahol a reggeli sminkét elkészítheti majd húga. Szekrény is van benne a ruháknak, egy nagyobb dézsa, s kandalló, hogy meleget varázsoljon. A konyha, ahol jelenleg állnak egészen egyszerű, de rendezett.*
- Gyere, nézzük meg a többi részt is. Még kert is van. *Simít végig a lány hátán, majd, mintha szomorú hírt közölne, elhúzza a száját.* - Sajnos az közös a szomszédokkal, de igen csendesek. Talán le is keríthetjük majd. Merthogy… a másik lakás melletted az enyém.
*Lehet, hogy sok az információ egyszerre, de már nem bírja tovább a hidegséget tartani.* - Nem vagyok egészen biztos benne, hogy sokat fogom használni, de azt hiszem jó, hogy itt van hozzád közel.
1974. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-19 05:53:13
Üzenet elküldve: 2024-12-19 05:53:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az elhasznált gyönyör lassan kopó hullámokkal húzódik hátra, hogy újra helyet adjon valódi énjének. Ám köznapi valója csak lassan tér vissza, mintha valami ott belül is érezné, hogy most nem annyira egyértelmű, hogy menekülnie kéne-e vagy sem. Még mindig furcsának és idegennek érzi azt, ahogy Tiri jóllakott kiscicaként bújik hozzá; gyengéd érintései mégis -meglepő! de- jólesőek. Halk morgás-mormogás a válasza az apró harapásra, de szájzugaiban már ott ül egy apró vigyor-fióka. És ez ráadásul hízni is kezd, ahogy a lány végül elhúzódik tőle és megtámaszkodik az asztalon – szemérmetlen, kíváncsi, éhes módon falja tekintete a domborulatok látványát, mintha nem látta volna már korábban, nem érintette volna korábban azt. A kérdésre végül csak felpislant Tiri arcába, és vállat von.*
- Lehet róla szó. *-válaszolja. Hangja még mindig kissé reszelős. Tenyerei végigsimítanak a lány combjain, majd ujjai megállnak a térdeinél és kissé alátart a lábaknak, míg felpuhulófélben lévő férfiasságát elhúzza a lány ölétől.-* Bár szerintem most van más dolgod is. Hacsak nem.. így.. akarsz enni. Engem nem zavar. A te dolgod.
*Újabb szemérmetlen pillantással néz le, ezúttal Tiri ölére. A máris összemocskolódó asztalra. Nem tudja, hogy melyikük szokott itt ülni reggelente vagy este, de érdekes lehet azzal a tudattal kenni vajjal a karaj kenyeret, hogy előtte az asztalon valami egészen más történt.*
- Nekem azért adhatnál egy rongyot, vagy valamit, mielőtt szedsz.
*Tessék, eddig tartott. Máris itt a nyers, kissé goromba énje. Úgy tér vissza hozzá, mint egy kényelmes és jól betört kesztyűhöz; vagy mintha egy széles fatörzs mögé bújna el, hogy biztonságban érezze magát. De hangja nem sugároz annyi durvaságot, mozdulatai sem bántóan nyersek; mintha nyomot hagyott volna rajta, vagy még inkább: lecsiszolt volna valamit az iménti egyesülés.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az elhasznált gyönyör lassan kopó hullámokkal húzódik hátra, hogy újra helyet adjon valódi énjének. Ám köznapi valója csak lassan tér vissza, mintha valami ott belül is érezné, hogy most nem annyira egyértelmű, hogy menekülnie kéne-e vagy sem. Még mindig furcsának és idegennek érzi azt, ahogy Tiri jóllakott kiscicaként bújik hozzá; gyengéd érintései mégis -meglepő! de- jólesőek. Halk morgás-mormogás a válasza az apró harapásra, de szájzugaiban már ott ül egy apró vigyor-fióka. És ez ráadásul hízni is kezd, ahogy a lány végül elhúzódik tőle és megtámaszkodik az asztalon – szemérmetlen, kíváncsi, éhes módon falja tekintete a domborulatok látványát, mintha nem látta volna már korábban, nem érintette volna korábban azt. A kérdésre végül csak felpislant Tiri arcába, és vállat von.*
- Lehet róla szó. *-válaszolja. Hangja még mindig kissé reszelős. Tenyerei végigsimítanak a lány combjain, majd ujjai megállnak a térdeinél és kissé alátart a lábaknak, míg felpuhulófélben lévő férfiasságát elhúzza a lány ölétől.-* Bár szerintem most van más dolgod is. Hacsak nem.. így.. akarsz enni. Engem nem zavar. A te dolgod.
*Újabb szemérmetlen pillantással néz le, ezúttal Tiri ölére. A máris összemocskolódó asztalra. Nem tudja, hogy melyikük szokott itt ülni reggelente vagy este, de érdekes lehet azzal a tudattal kenni vajjal a karaj kenyeret, hogy előtte az asztalon valami egészen más történt.*
- Nekem azért adhatnál egy rongyot, vagy valamit, mielőtt szedsz.
*Tessék, eddig tartott. Máris itt a nyers, kissé goromba énje. Úgy tér vissza hozzá, mint egy kényelmes és jól betört kesztyűhöz; vagy mintha egy széles fatörzs mögé bújna el, hogy biztonságban érezze magát. De hangja nem sugároz annyi durvaságot, mozdulatai sem bántóan nyersek; mintha nyomot hagyott volna rajta, vagy még inkább: lecsiszolt volna valamit az iménti egyesülés.*
1973. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 22:11:59
Üzenet elküldve: 2024-12-18 22:11:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Nem kímélik egymást és nem törődnek semmivel. A harapások, foltok és sajgó tagokra még van is gyors megoldás. A poros ingre vagy a fekete ruhára amin nem csak a föld, de az elf is nyomot hagyott kis kalandjuk során viszont nem lesz. Nem mintha bármelyiküket is zavarná. Jelenleg abban az euforikus hangulatban lebegnek mikor minden olyan egyszerű és nem léteznek gondok. A féktelenség után egy kis levezetésként ismét immár egy lassabb érzékibb csókban forrnak össze. Ő se akarja könnyen elengedni a félvért. Élvezi ezt a pillanatot. Mikor mégis lefordul róla ismét visszatér rá a lány. A fekete hajkorona a férfi mellkasára omlik és együtt pihegnek. A másik vallomására most nem cifrázza a választ. Tömören fejezi ki mi jár a fejében.*
-Ja.
*Van még egy másik gondolata is. Legalább ilyen fontos és mélyenszántó. Hiányzik a pipája. Most szívesen pöfögne kicsit. Közben a lány is lefordul róla.*
*Nem kímélik egymást és nem törődnek semmivel. A harapások, foltok és sajgó tagokra még van is gyors megoldás. A poros ingre vagy a fekete ruhára amin nem csak a föld, de az elf is nyomot hagyott kis kalandjuk során viszont nem lesz. Nem mintha bármelyiküket is zavarná. Jelenleg abban az euforikus hangulatban lebegnek mikor minden olyan egyszerű és nem léteznek gondok. A féktelenség után egy kis levezetésként ismét immár egy lassabb érzékibb csókban forrnak össze. Ő se akarja könnyen elengedni a félvért. Élvezi ezt a pillanatot. Mikor mégis lefordul róla ismét visszatér rá a lány. A fekete hajkorona a férfi mellkasára omlik és együtt pihegnek. A másik vallomására most nem cifrázza a választ. Tömören fejezi ki mi jár a fejében.*
-Ja.
*Van még egy másik gondolata is. Legalább ilyen fontos és mélyenszántó. Hiányzik a pipája. Most szívesen pöfögne kicsit. Közben a lány is lefordul róla.*
1972. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 21:10:59
Üzenet elküldve: 2024-12-18 21:10:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Olvasott meséket. Sok mindent olvasott és volt elképzelése arról, mi az a "romantika". Egy olyan dolog volt, amitől felfordult a gyomra. Valami, ami olyan érzésekhez köthető, amik elveszik az eszét, a figyelmét arról, amit csinálnia kell, amivel majd elér valamit. Sosem akart ilyet. Aztán betette apró lábát Arthenior-ba és az első éjjelen majdnem megkapta mindazt, amit olvasott és előtte nem kellett. Egy pillanatig elhitte, hogy neki ez való. Még zokon is vette, ahogy azt a mézesmadzagot elhúzták előtte és aztán otthagyták a képzeteivel együtt, amit mégis annyira akart, pedig sosem kívánta. Mára már örül, hogy emiatt tudta folytatni az utat, amit elkezdett. Nincs fehérre mázolt fal, kerítés a vidéki kisház körött, roppanó kandallótűz, ami előtt elbeszélgethet a semmiről. Helyette rengeteg munka van, lopott arany és egy volt kalóz, akiről éppen csak annyit tud, amennyi jelenleg szükséges. Hogy többet akar, nem kérdés, de nincs az a tévképzete, hogy vele éljen meg hasonlót. Mert vele mást akar. Azt, hogy csak pillanatokra veszítse el az eszét, de akkor teljesen, hogy olyat mutasson neki, amit más sosem tenne, akivel nevethet a közös sikeren, amit talán nem minden esetben tiszta játék szült. Imádja, ahogy a poros földön nyög bele a nyakába, s ahogy érzi a testét magán. Egészen belepasszírozza a kényelmetlen földbe. Fáj minden tagja, mert akkorát esett a karjaiból, hogy józanul kellett volna felkelnie az ő meséjükből, mégis egyre tovább szőtték. És most a félvér kéjesen sóhajtja a „párkány” szót a másik neve helyett és közben átéli a legnagyobb jót, amit kaphat, de nem remélt soha. Aztán a férfi is ráomlik, miután hátába harapva adja át magát a legtisztább beteljesülésének. Nincs szégyen és nincs hazugság. Most legalábbis biztosan.
Kimerülten kapkodva a levegőt próbál visszatalálni a valóságba. Nem akarja elengedni a test melegét, de a csókját akarja, s egészen addig vár vele, míg le nem fordul róla az elf, majd aztán ráfeküdne a mellkasára, hogy még ma, talán utoljára elcsendesedve hallgathassa annak szuszogását. Jó, ahogy emelkedik, majd süllyed a felsőteste. Jó, ahogy a fülében hallja a zakatoló szívverését. Átértékelődött, hogy mi az, amit akar, amit megenged… amit meg kell engednie magának. Nem zavarja meg az elmét, csak addig, amíg arra van szüksége. És most nagyon arra van, vagy nagyon arra volt. Csillogó kékjeivel keresi a zöldeket. Hideg a padló, de nem akar felkelni. Más ez a mese és romantikusabb, mint amit valaha olvasott. Ebben egyetértenének. *
- Rohadtul fog hiányozni ez az egész.
*Mondja csak, ahogy visszagördül a kemény fára, eltávolodva kissé a másiktól és csak bámulja a plafont. Tudja, hogy vissza kell mennie abba a valóságba, amit nem akarna lecserélni semmire, de mégis megmutatta magát az, amit néhanapján igenis akar. Nem elvéve az idejét és az energiáját a fontosról, csak megfűszerezi. Elégedett.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.12.18 21:15:44
*Olvasott meséket. Sok mindent olvasott és volt elképzelése arról, mi az a "romantika". Egy olyan dolog volt, amitől felfordult a gyomra. Valami, ami olyan érzésekhez köthető, amik elveszik az eszét, a figyelmét arról, amit csinálnia kell, amivel majd elér valamit. Sosem akart ilyet. Aztán betette apró lábát Arthenior-ba és az első éjjelen majdnem megkapta mindazt, amit olvasott és előtte nem kellett. Egy pillanatig elhitte, hogy neki ez való. Még zokon is vette, ahogy azt a mézesmadzagot elhúzták előtte és aztán otthagyták a képzeteivel együtt, amit mégis annyira akart, pedig sosem kívánta. Mára már örül, hogy emiatt tudta folytatni az utat, amit elkezdett. Nincs fehérre mázolt fal, kerítés a vidéki kisház körött, roppanó kandallótűz, ami előtt elbeszélgethet a semmiről. Helyette rengeteg munka van, lopott arany és egy volt kalóz, akiről éppen csak annyit tud, amennyi jelenleg szükséges. Hogy többet akar, nem kérdés, de nincs az a tévképzete, hogy vele éljen meg hasonlót. Mert vele mást akar. Azt, hogy csak pillanatokra veszítse el az eszét, de akkor teljesen, hogy olyat mutasson neki, amit más sosem tenne, akivel nevethet a közös sikeren, amit talán nem minden esetben tiszta játék szült. Imádja, ahogy a poros földön nyög bele a nyakába, s ahogy érzi a testét magán. Egészen belepasszírozza a kényelmetlen földbe. Fáj minden tagja, mert akkorát esett a karjaiból, hogy józanul kellett volna felkelnie az ő meséjükből, mégis egyre tovább szőtték. És most a félvér kéjesen sóhajtja a „párkány” szót a másik neve helyett és közben átéli a legnagyobb jót, amit kaphat, de nem remélt soha. Aztán a férfi is ráomlik, miután hátába harapva adja át magát a legtisztább beteljesülésének. Nincs szégyen és nincs hazugság. Most legalábbis biztosan.
Kimerülten kapkodva a levegőt próbál visszatalálni a valóságba. Nem akarja elengedni a test melegét, de a csókját akarja, s egészen addig vár vele, míg le nem fordul róla az elf, majd aztán ráfeküdne a mellkasára, hogy még ma, talán utoljára elcsendesedve hallgathassa annak szuszogását. Jó, ahogy emelkedik, majd süllyed a felsőteste. Jó, ahogy a fülében hallja a zakatoló szívverését. Átértékelődött, hogy mi az, amit akar, amit megenged… amit meg kell engednie magának. Nem zavarja meg az elmét, csak addig, amíg arra van szüksége. És most nagyon arra van, vagy nagyon arra volt. Csillogó kékjeivel keresi a zöldeket. Hideg a padló, de nem akar felkelni. Más ez a mese és romantikusabb, mint amit valaha olvasott. Ebben egyetértenének. *
- Rohadtul fog hiányozni ez az egész.
*Mondja csak, ahogy visszagördül a kemény fára, eltávolodva kissé a másiktól és csak bámulja a plafont. Tudja, hogy vissza kell mennie abba a valóságba, amit nem akarna lecserélni semmire, de mégis megmutatta magát az, amit néhanapján igenis akar. Nem elvéve az idejét és az energiáját a fontosról, csak megfűszerezi. Elégedett.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.12.18 21:15:44
1971. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 19:04:09
Üzenet elküldve: 2024-12-18 19:04:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1447
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igen hamar sikerül visszatalálniuk oda ahol az előbb abbahagyták és ismét felhangzanak a sóhajaik a falak közt. Majd pozitúrák váltogatják egymást és nemsokára ki is csavarodik a lány teste úgy kezdik egymás ajkait falni. Mondhat bárki bármit, de ha ez nem romantikus akkor semmi. Van benne minden ami kell. Vad kalóz, nemes kisasszony, szép ház, szép ruha és ott a padlón épp a "boldogok amíg" kezdődik. Gyerekmese is lehetne belőle ha a dokin múlna. De most nem épp gyerekek járnak a fejében. Élvezettel sóhajtozik a lány füleibe és nyakára miközben nem kíméli azt, a formás testet. Mikor pedig eljön a pillanat és a lány közeledik az "amíg" pillanathoz akkor váratlan módon ad hangot ennek. Pár pillanatig nem is érti az elf, hogy miről van szó mikor pedig leesik akkor hamar megállapítja, hogy az nem most lesz. A kékszemű se olyan állapotban van, ő se és még egyszer felkapni a lányt nem próbálja meg.*
-Bassza meg!
*Tör ki belőle az őszinte válasz majd az eddig még viszonylag érintetlennek számító hátba harap bele egy vadabb morranás kíséretében miközben ő is lassan átadja magát az "amíg" érzésnek. Ha ez nem romantika akkor ő nem is tudja mi az.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igen hamar sikerül visszatalálniuk oda ahol az előbb abbahagyták és ismét felhangzanak a sóhajaik a falak közt. Majd pozitúrák váltogatják egymást és nemsokára ki is csavarodik a lány teste úgy kezdik egymás ajkait falni. Mondhat bárki bármit, de ha ez nem romantikus akkor semmi. Van benne minden ami kell. Vad kalóz, nemes kisasszony, szép ház, szép ruha és ott a padlón épp a "boldogok amíg" kezdődik. Gyerekmese is lehetne belőle ha a dokin múlna. De most nem épp gyerekek járnak a fejében. Élvezettel sóhajtozik a lány füleibe és nyakára miközben nem kíméli azt, a formás testet. Mikor pedig eljön a pillanat és a lány közeledik az "amíg" pillanathoz akkor váratlan módon ad hangot ennek. Pár pillanatig nem is érti az elf, hogy miről van szó mikor pedig leesik akkor hamar megállapítja, hogy az nem most lesz. A kékszemű se olyan állapotban van, ő se és még egyszer felkapni a lányt nem próbálja meg.*
-Bassza meg!
*Tör ki belőle az őszinte válasz majd az eddig még viszonylag érintetlennek számító hátba harap bele egy vadabb morranás kíséretében miközben ő is lassan átadja magát az "amíg" érzésnek. Ha ez nem romantika akkor ő nem is tudja mi az.*
1970. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 18:25:54
Üzenet elküldve: 2024-12-18 18:25:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lassan maga is hátrébb húzódik. A fejét megemelve pillant fel Lorens arcára, miközben jobbja megindul, hogy rá is cirógasson. Érzi a tenyere alatt a szúrós borostát. Újra felkutatja azokat a kék szemeket, amiből most kiolvasható a nyugalom. Az, ami most magát is a hatalmába vonta. Megérdemelték. Mind a ketten. Az élet fanyar humoraként ez eddig talán a józan eszük utolsó szikrája állta útját annak, hogy megöljék egymást, de legalábbis komolyabb kárt tegyenek a másikban. Most pedig egymásba gabalyodva éri őket a felszabadulás. Elégedetten szusszanva forr az ajkaira. Arcáról a keze lassan megindul, hogy a nyakára öleljen vele. Újra hozzásimul, újra ölel. Nem löki el magától, nem zavarja el. Nem akarja. Azt sem bánná, ha ezzel érne véget a világa, mert most egy kicsit úgy érzi, hogy minden a helyén van. Gyengéden harap az alsó ajkára, ahogy lassan ismét elhúzódik. Tudja jól, hogy ez nem fog örökké tartani, így kénytelen maga megtörni az idillt. Jobb most elengedni, amíg alig fog fájni, mint később, mikor elviselhetetlen lesz.
Halk sóhajjal húzza el a kezeit is, hogy végül azokon támaszkodjon meg hátul, az asztal lapján.*
- Szóval... éhes vagy?
*Billenti félre a fejét, ahogy egy lopott pillantást vet a raguval teli fazékra, végül visszatér a kékekhez.*
- Szedjek?
*Szusszan fel, ahogy vívja a saját harcát azzal, hogy akar-e engedni. Hogy el akarja-e engedni. De persze mindketten megkapták, ami gyötörte őket az elmúlt időben. Nem venné a lelkére, ha cserébe hagyná éhen veszni a férfit.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lassan maga is hátrébb húzódik. A fejét megemelve pillant fel Lorens arcára, miközben jobbja megindul, hogy rá is cirógasson. Érzi a tenyere alatt a szúrós borostát. Újra felkutatja azokat a kék szemeket, amiből most kiolvasható a nyugalom. Az, ami most magát is a hatalmába vonta. Megérdemelték. Mind a ketten. Az élet fanyar humoraként ez eddig talán a józan eszük utolsó szikrája állta útját annak, hogy megöljék egymást, de legalábbis komolyabb kárt tegyenek a másikban. Most pedig egymásba gabalyodva éri őket a felszabadulás. Elégedetten szusszanva forr az ajkaira. Arcáról a keze lassan megindul, hogy a nyakára öleljen vele. Újra hozzásimul, újra ölel. Nem löki el magától, nem zavarja el. Nem akarja. Azt sem bánná, ha ezzel érne véget a világa, mert most egy kicsit úgy érzi, hogy minden a helyén van. Gyengéden harap az alsó ajkára, ahogy lassan ismét elhúzódik. Tudja jól, hogy ez nem fog örökké tartani, így kénytelen maga megtörni az idillt. Jobb most elengedni, amíg alig fog fájni, mint később, mikor elviselhetetlen lesz.
Halk sóhajjal húzza el a kezeit is, hogy végül azokon támaszkodjon meg hátul, az asztal lapján.*
- Szóval... éhes vagy?
*Billenti félre a fejét, ahogy egy lopott pillantást vet a raguval teli fazékra, végül visszatér a kékekhez.*
- Szedjek?
*Szusszan fel, ahogy vívja a saját harcát azzal, hogy akar-e engedni. Hogy el akarja-e engedni. De persze mindketten megkapták, ami gyötörte őket az elmúlt időben. Nem venné a lelkére, ha cserébe hagyná éhen veszni a férfit.*
1969. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 17:37:06
Üzenet elküldve: 2024-12-18 17:37:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 767
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 767
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tépett sorsok//
*Még mindig fogalma sincs, hogy hová tartanak, főleg ilyen sietősen. Akkor sem jut előbbre, mikor feltűnik előtte a Polgárnegyed látképe. Talán csak keresztülmennek rajta, hogy a rezidenciára jussanak? Az úton még kétszer próbálja kideríteni a céljukat, de nem sikerül, így feladja a kérdezősködést, mert Mai úgysem fog beszélni.*
- Messze vagyunk még? Legalább ezt mondd meg! *Pont akkor kérdezi ezt, mikor befordulnak az utolsó utcába. Akár kap választ, akár nem, egyelőre értetlenül pislog a sorházra, ami előtt végül megállnak.*
- Ide jöttünk? Miért? *töri meg a csendet újabb kérdésekkel, amíg Mai a táskájában kutat valami után. Előkerül egy kulcs, amihez a lány néhány furcsán hízelgő mondatot társít.*
- Tudom. Már bocsánatot kértem érte, amiért azt mondtam, hogy nem. *Mentegetőzik kissé szégyenkezve, csak épp azt nem érti, hogy jön ez most ide. Egy kicsit a szíve is hevesebben kezd dobogni, egyáltalán nem élvezi a bizonytalanságot. Azonban hiába a mondatok, egyelőre még mindig nem sejt semmit. Nyújtja a kezét, mikor Mai zárt marokkal felé nyúl, a tenyerét tartja, amibe hang nélkül pottyan bele a kulcs, amiről még nem is tudja, hogy nem csak egy ajtót, hanem egy új élet felé vezető utat is nyit.
Az ominózus ajtóra pillant, majd vissza Mai-ra, majd megint az ajtóra, aztán a lányra…*
- Mit vigyorogsz ennyire? *Nem érti, de teszi, amit kérnek tőle. Végül is, kinyitni egy ajtót könnyű, főleg, ha megvan, ami nyitja. A zárba helyezi a kulcsot, de mielőtt elfordítaná, olyan, mintha hirtelen megfagyna a teste. Nem mozdul. Az agya most ért el odáig, hogy feldolgozza az elmúlt pár percben kapott információt és a kapcsolatot közöttük. Hirtelen gombócot érez a torkában, szaporábban kezd lélegezni, mint előtte, és egy rémültnek tűnő tekintettel pillant hátra újra Mai-ra. Nem szól egy szót sem, vissza is fordul az ajtó felé, és egy határozott mozdulattal elfordítja a kulcsot. A zár kattan, az ajtó nyílik, Nori pedig, mintha üvegszilánkok közt lépkedne, olyan óvatosan lépi át a küszöböt.
Minden jel arra utal, hogy az történik vele, amit most már ő is sejt. Mai tényleg megígérte, de ez most a valóság volna? Nem tudja elhinni. Csak csodálkozva lép egyre beljebb és beljebb, gyengéden végigsimít a falon, megérint mindent, ami az útjába kerül, majd újra megtorpan.*
- Mai. Miért vagyunk itt? *Hangja elcsuklik, miközben lassan ismét a lány felé fordul. Látszik rajta, hogy a könnyei már szeretnének vízesésként kitörni a szemeiből, az érzései pedig bármelyik pillanatban kirobbanhatnak belőle.*
- Ne játssz velem tovább, kérlek! Azért vagyunk itt mert ezt te… nekem… *Nem, most nem tud megfogalmazni egy épkézláb mondatot sem, az ő elméje nem képes feldolgozni azt az örömöt, amit most érez vegyítve azzal a félelemmel, hogy nem is igaz az egész, csak megint félreért valamit.*
- Azt mondtad, betartod a szavad. Én… itt? *Próbálkozik, de nem megy, nem tudja kinyögni, amit szeretne. Helyette inkább lép egy nagyot Mai felé, és szorosan átöleli őt, és hagyja, hogy elkezdjenek folyni a könnyei. Egész teste remeg közben, mert amíg nem hallja egyértelműen, amit hallani akar, addig nagyon fél, és nem tudja teljes egészében felfogni, hogy mi történik körülötte.*
//Tépett sorsok//
*Még mindig fogalma sincs, hogy hová tartanak, főleg ilyen sietősen. Akkor sem jut előbbre, mikor feltűnik előtte a Polgárnegyed látképe. Talán csak keresztülmennek rajta, hogy a rezidenciára jussanak? Az úton még kétszer próbálja kideríteni a céljukat, de nem sikerül, így feladja a kérdezősködést, mert Mai úgysem fog beszélni.*
- Messze vagyunk még? Legalább ezt mondd meg! *Pont akkor kérdezi ezt, mikor befordulnak az utolsó utcába. Akár kap választ, akár nem, egyelőre értetlenül pislog a sorházra, ami előtt végül megállnak.*
- Ide jöttünk? Miért? *töri meg a csendet újabb kérdésekkel, amíg Mai a táskájában kutat valami után. Előkerül egy kulcs, amihez a lány néhány furcsán hízelgő mondatot társít.*
- Tudom. Már bocsánatot kértem érte, amiért azt mondtam, hogy nem. *Mentegetőzik kissé szégyenkezve, csak épp azt nem érti, hogy jön ez most ide. Egy kicsit a szíve is hevesebben kezd dobogni, egyáltalán nem élvezi a bizonytalanságot. Azonban hiába a mondatok, egyelőre még mindig nem sejt semmit. Nyújtja a kezét, mikor Mai zárt marokkal felé nyúl, a tenyerét tartja, amibe hang nélkül pottyan bele a kulcs, amiről még nem is tudja, hogy nem csak egy ajtót, hanem egy új élet felé vezető utat is nyit.
Az ominózus ajtóra pillant, majd vissza Mai-ra, majd megint az ajtóra, aztán a lányra…*
- Mit vigyorogsz ennyire? *Nem érti, de teszi, amit kérnek tőle. Végül is, kinyitni egy ajtót könnyű, főleg, ha megvan, ami nyitja. A zárba helyezi a kulcsot, de mielőtt elfordítaná, olyan, mintha hirtelen megfagyna a teste. Nem mozdul. Az agya most ért el odáig, hogy feldolgozza az elmúlt pár percben kapott információt és a kapcsolatot közöttük. Hirtelen gombócot érez a torkában, szaporábban kezd lélegezni, mint előtte, és egy rémültnek tűnő tekintettel pillant hátra újra Mai-ra. Nem szól egy szót sem, vissza is fordul az ajtó felé, és egy határozott mozdulattal elfordítja a kulcsot. A zár kattan, az ajtó nyílik, Nori pedig, mintha üvegszilánkok közt lépkedne, olyan óvatosan lépi át a küszöböt.
Minden jel arra utal, hogy az történik vele, amit most már ő is sejt. Mai tényleg megígérte, de ez most a valóság volna? Nem tudja elhinni. Csak csodálkozva lép egyre beljebb és beljebb, gyengéden végigsimít a falon, megérint mindent, ami az útjába kerül, majd újra megtorpan.*
- Mai. Miért vagyunk itt? *Hangja elcsuklik, miközben lassan ismét a lány felé fordul. Látszik rajta, hogy a könnyei már szeretnének vízesésként kitörni a szemeiből, az érzései pedig bármelyik pillanatban kirobbanhatnak belőle.*
- Ne játssz velem tovább, kérlek! Azért vagyunk itt mert ezt te… nekem… *Nem, most nem tud megfogalmazni egy épkézláb mondatot sem, az ő elméje nem képes feldolgozni azt az örömöt, amit most érez vegyítve azzal a félelemmel, hogy nem is igaz az egész, csak megint félreért valamit.*
- Azt mondtad, betartod a szavad. Én… itt? *Próbálkozik, de nem megy, nem tudja kinyögni, amit szeretne. Helyette inkább lép egy nagyot Mai felé, és szorosan átöleli őt, és hagyja, hogy elkezdjenek folyni a könnyei. Egész teste remeg közben, mert amíg nem hallja egyértelműen, amit hallani akar, addig nagyon fél, és nem tudja teljes egészében felfogni, hogy mi történik körülötte.*
1968. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 15:56:50
Üzenet elküldve: 2024-12-18 15:56:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tépett sorsok//
*Kicsit türelmetlen, de nem azért, mert lassan készülődik a feketeség, hanem mert rettentően kíváncsi a reakciójára, ha végre eljuttatja őt oda, ahová tervezte. Mivel ő igen hamar elkészült, nincs jobb dolga, mint toporogni és a rakoncátlan tincseit az ujjaival rendezni. Közben pedig figyeli a húgát, ahogy a finom fehér bőrét megfesti azzal a sötét színnel, ami eltünteti róla a szerinte porcelánbabaszerű vonásokat. Megszokta már, hogy erre szüksége van a lánynak, s szépnek látja azzal is, de nélküle mégis olyan ártatlannak hat. De kettejük közül legalább a testvére nem visel ezer álcát azért, hogy eltüntesse azt, aki valójában. A fehér színen kissé csodálkozik, de nem szól bele igazán semmibe. Most más hajtja, s jót is tesz neki a várakozás, mert addig sem arra gondol, ami egész éjjel háborgatta. Most is azokon az utcákon kell majd végigmenniük, ahol Grael is él, de szerencsére mégis tisztes távolságban attól a laktól. *
- Elégedett. Olyan szép vagy.
*Vigyorodik el, s szétnéz a szobában. Nem fog árulkodni, ezért nem mondja, hogy pakoljon össze bármit is, bőven ráér majd az a későbbiekben. Örömöt akar látni azon a csinos arcon.*
- Induljunk, nincs vesztegetni való időnk, Nori.
*Sejtelmesen méri végig újfent a másikat, majd sarkon is fordul, hogy nyomában a feketeséggel a Polgárnegyed egy félreeső kis utcájáig meg se álljon. Közben persze hajlandó cseverészni szinte bármiről, de azt biztosan nem fogja kiejteni a száján, hogy hová igyekeznek. Enyhe görcs jelzi a gyomrában, hogy meglehetősen izgul, de ebből épp úgy nem látszik semmi, mint abból sem, hogy valami eközben mégiscsak bántja időnként.
Egy csendes, kellemes kis utcába befordulva lassít a léptein, s az egyik sorház utolsó előtti ajtajánál áll meg. Egyetlen ablak néz csak a macskaköves utcára, a többi, ami egy belső kertre nyújt kilátást, innen nem látható. Pár súlyos pillanatnyi csend következik, majd a táskájába nyúl. Azóta hordja magánál a kulcsot, amióta kereste Nori-t, hogy végre átadja neki az ajándékát. Csak sajnos sehol sem találta.*
- Nori. Tudod ugye, hogy mennyire fontos vagy nekem? *Megvárja, míg válaszol, mert természetesen a hatásvadászat fontos.* - És azt is, hogy állom a szavam, ugye? Szeretném, ha végre tényleg boldog lennél és megkapnád azt a biztos pontot, ami mindig is járt neked.
*Markába rejtve a kis ajándékot nyújtja a másik felé a kezét, majd beleejti annak tenyerébe végre a szépen megmunkált rézdarabot, az ahhoz cseppet sem illő rózsaszín selyemmasnival átkötve.*
- Nyisd ki azt az ajtót.
*Szélesedik a mosoly, szinte az összes foga látszik, pedig ennyire nem szokta megengedni magának a jókedvet, még a végén ráncos lesz az a makulátlan bőre. *
//Tépett sorsok//
*Kicsit türelmetlen, de nem azért, mert lassan készülődik a feketeség, hanem mert rettentően kíváncsi a reakciójára, ha végre eljuttatja őt oda, ahová tervezte. Mivel ő igen hamar elkészült, nincs jobb dolga, mint toporogni és a rakoncátlan tincseit az ujjaival rendezni. Közben pedig figyeli a húgát, ahogy a finom fehér bőrét megfesti azzal a sötét színnel, ami eltünteti róla a szerinte porcelánbabaszerű vonásokat. Megszokta már, hogy erre szüksége van a lánynak, s szépnek látja azzal is, de nélküle mégis olyan ártatlannak hat. De kettejük közül legalább a testvére nem visel ezer álcát azért, hogy eltüntesse azt, aki valójában. A fehér színen kissé csodálkozik, de nem szól bele igazán semmibe. Most más hajtja, s jót is tesz neki a várakozás, mert addig sem arra gondol, ami egész éjjel háborgatta. Most is azokon az utcákon kell majd végigmenniük, ahol Grael is él, de szerencsére mégis tisztes távolságban attól a laktól. *
- Elégedett. Olyan szép vagy.
*Vigyorodik el, s szétnéz a szobában. Nem fog árulkodni, ezért nem mondja, hogy pakoljon össze bármit is, bőven ráér majd az a későbbiekben. Örömöt akar látni azon a csinos arcon.*
- Induljunk, nincs vesztegetni való időnk, Nori.
*Sejtelmesen méri végig újfent a másikat, majd sarkon is fordul, hogy nyomában a feketeséggel a Polgárnegyed egy félreeső kis utcájáig meg se álljon. Közben persze hajlandó cseverészni szinte bármiről, de azt biztosan nem fogja kiejteni a száján, hogy hová igyekeznek. Enyhe görcs jelzi a gyomrában, hogy meglehetősen izgul, de ebből épp úgy nem látszik semmi, mint abból sem, hogy valami eközben mégiscsak bántja időnként.
Egy csendes, kellemes kis utcába befordulva lassít a léptein, s az egyik sorház utolsó előtti ajtajánál áll meg. Egyetlen ablak néz csak a macskaköves utcára, a többi, ami egy belső kertre nyújt kilátást, innen nem látható. Pár súlyos pillanatnyi csend következik, majd a táskájába nyúl. Azóta hordja magánál a kulcsot, amióta kereste Nori-t, hogy végre átadja neki az ajándékát. Csak sajnos sehol sem találta.*
- Nori. Tudod ugye, hogy mennyire fontos vagy nekem? *Megvárja, míg válaszol, mert természetesen a hatásvadászat fontos.* - És azt is, hogy állom a szavam, ugye? Szeretném, ha végre tényleg boldog lennél és megkapnád azt a biztos pontot, ami mindig is járt neked.
*Markába rejtve a kis ajándékot nyújtja a másik felé a kezét, majd beleejti annak tenyerébe végre a szépen megmunkált rézdarabot, az ahhoz cseppet sem illő rózsaszín selyemmasnival átkötve.*
- Nyisd ki azt az ajtót.
*Szélesedik a mosoly, szinte az összes foga látszik, pedig ennyire nem szokta megengedni magának a jókedvet, még a végén ráncos lesz az a makulátlan bőre. *
1967. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 13:42:29
Üzenet elküldve: 2024-12-18 13:42:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ez az az érzés, amit mindig is hajszolt. Ez. A pillanatnyi üresség és meg- vagy inkább lenyugvás. Amikor végre megállhat kicsit, amikor nem kell a tápláléklánc csúcsán állnia. Amikor a hatköznapi magányt, még ha időlegesen is, félresöpri valami, amit nem egyedül él meg, hanem valaki mással; alkalomszülte sorsközösségbe rendeződésükkel töltve ki egy apró szeletet a világban.
Ez az az érzés, amit mindig is hajszolt.
De sosem ezt találta.
Nem ezt találta, hanem ennek csupán mísz mását, amiről lerítt, hogy épp annyira hamis, mint a mosolyok amik elvezettek addig. És az a hamis érzés taszította mindig, azért és az elől menekült szinte el a nőktől. Azoktól a nőktől, akiknek már az arcára sem emlékezett másnap, és sokuk még arra sem volt jó, hogy dicsekedjen velük.
De most ezt találta meg.
A túlfeszített idegek és a túlfeszített test olyképp lazultak el pont annak a hatására, aki megfeszítette azokat, mint a húrok egy bárd lantján. A simító kezek meglepik, és egy pillanatra idegennek hatnak számára. Nem Tiritől idegenek, hanem tőle. Azok a tyúkok, akiket maga alá tiport, sosem érintették őt meg így. Ellazítja karját, hiszen nem akarja kiszorítani a szuszt is a lányból, és kissé hátrébb dől. Lüktető, gyönyör-sajgó férfiassága még mindig a lány ölébe van simulva, most valamiért nem siet az elszakadással.
Tiri arcára pislant. Fogalma sincs arról, hogy mit mondjon. Eddig soha nem akart mondani semmit, nem volt rá igénye. Egyszerűen csak otthagyta akivel volt, összeszedte magát, és távozott. Most is megtehetné. Megtehetné. Meg. Igen. De..
Jobbját elhúzza a lány ölétől, tétova mozdulata elárulja, hogy majdnem megemeli, de még időben észbe kap. Inkább a baljával simít végig a lány arcán, ujjai utána a nyakára, tarkójára simítanak, és úgy húzza magához még egy csókra. Addig sem kell beszélnie. Talán nem is nagyon akar. Mit mondhatna, amúgy is?*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ez az az érzés, amit mindig is hajszolt. Ez. A pillanatnyi üresség és meg- vagy inkább lenyugvás. Amikor végre megállhat kicsit, amikor nem kell a tápláléklánc csúcsán állnia. Amikor a hatköznapi magányt, még ha időlegesen is, félresöpri valami, amit nem egyedül él meg, hanem valaki mással; alkalomszülte sorsközösségbe rendeződésükkel töltve ki egy apró szeletet a világban.
Ez az az érzés, amit mindig is hajszolt.
De sosem ezt találta.
Nem ezt találta, hanem ennek csupán mísz mását, amiről lerítt, hogy épp annyira hamis, mint a mosolyok amik elvezettek addig. És az a hamis érzés taszította mindig, azért és az elől menekült szinte el a nőktől. Azoktól a nőktől, akiknek már az arcára sem emlékezett másnap, és sokuk még arra sem volt jó, hogy dicsekedjen velük.
De most ezt találta meg.
A túlfeszített idegek és a túlfeszített test olyképp lazultak el pont annak a hatására, aki megfeszítette azokat, mint a húrok egy bárd lantján. A simító kezek meglepik, és egy pillanatra idegennek hatnak számára. Nem Tiritől idegenek, hanem tőle. Azok a tyúkok, akiket maga alá tiport, sosem érintették őt meg így. Ellazítja karját, hiszen nem akarja kiszorítani a szuszt is a lányból, és kissé hátrébb dől. Lüktető, gyönyör-sajgó férfiassága még mindig a lány ölébe van simulva, most valamiért nem siet az elszakadással.
Tiri arcára pislant. Fogalma sincs arról, hogy mit mondjon. Eddig soha nem akart mondani semmit, nem volt rá igénye. Egyszerűen csak otthagyta akivel volt, összeszedte magát, és távozott. Most is megtehetné. Megtehetné. Meg. Igen. De..
Jobbját elhúzza a lány ölétől, tétova mozdulata elárulja, hogy majdnem megemeli, de még időben észbe kap. Inkább a baljával simít végig a lány arcán, ujjai utána a nyakára, tarkójára simítanak, és úgy húzza magához még egy csókra. Addig sem kell beszélnie. Talán nem is nagyon akar. Mit mondhatna, amúgy is?*
1966. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 12:52:39
Üzenet elküldve: 2024-12-18 12:52:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ezt az érzést szinte már teljesen el is felejtette. Hogy milyen, mikor az izmok végül elégedetten ernyednek el, mikor nehéz kontrollálni, hogy a lélegzete visszaálljon a normálisra. Hogy a hajszála végétől egészen a lábujja hegyéig körbe öleli a kielégülés. A feszülés és az azt követő forróság az ölében újból összehúzza izmait, de hamar engednek, hogy szapora pihegése már nyugodtan töltse be a túlfűtött konyha levegőjét. Innentől már csak azt ismeri, hogy milyen a hirtelen rátörő hideg és a mélységes gyűlölet, amit maga iránt táplál. De most ez valami új. Valami más, valami, ami jó. Érzi a szorosabban köré fonódó karokat, a másik test forróságát, hallja fülében a légvételeit. Még érzi és tapintani is tudja és akarja. Ujjának hegye felcirógat a karmolt bőrfelületen. Arcát a nyakába temeti, majd mélyen magába szívja az illatát. Ez nem egy újabb strigula. Ez valami értékesebb, valami, amit ki akar tenni az ágya melletti asztalkára, hogy lássa, hogy emlékezzen. Talán, hogy legyen ismét valami, ami fellobbantja benne újból a hiányt.
Most azt sem bánja. Valahogy ez sem tud nehezíteni a szívén. Most csak ki akarja élvezni, hogy minden felgyűlt harag és düh végre nyugalommá válik. Békévé, ami már olyan rég volt látogatóban. Csak ölelni akar és bújni. Simítani és kivételesen most az egyszer csendben maradni. Most még engedelmes, most még élvezi ezt. Meghagyja a férfinak, hogy elhúzódjon, szóljon, megtörje a csendet. A benne uralkodó harmóniát most úgy is nehézkes lenne felbolygatni. Ha elhúzódik, hagyja, ha marad még, akkor öleli. Ő a maga részéről kapott egy szeletet abból, amire áhítozott. Eszében sincs az egészet eltiporni azzal, hogy újra akadékoskodni kezdjen. Nincs is miért. Felszabadult, amiért hálás és egyben adósa is a férfinak.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ezt az érzést szinte már teljesen el is felejtette. Hogy milyen, mikor az izmok végül elégedetten ernyednek el, mikor nehéz kontrollálni, hogy a lélegzete visszaálljon a normálisra. Hogy a hajszála végétől egészen a lábujja hegyéig körbe öleli a kielégülés. A feszülés és az azt követő forróság az ölében újból összehúzza izmait, de hamar engednek, hogy szapora pihegése már nyugodtan töltse be a túlfűtött konyha levegőjét. Innentől már csak azt ismeri, hogy milyen a hirtelen rátörő hideg és a mélységes gyűlölet, amit maga iránt táplál. De most ez valami új. Valami más, valami, ami jó. Érzi a szorosabban köré fonódó karokat, a másik test forróságát, hallja fülében a légvételeit. Még érzi és tapintani is tudja és akarja. Ujjának hegye felcirógat a karmolt bőrfelületen. Arcát a nyakába temeti, majd mélyen magába szívja az illatát. Ez nem egy újabb strigula. Ez valami értékesebb, valami, amit ki akar tenni az ágya melletti asztalkára, hogy lássa, hogy emlékezzen. Talán, hogy legyen ismét valami, ami fellobbantja benne újból a hiányt.
Most azt sem bánja. Valahogy ez sem tud nehezíteni a szívén. Most csak ki akarja élvezni, hogy minden felgyűlt harag és düh végre nyugalommá válik. Békévé, ami már olyan rég volt látogatóban. Csak ölelni akar és bújni. Simítani és kivételesen most az egyszer csendben maradni. Most még engedelmes, most még élvezi ezt. Meghagyja a férfinak, hogy elhúzódjon, szóljon, megtörje a csendet. A benne uralkodó harmóniát most úgy is nehézkes lenne felbolygatni. Ha elhúzódik, hagyja, ha marad még, akkor öleli. Ő a maga részéről kapott egy szeletet abból, amire áhítozott. Eszében sincs az egészet eltiporni azzal, hogy újra akadékoskodni kezdjen. Nincs is miért. Felszabadult, amiért hálás és egyben adósa is a férfinak.*
1965. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 12:06:57
Üzenet elküldve: 2024-12-18 12:06:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden porcikáján élvezi az elf ajkait, épp ezért kéri, hogy kissé lejjebb is vizsgálja meg. Ahogy meg is teszi ezt a másik, úgy tör fel belőle egy elégedett, elnyújtott sóhaj, s az ő kezei sem hagynak nyugtot: szítani akarja a majdnem ellobbant lángot, ami az esés miatt hagyott alább, de el mégsem tudott tűnni. Hogy mennyire élvezi a helyzetét, azt láttatja is, ahogy egyre közelebb próbálja préselni a testét a másikhoz. Mégsem elég ennyi. Semennyi nem elég a dokiból, már-már feldolgozhatatlan a tény, de szerencséjére nem tud ezen sokáig merengeni, hiszen eszét veszti teljesen.
Meg is fordul, hogy felkínálja magát, kissé kényelmetlenebb helyzetben, mint, amit terveztek, de nem számít. Az számít csupán, hogy érzi a leheletet a nyakán, a füleibe búgó hangot hallgatja, amitől megfeszülnek az izmai, s fordítja a fejét, hogy egy csókhoz juthasson. Ki van tekeredve egészen, s hamar újra vissza is fordul, ahogy megérzi végre a férfit egészében. Hangos nyögdécseléssel adja tudtára, hogy jó utat talált magának, alig tud megszólalni, pedig szívesen válaszolna a vágyát egyre gerjesztő szavakra.*
- Érzem!
*Mondja, miközben behunyja kicsit a szemeit, hogy csak érezzen, és ne lásson. Nehéz így érintenie a másikat, de hozzáfeszül, amennyire lehet, s egyre közeledik ismételten a beteljesülés felé. Ekkor ötlik csak fel benne, hogy valamit még ki akartak próbálni.*
- A… párkány!
*Rebegi, de érezheti a férfi maga körül, hogy ideje már nem lesz eljutniuk addig, legalábbis Mai-t már magával ragadta a jóérzés, és ha csak nem szakítja ki belőle, akkor ott a kissé poros padlón éri el a vég. A legtöbb esetben ilyenkor a férfi neve hagyja el dús ajkait, de most a „párkány” szó jelezte előre a közeledtét, még fel is nevetne, hogyha képes lenne kissé eltávolodni az egész lénye felett elhatalmasodó kellemestől. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden porcikáján élvezi az elf ajkait, épp ezért kéri, hogy kissé lejjebb is vizsgálja meg. Ahogy meg is teszi ezt a másik, úgy tör fel belőle egy elégedett, elnyújtott sóhaj, s az ő kezei sem hagynak nyugtot: szítani akarja a majdnem ellobbant lángot, ami az esés miatt hagyott alább, de el mégsem tudott tűnni. Hogy mennyire élvezi a helyzetét, azt láttatja is, ahogy egyre közelebb próbálja préselni a testét a másikhoz. Mégsem elég ennyi. Semennyi nem elég a dokiból, már-már feldolgozhatatlan a tény, de szerencséjére nem tud ezen sokáig merengeni, hiszen eszét veszti teljesen.
Meg is fordul, hogy felkínálja magát, kissé kényelmetlenebb helyzetben, mint, amit terveztek, de nem számít. Az számít csupán, hogy érzi a leheletet a nyakán, a füleibe búgó hangot hallgatja, amitől megfeszülnek az izmai, s fordítja a fejét, hogy egy csókhoz juthasson. Ki van tekeredve egészen, s hamar újra vissza is fordul, ahogy megérzi végre a férfit egészében. Hangos nyögdécseléssel adja tudtára, hogy jó utat talált magának, alig tud megszólalni, pedig szívesen válaszolna a vágyát egyre gerjesztő szavakra.*
- Érzem!
*Mondja, miközben behunyja kicsit a szemeit, hogy csak érezzen, és ne lásson. Nehéz így érintenie a másikat, de hozzáfeszül, amennyire lehet, s egyre közeledik ismételten a beteljesülés felé. Ekkor ötlik csak fel benne, hogy valamit még ki akartak próbálni.*
- A… párkány!
*Rebegi, de érezheti a férfi maga körül, hogy ideje már nem lesz eljutniuk addig, legalábbis Mai-t már magával ragadta a jóérzés, és ha csak nem szakítja ki belőle, akkor ott a kissé poros padlón éri el a vég. A legtöbb esetben ilyenkor a férfi neve hagyja el dús ajkait, de most a „párkány” szó jelezte előre a közeledtét, még fel is nevetne, hogyha képes lenne kissé eltávolodni az egész lénye felett elhatalmasodó kellemestől. *
1964. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 11:51:02
Üzenet elküldve: 2024-12-18 11:51:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Keres, talál, használ, kihasznál, elvesz, elveszít, elhagy, elfelejt. Végtelen ciklus, a maga örömével, szórakozásával, gyönyörével, poklával és magányosságával. Újra és újra és újra és újra..
..amíg valami meg nem roppan, az ismétlődő sorminta el nem kanyarodik hogy új utat találjon magának, hogy használja és kihasználja az adódó lehetőséget, elvegye és elveszítse amit elvehet és elveszíthet. Újra, de nem ugyanúgy.
Más. Valami más.
Most nem csak ő akar, nem csak ő vesz el, nem csak ő használ és nem csak ő élvezi az egészet. Most ad is. Ad, mert adni akar. Önös érdekből, mert magának akar még jobbat. Önzetlenül, mert igazáól azt is akarja, hogy a másiknak jó legyen. Neki. Tirinek.
Homloka még jobban nekifeszül a lány vállának, szemeit szorosan összepréseli, arra koncentrál, hogy még egy kicsit bírja, még pár mozdulatnyit, még egy hajszálnyit. Arra koncentrál, hogy ha már eddig eljutott és eljuttatott, akkor ne csessze már el.
És sikerül. Érzi a megfeszülő ujjakat a tarkóján, érzi a bőrébe vájó körmöket a hátán, érzi a szinte görcsössé megmerevedő izmokat a lány bőre alatt. Az odaszoruló lélegzetet, a reszkető-hullámzó lüktetést a forró ölben, a bőréhez simuló forró bőrt. Olaj a tűzre. Mindez csak olaj a tűzre.
Elengedi- és átadja magát, és nem is kell sok hozzá, hogy a gyönyör villanása átlobbanjon a testén. Összerándul és megfeszül, karjai szorosan húzzák magához a lány testét. Egy pillanatra torkán akad a levegő, majd nyögve-sóhajtva távozik tüdejéből; magával húzva az elmúlt napok feszültségét, haragját, dühét, és mindent-mindent, hogy ne maradjon semmi, csak az áldott belső csönd és lazult nyugalom nyomukban.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Keres, talál, használ, kihasznál, elvesz, elveszít, elhagy, elfelejt. Végtelen ciklus, a maga örömével, szórakozásával, gyönyörével, poklával és magányosságával. Újra és újra és újra és újra..
..amíg valami meg nem roppan, az ismétlődő sorminta el nem kanyarodik hogy új utat találjon magának, hogy használja és kihasználja az adódó lehetőséget, elvegye és elveszítse amit elvehet és elveszíthet. Újra, de nem ugyanúgy.
Más. Valami más.
Most nem csak ő akar, nem csak ő vesz el, nem csak ő használ és nem csak ő élvezi az egészet. Most ad is. Ad, mert adni akar. Önös érdekből, mert magának akar még jobbat. Önzetlenül, mert igazáól azt is akarja, hogy a másiknak jó legyen. Neki. Tirinek.
Homloka még jobban nekifeszül a lány vállának, szemeit szorosan összepréseli, arra koncentrál, hogy még egy kicsit bírja, még pár mozdulatnyit, még egy hajszálnyit. Arra koncentrál, hogy ha már eddig eljutott és eljuttatott, akkor ne csessze már el.
És sikerül. Érzi a megfeszülő ujjakat a tarkóján, érzi a bőrébe vájó körmöket a hátán, érzi a szinte görcsössé megmerevedő izmokat a lány bőre alatt. Az odaszoruló lélegzetet, a reszkető-hullámzó lüktetést a forró ölben, a bőréhez simuló forró bőrt. Olaj a tűzre. Mindez csak olaj a tűzre.
Elengedi- és átadja magát, és nem is kell sok hozzá, hogy a gyönyör villanása átlobbanjon a testén. Összerándul és megfeszül, karjai szorosan húzzák magához a lány testét. Egy pillanatra torkán akad a levegő, majd nyögve-sóhajtva távozik tüdejéből; magával húzva az elmúlt napok feszültségét, haragját, dühét, és mindent-mindent, hogy ne maradjon semmi, csak az áldott belső csönd és lazult nyugalom nyomukban.*
1963. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 10:43:27
Üzenet elküldve: 2024-12-18 10:43:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elviselte eddig a testének kínjait. Azt, hogy frusztrált, kielégületlen. Hogy mindig kajtatta azt, ami talán betölti az évek alatt egyre inkább tátongó űrt benne. Az ő ágyában is sokan jártak már. Éppen elégszer volt egy nő a sok közül, ahogy neki is minden férfi ugyan úgy csak egy volt. Egy, ami felejthető, egy, ami csak egy ferde vonalként lett felkarmolva a képzeletbeli falra az összes többi mellé. Egy, ami ugyan úgy maga után hagyta a bűntudatot, ami után ismét fellobbant benne a gyász, amitől továbbra is csak szenvedett. És kereste, és törte magát, hogy megtalálja azt az egyet, akinél nem érzi, hogy mindez csak egy meddő próbálkozás arra, hogy végre felejtsen. Hogy tovább lépjen. Hogy a nyakában viselt függő ne szívja magába a bűntudatot, hogy azután billogként égjen a bőrébe. És most, hogy újra ott áll a fal előtt, kezét megemelve, körme hegyét a falba vájva? Most nem érez semmit. Nincs megbánás, nincs semmi olyan érzés, ami a gyomrát görcsbe szorítaná, nincs bűntudat. Mert ez most nem egy a sok közül. Ez most az egyetlen. Ez, amire szüksége van. Ő, amire szüksége van. A fal pedig megreped, hogy végül hangos reccsenéssel zúzódjon apró darabokra.
De a reccsenés hangja már nem más, mint saját szívének heves dörömbölése. Ami valós. Ami nem csak egy beteljesülésre való vágyalom, menekülés a bűntudat elől, hanem maga a katarzis.
Egy jelentéktelen bimbó a kert végében, ami lassan szirmot bont és már letépni is kár lenne, olyan pompában ragyog. Lelki megtisztulás és testi megkönnyebbülés, felemelkedés a fájdalom és szenvedély sajátos keverékében. Csókolják és ő simít, harapják, ezért a bőrbe mar, mélyen feszülnek meg benne, mire öle sürgető lüktetéssel válaszol. A kielégülés vágyva, mégis hirtelen csap át a feje fölött, akár a vad tenger mindent elnyelő hulláma. Képtelen kontrollálni a hangját, az izmait. A tarkón pihenő kéz szorosabban markol a sötét szálak közé, körmein most jól érzi, hogy hosszan sérti fel a bőrt a lapockán, ahogy lejjebb marnak a hátán. Mintha máglyához láncolták volna és elemésztené a tűz. Az eddig csak kerülgetett vágy beteljesülésével viszont a hamvakból szinte újjá születik. Szorosan öleli magához a férfit, miközben a levegőt szaporán nyeldekli. Érzi, ahogy az ölét elhagyja az a régóta kínzó elégedetlenség. Különös megismerkedni a megelégedéssel, ami végig járja minden tagját, hogy végül a lelkét töltse ki teljesen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Elviselte eddig a testének kínjait. Azt, hogy frusztrált, kielégületlen. Hogy mindig kajtatta azt, ami talán betölti az évek alatt egyre inkább tátongó űrt benne. Az ő ágyában is sokan jártak már. Éppen elégszer volt egy nő a sok közül, ahogy neki is minden férfi ugyan úgy csak egy volt. Egy, ami felejthető, egy, ami csak egy ferde vonalként lett felkarmolva a képzeletbeli falra az összes többi mellé. Egy, ami ugyan úgy maga után hagyta a bűntudatot, ami után ismét fellobbant benne a gyász, amitől továbbra is csak szenvedett. És kereste, és törte magát, hogy megtalálja azt az egyet, akinél nem érzi, hogy mindez csak egy meddő próbálkozás arra, hogy végre felejtsen. Hogy tovább lépjen. Hogy a nyakában viselt függő ne szívja magába a bűntudatot, hogy azután billogként égjen a bőrébe. És most, hogy újra ott áll a fal előtt, kezét megemelve, körme hegyét a falba vájva? Most nem érez semmit. Nincs megbánás, nincs semmi olyan érzés, ami a gyomrát görcsbe szorítaná, nincs bűntudat. Mert ez most nem egy a sok közül. Ez most az egyetlen. Ez, amire szüksége van. Ő, amire szüksége van. A fal pedig megreped, hogy végül hangos reccsenéssel zúzódjon apró darabokra.
De a reccsenés hangja már nem más, mint saját szívének heves dörömbölése. Ami valós. Ami nem csak egy beteljesülésre való vágyalom, menekülés a bűntudat elől, hanem maga a katarzis.
Egy jelentéktelen bimbó a kert végében, ami lassan szirmot bont és már letépni is kár lenne, olyan pompában ragyog. Lelki megtisztulás és testi megkönnyebbülés, felemelkedés a fájdalom és szenvedély sajátos keverékében. Csókolják és ő simít, harapják, ezért a bőrbe mar, mélyen feszülnek meg benne, mire öle sürgető lüktetéssel válaszol. A kielégülés vágyva, mégis hirtelen csap át a feje fölött, akár a vad tenger mindent elnyelő hulláma. Képtelen kontrollálni a hangját, az izmait. A tarkón pihenő kéz szorosabban markol a sötét szálak közé, körmein most jól érzi, hogy hosszan sérti fel a bőrt a lapockán, ahogy lejjebb marnak a hátán. Mintha máglyához láncolták volna és elemésztené a tűz. Az eddig csak kerülgetett vágy beteljesülésével viszont a hamvakból szinte újjá születik. Szorosan öleli magához a férfit, miközben a levegőt szaporán nyeldekli. Érzi, ahogy az ölét elhagyja az a régóta kínzó elégedetlenség. Különös megismerkedni a megelégedéssel, ami végig járja minden tagját, hogy végül a lelkét töltse ki teljesen.*
1962. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 09:59:49
Üzenet elküldve: 2024-12-18 09:59:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Több, mint amit össze tudna számolni.
Ez lenne a válasza arra a kérdésre, hogy hány nővel volt már együtt eddig.
És mindegyik más volt.
És mindegyik ugyanolyan volt.
Szőke, barna, vörös. Kis- vagy nagymellű, nagy- vagy kisseggű, mindegy volt, egyre ment. Mind csak ugyanarra kellett. Mind csak ugyanarra volt jó. A hajnal kétszer sosem találta ugyanazon lány mellett. Nem is akarta, hogy így legyen. Amit tudott megszerzett, amit adtak, elvette. Néha azt is, amit nem adtak. Hogy mit keresett – egy konkrét nőt, egy konkrét érzést, vagy saját magát? Nem tudna rá válaszolni. Csak jött és ment – és ment. Egyik sem váltott ki belőle semmit. Egyiket sem akarta igazán, vagy legalábbis többet belőlük, mint amit a combjuk köze vagy a szájuk adhatott.
De Tiri..
Tiri más.
Ez a lány képes volt arra, hogy érezzen valamit; őszintén és erősen, úgy, mint még előtte soha. Eleinte dühöt, frusztrációt és haragot; majd később vágyat és kíváncsiságot. Ez új. Tudja, hogy mit csinál, az nem új. Tudja, hogy mit érez, az nem új. Tudja, hogy hova nyúljon, az nem új. De az, hogy ennyire akarjon valakit, mármint egy konkrét valakit, nem csak egy pinát amivel könnyíthet golyói feszülésén, az új. Még nem tudja, hogy mennyire tetszik neki ez az újdonság, még nem tudja, hogy mi lehet így ebből.
Érzi a hajába markoló ujjakat, érzi a bőrébe maró körmöket, hallja a lány sóhaját válaszul az érintésére. Mind csak pézsmaillatú olaj a tűzre, ami most az ereiben száguld. Érzi, hogy egyre jobban közeledik a gyönyör, az a pont, ami után idegei végre kisimulhatnak majd, és végre elégedett lehet majd egy darabig. De mást is érez. Érzi Tiri testének egyre sűrűbb hullámzását ahogy a levegő apróbb kortyokban szalad le a torkán, érzi a lány ölének feszesedő szorítását, és pontosan tudja, hogy mindez mit jelent. Elégedett ragadozóvigyor húzódik ajkaira, miközben a lány nyakába csókol és szív és harap kicsit. Ennyit még tud várni. Ennyire még tudja késleltetni a dolgot. Kevés izgatóbb dolog van annál, mint érezni és hallani, ahogy a gyönyör átcsap a másikon; és olyankor átadni magát saját gyönyörének nem más, mint fokozottabban átélni azt, ami amúgy is jó. Legyen, ennyi még belefér túlfeszített testének türelmébe.
Nem változtat az eddigi ritmuson és tempón, nem akarja mégiscsak túllökni magát azon a ponton, ahonnan már nincs visszaút. Tartja ugyanazt és ugyanúgy ahogy eddig is, csípőjével és kezével egyaránt. Homloka a lány vállának szorul, saját egyre szaporodó légvételei elvegyülnek a lányéval.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Több, mint amit össze tudna számolni.
Ez lenne a válasza arra a kérdésre, hogy hány nővel volt már együtt eddig.
És mindegyik más volt.
És mindegyik ugyanolyan volt.
Szőke, barna, vörös. Kis- vagy nagymellű, nagy- vagy kisseggű, mindegy volt, egyre ment. Mind csak ugyanarra kellett. Mind csak ugyanarra volt jó. A hajnal kétszer sosem találta ugyanazon lány mellett. Nem is akarta, hogy így legyen. Amit tudott megszerzett, amit adtak, elvette. Néha azt is, amit nem adtak. Hogy mit keresett – egy konkrét nőt, egy konkrét érzést, vagy saját magát? Nem tudna rá válaszolni. Csak jött és ment – és ment. Egyik sem váltott ki belőle semmit. Egyiket sem akarta igazán, vagy legalábbis többet belőlük, mint amit a combjuk köze vagy a szájuk adhatott.
De Tiri..
Tiri más.
Ez a lány képes volt arra, hogy érezzen valamit; őszintén és erősen, úgy, mint még előtte soha. Eleinte dühöt, frusztrációt és haragot; majd később vágyat és kíváncsiságot. Ez új. Tudja, hogy mit csinál, az nem új. Tudja, hogy mit érez, az nem új. Tudja, hogy hova nyúljon, az nem új. De az, hogy ennyire akarjon valakit, mármint egy konkrét valakit, nem csak egy pinát amivel könnyíthet golyói feszülésén, az új. Még nem tudja, hogy mennyire tetszik neki ez az újdonság, még nem tudja, hogy mi lehet így ebből.
Érzi a hajába markoló ujjakat, érzi a bőrébe maró körmöket, hallja a lány sóhaját válaszul az érintésére. Mind csak pézsmaillatú olaj a tűzre, ami most az ereiben száguld. Érzi, hogy egyre jobban közeledik a gyönyör, az a pont, ami után idegei végre kisimulhatnak majd, és végre elégedett lehet majd egy darabig. De mást is érez. Érzi Tiri testének egyre sűrűbb hullámzását ahogy a levegő apróbb kortyokban szalad le a torkán, érzi a lány ölének feszesedő szorítását, és pontosan tudja, hogy mindez mit jelent. Elégedett ragadozóvigyor húzódik ajkaira, miközben a lány nyakába csókol és szív és harap kicsit. Ennyit még tud várni. Ennyire még tudja késleltetni a dolgot. Kevés izgatóbb dolog van annál, mint érezni és hallani, ahogy a gyönyör átcsap a másikon; és olyankor átadni magát saját gyönyörének nem más, mint fokozottabban átélni azt, ami amúgy is jó. Legyen, ennyi még belefér túlfeszített testének türelmébe.
Nem változtat az eddigi ritmuson és tempón, nem akarja mégiscsak túllökni magát azon a ponton, ahonnan már nincs visszaút. Tartja ugyanazt és ugyanúgy ahogy eddig is, csípőjével és kezével egyaránt. Homloka a lány vállának szorul, saját egyre szaporodó légvételei elvegyülnek a lányéval.*
1961. hozzászólás ezen a helyszínen: Polgárnegyed
Üzenet elküldve: 2024-12-18 08:45:38
Üzenet elküldve: 2024-12-18 08:45:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 80
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Macskaland az avarban//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem lenne képes most semmire sem kiejteni azt, hogy "nem". Márpedig ez az eltelt nap és a mai reggel után igen különösen hat még saját magának is. De élvezi, hogy birtokba veszik a lelkét és a testét egyaránt. Hajtja a felszabadulás utáni vágy. A makacs őrület, ami eddig csak arra sarkallta, hogy ő legyen az, ki megtöri a férfit bizony változott. Persze próbálkozásai mindig zsákutcába futottak ki eddig is. Képtelen volt elnyomó lenni, egyszer sem lehetett az, akié az utolsó szó, ez pedig borzalmasan dühítette. S most az a perzselő harag, az a forrongó düh, ami sokáig kavargatta a gyomrát, olyan éles kanyarral csapott át szenvedélybe, hogy képtelen azt már az uralma alá hajtani. És élvezi. Ahogyan az éles fájdalmat is, amely az ölét éri, amely újra arra készteti, hogy hangját szabadon kieresztve tegye egyértelművé, hogy nincs határ benne a fájdalom és a gyönyör között. A kettő egy. Édes kín. A vágy beteljesülése. Lelkében beállt az agónia, a dac és makacsság még vív vele, de a test és a szív vágya erősebb. Érzi, hogy ebben a hevületben öle már ennyivel is elégedett, de a hasán lecirógató ujjakra az ő keze is elindul, hogy a tarkóján felsimítva fésüljenek bele a sötét hajba. Amikor a kéz célt ér kéjes elégedettséggel felsóhajtva markolnak ujjai a fekete tincsek közé. A férfi sóhajait hallva testét, mintha végig forráznák. A körmök élesebben vájnak, ahogy ujjai is erősebben markolnak. Minden porcikáját feltüzeli az érzés, hogy talán először lépett az igazi, teljesen eltöltő gyönyör ösvényére, ahol az egész utat szabadon járhatja. Minden szerető, s egy régi emlék is lassan szerte foszlik tudata legmélyén. Pedig mennyire kínzó volt naponta szembenézni velük, hiába igyekezett elméje legsötétebb, legeldugottabb pontjára űzni az összeset. De most minden egyes kínzó gondolat helyébe lépett ez a férfi, hogy felülírjon mindent, amit eddig megélt és tapasztalt. Mintha most veszítené el ártatlanságát, hiába, hogy attól már réges-rég elbúcsúzott. Képes magát meglepni azzal, ahogy légvételei egyre szaporábbak, a teste sűrűbben feszül a férfi köré, érzi, hogy lassan képtelen lesz visszafogni testét. Pillanatok választják el attól, hogy hosszú idő óta először tapasztalja meg az igazi gyönyört.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem lenne képes most semmire sem kiejteni azt, hogy "nem". Márpedig ez az eltelt nap és a mai reggel után igen különösen hat még saját magának is. De élvezi, hogy birtokba veszik a lelkét és a testét egyaránt. Hajtja a felszabadulás utáni vágy. A makacs őrület, ami eddig csak arra sarkallta, hogy ő legyen az, ki megtöri a férfit bizony változott. Persze próbálkozásai mindig zsákutcába futottak ki eddig is. Képtelen volt elnyomó lenni, egyszer sem lehetett az, akié az utolsó szó, ez pedig borzalmasan dühítette. S most az a perzselő harag, az a forrongó düh, ami sokáig kavargatta a gyomrát, olyan éles kanyarral csapott át szenvedélybe, hogy képtelen azt már az uralma alá hajtani. És élvezi. Ahogyan az éles fájdalmat is, amely az ölét éri, amely újra arra készteti, hogy hangját szabadon kieresztve tegye egyértelművé, hogy nincs határ benne a fájdalom és a gyönyör között. A kettő egy. Édes kín. A vágy beteljesülése. Lelkében beállt az agónia, a dac és makacsság még vív vele, de a test és a szív vágya erősebb. Érzi, hogy ebben a hevületben öle már ennyivel is elégedett, de a hasán lecirógató ujjakra az ő keze is elindul, hogy a tarkóján felsimítva fésüljenek bele a sötét hajba. Amikor a kéz célt ér kéjes elégedettséggel felsóhajtva markolnak ujjai a fekete tincsek közé. A férfi sóhajait hallva testét, mintha végig forráznák. A körmök élesebben vájnak, ahogy ujjai is erősebben markolnak. Minden porcikáját feltüzeli az érzés, hogy talán először lépett az igazi, teljesen eltöltő gyönyör ösvényére, ahol az egész utat szabadon járhatja. Minden szerető, s egy régi emlék is lassan szerte foszlik tudata legmélyén. Pedig mennyire kínzó volt naponta szembenézni velük, hiába igyekezett elméje legsötétebb, legeldugottabb pontjára űzni az összeset. De most minden egyes kínzó gondolat helyébe lépett ez a férfi, hogy felülírjon mindent, amit eddig megélt és tapasztalt. Mintha most veszítené el ártatlanságát, hiába, hogy attól már réges-rég elbúcsúzott. Képes magát meglepni azzal, ahogy légvételei egyre szaporábbak, a teste sűrűbben feszül a férfi köré, érzi, hogy lassan képtelen lesz visszafogni testét. Pillanatok választják el attól, hogy hosszú idő óta először tapasztalja meg az igazi gyönyört.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2026-2045