//Temetetlen múlt//
//Gwaeren, Grim, Morak//
*A parancsnok, vagy kicsoda elindul, hogy felderítse a környéket. Gwaeren alapvetően Morakot követi, mivel szimpatikus neki, hogy a törpének fel van vágva a nyelve, és amit mond, azzal is beljebb vannak, mintha csak toporognának búvóhelyükön, a sötétben virradatig. A hirtelen természetük miatt mindig értékelte ezt a népet, most viszont különösen díjazza, hogy kettejükkel is egy csapatba került. Amikor Grük visszatér, a lány is érdeklődve fordul meg, és lép közelebb, hogy meghallgassa mondandóját, és a térképen is lássa, amit kell. Kellemes izgalom bizsergeti gyomrát a gondolatra, hogy már azok is megvannak, akinek el kell nyesni a torkát. Szokatlan módon az érzés olyan, mint amikor ma délután a Wegtoreni Kalmár pincére elé tette a sült halat. A fő fogás az asztalon. A lelke mélyén csak azt sajnálja, hogy nem az első bejárat felől támadnak – egyedül a hátsó ajtós megoldás kellemes sunyisága vigasztalja.*
- Lándzsás kerítés… *Motyogja. Arról már most le kell mondania, hogy csak úgy átcikkan fölötte. Cha'yss és ez a Grük azonban határozottságukkal bizalomkeltőek a maguk módján, még ha Gwaeren egyiket sem ismeri, hogy megerősítést kapjon erről.*
- Hát akkor mindenkinek sok sikert. *Mondja a csoport többi tagjának. Egyértelmű, hogy ők az ellenkező irányba mennek majd, mint a másik csapat, és az is, hogy a házat a hátsó része felől közelítik majd meg, logikus módon. Ezután pedig nem marad más, mint lopakodni. A lány kihúzza kisebbik tőrét, és lefelé fordítva a hegyét marokra fogja a fegyvert. Dobálni vagy nyesni tökéletes, ha netán rajtakapják őket. Folytatja az előre eltervezett logikát, mindig fülel a neszekre, és csak akkor halad tovább, ha elég önbizalmat nyert róla, hogy lehet. Ilyen életbevágó kérdésekben nem számít holmi frissen jött csapattársak megérzéseire. Ha a küldetés végén elkaparják, legalább a saját döntéseiért tegyék. Addig meg legfeljebb lemarad, na bumm.
Nem jutnak azonban messzire, és Morak ismerteti a tervet. Gwaeren kételkedik benne, hogy az ellenséges csapat nyílt harcba bocsátkozna az ellenféllel, ahhoz túl kevesen vannak. Kivétel ez alól a kutya. Benne a lány nem bízik, elárulhatja a tervüket.*
- Nekem jó így. Mögöttetek leszek, és fedezem a csapatot, nehogy valaki hátulról megcsípjen minket. *Mondja komolyan. Igazából csak nem akarja másra bízni a saját maga védelmét. A többiekért pedig egyáltalán nem aggódik – az ő olvasatában legalább olyan indokolatlanul öngyilkos dolog volt beszállniuk ebbe, mint neki. Ő bajuk.*
- Nincs. *Feleli a kérdésre kurtán. Valószínűleg a tőr a kezében elég beszélő, hogy nem válogat az eszközök közül, ha feltartóztatnák őket az akcióban. Persze továbbra is alapos odafigyeléssel, körültekintéssel oson a törpék mögött. Ha elérik a lehetséges bejáratot, Gwaeren igyekszik a lehető legrejtettebb fedezékbe helyezkedni. Várnak. De jól teszik: először a bejárat felől kell csapnia az igazság kalapácsának. Közben a lány megpróbálja kivenni, vagy fülelve kitalálni, van-e hátul is valami jele járőröknek, akik esetleg az épület takarásában eddig elkerülhették Grük figyelmét.*