//Végveszélyben//
- Nagyon köszönöm. *sikerül nagy nehezen kipréselnie magából egy tényleg barátságos és valóban hálás mosolyt Uhn szavai és lágy érintése nyomán, amelyek nagyon jól esnek neki pont most, igaz a szavakból csak a legutolsók.
Mert az, hogy a férfi hiába kereste Alenia nyomát, aki úgy tűnt el, mintha a föld nyelte volna el, csak még jobban megrémíti, még több fájdalmat okoz, és, ami a legrosszabb, olyan dolgot is eszébe juttat, ami eddig valahogy egyáltalán nem jutott eszébe, még csak meg sem fordult a fejében. Támadóikat és Alenia fogva tartóit egészen eddig közönséges bűnözőknek gondolta, valamiféle zsoldosoknak a család egy régi, vagy akár új ellenségének, vagy vetélytársának a szolgálatában. Az eddig a pillanatig eszébe sem jutott, hogy pont úgy, ahogyan ő mágusok segítségét szerette volna kérni, akár közöttük is lehetnek mágusok. Olyanok, akik talán képesek arra, hogy varázslattal úgy elrejtsék a lányt, hogy Uhn talán akkor sem találhatta volna meg, ha esetleg egy szobában tartózkodik vele.
De legalább nem hitegeti őt hamis reménnyel a férfi, ezért pedig szintén nagyon hálás, akár azért, hogy kezdettől fogva igyekezett megnyugtatni őt, és megadni neki pont azt az erőt, amire éppen szüksége van. Gyanítja, hogy nem is tudja, hogy mennyit segített rajta, bár reméli, hogy legalább sejti.
Ami azonban a kérdéseit illeti, az megint csak elgondolkodtatja. Természetesen nem lát Uhn gondolataiba, de arra pontosan emlékszik, - hiszen még csak egy nappal ezelőtt történt, - hogy a szőke lányt először az ő társaságában látta a piactéren, miközben éppen vidáman válogatott az ékszerek között Nairada társaságában. Nem tudja, hogy ő és a férfi milyen kapcsolatban állnak egymással. Lehetnek régi ismerősök, barátok, vagy talán ennél is sokkal többek egymásnak, vagyis Uhn akár a lány udvarlója is lehet, ettől pedig természetesen kellemetlen, rossz előérzete támad.
Ha nyugodt és nincs a kétségbeesés határán, általában elég gyorsan gondolja át és rakja össze magában a dolgokat, és úgy érzi, hogy most is sikerül elég gyorsan ráébrednie arra, hogy itt az ideje pontosítania kicsit korábbi szavait.*
- Nos... sajnálom, hogy tőlem kell megtudnia és így. Nem tudom, hogy milyen kapcsolatban vannak egymással, de pont Natalayda, akivel együtt volt tegnap a piacon. *mondja lassan.*
- De ez nem igazi esküvő lesz. *igyekszik megnyugtatni gyorsan a férfit.* Úgy értem, hogy csak azért kell eljátszani az egészet, hogy Aleniát megmentsük, mert valamiért ez a rablók követelése. Ugyanakkor, biztosan tudom, hogy Aleimord és Nairada szerelmesek egymásba, és nyilván Natalayda is csak azért vállalta el ezt az egészet, hogy Aleniát megmenthessük. Amint vége lesz ennek az őrületnek, és Alenia visszatér, biztos felbontják majd a házasságot, Aleimord elveszi Nairadát, és mindenki éli tovább az életét.
*Bár az utolsó mondatot kissé bizonytalanul mondja ki, ez a bizonytalanság csak annak szól, hogy nem tudja elképzelni, hogy a tegnap délután és a ma reggel sokkja után úgy lehet tovább élni egy életet, mintha mi sem történt volna. Abban már biztos, hogy neki nem fog menni, és bármi történik, sohasem fogja elfelejteni ezeket a napokat, bárhogy is érjenek véget. Mivel pedig nem járkálhat testőrökkel mindenhová innentől kezdve, az egyetlen lehetősége, ha minél gyorsabban akkora mágussá válik, hogy soha ne is legyen szüksége rájuk.*
- Nem tudom hol vannak a többiek most. *mondja végül.*
- De megkereshetjük őket együtt. *ajánlja fel, majd kimegy Wilhorp volt szobájából, nyomában valószínűleg Uhnnal.*
- Nairada, Natalayda, kérlek! *kiáltja el aztán magát jó hangosan, hogy biztosan meghallják.* Itt vagytok valahol, ugye? Uhn beszélni szeretne veletek.
*Nagyon reméli, hogy a lányok bárhol legyenek is a házon belül meghallják őt, vagy legalább az egyik szolgáló, és ha már a füle jó, vagy a két lánynak szól, vagy pedig őket vezetik oda, ahol éppen most vannak.*