//Hornor, Milhen//
*Nem veszi észre, hogy mikor alszik el, feje bágyadtan koppan, s lassan lecsúszik az ülőalkalmatosságnak használt kőről tompora. Kényelmetlenül ébred reggel, bár megszokta már. Igaz, az utóbbi időben kényelmes lócán aludt, azért nem áll tőle távol a szabadban éjszakázás. Korgó gyomra jelez, miként szája is kiszáradt a tenger sós levegőjétől, ezért ismét nyakába veszi a kikötőt, hogy a lakónegyedek közt néhol hirdetett apró cégérek útján tájékozódjon. Rövid gondolkodás után a Rumos mellett dönt, a Sellőház felé vezető út egyébiránt talán félreeső, de az ott folyó dolgok, ahogy hallotta nem a jótékony elhúzódásról és csendességről szólnak. Neki egy zug sötétsége hiányzik. Komótos léptekkel, de határozottan halad, olyannyira nem nehéz megtalálni a kocsma felé vezető utat, s már messziről feltűnik neki a kissé rozzant, szélfútta épület ápolatlan bája. Különösebben nem nézelődik, csupán az ajtót löki be, és hangosan koppan lépte a padlón, amint megáll az ajtóban, nem túl nagy alakjával, terjedelmében elfoglalja azt, s egyből szembetűnik neki a nem messze tőle, talán konfliktusra hajazó mozzanat, ami a lány és a hozzá hasonló gnóm között zajlik. Kifejezéstelen arccal szemrevételezi a kettőst, nem jön lázba tőle, inkább csak fog egy széket, halkan beteszi maga mögött az ajtót, majd nemes egyszerűséggel mellé ül. Mármint az ajtó mellé, a székkel, számszeríját leakasztja válláról és az ölébe fekteti, ha véletlenül bele akarnák keverni, akkor tudjon megfelelően reagálni. Kissé megvakarja hajtövét, majd egy szál vesszőt is helyez a sínbe, s határozott mozdulattal rántja fel azt, a kattanás talán hallható a helyiségben.*
- Árnyékban járó merre jársz? Sötét lelkek epekednek érted, a vér íze, a halál bűze facsarja orrom. Éhségérzet lappangó kínja, nedved szomjam oltaná. Hegyes fogam szabdalja szét ízekre, cafatokra, hogy aztán kortyokban vegyem magamhoz, s Árnyékban járó mosolyog. *Halk énekszó, mélyen zengő torokból, lehet be sem tudja fejezni, bár tekintete mindvégig a két perlekedő alakon függ. Aztán csak elhallgat.*
- Ortas éhes. Szóljatok, ha befejeztétek. *Hangja oly egyszerűen száll, akárha köszönt volna, tekintete hideg, arcéle sem rándul, arcán elkenődött a festék, haja szélfútta és kusza.*