Arthenior - Romváros és Meredély
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 50 (981. - 1000. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1000. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:16:12
Üzenet elküldve: 2020-04-17 20:16:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Romos emlékek//
- Lehet, hogy titeket keresett, azért jött ide? *ad hangot a gondolatnak, ami valószínűleg a lány fejében is motoszkálhat* Remélem, nem hitte, hogy ti mind... *jegyzi meg szomorúan a gondolatra, hogy a férfi esetleg a rokonok hiányát a házban esetleg úgy értelmezte, mind életüket vesztették a lázadás során. Ennél több spekulációra azonban nem marad idő, hiszen rövid útjuknak hamar vége szakad. Nem is a szoba lepusztult állapota az, ami először megrázza, ahogy a helyiségbe érnek, hanem a tömény alkoholgőz, ami belengi a szobát, így feltűnés nélkül, ha már hellyel kínálják, megpróbál egy, az ablak közelében lévő ülőalkalmatossághoz araszolni, hátha elcsíphet valami frissebb légáramlatot, mielőtt már a szoba levegőjétől elmámorosodik, Ephemiához hasonlóan visszautasítva az ajánlatot, hogy folyékony formában is találkozzon bármiféle itallal. Miközben a széken ülve a törpéket hallgatja, furcsa mélabú kezd úrrá lenni rajta. ~Csodás lehetett egykor ez az egész ház!~ gondolja szomorúan, ahogy egy letűnt kor emlékei közt társalognak éppen. A szoba egykori berendezése, már amennyi megmaradt belőle, mérhetetlen gazdagságról és kifinomult ízlésről árulkodik, egy olyan család életéről, ami jobb sorsa volt érdemes, mint ami végül jutott neki. Az efelett érzet fájdalom az arcára van írva, bár halvány mosollyal igyekszik leplezni érzelmeit, hogy ne tegye még nehezebbé Ephemia számára a viszontlátást. Biztos benne, a lánynak még nehezebb szembesülnie vele, hogy mi lett egykori otthonával, és kiknek a kezébe került. ~Bár, ha úgy vesszük, tulajdonképpen még mindig a d'Aquista család fennhatósága alatt áll ez a hely... ~érvel magában, ahogy egyre több mindent tudnak meg a törpéktől. Nem lepi meg, hogy Tzetze és az asszonya nem túl boldogok a hír hallatán, hogy nem hozták az oly hőn áhított lila selyemruhát, az viszont igen, hogy a lány habozás nélkül lemond olyannyira szeretett kabátjáról, a családja iránt érzett szeretet jeleként értékelve a tettet*
- Azt mondtátok, két hete láttátok, ugye? *kotyog közbe, mikor Joran látogatásaira terelődik a szó* Esetleg tudjátok, hogy mikor jön legközelebb? Előre megbeszélt időpontokban szokott jönni, vagy váratlanul érkezik? *érdeklődik a részletek felől, hátha esetleg megtudhatnak még valamit Ephemia nagybátyjáról*
- Honnan hozza a holmikat, amikkel kereskedtek vele? És hogy adjátok le neki a rendelést? Tudjátok, hol lehet utolérni, mikor nincs a Kúriában? *folytatja tovább a kérdezősködést, remélve, hogy a törpék nem veszik majd rossz néven a kíváncsiskodását. Úgy tűnik, a pár nem igazán van tisztában vele, mik azok az információk, amik a hasznukra lennének, vagy segíthetnék őket, hogy többet megtudjanak Joran terveit és hollétét illetően, így úgy véli, célszerű lehet egy kis faggatódzás néhány elcsípett információmorzsa után. Hogy aztán Ephemia mit kezd ezzel a tudással, már ha egyáltalán kapnak valami választ, azt a lányra bízza. Ha esetleg úgy döntene, rég látott nagybátyja nyomába ered, vagy megvárja, míg visszatér a családi otthonba, ő szívesen segíti mindenben, már amennyiben Ephemia igényt tart a társaságára, hiszen ő a helyében mindent megtenne, hogy találkozhasson még életben maradt rokonaival. ~Talán még az apámmal is~ teszi hozzá csak gondolatban, míg a pecsétgyűrűt vizslatja, amit Joran hagyott a törpékre*
- Igazán köszönjük a segítséget. *biccenti meg fejét a törpék felé, amiért hajlandóak teljesíteni Ephemia kérését, miközben a lány nyomában ő is feláll, készen rá, hogy kövesse, amerre menni szeretne*
- Persze, csak nyugodtan. *bólint mosolyogva Ephemia szavaira. Most, hogy sikerült tisztázni a félreértéseket, és senki nem készül bántani senkit, nyugodt szívvel marad a házban, ameddig csak a lány szeretné.*
- Lehet, hogy titeket keresett, azért jött ide? *ad hangot a gondolatnak, ami valószínűleg a lány fejében is motoszkálhat* Remélem, nem hitte, hogy ti mind... *jegyzi meg szomorúan a gondolatra, hogy a férfi esetleg a rokonok hiányát a házban esetleg úgy értelmezte, mind életüket vesztették a lázadás során. Ennél több spekulációra azonban nem marad idő, hiszen rövid útjuknak hamar vége szakad. Nem is a szoba lepusztult állapota az, ami először megrázza, ahogy a helyiségbe érnek, hanem a tömény alkoholgőz, ami belengi a szobát, így feltűnés nélkül, ha már hellyel kínálják, megpróbál egy, az ablak közelében lévő ülőalkalmatossághoz araszolni, hátha elcsíphet valami frissebb légáramlatot, mielőtt már a szoba levegőjétől elmámorosodik, Ephemiához hasonlóan visszautasítva az ajánlatot, hogy folyékony formában is találkozzon bármiféle itallal. Miközben a széken ülve a törpéket hallgatja, furcsa mélabú kezd úrrá lenni rajta. ~Csodás lehetett egykor ez az egész ház!~ gondolja szomorúan, ahogy egy letűnt kor emlékei közt társalognak éppen. A szoba egykori berendezése, már amennyi megmaradt belőle, mérhetetlen gazdagságról és kifinomult ízlésről árulkodik, egy olyan család életéről, ami jobb sorsa volt érdemes, mint ami végül jutott neki. Az efelett érzet fájdalom az arcára van írva, bár halvány mosollyal igyekszik leplezni érzelmeit, hogy ne tegye még nehezebbé Ephemia számára a viszontlátást. Biztos benne, a lánynak még nehezebb szembesülnie vele, hogy mi lett egykori otthonával, és kiknek a kezébe került. ~Bár, ha úgy vesszük, tulajdonképpen még mindig a d'Aquista család fennhatósága alatt áll ez a hely... ~érvel magában, ahogy egyre több mindent tudnak meg a törpéktől. Nem lepi meg, hogy Tzetze és az asszonya nem túl boldogok a hír hallatán, hogy nem hozták az oly hőn áhított lila selyemruhát, az viszont igen, hogy a lány habozás nélkül lemond olyannyira szeretett kabátjáról, a családja iránt érzett szeretet jeleként értékelve a tettet*
- Azt mondtátok, két hete láttátok, ugye? *kotyog közbe, mikor Joran látogatásaira terelődik a szó* Esetleg tudjátok, hogy mikor jön legközelebb? Előre megbeszélt időpontokban szokott jönni, vagy váratlanul érkezik? *érdeklődik a részletek felől, hátha esetleg megtudhatnak még valamit Ephemia nagybátyjáról*
- Honnan hozza a holmikat, amikkel kereskedtek vele? És hogy adjátok le neki a rendelést? Tudjátok, hol lehet utolérni, mikor nincs a Kúriában? *folytatja tovább a kérdezősködést, remélve, hogy a törpék nem veszik majd rossz néven a kíváncsiskodását. Úgy tűnik, a pár nem igazán van tisztában vele, mik azok az információk, amik a hasznukra lennének, vagy segíthetnék őket, hogy többet megtudjanak Joran terveit és hollétét illetően, így úgy véli, célszerű lehet egy kis faggatódzás néhány elcsípett információmorzsa után. Hogy aztán Ephemia mit kezd ezzel a tudással, már ha egyáltalán kapnak valami választ, azt a lányra bízza. Ha esetleg úgy döntene, rég látott nagybátyja nyomába ered, vagy megvárja, míg visszatér a családi otthonba, ő szívesen segíti mindenben, már amennyiben Ephemia igényt tart a társaságára, hiszen ő a helyében mindent megtenne, hogy találkozhasson még életben maradt rokonaival. ~Talán még az apámmal is~ teszi hozzá csak gondolatban, míg a pecsétgyűrűt vizslatja, amit Joran hagyott a törpékre*
- Igazán köszönjük a segítséget. *biccenti meg fejét a törpék felé, amiért hajlandóak teljesíteni Ephemia kérését, miközben a lány nyomában ő is feláll, készen rá, hogy kövesse, amerre menni szeretne*
- Persze, csak nyugodtan. *bólint mosolyogva Ephemia szavaira. Most, hogy sikerült tisztázni a félreértéseket, és senki nem készül bántani senkit, nyugodt szívvel marad a házban, ameddig csak a lány szeretné.*
999. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-17 11:12:49
Üzenet elküldve: 2020-04-17 11:12:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Romos emlékek//
- Régen ott lakott, igen, illetve ott is. Fogalmam sincs, mit keres errefelé. A lázadás előtt találkoztam vele csak, azóta nem.
*Megannyi kérdés motoszkál most a fejében, miközben a vezértörpe és asszonya után koslatnak. Ha Joran valóban életben van, akkor miért nem kereste őt és két fivérét soha? Vagy épp kereste, de nem találta őket? Esetleg pont, hogy nem akarta megtalálni őket a thargoknál? Se egy levél, semmi. Talán most közelebb kerül a válaszhoz. A rövidke séta a valamikori fogadószobában ér véget. A törpe valahogy ráérezhetett eme helyiség eredeti funkciójára. Ajtó természetesen ezen sincs. Átlépvén a küszöböt, rögtön megcsapja az átható piaszag. A valaha volt díványok közül már egyik sem maradt meg, ülőalkalmatosság gyanánt helyettük ládák és mindenféle, széknek csak hatalmas jóindulattal nevezhető tákolmányok szolgálnak. Az ablakok törpefejmagasságig be vannak deszkázva. A régi dekorációknak, függönyöknek immáron hűlt helye, és a kandallóban is láthatólag már rég nem égett semmi. Ephemia kicsit elszomorodik.*
- Üljötek lö. *Szól a főtörpe, helyet foglalva az egyik ládikón, a törpenő mellett.* Ital?
*Elutasítja az udvarias ajánlatot. A törpe folytatja.*
- Növem Tzetze. Ő növe... *Asszonyára néz.* Tzetzylia. Dö hővnak űgy ös, högy a Cöcölőgy.
*A törpe, kiről Eff megtudta, hogy ő a Cecelégy, meghúzza az alkoholos üveget, majd újra böffent egyet. Tzetzylia felkuncog.*
- Nös? Höztatök löila sölyömrühát? Tzetzylia ááállandőüan ömlögöti.
- Sajnálom, de nem hoztam.
- Dö hát nöm azt möndtad...
- Csak beszélni szerettem volna kegyeddel Joranról, ha már ide tévedtünk.
*Tzetze idegesen rácsap térdének kalácsára, ami után feláll, és felkurjant, mint az éhes szopósborjú délidőben.*
- MÖÖÖÖÖH!
- Tzetze! *Ekkor a törpeasszonyság szól rá. Beszédben Effi nem vél felfedezni semmi Cecelégy-féle idegen akcentust.* Üljél le! Rosszat tesz neked, ha ideges leszel. Emlékszel, mit mondott a kuruzsló a legutóbb is?
- Ögen, ögen, ködvesem. Csak sömmi ödögösködés. *Tzetze sóhajtozva visszaül a helyére, és a két jövevényre tekint.* Szöüval. Mit akartök?
- Csak beszélgetni. Nem Joran bácsikám küldött. Valójában pont, hogy nem találkoztam vele egyszer sem, mióta el kellett menekülnöm innen. A családom annyira szétszéledt... Hogy igazából minden hírnek örülnék.
- Möért möndanéik el neköd börmit is?
- Aha. Mi kell?
*Tzetze összeráncolja a homlokát, s hol kettejükre, hol Tzetzyliára néz. Szinte hallani, ahogy csikorognak fejében a fogaskerekek; ahogy azt is hallani, amint megállnak, s a törpe pofája kivirul.*
- Nös... Ha mán nöncs löila sölyömrüha, akkör a kabát.
*Effi a törpével ellentétben nem gondolkodik sokat. Leveti magáról az igen drága prémkabátot, és átnyújtja a Cecelégynek. Tzetze röhögve veszi el, megsimogatja, végül pedig Tzetzyliának adja át. A törpeasszony sikítozva veszi el a ruhadarabot, és odaszalad a fal mellé állított hajszálrepedéses tükörhöz, hogy felvehesse azt és gyönyörködhessen magában. Tzetze vigyorogva nézi.*
- Öj, ő az éin kis csöröbögaram. Na dö, möt akarsz tüdni?
- Mindent.
*A törpevezér, kinek élete párja immáron egy túlméretezett prémkabátban flangál a tükör előtt, meghúzza újból az italosüveget, mielőtt beszélni kezdene.*
- Tzetze vagyök, a högyökből. A klánömmal gyöttöm idö Arthöniörba, öt körök esztöndöjö. Ittön tanáltam mög élötöm párját is, ittön telöpödött lö a klánöm a Szegéinynegyödben. ÉIN VAGYÖK A NAGY TZETZE...
*Ephemia sóhajt. Úgy érzi, hosszú monológnak néznek elébe Navával, amikor is Tzetzylia közbevág, még mindig a tükör előtt billegetve magát.*
- Jaj kedvesem, ne untasd a vendégeinket ezzel. A kereskedőről beszéljél, az érdekli őket!
- Höh! Jöl van, jöl van. Töhát, a lázadás ütán pár hattal gyött ez a Jöran. Tüdta, högy ittön van a klánöm a várösban. Mögállapödtünk. Ő jön mindön hőnapban, és fizöt, jőü sökat. Mi csörébe ittön vögyünk a házában és mögvédjük, ami méig maradt bölőle.
- Tehát. *Nyekken meg Eff.* Joran fizet nektek, ti pedig cserébe... Itt vagytok?
- Öhöm.
- És nem mondta, hogy miért? Miért fontos neki még mindig ez a kúria?
*Tzetze újból szólna, de ekkor Tzetzylia - akinek valószínűleg nem ez a leánykori neve - ecseteli tovább a körülményeket.*
- Ó, az a Joran nagyon titokzatos ember ám! Nem beszél sokat. Nem tudunk róla semmit. Azt mondta, kell neki még ez a ház, hogy tervei vannak vele. De hát mi nem kérdezősködünk sokat. Meg hát ez nem aranyélet? Busásan megfizetnek, hogy egy kúriában lakjak!
- És tényleg fizet nektek? Mármint minden hónapban jön személyesen, és fizet? Pontosan azt az összeget, amiben megállapodott a klánotokkal?
- Igen. Néha tudunk vele kereskedni is...
- HÖ! Höz möndég fögyvört, rühát, éitölt. Ölyankör pörsze möndig löveszi az árüket a fizötésből, ha köll nökünk völömi pörtéka. *Köp egyet oldalra.*
- Értem. Tudtok még valamit mondani róla? Bármit. Hogy mondott-e valamit, észrevettetek-e valamit?
*Tzetze megrántja a vállát, Tzetzylia úgyszintén. ~Persze, miért is kötne bizalmas információkat részeg törpék orrára?~ Nem minden Aquista olyan balga, mint Ephemia. És feltehetően minden Aquista többet tud vagy tudott nála a család ügyeiről.*
- Miért bíztok benne ennyire?
- Ügyan azőrt, amöért tö bö mörsz köslatni egy törpebarlangba; vagyös möért ne? Aműgy jőü ököm van rá. *Tzetze előhúz a zsebéből egy ezüst pecsétgyűrűt. Hasonló az, mint az Effié, ugyanazzal az ábrával.* Özt adta idö neköm. Jörané.
- Látom. *Mondja Effi, majd feláll a ládikóról. Tzetze elteszi a gyűrűt.* Szeretnék még két dolgot kérni, mielőtt távozok. Körül szeretnénk nézni még a kúriában... És hagynék egy levelet a nagybátyámnak.
*Tzetze Tzetzyliára tekint, a törpeasszony pedig bólint. Láthatóan nagyon meghatotta, hogy kapott egy új kabátot.*
- Dö sömmi hüncütködás! Fögyelünk titököt. Jöran özt möndta, sönki sömmit nöm vihöt öl önnét.
- Jól van. *Zárja le a beszélgetést Eff, majd Navára tekint indulásra készen.* Ezt még hadd intézzem el, aztán mehetünk tovább, rendben?
- Régen ott lakott, igen, illetve ott is. Fogalmam sincs, mit keres errefelé. A lázadás előtt találkoztam vele csak, azóta nem.
*Megannyi kérdés motoszkál most a fejében, miközben a vezértörpe és asszonya után koslatnak. Ha Joran valóban életben van, akkor miért nem kereste őt és két fivérét soha? Vagy épp kereste, de nem találta őket? Esetleg pont, hogy nem akarta megtalálni őket a thargoknál? Se egy levél, semmi. Talán most közelebb kerül a válaszhoz. A rövidke séta a valamikori fogadószobában ér véget. A törpe valahogy ráérezhetett eme helyiség eredeti funkciójára. Ajtó természetesen ezen sincs. Átlépvén a küszöböt, rögtön megcsapja az átható piaszag. A valaha volt díványok közül már egyik sem maradt meg, ülőalkalmatosság gyanánt helyettük ládák és mindenféle, széknek csak hatalmas jóindulattal nevezhető tákolmányok szolgálnak. Az ablakok törpefejmagasságig be vannak deszkázva. A régi dekorációknak, függönyöknek immáron hűlt helye, és a kandallóban is láthatólag már rég nem égett semmi. Ephemia kicsit elszomorodik.*
- Üljötek lö. *Szól a főtörpe, helyet foglalva az egyik ládikón, a törpenő mellett.* Ital?
*Elutasítja az udvarias ajánlatot. A törpe folytatja.*
- Növem Tzetze. Ő növe... *Asszonyára néz.* Tzetzylia. Dö hővnak űgy ös, högy a Cöcölőgy.
*A törpe, kiről Eff megtudta, hogy ő a Cecelégy, meghúzza az alkoholos üveget, majd újra böffent egyet. Tzetzylia felkuncog.*
- Nös? Höztatök löila sölyömrühát? Tzetzylia ááállandőüan ömlögöti.
- Sajnálom, de nem hoztam.
- Dö hát nöm azt möndtad...
- Csak beszélni szerettem volna kegyeddel Joranról, ha már ide tévedtünk.
*Tzetze idegesen rácsap térdének kalácsára, ami után feláll, és felkurjant, mint az éhes szopósborjú délidőben.*
- MÖÖÖÖÖH!
- Tzetze! *Ekkor a törpeasszonyság szól rá. Beszédben Effi nem vél felfedezni semmi Cecelégy-féle idegen akcentust.* Üljél le! Rosszat tesz neked, ha ideges leszel. Emlékszel, mit mondott a kuruzsló a legutóbb is?
- Ögen, ögen, ködvesem. Csak sömmi ödögösködés. *Tzetze sóhajtozva visszaül a helyére, és a két jövevényre tekint.* Szöüval. Mit akartök?
- Csak beszélgetni. Nem Joran bácsikám küldött. Valójában pont, hogy nem találkoztam vele egyszer sem, mióta el kellett menekülnöm innen. A családom annyira szétszéledt... Hogy igazából minden hírnek örülnék.
- Möért möndanéik el neköd börmit is?
- Aha. Mi kell?
*Tzetze összeráncolja a homlokát, s hol kettejükre, hol Tzetzyliára néz. Szinte hallani, ahogy csikorognak fejében a fogaskerekek; ahogy azt is hallani, amint megállnak, s a törpe pofája kivirul.*
- Nös... Ha mán nöncs löila sölyömrüha, akkör a kabát.
*Effi a törpével ellentétben nem gondolkodik sokat. Leveti magáról az igen drága prémkabátot, és átnyújtja a Cecelégynek. Tzetze röhögve veszi el, megsimogatja, végül pedig Tzetzyliának adja át. A törpeasszony sikítozva veszi el a ruhadarabot, és odaszalad a fal mellé állított hajszálrepedéses tükörhöz, hogy felvehesse azt és gyönyörködhessen magában. Tzetze vigyorogva nézi.*
- Öj, ő az éin kis csöröbögaram. Na dö, möt akarsz tüdni?
- Mindent.
*A törpevezér, kinek élete párja immáron egy túlméretezett prémkabátban flangál a tükör előtt, meghúzza újból az italosüveget, mielőtt beszélni kezdene.*
- Tzetze vagyök, a högyökből. A klánömmal gyöttöm idö Arthöniörba, öt körök esztöndöjö. Ittön tanáltam mög élötöm párját is, ittön telöpödött lö a klánöm a Szegéinynegyödben. ÉIN VAGYÖK A NAGY TZETZE...
*Ephemia sóhajt. Úgy érzi, hosszú monológnak néznek elébe Navával, amikor is Tzetzylia közbevág, még mindig a tükör előtt billegetve magát.*
- Jaj kedvesem, ne untasd a vendégeinket ezzel. A kereskedőről beszéljél, az érdekli őket!
- Höh! Jöl van, jöl van. Töhát, a lázadás ütán pár hattal gyött ez a Jöran. Tüdta, högy ittön van a klánöm a várösban. Mögállapödtünk. Ő jön mindön hőnapban, és fizöt, jőü sökat. Mi csörébe ittön vögyünk a házában és mögvédjük, ami méig maradt bölőle.
- Tehát. *Nyekken meg Eff.* Joran fizet nektek, ti pedig cserébe... Itt vagytok?
- Öhöm.
- És nem mondta, hogy miért? Miért fontos neki még mindig ez a kúria?
*Tzetze újból szólna, de ekkor Tzetzylia - akinek valószínűleg nem ez a leánykori neve - ecseteli tovább a körülményeket.*
- Ó, az a Joran nagyon titokzatos ember ám! Nem beszél sokat. Nem tudunk róla semmit. Azt mondta, kell neki még ez a ház, hogy tervei vannak vele. De hát mi nem kérdezősködünk sokat. Meg hát ez nem aranyélet? Busásan megfizetnek, hogy egy kúriában lakjak!
- És tényleg fizet nektek? Mármint minden hónapban jön személyesen, és fizet? Pontosan azt az összeget, amiben megállapodott a klánotokkal?
- Igen. Néha tudunk vele kereskedni is...
- HÖ! Höz möndég fögyvört, rühát, éitölt. Ölyankör pörsze möndig löveszi az árüket a fizötésből, ha köll nökünk völömi pörtéka. *Köp egyet oldalra.*
- Értem. Tudtok még valamit mondani róla? Bármit. Hogy mondott-e valamit, észrevettetek-e valamit?
*Tzetze megrántja a vállát, Tzetzylia úgyszintén. ~Persze, miért is kötne bizalmas információkat részeg törpék orrára?~ Nem minden Aquista olyan balga, mint Ephemia. És feltehetően minden Aquista többet tud vagy tudott nála a család ügyeiről.*
- Miért bíztok benne ennyire?
- Ügyan azőrt, amöért tö bö mörsz köslatni egy törpebarlangba; vagyös möért ne? Aműgy jőü ököm van rá. *Tzetze előhúz a zsebéből egy ezüst pecsétgyűrűt. Hasonló az, mint az Effié, ugyanazzal az ábrával.* Özt adta idö neköm. Jörané.
- Látom. *Mondja Effi, majd feláll a ládikóról. Tzetze elteszi a gyűrűt.* Szeretnék még két dolgot kérni, mielőtt távozok. Körül szeretnénk nézni még a kúriában... És hagynék egy levelet a nagybátyámnak.
*Tzetze Tzetzyliára tekint, a törpeasszony pedig bólint. Láthatóan nagyon meghatotta, hogy kapott egy új kabátot.*
- Dö sömmi hüncütködás! Fögyelünk titököt. Jöran özt möndta, sönki sömmit nöm vihöt öl önnét.
- Jól van. *Zárja le a beszélgetést Eff, majd Navára tekint indulásra készen.* Ezt még hadd intézzem el, aztán mehetünk tovább, rendben?
998. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-17 07:52:56
Üzenet elküldve: 2020-04-17 07:52:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Temetetlen múlt//
*Morak komájának sikerül megtalálni az első áldozóját. A talpig vasban settenkedés nem vált az erősségükre az biztos. A kiszemelt áldozat ledobja eddigi rongyát és kicsillan a hold fényében puccoló vasalt öltözéke.*
~Ó hogyaza! Eyr rothasztaná le róla a gúnyáját!~
*Ebből már baj lesz. Morak támadását hárítja az ártány sőt még annak a kardja is a komája oldalába döfődik. Az élt harcos támadása legalább a másik lábát nyársalgatja meg egy pöttyet. A bajtársára nézve elönti a düh Grim arcát. Egy törpe társa fekszik súlyos sebbel a földön és úgy néz ki a java még hátra van. A lendület viszi és a sisakja előre csúszik!*
~Miér nem tokánál megkötőset vettem?!~
*Ez már most nem segít rajta. Valami göröngy gurul a talpa alá és a sisak alatt semmit látva pofára bucskázik úgy ámblokk vértezetben. Ilyen pozitúrába nem sok eséllyel látja külvilágot. Sőt semennyire se. Próbál feltápászkodni és a sisakot e helyére húzni, hogy lásson is. A csatabárdot erősen megmarkolva próbálja védeni magát és a sebesült társát. A tápászkodás nem pillanat műve. Ezalatt kiszolgáltatott lehet sajnos. Még utána is mert valahogy el kellene húznia a harctérről Morakot, hogy valami felcser ellássa a döfést az oldalában. A két törpe élete alighanem a többiek kezében van. Ha valaki jó szándékból megmentené annak dob egy hálásszőrős pusszantást. Ha valami csoda folytán lenne egy hangyányi ideje amikor épp nem ront rájuk senki, akkor megpróbálná a sebesült társát hátrálva kihúzni a frontvonalból. Ha e nem sikerülhet, akkor csak magukat próbálja védeni.*
*Morak komájának sikerül megtalálni az első áldozóját. A talpig vasban settenkedés nem vált az erősségükre az biztos. A kiszemelt áldozat ledobja eddigi rongyát és kicsillan a hold fényében puccoló vasalt öltözéke.*
~Ó hogyaza! Eyr rothasztaná le róla a gúnyáját!~
*Ebből már baj lesz. Morak támadását hárítja az ártány sőt még annak a kardja is a komája oldalába döfődik. Az élt harcos támadása legalább a másik lábát nyársalgatja meg egy pöttyet. A bajtársára nézve elönti a düh Grim arcát. Egy törpe társa fekszik súlyos sebbel a földön és úgy néz ki a java még hátra van. A lendület viszi és a sisakja előre csúszik!*
~Miér nem tokánál megkötőset vettem?!~
*Ez már most nem segít rajta. Valami göröngy gurul a talpa alá és a sisak alatt semmit látva pofára bucskázik úgy ámblokk vértezetben. Ilyen pozitúrába nem sok eséllyel látja külvilágot. Sőt semennyire se. Próbál feltápászkodni és a sisakot e helyére húzni, hogy lásson is. A csatabárdot erősen megmarkolva próbálja védeni magát és a sebesült társát. A tápászkodás nem pillanat műve. Ezalatt kiszolgáltatott lehet sajnos. Még utána is mert valahogy el kellene húznia a harctérről Morakot, hogy valami felcser ellássa a döfést az oldalában. A két törpe élete alighanem a többiek kezében van. Ha valaki jó szándékból megmentené annak dob egy hálásszőrős pusszantást. Ha valami csoda folytán lenne egy hangyányi ideje amikor épp nem ront rájuk senki, akkor megpróbálná a sebesült társát hátrálva kihúzni a frontvonalból. Ha e nem sikerülhet, akkor csak magukat próbálja védeni.*
997. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-16 19:44:36
Üzenet elküldve: 2020-04-16 19:44:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Romos emlékek//
- Akkor jó. *ereszt meg egy zavart, bár elégedett mosolyt a lány felé. Ha már Tiziotól olyan ritkán hallja ezt, jól esik tudnia, hogy legalább Ephemia így gondolja, hiszen a látszólagos viták ellenére tisztában van vele, milyen közel is áll egymáshoz a két testvér és milyen jól ismerik egymást. Nem sokáig merenghet azonban párkapcsolati kérdéseken, hiszen hamarosan egy törpesereg közepén találják magukat, nem épp barátságos pillantások kereszttüzében. Egyelőre azonban, még ha nem is tűnnek épp a legvendégszeretőbbnek az őket körülvevő alakok, úgy se tűnik, mintha mindenképp ártani akarnának nekik*
- Én se... *suttogja halkan, inkább csak magának, mint Ephemiának, míg várja, hogy kiderüljön, hányadán is állnak új fogva tartóikkal. Úgy tűnik, a törpék, vagy legalábbis a vezérük igazán jól érzi magát, így már ő is kezdene fellélegezni, hogy talán mégse lesz gond, egy pillanatra azonban akaratlanul is az ajkába harap, amikor Ephemia elárulja a teljes nevét. Őszintén tart tőle, hogy a lány esetleg hatalmas baklövést követett el ezzel, bár azt is meg tudja érteni, hogy ha már eljutottak idáig, akkor Ephemia nem akarja ilyen könnyen feladni a ház felfedezésére szőtt terveit. ~Ha nem épp törvényesen laknék itt, nem lennék túl boldog, ha feltűnne a jogos tulajdonos~ aggodalmaskodik magában, úgy tűnik azonban, a törpék meglehetősen jó viszonyt ápolnak a család tagjaival. ~Jöran... vagyis Joran~ ismétli magában a nevet, ami ismerősen cseng neki, és bár nem biztos benne, hogy a lány összes testvérének nevét fel tudná most sorolni, azt szinte le merné fogadni, hogy Joran nem tartozik közéjük. Ephemia magyarázata azonban szerencsére segít tisztázni számára a dolgokat. ~Aki a kikötőnél lakott, ugye?~ emlékszik vissza tegnap esti beszélgetésükre, a felismeréstől elkerekedett szemekkel nézve Ephemiára. Örül, hogy végre tudja, kiről is van szó, ez a kellemes állapot azonban nem tart sokáig, hiszen hamarosan megint kezdi elveszíteni a beszélgetés fonalát. ~Milyen lila selyem? És hogy küldött volna már ő?~ pillant kérdőn Ephemiára, hiszen nem igazán tudja, miért mondta a lány a törpének azt, amit, de azért bízik benne, hogy tudja, mit csinál. Úgy tűnik, Ephemia nem is jár olyan rossz úton, hiszen egyvalamit már így is sikerült elérnie a megjegyzéssel, nevezetesen hogy a többi törpe magukra hagyja őket, így már csak kettesben maradnak a főnökkel és asszonyával. Bár nem tudja, hová fog kilyukadni a dolog, egy hálás pillantást így is megereszt Ephemia felé, miközben a folyosón haladnak*
- Azt hittem, azt mondtad, a Kikötőben lakik... vajon mit keresett itt? *kérdezi suttogva a lánytól, lehetőleg úgy, hogy a törpék ne nagyon hallják a szavait, miközben megkönnyebbülten mosolyog Ephemiára, amiért úgy tűnik, még valakinek sikerült túlélnie a családjából a lázadás borzalmait* Mikor láttad őt utoljára? *teszi még hozzá halkan, bár nem mer hosszas beszélgetésbe bonyolódni a lánnyal, nehogy a törpék meggondolják magukat azt illetően, vajon veszélyt jelentenek-e rájuk nézve, és újra rájuk szegezzék a fegyvereiket.*
- Akkor jó. *ereszt meg egy zavart, bár elégedett mosolyt a lány felé. Ha már Tiziotól olyan ritkán hallja ezt, jól esik tudnia, hogy legalább Ephemia így gondolja, hiszen a látszólagos viták ellenére tisztában van vele, milyen közel is áll egymáshoz a két testvér és milyen jól ismerik egymást. Nem sokáig merenghet azonban párkapcsolati kérdéseken, hiszen hamarosan egy törpesereg közepén találják magukat, nem épp barátságos pillantások kereszttüzében. Egyelőre azonban, még ha nem is tűnnek épp a legvendégszeretőbbnek az őket körülvevő alakok, úgy se tűnik, mintha mindenképp ártani akarnának nekik*
- Én se... *suttogja halkan, inkább csak magának, mint Ephemiának, míg várja, hogy kiderüljön, hányadán is állnak új fogva tartóikkal. Úgy tűnik, a törpék, vagy legalábbis a vezérük igazán jól érzi magát, így már ő is kezdene fellélegezni, hogy talán mégse lesz gond, egy pillanatra azonban akaratlanul is az ajkába harap, amikor Ephemia elárulja a teljes nevét. Őszintén tart tőle, hogy a lány esetleg hatalmas baklövést követett el ezzel, bár azt is meg tudja érteni, hogy ha már eljutottak idáig, akkor Ephemia nem akarja ilyen könnyen feladni a ház felfedezésére szőtt terveit. ~Ha nem épp törvényesen laknék itt, nem lennék túl boldog, ha feltűnne a jogos tulajdonos~ aggodalmaskodik magában, úgy tűnik azonban, a törpék meglehetősen jó viszonyt ápolnak a család tagjaival. ~Jöran... vagyis Joran~ ismétli magában a nevet, ami ismerősen cseng neki, és bár nem biztos benne, hogy a lány összes testvérének nevét fel tudná most sorolni, azt szinte le merné fogadni, hogy Joran nem tartozik közéjük. Ephemia magyarázata azonban szerencsére segít tisztázni számára a dolgokat. ~Aki a kikötőnél lakott, ugye?~ emlékszik vissza tegnap esti beszélgetésükre, a felismeréstől elkerekedett szemekkel nézve Ephemiára. Örül, hogy végre tudja, kiről is van szó, ez a kellemes állapot azonban nem tart sokáig, hiszen hamarosan megint kezdi elveszíteni a beszélgetés fonalát. ~Milyen lila selyem? És hogy küldött volna már ő?~ pillant kérdőn Ephemiára, hiszen nem igazán tudja, miért mondta a lány a törpének azt, amit, de azért bízik benne, hogy tudja, mit csinál. Úgy tűnik, Ephemia nem is jár olyan rossz úton, hiszen egyvalamit már így is sikerült elérnie a megjegyzéssel, nevezetesen hogy a többi törpe magukra hagyja őket, így már csak kettesben maradnak a főnökkel és asszonyával. Bár nem tudja, hová fog kilyukadni a dolog, egy hálás pillantást így is megereszt Ephemia felé, miközben a folyosón haladnak*
- Azt hittem, azt mondtad, a Kikötőben lakik... vajon mit keresett itt? *kérdezi suttogva a lánytól, lehetőleg úgy, hogy a törpék ne nagyon hallják a szavait, miközben megkönnyebbülten mosolyog Ephemiára, amiért úgy tűnik, még valakinek sikerült túlélnie a családjából a lázadás borzalmait* Mikor láttad őt utoljára? *teszi még hozzá halkan, bár nem mer hosszas beszélgetésbe bonyolódni a lánnyal, nehogy a törpék meggondolják magukat azt illetően, vajon veszélyt jelentenek-e rájuk nézve, és újra rájuk szegezzék a fegyvereiket.*
996. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-16 19:38:10
Üzenet elküldve: 2020-04-16 19:38:10
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Temetetlen hullák//
*A lány lekuporodása megmenti a következő lövéstől. A golyó ismét messzire száll feje felett, és a két kölyök megint felkészülve kicsit bentebb zihál már.*
-Perse, mindannyian est mondják, de csak a sobánkra fáj a foguk!
*Közli a golyóhordó mitugrász a szörnyű igazságot.*
-Nem azért maradtunk életben, mert bedőltünk az ilyen hamif trükköknek!
*Jegyzi meg a másik, és kicsit elbizonytalanodva odasúg a másiknak.*
-De Runi, azt mondja orvof!
-Salita...
*Egy szívdobbanásnyi kritikus csend áll be.*
-Akkor visont kérjük a késst éss beséljünk!
-De femmi trükk!
*Kontráz rá a másik, és úgy tűnik elég komolyan gondolja.*
-Laffan emeld fel éf dobd át az aftalon!
*Csúzlijának húrja hallhatóan nyekereg egyet, ahogy idegesen kihúzza, és szinte lélegzetvisszafojtva várja betolakodójuk válaszát.*
*A lány lekuporodása megmenti a következő lövéstől. A golyó ismét messzire száll feje felett, és a két kölyök megint felkészülve kicsit bentebb zihál már.*
-Perse, mindannyian est mondják, de csak a sobánkra fáj a foguk!
*Közli a golyóhordó mitugrász a szörnyű igazságot.*
-Nem azért maradtunk életben, mert bedőltünk az ilyen hamif trükköknek!
*Jegyzi meg a másik, és kicsit elbizonytalanodva odasúg a másiknak.*
-De Runi, azt mondja orvof!
-Salita...
*Egy szívdobbanásnyi kritikus csend áll be.*
-Akkor visont kérjük a késst éss beséljünk!
-De femmi trükk!
*Kontráz rá a másik, és úgy tűnik elég komolyan gondolja.*
-Laffan emeld fel éf dobd át az aftalon!
*Csúzlijának húrja hallhatóan nyekereg egyet, ahogy idegesen kihúzza, és szinte lélegzetvisszafojtva várja betolakodójuk válaszát.*
995. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-16 17:50:24
Üzenet elküldve: 2020-04-16 17:50:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Romos emlékek//
*Sajnálja Navát, mikor olykor-olykor ráébred, hogy Tizióba szerelmes; de utána mégsem sajnálja soha, mert attól, hogy sült hal a fivére, szerinte Tizio még egy nő iránt sem érzett hasonlót. Ő legalábbis így látja.*
- Tizio szeret téged. Nincs mi miatt aggódnod.
*Zárja le a témát röviden. Ki lehetne még vesézni bolond hősszerelmes fivérét hosszasan, hogyha épp nem térnének be a kúria romjaiba, s nem venné őket körül egy csapat eszement törpe.*
- Nem igazán tudom, mit gondoljak most.
*Súgja oda Navának, mielőtt a gyűrű bezárulna körülöttük. Szerinte nem elrablójuk csatlósai ezek a törpék, ahhoz túl balgának tűnnek. Nava tehát megejti a bemutatkozást, a főtörpe pedig nemes egyszerűséggel böfög egyet, mielőtt újból megszólalna reszelős hangján.*
- Azt hötted, lakatlan-e? HÖH! Nöm...
*A törpe elhallgat, s még közelebb lép hozzájuk.*
- Mört lakatos. Höhö... HÖ-HÖ-HÖ!
*A lassú hahotázásra a többi törpe is imitálni kezdi vezérük nevetelését, majd mikor az abbahagyja, a többi is.*
- Ösztán tö ki vagy-e? Öfi?
- Ephemia d'Aquista.
- Hö... HÖ-HÖ-HÖ!
*Megint hangos, kemény félperces csoportos nevetőgörcsnek néznek elébe, ami ugyanolyan módon halkul el, mint az imént.*
- Akkor éin mög vagyok maga Antonio Consiglio. HÖ-HÖ-HÖ! *Megint nevetés moraja hangzik fel körülöttük. A vezértörpe megelégeli ezt.* KHÜSS! *Majd kettejükre tekint újból.* Ölyanök özök, mönt a biörka. Nö de most takarödjatok köfele.
- Várj. *Jobbjának gyűrűsujját, pontosabban az azon lévő pecsétgyűrűt mutatja a törpének.* Az Aquista család tagja vagyok. A miénk volt ez a kúria. Talán láttátok ezt a jelképet a címereinkben...
*A törpe még közelebb jön, be egészen a lándzsák és kardok által szegélyezett körbe. Jól megnézi a gyűrűt, majd felnéz Effire.*
- Jöran küldött-e? Möt akar?
- Micsoda?
- Hát Jöran! Jöran Dögüszta.
*Effi szeme felcsillan egy pillanatra.*
- Joran életben van?
- Högy a csüdába nö leinne!
*Értetlenkedve néz, hol Navára, hol a törpére. Mióta el kellett menekülnie, talán egyszer vagy kétszer hallott róla pusztán, és akkor sem biztosat.*
- Joran d'Aquista a nagybátyám.
- Az jöu. Nököm van ögy macskám...
- Mikor járt itt utoljára?
- Möst ös ött van, fönt. GYÖRÖ LÖ MÖGYÖRŐŐŐ!
- A nagybátyámra gondolok.
- Höh? Já! Köttő hat, köbö. Akkör nöm ő küldött-e? Öszonta, küld ködvösnök széip löila sölymöt. Még neim gyött mög.
*A törpeasszonyság új selyemruhája után vágyakozva, szomorúan megrántja a vállát, még mindig az egyik lépcsőfokon toporogva. Eff habozik egy pillanatra, mielőtt újra megszólalna.*
- Ami azt illeti, lehet, hogy de...
- Áicsi. Nöm itt biznyicelünk. *Majd megfordul, és kurjant egyet.* CSÖHADÁS VAN!
*A törpesereg ezzel feloszlik, s ki-ki indul a maga dolgára, nem kevés ricsaj közepette. A fonottbajszos törpe ekkor megindul a balkéz felőli folyosón, s int kettejüknek.*
- Gyerünk eirre!
*Effi Navára tekint, majd elindul a törpe után, akit asszonya is követ. Ha a törpe bármiféle információval tud majd szolgálni Jorannal kapcsolatban, már megérte számára benézni.*
*Sajnálja Navát, mikor olykor-olykor ráébred, hogy Tizióba szerelmes; de utána mégsem sajnálja soha, mert attól, hogy sült hal a fivére, szerinte Tizio még egy nő iránt sem érzett hasonlót. Ő legalábbis így látja.*
- Tizio szeret téged. Nincs mi miatt aggódnod.
*Zárja le a témát röviden. Ki lehetne még vesézni bolond hősszerelmes fivérét hosszasan, hogyha épp nem térnének be a kúria romjaiba, s nem venné őket körül egy csapat eszement törpe.*
- Nem igazán tudom, mit gondoljak most.
*Súgja oda Navának, mielőtt a gyűrű bezárulna körülöttük. Szerinte nem elrablójuk csatlósai ezek a törpék, ahhoz túl balgának tűnnek. Nava tehát megejti a bemutatkozást, a főtörpe pedig nemes egyszerűséggel böfög egyet, mielőtt újból megszólalna reszelős hangján.*
- Azt hötted, lakatlan-e? HÖH! Nöm...
*A törpe elhallgat, s még közelebb lép hozzájuk.*
- Mört lakatos. Höhö... HÖ-HÖ-HÖ!
*A lassú hahotázásra a többi törpe is imitálni kezdi vezérük nevetelését, majd mikor az abbahagyja, a többi is.*
- Ösztán tö ki vagy-e? Öfi?
- Ephemia d'Aquista.
- Hö... HÖ-HÖ-HÖ!
*Megint hangos, kemény félperces csoportos nevetőgörcsnek néznek elébe, ami ugyanolyan módon halkul el, mint az imént.*
- Akkor éin mög vagyok maga Antonio Consiglio. HÖ-HÖ-HÖ! *Megint nevetés moraja hangzik fel körülöttük. A vezértörpe megelégeli ezt.* KHÜSS! *Majd kettejükre tekint újból.* Ölyanök özök, mönt a biörka. Nö de most takarödjatok köfele.
- Várj. *Jobbjának gyűrűsujját, pontosabban az azon lévő pecsétgyűrűt mutatja a törpének.* Az Aquista család tagja vagyok. A miénk volt ez a kúria. Talán láttátok ezt a jelképet a címereinkben...
*A törpe még közelebb jön, be egészen a lándzsák és kardok által szegélyezett körbe. Jól megnézi a gyűrűt, majd felnéz Effire.*
- Jöran küldött-e? Möt akar?
- Micsoda?
- Hát Jöran! Jöran Dögüszta.
*Effi szeme felcsillan egy pillanatra.*
- Joran életben van?
- Högy a csüdába nö leinne!
*Értetlenkedve néz, hol Navára, hol a törpére. Mióta el kellett menekülnie, talán egyszer vagy kétszer hallott róla pusztán, és akkor sem biztosat.*
- Joran d'Aquista a nagybátyám.
- Az jöu. Nököm van ögy macskám...
- Mikor járt itt utoljára?
- Möst ös ött van, fönt. GYÖRÖ LÖ MÖGYÖRŐŐŐ!
- A nagybátyámra gondolok.
- Höh? Já! Köttő hat, köbö. Akkör nöm ő küldött-e? Öszonta, küld ködvösnök széip löila sölymöt. Még neim gyött mög.
*A törpeasszonyság új selyemruhája után vágyakozva, szomorúan megrántja a vállát, még mindig az egyik lépcsőfokon toporogva. Eff habozik egy pillanatra, mielőtt újra megszólalna.*
- Ami azt illeti, lehet, hogy de...
- Áicsi. Nöm itt biznyicelünk. *Majd megfordul, és kurjant egyet.* CSÖHADÁS VAN!
*A törpesereg ezzel feloszlik, s ki-ki indul a maga dolgára, nem kevés ricsaj közepette. A fonottbajszos törpe ekkor megindul a balkéz felőli folyosón, s int kettejüknek.*
- Gyerünk eirre!
*Effi Navára tekint, majd elindul a törpe után, akit asszonya is követ. Ha a törpe bármiféle információval tud majd szolgálni Jorannal kapcsolatban, már megérte számára benézni.*
994. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:53:47
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:53:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz//
~Még szerencse, hogy van szűzfogadalom.~
*Gondolja magában. A szép életű szerzetes, csak nem motozta át, mikor végzett az olvasással. A lapokat, majd út közben megnézi. A tepmlomból kifordulva a romváros gúnynevű, hajdani gazdag negyed felé veszi az irányt. A poros utcácskákat felváltják a romos kőutak. Itt már kicsit meghangosodnak a léptei. Nem szereti az ilyet. Ő ahhoz van szokva, hogy néma mint egy lepke, a szűk levegőjű hajnalban. Ő ettől a hasonlattól okádna, pedig passzol rá. Fejéről ugyan a templomban le hajtotta a csuklyát, de amint kiért onnan újra föltette. Egy vörös hajú mélységi nőstény, nem kis feltűnést tud kelteni.*
~Lehet nem kellene többet festenem.~
*Gondoljam magában, miközben ütemes léptekkel igyekszik átszelni a városrészt, és csak közbe jut eszébe valami.*
-Voltak lovak a kaszárnyában.
*Mondja ki véletlen hangosan is, de már nem fordul vissza érte, csak egy grimaszba torzul az arca, ami azt az érzést festi le, mikor valaki azt mondja:*
~Picsába~
*Gondolja erősen, és talán vissza is fordul érte, de egyelőre, még van egy kis elintézni valója.*
~Talán az a mocsok tudhat valamit.~
*Gondol itt egy régi barátjára, akinek igen mély szívességzsákja kell legyen, ha Ken'Yätáról van szó. Van egy kis múltjuk, de Ken'Yäta életében az a férfi aki nem feküdt le vele, az nem is lehet a barátja. Egyenesen belövi az ulticélt.*
~Minden nap ott van az a kurafi, ha most nincs... Én kiherélem.~
*Gondolja magában, igazi dühvel. Senkinek sem lehet azt kívánni, hogy felszarvazzon egy sötételfet, hiába lehet azt mondani, hogy ez csak fai előítélet, és nem mind olyan szadista kis mocsok mint Ken'Yäta. Ennek ellenére Ken'Yäta, még a jobb fajtából való. Magát előre hidegvérűre hergelve közelíti meg a piacot.*
~Még szerencse, hogy van szűzfogadalom.~
*Gondolja magában. A szép életű szerzetes, csak nem motozta át, mikor végzett az olvasással. A lapokat, majd út közben megnézi. A tepmlomból kifordulva a romváros gúnynevű, hajdani gazdag negyed felé veszi az irányt. A poros utcácskákat felváltják a romos kőutak. Itt már kicsit meghangosodnak a léptei. Nem szereti az ilyet. Ő ahhoz van szokva, hogy néma mint egy lepke, a szűk levegőjű hajnalban. Ő ettől a hasonlattól okádna, pedig passzol rá. Fejéről ugyan a templomban le hajtotta a csuklyát, de amint kiért onnan újra föltette. Egy vörös hajú mélységi nőstény, nem kis feltűnést tud kelteni.*
~Lehet nem kellene többet festenem.~
*Gondoljam magában, miközben ütemes léptekkel igyekszik átszelni a városrészt, és csak közbe jut eszébe valami.*
-Voltak lovak a kaszárnyában.
*Mondja ki véletlen hangosan is, de már nem fordul vissza érte, csak egy grimaszba torzul az arca, ami azt az érzést festi le, mikor valaki azt mondja:*
~Picsába~
*Gondolja erősen, és talán vissza is fordul érte, de egyelőre, még van egy kis elintézni valója.*
~Talán az a mocsok tudhat valamit.~
*Gondol itt egy régi barátjára, akinek igen mély szívességzsákja kell legyen, ha Ken'Yätáról van szó. Van egy kis múltjuk, de Ken'Yäta életében az a férfi aki nem feküdt le vele, az nem is lehet a barátja. Egyenesen belövi az ulticélt.*
~Minden nap ott van az a kurafi, ha most nincs... Én kiherélem.~
*Gondolja magában, igazi dühvel. Senkinek sem lehet azt kívánni, hogy felszarvazzon egy sötételfet, hiába lehet azt mondani, hogy ez csak fai előítélet, és nem mind olyan szadista kis mocsok mint Ken'Yäta. Ennek ellenére Ken'Yäta, még a jobb fajtából való. Magát előre hidegvérűre hergelve közelíti meg a piacot.*
993. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:46:21
Üzenet elküldve: 2020-04-15 21:46:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Romos emlékek//
- Szeretném azt hinni, igen. De lehet, csak a lelkiismeretét akarta megnyugtatni így... *sóhajt fel, hiszen csak spekulálni tud, bármi is volt az igazság, az a sírba szállt az anyjával együtt*
- Igazad lehet. *ereszt meg egy kényszeredett mosolyt a lány felé. Borúsabb pillanataiban, mikor különösen rosszul esik neki, hogy az apja sose volt kíváncsi rá, ő is ilyesmivel szereti nyugtatni magát, hogy talán jobb is, hogy nem ismerte a férfit, hisz bizonyára nem olyan lett volna, amilyennek magában elképzelte*
- Biztos megjött a szerelem is. *jegyzi meg jóindulatúan Ephemia szüleit illetően, hiszen a maga részéről elképzelni se tudja, hogy egy életen át együtt legyen olyasvalakivel, akit egy cseppet se szeret*
- Tudom. *jegyzi meg csendesen, ahogy Tiziora terelődik a szó, nem újdonság a számára, hogy a férfinek már sok nővel volt dolga az életben, nem is ez az, ami aggasztja. ~Illetve ez is, de nem úgy... ~teszi hozzá magában, de ez már végképp nem olyasmi, amit bármikor is meg szeretne vitatni bárkivel. ~És nem, ha nem tudna róla, az nem változtatna semmit, de ha igen... ~ felel csak gondolatban Ephemiának, ismét csak megtartva inkább magának aggodalmait*
- Köszönöm. *válaszol inkább halvány mosollyal a lánynak, mert bár még így is számtalan dolog van, ami miatt aggódhat, az Ephemiával való beszélgetés tényleg könnyített kissé a lelkén. Ezt követően újult lelkesedéssel veti bele magát a ház felfedezésébe, ahogy egy fél lépéssel lemaradva követi Ephemiát. Bár már nem lakik senki a házban, mégis az az érzése, mintha illetéktelenül tört volna rajta az ittenieken, kilesve a mindennapi kis titkaikat. Az előcsarnokban nem igyekszik megtörni a csendet, nem is sietteti a lányt, hagyja, hogy a saját tempójában ismerkedjen meg egykori otthona jelenlegi kinézetével, miközben ő is alaposan szemügyre veszi, ami még a Kúriából maradt*
- Szép idők lehettek... *jegyzi meg révetegen, óvatosan végigsimítva az egyik ott maradt, megviselt kanapén.*
- Ahogy akarod. *biccent aprót Ephemia kérésére, a lányra bízva, hogy mely szobákat és milyen sorrendben veszik szemügyre. Nem jutnak azonban messzire, mielőtt rá kellene döbbenniük, koránt sincsenek annyira egyedül, mint azt eddig hitték*
- Törpék? *fordul körbe, hogy felmérje helyzetüket, mielőtt tágra nyílt szemmel Ephemiára pillantana* Gondolod, hogy...?* nem fejezi be a kérdést, de reméli, a lány is arra gondol, amire ő, nevezetesen, hogy korábbi elrablóik újabb csatlósai ütöttek-e rajtuk esetleg. Bármi is a helyzet, az már most biztosnak látszik, hogy nem épp baráti szándékkal közelednek feléjük a marcona alakok. Amennyire csak lehetséges, igyekszik úgy állni, hogy takarja Ephemiát, a pengék és a lány közé pozicionálva magát. Nem sok dolga volt eddig törpékkel és a jelenlévők se tűnnek épp a legbarátságosabbnak, így a maga részéről cseppet se bánná, hogy Ephemia vigye a szót, úgy tűnik azonban, a vezetőjüknek más elképzelései vannak*
- Üdv! *szólal meg megilletődve, amiért rákerült a beszéd sora, úgy érezve a torkában dobog a szíve* Én Nava vagyok, ő pedig Effy. *pillant gyorsan a lányra, remélve, hogy nem veszi rossz néven a bemutatást. Az az érzése, a hosszabb nevek csak bonyodalmat okoznának, így marad egyelőre a rövid változatoknál*
- Elnézést, nem akartunk zavarni... azt hittük, a ház lakatlan... *teszi még hozzá, ha még nem szakították félbe a törpék, elvörösödve kissé zavarában és aggodalmában. Hogy mi a jövetelük oka, azt egyelőre inkább nem részletezi, hiszen úgy véli, nem lennének túl boldogok, ha megtudnák, Ephemia el szeretett volna vinni innen pár holmit, inkább vár, míg többet tud meg a csapatról, vajon csak azért ellenségesek velük, mert ismeretlenek, vagy valamit rosszabbat terveznek a számukra.*
- Szeretném azt hinni, igen. De lehet, csak a lelkiismeretét akarta megnyugtatni így... *sóhajt fel, hiszen csak spekulálni tud, bármi is volt az igazság, az a sírba szállt az anyjával együtt*
- Igazad lehet. *ereszt meg egy kényszeredett mosolyt a lány felé. Borúsabb pillanataiban, mikor különösen rosszul esik neki, hogy az apja sose volt kíváncsi rá, ő is ilyesmivel szereti nyugtatni magát, hogy talán jobb is, hogy nem ismerte a férfit, hisz bizonyára nem olyan lett volna, amilyennek magában elképzelte*
- Biztos megjött a szerelem is. *jegyzi meg jóindulatúan Ephemia szüleit illetően, hiszen a maga részéről elképzelni se tudja, hogy egy életen át együtt legyen olyasvalakivel, akit egy cseppet se szeret*
- Tudom. *jegyzi meg csendesen, ahogy Tiziora terelődik a szó, nem újdonság a számára, hogy a férfinek már sok nővel volt dolga az életben, nem is ez az, ami aggasztja. ~Illetve ez is, de nem úgy... ~teszi hozzá magában, de ez már végképp nem olyasmi, amit bármikor is meg szeretne vitatni bárkivel. ~És nem, ha nem tudna róla, az nem változtatna semmit, de ha igen... ~ felel csak gondolatban Ephemiának, ismét csak megtartva inkább magának aggodalmait*
- Köszönöm. *válaszol inkább halvány mosollyal a lánynak, mert bár még így is számtalan dolog van, ami miatt aggódhat, az Ephemiával való beszélgetés tényleg könnyített kissé a lelkén. Ezt követően újult lelkesedéssel veti bele magát a ház felfedezésébe, ahogy egy fél lépéssel lemaradva követi Ephemiát. Bár már nem lakik senki a házban, mégis az az érzése, mintha illetéktelenül tört volna rajta az ittenieken, kilesve a mindennapi kis titkaikat. Az előcsarnokban nem igyekszik megtörni a csendet, nem is sietteti a lányt, hagyja, hogy a saját tempójában ismerkedjen meg egykori otthona jelenlegi kinézetével, miközben ő is alaposan szemügyre veszi, ami még a Kúriából maradt*
- Szép idők lehettek... *jegyzi meg révetegen, óvatosan végigsimítva az egyik ott maradt, megviselt kanapén.*
- Ahogy akarod. *biccent aprót Ephemia kérésére, a lányra bízva, hogy mely szobákat és milyen sorrendben veszik szemügyre. Nem jutnak azonban messzire, mielőtt rá kellene döbbenniük, koránt sincsenek annyira egyedül, mint azt eddig hitték*
- Törpék? *fordul körbe, hogy felmérje helyzetüket, mielőtt tágra nyílt szemmel Ephemiára pillantana* Gondolod, hogy...?* nem fejezi be a kérdést, de reméli, a lány is arra gondol, amire ő, nevezetesen, hogy korábbi elrablóik újabb csatlósai ütöttek-e rajtuk esetleg. Bármi is a helyzet, az már most biztosnak látszik, hogy nem épp baráti szándékkal közelednek feléjük a marcona alakok. Amennyire csak lehetséges, igyekszik úgy állni, hogy takarja Ephemiát, a pengék és a lány közé pozicionálva magát. Nem sok dolga volt eddig törpékkel és a jelenlévők se tűnnek épp a legbarátságosabbnak, így a maga részéről cseppet se bánná, hogy Ephemia vigye a szót, úgy tűnik azonban, a vezetőjüknek más elképzelései vannak*
- Üdv! *szólal meg megilletődve, amiért rákerült a beszéd sora, úgy érezve a torkában dobog a szíve* Én Nava vagyok, ő pedig Effy. *pillant gyorsan a lányra, remélve, hogy nem veszi rossz néven a bemutatást. Az az érzése, a hosszabb nevek csak bonyodalmat okoznának, így marad egyelőre a rövid változatoknál*
- Elnézést, nem akartunk zavarni... azt hittük, a ház lakatlan... *teszi még hozzá, ha még nem szakították félbe a törpék, elvörösödve kissé zavarában és aggodalmában. Hogy mi a jövetelük oka, azt egyelőre inkább nem részletezi, hiszen úgy véli, nem lennének túl boldogok, ha megtudnák, Ephemia el szeretett volna vinni innen pár holmit, inkább vár, míg többet tud meg a csapatról, vajon csak azért ellenségesek velük, mert ismeretlenek, vagy valamit rosszabbat terveznek a számukra.*
992. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 19:30:47
Üzenet elküldve: 2020-04-15 19:30:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Romos emlékek//
- Ha igaz, hogy egy házat kaptatok tőle, akkor valamennyire mégis törődött veletek. Amennyire megengedhette, hogy hírnevének semmi baja ne essék, valószínűleg.
*Nem csodálkozna, ha így lett volna. Mily fontos is volt az a hírnév! Ámde képmutatás volt az minden család részéről, semmi több.*
- Lehet jobb, hogy nem ismered őt. Nagyobb az esélye, hogy csak csalódást találnál, ha találkoznál vele.
*Az apját illető szavak hallatán felnevet, s újból a lányra tekint. Nagyon jól tudja, hogy Nava semmiféle szóval nem akarná őt megsérteni.*
- Ugyan, ne szépítsd a dolgot. Nem tudom atyám miféle ember volt fiatalon, de nem szerelemből házasodtak össze. Ha volt is, az később jött.
*Na igen, az a bolond Tizio. Ha bármennyire is bele tud látni fivére és Nava szerelmébe, annyit bizonyosan le tud szűrni, hogy bizonyos kérdésekben a lány tele van kétségekkel. Ephemiában nincsenek kétségek Tiziót illetően: ő nagyon jól tudja, hogy testvére egy sült hal. Egy szerethető sült hal.*
- Tizionak, hát... Voltak más nők az életében. Voltak komolyabbak, és voltak, nos, kevésbé komoly esetek. De ugyanez elmondható Briwalról is például, vagy a másik két fivéremről. Hogy gyermeke van-e? Kötve hiszem. De ha volna, és ő nem tud róla, változna bármi is? Ha ezen emészted magad mostanság, inkább ne tedd.
*Mosolyog biztatón Navára, mielőtt továbbindulna. S ahogy a kúriához ér, és kicsodálkozza magát annak szegényes külleme láttán, készen áll magát s Navát bevezetni emlékeinek romos világába. Az ajtóként szolgáló tákolmányt eltolják, miközben nem foglalkozik a ténnyel, hogy esetleg okkal tették azt oda.
Beérve az ajtón a hallba érkezik. Álldogál egy darabig, jól megnéz mindent. A falakról a festmények természetesen elvándoroltak, a függönyöknek is hűlt helye, ahogy vázáiknak, szobraiknak is. A valaha vendégek várakozására szolgáló ülőgarnitúrák közül némelyek siralmas állapotban, felszakadt huzattal tátonganak, nemesi hátsók után siránkozva, némelyek pedig szintén köddé váltak.*
- Ahogy sejtettem. Nagyjából minden mozdíthatót elvittek. Egyébként régen itt várakoztak a vendégeink, míg fogadtuk őket. Minden napra jutott valami fontos ember, persze. Na menjünk beljebb.
*A hallt maga mögött hagyva egy balra és jobbra elnyúló folyosóra ér. Szemben lépcsősor vezet felfelé, amely félúton szemből jobbra kanyarodik. Behunyja szemeit néhány pillanat erejéig, miközben visszatérnek rég elnyomott emlékei.*
- A régi szobám az első emeleten van. Azt szeretném megnézni a legjobban...
*Fordul Navához, ha a lány mellette van. Azonban mielőtt nekiláthatna a lépcsők megmászásához, zajt hall. Nem tudja megmondani pontosan, hogy merről; aztán fejét kapkodva rájön, hogy bizony fentről is, balról is, jobbról is, mögülük is. A lépések morajához hamarosan alacsonyka, rohanó alakok is társulnak.*
- Törpék!?
*És nem, nem heten vannak, inkább hetvenen, erős túlzással természetesen. Némelyek kiabálnak, mintha harcba indulnának. Kezükben a legkülönfélébb fegyverek vannak, ruházatuk, többi felszerelésük azonban aligha tűnik drágának vagy hatékonynak egy-egy képzett harcoscsapat ellen. A törpecsapat azon tagjai, kiknek kezében hosszabb fegyverek vannak, rögtön a közelükbe szaladnak, amennyiben persze Nava is követte őt idáig. A fegyverek vészesen közel kerülnek a mellkasához és torkához, Effi pedig nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen.*
- Ez egy vicc!? *Azonban nyelvét elharapja, amikor a pengék közelebb érnek torkához.* Jól van, jól van, nem úgy értettem.
*Az egészen sok tagot számláló harcos törpecsapat közül kiemelkedik egy bő fél centivel magasabb, ami már biztosan feljogosítja őt rá, hogy alfahím legyen. Ez a vezérbunkó olybá tűnik, egy sebhelyes arcú, fonott bajszos, szőrös, bőrmellényes törpe. Világosbarna haja hátul összefonva, kezén kesztyű, lábán csizma. Tekintete durva. Mögötte rögtön követi őt egy fonotthajú, szőke törpeasszonyság peckesen, láthatóan kevesebb szőrrel, meglepő mód szakáll nélkül. Egy királykék, szemmel láthatóan nem reá szabott ruhát visel, amit Effi rögtön felismer. A törpenő tekintete is durva.*
- Nö lám, nö lám, nö lám. *Szólal meg a törpevezér furcsa akcentussal, miközben az asszonnyal együtt szelik lefelé a lépcsőfokokat. Az emeletekről érkeztek.* Ki a gyászok tővedtek idöbe, hözzám? Köttű lyányka, csök ííígy? Nöm tüdtátok-e, högy ez az ÉÉÉIIIN házam-e? HE?
*Megrázza az öklét feléjük, a törpenő meg hátul helyesel, mint valami pincsikutya.*
- HÖH!
*Teszi hozzá a mondanivalót, majd az embere (törpéje) folytatja.*
- Ösztán kik vagytok tik-e?
*Effi sóhajt egyet. A bedeszkázott ablakok, az eltorlaszolt ajtó nagyon jól tudta, mit jelentenek, de mégsem bírta ki. Válaszolna, de a törpe közbevauzik.*
- MÖNDJAD MÁN! DIKA!
- Én Eph...
- NÁM TE, CULA! A másik lyányka möndja!
*Néz a törpe Navára, amennyiben a lány is itt áll velük a folyosón, beszorítva a törpegyűrűbe minden oldalról. Ez esetben Effi rátekint, s sóhajt egyet. Kezdje hát akkor Nava a bemutatkozást.*
- Ha igaz, hogy egy házat kaptatok tőle, akkor valamennyire mégis törődött veletek. Amennyire megengedhette, hogy hírnevének semmi baja ne essék, valószínűleg.
*Nem csodálkozna, ha így lett volna. Mily fontos is volt az a hírnév! Ámde képmutatás volt az minden család részéről, semmi több.*
- Lehet jobb, hogy nem ismered őt. Nagyobb az esélye, hogy csak csalódást találnál, ha találkoznál vele.
*Az apját illető szavak hallatán felnevet, s újból a lányra tekint. Nagyon jól tudja, hogy Nava semmiféle szóval nem akarná őt megsérteni.*
- Ugyan, ne szépítsd a dolgot. Nem tudom atyám miféle ember volt fiatalon, de nem szerelemből házasodtak össze. Ha volt is, az később jött.
*Na igen, az a bolond Tizio. Ha bármennyire is bele tud látni fivére és Nava szerelmébe, annyit bizonyosan le tud szűrni, hogy bizonyos kérdésekben a lány tele van kétségekkel. Ephemiában nincsenek kétségek Tiziót illetően: ő nagyon jól tudja, hogy testvére egy sült hal. Egy szerethető sült hal.*
- Tizionak, hát... Voltak más nők az életében. Voltak komolyabbak, és voltak, nos, kevésbé komoly esetek. De ugyanez elmondható Briwalról is például, vagy a másik két fivéremről. Hogy gyermeke van-e? Kötve hiszem. De ha volna, és ő nem tud róla, változna bármi is? Ha ezen emészted magad mostanság, inkább ne tedd.
*Mosolyog biztatón Navára, mielőtt továbbindulna. S ahogy a kúriához ér, és kicsodálkozza magát annak szegényes külleme láttán, készen áll magát s Navát bevezetni emlékeinek romos világába. Az ajtóként szolgáló tákolmányt eltolják, miközben nem foglalkozik a ténnyel, hogy esetleg okkal tették azt oda.
Beérve az ajtón a hallba érkezik. Álldogál egy darabig, jól megnéz mindent. A falakról a festmények természetesen elvándoroltak, a függönyöknek is hűlt helye, ahogy vázáiknak, szobraiknak is. A valaha vendégek várakozására szolgáló ülőgarnitúrák közül némelyek siralmas állapotban, felszakadt huzattal tátonganak, nemesi hátsók után siránkozva, némelyek pedig szintén köddé váltak.*
- Ahogy sejtettem. Nagyjából minden mozdíthatót elvittek. Egyébként régen itt várakoztak a vendégeink, míg fogadtuk őket. Minden napra jutott valami fontos ember, persze. Na menjünk beljebb.
*A hallt maga mögött hagyva egy balra és jobbra elnyúló folyosóra ér. Szemben lépcsősor vezet felfelé, amely félúton szemből jobbra kanyarodik. Behunyja szemeit néhány pillanat erejéig, miközben visszatérnek rég elnyomott emlékei.*
- A régi szobám az első emeleten van. Azt szeretném megnézni a legjobban...
*Fordul Navához, ha a lány mellette van. Azonban mielőtt nekiláthatna a lépcsők megmászásához, zajt hall. Nem tudja megmondani pontosan, hogy merről; aztán fejét kapkodva rájön, hogy bizony fentről is, balról is, jobbról is, mögülük is. A lépések morajához hamarosan alacsonyka, rohanó alakok is társulnak.*
- Törpék!?
*És nem, nem heten vannak, inkább hetvenen, erős túlzással természetesen. Némelyek kiabálnak, mintha harcba indulnának. Kezükben a legkülönfélébb fegyverek vannak, ruházatuk, többi felszerelésük azonban aligha tűnik drágának vagy hatékonynak egy-egy képzett harcoscsapat ellen. A törpecsapat azon tagjai, kiknek kezében hosszabb fegyverek vannak, rögtön a közelükbe szaladnak, amennyiben persze Nava is követte őt idáig. A fegyverek vészesen közel kerülnek a mellkasához és torkához, Effi pedig nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen.*
- Ez egy vicc!? *Azonban nyelvét elharapja, amikor a pengék közelebb érnek torkához.* Jól van, jól van, nem úgy értettem.
*Az egészen sok tagot számláló harcos törpecsapat közül kiemelkedik egy bő fél centivel magasabb, ami már biztosan feljogosítja őt rá, hogy alfahím legyen. Ez a vezérbunkó olybá tűnik, egy sebhelyes arcú, fonott bajszos, szőrös, bőrmellényes törpe. Világosbarna haja hátul összefonva, kezén kesztyű, lábán csizma. Tekintete durva. Mögötte rögtön követi őt egy fonotthajú, szőke törpeasszonyság peckesen, láthatóan kevesebb szőrrel, meglepő mód szakáll nélkül. Egy királykék, szemmel láthatóan nem reá szabott ruhát visel, amit Effi rögtön felismer. A törpenő tekintete is durva.*
- Nö lám, nö lám, nö lám. *Szólal meg a törpevezér furcsa akcentussal, miközben az asszonnyal együtt szelik lefelé a lépcsőfokokat. Az emeletekről érkeztek.* Ki a gyászok tővedtek idöbe, hözzám? Köttű lyányka, csök ííígy? Nöm tüdtátok-e, högy ez az ÉÉÉIIIN házam-e? HE?
*Megrázza az öklét feléjük, a törpenő meg hátul helyesel, mint valami pincsikutya.*
- HÖH!
*Teszi hozzá a mondanivalót, majd az embere (törpéje) folytatja.*
- Ösztán kik vagytok tik-e?
*Effi sóhajt egyet. A bedeszkázott ablakok, az eltorlaszolt ajtó nagyon jól tudta, mit jelentenek, de mégsem bírta ki. Válaszolna, de a törpe közbevauzik.*
- MÖNDJAD MÁN! DIKA!
- Én Eph...
- NÁM TE, CULA! A másik lyányka möndja!
*Néz a törpe Navára, amennyiben a lány is itt áll velük a folyosón, beszorítva a törpegyűrűbe minden oldalról. Ez esetben Effi rátekint, s sóhajt egyet. Kezdje hát akkor Nava a bemutatkozást.*
991. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 18:03:26
Üzenet elküldve: 2020-04-15 18:03:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Romos emlékek//
*Kíváncsian követi Ephemiát a romos utcákon át, rábízva az irányítást, míg ő a beszédtémáról gondoskodik. A kérdésre csak bólint, jobb szó híján szolgáló volt az édesanyja, gyakorlatilag minden ház körüli feladatot el tudott látni, mikor épp mire volt szükség*
- Bizony, nekik könnyű. *ért egyet szomorúan a lánnyal. Mindig is példaképként tekintett az édesanyjára, aki képes volt egyedül is helytállni az életben, anélkül, hogy lett volna mellette egy férfi, akire támaszkodhatott volna. Szeretett volna ő is ilyen lenni, és abban a hitben is nőtt fel, hogy neki is ez lesz a sorsa, hisz mégis ki akarná őt valaha is elvenni, de az utóbbi időben sok mindent kénytelen volt átértékelni, amit azelőtt biztos pontnak hitt az életében. Azt azonban, hogy ezek a változások végül jót vagy rosszat tesznek-e neki, még most sem tudja eldönteni teljesen*
- Nem tudok semmi biztosat sajnos, mint mondtam, anyám nem beszélt róla soha, de gyerekként néha sikerült elcsípnem egy-két félmondatot, amiről azt hitték, nem hallom vagy nem értem... Szóval csak sejtéseim vannak, de azt hiszem, amolyan búcsúajándékként kaptuk a házunkat a Szegénynegyedben, és nagyjából ennyi, se egy levél, se egy látogatás. Egyszer, mikor az anyám nagyon beteg volt, elhatároztam, hogy megkeresem az apámat, hátha tudna segíteni és hívna egy orvost, de az anyám akkor se volt hajlandó elárulni a nevét, így csak céltalanul bolyongtam, hátha sikerül megpillantanom... *magyarázza szomorúan a lánynak, bár arcára halvány mosoly kúszik, ahogy felidézi magában azt az estét* Belógtam egy bálra, ahol a környék szinte összes lakója ott volt. Anyám szerint nagyon hasonlítok az apámra, csak a szemem színét örököltem anyai ágról, így reméltem, hogy felismerem majd, de sajnos elkerültük egymást, vagy legalábbis nem ismertük fel. *zárja rövidre az elbeszélést, hisz nem akarja az ő történetével még tovább nyomasztani a lányt. Néha még most is feltámad benne a vágy, hogy megtudja, ki volt az apja, de ha őszinte akar lenni, ő maga se tudja, milyen vége lenne egy esetleges találkozásnak, könnyes összeborulás vagy hangos veszekedés, így a lelke mélyén kicsit örül, hogy erre már soha nem kerülhet sor*
- Ugyan, ki tudja? Lehet, fiatalon édesapád is más ember volt... *jegyzi meg jóindulatúan, bár hamar rájön, ez talán félreérthető* Mármint talán kedvesebb és közvetlenebb volt, nem kellett kényszerítenie senkit. *folytatja tovább, bár úgy érzi, csak még jobban kezd belegabalyodni a mondanivalójába. Nem szeretné, ha Ephemia azt hinné, csélcsapnak tartja az apját, csupán csak azt szerette volna mondani, fiatalon talán az idősebb d'Aquista is képes volt annyira elcsábítani a lányokat, hogy azok önként akarjanak ágyba bújni vele, és reméli, Ephemia is így érti majd a szavait* Úgy értem, édesanyád is biztos szerethette, ha hozzáment. *próbál javítani egy halvány mosollyal az elhangzottakon, majd inkább csöndben marad, mielőtt újabb ostobaságokat fecsegne, bár nem sokáig bír hallgatni*
- Ephemia, mit gondolsz, ugye Tizionak nincsen... öhm, balkézről... egy gyereke? *teszi fel kissé összefüggéstelenül a kérdését, de bízik benne, a lány így is érteni fogja, mire szeretne kilyukadni. Bár a férfi egyszer azt mondta, sose hagyna törvénytelen utódokat maga után, Ephemiától is hallani szeretné, vajon tényleg ez-e a helyzet. Gondolatai továbbra is e körül a téma körül járnak, csak akkor néz újra körbe alaposabban, mikor megérkeznek úti céljukhoz*
- Igazán szép lehetett. *jegyzi meg, ahogy ámulva nézelődik a romok közt, próbálva elképzelni, hogy nézhetett ki a kúria a lázadás előtt* Persze, menjünk! *bólint a kérdésre, Ephemia után sietve. Az ajtóhoz érve megtorpan egy pillanatra, figyelve, vajon a lánynak sikerül-e kinyitnia, vagy a hirtelen erőkifejtés csak ront az amúgy se túl biztonságosnak tűnő romok állapotán* Csak óvatosan! *figyelmezteti Ephemiát is, készen rá, hogy elrántsa onnan, ha bármi veszély fenyegetné. Ha azonban úgy látja, biztonságos a dolog, és szükség van a segítségére, akkor Ephemia mellé lépve ő is kiveszi részét az ajtónyitásból, ezt követően azonban a lányra vár, hogy megtegye az első lépést befelé, elvégre mégiscsak ő van itt otthon. ~Vagy volt~ gondolja szomorúan a bedeszkázott ablakokra tekintve.*
*Kíváncsian követi Ephemiát a romos utcákon át, rábízva az irányítást, míg ő a beszédtémáról gondoskodik. A kérdésre csak bólint, jobb szó híján szolgáló volt az édesanyja, gyakorlatilag minden ház körüli feladatot el tudott látni, mikor épp mire volt szükség*
- Bizony, nekik könnyű. *ért egyet szomorúan a lánnyal. Mindig is példaképként tekintett az édesanyjára, aki képes volt egyedül is helytállni az életben, anélkül, hogy lett volna mellette egy férfi, akire támaszkodhatott volna. Szeretett volna ő is ilyen lenni, és abban a hitben is nőtt fel, hogy neki is ez lesz a sorsa, hisz mégis ki akarná őt valaha is elvenni, de az utóbbi időben sok mindent kénytelen volt átértékelni, amit azelőtt biztos pontnak hitt az életében. Azt azonban, hogy ezek a változások végül jót vagy rosszat tesznek-e neki, még most sem tudja eldönteni teljesen*
- Nem tudok semmi biztosat sajnos, mint mondtam, anyám nem beszélt róla soha, de gyerekként néha sikerült elcsípnem egy-két félmondatot, amiről azt hitték, nem hallom vagy nem értem... Szóval csak sejtéseim vannak, de azt hiszem, amolyan búcsúajándékként kaptuk a házunkat a Szegénynegyedben, és nagyjából ennyi, se egy levél, se egy látogatás. Egyszer, mikor az anyám nagyon beteg volt, elhatároztam, hogy megkeresem az apámat, hátha tudna segíteni és hívna egy orvost, de az anyám akkor se volt hajlandó elárulni a nevét, így csak céltalanul bolyongtam, hátha sikerül megpillantanom... *magyarázza szomorúan a lánynak, bár arcára halvány mosoly kúszik, ahogy felidézi magában azt az estét* Belógtam egy bálra, ahol a környék szinte összes lakója ott volt. Anyám szerint nagyon hasonlítok az apámra, csak a szemem színét örököltem anyai ágról, így reméltem, hogy felismerem majd, de sajnos elkerültük egymást, vagy legalábbis nem ismertük fel. *zárja rövidre az elbeszélést, hisz nem akarja az ő történetével még tovább nyomasztani a lányt. Néha még most is feltámad benne a vágy, hogy megtudja, ki volt az apja, de ha őszinte akar lenni, ő maga se tudja, milyen vége lenne egy esetleges találkozásnak, könnyes összeborulás vagy hangos veszekedés, így a lelke mélyén kicsit örül, hogy erre már soha nem kerülhet sor*
- Ugyan, ki tudja? Lehet, fiatalon édesapád is más ember volt... *jegyzi meg jóindulatúan, bár hamar rájön, ez talán félreérthető* Mármint talán kedvesebb és közvetlenebb volt, nem kellett kényszerítenie senkit. *folytatja tovább, bár úgy érzi, csak még jobban kezd belegabalyodni a mondanivalójába. Nem szeretné, ha Ephemia azt hinné, csélcsapnak tartja az apját, csupán csak azt szerette volna mondani, fiatalon talán az idősebb d'Aquista is képes volt annyira elcsábítani a lányokat, hogy azok önként akarjanak ágyba bújni vele, és reméli, Ephemia is így érti majd a szavait* Úgy értem, édesanyád is biztos szerethette, ha hozzáment. *próbál javítani egy halvány mosollyal az elhangzottakon, majd inkább csöndben marad, mielőtt újabb ostobaságokat fecsegne, bár nem sokáig bír hallgatni*
- Ephemia, mit gondolsz, ugye Tizionak nincsen... öhm, balkézről... egy gyereke? *teszi fel kissé összefüggéstelenül a kérdését, de bízik benne, a lány így is érteni fogja, mire szeretne kilyukadni. Bár a férfi egyszer azt mondta, sose hagyna törvénytelen utódokat maga után, Ephemiától is hallani szeretné, vajon tényleg ez-e a helyzet. Gondolatai továbbra is e körül a téma körül járnak, csak akkor néz újra körbe alaposabban, mikor megérkeznek úti céljukhoz*
- Igazán szép lehetett. *jegyzi meg, ahogy ámulva nézelődik a romok közt, próbálva elképzelni, hogy nézhetett ki a kúria a lázadás előtt* Persze, menjünk! *bólint a kérdésre, Ephemia után sietve. Az ajtóhoz érve megtorpan egy pillanatra, figyelve, vajon a lánynak sikerül-e kinyitnia, vagy a hirtelen erőkifejtés csak ront az amúgy se túl biztonságosnak tűnő romok állapotán* Csak óvatosan! *figyelmezteti Ephemiát is, készen rá, hogy elrántsa onnan, ha bármi veszély fenyegetné. Ha azonban úgy látja, biztonságos a dolog, és szükség van a segítségére, akkor Ephemia mellé lépve ő is kiveszi részét az ajtónyitásból, ezt követően azonban a lányra vár, hogy megtegye az első lépést befelé, elvégre mégiscsak ő van itt otthon. ~Vagy volt~ gondolja szomorúan a bedeszkázott ablakokra tekintve.*
990. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 12:03:26
Üzenet elküldve: 2020-04-15 12:03:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A legkönnyebb út//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A romok mentél aztán elérkezik egy olyan helyre, ahova egyáltalán nem akart. Nem nehéz rájönni, hogy mitől is omlottak össze a házak, mert a város közepén egy akkora szakadék vagy akármi húzódik, hogy Sheniben megáll az ütő. Ugyan még nem jutott elég közel hozzá, mert előbb pillantotta meg a hidat a csuklya szűk látómetszetén át, de ez is elég volt, hogy előbb elgondolkodjon.
Ahol híd van, ott az is van, ami felett át kell vezetnie a hídnak. Logikus. Ritka az ilyen éles logika manapság, ezt bárki beláthatja. És mivel Shenci belátja, így megtorpanva keresi az okot, ami miatt a híd épült.*
- Híazanyád. *Nyikkan halkan és tisztes távolságból kezdi szemlélni azt a kurva nagy akármit, ami kettészeli a várost.
Nincs tériszonya, szívesen mászik fára, mert az elfek állítólag szeretik az olyat, bár ő általában nem azért szokott fára mászni, hanem egészen más okokból, de a lényeg, hogy nem féli a magasságot, de ez az ásító mélység benntartja a zabszemet a seggében. És nem ám azért ásít, mert fáradt a mélység, nem, hanem azért, mert kurva mély. Logikus.
Végül úgy dönt, hogy nem megy egészen közel a meredélyhez, hogy honnan jutott eszébe ez a szó, senki se tudja, de olyan jól illik a szakadékhoz, és a a hídra se fűlik a foga rálépni, így rövid toporzékolás után, hogy feleslegesen vonszolta el magát idáig, inkább visszaindul a város felé. Csak lesz egy kocsma, italmérés, irgalmas szamaritánus, ahol kap inni egy kis szeszt. Majd mosogat vagy takarít, esetleg körmöt vág, csak adjanak neki inni.
A büszkeséget már rég maga mögött hagyta, nem akar már mást, csak eszméletlenre inni magát és érzi, hogy ez a törekvés kezd átmenni rögeszmévé. Már azon gondolkodik, hogy beoson valamelyik kalyibába és lop magának. Vagy a csuklyával a fején kifoszt egy arra járó városit egy kis arany és-vagy pia reményében. Bármelyik megoldás jó lenne már.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A romok mentél aztán elérkezik egy olyan helyre, ahova egyáltalán nem akart. Nem nehéz rájönni, hogy mitől is omlottak össze a házak, mert a város közepén egy akkora szakadék vagy akármi húzódik, hogy Sheniben megáll az ütő. Ugyan még nem jutott elég közel hozzá, mert előbb pillantotta meg a hidat a csuklya szűk látómetszetén át, de ez is elég volt, hogy előbb elgondolkodjon.
Ahol híd van, ott az is van, ami felett át kell vezetnie a hídnak. Logikus. Ritka az ilyen éles logika manapság, ezt bárki beláthatja. És mivel Shenci belátja, így megtorpanva keresi az okot, ami miatt a híd épült.*
- Híazanyád. *Nyikkan halkan és tisztes távolságból kezdi szemlélni azt a kurva nagy akármit, ami kettészeli a várost.
Nincs tériszonya, szívesen mászik fára, mert az elfek állítólag szeretik az olyat, bár ő általában nem azért szokott fára mászni, hanem egészen más okokból, de a lényeg, hogy nem féli a magasságot, de ez az ásító mélység benntartja a zabszemet a seggében. És nem ám azért ásít, mert fáradt a mélység, nem, hanem azért, mert kurva mély. Logikus.
Végül úgy dönt, hogy nem megy egészen közel a meredélyhez, hogy honnan jutott eszébe ez a szó, senki se tudja, de olyan jól illik a szakadékhoz, és a a hídra se fűlik a foga rálépni, így rövid toporzékolás után, hogy feleslegesen vonszolta el magát idáig, inkább visszaindul a város felé. Csak lesz egy kocsma, italmérés, irgalmas szamaritánus, ahol kap inni egy kis szeszt. Majd mosogat vagy takarít, esetleg körmöt vág, csak adjanak neki inni.
A büszkeséget már rég maga mögött hagyta, nem akar már mást, csak eszméletlenre inni magát és érzi, hogy ez a törekvés kezd átmenni rögeszmévé. Már azon gondolkodik, hogy beoson valamelyik kalyibába és lop magának. Vagy a csuklyával a fején kifoszt egy arra járó városit egy kis arany és-vagy pia reményében. Bármelyik megoldás jó lenne már.*
989. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 09:18:09
Üzenet elküldve: 2020-04-15 09:18:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1793
OOC üzenetek: 64
Játékstílus: Vakmerő
//Temetetlen múlt//
*Ha valami haszna volt a dolognak, hát akkor az, hogy végre nem a fejére csöpög a víz, az nagyon kellemetlen volt ugyanis, mintha szögeket ütöttek volna a koponyájába. A tarkóján sem túl kellemes, de legalább nem hasogat a feje tőle, a gerincén viszont nagyon kellemetlen, eddig sem volt melege, de most már végképp rázza a hideg.*
- A manóba már...
*Ficeregni próbál, székestől odébb ugrálni, mert a hátán lefolyó víztől még a feje búbja is libabőrös. Remélhetőleg sikeres a művelet és valahogy odébb tudja vonszolni magát a víz útjából. Ez az ugrálás kis ötletet ad neki, és ha már nem folyik a hátára-vállára-fejére-semmijére semmi, akkor erőteljesebb ugrálásba kezd, hátha azt rosszul viseli az ülőalkalmatosság, amihez kötözték. Torkában dobozó szívvel ficereg, próbálva lazítani a szék illesztéseit, hátha azok engednek. Reményei szerint, ha ilyen cseppet sem szokásos használatnak teszi ki, akkor széthullik, ha széthullott, akkor ő kiszabadul. Akkor pedig elgondolkodik azon, hogy melyik ajtóval is próbálkozzon. A mozgástól legalább nem fázik annyira, hiába tapad rá a vizes ruha. A sikolyok csak egy pillanatra zökkentik ki.*
A hozzászólás írója (Kagaenae Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.15 09:22:04
*Ha valami haszna volt a dolognak, hát akkor az, hogy végre nem a fejére csöpög a víz, az nagyon kellemetlen volt ugyanis, mintha szögeket ütöttek volna a koponyájába. A tarkóján sem túl kellemes, de legalább nem hasogat a feje tőle, a gerincén viszont nagyon kellemetlen, eddig sem volt melege, de most már végképp rázza a hideg.*
- A manóba már...
*Ficeregni próbál, székestől odébb ugrálni, mert a hátán lefolyó víztől még a feje búbja is libabőrös. Remélhetőleg sikeres a művelet és valahogy odébb tudja vonszolni magát a víz útjából. Ez az ugrálás kis ötletet ad neki, és ha már nem folyik a hátára-vállára-fejére-semmijére semmi, akkor erőteljesebb ugrálásba kezd, hátha azt rosszul viseli az ülőalkalmatosság, amihez kötözték. Torkában dobozó szívvel ficereg, próbálva lazítani a szék illesztéseit, hátha azok engednek. Reményei szerint, ha ilyen cseppet sem szokásos használatnak teszi ki, akkor széthullik, ha széthullott, akkor ő kiszabadul. Akkor pedig elgondolkodik azon, hogy melyik ajtóval is próbálkozzon. A mozgástól legalább nem fázik annyira, hiába tapad rá a vizes ruha. A sikolyok csak egy pillanatra zökkentik ki.*
A hozzászólás írója (Kagaenae Thargodar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.04.15 09:22:04
988. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-15 09:15:13
Üzenet elküldve: 2020-04-15 09:15:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Temetetlen hullák//
* A kiskölykök igen bátrak lehetnek, de majd ez később fog igazán csak kiderülni. Aztán Nimeril előretör, hogy pontot tegyen az i végére. Szerencséjére akad pár fa, így akad némi védelme is. Cikázgatás közben sikerül elkerülnie egy újabb fájdalmas találatot is. Mondjuk, azért a lövés szele megcsapja, ezzel is figyelmeztette a lányt, hogy jó ha ezért vigyázz velük. Már hallja is a kétségbe esett susmogásukat. Két kiskölyköt pillant meg, de gyorsan menekülőre is fogják. A házon belül keresnek menedéket. Nimeril útját meg egy takaros kis tölgy asztal zárja le. Nem ugorja át, hanem szépen lekushad mögé. Ideje, hogy diplomatikus módszerekhez folyamodjon.*
- Na jól van kölykök! Beszélgessünk egy kicsit mi hárman! Én nem akarlak bántani titeket, szóval ti se bántsatok engem! Talán kölcsönösen segíthetnénk is egymáson. Én orvos vagyok. ~ Vagyis majdnem. ~ Én meggyógyítom a betegeket és nem bántom őket. Nincs szükségetek egy kis pénzre? Ha segítettek, akkor szerintem szép kis összegre tehettek szert.* Abban reménykedik, hogy talán megtudja nyerni magának őket. Ha rá tudná venni a két srácot, hogy segítsenek neki ellopni a testet, akkor jócskán megkönnyebbülne a dolga. Cserébe valamilyen értéket meglovasíthatna a két rosszcsontnak. Nem tűntek éppen szegénynek ezek az félnótások. Ha meg a szép szó nem megy, akkor bemegy és elkobozza a fegyverüket. aztán még kioszt mellé néhány fülest is.*
* A kiskölykök igen bátrak lehetnek, de majd ez később fog igazán csak kiderülni. Aztán Nimeril előretör, hogy pontot tegyen az i végére. Szerencséjére akad pár fa, így akad némi védelme is. Cikázgatás közben sikerül elkerülnie egy újabb fájdalmas találatot is. Mondjuk, azért a lövés szele megcsapja, ezzel is figyelmeztette a lányt, hogy jó ha ezért vigyázz velük. Már hallja is a kétségbe esett susmogásukat. Két kiskölyköt pillant meg, de gyorsan menekülőre is fogják. A házon belül keresnek menedéket. Nimeril útját meg egy takaros kis tölgy asztal zárja le. Nem ugorja át, hanem szépen lekushad mögé. Ideje, hogy diplomatikus módszerekhez folyamodjon.*
- Na jól van kölykök! Beszélgessünk egy kicsit mi hárman! Én nem akarlak bántani titeket, szóval ti se bántsatok engem! Talán kölcsönösen segíthetnénk is egymáson. Én orvos vagyok. ~ Vagyis majdnem. ~ Én meggyógyítom a betegeket és nem bántom őket. Nincs szükségetek egy kis pénzre? Ha segítettek, akkor szerintem szép kis összegre tehettek szert.* Abban reménykedik, hogy talán megtudja nyerni magának őket. Ha rá tudná venni a két srácot, hogy segítsenek neki ellopni a testet, akkor jócskán megkönnyebbülne a dolga. Cserébe valamilyen értéket meglovasíthatna a két rosszcsontnak. Nem tűntek éppen szegénynek ezek az félnótások. Ha meg a szép szó nem megy, akkor bemegy és elkobozza a fegyverüket. aztán még kioszt mellé néhány fülest is.*
987. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-14 23:09:47
Üzenet elküldve: 2020-04-14 23:09:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Temetetlen múlt//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A világ törvényei mind ésszerűek, ha ridegek is, de többnyire igazságosak, legfeljebb ott lehet némi hibát találni, amelyet emberi, elf, vagy egyéb nép keze alkotott. Ezek mindig maguknak csinálják a bajt, s Raeneroldban nem egyszer fogalmazódott már meg hosszúnak legfeljebb csak emberi léptékben nevezhető pályafutása alatt, hogy a saját rendszereikben, legyen szó akárhol és akármelyikről is, azért csúszik mindig be itt-ott valami apró hiba, hogy abból aztán valami tragédia kiforhassa magát. Magukat szórakoztatják saját gyarlóságukkal a többiek, különben az unalomban, s nem csatában hullanának a harcosok - bár még így is akadnak kivételek.
A törpék hasonló okok miatt menetelnek egyenesen a képtelenségbe a hosszúéletű szerint - biztos valami nyakasság, vagy engedetlenség hajthatja őket, ami érthetetlen részéről, hiszen jól tudhatták, mit is vállalnak el, egy zsoldostól ez elvárható lenne. Női kollégájuk szavai hallatán majdnem elvigyorodik a kínosság maró érzetétől, nem a legtökéletesebb időpontnak tartja az emancipált eszmecserékhez a jelenlegit. Ő mindenesetre városőrként van jelen, így kizárólag az őrmesternek tartozik felelősséggel, a saját lelkiismeretén kívül, melyet szintén csak az hajt, hogy kiszabadítsák az úrnőt. Vannak hibák, melyekben segédkezett sajnálatos módon saját alakulatuk is, s melyeket helyre kell hozni. Most azonban érdekes dilemma elé állítja a sors, nehéz, szívet terhelő dolog elé, ami miatt választania kell. A főkolompos ugyanis megsérül, s mögötte nyakas társa is bajba kerül, Rae pedig léphetne, hiszen a lovagok erényei között is szerepel - védeni kell az elesettet. Igyekszik gyorsan átgondolni, mit is kellene most tennie, ki is itt a nagyobb elesett: a úrnő, vagy a törpék? ~ Előbbi miatt érkeztem, Kagaenaet kell visszaszerezni, és ráadásul erre is van parancsom. ~ Nehéz elfogadni, de el kell. Rae úgy dönt, marad, s Fogót is tovább fogja a marnál, elindul NAesaláék nyomán ő is a kandeláberek felé, a homályban mozogva, oldalán az ebbel, sorsára hagyva azt a kettőt. Próbálja azzal nyugtatni magát, hogy maguknak okozták a bajt, de a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, a cselekedetét helyesnek is véli. Az íjászaik azonban pontosak, a tűz pedig szerencsétlen módon csorbát szenved, ami nem tetszik az elfnek, hiszen faja nem a sötétben látásáról híres. A pirtianesi kopó pedig feltehetően saját engedelmessége miatt marad az oldalán, erőben felülmúlja gazdáját, viszont most a kezére is dolgozik. Csendes ő, nem morog, figyel és hátracsapott füleivel kémleli a zajokat, melyeket felé fúj az esti szél, már ha van olyan. Ilyen a fajtája, a lovag ezért vette, harcikutya ő, legalábbis vadászatra biztosan megállja a helyét, márpedig itt szerinte az lesz - levadásznak mindenkit, aki az útjukba áll, persze nem olyan eszetlenül, mint szegény törpék. Mindennek a lényege az, hogy Raenerold igyekszik visszahúzodni az árnyékba, nem lép elő, nem indul a törpék megsegítésére - kérdés az, hogy időben cselekszik e, jelenleg ő is emiatt izgul a legjobban. Szívdobogásának egyenletes, kalapáló hangát egészen érzi már, hallja, megtölti teste minden apró, eldugott porcikáját. Az izgalom heve ez, meg a kínzó várakozásé, mikor nem tudja eldönteni az elf, vajon okozhat e nagyobb bajt, mint amibe most kerültek- Neki már volt ebből mára jussa, nem szeretne többet, fegyverére, Fogóra és a sorsba vetett hitére támaszkodik.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A világ törvényei mind ésszerűek, ha ridegek is, de többnyire igazságosak, legfeljebb ott lehet némi hibát találni, amelyet emberi, elf, vagy egyéb nép keze alkotott. Ezek mindig maguknak csinálják a bajt, s Raeneroldban nem egyszer fogalmazódott már meg hosszúnak legfeljebb csak emberi léptékben nevezhető pályafutása alatt, hogy a saját rendszereikben, legyen szó akárhol és akármelyikről is, azért csúszik mindig be itt-ott valami apró hiba, hogy abból aztán valami tragédia kiforhassa magát. Magukat szórakoztatják saját gyarlóságukkal a többiek, különben az unalomban, s nem csatában hullanának a harcosok - bár még így is akadnak kivételek.
A törpék hasonló okok miatt menetelnek egyenesen a képtelenségbe a hosszúéletű szerint - biztos valami nyakasság, vagy engedetlenség hajthatja őket, ami érthetetlen részéről, hiszen jól tudhatták, mit is vállalnak el, egy zsoldostól ez elvárható lenne. Női kollégájuk szavai hallatán majdnem elvigyorodik a kínosság maró érzetétől, nem a legtökéletesebb időpontnak tartja az emancipált eszmecserékhez a jelenlegit. Ő mindenesetre városőrként van jelen, így kizárólag az őrmesternek tartozik felelősséggel, a saját lelkiismeretén kívül, melyet szintén csak az hajt, hogy kiszabadítsák az úrnőt. Vannak hibák, melyekben segédkezett sajnálatos módon saját alakulatuk is, s melyeket helyre kell hozni. Most azonban érdekes dilemma elé állítja a sors, nehéz, szívet terhelő dolog elé, ami miatt választania kell. A főkolompos ugyanis megsérül, s mögötte nyakas társa is bajba kerül, Rae pedig léphetne, hiszen a lovagok erényei között is szerepel - védeni kell az elesettet. Igyekszik gyorsan átgondolni, mit is kellene most tennie, ki is itt a nagyobb elesett: a úrnő, vagy a törpék? ~ Előbbi miatt érkeztem, Kagaenaet kell visszaszerezni, és ráadásul erre is van parancsom. ~ Nehéz elfogadni, de el kell. Rae úgy dönt, marad, s Fogót is tovább fogja a marnál, elindul NAesaláék nyomán ő is a kandeláberek felé, a homályban mozogva, oldalán az ebbel, sorsára hagyva azt a kettőt. Próbálja azzal nyugtatni magát, hogy maguknak okozták a bajt, de a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, a cselekedetét helyesnek is véli. Az íjászaik azonban pontosak, a tűz pedig szerencsétlen módon csorbát szenved, ami nem tetszik az elfnek, hiszen faja nem a sötétben látásáról híres. A pirtianesi kopó pedig feltehetően saját engedelmessége miatt marad az oldalán, erőben felülmúlja gazdáját, viszont most a kezére is dolgozik. Csendes ő, nem morog, figyel és hátracsapott füleivel kémleli a zajokat, melyeket felé fúj az esti szél, már ha van olyan. Ilyen a fajtája, a lovag ezért vette, harcikutya ő, legalábbis vadászatra biztosan megállja a helyét, márpedig itt szerinte az lesz - levadásznak mindenkit, aki az útjukba áll, persze nem olyan eszetlenül, mint szegény törpék. Mindennek a lényege az, hogy Raenerold igyekszik visszahúzodni az árnyékba, nem lép elő, nem indul a törpék megsegítésére - kérdés az, hogy időben cselekszik e, jelenleg ő is emiatt izgul a legjobban. Szívdobogásának egyenletes, kalapáló hangát egészen érzi már, hallja, megtölti teste minden apró, eldugott porcikáját. Az izgalom heve ez, meg a kínzó várakozásé, mikor nem tudja eldönteni az elf, vajon okozhat e nagyobb bajt, mint amibe most kerültek- Neki már volt ebből mára jussa, nem szeretne többet, fegyverére, Fogóra és a sorsba vetett hitére támaszkodik.*
986. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:21:13
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:21:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Romos emlékek//
- Majd meglátod.
*Ezek szerint Navának sem ismeretlen a környék. Bolyongás közben igyekszik tájékozódni, de egyben figyelni is sógornője szavaira.*
- Szolgáló?
*Nem lepi meg a történet. Az ő házukban is akadt szolganép szép számmal, kikről régóta nem tud semmit. A továbbiakban csendben meghallgatja Nava anyja és a gazdag elf történetét, s válaszul eleinte csak hümmög egy sort. Nem egyedi eset ez.*
- Bizonyosan sok cselédlány járhatott így mifelénk, de nem sok eset derült ki. A nemesférfinak könnyű persze, elhajtja a cselédet gyermekestől, s a dolog máris meg van oldva. *Megáll nézelődés közben, szemeit Navára szegezi.* Nem törődött veletek? Se egy levél, semmi anyagi segítség? Vagy ez is túl naiv gondolat részemről? *Megrázza fejét, s indul tovább.* Én abban biztos vagyok, hogy nekem nincs testvérem más anyától. Ugyan ki lehetett volna az a beteg lány vagy asszony anyámon kívül persze, hozzáteszem, aki atyámmal egy ágyba mert volna bújni? Na persze sohasem lehet tudni... Nem feltétlenül kell hozzá a másik fél beleegyezése, nemigaz?
*Attól függetlenül, hogy nem nézne ki tulajdon atyjából ilyesmit, manapság már semminemű dolgon nem csodálkozna. S ahogy a valaha volt egyik főutcán haladnak, s az ő lábai egyre inkább elnehezülnek, hamarosan megpillantja a széles előudvart, ahol valaha akár négy lovaskocsi is elfért volna.*
- Ez.
*Válaszol némi késlekedéssel Navának. A kúria külsőleg csak halovány mása régi önmagának. A hajdani hatalmas, díszes tölgyajtó helyén most valami borzadalmas fatákolmány hever. Az ablakok helyén természetesen nem üveg van már rég; néhol színes rongyok nyaldossák a párkányokat, más ablakok teljesen be vannak deszkázva. Vakolat már természetesen sehol, ahogy a valaha az ajtó fölött díszelgő Aquista-címer is elbujdosott valahová szégyenében azután a nap után.*
- Menjünk be. Látni akarom, mi van bent.
*Futólépésben megindul az ajtónak csak hatalmas jóindulattal nevezhető tákolmány irányába, s nekifeszülve oldalra tolja azt. Hátratekint Navára.*
- Jössz? Talán el tudok még hozni valamit innen...
*Habár az épület külsőleges állapotából ítélve erre vajmi kevés esélye van.*
- Majd meglátod.
*Ezek szerint Navának sem ismeretlen a környék. Bolyongás közben igyekszik tájékozódni, de egyben figyelni is sógornője szavaira.*
- Szolgáló?
*Nem lepi meg a történet. Az ő házukban is akadt szolganép szép számmal, kikről régóta nem tud semmit. A továbbiakban csendben meghallgatja Nava anyja és a gazdag elf történetét, s válaszul eleinte csak hümmög egy sort. Nem egyedi eset ez.*
- Bizonyosan sok cselédlány járhatott így mifelénk, de nem sok eset derült ki. A nemesférfinak könnyű persze, elhajtja a cselédet gyermekestől, s a dolog máris meg van oldva. *Megáll nézelődés közben, szemeit Navára szegezi.* Nem törődött veletek? Se egy levél, semmi anyagi segítség? Vagy ez is túl naiv gondolat részemről? *Megrázza fejét, s indul tovább.* Én abban biztos vagyok, hogy nekem nincs testvérem más anyától. Ugyan ki lehetett volna az a beteg lány vagy asszony anyámon kívül persze, hozzáteszem, aki atyámmal egy ágyba mert volna bújni? Na persze sohasem lehet tudni... Nem feltétlenül kell hozzá a másik fél beleegyezése, nemigaz?
*Attól függetlenül, hogy nem nézne ki tulajdon atyjából ilyesmit, manapság már semminemű dolgon nem csodálkozna. S ahogy a valaha volt egyik főutcán haladnak, s az ő lábai egyre inkább elnehezülnek, hamarosan megpillantja a széles előudvart, ahol valaha akár négy lovaskocsi is elfért volna.*
- Ez.
*Válaszol némi késlekedéssel Navának. A kúria külsőleg csak halovány mása régi önmagának. A hajdani hatalmas, díszes tölgyajtó helyén most valami borzadalmas fatákolmány hever. Az ablakok helyén természetesen nem üveg van már rég; néhol színes rongyok nyaldossák a párkányokat, más ablakok teljesen be vannak deszkázva. Vakolat már természetesen sehol, ahogy a valaha az ajtó fölött díszelgő Aquista-címer is elbujdosott valahová szégyenében azután a nap után.*
- Menjünk be. Látni akarom, mi van bent.
*Futólépésben megindul az ajtónak csak hatalmas jóindulattal nevezhető tákolmány irányába, s nekifeszülve oldalra tolja azt. Hátratekint Navára.*
- Jössz? Talán el tudok még hozni valamit innen...
*Habár az épület külsőleges állapotából ítélve erre vajmi kevés esélye van.*
985. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:01:08
Üzenet elküldve: 2020-04-14 20:01:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Temetetlen hullák//
-A funyi betolakodó fak ne fenyegeffen!
*Hallatszik a válaszkiáltás, aztán csendben marad mindkét kölök, hősnőnk pedig ekkor készül fel a rohamra, melyre hamarosan el is indul. A fa és a ház között még néhány fa leledzik, melyek között cikázva Nimeril még másfél szemmel is kellemesen elnavigál. Rohamosan közeleg a bejárathoz, ahol a ház sötétjében két kerekded arcú kócos hajú, elálló fülű gyereket pillanthat meg. Egyikük jó tíz lépésről elenged egy golyót, mire az Nimeril füle mellett surrog el szelével érintve csak a rohamozót.*
-Kés van nála, tessék, lődd semen!
*Kerül újabb lövedék a csúzlis gyerek kezébe, és mindketten kicsit bentebb ugranak. Az ajtónál egy jókora asztal van keresztbe fektetve, érhet vagy mellig Nimerilnek is, vastat tölgy, biztosan jól égne, nem vitás. Viszont így jó kérdés, hogy futtában érdemes-e átugrani, vagy valahogy máshogy átkerülni rajta, hiszen odabent a két beszédhibás kisgyerek ezalatt egy újabb golyót tesz a csúzliba egyikük felhajtott, golyókkal teli ingéből formált erszényéből.*
-A funyi betolakodó fak ne fenyegeffen!
*Hallatszik a válaszkiáltás, aztán csendben marad mindkét kölök, hősnőnk pedig ekkor készül fel a rohamra, melyre hamarosan el is indul. A fa és a ház között még néhány fa leledzik, melyek között cikázva Nimeril még másfél szemmel is kellemesen elnavigál. Rohamosan közeleg a bejárathoz, ahol a ház sötétjében két kerekded arcú kócos hajú, elálló fülű gyereket pillanthat meg. Egyikük jó tíz lépésről elenged egy golyót, mire az Nimeril füle mellett surrog el szelével érintve csak a rohamozót.*
-Kés van nála, tessék, lődd semen!
*Kerül újabb lövedék a csúzlis gyerek kezébe, és mindketten kicsit bentebb ugranak. Az ajtónál egy jókora asztal van keresztbe fektetve, érhet vagy mellig Nimerilnek is, vastat tölgy, biztosan jól égne, nem vitás. Viszont így jó kérdés, hogy futtában érdemes-e átugrani, vagy valahogy máshogy átkerülni rajta, hiszen odabent a két beszédhibás kisgyerek ezalatt egy újabb golyót tesz a csúzliba egyikük felhajtott, golyókkal teli ingéből formált erszényéből.*
984. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-14 19:15:54
Üzenet elküldve: 2020-04-14 19:15:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 386
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Romos emlékek//
*Ephemia magyarázatát hallva csak egy apró sóhaj hagyja el ajkait, gondolhatta volna, hogy valami ilyesmi lesz a válasz. Elképzelni se tudja, milyen lehetett így felnőni, hogy azt tanították nekik, az érzelmeket el kell rejteni. A maga részéről mindent megtesz azért, hogy megpróbálja meggyőzni a testvéreket ennek az ellenkezőjéről, de néha úgy érzi, egy lehetetlen küldetésre vállalkozott, mikor úgy döntött, egy egész élet nevelését szeretné megváltoztatni. Ennek ellenére még bízik benne, hogy eljön majd az a nap, amikor a d'Aquista család tagjai ki merik majd mutatni, amit éreznek, és nem rejtőznek egy kifejezéstelen álarc mögé. Jelen pillanatban azonban nem akarja ilyesmivel terhelni Ephemiát, így ilyen irányú gondolatait megtartja inkább magának, és némán követi a lányt, míg a környék magára nem vonja a figyelmét*
- És biztos erre akarsz...? *kezdene bele az aggodalmaskodásba ismét, azonban az Ephemia arcán tükröződő lelkesedés, vagy legalábbis amit annak vél, megakadályozza ebben* Micsodát? *kérdez vissza inkább ő is izgatottan, követve a lányt, amerre vezeti őt. Egy idő után ő is nagyjából be tudja tájolni magukat, merre lehetnek a városban, pár épület ismerősnek is tűnik, biztos benne, sokukban dolgozott is fénykorukban*
- Igen, jártam, ami azt illeti, nem is keveset... *feleli először kissé vonakodva, majd pillanatnyi szünet után úgy dönt, Ephemia megérdemli, hogy kicsit többet tudjon róla, még ha esetleg ezután máshogy is fog vélekedni róla, mint korábban*
- Tudod, az az igazság, az édesanyám szolgáló volt különböző nemesi házaknál, főzött, mosott, takarított, amit csak kellett... Néha én is besegítettem neki, ha szükség volt rá. Bár inkább igyekezett az erején felül magára vállalni minden feladatot, csak hogy nekem ne kelljen dolgozni, hanem legyen időm tanulni... *folytatja tovább a mesélést, bár az utolsó szavaknál már a megszokottnál magasabbra kúszik a hangja, és inkább abba is hagyja a beszédet, mielőtt túlságosan magával ragadnák az érzelmei. Édesanyja is nagyjából a lázadással egy időben halt meg, és bár megbeszélték előre, hogy ő elindul Synmirára, a lelke mélyén még mindig bánja, hogy nem volt itt vele az utolsó pillanataiban. A régi idők letűnt emlékei felidézik benne a kellemes napokat, mikor még kettesben sétáltak erre, gondtalanul, a legnagyobb boldogságban. A kegyetlen valóságot azonban így se tudja teljesen kizárni, a romos épületek emlékeztetik rá, hogy ezeknek a napoknak már végleg leáldozott*
- Sőt, tulajdonképpen itt kezdődött minden... *tereli inkább másfelé a témát, hiszen biztos benne, Ephemiát is legalább annyira, ha nem még jobban megviseli a környék látványa, mint őt, így reméli, talán jót fog tenni neki, ha nem csak e körül forognak a gondolatai. Fogalma sincs róla, Tizio mennyit mesélt a lánynak róla, így úgy dönt, ha már Ephemia családjának múltját igyekeznek felderíteni, akkor ő is megoszt pár részletet a sajátját illetően* Az apám egy gazdag, jóképű elf volt, az anyám pedig a házukban dolgozott, ott találkoztak. Csak egyetlen éjszaka volt az egész, majd amint megtudta, hogy anyám teherbe esett, rögtön el is bocsátotta. Ő viszont nagyon szerette az apámat, soha egy rossz szót nem mondott róla, bár ami azt illeti sose mondott róla semmit, még a nevét sem tudom. Úgy vélte, ha mi nem kellünk neki, akkor ő se kell nekünk, boldogulunk ketten is. Vagyis hárman a nagymamámmal, mikor kicsi voltam, nagyon sokat segített nekünk. De anyám azután se szeretett senki mást, nem volt több férfi az életében az apám után... vagy legalábbis én nem tudtam róla. *fejezi be egy sóhajjal a szomorú históriát, ami az élettörténetét jelenti, ha Ephemia még nem unta meg, hogy az ő csacsogását hallgassa*
- Gyönyörű környék volt annak idején. *helyesel inkább halvány mosollyal a lány megjegyzésére, miközben az épületeket fürkészi* Melyik volt a tietek? *fordítja oldalra a fejét, hogy Ephemiára pillantson, a lányra bízva, hogy ha odaérnek, szeretné-e belülről is megnézni az épületet, vagy megelégszik azzal, hogy kívülről szemlélje meg, ami a d'Aquista kúriából maradt.*
*Ephemia magyarázatát hallva csak egy apró sóhaj hagyja el ajkait, gondolhatta volna, hogy valami ilyesmi lesz a válasz. Elképzelni se tudja, milyen lehetett így felnőni, hogy azt tanították nekik, az érzelmeket el kell rejteni. A maga részéről mindent megtesz azért, hogy megpróbálja meggyőzni a testvéreket ennek az ellenkezőjéről, de néha úgy érzi, egy lehetetlen küldetésre vállalkozott, mikor úgy döntött, egy egész élet nevelését szeretné megváltoztatni. Ennek ellenére még bízik benne, hogy eljön majd az a nap, amikor a d'Aquista család tagjai ki merik majd mutatni, amit éreznek, és nem rejtőznek egy kifejezéstelen álarc mögé. Jelen pillanatban azonban nem akarja ilyesmivel terhelni Ephemiát, így ilyen irányú gondolatait megtartja inkább magának, és némán követi a lányt, míg a környék magára nem vonja a figyelmét*
- És biztos erre akarsz...? *kezdene bele az aggodalmaskodásba ismét, azonban az Ephemia arcán tükröződő lelkesedés, vagy legalábbis amit annak vél, megakadályozza ebben* Micsodát? *kérdez vissza inkább ő is izgatottan, követve a lányt, amerre vezeti őt. Egy idő után ő is nagyjából be tudja tájolni magukat, merre lehetnek a városban, pár épület ismerősnek is tűnik, biztos benne, sokukban dolgozott is fénykorukban*
- Igen, jártam, ami azt illeti, nem is keveset... *feleli először kissé vonakodva, majd pillanatnyi szünet után úgy dönt, Ephemia megérdemli, hogy kicsit többet tudjon róla, még ha esetleg ezután máshogy is fog vélekedni róla, mint korábban*
- Tudod, az az igazság, az édesanyám szolgáló volt különböző nemesi házaknál, főzött, mosott, takarított, amit csak kellett... Néha én is besegítettem neki, ha szükség volt rá. Bár inkább igyekezett az erején felül magára vállalni minden feladatot, csak hogy nekem ne kelljen dolgozni, hanem legyen időm tanulni... *folytatja tovább a mesélést, bár az utolsó szavaknál már a megszokottnál magasabbra kúszik a hangja, és inkább abba is hagyja a beszédet, mielőtt túlságosan magával ragadnák az érzelmei. Édesanyja is nagyjából a lázadással egy időben halt meg, és bár megbeszélték előre, hogy ő elindul Synmirára, a lelke mélyén még mindig bánja, hogy nem volt itt vele az utolsó pillanataiban. A régi idők letűnt emlékei felidézik benne a kellemes napokat, mikor még kettesben sétáltak erre, gondtalanul, a legnagyobb boldogságban. A kegyetlen valóságot azonban így se tudja teljesen kizárni, a romos épületek emlékeztetik rá, hogy ezeknek a napoknak már végleg leáldozott*
- Sőt, tulajdonképpen itt kezdődött minden... *tereli inkább másfelé a témát, hiszen biztos benne, Ephemiát is legalább annyira, ha nem még jobban megviseli a környék látványa, mint őt, így reméli, talán jót fog tenni neki, ha nem csak e körül forognak a gondolatai. Fogalma sincs róla, Tizio mennyit mesélt a lánynak róla, így úgy dönt, ha már Ephemia családjának múltját igyekeznek felderíteni, akkor ő is megoszt pár részletet a sajátját illetően* Az apám egy gazdag, jóképű elf volt, az anyám pedig a házukban dolgozott, ott találkoztak. Csak egyetlen éjszaka volt az egész, majd amint megtudta, hogy anyám teherbe esett, rögtön el is bocsátotta. Ő viszont nagyon szerette az apámat, soha egy rossz szót nem mondott róla, bár ami azt illeti sose mondott róla semmit, még a nevét sem tudom. Úgy vélte, ha mi nem kellünk neki, akkor ő se kell nekünk, boldogulunk ketten is. Vagyis hárman a nagymamámmal, mikor kicsi voltam, nagyon sokat segített nekünk. De anyám azután se szeretett senki mást, nem volt több férfi az életében az apám után... vagy legalábbis én nem tudtam róla. *fejezi be egy sóhajjal a szomorú históriát, ami az élettörténetét jelenti, ha Ephemia még nem unta meg, hogy az ő csacsogását hallgassa*
- Gyönyörű környék volt annak idején. *helyesel inkább halvány mosollyal a lány megjegyzésére, miközben az épületeket fürkészi* Melyik volt a tietek? *fordítja oldalra a fejét, hogy Ephemiára pillantson, a lányra bízva, hogy ha odaérnek, szeretné-e belülről is megnézni az épületet, vagy megelégszik azzal, hogy kívülről szemlélje meg, ami a d'Aquista kúriából maradt.*
983. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:49:53
Üzenet elküldve: 2020-04-13 20:49:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Temetetlen hullák//
* Nimeril sikeresen behúzódik a fa mögé. A hangokból ítélve úgy gondolja, hogy rakoncátlan kölykökről lehet itt szó. Sagó képe és fájó nyelve igazán borzalmassá teszi eddig se túl könnyű estéjét. Bosszúsan morog egyet, amikor egy újabb akármi zúg el a karja mellet. Ezek a kis nyomorult mesterlövészek fenemód pontosak azt meg kell hagyni. Aztán a susmogásból kiáltás lesz. Bizony kihívást intéztek hozzá.*
- Ha én odamegyek, akkor kitekerem a nyakatokat!* Fenyegetőzik, de igazából nem bántana ártatlan gyermekeket. Sőt igazából senkit sem bántana maximum a söpredéket. Azokból van bőven és nem kár értük. Két gyermeket nem fog csak úgy kibelezni. Még, ha azok csúnyán ki is babráltak vele. Bár a hátsójukat lehet, hogy kiporolja. Amint jobban lesz a lány egy kicsit eljön a tettek ideje. Kifog törni egyenesen. Kockázata van a dolognak, de már felkészülten fogja érni egy esetleges lövés. Karjával biztosan fogja védeni a fejét, ami az egyik gyenge pontja. Vár egy kicsit és aztán hirtelen elrugaszkodik, hogy a tervét végrehajtsa. Remélhetőleg mire ennek vége a jómadarak már a keze között lesznek. Majd akkor ráér eldönteni, hogy mit tegyen velük.*
* Nimeril sikeresen behúzódik a fa mögé. A hangokból ítélve úgy gondolja, hogy rakoncátlan kölykökről lehet itt szó. Sagó képe és fájó nyelve igazán borzalmassá teszi eddig se túl könnyű estéjét. Bosszúsan morog egyet, amikor egy újabb akármi zúg el a karja mellet. Ezek a kis nyomorult mesterlövészek fenemód pontosak azt meg kell hagyni. Aztán a susmogásból kiáltás lesz. Bizony kihívást intéztek hozzá.*
- Ha én odamegyek, akkor kitekerem a nyakatokat!* Fenyegetőzik, de igazából nem bántana ártatlan gyermekeket. Sőt igazából senkit sem bántana maximum a söpredéket. Azokból van bőven és nem kár értük. Két gyermeket nem fog csak úgy kibelezni. Még, ha azok csúnyán ki is babráltak vele. Bár a hátsójukat lehet, hogy kiporolja. Amint jobban lesz a lány egy kicsit eljön a tettek ideje. Kifog törni egyenesen. Kockázata van a dolognak, de már felkészülten fogja érni egy esetleges lövés. Karjával biztosan fogja védeni a fejét, ami az egyik gyenge pontja. Vár egy kicsit és aztán hirtelen elrugaszkodik, hogy a tervét végrehajtsa. Remélhetőleg mire ennek vége a jómadarak már a keze között lesznek. Majd akkor ráér eldönteni, hogy mit tegyen velük.*
982. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-13 19:39:23
Üzenet elküldve: 2020-04-13 19:39:23
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Temetetlen hullák//
*Nimeril kicsit megszédülve a csapástól, most a fa mögött keres menedéket. Oda is ér újabb találat nélkül, pár pillanattal később pedig kissé kilógó karjától pár hüvelyknyire zúg el egy második golyóbis, melyet a furcsán beszédhibás háziak engednek utána. A fagolyó az utcára repül a kerítés egy foghíján, ott pedit párat pattog. Egy biztos, a szike sajnos csak kartávolságon belül halálos, dobni nem igazán lehet, meg aztán ki dobna oda egy csúzlisnak egy szikét is, a fém ereje egyelőre Nimerilnél van.*
-Nem látom, a ferefnye mögé fettenkedett?!
*Kérdezi a csúzli ura izgatott suttogással.*
-Ott van, éppen sak kisúrja a semed.
*Felel a másik hang kis fáziskéséssel, aztán a fojtottból nyílt, hangos kiáltásra vált.*
-Van még ám ott ahonnan ez jött. Ha nem félted a semed, gyere közelebb, seretjük a betolakodókat!
*Fenyegetőzik kissé gyermeteg éllel szavaiban, de egy biztos, másik társa pontosan lő ilyen sötétben, a gesztenye, golyó, kő, vagy széndarab pedig nagyot tud ütni. Pár másodperc szédelgés után viszont a lány észreveheti, hogy háttal állva a fának bizony pont ki tudna szaladni egyenesen. Itt ugyan egy kicsit mászni kell, de egyetlen, jóval pontatlanabb, részben kitakart lövést kockáztat, ha így tesz. Ami viszont a két vékony hang gazdáját illeti. Lehet, hogy belőlük könnyebben lenne boncalany, mint a pocsék siratót hallgató holttestből.*
*Nimeril kicsit megszédülve a csapástól, most a fa mögött keres menedéket. Oda is ér újabb találat nélkül, pár pillanattal később pedig kissé kilógó karjától pár hüvelyknyire zúg el egy második golyóbis, melyet a furcsán beszédhibás háziak engednek utána. A fagolyó az utcára repül a kerítés egy foghíján, ott pedit párat pattog. Egy biztos, a szike sajnos csak kartávolságon belül halálos, dobni nem igazán lehet, meg aztán ki dobna oda egy csúzlisnak egy szikét is, a fém ereje egyelőre Nimerilnél van.*
-Nem látom, a ferefnye mögé fettenkedett?!
*Kérdezi a csúzli ura izgatott suttogással.*
-Ott van, éppen sak kisúrja a semed.
*Felel a másik hang kis fáziskéséssel, aztán a fojtottból nyílt, hangos kiáltásra vált.*
-Van még ám ott ahonnan ez jött. Ha nem félted a semed, gyere közelebb, seretjük a betolakodókat!
*Fenyegetőzik kissé gyermeteg éllel szavaiban, de egy biztos, másik társa pontosan lő ilyen sötétben, a gesztenye, golyó, kő, vagy széndarab pedig nagyot tud ütni. Pár másodperc szédelgés után viszont a lány észreveheti, hogy háttal állva a fának bizony pont ki tudna szaladni egyenesen. Itt ugyan egy kicsit mászni kell, de egyetlen, jóval pontatlanabb, részben kitakart lövést kockáztat, ha így tesz. Ami viszont a két vékony hang gazdáját illeti. Lehet, hogy belőlük könnyebben lenne boncalany, mint a pocsék siratót hallgató holttestből.*
981. hozzászólás ezen a helyszínen: Romváros és Meredély
Üzenet elküldve: 2020-04-13 11:18:20
Üzenet elküldve: 2020-04-13 11:18:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Romos emlékek//
*Ahogy Sárvároson, úgy a hídon is látszólag könnyedén átlibben. Látszólag. Gondolataiba olyannyira elmélyed, hogy észre sem veszi eleinte Nava bimbózó szerelmét a szakadék iránt. Csak mikor visszapillant egy másodpercre, akkor látja, hogy valami nem stimmel. Nem mond semmit, csak egy halk sóhaj kíséretében megy tovább Navával, mikor a lány utoléri.*
- Tizennyolc év a kúriában. Egy idő után megszokja az ember a fapofát.
*Hiába szakadt ki pár éve abból a közegből, mindig is lesznek dolgok, amiket a sírig el fog vinni magával.*
- Apropó, kúria.
*Megtorpan egy pillanat erejéig. Navával talán most egy rugóra jár az agyuk.*
- Talán erre volt... Nem, nem voltam még itt azóta. *A lány felé fordul. Ephemia szemében némi izgatottság és félelem egyvelege tükröződik.* Talán tudok neked mutatni valamit. ~És magamnak is.~ Gyere!
*A piactér előtt új úti célt néz ki magának. Rohamos léptekkel indul meg az utcán, miközben a régi romos, vagy épp az új ismeretlen épületek között próbál tájékozódni.*
*Tudják az istenek, hogy meddig bóklászik Navával a mai Romváros utcáiban, már ha a lány követi őt. Idő közben a reggeli nap felhők mögé bújik, talán dörög is az ég. Talán esni fog, de nem érdekli. Bolyongás közben az egyik sikátorszerű utcából kitérve egy szélesebb, valamikor főútként funkcionáló útra, újból Navához szól.*
- Igen. Ezt a környéket már biztosan ismerem.
*Lassabbra veszi a tempót, és próbálja az elébe táruló látványt a fejében élő emlékekbe igazítani. A széles út, ahol régen lovak által húzott, díszes kocsik és hintók vonultak, mellettük ízlésesen öltözött, fiatal s idős nemesurakkal s nemeshölgyekkel, most nem különb a Szegénynegyed rothadó utcáinál. Talán még rondább is. A valaha díszes, kúria- vagy már-már palotaszerű épületek ablakai üvegszilánkokkal szegélyezve ásítanak a nagy falakon - már amelyik fal megmaradt. Szinte hallani, ahogy átfúj rajtuk a szél. A valamikor gondozott kerteknek, bokroknak, vagy épp díszfáknak hűlt helye. A tetőkről lehulló cserepek törmeléke, az üvegszilánkok mintha ugyanott volnának, ahol azon a napon földet értek. Végül is tényleg csak ennyi lett ez a hely, a városnak azon része, ahol most ő jár; összetört és elégett az egész, valamikor rég.
Más érzete van ennek a helynek, mint Sárvárosnak. Sárvárosban az ottaniak voltak, akiktől tartott - itt viszont a múlttól fél. Ott les rá minden üres ablakból, minden erkélyről, minden ajtó nélkül marad nyílásból.*
- Jártál már itt ezelőtt? Még a lázadás előtt?
*A felhők kissé feloszlanak, a nap újból rásüt az üresen tátongó épületek homlokzataira s tetőire. Ennek ellenére valahol a távolban mennydörgést hall.*
- Nekem ez volt az otthonom.
*Minden lépésre egyre elnehezül, ahogy közelebb ér céljához. El tudja képzelni, hogy mi vár rá ott, de valahol mégsem. Talán csak nem meri még elképzelni.*
*Ahogy Sárvároson, úgy a hídon is látszólag könnyedén átlibben. Látszólag. Gondolataiba olyannyira elmélyed, hogy észre sem veszi eleinte Nava bimbózó szerelmét a szakadék iránt. Csak mikor visszapillant egy másodpercre, akkor látja, hogy valami nem stimmel. Nem mond semmit, csak egy halk sóhaj kíséretében megy tovább Navával, mikor a lány utoléri.*
- Tizennyolc év a kúriában. Egy idő után megszokja az ember a fapofát.
*Hiába szakadt ki pár éve abból a közegből, mindig is lesznek dolgok, amiket a sírig el fog vinni magával.*
- Apropó, kúria.
*Megtorpan egy pillanat erejéig. Navával talán most egy rugóra jár az agyuk.*
- Talán erre volt... Nem, nem voltam még itt azóta. *A lány felé fordul. Ephemia szemében némi izgatottság és félelem egyvelege tükröződik.* Talán tudok neked mutatni valamit. ~És magamnak is.~ Gyere!
*A piactér előtt új úti célt néz ki magának. Rohamos léptekkel indul meg az utcán, miközben a régi romos, vagy épp az új ismeretlen épületek között próbál tájékozódni.*
*Tudják az istenek, hogy meddig bóklászik Navával a mai Romváros utcáiban, már ha a lány követi őt. Idő közben a reggeli nap felhők mögé bújik, talán dörög is az ég. Talán esni fog, de nem érdekli. Bolyongás közben az egyik sikátorszerű utcából kitérve egy szélesebb, valamikor főútként funkcionáló útra, újból Navához szól.*
- Igen. Ezt a környéket már biztosan ismerem.
*Lassabbra veszi a tempót, és próbálja az elébe táruló látványt a fejében élő emlékekbe igazítani. A széles út, ahol régen lovak által húzott, díszes kocsik és hintók vonultak, mellettük ízlésesen öltözött, fiatal s idős nemesurakkal s nemeshölgyekkel, most nem különb a Szegénynegyed rothadó utcáinál. Talán még rondább is. A valaha díszes, kúria- vagy már-már palotaszerű épületek ablakai üvegszilánkokkal szegélyezve ásítanak a nagy falakon - már amelyik fal megmaradt. Szinte hallani, ahogy átfúj rajtuk a szél. A valamikor gondozott kerteknek, bokroknak, vagy épp díszfáknak hűlt helye. A tetőkről lehulló cserepek törmeléke, az üvegszilánkok mintha ugyanott volnának, ahol azon a napon földet értek. Végül is tényleg csak ennyi lett ez a hely, a városnak azon része, ahol most ő jár; összetört és elégett az egész, valamikor rég.
Más érzete van ennek a helynek, mint Sárvárosnak. Sárvárosban az ottaniak voltak, akiktől tartott - itt viszont a múlttól fél. Ott les rá minden üres ablakból, minden erkélyről, minden ajtó nélkül marad nyílásból.*
- Jártál már itt ezelőtt? Még a lázadás előtt?
*A felhők kissé feloszlanak, a nap újból rásüt az üresen tátongó épületek homlokzataira s tetőire. Ennek ellenére valahol a távolban mennydörgést hall.*
- Nekem ez volt az otthonom.
*Minden lépésre egyre elnehezül, ahogy közelebb ér céljához. El tudja képzelni, hogy mi vár rá ott, de valahol mégsem. Talán csak nem meri még elképzelni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2112-2131