// A kandalló előtt //
*Atehaner hangosat sóhajt az óriás kijelentésére.*
- Nem, nem tudok. De tudni fogok, ha a Véristen tanít. Ha sikerrel járunk biztos, hogy megjutalmaz majd.
*A tudása attól függ, hogy mit tanít meg neki a Véristen.*
- Hát akkor a... bunyóra!
*Mondja fura hanglejtéssel, majd iszik. Talán az üveg negyede fogyhatott eddig el.
Furcsa számára a harc. Harcolt ő, azaz próbált. Például amikor verni kezdték, mert valamit jól csinált. Mikor már elege lett a magatehetetlenségből megpróbált visszavágni, aztán még jobban kikapott. Soha nem ölt meg senkit, de a szemeiben látni a tüzet, ha kell, bárkit megtámad, ha ezzel kedvére tehet a Véristennek.*
- Hiszek neked.
*Bólogat, mikor az óriás másik megöléséről beszél.*
- A vérre, és a halálra!
*Ismétli, majd újra kortyol, de lassan érzi, hogy fejben valami nincs rendben. Mintha zsibbadna az agya, de azért még tud gondolkozni.*
- Miért jöttem?
*Szélesen elmosolyodik.*
- Rabszolgaként nőttem fel.
*Kezd bele egy történetbe.*
- Édesanyám ember volt, távol innen, egy elf nemesi házban szolgált. Egyik nap piaci körútján találkozott egy férfival, egy sötételfel. Hiába volt fekete a bőre, anyámnak megtetszett a férfi, az meg ihasználta az alkalmat. Senki sem gondolta volna, hogy abbl hasonló förmedvény születhet majd, mint én.
*Halkan felnevet.*
- Csak egy kaland volt, semmi több, anyám pedig azt hitte hogy az egyik nemestől várandós, aki a felesége mellett gyakran kihasználta a szolgálókat, és azt, hogy nem mertek ellenkezni. Hát nem lett igaza.
*Újra kortyol az italból.*
- Mivel azt hitték nemes, fél-elf ivadék lesz, nagy port kavartak, mindenki segített a szülésnél. Csak mikor kidugtam a fejem kiderült, hogy kicsit szürkébb vagyok, mint lennem kell.
*Hangosan felnevet.*
- Anyám az életéért könyörgött, megadták neki. Óvott, védett mindentől, agyon szeretett attól függetlenül, hogy kicsit félresikerültem, és az elfek nem szóltak bele. Addig, amíg anyámat el nem vitte valami betegség. Fiatal voltam, még csak gyermek. El akartam menni, mert tudtam, hogy az elfek nem szeretnek, de bezártak.
*Megint iszik.*
- Rabszolgaként nőttem fel. Eleinte nem volt vészes. Megtanítottak írni, olvasni, helyettük kellett mindenféle unalmas papírmunkát csinálnom. De aztán lassan bedurvultak. Börtönbe vágtak, alig adtak enni, egész nap a legnehezebb munkákat kellet csinálnom, ha nem tettem, ostorral vertek el, télen beledobtak a jeges folyóba, ami a ház mellett folyt.
*Az arcán lévő hegekre mutat.*
- Van még ebből mindenhol.
*Azért levetkőzni most mégsem akar.*
- A Véristen megmutatta, hogy lehetek más is, mint rabszolga. Miatta vagyok itt, és miatta vagyok most erős. Miatta tudok varázsolni, örökké hálásnak leszek neki ezért.