//Második szál//
* Amos Thenior. Őt ő is ismeri, de ő az egyetlen talán, aki nem túl jó erre a célra, mivel hónapok óta senki nem látta szinte, néhány részeges alakot, és igen kevés nem-részeg alakot leszámítva. De bizonyára ők is csak pár pillanatra. *
- Ennyi? Senki más? * Kérdezi meg, azért, hátha. De, ha nem, hát nem. Ismerni egy tanácstagot nem olyan könnyű. A legtöbbeknek még a nevüket is nehéz a fejükbe vésni, nem hogy akár egy kicsit is megismerni őket. Szóval ezt a kiindulási pontot akár el is lehet vetni, hacsak Lorewnek nem jut eszébe valami kicsit közelebbi ismerős. Akár olyan, aki már rég elhagyta a tanácsot, akár olyan, aki még most is tag.
A megkínzós dologra akaratlanul is elvigyorodik. Nem is igazán magán a megkínzáson, hanem azon, ahogy Lorew reagál rá. Kicsit értetlenül, kicsit úgy téve, mintha örülne, kicsit meg félelemmel. Azt inkább nagyon.
Azonban nem is válaszol a férfinak, hadd főjön a levében, azt próbálva kitalálni, hogy valóban nagyszerű-e, meg ilyesmi. *
- Értem. * Ez már arra vonatkozik persze, hogy Lorew megpróbálja kimagyarázni magát az alól, hogy halála után meg kelljen majd keresnie Norgent. Vagy pedig valós érvekkel próbálkozik. Na, mindegy. A kettő közül az egyik. A lényeg, hogy akkor ez sem fog menni, mivel vagy úgy van, ahogy Lorew mondja, vagy csak egyszerűen nem lesz kedve halottan meglátogatnia az eredart, nehogy elszalassza a második lehetőségét. Ez persze érthető, hiszen Norgen épp az előbb mondta el neki, hogy milyen kegyes halált szán neki.
Lorew ötletelését hallgatva kicsit értetlenül áll. Nem akarja őt emlékeztetni, hogy amúgy az orgyilkosok nagy része pályázna Lorew életére is, valamint ha megkapják a hamis kelyhet... Akkor hiába nem vonható a szerzetes felelősségre, ha egyszer az orgyilkosoknak kéne a valódi is, valószínűleg amint rájönnének, hogy amit ők kaptak, csak egy hamisítvány, egyből rátámadnának Lorewre, hogy megtalálják a valódit is. Legalább, ha Norgen orgyilkos volna, biztosan ezt tenné. És, hogy miért nem közli ezt Lorew-vel? Egyrészt, mert annyit nem ér az élete, mint az a műsor, amit ez a hamis-kehely ügy generálna; másrészt, mert lehet, hogy még össze is jönne a dolog, akkor meg még csak meg sem halna.
Egészen addig csendben ül hát, míg Lorew nem közli vele a saját véleményét. Ekkor hümmög egyet, majd felvázolja a helyzetet. *
- Nem, nem. Orgyilkosok kelleni fognak. Amúgy sem visszük vásárra a bőrünket, csak az orgyilkosokét. Az meg mit számít? Tehát... A városnak most... öt...? Vezetője van. Képzeld el, hogy ők hirtelen eltűnnek. Kész vége, a halottak elárasztják a várost. Na, de most... * Emeli fel mutatóujját. *
- Tudtommal nincs olyan varázslat, amivel csak úgy eltüntethetjük őket. Ezért kellenek az orgyilkosok. Megmutatjuk nekik, hogy van pénzünk, és rászabadítjuk őket a tanácstagokra. A bénábbak szerencsétlenkedésén röhögünk egy jót, az ügyesebbeknek - kik egy-egy tanácstag fejével jönnek vissza - adunk egy kis jutalmat. Vagy pedig addigra eltűnünk, és akkor még csak pénz sem kell szinte. * Vár egy kicsit, hogy Lorew kiegészíthesse a saját gondolataival, ha akarja, de aztán folytatja. *
- Csak hát ugye először össze kell találkoznunk egy tanácstaggal, aki elárulja az összes többi tartózkodási helyét, meg ilyesmi. Ezért kérdeztem az előbb, hogy ismersz-e egyet. Sajnos Amos Thenior-al pont nem kezdünk semmit. Hacsak nem tudod, hogy ő hol tartózkodik most. * És ugye nem, mivel senki sem tudja. Bizonyára Lorew sem. Szóval vele nem mennek továbbra sem semmire. *
- Már van is egy ötletem, amihez nem kell semmi különösebb, csak... * És itt a gond. *
- Egy kiindulási pont.