//A pöttöm és az óriás//
*Nem is igazán tudja elképzelni, hogyan bírja ki a férfi ezt az időt ilyen viseletben. Már a puszta látványától is kirázza a hideg. Persze azt aláírja és egyetért vele, hogy a tűz gyönyörű látványt nyújt, de a lány számára nem elhanyagolható tényező, hogy e mellé még meleget is ad.
Közben egy kicsit kedvét szegi, hogy Rorkir nem ujjong túlzottan a találkozásuk miatt. Vagyis azt persze nem várja, hogy első találkozáskor pezsgőt fog bontani, de valahogy nem tudja hová tenni ezt a semleges viselkedést sem. Bár az is igaz, hogy az ilyen marcona férfiakhoz annyira sem ért, mint a többihez.*
- Hát végül is az sem rossz. Bár én nem egészen így... mindegy. Az Esterray is tökéletes.
*Legyint is, mintha mindegy lenne a megszólítása. Igazából ez valóban így is van. Neki mindegy, hogyan hívják, a lényeg, hogy tudja, ha valaki neki szól. Így igazából félállásban bele is törődve a megszólításba ő is egy kicsit a levessel foglalja le magát. Illetve lényegében el is pusztítja azt, hiszen egy leves eltüntetése nem igen kíván nagy tudományt, sem sok időt.*
- Nem, egyet sem. *Rázza is meg nemlegesen fejét a kérdésre.* Csak hallomásból, mesékből. De eddig tetszik, amit látok.
*Mosolyodik el halványan. Persze arról azért vannak sejtései, hogy valószínűleg egy harcos klánból való férfinak nem egészen ez az igazi énje, mint amivel most ő találkozik. De tapasztalatlan még a világ dolgaiban, hogy ezzel tisztában legyen. Egyelőre neki az is elég, hogy vele igen kedves Rorkir.
A megjegyzésre viszont kissé felszaladnak a szemöldökei, de azért a mosoly ott bujkál az orra alatt.*
- És úgy miért ne lehetnék utcalány? Tudod vannak olyan férfiak, akik a szende lányokat szeretik, nem pedig a harcos amazonokat.
*Hiszen úgy gondolja, hogy Rorkir kedvelt női közé az ő szöges ellentétei tartoznak. Bátor, harcos és nálánál jóval magasabb és edzettebb asszonyok. Nem pedig az ilyen töppedt, gyáva nyámnyilák, mint ő maga. Ezt bizonyítja az is, hogy még ezidáig nem sikerült neki férfit fogni. Valahogy sosem volt elég jó, elég szép, elég magas, elég akármi. Mindenkinek volt valami kifogása ellene, ő viszont nem tud és nem is igazán akar változni, hiszen akkor már nem lenne saját maga. Azt meg ugyan ki szeretné?*
- Hát egyedül. *Vonja meg a vállait.* A szüleimen kívül senkim sincs, aki kísérgethetne vagy vigyázna rám. Eddig azért elég jól kerültem a bajt.
*Dől hátra a széken, majd kezei közé fogja a teás poharat, s pár apró korty után kissé elmélázva bámul a csibrikbe. Végül pedig kékjeit visszaemeli a férfira, s apró mosollyal nyugtázza a szavait.*
- Látod? Ügyesség. Vagy mázli. Igazából a lényegét tekintve ez lényegtelen. Az a fontos, hogy még egyben vagyok akármi is segít meg benne. Kicsi vagyok és általában nem nagyon feltűnő. Megvan a maga haszna.
*Vigyorodik el kissé, de a szerves kitérőre már kissé megrökönyödve pillog az óriásra. Vegyes érzések támadják meg, mikor dilemmázni kezd, hogy hagyja inkább a témát tova suhanni, mert nem akarja viszont látni a levest, vagy épp ez az, hogy túlzottan kíváncsi a részletekbe menő kifejtésre, így hagyná kibontakozni Rorkirt a témában. Végül az arany középút mellett teszi le a voksát.*
- Van akinek csak vér kell. Ilyen áldozat bemutatós izéhez. De igazából mindegy is.
*Zárja is gyorsan rövidre a témát és inkább egy újabb kortyot szürcsöl ki a pohárból. Ami az újabb megállapításra majdnem félre is csúszik, így a teába prüszkölve kapja fel a fejét.*
- Há-hát perszeee, hogy akadt.
*Köszörüli meg a torkát, s hazudja is gyorsan igencsak félre pillantva. Úgy sosem tud hantázni, ha a másikra néz. Általában, annál, aki ismeri őt, éppen ezzel szokott lebukni. Szereti tartani a szemkontaktust, ha mással beszél. Viszont amikor hazudik, akkor minden felé pillant, csak éppen a beszélgető partnerét igyekszik elkerülni a kék szemekkel.*
- Több is volt. *Emeli ismét a szájához a poharat, így a végét már inkább abba motyogja bele.* Olyanok is, mint te. Habzsolom a férfiakat.
*Fenéket habzsolja. Anyja mindig azzal hozakodott elő, hogy az ő korában már túl volt a házasságon, megszületett Ester is. Ellenben a lánya inkább a szobájában bújja a könyveket. Persze nem azt mondja, hogy nem akadt volna kérője, de valahogy sosem akart velük foglalkozni. Mindig talált valami kifogást, hogy melyik miért nem felel meg neki. Az pedig, hogy ő miért nem járt el ismerkedni? Nem egészen az ő ideáljai voltak a tejfelesszájú bájgúnárok, akik a közelében éltek. Mindegyik csak untatta, így valahogy a férfiak kimaradtak az életéből, ahogyan a fehérneműjébe sem tudtak bejutni. De a szülei szerint az ő korában ez nem diadal, hanem inkább tragédia, így nem is igen szokta a nagyérdemű elé tárni a dolgot. ~Mekkora hülyének néznének. Heló, Ester a nevem, túl vagyok már a harmincadik nyaramon is, de férfi még egy sem kapott meg. Pfff. Kiröhögnének.~ Húzza el a száját, majd a teát inkább kihörpinti, s csak azután pillant ismét vissza Rorkirra.*
- Nem iszol valamit? Meghívlak.
*Tereli is tovább a beszélgetést. Hátha a nagydarab fickót kizökkenti az ingyen pia lehetősége.*