Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 57 (1121. - 1140. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1214-1233
1140. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-25 08:56:00
Üzenet elküldve: 2024-08-25 08:56:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy meztelen nővel nem túl bölcs vitatkozni. A doki pedig bár távol áll a bölcsességtől, de ezt ő is tudja. Meg nincs is min ebben a pillanatban vitatkozniuk. Tudják mit akarnak és pont, azt mint a másik. Teljes egyetértésben falják egymást miközben határozottan haladnak az ágy felé. Ma úgy néz ki ott próbálják ki magukat. Nem kell az egykori kalózt sokat nógatni. Végigfekteti ő a nőt az ágyon és már mászik is rá. Csókjai most lejjebb vándorolnak a kulcscsonton át, azokra az eddig elhanyagolt mellekre miközben igyekszik ép kezével megszabadítani magát attól a fojtogató nadrágtól, hogy végre rátérhessenek arra amiért ő már a piac, sőt a kikötő óta vágyakozik.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egy meztelen nővel nem túl bölcs vitatkozni. A doki pedig bár távol áll a bölcsességtől, de ezt ő is tudja. Meg nincs is min ebben a pillanatban vitatkozniuk. Tudják mit akarnak és pont, azt mint a másik. Teljes egyetértésben falják egymást miközben határozottan haladnak az ágy felé. Ma úgy néz ki ott próbálják ki magukat. Nem kell az egykori kalózt sokat nógatni. Végigfekteti ő a nőt az ágyon és már mászik is rá. Csókjai most lejjebb vándorolnak a kulcscsonton át, azokra az eddig elhanyagolt mellekre miközben igyekszik ép kezével megszabadítani magát attól a fojtogató nadrágtól, hogy végre rátérhessenek arra amiért ő már a piac, sőt a kikötő óta vágyakozik.*
1139. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-24 20:21:54
Üzenet elküldve: 2024-08-24 20:21:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Bár sok szempontból nem is olyan rossz, hogy nem úgy viselkedik mint egy tökkelütött, nyikorgó madárijesztő, azt valahol maga is érzi, hogy nem itt, nem így és nem most kellett volna bemutatnia azt az énjét, amelyik minden gond nélkül tud őszintén és egyenesen beszélni. Leginkább azért, mert a szavai éppolyan göröngyökként potyognak a szájából mint amiket még az imént fordított ki a földből, és a viselkedése sem fesztelen, hanem sokkal inkább közönséges, ha már nevezni kell valahogy. Érzi és tudja ezt. Mégis, nyelve zabla nélkül forog, és tessék, itt is a gond. Az agya helyén lévő ázott vatta tompaságán át is nagyon jól érzi azt az apró, egyelőre talán még csak figyelmeztető hangsúlyt, amivel főnökasszonya válaszol neki. A nevetés hallatán most ő vonja fel a szemöldökét, hirtelen nem érti, mi olyan vicces a kiásott alapban. Talán később majd megkérdezi ezt Faensa kisasszonytól, ha meri. Ha nem meri, akkor majd talán Alenia-tól.*
- Gond..? *-kérdez vissza halkan, de engedelmeskedik a kérésnek, és az ásóvasra taposva belenyomja a szerszámot a földbe ott, ahol épp támaszkodik rajta. Az ajánlatot, hogy menjenek arrébb a felkelő nap éles, arany sugarai elől, hálásan fogadja. A kisasszony valahogy pont úgy áll, hogy ha rá akar nézni, akkor azok a sugarak a szembogarán keresztül egyenesen a koponyája hátsó részét perzselik. Apró nyögéssel ül le a padra, lábát maga alá húzva, kissé előre dőlve, ujjaival erősen markolva a térdhajlatába vágó peremet.
Főnökasszonya kérdése meglepi, nem is válaszol rá egyből. Inkább nevetni támad kedve, aztán káromkodni, majd pedig még bőgni is kicsit. Legvégül mindezt, egyszerre. Összeszorítja fogait, valamerre előre néz, pedig nincs ott semmi, csak a gödör. Végül azért megszólal, a mellkasát feszítő szavakat előcsalja a vágy, hogy megossza a múlt éjjelt valakivel, bárkivel. Nem is azért, hogy tanácsot kapjon, hanem csak hogy ne dögöljön bele abba a fortyogó masszába, ami most odabent van.*
- Akart a rosseb macskajajjal idejönni, Mai Faensa. *-hangja kissé reszelős, torkát száraznak érzi. Még mindig a gödröt nézi. Úgy van vele, ha most bele kéne néznie a nő jégkék szemeibe, hát akkor inkább bele is ugrana abba, amit kiásott.-* Csak ostoba voltam, és átvertek. Azt mondtam, hogy a városba mentem a holmimért, meg enni? Úgy is volt. A Pegazusba' ültem be, tudod, egész jó ott a konyha. Nekem legalábbis ízlik a főztjük. Mindegy, nem ez a lényeg. Ahogy ültem ott és ettem a vacsorát, odajött egy lány a pulthoz. Te.. nagyon szép volt. Mondtam is magamnak, hogy na, ez is mit akar éppen tőlem? Fizetett nekem egy pohár almabort. Én amúgy sose' iszom, nem bírja a gyomrom. De az a lány úgy forgatta a szavakat, hogy csak rávett. Ügyes volt, azt mondta hogy dalnok, és szerintem tényleg az is lehetett. Meg színésznő. De még milyen..! No, a vége az lett, hogy felmentünk a szobájába. Nemigen gondolkodtam én már akkor. Mondom.. tényleg szép lány volt. Aztán odafent meg úgy rámtapadt, hogy levegőt se kaptam. Gondolhatod.. Foglalkoztam én már akkor bármivel is?! Aztán elpitykéztünk. Te.. az a lány olyan helyeken csókolt meg, hogy..
*Szeme egy pillanatra a kisasszony felé rebben, majd visszanéz inkább a gödörre.*
- .. hogy azt talán mégse' veled kéne megbeszéljem. No, aztán mikor elvégeztük, én gondótam, hogy ő jobbra, én balra, érted, na. De nem ám a lány! Az az orrom alá tartotta a markát, hogy oda ni neki huszonkilenc aranyat, mert a bor, meg így meg úgy.. még meg is fenyegetett, hogy utánam nyúl, ha nem fizetek. Na most, csak hogy tudd, nekem nincs huszonkilenc aranyam. *-jobb tenyerébe rejti arcát, összeszorítja a szemeit, úgy folynak tovább a szavai az ujjai közül előpréselődve.-* Én meg, ostoba tök, ráalkudtam. És tudod mi lett a vége? Hogy mán nem huszonkilenc, de negyven arany a tartozásom. Mer' ekkora egy lepcses szájam van. Felsrófoltam magamnak.
*Leereszti a kezét, felnéz az égre, mintha csak egy felhőben keresné a megoldást a gondjára.*
- Na, hát ezér' vagyok én itt ilyen megcsúszva ma, Mai Faensa. Azér' ások úgy, hogy azt se' tudom hol a gödör alja, mer' annyi eszem van mint a legutolsó kutyának, amit a farka csóvál. Ez az én bajom, ha mán' így rákérdeztél.
//Munka, másnap//
*Bár sok szempontból nem is olyan rossz, hogy nem úgy viselkedik mint egy tökkelütött, nyikorgó madárijesztő, azt valahol maga is érzi, hogy nem itt, nem így és nem most kellett volna bemutatnia azt az énjét, amelyik minden gond nélkül tud őszintén és egyenesen beszélni. Leginkább azért, mert a szavai éppolyan göröngyökként potyognak a szájából mint amiket még az imént fordított ki a földből, és a viselkedése sem fesztelen, hanem sokkal inkább közönséges, ha már nevezni kell valahogy. Érzi és tudja ezt. Mégis, nyelve zabla nélkül forog, és tessék, itt is a gond. Az agya helyén lévő ázott vatta tompaságán át is nagyon jól érzi azt az apró, egyelőre talán még csak figyelmeztető hangsúlyt, amivel főnökasszonya válaszol neki. A nevetés hallatán most ő vonja fel a szemöldökét, hirtelen nem érti, mi olyan vicces a kiásott alapban. Talán később majd megkérdezi ezt Faensa kisasszonytól, ha meri. Ha nem meri, akkor majd talán Alenia-tól.*
- Gond..? *-kérdez vissza halkan, de engedelmeskedik a kérésnek, és az ásóvasra taposva belenyomja a szerszámot a földbe ott, ahol épp támaszkodik rajta. Az ajánlatot, hogy menjenek arrébb a felkelő nap éles, arany sugarai elől, hálásan fogadja. A kisasszony valahogy pont úgy áll, hogy ha rá akar nézni, akkor azok a sugarak a szembogarán keresztül egyenesen a koponyája hátsó részét perzselik. Apró nyögéssel ül le a padra, lábát maga alá húzva, kissé előre dőlve, ujjaival erősen markolva a térdhajlatába vágó peremet.
Főnökasszonya kérdése meglepi, nem is válaszol rá egyből. Inkább nevetni támad kedve, aztán káromkodni, majd pedig még bőgni is kicsit. Legvégül mindezt, egyszerre. Összeszorítja fogait, valamerre előre néz, pedig nincs ott semmi, csak a gödör. Végül azért megszólal, a mellkasát feszítő szavakat előcsalja a vágy, hogy megossza a múlt éjjelt valakivel, bárkivel. Nem is azért, hogy tanácsot kapjon, hanem csak hogy ne dögöljön bele abba a fortyogó masszába, ami most odabent van.*
- Akart a rosseb macskajajjal idejönni, Mai Faensa. *-hangja kissé reszelős, torkát száraznak érzi. Még mindig a gödröt nézi. Úgy van vele, ha most bele kéne néznie a nő jégkék szemeibe, hát akkor inkább bele is ugrana abba, amit kiásott.-* Csak ostoba voltam, és átvertek. Azt mondtam, hogy a városba mentem a holmimért, meg enni? Úgy is volt. A Pegazusba' ültem be, tudod, egész jó ott a konyha. Nekem legalábbis ízlik a főztjük. Mindegy, nem ez a lényeg. Ahogy ültem ott és ettem a vacsorát, odajött egy lány a pulthoz. Te.. nagyon szép volt. Mondtam is magamnak, hogy na, ez is mit akar éppen tőlem? Fizetett nekem egy pohár almabort. Én amúgy sose' iszom, nem bírja a gyomrom. De az a lány úgy forgatta a szavakat, hogy csak rávett. Ügyes volt, azt mondta hogy dalnok, és szerintem tényleg az is lehetett. Meg színésznő. De még milyen..! No, a vége az lett, hogy felmentünk a szobájába. Nemigen gondolkodtam én már akkor. Mondom.. tényleg szép lány volt. Aztán odafent meg úgy rámtapadt, hogy levegőt se kaptam. Gondolhatod.. Foglalkoztam én már akkor bármivel is?! Aztán elpitykéztünk. Te.. az a lány olyan helyeken csókolt meg, hogy..
*Szeme egy pillanatra a kisasszony felé rebben, majd visszanéz inkább a gödörre.*
- .. hogy azt talán mégse' veled kéne megbeszéljem. No, aztán mikor elvégeztük, én gondótam, hogy ő jobbra, én balra, érted, na. De nem ám a lány! Az az orrom alá tartotta a markát, hogy oda ni neki huszonkilenc aranyat, mert a bor, meg így meg úgy.. még meg is fenyegetett, hogy utánam nyúl, ha nem fizetek. Na most, csak hogy tudd, nekem nincs huszonkilenc aranyam. *-jobb tenyerébe rejti arcát, összeszorítja a szemeit, úgy folynak tovább a szavai az ujjai közül előpréselődve.-* Én meg, ostoba tök, ráalkudtam. És tudod mi lett a vége? Hogy mán nem huszonkilenc, de negyven arany a tartozásom. Mer' ekkora egy lepcses szájam van. Felsrófoltam magamnak.
*Leereszti a kezét, felnéz az égre, mintha csak egy felhőben keresné a megoldást a gondjára.*
- Na, hát ezér' vagyok én itt ilyen megcsúszva ma, Mai Faensa. Azér' ások úgy, hogy azt se' tudom hol a gödör alja, mer' annyi eszem van mint a legutolsó kutyának, amit a farka csóvál. Ez az én bajom, ha mán' így rákérdeztél.
1138. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-24 17:31:45
Üzenet elküldve: 2024-08-24 17:31:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Túlságosan megnyugtatja a tudat, hogy itt van a férfi. Alapesetben nem törne rá így a derű, főleg nem a korai órákban, de mellkasát igencsak nyomta a tény, hogy csak azt a hatalmas gödröt hagyta hátra a másik, na meg neki a szégyent, amivel meg kell küzdenie, hogy mégsem olyan jó abban, amit olyan elszántan hisz magáról. A másik mozdulatai, gesztusai, na meg egyáltalán a hangja sem az, ami a tegnapi napon volt. A válla fölötti hümmentés, a már-már hanyag mozdulatok, mintha valaki mást mutatnának. Nem jelentene problémát neki, hogy a közelében nem az a zavarodott furcsa ember van immáron, a nemtetszés sem ül ki rá ez irányban, mégis furcsa fényt kap a jégkék, ahogy nézi tetőtől-talpig a másikat. Ahogy hallgatja. Felvonja egyik szemöldökét arra is, hogy megjegyzést kap az időre vonatkozóan. Majd azt Mai eldönti, hogy mikor van késő délután. A gyerekek kissé fontosabbak, mint a gödör mélysége.*
- Egy szót sem beszéltem Aleniá-val, de mivel ő feléd nézett, nem gondolnám, hogy óránként ellenőrizni kell a munkád. Ami... *Ráharap az alsó ajkára, majd kissé értetlenül nézi az alakuló medence szélességű gödröt.* - Úgy látom, alakul. Bár, azt nem tudom mivé. *Neveti el magát, de az nem a másiknak szól. Őszintén fogalma sincs, hogy mi kell ide és mennyi, na meg azt sem, hogy az meddig tart. Itt van, teszi a dolgát és most az a lényeg. Ha pedig egy romhalmazt épít az alap fölé, akkor majd átgondolja újra döntéseinek helyességét.*
- Értem. Viszont pont úgy tűnsz, mint akinél nagy a gond. Tedd le azt a... azt, az ásót. *Mutat hessegető mozdulattal a szerszámra, aminek legalább a nevét tudja, még ha nehezen is kúszott elő az elméje legrejtekesebb zugából. Ha valamihez ért, az a lélek. Az a baj és a problémák. Ha titkolni próbálná is rájönne, de nem titkolja. Éhes az információkra. És mindenre, ami nem egy hat éves forma gyermek szájából hallható, mert már felnőttesebb témákra lenne szüksége azoknál. Csak néha. Csak napi pár percre.*
- Húzódjunk az árnyékba... *Mondja, majd mutatja az utat kezével a pad felé, hogy oda üljenek le hűsölni. Bár még nincs forróság, nemsokára lesz. Ez az új munkásember pedig nagyon rosszul fogja érezni magát ha igazán felküzdi magát a nap az égboltra. Persze megérdemelné. Új munka, bizalom. Az mégis dorbézolni ment az éjjel. Hallatlan. De Mai ma más lábbal kelt, mint tegnap. És valamiért ismerős az az elnyúzott vonás. *
- Vedd úgy, hogy semmi vádló nincs a kérdésemben, de... miért gondoltad jó ötletnek, hogy úgy mutatkozol be az új és talán hosszútávú munkaadódnak, hogy másnappal küzdve, morcosan, kialvatlanul hordod a földet? *Vagy mit csinál, teljesen mindegy.* - Történt netán valami? Nem elég jó itt?
//Munka, másnap//
*Túlságosan megnyugtatja a tudat, hogy itt van a férfi. Alapesetben nem törne rá így a derű, főleg nem a korai órákban, de mellkasát igencsak nyomta a tény, hogy csak azt a hatalmas gödröt hagyta hátra a másik, na meg neki a szégyent, amivel meg kell küzdenie, hogy mégsem olyan jó abban, amit olyan elszántan hisz magáról. A másik mozdulatai, gesztusai, na meg egyáltalán a hangja sem az, ami a tegnapi napon volt. A válla fölötti hümmentés, a már-már hanyag mozdulatok, mintha valaki mást mutatnának. Nem jelentene problémát neki, hogy a közelében nem az a zavarodott furcsa ember van immáron, a nemtetszés sem ül ki rá ez irányban, mégis furcsa fényt kap a jégkék, ahogy nézi tetőtől-talpig a másikat. Ahogy hallgatja. Felvonja egyik szemöldökét arra is, hogy megjegyzést kap az időre vonatkozóan. Majd azt Mai eldönti, hogy mikor van késő délután. A gyerekek kissé fontosabbak, mint a gödör mélysége.*
- Egy szót sem beszéltem Aleniá-val, de mivel ő feléd nézett, nem gondolnám, hogy óránként ellenőrizni kell a munkád. Ami... *Ráharap az alsó ajkára, majd kissé értetlenül nézi az alakuló medence szélességű gödröt.* - Úgy látom, alakul. Bár, azt nem tudom mivé. *Neveti el magát, de az nem a másiknak szól. Őszintén fogalma sincs, hogy mi kell ide és mennyi, na meg azt sem, hogy az meddig tart. Itt van, teszi a dolgát és most az a lényeg. Ha pedig egy romhalmazt épít az alap fölé, akkor majd átgondolja újra döntéseinek helyességét.*
- Értem. Viszont pont úgy tűnsz, mint akinél nagy a gond. Tedd le azt a... azt, az ásót. *Mutat hessegető mozdulattal a szerszámra, aminek legalább a nevét tudja, még ha nehezen is kúszott elő az elméje legrejtekesebb zugából. Ha valamihez ért, az a lélek. Az a baj és a problémák. Ha titkolni próbálná is rájönne, de nem titkolja. Éhes az információkra. És mindenre, ami nem egy hat éves forma gyermek szájából hallható, mert már felnőttesebb témákra lenne szüksége azoknál. Csak néha. Csak napi pár percre.*
- Húzódjunk az árnyékba... *Mondja, majd mutatja az utat kezével a pad felé, hogy oda üljenek le hűsölni. Bár még nincs forróság, nemsokára lesz. Ez az új munkásember pedig nagyon rosszul fogja érezni magát ha igazán felküzdi magát a nap az égboltra. Persze megérdemelné. Új munka, bizalom. Az mégis dorbézolni ment az éjjel. Hallatlan. De Mai ma más lábbal kelt, mint tegnap. És valamiért ismerős az az elnyúzott vonás. *
- Vedd úgy, hogy semmi vádló nincs a kérdésemben, de... miért gondoltad jó ötletnek, hogy úgy mutatkozol be az új és talán hosszútávú munkaadódnak, hogy másnappal küzdve, morcosan, kialvatlanul hordod a földet? *Vagy mit csinál, teljesen mindegy.* - Történt netán valami? Nem elég jó itt?
1137. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-24 17:01:20
Üzenet elküldve: 2024-08-24 17:01:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Általában nincs baja azzal, ha korán kell kelnie. Nincs baja azzal sem, ha a reggelt gyaloglással kell kezdenie. Azzal sincs, ha dolgoznia kell.
Most viszont azon gondolkozik, hogy milyen érzés lehet lefeküdni a hajnali párától nyirkos és hűvös alapba, az oldalára fordulva összehúzni magát, és a göröngyöknek nyomni a homlokát. Nem sokáig, csak amíg elmúlik a fejfájás. Csak amíg elmúlik a hányinger. Csak amíg megszűnik izmainak kocsonyássága. Nem sokáig, épp csak addig, amíg nem érzi úgy, hogy legszívesebben felköpne a levegőbe, és alá állna.
Felváltva utálja a világot, saját magát, és talán azt is, aki erről a nyomorult testi-lelki állapotáról tehet.
Keményen vágja az ásót a földbe, nem érdekli most, hogy az hány kavicson sír fel. Mozdulatai kissé darabosak, lomhák és nem mindig sikerülnek, épp úgy, mint ahogy gondolatai is döcögnek. De a munka segít neki elterelni a figyelmét a nyűgjeiről, így abba kapaszkodik. A munkába, és az ásóba.
A mögötte felcsattanó süvöltő hang, ez a világot kettérepesztő, harsogó végítélet-trombitája, a főnökasszonya számon kérő rikácsolása fájdalmas fintort von arcára. Még szerencse, hogy a rezidenciának, és így Faensa kisasszonynak is háttal áll, és ez nem látszik. Szerencse? Hiszen Alenia is pont ugyanígy lepte meg tegnap. Ideje lenne felfognia, hogy soha, de soha ne fordítson hátat az épületnek, ha idekint van.*
- Hmh? *-hátrapislant válla felett. Természetesen tudja, hogy Faensa kisasszony nem üvöltözik vele, de a fejében ülő kobold legalábbis ezt érezteti vele. Észbe kap, hogy valószínűleg Alenia-hoz hasonlóan a főnökasszonya sem elégszik meg a hümmögésekkel, így hát teljesen hátra fordul, és magáról kissé elfeledkezve támaszkodik az ásó nyelére.-* Én? A városban. Mert már megbocsájtsd, de azt mondtad, hogy késő délután jössz rám nézni.
*Kissé félrebiccenti a fejét, elnéz valahová Faensa kisasszony mellé, majd újra a nőre pislant.*
- Bár, gondolom, akkor délután beszéltél Alenia-val. Mi meg aztán pont elkerülhettük egymást. *-mert az ő fejében így állnak össze a dolgok; ezért sem tűnik fel neki külön, hogy a főnökasszonya közvetlen módon szól hozzá. Tökéletesen biztos benne ugyanis, hogy miután Alenia itt hagyta, ő találkozott Faensa kisasszonnyal, beszélt vele arról hogy ők ketten összetegeződtek, aztán Faensa kisasszony meg pont akkor jött ki megnézni hogy mit intézett aznap, amikor ő már elindult a város felé. Tiszta sor. Nincs kérdés.*
- Az istállóban? Nem. *-rázza meg lassan, kínos óvatossággal a fejét, hogy ne szédüljön meg a mozdulattól-* Nem volt itt semmim se. Visszamentem a városba, hogy összeszedjem a holmimat, aztán beültem enni. Ott aztán.. feltartóztattak. Mire úgy volt, hogy indulhattam volna, már késő volt, én meg.. hmh.. úgy voltam vele, hogy elég volt aznapra, úgyhogy még amoda maradtam éjjelre.
*Történetének további részleteit, legalábbis amit Mai kitalálhat nyúzott fizimiskája alapján, áruló módon kezdi felfedni a pirkadat.*
- Nem akartalak én zavarni már akkor. Azt mondtad, akkor keressek, ha nagy a gond. De hát mit tudjam én, hogy mi számít neked nagy gondnak?
*Amióta csak tegnap a rezidencia területére tette a lábát, talán most először beszél összefüggően, és értelmes mondatokban, még ha kissé nehezen forgó, ólmos nyelvvel is. Lám, a még vérét mérgező alkohol elfeledtette vele azt a kényszert, hogy szavait erősen megválogatva és szépen ejtse ki. Igaz ami igaz, eközben másról is elfeledkezik, de jelenleg örül neki, hogy csupán egyet lát a főnökasszonyából.*
//Munka, másnap//
*Általában nincs baja azzal, ha korán kell kelnie. Nincs baja azzal sem, ha a reggelt gyaloglással kell kezdenie. Azzal sincs, ha dolgoznia kell.
Most viszont azon gondolkozik, hogy milyen érzés lehet lefeküdni a hajnali párától nyirkos és hűvös alapba, az oldalára fordulva összehúzni magát, és a göröngyöknek nyomni a homlokát. Nem sokáig, csak amíg elmúlik a fejfájás. Csak amíg elmúlik a hányinger. Csak amíg megszűnik izmainak kocsonyássága. Nem sokáig, épp csak addig, amíg nem érzi úgy, hogy legszívesebben felköpne a levegőbe, és alá állna.
Felváltva utálja a világot, saját magát, és talán azt is, aki erről a nyomorult testi-lelki állapotáról tehet.
Keményen vágja az ásót a földbe, nem érdekli most, hogy az hány kavicson sír fel. Mozdulatai kissé darabosak, lomhák és nem mindig sikerülnek, épp úgy, mint ahogy gondolatai is döcögnek. De a munka segít neki elterelni a figyelmét a nyűgjeiről, így abba kapaszkodik. A munkába, és az ásóba.
A mögötte felcsattanó süvöltő hang, ez a világot kettérepesztő, harsogó végítélet-trombitája, a főnökasszonya számon kérő rikácsolása fájdalmas fintort von arcára. Még szerencse, hogy a rezidenciának, és így Faensa kisasszonynak is háttal áll, és ez nem látszik. Szerencse? Hiszen Alenia is pont ugyanígy lepte meg tegnap. Ideje lenne felfognia, hogy soha, de soha ne fordítson hátat az épületnek, ha idekint van.*
- Hmh? *-hátrapislant válla felett. Természetesen tudja, hogy Faensa kisasszony nem üvöltözik vele, de a fejében ülő kobold legalábbis ezt érezteti vele. Észbe kap, hogy valószínűleg Alenia-hoz hasonlóan a főnökasszonya sem elégszik meg a hümmögésekkel, így hát teljesen hátra fordul, és magáról kissé elfeledkezve támaszkodik az ásó nyelére.-* Én? A városban. Mert már megbocsájtsd, de azt mondtad, hogy késő délután jössz rám nézni.
*Kissé félrebiccenti a fejét, elnéz valahová Faensa kisasszony mellé, majd újra a nőre pislant.*
- Bár, gondolom, akkor délután beszéltél Alenia-val. Mi meg aztán pont elkerülhettük egymást. *-mert az ő fejében így állnak össze a dolgok; ezért sem tűnik fel neki külön, hogy a főnökasszonya közvetlen módon szól hozzá. Tökéletesen biztos benne ugyanis, hogy miután Alenia itt hagyta, ő találkozott Faensa kisasszonnyal, beszélt vele arról hogy ők ketten összetegeződtek, aztán Faensa kisasszony meg pont akkor jött ki megnézni hogy mit intézett aznap, amikor ő már elindult a város felé. Tiszta sor. Nincs kérdés.*
- Az istállóban? Nem. *-rázza meg lassan, kínos óvatossággal a fejét, hogy ne szédüljön meg a mozdulattól-* Nem volt itt semmim se. Visszamentem a városba, hogy összeszedjem a holmimat, aztán beültem enni. Ott aztán.. feltartóztattak. Mire úgy volt, hogy indulhattam volna, már késő volt, én meg.. hmh.. úgy voltam vele, hogy elég volt aznapra, úgyhogy még amoda maradtam éjjelre.
*Történetének további részleteit, legalábbis amit Mai kitalálhat nyúzott fizimiskája alapján, áruló módon kezdi felfedni a pirkadat.*
- Nem akartalak én zavarni már akkor. Azt mondtad, akkor keressek, ha nagy a gond. De hát mit tudjam én, hogy mi számít neked nagy gondnak?
*Amióta csak tegnap a rezidencia területére tette a lábát, talán most először beszél összefüggően, és értelmes mondatokban, még ha kissé nehezen forgó, ólmos nyelvvel is. Lám, a még vérét mérgező alkohol elfeledtette vele azt a kényszert, hogy szavait erősen megválogatva és szépen ejtse ki. Igaz ami igaz, eközben másról is elfeledkezik, de jelenleg örül neki, hogy csupán egyet lát a főnökasszonyából.*
1136. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:53:33
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:53:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A várt hatás nem marad el. Nem kell rajta semmit túlgondolni. Ott áll szinte pőrén, jelezve, hogy az övé. Vegye el. Minek ide észérvek, ha lehet valamit igazán élvezni? Már rég tovaszállt a korábbi düh, a meg nem értettség, és az, hogy valamit meg akar magyarázni. Semmit nem kell, most legalábbis biztosan. Nézi a fürkésző zöldeket és azt a rövid utat, ahogy megkaparintja magának az elf. A hátsójába maró ujjak az igazi zöld út. Onnantól már nincs min hezitálnia senkinek és ezt jelzi is egy elakadt lélegzettel. Mindenét érzi magán, mégsem eleget. Az ágy felé hátrál, hagyja magát vezetni, nem tudna kiszakadni azokból a karokból és nem kívánja már elengedni a rátapadó ajkakat sem. Ritka nála a felszabadultság, mert mindenét rideg gondolatok hatják át, tervezés, elemzés, megoldások. Nélkülözni ezt, kiveszi belőle a merevséget. Ujjai akaratosan futnak végig a szőke oldalán, hogy ha nem ő teszi meg előbb, akkor egy határozott rántással húzhassa magára, miközben gerincét éri végre az ágy matraca. Nem hideg asztallap, nem kényelmetlen szék, bár a szénakazal is megtette volna, ha nem zavarhatnák meg őket a gyerekek. De most senki nem tudja ezt megtenni.
Csak ők vannak és pont annyit szeretne elvenni a férfiból, mint az belőle. Nem tud leállni, nem is akar. Túl hosszú ideig tartott ismét a cicázás, most még a cseppet sem felesleges harcuk is csak valami bosszantó játéknak tűnt, hogy mikor jutnak már a végére és kaphatják meg egymást. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A várt hatás nem marad el. Nem kell rajta semmit túlgondolni. Ott áll szinte pőrén, jelezve, hogy az övé. Vegye el. Minek ide észérvek, ha lehet valamit igazán élvezni? Már rég tovaszállt a korábbi düh, a meg nem értettség, és az, hogy valamit meg akar magyarázni. Semmit nem kell, most legalábbis biztosan. Nézi a fürkésző zöldeket és azt a rövid utat, ahogy megkaparintja magának az elf. A hátsójába maró ujjak az igazi zöld út. Onnantól már nincs min hezitálnia senkinek és ezt jelzi is egy elakadt lélegzettel. Mindenét érzi magán, mégsem eleget. Az ágy felé hátrál, hagyja magát vezetni, nem tudna kiszakadni azokból a karokból és nem kívánja már elengedni a rátapadó ajkakat sem. Ritka nála a felszabadultság, mert mindenét rideg gondolatok hatják át, tervezés, elemzés, megoldások. Nélkülözni ezt, kiveszi belőle a merevséget. Ujjai akaratosan futnak végig a szőke oldalán, hogy ha nem ő teszi meg előbb, akkor egy határozott rántással húzhassa magára, miközben gerincét éri végre az ágy matraca. Nem hideg asztallap, nem kényelmetlen szék, bár a szénakazal is megtette volna, ha nem zavarhatnák meg őket a gyerekek. De most senki nem tudja ezt megtenni.
Csak ők vannak és pont annyit szeretne elvenni a férfiból, mint az belőle. Nem tud leállni, nem is akar. Túl hosszú ideig tartott ismét a cicázás, most még a cseppet sem felesleges harcuk is csak valami bosszantó játéknak tűnt, hogy mikor jutnak már a végére és kaphatják meg egymást. *
1135. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:33:15
Üzenet elküldve: 2024-08-24 09:33:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Kissé sok dolga van az elmúlt időszakban. A tervei jól haladnak, szinte minden megvan, amit fejben kell intézni. Amit el kell dönteni, átrágni. Sikerült azt Alenia és Orthus elé tárnia úgy, hogy senki nem söpörte le az asztalról, tehát jó gondolatai vannak. Túlságosan nagy erőt is ad ez neki, néha már a jótól is jobbnak érzi magát, de nem eshet ebbe a hibába. Kell az a Mai, aki ezen felül is átlát dolgokat. A találkozó után nem vezeti vissza a lépte azonnal az újdonsült munkásához. Mivel Alenia felé nézett, nem gondolná, hogy el kéne sietnie a látogatást, van attól jobb dolga is. A feladat kiosztva, őt lényegében a vége érdekli. Addig Krizá-val belemerülhet a tanulságos mesék világába, amit addig olvas neki, amit addig fejtegetnek a kis lélekkel, amíg az apróság el nem alszik, és otthagyhatja bátyjára. Az ablakon kitekintve már egészen besötétedett. Ekkor villan be ismét Alaver arca. Ki is megy hozzá, magára öltve a hűvös idő miatt fekete köpenyét, de senkit nem talál. Csak azt a gödröt, amibe majdnem belezuhant. Ettől is sokkal jobban zavarja a tény, hogy nincs ott a másik, hogy otthagyta azt az átkozott kiásott részt és még csak nem is szólt neki, hogy nem bírja a munkát. Csalódott. De az emberismeretében, nem pedig a másikban. Kissé szomorkásan éri így az álom, másnap sem bír sokáig az ágyban maradni és már viszi is az útja, hogy megvizsgálja, milyen kár keletkezett abban a földben, a szép kertben és hogyan tünteti majd el anélkül, hogy ne érezzen lesújtó pillantást Niá-tól a tarkóján. Vagy inkább ne korholja saját magát.
Mikor kiér viszont kirajzolódik az alak. Az ő arcára pedig olyan kellemes mosoly húzódik, amit amaz még sosem láthatott, most mellőzi a hideg vonásokat és ha tehetné magához ölelné a férfit, hogy itt van és nem hagyta cserben. Jól gondolta: megbízható. És talán nem a számításai szerinti gyorsaságú, de dolgozik. *
- Hol az istenben voltál este, már aggódtam, hogy szó nélkül eltűnsz!
*Az öröme miatt váltott a tegeződésre, hirtelen fagy az arcára a mosoly a felismeréstől, de már jól tudja, hogy mindegy. Végül is, ha ott fog dolgozni, akkor miért ne vethetné le a formális és kifejezetten gyűlölt dolgok élét a beszélgetésről?*
- Ó, elég... fáradtnak tűnsz, az istállóban aludtál? Megkereshettél volna, ott vannak a személyzeti szobák.
*Méri végig a férfit, az még nem tudatosul, hogy akár más is lehet a háttérben.*
//Munka, másnap//
*Kissé sok dolga van az elmúlt időszakban. A tervei jól haladnak, szinte minden megvan, amit fejben kell intézni. Amit el kell dönteni, átrágni. Sikerült azt Alenia és Orthus elé tárnia úgy, hogy senki nem söpörte le az asztalról, tehát jó gondolatai vannak. Túlságosan nagy erőt is ad ez neki, néha már a jótól is jobbnak érzi magát, de nem eshet ebbe a hibába. Kell az a Mai, aki ezen felül is átlát dolgokat. A találkozó után nem vezeti vissza a lépte azonnal az újdonsült munkásához. Mivel Alenia felé nézett, nem gondolná, hogy el kéne sietnie a látogatást, van attól jobb dolga is. A feladat kiosztva, őt lényegében a vége érdekli. Addig Krizá-val belemerülhet a tanulságos mesék világába, amit addig olvas neki, amit addig fejtegetnek a kis lélekkel, amíg az apróság el nem alszik, és otthagyhatja bátyjára. Az ablakon kitekintve már egészen besötétedett. Ekkor villan be ismét Alaver arca. Ki is megy hozzá, magára öltve a hűvös idő miatt fekete köpenyét, de senkit nem talál. Csak azt a gödröt, amibe majdnem belezuhant. Ettől is sokkal jobban zavarja a tény, hogy nincs ott a másik, hogy otthagyta azt az átkozott kiásott részt és még csak nem is szólt neki, hogy nem bírja a munkát. Csalódott. De az emberismeretében, nem pedig a másikban. Kissé szomorkásan éri így az álom, másnap sem bír sokáig az ágyban maradni és már viszi is az útja, hogy megvizsgálja, milyen kár keletkezett abban a földben, a szép kertben és hogyan tünteti majd el anélkül, hogy ne érezzen lesújtó pillantást Niá-tól a tarkóján. Vagy inkább ne korholja saját magát.
Mikor kiér viszont kirajzolódik az alak. Az ő arcára pedig olyan kellemes mosoly húzódik, amit amaz még sosem láthatott, most mellőzi a hideg vonásokat és ha tehetné magához ölelné a férfit, hogy itt van és nem hagyta cserben. Jól gondolta: megbízható. És talán nem a számításai szerinti gyorsaságú, de dolgozik. *
- Hol az istenben voltál este, már aggódtam, hogy szó nélkül eltűnsz!
*Az öröme miatt váltott a tegeződésre, hirtelen fagy az arcára a mosoly a felismeréstől, de már jól tudja, hogy mindegy. Végül is, ha ott fog dolgozni, akkor miért ne vethetné le a formális és kifejezetten gyűlölt dolgok élét a beszélgetésről?*
- Ó, elég... fáradtnak tűnsz, az istállóban aludtál? Megkereshettél volna, ott vannak a személyzeti szobák.
*Méri végig a férfit, az még nem tudatosul, hogy akár más is lehet a háttérben.*
1134. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-24 02:47:06
Üzenet elküldve: 2024-08-24 02:47:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A doki nem egy ítélkezős fajta. Nem zavarja, hogy a lány végig volt fektetve a sellő asztalán, hogy egyből hazahozta, hogy anélkül, hogy a nevét tudná már másodjára tervezi hagyni neki, hogy kiélje magát vele. Egy dolog zavarta múltkor is. Hogy csak az a röpke alkalom volt az övék. Most megtapasztalhatná, hogy milyen mikor igazán elengedi magát a lány. Mást nem tervez. Azok a kékek, a kellemes sóhajok, a finom kezek amik határozottan szabadítják meg a felsőjétől, ezek a tervezéstől és a gondolkodás képességétől is megfosztották már. Mikor az másik felkel az öléből akkor ő szemmel látható sóvárgással követi és falja azokat az ajkait. Hogy elváljanak és az a ruha is lekerülhessen. Az elf zöldjei végig futnak a másik testén, hogy végül azoknál a kékeknél álljanak meg.*
-Jobban áll.
*Jelenti ki. Majd vadul neki esik a félvérnek. Hevesen csókolja miközben az ágy felé vezetné és közben szégyentelenül belemarkol abba a fenékbe. Nos, igen. Ezt a nőt ma ki fogja élvezni és ne merje senki megzavarni közben!*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A doki nem egy ítélkezős fajta. Nem zavarja, hogy a lány végig volt fektetve a sellő asztalán, hogy egyből hazahozta, hogy anélkül, hogy a nevét tudná már másodjára tervezi hagyni neki, hogy kiélje magát vele. Egy dolog zavarta múltkor is. Hogy csak az a röpke alkalom volt az övék. Most megtapasztalhatná, hogy milyen mikor igazán elengedi magát a lány. Mást nem tervez. Azok a kékek, a kellemes sóhajok, a finom kezek amik határozottan szabadítják meg a felsőjétől, ezek a tervezéstől és a gondolkodás képességétől is megfosztották már. Mikor az másik felkel az öléből akkor ő szemmel látható sóvárgással követi és falja azokat az ajkait. Hogy elváljanak és az a ruha is lekerülhessen. Az elf zöldjei végig futnak a másik testén, hogy végül azoknál a kékeknél álljanak meg.*
-Jobban áll.
*Jelenti ki. Majd vadul neki esik a félvérnek. Hevesen csókolja miközben az ágy felé vezetné és közben szégyentelenül belemarkol abba a fenékbe. Nos, igen. Ezt a nőt ma ki fogja élvezni és ne merje senki megzavarni közben!*
1133. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-23 19:45:11
Üzenet elküldve: 2024-08-23 19:45:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Muszáj néznie azokat a zöldeket. Hogy éppen mit gondol közben, úgyis nyílt titok. Igen, van amiben nyert a másik. De csak egy pillanatig bánja. Senkinek nem mondaná ki ezt ilyen nyíltan, s hogy ez az ő személyének köszönhető-e, hogy a pálinka helyett éppen ő részegíti, vagy valami egészen másnak, az talány. És talán mindegy is. Minden eltörpül, amikor érinti, ezt már akkor tudta, amikor először megtörtént. Mert Mai nem az, akit a Sellőház asztalán dönthetnek hanyatt, de az sem, aki meggondolatlanul visz egy mondhatni idegent oda, ahol lakik. Ahol aztán mindent tönkretenne. És a legjobb, hogy még a nevét sem tudja. Ha átlátná a helyzetet, ha tiszta tudattal tudna gondolni a szőkére, akkor biztosan elképedne a saját viselkedésén. De egy pillanatra sem tiszta a kép. Nem tud az lenni. És amikor ígéretet tesz a napra vonatkozóan, már teljesen odavész a külvilág. Mert azt kapja, amit akar.
A nyakát ízlelő ajak egy nagy mosolyra készteti. Ha ennek is nyoma marad... mindegy. Semmi nem érdekes. Talán azért sem, mert a szoknyája alatt simító kéz is megteszi a hatását.
Egy halk, de sokatmondó sóhaj után hajol közelebb a másikhoz, még inkább érezve annak finom kezét, de más is hajtja. Meg fogja szabadítani attól a felsőruházattól, ami túl sokat takar. Egészben kell, most több terük van, több idejük. Nem az a lopott fertályóra. Nem vár rá senki a másik szobában. Ha hagyja, hogy eltüntesse róla azt a sokat zavaró anyagot, akkor kászálódik ki csak annak öléből, de folyamatosan húzva magával az elfet, nem engedve el az ajkakat. Egyetlen mozdulat csupán, amit a közelsége nélkül tölt. Az a mozdulat, amivel a földre hull végre az a piros ruha, ami csak útban volt, túl hosszú ideje. *
- A fekete úgyis jobban állt.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Muszáj néznie azokat a zöldeket. Hogy éppen mit gondol közben, úgyis nyílt titok. Igen, van amiben nyert a másik. De csak egy pillanatig bánja. Senkinek nem mondaná ki ezt ilyen nyíltan, s hogy ez az ő személyének köszönhető-e, hogy a pálinka helyett éppen ő részegíti, vagy valami egészen másnak, az talány. És talán mindegy is. Minden eltörpül, amikor érinti, ezt már akkor tudta, amikor először megtörtént. Mert Mai nem az, akit a Sellőház asztalán dönthetnek hanyatt, de az sem, aki meggondolatlanul visz egy mondhatni idegent oda, ahol lakik. Ahol aztán mindent tönkretenne. És a legjobb, hogy még a nevét sem tudja. Ha átlátná a helyzetet, ha tiszta tudattal tudna gondolni a szőkére, akkor biztosan elképedne a saját viselkedésén. De egy pillanatra sem tiszta a kép. Nem tud az lenni. És amikor ígéretet tesz a napra vonatkozóan, már teljesen odavész a külvilág. Mert azt kapja, amit akar.
A nyakát ízlelő ajak egy nagy mosolyra készteti. Ha ennek is nyoma marad... mindegy. Semmi nem érdekes. Talán azért sem, mert a szoknyája alatt simító kéz is megteszi a hatását.
Egy halk, de sokatmondó sóhaj után hajol közelebb a másikhoz, még inkább érezve annak finom kezét, de más is hajtja. Meg fogja szabadítani attól a felsőruházattól, ami túl sokat takar. Egészben kell, most több terük van, több idejük. Nem az a lopott fertályóra. Nem vár rá senki a másik szobában. Ha hagyja, hogy eltüntesse róla azt a sokat zavaró anyagot, akkor kászálódik ki csak annak öléből, de folyamatosan húzva magával az elfet, nem engedve el az ajkakat. Egyetlen mozdulat csupán, amit a közelsége nélkül tölt. Az a mozdulat, amivel a földre hull végre az a piros ruha, ami csak útban volt, túl hosszú ideje. *
- A fekete úgyis jobban állt.
1132. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-23 19:09:36
Üzenet elküldve: 2024-08-23 19:09:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 87
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Még a pacsirta órája előtt ér vissza a rezidenciára. A nap még a horizont alá kucorodva készül arra hogy felkeljen, a város kora hajnali zajai is távolinak tűnnek. A város felől érkezik, ahol talán utolsó éjjelét töltötte a padláson, a darazsak alatt kucorogva.
Előző délután, miután Alenia-val beszélgetett -pontosabban: a lány beszélt, ő inkabb csak hallgatott, hümmögött és nyekergett rá olykor válaszul valamit-, visszatért a ráhagyott feladathoz, és egészen addig dolgozott, mígnem az árnyak már úgy megnyúltak, hogy nem látta a gödör alját, amit épp ásott. Akkor összerakta a szerszámokat, elpakolt, előkészült a következő napra; majd az istálló takarásában egy vödör jéghideg vízben egy gyökérkefe és egy lószappan segítségevel megtisztálkodott. És várt. Egészen addig várt, amíg keleten pislogni nem látta az első csillagokat. Arra várt, hogy Faensa kisasszony felbukkanjon ahogy megígérte, és eligazítsa arról, hogy mi lesz vele. De a nő nem jött. Nem tudta, hogy azért, mert az tán beszélt Alenia-val, vagy más dolga lett, vagy csak elfelejtette őt. Nem is számított. Viszont így engedélye sem volt arra, hogy az éjjelt a rezidencia portáján töltse, és különben sem tudta azt, hogy melyik a vendégszoba, amiről a kisasszony beszélt. Úgyhogy akkor úgy döntött, hogy visszamegy a városba. Amúgy se volt nála semmije.
De mivel tudja hogy milyen az, ha béres az ember, és köti a szó meg a becsület, úgyhogy most itt van, még a pacsirta órája előtt. Mert így illő.
Az istállóhoz megy, nem zörget be a rezidenciára. Azok még tán alszanak. Az istálló langyos, szénaillatú csendjében csak a lópata dobogása, és egy egér neszezése hallik. A zsákját felakasztja egy szegre, hogy az ne mászhasson bele. A csöndbe ezután belekarcol kicsit az ő hangja is, ahogy csak odamegy a lóhoz, és amolyan érthetetlen, halk, barátságos hangon köszönti azt. A lóorr bársonya végigcsiklandozza a tenyerét. Bár senki se kérte erre, de szénát bont a jószág elé, és vigyázva hogy csak halkan kopogjon a vödör, friss vizet is hoz. Mert hát a lónak is jár a reggeli, még ha maga gondolni se tud arra, hogy egy falatot is egyen. A csöndet se csak azért őrzi, hogy ne zavarjon vele mást. Úgy érzi, hogy homlokcsontja mögött egy kobold ül ocsmány mosollyal, aki a kezeiben tartott cintányérokat hol egymásnak, hol az agyvelejének veri. Ilyen lény társaságában a csönd: megváltás.
Mikor bent végez, a talicska szarvaiért nyúl. Abban ugyanúgy fekszik a lapát és az ásó, ahogy hagyta. A kintről beszűrődő kék fényben kéknek látszik az ásó frissen fent éle is. Kifelé indul, a szabad ég friss levegője jól esik most neki. A korán kelő madarak óvatos pittyegése köszönti, ahogy elér a majdani tűzrakó alapjához. Ott elengedi a talicskát, bal kezét a csípőjére támasztja, jobb tenyerét a gyomra fölé simítja. Volt már jobb reggele is. Bár nem tud róla, a pirkadat egyre kevésbé bűntársa abban, hogy jótékony homályba burkolja sápadt arcát, és hogy elrejtse a szeme alatt sötétlő karikákat. Hunyorogva bámul bele a puha, párás fénybe, most még ez is bántja a szemét. Volt már jobb reggele is, bizony. Az ásóért nyúl, a sima fa ismerősen simul ujjai közé.*
- Na hát, az istenek segedelmével..! *-ejti ki megszokásból a szavakat, ahogy az ásó élét megint a földnek fordítja.*
//Munka, másnap//
*Még a pacsirta órája előtt ér vissza a rezidenciára. A nap még a horizont alá kucorodva készül arra hogy felkeljen, a város kora hajnali zajai is távolinak tűnnek. A város felől érkezik, ahol talán utolsó éjjelét töltötte a padláson, a darazsak alatt kucorogva.
Előző délután, miután Alenia-val beszélgetett -pontosabban: a lány beszélt, ő inkabb csak hallgatott, hümmögött és nyekergett rá olykor válaszul valamit-, visszatért a ráhagyott feladathoz, és egészen addig dolgozott, mígnem az árnyak már úgy megnyúltak, hogy nem látta a gödör alját, amit épp ásott. Akkor összerakta a szerszámokat, elpakolt, előkészült a következő napra; majd az istálló takarásában egy vödör jéghideg vízben egy gyökérkefe és egy lószappan segítségevel megtisztálkodott. És várt. Egészen addig várt, amíg keleten pislogni nem látta az első csillagokat. Arra várt, hogy Faensa kisasszony felbukkanjon ahogy megígérte, és eligazítsa arról, hogy mi lesz vele. De a nő nem jött. Nem tudta, hogy azért, mert az tán beszélt Alenia-val, vagy más dolga lett, vagy csak elfelejtette őt. Nem is számított. Viszont így engedélye sem volt arra, hogy az éjjelt a rezidencia portáján töltse, és különben sem tudta azt, hogy melyik a vendégszoba, amiről a kisasszony beszélt. Úgyhogy akkor úgy döntött, hogy visszamegy a városba. Amúgy se volt nála semmije.
De mivel tudja hogy milyen az, ha béres az ember, és köti a szó meg a becsület, úgyhogy most itt van, még a pacsirta órája előtt. Mert így illő.
Az istállóhoz megy, nem zörget be a rezidenciára. Azok még tán alszanak. Az istálló langyos, szénaillatú csendjében csak a lópata dobogása, és egy egér neszezése hallik. A zsákját felakasztja egy szegre, hogy az ne mászhasson bele. A csöndbe ezután belekarcol kicsit az ő hangja is, ahogy csak odamegy a lóhoz, és amolyan érthetetlen, halk, barátságos hangon köszönti azt. A lóorr bársonya végigcsiklandozza a tenyerét. Bár senki se kérte erre, de szénát bont a jószág elé, és vigyázva hogy csak halkan kopogjon a vödör, friss vizet is hoz. Mert hát a lónak is jár a reggeli, még ha maga gondolni se tud arra, hogy egy falatot is egyen. A csöndet se csak azért őrzi, hogy ne zavarjon vele mást. Úgy érzi, hogy homlokcsontja mögött egy kobold ül ocsmány mosollyal, aki a kezeiben tartott cintányérokat hol egymásnak, hol az agyvelejének veri. Ilyen lény társaságában a csönd: megváltás.
Mikor bent végez, a talicska szarvaiért nyúl. Abban ugyanúgy fekszik a lapát és az ásó, ahogy hagyta. A kintről beszűrődő kék fényben kéknek látszik az ásó frissen fent éle is. Kifelé indul, a szabad ég friss levegője jól esik most neki. A korán kelő madarak óvatos pittyegése köszönti, ahogy elér a majdani tűzrakó alapjához. Ott elengedi a talicskát, bal kezét a csípőjére támasztja, jobb tenyerét a gyomra fölé simítja. Volt már jobb reggele is. Bár nem tud róla, a pirkadat egyre kevésbé bűntársa abban, hogy jótékony homályba burkolja sápadt arcát, és hogy elrejtse a szeme alatt sötétlő karikákat. Hunyorogva bámul bele a puha, párás fénybe, most még ez is bántja a szemét. Volt már jobb reggele is, bizony. Az ásóért nyúl, a sima fa ismerősen simul ujjai közé.*
- Na hát, az istenek segedelmével..! *-ejti ki megszokásból a szavakat, ahogy az ásó élét megint a földnek fordítja.*
1131. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-23 17:20:07
Üzenet elküldve: 2024-08-23 17:20:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
*Luninari ígéretét hallva kissé megnyugszik, és az a tőle szokatlan hidegség is alábbhagy. Nem, nem azzal volt problémája, hogy a lány túl sokat beszélt, általában szívesen hallgatja. Az nem tetszett neki, amilyen témában sikerült túlságosan is mélyen elvesznie, de örül, hogy végül megtalálják az útvesztő kijáratát. Persze, ennek ellenére lesz még mit megbeszélniük ezzel kapcsolatban is. Lehet, hogy egy egész délutánt is rá kell majd szánniuk, hogy végérvényesen a helyes mederbe terelődjön minden ilyesfajta ambíció, ami a fél-elfben lakozik. Bár, egy egészen apró pillanatra felsejlik a gondolat az agyában, hogy talán mégsem olyan késő igazi kisasszonyt faragni Luninari-ból.
Azonban nincs idejük tovább beszélni erről, de nem a készülődés az oka. A hirtelen felbukkanó vöröske jelenléte először megijeszti Aleniá-t. Hogy jutott be? Megfigyelte, hogy odalent nyitva hagyták az ajtót, és követte őket? Máshogy nem igazán volna lehetséges. Orthus Morthimer segítségével nemrég cserélték ki az összes nyílászárót, és a földszinti ablakok elé rácsokat is szereltettek, pont az ilyen váratlan behatolások megakadályozására.
Félelme szerencsére nem tart sokáig, mert Luninari régi ismerősként üdvözli a lányt. A képet azonban Alenia magában csak akkor tudja rendesen összerakni, mikor amaz a teljes nevén be is mutatkozik neki.*
- Ó! Szóval te vagy Nimeril *mosolyodik el végül kedvesen.* Luninari már mesélt rólad.
*Akkor nincs semmi baj. Fél-elf barátnőjében megbízik, és ha szerinte Nimeril nyugodtan járhat-kelhet a házban, nem kell tőle tartaniuk, akkor hiába szerezte vissza papíron ő a rezidencia tulajdonjogát, és dönthetne saját jogon arról, ki lépheti át a küszöböt, nem fogja megmásítani a döntését.*
- Nos, igen, azt hiszem, hogy inkább én tartozom egy bemutatkozással. Alenia Sayqueves vagyok, Aleimord Sayqueves húga.
*Ahogy kimondja a bátyja nevét, egy halvány reménysugár csillan fel szemeiben. Hátha Nimeril többet tud eltűnt bátyjáról, de nem akarja rögtön ilyesfajta komoly témákkal letámadni őt.
Helyette az édes kis macskára pillant, aki mellette továbbra is nagyon fontosnak találja a tisztálkodás művészetét.*
- Bevezettetek egy olyan szabályt ebben a házban, hogy minden hölgyet macska kell, hogy kísérjen? Luninari, nekem miért nem szóltál erről? *Jegyzi meg játékosan, de aztán mégis kap az alkalmon, hogy az árvaház ügyét előre lendítve komolyabb beszélgetésbe kezdjen. Tekintetét újra Nimeril-re emeli.*
- Azt mondod, gyógyító vagy. Remek hír. Remélem, hogy sokáig tervezel maradni, ugyanis, ha egyre több gyermeket tervezünk elszállásolni itt, akkor elkerülhetetlenül is szükségünk lesz orvosra.
*Luninari ígéretét hallva kissé megnyugszik, és az a tőle szokatlan hidegség is alábbhagy. Nem, nem azzal volt problémája, hogy a lány túl sokat beszélt, általában szívesen hallgatja. Az nem tetszett neki, amilyen témában sikerült túlságosan is mélyen elvesznie, de örül, hogy végül megtalálják az útvesztő kijáratát. Persze, ennek ellenére lesz még mit megbeszélniük ezzel kapcsolatban is. Lehet, hogy egy egész délutánt is rá kell majd szánniuk, hogy végérvényesen a helyes mederbe terelődjön minden ilyesfajta ambíció, ami a fél-elfben lakozik. Bár, egy egészen apró pillanatra felsejlik a gondolat az agyában, hogy talán mégsem olyan késő igazi kisasszonyt faragni Luninari-ból.
Azonban nincs idejük tovább beszélni erről, de nem a készülődés az oka. A hirtelen felbukkanó vöröske jelenléte először megijeszti Aleniá-t. Hogy jutott be? Megfigyelte, hogy odalent nyitva hagyták az ajtót, és követte őket? Máshogy nem igazán volna lehetséges. Orthus Morthimer segítségével nemrég cserélték ki az összes nyílászárót, és a földszinti ablakok elé rácsokat is szereltettek, pont az ilyen váratlan behatolások megakadályozására.
Félelme szerencsére nem tart sokáig, mert Luninari régi ismerősként üdvözli a lányt. A képet azonban Alenia magában csak akkor tudja rendesen összerakni, mikor amaz a teljes nevén be is mutatkozik neki.*
- Ó! Szóval te vagy Nimeril *mosolyodik el végül kedvesen.* Luninari már mesélt rólad.
*Akkor nincs semmi baj. Fél-elf barátnőjében megbízik, és ha szerinte Nimeril nyugodtan járhat-kelhet a házban, nem kell tőle tartaniuk, akkor hiába szerezte vissza papíron ő a rezidencia tulajdonjogát, és dönthetne saját jogon arról, ki lépheti át a küszöböt, nem fogja megmásítani a döntését.*
- Nos, igen, azt hiszem, hogy inkább én tartozom egy bemutatkozással. Alenia Sayqueves vagyok, Aleimord Sayqueves húga.
*Ahogy kimondja a bátyja nevét, egy halvány reménysugár csillan fel szemeiben. Hátha Nimeril többet tud eltűnt bátyjáról, de nem akarja rögtön ilyesfajta komoly témákkal letámadni őt.
Helyette az édes kis macskára pillant, aki mellette továbbra is nagyon fontosnak találja a tisztálkodás művészetét.*
- Bevezettetek egy olyan szabályt ebben a házban, hogy minden hölgyet macska kell, hogy kísérjen? Luninari, nekem miért nem szóltál erről? *Jegyzi meg játékosan, de aztán mégis kap az alkalmon, hogy az árvaház ügyét előre lendítve komolyabb beszélgetésbe kezdjen. Tekintetét újra Nimeril-re emeli.*
- Azt mondod, gyógyító vagy. Remek hír. Remélem, hogy sokáig tervezel maradni, ugyanis, ha egyre több gyermeket tervezünk elszállásolni itt, akkor elkerülhetetlenül is szükségünk lesz orvosra.
1130. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-23 16:30:21
Üzenet elküldve: 2024-08-23 16:30:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 420
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 602
OOC üzenetek: 420
Játékstílus: Megfontolt
//A vidék harmóniája//
//Visszatérés//
* A lépcsőfordulók a történelem során mindig is izgalmas és mély jelentőséggel bíró helyszíneknek számítottak. Romantikus csókok, fülled légyottok, bordába mártott pengék és még napestig sorolhatnánk. Nimerilt is sikeresen meglepi a forduló és bár nem tőrt szegeznek neki a kapott kérdés, legalább olyan éles, mint egy penge. A meglepettségében köpni-nyelni sem tud. Kicsit komolyabb lett az utóbbi időben, de az átkozott alaptermészete egy ilyen váratlan és határozott fellépést követően, meghátrálásra sarkalja. Még jó, hogy piszok szerencséje van, így mielőtt kínos hebegésbe kezdhetne egy ismerős hang kimenti.*
- Luni?* Kérdez vissza a kérdésre Nimeril. Annyira nem ismeri jól lányt. A ligetben persze összefutottak párszor, de túl hamar eljött, hogy szoros barátság alakuljon ki kettejük között. Mondjuk pont a távozás előtt valóban tanított neki egy kis mágiát. Akkor jobban megkedvelte a nyuszis lányt, és ha tudná mennyire is örül annak, hogy most itt látja, így legalább nem kell egyedül egy vadidegen valakinek elszámolnia azzal, hogy miért is van itt.*
- Oda voltam a szántókon tanulni és gyakorolni.* Válaszolja meg a hiányára vonatkozó kérdés, és így egyelőre sikerül ignorálni a másik nőszemélyt. Szemeivel azért gyorsan elemezni kezdi szemügyre venni. Csinos kis arc, törékeny alkat, sugárzó elegancia. Köpni támadt kedve. Ha valamelyik fajt utálni kell, akkor az elfek nála viszik a prímet. Persze akadt életében néhány ritka kivétel, de nem gondolná, hogy ez a személy olyan lesz. Amikor a szeme a hiányzó testrészre téved, majdnem elkáromkodja magát.*
~ Ki a fene ez? Valami női Aldeis utánzat? ~* Macskája közben konstatálja, hogy megálltak, szóval lustán leheveredik a padlóra és a lábát kezdi el nyalogatni. Közben a félvér összeszedi magát és végre megválaszolja a félkezű kérdését is.*
- Nimeril Drimanow vagyok, gyógyító. Ő meg itt Aldeis a macskám.* Mutatja be mind a kettejüket és kicsit megnyomja a gyógyító szócskát. Mivel szorult belé némi intelligencia, ezért igyekszik ugyanazzal a kifinomultsággal visszakérdezni az ismeretlen hölgy kilétéről, ahogy azt vele is tették.*
- Önben kit tisztelhetek?* Ez valami jobban hangzik mintha csak oda vetette volna, hogy osztán te ki vagy?*
//Visszatérés//
* A lépcsőfordulók a történelem során mindig is izgalmas és mély jelentőséggel bíró helyszíneknek számítottak. Romantikus csókok, fülled légyottok, bordába mártott pengék és még napestig sorolhatnánk. Nimerilt is sikeresen meglepi a forduló és bár nem tőrt szegeznek neki a kapott kérdés, legalább olyan éles, mint egy penge. A meglepettségében köpni-nyelni sem tud. Kicsit komolyabb lett az utóbbi időben, de az átkozott alaptermészete egy ilyen váratlan és határozott fellépést követően, meghátrálásra sarkalja. Még jó, hogy piszok szerencséje van, így mielőtt kínos hebegésbe kezdhetne egy ismerős hang kimenti.*
- Luni?* Kérdez vissza a kérdésre Nimeril. Annyira nem ismeri jól lányt. A ligetben persze összefutottak párszor, de túl hamar eljött, hogy szoros barátság alakuljon ki kettejük között. Mondjuk pont a távozás előtt valóban tanított neki egy kis mágiát. Akkor jobban megkedvelte a nyuszis lányt, és ha tudná mennyire is örül annak, hogy most itt látja, így legalább nem kell egyedül egy vadidegen valakinek elszámolnia azzal, hogy miért is van itt.*
- Oda voltam a szántókon tanulni és gyakorolni.* Válaszolja meg a hiányára vonatkozó kérdés, és így egyelőre sikerül ignorálni a másik nőszemélyt. Szemeivel azért gyorsan elemezni kezdi szemügyre venni. Csinos kis arc, törékeny alkat, sugárzó elegancia. Köpni támadt kedve. Ha valamelyik fajt utálni kell, akkor az elfek nála viszik a prímet. Persze akadt életében néhány ritka kivétel, de nem gondolná, hogy ez a személy olyan lesz. Amikor a szeme a hiányzó testrészre téved, majdnem elkáromkodja magát.*
~ Ki a fene ez? Valami női Aldeis utánzat? ~* Macskája közben konstatálja, hogy megálltak, szóval lustán leheveredik a padlóra és a lábát kezdi el nyalogatni. Közben a félvér összeszedi magát és végre megválaszolja a félkezű kérdését is.*
- Nimeril Drimanow vagyok, gyógyító. Ő meg itt Aldeis a macskám.* Mutatja be mind a kettejüket és kicsit megnyomja a gyógyító szócskát. Mivel szorult belé némi intelligencia, ezért igyekszik ugyanazzal a kifinomultsággal visszakérdezni az ismeretlen hölgy kilétéről, ahogy azt vele is tették.*
- Önben kit tisztelhetek?* Ez valami jobban hangzik mintha csak oda vetette volna, hogy osztán te ki vagy?*
1129. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-23 15:13:22
Üzenet elküldve: 2024-08-23 15:13:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 554
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 554
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//A vidék harmóniája//
//Visszatérés//
*A ruhák kérdésére, mivel érzi, hogy jelenleg Alenia számára sem éppen ez a legfőbb probléma, először csak bólint. Nagyon még csak meg sem lepődik, hiszen tisztában van vele, hogy Aleniát bár megváltoztatta az általa átélt szenvedés, lelkének a magja azért szerencsére mégis sértetlen maradt. Elég természetes viszont, hogy az anyagi dolgok helyett most fontosabb számára a hit és a lélek.*
- Igazad van. A ruhák pótólhatóak, ha nem is pont ugyanolyanokat, mint amik elvesztek, de hasonlókat úgyis tudunk majd szerezni, ha nagyon akarunk. *mond csak ennyit.
Ami viszont a többit illeti, Alenia kissé hideg hangja egy hosszú pillanatig majdnem teljesen megdermeszti, de nem veszi teljesen magára, mivel úgy gondolja, hogy inkább annak szól, amit eddig nagyon is sejtett tudata peremén, csak nem volt teljesen bizonyos benne; túl sokat beszélt, vagy, ha nem is túl sokat, akkor legalábbis éppen rosszkor, és olyasmiről, ami ráért volna később is, mert most, ha még nem is nagyon, de kicsit azért már szorítja őket az idő, hogyha tényleg meg szeretnének még sötétedés előtt érkezni Szarvasligetbe.
Ugyanakkor éppen bizalmának és szeretetének egyik jele, hogy feltétlen szeretné megosztani mindig és minél gyorsabban a másik lánnyal a gondolatait.
A templomkertben való vitájukat, pedig nem is volt időben túl régen, mégis annyira lezártnak tekinti, hogy most azért megijed, hogy Nia megharagudott rá, vagy azért, mert a jelenben lévő gyakorlati teendőik helyett inkább hosszas mondatokkal tévedt a bizonytalan jövőbe és a már lezárt múltba egyszerre, vagy azokért, amiket mondott az imént.
Talán a lelke mélyén, vagy nem is annyira a lelke mélyén, Nia szeretné, hogyha ő ugyanaz a Luni maradna, akit annak idején megismert. Csakhogy ez már nem fog menni. Ahhoz a lányhoz képest, aki egykor Artheniorba került és a Sayqueves család oltalmára szorult, már mostanáig is sokat változott.
Aztán, ahogyan Alenia beszél hozzá, ő pedig felfogja szavai értelmét először a megkönnyebbülés árad szét benne, amiért haragról szó sincs, majd pedig ismét a szeretet és a hála.
Megkönnyebbülés, némi kis büszkeséggel keveredve, amiért maga Nia mondja neki, hogy teljesen jól látja a dolgokat.
Ugyanakkor meghatja, hogy barátnője ennyire óvni szeretné őt a világ sötétségétől, viszont ő pont valami hasonlót szeretne tenni vele azzal, hogy minél több terhet igyekszik levenni a válláról, legyen szó egy kalács megkenésétől kezdve egészen az új Arthenior felépítésében való részvételtől.
És Nia persze jól látja az egészet, nem véletlenül félt és bizonytalankodott a visszatérése után. Tudta, hogy mivel fog járni, amibe belekezdenek majd, és nem hiszi, hogy kettőjük közül bármelyiküknek is létezhet könnyebb út.
Mégis figyelmesen hallgat, akárha leckét hallana, és tulajdonképpen, amit hall azt annak is fogja fel, néha még értő arccal bólintva is a másik lány valamely mondata után.
Mindent egybevetve szavaival nem tudna és nem is akarna vitatkozni akkor sem, ha akarna, mert jól esnek neki, és majdnem igaznak is érzi őket, abban pedig nem is kételkedik, hogy Alenia valamennyi gondolatát a jó szándék vezérli, ami az iránta érzett szeretettel keveredik. Ha valami boldogsággal tölti el, akkor az persze, hogy éppen ez.*
- Rendben van. *bólint újra, miután Nia befejezte.* Megígérem neked, hogy tényleg azzal fogom kezdeni a tanulást, hogy tanulmányozni fogom az isteneket és a tanaikat. Persze örömmel fogadom el Eeyr fényét általad, az viszont egy pillanatig sem volt kérdés a számomra, hogy Sa'Terethnek akkor sem engedhetek, ha csábító lenne. De, amit mondtál róla, az alapján szerintem a tanítása csapda, legalábbis egy nagy hazugságon, vagy legkevesebb ferdítésen alapul, mert az érzelmek nem csak káoszhoz vezethetnek, sőt. A szeretet is érzelem, márpedig nélküle nem lenne élet, ha pedig maga az élet nem létezne, akkor most semmiféle istenek semmiféle tanairól nem beszélgethetnénk éppen sem mi ketten, sem pedig senki rajtunk kívül senki más.
*Tudja, hogy ez elég közhelyesen hangzott, de a "szeretet nélkül nem lenne élet" édesanyja szavai, ő viszont mindig is teljesen magáénak érezte őket. Amúgy sem lehet minden gondolata egyéni és eredeti, ilyen illúziókba sohasem ringatta magát.
Különben nem hazudik szívesen Niának, de bármennyire egyetért is mindennel, vagy inkább majdnem mindennel, amit mondott, továbbra sem hiszi, hogy pusztán az istenek tanainak tanulmányozása megóvná őt bármitől, főleg úgy, hogy elemi mágusként még csak meg sem térhet egyikhez sem, mivel ezzel le kellene mondania éppen az általa legjobban vágyott és legerősebb elemi varázslatokról.
És különben is, hogyan állhatna mindenben Alenia mellett úgy, hogy közben igyekszik távol tartani magát mindentől, ami csak megsebezheti a lelkét? A felső körökhöz tartozni és részt venni a játszmáikban, amik őt sohasem vonzották, de közben még egy kicsit sem beszennyeződni, ez sokkal inkább utópiának tűnik neki, mint a teljes egyenlőség alapján álló, ideális társadalom, amiben pedig Alenia nem képes hinni.
Belátja persze, hogy ez a beszélgetés vagy a közel, vagy pedig egy kicsit távolabbi jövő beszélgetése lesz. De most nem folytathatják, hiszen tényleg dolguk van, pakolni kéne elkezdeni végre, összeszedni a macskát, felmálházni a szamarat és a többi.
Éppen itt tart gondolatban, amikor arra eszmél, hogy Alenia valakihez beszél, aki nem ő. Amikor pedig jó irányba fordul, és ránéz erre a bizonyos valakire, felismerni véli.*
- Nim? *kérdi kicsit bizonytalanul, hogy jól lát-e, pedig minden bizonnyal igen. Mosolyog is hozzá, amiből Alenia kitalálhatja, hogy régi ismerőssel van dolguk, bár hirtelen felbukkanása kicsit meglepi őt, főleg azok után, hogy amikor utoljára kereste, akkor pont nem volt itt. Persze ez még akkor volt, amikor Thrissayával jött ide, és még Tanilla is itt lakott, azóta pedig már a tündérlány is továbbállt innen, Tanillával együtt, bár valószínűleg külön-külön, nem pedig együtt. És nem csak ez változott azóta itt, hanem annyi minden más is. Ebben a házban, és Artheniorban magában is.*
- Rég láttalak, pedig többször kerestelek már itt. *jegyzi meg kissé feleslegesen, miközben kicsit furcsán is érzi magát. Futólag ismerték csak meg egymást, és a mai napig hálás a másik lánynak, amiért földmágiát tanított neki, ráadásul, amennyire rövid ismeretségük csak engedte meg is kedvelte őt, most pedig bár örül, hogy újra látja, valahogy mégis sokkal jobban foglalkoztatja a kérdés, hogy Nim hirtelen és számára váratlan felbukkanása változtat-e bármit is azon, amibe Alenia, Mai és ő belekezdtek itt együtt.
Igaz, azok után, hogy Eeyrnek hála Alenia is itt van újra, pontosan tudja, hogy Nimeril megjelenésében nincs semmi meglepő. Őt eddig egyetlen rémálmában sem képzelte halottnak soha.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.23 15:24:58
//Visszatérés//
*A ruhák kérdésére, mivel érzi, hogy jelenleg Alenia számára sem éppen ez a legfőbb probléma, először csak bólint. Nagyon még csak meg sem lepődik, hiszen tisztában van vele, hogy Aleniát bár megváltoztatta az általa átélt szenvedés, lelkének a magja azért szerencsére mégis sértetlen maradt. Elég természetes viszont, hogy az anyagi dolgok helyett most fontosabb számára a hit és a lélek.*
- Igazad van. A ruhák pótólhatóak, ha nem is pont ugyanolyanokat, mint amik elvesztek, de hasonlókat úgyis tudunk majd szerezni, ha nagyon akarunk. *mond csak ennyit.
Ami viszont a többit illeti, Alenia kissé hideg hangja egy hosszú pillanatig majdnem teljesen megdermeszti, de nem veszi teljesen magára, mivel úgy gondolja, hogy inkább annak szól, amit eddig nagyon is sejtett tudata peremén, csak nem volt teljesen bizonyos benne; túl sokat beszélt, vagy, ha nem is túl sokat, akkor legalábbis éppen rosszkor, és olyasmiről, ami ráért volna később is, mert most, ha még nem is nagyon, de kicsit azért már szorítja őket az idő, hogyha tényleg meg szeretnének még sötétedés előtt érkezni Szarvasligetbe.
Ugyanakkor éppen bizalmának és szeretetének egyik jele, hogy feltétlen szeretné megosztani mindig és minél gyorsabban a másik lánnyal a gondolatait.
A templomkertben való vitájukat, pedig nem is volt időben túl régen, mégis annyira lezártnak tekinti, hogy most azért megijed, hogy Nia megharagudott rá, vagy azért, mert a jelenben lévő gyakorlati teendőik helyett inkább hosszas mondatokkal tévedt a bizonytalan jövőbe és a már lezárt múltba egyszerre, vagy azokért, amiket mondott az imént.
Talán a lelke mélyén, vagy nem is annyira a lelke mélyén, Nia szeretné, hogyha ő ugyanaz a Luni maradna, akit annak idején megismert. Csakhogy ez már nem fog menni. Ahhoz a lányhoz képest, aki egykor Artheniorba került és a Sayqueves család oltalmára szorult, már mostanáig is sokat változott.
Aztán, ahogyan Alenia beszél hozzá, ő pedig felfogja szavai értelmét először a megkönnyebbülés árad szét benne, amiért haragról szó sincs, majd pedig ismét a szeretet és a hála.
Megkönnyebbülés, némi kis büszkeséggel keveredve, amiért maga Nia mondja neki, hogy teljesen jól látja a dolgokat.
Ugyanakkor meghatja, hogy barátnője ennyire óvni szeretné őt a világ sötétségétől, viszont ő pont valami hasonlót szeretne tenni vele azzal, hogy minél több terhet igyekszik levenni a válláról, legyen szó egy kalács megkenésétől kezdve egészen az új Arthenior felépítésében való részvételtől.
És Nia persze jól látja az egészet, nem véletlenül félt és bizonytalankodott a visszatérése után. Tudta, hogy mivel fog járni, amibe belekezdenek majd, és nem hiszi, hogy kettőjük közül bármelyiküknek is létezhet könnyebb út.
Mégis figyelmesen hallgat, akárha leckét hallana, és tulajdonképpen, amit hall azt annak is fogja fel, néha még értő arccal bólintva is a másik lány valamely mondata után.
Mindent egybevetve szavaival nem tudna és nem is akarna vitatkozni akkor sem, ha akarna, mert jól esnek neki, és majdnem igaznak is érzi őket, abban pedig nem is kételkedik, hogy Alenia valamennyi gondolatát a jó szándék vezérli, ami az iránta érzett szeretettel keveredik. Ha valami boldogsággal tölti el, akkor az persze, hogy éppen ez.*
- Rendben van. *bólint újra, miután Nia befejezte.* Megígérem neked, hogy tényleg azzal fogom kezdeni a tanulást, hogy tanulmányozni fogom az isteneket és a tanaikat. Persze örömmel fogadom el Eeyr fényét általad, az viszont egy pillanatig sem volt kérdés a számomra, hogy Sa'Terethnek akkor sem engedhetek, ha csábító lenne. De, amit mondtál róla, az alapján szerintem a tanítása csapda, legalábbis egy nagy hazugságon, vagy legkevesebb ferdítésen alapul, mert az érzelmek nem csak káoszhoz vezethetnek, sőt. A szeretet is érzelem, márpedig nélküle nem lenne élet, ha pedig maga az élet nem létezne, akkor most semmiféle istenek semmiféle tanairól nem beszélgethetnénk éppen sem mi ketten, sem pedig senki rajtunk kívül senki más.
*Tudja, hogy ez elég közhelyesen hangzott, de a "szeretet nélkül nem lenne élet" édesanyja szavai, ő viszont mindig is teljesen magáénak érezte őket. Amúgy sem lehet minden gondolata egyéni és eredeti, ilyen illúziókba sohasem ringatta magát.
Különben nem hazudik szívesen Niának, de bármennyire egyetért is mindennel, vagy inkább majdnem mindennel, amit mondott, továbbra sem hiszi, hogy pusztán az istenek tanainak tanulmányozása megóvná őt bármitől, főleg úgy, hogy elemi mágusként még csak meg sem térhet egyikhez sem, mivel ezzel le kellene mondania éppen az általa legjobban vágyott és legerősebb elemi varázslatokról.
És különben is, hogyan állhatna mindenben Alenia mellett úgy, hogy közben igyekszik távol tartani magát mindentől, ami csak megsebezheti a lelkét? A felső körökhöz tartozni és részt venni a játszmáikban, amik őt sohasem vonzották, de közben még egy kicsit sem beszennyeződni, ez sokkal inkább utópiának tűnik neki, mint a teljes egyenlőség alapján álló, ideális társadalom, amiben pedig Alenia nem képes hinni.
Belátja persze, hogy ez a beszélgetés vagy a közel, vagy pedig egy kicsit távolabbi jövő beszélgetése lesz. De most nem folytathatják, hiszen tényleg dolguk van, pakolni kéne elkezdeni végre, összeszedni a macskát, felmálházni a szamarat és a többi.
Éppen itt tart gondolatban, amikor arra eszmél, hogy Alenia valakihez beszél, aki nem ő. Amikor pedig jó irányba fordul, és ránéz erre a bizonyos valakire, felismerni véli.*
- Nim? *kérdi kicsit bizonytalanul, hogy jól lát-e, pedig minden bizonnyal igen. Mosolyog is hozzá, amiből Alenia kitalálhatja, hogy régi ismerőssel van dolguk, bár hirtelen felbukkanása kicsit meglepi őt, főleg azok után, hogy amikor utoljára kereste, akkor pont nem volt itt. Persze ez még akkor volt, amikor Thrissayával jött ide, és még Tanilla is itt lakott, azóta pedig már a tündérlány is továbbállt innen, Tanillával együtt, bár valószínűleg külön-külön, nem pedig együtt. És nem csak ez változott azóta itt, hanem annyi minden más is. Ebben a házban, és Artheniorban magában is.*
- Rég láttalak, pedig többször kerestelek már itt. *jegyzi meg kissé feleslegesen, miközben kicsit furcsán is érzi magát. Futólag ismerték csak meg egymást, és a mai napig hálás a másik lánynak, amiért földmágiát tanított neki, ráadásul, amennyire rövid ismeretségük csak engedte meg is kedvelte őt, most pedig bár örül, hogy újra látja, valahogy mégis sokkal jobban foglalkoztatja a kérdés, hogy Nim hirtelen és számára váratlan felbukkanása változtat-e bármit is azon, amibe Alenia, Mai és ő belekezdtek itt együtt.
Igaz, azok után, hogy Eeyrnek hála Alenia is itt van újra, pontosan tudja, hogy Nimeril megjelenésében nincs semmi meglepő. Őt eddig egyetlen rémálmában sem képzelte halottnak soha.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.23 15:24:58
1128. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-23 00:18:26
Üzenet elküldve: 2024-08-23 00:18:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Van, ami nem tud hazudni. A másik reakciói az érintéseire és a csókjaira, a tűz abban a jégkék szempárban... A doki pedig nagyon szívesen táplálná, azt egészen addig míg fel nem perzsel mindent viszont van még egy lépés a korábbi játékukból. Egy utolsó kis húzás amivel sikerül kizökkentenie a lélek szakértőjét és felfedni valamit belőle. Hogyne lenne büszke. Szereti az ilyen játszmákat és nem kevés tapasztalat kellett ahhoz, hogy ismerje a határt ameddig elmehet. Ezért is érkezik a békítő simogatás és a most már pusztán a vágytól hajtott csók. Vége a játéknak. Hagyja magát elveszi a másikban. Újra rátapadni arra a nyakra és a ruha másik pántját is megpróbálja lejjebb húzni. Vad morranások törnek fel belőle és a félvér a létező leggonoszabb női praktikát veti be. Ebben a helyzetben kér valamit a férfitól, aki a tisztán gondolkodáshoz és a megfontolt döntésekhez már nincs megfelelő állapotban. A válasz így elég egyértelmű.*
-Ezt a napot.
*Ígéretét megpecsételendő szív egy nagyobbat a másik nyakába miközben keze a lány szoknyája alá csusszanna.*
~És a reggelt is.~
A hozzászólás írója (Intath Aldeis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.23 00:19:24
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Van, ami nem tud hazudni. A másik reakciói az érintéseire és a csókjaira, a tűz abban a jégkék szempárban... A doki pedig nagyon szívesen táplálná, azt egészen addig míg fel nem perzsel mindent viszont van még egy lépés a korábbi játékukból. Egy utolsó kis húzás amivel sikerül kizökkentenie a lélek szakértőjét és felfedni valamit belőle. Hogyne lenne büszke. Szereti az ilyen játszmákat és nem kevés tapasztalat kellett ahhoz, hogy ismerje a határt ameddig elmehet. Ezért is érkezik a békítő simogatás és a most már pusztán a vágytól hajtott csók. Vége a játéknak. Hagyja magát elveszi a másikban. Újra rátapadni arra a nyakra és a ruha másik pántját is megpróbálja lejjebb húzni. Vad morranások törnek fel belőle és a félvér a létező leggonoszabb női praktikát veti be. Ebben a helyzetben kér valamit a férfitól, aki a tisztán gondolkodáshoz és a megfontolt döntésekhez már nincs megfelelő állapotban. A válasz így elég egyértelmű.*
-Ezt a napot.
*Ígéretét megpecsételendő szív egy nagyobbat a másik nyakába miközben keze a lány szoknyája alá csusszanna.*
~És a reggelt is.~
A hozzászólás írója (Intath Aldeis) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.23 00:19:24
1127. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-22 12:52:38
Üzenet elküldve: 2024-08-22 12:52:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Pedig mennyire befolyásolható. Ha nem lenne az, sehol nem lenne. És a meglepetések? Arra vannak, hogy még jobban kiismerhesse általuk a másikat. Neki nincs fegyvere, vagy ereje. Vagy ez van, vagy semmije. De mindez nem érdekli. Tovaszáll minden gondolat, mert azok a zöldek pont az övét cselezik ki. Tud róla, de mégis hagyja neki. Bár semmi jelét nem mutatja, hogy mit gondol a másik, pont az az egy szó, ami megmutat mindent. De az ő kedvét ez nem szegi. Szereti, amiben különböznek. Halvány mosoly kúszik csak az ajkára. Nem mond semmit, mert nincs értelme. Másnak annál inkább van. A kéznek, ami körútra indult minden porcikáján, a másik ízének. Annak van értelme. Majd gondolkodik tovább később, ha kell egyáltalán.
Az elf nem jár tévúton. Nem fed minden valóságot az, amit mond, bár a magja tényleg ez. De nem vágyik olyasmire, hogy szeressék, elfogadják. Gyerekekre sem. Jól jöttek. Hol máshol tudna nagyobb ismeretet szerezni, mint köztük? Hol gyakorolhatná jobban a magabiztosságát, mint egy vezetői szerepben? És ki is jobb annál, mint a hosszúéletű arra, hogy megkapjon pont annyit, amennyit szeretne? Okosnak tartja, olyannak, akinek még magát is szívesen átadja, aki tud újat mutatni, vagy olyat, ami érdekli. Úgy lát belé, hogy nem vesz mindent észre, mégis többet ért belőle, mint más. És éppen annyira vágyik rá, mint ő rá, ha éppen keresztezik egymást az útjaik. Több nem kell belőle. De most minden. Még az az elégedettség a képén is csak ezt mutatja. Ennek ellenére sem hagyja ott, hiába talált be. Csak egy lesújtó pillantással illeti, de a békítő simítására jól reagál. *
- Azt kétlem. Érts inkább máshogy hozzám. *Vigyorodik el végül, de nincs sok ideje kutatnia a szemekben, az ajkak rátapadnak és ő is pontosan eddig bírta. A ruha alá bújó kezektől a légzése is szaporábbá válik, ő sem fogja le saját kezeit, éppen annyira keresi a szabad bőrfelületet a másikon. Kicsi ez a szék. Újra a nyakba bújik, hogy már sokkal akaratosabban ízlelgesse azt a bőrt. Aztán elszakítja magát egy pillanatig.*
- Ezt a napod add nekem. Utána azt csinálsz, amit akarsz velük.
*Bizonyos kereteken belül persze, de most nem ez a lényeg. Neki ígérte magát, hogy elviszi valahová. Nem ronthatja el. Rontsa el a holnapot. vagy hazudjon akkor, amikor arra szükség van.*
*Pedig mennyire befolyásolható. Ha nem lenne az, sehol nem lenne. És a meglepetések? Arra vannak, hogy még jobban kiismerhesse általuk a másikat. Neki nincs fegyvere, vagy ereje. Vagy ez van, vagy semmije. De mindez nem érdekli. Tovaszáll minden gondolat, mert azok a zöldek pont az övét cselezik ki. Tud róla, de mégis hagyja neki. Bár semmi jelét nem mutatja, hogy mit gondol a másik, pont az az egy szó, ami megmutat mindent. De az ő kedvét ez nem szegi. Szereti, amiben különböznek. Halvány mosoly kúszik csak az ajkára. Nem mond semmit, mert nincs értelme. Másnak annál inkább van. A kéznek, ami körútra indult minden porcikáján, a másik ízének. Annak van értelme. Majd gondolkodik tovább később, ha kell egyáltalán.
Az elf nem jár tévúton. Nem fed minden valóságot az, amit mond, bár a magja tényleg ez. De nem vágyik olyasmire, hogy szeressék, elfogadják. Gyerekekre sem. Jól jöttek. Hol máshol tudna nagyobb ismeretet szerezni, mint köztük? Hol gyakorolhatná jobban a magabiztosságát, mint egy vezetői szerepben? És ki is jobb annál, mint a hosszúéletű arra, hogy megkapjon pont annyit, amennyit szeretne? Okosnak tartja, olyannak, akinek még magát is szívesen átadja, aki tud újat mutatni, vagy olyat, ami érdekli. Úgy lát belé, hogy nem vesz mindent észre, mégis többet ért belőle, mint más. És éppen annyira vágyik rá, mint ő rá, ha éppen keresztezik egymást az útjaik. Több nem kell belőle. De most minden. Még az az elégedettség a képén is csak ezt mutatja. Ennek ellenére sem hagyja ott, hiába talált be. Csak egy lesújtó pillantással illeti, de a békítő simítására jól reagál. *
- Azt kétlem. Érts inkább máshogy hozzám. *Vigyorodik el végül, de nincs sok ideje kutatnia a szemekben, az ajkak rátapadnak és ő is pontosan eddig bírta. A ruha alá bújó kezektől a légzése is szaporábbá válik, ő sem fogja le saját kezeit, éppen annyira keresi a szabad bőrfelületet a másikon. Kicsi ez a szék. Újra a nyakba bújik, hogy már sokkal akaratosabban ízlelgesse azt a bőrt. Aztán elszakítja magát egy pillanatig.*
- Ezt a napod add nekem. Utána azt csinálsz, amit akarsz velük.
*Bizonyos kereteken belül persze, de most nem ez a lényeg. Neki ígérte magát, hogy elviszi valahová. Nem ronthatja el. Rontsa el a holnapot. vagy hazudjon akkor, amikor arra szükség van.*
1126. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-22 09:28:43
Üzenet elküldve: 2024-08-22 09:28:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Hiteltelen. Pontos megfogalmazás. A lélek ugyanis nem olyasmi, ami könnyen befolyásolható vagy kiismerhető lenne. Bárki, még az ezer éve ismert legunalmasabb alak is képes lehet meglepetéseket okozni. Nem mintha az elf ne a lélekre kívánna hatni csak az ő módszerei jóval nyersebbek, kevésbé kifinomultak és mégis biztosabbak. Megtörni valakit sokkal könnyebb mint bármi más módszerrel rávenni valamire. Szóval az, hogy a másik értene ahhoz a csitrihez főleg azok után, hogy most világosította fel a doki róla miképp lopta meg a kisasszony a családjához hű segítőit elég hiteltelené teszi annak állításait. A volt kalóz viszont nem adja ennek jelét. Viszonozza a simogatásokat és a másik bőrének felfedezését.*
-Értem.
*Persze nem csak a lány testét próbálja felfedezni mást is. A történet egyszerűsége nem jelenti, hogy ne volna igaz vagy ne mély motivációt rejtene. Csak talán inkább az, hogy gyanúsan tipikus. A félvér aki magányos volt és most gyerekeken akarja kiélni, hogy neki nem lehet. Olyan mint a szajha, aki arra vágyik, hogy vele is törődjenek. Nagyon sok ilyet hallott már az elf. Tipikus történetek és könnyű akármilyen helyzetben akkor is felhozni ha nincs semmi köze a valósághoz. Ezért próbálja kiugrasztani kicsit a nyulat egy olyan odaszúrással amire ha jól készítette elő a terepet reagál majd a másik. És így történik. A válasz egyértelmű és a másik elhúzódik tőle az a jég kék szempár pedig mesél a dokinak. Akinek arcára ettől szégyentelenül kiül az elégedettség. Pár pillanatig így bámul azokba a szemekbe majd békítőleg végigsimítana azon az arcon.*
-Értem. Már értelek.
*Húzódna közelebb a lányhoz, hogy annak ajkaira tapadjon és most ne is engedje el. Elhúzódó érzéki nyelvpárbajt vívna vele miközben keze a ruha anyaga alá próbálna beférkőzni. Megkapta amit szeretett volna. Most már a kis párbajuk helyett foglalkozhat csak az élvezetesebb dolgokkal.*
*Hiteltelen. Pontos megfogalmazás. A lélek ugyanis nem olyasmi, ami könnyen befolyásolható vagy kiismerhető lenne. Bárki, még az ezer éve ismert legunalmasabb alak is képes lehet meglepetéseket okozni. Nem mintha az elf ne a lélekre kívánna hatni csak az ő módszerei jóval nyersebbek, kevésbé kifinomultak és mégis biztosabbak. Megtörni valakit sokkal könnyebb mint bármi más módszerrel rávenni valamire. Szóval az, hogy a másik értene ahhoz a csitrihez főleg azok után, hogy most világosította fel a doki róla miképp lopta meg a kisasszony a családjához hű segítőit elég hiteltelené teszi annak állításait. A volt kalóz viszont nem adja ennek jelét. Viszonozza a simogatásokat és a másik bőrének felfedezését.*
-Értem.
*Persze nem csak a lány testét próbálja felfedezni mást is. A történet egyszerűsége nem jelenti, hogy ne volna igaz vagy ne mély motivációt rejtene. Csak talán inkább az, hogy gyanúsan tipikus. A félvér aki magányos volt és most gyerekeken akarja kiélni, hogy neki nem lehet. Olyan mint a szajha, aki arra vágyik, hogy vele is törődjenek. Nagyon sok ilyet hallott már az elf. Tipikus történetek és könnyű akármilyen helyzetben akkor is felhozni ha nincs semmi köze a valósághoz. Ezért próbálja kiugrasztani kicsit a nyulat egy olyan odaszúrással amire ha jól készítette elő a terepet reagál majd a másik. És így történik. A válasz egyértelmű és a másik elhúzódik tőle az a jég kék szempár pedig mesél a dokinak. Akinek arcára ettől szégyentelenül kiül az elégedettség. Pár pillanatig így bámul azokba a szemekbe majd békítőleg végigsimítana azon az arcon.*
-Értem. Már értelek.
*Húzódna közelebb a lányhoz, hogy annak ajkaira tapadjon és most ne is engedje el. Elhúzódó érzéki nyelvpárbajt vívna vele miközben keze a ruha anyaga alá próbálna beférkőzni. Megkapta amit szeretett volna. Most már a kis párbajuk helyett foglalkozhat csak az élvezetesebb dolgokkal.*
1125. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-21 22:43:56
Üzenet elküldve: 2024-08-21 22:43:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Nem csak azért nem akar kiteregetni mindent, mert játszadozik, hanem mert tudja, hogy az ő módszerei a másik számára hiteltelenek is lehetnek. Ezt már akkor tudta, amikor a Sellőben beszéltek, amikor hiába közelített olyan végtelenül lassan az a két egymásra vágyó ajak, mégis sugározta, mennyire nem egyezik a két nézet. Ez nem tántorítaná el, de kevés értelme van elbeszélni egymás mellett. Sokkal jobb most is az közelség. De néhány szó még eshet róla.*
- Értek Aleniá-hoz, az ő nyelvén. *Simítja az arcot, egészen elveszve a lélektükrökben. Azok a zöldek át tudnák venni az uralmat. De nem mehet ilyen könnyen.*
- Mi az erőssége, mi a gyengesége, mivel lehet meggyőzni csendben, vagy elterelni... *Mint, ahogyan az ő figyelme is egyre inkább más felé evez. Minden érintéstől egyre távolabbra kerül a józan észtől és viszonozza kutakodó kezeivel annak mellkasán. De még csak nem is bánja. Mert ő tudja, mit csinál vele a másik. Ő hagyja. * - És, ha nem figyel eléggé, akkor épp úgy fogja átadni, mint a testvére. Csakhogy annak lesz nyoma. Mert ugyanabba a hibába nem esünk kétszer. *A csók még inkább ködösíti, nem tud a karizmájával élni úgy, mint mindig. Nem akar beszélgetni.
A története talán tényleg egyszerűnek hat. De nem ennyi. Van olyan mélyen, hogy az lett tőle, ami. Segítség nélkül. Ami miatt magabiztos abban, amit egyébként állít. És az is bizonyos, hogy meg tudná tenni valóban, ha jogosnak ítélné a saját tettét. De ahhoz meg kell győződnie. Nem hiszi, hogy ennyi türelme lenne a szőkének. De szép gondolat volna összedolgozni. A féktelen indulat a hideg észérvekkel, kioltva egymásból a nem odavalót.
A válláról leomló anyag, az érintések majdnem teljesen átadták az elfnek végül. Kár, hogy azt hozza fel, amit nem kellett volna. *
- Nem, ő nem jöhet ide.
*Távolodik kissé mindennek dacára és harap rá ajkaira. Csak nézi a zöldeket. Ha valamihez, ehhez kellene az az ital. De a keze nem mozdul róla. Nori minden neki, de tudja, hogy milyen. Tudja, hogy még rá is veszélyes, de az másból fakadó döntés, hogy ennek ellenére megpróbál rá vigyázni. Csak máshogy. Nem itt.*
*Nem csak azért nem akar kiteregetni mindent, mert játszadozik, hanem mert tudja, hogy az ő módszerei a másik számára hiteltelenek is lehetnek. Ezt már akkor tudta, amikor a Sellőben beszéltek, amikor hiába közelített olyan végtelenül lassan az a két egymásra vágyó ajak, mégis sugározta, mennyire nem egyezik a két nézet. Ez nem tántorítaná el, de kevés értelme van elbeszélni egymás mellett. Sokkal jobb most is az közelség. De néhány szó még eshet róla.*
- Értek Aleniá-hoz, az ő nyelvén. *Simítja az arcot, egészen elveszve a lélektükrökben. Azok a zöldek át tudnák venni az uralmat. De nem mehet ilyen könnyen.*
- Mi az erőssége, mi a gyengesége, mivel lehet meggyőzni csendben, vagy elterelni... *Mint, ahogyan az ő figyelme is egyre inkább más felé evez. Minden érintéstől egyre távolabbra kerül a józan észtől és viszonozza kutakodó kezeivel annak mellkasán. De még csak nem is bánja. Mert ő tudja, mit csinál vele a másik. Ő hagyja. * - És, ha nem figyel eléggé, akkor épp úgy fogja átadni, mint a testvére. Csakhogy annak lesz nyoma. Mert ugyanabba a hibába nem esünk kétszer. *A csók még inkább ködösíti, nem tud a karizmájával élni úgy, mint mindig. Nem akar beszélgetni.
A története talán tényleg egyszerűnek hat. De nem ennyi. Van olyan mélyen, hogy az lett tőle, ami. Segítség nélkül. Ami miatt magabiztos abban, amit egyébként állít. És az is bizonyos, hogy meg tudná tenni valóban, ha jogosnak ítélné a saját tettét. De ahhoz meg kell győződnie. Nem hiszi, hogy ennyi türelme lenne a szőkének. De szép gondolat volna összedolgozni. A féktelen indulat a hideg észérvekkel, kioltva egymásból a nem odavalót.
A válláról leomló anyag, az érintések majdnem teljesen átadták az elfnek végül. Kár, hogy azt hozza fel, amit nem kellett volna. *
- Nem, ő nem jöhet ide.
*Távolodik kissé mindennek dacára és harap rá ajkaira. Csak nézi a zöldeket. Ha valamihez, ehhez kellene az az ital. De a keze nem mozdul róla. Nori minden neki, de tudja, hogy milyen. Tudja, hogy még rá is veszélyes, de az másból fakadó döntés, hogy ennek ellenére megpróbál rá vigyázni. Csak máshogy. Nem itt.*
1124. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-21 22:04:01
Üzenet elküldve: 2024-08-21 22:04:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1296
OOC üzenetek: 237
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*A doki egyáltalán nem jó az ilyen játékokban. Mármint a félvérhez hasonló lányok esetében. A férfinek ugyanis nagyon könnyen el tud fogyni az önuralma amit jól példáz az is, hogy a sellőben se jutottak tovább annál az asztalnál. Egyelőre még nyeregben érzi magát, de tudja jól, hogy ez könnyen változhat. Kisebb támadásai után a hatás nem marad el. Azok a kékek is másképp csillognak mikor kicsit visszahúzódik, hogy beléjük nézzen.*
-Önként?
*Kérdez vissza kíváncsian. Elég hihetetlenül hangzik. Ha meg akarja a lány győzni, hogy az ő terve jobb, mint a férfié akkor a titkolózásra nem ez a legjobb alkalom. De nem sietteti a doki most a dolgot. A következő kérdés hatására pedig egyértelműen történt valami. A férfi figyeli a lány reakcióit. Hagyja magát közelebb vonni és állja a rá szegeződő kékeket. Erről volna szó? Ilyen egyszerű lenne? Nem látszik rajta, de nincs róla teljesen meggyőződve. Lágyan visszacsókol. Előbb a másik ajkaira, majd újra közelebb vonná a lányt, hogy a nyakáról indulva a vállak felé haladjon. A ruha útjába kerülő vállpántját finoman lejjebb húzná a folyamathoz és csak utána hajolna vissza ahhoz a fülecskéhez, hogy belebúgjon.*
-Rien-el mi a helyzet? Neki is szeretnél itt helyet?
*Igazságtalanság? Egy halálhívővel mulatozott a kikötőben. A doki se egy szent, de ki is fejtette, hogy őt nem érdeklik mások csak a lányok.*
*A doki egyáltalán nem jó az ilyen játékokban. Mármint a félvérhez hasonló lányok esetében. A férfinek ugyanis nagyon könnyen el tud fogyni az önuralma amit jól példáz az is, hogy a sellőben se jutottak tovább annál az asztalnál. Egyelőre még nyeregben érzi magát, de tudja jól, hogy ez könnyen változhat. Kisebb támadásai után a hatás nem marad el. Azok a kékek is másképp csillognak mikor kicsit visszahúzódik, hogy beléjük nézzen.*
-Önként?
*Kérdez vissza kíváncsian. Elég hihetetlenül hangzik. Ha meg akarja a lány győzni, hogy az ő terve jobb, mint a férfié akkor a titkolózásra nem ez a legjobb alkalom. De nem sietteti a doki most a dolgot. A következő kérdés hatására pedig egyértelműen történt valami. A férfi figyeli a lány reakcióit. Hagyja magát közelebb vonni és állja a rá szegeződő kékeket. Erről volna szó? Ilyen egyszerű lenne? Nem látszik rajta, de nincs róla teljesen meggyőződve. Lágyan visszacsókol. Előbb a másik ajkaira, majd újra közelebb vonná a lányt, hogy a nyakáról indulva a vállak felé haladjon. A ruha útjába kerülő vállpántját finoman lejjebb húzná a folyamathoz és csak utána hajolna vissza ahhoz a fülecskéhez, hogy belebúgjon.*
-Rien-el mi a helyzet? Neki is szeretnél itt helyet?
*Igazságtalanság? Egy halálhívővel mulatozott a kikötőben. A doki se egy szent, de ki is fejtette, hogy őt nem érdeklik mások csak a lányok.*
1123. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-21 18:48:32
Üzenet elküldve: 2024-08-21 18:48:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 322
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A vidék harmóniája//
//Visszatérés//
*Igen, talán nem ártana kicsit többet foglalkozniuk a készülődéssel, és kevesebbet a beszéddel, ha még ma el akarnak jutni Szarvasligetig, de Luninari ezúttal nem könnyíti meg a dolgukat. Nem tehet róla szegény lány, de most tényleg az időt húzza, Alenia viszont nem elég határozott ahhoz, hogy a hozzá legkedvesebb személyt csendre intse, és azt mondja neki, hogy a fontos dolgokkal törődjön. Ha Luninari valóban a szolgálólánya lenne, akkor megtenné, de a fekete hajú fél-elf ennél sokkal többet jelent a számára. Társ, tanácsadó, de legfőképp barát, aki még azt is megvárta, hogy a halálból visszatérjen hozzá.*
- Azok csak ruhák, Luni. Ne sajnáld őket! Fogd fel úgy, hogy valaki vagy valakik jobbá tették velük az életüket. *Na, a régi Alenia ezt sem mondta volna. Ha egykori önmagán múlna, akkor fejek hullnának volna, ha ellopnák az egyébként polgárnegyedi házak árát érő ruháit. Ebből is látszik, hogy Eeyr büntetése milyen józanítóan hatott rá. Felnyitotta a szemét, hogy a materiális értékeknél vannak fontosabb dolgok is az életben.
Nagyrészt ez az indoka arra is, hogy eléggé megijed, mikor Luninari az arthenior-i politikai élet azon aspektusában kíván elmélyülni, melytől még ő saját magát is félti, a kis fél-elfet pedig inkább mindenáron meg akarja védeni tőle. Ezért van ő itt, ez a küldetése, hogy megvédje őt és mindenki mást is az ilyesfajta ármányoktól.
Hüledezve hallgatja végig a lány minden szavát már csak azért is, mert fájdalmas igazságként hatol az elméjébe mindaz, amit hall. Luninari tökéletesen átlátja a nemesi világ működését, a játszmákat, a szerepeket, azt, hogy kifelé más képet kell mutatniuk, és mindig egy lépéssel előrébb kell járniuk az ellenfeleiknél.*
- Luninari! *Tőle szokatlanul hidegen és határozottan szólal meg a lány mondandója végén. Talán még belé is fojtja a szót, ha akart volna még valamit mondani.*
- Mindent jól látsz. A régi nemesi világ pontosan olyan, ahogy lefested, és az új is ilyen lesz. Igen, az Orthus Morthimer-rel való kapcsolatom is ilyen. A tanáccsal való kapcsolatom is ilyen. A szív helyett az észről, a nagyvonalúság helyett érdekekről szól. Pontosan ezért akarlak megvédeni téged ettől, hogy ne mérgezd meg a saját lelked általa. *Kicsit megköszörüli a torkát, mielőtt folytatná, jelentőségteljesen visszafordul Luninari felé, és mélyen a szemeibe néz.*
- Ha már az istenekről beszéltünk az előbb, fogjuk meg ezt az egészet az ő oldalukról. Eeyr azt tanítja nekünk, hogy hallgassunk a szívünkre, a hatalmunkkal önzetlenül segítsünk másokon, és soha ne bántsunk másokat. A politika, az üzlet, az érdek, a felső réteg azonban nem ilyen. *Saját ajkaiba harap, pár másodperc csend, majd folytatja.*
- A politikában, a nemesek között ahhoz, hogy ne faljanak fel a nagy kutyák, minimum Teysus, de sokszor Sa'Tereth tanait vagy kénytelen alkalmazni. Előbbi azt mondja, hogy a saját céljaid a fontosak, azok alapján éld az életed, szerezd meg, amit meg akarsz, ne hagyd, hogy mások az utadba álljanak és mindig légy előrelátó és erős, mert, ha nem vigyázol, mindent elvehetnek tőled. Hogy mit mond Sa'Tereth? Azt, hogy az érzelmeknek nincs helye, mert káoszhoz vezet. Milyen igaza van, nem? A lázadás a tökéletes példa rá. Sa'Tereth szerint logikus döntéseket kell hoznod, és kihasználnod másokat, hogy egy közös célt hatékonyan valósíthass meg azáltal, hogy mindenben az arra legalkalmasabbak döntenek. *A fejét csóválja, szemeiben valamiféle furcsa rettegést vélhet felfedezni Luninari.*
- Engem Eeyr fénye meg fog védeni Sa'Tereth karmaitól, de téged nem. Neked szükséged van rám, hogy közvetítsem ezt a fényt. Morthimer urat is óva intettem az arctalan hálójától, mikor négyszemközt beszéltünk. Luninari, én támogatom, hogy tanulj, de messziről, nagyon messziről kerülj el mindent, aminek bármi köze is lehet Sa'Tereth hatalmához! Javaslom, hogy a tanulmányaid ott kezdd, hogy mindent megtanulsz róluk!
*Talán még hosszasan magyarázna a fél-elfnek minderről, ha a vállai felett elnézve nem venné észre a lépcsőfordulóban felbukkanó, számára ismeretlen, vöröses hajú nőt. Bizonytalanul lép párat felé, gyanakvóan néz rá.*
- Ne haragudj, segíthetünk valamiben? *Kérdezi olyan hangnemben, mintha igazából azt akarná kérdezni, hogy mi a fészkes fenét keres ő a házban. Fogalma sincs arról, hogy a Luninari-val folytatott korábbi beszélgetéseik során elhangzott Nimeril név tulajdonosával van dolga.*
//Visszatérés//
*Igen, talán nem ártana kicsit többet foglalkozniuk a készülődéssel, és kevesebbet a beszéddel, ha még ma el akarnak jutni Szarvasligetig, de Luninari ezúttal nem könnyíti meg a dolgukat. Nem tehet róla szegény lány, de most tényleg az időt húzza, Alenia viszont nem elég határozott ahhoz, hogy a hozzá legkedvesebb személyt csendre intse, és azt mondja neki, hogy a fontos dolgokkal törődjön. Ha Luninari valóban a szolgálólánya lenne, akkor megtenné, de a fekete hajú fél-elf ennél sokkal többet jelent a számára. Társ, tanácsadó, de legfőképp barát, aki még azt is megvárta, hogy a halálból visszatérjen hozzá.*
- Azok csak ruhák, Luni. Ne sajnáld őket! Fogd fel úgy, hogy valaki vagy valakik jobbá tették velük az életüket. *Na, a régi Alenia ezt sem mondta volna. Ha egykori önmagán múlna, akkor fejek hullnának volna, ha ellopnák az egyébként polgárnegyedi házak árát érő ruháit. Ebből is látszik, hogy Eeyr büntetése milyen józanítóan hatott rá. Felnyitotta a szemét, hogy a materiális értékeknél vannak fontosabb dolgok is az életben.
Nagyrészt ez az indoka arra is, hogy eléggé megijed, mikor Luninari az arthenior-i politikai élet azon aspektusában kíván elmélyülni, melytől még ő saját magát is félti, a kis fél-elfet pedig inkább mindenáron meg akarja védeni tőle. Ezért van ő itt, ez a küldetése, hogy megvédje őt és mindenki mást is az ilyesfajta ármányoktól.
Hüledezve hallgatja végig a lány minden szavát már csak azért is, mert fájdalmas igazságként hatol az elméjébe mindaz, amit hall. Luninari tökéletesen átlátja a nemesi világ működését, a játszmákat, a szerepeket, azt, hogy kifelé más képet kell mutatniuk, és mindig egy lépéssel előrébb kell járniuk az ellenfeleiknél.*
- Luninari! *Tőle szokatlanul hidegen és határozottan szólal meg a lány mondandója végén. Talán még belé is fojtja a szót, ha akart volna még valamit mondani.*
- Mindent jól látsz. A régi nemesi világ pontosan olyan, ahogy lefested, és az új is ilyen lesz. Igen, az Orthus Morthimer-rel való kapcsolatom is ilyen. A tanáccsal való kapcsolatom is ilyen. A szív helyett az észről, a nagyvonalúság helyett érdekekről szól. Pontosan ezért akarlak megvédeni téged ettől, hogy ne mérgezd meg a saját lelked általa. *Kicsit megköszörüli a torkát, mielőtt folytatná, jelentőségteljesen visszafordul Luninari felé, és mélyen a szemeibe néz.*
- Ha már az istenekről beszéltünk az előbb, fogjuk meg ezt az egészet az ő oldalukról. Eeyr azt tanítja nekünk, hogy hallgassunk a szívünkre, a hatalmunkkal önzetlenül segítsünk másokon, és soha ne bántsunk másokat. A politika, az üzlet, az érdek, a felső réteg azonban nem ilyen. *Saját ajkaiba harap, pár másodperc csend, majd folytatja.*
- A politikában, a nemesek között ahhoz, hogy ne faljanak fel a nagy kutyák, minimum Teysus, de sokszor Sa'Tereth tanait vagy kénytelen alkalmazni. Előbbi azt mondja, hogy a saját céljaid a fontosak, azok alapján éld az életed, szerezd meg, amit meg akarsz, ne hagyd, hogy mások az utadba álljanak és mindig légy előrelátó és erős, mert, ha nem vigyázol, mindent elvehetnek tőled. Hogy mit mond Sa'Tereth? Azt, hogy az érzelmeknek nincs helye, mert káoszhoz vezet. Milyen igaza van, nem? A lázadás a tökéletes példa rá. Sa'Tereth szerint logikus döntéseket kell hoznod, és kihasználnod másokat, hogy egy közös célt hatékonyan valósíthass meg azáltal, hogy mindenben az arra legalkalmasabbak döntenek. *A fejét csóválja, szemeiben valamiféle furcsa rettegést vélhet felfedezni Luninari.*
- Engem Eeyr fénye meg fog védeni Sa'Tereth karmaitól, de téged nem. Neked szükséged van rám, hogy közvetítsem ezt a fényt. Morthimer urat is óva intettem az arctalan hálójától, mikor négyszemközt beszéltünk. Luninari, én támogatom, hogy tanulj, de messziről, nagyon messziről kerülj el mindent, aminek bármi köze is lehet Sa'Tereth hatalmához! Javaslom, hogy a tanulmányaid ott kezdd, hogy mindent megtanulsz róluk!
*Talán még hosszasan magyarázna a fél-elfnek minderről, ha a vállai felett elnézve nem venné észre a lépcsőfordulóban felbukkanó, számára ismeretlen, vöröses hajú nőt. Bizonytalanul lép párat felé, gyanakvóan néz rá.*
- Ne haragudj, segíthetünk valamiben? *Kérdezi olyan hangnemben, mintha igazából azt akarná kérdezni, hogy mi a fészkes fenét keres ő a házban. Fogalma sincs arról, hogy a Luninari-val folytatott korábbi beszélgetéseik során elhangzott Nimeril név tulajdonosával van dolga.*
1122. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-21 16:00:19
Üzenet elküldve: 2024-08-21 16:00:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 488
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Az a hidegség már régen elszállt belőle, amit magára tud húzni pajzsként. Minden mozdulatával, minden pillantással csak egyre beljebb töri a másik a védelmét, de nem tud vele törődni, mert végtére is mindketten csak ízlelgetnek. Kin mi a fogás... vagy épp mi nem az. A hátán cikázó kéz nyomán libabőrössé válik és meg-megmoccan abban az ölben, ahogy végigfut rajta a jóleső hideg. De a kérdések jók és nem kellene akkor elveszítenie a fejét, amikor a legnagyobb szüksége van arra, hogy fel tudja venni a kesztyűt. Hagyná magát uralni, de nem fogja csak úgy odaengedni a kegyet...
Hogy csak egyszerű haramiaként? Csak mosolyával jelzi, hogy ez cseppet sincs így. De már mondani nem tud rá semmit, hiszen a játékos harapás, a nyakát ért apró csók üldözi el a fejéből egyre inkább az értelmesnek ható mondatokat. Keze csak egyre erősebben mar a másik bőrébe, mintha magához akarná vonni egészen, de kissé enged, mikor az elf hátrahúzódik, hogy a kékeket fürkészve hallgassa a válaszát.*
- Tulajdonképpen nem veszek el semmit. Önként adnak mindent. Ha akarom... ha... igazad van.
*Nem veszi el a lélektükröket, kutatóan csillognak, de kissé megkopik a fény, mikor a következő kérdésre szeretne válaszolni. Nem a gyengeség jele pedig, amit mondani kíván, mert ha valami, akkor az tette erőssé. És bár érdekelhetné, hogy mit gondol erről a másik... vagy épp nem kéne beszélnie, de valamiért akar. Ha szeleteket kíván a másikból, akkor neki is jár belőle.*
- Miért? Nézz rám. *Húzza feljebb kezeit, hogy mindkettővel annak arcát fogja közé, s vonja kissé közelebb magához, ha amaz nem húzódik el.* - Félvér vagyok. Másoknak fattyú. Ha valamit tudok, az az, hogy milyen, amikor senkinek nem kellesz. Ha sehova nem vagy való. Mint azok a gyerekek. *Elengedi végül az arcot, csak finoman simít végig az arcélen.* - És ha valami nekem fontos, oda nem fogom beengedni az igazságtalanságot, ha a lányaidat tényleg az érte. És... *Talán minden viccnek a fele igaz, de most csak játékosan lehelne egy egészen apró csókot végre azokra az ajkakra.* - Annak a cseppet sem egyszerű haramiának az ereje is felébresztett bennem valamit.
*Az a hidegség már régen elszállt belőle, amit magára tud húzni pajzsként. Minden mozdulatával, minden pillantással csak egyre beljebb töri a másik a védelmét, de nem tud vele törődni, mert végtére is mindketten csak ízlelgetnek. Kin mi a fogás... vagy épp mi nem az. A hátán cikázó kéz nyomán libabőrössé válik és meg-megmoccan abban az ölben, ahogy végigfut rajta a jóleső hideg. De a kérdések jók és nem kellene akkor elveszítenie a fejét, amikor a legnagyobb szüksége van arra, hogy fel tudja venni a kesztyűt. Hagyná magát uralni, de nem fogja csak úgy odaengedni a kegyet...
Hogy csak egyszerű haramiaként? Csak mosolyával jelzi, hogy ez cseppet sincs így. De már mondani nem tud rá semmit, hiszen a játékos harapás, a nyakát ért apró csók üldözi el a fejéből egyre inkább az értelmesnek ható mondatokat. Keze csak egyre erősebben mar a másik bőrébe, mintha magához akarná vonni egészen, de kissé enged, mikor az elf hátrahúzódik, hogy a kékeket fürkészve hallgassa a válaszát.*
- Tulajdonképpen nem veszek el semmit. Önként adnak mindent. Ha akarom... ha... igazad van.
*Nem veszi el a lélektükröket, kutatóan csillognak, de kissé megkopik a fény, mikor a következő kérdésre szeretne válaszolni. Nem a gyengeség jele pedig, amit mondani kíván, mert ha valami, akkor az tette erőssé. És bár érdekelhetné, hogy mit gondol erről a másik... vagy épp nem kéne beszélnie, de valamiért akar. Ha szeleteket kíván a másikból, akkor neki is jár belőle.*
- Miért? Nézz rám. *Húzza feljebb kezeit, hogy mindkettővel annak arcát fogja közé, s vonja kissé közelebb magához, ha amaz nem húzódik el.* - Félvér vagyok. Másoknak fattyú. Ha valamit tudok, az az, hogy milyen, amikor senkinek nem kellesz. Ha sehova nem vagy való. Mint azok a gyerekek. *Elengedi végül az arcot, csak finoman simít végig az arcélen.* - És ha valami nekem fontos, oda nem fogom beengedni az igazságtalanságot, ha a lányaidat tényleg az érte. És... *Talán minden viccnek a fele igaz, de most csak játékosan lehelne egy egészen apró csókot végre azokra az ajkakra.* - Annak a cseppet sem egyszerű haramiának az ereje is felébresztett bennem valamit.
1121. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-21 15:23:59
Üzenet elküldve: 2024-08-21 15:23:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 554
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 554
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//A vidék harmóniája//
*Nem könnyű egy beszélgetés kellős közepén elszakadni Aleniától, de talán csak ő nem veszi észre magát, hogy most illene hallgatnia kicsit, nem pedig tovább gondolkodni és beszélni.
Mivel pillanatnyilag nem hall gyerekzsivajt sehonnan, és nem érzékeli úgy, hogy kíváncsi szemek lesnék lépteiket, ezért természetesen együtt sétálnak fel az emeletre, és közben nyugodtan tud válaszolni majdnem mindenre, amit csak Alenia felvet neki.
A pakolás és az útra való készülődés ugyan fontos, de mindent egybevetve ezerszer könnyebben megoldható feladat, mint az a rengeteg minden más, ami még rájuk vár a jövőben.*
- Sajnálom, ami a többi ruháddal történt, de annak nagyon örülök, hogy szereted azt, amit tőlem kaptál. *mosolyodik el, bár a mondat első fele nem túl vidám, de ettől még a második tényleg boldoggá teszi.*
- Persze, legyen így, akkor összeszedem a saját holmimat, és utána átmegyek segíteni. *bólint erre, egyelőre letudva ennyivel ezt a témát, inkább koncentrálva arra, amit jelen pillanatban fontosabbnak érez. A sötét istenségről való további beszédet is elengedi egyetlen bólintással, mert érzése szerint Alenia teljesen jól összefoglalta a lényeget, neki pedig hirtelen semmi ötlete, hogy mit tehetne hozzá még mindehhez, de nem is érzi a szükségét ennek.*
- Amúgy pedig magam miatt is tanulok. *rázza meg a fejét, miközben ebben a mondatban az "is" szócskára teszi a hangsúlyt.* Tudod, hogy a mágiatanulás is főleg azért kezdődött, hogy azt, hogy nem csak az az értéktelen félvér vagyok, akinek otthon tartottak anya kivételével, akár csak magamnak is, de bebizonyítsam, nem csak amiatt volt, hogy meg tudjam védeni magam. Más kérdés, hogy aztán az itt történtek miatt, inkább az utóbbi szempont lett a fontos, és főleg az, hogy ne csak magamat tudjam megvédeni, hanem egyben másokat is meg tudjak magam mellett védeni. És, nem mintha teljesen önzetlen lennék, vagy bármi ilyesmi, de a legtöbb dolgot azt hiszem, hogy nem szeretem csak magam miatt csinálni. Főzni is jobban szeretek úgy, ha tudom, hogy nem csak én fogok belőle enni, hanem az étel, amit készítek talán másnak is örömet szerez majd. Így vagyok a tanulással is, de előre köszönöm a segítségedet benne.
*Reméli, hogy ennyivel ezt tisztázták, van azonban, ami érzése szerint még mindig megbeszélésre vár.
Alenia szavai ugyanis az álarcok viseléséről mélyen elgondolkodtatják, azon túl, hogy kicsit meg is lepik.*
- Érdekes. Nem gondoltam, hogy az ilyesmi ellenedre lenne. Azt értem, hogy mi a gond a színleléssel, és valószínűleg teljesen igazad van abban, hogy az álarc, amit sokáig és következetesen viselsz egy idő után hozzánő az arcodhoz és többé nem tudod leszedni. De eddig, - és remélem nem sértelek meg ezzel! - mindig azt hittem, hogy a régi nemesi világ, amit a lázadás ideiglenesen eltörölt, éppen ilyen volt. Senki sem lehetett teljesen önmaga és mindenkinek a külvilág által elvárt szerepeket kellett játszani. Biztosra veszem, hogy ez most is így lesz. Például, nem csak okosabbnak kell majd lennünk, hanem annak is kell látszanunk. Sőt, okosabbnak kell látszanunk, mint amilyenek valójában vagyunk, ha már részt akarunk venni a városi politikában. Vagy, ha nem is akarunk, most, hogy visszakaptad a nemesi címedet, az árvaház pedig fontos szerepet fog játszani az új Artheniorban, talán akkor sem tehetnénk meg, hogy nem veszünk részt benne, ha ez lenne minden vágyunk. A lényeg, hogy azért kell okosabbnak látszanunk, hogy senki ne essen kísértésbe, és ne akarjon belevinni semmilyen kétes játszmába minket, azt gondolva rólunk, hogy naiv széplelkek vagyunk. Meg erősebbnek is kell tűnnünk, hogy senki se rajtunk akarja majd demonstrálni az erejét, akár képletes értelemben véve, akár szó szerint. Ennyiből a tusa jó szolgálatot tett nekünk, biztos vagyok abban, hogy akik emlékeznek rá, és láttak engem ott, sokkal nagyobb és erősebb mágusnak képzelnek el, mint amilyen és amekkora valójában vagyok. De éppen ezért is kell majd minél hamarabb folytatnom a toronyban a mágiával kapcsolatos tanulmányaimat is. Nehogy aztán kiderüljön rólam, hogy csak egy szappanbuborék vagyok, amit könnyedén kipukkaszthat bárki.
*Reményei szerint lassan és megfontoltan beszél. Amióta Alenia visszatért, ő pedig elkötelezte mellette magát sok ideje volt gondolkodni hasonlókon. Nem tud magának hazudni, ő egyszerűen csak boldog fél-elf szeretett volna lenni, és egy nagy mágus, sohasem akart hatalom, politika és vagyon közelébe kerülni, de hát Alenia visszatérésével, és azzal, hogy immár Arthenior talán legszebb elf lányának a hűséges társa, komolyan gondolja, hogy ilyesmit akkor sem kerülheti el, ha ez lenne a legszilárdabb szándék, ami csak megszületik benne.
Csakhogy, és ez egy nagyon erős "csakhogy", ha már elsődleges célja az életben, mint nyilván mindenki másnak, neki is a boldogság volt, akkor tagadhatatlan, hogy amióta Alenia visszatért és ők együtt vannak, sokkal boldogabb, mint korábbi életében idáig valaha volt. Az ő közvetlen közelsége által adott boldogsággal még Szarvasliget békéje, harmóniája és az ott uralkodó, szinte utópisztikus állapotok sem képesek felérni.*
*Nem könnyű egy beszélgetés kellős közepén elszakadni Aleniától, de talán csak ő nem veszi észre magát, hogy most illene hallgatnia kicsit, nem pedig tovább gondolkodni és beszélni.
Mivel pillanatnyilag nem hall gyerekzsivajt sehonnan, és nem érzékeli úgy, hogy kíváncsi szemek lesnék lépteiket, ezért természetesen együtt sétálnak fel az emeletre, és közben nyugodtan tud válaszolni majdnem mindenre, amit csak Alenia felvet neki.
A pakolás és az útra való készülődés ugyan fontos, de mindent egybevetve ezerszer könnyebben megoldható feladat, mint az a rengeteg minden más, ami még rájuk vár a jövőben.*
- Sajnálom, ami a többi ruháddal történt, de annak nagyon örülök, hogy szereted azt, amit tőlem kaptál. *mosolyodik el, bár a mondat első fele nem túl vidám, de ettől még a második tényleg boldoggá teszi.*
- Persze, legyen így, akkor összeszedem a saját holmimat, és utána átmegyek segíteni. *bólint erre, egyelőre letudva ennyivel ezt a témát, inkább koncentrálva arra, amit jelen pillanatban fontosabbnak érez. A sötét istenségről való további beszédet is elengedi egyetlen bólintással, mert érzése szerint Alenia teljesen jól összefoglalta a lényeget, neki pedig hirtelen semmi ötlete, hogy mit tehetne hozzá még mindehhez, de nem is érzi a szükségét ennek.*
- Amúgy pedig magam miatt is tanulok. *rázza meg a fejét, miközben ebben a mondatban az "is" szócskára teszi a hangsúlyt.* Tudod, hogy a mágiatanulás is főleg azért kezdődött, hogy azt, hogy nem csak az az értéktelen félvér vagyok, akinek otthon tartottak anya kivételével, akár csak magamnak is, de bebizonyítsam, nem csak amiatt volt, hogy meg tudjam védeni magam. Más kérdés, hogy aztán az itt történtek miatt, inkább az utóbbi szempont lett a fontos, és főleg az, hogy ne csak magamat tudjam megvédeni, hanem egyben másokat is meg tudjak magam mellett védeni. És, nem mintha teljesen önzetlen lennék, vagy bármi ilyesmi, de a legtöbb dolgot azt hiszem, hogy nem szeretem csak magam miatt csinálni. Főzni is jobban szeretek úgy, ha tudom, hogy nem csak én fogok belőle enni, hanem az étel, amit készítek talán másnak is örömet szerez majd. Így vagyok a tanulással is, de előre köszönöm a segítségedet benne.
*Reméli, hogy ennyivel ezt tisztázták, van azonban, ami érzése szerint még mindig megbeszélésre vár.
Alenia szavai ugyanis az álarcok viseléséről mélyen elgondolkodtatják, azon túl, hogy kicsit meg is lepik.*
- Érdekes. Nem gondoltam, hogy az ilyesmi ellenedre lenne. Azt értem, hogy mi a gond a színleléssel, és valószínűleg teljesen igazad van abban, hogy az álarc, amit sokáig és következetesen viselsz egy idő után hozzánő az arcodhoz és többé nem tudod leszedni. De eddig, - és remélem nem sértelek meg ezzel! - mindig azt hittem, hogy a régi nemesi világ, amit a lázadás ideiglenesen eltörölt, éppen ilyen volt. Senki sem lehetett teljesen önmaga és mindenkinek a külvilág által elvárt szerepeket kellett játszani. Biztosra veszem, hogy ez most is így lesz. Például, nem csak okosabbnak kell majd lennünk, hanem annak is kell látszanunk. Sőt, okosabbnak kell látszanunk, mint amilyenek valójában vagyunk, ha már részt akarunk venni a városi politikában. Vagy, ha nem is akarunk, most, hogy visszakaptad a nemesi címedet, az árvaház pedig fontos szerepet fog játszani az új Artheniorban, talán akkor sem tehetnénk meg, hogy nem veszünk részt benne, ha ez lenne minden vágyunk. A lényeg, hogy azért kell okosabbnak látszanunk, hogy senki ne essen kísértésbe, és ne akarjon belevinni semmilyen kétes játszmába minket, azt gondolva rólunk, hogy naiv széplelkek vagyunk. Meg erősebbnek is kell tűnnünk, hogy senki se rajtunk akarja majd demonstrálni az erejét, akár képletes értelemben véve, akár szó szerint. Ennyiből a tusa jó szolgálatot tett nekünk, biztos vagyok abban, hogy akik emlékeznek rá, és láttak engem ott, sokkal nagyobb és erősebb mágusnak képzelnek el, mint amilyen és amekkora valójában vagyok. De éppen ezért is kell majd minél hamarabb folytatnom a toronyban a mágiával kapcsolatos tanulmányaimat is. Nehogy aztán kiderüljön rólam, hogy csak egy szappanbuborék vagyok, amit könnyedén kipukkaszthat bárki.
*Reményei szerint lassan és megfontoltan beszél. Amióta Alenia visszatért, ő pedig elkötelezte mellette magát sok ideje volt gondolkodni hasonlókon. Nem tud magának hazudni, ő egyszerűen csak boldog fél-elf szeretett volna lenni, és egy nagy mágus, sohasem akart hatalom, politika és vagyon közelébe kerülni, de hát Alenia visszatérésével, és azzal, hogy immár Arthenior talán legszebb elf lányának a hűséges társa, komolyan gondolja, hogy ilyesmit akkor sem kerülheti el, ha ez lenne a legszilárdabb szándék, ami csak megszületik benne.
Csakhogy, és ez egy nagyon erős "csakhogy", ha már elsődleges célja az életben, mint nyilván mindenki másnak, neki is a boldogság volt, akkor tagadhatatlan, hogy amióta Alenia visszatért és ők együtt vannak, sokkal boldogabb, mint korábbi életében idáig valaha volt. Az ő közvetlen közelsége által adott boldogsággal még Szarvasliget békéje, harmóniája és az ott uralkodó, szinte utópisztikus állapotok sem képesek felérni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1214-1233