//Második szál//
*A lányok, akár a lelkes hallgatóság maga, legalábbis Rili biztosan. Csüggve Albun szavain, kissé tettetett eufóriával hallgatja végig a hősi eposzt, végére érvén pedig ábrándosan felsóhajt.*
- Erről van szó! Szívdöglesztő, nem? Gyakrabban kéne ilyesmit csinálnotok. - *Javasolja konstruktívan, aztán ő is benyakalja a szeszt. Valószínűleg ez olt az a pont, ahonnan kétféleképp térhet nyugovóra: önszántából és igen rövid idő alatt, vagy végkimerülésben, és valószínűleg absztrakt testhelyzetben, vagy helyen, vagy szituációban. Elnyom egy ásítást és macskamód kinyújtózva megdörzsöli kilibabőrösödött karjait. Szerét ejti a vöröske felé fordulva is, hogy tiltakozzon.*
- Jó, az más, a városban talán más, mert ott mindig dugig vannak a fogadók a városi sutyerákokkal, és egy embernyi helyre mindig jut legalább három. De a Vashegy tágas és forgalmas, és nem feltétlen éri meg fenntartani egy egész szobát arra, hogy valaki vagy megszáll ma este, vagy nem. - *Finoman megrázza fejét. Arcába hullanak a súlyos, rakoncátlan gesztenyebarna hajtincsek. Kisöpri őket. Mikor a féltékeny asszonyszemélyekre terelődik a szó, felcsattan a férfi válaszát hallva Rhebosse kérdésére.*
- Na hát akkor nem csodálom, ha nem akarja, hogy az örömhölgyek körül tüsténkedj! - *Pirít rá Albunra.* - Véleményem szerint meglehetősen könnyedén megúsztad, ha csak ennyi az ár, hogy túl kell adnod a részeden. Én bizony néhány fogtól is megszabadítottalak volna, ha bármi gyanúba keverednél egy _olyan_ lánnyal.
*Engesztelően megenyhül a hangja.*
- Sajnálom, hogy most nem tudtam segíteni, vagy hogy nem sikerült nyélbe ütnünk semmit. - *A lányra pillant, aztán vissza Albunra.* - Meg ne haragudjatok, de nekem rémesen zúg a fejem, úgyhogy azt hiszem, jobban járnék, ha eltenném magam holnapra, mielőtt totál elázom. Megyek is a szobához kivenni egy pultot.
*Utánagondol, korrigál.*
- Fordítva. De mind a kettőtök szívesen látom a Vashegyen, és örülök, hogy összefutottunk! Szép estét! - *Más esetben parolázna, de most az egyensúlyérzéke nem az igazi. Így csak kedvesen integet, és elindul a személyzet felé, hogy megérdeklődje, van-e kiadó szobájuk, és ha igen, mikor haladhatna fel legkorábban a lépcsőn, hogy arccal bezuhanjon annak ágyába.*