Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 12 (221. - 240. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
240. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-15 11:58:30
Üzenet elküldve: 2019-03-15 11:58:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Csibészek//
*Ő maga továbbra is csupán egy kőszobor, mindenfajta gondolat és cselekvőképesség nélkül. Ha öntudatánál lenne, bizonyára felemelné a szavát Uzazd ötlete ellen, de mivel nincs, így továbbra is szoborformán mered a sötétségbe.
Hogy az Uzazd által elhelyezett lámpa, mit ő egyébként jelenleg a legkevésbé sem érzékel, a szempontjukból hasznos lesz-e vagy sem, azt a közeljövő hamarosan eldönti. Ő inkább utóbbira saccolna, már ha képes lenne a saccolásra szoborformán. Jelenleg továbbra is inkább egy kősziklához hasonlatos, mint emberhez.*
*Ő maga továbbra is csupán egy kőszobor, mindenfajta gondolat és cselekvőképesség nélkül. Ha öntudatánál lenne, bizonyára felemelné a szavát Uzazd ötlete ellen, de mivel nincs, így továbbra is szoborformán mered a sötétségbe.
Hogy az Uzazd által elhelyezett lámpa, mit ő egyébként jelenleg a legkevésbé sem érzékel, a szempontjukból hasznos lesz-e vagy sem, azt a közeljövő hamarosan eldönti. Ő inkább utóbbira saccolna, már ha képes lenne a saccolásra szoborformán. Jelenleg továbbra is inkább egy kősziklához hasonlatos, mint emberhez.*
239. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-14 06:28:54
Üzenet elküldve: 2019-03-14 06:28:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 39
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 39
Játékstílus: Megfontolt
//Csibészek//
*Gondolkozás közben nem igazán figyel oda a körülötte lezajló eseményekre. Teljesen a gondolataiba merül. Ezeknek a denevérszerű lényeknek a támadási körülményein gondolkozik. A zajra nem jöhettek, hiszen mindannyian beszéltek és nem támadtak, még a tüsszentéseire sem jöttek elő. Tehát vagy süketek, vagy csak nem érdekli őket a hang, mert hozzá vannak szokva, ami más aggasztó dolgot juttat az eszébe, de most nem ez a fontos. A lényeket felriasztó dolog most fontosabb. A hangoskodáson kívül már csak egy dolog maradt. Az pedig a fény. Majdnem teljesen biztos benne, hogy a fény zavarta meg ezeket a lényeket. Mikor már megszólalna éppen Rodd mondja a többieknek, azaz pontosabban Zeyának, hisz Roddon kívül Zeya az egyetlen aki a lények ellen harcol, hogy a fény miatt támadnak. Ő is Zeya segítségére sietne, de Rodd megelőzi, így mást eszel ki. A saját lámpását fogja elővenni és azzal csalogatja el a többiektől a lényeket. Keres egy megfelelő helyet és oda teszi le a lámpást. Persze annyi esze azért neki is van, hogy előbb a helyet keresse, és csak azután vegye elő a lámpását. Ha már mindannyian letakarták a lámpásaikat akkor ő előveszi a sajátját és lerakja a földre és gyorsan elhagyja a lámpás fényét. Reméli a csali beválik és így talán ő maga is lekaszabolhat néhány lényt, akik épp a fény felé tartanak.*
*Gondolkozás közben nem igazán figyel oda a körülötte lezajló eseményekre. Teljesen a gondolataiba merül. Ezeknek a denevérszerű lényeknek a támadási körülményein gondolkozik. A zajra nem jöhettek, hiszen mindannyian beszéltek és nem támadtak, még a tüsszentéseire sem jöttek elő. Tehát vagy süketek, vagy csak nem érdekli őket a hang, mert hozzá vannak szokva, ami más aggasztó dolgot juttat az eszébe, de most nem ez a fontos. A lényeket felriasztó dolog most fontosabb. A hangoskodáson kívül már csak egy dolog maradt. Az pedig a fény. Majdnem teljesen biztos benne, hogy a fény zavarta meg ezeket a lényeket. Mikor már megszólalna éppen Rodd mondja a többieknek, azaz pontosabban Zeyának, hisz Roddon kívül Zeya az egyetlen aki a lények ellen harcol, hogy a fény miatt támadnak. Ő is Zeya segítségére sietne, de Rodd megelőzi, így mást eszel ki. A saját lámpását fogja elővenni és azzal csalogatja el a többiektől a lényeket. Keres egy megfelelő helyet és oda teszi le a lámpást. Persze annyi esze azért neki is van, hogy előbb a helyet keresse, és csak azután vegye elő a lámpását. Ha már mindannyian letakarták a lámpásaikat akkor ő előveszi a sajátját és lerakja a földre és gyorsan elhagyja a lámpás fényét. Reméli a csali beválik és így talán ő maga is lekaszabolhat néhány lényt, akik épp a fény felé tartanak.*
238. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-13 14:13:22
Üzenet elküldve: 2019-03-13 14:13:22
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Csibészek//
*Megkönnyebbül, mikor a kalap visszatér, bár vannak fenntartásai a megérkezés biztonságosságával kapcsolatban. Amint probléma nélkül elkapja, azonnal a fejére teszi, nincs ideje megtörölgetni a pengét. Uzazdot látja egyszer elrohanni a közelben, mikor harc közben fordul egyet, s bár szemei elkerekednek, szinte azonnal Rodd szavai terelik tovább a figyelmét.
Minthogy segíteni érkezik, kardjának markolatát bal karja alá illesztve szorít rá, pengével hátra és lefelé mutatva. Persze, ha Rodd épp ott áll, akkor arrébb fordul. Így két kézzel igyekszik gyorsan leoldani a lámpást a holmijáról és úgy két méterre elhajítani, hogy kiderüljön, tényleg a fényre mennek-e a denevérek. Ha még mindig őket támadják, akkor a kardot visszaveszi a kezébe, hogy védekezni tudjon, ha viszont a fény után mennek, kirángatja szőttesét a tarisznya szárai közül és egy ugrás után ráborítja a lámpásra.*
*Megkönnyebbül, mikor a kalap visszatér, bár vannak fenntartásai a megérkezés biztonságosságával kapcsolatban. Amint probléma nélkül elkapja, azonnal a fejére teszi, nincs ideje megtörölgetni a pengét. Uzazdot látja egyszer elrohanni a közelben, mikor harc közben fordul egyet, s bár szemei elkerekednek, szinte azonnal Rodd szavai terelik tovább a figyelmét.
Minthogy segíteni érkezik, kardjának markolatát bal karja alá illesztve szorít rá, pengével hátra és lefelé mutatva. Persze, ha Rodd épp ott áll, akkor arrébb fordul. Így két kézzel igyekszik gyorsan leoldani a lámpást a holmijáról és úgy két méterre elhajítani, hogy kiderüljön, tényleg a fényre mennek-e a denevérek. Ha még mindig őket támadják, akkor a kardot visszaveszi a kezébe, hogy védekezni tudjon, ha viszont a fény után mennek, kirángatja szőttesét a tarisznya szárai közül és egy ugrás után ráborítja a lámpásra.*
237. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-13 06:38:30
Üzenet elküldve: 2019-03-13 06:38:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 222
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Kharasshi, Rilkäline//
*Käli úgy hiszi, pakolnak, és mennek. El a városból, nem pedig azon belül valahova. De mégis itt akad Kharasshinak dolga, ahova követi is a lány, csak amikor kulcsot vesz elő, akkor húzza össze a sötét pillákat, s figyeli a lakat nyitását. Sejteni véli, hol járnak most, és ezért nem is akar bemenni, annak ellenére sem, hogy a lakatból, és a környékből úgy tűnik, egy ideje nem járt erre senki. Valahogyan nem tudja rávenni magát, s a mellkasát karcoló érzés sem segít ebben. Így amikor pakolnak, mindig csak Kharasshinak adja a csomagot, határozottan kezébe nyomja és már indul is vissza Kacérkához.
A távolodó sietség bár fel is tűnhetne neki, de a kényelmetlen érzés, ami hatalmába keríti, szótlan gondolatai közé száműzi őt egy időre. Dehogy kérdez ő idő előtt, nem is tudna hogyan, és a választ sem biztos, hogy tudni akarná. Érzi inkább. Az első, s eddigieknél legkeményebb gyakorlás alatt meglehetősen sokáig nem problémázik. Addig is nem kell a magányos házon gondolkodnia, hanem az egyre nehezedő keze, vagy annak erősödő fájdalma vonja el figyelmét. Persze, nyűglődik a végére, és szót is emel.
Nem bánja, mert ő maga nem szívesen ment volna, de egyben zavarja is, hogy a házhoz egyedül megy a hím, s hogy előre küldi őt. Nemigen tud olyan verziót kitalálni, ami jól hidalná át ezt a kettősséget. Esetleg, ha eleve nem is mennek arra, és nem piszkálja a csőrét aztán. Annak viszont nagyon örül, hogy nem települtek oda, és inkább a Pegazusban rendezkedtek be.
Annak pedig még jobban örül, hogy a járvány elől a várost is elhagyják. A zavargások azért hagytak annyi nyomot a lányban, hogy ne akarjon védtelen lenni, s ha a pusztításra gondol, csak motiváltabb legyen. Régebben, ha forró volt a helyzet, valahogyan mindig talált ösvényt, vagy egy zugot, ahonnan aztán elosonhatott, még ha nem is volt valós a veszély. Most inkább azt érzi, még ha bele-bele is fut a leckéztetésekbe, általánosságban aztán sikerül visszazökkennie, s igyekszik tartani a tempót. Ritkább alkalmakkor pedig nem, s olyankor egy-egy csörte fűszerezi s ízesíti a gyakorlást, melynek erőteljes zamata kitart akár estig is, s csak mire becsukódik mögöttük a szoba ajtaja, addigra csillapodik. Esetenként az este korábban érkezik el, mint ahogyan a felpaprikázott nőstény szelídülne, olyankor kevésbé engedi Kharasshit dominálni, még ha valójában a hím engedékenységén is múlik valójában.
Ellenben a változást nem lehet nem észrevenni. Hogy a korábban sértettségében inkább menekülni vágyó nőstény, ha most dühös nem futna sehova. Kint a tanyán egy téllel ezelőtt nem volt ez kérdéses, csak az után a különös karaván után kellett Kälinek egy kis idő, míg visszatalál önmagához újfent.*
- Taníts meg! Érteni akarom, hogy mit suttogsz, amikor a leginkább kedvemre teszel. *Nem is tagadja, hogy vágyja hallani azokat a karcos zöngéket. Az a piszok pedig csak azért sem árulja el neki, csak ízelítőt ad belőle, újra és újra. Az elterelés pedig minden alkalommal hatásos.*
- Így megfelel? *kérdezi pimasz felhanggal, mielőtt a halványkék öltözetben újra a dézsa széléhez lép, s mielőtt felhabosított tenyerét, a kreolszín vállra simítaná. Addigra már a hím mellkasig ázik. Onnan nézhette végig az öltözést is, melyet Käli önmagához híven, s kartávolságnál jóval távolabb művelt, válaszul a szemtelen mesterkedésre. A hím tekintete pedig elégtétel, hogy megérte azt a ruhát újra elővenni, vagy talán olyan hosszú idő után elővenni. Igaz, ami igaz, megutaztatták, de különlegesebbé teszi az alkalmat, ha nem sűrűn ölti magára a lány. Persze azért is odázta, mert rossz volt az emlék. Eleinte. Aztán pedig már csak azért sem, vette fel, de azzal, hogy újra itt vannak, s a hím ilyen szemtelenül mesterkedik rajta, Käli is ad egy esélyt annak a lenge szövetnek.*
*Käli úgy hiszi, pakolnak, és mennek. El a városból, nem pedig azon belül valahova. De mégis itt akad Kharasshinak dolga, ahova követi is a lány, csak amikor kulcsot vesz elő, akkor húzza össze a sötét pillákat, s figyeli a lakat nyitását. Sejteni véli, hol járnak most, és ezért nem is akar bemenni, annak ellenére sem, hogy a lakatból, és a környékből úgy tűnik, egy ideje nem járt erre senki. Valahogyan nem tudja rávenni magát, s a mellkasát karcoló érzés sem segít ebben. Így amikor pakolnak, mindig csak Kharasshinak adja a csomagot, határozottan kezébe nyomja és már indul is vissza Kacérkához.
A távolodó sietség bár fel is tűnhetne neki, de a kényelmetlen érzés, ami hatalmába keríti, szótlan gondolatai közé száműzi őt egy időre. Dehogy kérdez ő idő előtt, nem is tudna hogyan, és a választ sem biztos, hogy tudni akarná. Érzi inkább. Az első, s eddigieknél legkeményebb gyakorlás alatt meglehetősen sokáig nem problémázik. Addig is nem kell a magányos házon gondolkodnia, hanem az egyre nehezedő keze, vagy annak erősödő fájdalma vonja el figyelmét. Persze, nyűglődik a végére, és szót is emel.
Nem bánja, mert ő maga nem szívesen ment volna, de egyben zavarja is, hogy a házhoz egyedül megy a hím, s hogy előre küldi őt. Nemigen tud olyan verziót kitalálni, ami jól hidalná át ezt a kettősséget. Esetleg, ha eleve nem is mennek arra, és nem piszkálja a csőrét aztán. Annak viszont nagyon örül, hogy nem települtek oda, és inkább a Pegazusban rendezkedtek be.
Annak pedig még jobban örül, hogy a járvány elől a várost is elhagyják. A zavargások azért hagytak annyi nyomot a lányban, hogy ne akarjon védtelen lenni, s ha a pusztításra gondol, csak motiváltabb legyen. Régebben, ha forró volt a helyzet, valahogyan mindig talált ösvényt, vagy egy zugot, ahonnan aztán elosonhatott, még ha nem is volt valós a veszély. Most inkább azt érzi, még ha bele-bele is fut a leckéztetésekbe, általánosságban aztán sikerül visszazökkennie, s igyekszik tartani a tempót. Ritkább alkalmakkor pedig nem, s olyankor egy-egy csörte fűszerezi s ízesíti a gyakorlást, melynek erőteljes zamata kitart akár estig is, s csak mire becsukódik mögöttük a szoba ajtaja, addigra csillapodik. Esetenként az este korábban érkezik el, mint ahogyan a felpaprikázott nőstény szelídülne, olyankor kevésbé engedi Kharasshit dominálni, még ha valójában a hím engedékenységén is múlik valójában.
Ellenben a változást nem lehet nem észrevenni. Hogy a korábban sértettségében inkább menekülni vágyó nőstény, ha most dühös nem futna sehova. Kint a tanyán egy téllel ezelőtt nem volt ez kérdéses, csak az után a különös karaván után kellett Kälinek egy kis idő, míg visszatalál önmagához újfent.*
- Taníts meg! Érteni akarom, hogy mit suttogsz, amikor a leginkább kedvemre teszel. *Nem is tagadja, hogy vágyja hallani azokat a karcos zöngéket. Az a piszok pedig csak azért sem árulja el neki, csak ízelítőt ad belőle, újra és újra. Az elterelés pedig minden alkalommal hatásos.*
- Így megfelel? *kérdezi pimasz felhanggal, mielőtt a halványkék öltözetben újra a dézsa széléhez lép, s mielőtt felhabosított tenyerét, a kreolszín vállra simítaná. Addigra már a hím mellkasig ázik. Onnan nézhette végig az öltözést is, melyet Käli önmagához híven, s kartávolságnál jóval távolabb művelt, válaszul a szemtelen mesterkedésre. A hím tekintete pedig elégtétel, hogy megérte azt a ruhát újra elővenni, vagy talán olyan hosszú idő után elővenni. Igaz, ami igaz, megutaztatták, de különlegesebbé teszi az alkalmat, ha nem sűrűn ölti magára a lány. Persze azért is odázta, mert rossz volt az emlék. Eleinte. Aztán pedig már csak azért sem, vette fel, de azzal, hogy újra itt vannak, s a hím ilyen szemtelenül mesterkedik rajta, Käli is ad egy esélyt annak a lenge szövetnek.*
236. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-12 15:19:26
Üzenet elküldve: 2019-03-12 15:19:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
//Csibészek//
* Egy mozdulattal sikerül a lábáról lekapnia a dögöt és szinte azonnal az oszlophoz csapnia. A reccsenés után picit émelyítőleg hat a kezére folyó meleg trutymó, de most nincs ideje vele foglalkoznia, hisz szinte azonnal érkezik a következő támadás. Dühödten a támadó felé dobja a döglött társát, majd az érkezőt kardcsapással fogadja, amivel sikerül egy újabb repülő kutyafattyat elintéznie. Ezzel, hacsak nem jött erősítés, úgy érzi elfogytak a támadói, van ideje körbenézni.
Zeya a maga ritmusában szeleteli a szárnyas dögöket, Uzazd pedig láthatóan csalódottan hajkurássza a maradékot, míg Grem biztonságba húzódik. Gyorsan még egyszer körbepillant, a nélkül, hogy fókuszálni próbálna bármire is és leesik, hogy a támadók tulajdonképp csak az erősebb fényeben állókkal agresszívak, a homályosabb részben tartózkodókat békén hagyják. ~ Mintha Kilvard is utalt volna valami ilyesmire, mielőtt elirigyelte volna a nagy hősök emlékműveit és gyorsan átalakult volna a sajátjává. ~ vonja le a következtetést, és cselekszik is. *
- Takarjátok le a lámpát, azt hiszem a fényre jönnek. * mondja, ha még nem tette volna meg valaki más és azonnal elindul Zeya felé, hisz ő az egyedüli, akit ebben a tevékenységében akadályoznak.*
- Jövök Zeya, átveszem a dögöket. * szól, hogy ne érkezzen meglepetésszerűen, majd ha látja, hogy a nő helyet hagy neki, vagy már a lámpással foglalatoskodik, akkor igyekszik élni az alkalommal, hogy beléphessen elé, hogy a következő támadást háríthassa.
Ha Zeya már megszabadult a lámpától, és még az nincs letakarva, mert épp zaklatják a nőt, akkor a kabátjából kibújva azzal próbálja meg leborítani a fényforrást.*
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.12 15:21:35
* Egy mozdulattal sikerül a lábáról lekapnia a dögöt és szinte azonnal az oszlophoz csapnia. A reccsenés után picit émelyítőleg hat a kezére folyó meleg trutymó, de most nincs ideje vele foglalkoznia, hisz szinte azonnal érkezik a következő támadás. Dühödten a támadó felé dobja a döglött társát, majd az érkezőt kardcsapással fogadja, amivel sikerül egy újabb repülő kutyafattyat elintéznie. Ezzel, hacsak nem jött erősítés, úgy érzi elfogytak a támadói, van ideje körbenézni.
Zeya a maga ritmusában szeleteli a szárnyas dögöket, Uzazd pedig láthatóan csalódottan hajkurássza a maradékot, míg Grem biztonságba húzódik. Gyorsan még egyszer körbepillant, a nélkül, hogy fókuszálni próbálna bármire is és leesik, hogy a támadók tulajdonképp csak az erősebb fényeben állókkal agresszívak, a homályosabb részben tartózkodókat békén hagyják. ~ Mintha Kilvard is utalt volna valami ilyesmire, mielőtt elirigyelte volna a nagy hősök emlékműveit és gyorsan átalakult volna a sajátjává. ~ vonja le a következtetést, és cselekszik is. *
- Takarjátok le a lámpát, azt hiszem a fényre jönnek. * mondja, ha még nem tette volna meg valaki más és azonnal elindul Zeya felé, hisz ő az egyedüli, akit ebben a tevékenységében akadályoznak.*
- Jövök Zeya, átveszem a dögöket. * szól, hogy ne érkezzen meglepetésszerűen, majd ha látja, hogy a nő helyet hagy neki, vagy már a lámpással foglalatoskodik, akkor igyekszik élni az alkalommal, hogy beléphessen elé, hogy a következő támadást háríthassa.
Ha Zeya már megszabadult a lámpától, és még az nincs letakarva, mert épp zaklatják a nőt, akkor a kabátjából kibújva azzal próbálja meg leborítani a fényforrást.*
A hozzászólás írója (Rodderiego Kryssais) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.12 15:21:35
235. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-10 21:34:58
Üzenet elküldve: 2019-03-10 21:34:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 101
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A könyvtár melege//
*Aggódó korholásának eredményeképpen, az elf, egészségét bizonyítandó pattan fel, és gombolkozik ki. Cilanney nagyra nyílt szemekkel pislog a feltáruló látványra, aztán hogy kezét is reá fektetik.*
- Látom. Valóban *csak ennyit sikeredik kipréselnie, mielőtt visszagombolkozik a férfi.
Az áttetsző kristályt Lyessal felé nyújtja, akár el is vehetné tőle, de csak megsimítja ujjával. Valóban hideg, ahogyan megállapításra is került, de ezen kívül Cilanneynek nem volt még alkalma jobban megvizsgálni. Olyan átlátszó, hogy talán nincs is mit vizsgálni rajta egyébként.*
- Talán igazad van. Nem látok rajta semmi különöset. Befoglalhatnám úgy, mint a lencséimet *kocogtatja meg szemüvegének szegélyét* és akkor tényleg lehetne medalion.
*Komolyan elgondolja, hogyan lehetne ebből láncra akasztható dísz, és ez a módszer talán jó is lehetne, de aztán közbe szól, a meghittebb pillanat, és ki kell belőle szakadnia, akár annak árán is, hogy a kanapéra telepszik. Viszont inkább telepszik az elf mellé, a kényelmetlen padlóra, mint hogy ilyen távol üldögéljen tőle. Inkább hallgatja itt a felolvasást, mint ott. Lyes is örülhet a dolognak, mert végig sem hagyja mondani az aggódó monológot, mert egy mozdulattal, fojtja el a szavakat Cilanney ajkairól. Egyszerre tapad hozzá szenvedélyesen, és futnak hajába a hosszú elf ujjak. A gnóm lány meglepetésében le is dermed egy pillanatra, de aztán hunyva szemeit, ejti ki kezéből a könyvet, mely a földre puffan mellettük. Lyessal nyaka köré futnak a lány karjai, s úgy adja át magát a szenvedélynek. Nem olyan gyakorlott a csókok terén, így első zavarában leginkább csak próbál lépést tartani, de aztán őt is átmelegíti a pillanat és a hév. Nem csak állja, hanem adja is. Hogy hogyan került az elf ölébe, olyan közel préselődve hozzá, hogy az már skandallum, maga sem tudja, csak hogy nagyon jól esik neki a közelség. Fátyolos pillantással néz a mohaszín szemekbe, miközben Lyes válaszol a jóval korábban feltett kérdésre.*
- Örülök, de *pihegi, s állja a pillantást. Talán csak azért nem pirul bele, mert már amúgy is ki van pirulva a korábbi hévtől.* sajnos, nem hiszek neked. *Az indigószín szemek csintalan fénnyel ragyognak fel, s ebből Lyes rájöhet, átlátszó csaliszöveg az egész. Főleg, mivel nem hagyja felháborodni az elfet, ha netán komolyan venné a mondatot, hanem folytatásért hajol közelebb, s annyi időt sem hagy, hogy válaszoljon az ezüst hajú.*
- Esetleg most jobb? *rebegi csupán milliméterekre húzódva az elf ajkaitól. Egyik karja még mindig a nyakát karolja, másik a mellkasán éppen ott pihen az ingen, ahol a szilánk beköltözött.*
- Én... tényleg aggódom a szilánk miatt. De ha azt mondod, hogy jól vagy, akkor elhiszem *mondja még halkan, belenyugvón. Arcát a másikéhoz simítja, s vállára pihenteti fejét.
Sehogy nem akaródzik neki eltávolodni, és azt sem bánja, ha Mal éppen betoppan. Nagy szerencse, hogy ez nem történik meg, de jelenleg Cilanneyt úgy elragadta a pillanat, hogy semmi pénzért nem távolodna el Lyessaltól. Még Mal miatt sem.*
//A könyvtár melege//
*Aggódó korholásának eredményeképpen, az elf, egészségét bizonyítandó pattan fel, és gombolkozik ki. Cilanney nagyra nyílt szemekkel pislog a feltáruló látványra, aztán hogy kezét is reá fektetik.*
- Látom. Valóban *csak ennyit sikeredik kipréselnie, mielőtt visszagombolkozik a férfi.
Az áttetsző kristályt Lyessal felé nyújtja, akár el is vehetné tőle, de csak megsimítja ujjával. Valóban hideg, ahogyan megállapításra is került, de ezen kívül Cilanneynek nem volt még alkalma jobban megvizsgálni. Olyan átlátszó, hogy talán nincs is mit vizsgálni rajta egyébként.*
- Talán igazad van. Nem látok rajta semmi különöset. Befoglalhatnám úgy, mint a lencséimet *kocogtatja meg szemüvegének szegélyét* és akkor tényleg lehetne medalion.
*Komolyan elgondolja, hogyan lehetne ebből láncra akasztható dísz, és ez a módszer talán jó is lehetne, de aztán közbe szól, a meghittebb pillanat, és ki kell belőle szakadnia, akár annak árán is, hogy a kanapéra telepszik. Viszont inkább telepszik az elf mellé, a kényelmetlen padlóra, mint hogy ilyen távol üldögéljen tőle. Inkább hallgatja itt a felolvasást, mint ott. Lyes is örülhet a dolognak, mert végig sem hagyja mondani az aggódó monológot, mert egy mozdulattal, fojtja el a szavakat Cilanney ajkairól. Egyszerre tapad hozzá szenvedélyesen, és futnak hajába a hosszú elf ujjak. A gnóm lány meglepetésében le is dermed egy pillanatra, de aztán hunyva szemeit, ejti ki kezéből a könyvet, mely a földre puffan mellettük. Lyessal nyaka köré futnak a lány karjai, s úgy adja át magát a szenvedélynek. Nem olyan gyakorlott a csókok terén, így első zavarában leginkább csak próbál lépést tartani, de aztán őt is átmelegíti a pillanat és a hév. Nem csak állja, hanem adja is. Hogy hogyan került az elf ölébe, olyan közel préselődve hozzá, hogy az már skandallum, maga sem tudja, csak hogy nagyon jól esik neki a közelség. Fátyolos pillantással néz a mohaszín szemekbe, miközben Lyes válaszol a jóval korábban feltett kérdésre.*
- Örülök, de *pihegi, s állja a pillantást. Talán csak azért nem pirul bele, mert már amúgy is ki van pirulva a korábbi hévtől.* sajnos, nem hiszek neked. *Az indigószín szemek csintalan fénnyel ragyognak fel, s ebből Lyes rájöhet, átlátszó csaliszöveg az egész. Főleg, mivel nem hagyja felháborodni az elfet, ha netán komolyan venné a mondatot, hanem folytatásért hajol közelebb, s annyi időt sem hagy, hogy válaszoljon az ezüst hajú.*
- Esetleg most jobb? *rebegi csupán milliméterekre húzódva az elf ajkaitól. Egyik karja még mindig a nyakát karolja, másik a mellkasán éppen ott pihen az ingen, ahol a szilánk beköltözött.*
- Én... tényleg aggódom a szilánk miatt. De ha azt mondod, hogy jól vagy, akkor elhiszem *mondja még halkan, belenyugvón. Arcát a másikéhoz simítja, s vállára pihenteti fejét.
Sehogy nem akaródzik neki eltávolodni, és azt sem bánja, ha Mal éppen betoppan. Nagy szerencse, hogy ez nem történik meg, de jelenleg Cilanneyt úgy elragadta a pillanat, hogy semmi pénzért nem távolodna el Lyessaltól. Még Mal miatt sem.*
234. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-10 15:43:46
Üzenet elküldve: 2019-03-10 15:43:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Csibészek//
*A csapat valóban széttolódott kicsit, nincs lehetőség egymásnak vetett háttal küzdeni. Grem az egyik cseppkő mellé guggol, valójában a lámpás a kezében világít, nem Rodderiego táskáján, de az bevilágítja a férfi hátát, így ugyan segíti a látásban, de mintha a csivitelő lények haragját is rá vonná, miközben a hármas, a kővé dermedő mágus mellett a denevérszerű lényekkel harcol.*
//Rodderiego//
*A férfi káromkodása nem ijeszti el a csivitelő bestiákat, a szúrásszerű fájdalmat érzi a combjában, de semmiféle hátrány nem üti fel a fejét, ugyanolyan cselekvőképes, mint korábban.
Apró, szárnyvégi karmok kapaszkodjak a ruhájába, de sikeresen ráfog és letépi magáról a fehér barlanglakót és az egyik álló cseppkő oldalának vágva, undorító reccsenést hallhat és a szárnycsapkodás befejeződik az ujjai alatt.
A dobás nem tudni, mennyire elterelő hatású, de a következő vágásával újabb denevérszerű lényt szel ketté. A támadók sora ritkulni látszik.
Mögötte Grem megkaparintja a lámpást, amitől a csivitelés és a roham enyhül Rodderiegon, amit a férfi is láthat és tapasztalhat. Kérdés, hogy a mágus megkövülése, a fénytől való távolság összefüggését összekapcsolja-e a denevérszerű lények viselkedésével.*
//Tozeya//
*A lány jól teszi, hogy nem mozdul el a helyéről, így tanúja lehet, ahogy a pillanatra sötétségbe vesző kalap visszatér hozzá, ugyanazon az úton, amelyen elrepült és két szárnyas bestiát is megsebez közben. Az egyiknek a fejét szeli le, a másiknak a szárnyát, amitől mindkettő a kövekre hull.
A visszatérő kalap éles karimáján fekete vér csillog, de biztonságosan képes elkapni.
Tozeya is konstatálja, hogy a fény eltűnése milyen hatással van a lényekre, ám nem él a lehetőséggel, s bár kardja újabb szárnyast tesz repülésképtelenné, a denevérszerű lények tovább támadják.*
//Uzazd//
*Annak eldöntése, hogy milyen látvány lehet, ahogy egy megtermett ork denevérszerű lényeket kerget egy sötét barlangban, mások tisztje. Ám igaz, hogy őt valamiért nem támadják, s ahogy elgondolkodik ezen és végignéz a társaival történő eseményeket, úgy válik egyre világosabbá, hogy a fény a kulcs.
Valamiért a denevérszerű lények azokat támadják, akiknél fény van. Amikor Kilvard rájuk világított, akkor kezdtek mozgolódni, pedig már jóval azelőtt betértek a terembe és a hangjuk visszafogására sem ügyeltek.
Végkövetkeztetésként levonhatja, hogy azokat támadják, akiknél fény van. Bár az okát nem sejti, de ez biztosnak tűnik.*
//Kilvard//
*Ami talán egyértelmű a varázslónak, harcban álló társainak meglehet, hogy nem. Az, hogy kőszoborrá dermed, megvédi mindentől, hisz ha őt szemelnék ki a kis bestiák, akkor sem tudnának kárt tenni apró fogaikkal a kőben.
A testével és a felszereléseivel együtt a tudata is kővé dermed, nem más már, mint egy élethő Kilvard szobor, amely semmiféle módon nem tud társai segítségére lenni.
Ki tudja, meddig tud ilyen formában maradni, ki tudja, mikor elevenedik meg újra a varázsló. Talán még társai sem sejtik.*
*A csapat valóban széttolódott kicsit, nincs lehetőség egymásnak vetett háttal küzdeni. Grem az egyik cseppkő mellé guggol, valójában a lámpás a kezében világít, nem Rodderiego táskáján, de az bevilágítja a férfi hátát, így ugyan segíti a látásban, de mintha a csivitelő lények haragját is rá vonná, miközben a hármas, a kővé dermedő mágus mellett a denevérszerű lényekkel harcol.*
//Rodderiego//
*A férfi káromkodása nem ijeszti el a csivitelő bestiákat, a szúrásszerű fájdalmat érzi a combjában, de semmiféle hátrány nem üti fel a fejét, ugyanolyan cselekvőképes, mint korábban.
Apró, szárnyvégi karmok kapaszkodjak a ruhájába, de sikeresen ráfog és letépi magáról a fehér barlanglakót és az egyik álló cseppkő oldalának vágva, undorító reccsenést hallhat és a szárnycsapkodás befejeződik az ujjai alatt.
A dobás nem tudni, mennyire elterelő hatású, de a következő vágásával újabb denevérszerű lényt szel ketté. A támadók sora ritkulni látszik.
Mögötte Grem megkaparintja a lámpást, amitől a csivitelés és a roham enyhül Rodderiegon, amit a férfi is láthat és tapasztalhat. Kérdés, hogy a mágus megkövülése, a fénytől való távolság összefüggését összekapcsolja-e a denevérszerű lények viselkedésével.*
//Tozeya//
*A lány jól teszi, hogy nem mozdul el a helyéről, így tanúja lehet, ahogy a pillanatra sötétségbe vesző kalap visszatér hozzá, ugyanazon az úton, amelyen elrepült és két szárnyas bestiát is megsebez közben. Az egyiknek a fejét szeli le, a másiknak a szárnyát, amitől mindkettő a kövekre hull.
A visszatérő kalap éles karimáján fekete vér csillog, de biztonságosan képes elkapni.
Tozeya is konstatálja, hogy a fény eltűnése milyen hatással van a lényekre, ám nem él a lehetőséggel, s bár kardja újabb szárnyast tesz repülésképtelenné, a denevérszerű lények tovább támadják.*
//Uzazd//
*Annak eldöntése, hogy milyen látvány lehet, ahogy egy megtermett ork denevérszerű lényeket kerget egy sötét barlangban, mások tisztje. Ám igaz, hogy őt valamiért nem támadják, s ahogy elgondolkodik ezen és végignéz a társaival történő eseményeket, úgy válik egyre világosabbá, hogy a fény a kulcs.
Valamiért a denevérszerű lények azokat támadják, akiknél fény van. Amikor Kilvard rájuk világított, akkor kezdtek mozgolódni, pedig már jóval azelőtt betértek a terembe és a hangjuk visszafogására sem ügyeltek.
Végkövetkeztetésként levonhatja, hogy azokat támadják, akiknél fény van. Bár az okát nem sejti, de ez biztosnak tűnik.*
//Kilvard//
*Ami talán egyértelmű a varázslónak, harcban álló társainak meglehet, hogy nem. Az, hogy kőszoborrá dermed, megvédi mindentől, hisz ha őt szemelnék ki a kis bestiák, akkor sem tudnának kárt tenni apró fogaikkal a kőben.
A testével és a felszereléseivel együtt a tudata is kővé dermed, nem más már, mint egy élethő Kilvard szobor, amely semmiféle módon nem tud társai segítségére lenni.
Ki tudja, meddig tud ilyen formában maradni, ki tudja, mikor elevenedik meg újra a varázsló. Talán még társai sem sejtik.*
233. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-10 10:19:01
Üzenet elküldve: 2019-03-10 10:19:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 848
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kharasshi, Rilkäline//
*Hamar kiderül, hogy Käli kissé félreértette az indulási tervet. Bár a mélységi kétség kívül igyekszik valahová, de az egyelőre még nem kifelé van a városból. A szegénynegyed felé épp csak annyira kerülnek, hogy egy félreeső kis utca legvégén, egy jó ideje elhagyatott kis házikóban letegyék a holmijaikat. Kharasshi kulccsal nyitja a nem túl patinás lakatot, de addig se maradnak, hogy az ablakspalettákat kinyissák vagy hogy egyáltalán kiszellőztessenek egy kicsit. Mielőtt indulnának, visszazárja az ajtót, de lop még egy pillanatot. Tekintete a sarat kutatja. Bár letagadhatná maga előtt, hogy az ő nyomait keresi! Legalább patanyomot a kis féltetőnél vagy a bolhazsák tappancsainak lenyomatait. Az egész nem tart tovább néhány szívdobbanásnál, s csupán annyi marad belőle, hogy kicsit komorabban, sietősebben távolodik a háztól Kälival az oldalán, mint az tőle megszokott. A lány már ismerheti annyira, hogy most még nem érdemes faggatózni erről. Talán majd egy alkalmasabb pillanatban.
A piacon is átvágnak, hogy szerezzenek valami szerény reggelinek valót, aztán keres egy alkalmas helyet, ahol nem zavarja őket senki. Käli kezébe nyomja az ostort és addig gyakoroltatja, míg emelni bírja a kezét. Nem hagyja magát eltántorítani. Bár eddig inkább a lányra bízta, mennyit gyakorol, hogy mekkora lépésekkel haladva ismerkedik a fegyverrel, most kicsit sem engedékeny. Ha a kis fakóvérű firtatná a miérteket, szűkszavúan, de annál nyomatékosabban válaszol.* - Mert muszáj.
Egyetlen dologban gondolja csak meg magát. Visszafelé inkább előre küldi a lányt a fogadóba az erszényével hogy szobát kérjen, mondván, hogy a Szegénynegyedben nem biztonságos. Egyedül megy a kis házikóban hagyott holmikért és a székhelyüket visszateszik a Pegazusba. Minden áldott nap kiviszi Kälit gyakorolni, és akkor sem hagyják el a várost, amikor kitörnek a zavargások. Vigyáz rá, de nem engedi, hogy a lány elfordítsa a tekintetét a borzalmaktól. Egyedül a járvány idején hagyják el a várost. Pénzt küld Rilkäline szüleinek a lányuk nevében, hogy ők is utazzanak vidékre, de nem tudja, megtették-e. Hogy meghaltak vagy elmentek, a ház bedeszkázott ablakai, csukott ajtaja nem árulja el.
Még csak néhány napja vannak ismét a városban, amikor Kharasshi a szokásos gyakorlás megkezdése előtt leold valamit a nyeregről. Míg visszaér a lány elé, kibontja a bőrbe bugyolált holmit.*
- Ideje, hogy ezekkel is megismerkedj *mondja, mikor átnyújtja Kälinak a kardot és a tőrt, amit a fakóvérű nőstényke a fegyverövén hordott, mikor először meglátta ott a temetőben.* - Te döntesz, hogy ölsz, vagy nem. De szeretném, ha tudnád a módját... hogy valóban dönthess, ha egyszer szükséged lesz rá. *Az Artheniort megtépázó események sok dologra rávilágítottak. Az se véletlen, hogy épp ide hozza azóta a lányt gyakorolni.* - Csak figyelj és tanuld meg, amit lehet. Aztán elindulunk.
*Kharasshi jó tanár, bár ha nem érez elég elhivatottságot a tanítványban, hajlamos leckéztetésre váltani az okítás helyett. Egy dolog elől viszont rendszeresen kitér, mégpedig hogy megtanítsa Kälit az óhaza nyelvére. Nem mond rá nemet, nem zárkózik el a kérés elől, inkább csak elcsalja a dolgot. Eltereli a témát vagy ha épp kettecskén vannak, még tetézi is azzal, hogy a leginkább kedvére való elterelést épp ősei jellegzetes zöngéivel fűszerezi. Tagadhatatlanul élvezi, amit a lányból kivált vele.*
- Persze attól, hogy kitanulod a fegyverforgatást, még elvárom, hogy megmosd a hátamat * - súgja, hogy elvegye a helyzet súlyának kellemetlen ízét. *Bár némi mesterkedésbe került, csak kierőszakolta, hogy a lány ismét felvegye azt a lenge ruhácskát, amivel annak idején meglepte. Nem akarta annyiban hagyni a dolgot, hogy rossz érzések maradjanak miatta a nősténykében. Bár egy ideje már nem került elő az a holmi. Talán azóta, hogy legutóbb itt jártak, pedig már a gondolata is kaján vigyort csal a mélységi szája szegletébe.*
*Hamar kiderül, hogy Käli kissé félreértette az indulási tervet. Bár a mélységi kétség kívül igyekszik valahová, de az egyelőre még nem kifelé van a városból. A szegénynegyed felé épp csak annyira kerülnek, hogy egy félreeső kis utca legvégén, egy jó ideje elhagyatott kis házikóban letegyék a holmijaikat. Kharasshi kulccsal nyitja a nem túl patinás lakatot, de addig se maradnak, hogy az ablakspalettákat kinyissák vagy hogy egyáltalán kiszellőztessenek egy kicsit. Mielőtt indulnának, visszazárja az ajtót, de lop még egy pillanatot. Tekintete a sarat kutatja. Bár letagadhatná maga előtt, hogy az ő nyomait keresi! Legalább patanyomot a kis féltetőnél vagy a bolhazsák tappancsainak lenyomatait. Az egész nem tart tovább néhány szívdobbanásnál, s csupán annyi marad belőle, hogy kicsit komorabban, sietősebben távolodik a háztól Kälival az oldalán, mint az tőle megszokott. A lány már ismerheti annyira, hogy most még nem érdemes faggatózni erről. Talán majd egy alkalmasabb pillanatban.
A piacon is átvágnak, hogy szerezzenek valami szerény reggelinek valót, aztán keres egy alkalmas helyet, ahol nem zavarja őket senki. Käli kezébe nyomja az ostort és addig gyakoroltatja, míg emelni bírja a kezét. Nem hagyja magát eltántorítani. Bár eddig inkább a lányra bízta, mennyit gyakorol, hogy mekkora lépésekkel haladva ismerkedik a fegyverrel, most kicsit sem engedékeny. Ha a kis fakóvérű firtatná a miérteket, szűkszavúan, de annál nyomatékosabban válaszol.* - Mert muszáj.
Egyetlen dologban gondolja csak meg magát. Visszafelé inkább előre küldi a lányt a fogadóba az erszényével hogy szobát kérjen, mondván, hogy a Szegénynegyedben nem biztonságos. Egyedül megy a kis házikóban hagyott holmikért és a székhelyüket visszateszik a Pegazusba. Minden áldott nap kiviszi Kälit gyakorolni, és akkor sem hagyják el a várost, amikor kitörnek a zavargások. Vigyáz rá, de nem engedi, hogy a lány elfordítsa a tekintetét a borzalmaktól. Egyedül a járvány idején hagyják el a várost. Pénzt küld Rilkäline szüleinek a lányuk nevében, hogy ők is utazzanak vidékre, de nem tudja, megtették-e. Hogy meghaltak vagy elmentek, a ház bedeszkázott ablakai, csukott ajtaja nem árulja el.
Még csak néhány napja vannak ismét a városban, amikor Kharasshi a szokásos gyakorlás megkezdése előtt leold valamit a nyeregről. Míg visszaér a lány elé, kibontja a bőrbe bugyolált holmit.*
- Ideje, hogy ezekkel is megismerkedj *mondja, mikor átnyújtja Kälinak a kardot és a tőrt, amit a fakóvérű nőstényke a fegyverövén hordott, mikor először meglátta ott a temetőben.* - Te döntesz, hogy ölsz, vagy nem. De szeretném, ha tudnád a módját... hogy valóban dönthess, ha egyszer szükséged lesz rá. *Az Artheniort megtépázó események sok dologra rávilágítottak. Az se véletlen, hogy épp ide hozza azóta a lányt gyakorolni.* - Csak figyelj és tanuld meg, amit lehet. Aztán elindulunk.
*Kharasshi jó tanár, bár ha nem érez elég elhivatottságot a tanítványban, hajlamos leckéztetésre váltani az okítás helyett. Egy dolog elől viszont rendszeresen kitér, mégpedig hogy megtanítsa Kälit az óhaza nyelvére. Nem mond rá nemet, nem zárkózik el a kérés elől, inkább csak elcsalja a dolgot. Eltereli a témát vagy ha épp kettecskén vannak, még tetézi is azzal, hogy a leginkább kedvére való elterelést épp ősei jellegzetes zöngéivel fűszerezi. Tagadhatatlanul élvezi, amit a lányból kivált vele.*
- Persze attól, hogy kitanulod a fegyverforgatást, még elvárom, hogy megmosd a hátamat * - súgja, hogy elvegye a helyzet súlyának kellemetlen ízét. *Bár némi mesterkedésbe került, csak kierőszakolta, hogy a lány ismét felvegye azt a lenge ruhácskát, amivel annak idején meglepte. Nem akarta annyiban hagyni a dolgot, hogy rossz érzések maradjanak miatta a nősténykében. Bár egy ideje már nem került elő az a holmi. Talán azóta, hogy legutóbb itt jártak, pedig már a gondolata is kaján vigyort csal a mélységi szája szegletébe.*
232. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-07 23:10:16
Üzenet elküldve: 2019-03-07 23:10:16
ÚJ
![>Ailease Parden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9906_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//A nagy egyenlőség napja//
//Az önkéntes hangadó//
//Epilógus//
* Szerencsére nincs olyan mélyen, hogy ne tudjon kijönni a törmelék alól. Ráadásul bár nem kérte, a kutya még segít is neki. *
– Ki vagy te? Miért segítesz nekünk, te dög?! Menj a dolgodra… Biztos Dino küldött, mi?! Vagy a fehér ruhások! Vagy Dino is fehér ruhás… Nem tudjuk, nem tudjuk! * Haját tépi idegességében, ha nem is szó szerint, de annyira mégis, hogy egy idő után felszisszenjen és inkább abbahagyja. *
– Megölték Dinot! Most ő is biztosan fehér ruhás, úgy bizony… * Ezzel lezártnak tekinti ezt a kérdéskört és mivel válasz sem érkezik rá, befejezi saját maga kiásását, majd azt tervezi, hogy feláll. Ekkor azonban ismerős alak jelenik meg és még aranyat is kér. *
– Hehe, hehe! * Igazán mulatságosnak tart valamit, talán épp a pucér fenekű férfit, de Pardennél sosem lehet tudni. *
– Van itt valami értékesebb, hehe… * Majd beszív egy kis levegőt, tüdeje kidomborodik, szájában pedig már formálja is a nyálcsomót, amivel pillanatokon belül megkínálja a felé nyújtott kézfejet. *
– Hová tűntetek?! Hová tűntetek?! * Kiabál az öreg felé, azzal cseppet sem törődve, hogy felébreszt-e valakit éjszakai nyugovójából. *
– Már majdnem elfoglaltuk a várost, amikor mind eltűntetek! A gonosz boszorkány pedig majdnem megölt minket, bizony! * Miközben elpanaszolja a szomorú történetet, szeme benedvesedik, de még mielőtt sírni kezdene, felpattan és elrohan egy sötét sikátorba, vagy romos épületbe. Ott majd kedvére sírhat és elpanaszolhatja bánatait valakinek, aki legalább megérti. A vasvillával nem törődik, ott hagyja a földön. Ami pedig a kutyát illeti… Az sem érdekli már, ha követi, de egészen jól megvan nélküle is, így nem hívogatja. *
~ Elárultak minket! Megint! Bizony, bizony, megint! Gonosz fehér ruhások, pedig már majdnem megöltük őket! Úgy bizony, gonoszok! Gonoszok! ~
//Az önkéntes hangadó//
//Epilógus//
* Szerencsére nincs olyan mélyen, hogy ne tudjon kijönni a törmelék alól. Ráadásul bár nem kérte, a kutya még segít is neki. *
– Ki vagy te? Miért segítesz nekünk, te dög?! Menj a dolgodra… Biztos Dino küldött, mi?! Vagy a fehér ruhások! Vagy Dino is fehér ruhás… Nem tudjuk, nem tudjuk! * Haját tépi idegességében, ha nem is szó szerint, de annyira mégis, hogy egy idő után felszisszenjen és inkább abbahagyja. *
– Megölték Dinot! Most ő is biztosan fehér ruhás, úgy bizony… * Ezzel lezártnak tekinti ezt a kérdéskört és mivel válasz sem érkezik rá, befejezi saját maga kiásását, majd azt tervezi, hogy feláll. Ekkor azonban ismerős alak jelenik meg és még aranyat is kér. *
– Hehe, hehe! * Igazán mulatságosnak tart valamit, talán épp a pucér fenekű férfit, de Pardennél sosem lehet tudni. *
– Van itt valami értékesebb, hehe… * Majd beszív egy kis levegőt, tüdeje kidomborodik, szájában pedig már formálja is a nyálcsomót, amivel pillanatokon belül megkínálja a felé nyújtott kézfejet. *
– Hová tűntetek?! Hová tűntetek?! * Kiabál az öreg felé, azzal cseppet sem törődve, hogy felébreszt-e valakit éjszakai nyugovójából. *
– Már majdnem elfoglaltuk a várost, amikor mind eltűntetek! A gonosz boszorkány pedig majdnem megölt minket, bizony! * Miközben elpanaszolja a szomorú történetet, szeme benedvesedik, de még mielőtt sírni kezdene, felpattan és elrohan egy sötét sikátorba, vagy romos épületbe. Ott majd kedvére sírhat és elpanaszolhatja bánatait valakinek, aki legalább megérti. A vasvillával nem törődik, ott hagyja a földön. Ami pedig a kutyát illeti… Az sem érdekli már, ha követi, de egészen jól megvan nélküle is, így nem hívogatja. *
~ Elárultak minket! Megint! Bizony, bizony, megint! Gonosz fehér ruhások, pedig már majdnem megöltük őket! Úgy bizony, gonoszok! Gonoszok! ~
231. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-07 20:17:52
Üzenet elküldve: 2019-03-07 20:17:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 305
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Csibészek//
*Érzi, ahogy testén, lábától indulva furcsa, bénuló érzés fut végig. A mágia működik. Először a hallása tompul el, egyre kevésbé hallja a fülsüketítő csivitelést. Látása is elvész, majd gondolatai is tompulni kezdenek. Ahogy sejtette, a lényekeket a fény zavarta meg. Meri remélni, hogy társai is hamar feleszmélnek, tán e denevérszerű bestiák is alábbhagynak a vendégmarasztaló habitussal, ha ők is a sötétbe burkolódznak. A lámpáshoz hasonlóan tudata fénye is kialszik, nem más immáron, csupán egy kőszobor.*
*Érzi, ahogy testén, lábától indulva furcsa, bénuló érzés fut végig. A mágia működik. Először a hallása tompul el, egyre kevésbé hallja a fülsüketítő csivitelést. Látása is elvész, majd gondolatai is tompulni kezdenek. Ahogy sejtette, a lényekeket a fény zavarta meg. Meri remélni, hogy társai is hamar feleszmélnek, tán e denevérszerű bestiák is alábbhagynak a vendégmarasztaló habitussal, ha ők is a sötétbe burkolódznak. A lámpáshoz hasonlóan tudata fénye is kialszik, nem más immáron, csupán egy kőszobor.*
230. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-06 13:31:00
Üzenet elküldve: 2019-03-06 13:31:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 39
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 39
Játékstílus: Megfontolt
//Csibészek//
*Készen áll, hogy megküzdjön a lényekkel, de azok valamiért elkerülik őt. Hármat lát Roddra támadni, és hármat Zeyára. Kilvardot is megtámadták, de mivel az kővé változtatta magát, így neki nem árthatnak. Hogy ne maradjon ki a csatából, kergetni kezdi a lényeket, de mivel azok repülnek és valamiért elkerülik őt nem sok sikerrel kap el egyet sem. A lények kergetőzésében elfárad, ezért nekitámaszkodik egy kőlványnak és azon töpreng vajon miért nem támadtk meg ők, míg másokat igen.*
*Készen áll, hogy megküzdjön a lényekkel, de azok valamiért elkerülik őt. Hármat lát Roddra támadni, és hármat Zeyára. Kilvardot is megtámadták, de mivel az kővé változtatta magát, így neki nem árthatnak. Hogy ne maradjon ki a csatából, kergetni kezdi a lényeket, de mivel azok repülnek és valamiért elkerülik őt nem sok sikerrel kap el egyet sem. A lények kergetőzésében elfárad, ezért nekitámaszkodik egy kőlványnak és azon töpreng vajon miért nem támadtk meg ők, míg másokat igen.*
229. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-05 20:14:06
Üzenet elküldve: 2019-03-05 20:14:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A nagy egyenlőség napja//
//Az önkéntes hangadó//
//Epilógus//
*A kutya felnyikkanva ugrik arrébb, majd kíváncsian és félrebillentett fejjel figyel, de nem mozdul.*
- Vuff! *Ül tomporára, miközben mellső lábaival támasztja meg magát, s hangosan lihegni kezd, nyelve félrecsapva lóg ki szájából.* Vuff, vuff! *Mintha csak válaszolna, majd bizonytalanul közelebb lép, s orrával kezd törleszkedni a férfi hóna alá. Ismét viháncolva elugrik, mikor elzavarják, aztán megint csak vissza. Függetlenül Parden ellenérzéseitől mellső lábaival kezd veszettül kaparni, mikor látja, hogy Pardennek ez az első és legfontosabb. A férfi nem túl mélyen és nem túl nehéz kövek között fekszik, így hamarosan ki tudja magát ásni, kérdéseire azonban választ nem kap. Vérző halántékába olykor belenyilall a fájdalom, de különösképpen nem zavarja. Ha végül nehézkesen, kissé elmacskásodott lábakkal feláll, s körbenéz, egy teljesen más városképet láthat, mint, amikor a városba érkezett. Félig lerombolt látkép, néhol már építkező emberek, elég nagy a nyüzsgés, látszólag Pardennel senki sem foglalkozik. Ahogy nem látható a nőszemély sem, kivel az imént zuhant ki, egy viszonylag takaros erkélyes ház ablakán. Létezett egyáltalán? Vajon a ház ott volt? Vagy csupán Parden elméje űzött csúfságot a férfival? Nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy a kutya jókedvűen ugrálja körbe, s még azzal sem foglalkozik, ha arrébb rúgja. Ritka egy gusztustalan jószág, de játékosnak tűnik. Legalábbis, ahogyan Parden bokáját megcsipkedi olykor. Nem érdekli, hogy a férfi őrült, valahogy azzal sem foglalkozik, hogy talán több személyiség lakozik benne, de nem keres fehér ruhásokat sem, csupán egy egyszerű kutya, látszólag gazdátlanul és szeretetre éhesen.*
- Vuff? *Az ugatás, mintha kérdés lenne, talán azt sugallja, hogyan tovább, s mintha csak válaszként érkezne, egy meztelen fenekű, öreg, vastag szemöldökű, nagy szakállú koldus sétál el a tétován álldogáló Parden és a kutya előtt.*
- Menj már arrébb! *Sipít fel vékony hangján, s fenekét mutogatja.* Inkább adj egy-két aranyat, ahelyett, hogy csak itt bambulsz a sötétben! Teeee... koldusok királya!
*A nap már régen lenyugodott. Még csak szelíd fénykarcai sem karistolják össze a tájat. Helyette csillagok ragyognak az égen, s Pardenre két telihold mosolyog. Az öreg változatlanul tartja a markát, s szemében még némi hízelgés is látható, hiába, aranyért mindent, még őrültektől is. Van, ami soha nem változik, s van, ami soha nem ér véget.*
- Hallooood! Teee! *Mekegi.* Én két aranyért a világot elfoglalom neked! *Néz rá huncut szemekkel.* Koldusok királya! *Nevet fel fejét rázva. De azért kezét még mindig tartja, kitartó egy jószág, csak legalább... pucér feneke ne lenne fényesebb, a holdaknál.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.05 20:14:35
//Az önkéntes hangadó//
//Epilógus//
*A kutya felnyikkanva ugrik arrébb, majd kíváncsian és félrebillentett fejjel figyel, de nem mozdul.*
- Vuff! *Ül tomporára, miközben mellső lábaival támasztja meg magát, s hangosan lihegni kezd, nyelve félrecsapva lóg ki szájából.* Vuff, vuff! *Mintha csak válaszolna, majd bizonytalanul közelebb lép, s orrával kezd törleszkedni a férfi hóna alá. Ismét viháncolva elugrik, mikor elzavarják, aztán megint csak vissza. Függetlenül Parden ellenérzéseitől mellső lábaival kezd veszettül kaparni, mikor látja, hogy Pardennek ez az első és legfontosabb. A férfi nem túl mélyen és nem túl nehéz kövek között fekszik, így hamarosan ki tudja magát ásni, kérdéseire azonban választ nem kap. Vérző halántékába olykor belenyilall a fájdalom, de különösképpen nem zavarja. Ha végül nehézkesen, kissé elmacskásodott lábakkal feláll, s körbenéz, egy teljesen más városképet láthat, mint, amikor a városba érkezett. Félig lerombolt látkép, néhol már építkező emberek, elég nagy a nyüzsgés, látszólag Pardennel senki sem foglalkozik. Ahogy nem látható a nőszemély sem, kivel az imént zuhant ki, egy viszonylag takaros erkélyes ház ablakán. Létezett egyáltalán? Vajon a ház ott volt? Vagy csupán Parden elméje űzött csúfságot a férfival? Nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy a kutya jókedvűen ugrálja körbe, s még azzal sem foglalkozik, ha arrébb rúgja. Ritka egy gusztustalan jószág, de játékosnak tűnik. Legalábbis, ahogyan Parden bokáját megcsipkedi olykor. Nem érdekli, hogy a férfi őrült, valahogy azzal sem foglalkozik, hogy talán több személyiség lakozik benne, de nem keres fehér ruhásokat sem, csupán egy egyszerű kutya, látszólag gazdátlanul és szeretetre éhesen.*
- Vuff? *Az ugatás, mintha kérdés lenne, talán azt sugallja, hogyan tovább, s mintha csak válaszként érkezne, egy meztelen fenekű, öreg, vastag szemöldökű, nagy szakállú koldus sétál el a tétován álldogáló Parden és a kutya előtt.*
- Menj már arrébb! *Sipít fel vékony hangján, s fenekét mutogatja.* Inkább adj egy-két aranyat, ahelyett, hogy csak itt bambulsz a sötétben! Teeee... koldusok királya!
*A nap már régen lenyugodott. Még csak szelíd fénykarcai sem karistolják össze a tájat. Helyette csillagok ragyognak az égen, s Pardenre két telihold mosolyog. Az öreg változatlanul tartja a markát, s szemében még némi hízelgés is látható, hiába, aranyért mindent, még őrültektől is. Van, ami soha nem változik, s van, ami soha nem ér véget.*
- Hallooood! Teee! *Mekegi.* Én két aranyért a világot elfoglalom neked! *Néz rá huncut szemekkel.* Koldusok királya! *Nevet fel fejét rázva. De azért kezét még mindig tartja, kitartó egy jószág, csak legalább... pucér feneke ne lenne fényesebb, a holdaknál.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.03.05 20:14:35
228. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-05 14:29:09
Üzenet elküldve: 2019-03-05 14:29:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Csibészek//
*A kalap miatt nem akar egyelőre elmozdulni a helyéről, és nem igazán lát búvóhelyet sem hirtelen, ahová elhúzódhatna, hiszen a bestiák egyenesen rárepülnek. Mivel kétfelé koncentrál, kevéssé tud törődni azzal, hogy harc helyett lehetne taktikusabb és tehetne megállapításokat. Nem tudja, hogy csakugyan visszatalál-e hozzá a kalap, nem pattan-e meg egy cseppkőoszlopon, ártalmatlanul lehullva a földre, hiszen nem volt meg az a kényelmes lehetősége, hogy próbálgassa a fegyver képességeit. Közrefogják, így inkább igyekszik kitérni, valamint fogyasztani ellenfelei számát, pusztán annyit észre véve, hogy két lépéssel előtte Kilvard kővé dermed, lámpája kialszik, és a kis szörnyek békén hagyják. Hallja persze Rodd dohogását, ám egy szempillantásnál többet nem tud neki szentelni, hiszen maradt még két ellenfele. Továbbra is velük küzd, közben figyelve rá, hogy ha mégis visszatér a kalap, biztonságosan kezelni tudja.*
*A kalap miatt nem akar egyelőre elmozdulni a helyéről, és nem igazán lát búvóhelyet sem hirtelen, ahová elhúzódhatna, hiszen a bestiák egyenesen rárepülnek. Mivel kétfelé koncentrál, kevéssé tud törődni azzal, hogy harc helyett lehetne taktikusabb és tehetne megállapításokat. Nem tudja, hogy csakugyan visszatalál-e hozzá a kalap, nem pattan-e meg egy cseppkőoszlopon, ártalmatlanul lehullva a földre, hiszen nem volt meg az a kényelmes lehetősége, hogy próbálgassa a fegyver képességeit. Közrefogják, így inkább igyekszik kitérni, valamint fogyasztani ellenfelei számát, pusztán annyit észre véve, hogy két lépéssel előtte Kilvard kővé dermed, lámpája kialszik, és a kis szörnyek békén hagyják. Hallja persze Rodd dohogását, ám egy szempillantásnál többet nem tud neki szentelni, hiszen maradt még két ellenfele. Továbbra is velük küzd, közben figyelve rá, hogy ha mégis visszatér a kalap, biztonságosan kezelni tudja.*
227. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-05 13:26:51
Üzenet elküldve: 2019-03-05 13:26:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A könyvtár melege//
*Mosolyogó szemekkel néz a kandalló elől a lányra, majd hirtelen aggodalmára a piszkafát elengedve, elé térdel ijedt tekintettel, s kezét saját két kezével fogja össze.*
- Jajj, Cinn! Én nem akarlak megijeszteni, hisz látod, hogy semmi bajom... *Hirtelen ötlettől vezérelve feláll a lány előtt, majd zubbonyát és ingét gombolja ki, hogy immár csupasz mellkasa tűnjön fel.*
- Nézd... *Bámul lefelé.* Semmi bajom! *Cinn láthatóan megrendült a történtek hatására, s Lyes arcán szégyen pírja fut keresztül, eszébe nem jutott, hogy balga cselekedete a lányon csattan, hisz olyannyira szereti őt, a szíve sajdul belé. Lassan odasétál, majd a lány könyöke alá nyúlva állítja fel, aztán annak jobb kezét, kezével meztelen mellkasára helyezi.*
- Látod? *Suttogja.* Sértetlen, nem látszik rajta semmi, nem történt bajom, kedvesem, de ég a szívem, hogy így aggódsz. *Mosolyodik el, s a lány arcát érinti kézfejével megsimítva azt.* Az én Cinnem. *Bólint, majd lassan gombolkozni kezd, s visszasétál a kandallóhoz. Kellemes a melege, élvezettel törleszkedik mellette, persze az élmény arcán nemesi vonásait nem csúfítja.*
- Érdekes. *Szalad fel homlokára szemöldöke, s Cinn közeledtére, az átlátszó kristályt mutatóujjával értini meg.* Már hideg. *Nevet fel, láthatóan kíváncsian érdeklődik a kő iránt.* Jól mutatna a nyakadban egy kecses láncon. *Pillant fel, s az utolsó pillantaban veszi észre Cinn lesütött tekintetét, mely még egy árnyalattal korábban az ő arcát fürkészte. Úgy rebbennek szét, mint két megzavart gerlepár, holott Mal ezúttal nem zavarta ténykedésüket, mégis, Lyes zavartan krákog egyet öklébe, Cinn pedig hirtelen a szófára ül, s immár a választott könyvbe bukik bele hevesen. Egy pillanatra ismét a lángok közé néz, s immár mosolyogva pillant fel:*
- Akkor? Talán... *De addigra a lány már feláll, s közeledik felé. Engedelmesen ad helyet, s a kandalló mellett kiválasztott helyszín ellen nem érvel, mert valóban tökéletes. Tökéletes miképp a lány tűzvörös haja a lángokkal harmonizál, miképp az indigón megtörő, s visszatükröződő fény a lencsékre zöldes színt varázsol, s miképp Cinn tekintete az elfre néz. Valahogy úgy érzi, a tűz kevés lenne ahhoz, hogy megolvassza hevesen dobogó szívét, de a lány egyetlen pillantása elég hozzá. Mellkasa immár sűrűbben emelkedik fel és le, felkorbácsolódó érzelmeinek lassan nem tud gátat szabni, mit bánja ő, hogy mikor evett utoljára, s mikor érintette bor ajkának szélét. Hallja Cinn szavait, s talán mire eljut aggodalmának kifejezése végére már közbevágva, arcára tapasztott tenyerével cselekszik, s előrehajolva hirtelen csókolja meg, tervei szerint hosszan és szenvedélyesen. Ha viszonzásra talál, másik keze a tűzvörös tincsekbe fúródik, s húzza magához, miközben ajkai a lány ajkait kóstolják nedvesen.*
- Most már jól. *Leheli hosszú pillanatokkal később, mélyen Cinn szemeibe nézve, mikor néhány ujjnyit eltávolodik a lánytól.*
//A könyvtár melege//
*Mosolyogó szemekkel néz a kandalló elől a lányra, majd hirtelen aggodalmára a piszkafát elengedve, elé térdel ijedt tekintettel, s kezét saját két kezével fogja össze.*
- Jajj, Cinn! Én nem akarlak megijeszteni, hisz látod, hogy semmi bajom... *Hirtelen ötlettől vezérelve feláll a lány előtt, majd zubbonyát és ingét gombolja ki, hogy immár csupasz mellkasa tűnjön fel.*
- Nézd... *Bámul lefelé.* Semmi bajom! *Cinn láthatóan megrendült a történtek hatására, s Lyes arcán szégyen pírja fut keresztül, eszébe nem jutott, hogy balga cselekedete a lányon csattan, hisz olyannyira szereti őt, a szíve sajdul belé. Lassan odasétál, majd a lány könyöke alá nyúlva állítja fel, aztán annak jobb kezét, kezével meztelen mellkasára helyezi.*
- Látod? *Suttogja.* Sértetlen, nem látszik rajta semmi, nem történt bajom, kedvesem, de ég a szívem, hogy így aggódsz. *Mosolyodik el, s a lány arcát érinti kézfejével megsimítva azt.* Az én Cinnem. *Bólint, majd lassan gombolkozni kezd, s visszasétál a kandallóhoz. Kellemes a melege, élvezettel törleszkedik mellette, persze az élmény arcán nemesi vonásait nem csúfítja.*
- Érdekes. *Szalad fel homlokára szemöldöke, s Cinn közeledtére, az átlátszó kristályt mutatóujjával értini meg.* Már hideg. *Nevet fel, láthatóan kíváncsian érdeklődik a kő iránt.* Jól mutatna a nyakadban egy kecses láncon. *Pillant fel, s az utolsó pillantaban veszi észre Cinn lesütött tekintetét, mely még egy árnyalattal korábban az ő arcát fürkészte. Úgy rebbennek szét, mint két megzavart gerlepár, holott Mal ezúttal nem zavarta ténykedésüket, mégis, Lyes zavartan krákog egyet öklébe, Cinn pedig hirtelen a szófára ül, s immár a választott könyvbe bukik bele hevesen. Egy pillanatra ismét a lángok közé néz, s immár mosolyogva pillant fel:*
- Akkor? Talán... *De addigra a lány már feláll, s közeledik felé. Engedelmesen ad helyet, s a kandalló mellett kiválasztott helyszín ellen nem érvel, mert valóban tökéletes. Tökéletes miképp a lány tűzvörös haja a lángokkal harmonizál, miképp az indigón megtörő, s visszatükröződő fény a lencsékre zöldes színt varázsol, s miképp Cinn tekintete az elfre néz. Valahogy úgy érzi, a tűz kevés lenne ahhoz, hogy megolvassza hevesen dobogó szívét, de a lány egyetlen pillantása elég hozzá. Mellkasa immár sűrűbben emelkedik fel és le, felkorbácsolódó érzelmeinek lassan nem tud gátat szabni, mit bánja ő, hogy mikor evett utoljára, s mikor érintette bor ajkának szélét. Hallja Cinn szavait, s talán mire eljut aggodalmának kifejezése végére már közbevágva, arcára tapasztott tenyerével cselekszik, s előrehajolva hirtelen csókolja meg, tervei szerint hosszan és szenvedélyesen. Ha viszonzásra talál, másik keze a tűzvörös tincsekbe fúródik, s húzza magához, miközben ajkai a lány ajkait kóstolják nedvesen.*
- Most már jól. *Leheli hosszú pillanatokkal később, mélyen Cinn szemeibe nézve, mikor néhány ujjnyit eltávolodik a lánytól.*
226. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-05 13:10:01
Üzenet elküldve: 2019-03-05 13:10:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 45
Játékstílus: Megfontolt
//Csibészek//
* Mivel mindenki túl messze van, így a közeli cseppkőnek veti a hátát. Persze nem fogja aktívan védeni, de legalább egy részét kitakarja. Gyengébbik kezével útjára engedi a dobótőrt, ami olyan is lesz, amilyen mozgás közben a félhomályba engedett tőrök. Pontatlan, de legalább picit megzavarja az ellent. Kardjával fogadja az érkező bestiákat, az egyiket ketté is szeli, ami sikeresen megzavarja a szomszédját, így a csapást megnyújtva el is löki az undormányt. Sajnos így a mozdulatot végigvíve védtelen marad a jobb oldala, amit ki is használnak. Az utolsó rohamozó dög neki is csapódik, s bár a lendülete még így fájós bokával sem billenti ki egyensúlyából, de a fogait a nadrágon át a combjába mélyeszti. Erre egy szisszenés kíséretében azért elereszt egy káromkodást.*
- Hogy a pirtianesi fakóbőrű mélységi nagybácsikád karistold a mocskos fogaiddal te szárnyas kutyaimitáció. * szakad ki belőle, majd baljával megpróbál ráfogni a dög nyakára, hogy letépje a lábáról. Ha sikerül és van lehetősége a nélkül az oszlophoz csapni a fejét, hogy az idő alatt a másik lecsapjon rá, akkor megteszi, ha nincs akkor szorosan markolja a nyakát, nehogy az ujjába is bele tudjon harapni. Amennyiben a maradék bestia rátámadna, akkor a kardjával igyekszik az előzőhöz hasonlóan felnyársalni. Ha esetleg újabbak csatlakoznának hozzá, akkor az előzőek szerint próbál eljárni, annyi különbséggel, hogy a kardcsapás előtt a támadók felé dobja a baljában lévő testet, hogy megzavarja őket, két oldalról érkező támadás esetén a nagyobb csoportra koncentrálva. Ha marad ideje, gyorsan kipillant a többiek felé, hogyan állnak. Mivel a pillantása csak futó, így azt nem tudja megállapítani, hogy Uzazd ellenfél nélkül van-e, azt viszont konstatálja, hogy a varázsló helyén egy kőszobor áll. *
- Tipikus. * horkant egyet. * - Miért nem lepődöm meg?
* Mivel mindenki túl messze van, így a közeli cseppkőnek veti a hátát. Persze nem fogja aktívan védeni, de legalább egy részét kitakarja. Gyengébbik kezével útjára engedi a dobótőrt, ami olyan is lesz, amilyen mozgás közben a félhomályba engedett tőrök. Pontatlan, de legalább picit megzavarja az ellent. Kardjával fogadja az érkező bestiákat, az egyiket ketté is szeli, ami sikeresen megzavarja a szomszédját, így a csapást megnyújtva el is löki az undormányt. Sajnos így a mozdulatot végigvíve védtelen marad a jobb oldala, amit ki is használnak. Az utolsó rohamozó dög neki is csapódik, s bár a lendülete még így fájós bokával sem billenti ki egyensúlyából, de a fogait a nadrágon át a combjába mélyeszti. Erre egy szisszenés kíséretében azért elereszt egy káromkodást.*
- Hogy a pirtianesi fakóbőrű mélységi nagybácsikád karistold a mocskos fogaiddal te szárnyas kutyaimitáció. * szakad ki belőle, majd baljával megpróbál ráfogni a dög nyakára, hogy letépje a lábáról. Ha sikerül és van lehetősége a nélkül az oszlophoz csapni a fejét, hogy az idő alatt a másik lecsapjon rá, akkor megteszi, ha nincs akkor szorosan markolja a nyakát, nehogy az ujjába is bele tudjon harapni. Amennyiben a maradék bestia rátámadna, akkor a kardjával igyekszik az előzőhöz hasonlóan felnyársalni. Ha esetleg újabbak csatlakoznának hozzá, akkor az előzőek szerint próbál eljárni, annyi különbséggel, hogy a kardcsapás előtt a támadók felé dobja a baljában lévő testet, hogy megzavarja őket, két oldalról érkező támadás esetén a nagyobb csoportra koncentrálva. Ha marad ideje, gyorsan kipillant a többiek felé, hogyan állnak. Mivel a pillantása csak futó, így azt nem tudja megállapítani, hogy Uzazd ellenfél nélkül van-e, azt viszont konstatálja, hogy a varázsló helyén egy kőszobor áll. *
- Tipikus. * horkant egyet. * - Miért nem lepődöm meg?
225. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-05 00:06:43
Üzenet elküldve: 2019-03-05 00:06:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Gyakorlás//
*Lesha visszamegy és kirántja a dárdát a szalmabálából. A két sikeres hajítás és a polgárőrség ötletétől egy kicsit már jobban érzi magát. Sőt szinte bizakodón tekint a dologra, bár csak egy légből-kapott elgondolás az egész és egyáltalán nem biztos, hogy sikerül bármit is megvalósítani belőle, hiszen az istenek útjai kifürkészhetetlenek.*
~ Még egyszer, aztán megyek, átírom a toborzó hirdetést. ~
*Most olyan 50 méternyire távolodik el. A korábbiakhoz hasonlóan fogja lándzsáját, lendít, céloz és dob. A hajítódárda puffanva vágódik a célkörökkel megfestett vesszőfogó közepébe.*
~ Megint eltaláltam. Mozgó célponttal nehezebb lenne. Majd legközelebb elgurítom az állványról a bálát. ~
*A termetes leányzó odasétál és kihúzza lándzsáját, aztán sarkon fordul és visszaindul a piactérre.*
*Lesha visszamegy és kirántja a dárdát a szalmabálából. A két sikeres hajítás és a polgárőrség ötletétől egy kicsit már jobban érzi magát. Sőt szinte bizakodón tekint a dologra, bár csak egy légből-kapott elgondolás az egész és egyáltalán nem biztos, hogy sikerül bármit is megvalósítani belőle, hiszen az istenek útjai kifürkészhetetlenek.*
~ Még egyszer, aztán megyek, átírom a toborzó hirdetést. ~
*Most olyan 50 méternyire távolodik el. A korábbiakhoz hasonlóan fogja lándzsáját, lendít, céloz és dob. A hajítódárda puffanva vágódik a célkörökkel megfestett vesszőfogó közepébe.*
~ Megint eltaláltam. Mozgó célponttal nehezebb lenne. Majd legközelebb elgurítom az állványról a bálát. ~
*A termetes leányzó odasétál és kihúzza lándzsáját, aztán sarkon fordul és visszaindul a piactérre.*
224. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-04 20:39:05
Üzenet elküldve: 2019-03-04 20:39:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//A nagy egyenlőség napja//
//Az önkéntes hangadó//
~ Most vége lesz! Biztos ő a gonosz fehér ruhások gonosz vezetője! Bizony, úgy bizony! Mi leszünk a királyok! ~ * Gondolatainak hirtelen vet véget a becsapódás, majd az azt követő néma feketeség.
~ Ez a szag… ~ Még ebben a kómából felébredt állapotban is hamar társítja a szagot a kutyához. Jó néhány évvel ezelőtt neki is volt egy és nem kötődnek hozzá kellemes emlékei (legalábbis a legmeghatározóbbak nem azok), így riadtan néz fel az őt nyalogató állatra. *
– Dög! Gonosz dög, hess! * Első dolga, hogy megpróbálja kezeivel elhessegetni a jószágot, csak ezután jön rá, hogy ennél van nagyobb problémája is. *
– Mi nyertünk? * Megpróbál felülni és, ha ez sikerül is, hamar tapasztalnia kell, hogy ennél tovább nem jut egykönnyen. *
– Tűnj már innen, gonosz dög… * Suttogja maga elé, majd megpróbálja elpakolni magáról a törmeléket. Ennél jobb ötlete ugyanis nincs, ez tűnik számára a legjobb döntésnek. *
– Annyiszor megmondtuk, bizony! Hess innen, te dög! Hehe, dög, hehe… Miattad van ez is. Minden! Nem, nem, nem! A dög, ő miatta. De a boszorkány hová tűnt? Gonosz fehér ruhások, biztosan meghaltak mind. Királyok lettünk, bizony. Majd elmondjuk Dinogennek, hehe! Megöljük, úgy bizony! Ronda dög, hehe… * Egészen kellemes monológot (?) folytat, miközben próbál kiszabadulni. Vérző halántékának nem tulajdonít különösebb jelentőséget, míg fájó fejének annál inkább, de talán épp ezzel a csevegéssel próbálja elterelni a figyelmét a fájdalomról. *
//Az önkéntes hangadó//
~ Most vége lesz! Biztos ő a gonosz fehér ruhások gonosz vezetője! Bizony, úgy bizony! Mi leszünk a királyok! ~ * Gondolatainak hirtelen vet véget a becsapódás, majd az azt követő néma feketeség.
~ Ez a szag… ~ Még ebben a kómából felébredt állapotban is hamar társítja a szagot a kutyához. Jó néhány évvel ezelőtt neki is volt egy és nem kötődnek hozzá kellemes emlékei (legalábbis a legmeghatározóbbak nem azok), így riadtan néz fel az őt nyalogató állatra. *
– Dög! Gonosz dög, hess! * Első dolga, hogy megpróbálja kezeivel elhessegetni a jószágot, csak ezután jön rá, hogy ennél van nagyobb problémája is. *
– Mi nyertünk? * Megpróbál felülni és, ha ez sikerül is, hamar tapasztalnia kell, hogy ennél tovább nem jut egykönnyen. *
– Tűnj már innen, gonosz dög… * Suttogja maga elé, majd megpróbálja elpakolni magáról a törmeléket. Ennél jobb ötlete ugyanis nincs, ez tűnik számára a legjobb döntésnek. *
– Annyiszor megmondtuk, bizony! Hess innen, te dög! Hehe, dög, hehe… Miattad van ez is. Minden! Nem, nem, nem! A dög, ő miatta. De a boszorkány hová tűnt? Gonosz fehér ruhások, biztosan meghaltak mind. Királyok lettünk, bizony. Majd elmondjuk Dinogennek, hehe! Megöljük, úgy bizony! Ronda dög, hehe… * Egészen kellemes monológot (?) folytat, miközben próbál kiszabadulni. Vérző halántékának nem tulajdonít különösebb jelentőséget, míg fájó fejének annál inkább, de talán épp ezzel a csevegéssel próbálja elterelni a figyelmét a fájdalomról. *
223. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-04 16:14:29
Üzenet elküldve: 2019-03-04 16:14:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 121
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Gyakorlás//
*Lesha ide-oda mozgatva húzza ki lándzsáját a vesszőfogó állványból. Kettős érzésekkel pillant körbe az enyészet helyszínén. Egyik szemével a múltból tekint a városrészre. Másik szemével a jelenből néz végig a romokon. Bánat, harag, bizalmatlanság, öröm, tettvágy, magabiztosság érzései ambivalens elegyként munkálnak lelkében. Sóhajtva sétál hátrébb, hogy folytassa a gyakorlást. Olyan 40 méternyire áll meg. Mindeközben tovább pörögnek a gondolatai.*
~ Mit tehetnék, nem tudom. Romokból várat építeni… az idő megy, és minden változik. ~
*Felemeli lándzsáját, ismételten többször meglendíti a feje mellett, félszemmel céloz. Közben felötlik benne egy ötlet.*
~ A toborzó levelem… átírhatnám és megpróbálhatnék az összeverbuváltakkal egy polgárőrséget felállítani. Ha Arthenior vezetőségének hatalma valamilyen formában megszilárdulna, a polgárőrségből akár később még újra is szervezhetik a városőrséget. ~
*Lesha is érzi, hogy ez az elgondolás némiképpen nagyszabású és légből-kapott.*
~ Meg kell próbálni. Végül is csak a levegő és a kalandorok városában vagyok. ~
*Nagy lendülettel vállból és az egész törzsét belevíve a hajítja el szeretett lándzsáját, ami sikeresen ismét eltalálja a célt.*
*Lesha ide-oda mozgatva húzza ki lándzsáját a vesszőfogó állványból. Kettős érzésekkel pillant körbe az enyészet helyszínén. Egyik szemével a múltból tekint a városrészre. Másik szemével a jelenből néz végig a romokon. Bánat, harag, bizalmatlanság, öröm, tettvágy, magabiztosság érzései ambivalens elegyként munkálnak lelkében. Sóhajtva sétál hátrébb, hogy folytassa a gyakorlást. Olyan 40 méternyire áll meg. Mindeközben tovább pörögnek a gondolatai.*
~ Mit tehetnék, nem tudom. Romokból várat építeni… az idő megy, és minden változik. ~
*Felemeli lándzsáját, ismételten többször meglendíti a feje mellett, félszemmel céloz. Közben felötlik benne egy ötlet.*
~ A toborzó levelem… átírhatnám és megpróbálhatnék az összeverbuváltakkal egy polgárőrséget felállítani. Ha Arthenior vezetőségének hatalma valamilyen formában megszilárdulna, a polgárőrségből akár később még újra is szervezhetik a városőrséget. ~
*Lesha is érzi, hogy ez az elgondolás némiképpen nagyszabású és légből-kapott.*
~ Meg kell próbálni. Végül is csak a levegő és a kalandorok városában vagyok. ~
*Nagy lendülettel vállból és az egész törzsét belevíve a hajítja el szeretett lándzsáját, ami sikeresen ismét eltalálja a célt.*
222. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-04 15:40:16
Üzenet elküldve: 2019-03-04 15:40:16
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 932
OOC üzenetek: 97
Játékstílus: Szelíd
//A nagy egyenlőség napja//
//Az önkéntes hangadó//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A zuhanás nem tarthat olyan sokáig, mint, ahogy azt Parden érezheti. A nő biztosra ment és függetlenül a gyomrába szúródó vasvillától, melynek hegye már a hátán jön ki kemény kezekkel ragadja meg a férfi grabancát. Nem lehet tudni, hogy valójában ő ugrott-e, vagy a lendület kapta el, de tény, ami tény, hogy Parden nem sokat tehetett ellene, így felesleges önmagát hibáztatnia. A levegőben nincs idő forgásra, egyértelműen a nő van alul, s erre még a férfi is figyel. Eltorzult tekintetében lassan kihunyó fény megragadhat Parden elméjében, miképp velőtrázó sikolya is, ami más helyzetben valószínűleg felverné az utcát, ez esetben azonban az utca marad néma és üres. Akkor is amikor hirtelen becsapódnak a kövezetbe, s a férfi azonnal elájul, ahogyan a feje előrenyaklik és a nőbe fejel elemi erővel.*
*Csend. Némaság. Majdnem. Ha ez a lefetyelő hang ne lenne, egész kellemes is lehetne. Maga alatt a kemény kövezetet érzi, háta mögött hasonlóan. Arcán folyik a nyál és érdes, folyamatos súrlódások szakítják meg a békés pihenést. Bűzt is érez, bár kérdés, hogy számára ez bűznek tekinthető, mert orrát és arcát nem csak érdes érintések, hanem bűzlő lehelet is éri. A feje majd szét szakad, ha halántékához nyúl, vékony patakban folyik belőle a vér. Parden lassan magához tér, s az első, amit észrevehet, az egy nagyra tátott, telifogazott, vigyorgó kutyaszáj, melyből oldalra csapva lóg ki a hosszú, rózsaszín nyelv. A kutya szemlátomást vigyorog, mit vigyorog, röhög. Nyelve hegyéről vékony csíkban csorog a nyál. Egyszerű, rövid szőrű, fekete, fajtája talán utcakörnyéki keverék. De nem ez az egyetlen meglepetés. Parden alatt nyoma sincs nőnek, vagy úgy általában egyetlen személynek sem. Vasvillája tőle távol, a hegye patyolattiszta, nem véres. Ami talán még hozzájárulhat kényes helyzetéhez, hogy derekától lefelé súly nehezedik rá, mert törmelék alatt fekszik. Éjszaka van, meglehetősen hűvös éjszaka. A súlyhoz az is hozzájárul, hogy a kutya, a Pardent beborító törmeléken áll, onnan nyalogatja a képét. Körötte félig leomlott falak, tető nélkül, a sarokban talán egy-két bútor maradványa is felfedezhető. Egy néhai házban fekszik, ez biztos. Ahogy az is, hogy valami fejét érte, s a cserepes ajkaiból és korgó gyomrából arra következtethet, hogy bizony nem most történt az, ami érte.*
//Az önkéntes hangadó//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A zuhanás nem tarthat olyan sokáig, mint, ahogy azt Parden érezheti. A nő biztosra ment és függetlenül a gyomrába szúródó vasvillától, melynek hegye már a hátán jön ki kemény kezekkel ragadja meg a férfi grabancát. Nem lehet tudni, hogy valójában ő ugrott-e, vagy a lendület kapta el, de tény, ami tény, hogy Parden nem sokat tehetett ellene, így felesleges önmagát hibáztatnia. A levegőben nincs idő forgásra, egyértelműen a nő van alul, s erre még a férfi is figyel. Eltorzult tekintetében lassan kihunyó fény megragadhat Parden elméjében, miképp velőtrázó sikolya is, ami más helyzetben valószínűleg felverné az utcát, ez esetben azonban az utca marad néma és üres. Akkor is amikor hirtelen becsapódnak a kövezetbe, s a férfi azonnal elájul, ahogyan a feje előrenyaklik és a nőbe fejel elemi erővel.*
*Csend. Némaság. Majdnem. Ha ez a lefetyelő hang ne lenne, egész kellemes is lehetne. Maga alatt a kemény kövezetet érzi, háta mögött hasonlóan. Arcán folyik a nyál és érdes, folyamatos súrlódások szakítják meg a békés pihenést. Bűzt is érez, bár kérdés, hogy számára ez bűznek tekinthető, mert orrát és arcát nem csak érdes érintések, hanem bűzlő lehelet is éri. A feje majd szét szakad, ha halántékához nyúl, vékony patakban folyik belőle a vér. Parden lassan magához tér, s az első, amit észrevehet, az egy nagyra tátott, telifogazott, vigyorgó kutyaszáj, melyből oldalra csapva lóg ki a hosszú, rózsaszín nyelv. A kutya szemlátomást vigyorog, mit vigyorog, röhög. Nyelve hegyéről vékony csíkban csorog a nyál. Egyszerű, rövid szőrű, fekete, fajtája talán utcakörnyéki keverék. De nem ez az egyetlen meglepetés. Parden alatt nyoma sincs nőnek, vagy úgy általában egyetlen személynek sem. Vasvillája tőle távol, a hegye patyolattiszta, nem véres. Ami talán még hozzájárulhat kényes helyzetéhez, hogy derekától lefelé súly nehezedik rá, mert törmelék alatt fekszik. Éjszaka van, meglehetősen hűvös éjszaka. A súlyhoz az is hozzájárul, hogy a kutya, a Pardent beborító törmeléken áll, onnan nyalogatja a képét. Körötte félig leomlott falak, tető nélkül, a sarokban talán egy-két bútor maradványa is felfedezhető. Egy néhai házban fekszik, ez biztos. Ahogy az is, hogy valami fejét érte, s a cserepes ajkaiból és korgó gyomrából arra következtethet, hogy bizony nem most történt az, ami érte.*
221. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2019-03-04 00:25:14
Üzenet elküldve: 2019-03-04 00:25:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//A nagy egyenlőség napja//
// Az önkéntes hangadó //
* A külvilággal nem sokat törődik, de szerencsére nincs is rá nagy szükség. Úgy látszik mindannyian a boszorkány bűvköre alatt állnak, így akár növények is lehetnének, akkor sem érzékelnének többet a jó és a rossz küzdelméből, ami szemük előtt zajlik. Hogy ki kicsoda, az vitatható, de nem is ez a lényeg. *
– Gonosz fehér ruhások, bizony! Ti öltétek meg Dinot! Gonoszok! * Hangjában azonban nem a fájdalom tükröződik vissza, inkább a harag és mellé társul még valami különleges. Mintha azzal küzdene, hogy ne röhögje el magát. Végül mégis kitör belőle. *
– Hehe, megöltétek! ~ De meg is érdemelte, hehe… Elárult minket! ~ Bizony, úgy volt! * Közben vészesen közeledik az ablak, a nő pedig ravasz cselhez folyamodik. Ugyanis amikor elhangzik a szájából, hogy mindketten meg fognak halni, egy pillanatra lejjebb ereszti a fegyvert. Azt hiszi, valami meggyőző érvvel fog előállni, ám ehelyett egyszerűen magával rántja szegény Pardent. Neki az első dolga, hogy megpróbál az ablakpárkányba kapaszkodni, ám alighanem lekési, így kezdődhet a mélyrepülés. Nincs sok tapasztalata e téren, így amit tesz, azt is csak az ösztönei súgják. Megpróbál minél közelebb húzódni a zuhanó nőhöz és, ha lehetősége van rá, szorosan átkarolja. Persze nem azért, mert hirtelen megbánta tetteit, vagy beleszeretett, hanem, hogy ne tudjon kapálózni és, hogy felfogja a becsapódás erejét. Közben Parden fejében csak úgy kavarognak a különböző gondolatok. *
// Az önkéntes hangadó //
* A külvilággal nem sokat törődik, de szerencsére nincs is rá nagy szükség. Úgy látszik mindannyian a boszorkány bűvköre alatt állnak, így akár növények is lehetnének, akkor sem érzékelnének többet a jó és a rossz küzdelméből, ami szemük előtt zajlik. Hogy ki kicsoda, az vitatható, de nem is ez a lényeg. *
– Gonosz fehér ruhások, bizony! Ti öltétek meg Dinot! Gonoszok! * Hangjában azonban nem a fájdalom tükröződik vissza, inkább a harag és mellé társul még valami különleges. Mintha azzal küzdene, hogy ne röhögje el magát. Végül mégis kitör belőle. *
– Hehe, megöltétek! ~ De meg is érdemelte, hehe… Elárult minket! ~ Bizony, úgy volt! * Közben vészesen közeledik az ablak, a nő pedig ravasz cselhez folyamodik. Ugyanis amikor elhangzik a szájából, hogy mindketten meg fognak halni, egy pillanatra lejjebb ereszti a fegyvert. Azt hiszi, valami meggyőző érvvel fog előállni, ám ehelyett egyszerűen magával rántja szegény Pardent. Neki az első dolga, hogy megpróbál az ablakpárkányba kapaszkodni, ám alighanem lekési, így kezdődhet a mélyrepülés. Nincs sok tapasztalata e téren, így amit tesz, azt is csak az ösztönei súgják. Megpróbál minél közelebb húzódni a zuhanó nőhöz és, ha lehetősége van rá, szorosan átkarolja. Persze nem azért, mert hirtelen megbánta tetteit, vagy beleszeretett, hanem, hogy ne tudjon kapálózni és, hogy felfogja a becsapódás erejét. Közben Parden fejében csak úgy kavarognak a különböző gondolatok. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2112-2131