//Utolsó lázadás//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz//
*Ha belegondolna, hogy alig órákkal ezelőtt még minden vágya az volt, szabaduljon a fájdalomtól, a szomjúságtól, és mezítelenségétől, most talán maga is elcsodálkozna kissé, hogyan vehettek az események ilyen irányt, melynek végén elkerülhetetlenül ismét pucéran végezi a szabadban. Elcsodálkozna, vagy gúnyosan elvigyorodna, hogy a kis játéka, mibe belekezdett, és mit igyekezett irányítani milyen hamar elérte a kamaszkort, és öntudatra ébredve, mint, minden ifjú nem törekszik semmi másra, mint vágyai kielégítésére.
Teljesen idegen számára a nő, semmi többet nem tudnak egymásról rövidke neveken kívül, s bár játsszák az odaadó szerelmest, nem több az egész testi szükségleteknél. Pusztán saját összekuszált elméjét okolja, hogy mégis ilyen erősen, eszelősen vágyik En karjaiba, holott ennél jelentősen több önuralmat vallhat magáénak.*
-Előbb kiegyenlítem a köztünk lévő különbségeket. Azt követve egyenrangú félként ölellek, mint asszonyomat.
*Jelenti ki az egészet olyan természetességgel, mintha valót beszélne, melyben maga is hisz, vagy mintha a leggyakorlottabb hazudozók táborát erősítené. Mindehhez pillantása, mellyel a félvérben gyönyörködik ad csak valami bajjóslatú, perverz felhangot az egésznek.*
-Majd Úrnőmmé teszlek, és onnan állok rendelkezésedre bármiben, mit megkívánsz, s addig nem kaptad meg tőlem.
*Ennél részletesebb beszámolót nem tart szükségesnek, sem szerencsésnek, ha még a nap folyamán fel szándékozik emelkedni a székről, anélkül, hogy a jelenlévő csürhe irigy füttyszavával kísérve távozzon.
És ez a cél, így hát üríti kupáját, majd megfelelőnek találva kedélyét sürgeti a távozást, immár állva, a lábain, nyújtja jobbját a félelf felé, hogy felsegítse.*
-Legyen a part, eldugott, árnyas zuga, ne túl közel a vízhez.
*A francnak se kell, hogy egy másik szeretőjére emlékeztesse folyton a tenger. Mosolya elkalandozó gondolataitól függetlenül töretlen, ahogy pillantása is, mely úgy függ a nőn, mintha a leggyönyörűbb jelenése lenne az egész világnak, vagyis pont úgy, mint minden elődjén.
Az ajtóig, még eljutnak minden fennakadás nélkül, csukódik is az mögöttük, épp mint bármely távozó után, a további léptek ütemét viszont már maga Ryz akasztja meg rendre, első lépés után nyomva a félvért a Rumos falához, egy újabb szenvedélyes csókra, simul hozzá szorosan, éreztetve mire számíthat a nő, ha céljuk elérik. Majd így tovább, végig az úton, jó ha csak percekre képes uralkodni önmagán, keveset törődve bámészkodókkal, faji különbségekkel, öltözetbeli kihívásokkal, saját sérüléseivel.*