//May Linn//
*Nem igazán viselné meg lelkileg, ha kiderülne, hogy May nem szörnygyilkos kincsvadász. Sőt, talán szimpatikusabbá is tenné számára, hiszen tudja jól, hogy az olyan nők olykor a tolvajoknál is rosszabbak. Előbb ütnek, csak aztán kérdeznek, míg egy tolvaj csak szótlan lop.
Nem búcsúzik a többiektől, semmi köze nincs hozzájuk. Részéről egyik megpusztulhat a másik után, míg ezt nem előtte teszi. Annyi emberség - elfség? - még buzog benne, hogy ha számára semleges, de még csak picit negatív személy is közel kerül a gyilkos pillanathoz, kiragadja, ha képes rá, egyenest a halál torkából. Más esetben nem rendíti meg komolyabban, hiszen nem tehet ellene.*
- Ha lesz rá megfelelő alkalmam, előfordulhat.
*Próbálja ezt a lehető legkevesebb érdeklődést mutatva mondani, mintha puszta, száraz tény volna, hogy ő ezt megteszi majdan. Mintha nem is érdekelné, nem örömmel, hanem unott kötelességgel tenné. Persze, nehéz megtartani ezt az álcát, s nem elnevetni magát, vagy hagyni a vigyort kiülni. Mert bizony most örömmel mosolyodna szélesen. Ám végül nem bírja tovább és kiül pofájára a gúnyvigyor.*
- Nem tudom, de egy egész kocát be tudnék falni.
*Jegyzi meg, mint úgy mellesleg, éhsége nem hagyott alább, a legutóbbi fogadóban keveset fogyasztott, hiszen elég mély benyomást tett rá pár dolog. Ettől is érzi úgy, hogy most már minden mindegy, míg jól érzi magát. Ha nem, jöhet a fekete leves, egyszer mindennek vége lesz.
Hamar el is érik a kijelölt fogadót és Arzu természetesen, miután benyit és körbetekint, hagyja előre menni a nőt. Megtette férfiúi kötelességét, ám ha most egy kocsmai verekedés közepébe került volna, akkor inkább kicsapott volna pár fogat, minthogy a hölgy társaságát élvezze. Valahogy zavarja még az a percekig tartó bénulás, míg nem tudott semmit tenni. Elég frusztráló volt...*
- Ha már megkaptuk ezt a kis pénzt, mit szólnál, ha meghívnálak?
*Vigyorog a lányra, majd a pult felé lavíroz, hogy leadja a rendelésüket. Ám előbb gyorsan fordul ismét, hogy May szikrázó szempárjába vájja saját azúrkék szempárjának világát, egy széles vigyorral megspékelve. Nem biztos benne, hogy jól emlékszik, arra pedig egy lukas petákot nem tenne, hogy fejből tudja, mit lehet kapni. Inkább szerencsejáték, nem úgy, mint otthon, hol a fogadós már csak annyit kérdezett, hogy a szokásosat kéri-e.*
- Mit is kér a szép hölgy?