Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 54 (1061. - 1080. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1214-1233
1080. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 16:55:43
Üzenet elküldve: 2024-08-14 16:55:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Mosolyogva vonja meg a vállát. Igen. Ő úgy látja az elfet, mint akire fel lehet nézni, és mindent tud és ismer... legyen bármilyen is. Ha nem így lenne, most nem volna mellette, nem tudna ilyen szemekkel ránézni és majd felfalni két pislogás között.
A nézetkülönbség pedig már akkor is szította benne a tüzet, vagy éppen a bizonyítani vágyást - de nem felé, hanem saját maga felé - amikor a Sellőben beszélgettek a terveiről. Most ugyan nem sejlik fel belőle semmi, de nem bánná azt sem, hogyha hangot adna neki. Keveseknek van ez is megengedve, mert nem számít a vélemény. Jobbára az övé sem számít ilyen szempontból, de legalább ő mondja és az valamit mindig megmozdít.
Az értetlen tekintetet látva inkább hagyná a témát egy darabig.*
- Elmesélem, amit tudok, de inkább most veled foglalkoznék... *Csak mozdul, hogy végigsimíthassa a derekát, érjen hozzá minél több felületen, az pedig járja be őt az ajkával, hogy még messzebb kerüljön tőle a felesleges valóság. Mégis véget vet neki, némi észérv még pislákol valahol a tudata legmélyén. A lóról azért nem felejti el levenni a szépen becsomagolt új ruháját, miközben indulna be végre a házba, amiről tudja jól, hogy még szót kell ejteni, csak belefojtotta a másikba a közeledésével. Biztos benne, hogy nem könnyen felejt el egy ilyen információt, látszott rajta az értetlenkedés. Ő pedig rettentő kíváncsivá vált, hogy milyen történet lapul ott.
Már a lépcső felé közelednek, eztán forgatja csak vissza a szavakat a témához, amiről olyan gondosan megpróbálta elvonni a hosszúéletű, na meg saját figyelmét.*
- Aleniá-é a ház. *Kezd bele, miközben meg sem állna addig, amíg nem érnek be.* - Úgy tudom, hogy a családja itt élt hosszú ideig, de most kapni fog egy újat, ebből pedig árvaház lesz. Ő a család feje, rá gondoltál? Csak ő él közülük. Azt hiszem... *Talán ezzel nem árul el titkokat. Azokat nem kötné még a másik orrára sem, de ez is olyan információ, amit bárhonnan össze tudna szedni a szőke.*
*Mosolyogva vonja meg a vállát. Igen. Ő úgy látja az elfet, mint akire fel lehet nézni, és mindent tud és ismer... legyen bármilyen is. Ha nem így lenne, most nem volna mellette, nem tudna ilyen szemekkel ránézni és majd felfalni két pislogás között.
A nézetkülönbség pedig már akkor is szította benne a tüzet, vagy éppen a bizonyítani vágyást - de nem felé, hanem saját maga felé - amikor a Sellőben beszélgettek a terveiről. Most ugyan nem sejlik fel belőle semmi, de nem bánná azt sem, hogyha hangot adna neki. Keveseknek van ez is megengedve, mert nem számít a vélemény. Jobbára az övé sem számít ilyen szempontból, de legalább ő mondja és az valamit mindig megmozdít.
Az értetlen tekintetet látva inkább hagyná a témát egy darabig.*
- Elmesélem, amit tudok, de inkább most veled foglalkoznék... *Csak mozdul, hogy végigsimíthassa a derekát, érjen hozzá minél több felületen, az pedig járja be őt az ajkával, hogy még messzebb kerüljön tőle a felesleges valóság. Mégis véget vet neki, némi észérv még pislákol valahol a tudata legmélyén. A lóról azért nem felejti el levenni a szépen becsomagolt új ruháját, miközben indulna be végre a házba, amiről tudja jól, hogy még szót kell ejteni, csak belefojtotta a másikba a közeledésével. Biztos benne, hogy nem könnyen felejt el egy ilyen információt, látszott rajta az értetlenkedés. Ő pedig rettentő kíváncsivá vált, hogy milyen történet lapul ott.
Már a lépcső felé közelednek, eztán forgatja csak vissza a szavakat a témához, amiről olyan gondosan megpróbálta elvonni a hosszúéletű, na meg saját figyelmét.*
- Aleniá-é a ház. *Kezd bele, miközben meg sem állna addig, amíg nem érnek be.* - Úgy tudom, hogy a családja itt élt hosszú ideig, de most kapni fog egy újat, ebből pedig árvaház lesz. Ő a család feje, rá gondoltál? Csak ő él közülük. Azt hiszem... *Talán ezzel nem árul el titkokat. Azokat nem kötné még a másik orrára sem, de ez is olyan információ, amit bárhonnan össze tudna szedni a szőke.*
1079. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 15:32:24
Üzenet elküldve: 2024-08-14 15:32:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Talán valóban nincs üres vászon. És talán a vászon maga sem fehér, ha üres. Van, akinek kék, mint a vér ami az ereiben csörgedezik, és van, akinek épp oly fekete mint a szántóföld, amelyen világra jön. És amíg az is igaz, hogy mire felcseperedik a gyermek, ez a vászon már sűrűn van vonva színekkel, sokszor nem is olyanokkal, ami annak a gyermeknek tetszik, az is igaz, hogy azoknak a vonásoknak nem kell kötelező érvényűn predesztinálnia senkit. Hiszen hányan vannak, akik igenis képesek arra, hogy a másoktól kapott színeik dacára, vagy épp azok miatt úgy döntenek, hogy az eddigi kép róluk igazából nem is őket ábrázolja, s másítja meg azt jobb vagy rosszabb irányba..? De olyankor, amikor valaki elfogadja ezt a képet, ezt, amit eleinte nem is ő készít, hanem mások, és úgy dönt, hogy végül is ezt mutatja a világ felé, az, aki ezt a képet nézi, elsőre úgy sem teljes egészében látja. Csak apránként fedezi fel, ahogy szemét úgy vezetik, mint egy gyermek kezét a papíron, mikor olvasni tanítják. És milyen sokan vannak, akik nem is fedik fel a kép összes részletét! Pedig mennyire izgalmas, és milyen nagy bizalomról árulkodik az, ha valaki azt mondja: tessék, ez vagyok én, nézz meg magadnak! Ez a szín jelenti az örömömet és ez a bánatom; ez a vonás mutatja, hogy fájt már úgy a lelkem hogy a falat martam tőle, és látod, ez a rondán kikapart lyuk, ez itt, egy olyan ecsetvonás nyoma, amit olyan valaki húzott oda vadul és talán nem is csak jóindulattal, akit már legszívesebben elfelejtenék. És persze, tagadhatatlan tény, hogy mindenki, de tényleg mindenki úgy pislant már legelőször is a másik portréjára, hogy számít valamire, elképzeli hogy az milyen lehet. És van, aki aztán foggal-körömmel ragaszkodik az elképzelt képhez, még akkor is, ha az nagyban különbözik a valóditól. És van, aki pedig csalódik a valódi képben, mert azt előre jóval színesebbnek gondolja, s ez a csalódás végül oda vezet, hogy inkább nem is érdekli a teljes kép és elfordul attól.
És van olyan, mint Alaver is, aki persze ugyanúgy elképzelt valamit előre, de hatalmas kíváncsisággal vágyja látni a valódi képet, és őszinte örömmel fedezi azt - a legkisebb dolgoktól kezdve a nagyobb részletekig. Persze nála ez ösztönös dolog, soha nem is gondolkodott hasonlón, de talán épp emiatt a természetessége miatt lehet ezt akár jó tulajdonságaként felhozni.
Ahogy az őszinteséget is. Gondolkodás, számítás, tervezés helyett ő, ha csak tud, megpróbál őszinte lenni. Nem csak a neveltetése miatt, ez ösztönös dolog nála. Persze tudja, hogy az őszinteség veszélyes tud lenni, tudja, hogy bajba tudja keverni, tudja, hogy ettől sokszor nyersek a szavai, ami bántó is lehet. De az ő szemében őszintének lenni az egyik legtisztább emberi dolog. Ha valakinek ez örömet okoz, az jó, ha másnak meg bosszúságot és fájdalmat, akkor őt nem annak a társaságába szánták.
Ezért is őszinte Niával, ezért mondja el neki Mai szavait, még akkor is, ha tudja, hogy ezzel saját magát sározza. De Alenia nem haragszik meg rá. Látja a nő szemében a meglepettséget, de látja az apró mosolyt is. Bár nem fogan meg benne a gondolat kézzel foghatóan, inkább csak érzi, de biztos benne, hogy jó döntést hozott. Alenia is megfeddi kicsit a bámulás miatt, de nem annyira szigorúan mint Faensa kisasszony tette korábban, és most nem is érzi rosszul magát miatta. Nem is szól rá semmit, csak bólint egyet, és ez a bólintás is elég talán a szavak helyett. Mert ez a bólintás egyszerre tudomásul vétel és köszönet és megerősítés. Igen - nem fog már szemérmetlenül bámulni. Nincs rá szükség. Hiszen bármikor ránézhet Aleniára miközben beszélgetnek, hol a szemét, hol a száját figyelve; és ezekkel a pillantásokkal sokkal többet tud magába szívni, mintha lopva, hosszan bámulná.
Alenia mellett sétálnia teljesen más érzés, mint ami Faensa kisasszonnyal volt. Mai határozottan, szinte erőszakosan kiharcolta magának, hogy mindig fél lépéssel előtte járhasson, ezzel is mutatva neki, hogy mennyire tartja és mit gondol róla. Alenia viszont hagyja, hogy mellette legyen; lépései bár határozottak, nem próbálja -úgymond- eltaposni velük őt. Ez jó érzés. És jó érzés válaszolni a feltett kérdésére, és jól esik neki az is, hogy Alenia visszaválaszol neki rá. Jó érzés, mert életében talán először érzi azt valaki társaságában hogy figyelnek rá és elfogadják.
És ő maga is figyel, amikor Alenia válaszol neki.
Figyeli a hangját, annak az árnyalatait; figyeli az arcélét, és látja a leszegett tekintetet is. Hallgatja a szavait, szivacsként szívja magába azokat - a neveket, hogy ki-kicsoda, hogy mi történt itt korábban.. és valóban megsejti a nő szavai mögött húzódó, ki nem mondott részleteket, és érzi, ahogy a sajnálat csírát hajt benne. Nem az a fajta leereszkedő, megalázásra hajlamos sajnálat ami olyan sok ember sajátja tud lenni; hanem az a fajta, ami puhán ül az ember szívére, megértéssel és elfogadással.
És Alenia szavai szép finoman leteszik az általa hordott teher első csomagját a földre, kettejük közé. Ő pedig ezt felemeli, tenyerébe zárja, és elraktározza. Amikor a nő elhallgat, egy darabig nem szólal meg. Nem tudja, mi olyat tudna mondani, ami nem hangzik úgy, mintha kötelezően mondta volna, vagy a szájába adta volna valaki. Oldalra pislant, tekintete találkozik Niáéval. A nemeskisasszony ledobta a maszkot, és most ott van a maszk mögötti lány. A lány a testi és lelki sebeivel, mindazzal amit magában hord, és az ezzel a sok teherrel dacoló vággyal, hogy ennek a rohadt világnak mégiscsak valami jót adjon vissza, olyat, amivel segíthet másoknak, még ha csak kicsit is. Legszívesebben puhán, futólag megérintené ennek a lánynak a vállát, hogy ezzel az egy érintéssel mondjon el mindent, amit szavakkal nem tud. Amit szavakkal nem tud, mert nem tudja, hogy hogyan fűzze őket úgy egymás mögé, hogy ne hassanak mesterkéltnek, hazugnak vagy szánakozónak. Nem ért a szavakhoz. Ő csak egy bugris.*
- Én.. *-szólal meg aztán, a torkában lévő gombóc mögül-* Nekem is meghalt anya.
*Csak így. Anya.*
- Most volt öt éve, a napforduló éjszakáján. *-nem tudja, mi mást mondjon. A részleteket? Az okokat? Hiszen ezek egy részével maga sincs tisztában. Most ő nézi a kővel kirakott utat, állkapcsában szorít egy érzés, igyekszik visszanyelni.-* Tudom..
*De nem mondja, hogy mit. Talán nem is kell. Talán Alenia megérti ebből az egy szóból hogy mit tud: a veszteség súlyát, a fekete felhők alatt feketéllő nap színét, a könnyek keserű igazságát. Válasz válaszért. Csomag csomagért.*
//"Mester"munka//
*Talán valóban nincs üres vászon. És talán a vászon maga sem fehér, ha üres. Van, akinek kék, mint a vér ami az ereiben csörgedezik, és van, akinek épp oly fekete mint a szántóföld, amelyen világra jön. És amíg az is igaz, hogy mire felcseperedik a gyermek, ez a vászon már sűrűn van vonva színekkel, sokszor nem is olyanokkal, ami annak a gyermeknek tetszik, az is igaz, hogy azoknak a vonásoknak nem kell kötelező érvényűn predesztinálnia senkit. Hiszen hányan vannak, akik igenis képesek arra, hogy a másoktól kapott színeik dacára, vagy épp azok miatt úgy döntenek, hogy az eddigi kép róluk igazából nem is őket ábrázolja, s másítja meg azt jobb vagy rosszabb irányba..? De olyankor, amikor valaki elfogadja ezt a képet, ezt, amit eleinte nem is ő készít, hanem mások, és úgy dönt, hogy végül is ezt mutatja a világ felé, az, aki ezt a képet nézi, elsőre úgy sem teljes egészében látja. Csak apránként fedezi fel, ahogy szemét úgy vezetik, mint egy gyermek kezét a papíron, mikor olvasni tanítják. És milyen sokan vannak, akik nem is fedik fel a kép összes részletét! Pedig mennyire izgalmas, és milyen nagy bizalomról árulkodik az, ha valaki azt mondja: tessék, ez vagyok én, nézz meg magadnak! Ez a szín jelenti az örömömet és ez a bánatom; ez a vonás mutatja, hogy fájt már úgy a lelkem hogy a falat martam tőle, és látod, ez a rondán kikapart lyuk, ez itt, egy olyan ecsetvonás nyoma, amit olyan valaki húzott oda vadul és talán nem is csak jóindulattal, akit már legszívesebben elfelejtenék. És persze, tagadhatatlan tény, hogy mindenki, de tényleg mindenki úgy pislant már legelőször is a másik portréjára, hogy számít valamire, elképzeli hogy az milyen lehet. És van, aki aztán foggal-körömmel ragaszkodik az elképzelt képhez, még akkor is, ha az nagyban különbözik a valóditól. És van, aki pedig csalódik a valódi képben, mert azt előre jóval színesebbnek gondolja, s ez a csalódás végül oda vezet, hogy inkább nem is érdekli a teljes kép és elfordul attól.
És van olyan, mint Alaver is, aki persze ugyanúgy elképzelt valamit előre, de hatalmas kíváncsisággal vágyja látni a valódi képet, és őszinte örömmel fedezi azt - a legkisebb dolgoktól kezdve a nagyobb részletekig. Persze nála ez ösztönös dolog, soha nem is gondolkodott hasonlón, de talán épp emiatt a természetessége miatt lehet ezt akár jó tulajdonságaként felhozni.
Ahogy az őszinteséget is. Gondolkodás, számítás, tervezés helyett ő, ha csak tud, megpróbál őszinte lenni. Nem csak a neveltetése miatt, ez ösztönös dolog nála. Persze tudja, hogy az őszinteség veszélyes tud lenni, tudja, hogy bajba tudja keverni, tudja, hogy ettől sokszor nyersek a szavai, ami bántó is lehet. De az ő szemében őszintének lenni az egyik legtisztább emberi dolog. Ha valakinek ez örömet okoz, az jó, ha másnak meg bosszúságot és fájdalmat, akkor őt nem annak a társaságába szánták.
Ezért is őszinte Niával, ezért mondja el neki Mai szavait, még akkor is, ha tudja, hogy ezzel saját magát sározza. De Alenia nem haragszik meg rá. Látja a nő szemében a meglepettséget, de látja az apró mosolyt is. Bár nem fogan meg benne a gondolat kézzel foghatóan, inkább csak érzi, de biztos benne, hogy jó döntést hozott. Alenia is megfeddi kicsit a bámulás miatt, de nem annyira szigorúan mint Faensa kisasszony tette korábban, és most nem is érzi rosszul magát miatta. Nem is szól rá semmit, csak bólint egyet, és ez a bólintás is elég talán a szavak helyett. Mert ez a bólintás egyszerre tudomásul vétel és köszönet és megerősítés. Igen - nem fog már szemérmetlenül bámulni. Nincs rá szükség. Hiszen bármikor ránézhet Aleniára miközben beszélgetnek, hol a szemét, hol a száját figyelve; és ezekkel a pillantásokkal sokkal többet tud magába szívni, mintha lopva, hosszan bámulná.
Alenia mellett sétálnia teljesen más érzés, mint ami Faensa kisasszonnyal volt. Mai határozottan, szinte erőszakosan kiharcolta magának, hogy mindig fél lépéssel előtte járhasson, ezzel is mutatva neki, hogy mennyire tartja és mit gondol róla. Alenia viszont hagyja, hogy mellette legyen; lépései bár határozottak, nem próbálja -úgymond- eltaposni velük őt. Ez jó érzés. És jó érzés válaszolni a feltett kérdésére, és jól esik neki az is, hogy Alenia visszaválaszol neki rá. Jó érzés, mert életében talán először érzi azt valaki társaságában hogy figyelnek rá és elfogadják.
És ő maga is figyel, amikor Alenia válaszol neki.
Figyeli a hangját, annak az árnyalatait; figyeli az arcélét, és látja a leszegett tekintetet is. Hallgatja a szavait, szivacsként szívja magába azokat - a neveket, hogy ki-kicsoda, hogy mi történt itt korábban.. és valóban megsejti a nő szavai mögött húzódó, ki nem mondott részleteket, és érzi, ahogy a sajnálat csírát hajt benne. Nem az a fajta leereszkedő, megalázásra hajlamos sajnálat ami olyan sok ember sajátja tud lenni; hanem az a fajta, ami puhán ül az ember szívére, megértéssel és elfogadással.
És Alenia szavai szép finoman leteszik az általa hordott teher első csomagját a földre, kettejük közé. Ő pedig ezt felemeli, tenyerébe zárja, és elraktározza. Amikor a nő elhallgat, egy darabig nem szólal meg. Nem tudja, mi olyat tudna mondani, ami nem hangzik úgy, mintha kötelezően mondta volna, vagy a szájába adta volna valaki. Oldalra pislant, tekintete találkozik Niáéval. A nemeskisasszony ledobta a maszkot, és most ott van a maszk mögötti lány. A lány a testi és lelki sebeivel, mindazzal amit magában hord, és az ezzel a sok teherrel dacoló vággyal, hogy ennek a rohadt világnak mégiscsak valami jót adjon vissza, olyat, amivel segíthet másoknak, még ha csak kicsit is. Legszívesebben puhán, futólag megérintené ennek a lánynak a vállát, hogy ezzel az egy érintéssel mondjon el mindent, amit szavakkal nem tud. Amit szavakkal nem tud, mert nem tudja, hogy hogyan fűzze őket úgy egymás mögé, hogy ne hassanak mesterkéltnek, hazugnak vagy szánakozónak. Nem ért a szavakhoz. Ő csak egy bugris.*
- Én.. *-szólal meg aztán, a torkában lévő gombóc mögül-* Nekem is meghalt anya.
*Csak így. Anya.*
- Most volt öt éve, a napforduló éjszakáján. *-nem tudja, mi mást mondjon. A részleteket? Az okokat? Hiszen ezek egy részével maga sincs tisztában. Most ő nézi a kővel kirakott utat, állkapcsában szorít egy érzés, igyekszik visszanyelni.-* Tudom..
*De nem mondja, hogy mit. Talán nem is kell. Talán Alenia megérti ebből az egy szóból hogy mit tud: a veszteség súlyát, a fekete felhők alatt feketéllő nap színét, a könnyek keserű igazságát. Válasz válaszért. Csomag csomagért.*
1078. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 13:15:55
Üzenet elküldve: 2024-08-14 13:15:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
-Igen?
*Jót nevet a másik megjegyzésén, de látszik rajta, hogy tetszik amit hall. Hogy komolyan is gondolja a lány vagy csak bájolog nem érdekli az elfet. Megengedi magának, hogy úgy tegyen mintha nem gyanakodna az utóbbi lehetőségre. Miért rontaná el saját jókedvét? Csevegnek kicsit és kiderül, hogy a doki félreértett valamit. Nem egy családnál lesz házitanító a lány hanem egy árvaházban. Na, azoknak nagy szüksége van rá, hogy tudjanak írni és olvasni. A nagy részükből úgy is koldus, zsebes, szajha vagy egyéb tisztességes akasztófavirág lesz. A doki már csak tudja. A szegénynegyedben ő is velük gyűjtette magának a gyógynövényt és néha varázsitalt is hoztak amit a "mezőn" találtak. De oda kellett figyelni rájuk mert ragadt a kezük és pofátlanok voltak. Nem irigyli el a másik munkáját. Aztán elhangzik egy név. Egy név amit nem először hall már és olyan kontextusban hangzik el, ami megakasztja a férfit. Az arcára is kiül a döbbenet és az értetlenség.*
-Mi? De... Azt, hogyan? Mármint vettek maguknak egy új házat vagy mi? Mert a lázadás előtt ami volt, azt a család feje elajándékozta és ismerem is, hogy kinek.
*Nem ideges még a doki csak értetlen. Mert eléggé vad lenne ha a lányok tudta kívül ellopták volna tőlük Aleimord ajándékát. Mikor ezen túllendültek a férfi valami másba próbálna bele lendülni. Ajkaival a félvér nyakát falná, míg keze annak csupasz hátára vándorolna. Most viszont sajnos még túl tiszta a lány elméje. Vagy csak tényleg meg akarja adni a módját. Akármelyik is a férfi támadása le lesz állítva, aki sóhajt egyet miközben vágyakozva a kékekbe fúrja a szemeit.*
-Hát rendben.
*Hagyja magát vezetni Mai által.*
-Igen?
*Jót nevet a másik megjegyzésén, de látszik rajta, hogy tetszik amit hall. Hogy komolyan is gondolja a lány vagy csak bájolog nem érdekli az elfet. Megengedi magának, hogy úgy tegyen mintha nem gyanakodna az utóbbi lehetőségre. Miért rontaná el saját jókedvét? Csevegnek kicsit és kiderül, hogy a doki félreértett valamit. Nem egy családnál lesz házitanító a lány hanem egy árvaházban. Na, azoknak nagy szüksége van rá, hogy tudjanak írni és olvasni. A nagy részükből úgy is koldus, zsebes, szajha vagy egyéb tisztességes akasztófavirág lesz. A doki már csak tudja. A szegénynegyedben ő is velük gyűjtette magának a gyógynövényt és néha varázsitalt is hoztak amit a "mezőn" találtak. De oda kellett figyelni rájuk mert ragadt a kezük és pofátlanok voltak. Nem irigyli el a másik munkáját. Aztán elhangzik egy név. Egy név amit nem először hall már és olyan kontextusban hangzik el, ami megakasztja a férfit. Az arcára is kiül a döbbenet és az értetlenség.*
-Mi? De... Azt, hogyan? Mármint vettek maguknak egy új házat vagy mi? Mert a lázadás előtt ami volt, azt a család feje elajándékozta és ismerem is, hogy kinek.
*Nem ideges még a doki csak értetlen. Mert eléggé vad lenne ha a lányok tudta kívül ellopták volna tőlük Aleimord ajándékát. Mikor ezen túllendültek a férfi valami másba próbálna bele lendülni. Ajkaival a félvér nyakát falná, míg keze annak csupasz hátára vándorolna. Most viszont sajnos még túl tiszta a lány elméje. Vagy csak tényleg meg akarja adni a módját. Akármelyik is a férfi támadása le lesz állítva, aki sóhajt egyet miközben vágyakozva a kékekbe fúrja a szemeit.*
-Hát rendben.
*Hagyja magát vezetni Mai által.*
1077. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 11:55:27
Üzenet elküldve: 2024-08-14 11:55:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Milyen szép is tud lenni az az üres, hófehér vászon, amikor még nem tarkítja egyetlen ecsetvonás sem. Akkor még nem próbálja maga a kép rákényszeríteni a képben gyönyörködőket arra, hogy mit kell elképzelniük. Az üres vászon az új, ártatlan élet jelképe… lehetne, amit a képhez kapcsolható személy maga tölthet meg színekkel, hogy azon keresztül mutassa meg a nagyvilágnak, ki is ő valójában.
Kár, hogy ilyen kristálytiszta, hófehér vászon a valóságban nem létezik. Az a vászon minden csak nem üres, nem fehér már az egyén születésének pillanatában sem. Hogy miért? A származás, a család történelme, a hely miatt, ahová születünk. Szomorú, de sajnos tény, hogy azt a vásznat, aminek csak a sajátunknak kellene lennie, már életünk első másodperceiben megtöltik tartalommal olyanok, akik a saját képeiket már elrontották vagy pont annyira tetszik nekik, hogy a gyermekükét is ugyanolyanra akarják megfesteni. Aztán a gyermek felcseperedik, a kép egyre inkább megtelik színekkel, motívumokkal, és mire a csöppség felnőtt korára ráeszmél, hogy igazából még soha nem is adták a kezébe az ecsetet, de már nincs több hely a vásznon, akkor megijed. Megijed azért, mert rájön, hogy a személyét olyan mozzanatok, eredmények és előítéletek skatulyázzák be, melyekről ő nem is tehet. Nos, ez az oka annak, hogy nem létezik üres vászon még akkor sem, mikor két, évtizedeket megélt fiatal először találkozik. Ugyanis talán torz, homályos előítéletek alapján próbálják megmondani, ki is áll velük szemben valójában. Legyen szó épp egy városi nemes kisasszonyról vagy egy faluról érkezett, dolgos jóemberről, a róluk nem önszántukból alkotott kép önkéntelenül is egy bizonyos irányba vezeti az őket megismerni kívánókat.
Mit lehet tenni akkor, ha nem tetszik az a kép, amit a környezetünkben élők rólunk festettek? Hát… próbáltál már átfesteni egy kész képet, amin már rég megszáradt a festék? Nem egyszerű, igaz? A legjobb művészek között kell lenned ahhoz, hogy képes legyél rá, és ez igaz az életre is. Ha meg akarod változtatni a rólad kialakult képet, a veled kapcsolatban terjengő előítéleteket, ahhoz az életet is kivételes művészként kell űznöd.
Alenia voltaképp igyekszik nem a kép alapján megítélni Alaver-t, mégis, mikor azt hallja, hogy mit mondott róla Mai, nem a lány igazában kételkedik, hanem azonnal a férfi félreértésének okát keresi. Ó, egyébként… mit tesz a művész, ha elront egy ecsetvonást? Megpróbálja eltűntetni a hibát. Nos, Alaver most másképp tesz. Nemhogy el akarja tüntetni a képre került fekete pacát, sokkal inkább az előtérbe helyezi, és vállalja, hogy az az ő műve. A lány meglepődik ezen, de egy halvány mosollyal nyugtázza, hogy végre valaki az őszinteséget választja az érdekhez fűződő játszmák helyett.*
- Vagy úgy. Tudod, én is észrevettem azokat a köztünk szemérmetlennek mondható pillantásokat, amiket az előtérben vetettél rám. Mai-nak igaza van, nem illik így bámulni a hölgyeket, de nem haragszom. Valószínűleg nem tudtad, hogy nem szabad, és most bocsánatot kértél, sőt, őszinte is voltál velem. Ez hatalmas erény, Alaver. Emellett úgy gondolom, most, hogy már mindezt tudod, nem fog előfordulni többé, úgyhogy nincs is miért neheztelnem rád.
*Alenia jelképesen lép oda Alaver festményéhez, és ő maga javítja ki az elrontott vonásokat a vásznon, hogy a jövőben már egy sokkal szebb szín mutasson a kép azon részén. Néha érdemes engedni, hogy másik is igazítsanak az életünket jelképező portrén, hisz attól tudunk csak igazán fejlődni.
Ezt követően sétára invitálja a férfit, egy kis szünetre, ami nem azt jelenti, hogy Mai elvárásait felülírva most már nem kell megfelelnie a főnökasszonyának, ha bármiféle időbeli korlátokat is szabott neki a fél-elf lány. Alaver-nek magának kell mérlegelnie, mennyi ideje van sétálgatni, ezt nem Alenia fogja eldönteni helyette. A történetére azonban őszintén kíváncsi, szóval lassú léptekkel, a kert kövezett járdáin törpesarkú cipőjével halkan kopogva indul el, mellette Alaver-rel. A férfi talán nem találja a helyét, de Alenia egy biztos pont mellette, ugyanis ő kimérten, elegánsan, egyenesen, egy irányba sétál, részéről nyoma sincs bizonytalanságnak.*
- Szántóvég. Sokat olvastam róla, tudom merre van, igen, de bevallom, soha nem jártam még ott. A magamfajta lányokat nem sűrűn szokták kivinni a falvakba. Egyébként most, hogy erről mesélsz, egyre inkább úgy gondolom, hogy Mai jó döntést hozott azzal, hogy idehozott téged. A képességeid felettébb hasznosak lehetnek számunkra. *Mosolyogva biztosítja Alaver-t arról, hogy ha valóban mindenhez ért, amit most felsorolt, akkor lesz számára munka bőven a rezidencián vagy az árvaházzal kapcsolatban.
Aztán Alaver kérdez, a sor pedig Aleniá-ra kerül, hogy meséljen. Rövid hatásszünetet tart pusztán azért, hogy összeszedje a gondolatait, és ajkait épkézláb mondatok hagyhassák el össze-vissza beszélés helyett.*
- Most már az enyém, igen, de a sors furcsa fintora, hogy egy-két hatig sem laktam itt igazán. Ez a ház megboldogult Felaern nagybácsimé volt, és a végrendelete alapján a bátyámra hagyta mindezt azért, mert a szülői házunkat, ahol én felnőttem, a szüleink nekem szánták. Mikor Aleimord, ő a bátyám, hivatalosan is megkapta a házat, akkor költöztünk ide, de nem sokkal később, nos, engem elraboltak. *Alaver, ha egy kicsit gondolkozik, rájöhet, hogy a lány karjának a hiánya is ennek a szomorú történetnek az eredménye.*
- Miután kiszabadítottak, visszahoztak ide, de akkor kitört a lázadás. Menekülnünk kellett, én pedig egyre rosszabbul lettem… Hogy mi történt utána, arra nem emlékszem. Ami pedig azt illeti, hogyan került az én tulajdonomba a rezidencia… A szüleim a lázadás során meghaltak, a szülői házunkat lerombolták, a bátyám pedig eltűnt, így egyetlen örökösként a tanács nekem adta a házat, én pedig azt szeretném, ha árvaházként működhetne tovább.
*Egészen eddig az utat bámulta maguk előtt, mert ez a történet neki is nehéz még mindig. Csak akkor pillant fel újra Alaver-re, mikor befejezte mondandóját, így jelezve, hogy nem akar már mást mondani, újra beszélgetőtársáé lehet a szó.*
//"Mester"munka//
*Milyen szép is tud lenni az az üres, hófehér vászon, amikor még nem tarkítja egyetlen ecsetvonás sem. Akkor még nem próbálja maga a kép rákényszeríteni a képben gyönyörködőket arra, hogy mit kell elképzelniük. Az üres vászon az új, ártatlan élet jelképe… lehetne, amit a képhez kapcsolható személy maga tölthet meg színekkel, hogy azon keresztül mutassa meg a nagyvilágnak, ki is ő valójában.
Kár, hogy ilyen kristálytiszta, hófehér vászon a valóságban nem létezik. Az a vászon minden csak nem üres, nem fehér már az egyén születésének pillanatában sem. Hogy miért? A származás, a család történelme, a hely miatt, ahová születünk. Szomorú, de sajnos tény, hogy azt a vásznat, aminek csak a sajátunknak kellene lennie, már életünk első másodperceiben megtöltik tartalommal olyanok, akik a saját képeiket már elrontották vagy pont annyira tetszik nekik, hogy a gyermekükét is ugyanolyanra akarják megfesteni. Aztán a gyermek felcseperedik, a kép egyre inkább megtelik színekkel, motívumokkal, és mire a csöppség felnőtt korára ráeszmél, hogy igazából még soha nem is adták a kezébe az ecsetet, de már nincs több hely a vásznon, akkor megijed. Megijed azért, mert rájön, hogy a személyét olyan mozzanatok, eredmények és előítéletek skatulyázzák be, melyekről ő nem is tehet. Nos, ez az oka annak, hogy nem létezik üres vászon még akkor sem, mikor két, évtizedeket megélt fiatal először találkozik. Ugyanis talán torz, homályos előítéletek alapján próbálják megmondani, ki is áll velük szemben valójában. Legyen szó épp egy városi nemes kisasszonyról vagy egy faluról érkezett, dolgos jóemberről, a róluk nem önszántukból alkotott kép önkéntelenül is egy bizonyos irányba vezeti az őket megismerni kívánókat.
Mit lehet tenni akkor, ha nem tetszik az a kép, amit a környezetünkben élők rólunk festettek? Hát… próbáltál már átfesteni egy kész képet, amin már rég megszáradt a festék? Nem egyszerű, igaz? A legjobb művészek között kell lenned ahhoz, hogy képes legyél rá, és ez igaz az életre is. Ha meg akarod változtatni a rólad kialakult képet, a veled kapcsolatban terjengő előítéleteket, ahhoz az életet is kivételes művészként kell űznöd.
Alenia voltaképp igyekszik nem a kép alapján megítélni Alaver-t, mégis, mikor azt hallja, hogy mit mondott róla Mai, nem a lány igazában kételkedik, hanem azonnal a férfi félreértésének okát keresi. Ó, egyébként… mit tesz a művész, ha elront egy ecsetvonást? Megpróbálja eltűntetni a hibát. Nos, Alaver most másképp tesz. Nemhogy el akarja tüntetni a képre került fekete pacát, sokkal inkább az előtérbe helyezi, és vállalja, hogy az az ő műve. A lány meglepődik ezen, de egy halvány mosollyal nyugtázza, hogy végre valaki az őszinteséget választja az érdekhez fűződő játszmák helyett.*
- Vagy úgy. Tudod, én is észrevettem azokat a köztünk szemérmetlennek mondható pillantásokat, amiket az előtérben vetettél rám. Mai-nak igaza van, nem illik így bámulni a hölgyeket, de nem haragszom. Valószínűleg nem tudtad, hogy nem szabad, és most bocsánatot kértél, sőt, őszinte is voltál velem. Ez hatalmas erény, Alaver. Emellett úgy gondolom, most, hogy már mindezt tudod, nem fog előfordulni többé, úgyhogy nincs is miért neheztelnem rád.
*Alenia jelképesen lép oda Alaver festményéhez, és ő maga javítja ki az elrontott vonásokat a vásznon, hogy a jövőben már egy sokkal szebb szín mutasson a kép azon részén. Néha érdemes engedni, hogy másik is igazítsanak az életünket jelképező portrén, hisz attól tudunk csak igazán fejlődni.
Ezt követően sétára invitálja a férfit, egy kis szünetre, ami nem azt jelenti, hogy Mai elvárásait felülírva most már nem kell megfelelnie a főnökasszonyának, ha bármiféle időbeli korlátokat is szabott neki a fél-elf lány. Alaver-nek magának kell mérlegelnie, mennyi ideje van sétálgatni, ezt nem Alenia fogja eldönteni helyette. A történetére azonban őszintén kíváncsi, szóval lassú léptekkel, a kert kövezett járdáin törpesarkú cipőjével halkan kopogva indul el, mellette Alaver-rel. A férfi talán nem találja a helyét, de Alenia egy biztos pont mellette, ugyanis ő kimérten, elegánsan, egyenesen, egy irányba sétál, részéről nyoma sincs bizonytalanságnak.*
- Szántóvég. Sokat olvastam róla, tudom merre van, igen, de bevallom, soha nem jártam még ott. A magamfajta lányokat nem sűrűn szokták kivinni a falvakba. Egyébként most, hogy erről mesélsz, egyre inkább úgy gondolom, hogy Mai jó döntést hozott azzal, hogy idehozott téged. A képességeid felettébb hasznosak lehetnek számunkra. *Mosolyogva biztosítja Alaver-t arról, hogy ha valóban mindenhez ért, amit most felsorolt, akkor lesz számára munka bőven a rezidencián vagy az árvaházzal kapcsolatban.
Aztán Alaver kérdez, a sor pedig Aleniá-ra kerül, hogy meséljen. Rövid hatásszünetet tart pusztán azért, hogy összeszedje a gondolatait, és ajkait épkézláb mondatok hagyhassák el össze-vissza beszélés helyett.*
- Most már az enyém, igen, de a sors furcsa fintora, hogy egy-két hatig sem laktam itt igazán. Ez a ház megboldogult Felaern nagybácsimé volt, és a végrendelete alapján a bátyámra hagyta mindezt azért, mert a szülői házunkat, ahol én felnőttem, a szüleink nekem szánták. Mikor Aleimord, ő a bátyám, hivatalosan is megkapta a házat, akkor költöztünk ide, de nem sokkal később, nos, engem elraboltak. *Alaver, ha egy kicsit gondolkozik, rájöhet, hogy a lány karjának a hiánya is ennek a szomorú történetnek az eredménye.*
- Miután kiszabadítottak, visszahoztak ide, de akkor kitört a lázadás. Menekülnünk kellett, én pedig egyre rosszabbul lettem… Hogy mi történt utána, arra nem emlékszem. Ami pedig azt illeti, hogyan került az én tulajdonomba a rezidencia… A szüleim a lázadás során meghaltak, a szülői házunkat lerombolták, a bátyám pedig eltűnt, így egyetlen örökösként a tanács nekem adta a házat, én pedig azt szeretném, ha árvaházként működhetne tovább.
*Egészen eddig az utat bámulta maguk előtt, mert ez a történet neki is nehéz még mindig. Csak akkor pillant fel újra Alaver-re, mikor befejezte mondandóját, így jelezve, hogy nem akar már mást mondani, újra beszélgetőtársáé lehet a szó.*
1076. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 22:09:36
Üzenet elküldve: 2024-08-13 22:09:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Semmi nem számít. Ha kicsit tovább folytatja a kezével a barangolást a bőrén, már régen elveszett volna a gondolat, hogy mit és hol csinál. Vagy, hogy ki ő. De nem is tud sokat feltételezni az elfről azon túl, hogy biztos nem csak annyi, amit mutat. Azt sokkal inkább, hogy ügyesen idomul helyzetekhez. Látta ám, na meg hallotta hogyan képviselte magát a kereskedő előtt, amikor még csak mögötte állt és tervezte, hogy közebe lép. Talán még magának is furcsa bevallani, de az is tetszett.*
- Úgy tűnsz, mint aki mindent ismer.
*Persze ez lehetetlenség, de tőle biztos többet. Nem nemességet feltételez, de azt igen, hogy bármikor megvolna köztük. Inkább annak szól a mondat, a feltételezés, hogy éhezi a tudását. Legalábbis egy részét. Mintha az minden lenne. Talán többet lát benne, mint ami, de ez sem baj. *
- Ők árvák. Még kevesen vannak, de nemsokára átalakítjuk az egészet. És én fogom vezetni. A ház a Sayqueves családé, ha az mond valamit. *Már amennyi maradt belőlük, vagy inkább aki. De nem fecseg feleslegesen, ha nem járt sokat erre, talán a név sem mond semmit.
Nem pazarol több időt a másik holmijára, ha maradhat, akkor maradjon. Ő inkább csak kiélvezi a másik ajkának érintését, egy pillanatra sem véve le róla a kezeit. Csak amikor bevillan az oda nem való kép, ahogy valamelyik gyerek kiszalad Borshoz és őket találja meg helyette... bármennyire nehéz is, de el kell innen menniük.*
- Egy percét sem bánnám, de hidd el... jobb lesz bent.
*Indul el, s nyúl hátra annak kezéért, hogy finoman invitálja magával.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.13 22:15:52
*Semmi nem számít. Ha kicsit tovább folytatja a kezével a barangolást a bőrén, már régen elveszett volna a gondolat, hogy mit és hol csinál. Vagy, hogy ki ő. De nem is tud sokat feltételezni az elfről azon túl, hogy biztos nem csak annyi, amit mutat. Azt sokkal inkább, hogy ügyesen idomul helyzetekhez. Látta ám, na meg hallotta hogyan képviselte magát a kereskedő előtt, amikor még csak mögötte állt és tervezte, hogy közebe lép. Talán még magának is furcsa bevallani, de az is tetszett.*
- Úgy tűnsz, mint aki mindent ismer.
*Persze ez lehetetlenség, de tőle biztos többet. Nem nemességet feltételez, de azt igen, hogy bármikor megvolna köztük. Inkább annak szól a mondat, a feltételezés, hogy éhezi a tudását. Legalábbis egy részét. Mintha az minden lenne. Talán többet lát benne, mint ami, de ez sem baj. *
- Ők árvák. Még kevesen vannak, de nemsokára átalakítjuk az egészet. És én fogom vezetni. A ház a Sayqueves családé, ha az mond valamit. *Már amennyi maradt belőlük, vagy inkább aki. De nem fecseg feleslegesen, ha nem járt sokat erre, talán a név sem mond semmit.
Nem pazarol több időt a másik holmijára, ha maradhat, akkor maradjon. Ő inkább csak kiélvezi a másik ajkának érintését, egy pillanatra sem véve le róla a kezeit. Csak amikor bevillan az oda nem való kép, ahogy valamelyik gyerek kiszalad Borshoz és őket találja meg helyette... bármennyire nehéz is, de el kell innen menniük.*
- Egy percét sem bánnám, de hidd el... jobb lesz bent.
*Indul el, s nyúl hátra annak kezéért, hogy finoman invitálja magával.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.13 22:15:52
1075. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 21:45:39
Üzenet elküldve: 2024-08-13 21:45:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Számít, hogy a doki mit gondol a lányról vagy fordítva? Egyelőre egyikük se úgy néz ki mintha aggódna ezen. A doki elmosolyodik azon, hogy a másik kinézte belőle, hogy jól ismeri ezt a környéket. Bizonyára a finom modora. Mikor éppen, azt mutatja. Mármint ezt ő erre tippel.*
-Miből gondoltad?
*Azért rákérdez. Kiderül, hogy nem itt lakik a lány csak itt dolgozik majd.*
-Oh! Az itteni család porontyait tanítod majd?
*Az izgalmasabb mint anyuci, apuci. Alig lakik itt és máris férfit visz fel magához. Tud élni ez a nő. A kapott kérdésre az elf megrázza a fejét.*
-Nincs ott semmi, ami hűvöset kíván.
*Amúgy is menne már ő is. A kékek villanása és a derekát érő kéz csak olaj a tűzre. Megint kezd kikívánkozni belőle a kalóz. Magához húzná a félvért, hogy annak fülébe búgjon.*
-De lehet mi se találunk be ha így folytatjuk.
*Tapadna rá arra a nyakra megint. Az utcán nem volt elég ideje kiélvezni a másik bőrét.*
*Számít, hogy a doki mit gondol a lányról vagy fordítva? Egyelőre egyikük se úgy néz ki mintha aggódna ezen. A doki elmosolyodik azon, hogy a másik kinézte belőle, hogy jól ismeri ezt a környéket. Bizonyára a finom modora. Mikor éppen, azt mutatja. Mármint ezt ő erre tippel.*
-Miből gondoltad?
*Azért rákérdez. Kiderül, hogy nem itt lakik a lány csak itt dolgozik majd.*
-Oh! Az itteni család porontyait tanítod majd?
*Az izgalmasabb mint anyuci, apuci. Alig lakik itt és máris férfit visz fel magához. Tud élni ez a nő. A kapott kérdésre az elf megrázza a fejét.*
-Nincs ott semmi, ami hűvöset kíván.
*Amúgy is menne már ő is. A kékek villanása és a derekát érő kéz csak olaj a tűzre. Megint kezd kikívánkozni belőle a kalóz. Magához húzná a félvért, hogy annak fülébe búgjon.*
-De lehet mi se találunk be ha így folytatjuk.
*Tapadna rá arra a nyakra megint. Az utcán nem volt elég ideje kiélvezni a másik bőrét.*
1074. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 21:07:38
Üzenet elküldve: 2024-08-13 21:07:38
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Két ember, vagy jelen esetben egy elf és egy ember.. vagy hogy ne bonyolítsuk az életet feleslegesen: két fiatal, pláne ha ennyire eltérő háttérrel, neveltetéssel és történetekkel rendelkeznek, valóban nem fogja egymásra zúdítani mindazt a terhet, ami a vállukat nyomja. Hogy ez távolságtartásból fakad, vagy a társadalmi különbségekből, majdnem mindegy is. Mert mi kell ehhez? Egymás ismerete. És ez a két fiatal jelenleg még nem ismeri egymást különösebben. Ahhoz pedig, hogy a két fiatal megismerhesse egymást, beszélgetni kell. Ahhoz kellenek az apró, hétköznapi történetek, kellenek a viccelődések, kellenek az apróbb nézeteltérések, kellenek a késő délutánba nyúló, álmatag, lassú mesélések. De közöttük még nincs ilyen. Sem történetek, sem viccek, sem nézeteltérések, és mesék sem.
Tiszta vásznak.
Mert egymás megismerése nagyban hasonlít ahhoz, ha portrét festenek: előbb csak a nyers vázlat szénszürke körvonalai látszódnak homályosan a vásznon, s ez lesz feltöltve színekkel, részletekkel. És ezek a színek, részletek azok, amelyek a szavakon keresztül vándorolnak, vagy épp a csöndön át, ha a szavak pont elfogynak. És két, egymást megismerő ember esetén ők ketten egymásnak vásznai és ecsete egyaránt.
És majd akkor, ha már ismerik egymást, ha a portré már színekkel és részletekkel teli -még ha nem is teljes-, majd akkor jön el az ideje a nehezebb történeteknek, amelyek akkor már nem a semmiben lebegnek majd, súlytalanul, hanem pontosan illeszkedő, szerves részlete lesz valaminek, ami egy elf, vagy ember személyét alkotja.
De egymás megismerése, a portré megfestése időigényes folyamat. És valahol el is kell kezdeni. És erre a kezdetre, ha másra nem is, tökéletesen megfelel az olyan semmitmondó, jégtörő téma is, mint hogy miként süt a nap.
Alenia köszönetét a magyarázatra csak egy apró bólintással fogadja, szótlanul és halvány mosollyal figyeli a nap vakításától pillanatnyi ideig csak pislogó nőt. Egy újabb villanásnyi ideig ismét a nemeskisasszony maszkja mögé lát, de valahol, tudat alatt már sejti, hogy azt a maszkot Alenia maga fogja a földre dobni. Mosolya aztán kissé lehervad, ahogy Alenia visszakérdez az elharapott mondatára. Szerencsére nem kell azonnal válaszolnia, a nő tovább folytatja, és szavai segítenek neki abban, hogy pontosabban lássa, hogy ki-kicsoda a rezidencián. Magában, igazából, roppantul hálás ezért. Az a gondolat pedig, hogy Alenia is a feljebbvalója, akinek engedelmességgel tartozik -milyen... különös gondolat, megérne pár percnyi tűnődést ez is-, egyúttal biztosítja arról, hogy Faensa kisasszony nem fogja tudni lekapni a tíz körméről, amiért itt lazsál.*
- Jaj, nem, félreértettél! *-rázza meg a fejét-* Igazán nem azt mondta, hogy ne beszéljek veled.
*Egy pillanatra elnéz a nő arca mellett, mély levegőt vesz, és döntést hoz. Úgy dönt, hogy elgurítja azt a kockát, aminek az oldalaira az istenek vésték a jeleiket, és amiről sosem tudhatja az ember fia, hogy mit kap ha elveti. Úgy dönt, hogy ahogy korábban Mai esetében, úgy Aleniával szemben is tökéletesen és teljesen őszinte lesz. Hiszen mi lehet a legrosszabb? Legfeljebb kinevetik. Ha Alenia is úgy gondolná, hogy a viselkedése nem volt helyénvaló, akkor ide sem jött volna, vagy ha már itt van, akkor megkapta volna tőle is a magáét. De semmi ilyen nem történt.*
- Tulajdonképpen azt mondta, hogy ne bámuljalak. *-félszegen elmosolyodik-* Hogy egészen pontos legyek, azt mondta, hogy úgy bámultalak, mintha a húspiacon lennék. De ez nem igaz, én nem is.. mármint.. ha mégis, akkor bocsánat.
*Kissé megvonja a vállát, de most nincs benne szégyen. Igen, megakadt a szeme Alenia szép vonásain. Ebben még talán nincs semmi bűn. Csak épp beismerni furcsa dolog.
Alenia felvetésére, hogy nyugodtan magázza ha az úgy jobb neki, mosolya szélesebb lesz, és kissé talán a fejét is megrázza. "Hagyd csak", üzeni ez a mozdulat. Előbb-utóbb úgy is rááll majd a szája a tegezésre. Vagy a Niára. Nia.. még így is milyen szép név. Közben persze kíváncsian hallgatja a szavakat, amiket kérdésére válaszul kap, és magában hirtelen rácsodálkozik arra, hogy mennyire jó érzés az, hogy Alenia nem csak mondja, de tényleg úgy is kezeli, mintha valóban egyforma szinten állnának. A lázadásról, amiről a nő beszél, természetesen hallott, nem is keveset. A Piac mindig telve volt pletykákkal. De sosem tudta, hogy mi igaz közülük.
Alenia kérésén, hogy hagyja ott az ásást, egy pillanatra meglepődik. De eszébe jut, hogy neki tulajdonképpen engedelmeskednie kell Niának. Úgyhogy engedelmeskedik.*
- Rendben, köszönöm! *-biccent rá a szavakra, majd az ásót és a lapátot takarosan a talicska oldalához támasztja. Később majd visszajön értük, ha már nem is dolgozni, csak elrakni őket. De igazából ki a fenét érdeklik most a szerszámok, ha Alenia mellett sétálhat?! Miután elrendezi az eszközöket, a nő mellé lép, bár kissé bizonytalanul. Nem tudja: melyik oldalára álljon? Hogy kényelmes, vagy hogy zavaró Aleniának..? Ez is olyan dolog, amit nagyon szívesen megkérdezne. De nem most. Majd, egyszer, később, amikor a kérdés már nem tolakodó és nyers lesz, hanem csak előkészület egy újabb ecsetvonáshoz a festményen. Végül úgy dönt, hogy Alenia balján áll meg. Talán így nagyobb biztonságban érzi magát, hogy a keze kettejük között van. Ha meg téved.. legfeljebb kijavítják. De legalább megtanulja.*
- Csak utánad, *-mondja, hangja nem hajbókoló, vagy túlzottan udvariaskodó. Inkább csak őszinte, egyszerű.-* te jobban ismered a járást.
*Természetesen tisztában van vele, hogy miféle játékra invitálták: valamit valamiért. Válaszok válaszokért. Korrket üzletnek tartja, és nincs ellenére.*
- Én Szántóvégi vagyok. *-szólal meg aztán, hogy törlessze a ráeső részt-* Biztos tudod, merre van..? Oda születtem, és ott is nőttem fel.
*És bár Alenia csak ennyit kérdezett, úgy érzi, hogy az talán még kíváncsi lehet többre is. És még úgy is van vele, hogy ha az ő szavait nem harapófogóval kell kihúzni, akkor valószínűleg Alenia is szívesen mesél majd.*
- Ott tanultam meg mindent, amit tudok. Elsősorban az állatokról és a földről. Nohiszen, a legtöbb ősöm szántó-vető volt. Apám nem, apám az állatokkal foglalkozott inkább mindig is, bérbe tartotta őket. Ebbe nevelt engem is bele. Minden más *-legyint az alap felé-* olyan dolog, amit mentében tanultam csak.
*Alenia arcára pislant. A kérdésére ez talán elég bő válasz lett.*
- Azt mondtad, hogy a rezidencia a tiéd. Te akkor itt is nőttél fel? *-nem a legkörmönfontabb kérdés, de a portré alapjául szolgáló szénrajzhoz tökéletes.*
//"Mester"munka//
*Két ember, vagy jelen esetben egy elf és egy ember.. vagy hogy ne bonyolítsuk az életet feleslegesen: két fiatal, pláne ha ennyire eltérő háttérrel, neveltetéssel és történetekkel rendelkeznek, valóban nem fogja egymásra zúdítani mindazt a terhet, ami a vállukat nyomja. Hogy ez távolságtartásból fakad, vagy a társadalmi különbségekből, majdnem mindegy is. Mert mi kell ehhez? Egymás ismerete. És ez a két fiatal jelenleg még nem ismeri egymást különösebben. Ahhoz pedig, hogy a két fiatal megismerhesse egymást, beszélgetni kell. Ahhoz kellenek az apró, hétköznapi történetek, kellenek a viccelődések, kellenek az apróbb nézeteltérések, kellenek a késő délutánba nyúló, álmatag, lassú mesélések. De közöttük még nincs ilyen. Sem történetek, sem viccek, sem nézeteltérések, és mesék sem.
Tiszta vásznak.
Mert egymás megismerése nagyban hasonlít ahhoz, ha portrét festenek: előbb csak a nyers vázlat szénszürke körvonalai látszódnak homályosan a vásznon, s ez lesz feltöltve színekkel, részletekkel. És ezek a színek, részletek azok, amelyek a szavakon keresztül vándorolnak, vagy épp a csöndön át, ha a szavak pont elfogynak. És két, egymást megismerő ember esetén ők ketten egymásnak vásznai és ecsete egyaránt.
És majd akkor, ha már ismerik egymást, ha a portré már színekkel és részletekkel teli -még ha nem is teljes-, majd akkor jön el az ideje a nehezebb történeteknek, amelyek akkor már nem a semmiben lebegnek majd, súlytalanul, hanem pontosan illeszkedő, szerves részlete lesz valaminek, ami egy elf, vagy ember személyét alkotja.
De egymás megismerése, a portré megfestése időigényes folyamat. És valahol el is kell kezdeni. És erre a kezdetre, ha másra nem is, tökéletesen megfelel az olyan semmitmondó, jégtörő téma is, mint hogy miként süt a nap.
Alenia köszönetét a magyarázatra csak egy apró bólintással fogadja, szótlanul és halvány mosollyal figyeli a nap vakításától pillanatnyi ideig csak pislogó nőt. Egy újabb villanásnyi ideig ismét a nemeskisasszony maszkja mögé lát, de valahol, tudat alatt már sejti, hogy azt a maszkot Alenia maga fogja a földre dobni. Mosolya aztán kissé lehervad, ahogy Alenia visszakérdez az elharapott mondatára. Szerencsére nem kell azonnal válaszolnia, a nő tovább folytatja, és szavai segítenek neki abban, hogy pontosabban lássa, hogy ki-kicsoda a rezidencián. Magában, igazából, roppantul hálás ezért. Az a gondolat pedig, hogy Alenia is a feljebbvalója, akinek engedelmességgel tartozik -milyen... különös gondolat, megérne pár percnyi tűnődést ez is-, egyúttal biztosítja arról, hogy Faensa kisasszony nem fogja tudni lekapni a tíz körméről, amiért itt lazsál.*
- Jaj, nem, félreértettél! *-rázza meg a fejét-* Igazán nem azt mondta, hogy ne beszéljek veled.
*Egy pillanatra elnéz a nő arca mellett, mély levegőt vesz, és döntést hoz. Úgy dönt, hogy elgurítja azt a kockát, aminek az oldalaira az istenek vésték a jeleiket, és amiről sosem tudhatja az ember fia, hogy mit kap ha elveti. Úgy dönt, hogy ahogy korábban Mai esetében, úgy Aleniával szemben is tökéletesen és teljesen őszinte lesz. Hiszen mi lehet a legrosszabb? Legfeljebb kinevetik. Ha Alenia is úgy gondolná, hogy a viselkedése nem volt helyénvaló, akkor ide sem jött volna, vagy ha már itt van, akkor megkapta volna tőle is a magáét. De semmi ilyen nem történt.*
- Tulajdonképpen azt mondta, hogy ne bámuljalak. *-félszegen elmosolyodik-* Hogy egészen pontos legyek, azt mondta, hogy úgy bámultalak, mintha a húspiacon lennék. De ez nem igaz, én nem is.. mármint.. ha mégis, akkor bocsánat.
*Kissé megvonja a vállát, de most nincs benne szégyen. Igen, megakadt a szeme Alenia szép vonásain. Ebben még talán nincs semmi bűn. Csak épp beismerni furcsa dolog.
Alenia felvetésére, hogy nyugodtan magázza ha az úgy jobb neki, mosolya szélesebb lesz, és kissé talán a fejét is megrázza. "Hagyd csak", üzeni ez a mozdulat. Előbb-utóbb úgy is rááll majd a szája a tegezésre. Vagy a Niára. Nia.. még így is milyen szép név. Közben persze kíváncsian hallgatja a szavakat, amiket kérdésére válaszul kap, és magában hirtelen rácsodálkozik arra, hogy mennyire jó érzés az, hogy Alenia nem csak mondja, de tényleg úgy is kezeli, mintha valóban egyforma szinten állnának. A lázadásról, amiről a nő beszél, természetesen hallott, nem is keveset. A Piac mindig telve volt pletykákkal. De sosem tudta, hogy mi igaz közülük.
Alenia kérésén, hogy hagyja ott az ásást, egy pillanatra meglepődik. De eszébe jut, hogy neki tulajdonképpen engedelmeskednie kell Niának. Úgyhogy engedelmeskedik.*
- Rendben, köszönöm! *-biccent rá a szavakra, majd az ásót és a lapátot takarosan a talicska oldalához támasztja. Később majd visszajön értük, ha már nem is dolgozni, csak elrakni őket. De igazából ki a fenét érdeklik most a szerszámok, ha Alenia mellett sétálhat?! Miután elrendezi az eszközöket, a nő mellé lép, bár kissé bizonytalanul. Nem tudja: melyik oldalára álljon? Hogy kényelmes, vagy hogy zavaró Aleniának..? Ez is olyan dolog, amit nagyon szívesen megkérdezne. De nem most. Majd, egyszer, később, amikor a kérdés már nem tolakodó és nyers lesz, hanem csak előkészület egy újabb ecsetvonáshoz a festményen. Végül úgy dönt, hogy Alenia balján áll meg. Talán így nagyobb biztonságban érzi magát, hogy a keze kettejük között van. Ha meg téved.. legfeljebb kijavítják. De legalább megtanulja.*
- Csak utánad, *-mondja, hangja nem hajbókoló, vagy túlzottan udvariaskodó. Inkább csak őszinte, egyszerű.-* te jobban ismered a járást.
*Természetesen tisztában van vele, hogy miféle játékra invitálták: valamit valamiért. Válaszok válaszokért. Korrket üzletnek tartja, és nincs ellenére.*
- Én Szántóvégi vagyok. *-szólal meg aztán, hogy törlessze a ráeső részt-* Biztos tudod, merre van..? Oda születtem, és ott is nőttem fel.
*És bár Alenia csak ennyit kérdezett, úgy érzi, hogy az talán még kíváncsi lehet többre is. És még úgy is van vele, hogy ha az ő szavait nem harapófogóval kell kihúzni, akkor valószínűleg Alenia is szívesen mesél majd.*
- Ott tanultam meg mindent, amit tudok. Elsősorban az állatokról és a földről. Nohiszen, a legtöbb ősöm szántó-vető volt. Apám nem, apám az állatokkal foglalkozott inkább mindig is, bérbe tartotta őket. Ebbe nevelt engem is bele. Minden más *-legyint az alap felé-* olyan dolog, amit mentében tanultam csak.
*Alenia arcára pislant. A kérdésére ez talán elég bő válasz lett.*
- Azt mondtad, hogy a rezidencia a tiéd. Te akkor itt is nőttél fel? *-nem a legkörmönfontabb kérdés, de a portré alapjául szolgáló szénrajzhoz tökéletes.*
1073. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 20:56:03
Üzenet elküldve: 2024-08-13 20:56:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Tán egy úr a másik tényleg és ezerszer élénkebb a fantáziája is, mint Mai-é, de hát még van mit tanulnia. Szerencséjére egészen jó mestere lehet, ha nem engedik el egymást ma túl hamar. Végtére is a szobájában van elég hely, hogy ne a Pegazusban kelljen megszállnia. Ránézve talán nem gondolná az elf, de igen ritkaságszámba megy az, hogy hasonló helyzetbe keverje magát. Illetve keveri magát, de végül csak ki tud bújni a belőle. Most viszont nem akar. Alig várja, hogy megérkezzenek. Persze elégedetten mosolyog, mikor látja a mustrálást. Kedveli a tényt, hogy így tetszik a hosszúéletű szemeknek. Ha a családja házában hasonló történt volna, ha meglátta volna, hogy egyáltalán bárki járatja rajta az éhes lélektükröket, valószínű kiszúrta volna őket. Megelőzte a viselkedésével. Akár szerencsésnek is érezhetné magát a doki, de mit sem tud semmiről, ami vele kapcsolatos.*
- Hm, azt hittem te jobban ismered nálam ezt a részt. *Nem tudná megmondani miért. Talán mert biztosan ezerszer több dolgot látott, mint ő maga. Ez is olyan csalogató a másikban. Alig mesélt, de arra mindre rá tudott volna harapni, ha éppen nem annak bőrét ízlelgette volna a beszéd helyett.*
- Ó nem. Én itt csak dolgozom. És itt van a szállásom is.
*Vezeti beljebb, hogy kikössék a lovát. Nemes kisasszony volt ugyan, vagy még most is az, de ehhez a házhoz csak annyi köze van, amit ő beletett szellemileg. Talán sokkal több is lesz, ha minden jól alakul.* - Bevigyünk valamit? Itt biztonságban van mindened, de ha szeretnéd...
*Ő biztonságosnak érzi a helyet, de sosem lehet tudni. Túl naiv, ha veszélyről van szó. Igazából mindenbe képes belekeveredni, csak nagyon jól evickél ki belőle. A szavak közben inkább közelebb lép, s így már, hogy nem a nyílt utcán vannak újra végigsimít annak derekán, lassan játszadozva rajta ujjaival. Már azt a csókot is nagyon vágyná, amit nem kapott még meg.*
*Tán egy úr a másik tényleg és ezerszer élénkebb a fantáziája is, mint Mai-é, de hát még van mit tanulnia. Szerencséjére egészen jó mestere lehet, ha nem engedik el egymást ma túl hamar. Végtére is a szobájában van elég hely, hogy ne a Pegazusban kelljen megszállnia. Ránézve talán nem gondolná az elf, de igen ritkaságszámba megy az, hogy hasonló helyzetbe keverje magát. Illetve keveri magát, de végül csak ki tud bújni a belőle. Most viszont nem akar. Alig várja, hogy megérkezzenek. Persze elégedetten mosolyog, mikor látja a mustrálást. Kedveli a tényt, hogy így tetszik a hosszúéletű szemeknek. Ha a családja házában hasonló történt volna, ha meglátta volna, hogy egyáltalán bárki járatja rajta az éhes lélektükröket, valószínű kiszúrta volna őket. Megelőzte a viselkedésével. Akár szerencsésnek is érezhetné magát a doki, de mit sem tud semmiről, ami vele kapcsolatos.*
- Hm, azt hittem te jobban ismered nálam ezt a részt. *Nem tudná megmondani miért. Talán mert biztosan ezerszer több dolgot látott, mint ő maga. Ez is olyan csalogató a másikban. Alig mesélt, de arra mindre rá tudott volna harapni, ha éppen nem annak bőrét ízlelgette volna a beszéd helyett.*
- Ó nem. Én itt csak dolgozom. És itt van a szállásom is.
*Vezeti beljebb, hogy kikössék a lovát. Nemes kisasszony volt ugyan, vagy még most is az, de ehhez a házhoz csak annyi köze van, amit ő beletett szellemileg. Talán sokkal több is lesz, ha minden jól alakul.* - Bevigyünk valamit? Itt biztonságban van mindened, de ha szeretnéd...
*Ő biztonságosnak érzi a helyet, de sosem lehet tudni. Túl naiv, ha veszélyről van szó. Igazából mindenbe képes belekeveredni, csak nagyon jól evickél ki belőle. A szavak közben inkább közelebb lép, s így már, hogy nem a nyílt utcán vannak újra végigsimít annak derekán, lassan játszadozva rajta ujjaival. Már azt a csókot is nagyon vágyná, amit nem kapott még meg.*
1072. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 20:23:04
Üzenet elküldve: 2024-08-13 20:23:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Jó hír? Enyelgés? A volt kalóz szemében ami most történik az még semmi. A szoknya alá se vándorolt be a keze. A falnak se lett nekidöntve a lány. Egy valódi úrként viselkedik. Mikor Mai útközben hátra-hátra pillant akkor elégedett lehet ugyanis a doki szégyentelenül mustrálgatja őt. Ha szemmel lehetne vetkőztetni akkor rajta már nem lenne semmi. A kapott kérdést ettől még hallja az elf.*
-A pegazusban szoktam. Jó a koszt és a fürdő is kihagyhatatlan. Jól összehozta az a gnóm aki felhúzta.
*Arról nem is beszélve, hogy rendes konkurencia nincs. A kalmár jó hely lenne ha nem csak csalódások érték volna ott az elfet. Már akkor is mikor még Pinty volt. Habár a másik igyekszik visszafogni magát, de a doki az, aki most se szégyenlősködik. Hagyja magát vezetni és közben a szemeivel szinte felfalja a másikat. Ha tudna szívesen belesne az alá a vörös ruha alá, de sajnos túl jól takar. Ettől függetlenül feltűnik neki ahogy a romvárosnak nevezett részre érkeznek. Nem lepi meg különösebben a dolog. Egyértelmű, hogy a másik egy nemes kisasszonyka. Le se tagadhatná. Még szép, hogy itt a házuk. Aztán meg is érkeznek. Végignéz az épületen. Lehet látott már szebb napokat is, de megjárja. Főleg a szomszédokat figyelembe véve.*
-Fénykorában se errefelé praktizáltam. Azóta meg nem is jártam sokat a városban. A saját házad?
*Kérdez rá. Jó lenne kicsit többet megtudni a másikról is. Pedig kettejük közt ő az aki a nevét se árulta még el.*
*Jó hír? Enyelgés? A volt kalóz szemében ami most történik az még semmi. A szoknya alá se vándorolt be a keze. A falnak se lett nekidöntve a lány. Egy valódi úrként viselkedik. Mikor Mai útközben hátra-hátra pillant akkor elégedett lehet ugyanis a doki szégyentelenül mustrálgatja őt. Ha szemmel lehetne vetkőztetni akkor rajta már nem lenne semmi. A kapott kérdést ettől még hallja az elf.*
-A pegazusban szoktam. Jó a koszt és a fürdő is kihagyhatatlan. Jól összehozta az a gnóm aki felhúzta.
*Arról nem is beszélve, hogy rendes konkurencia nincs. A kalmár jó hely lenne ha nem csak csalódások érték volna ott az elfet. Már akkor is mikor még Pinty volt. Habár a másik igyekszik visszafogni magát, de a doki az, aki most se szégyenlősködik. Hagyja magát vezetni és közben a szemeivel szinte felfalja a másikat. Ha tudna szívesen belesne az alá a vörös ruha alá, de sajnos túl jól takar. Ettől függetlenül feltűnik neki ahogy a romvárosnak nevezett részre érkeznek. Nem lepi meg különösebben a dolog. Egyértelmű, hogy a másik egy nemes kisasszonyka. Le se tagadhatná. Még szép, hogy itt a házuk. Aztán meg is érkeznek. Végignéz az épületen. Lehet látott már szebb napokat is, de megjárja. Főleg a szomszédokat figyelembe véve.*
-Fénykorában se errefelé praktizáltam. Azóta meg nem is jártam sokat a városban. A saját házad?
*Kérdez rá. Jó lenne kicsit többet megtudni a másikról is. Pedig kettejük közt ő az aki a nevét se árulta még el.*
1071. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 19:42:29
Üzenet elküldve: 2024-08-13 19:42:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Nem is vár ellenkezést, de a kéz, ahogy az arcára simul és az ujj, ahogy végigéri azt, arra készteti a lábait, hogy földbe gyökerezzenek. De nem tarthat sokáig, csak finoman ér hozzá ahhoz a kézhez és cirógatja végig az ujjaival, elvéve magáról, hogy ne akadályozza tovább. Mert bizony soha nem mozdulna meg, ha még folytatja. De nem kéne most a jó hírének elszállnia, hogy a piacon enyeleg. Nem mintha érdekelné jelen helyzetben... Valami más motiválja. Játékosan csillannak a szemek és bújik ki annak közeléből, hogy még egyszer hagyja, hogy végignézzen a hátán, a ruha vágásán, ami neki hagyja szabadon azt, amit reméli nemsokára újra ajkával fog érni. Sosem hitte volna, hogy belőle ilyesmit elő lehet csalni. Holnap majd lehet újra az a határozott igazgató jelölt, de most nem tud felelősségteljes lenni, úgy fordul hátra, mint amikor az első kofánál próbálta arrébb csalni. Persze bevárja, hogy együtt tehessék meg az utat a rezidenciáig.*
- Hol szállsz meg, ha a városban vagy?
*Kérdi, kicsit csevegve, hogy elszálljanak az elméjét bitorló gondolatok, mert még a végén képes lesz azon az úton eltévedni, ahová csukott szemmel is odatalálna már. Szerencséjükre nincs messze a piactól a hely. A kacér pillantásokat most igyekszik mellőzni, bár nem mindig képes rá. A lopott érintésekkel is nehezen birkózik meg, nem tudja minduntalan lefogni a saját kezét.
Lassan, de biztosan rajzolódik ki a rezidencia, a kavicsos út, a lépcső, amin nemsokára felmehetnek, de előbb tényleg azt a lovat kell a még kissé romos istállóba helyezni. Pontosan oda, ahol Bors is megpihen, amikor épp nem nyúzzák a gyerekek. *
- Itt volnánk. Jártál már erre? Csak néhány hat óta lakok itt, de nagyon megszerettem.
*Nem is vár ellenkezést, de a kéz, ahogy az arcára simul és az ujj, ahogy végigéri azt, arra készteti a lábait, hogy földbe gyökerezzenek. De nem tarthat sokáig, csak finoman ér hozzá ahhoz a kézhez és cirógatja végig az ujjaival, elvéve magáról, hogy ne akadályozza tovább. Mert bizony soha nem mozdulna meg, ha még folytatja. De nem kéne most a jó hírének elszállnia, hogy a piacon enyeleg. Nem mintha érdekelné jelen helyzetben... Valami más motiválja. Játékosan csillannak a szemek és bújik ki annak közeléből, hogy még egyszer hagyja, hogy végignézzen a hátán, a ruha vágásán, ami neki hagyja szabadon azt, amit reméli nemsokára újra ajkával fog érni. Sosem hitte volna, hogy belőle ilyesmit elő lehet csalni. Holnap majd lehet újra az a határozott igazgató jelölt, de most nem tud felelősségteljes lenni, úgy fordul hátra, mint amikor az első kofánál próbálta arrébb csalni. Persze bevárja, hogy együtt tehessék meg az utat a rezidenciáig.*
- Hol szállsz meg, ha a városban vagy?
*Kérdi, kicsit csevegve, hogy elszálljanak az elméjét bitorló gondolatok, mert még a végén képes lesz azon az úton eltévedni, ahová csukott szemmel is odatalálna már. Szerencséjükre nincs messze a piactól a hely. A kacér pillantásokat most igyekszik mellőzni, bár nem mindig képes rá. A lopott érintésekkel is nehezen birkózik meg, nem tudja minduntalan lefogni a saját kezét.
Lassan, de biztosan rajzolódik ki a rezidencia, a kavicsos út, a lépcső, amin nemsokára felmehetnek, de előbb tényleg azt a lovat kell a még kissé romos istállóba helyezni. Pontosan oda, ahol Bors is megpihen, amikor épp nem nyúzzák a gyerekek. *
- Itt volnánk. Jártál már erre? Csak néhány hat óta lakok itt, de nagyon megszerettem.
1070. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 17:53:06
Üzenet elküldve: 2024-08-13 17:53:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A vidék harmóniája//
*Eeyr oltalmazó keze ugyan mindenhová elér, mégsem lehet véletlen az, hogy az első igaz vitára közte és Luninari között az istennő templománál került sor. Egy olyan helyen, amit átitat a szeretet, egy olyan helyen, ahol különbözzön is bármennyire a véleményük, biztosak lehetnek abban, hogy a kettejük közötti viszony semennyire sem sérül. Sőt, ha őszinte akar lennie magával, akkor ő nemhogy távolabb, inkább sokkal közelebb érzi magához Luninari-t és az ő barátságát, hála ennek az apró konfliktusnak, hisz megígérték egymásnak, hogy bármerre is tartson Arthenior jövője, ők itt lesznek egymásnak, és azon lesznek, hogy mindketten boldogok lehessenek az új életükben.
Alenia közben felkészültnek érzi magát arra, hogy végre meglátogassák a helyet, ami olyannyira fontos az ő kis barátnőjének, hogy nem egyszer került már szóba, és bakancslistáján szerepel, hogy megmutassa neki. A templomkerti piknik után haza, a rezidencia felé veszik az irányt, közben pedig van idejük még néhány dolgot megbeszélni.*
- Luninari, megint túlaggódod a dolgot. A tanácsadó szerepet komolyan gondoltam a számodra, de ehhez nem kell tenned semmi különöset, csak viselkedj, ahogy eddig. Az őszinteség pedig fontos erén, természetesen támogatom akkor is, ha néha annak az a velejárója, hogy ellenem kell beszélned. *Mosolyogva próbálja megnyugtatni a lányt, de tovább nem ragozza a témát, merthogy szerinte nem is kell. Nem volt, nincs és nem is lesz azzal baj, ha nem ért vele mindig egyet. Lévén, ő is egy új világba csöppent azzal, hogy a család féltve őrzött pici lányából hirtelen, kényszerűen a család fejévé lépett elő. Egész biztos benne, hogy fog hozni meggondolatlan, rossz döntéseket, olyankor pedig aranyat fog érni, ha lesz mellette valaki, aki figyelmezteti a hibáira.
A másik téma, az istenekről, köztük is Sa'Tereth-ről szóló viszont már sokkal inkább az ínyére való. Na, nem azért, mert a sötétség istenéről van szó, távol álljon tőle minden átkozott szó, mely az ő dicsőítésére szolgál, de papnőként ismernie kell minden istent, nem csak azokat, akik tanaival egyet is ért.*
- Sokan használják ezt a kifejezést Sa'Tereth-re. Mondjuk úgy, hogy kézzelfogható és jelképes oka is van, amiért így hívják. Sokan, akik arról számoltak be, hogy látni vélték az istent, csak egy sötét semmiről meséltek. El tudod képzelni, hogy látod a semmit? Nem, ugye? Én sem. Mások azt mondják, hogy egy sötét, csuklyás köpenyes alakot láttak, akinek szeme volt, de arca nem. Van olyan is, aki hirtelen érzett, kibírhatatlan fejfájásról beszélt.
A jelképes jelentése is hasonló a névnek. Az ezerarcú sötétséghez köthető. Ezerarcú, tehát nincs konkrét arca, így Arctalan. Képzeld el azt, hogy belépsz egy teljesen sötét szobába, ahol nem tudod, hogy mi van, és semmit nem látsz! Megpróbálhatod kitalálni, hogy mi van körülötted, lesz is rá rengeteg elképzelésed, de, hogy valójában mi vár rád ott, azt nem tudhatod. Belegondolni is rossz.
*Meg is rázza a fejét, mert már így is, hogy csak beszél a sötétség istenéhez köthető dolgokról úgy érzi, hogy kezdi magával ragadni az az őrület, ami őt övezi. Félelmetes, hátborzongató. Ha valamit el akar kerülni az életében, akkor az a Sa'Tereth-tel való találkozás. Biztos benne, hogy Eeyr segítsége nélkül nem élné túl.*
- Egyébként, ha már az istenek megjelenéséről beszélgetünk, Eeyr gyönyörű, Teysus pedig átlagosabb a legátlagosabb embernél is *teszi hozzá az előbbiekhez. A másik két isten leírásának kifejtésében egyelőre nem mélyül el, míg Luninari nem kíváncsiskodik tovább, inkább most, hogy már újra a rezidencián vannak, igyekszik arra fókuszálni, amit terveztek. Készülődni kell Szarvasligetbe.*
- Most viszont, azt hiszem eljutottunk odáig, hogy neked kell vezetned engem, Luni. Kezdve azzal, hogy szerinted milyen ruhát kéne felvennem? Biztos vagyok benne, hogy így, hosszú szoknyában nem lenne kényelmes, de eddig, ha utaztam is, hintóban, ahová teljesen megfelelő volt ez is. Aztán a ruha egy dolog, de mit vigyek még magammal? Miben? Hogyan? *Tanácstalan szegény, merthogy utazott ő már életében messzire, volt például Amon Ruadh-on is, de mindent, ami az utazáshoz fontos volt, azt a szolgálói elintézték helyette. Neki csak annyi dolga volt, hogy az otthona kapujában beszálljon a neki rendelt kocsiba, oda sem egyedül, mert mindig felsegítették az ülésbe.*
*Eeyr oltalmazó keze ugyan mindenhová elér, mégsem lehet véletlen az, hogy az első igaz vitára közte és Luninari között az istennő templománál került sor. Egy olyan helyen, amit átitat a szeretet, egy olyan helyen, ahol különbözzön is bármennyire a véleményük, biztosak lehetnek abban, hogy a kettejük közötti viszony semennyire sem sérül. Sőt, ha őszinte akar lennie magával, akkor ő nemhogy távolabb, inkább sokkal közelebb érzi magához Luninari-t és az ő barátságát, hála ennek az apró konfliktusnak, hisz megígérték egymásnak, hogy bármerre is tartson Arthenior jövője, ők itt lesznek egymásnak, és azon lesznek, hogy mindketten boldogok lehessenek az új életükben.
Alenia közben felkészültnek érzi magát arra, hogy végre meglátogassák a helyet, ami olyannyira fontos az ő kis barátnőjének, hogy nem egyszer került már szóba, és bakancslistáján szerepel, hogy megmutassa neki. A templomkerti piknik után haza, a rezidencia felé veszik az irányt, közben pedig van idejük még néhány dolgot megbeszélni.*
- Luninari, megint túlaggódod a dolgot. A tanácsadó szerepet komolyan gondoltam a számodra, de ehhez nem kell tenned semmi különöset, csak viselkedj, ahogy eddig. Az őszinteség pedig fontos erén, természetesen támogatom akkor is, ha néha annak az a velejárója, hogy ellenem kell beszélned. *Mosolyogva próbálja megnyugtatni a lányt, de tovább nem ragozza a témát, merthogy szerinte nem is kell. Nem volt, nincs és nem is lesz azzal baj, ha nem ért vele mindig egyet. Lévén, ő is egy új világba csöppent azzal, hogy a család féltve őrzött pici lányából hirtelen, kényszerűen a család fejévé lépett elő. Egész biztos benne, hogy fog hozni meggondolatlan, rossz döntéseket, olyankor pedig aranyat fog érni, ha lesz mellette valaki, aki figyelmezteti a hibáira.
A másik téma, az istenekről, köztük is Sa'Tereth-ről szóló viszont már sokkal inkább az ínyére való. Na, nem azért, mert a sötétség istenéről van szó, távol álljon tőle minden átkozott szó, mely az ő dicsőítésére szolgál, de papnőként ismernie kell minden istent, nem csak azokat, akik tanaival egyet is ért.*
- Sokan használják ezt a kifejezést Sa'Tereth-re. Mondjuk úgy, hogy kézzelfogható és jelképes oka is van, amiért így hívják. Sokan, akik arról számoltak be, hogy látni vélték az istent, csak egy sötét semmiről meséltek. El tudod képzelni, hogy látod a semmit? Nem, ugye? Én sem. Mások azt mondják, hogy egy sötét, csuklyás köpenyes alakot láttak, akinek szeme volt, de arca nem. Van olyan is, aki hirtelen érzett, kibírhatatlan fejfájásról beszélt.
A jelképes jelentése is hasonló a névnek. Az ezerarcú sötétséghez köthető. Ezerarcú, tehát nincs konkrét arca, így Arctalan. Képzeld el azt, hogy belépsz egy teljesen sötét szobába, ahol nem tudod, hogy mi van, és semmit nem látsz! Megpróbálhatod kitalálni, hogy mi van körülötted, lesz is rá rengeteg elképzelésed, de, hogy valójában mi vár rád ott, azt nem tudhatod. Belegondolni is rossz.
*Meg is rázza a fejét, mert már így is, hogy csak beszél a sötétség istenéhez köthető dolgokról úgy érzi, hogy kezdi magával ragadni az az őrület, ami őt övezi. Félelmetes, hátborzongató. Ha valamit el akar kerülni az életében, akkor az a Sa'Tereth-tel való találkozás. Biztos benne, hogy Eeyr segítsége nélkül nem élné túl.*
- Egyébként, ha már az istenek megjelenéséről beszélgetünk, Eeyr gyönyörű, Teysus pedig átlagosabb a legátlagosabb embernél is *teszi hozzá az előbbiekhez. A másik két isten leírásának kifejtésében egyelőre nem mélyül el, míg Luninari nem kíváncsiskodik tovább, inkább most, hogy már újra a rezidencián vannak, igyekszik arra fókuszálni, amit terveztek. Készülődni kell Szarvasligetbe.*
- Most viszont, azt hiszem eljutottunk odáig, hogy neked kell vezetned engem, Luni. Kezdve azzal, hogy szerinted milyen ruhát kéne felvennem? Biztos vagyok benne, hogy így, hosszú szoknyában nem lenne kényelmes, de eddig, ha utaztam is, hintóban, ahová teljesen megfelelő volt ez is. Aztán a ruha egy dolog, de mit vigyek még magammal? Miben? Hogyan? *Tanácstalan szegény, merthogy utazott ő már életében messzire, volt például Amon Ruadh-on is, de mindent, ami az utazáshoz fontos volt, azt a szolgálói elintézték helyette. Neki csak annyi dolga volt, hogy az otthona kapujában beszálljon a neki rendelt kocsiba, oda sem egyedül, mert mindig felsegítették az ülésbe.*
1069. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-13 17:07:16
Üzenet elküldve: 2024-08-13 17:07:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mélyen, legbelül mindenki a maga keresztjét hordja, csak általában senki nem beszél róla senkinek, mert az emberek és más lények legtöbbször nem akarnak felesleges terhet róni mások vállára azzal, hogy rájuk zúdítják saját problémáikat is.
Így fordulhat elő mindig és most is az, hogy itt áll két ember, illetve jelen esetben egy elf és egy ember, akik tán merően különböző világból származnak, és ennek köszönhetően az életútjuk is teljesen más fordulatoktól volt ez idáig gazdag, de ha tudnák, hogy az a bizonyos út, amin a keresztet cipelik, végül ugyanahhoz a kereszteződéshez ér, ha tudnák, hogy a lelkükre oly' erős nyomást helyező problémák ugyanabba a mederbe folynak, értékes társasága lehetnének egymásnak. De nem tudják. Nem tudják, s csak mosolyognak egymásra úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nincs rendben semmi, sem a dolgos férfi, sem a felelősségtől megijedt nemes kisasszony háza táján, mégsem tudnak enyhíteni szenvedésükön egy kellemes beszélgetéssel, mert mindketten társadalmi elvárásként fogják fel azt, hogy a gondjaik nem tartoznak egymásra. Helyette sokkal semmitmondóbb témák jutnak főszerephez, mint például, hogy miként süt a nap.*
- Ó, így már értem. Köszönöm szépen a magyarázatot! Valóban nem hallottam még, hogy ezt így is mondják.
*Mondja, miután Alaver ujját követve sikeresen belenézett a napba, így pár másodpercig muszáj hunyorognia utána. Nem neveti ki a kis vidéki mondást, sőt, saját hiányosságának tekinti azt is, hogy igencsak olvasott személyként eddig nem ismerte a kifejezést.
Aztán megkéri a férfit arra, hogy váltsanak közvetlenebb stílusra, majd jókat mosolyog azon, hogy ez mennyire nehezére megy Alaver-nek.*
- Rendben, Alaver, köszönöm! *egyezik bele, hogy viszonozza a gesztust.* Szerintem, ahogy már mondtam, Mai is hasonlót kér majd tőled, ő sem szereti a túlzott udvariaskodást, de majd úgyis személyesen közli veled, ha így szeretné. Egyébként, hogy érted, hogy mit szólna, ha beszélnél velem? *Gyanúsan hallgatja a másikat, nem tudja, hová tenni ezeket a mondatokat. Már csak azért sem, mert hirtelen az udvarhölgyek közt sokszor terjengő pletykák jutnak eszébe a régmúltból, de Mai-ról nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi játékot űzzön.*
- Ugyan, Alaver. A rezidencia az enyém, Mai pedig a leendő árvaház igazgatója. Ha nálunk dolgozol, mindkettőnknek engedelmességgel tartozol, már ami a munkádat és néhány egyszerű szabályt illeti, de szó sincs arról, hogy nem beszélhetsz velem. Biztos vagyok benne, hogy Mai sem mondott ilyet.
*Félreértésként könyveli el a hallottakat, és igyekszik gondoskodni arról, hogy bármit is értett félre a férfi, most tiszta vizet öntsön a pohárba.
A következő kérdés hallatán elmosolyodik, de csak azért, mert továbbra is érzékeli, hogy nehezére esik Alaver-nek a tegezés.*
- Na jó. A magázás maradhat, ha úgy kényelmesebb neked, csak a kisasszonyozást hagyjuk. Csupán Alenia vagy Nia. Egyébként úgy értettem, hogy Arthenior-ban más világot élünk, mint a lázadás előtt. Ugyan a nemesség visszatért, de egyáltalán nem várjuk már el, hogy úgy tekintsetek ránk, mint elérhetetlen vezetőkre, akiket kötelező tisztelni, különben… brh… *Ki sem mondja, hogy különben akár kivághatják a nyelvüket, mert az ilyesfajta agressziót már a régi rendszerben is mélyen elítélte.*
- Hmm. Tedd csak le az ásót, és gyere, sétálj velem egy keveset! Neked is jár a pihenés, én pedig szívesen mesélek többet, ha kíváncsi vagy rá. Mondd, te honnan érkeztél? *Teszi fel a kérdést, tudatva, hogy egyetlen feltétele az, hogy Alaver is hasonlóan meséljen néhány dolgot magáról.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.13 17:09:00
//"Mester"munka//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mélyen, legbelül mindenki a maga keresztjét hordja, csak általában senki nem beszél róla senkinek, mert az emberek és más lények legtöbbször nem akarnak felesleges terhet róni mások vállára azzal, hogy rájuk zúdítják saját problémáikat is.
Így fordulhat elő mindig és most is az, hogy itt áll két ember, illetve jelen esetben egy elf és egy ember, akik tán merően különböző világból származnak, és ennek köszönhetően az életútjuk is teljesen más fordulatoktól volt ez idáig gazdag, de ha tudnák, hogy az a bizonyos út, amin a keresztet cipelik, végül ugyanahhoz a kereszteződéshez ér, ha tudnák, hogy a lelkükre oly' erős nyomást helyező problémák ugyanabba a mederbe folynak, értékes társasága lehetnének egymásnak. De nem tudják. Nem tudják, s csak mosolyognak egymásra úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig nincs rendben semmi, sem a dolgos férfi, sem a felelősségtől megijedt nemes kisasszony háza táján, mégsem tudnak enyhíteni szenvedésükön egy kellemes beszélgetéssel, mert mindketten társadalmi elvárásként fogják fel azt, hogy a gondjaik nem tartoznak egymásra. Helyette sokkal semmitmondóbb témák jutnak főszerephez, mint például, hogy miként süt a nap.*
- Ó, így már értem. Köszönöm szépen a magyarázatot! Valóban nem hallottam még, hogy ezt így is mondják.
*Mondja, miután Alaver ujját követve sikeresen belenézett a napba, így pár másodpercig muszáj hunyorognia utána. Nem neveti ki a kis vidéki mondást, sőt, saját hiányosságának tekinti azt is, hogy igencsak olvasott személyként eddig nem ismerte a kifejezést.
Aztán megkéri a férfit arra, hogy váltsanak közvetlenebb stílusra, majd jókat mosolyog azon, hogy ez mennyire nehezére megy Alaver-nek.*
- Rendben, Alaver, köszönöm! *egyezik bele, hogy viszonozza a gesztust.* Szerintem, ahogy már mondtam, Mai is hasonlót kér majd tőled, ő sem szereti a túlzott udvariaskodást, de majd úgyis személyesen közli veled, ha így szeretné. Egyébként, hogy érted, hogy mit szólna, ha beszélnél velem? *Gyanúsan hallgatja a másikat, nem tudja, hová tenni ezeket a mondatokat. Már csak azért sem, mert hirtelen az udvarhölgyek közt sokszor terjengő pletykák jutnak eszébe a régmúltból, de Mai-ról nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi játékot űzzön.*
- Ugyan, Alaver. A rezidencia az enyém, Mai pedig a leendő árvaház igazgatója. Ha nálunk dolgozol, mindkettőnknek engedelmességgel tartozol, már ami a munkádat és néhány egyszerű szabályt illeti, de szó sincs arról, hogy nem beszélhetsz velem. Biztos vagyok benne, hogy Mai sem mondott ilyet.
*Félreértésként könyveli el a hallottakat, és igyekszik gondoskodni arról, hogy bármit is értett félre a férfi, most tiszta vizet öntsön a pohárba.
A következő kérdés hallatán elmosolyodik, de csak azért, mert továbbra is érzékeli, hogy nehezére esik Alaver-nek a tegezés.*
- Na jó. A magázás maradhat, ha úgy kényelmesebb neked, csak a kisasszonyozást hagyjuk. Csupán Alenia vagy Nia. Egyébként úgy értettem, hogy Arthenior-ban más világot élünk, mint a lázadás előtt. Ugyan a nemesség visszatért, de egyáltalán nem várjuk már el, hogy úgy tekintsetek ránk, mint elérhetetlen vezetőkre, akiket kötelező tisztelni, különben… brh… *Ki sem mondja, hogy különben akár kivághatják a nyelvüket, mert az ilyesfajta agressziót már a régi rendszerben is mélyen elítélte.*
- Hmm. Tedd csak le az ásót, és gyere, sétálj velem egy keveset! Neked is jár a pihenés, én pedig szívesen mesélek többet, ha kíváncsi vagy rá. Mondd, te honnan érkeztél? *Teszi fel a kérdést, tudatva, hogy egyetlen feltétele az, hogy Alaver is hasonlóan meséljen néhány dolgot magáról.*
A hozzászólás írója (Alenia Cirenhille Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.13 17:09:00
1068. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-12 12:33:31
Üzenet elküldve: 2024-08-12 12:33:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Ha tudná, hogy Sayqueves kisasszony hogyan érez a rászakadt felelősséggel és a felnőttkorral kapcsolatban, amelybe immár kénytelen-kelletlen be kell lépnie, bizonyára érdekesnek találná, és rengeteg kérdést feltenne. Valószínűleg össze is hasonlítaná a kisasszony történetét a sajátjával, hogy párhuzamot keressen, vagy megtalálja azokat a pontokat, ahol eltérések lehetnek. És ez utóbbiak bizonyára bőven lennének.
Hiszen neki már egészen kiskora óta, onnantól hogy meg tudott állni a lábán, feladat volt kiosztva a tanya körül. Először: őrizni a libákat és a tyúkokat. Majd vigyázni a jerkékre. Megtanulni s eljárni kapálni. Juhokat terelni. Megismerni a kukorica címerezését és még ugyanabban az évben a törését. Ott lenni, mikor a tehenek tavasszal sorra ellik a borjaikat. Ott lenni, mikor azokat a borjakat eladják, vagy letaglózzák. Munka, munka, munka.. amióta csak az eszét tudja. Akkor szabadult csak fel ezalól, mikor elszökött apja elől; akkor, amikor már nem tudta elviselni tovább annak az esti részegségét, az ütéseket, és hogy napról napra egyre nagyobb részét kellett vinnie a dolgoknak, neki, egyedül.
Itt a városban mindez messze került tőle, s nem csak azért, mert Szántóvég amodább volt.
És most mégis, tessék, itt áll, könyékig feltűrt ruhaujjal, alkarig koszos kézzel, munka közben. És azzal az igyekezettel, hogy azt a munkát megtartsa, mi több: még többet szerezzen magának.
Ha tudná, hogy Sayqueves kisasszony hogyan érez a rászakadt felelősség nyomása alatt, bizonyára szívesen beszélgetne vele erről. De nem tudja.
A hirtelen jött szégyenérzete ugyanolyan gyorsan el is párolog, s ahogy a kisasszony kissé meghökkent, zavart arcára néz, helyét a derű veszi át. Egy pillanatra megrepedni látja a nemeskisasszony maszkját, és azon egy villanásra áttűnik a mögötte lévő valódi nő.*
- A pék *-mutat fel mosolyogva a már délutáni útját járó napra-* erősen tüzel. Vagyis süt. Így mondják felénk azt, kisasszony, hogy úgy tűz a nap, hogy gutaütést lehet kapni tőle.
*Leereszti kezét és aprót legyint.*
- Bugris mondás. Nem csoda, ha még nem hallotta.
*Aztán a zavar és a meglepettség az ő arcára költözik át, ahogy a kisasszony válaszol a kérdésére. Egy pillanatra nem is érti szinte, hogy mit mondanak neki. Hiszen az eddigi kissé terjengős, felettébb udvarias és kifejezetten távolságtartó stílus helyett a kisasszony letegezte, mi több, arra kéri, hogy tegyen így maga is. Nem érti, hogy ez most tréfa-e, vagy valami próbatétel? Vagy komolyan szól a kérés?*
- Ha ezt kéri, kisasszony.. Hm. Úgy értem.. Ha ezt kéred, örömmel teszek így.. Alenia. *-érzi, hogy elvörösödik ahogy kiejti a nő nevét, és most, ha tehetné, nem a kezeit rejtené el.-* Te pedig hívj csak Alavernek.
*Újra elmosolyodik, sőt, talán már majdnem vigyor ez.*
- Amúgy is zavart, hogy ott uraztok engem. Nem vagyok én úr! Azt se' tudtam, mit mondjak zavaromban. *-most sem tudja. De nyelve, ez az áruló testrésze csak úgy megindult most, hogy a kényszeres, és számára olyannyira idegen túlzó udvariaskodás helyett közvetlenebbül tud szólni.-* Azt viszont nem tudom, hogy Faensa kisasszony mit szólna, ha tudná, hogy csak így beszélek veled. Hiszen korábban is csak úgy... hm.
*Elharapja a mondat végét, újra elvörösödik. Eszébe jut főnökasszonya arckifejezése, amivel rendre utasította, és hogy miért is tette azt. De most, hogy eszébe jutott a kisasszony, eszébe ötlik az a kép, hogy az milyen arcot vágna, ha megtudná, hogy így összetegeződtek Aleniával. Bizonyára megpukkadna mérgében. A gondolat szórakoztatja, de legalább ezt megpróbálja elrejteni.*
- Hogy értette..d azt, hogy nem azt a világot éljük? *-kérdezi kíváncsian, kissé félrehajtott fejjel. Hogy őszinték legyünk, teljesen elfeledkezett a munkáról, és arról, hogy bármikor megjelenhet főnökasszonya, hogy számon kérje az elvégzett feladatot. Most csak egy dolog érdekli: Alenia, és hogy vele beszélhet. És hogy hallhatja a hangját, láthatja az ajkait ahogy azok szóra mozdulnak.. minden más elvesztette jelentőségét. Világa most igen picire szűkült, egy egészen apró körre, amiben csak ők ketten állnak egymással szemben.*
//"Mester"munka//
*Ha tudná, hogy Sayqueves kisasszony hogyan érez a rászakadt felelősséggel és a felnőttkorral kapcsolatban, amelybe immár kénytelen-kelletlen be kell lépnie, bizonyára érdekesnek találná, és rengeteg kérdést feltenne. Valószínűleg össze is hasonlítaná a kisasszony történetét a sajátjával, hogy párhuzamot keressen, vagy megtalálja azokat a pontokat, ahol eltérések lehetnek. És ez utóbbiak bizonyára bőven lennének.
Hiszen neki már egészen kiskora óta, onnantól hogy meg tudott állni a lábán, feladat volt kiosztva a tanya körül. Először: őrizni a libákat és a tyúkokat. Majd vigyázni a jerkékre. Megtanulni s eljárni kapálni. Juhokat terelni. Megismerni a kukorica címerezését és még ugyanabban az évben a törését. Ott lenni, mikor a tehenek tavasszal sorra ellik a borjaikat. Ott lenni, mikor azokat a borjakat eladják, vagy letaglózzák. Munka, munka, munka.. amióta csak az eszét tudja. Akkor szabadult csak fel ezalól, mikor elszökött apja elől; akkor, amikor már nem tudta elviselni tovább annak az esti részegségét, az ütéseket, és hogy napról napra egyre nagyobb részét kellett vinnie a dolgoknak, neki, egyedül.
Itt a városban mindez messze került tőle, s nem csak azért, mert Szántóvég amodább volt.
És most mégis, tessék, itt áll, könyékig feltűrt ruhaujjal, alkarig koszos kézzel, munka közben. És azzal az igyekezettel, hogy azt a munkát megtartsa, mi több: még többet szerezzen magának.
Ha tudná, hogy Sayqueves kisasszony hogyan érez a rászakadt felelősség nyomása alatt, bizonyára szívesen beszélgetne vele erről. De nem tudja.
A hirtelen jött szégyenérzete ugyanolyan gyorsan el is párolog, s ahogy a kisasszony kissé meghökkent, zavart arcára néz, helyét a derű veszi át. Egy pillanatra megrepedni látja a nemeskisasszony maszkját, és azon egy villanásra áttűnik a mögötte lévő valódi nő.*
- A pék *-mutat fel mosolyogva a már délutáni útját járó napra-* erősen tüzel. Vagyis süt. Így mondják felénk azt, kisasszony, hogy úgy tűz a nap, hogy gutaütést lehet kapni tőle.
*Leereszti kezét és aprót legyint.*
- Bugris mondás. Nem csoda, ha még nem hallotta.
*Aztán a zavar és a meglepettség az ő arcára költözik át, ahogy a kisasszony válaszol a kérdésére. Egy pillanatra nem is érti szinte, hogy mit mondanak neki. Hiszen az eddigi kissé terjengős, felettébb udvarias és kifejezetten távolságtartó stílus helyett a kisasszony letegezte, mi több, arra kéri, hogy tegyen így maga is. Nem érti, hogy ez most tréfa-e, vagy valami próbatétel? Vagy komolyan szól a kérés?*
- Ha ezt kéri, kisasszony.. Hm. Úgy értem.. Ha ezt kéred, örömmel teszek így.. Alenia. *-érzi, hogy elvörösödik ahogy kiejti a nő nevét, és most, ha tehetné, nem a kezeit rejtené el.-* Te pedig hívj csak Alavernek.
*Újra elmosolyodik, sőt, talán már majdnem vigyor ez.*
- Amúgy is zavart, hogy ott uraztok engem. Nem vagyok én úr! Azt se' tudtam, mit mondjak zavaromban. *-most sem tudja. De nyelve, ez az áruló testrésze csak úgy megindult most, hogy a kényszeres, és számára olyannyira idegen túlzó udvariaskodás helyett közvetlenebbül tud szólni.-* Azt viszont nem tudom, hogy Faensa kisasszony mit szólna, ha tudná, hogy csak így beszélek veled. Hiszen korábban is csak úgy... hm.
*Elharapja a mondat végét, újra elvörösödik. Eszébe jut főnökasszonya arckifejezése, amivel rendre utasította, és hogy miért is tette azt. De most, hogy eszébe jutott a kisasszony, eszébe ötlik az a kép, hogy az milyen arcot vágna, ha megtudná, hogy így összetegeződtek Aleniával. Bizonyára megpukkadna mérgében. A gondolat szórakoztatja, de legalább ezt megpróbálja elrejteni.*
- Hogy értette..d azt, hogy nem azt a világot éljük? *-kérdezi kíváncsian, kissé félrehajtott fejjel. Hogy őszinték legyünk, teljesen elfeledkezett a munkáról, és arról, hogy bármikor megjelenhet főnökasszonya, hogy számon kérje az elvégzett feladatot. Most csak egy dolog érdekli: Alenia, és hogy vele beszélhet. És hogy hallhatja a hangját, láthatja az ajkait ahogy azok szóra mozdulnak.. minden más elvesztette jelentőségét. Világa most igen picire szűkült, egy egészen apró körre, amiben csak ők ketten állnak egymással szemben.*
1067. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-12 09:34:13
Üzenet elküldve: 2024-08-12 09:34:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Orthus búcsúját mosollyal fogadja, még mielőtt valóban menekülne a szokatlanul szigorú és hivatalos szituációból. Már úgy érezte, hogy elkezdi fojtogatni a felelősség súlya, még akkor is, ha a munka oroszlánrészének terheit leveszik a válláról.
A friss levegőre kiérve szabályosan olyan érzete támad, hogy végre újra kap levegőt. Nem akar ő még kötelességek fogságában élni. Fiatalkorának végét tönkretették azok a haramiák, akik elrabolták őt a tisztásról, utána pedig az életéért kellett küzdenie nem is tudva arról, hogy az egész város lángba borult körülötte akkoriban. Keserédes lezárása ez a fiatalságának sőt, ő szeretné tagadni, hogy vége van. Most, hogy visszatért, családja nincs többé, csak a rezidencia emlékezteti őt arra, hogy milyen élete is volt régen. Szóval a gyermekkora lezárás nélkül ért véget, a felnőttek világába pedig olyan hirtelen csöppent bele, hogy majd összetöri annak súlya.
Furcsa érzés, hogy mennyire felszabadítóan hat rá, ahogy azt figyeli, hogy Alaver egy lyukat ás a földbe. Semmi cicoma, semmi köpönyegforgatás vagy álca, csak egyszerű munka. Az, aminek látszik. Ezt nem kell túlgondolni, nem múlik rajta senkinek a jövője, és elrontani sem lehet. Persze, Alenia nem gondol bele abba, hogy a férfi életének ezen szakaszán ő pontosan ugyanannyira érzi magát nyomás alatt, mint ő, csak épp az oka teljesen más.*
- Hogy mit csinál a pék? *Néz értetlenül Alaver-re, még a szemöldökeit is megemeli az ismeretlen szófordulat hallatán.
A munkától koszos kezeit egyébként előtte nem kell sajnálnia a mesternek -merthogy Alenia továbbra is meg van győződve róla, hogy Alaver mester a szakmájában-, hisz látott már ilyet bőven. Elég csak a rezidencia egykori kertészeire gondolnia. Nekik nem csak a kezük, a ruhájuk is csupa kosz és föld volt állandóan. Persze, nem is jöhettek be úgy az épületbe.*
- Nincs semmi gond, de egyet mégis csak megtehetsz értem. Szólíts csak kérlek Aleniá-nak! Előttem, és szerintem Mai vagy Luninari előtt sem lesz szükség a felesleges udvariaskodásra. Már nem azt a világot éljük. *Kéri meg erre két ok miatt Alaver-t, és vált tegezésre is közben. Az egyik, hogy még mindig borzalmas hallgatni, ahogy a férfi hiába törekszik a tökéletességre, továbbra is rosszul ejti ki a családnevét. A másik pedig, hogy Alenia tényleg igyekszik a lehető legtöbb időre megszabadulni a nemesi formalitásoktól, hogy szabadnak érezhesse magát.*
//"Mester"munka//
*Orthus búcsúját mosollyal fogadja, még mielőtt valóban menekülne a szokatlanul szigorú és hivatalos szituációból. Már úgy érezte, hogy elkezdi fojtogatni a felelősség súlya, még akkor is, ha a munka oroszlánrészének terheit leveszik a válláról.
A friss levegőre kiérve szabályosan olyan érzete támad, hogy végre újra kap levegőt. Nem akar ő még kötelességek fogságában élni. Fiatalkorának végét tönkretették azok a haramiák, akik elrabolták őt a tisztásról, utána pedig az életéért kellett küzdenie nem is tudva arról, hogy az egész város lángba borult körülötte akkoriban. Keserédes lezárása ez a fiatalságának sőt, ő szeretné tagadni, hogy vége van. Most, hogy visszatért, családja nincs többé, csak a rezidencia emlékezteti őt arra, hogy milyen élete is volt régen. Szóval a gyermekkora lezárás nélkül ért véget, a felnőttek világába pedig olyan hirtelen csöppent bele, hogy majd összetöri annak súlya.
Furcsa érzés, hogy mennyire felszabadítóan hat rá, ahogy azt figyeli, hogy Alaver egy lyukat ás a földbe. Semmi cicoma, semmi köpönyegforgatás vagy álca, csak egyszerű munka. Az, aminek látszik. Ezt nem kell túlgondolni, nem múlik rajta senkinek a jövője, és elrontani sem lehet. Persze, Alenia nem gondol bele abba, hogy a férfi életének ezen szakaszán ő pontosan ugyanannyira érzi magát nyomás alatt, mint ő, csak épp az oka teljesen más.*
- Hogy mit csinál a pék? *Néz értetlenül Alaver-re, még a szemöldökeit is megemeli az ismeretlen szófordulat hallatán.
A munkától koszos kezeit egyébként előtte nem kell sajnálnia a mesternek -merthogy Alenia továbbra is meg van győződve róla, hogy Alaver mester a szakmájában-, hisz látott már ilyet bőven. Elég csak a rezidencia egykori kertészeire gondolnia. Nekik nem csak a kezük, a ruhájuk is csupa kosz és föld volt állandóan. Persze, nem is jöhettek be úgy az épületbe.*
- Nincs semmi gond, de egyet mégis csak megtehetsz értem. Szólíts csak kérlek Aleniá-nak! Előttem, és szerintem Mai vagy Luninari előtt sem lesz szükség a felesleges udvariaskodásra. Már nem azt a világot éljük. *Kéri meg erre két ok miatt Alaver-t, és vált tegezésre is közben. Az egyik, hogy még mindig borzalmas hallgatni, ahogy a férfi hiába törekszik a tökéletességre, továbbra is rosszul ejti ki a családnevét. A másik pedig, hogy Alenia tényleg igyekszik a lehető legtöbb időre megszabadulni a nemesi formalitásoktól, hogy szabadnak érezhesse magát.*
1066. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-11 22:53:10
Üzenet elküldve: 2024-08-11 22:53:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
//Egy nemes cél élén - a háttérben//
*Ahogy mélyül a viszonylag szabályos négyszög alapú gödör, ami majd az oszlop alapja lesz, úgy bukkan egyre több kisebb kőbe. Ha így halad, a nap végére kicsorbul az ásó. Észben kell tartania, hogy este, mikor majd visszahordja a szerszámokat, meg kell keresnie a reszelőt és a köszörűkövet, hogy utolsó feladatként előkészítse ezt a következő napi munkavégzésre. A talán túlzón optimista gondolatra kissé csúfondárosan elmosolyodik egy pillanatra. Nahát, hiszen lehet, hogy holnap már nem is az ő kezében lesz a szerszám! Na de attól még megélezi, nem akar rosszat annak, aki utána dolgozik majd vele, és egyébként is, így illik. A mosolyból fintor lesz ahogy az ásó egy különösen kemény kő szélén sír fel, bosszankodva cseréli át azt a lapátra, hogy kitakarítsa a gödröt. Ahogy kiemeli a földet, mellé térdel, és beletúr hogy kiválogassa a köveket, amelyeket egy ideje már külön kupacban gyűjt.
Ekkor szólal meg mögötte a hang, amire egyáltalán nem számít.
Összerezzen, kiejti az épp kihalászott követ a kezéből. Ez bizony nem a főnökasszonya hangja volt! Még mindig térdelve fordul hátra, hogy egyből egy apró mosollyal és azzal a kék tekintettel találja magát szembe, amely azóta a fejében jár, mióta csak látta, odabent.*
- Sayqueves kisasszony? Óh.. hm. *-érzi, hogy szíve egy pillanatra nagyot üt. Viszont azonnal eszébe jut Faensa kisasszony figyelmeztetése a bámulásról, és szinte magán is érzi azokat a kemény, jégkék szemeket. Így hát ahogy feláll, tekintetét illendőn lesüti.-* Kemény lehet, Sayqueves kisasszony. És az is. Valóban erősen tüzel az öreg pék, ahogy felénk mondják.
*Saját koszos kezeit nézi, a körmei alá szorult mocskot, és életében most először érzi úgy, hogy erejtené azokat a háta mögött, csak hogy a kisasszony ne láthassa. De nem teszi, karjai lógva maradnak. A kisasszony már így is tisztában van azzal, hogy ő csak egy munkás, egy egyszerű kis senki, és valószínűleg ellenőrizni jött ide, hogy végzi-e a dolgát. A kisasszony szemében ő talán csak pont annyit ér, mint a kő, amit elejtett az előbb.*
- Tudok tenni magáért valamit, Sayqueves kisasszony? *-kérdezi, miközben érzi, hogy szóhasználata kevésbé lehet megfelelő a nemes társaságában.-* Netán valami gond van?
*Elfeledkezve a figyelmeztetésről felnéz, kancsal-fél tekintete Alenia kék szemeit keresi, és mikor azt meg is találja, önkéntelenül elmosolyodik.*
//"Mester"munka//
//Egy nemes cél élén - a háttérben//
*Ahogy mélyül a viszonylag szabályos négyszög alapú gödör, ami majd az oszlop alapja lesz, úgy bukkan egyre több kisebb kőbe. Ha így halad, a nap végére kicsorbul az ásó. Észben kell tartania, hogy este, mikor majd visszahordja a szerszámokat, meg kell keresnie a reszelőt és a köszörűkövet, hogy utolsó feladatként előkészítse ezt a következő napi munkavégzésre. A talán túlzón optimista gondolatra kissé csúfondárosan elmosolyodik egy pillanatra. Nahát, hiszen lehet, hogy holnap már nem is az ő kezében lesz a szerszám! Na de attól még megélezi, nem akar rosszat annak, aki utána dolgozik majd vele, és egyébként is, így illik. A mosolyból fintor lesz ahogy az ásó egy különösen kemény kő szélén sír fel, bosszankodva cseréli át azt a lapátra, hogy kitakarítsa a gödröt. Ahogy kiemeli a földet, mellé térdel, és beletúr hogy kiválogassa a köveket, amelyeket egy ideje már külön kupacban gyűjt.
Ekkor szólal meg mögötte a hang, amire egyáltalán nem számít.
Összerezzen, kiejti az épp kihalászott követ a kezéből. Ez bizony nem a főnökasszonya hangja volt! Még mindig térdelve fordul hátra, hogy egyből egy apró mosollyal és azzal a kék tekintettel találja magát szembe, amely azóta a fejében jár, mióta csak látta, odabent.*
- Sayqueves kisasszony? Óh.. hm. *-érzi, hogy szíve egy pillanatra nagyot üt. Viszont azonnal eszébe jut Faensa kisasszony figyelmeztetése a bámulásról, és szinte magán is érzi azokat a kemény, jégkék szemeket. Így hát ahogy feláll, tekintetét illendőn lesüti.-* Kemény lehet, Sayqueves kisasszony. És az is. Valóban erősen tüzel az öreg pék, ahogy felénk mondják.
*Saját koszos kezeit nézi, a körmei alá szorult mocskot, és életében most először érzi úgy, hogy erejtené azokat a háta mögött, csak hogy a kisasszony ne láthassa. De nem teszi, karjai lógva maradnak. A kisasszony már így is tisztában van azzal, hogy ő csak egy munkás, egy egyszerű kis senki, és valószínűleg ellenőrizni jött ide, hogy végzi-e a dolgát. A kisasszony szemében ő talán csak pont annyit ér, mint a kő, amit elejtett az előbb.*
- Tudok tenni magáért valamit, Sayqueves kisasszony? *-kérdezi, miközben érzi, hogy szóhasználata kevésbé lehet megfelelő a nemes társaságában.-* Netán valami gond van?
*Elfeledkezve a figyelmeztetésről felnéz, kancsal-fél tekintete Alenia kék szemeit keresi, és mikor azt meg is találja, önkéntelenül elmosolyodik.*
1065. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-11 22:48:12
Üzenet elküldve: 2024-08-11 22:48:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 366
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 366
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nemes cél élén//
*Mivel a beszédnek a végére értek, nem marad más hátra, mint a búcsúzkodás. Alenia sajnálatosan hamar kimenti magát, Orthus a szokásos, patinás protokollal búcsúzik tőle.
Mai felajánlja, hogy kikíséri, ezt elfogadja.*
- Igazán inspiráló a lelkesedés és elhivatottság, amivel az ügyükért küzdenek. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy én is előmozdítsam.
*fogadkozik búcsúzkodás közben, majd kézcsókot ad Mai-nak (aki nemesként az ilyesmit talán nem furcsállja), azzal bérlovára szállva megindul vissza a polgárnegyedbe, otthonába.*
//Egy nemes cél élén//
*Mivel a beszédnek a végére értek, nem marad más hátra, mint a búcsúzkodás. Alenia sajnálatosan hamar kimenti magát, Orthus a szokásos, patinás protokollal búcsúzik tőle.
Mai felajánlja, hogy kikíséri, ezt elfogadja.*
- Igazán inspiráló a lelkesedés és elhivatottság, amivel az ügyükért küzdenek. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy én is előmozdítsam.
*fogadkozik búcsúzkodás közben, majd kézcsókot ad Mai-nak (aki nemesként az ilyesmit talán nem furcsállja), azzal bérlovára szállva megindul vissza a polgárnegyedbe, otthonába.*
1064. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-11 13:49:12
Üzenet elküldve: 2024-08-11 13:49:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nemes cél élén//
*Úgy látszik mindenki kiveszi a részét annyira, amennyire azt szükséges. Alenia talán csendes társ ebben és csak saját fényével ad hozzá az elhangzottakhoz, de nem hiányol Mai semmit. Elégedett a terveivel, s bár az építő jelleget tudná fogadni, nem vár el szavakat. Talán jobb is a beleegyezés, amit sugároz felé, minden mást jószerivel nélkülözve. Megbízta egy feladattal és ő maradéktalanul teljesíteni látszik úgy, hogy még csak nem is munkának tekint rá, hanem szívügyként. Végtelenül hálás a nőnek a lehetőségért, bizalomért, amit máshol nem kapott meg, így bizonyítani sem tudott, hiába hitt magában.
A tekintete a férfin, kifejezetten elégedett annak minden mondatával is. *
- Hálásak vagyunk a segítségért. Bízom benne, hogy mindent megtesz majd az érdekünkben.
*Nem bonyolódna további témák feszegetésébe, éppen elég az, amire mostanra jutottak. Közös a cél, bár az indíttatások mindenkiben másak. Ez így van jól. A név is kiválasztásra került, belül pedig kifejezetten örül, hogy az Aranyszarvasra jutott a választás, nem pedig a Sayqueves névre. Ezt most nem fejti meg magában, csak érzi. Talán kevésbé érezné magáénak, ha a jelkép helyett egy családnév pecsételné meg a "gyermekét". Mert neki ehhez a családhoz azon túl, hogy munkát kapott a rezidencián, semmi köze. Mégis mindenét beletette és még mennyi mindenét fogja...
Aleniá-ra tekint. Ő is szeretné megnézni a dolgos férfit, de ezzel nem tartaná fel Morthimer urat. A papírjait kezdi el rendezgetni, s csavarja fel a széles pergamenre rajtolt tervét. Ez idő alatt Alenia el is hagyja a hármasukat.*
- Uram, én is szívesen megnézném, hogyan boldogul Alaver, ha gondolja tartson velem, de szívesen kikísérem, ha eltekintene ettől. Biztosan rengeteg dolga akad.
*Ő nem fog olyasvalakit urazni, még ha megkívánná is a helyzet, aki nem közéjük való. Bármennyire is igyekszik, nem szereti a formális dolgokat, ha nem úgy volna ildomos, a kereskedővel sem lenne nyájas. Ebből akart kiszakadni, s amennyire tudja, megteszi, a saját még éppen elfogadható keretei között.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.11 13:51:29
//Egy nemes cél élén//
*Úgy látszik mindenki kiveszi a részét annyira, amennyire azt szükséges. Alenia talán csendes társ ebben és csak saját fényével ad hozzá az elhangzottakhoz, de nem hiányol Mai semmit. Elégedett a terveivel, s bár az építő jelleget tudná fogadni, nem vár el szavakat. Talán jobb is a beleegyezés, amit sugároz felé, minden mást jószerivel nélkülözve. Megbízta egy feladattal és ő maradéktalanul teljesíteni látszik úgy, hogy még csak nem is munkának tekint rá, hanem szívügyként. Végtelenül hálás a nőnek a lehetőségért, bizalomért, amit máshol nem kapott meg, így bizonyítani sem tudott, hiába hitt magában.
A tekintete a férfin, kifejezetten elégedett annak minden mondatával is. *
- Hálásak vagyunk a segítségért. Bízom benne, hogy mindent megtesz majd az érdekünkben.
*Nem bonyolódna további témák feszegetésébe, éppen elég az, amire mostanra jutottak. Közös a cél, bár az indíttatások mindenkiben másak. Ez így van jól. A név is kiválasztásra került, belül pedig kifejezetten örül, hogy az Aranyszarvasra jutott a választás, nem pedig a Sayqueves névre. Ezt most nem fejti meg magában, csak érzi. Talán kevésbé érezné magáénak, ha a jelkép helyett egy családnév pecsételné meg a "gyermekét". Mert neki ehhez a családhoz azon túl, hogy munkát kapott a rezidencián, semmi köze. Mégis mindenét beletette és még mennyi mindenét fogja...
Aleniá-ra tekint. Ő is szeretné megnézni a dolgos férfit, de ezzel nem tartaná fel Morthimer urat. A papírjait kezdi el rendezgetni, s csavarja fel a széles pergamenre rajtolt tervét. Ez idő alatt Alenia el is hagyja a hármasukat.*
- Uram, én is szívesen megnézném, hogyan boldogul Alaver, ha gondolja tartson velem, de szívesen kikísérem, ha eltekintene ettől. Biztosan rengeteg dolga akad.
*Ő nem fog olyasvalakit urazni, még ha megkívánná is a helyzet, aki nem közéjük való. Bármennyire is igyekszik, nem szereti a formális dolgokat, ha nem úgy volna ildomos, a kereskedővel sem lenne nyájas. Ebből akart kiszakadni, s amennyire tudja, megteszi, a saját még éppen elfogadható keretei között.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.11 13:51:29
1063. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-10 21:08:25
Üzenet elküldve: 2024-08-10 21:08:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy nemes cél élén majd „Mester”munka//
*Lassan minden a helyére kerül. Az építőkockákból felépül a vár, a résztvevők munkája nyomán kialakul a terv és a kép a jövőről, az árvaházról, mindenről. Mai tervei révén már látni, hogyan is fog kinézni az épület, mikor nemesi kúria helyett újdonsült rendeltetésében fog helyt állni, Orthus lesz a híd, remek kapcsolatteremtő képességeinek hála összeköti majd őket azokkal az emberekkel, akik segíthetnek kivitelezni a Mai által leírtakat, ő maga pedig mindenre jelentőségteljesen bólint vagy épp kérdez vissza, s közben nagyon hasznosnak érzi magát, holott az övé a legkevesebb érdem, de annál több elismerés és dicsőség jár majd neki a végén. Talán a legtöbb nemeskisasszony így csinálná, és ő is így csinálja, csak még túl ártatlan ahhoz, hogy tudatosan tegye mindezt.
Szintén bólogatva hallgatja végig, hogyan került Alaver Raanus a rezidenciára, de ezt is csupán azért kérdezte, hogy lényeget adjon vezető szerepének, ami annyira képlékeny, hogy csoda, hogy létezik.*
- Értem, Mai, köszönöm. *Könyveli el mosolyogva a hallottakat. Tényleg, egy percig sem kételkedik Mai ítélőképességében, csak szeretne képen lenni azzal, hogy mi történik a birtokán.*
- Örülök, hogy mindenkinek tetszik a név. Majd még kikérem Luninari véleményét is, de egyelőre akkor maradjunk ennél. Morthimer úr, kérem, ha valahol említenie kell az árvaház nevét, már így nevezze!
*A tanácskozást a kereskedő zárja, Alenia pedig egyetért abban, hogy mindent megbeszéltek, ami fontos lehet a következő lépések szempontjából.*
- Köszönöm, hogy ismét elfogadta a meghívást! Amennyiben bármiről tudnunk szükséges a fejlemények kapcsán, feltétlenül értesítsen engem vagy Faensa kisasszonyt! *Mondja a férfinek, s közben sikerül Mai-t mégis hivatalos formában szólítania a jelenlétében is.*
- Amennyiben szeretne még maradni, érezze otthon magát, de ha megbocsájtanak, én azt hiszem, hogy szeretném személyesen is jobban megismerni Raanus urat. *Kifogásnak használja egyelőre az indokot, mert ugyan tényleg kíváncsi a munkásra, mégis inkább menekülne most már a formális közegből. Mára elég volt belőle. Úgyhogy illedelmesen meghajol Orthus előtt, Mai-ra rámosolyog, hisz vele úgyis találkoznak még a nap folyamán, aztán sarkon fordul, és elindul a hátsó kertbe, hogy megkeresse Alaver-t. Hamarosan meg is találja, és nem kell csalódnia benne. Szorgos munkavégzés közben kapja őt rajta, s biztos benne, hogy a férfi először észre sem veszi, hogy itt van, szóval egy ideig csak figyeli, mit csinál, majd egy halvány mosoly kíséretében megszólal.*
- Milyen szorgalmas, Raanus úr! Kemény lehet a munka ezen a tűző napon, nemde? *Persze, hogy az, és az a legjobb, hogy neki nem kell csinálnia. Egyébként ő nem tudja, hogy mit kért tőle pontosan Mai, így azt nem tudja ellenőrizni, hogy jól vagy rosszul áll-e a mester a munkájával.*
//Egy nemes cél élén majd „Mester”munka//
*Lassan minden a helyére kerül. Az építőkockákból felépül a vár, a résztvevők munkája nyomán kialakul a terv és a kép a jövőről, az árvaházról, mindenről. Mai tervei révén már látni, hogyan is fog kinézni az épület, mikor nemesi kúria helyett újdonsült rendeltetésében fog helyt állni, Orthus lesz a híd, remek kapcsolatteremtő képességeinek hála összeköti majd őket azokkal az emberekkel, akik segíthetnek kivitelezni a Mai által leírtakat, ő maga pedig mindenre jelentőségteljesen bólint vagy épp kérdez vissza, s közben nagyon hasznosnak érzi magát, holott az övé a legkevesebb érdem, de annál több elismerés és dicsőség jár majd neki a végén. Talán a legtöbb nemeskisasszony így csinálná, és ő is így csinálja, csak még túl ártatlan ahhoz, hogy tudatosan tegye mindezt.
Szintén bólogatva hallgatja végig, hogyan került Alaver Raanus a rezidenciára, de ezt is csupán azért kérdezte, hogy lényeget adjon vezető szerepének, ami annyira képlékeny, hogy csoda, hogy létezik.*
- Értem, Mai, köszönöm. *Könyveli el mosolyogva a hallottakat. Tényleg, egy percig sem kételkedik Mai ítélőképességében, csak szeretne képen lenni azzal, hogy mi történik a birtokán.*
- Örülök, hogy mindenkinek tetszik a név. Majd még kikérem Luninari véleményét is, de egyelőre akkor maradjunk ennél. Morthimer úr, kérem, ha valahol említenie kell az árvaház nevét, már így nevezze!
*A tanácskozást a kereskedő zárja, Alenia pedig egyetért abban, hogy mindent megbeszéltek, ami fontos lehet a következő lépések szempontjából.*
- Köszönöm, hogy ismét elfogadta a meghívást! Amennyiben bármiről tudnunk szükséges a fejlemények kapcsán, feltétlenül értesítsen engem vagy Faensa kisasszonyt! *Mondja a férfinek, s közben sikerül Mai-t mégis hivatalos formában szólítania a jelenlétében is.*
- Amennyiben szeretne még maradni, érezze otthon magát, de ha megbocsájtanak, én azt hiszem, hogy szeretném személyesen is jobban megismerni Raanus urat. *Kifogásnak használja egyelőre az indokot, mert ugyan tényleg kíváncsi a munkásra, mégis inkább menekülne most már a formális közegből. Mára elég volt belőle. Úgyhogy illedelmesen meghajol Orthus előtt, Mai-ra rámosolyog, hisz vele úgyis találkoznak még a nap folyamán, aztán sarkon fordul, és elindul a hátsó kertbe, hogy megkeresse Alaver-t. Hamarosan meg is találja, és nem kell csalódnia benne. Szorgos munkavégzés közben kapja őt rajta, s biztos benne, hogy a férfi először észre sem veszi, hogy itt van, szóval egy ideig csak figyeli, mit csinál, majd egy halvány mosoly kíséretében megszólal.*
- Milyen szorgalmas, Raanus úr! Kemény lehet a munka ezen a tűző napon, nemde? *Persze, hogy az, és az a legjobb, hogy neki nem kell csinálnia. Egyébként ő nem tudja, hogy mit kért tőle pontosan Mai, így azt nem tudja ellenőrizni, hogy jól vagy rosszul áll-e a mester a munkájával.*
1062. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-10 20:02:48
Üzenet elküldve: 2024-08-10 20:02:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
//Egy nemes cél élén - a háttérben//
*Azt, hogy mekkora alapra van szükség tulajdonképpen, remekül mutatja, hogy a nyolcadik körre épp csak megtelik a talicska, és a gödör már ki is van ásva. Az ásót a talicskának dönti, tenyereit nadrágjába porolja. Halkan szusszant, majd az alap sarkához áll, és újra kilépi annak hosszát majd szélességét, ellenőrizve, hogy nem számolt el valamit. De nem – pontosan annyi lépést kell megtennie, amennyire számított. Egy pillanatra diadalmasan elmosolyodik, majd újra elkomolyodik, ahogy nekiáll meghatározni a majdani, tetőt tartó oszlopok helyét.
Természetesen az alap négy sarkába kerül majd egy-egy oszlop, illetve a tűzrakóhely háta mögé egy, középre. Így a tető nem fog majd összerogyni a saját súlya alatt, a szelemenek és a könyökfák szépen merevítik majd a szerkezetet. De ez még arrébb van, jócskán arrébb. Most még csak csizmasarkát vágja a földbe, hogy annak friss, fekete sebeivel jelezze magának, hogy hol kell ismét ásnia.
A talicskához lép, újra kezébe veszi az ásót, halkan dúdol pár dallamnyit. Beletúr hajába amíg megpróbálja eldönteni, hogy melyik oszlop-alap kiásásával kezdjen, de végül arra jut, hogy ez igazából cseppet sem számít, így a hozzá legközelebb eső jelhez lép. Az ásó hegyével felrója a kiásandó négyzetet, majd mély levegőt vesz, és újra keményen az ásóvasra tapos.
Estére bizony érezni fogja a vállait, a tenyerét és a talpát is.
Estére – amit talán itt tölthet majd. Még kissé bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy hogyan is érez emiatt. Egyrészt persze, örül a lehetőségnek, hogy az eddig kényszerűségből megszokottnál -remélhetőleg- kellemesebb helyen lesz, talán nyugodtabban is tud majd pihenni. Másfelől nem biztos benne, hogy a főnökasszonya kitörő örömmel fogja fogadni az eddigi haladását. Hiszen hogy' is mondta? „A mai estét a vendégszobában tölti, amennyiben nem egy ásott gödröt találok itt késő délután.", vagy legalábbis hasonlóan fogalmazott. Márpedig akárhonnan nézi, ez pont egy ásott gödör, semmivel sem több annál egyelőre. Talán emiatt az lenne a legegyszerűbb, ha inkább csak úgy készülne, hogy még sem lesz marasztalva estére. Sőt, az sem kizárt, hogy holnap sem kell majd visszajönnie folytatni a munkát. Olyan nehéz kitalálni, hogy mire gondolhatott a kisasszony.. És azt sem egyszerű megtippelnie, hogy mennyire felel meg az elvárásainak. És nem csak az övének, hanem mindenkiének, mind a háromnak, akik most ott vannak bent a rezidencián, és azokról a fontos dolgaikról beszélnek. Talán semennyire. Talán csak egy hatalmas félreértés az, hogy ő most itt van, és az udvaron ássa a gödröt, azt, ami jó eséllyel a lehetőségeinek és a jövőjének a sírja is lesz egyben. Na, nem baj.. álomnak szép volt. Talán abban bízik egyedül, hogy kifelé menet még egy utolsó, nagyon apró pillantást vethet arra, amit a rezidencián a legértékesebbnek talált abban a néhány percben, amíg bent lehetett.
Suttyog az ásó, kavics csikordul az éle alatt. Lassan formálódik, mélyül az oszlop-alap.*
//"Mester"munka//
//Egy nemes cél élén - a háttérben//
*Azt, hogy mekkora alapra van szükség tulajdonképpen, remekül mutatja, hogy a nyolcadik körre épp csak megtelik a talicska, és a gödör már ki is van ásva. Az ásót a talicskának dönti, tenyereit nadrágjába porolja. Halkan szusszant, majd az alap sarkához áll, és újra kilépi annak hosszát majd szélességét, ellenőrizve, hogy nem számolt el valamit. De nem – pontosan annyi lépést kell megtennie, amennyire számított. Egy pillanatra diadalmasan elmosolyodik, majd újra elkomolyodik, ahogy nekiáll meghatározni a majdani, tetőt tartó oszlopok helyét.
Természetesen az alap négy sarkába kerül majd egy-egy oszlop, illetve a tűzrakóhely háta mögé egy, középre. Így a tető nem fog majd összerogyni a saját súlya alatt, a szelemenek és a könyökfák szépen merevítik majd a szerkezetet. De ez még arrébb van, jócskán arrébb. Most még csak csizmasarkát vágja a földbe, hogy annak friss, fekete sebeivel jelezze magának, hogy hol kell ismét ásnia.
A talicskához lép, újra kezébe veszi az ásót, halkan dúdol pár dallamnyit. Beletúr hajába amíg megpróbálja eldönteni, hogy melyik oszlop-alap kiásásával kezdjen, de végül arra jut, hogy ez igazából cseppet sem számít, így a hozzá legközelebb eső jelhez lép. Az ásó hegyével felrója a kiásandó négyzetet, majd mély levegőt vesz, és újra keményen az ásóvasra tapos.
Estére bizony érezni fogja a vállait, a tenyerét és a talpát is.
Estére – amit talán itt tölthet majd. Még kissé bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy hogyan is érez emiatt. Egyrészt persze, örül a lehetőségnek, hogy az eddig kényszerűségből megszokottnál -remélhetőleg- kellemesebb helyen lesz, talán nyugodtabban is tud majd pihenni. Másfelől nem biztos benne, hogy a főnökasszonya kitörő örömmel fogja fogadni az eddigi haladását. Hiszen hogy' is mondta? „A mai estét a vendégszobában tölti, amennyiben nem egy ásott gödröt találok itt késő délután.", vagy legalábbis hasonlóan fogalmazott. Márpedig akárhonnan nézi, ez pont egy ásott gödör, semmivel sem több annál egyelőre. Talán emiatt az lenne a legegyszerűbb, ha inkább csak úgy készülne, hogy még sem lesz marasztalva estére. Sőt, az sem kizárt, hogy holnap sem kell majd visszajönnie folytatni a munkát. Olyan nehéz kitalálni, hogy mire gondolhatott a kisasszony.. És azt sem egyszerű megtippelnie, hogy mennyire felel meg az elvárásainak. És nem csak az övének, hanem mindenkiének, mind a háromnak, akik most ott vannak bent a rezidencián, és azokról a fontos dolgaikról beszélnek. Talán semennyire. Talán csak egy hatalmas félreértés az, hogy ő most itt van, és az udvaron ássa a gödröt, azt, ami jó eséllyel a lehetőségeinek és a jövőjének a sírja is lesz egyben. Na, nem baj.. álomnak szép volt. Talán abban bízik egyedül, hogy kifelé menet még egy utolsó, nagyon apró pillantást vethet arra, amit a rezidencián a legértékesebbnek talált abban a néhány percben, amíg bent lehetett.
Suttyog az ásó, kavics csikordul az éle alatt. Lassan formálódik, mélyül az oszlop-alap.*
1061. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-10 19:26:28
Üzenet elküldve: 2024-08-10 19:26:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 366
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 366
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy nemes cél élén//
*Immáron hármasban teázgatnak tovább. A zamatos nedűt Orthus elégedett mosollyal és főhajtással ismeri el, majd Alenia szavaira és Mai észrevételére is válaszol.*
- Úgy remélem, hogy a mesterek meggyőzhetőek lesznek idővel. Úton-útfélen értékes, nagy tudású emberekbe lehet botolni. A fontos nekem inkább az lenne, hogy ne nekünk kelljen kérni, hanem ők akarjanak jönni. Ennek legjobb módja pedig megint csak az, hogy magát az Árvaházat, és a nemes ügyet hangsúlyozzuk. A polgárok szeretik a nemes ügyeket, de ez önmagában mégis kevés. Minden sarkon lehetne adakozni valakinek, mégsem teszik meg. De ha elmondhatják magukról, hogy segítettek a romvárosi árvaház lelencein, és ha ismerőseik tudnak az árvaházról... nos, akkor ez így már mindjárt más dolog.
*vezeti fel.*
- Tehát én most első sorban a népszerűsítésen fogok munkálkodni, hogy az Árvaház támogatása megbecsülést jelentsen mindenkinek. Onnantól higgyék el hölgyeim, sokkal egyszerűbb lesz minden.
*mondja magabiztosan. Alenia névválasztásán kissé meglepődik. Azt hitte, a ház továbbra is a Sayqueves nevet viseli majd, csak immáron Árvaházként. De végső soron a nemeskisasszony óhajának nincs semmi hátulütője. S talán még jobb is így. Egy ilyen szimbólummal könnyebb lesz ismertté tenni a helyet.*
- Kiváló ötletnek tartom. Könnyen felismerhető, szép a csengése, és szerényen emlékezteti az embereket a Sayqueves dinasztiára.
*közli végül véleményét.*
- Nos, azt hiszem, mindent megbeszéltünk, legalábbis egyelőre.
*mondja aztán, bár természetesen szívesen marad még, ha a hölgyek mást is óhajtanak tőle.*
//Egy nemes cél élén//
*Immáron hármasban teázgatnak tovább. A zamatos nedűt Orthus elégedett mosollyal és főhajtással ismeri el, majd Alenia szavaira és Mai észrevételére is válaszol.*
- Úgy remélem, hogy a mesterek meggyőzhetőek lesznek idővel. Úton-útfélen értékes, nagy tudású emberekbe lehet botolni. A fontos nekem inkább az lenne, hogy ne nekünk kelljen kérni, hanem ők akarjanak jönni. Ennek legjobb módja pedig megint csak az, hogy magát az Árvaházat, és a nemes ügyet hangsúlyozzuk. A polgárok szeretik a nemes ügyeket, de ez önmagában mégis kevés. Minden sarkon lehetne adakozni valakinek, mégsem teszik meg. De ha elmondhatják magukról, hogy segítettek a romvárosi árvaház lelencein, és ha ismerőseik tudnak az árvaházról... nos, akkor ez így már mindjárt más dolog.
*vezeti fel.*
- Tehát én most első sorban a népszerűsítésen fogok munkálkodni, hogy az Árvaház támogatása megbecsülést jelentsen mindenkinek. Onnantól higgyék el hölgyeim, sokkal egyszerűbb lesz minden.
*mondja magabiztosan. Alenia névválasztásán kissé meglepődik. Azt hitte, a ház továbbra is a Sayqueves nevet viseli majd, csak immáron Árvaházként. De végső soron a nemeskisasszony óhajának nincs semmi hátulütője. S talán még jobb is így. Egy ilyen szimbólummal könnyebb lesz ismertté tenni a helyet.*
- Kiváló ötletnek tartom. Könnyen felismerhető, szép a csengése, és szerényen emlékezteti az embereket a Sayqueves dinasztiára.
*közli végül véleményét.*
- Nos, azt hiszem, mindent megbeszéltünk, legalábbis egyelőre.
*mondja aztán, bár természetesen szívesen marad még, ha a hölgyek mást is óhajtanak tőle.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1214-1233