//Partizánok//
-Ald!
*Szigorú tekintettel pillant a felpaprikázott férfire, észre sem veszi, hogy jobb keze a másikéra vándorolt, ezzel is megnyugtatva, vagy esetleg a felpattanástól visszatartva.*
-Persze, hogy nem mentség. *Bólint.* De vannak lények, akiknek egyszerűen semmi sem jó. Ez a bögre is ilyen lehet. Felmarkolja a pénzt, a zsoldot, aztán mielőtt bármit is számon kérhetnének rajta, eltűnik. Vannak ilyenek, ezt el kell fogadnunk, de nem szabad beletörődnünk. El fogjuk kapni, és kiheréljük a mocsadékot.
*Hangja egész halk, jeges tekintetét a másikéba fúrja. Nem szabad, hogy most uralkodjanak el rajta az érzelmei, mikor végre nyomra bukkanhatnak.*
-Minden helynek kell, hogy legyen specialitása, ami sehol máshol nem kapható.
*Vigyorog a férfire.*
-Nekem sajnos még nem volt hozzá szerencsém, mármint az előző generációsok között, épp csak futtában láttam párszor a barakkban, mielőtt eltűntem volna. De biztos vagyok benne, remek választás volt hadnagynak megtenni, nem sok nő érdemes erre a címre.
*Eszébe jut, hogy nem ártana járni egyet, sétálni a friss levegőn, pusztán azért, mert már unja a városi port szívni.*
-Pont most beszéltük meg, milyen talpraesett egy hölgy. Nem lesz baja!
*Azért nem árt, ha tud róla, hogy egy negyed óráig nem lesz itt senki, aki fedezze. Az üres tányért visszaviszi a pulthoz, majd Zianához lép, és a füléhez hajol.*
-Kimegyünk egy kicsit a levegőre, tizenöt, húsz perc, és itt is vagyunk.
*Remélhetőleg a kisasszonynak sincs kifogása a kirándulásuk ellen.*