// A sötétség kezdete //
//Epilógus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Nem igazán örül a kósza kezeknek és élvezetet sem okoznak neki. Semmi vágyat nem kelt benne, semmi szenvedélyt, ahogy egy szerelmes nőnél a lágy érintések, azonban már hozzászokott. Hozzászokott, hogy a teste áru, hogy egy tárgy, amit bárki szabadon foghat, emelgethet, használhat, némi jussért cserébe, hogy ő éhen ne vesszen. Talán ez a felfogás az, ami miatt nem tud már úgy viselkedni mint egy szűzies, arisztokrata úri hölgy, ha durva kezek futnak végig rajta. Most azonban így is tesz valamit, mert méltatlannak gondolja a közeledést. A vissza feleletre számít, le is hunyja szemét és arcát automatikusan elforgatja, látszik, hogy ez sem idegen tőle, kapott már jó párat. Azonban a csattanás hangja és a csípő, fájdalmas érzés is elmarad. Zavartan nyitja ki pilláit és néz körbe. A szorítás enged, újra szabad. Kezei önkívületében is arcához érnek, ám az orca nem fáj, az érintés nem irritálja. *
~ Akkor tényleg nem ütöttek meg ~ *elmosolyodik örömében, majd az arany csengésére a földre bámul. A hangra először megrándul ajka, aztán azonban bájos mosollyal fordul Mor felé. *
- Látod, nem is oly nehéz, máris találtam kuncsaftot- * jegyzi meg, mert az optimista látásmód rögvest a felszínre tör, s már hajol is le, hogy felvegye az aranyakat, amit kapott.
Közben a többiek is megérkeznek, Cale megszólalására meg csak halkan felsóhajt. *
- Jaj gyűlölök alul lenni, akkor mindig mindenki olyan durva - * keserűség fut át tekintetén, ám egy pillanat alatt szertefoszlik, mikor a ház újra eszébe ötlik, s ha teheti elsőként, rohanva ront be, hogy felfedezze végre az áhított lakot. *
- Maradjunk, maradjunk, maradjunk! - * kampányol ő is immár bentről a helyiség közepéről, mielőtt elrohanna felfedezni minden icket-vackot - * - Annyira izgalmas, ez most az otthonom ugye? - * reménykedve néz fel, mielőtt figyelmét elterelné egy párkányon nyugodó fadarab, amibe azonnal felismer egy kisegér alakot, s ezt fennhangon meg is osztja a többiekkel. *