Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 55 (1081. - 1100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1214-1233
1100. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 17:11:02
Üzenet elküldve: 2024-08-15 17:11:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Az, hogy itt tudja tartani, nem hagyni fel-alá járkálni a házban, vagy éppen kiviharzani onnan, most épp elég. Csak időt nyer, semmi mást. Nem kételkedik abban, hogy bármikor újra tud benne gyúlni a harag, de most elég apróbb csatákat nyerni. Állják egymás tekintetét, egészen addig, amíg ki nem üríti a poharat. A szúrós tekinteténél nincsen sokkal többje, mágiát alkalmazhatna akár, de egyrészt utálja, másrészt csak a bajt odázná, sokkal rosszabb is lehetne belőle. Csak annyi jut, hogy megpróbálja valahogy lejjebb nyugtatni. Ő maga is enged a vonásaiból.*
- Szép, hogy ennyire védesz valakit, de ne ezzel baszd el.
*Mert mit sem ér, ha valakiért robban és azt is magával viszi az egész lökete? Megingatja a fejét. Az asztalhoz megy és rátámaszkodik, lehajtja a fejét, miközben gondolkodik. Nem lehet így. Semmire nem vezet.*
- Egy szót sem említett Luni erről az egészről. Nem értem... de ha csak meg van vezetve, ha eddig nem is vettem észre, azt nem fogom hagyni én sem.
*Csak nézi azt a bútorlapot, és tölt magának is. Kit érdekel már? Úgy lehet teljesen vakon volt mind ez idáig. Csak nem érti. Nem Aleiná-nak lesz ettől jobb. Ő kap mást. Elvesz, de a gyerek is kapnak. Hol van ebben az érdek? Nem lehet benne. Esetleg nem átgondolt az egész. Felegyenesedik aztán és újra a másikra néz.*
- Csak ne keverd bele, legalább a gyerekeket. Kérlek. Kitalálunk valamit.
*Még mindig nem kétségbeesett, nincs nyoma sok érzelemnek rajta, csak a szemei árulkodnak arról, hogy érzi magát. Azt tudja, hogy elég befolyása lesz itt arra, hogy ha úgy ítéli, hogy valami nem kerek, akkor tudjon játszadozni. Ahhoz ért. De a féktelenség nem az ő terepe.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.15 17:14:35
*Az, hogy itt tudja tartani, nem hagyni fel-alá járkálni a házban, vagy éppen kiviharzani onnan, most épp elég. Csak időt nyer, semmi mást. Nem kételkedik abban, hogy bármikor újra tud benne gyúlni a harag, de most elég apróbb csatákat nyerni. Állják egymás tekintetét, egészen addig, amíg ki nem üríti a poharat. A szúrós tekinteténél nincsen sokkal többje, mágiát alkalmazhatna akár, de egyrészt utálja, másrészt csak a bajt odázná, sokkal rosszabb is lehetne belőle. Csak annyi jut, hogy megpróbálja valahogy lejjebb nyugtatni. Ő maga is enged a vonásaiból.*
- Szép, hogy ennyire védesz valakit, de ne ezzel baszd el.
*Mert mit sem ér, ha valakiért robban és azt is magával viszi az egész lökete? Megingatja a fejét. Az asztalhoz megy és rátámaszkodik, lehajtja a fejét, miközben gondolkodik. Nem lehet így. Semmire nem vezet.*
- Egy szót sem említett Luni erről az egészről. Nem értem... de ha csak meg van vezetve, ha eddig nem is vettem észre, azt nem fogom hagyni én sem.
*Csak nézi azt a bútorlapot, és tölt magának is. Kit érdekel már? Úgy lehet teljesen vakon volt mind ez idáig. Csak nem érti. Nem Aleiná-nak lesz ettől jobb. Ő kap mást. Elvesz, de a gyerek is kapnak. Hol van ebben az érdek? Nem lehet benne. Esetleg nem átgondolt az egész. Felegyenesedik aztán és újra a másikra néz.*
- Csak ne keverd bele, legalább a gyerekeket. Kérlek. Kitalálunk valamit.
*Még mindig nem kétségbeesett, nincs nyoma sok érzelemnek rajta, csak a szemei árulkodnak arról, hogy érzi magát. Azt tudja, hogy elég befolyása lesz itt arra, hogy ha úgy ítéli, hogy valami nem kerek, akkor tudjon játszadozni. Ahhoz ért. De a féktelenség nem az ő terepe.*
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.15 17:14:35
1099. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 16:43:40
Üzenet elküldve: 2024-08-15 16:43:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Mi különbözteti meg az elf dühét a hisztitől? Az, hogy ha a volt kalóz cselekszik is valamit ebben a felfokozott állapotában utána, azt nem fogja megbánni. Ez teszi őt veszélyessé is. Most is ahogy feláll, hogy cselekedjen még maga se tudja mi lesz ennek a vége csak, hogy most azonnal rendet akar tenni. Mikor a lány elé áll akkor a férfi rezzenéstelenül néz azokba a kékekbe. Pusztán egy morcos tekintet nem lesz elég ahhoz, hogy őt megtántorítsa. A szurtosok említése se. Akár tetszik majd Luninari-nak akár nem ha a dokit nem akadályozza majd semmi, hogy igazságot szolgáltasson a félvér számára. Mikor elhangzik, hogy ide fognak visszatérni akkor még pár pillanatig néz azokba a kékekbe majd a pohárért nyúl és lehúzza annak tartalmát.*
-Megvárom őket.
*Mi különbözteti meg az elf dühét a hisztitől? Az, hogy ha a volt kalóz cselekszik is valamit ebben a felfokozott állapotában utána, azt nem fogja megbánni. Ez teszi őt veszélyessé is. Most is ahogy feláll, hogy cselekedjen még maga se tudja mi lesz ennek a vége csak, hogy most azonnal rendet akar tenni. Mikor a lány elé áll akkor a férfi rezzenéstelenül néz azokba a kékekbe. Pusztán egy morcos tekintet nem lesz elég ahhoz, hogy őt megtántorítsa. A szurtosok említése se. Akár tetszik majd Luninari-nak akár nem ha a dokit nem akadályozza majd semmi, hogy igazságot szolgáltasson a félvér számára. Mikor elhangzik, hogy ide fognak visszatérni akkor még pár pillanatig néz azokba a kékekbe majd a pohárért nyúl és lehúzza annak tartalmát.*
-Megvárom őket.
1098. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 16:11:20
Üzenet elküldve: 2024-08-15 16:11:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A világ összes mentségét fel tudná sorolni, hogy miért is nem probléma, hogy az elf dühöng. De elég nehéz mit kezdeni vele, s talán tényleg hagyni akarná, hogy minden feszültség kijöjjön belőle, viszont nem úgy tűnik, hogy ez az a fajta, amit ha kimond, egyszer csak vége lesz. Tényleg teljesen mindegy, hogy mit magyaráz neki. De hagyni, hogy még tovább gerjessze saját magában, egy ponton túl már lehetetlen. Van, amit még ő sem tolerál. És az az, hogy az ő hideg fejével átgondolva, ha teret enged ennek, akkor valóban felégethet a másik mindent. Az otthont, Aleniá-t, de még Luni is áldozatául eshet a meggondolatlan cselekedeteknek, szavaknak, s mindezeken kívül ott van a legfontosabb. Mai-nak a legfontosabbak: a gyerekek.
Feláll a másik is. Ő azzal a lendülettel lép az asztalhoz és egy kimért mozdulattal tölt annak poharába, ha egyáltalán üres. Tekintete már kőbe metszett, ha bárki ismerné, innen lehet tudni, hogy elszakadt a cérna. Ő nem az, aki mindent kiad, aki vagdalkozik. Sokkal inkább rezzenéstelen és a hangja nélkülöz mindent, ami ő alapesetben.
Odalép hozzá, s bár egészen aprónak tűnik vele szemben, nem érdekli. Morogjon amennyit akar, de itt lent. A szobájában. A kezébe nyomja a poharat.*
- Azokat a gyerekeket nem fogod kitenni ennek. *Mondja színtelenül.* - Luninari imádja őket, ha őt kívánod megvédeni, akkor nem teheted meg ezt vele.
*Tesz még egy lépést, sokkal feljebb kell emelni a fejét, hogy lássa a zöldeket, de nem érdekli.* - Nem tudom hol vannak, de ide fognak megérkezni.
*A világ összes mentségét fel tudná sorolni, hogy miért is nem probléma, hogy az elf dühöng. De elég nehéz mit kezdeni vele, s talán tényleg hagyni akarná, hogy minden feszültség kijöjjön belőle, viszont nem úgy tűnik, hogy ez az a fajta, amit ha kimond, egyszer csak vége lesz. Tényleg teljesen mindegy, hogy mit magyaráz neki. De hagyni, hogy még tovább gerjessze saját magában, egy ponton túl már lehetetlen. Van, amit még ő sem tolerál. És az az, hogy az ő hideg fejével átgondolva, ha teret enged ennek, akkor valóban felégethet a másik mindent. Az otthont, Aleniá-t, de még Luni is áldozatául eshet a meggondolatlan cselekedeteknek, szavaknak, s mindezeken kívül ott van a legfontosabb. Mai-nak a legfontosabbak: a gyerekek.
Feláll a másik is. Ő azzal a lendülettel lép az asztalhoz és egy kimért mozdulattal tölt annak poharába, ha egyáltalán üres. Tekintete már kőbe metszett, ha bárki ismerné, innen lehet tudni, hogy elszakadt a cérna. Ő nem az, aki mindent kiad, aki vagdalkozik. Sokkal inkább rezzenéstelen és a hangja nélkülöz mindent, ami ő alapesetben.
Odalép hozzá, s bár egészen aprónak tűnik vele szemben, nem érdekli. Morogjon amennyit akar, de itt lent. A szobájában. A kezébe nyomja a poharat.*
- Azokat a gyerekeket nem fogod kitenni ennek. *Mondja színtelenül.* - Luninari imádja őket, ha őt kívánod megvédeni, akkor nem teheted meg ezt vele.
*Tesz még egy lépést, sokkal feljebb kell emelni a fejét, hogy lássa a zöldeket, de nem érdekli.* - Nem tudom hol vannak, de ide fognak megérkezni.
1097. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 14:55:59
Üzenet elküldve: 2024-08-15 14:55:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Minden igazi tudás nélkül? Az elf talán többet tud arról mi működtette a nemesi gépezetet mint azok a kisasszonyok akikről most szó van. És ennek ismeretében leszűrni, azt a következtetést, hogy a könnyen megvezethető félvért kihasználták és elvették a házat tőle és Laurentitia-tól anélkül, hogy kárpótlást kaptak volna nem egy elrugaszkodott elképzelés. Persze higgadtabban beletrappolni ebbe a szituációba valóban bölcsebb lenne, de a volt kalózra főként ilyen esetekben sose volt jellemző a bölcsesség.*
-Majd én változtatok! Tenni fogok valamit és lesz itt változás, de olyan, hogy megkeserülik a napot, hogy találkoztak velem!
*Senki nem árthat azoknak akikkel az elf törődik. Főleg egy kékvérű picsa nem. Azt, teszi a férfi amihez a legjobban ért. Hagyja, hogy eluralkodjon rajta a harag és mindent nekiáll felégetni. Ez jelenleg úgy néz ki, hogy ő is feláll a székéből.*
-Pont, hogy most a legjobb alkalom beszélnem vele. Főleg ha vele van ő is. Hol lehetnek?
*Minden igazi tudás nélkül? Az elf talán többet tud arról mi működtette a nemesi gépezetet mint azok a kisasszonyok akikről most szó van. És ennek ismeretében leszűrni, azt a következtetést, hogy a könnyen megvezethető félvért kihasználták és elvették a házat tőle és Laurentitia-tól anélkül, hogy kárpótlást kaptak volna nem egy elrugaszkodott elképzelés. Persze higgadtabban beletrappolni ebbe a szituációba valóban bölcsebb lenne, de a volt kalózra főként ilyen esetekben sose volt jellemző a bölcsesség.*
-Majd én változtatok! Tenni fogok valamit és lesz itt változás, de olyan, hogy megkeserülik a napot, hogy találkoztak velem!
*Senki nem árthat azoknak akikkel az elf törődik. Főleg egy kékvérű picsa nem. Azt, teszi a férfi amihez a legjobban ért. Hagyja, hogy eluralkodjon rajta a harag és mindent nekiáll felégetni. Ez jelenleg úgy néz ki, hogy ő is feláll a székéből.*
-Pont, hogy most a legjobb alkalom beszélnem vele. Főleg ha vele van ő is. Hol lehetnek?
1096. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 14:01:53
Üzenet elküldve: 2024-08-15 14:01:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Tényleg semmi nem hat. A kékek, már lassan üvegesen merednek a másikra. Érti a haragot, de azt nem, hogy minden igazi tudás nélkül miért kell így felcsattanni. Miért kellett neki egyáltalán megszólalnia? Ha már úgyis elkerülhetetlen ez a beszélgetés, akkor legalább később nyitotta volna ki az ajkait. De nem, neki kötelező mindenbe belegyalogolnia. Nori hülyeségeitől kezdve, az elfen át, a nemességtől teljesen megszokott hazug nagyvonalúságáig, mindenbe. És csak nézi azokat a zöldeket, amik most olyan távol vannak. Hamar szokott összeállni a kép, de most nem így történik. Haragudjon újra arra, ami az ő gyökere is? Nem tudnak újat mutatni. Nem érti a dokinak ez miért olyan új. Ígéretek nemesektől? Csak amíg érdeket látnak… Ezt nem bírta az ő gyomra sem bevenni, ezért ment el és most mégis ez zúdul rá, pedig fogalma sem volt az egészről. Talán mégis van még mit csiszolni a naivitásán. *
- Persze, hogy nem egy kis dolog. Az sem kis dolog, amit ezért a családért tettek. De azzal, hogy azonnal levonod a következtetéseid és dühöngsz, még nem fog változni semmi. *Nyúlna a keze, hogy újabb italt töltsön, de elhal a mozdulat, inkább feláll és tesz néhány lépést az ablak felé. Most az a kis világ benne is összedőlt, ami elhitette vele, hogy milyen jót cselekszik majd, ha ezt az árvaházat vezeti. Mit is tudott ő mögöttes tartalmakról? És valahol igaza van a dokinak. Valahol pedig nincs. De ez olyasmi, amit ki kell deríteni, viszont nem ilyen állapotában. Még ha erőteljesek is a szavak, nem olyan célravezetőek, mintha leülepszik kissé. Hideg fej. Neki is az kell. * - Nem tudom hol van, gondolom Niá-val, vagy visszament, a… ligetbe. Hol itt van, hol ott. *Legyint, teljesen mindegy. * - De amúgy sincs semmi értelme így beszélned vele. Nem hallod meg, amit mondanak. *Fordul hátra végig nézve az alakon.* – Dühöngd csak ki inkabb magad mégis, hátha elszáll kissé, mert így csak többet ártasz. Nem tudok segíteni addig én sem. *A végére járni a dolgoknak legalábbis mindenképp segítene. Figyelni Aleniá-t, hogy valóban csak játszadozik-e Luninari jóhiszeműségével, bár kétli… csakhogy kinézi belőle. És ez benne a legrosszabb. Árvaházat is lehet nyitni csak jóhírkeltésből. De attól, mert a szőke nem ért egyet a dolgokkal, azok a bizonyos lányok még érthetnek.*
*Tényleg semmi nem hat. A kékek, már lassan üvegesen merednek a másikra. Érti a haragot, de azt nem, hogy minden igazi tudás nélkül miért kell így felcsattanni. Miért kellett neki egyáltalán megszólalnia? Ha már úgyis elkerülhetetlen ez a beszélgetés, akkor legalább később nyitotta volna ki az ajkait. De nem, neki kötelező mindenbe belegyalogolnia. Nori hülyeségeitől kezdve, az elfen át, a nemességtől teljesen megszokott hazug nagyvonalúságáig, mindenbe. És csak nézi azokat a zöldeket, amik most olyan távol vannak. Hamar szokott összeállni a kép, de most nem így történik. Haragudjon újra arra, ami az ő gyökere is? Nem tudnak újat mutatni. Nem érti a dokinak ez miért olyan új. Ígéretek nemesektől? Csak amíg érdeket látnak… Ezt nem bírta az ő gyomra sem bevenni, ezért ment el és most mégis ez zúdul rá, pedig fogalma sem volt az egészről. Talán mégis van még mit csiszolni a naivitásán. *
- Persze, hogy nem egy kis dolog. Az sem kis dolog, amit ezért a családért tettek. De azzal, hogy azonnal levonod a következtetéseid és dühöngsz, még nem fog változni semmi. *Nyúlna a keze, hogy újabb italt töltsön, de elhal a mozdulat, inkább feláll és tesz néhány lépést az ablak felé. Most az a kis világ benne is összedőlt, ami elhitette vele, hogy milyen jót cselekszik majd, ha ezt az árvaházat vezeti. Mit is tudott ő mögöttes tartalmakról? És valahol igaza van a dokinak. Valahol pedig nincs. De ez olyasmi, amit ki kell deríteni, viszont nem ilyen állapotában. Még ha erőteljesek is a szavak, nem olyan célravezetőek, mintha leülepszik kissé. Hideg fej. Neki is az kell. * - Nem tudom hol van, gondolom Niá-val, vagy visszament, a… ligetbe. Hol itt van, hol ott. *Legyint, teljesen mindegy. * - De amúgy sincs semmi értelme így beszélned vele. Nem hallod meg, amit mondanak. *Fordul hátra végig nézve az alakon.* – Dühöngd csak ki inkabb magad mégis, hátha elszáll kissé, mert így csak többet ártasz. Nem tudok segíteni addig én sem. *A végére járni a dolgoknak legalábbis mindenképp segítene. Figyelni Aleniá-t, hogy valóban csak játszadozik-e Luninari jóhiszeműségével, bár kétli… csakhogy kinézi belőle. És ez benne a legrosszabb. Árvaházat is lehet nyitni csak jóhírkeltésből. De attól, mert a szőke nem ért egyet a dolgokkal, azok a bizonyos lányok még érthetnek.*
1095. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 13:29:04
Üzenet elküldve: 2024-08-15 13:29:04
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Hogy valóban szükség van-e a véleményére vagy sem, az egy érdekes kérdés. Ha udvariaskodva nézzük, akkor persze, éppenséggel elmondhatja amit gondol, legfeljebb ellenkezve van vele. De ha a valóságot nézzük, akkor viszont: nem, nincs rá szükség. Hiszen ő itt és most csak egy eszköz, amit csak arra és jó eséllyel addig látnak hasznosnak, amíg csöndben hallgat. Hiszen tessék: ahogy megszólal, csak a baj van. Szavai töredezve bukkannak elő, és talán valóban annyira rosszul vannak válogatva, hogy nem bírja átadni gondolatait velük.
És annyira rosszul vannak válogatva, hogy Alenia is megtiltja az egyik használatát. Hiába a lágy hang, az erre érzékeny füle meghallja a mélyben húzódó parancsoló tónust. No hisz': világ életében legalul volt, és mások csizmasarka volt fölötte. Többször utasították, mint kérték. Apró bólintással nyugtázza az utasítást, az évek alatt lénye részévé vált engedelmesség csöndes elfogadásával. Ha nem bugris, hát nem az. Mi marad akkor? Semmi. Így hát ha erre utasítják, akkor ez lesz. Semmi és senki.
És nem csak a szavai hibádzanak. Az az érintés, amit teljesen ártatlannak szánt, ami célja szerint nem volt más, mint egy apró, vigasztaló gesztus, nem azt éri el, amit gondolt. Kristálytisztán látja Alenia megmerevedő arcvonásait, és egy pillanat alatt megérti, hogy túl messzire ment. Hiába néz rá utána a nő mosolyogva, ő csak azt a pillanatot látja újra és újra lelki szemei előtt, ahogy Alenia arcáról kiürül minden az érintése nyomán. És, ismeri el maga előtt, igaza is van. Most már nem is érti, honnan vette a bátorságot ehhez a túlzott bizalmassághoz. Húztak már valakit kevesebbért is a deresre, mint ez. Hogy ismeretlen, sehonnai bugr.. senkiként, vastagon mocskos kézzel megérintett valakit, akinek a lába nyoma többet érhet, mint amit ő eddig valaha is letett az asztalra.
A szégyen úgy önt végig rajta, mint a vödörből odalendített víz. Szinte nem is hallja Alenia szavait, csak a kérdést a végén.*
- Hm? *-billenti oldalra a fejét.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
Legutóbb akkor nem volt egyedül, amikor még 'végen a vele egyívású többi legénnyel voltak egy csapatban. De közülük volt aki katonának állt, volt aki inasnak, és volt, aki szerencsevadásznak. Ő maradt csak ott a faluban, egyedüliként, mert rá ott volt szükség. És miután anyja meghalt, és csak apjával maradtak ketten a házban, hát még az sem volt megkérdezve tőle, hogy mit enne ebédre.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
A városban sokan élnek, de ahol sokan élnek, nehéz nem egyedül lenni. Senki nem tudja, hogy ki lakik szemben az utcán, nem tudja, hogy kitől veszi a zöldséget, és fogalma sincs, hogy kivel eszik egy asztalnál a fogadóban. Ahol ilyen sok az arc, nagyon könnyű arctalannak maradni. Csak a darazsak állandóak a padláson, ahol esténként lopva meghúzza magát.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
A felelősség és a furcsán nagy, talán alaptalan bizalom súlya is csak az ő vállát nyomja, amióta a rezidencia portájára lépett. Nemeskisasszonyok és gazdag, dörzsölt urak bent - és kint ő, egyedül, ahogy ujjai görcsösen az ásó nyelére szorulnak, miközben torkában érzi még a bezabált száraz kenyér fojtós emlékét.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
Mégis mi mást tudna válaszolni erre, mint azt, hogy *
- Igen. *-nem tudja mi mást mondjon, vagy kell-e egyáltalán mondania mást. Már inkább nem meri megtippelni, hogy mi járhat Alenia fejében, hiszen eddig is csak felsült ezzel. Következő kérdése is csak úgy kibukik a száján, a maga nyers egyszerűségével: -* Miért?
//"Mester"munka//
*Hogy valóban szükség van-e a véleményére vagy sem, az egy érdekes kérdés. Ha udvariaskodva nézzük, akkor persze, éppenséggel elmondhatja amit gondol, legfeljebb ellenkezve van vele. De ha a valóságot nézzük, akkor viszont: nem, nincs rá szükség. Hiszen ő itt és most csak egy eszköz, amit csak arra és jó eséllyel addig látnak hasznosnak, amíg csöndben hallgat. Hiszen tessék: ahogy megszólal, csak a baj van. Szavai töredezve bukkannak elő, és talán valóban annyira rosszul vannak válogatva, hogy nem bírja átadni gondolatait velük.
És annyira rosszul vannak válogatva, hogy Alenia is megtiltja az egyik használatát. Hiába a lágy hang, az erre érzékeny füle meghallja a mélyben húzódó parancsoló tónust. No hisz': világ életében legalul volt, és mások csizmasarka volt fölötte. Többször utasították, mint kérték. Apró bólintással nyugtázza az utasítást, az évek alatt lénye részévé vált engedelmesség csöndes elfogadásával. Ha nem bugris, hát nem az. Mi marad akkor? Semmi. Így hát ha erre utasítják, akkor ez lesz. Semmi és senki.
És nem csak a szavai hibádzanak. Az az érintés, amit teljesen ártatlannak szánt, ami célja szerint nem volt más, mint egy apró, vigasztaló gesztus, nem azt éri el, amit gondolt. Kristálytisztán látja Alenia megmerevedő arcvonásait, és egy pillanat alatt megérti, hogy túl messzire ment. Hiába néz rá utána a nő mosolyogva, ő csak azt a pillanatot látja újra és újra lelki szemei előtt, ahogy Alenia arcáról kiürül minden az érintése nyomán. És, ismeri el maga előtt, igaza is van. Most már nem is érti, honnan vette a bátorságot ehhez a túlzott bizalmassághoz. Húztak már valakit kevesebbért is a deresre, mint ez. Hogy ismeretlen, sehonnai bugr.. senkiként, vastagon mocskos kézzel megérintett valakit, akinek a lába nyoma többet érhet, mint amit ő eddig valaha is letett az asztalra.
A szégyen úgy önt végig rajta, mint a vödörből odalendített víz. Szinte nem is hallja Alenia szavait, csak a kérdést a végén.*
- Hm? *-billenti oldalra a fejét.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
Legutóbb akkor nem volt egyedül, amikor még 'végen a vele egyívású többi legénnyel voltak egy csapatban. De közülük volt aki katonának állt, volt aki inasnak, és volt, aki szerencsevadásznak. Ő maradt csak ott a faluban, egyedüliként, mert rá ott volt szükség. És miután anyja meghalt, és csak apjával maradtak ketten a házban, hát még az sem volt megkérdezve tőle, hogy mit enne ebédre.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
A városban sokan élnek, de ahol sokan élnek, nehéz nem egyedül lenni. Senki nem tudja, hogy ki lakik szemben az utcán, nem tudja, hogy kitől veszi a zöldséget, és fogalma sincs, hogy kivel eszik egy asztalnál a fogadóban. Ahol ilyen sok az arc, nagyon könnyű arctalannak maradni. Csak a darazsak állandóak a padláson, ahol esténként lopva meghúzza magát.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
A felelősség és a furcsán nagy, talán alaptalan bizalom súlya is csak az ő vállát nyomja, amióta a rezidencia portájára lépett. Nemeskisasszonyok és gazdag, dörzsölt urak bent - és kint ő, egyedül, ahogy ujjai görcsösen az ásó nyelére szorulnak, miközben torkában érzi még a bezabált száraz kenyér fojtós emlékét.
Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
Mégis mi mást tudna válaszolni erre, mint azt, hogy *
- Igen. *-nem tudja mi mást mondjon, vagy kell-e egyáltalán mondania mást. Már inkább nem meri megtippelni, hogy mi járhat Alenia fejében, hiszen eddig is csak felsült ezzel. Következő kérdése is csak úgy kibukik a száján, a maga nyers egyszerűségével: -* Miért?
1094. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 13:13:36
Üzenet elküldve: 2024-08-15 13:13:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A másik jól látja. A férfi nincs abban az állapotban, hogy lehessen rá hatni. Elködösültek a gondolatai és csak az-az igazság jár a szeme előtt amit ő annak gondol.*
-Fogok én beszélni velük. Kurva isten, hogy fogok én beszélni velük és rendet teszek. Idefigyelj!*Fordul a másik felé.*Szerinted mire kell gondolnom? Nem egy cipőről van szó, nem egy ruháról, nem egy borosüvegről hanem egy városi kúriáról amit miért kaptak azok a lányok? Azért mert nem féltették az életüket visszajönni ide egy olyan családért akiknek nem tartoztak semmivel. Ez normális? Áruld el nekem! Az, hogy két fiatal nő az erényét és az életét nem féltve próbál segíteni azon akihez nem köti semmi csak annyi, hogy ismeri? Mert szerintem nem. Ha közlik, hogy kár, de többre tartják a saját biztonságukat nem ítéltem volna el őket, de nem így tettek. Ezért, ismétlem, ezért kapták meg ezt a házat. És ne mond, hogy ha valaki elveszi ezek után tőlük attól nem lehetek dühös! Mert ha a háznak nem ők a tulajdonosai, joga van valakinek kirúgni őket innen akkor nem övék ez a ház és megbaszhatják, hogy korábban mit tettek a Sayqueves-ekért. És ne beszéljünk úgy erről a baszott nagy kúriáról mintha semmiség volna. Elvette hát elvette! Faszt! Beszélnem kell velük. Luninari most is itt van?
*A másik jól látja. A férfi nincs abban az állapotban, hogy lehessen rá hatni. Elködösültek a gondolatai és csak az-az igazság jár a szeme előtt amit ő annak gondol.*
-Fogok én beszélni velük. Kurva isten, hogy fogok én beszélni velük és rendet teszek. Idefigyelj!*Fordul a másik felé.*Szerinted mire kell gondolnom? Nem egy cipőről van szó, nem egy ruháról, nem egy borosüvegről hanem egy városi kúriáról amit miért kaptak azok a lányok? Azért mert nem féltették az életüket visszajönni ide egy olyan családért akiknek nem tartoztak semmivel. Ez normális? Áruld el nekem! Az, hogy két fiatal nő az erényét és az életét nem féltve próbál segíteni azon akihez nem köti semmi csak annyi, hogy ismeri? Mert szerintem nem. Ha közlik, hogy kár, de többre tartják a saját biztonságukat nem ítéltem volna el őket, de nem így tettek. Ezért, ismétlem, ezért kapták meg ezt a házat. És ne mond, hogy ha valaki elveszi ezek után tőlük attól nem lehetek dühös! Mert ha a háznak nem ők a tulajdonosai, joga van valakinek kirúgni őket innen akkor nem övék ez a ház és megbaszhatják, hogy korábban mit tettek a Sayqueves-ekért. És ne beszéljünk úgy erről a baszott nagy kúriáról mintha semmiség volna. Elvette hát elvette! Faszt! Beszélnem kell velük. Luninari most is itt van?
1093. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 09:31:45
Üzenet elküldve: 2024-08-15 09:31:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Magában továbbra is arra próbálja keresni a választ, hogy miért is fakadt ki ennyire valakinek, aki egy azok közül, akihez a lehető legkevesebb köze volt eddig az életében, és talán a jövőben sem lesz több azon kívül, hogy a munkájáért pénzt kap majd azon a rezidencián, ahol az ő tulajdonában lévő árvaház működik.
Sejti a választ. Szüksége volt valakinek a véleményére, aki nem hasonlítható olyanokhoz, mint például Luninari, aki annyira szereti, hogy szinte bármit mondhatna neki, akkor is mosollyal, önzetlenül, pozitívan állna hozzá, vagy, mint mondjuk Orthus Morthimer, akinek minden mozzanata arról szól, hogy a legártatlanabb helyzetekben is az üzletet keresse. Máig tüske a lelkében, hogy a kereskedő csak azért javasolta, hogy ne kutassa tovább oly' bőszen a karjának visszaszerzéséhez szükséges mágiát, mert úgy könnyebb a mártírt játszani a nép előtt.
Alaver-t nem tudja beskatulyázni ilyesfajta személyiségjegyek mögé. Ő csak itt van mellette, és meghallgatja. Semmi több. Az egyszerűség néha sokkal többet ér, attól nem fájdul meg senkinek a feje, nem fut bele olyan elvárásokba, amiknek nem szívesen felelne meg, és idegeskednie sem kell azon, hogy mi lesz akkor, ha ő nem elég jó valamihez.
Látja, hogy a férfinek továbbra is nehéz megszólalnia, de ezúttal nem veszi ki a szót a szájából, hagyja, hogy kibontakozzon. Türelmesen vár, és figyel, igyekszik összerakni a szaggatott félmondatokból az értelmet, azt, amit Alaver mondani próbál neki.*
- Jajj, felejtsd már el ezt a bugris szót! Nem szép *csattan fel végül, de hangja továbbra is lágy, és kedves, csupán egy apró él hallatszik belőle, ami a nemesek fénykorának idejéről megmaradt benne. Ez az él arra szolgál, hogy akinek kell, az tudja, amit ő kér, annak úgy kell lennie. Régen sokkal ellenszenvesebben csinálta mindezt, úgy, mint bármely másik nemes kisasszony. Felhúzott orral és büszkén.
Tovább hallgatja a férfit, de ezúttal szemeiben látszik, hogy talán nem pont úgy jöttek át ezek a szavak, mint ahogy Alaver szerette volna. Alenia mindent akart hallani, csak azt nem, hogy mikor a legnagyobb szükség volna arra, hogy segítő kezet nyújtsanak felé, az pont akkor nem lesz ott. Sajnos ez igaz. Tudja, átélte, mégis szeretné tagadni, hogy így van.*
- Nem értek egyet *kezdene bele a válaszába, mikor az a munkától koszos, de egyetlen pontján tiszta ujj megérinti. Őszintén meglepődik miatta. Hangja rögtön elakad, s egy pillanatra érzelmektől mentes arcot vág, de végül csak mosolyogva néz bele a másik lélektükreibe. Nem szól se jót, se rosszat az érintés miatt, csak elkönyveli, hogy megtörtént.*
- Szóval, szerintem nem igaz, hogy a legnehezebb úton mindig egyedül kell végigmenned. Eeyr sem ezt szeretné. Ő arra tanít mindenkit, hogy segítsünk másokon, főleg azokon, akinek a legnagyobb szüksége van rá. Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
*A rejtett bók, amit Alaver-től kap, nagyon szép, de sajnos ebben a kontextusban nem igazán hat, ugyanis ahelyett, hogy Alenia elérzékenyülne a kedves szavaktól, a férfiért kezd el aggódni. Vajon miért mondja, hogy soha nem segít senki?*
//"Mester"munka//
*Magában továbbra is arra próbálja keresni a választ, hogy miért is fakadt ki ennyire valakinek, aki egy azok közül, akihez a lehető legkevesebb köze volt eddig az életében, és talán a jövőben sem lesz több azon kívül, hogy a munkájáért pénzt kap majd azon a rezidencián, ahol az ő tulajdonában lévő árvaház működik.
Sejti a választ. Szüksége volt valakinek a véleményére, aki nem hasonlítható olyanokhoz, mint például Luninari, aki annyira szereti, hogy szinte bármit mondhatna neki, akkor is mosollyal, önzetlenül, pozitívan állna hozzá, vagy, mint mondjuk Orthus Morthimer, akinek minden mozzanata arról szól, hogy a legártatlanabb helyzetekben is az üzletet keresse. Máig tüske a lelkében, hogy a kereskedő csak azért javasolta, hogy ne kutassa tovább oly' bőszen a karjának visszaszerzéséhez szükséges mágiát, mert úgy könnyebb a mártírt játszani a nép előtt.
Alaver-t nem tudja beskatulyázni ilyesfajta személyiségjegyek mögé. Ő csak itt van mellette, és meghallgatja. Semmi több. Az egyszerűség néha sokkal többet ér, attól nem fájdul meg senkinek a feje, nem fut bele olyan elvárásokba, amiknek nem szívesen felelne meg, és idegeskednie sem kell azon, hogy mi lesz akkor, ha ő nem elég jó valamihez.
Látja, hogy a férfinek továbbra is nehéz megszólalnia, de ezúttal nem veszi ki a szót a szájából, hagyja, hogy kibontakozzon. Türelmesen vár, és figyel, igyekszik összerakni a szaggatott félmondatokból az értelmet, azt, amit Alaver mondani próbál neki.*
- Jajj, felejtsd már el ezt a bugris szót! Nem szép *csattan fel végül, de hangja továbbra is lágy, és kedves, csupán egy apró él hallatszik belőle, ami a nemesek fénykorának idejéről megmaradt benne. Ez az él arra szolgál, hogy akinek kell, az tudja, amit ő kér, annak úgy kell lennie. Régen sokkal ellenszenvesebben csinálta mindezt, úgy, mint bármely másik nemes kisasszony. Felhúzott orral és büszkén.
Tovább hallgatja a férfit, de ezúttal szemeiben látszik, hogy talán nem pont úgy jöttek át ezek a szavak, mint ahogy Alaver szerette volna. Alenia mindent akart hallani, csak azt nem, hogy mikor a legnagyobb szükség volna arra, hogy segítő kezet nyújtsanak felé, az pont akkor nem lesz ott. Sajnos ez igaz. Tudja, átélte, mégis szeretné tagadni, hogy így van.*
- Nem értek egyet *kezdene bele a válaszába, mikor az a munkától koszos, de egyetlen pontján tiszta ujj megérinti. Őszintén meglepődik miatta. Hangja rögtön elakad, s egy pillanatra érzelmektől mentes arcot vág, de végül csak mosolyogva néz bele a másik lélektükreibe. Nem szól se jót, se rosszat az érintés miatt, csak elkönyveli, hogy megtörtént.*
- Szóval, szerintem nem igaz, hogy a legnehezebb úton mindig egyedül kell végigmenned. Eeyr sem ezt szeretné. Ő arra tanít mindenkit, hogy segítsünk másokon, főleg azokon, akinek a legnagyobb szüksége van rá. Mondd, te úgy érzed, hogy egyedül vagy?
*A rejtett bók, amit Alaver-től kap, nagyon szép, de sajnos ebben a kontextusban nem igazán hat, ugyanis ahelyett, hogy Alenia elérzékenyülne a kedves szavaktól, a férfiért kezd el aggódni. Vajon miért mondja, hogy soha nem segít senki?*
1092. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 08:54:33
Üzenet elküldve: 2024-08-15 08:54:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Nem egyszerű a dokival. Látja, hogy igazából bármit mond az nem segít, de a szavakat egyáltalán nem várta. Azt is tudja, hogy valószínűleg nem benne keresi a hibát, de ettől még szemeiben látható, hogy bántja a dolog. De ez most nem érdekes. Talán, ha tényleg annyira a szívén viselné azoknak a lányoknak a sorsát, akkor tudna róla, mi folyik itt, vagy, hogy mi nem. Könnyű indulattal válaszolni, minden átgondolástól mentesen. Az érdeklődő arc hamar kövül meg a káromkodások kereszttüzében. Nem zavarja, bár ennyi szitokszót egymás után nem hallott még több szájból sem, nemhogy egyből. Érdekes egy elf ez. Ha az a vágyakozás most ki is hunyt belőle, nem küldené el. Érdekes a történet és ha itt szeretne dolgozni, sőt mi több, vezetni az árvaházat, akkor annak történetéről nem árt tudnia. Ki tudja kivel kerül még szembe. Talán pont a szőkével. És nem úgy, ahogy akart. Bár ezek az ajtók nyitva állnának a lányok számára is. Más lesz minden, de ha valami; hely az van. *
- Ha olyan nagy gondod van a lányokra, akkor beszélj velük. Ha abból indulok ki, hogy Luninari az egyik közülük, akkor pont ők vigyáztak ezekre a gyerekekre. Még akkor is, amikor Alenia itt sem volt. Nem értem a haragod, amíg nem tiszta számodra ez az egész.
*Hajol kicsit közelebb, ahogy megtámaszkodik könyökével az asztalon, miután visszarakta az üres poharát rá. *
- Nem védek senkit, félre ne érts. De te sem voltál itt, hogy tudd mi a helyzet. Csak gondolsz valamit. Majd tisztázod velük… De innen senki nem lett elűzve. Az lesz folytatva, amit mások elkezdtek. Vagy, ha nem, arról nekem sem ártana tudni. *És most dőlt meg, hogy Alenia nevére alapozni nem is biztos, hogy olyan jó dolog, már ami az újonnan kialakított árvaházat illeti. De... innen szép nyerni.*
*Nem egyszerű a dokival. Látja, hogy igazából bármit mond az nem segít, de a szavakat egyáltalán nem várta. Azt is tudja, hogy valószínűleg nem benne keresi a hibát, de ettől még szemeiben látható, hogy bántja a dolog. De ez most nem érdekes. Talán, ha tényleg annyira a szívén viselné azoknak a lányoknak a sorsát, akkor tudna róla, mi folyik itt, vagy, hogy mi nem. Könnyű indulattal válaszolni, minden átgondolástól mentesen. Az érdeklődő arc hamar kövül meg a káromkodások kereszttüzében. Nem zavarja, bár ennyi szitokszót egymás után nem hallott még több szájból sem, nemhogy egyből. Érdekes egy elf ez. Ha az a vágyakozás most ki is hunyt belőle, nem küldené el. Érdekes a történet és ha itt szeretne dolgozni, sőt mi több, vezetni az árvaházat, akkor annak történetéről nem árt tudnia. Ki tudja kivel kerül még szembe. Talán pont a szőkével. És nem úgy, ahogy akart. Bár ezek az ajtók nyitva állnának a lányok számára is. Más lesz minden, de ha valami; hely az van. *
- Ha olyan nagy gondod van a lányokra, akkor beszélj velük. Ha abból indulok ki, hogy Luninari az egyik közülük, akkor pont ők vigyáztak ezekre a gyerekekre. Még akkor is, amikor Alenia itt sem volt. Nem értem a haragod, amíg nem tiszta számodra ez az egész.
*Hajol kicsit közelebb, ahogy megtámaszkodik könyökével az asztalon, miután visszarakta az üres poharát rá. *
- Nem védek senkit, félre ne érts. De te sem voltál itt, hogy tudd mi a helyzet. Csak gondolsz valamit. Majd tisztázod velük… De innen senki nem lett elűzve. Az lesz folytatva, amit mások elkezdtek. Vagy, ha nem, arról nekem sem ártana tudni. *És most dőlt meg, hogy Alenia nevére alapozni nem is biztos, hogy olyan jó dolog, már ami az újonnan kialakított árvaházat illeti. De... innen szép nyerni.*
1091. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-15 06:34:26
Üzenet elküldve: 2024-08-15 06:34:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*A képet takaró lepel apránkénti felemelése és lehúzása sok módon történhet. Múlik ez a körülményeken, a célokon és talán a vágyakon is. Mert nem mindig akarja egyik fél sem, hogy abból a képből akár csak kicsi is látszódjon, van, amikor csak az egyik fél kíváncsi, és van, amikor olyan mohón tépik mindketten azt a leplet, mintha nem jönne el a másnap. Ők ketten, ezen a délutánon kölcsönös kíváncsisággal emelik meg az egymás portréit fedő lepleket, illő módon és tisztelettel. Ám van, amikor ez a takaró váratlan sebességgel csusszan arrébb az érintéstől, mintha saját célokkal rendelkezne. És ilyenkor az ember -vagy elf- vagy kapálózva nyúl utána, hogy megtartsa azt, vagy hagyja, hogy úgy hulljon a földre a lepel, mint a meztelen vállról lesikló köntös.
Alenia bizonyára látja rajta, hogy most küzdenie kéne a beszéddel, mert inkább ő szólal meg. Neki persze nem kell keresnie a szavakat, sem a módot, hogy hogyan fűzze őket. Ez csodálattal és a lány iránti tisztelettel tölti el, ugyanakkor rútul belé mar a felismerés, hogy mivel pedig saját magából hiányzik ez a képesség, a lány talán nem is sokáig fogja érdekesnek tartani őt. Ezt a gondolatot végül Alenia hangja űzi el, és ő szívesen hallgatja ezt a hangot.
Még mindig maga elé néz, ahogy a lány Eeyr-ről kezd beszélni és a gondolatot amit átad, valóban megnyugtatónak érzi. Igaz, nem érti az egészet pontosan, hiszen soha senki sem beszélt neki Eeyr tanairól, de amennyi fogalma van róla, az segít valamennyit. Csak akkor pislant Aleniá-ra, amikor annak szavai hirtelen valami egészen más irányba kanyarodnak. Nem kell az elcsukló hangot hallania ahhoz, hogy tudja, hogy most olyan területre lesz kalauzolva, ahová a lány talán még senkit sem engedett be. Meglepi ez a hirtelen bizalom, de élni szeretne vele és felérni hozzá. A légvételnyi szünet után érkező első mondat szinte kupán vágja. Alenia hangja, ez a kedves, selymes hang, olyan gondolatokat és érzéseket oszt meg vele, amik keserűséggel és fájdalommal telik. Szinte levegőt sem mer venni, ahogy rá figyel. Az epifániáról és az utána következő tapasztalásokról szóló történetet hallgatja, a szavak továbbra is szépen gördülnek a lány ajkairól, de megérzi a mögöttük rejlő fájdalmat, érzi, hogy mennyire nem lehetett könnyű Alenia-nak felállni onnan, ahová került. Ismét összeszorul a torka, oly módon, ahogy akkor szokott, mikor valaki számunkra kedves személy fájdalmáról hallunk. A szavak nyomán kezdi megérteni Alenia-t; még nem teljesen, ahhoz idő kell, és további szavak. De már legalább tudja, hogy mi a lány mozgatórugója, és ezt a tudást nagyra értékeli, sokkal nagyobbra, mintha csak elcsicseregtek volna egymással kedvesen, vidám témákról, felületesen. Kicsit úgy érzi, hogy nem hatokat, hanem talán éveket hidalt most át kettejük között a lány a belé vetett bizalmával.
Alenia könnycseppjei végiggördülnek az ő szívén is, szinte árkot ásva oda súlyukkal. Azután is érzi őket, hogy a lány letörli azokat az arcáról. Miért kell vajon mindig mosolyogni, akkor is, ha nem akar valaki?*
- Alenia.. *-sóhajt fel a nő szabadkozására. Nyelvén forgatja a szavait mint valami cukorkát, és sosem érezte még dühítőbbnek, hogy ő maga nem tud ilyen szépen beszélni. Úgy érzi, hogy bármit is mondana, az csak egy mocskos ujjlenyomat lenne a lány lelkén, amelyet az feltárt előtte.-* Köszönöm, hogy elmondtad mindezt. Ne kérj érte bocsánatot. Én.. én nem tudok ilyen szépen szólni, mint te. Amit Eeyr-ről meséltél, az is új nekem. De..
*Megint egyszerűnek és butának érzi magát, hogy neki nem megy ez annyira könnyen, és hogy arról is csak halvány fogalma van, ami a lánynak ennyire fontos.*
- De most úgy érzem, hogy ha eddig nem is ismertelek, már sokkal jobban látlak. Téged. A valód. *-kissé megint elvörösödik, iszonyúan érzi magát attól, hogy nem tudja átadni Alenia-nak a gondolatait és érzéseit. Lesüti a tekintetét.-* És tényleg köszönöm, hogy elmondtad mindezt. Mert nem az, hogy nem ismerlek, hanem én csak egy senki vagyok. Egy bugris. Te meg mégis rám bízod így magad..
*A kisujja hegyén, az ujja külső oldalán lát egy apró foltot, ami nem koszos. De fura, hogy az ilyen apró részletek is hogy feltűnnek néha.*
- És tudod, szerintem igaz lehet az, hogy ha valaki a föld színénél is mélyebben érzi magát, akkor megsúghatják neki a kiutat. De segítséget sosem adnak. Sose. Mindig egyedül kell kimászni onnan lentről, akkor is, ha az nem könnyű. És majd ha már fel tudtál állni, akkor derül ki, hogy milyen matériából faragták. A legkeményebb kő is lehet sáros. De a sarat le lehet mosni. És a legkeményebb kőben van benne a drágakő. És én.. én ezt látom benned. *-felnéz, nem tudja, hogy mit lát majd: értetlen tekintetet, vagy csak kinevetik, amiért ilyen egyszerűen tudja elmondani mindezt? Felemeli jobbját, és kisujjának azzal az apró, tiszta részével egyetlen pillanatra végigsimít a lány vállán. Lehet, hogy ilyet sem illik csinálni, lehet hogy ez most egy sértés Alenia irányába.. de ő ezzel az apró mozdulattal csak annyit szeretne, hogy a lány érezze őt maga mellett, s hogy tudja: nincsen egyedül. Ugyanannyira suta és őszinte ez a mozdulat, mint a szavai.*
A hozzászólás írója (Alaver Raanus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.15 06:39:12
//"Mester"munka//
*A képet takaró lepel apránkénti felemelése és lehúzása sok módon történhet. Múlik ez a körülményeken, a célokon és talán a vágyakon is. Mert nem mindig akarja egyik fél sem, hogy abból a képből akár csak kicsi is látszódjon, van, amikor csak az egyik fél kíváncsi, és van, amikor olyan mohón tépik mindketten azt a leplet, mintha nem jönne el a másnap. Ők ketten, ezen a délutánon kölcsönös kíváncsisággal emelik meg az egymás portréit fedő lepleket, illő módon és tisztelettel. Ám van, amikor ez a takaró váratlan sebességgel csusszan arrébb az érintéstől, mintha saját célokkal rendelkezne. És ilyenkor az ember -vagy elf- vagy kapálózva nyúl utána, hogy megtartsa azt, vagy hagyja, hogy úgy hulljon a földre a lepel, mint a meztelen vállról lesikló köntös.
Alenia bizonyára látja rajta, hogy most küzdenie kéne a beszéddel, mert inkább ő szólal meg. Neki persze nem kell keresnie a szavakat, sem a módot, hogy hogyan fűzze őket. Ez csodálattal és a lány iránti tisztelettel tölti el, ugyanakkor rútul belé mar a felismerés, hogy mivel pedig saját magából hiányzik ez a képesség, a lány talán nem is sokáig fogja érdekesnek tartani őt. Ezt a gondolatot végül Alenia hangja űzi el, és ő szívesen hallgatja ezt a hangot.
Még mindig maga elé néz, ahogy a lány Eeyr-ről kezd beszélni és a gondolatot amit átad, valóban megnyugtatónak érzi. Igaz, nem érti az egészet pontosan, hiszen soha senki sem beszélt neki Eeyr tanairól, de amennyi fogalma van róla, az segít valamennyit. Csak akkor pislant Aleniá-ra, amikor annak szavai hirtelen valami egészen más irányba kanyarodnak. Nem kell az elcsukló hangot hallania ahhoz, hogy tudja, hogy most olyan területre lesz kalauzolva, ahová a lány talán még senkit sem engedett be. Meglepi ez a hirtelen bizalom, de élni szeretne vele és felérni hozzá. A légvételnyi szünet után érkező első mondat szinte kupán vágja. Alenia hangja, ez a kedves, selymes hang, olyan gondolatokat és érzéseket oszt meg vele, amik keserűséggel és fájdalommal telik. Szinte levegőt sem mer venni, ahogy rá figyel. Az epifániáról és az utána következő tapasztalásokról szóló történetet hallgatja, a szavak továbbra is szépen gördülnek a lány ajkairól, de megérzi a mögöttük rejlő fájdalmat, érzi, hogy mennyire nem lehetett könnyű Alenia-nak felállni onnan, ahová került. Ismét összeszorul a torka, oly módon, ahogy akkor szokott, mikor valaki számunkra kedves személy fájdalmáról hallunk. A szavak nyomán kezdi megérteni Alenia-t; még nem teljesen, ahhoz idő kell, és további szavak. De már legalább tudja, hogy mi a lány mozgatórugója, és ezt a tudást nagyra értékeli, sokkal nagyobbra, mintha csak elcsicseregtek volna egymással kedvesen, vidám témákról, felületesen. Kicsit úgy érzi, hogy nem hatokat, hanem talán éveket hidalt most át kettejük között a lány a belé vetett bizalmával.
Alenia könnycseppjei végiggördülnek az ő szívén is, szinte árkot ásva oda súlyukkal. Azután is érzi őket, hogy a lány letörli azokat az arcáról. Miért kell vajon mindig mosolyogni, akkor is, ha nem akar valaki?*
- Alenia.. *-sóhajt fel a nő szabadkozására. Nyelvén forgatja a szavait mint valami cukorkát, és sosem érezte még dühítőbbnek, hogy ő maga nem tud ilyen szépen beszélni. Úgy érzi, hogy bármit is mondana, az csak egy mocskos ujjlenyomat lenne a lány lelkén, amelyet az feltárt előtte.-* Köszönöm, hogy elmondtad mindezt. Ne kérj érte bocsánatot. Én.. én nem tudok ilyen szépen szólni, mint te. Amit Eeyr-ről meséltél, az is új nekem. De..
*Megint egyszerűnek és butának érzi magát, hogy neki nem megy ez annyira könnyen, és hogy arról is csak halvány fogalma van, ami a lánynak ennyire fontos.*
- De most úgy érzem, hogy ha eddig nem is ismertelek, már sokkal jobban látlak. Téged. A valód. *-kissé megint elvörösödik, iszonyúan érzi magát attól, hogy nem tudja átadni Alenia-nak a gondolatait és érzéseit. Lesüti a tekintetét.-* És tényleg köszönöm, hogy elmondtad mindezt. Mert nem az, hogy nem ismerlek, hanem én csak egy senki vagyok. Egy bugris. Te meg mégis rám bízod így magad..
*A kisujja hegyén, az ujja külső oldalán lát egy apró foltot, ami nem koszos. De fura, hogy az ilyen apró részletek is hogy feltűnnek néha.*
- És tudod, szerintem igaz lehet az, hogy ha valaki a föld színénél is mélyebben érzi magát, akkor megsúghatják neki a kiutat. De segítséget sosem adnak. Sose. Mindig egyedül kell kimászni onnan lentről, akkor is, ha az nem könnyű. És majd ha már fel tudtál állni, akkor derül ki, hogy milyen matériából faragták. A legkeményebb kő is lehet sáros. De a sarat le lehet mosni. És a legkeményebb kőben van benne a drágakő. És én.. én ezt látom benned. *-felnéz, nem tudja, hogy mit lát majd: értetlen tekintetet, vagy csak kinevetik, amiért ilyen egyszerűen tudja elmondani mindezt? Felemeli jobbját, és kisujjának azzal az apró, tiszta részével egyetlen pillanatra végigsimít a lány vállán. Lehet, hogy ilyet sem illik csinálni, lehet hogy ez most egy sértés Alenia irányába.. de ő ezzel az apró mozdulattal csak annyit szeretne, hogy a lány érezze őt maga mellett, s hogy tudja: nincsen egyedül. Ugyanannyira suta és őszinte ez a mozdulat, mint a szavai.*
A hozzászólás írója (Alaver Raanus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.15 06:39:12
1090. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 22:50:01
Üzenet elküldve: 2024-08-14 22:50:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi beszél. Hogy kiadja magából a haragot vagy mert tényleg vár valami megoldást a másiktól? Nem tudja. Ha belegondolna inkább az előbbi ugyanis igenis érzi az igényt, hogy beszéljen. De ez most kevésbé a gondolkodás és inkább a dühöngés ideje. Arra is csak fúj egyet, hogy rossz lenne a kisasszonykának.*
~Szarok bele! Kurvára rossz lóra tett ha a lányoktól akar lopni.~
*Azt, nem fogja hagyni az biztos. Aztán elkezd a félvér beszélni. A doki először csak hallgatja. Majd elkerekednek a szemei, szemmel láthatóan gyűlik benne a dolog és mikor Mai oda ér, hogy Luninari tud róla, részt vesz benne és nem kell győzködni akkor ki is szakad.*
-Meg a lónak a faszát azt! Mit képzel az a...*Dühösen a hajába túr és szívja a fogát, de nem használ.*Erről beszéltem bassza meg! Hagyja eladni a házat a feje felől ha nem vagyok ott vele! Jó, hogy nem rak láncot a nyakába és áll be követ fejteni annak a picsának! Mit képzel az magáról, hogy hülyíti a lányt? Bassza meg! Bassza meg az anyját, azt! Az kurva isten, hogy nem űzi el őket senki! Főleg az nem!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi beszél. Hogy kiadja magából a haragot vagy mert tényleg vár valami megoldást a másiktól? Nem tudja. Ha belegondolna inkább az előbbi ugyanis igenis érzi az igényt, hogy beszéljen. De ez most kevésbé a gondolkodás és inkább a dühöngés ideje. Arra is csak fúj egyet, hogy rossz lenne a kisasszonykának.*
~Szarok bele! Kurvára rossz lóra tett ha a lányoktól akar lopni.~
*Azt, nem fogja hagyni az biztos. Aztán elkezd a félvér beszélni. A doki először csak hallgatja. Majd elkerekednek a szemei, szemmel láthatóan gyűlik benne a dolog és mikor Mai oda ér, hogy Luninari tud róla, részt vesz benne és nem kell győzködni akkor ki is szakad.*
-Meg a lónak a faszát azt! Mit képzel az a...*Dühösen a hajába túr és szívja a fogát, de nem használ.*Erről beszéltem bassza meg! Hagyja eladni a házat a feje felől ha nem vagyok ott vele! Jó, hogy nem rak láncot a nyakába és áll be követ fejteni annak a picsának! Mit képzel az magáról, hogy hülyíti a lányt? Bassza meg! Bassza meg az anyját, azt! Az kurva isten, hogy nem űzi el őket senki! Főleg az nem!
1089. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 22:41:37
Üzenet elküldve: 2024-08-14 22:41:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//"Mester"munka//
*Van az ismerkedésnek egy megszokott, érdekes menete, ami arról szól, hogy a vásznakat letakarják, és szépen, fokozatosan annyit mutatnak meg belőle, amennyit szeretnének. Nem mindent, s nem egyszerre, csak azokat a részleteket, amik segítenek egymásnak elképzelni a teljes képet, de nem pont úgy, ahogy az valójában kinéz. Ha őszinték akarunk lenni önmagunkkal, akkor egy elf életöltő is kevés ahhoz, hogy teljes egészében láthassuk valakinek a képzeletbeli portréját.
Így kezdenek bele ők ketten is abba, hogy miután megvitatták az illem, a hölgyek bámulásának kérdését, meséljenek egymásnak arról a bizonyos festményről, voltaképp arról, hogy ők maguk mit látnak a képben. Jót, rosszat, szép vagy épp rút dolgokat, de mindenképp olyat, ami azzá tette őket, akik.
A történetére nem kap választ, de nem is várja el, hogy kapjon. Helyette hirtelen nagyon sebezhetőnek látja a férfit, melynek okára is hamar fény derül. Ő is elveszítette az édesanyját. Szerencsére Aleniá-val a rengeteg tanulásnak köszönhetően kevésszer fordul elő, hogy ne tudjon mit mondani, így kisegítve Alaver-t, újra ő veszi át a szót.*
- Őszinte részvétem. Osztozom a fájdalmadon, de tudok valamit, ami, ha kicsit is, de talán téged is vigasztalhat. Ők már ott vannak fent, Eeyr birodalmában. Ott jó nekik. Tudod, Eeyr csak azokat szólítja magához, akik már elvégezték a küldetésüket ezen a világon. Ezért sem… igazán értettem, hogy én miért vagyok még életben. *Kicsit elcsuklik a hangja, megakad a határozott mondatok között, és egy pár másodpercig nem is folytatja, amit mondani akar. Azon gondolkozik, hogy miért is akarja mindezt elmondani valakinek, akit nem is ismer, valakinek, aki nem ismeri őt egy kicsit sem? Biztos, hogy ilyen hirtelen akarja lerántani a leplet a vászonról? Nos, ha már belekezdett, akkor folytatja.*
- Én fel voltam készülve a halálra. Arra emlékszem csak, hogy egy végtelen úton rohantam a semmibe. Nem láttam mást, csak fényt. Egyre erősebb fényt. Akkor tudtam, hogy az istennő értem is eljött, hogy felemeljen a felhők fölé, és átkísérjen a másvilágra. *Túlvilági élményként meséli mindezt, de nagy valószínűséggel arról lehet szó, hogy a kimerültség és a sokk miatt, amit átélt, az elméje játszadozott vele, míg végül el nem ájult. Utána pedig már Eeyr papjainak oltalmában, a világ elől elbújtatva tért magához.*
- De aztán felébredtem. Életben voltam. Éltem, de nem tudtam, hogy miért. Üresnek éreztem magam. Nem volt már semmim, csak az életem. Végül eszembe jutott ez a mondat, amit most neked is mondtam. Ha Eeyr úgy döntött, hogy még élnem kell, az azt jelenti, hogy feladatom van még az életben. Sokáig nem értettem, hogy mi, de most már igen. Megmutatni azt, hogy lehetek jobb önmagamnál. Megmutatni, hogy jobb vagyok egy nemesnél, aki beleszületett a jólétbe, és csak élvezi az azzal járó előnyöket. Nem véletlenül vett el tőlem az istennő mindent. Azért tette, hogy meg tudjam becsülni, amim van, és szépen lassan adja vissza azt, amit már megérdemlek. Az életemmel kezdte. Először azt kaptam vissza tőle. Cserébe azért, hogy életem végéig őt szolgáljam, hogy azzal, ami nekem megadatik, segítsek másoknak. *Ezért fogadta be Mai-t is, de az ő történetéről nem akar mesélni, ezt meghagyja a fél-elf lánynak, ha valaha is beszélni szeretne róla Alaver-nek.*
- Tudod, mikor a tanács visszaadta nekem ezt a házat, felajánlottak egy lehetőséget. Az új negyedben egy nagyobb házat kaphattam volna, ha ezt a városnak ajándékozom. Nem fogadtam el az ajánlatot. Azért nem, mert akkor megszegtem volna az Eeyr-nek tett esküm. A rezidenciából árvaház és iskola lesz azért, hogy akiknek nincs lehetőségük arra, hogy a szüleiktől tanuljanak, és a védelmüket élvezzék, míg ők maguk nem elég erősek az élethez, azokra vigyázhassunk. Ez az értelme a második életemnek, amit kaptam… *Magában elmosolyodik, s néhány könnycsepp is legördül az arcán, amiről nem lehet eldönteni, hogy az öröm vagy a bánat könnyei-e. Egy apró mozdulattal letörli őket, majd egy új mosollyal pillant fel ismét a másikra.*
- Ne haragudj, egy kicsit elragadtattam magam. Elnézést kérek, ha túl sokat beszéltem… nem szabadna rád zúdítanom ennyi mindent, hisz… nem ismersz… *Szabadkozik. Ha tehetné, gyorsan újra letakarná a képet, de most már mindegy. Kiszabadult belőle a lelkének titka. Még most sem érti, hogy miért, de elmondta. Valakinek, akinek semmi köze hozzá, akit nem ismer. Talán pont ezért, mert hiába van előre megfestve az a portré, Alaver-nek előítéletek nélkül mesélhette el mindezt, és rá tudja bízni, hogy milyen valódi ítéletet hoz meg vele kapcsolatban.*
//"Mester"munka//
*Van az ismerkedésnek egy megszokott, érdekes menete, ami arról szól, hogy a vásznakat letakarják, és szépen, fokozatosan annyit mutatnak meg belőle, amennyit szeretnének. Nem mindent, s nem egyszerre, csak azokat a részleteket, amik segítenek egymásnak elképzelni a teljes képet, de nem pont úgy, ahogy az valójában kinéz. Ha őszinték akarunk lenni önmagunkkal, akkor egy elf életöltő is kevés ahhoz, hogy teljes egészében láthassuk valakinek a képzeletbeli portréját.
Így kezdenek bele ők ketten is abba, hogy miután megvitatták az illem, a hölgyek bámulásának kérdését, meséljenek egymásnak arról a bizonyos festményről, voltaképp arról, hogy ők maguk mit látnak a képben. Jót, rosszat, szép vagy épp rút dolgokat, de mindenképp olyat, ami azzá tette őket, akik.
A történetére nem kap választ, de nem is várja el, hogy kapjon. Helyette hirtelen nagyon sebezhetőnek látja a férfit, melynek okára is hamar fény derül. Ő is elveszítette az édesanyját. Szerencsére Aleniá-val a rengeteg tanulásnak köszönhetően kevésszer fordul elő, hogy ne tudjon mit mondani, így kisegítve Alaver-t, újra ő veszi át a szót.*
- Őszinte részvétem. Osztozom a fájdalmadon, de tudok valamit, ami, ha kicsit is, de talán téged is vigasztalhat. Ők már ott vannak fent, Eeyr birodalmában. Ott jó nekik. Tudod, Eeyr csak azokat szólítja magához, akik már elvégezték a küldetésüket ezen a világon. Ezért sem… igazán értettem, hogy én miért vagyok még életben. *Kicsit elcsuklik a hangja, megakad a határozott mondatok között, és egy pár másodpercig nem is folytatja, amit mondani akar. Azon gondolkozik, hogy miért is akarja mindezt elmondani valakinek, akit nem is ismer, valakinek, aki nem ismeri őt egy kicsit sem? Biztos, hogy ilyen hirtelen akarja lerántani a leplet a vászonról? Nos, ha már belekezdett, akkor folytatja.*
- Én fel voltam készülve a halálra. Arra emlékszem csak, hogy egy végtelen úton rohantam a semmibe. Nem láttam mást, csak fényt. Egyre erősebb fényt. Akkor tudtam, hogy az istennő értem is eljött, hogy felemeljen a felhők fölé, és átkísérjen a másvilágra. *Túlvilági élményként meséli mindezt, de nagy valószínűséggel arról lehet szó, hogy a kimerültség és a sokk miatt, amit átélt, az elméje játszadozott vele, míg végül el nem ájult. Utána pedig már Eeyr papjainak oltalmában, a világ elől elbújtatva tért magához.*
- De aztán felébredtem. Életben voltam. Éltem, de nem tudtam, hogy miért. Üresnek éreztem magam. Nem volt már semmim, csak az életem. Végül eszembe jutott ez a mondat, amit most neked is mondtam. Ha Eeyr úgy döntött, hogy még élnem kell, az azt jelenti, hogy feladatom van még az életben. Sokáig nem értettem, hogy mi, de most már igen. Megmutatni azt, hogy lehetek jobb önmagamnál. Megmutatni, hogy jobb vagyok egy nemesnél, aki beleszületett a jólétbe, és csak élvezi az azzal járó előnyöket. Nem véletlenül vett el tőlem az istennő mindent. Azért tette, hogy meg tudjam becsülni, amim van, és szépen lassan adja vissza azt, amit már megérdemlek. Az életemmel kezdte. Először azt kaptam vissza tőle. Cserébe azért, hogy életem végéig őt szolgáljam, hogy azzal, ami nekem megadatik, segítsek másoknak. *Ezért fogadta be Mai-t is, de az ő történetéről nem akar mesélni, ezt meghagyja a fél-elf lánynak, ha valaha is beszélni szeretne róla Alaver-nek.*
- Tudod, mikor a tanács visszaadta nekem ezt a házat, felajánlottak egy lehetőséget. Az új negyedben egy nagyobb házat kaphattam volna, ha ezt a városnak ajándékozom. Nem fogadtam el az ajánlatot. Azért nem, mert akkor megszegtem volna az Eeyr-nek tett esküm. A rezidenciából árvaház és iskola lesz azért, hogy akiknek nincs lehetőségük arra, hogy a szüleiktől tanuljanak, és a védelmüket élvezzék, míg ők maguk nem elég erősek az élethez, azokra vigyázhassunk. Ez az értelme a második életemnek, amit kaptam… *Magában elmosolyodik, s néhány könnycsepp is legördül az arcán, amiről nem lehet eldönteni, hogy az öröm vagy a bánat könnyei-e. Egy apró mozdulattal letörli őket, majd egy új mosollyal pillant fel ismét a másikra.*
- Ne haragudj, egy kicsit elragadtattam magam. Elnézést kérek, ha túl sokat beszéltem… nem szabadna rád zúdítanom ennyi mindent, hisz… nem ismersz… *Szabadkozik. Ha tehetné, gyorsan újra letakarná a képet, de most már mindegy. Kiszabadult belőle a lelkének titka. Még most sem érti, hogy miért, de elmondta. Valakinek, akinek semmi köze hozzá, akit nem ismer. Talán pont ezért, mert hiába van előre megfestve az a portré, Alaver-nek előítéletek nélkül mesélhette el mindezt, és rá tudja bízni, hogy milyen valódi ítéletet hoz meg vele kapcsolatban.*
1088. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 22:13:59
Üzenet elküldve: 2024-08-14 22:13:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Próbálja összeilleszteni a képet még mindig. Egyre több információ, egyre több élesedő darab. Figyelmesen hallgat, ő még nem issza meg azt az italt, de amikor látja, hogy milyen hévvel ürült ki a pohara az elfnek, tölt bele még.
A kékek a vonásokat figyelik, annyira, hogy a sajátjára el is felejt ügyelni. Néhol elgondolkodik, néhol elképed. Az elmeséltekből kevés az, amit Nia elmondott neki, de nincsenek is olyan kapcsolatban, hogy mindent tudjon róla. A testvérét keresné még most is... Tudja, hogy létezik, vagy létezett, még a szobája is megvan ott fönt az emeleten. Még. Egy név sejlik fel viszont, ami nem hagyja nyugodni, de nem vág közbe. Hadd dühöngje ki magát, hadd meséljen, nem Mai lesz az, aki ebben akadályozza és kifejezetten érdekli is. Amikor már másodjára hallja Luni nevét, akkor nyúl el a saját poharáért is issza meg ő is, majd elmereng, de még mindig az elfet nézve.*
- Talán felületesebben, de Alenia sem mesélte másként a történted elejét. Nem tudom, hogyan került elő ugyan. A testvére még mindig eltűntként van számon tartva. Neki sem lehet egyszerű. *Bár most ez kevésbé mozgatja, túl sok mindent hallott és a gyomra összeszorul minden szótól, amit a nemességről vél kihallani. Pontosan ezt akarta hátra hagyni. Mert mindig minden róluk szól, ki pedig nem érdemelte egy sem. Talán könnyű úgy ezen gondolkodni, hogy nem szenvedett szükséget soha, de félvérként nem volt teljes értékű így sem és nem is tudja magáénak érezni. Most sem a pompában ül. Talán vannak szép ruhái, de a szállása mégis egy egyszerű dolgozóé.*
- De... ha jól értem a lányok között, akik neked olyan fontosak, köztük van Luninari is. Én... *Fogja a kezébe a poharat, de csak pótcselekvésként forgatja a kezében.* - Én ismerem őt. Sok időt tölt itt és neki éppúgy a szívügyei az árvák. Nagyon sokat vigyáz a gyerekekre és velem is olyan kedves, mint ahogyan azt állítod is róla. Szóval... ő erről az egészről tud. És részt vesz benne. Nem is kell győzködni, ő csak egyszerűen... jó. *Néz ki most ő az ablakon, ahogy eszébe jut a beszélgetésük. Ritka olyannal diskurálni, aki megértő és mindenben a jót keresi. Mai nem egészen ilyen, de még ő is elhalmozta a gondoskodó tanácsaival a lányt és biztosította, hogy fordulhat hozzá bármikor. És nem hazudott.* - A másik lányról még nem hallottam. És azt sem értem, hogy miért nincsenek itt akkor azok mind, akinek odaígérték ezt a helyet. El senki nem űzhette őket... Nia meg főleg nem. Ő sem régen került elő, a legjobb tudomásom szerint.
*Keresi a zöldeket, de nem ugyanaz van már bennük. Bántja. De sokat beszélt és van, hogy ez is éppen elég. Legalább megismer belőle valamit. És arról is, ami itt zajlik körülötte, csak mit sem tud róla.*
*Próbálja összeilleszteni a képet még mindig. Egyre több információ, egyre több élesedő darab. Figyelmesen hallgat, ő még nem issza meg azt az italt, de amikor látja, hogy milyen hévvel ürült ki a pohara az elfnek, tölt bele még.
A kékek a vonásokat figyelik, annyira, hogy a sajátjára el is felejt ügyelni. Néhol elgondolkodik, néhol elképed. Az elmeséltekből kevés az, amit Nia elmondott neki, de nincsenek is olyan kapcsolatban, hogy mindent tudjon róla. A testvérét keresné még most is... Tudja, hogy létezik, vagy létezett, még a szobája is megvan ott fönt az emeleten. Még. Egy név sejlik fel viszont, ami nem hagyja nyugodni, de nem vág közbe. Hadd dühöngje ki magát, hadd meséljen, nem Mai lesz az, aki ebben akadályozza és kifejezetten érdekli is. Amikor már másodjára hallja Luni nevét, akkor nyúl el a saját poharáért is issza meg ő is, majd elmereng, de még mindig az elfet nézve.*
- Talán felületesebben, de Alenia sem mesélte másként a történted elejét. Nem tudom, hogyan került elő ugyan. A testvére még mindig eltűntként van számon tartva. Neki sem lehet egyszerű. *Bár most ez kevésbé mozgatja, túl sok mindent hallott és a gyomra összeszorul minden szótól, amit a nemességről vél kihallani. Pontosan ezt akarta hátra hagyni. Mert mindig minden róluk szól, ki pedig nem érdemelte egy sem. Talán könnyű úgy ezen gondolkodni, hogy nem szenvedett szükséget soha, de félvérként nem volt teljes értékű így sem és nem is tudja magáénak érezni. Most sem a pompában ül. Talán vannak szép ruhái, de a szállása mégis egy egyszerű dolgozóé.*
- De... ha jól értem a lányok között, akik neked olyan fontosak, köztük van Luninari is. Én... *Fogja a kezébe a poharat, de csak pótcselekvésként forgatja a kezében.* - Én ismerem őt. Sok időt tölt itt és neki éppúgy a szívügyei az árvák. Nagyon sokat vigyáz a gyerekekre és velem is olyan kedves, mint ahogyan azt állítod is róla. Szóval... ő erről az egészről tud. És részt vesz benne. Nem is kell győzködni, ő csak egyszerűen... jó. *Néz ki most ő az ablakon, ahogy eszébe jut a beszélgetésük. Ritka olyannal diskurálni, aki megértő és mindenben a jót keresi. Mai nem egészen ilyen, de még ő is elhalmozta a gondoskodó tanácsaival a lányt és biztosította, hogy fordulhat hozzá bármikor. És nem hazudott.* - A másik lányról még nem hallottam. És azt sem értem, hogy miért nincsenek itt akkor azok mind, akinek odaígérték ezt a helyet. El senki nem űzhette őket... Nia meg főleg nem. Ő sem régen került elő, a legjobb tudomásom szerint.
*Keresi a zöldeket, de nem ugyanaz van már bennük. Bántja. De sokat beszélt és van, hogy ez is éppen elég. Legalább megismer belőle valamit. És arról is, ami itt zajlik körülötte, csak mit sem tud róla.*
1087. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 21:29:35
Üzenet elküldve: 2024-08-14 21:29:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A tanács. Pokolba a tanáccsal! Mocskos kutyák azok is. A legtöbb tengeri haramia megélhetésből választotta, azt az életet. Akik kinevelték az elfet azok nem kizárólag. Hittek benne, hogy a világ kényszerítette őket erre a sorsra és hogy nem a törvényt hanem ezt az igazságtalan rendszert játsszák ők ki. Amire itt a tökéletes példa. Kötél és tűz. Még több kötél és tűz és talán ha elég vér folyt és annyi halálsikoly hangzott el aminek az emléke sose tompul már el akkor végre megtanulják a helyüket azok a kutyák! Nem a lányra dühös az elf. Nem vele akar kiabálni, de nem bírja magában tartani ezt. Lehet egy pálinka nem ártana. Dühösen mered ki az ablakon és hallgatja ahogy a félvér előveszi az üveget és kitölti a szeszt. Akkor fordulnak a másik felé a zöldek mikor az hozzálépve végigsimít a karján. Nem a kékeknek szól az elf dühe hanem annak, hogy ártanak az övéinek. Az értelmes és nyugodt beszéd hat a volt kalózra. Bólint és leül a felkínált székre. Viszont mielőtt belekezdene kézbe veszi a poharat és mint a vizet úgy húzza le a tartalmát. Sóhajt egy nagyot és belekezd.*
-A lázadás napján futottam össze Aleimord-al és a pereputtyával. Találkoztunk már korábban is, de felületesen ismertük egymást. Viszont valami csoda folytán mikor a húga keze épp el volt fertőződve és a fajtáját az összes őket segítőkkel együtt épp meglincselték a nyílt utcán akkor én hatalmas cimborája lettem. A többiek menekültek a városból, de őt és Aleniát a rendelőmig vezettem. A lányt elrabolták, megkínozták, hiányzott egy ujja amit egy pap úgy látott el, hogy mondott érte pár imát. Tudod az nem fertőtleníti a sebet. A lányon elhatalmasodott a sebláz, mire a műtőmbe értünk már rázták a rohamok és nem kellett sok, hogy a szíve megálljon. A többit sejtheted. Adtam volna nekik szállást, de a húg eszét vesztve kiszaladt a tömegbe és nem találtuk meg. Aleimord-ot is megviselték a történtek és el akarta hagyni a várost. Nem hagytam magára. Velem meg egy ránk akaszkodott piócával, aki ha nem visszük magunkkal akkor ellenünk hergeli a tömeget elmentünk valami vidéki rokonokhoz, Drameiloten-hez és a húgához. Út közben találkoztunk Laurentitia-val és Luninari-val. Egyik a családot szolgálta, másik meg valami távoli rokon. Velük mentünk el a vidéki rokonokhoz, akik befogadtak minket. Másnap reggelre a zavart elméjű Aleimord eltűnt. Egy üzenetet hagyott, hogy visszament a városba. A lányok többszöri kérésem ellenére, de utána mentek. Nem a kötelesség, nem az anyagi érdekek még csak a szimpátia sem hajtotta őket hanem mert féltették az életét. Nem akarták, hogy baja essen. Ők ilyenek. Ezek után egy ideig Drameiloten-nél dolgoztam, de sajnálta a pénzt a munkámért és annyira bízott bennem, hogy zárta az ajtókat előlem. Mikor a járvány kitört akkor találkoztam növénygyűjtés közben egy lánnyal, aki mikor hallotta, hogy orvos vagyok akkor a segítségemet kérte. Elmondta, hogy egy a várostól fél napi járóföldre lévő kúriában élnek egyedül néhányan és az egyikük beteg. Mikor Luninari és Laurentitia nevét hallottam akkor elmentem. Csak megfázott egy lány. De még aznap jött egy terhes nő is, aki szült úgyhogy elhúzódott a látogatásom és előbb csak aznapra, majd véglegesen a ligetbe költöztem mert láttam, hogy kellek oda. Nincs egy férfi a háznál és azok a nők... Mikor felbukkant akkor visszafogadták a teljesen zavarodottá vált Aleimord-ot, akinek dührohamai is voltak. Egy józan pillanatában hálából nekik ajándékozta a házat. Ők tényleg mindenkinek segítenek és nem várnak hálát. Saját magukat el is hanyagolnák a nagy segítségnyújtás közben. Luninari is. Félvér mint te és az erdőből keveredett a városi rokonokhoz. Tiszta szívből a barátjának hitte Alenia-t, akit csak szórakoztatott, hogy öltöztetgetheti, azt a tudatlan kis parasztlányt erre tessék! Első dolga visszajönni és elvenni, azt a házat amit a bátyja rájuk hagyott és rajtuk feltaposni magát oda ahol volt. Ha akkor mikor visszajönnek a városba megölik őket vagy rosszabb az se érdekelné, azt a picsát! A pór csak járulékos veszteség. A fő, hogy az ő segge alatt legyen valami. A faszt azt! Nem fogom hagyni, hogy kihasználják őket. Ha beledöglök se!
*Csillognak azok a zöldek, de másképp mint korábban csillogtak a kékszeműre.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A tanács. Pokolba a tanáccsal! Mocskos kutyák azok is. A legtöbb tengeri haramia megélhetésből választotta, azt az életet. Akik kinevelték az elfet azok nem kizárólag. Hittek benne, hogy a világ kényszerítette őket erre a sorsra és hogy nem a törvényt hanem ezt az igazságtalan rendszert játsszák ők ki. Amire itt a tökéletes példa. Kötél és tűz. Még több kötél és tűz és talán ha elég vér folyt és annyi halálsikoly hangzott el aminek az emléke sose tompul már el akkor végre megtanulják a helyüket azok a kutyák! Nem a lányra dühös az elf. Nem vele akar kiabálni, de nem bírja magában tartani ezt. Lehet egy pálinka nem ártana. Dühösen mered ki az ablakon és hallgatja ahogy a félvér előveszi az üveget és kitölti a szeszt. Akkor fordulnak a másik felé a zöldek mikor az hozzálépve végigsimít a karján. Nem a kékeknek szól az elf dühe hanem annak, hogy ártanak az övéinek. Az értelmes és nyugodt beszéd hat a volt kalózra. Bólint és leül a felkínált székre. Viszont mielőtt belekezdene kézbe veszi a poharat és mint a vizet úgy húzza le a tartalmát. Sóhajt egy nagyot és belekezd.*
-A lázadás napján futottam össze Aleimord-al és a pereputtyával. Találkoztunk már korábban is, de felületesen ismertük egymást. Viszont valami csoda folytán mikor a húga keze épp el volt fertőződve és a fajtáját az összes őket segítőkkel együtt épp meglincselték a nyílt utcán akkor én hatalmas cimborája lettem. A többiek menekültek a városból, de őt és Aleniát a rendelőmig vezettem. A lányt elrabolták, megkínozták, hiányzott egy ujja amit egy pap úgy látott el, hogy mondott érte pár imát. Tudod az nem fertőtleníti a sebet. A lányon elhatalmasodott a sebláz, mire a műtőmbe értünk már rázták a rohamok és nem kellett sok, hogy a szíve megálljon. A többit sejtheted. Adtam volna nekik szállást, de a húg eszét vesztve kiszaladt a tömegbe és nem találtuk meg. Aleimord-ot is megviselték a történtek és el akarta hagyni a várost. Nem hagytam magára. Velem meg egy ránk akaszkodott piócával, aki ha nem visszük magunkkal akkor ellenünk hergeli a tömeget elmentünk valami vidéki rokonokhoz, Drameiloten-hez és a húgához. Út közben találkoztunk Laurentitia-val és Luninari-val. Egyik a családot szolgálta, másik meg valami távoli rokon. Velük mentünk el a vidéki rokonokhoz, akik befogadtak minket. Másnap reggelre a zavart elméjű Aleimord eltűnt. Egy üzenetet hagyott, hogy visszament a városba. A lányok többszöri kérésem ellenére, de utána mentek. Nem a kötelesség, nem az anyagi érdekek még csak a szimpátia sem hajtotta őket hanem mert féltették az életét. Nem akarták, hogy baja essen. Ők ilyenek. Ezek után egy ideig Drameiloten-nél dolgoztam, de sajnálta a pénzt a munkámért és annyira bízott bennem, hogy zárta az ajtókat előlem. Mikor a járvány kitört akkor találkoztam növénygyűjtés közben egy lánnyal, aki mikor hallotta, hogy orvos vagyok akkor a segítségemet kérte. Elmondta, hogy egy a várostól fél napi járóföldre lévő kúriában élnek egyedül néhányan és az egyikük beteg. Mikor Luninari és Laurentitia nevét hallottam akkor elmentem. Csak megfázott egy lány. De még aznap jött egy terhes nő is, aki szült úgyhogy elhúzódott a látogatásom és előbb csak aznapra, majd véglegesen a ligetbe költöztem mert láttam, hogy kellek oda. Nincs egy férfi a háznál és azok a nők... Mikor felbukkant akkor visszafogadták a teljesen zavarodottá vált Aleimord-ot, akinek dührohamai is voltak. Egy józan pillanatában hálából nekik ajándékozta a házat. Ők tényleg mindenkinek segítenek és nem várnak hálát. Saját magukat el is hanyagolnák a nagy segítségnyújtás közben. Luninari is. Félvér mint te és az erdőből keveredett a városi rokonokhoz. Tiszta szívből a barátjának hitte Alenia-t, akit csak szórakoztatott, hogy öltöztetgetheti, azt a tudatlan kis parasztlányt erre tessék! Első dolga visszajönni és elvenni, azt a házat amit a bátyja rájuk hagyott és rajtuk feltaposni magát oda ahol volt. Ha akkor mikor visszajönnek a városba megölik őket vagy rosszabb az se érdekelné, azt a picsát! A pór csak járulékos veszteség. A fő, hogy az ő segge alatt legyen valami. A faszt azt! Nem fogom hagyni, hogy kihasználják őket. Ha beledöglök se!
*Csillognak azok a zöldek, de másképp mint korábban csillogtak a kékszeműre.*
1086. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 20:30:02
Üzenet elküldve: 2024-08-14 20:30:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Túl sok része hiányzik a szétszabdalt képnek, túl keveset tud, így nehéz összeillesztenie a foszlányokat. Az viszont teljesen tiszta, hogy az elf feldúlt és hogy minél többet mond, annál jobban fokozódik. Mit sem tud az itteni viszonyokról, a lázadásról is csak annyit, amennyit elárultak róla.*
- Igen.
*Mondja, mert ettől sokkal több ismerete nincs. Kezdi idegesíteni a tény. Csak azt képes elmondani, amit ismer, s már meg is bánta, de sosem fog tisztázódni a kép, ha ezen nem lesznek úrrá.
A felemelt hangra kissé összerezzen, nem ijed meg, viszont ezt az élt még nem hallotta tőle. Nem ismeri a szőkét, nemhogy a helyzetet. Mégis itt van a szobájában és arról fecseg a férfinek, amiről tudnia sem kéne, mert nem a nő dolga. Hallgat egy darabig. Azt a tüzet nem szítaná tovább, ha egy mód van rá.
A másik mégis kérne valami erősebbet. Ami azt illeti, ez a legjobb ötlet, mert valamivel tompítani kell a kacifántos gondolatokat. És a helyére tenni sem ártana.
Előveszi hát a szekrényéből azt a pálinkát, amit még meg sem bontott. És még érte aggódnak. Az meg itt áll érintetlenül. Kinyitja hát és két kisebb pohárba tölt belőle, nem szól egyelőre semmit. Az indulatoknak el kell simulniuk, de nincsenek illúziói, hogy ez ennyi idő alatt fog megtörténni. Nem adja a másik kezébe, az asztallapon hagyja, inkább felé lép végül, már nem tétovázik.
Nem volt jó Aleniá-ról azt hallani amit, megvédené, de még nincs itt az ideje. Finoman érinti a másik karját, végigsimítva rajta, de nélkülözve minden kacérságot. Ez most nem arról szól. *
- Elmeséled, hogy kik ezek a lányok? *Mutat a székre, hogy üljenek az asztalhoz inkább. Bár ő elálldogálna bármeddig, mégis kényelmesebb és talán nyugodalmasabb úgy beszélni erről.* - Talán... jutunk valamire, ha megértem ezt az egészet.
*Túl sok része hiányzik a szétszabdalt képnek, túl keveset tud, így nehéz összeillesztenie a foszlányokat. Az viszont teljesen tiszta, hogy az elf feldúlt és hogy minél többet mond, annál jobban fokozódik. Mit sem tud az itteni viszonyokról, a lázadásról is csak annyit, amennyit elárultak róla.*
- Igen.
*Mondja, mert ettől sokkal több ismerete nincs. Kezdi idegesíteni a tény. Csak azt képes elmondani, amit ismer, s már meg is bánta, de sosem fog tisztázódni a kép, ha ezen nem lesznek úrrá.
A felemelt hangra kissé összerezzen, nem ijed meg, viszont ezt az élt még nem hallotta tőle. Nem ismeri a szőkét, nemhogy a helyzetet. Mégis itt van a szobájában és arról fecseg a férfinek, amiről tudnia sem kéne, mert nem a nő dolga. Hallgat egy darabig. Azt a tüzet nem szítaná tovább, ha egy mód van rá.
A másik mégis kérne valami erősebbet. Ami azt illeti, ez a legjobb ötlet, mert valamivel tompítani kell a kacifántos gondolatokat. És a helyére tenni sem ártana.
Előveszi hát a szekrényéből azt a pálinkát, amit még meg sem bontott. És még érte aggódnak. Az meg itt áll érintetlenül. Kinyitja hát és két kisebb pohárba tölt belőle, nem szól egyelőre semmit. Az indulatoknak el kell simulniuk, de nincsenek illúziói, hogy ez ennyi idő alatt fog megtörténni. Nem adja a másik kezébe, az asztallapon hagyja, inkább felé lép végül, már nem tétovázik.
Nem volt jó Aleniá-ról azt hallani amit, megvédené, de még nincs itt az ideje. Finoman érinti a másik karját, végigsimítva rajta, de nélkülözve minden kacérságot. Ez most nem arról szól. *
- Elmeséled, hogy kik ezek a lányok? *Mutat a székre, hogy üljenek az asztalhoz inkább. Bár ő elálldogálna bármeddig, mégis kényelmesebb és talán nyugodalmasabb úgy beszélni erről.* - Talán... jutunk valamire, ha megértem ezt az egészet.
1085. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 19:48:40
Üzenet elküldve: 2024-08-14 19:48:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szótlanul lépked a másik mögött. Inkább nem mond semmit, de ránézve talán jobb is. Dúlnak benne az indulatok. Mikor négy fal közé kerülnek akkor se mond semmit. Végignéz a szoba berendezésén és mivel nem kínálják hellyel állva marad. A vízre a fejét rázza. Erősebb?*
-Most nem.
*Senkinek se lenne jó ha a férfi elvesztené a kontrollt. Amire még mindig meg van az esély nem is kicsi. Tovább nem húzza a másik az időt és egyből belekezd a történetbe. Ezt jól teszi. Alenia él. Más esetben a doki nyitna egy italt és koccintana mert élete műtéte volt az amit a lázadás során sebtében végzett el a lányon, de lehet visszaüt a dolog. Sőt, biztos is.*
-A tanácstól?
*Kérdez vissza és ebben a pillanatban válik nem a legbiztonságosabbá tanácstagnak lenni. Tudta jól az elf, hogy nem fog sokáig tartani, hogy az új vezetőségnek ne szálljon a fejébe a hatalom, de ez gyorsabb volt mint hitte. Disznóság. Valami disznóság van itt és a lányok az áldozatok.*
-Nem érdekel kik laktak itt! Ez a ház a lányoké és kurvára nem fogom hagyni, hogy egy elkényeztetett, hálátlan, kis picsa kisemmizze őket mert végigszopta magát az új vezetésen!*Ezzel elszakadt a cérna. Sikerült a hangját is kissé felemelnie és szinte remeg az idegtől. Az ujjai szinte elfehéredtek úgy szorítja ökölbe a kezét. A fejét inkább az ablak irányába fordítva halkabban szólal meg.*
-Lehet mégis jó lenne valami erősebb.
A hozzászólás írója (Intath Aldeis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.14 19:49:35
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szótlanul lépked a másik mögött. Inkább nem mond semmit, de ránézve talán jobb is. Dúlnak benne az indulatok. Mikor négy fal közé kerülnek akkor se mond semmit. Végignéz a szoba berendezésén és mivel nem kínálják hellyel állva marad. A vízre a fejét rázza. Erősebb?*
-Most nem.
*Senkinek se lenne jó ha a férfi elvesztené a kontrollt. Amire még mindig meg van az esély nem is kicsi. Tovább nem húzza a másik az időt és egyből belekezd a történetbe. Ezt jól teszi. Alenia él. Más esetben a doki nyitna egy italt és koccintana mert élete műtéte volt az amit a lázadás során sebtében végzett el a lányon, de lehet visszaüt a dolog. Sőt, biztos is.*
-A tanácstól?
*Kérdez vissza és ebben a pillanatban válik nem a legbiztonságosabbá tanácstagnak lenni. Tudta jól az elf, hogy nem fog sokáig tartani, hogy az új vezetőségnek ne szálljon a fejébe a hatalom, de ez gyorsabb volt mint hitte. Disznóság. Valami disznóság van itt és a lányok az áldozatok.*
-Nem érdekel kik laktak itt! Ez a ház a lányoké és kurvára nem fogom hagyni, hogy egy elkényeztetett, hálátlan, kis picsa kisemmizze őket mert végigszopta magát az új vezetésen!*Ezzel elszakadt a cérna. Sikerült a hangját is kissé felemelnie és szinte remeg az idegtől. Az ujjai szinte elfehéredtek úgy szorítja ökölbe a kezét. A fejét inkább az ablak irányába fordítva halkabban szólal meg.*
-Lehet mégis jó lenne valami erősebb.
A hozzászólás írója (Intath Aldeis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.14 19:49:35
1084. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 19:22:46
Üzenet elküldve: 2024-08-14 19:22:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Szótlan vonul végig az egész előcsarnokon, csak a cipők kopogása az, ami olyan idegesítően töri meg a csendet. Még gyerekzsivaj sincs. Sosem érezte még ilyen kihaltnak a rezidenciát, de valószínű ez csak benne cseng így le, ahogy hirtelen megváltozott körülötte az a jó érzés, hogy a közelében van a másik. Nem is néz rá inkább a rövid úton, amíg befordulnak végre a szobája felé vezető folyosóra, hogy aztán egy elfojtott sóhajjal benyisson az egyszerű kis lakrészbe, ahol jelenleg álomra hajtja a fejét. Azt hitte, hogy a küszöböt sem tudják majd átlépni úgy, hogy ne essenek rögtön egymásnak, most pedig kissé szomorkásra változott kékekkel néz, ahogy végigméri az elfet. Az asztalon lévő vizeskancsóra fordul a tekintete, bár már most érzi, hogy ettől erősebbre van szükség, azért az udvariasság megszólal belőle, vagy inkább a terelés, hogy felkészüljön arra, ami következik. Mert nem sejt jót. Neki pedig köze nincs az egészhez. *
- Vizet? *Lép tovább az asztalhoz, majd csak kiszökik az a sóhaj.* - Van erősebb is. *Fordul meg ismét, majd nem sokat várva a válaszra kezd bele, abba a semmiségbe, amit ő tud.*
- Nem sokat tudok igazából. *Hangja visszafogottabb és magára sem akarja erőltetni azt a fene nagy magabiztosságot. Sok minden forog a fejében, még az is, hogy itt ő van átverve, ha ez a hely nem is lehet Aleniá-é. Akkor viszont minden álmának annyi. *
- Viszont Alenia él. Úgy, ahogy mondod, azzal a sebesüléssel.
*Valahogy nem jön a szájára szó, hogy hiányzó karral. Úgyis tudja a másik, hogy mire gondol.*
- És övé a tulajdonjog, mert megkapta a tanácstól, vagyis... azt kapta meg, hogy kap egy újat az épülő negyedben, ezt pedig át lehet alakítani.
*A zöldekben keres valamit, bármit. Lépne felé, de nem teszi. Ritkán fordul elő, hogy ne tudjon mit kezdeni helyzettel, de ebben igazán rosszul érzi magát. Mintha elvették volna tőle. *
- Ha el is lett ajándékozva, itt csak Alenia és a gyerekek laktak, amikor idejöttem, meg még egy lány... *Aki nem is igazán él itt, de mindegy is az most.*
*Szótlan vonul végig az egész előcsarnokon, csak a cipők kopogása az, ami olyan idegesítően töri meg a csendet. Még gyerekzsivaj sincs. Sosem érezte még ilyen kihaltnak a rezidenciát, de valószínű ez csak benne cseng így le, ahogy hirtelen megváltozott körülötte az a jó érzés, hogy a közelében van a másik. Nem is néz rá inkább a rövid úton, amíg befordulnak végre a szobája felé vezető folyosóra, hogy aztán egy elfojtott sóhajjal benyisson az egyszerű kis lakrészbe, ahol jelenleg álomra hajtja a fejét. Azt hitte, hogy a küszöböt sem tudják majd átlépni úgy, hogy ne essenek rögtön egymásnak, most pedig kissé szomorkásra változott kékekkel néz, ahogy végigméri az elfet. Az asztalon lévő vizeskancsóra fordul a tekintete, bár már most érzi, hogy ettől erősebbre van szükség, azért az udvariasság megszólal belőle, vagy inkább a terelés, hogy felkészüljön arra, ami következik. Mert nem sejt jót. Neki pedig köze nincs az egészhez. *
- Vizet? *Lép tovább az asztalhoz, majd csak kiszökik az a sóhaj.* - Van erősebb is. *Fordul meg ismét, majd nem sokat várva a válaszra kezd bele, abba a semmiségbe, amit ő tud.*
- Nem sokat tudok igazából. *Hangja visszafogottabb és magára sem akarja erőltetni azt a fene nagy magabiztosságot. Sok minden forog a fejében, még az is, hogy itt ő van átverve, ha ez a hely nem is lehet Aleniá-é. Akkor viszont minden álmának annyi. *
- Viszont Alenia él. Úgy, ahogy mondod, azzal a sebesüléssel.
*Valahogy nem jön a szájára szó, hogy hiányzó karral. Úgyis tudja a másik, hogy mire gondol.*
- És övé a tulajdonjog, mert megkapta a tanácstól, vagyis... azt kapta meg, hogy kap egy újat az épülő negyedben, ezt pedig át lehet alakítani.
*A zöldekben keres valamit, bármit. Lépne felé, de nem teszi. Ritkán fordul elő, hogy ne tudjon mit kezdeni helyzettel, de ebben igazán rosszul érzi magát. Mintha elvették volna tőle. *
- Ha el is lett ajándékozva, itt csak Alenia és a gyerekek laktak, amikor idejöttem, meg még egy lány... *Aki nem is igazán él itt, de mindegy is az most.*
1083. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 18:58:01
Üzenet elküldve: 2024-08-14 18:58:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A férfi dühös. Kevés dolog van ami olyan mélységesen fel tudja borítani a lelki békéjét, mint mikor a magát felsőbbrendűnek tartó nemesi réteg kihasználja az átlagembert, de mikor olyanokról van szó akikkel ő törődik az mindent felülír. Az egyetlen ami miatt visszafogja magát az-az, hogy a félvérrel áll szemben. Annak szavaira bólint és követi a lányt be a házba, de szinte undorral tekint végig az egész helyen. Igaz, hogy nyoma sincs annak a pompának, ami egykor itt volt, de a felhozott téma miatt szinte látja maga előtt ahogy a selyemruhás, kifestett kisasszonyok és a puhapöcs nemesurak szórták a mocskos aranyaikat miközben kint az utcán éhen haltak azok a gyerekek akiket most valami hamis indokkal ideköltöztettek az úgynevezett "árvaházba".*
*A férfi dühös. Kevés dolog van ami olyan mélységesen fel tudja borítani a lelki békéjét, mint mikor a magát felsőbbrendűnek tartó nemesi réteg kihasználja az átlagembert, de mikor olyanokról van szó akikkel ő törődik az mindent felülír. Az egyetlen ami miatt visszafogja magát az-az, hogy a félvérrel áll szemben. Annak szavaira bólint és követi a lányt be a házba, de szinte undorral tekint végig az egész helyen. Igaz, hogy nyoma sincs annak a pompának, ami egykor itt volt, de a felhozott téma miatt szinte látja maga előtt ahogy a selyemruhás, kifestett kisasszonyok és a puhapöcs nemesurak szórták a mocskos aranyaikat miközben kint az utcán éhen haltak azok a gyerekek akiket most valami hamis indokkal ideköltöztettek az úgynevezett "árvaházba".*
1082. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 18:33:55
Üzenet elküldve: 2024-08-14 18:33:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Minden melegség véget tud érni egyszer, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar szökik közéjük a hűvös érzet, ami most másként szalad végig a gerince vonalán. Ő sem ért és nem is tud sokat. Nem régóta van itt és a történetből hallott már ezt-azt, de a kép koránt sem teljes. Igazából akármilyen kíváncsi, nem kérdezett bele mindenbe, mert ezer más dolga van, amivel foglalkoznia kellett.
Amikor azt mondta a másik, hogy nem sűrűn fordult meg itt, akkor joggal hihette, hogy nem fog sokat tudni a nevekről sem. De az elf tényleg mindent tud... Oldalvást néz a férfire, ahogy az egyre csendesedik és már hűlt helye van a csókjainak a nyakán. Nem kellett volna megszólalni? De hát honnan is tudta volna, hogy mibe tapos bele egy olyan apró információval, hogy elárulja ki házában is él. Rohadt nemesség. Nem hiába menekült el onnan, erre most megint valaminek a közepében találja magát, ami az ő dolguk. Nem Mai-é.
A zöldek nem úgy néznek rá. A hang sem ugyanaz, mint ahogy eddig a fülébe búgott. Kutatja a kivesző csillogást a szemeiben és az ő tekintetéről is leolvad az a mindent elemésztő vágyakozás.*
- Menjünk be a szobámba, ezt ne itt...
*Még a végén a gyerekek valami olyasmit hallanak meg, amit egyáltalán nem kéne. Nem tudja miért gyúl fel benne a vészfény, de nem jó helyen vannak. Csak reméli, hogy követi a másik, mert ebbe a beszélgetésbe nem szívesen kezdene bele az előtérben, de még csak az ajtó környékén sem. Sokkal békésebb lenne nála és sokkal szabadabban adhatná ki magából a szőke a gondolatait, még akkor is, ha majdnem magára veszi az egészet. *
*Minden melegség véget tud érni egyszer, de nem gondolta volna, hogy ilyen hamar szökik közéjük a hűvös érzet, ami most másként szalad végig a gerince vonalán. Ő sem ért és nem is tud sokat. Nem régóta van itt és a történetből hallott már ezt-azt, de a kép koránt sem teljes. Igazából akármilyen kíváncsi, nem kérdezett bele mindenbe, mert ezer más dolga van, amivel foglalkoznia kellett.
Amikor azt mondta a másik, hogy nem sűrűn fordult meg itt, akkor joggal hihette, hogy nem fog sokat tudni a nevekről sem. De az elf tényleg mindent tud... Oldalvást néz a férfire, ahogy az egyre csendesedik és már hűlt helye van a csókjainak a nyakán. Nem kellett volna megszólalni? De hát honnan is tudta volna, hogy mibe tapos bele egy olyan apró információval, hogy elárulja ki házában is él. Rohadt nemesség. Nem hiába menekült el onnan, erre most megint valaminek a közepében találja magát, ami az ő dolguk. Nem Mai-é.
A zöldek nem úgy néznek rá. A hang sem ugyanaz, mint ahogy eddig a fülébe búgott. Kutatja a kivesző csillogást a szemeiben és az ő tekintetéről is leolvad az a mindent elemésztő vágyakozás.*
- Menjünk be a szobámba, ezt ne itt...
*Még a végén a gyerekek valami olyasmit hallanak meg, amit egyáltalán nem kéne. Nem tudja miért gyúl fel benne a vészfény, de nem jó helyen vannak. Csak reméli, hogy követi a másik, mert ebbe a beszélgetésbe nem szívesen kezdene bele az előtérben, de még csak az ajtó környékén sem. Sokkal békésebb lenne nála és sokkal szabadabban adhatná ki magából a szőke a gondolatait, még akkor is, ha majdnem magára veszi az egészet. *
1081. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-14 18:10:13
Üzenet elküldve: 2024-08-14 18:10:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Egyértelmű lehet, hogy a doki kimondottan jól szórakozik a másikkal. Kényelmesen simulékonynak és az este során meggyőződik még róla, de szégyentelenül nagyétkűnek is tűnt. Azok a tulajdonságok amiket a férfi szeret az egykori nemes kisasszonyokban. Viszont felmerül egy név, ami kicsit kizökkenti ebből a kellemes hangulatból. És bár rábukik a lány nyakára és végigsimít annak hátán, de ez a dolog akkor is ottmarad az agya hátsó zugában. Talán feltűnhet a lélek szakértőjének, hogy kissé csendesebbé vállt az elf. Mikor a lépcsőnél újabb név elhangzik akkor a doki egész teste megrezzen. Ezt a nevet se gondolta, hogy hallani fogja még. Aztán a történet folytatva lesz és a férfi vonásai úgy vállnak egyre komorabbá. Mély lélegzetvételek között kicsit a szemét lehunyva masszírozgatja az orrnyergét mielőtt megszólalna. Valami épül benne. Egyértelműen valami épül benne. Végül kinyílnak azok a zöldek és metszőn néznek a kékekbe, de a tekintet mellé párosuló hang ha száraz is, de kimérten csendül.*
-Tudod mit beszélsz? Alenia nem élhet. Megborult elmével eltűnt a lázadás során, egy frissen vállból leműtött csonkkal. Ez pedig nem lehet az a ház, ami a családé volt mert, azt a család feje Aleimord, a bátyja, a férfi, az idősebb testvér ajándékozta oda a hozzá hűséges szolgálóknak és Aleniának semmi joga nem lenne fölötte. Drameiloten Sayqueves és a húga Wymnter se vitathatnák ezt el a saját városon kívüli kúriájukban. Itt valaki téved vagy hazudott.
*Egyértelmű lehet, hogy a doki kimondottan jól szórakozik a másikkal. Kényelmesen simulékonynak és az este során meggyőződik még róla, de szégyentelenül nagyétkűnek is tűnt. Azok a tulajdonságok amiket a férfi szeret az egykori nemes kisasszonyokban. Viszont felmerül egy név, ami kicsit kizökkenti ebből a kellemes hangulatból. És bár rábukik a lány nyakára és végigsimít annak hátán, de ez a dolog akkor is ottmarad az agya hátsó zugában. Talán feltűnhet a lélek szakértőjének, hogy kissé csendesebbé vállt az elf. Mikor a lépcsőnél újabb név elhangzik akkor a doki egész teste megrezzen. Ezt a nevet se gondolta, hogy hallani fogja még. Aztán a történet folytatva lesz és a férfi vonásai úgy vállnak egyre komorabbá. Mély lélegzetvételek között kicsit a szemét lehunyva masszírozgatja az orrnyergét mielőtt megszólalna. Valami épül benne. Egyértelműen valami épül benne. Végül kinyílnak azok a zöldek és metszőn néznek a kékekbe, de a tekintet mellé párosuló hang ha száraz is, de kimérten csendül.*
-Tudod mit beszélsz? Alenia nem élhet. Megborult elmével eltűnt a lázadás során, egy frissen vállból leműtött csonkkal. Ez pedig nem lehet az a ház, ami a családé volt mert, azt a család feje Aleimord, a bátyja, a férfi, az idősebb testvér ajándékozta oda a hozzá hűséges szolgálóknak és Aleniának semmi joga nem lenne fölötte. Drameiloten Sayqueves és a húga Wymnter se vitathatnák ezt el a saját városon kívüli kúriájukban. Itt valaki téved vagy hazudott.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1214-1233