//Nazrat Warlen//
*A hím morgolódásával mit sem törődik, bár igen csak meglepi, hogy ez problémát jelent számára. Azt gondoltam, hogy egy ekkora ágy kedvez majd a felszíni pajzán elképzeléseinek, melyeknek már többször is hangot adott. De úgy tűnik, hogy a ma éjszakát is az ivásnak fogja szentelni, és nem arra, hogy megpróbálja elcsábítani az éjbőrűt. Ez persze Lunának csak annyit jelent, hogy ismét nyugodt álma lesz.
Kissé meglepődik, mikor falatozás közben egy mancs nyúl a tányérjába, hogy elorozzon néhány falatot. A kezében lévő evőeszközt nyomban el is ereszti, hogy elkapja a másik csuklóját, sötét ujjaival szorosan körbefonva azt. Egy szúrós pillantást vet rá, amiért szó nélkül el meri venni étkét, tányérjában turkálva.*
- Máskor hozz magadnak, vagy még egy ilyen, és levágom az ujjaidat! *veti oda egy pimasz mosoly keretében hűvös szavait. Egy csepp harag nem hallatszik benne, mégis igen fenyegetően cseng a hangja. Elereszti az izmos kart, a tányért pedig a megmaradt étellel oda nyomja a másik kezeibe. Igaz, hogy nem tetszett neki, amit a férfi tett, valamiért mégis megosztja vele a harapnivalót, még ha nem is túl kedves módon. De ezért tőle se várjanak el mindent. Attól még, hogy nem hagyja éhen halni a másikat, nem lesz rögtön kedves és aranyos is vele. Azzal el is terül az ágyon, nem szentelve több figyelmet a másiknak, míg meg nem hallja szavait. Az ajánlat még inkább meglepi. Egész kellemeset csalódott a zsoldosban. Azt hitte, hogy élvezettel fog bevágódni mellé a szűk kis ágyba, amin így akaratlanul is egymáshoz kellett volna bújniuk. Mivel Luna egész biztos nem költözött volna a földre a férfi kedvéért. hamarabb űzi ki a hímet, az általa fizetett szobából, vagy taszítja le az ágyról, esetleg kivetet magának egy másikat, de azt már a második emeleten. Na nem mintha neki nem volna épp elég pénze. Van, még több is rabolt, mint Nazrat. De sokkal jobb rávenni a mogorva harcost, ha erre kerülne sor. Így azonban minden megoldódik, még jóval könnyebben is, mint gondolta. Már az ételért sem vet olyan szúrós pillantást a másikra. Mondhatni megenyhült, még ha ez kívülről nem is mutat nagy változásokat. Legfentebb csak azt, hogy úgy dönt, cserébe nem szekálja a zsoldost az éjszaka hátra lévő részében. Kivéve persze, ha az kezd el kötekedni vele.
Végül rábólint a hallott szavakra, valamennyire köszönetképp is. Mielőtt még álomra hajtaná fejét, a másik felé fordul. A falnak dőlő hím kezében lévő üvegre pillant. Kikel az ágyból, és mellé lép, ujjaival körbeölelve az üveg szabad felületét, másik kezét pedig a rumosüveget szorongató, hatalmas kézfejre csúsztatja. Finom mozdulatokkal hámozza le róla a kezet, miközben ellenállhatatlan pillantását mélyen a másik barna lélektükreibe fúrja. Szép szemek ezek, még ha gyakran tombol bennük a harag, akkor is. Sőt, akkor pedig kifejezetten szórakoztatóak is. Amint sikerült megszereznie a másiktól az italt, kortyol belőle néhányat, majd vissza is adja a hímnek.*
- Jó éjt! *suttogja a homályba, egész közel a másik arcához. A hold fénye valamennyire bevilágít az ablakon, de ki tudja, látja e a felszíni a nőstény félmosolyát, vagy csak a hideg, méregzöld íriszeket. Visszasétál az ágyhoz, kényelembe helyezi magát, és rövidesen el is alszik.
Reggel ismét ő az, ki később ébred, de ez egyáltalán nem zavarja. Szeret sokáig aludni, mire ritkán nyílik alkalma. Ha akar valamit a másik, úgyis felkelti, ebben egészen biztos. Álmában talán valamennyivel jámborabbnak tűnhet, bár tudva, milyen ébren, igen csak megfontolandó felébresztése. Ki tudja, milyen akkor, ha megzavarják pihenését? Talán csak kicsit lesz morcos, de lehet hogy tombol, mint az oroszlán, kinek megzavarták édes szunyókálását.*