Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 58 (1141. - 1160. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451
1160. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-29 13:34:07
Üzenet elküldve: 2024-08-29 13:34:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Betoppanó//
*A nyíló bejárati ajtó hangjára megpördül, s közben kenetteljes, ám udvarias mosolyt ölt arcára. Az ajtóban álló teremtés megkapó, karizmatikus jelenség, ezt rögtön látja. Egyelőre nehéz megállapítania, hogy félvérrel vagy hosszúéletűvel van dolga, ám ez most talán nem is oly fontos. Sokkal érdekesebb a magára öltött külcsín; tudja, nem szolgálóval van dolga. De akkor kivel?*
-Shorenai de Monteqieo a nevem, hölgyem. A címektől most megkímélem. *Nem kér kacsót, hisz fogalma sincs, mi fán termett ajtónállója. Helyette bemutat egy kackiás meghajlást. Mivel a hozzá intézett kérdésre bemutatkozása nem felelet, ezért nem átall folytatni.*
-Nem kerülhette el figyelmem e rezidencia, mely ily sajátosan... Megmaradt a düledező romok között. *A padlóra érinti a sétapálcát, majd egyik lábát átvetve a másikon megtámaszkodik rajta. Nem kerüli el figyelmét a lány mögött zsebre dugott kezekkel ácsorgó hosszúéletű sem. Udvariasan biccent az irányába is, s ha kalapja lenne, még azt is megemelné.* ~Talán nem ártana egy effajta kiegészítő sem.~
*Nem szíveli különösképp az elfeket. Tapasztalata szerint a férfiak túlságosan önhittek, a nők pedig túl ványadtak az ő ízlésének. Nem, mintha e gondolatok kiülnének ábrázatára. Tudja, hogyan legyen kellően simulékony. Gőg kevésbé munkálkodik benne, hisz ő áll most az ajtóban, s nem fordítva.*
-Na már most... *Felkapja a járóbotot, hóna alá csapja, majd határozott, katonás mozdulattal igazít gallérján.*
-Úgy vélem, kötelességem felkarolni a város megmaradt... Elöljáróit, ha úgy tetszik. *Megenged egy udvariasnak szánt mosolyt, ám az kissé farkasszerűre sikeredik.*
-Hogy támogassam törekvéseiket. Ahogy személyemmel, úgy anyagi javakkal is. Tudja kedves, a családom nagy múltra tekint vissza. Ekképp pedig szívesen szót váltanék a ház urával vagy úrnőjével. *Biccent, szavait alátámasztandó. Szemmel láthatóan nincs benne félsz. Onnét, ahonnan ő jön, az ilyesmi luxus.
Szándékosan nem ereszti ennél bővebbre jöttének miértjét. Nem kívánja egy ajtó előtt megvitatni a részleteket. Pedig a levegőben közöttük ott lóghat a kérdőjel: mit kérhet cserébe?*
*A nyíló bejárati ajtó hangjára megpördül, s közben kenetteljes, ám udvarias mosolyt ölt arcára. Az ajtóban álló teremtés megkapó, karizmatikus jelenség, ezt rögtön látja. Egyelőre nehéz megállapítania, hogy félvérrel vagy hosszúéletűvel van dolga, ám ez most talán nem is oly fontos. Sokkal érdekesebb a magára öltött külcsín; tudja, nem szolgálóval van dolga. De akkor kivel?*
-Shorenai de Monteqieo a nevem, hölgyem. A címektől most megkímélem. *Nem kér kacsót, hisz fogalma sincs, mi fán termett ajtónállója. Helyette bemutat egy kackiás meghajlást. Mivel a hozzá intézett kérdésre bemutatkozása nem felelet, ezért nem átall folytatni.*
-Nem kerülhette el figyelmem e rezidencia, mely ily sajátosan... Megmaradt a düledező romok között. *A padlóra érinti a sétapálcát, majd egyik lábát átvetve a másikon megtámaszkodik rajta. Nem kerüli el figyelmét a lány mögött zsebre dugott kezekkel ácsorgó hosszúéletű sem. Udvariasan biccent az irányába is, s ha kalapja lenne, még azt is megemelné.* ~Talán nem ártana egy effajta kiegészítő sem.~
*Nem szíveli különösképp az elfeket. Tapasztalata szerint a férfiak túlságosan önhittek, a nők pedig túl ványadtak az ő ízlésének. Nem, mintha e gondolatok kiülnének ábrázatára. Tudja, hogyan legyen kellően simulékony. Gőg kevésbé munkálkodik benne, hisz ő áll most az ajtóban, s nem fordítva.*
-Na már most... *Felkapja a járóbotot, hóna alá csapja, majd határozott, katonás mozdulattal igazít gallérján.*
-Úgy vélem, kötelességem felkarolni a város megmaradt... Elöljáróit, ha úgy tetszik. *Megenged egy udvariasnak szánt mosolyt, ám az kissé farkasszerűre sikeredik.*
-Hogy támogassam törekvéseiket. Ahogy személyemmel, úgy anyagi javakkal is. Tudja kedves, a családom nagy múltra tekint vissza. Ekképp pedig szívesen szót váltanék a ház urával vagy úrnőjével. *Biccent, szavait alátámasztandó. Szemmel láthatóan nincs benne félsz. Onnét, ahonnan ő jön, az ilyesmi luxus.
Szándékosan nem ereszti ennél bővebbre jöttének miértjét. Nem kívánja egy ajtó előtt megvitatni a részleteket. Pedig a levegőben közöttük ott lóghat a kérdőjel: mit kérhet cserébe?*
1159. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-29 05:06:53
Üzenet elküldve: 2024-08-29 05:06:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//Betoppanó//
*Nem is várt választ. Hadd maradjon valamennyi titok azért közöttük. Mosolyog ő is a dolgon. Majd kap egy kérdést. Egy nem könnyű kérdést mert az erre adott válasz már számít. Nem mintha korábban ne számított volna a kérdés, hogy a lánynak adja-e ezt a napot csak most már tényleg illik is majd tartania magát ahhoz amit mond. Ezt is át kell gondolnia meg, hogy mi lehet az a hely ahol nem járhatott még a másik és nemcsak hangulatos, de kellő szórakozást is nyújthat a férfi számára is. Valami fura gondolatmenet után pont a holdudvarra esik a választása, de úgy néz ki jól döntött. Állja a kékeket és elmosolyodik a félvér szavain.*
-Akkor tudok mutatni valami érdekeset.
*Hajol közelebb és pecsételi meg az ígéretet egy csókkal is azokra a puha ajkakra.*
*Akármilyen kellemes a pucér Mai-al heverészni, de ha terveztek valamit akkor induljanak is. Mióta csak fél keze van azóta nagyon utálja összekapcsolni az övét. Mindig pepecselős. Az ing begombolása viszont egész jól megy már. Aztán haladnak le. Jobb is ha a doki mielőbb távol kerül ettől a háztól mert tekintete elkalandozik az ajtókon és a folyosókon és akaratlanul is egy prédáját váró farkas kifejezése költözik a vonásaira. Szükséges elterelni a figyelmét amit a kisimult, vidám félvér meg is tesz a lelkesedésével. Sikeresen mosolyt csal az elf képére aki át is karolja, azt a derekat.*
-Valóban? Minek? Itt most úgysincs senki.
*Vigyorodik el játékosan, de elrontják a kedvüket. Sőt, a hang alapján egy olyan alak, aki egyébként se lett volna szimpatikus a dokinak.*
-Nem hallottam még róla.
*Közli ő is és érezhető a hangjában, a halvány rosszallás az idegen irányába. Ez persze nem akadályozza meg két dologban. Az egyik, hogy ne vigyorodjon el a morcossá váló lányon és ne paskolja meg annak fenekét. A másik, hogy mielőtt a lány kinyitná az ajtót szót váltani azzal a hangja alapján pojácával, ne kutasson kicsit a zsebében és nyújtson át 1 db Világoszöld varázsital-t Mai Faensa számára.
*
-A nyakadra édes. Kapsz majd másikat.
*Ugyanis a kékszemű tökéletesen tudja hozni a szigorú úrnő szerepet, de a kiszívott nyakára lehet kapna néhány megjegyzést amitől most megkíméli őt a doki. Aki, ezek után miután kinyílt az ajtó, csak zsebre dugott kézzel szótlanul méregetné a fickót.*
//Betoppanó//
*Nem is várt választ. Hadd maradjon valamennyi titok azért közöttük. Mosolyog ő is a dolgon. Majd kap egy kérdést. Egy nem könnyű kérdést mert az erre adott válasz már számít. Nem mintha korábban ne számított volna a kérdés, hogy a lánynak adja-e ezt a napot csak most már tényleg illik is majd tartania magát ahhoz amit mond. Ezt is át kell gondolnia meg, hogy mi lehet az a hely ahol nem járhatott még a másik és nemcsak hangulatos, de kellő szórakozást is nyújthat a férfi számára is. Valami fura gondolatmenet után pont a holdudvarra esik a választása, de úgy néz ki jól döntött. Állja a kékeket és elmosolyodik a félvér szavain.*
-Akkor tudok mutatni valami érdekeset.
*Hajol közelebb és pecsételi meg az ígéretet egy csókkal is azokra a puha ajkakra.*
*Akármilyen kellemes a pucér Mai-al heverészni, de ha terveztek valamit akkor induljanak is. Mióta csak fél keze van azóta nagyon utálja összekapcsolni az övét. Mindig pepecselős. Az ing begombolása viszont egész jól megy már. Aztán haladnak le. Jobb is ha a doki mielőbb távol kerül ettől a háztól mert tekintete elkalandozik az ajtókon és a folyosókon és akaratlanul is egy prédáját váró farkas kifejezése költözik a vonásaira. Szükséges elterelni a figyelmét amit a kisimult, vidám félvér meg is tesz a lelkesedésével. Sikeresen mosolyt csal az elf képére aki át is karolja, azt a derekat.*
-Valóban? Minek? Itt most úgysincs senki.
*Vigyorodik el játékosan, de elrontják a kedvüket. Sőt, a hang alapján egy olyan alak, aki egyébként se lett volna szimpatikus a dokinak.*
-Nem hallottam még róla.
*Közli ő is és érezhető a hangjában, a halvány rosszallás az idegen irányába. Ez persze nem akadályozza meg két dologban. Az egyik, hogy ne vigyorodjon el a morcossá váló lányon és ne paskolja meg annak fenekét. A másik, hogy mielőtt a lány kinyitná az ajtót szót váltani azzal a hangja alapján pojácával, ne kutasson kicsit a zsebében és nyújtson át 1 db Világoszöld varázsital-t Mai Faensa számára.
*-A nyakadra édes. Kapsz majd másikat.
*Ugyanis a kékszemű tökéletesen tudja hozni a szigorú úrnő szerepet, de a kiszívott nyakára lehet kapna néhány megjegyzést amitől most megkíméli őt a doki. Aki, ezek után miután kinyílt az ajtó, csak zsebre dugott kézzel szótlanul méregetné a fickót.*
1158. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-28 20:48:14
Üzenet elküldve: 2024-08-28 20:48:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Visszatérés//
* A jó Aleimord nem olyan kis szende lélek, mint ahogy azt Nimeril gondolta volna. Alenia kirohanása elég hihetőnek tűnik, de igazából a megtudott dolgokkal, nem lett előrébb a tudós. Kevés olyan személy akad a ligetben vagy itt, aki igazán foglalkoztatná. Amíg nincs velük nagyon dolga, neki aztán édes mindegy, hogy mit csinálnak. Azért a fülét nem csukja, nem mintha tudna ilyet, mert hát a tudás hatalom. Ha valahogy véletlen információhoz jutna Aleimorddal kapcsolatban, azzal előnyös helyzetbe kerülhetne, de erősen kétli, de az esély soha nem nulla. A hiszti vonat aztán folytatódik, ahogy a nemes kisasszony abbahagyja, úgy kezd bele a polgár hölgyike. Intathról szórja az átkokat mérgesen, amíg a varázslatos csettintés ki nem zökkenti. Meg nem tudná mondani, hogy ez varázslat vagy sem. Odanézet, mert késztetést érzet rá, de nem mondaná, hogy egy sima csettintésre nem reagált volna így. Hát nem boldog a lány, van benne valami kényszerű ellenkezési vágy. Eddig jó volt neki itt, mert nem nagyon szólt senki rá, de most jön egy ismeretlen elf némber és még parancsolgathat is neki. Szívesen kihisztizné magát, amit meghintene egy csipetnyi vergődéssel, de éppenséggel nagyon nincs kedve hátra hagyni ezt a helyet.*
~ Grr! Te némber! Ha nem tetszik, akkor menjé innét! ~* Igyekszik nem lövelni gyilkos pillantásokat, szóval inkább a padlót bámulja, amíg kicsit megnyugszik. Nehéz volt mindig belenyugodnia abba, ha valakinek lehetett valamit, neki meg nem. De mégis próbál finomabb hangsúlyra váltani és, mintha engesztelni is próbálná a vöröst. Tétován pillant rá, mert az előbb még megfojtogatta volna, most meg tök okésnak tűnik.*
- Öhm! Köszönöm!* Nyögi ki kábán. Luni ugyan még megemlíti a dokit, de elengedi ezt Nimeril, mert azt biztosra tudja, hogy Intath néha olyan, mint egy mézesköcsög. Tele van édes mézzel, de mégiscsak egy sima köcsög. Mivel már mind a ketten Nimeril egoját simogatják, nehezen tud ellenállni. Úgy meg van iletödve, hogy szinte alig bír megszólalni.*
- Köszönöm a bizalmat! Igyekezem megtenni minden tőlem telhetőt.* Ígéri meg hamar, miközben sókájára köszöni meg a dolgokat.*
- Ezzel kapcsolatban lehetne egy kérdésem?* Kezd bele, amíg forró a téma. Most jó eséllyel tud kiharcolni magának pár dolgot. Szóval legyűri a zavarodottságát.*
- Én lent használtam egy szobát orvosi vizsgálatokra. Ha nem is pont arra, de szükség lenne egy fix szobára, ahova nem lehet csak úgy bejárnia akárkinek.* Persze, hogy szüksége van rá a helynek, de leginkább neki. Pedig, ha tudná, hogy a fenti szobájával mik a tervek.*
* A jó Aleimord nem olyan kis szende lélek, mint ahogy azt Nimeril gondolta volna. Alenia kirohanása elég hihetőnek tűnik, de igazából a megtudott dolgokkal, nem lett előrébb a tudós. Kevés olyan személy akad a ligetben vagy itt, aki igazán foglalkoztatná. Amíg nincs velük nagyon dolga, neki aztán édes mindegy, hogy mit csinálnak. Azért a fülét nem csukja, nem mintha tudna ilyet, mert hát a tudás hatalom. Ha valahogy véletlen információhoz jutna Aleimorddal kapcsolatban, azzal előnyös helyzetbe kerülhetne, de erősen kétli, de az esély soha nem nulla. A hiszti vonat aztán folytatódik, ahogy a nemes kisasszony abbahagyja, úgy kezd bele a polgár hölgyike. Intathról szórja az átkokat mérgesen, amíg a varázslatos csettintés ki nem zökkenti. Meg nem tudná mondani, hogy ez varázslat vagy sem. Odanézet, mert késztetést érzet rá, de nem mondaná, hogy egy sima csettintésre nem reagált volna így. Hát nem boldog a lány, van benne valami kényszerű ellenkezési vágy. Eddig jó volt neki itt, mert nem nagyon szólt senki rá, de most jön egy ismeretlen elf némber és még parancsolgathat is neki. Szívesen kihisztizné magát, amit meghintene egy csipetnyi vergődéssel, de éppenséggel nagyon nincs kedve hátra hagyni ezt a helyet.*
~ Grr! Te némber! Ha nem tetszik, akkor menjé innét! ~* Igyekszik nem lövelni gyilkos pillantásokat, szóval inkább a padlót bámulja, amíg kicsit megnyugszik. Nehéz volt mindig belenyugodnia abba, ha valakinek lehetett valamit, neki meg nem. De mégis próbál finomabb hangsúlyra váltani és, mintha engesztelni is próbálná a vöröst. Tétován pillant rá, mert az előbb még megfojtogatta volna, most meg tök okésnak tűnik.*
- Öhm! Köszönöm!* Nyögi ki kábán. Luni ugyan még megemlíti a dokit, de elengedi ezt Nimeril, mert azt biztosra tudja, hogy Intath néha olyan, mint egy mézesköcsög. Tele van édes mézzel, de mégiscsak egy sima köcsög. Mivel már mind a ketten Nimeril egoját simogatják, nehezen tud ellenállni. Úgy meg van iletödve, hogy szinte alig bír megszólalni.*
- Köszönöm a bizalmat! Igyekezem megtenni minden tőlem telhetőt.* Ígéri meg hamar, miközben sókájára köszöni meg a dolgokat.*
- Ezzel kapcsolatban lehetne egy kérdésem?* Kezd bele, amíg forró a téma. Most jó eséllyel tud kiharcolni magának pár dolgot. Szóval legyűri a zavarodottságát.*
- Én lent használtam egy szobát orvosi vizsgálatokra. Ha nem is pont arra, de szükség lenne egy fix szobára, ahova nem lehet csak úgy bejárnia akárkinek.* Persze, hogy szüksége van rá a helynek, de leginkább neki. Pedig, ha tudná, hogy a fenti szobájával mik a tervek.*
1157. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:50:44
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:50:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Alenia varázslata működik, és bár nem először használja rajta, most sem igazán fogja fel, hogy mi történt, talán azért, mert ha vele van, vagy csak a közelében, eleve majdnem teljes figyelme mindig csak az övé. Lehet, hogy ilyen érzés lehet szerelmesnek lenni, legalábbis a szerelem egyik ismérvének éppen ezt képzeli.
Már nem káromkodik magában, ennek ellenére most szinte hálás valamennyi felnőtt elfnek és gyereknek, aki annak idején szülőfalujában vagy szavakkal sértették meg, vagy azzal, hogy egyszerűen átnéztek rajta, mint aki nem is létezik.
Minden bizonnyal ennek köszönheti, hogy most nem csak arcvonásain tud uralkodni, hanem azt is megállja, hogy ne mondjon valamit, amit jobb lenne, ha tényleg nem mondana.
Egyrészt - bár természetesen más miatt, mint Niának, de, - Aleimord neki is kissé kényes téma, szíve szerint bele is menne, azok után, amiket barátnője mond róla, hiába látja be, hogy nem teheti, sem saját, de legfőképpen Alenia lelki békéje miatt nem.
Meg most erre mit mondjon, de tényleg? Nem mondhat semmit, hiszen Ale mégiscsak Nia testvére, és bármit mondjon is róla most hirtelen feltámadott dühével, vagy inkább elkeseredésében, kellett lennie legalább gyerekkorukban intim pillanatoknak, amikor testvérekként szerették egymást és ragaszkodtak a másikhoz.
Nem mondhatja el, hogy ő a mosolyát sem szerette, amit nem érzett őszintének soha, és kicsit mindig kirázta tőle a hideg, ahogyan arról sem beszélhet, hogy igazából több minden miatt is haragszik rá, de leginkább azt nem volt képes megbocsátni neki egészen mostanáig sem, hogy a lázadás kezdetekor igazi arisztokratikus gőggel képtelen volt komolyan venni azt, ő pedig hiába könyörgött neki, hogy addig meneküljenek, ameddig még megtehetik. Sovány vigasz, hogy végül neki lett igaza, úgy, hogy majdnem mind itt haltak meg ebben a házban.
És különben is, mit mondhatna Nia erre? Legfeljebb valami olyasmit, amit Nimnek mondott az előbb, hogy bármi volt is köztük, ne a harag vezérelje, ha rá gondol. Elvben jól hangzik ez persze, sejti ugyanakkor, hogy ez Nimnél sem nagyon fog működni, de talán annyira tényleg elég lesz a határozott felszólítással együtt, hogy ne beszéljenek többé Intről.
Ugyanakkor neki éppen ezzel van problémája. Aleimordról való, rá nézve nem túl hízelgő, és talán valamennyire igazságtalan véleményét nem először tartja magában, de, hogy Intet nem védheti meg, az igazából nem csak bántja, hanem idegesíti is. Nem csak beszélgetést nem szeret félbehagyni, hanem egy vitát sem, és kissé, sőt nem csak kissé igazságtalannak érzi azt, hogy amíg Nimeril elmondhatta a magáét Intről, ő még csak nem is válaszolhat, mert Alenia nem akar többet hallani az egészről.
Mérges, ha nem is feltétlenül Nimre, vagy Aleniára, de a helyzetre mindenképpen, hogy Nimeril bármit mondott is, nem vitatkozhat. De még így is nagyon a nyelvén van, hogy időrendben egymást követő események még nem feltétlenül ok és okozat. A világon semmi sem bizonyítja, hogy azok után, hogy Intath bárkinek a szülését levezette, ő pedig utána meghalt, akkor az feltétlenül azt jelenti, hogy mindezért Intath lenne a hibás.
A többiről pedig, amiről Nim mesélt, nem tud a világon semmit. Nem gondolja róla, hogy hazudik, ugyanakkor biztos benne, hogy annyival mindenképpen tartoznak Intathak, hogy az ő verzióját is meghallgassák a történtekről. Ő biztosan, aki nem csak szereti őt, hanem a barátjának is tartja, annak ellenére, vagy épp azért, mert hibáit is jól ismeri.
Más kérdés, hogy Alenia minden bizonnyal inkább saját karjáról, nem pedig Nimeril vádjairól fogja megkérdezni elsőnek.
És persze ez is baj. Jobb lett volna, ha Nim hallgat a kérésére és nem beszél Intatról többet.
Ettől is csak ő került még kellemetlenebb helyzetbe.
Zavarja az is, hogy felfogja azt, hogy tulajdonképpen most már a saját szavahihetőségével játszik, sokkal jobban, mint idáig, ilyen téren pedig Intath kezében van a sorsa. Ha találkozásuk után Alenia esetleg úgy fogja megítélni, hogy a Nimeril által lefestett Intath kép közelebb áll ahhoz, mint amit ő mondott róla, akkor innentől kezdve joggal nem fog bízni az ő elf, ember és egyéb ismeretében, márpedig, ha komolyan szeretné venni tanácsadói munkáját, azért ahhoz nem árt, ha Alenia nem gondolja őt komplett idiótának, aki bárkit képes teljesen félreismerni, aki kettő kedves mondatot mond neki.
Eszében sincs nem engedelmeskedni mindenesetre, így bármennyire is szeretné nem védi meg Intet.
Felőle maradhat Nim, sőt. Nem vitatja el az érdemeit abban, hogy legalább olyan állapotban sikerült megőrizni ezt a helyet, ahogy sikerült, meg, hogy nem hordták el mondjuk a köveit építkezésekhez.
De jobb, ha a másik félvér már most a legelején megérti, hogy nem Szarvasligetben vannak, a ház pedig immár hivatalosan is Aleniáé, az van és az lesz itt, amit ő mond és akar, ha tetszik, ha nem.*
- Azért náthát, lázat, gyomorrontást, meg minden betegséget, amit a gyerekek elkaphatnak és el is szoktak kapni, biztosan tudsz kezelni, és nálunk biztosan jobban. *jegyzi meg. Ő nem beszél ugyan hideg hangon, de most valahogy nem megy neki az a barátságos és őszinte mosoly, ami máskor annyira ösztönös, hogy szinte észre sem veszi. Kicsit fagyottnak érzi maguk körül a levegőt, és nyilván nem véletlenül.
Az sem véletlen, hogy inkább sötétebb gondolatai uralkodnak el rajta, amikor folytatja.*
- Remélem, hogy műtétre, vagy bármi komolyabb kezelésre sosem lesz szükség, mert, ha igen, az csak azt jelentheti, hogy mi rontottunk el valamit, mert vagy nem tudtunk a gyerekekre eléggé vigyázni, vagy nem sikerült annyira megnevelni őket, hogy ne akarják mondjuk jól megverni egymást, amikor éppen egyikünk sem figyel rájuk oda.
*Krizát nagyon szereti, igazából Gab és Arn is aranyos, ugyanakkor nincsenek illúziói. Főleg, ha belegondol abba, hogy ők csak az első három gyerkőc, és ki tudja milyen vad, ne adják istenek gonosz gyerekek keverednek majd még ide a jövőben. Tudja, hogy a kölykök néha képesek bevadulni, de ami ennél is sokkal fontosabb, hogy finoman fogalmazva is tudnak nagyon gonoszok lenni egymáshoz és másokhoz, ha nem lenne így, most ő sem lenne száműzött éppen, mert sosem akarják széttépni a plüssnyuszijait, akik sosem ártottak senkinek, csak örömet szereztek neki magányos napjaiban, neki pedig nem azon az áron kell megvédeni őket, hogy jól fellökdösi támadóikat, hogy aztán összevérezzék a megszentelt földet, és persze miatta. Mármint a szülők és a vének szerint miatta.
Azért erre az elmékre, ha nem is barátságosan, de most majdnem elmosolyodik, végtére is kellemes emlék, amikor életében először állt ki igazán magáért, ráadásul, ha nem teszi, teljesen máshogy alakul az élete, de az biztos, hogy nem lenne éppen itt és most.*
- Amúgy igen, ők azok a gyerekek, akikre gondolsz. *erre azért kicsit halványan mégis elmosolyodik, majd Niához fordul.*
- És igen, én teljesen megbízom Nimben, annak ellenére is, hogy nekem teljesen mások a tapasztalataim Intathról. *mondja, mert legalább ennyit azért nem képes kihagyni, ha már minden más kikívánkozó mondatot erőnek erejével magába kellett fojtania.*
- Valóban szeretném, ha maradna. Abban is nagy szerepe volt, hogy legalább ilyen állapotban megmaradt ez a ház. A mágiához is ért különben, tanítani is ügyesen tudja, nagyon hasznos földvarázslatokat tanultam tőle. *teszi még hozzá.*
- És minél többen vagyunk itt, akik tudunk mágiát használni valamilyen szinten, annál nagyobb biztonságban vagyunk, főleg, hogy én nem vagyok mindig itt. Félig még mindig Szarvasligetben lakom.
*Utóbbit persze nyilván Nimerilnek magyarázza, nem Aleniának, aki pontosan tudja.*
- Vagyis *fordul vissza Nimhez* ha tényleg itt szeretnél maradni, mind a ketten szívesen látunk.
*Alenia varázslata működik, és bár nem először használja rajta, most sem igazán fogja fel, hogy mi történt, talán azért, mert ha vele van, vagy csak a közelében, eleve majdnem teljes figyelme mindig csak az övé. Lehet, hogy ilyen érzés lehet szerelmesnek lenni, legalábbis a szerelem egyik ismérvének éppen ezt képzeli.
Már nem káromkodik magában, ennek ellenére most szinte hálás valamennyi felnőtt elfnek és gyereknek, aki annak idején szülőfalujában vagy szavakkal sértették meg, vagy azzal, hogy egyszerűen átnéztek rajta, mint aki nem is létezik.
Minden bizonnyal ennek köszönheti, hogy most nem csak arcvonásain tud uralkodni, hanem azt is megállja, hogy ne mondjon valamit, amit jobb lenne, ha tényleg nem mondana.
Egyrészt - bár természetesen más miatt, mint Niának, de, - Aleimord neki is kissé kényes téma, szíve szerint bele is menne, azok után, amiket barátnője mond róla, hiába látja be, hogy nem teheti, sem saját, de legfőképpen Alenia lelki békéje miatt nem.
Meg most erre mit mondjon, de tényleg? Nem mondhat semmit, hiszen Ale mégiscsak Nia testvére, és bármit mondjon is róla most hirtelen feltámadott dühével, vagy inkább elkeseredésében, kellett lennie legalább gyerekkorukban intim pillanatoknak, amikor testvérekként szerették egymást és ragaszkodtak a másikhoz.
Nem mondhatja el, hogy ő a mosolyát sem szerette, amit nem érzett őszintének soha, és kicsit mindig kirázta tőle a hideg, ahogyan arról sem beszélhet, hogy igazából több minden miatt is haragszik rá, de leginkább azt nem volt képes megbocsátni neki egészen mostanáig sem, hogy a lázadás kezdetekor igazi arisztokratikus gőggel képtelen volt komolyan venni azt, ő pedig hiába könyörgött neki, hogy addig meneküljenek, ameddig még megtehetik. Sovány vigasz, hogy végül neki lett igaza, úgy, hogy majdnem mind itt haltak meg ebben a házban.
És különben is, mit mondhatna Nia erre? Legfeljebb valami olyasmit, amit Nimnek mondott az előbb, hogy bármi volt is köztük, ne a harag vezérelje, ha rá gondol. Elvben jól hangzik ez persze, sejti ugyanakkor, hogy ez Nimnél sem nagyon fog működni, de talán annyira tényleg elég lesz a határozott felszólítással együtt, hogy ne beszéljenek többé Intről.
Ugyanakkor neki éppen ezzel van problémája. Aleimordról való, rá nézve nem túl hízelgő, és talán valamennyire igazságtalan véleményét nem először tartja magában, de, hogy Intet nem védheti meg, az igazából nem csak bántja, hanem idegesíti is. Nem csak beszélgetést nem szeret félbehagyni, hanem egy vitát sem, és kissé, sőt nem csak kissé igazságtalannak érzi azt, hogy amíg Nimeril elmondhatta a magáét Intről, ő még csak nem is válaszolhat, mert Alenia nem akar többet hallani az egészről.
Mérges, ha nem is feltétlenül Nimre, vagy Aleniára, de a helyzetre mindenképpen, hogy Nimeril bármit mondott is, nem vitatkozhat. De még így is nagyon a nyelvén van, hogy időrendben egymást követő események még nem feltétlenül ok és okozat. A világon semmi sem bizonyítja, hogy azok után, hogy Intath bárkinek a szülését levezette, ő pedig utána meghalt, akkor az feltétlenül azt jelenti, hogy mindezért Intath lenne a hibás.
A többiről pedig, amiről Nim mesélt, nem tud a világon semmit. Nem gondolja róla, hogy hazudik, ugyanakkor biztos benne, hogy annyival mindenképpen tartoznak Intathak, hogy az ő verzióját is meghallgassák a történtekről. Ő biztosan, aki nem csak szereti őt, hanem a barátjának is tartja, annak ellenére, vagy épp azért, mert hibáit is jól ismeri.
Más kérdés, hogy Alenia minden bizonnyal inkább saját karjáról, nem pedig Nimeril vádjairól fogja megkérdezni elsőnek.
És persze ez is baj. Jobb lett volna, ha Nim hallgat a kérésére és nem beszél Intatról többet.
Ettől is csak ő került még kellemetlenebb helyzetbe.
Zavarja az is, hogy felfogja azt, hogy tulajdonképpen most már a saját szavahihetőségével játszik, sokkal jobban, mint idáig, ilyen téren pedig Intath kezében van a sorsa. Ha találkozásuk után Alenia esetleg úgy fogja megítélni, hogy a Nimeril által lefestett Intath kép közelebb áll ahhoz, mint amit ő mondott róla, akkor innentől kezdve joggal nem fog bízni az ő elf, ember és egyéb ismeretében, márpedig, ha komolyan szeretné venni tanácsadói munkáját, azért ahhoz nem árt, ha Alenia nem gondolja őt komplett idiótának, aki bárkit képes teljesen félreismerni, aki kettő kedves mondatot mond neki.
Eszében sincs nem engedelmeskedni mindenesetre, így bármennyire is szeretné nem védi meg Intet.
Felőle maradhat Nim, sőt. Nem vitatja el az érdemeit abban, hogy legalább olyan állapotban sikerült megőrizni ezt a helyet, ahogy sikerült, meg, hogy nem hordták el mondjuk a köveit építkezésekhez.
De jobb, ha a másik félvér már most a legelején megérti, hogy nem Szarvasligetben vannak, a ház pedig immár hivatalosan is Aleniáé, az van és az lesz itt, amit ő mond és akar, ha tetszik, ha nem.*
- Azért náthát, lázat, gyomorrontást, meg minden betegséget, amit a gyerekek elkaphatnak és el is szoktak kapni, biztosan tudsz kezelni, és nálunk biztosan jobban. *jegyzi meg. Ő nem beszél ugyan hideg hangon, de most valahogy nem megy neki az a barátságos és őszinte mosoly, ami máskor annyira ösztönös, hogy szinte észre sem veszi. Kicsit fagyottnak érzi maguk körül a levegőt, és nyilván nem véletlenül.
Az sem véletlen, hogy inkább sötétebb gondolatai uralkodnak el rajta, amikor folytatja.*
- Remélem, hogy műtétre, vagy bármi komolyabb kezelésre sosem lesz szükség, mert, ha igen, az csak azt jelentheti, hogy mi rontottunk el valamit, mert vagy nem tudtunk a gyerekekre eléggé vigyázni, vagy nem sikerült annyira megnevelni őket, hogy ne akarják mondjuk jól megverni egymást, amikor éppen egyikünk sem figyel rájuk oda.
*Krizát nagyon szereti, igazából Gab és Arn is aranyos, ugyanakkor nincsenek illúziói. Főleg, ha belegondol abba, hogy ők csak az első három gyerkőc, és ki tudja milyen vad, ne adják istenek gonosz gyerekek keverednek majd még ide a jövőben. Tudja, hogy a kölykök néha képesek bevadulni, de ami ennél is sokkal fontosabb, hogy finoman fogalmazva is tudnak nagyon gonoszok lenni egymáshoz és másokhoz, ha nem lenne így, most ő sem lenne száműzött éppen, mert sosem akarják széttépni a plüssnyuszijait, akik sosem ártottak senkinek, csak örömet szereztek neki magányos napjaiban, neki pedig nem azon az áron kell megvédeni őket, hogy jól fellökdösi támadóikat, hogy aztán összevérezzék a megszentelt földet, és persze miatta. Mármint a szülők és a vének szerint miatta.
Azért erre az elmékre, ha nem is barátságosan, de most majdnem elmosolyodik, végtére is kellemes emlék, amikor életében először állt ki igazán magáért, ráadásul, ha nem teszi, teljesen máshogy alakul az élete, de az biztos, hogy nem lenne éppen itt és most.*
- Amúgy igen, ők azok a gyerekek, akikre gondolsz. *erre azért kicsit halványan mégis elmosolyodik, majd Niához fordul.*
- És igen, én teljesen megbízom Nimben, annak ellenére is, hogy nekem teljesen mások a tapasztalataim Intathról. *mondja, mert legalább ennyit azért nem képes kihagyni, ha már minden más kikívánkozó mondatot erőnek erejével magába kellett fojtania.*
- Valóban szeretném, ha maradna. Abban is nagy szerepe volt, hogy legalább ilyen állapotban megmaradt ez a ház. A mágiához is ért különben, tanítani is ügyesen tudja, nagyon hasznos földvarázslatokat tanultam tőle. *teszi még hozzá.*
- És minél többen vagyunk itt, akik tudunk mágiát használni valamilyen szinten, annál nagyobb biztonságban vagyunk, főleg, hogy én nem vagyok mindig itt. Félig még mindig Szarvasligetben lakom.
*Utóbbit persze nyilván Nimerilnek magyarázza, nem Aleniának, aki pontosan tudja.*
- Vagyis *fordul vissza Nimhez* ha tényleg itt szeretnél maradni, mind a ketten szívesen látunk.
1156. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-28 15:49:12
Üzenet elküldve: 2024-08-28 15:49:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//Betoppanó//
*Csak mosolyog, tényleg elégedetten. Nem fejti ki, valószínűleg a Doki pontosan tudja mire gondol a nemmel, csak halkan felnevet és inkább és folytatja a kis játékát annak bőrén. Nincs kedve innen felkelni, de nem az a fajta, aki sokáig tud csak úgy egy helyben maradni, a fej mindig zúg, mindig valami újat akar, állandóan valamit tenni. Minden üres perc elvesztegetett idő, még ha most cseppet sem vesztegetnek vele semmit.
A másik arca nem árul el olyasmit, amiből következtetne, hogy valóban el is viszi, de a szavak azért keltenek benne némi reményt, hogy lesz még mit kezdeniük ma egymással. A Holdudvar ismerős számára, de nem töltött időt ott, mert a saját szórakozását sokszor odázta el, így a szép helyek háttérbe szorultak. Felkönyököl, nézve a másik szemeibe, majd még egyszer bebarangolja a kékekkel a még pőrén fekvőt. *
- Nem, még nem.
*Hangjában érezhető a halvány izgatottság, de nem túlzó.
Az idő csak telik, megállíthatatlanul és bárhogy is dönt a szőke, Mai egy idő múltán már nagyon szeretne kirobbanni. A másikkal jó még a négy fal között is, de szívesen töltene távol is időt, hiszen pontosan tudja mennyi munka vár rá, ha visszatér, na meg mennyi feszültség várható, ha a másik nem hűtötte még le magát teljesen. Kétli. A ruha újra rajta, csakhogy nem az a piros. Ha már kapott egy igen szép ajándékot, illik és abban jelenik meg a másik mellett, vigye az útjuk bárhová is. Az előtérben még mindig nagy a csendesség, nem bánja, hogy nem tértek végül haza Aleniá-ék, még elcsalná egy kis vita a hosszúéletűt tőle. Pedig ma senki másnak, csak magának akarja. Mutatja is neki, ahogy a nagy térben sem rest játékosan végigsimítani annak derekán és belebújni az ölelésébe. Vidáman kúszik az ajka ahhoz a hosszú fülhöz, lehelve bele szavait.*
- Intath. Igen jól cseng. Kedvem lenne visszafordulni... *Már merülne bele a másikba, mikor amolyan illúziórombolásként kopogtatnak a hatalmas ajtón. Idegen hang, idegen kívánsággal. Úgy szakad el a férfitől, mintha elvették volna a kedvenc játékát és lemondóan sóhajt egyet. *
- Bejelentette ő magát. Ki ez?...
*Vesz egy nagy levegőt, kihúzza magát, s szokásosan magára ölti a hidegebb köntösét. Nem kell megerőltetnie sem, igen haragos, hogy valaki miatt szertefoszlott a képzelgése. Mit nem ért az ég azon, hogy most csak a férfivel akar törődni?
A kéz a kilincsre fonódik, s határozottan nyitja az ajtót. Nem rest végigmérni a férfit, aki hívatlanul állított be. De nem ítélkezik azonnal, legalábbis szóban nem. A fejébe úgysem látni bele.*
- Uram, miben segíthetek?
*Bemutatkozni azonnal? Ugyan. Ezektől menekült el, most pedig itt téblábol egy közülük. Aki ő is volt, de nem akar lenni tovább. Mindenesetre a másik nem szolgálót láthat előtte, amit hűen tükröz a kellemes megjelenés, aminek ragyogását most a közelében lévő Intath-nak is köszönheti.*
//Betoppanó//
*Csak mosolyog, tényleg elégedetten. Nem fejti ki, valószínűleg a Doki pontosan tudja mire gondol a nemmel, csak halkan felnevet és inkább és folytatja a kis játékát annak bőrén. Nincs kedve innen felkelni, de nem az a fajta, aki sokáig tud csak úgy egy helyben maradni, a fej mindig zúg, mindig valami újat akar, állandóan valamit tenni. Minden üres perc elvesztegetett idő, még ha most cseppet sem vesztegetnek vele semmit.
A másik arca nem árul el olyasmit, amiből következtetne, hogy valóban el is viszi, de a szavak azért keltenek benne némi reményt, hogy lesz még mit kezdeniük ma egymással. A Holdudvar ismerős számára, de nem töltött időt ott, mert a saját szórakozását sokszor odázta el, így a szép helyek háttérbe szorultak. Felkönyököl, nézve a másik szemeibe, majd még egyszer bebarangolja a kékekkel a még pőrén fekvőt. *
- Nem, még nem.
*Hangjában érezhető a halvány izgatottság, de nem túlzó.
Az idő csak telik, megállíthatatlanul és bárhogy is dönt a szőke, Mai egy idő múltán már nagyon szeretne kirobbanni. A másikkal jó még a négy fal között is, de szívesen töltene távol is időt, hiszen pontosan tudja mennyi munka vár rá, ha visszatér, na meg mennyi feszültség várható, ha a másik nem hűtötte még le magát teljesen. Kétli. A ruha újra rajta, csakhogy nem az a piros. Ha már kapott egy igen szép ajándékot, illik és abban jelenik meg a másik mellett, vigye az útjuk bárhová is. Az előtérben még mindig nagy a csendesség, nem bánja, hogy nem tértek végül haza Aleniá-ék, még elcsalná egy kis vita a hosszúéletűt tőle. Pedig ma senki másnak, csak magának akarja. Mutatja is neki, ahogy a nagy térben sem rest játékosan végigsimítani annak derekán és belebújni az ölelésébe. Vidáman kúszik az ajka ahhoz a hosszú fülhöz, lehelve bele szavait.*
- Intath. Igen jól cseng. Kedvem lenne visszafordulni... *Már merülne bele a másikba, mikor amolyan illúziórombolásként kopogtatnak a hatalmas ajtón. Idegen hang, idegen kívánsággal. Úgy szakad el a férfitől, mintha elvették volna a kedvenc játékát és lemondóan sóhajt egyet. *
- Bejelentette ő magát. Ki ez?...
*Vesz egy nagy levegőt, kihúzza magát, s szokásosan magára ölti a hidegebb köntösét. Nem kell megerőltetnie sem, igen haragos, hogy valaki miatt szertefoszlott a képzelgése. Mit nem ért az ég azon, hogy most csak a férfivel akar törődni?
A kéz a kilincsre fonódik, s határozottan nyitja az ajtót. Nem rest végigmérni a férfit, aki hívatlanul állított be. De nem ítélkezik azonnal, legalábbis szóban nem. A fejébe úgysem látni bele.*
- Uram, miben segíthetek?
*Bemutatkozni azonnal? Ugyan. Ezektől menekült el, most pedig itt téblábol egy közülük. Aki ő is volt, de nem akar lenni tovább. Mindenesetre a másik nem szolgálót láthat előtte, amit hűen tükröz a kellemes megjelenés, aminek ragyogását most a közelében lévő Intath-nak is köszönheti.*
1155. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-27 23:03:26
Üzenet elküldve: 2024-08-27 23:03:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Betoppanó//
*Hintó és ló hiányában bizony kellően fárasztó és egyhangú volt ez a városi túra, de végre megtalálta, amit keresett. A szénfekete kendőt kirázza, majd gondosan összehajtva visszatűri mellzsebébe. Nagyot szív az immáron lótrágyamentes levegőből, ahogy megállapodik célja előtt. A kúria szebb napokat is látott, ez nem vitás. Az ágaskodó szarvas is bizonyosan csillogott már erőteljesebben, ám most ez is megteszi számára. Tudja, hogy jó helyen jár.
Erőteljes mozdulatokkal porolja le hollófekete öltözékét, mielőtt a kavicsos útra lépne. Még csizmáját is leveri. Ciccegve veszi szemügyre az út porától fakult lábbelit, ám ezen már aligha segíthet most. Megcsodálja inkább az impozáns építményt és vele együtt az erkélyeket is, hátha elcsíphet egy kósza lelket, lehetőleg nemesi göncökben. Ütemesen emelgeti maga mellett a sétapálcát, s az hamarosan koppan is a széles lépcsősoron. Lopva megpödri bajszát, majd a tölgyfaajtóhoz lép, hogy a sétapálca segítségével három ütemes koppanással adja jelét jelenlétének.*
-Shorenai de Monteqieo van itt! *Szól fennhangon. Minden szótagot alaposan megpörget nyelvén. Nem óhajt kétséget hagyni esetleges hallgatóságában afelől, hogy fontos vendég érkezett.*
-Kérem, jelentsenek be. *Szolgálókra számít. Míg bebocsájtásra vár, hóna alá csapja a vadonatúj, díszes járóbotot és megpördülve szemügyre veszi a telket. Túl sok érdekességet ugyan nem talál rajta, de ez a legkevesebb. Elvégre nem a jó ízlés vonzotta be a kapukon.*
*Hintó és ló hiányában bizony kellően fárasztó és egyhangú volt ez a városi túra, de végre megtalálta, amit keresett. A szénfekete kendőt kirázza, majd gondosan összehajtva visszatűri mellzsebébe. Nagyot szív az immáron lótrágyamentes levegőből, ahogy megállapodik célja előtt. A kúria szebb napokat is látott, ez nem vitás. Az ágaskodó szarvas is bizonyosan csillogott már erőteljesebben, ám most ez is megteszi számára. Tudja, hogy jó helyen jár.
Erőteljes mozdulatokkal porolja le hollófekete öltözékét, mielőtt a kavicsos útra lépne. Még csizmáját is leveri. Ciccegve veszi szemügyre az út porától fakult lábbelit, ám ezen már aligha segíthet most. Megcsodálja inkább az impozáns építményt és vele együtt az erkélyeket is, hátha elcsíphet egy kósza lelket, lehetőleg nemesi göncökben. Ütemesen emelgeti maga mellett a sétapálcát, s az hamarosan koppan is a széles lépcsősoron. Lopva megpödri bajszát, majd a tölgyfaajtóhoz lép, hogy a sétapálca segítségével három ütemes koppanással adja jelét jelenlétének.*
-Shorenai de Monteqieo van itt! *Szól fennhangon. Minden szótagot alaposan megpörget nyelvén. Nem óhajt kétséget hagyni esetleges hallgatóságában afelől, hogy fontos vendég érkezett.*
-Kérem, jelentsenek be. *Szolgálókra számít. Míg bebocsájtásra vár, hóna alá csapja a vadonatúj, díszes járóbotot és megpördülve szemügyre veszi a telket. Túl sok érdekességet ugyan nem talál rajta, de ez a legkevesebb. Elvégre nem a jó ízlés vonzotta be a kapukon.*
1154. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-27 21:20:46
Üzenet elküldve: 2024-08-27 21:20:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Jobb mintha mástól tudná meg. Így volt ezzel a doki is. Egyébként is elég ideig húzta ezt a játékot. Hogy miképp forgatja a félvér a fejében a nevét és miken jár a lélek szakértőjének az esze, azt még a doki se tudja. Ez még számára is titok. Viszont, hogy a lány elégedett az biztos és más nem számít.*
-Nem?
*Kérdez vissza. Komolyan is vehetné ezt a választ ha azok a játékos ujjacskák nem szaladgálnának rajta. Most mindketten élvezik kicsit ezt a pillanatot. Ő is ahogy nézi a plafont és saját ujjai azokba a fekete fürtökbe fúródnak. A kapott kérdés hallatán újra a kékekbe néz. Egykedvű arckifejezése nem árulhat el semmit arról mi jár a fejében. Végül egy kérdést tesz fel.*
-Jártál már a holdudvaron csillagfényben?
*Jobb mintha mástól tudná meg. Így volt ezzel a doki is. Egyébként is elég ideig húzta ezt a játékot. Hogy miképp forgatja a félvér a fejében a nevét és miken jár a lélek szakértőjének az esze, azt még a doki se tudja. Ez még számára is titok. Viszont, hogy a lány elégedett az biztos és más nem számít.*
-Nem?
*Kérdez vissza. Komolyan is vehetné ezt a választ ha azok a játékos ujjacskák nem szaladgálnának rajta. Most mindketten élvezik kicsit ezt a pillanatot. Ő is ahogy nézi a plafont és saját ujjai azokba a fekete fürtökbe fúródnak. A kapott kérdés hallatán újra a kékekbe néz. Egykedvű arckifejezése nem árulhat el semmit arról mi jár a fejében. Végül egy kérdést tesz fel.*
-Jártál már a holdudvaron csillagfényben?
1153. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-27 19:35:41
Üzenet elküldve: 2024-08-27 19:35:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
- Három gyerek van. Gab, Kriza és Arn, de több lesz. *Teszi hozzá, de igazából a gyerekek érdeklik most őt a legkevésbé, miután Aleimord és Intath nevének elhangzása után egy kissé valóban elborul az agya. Arra ugyan nincs szükség, hogy fegyvert rántsanak rá, ahogy az Nimeril fejében meg is fordul, nem fog ő senkit sem bántani, de az elméje épségét Luninari már jogosan félti. Kezének apró remegése jelzi, hogy a múlt felhánytorgatása és a hullám, ahogy a nem várt információk zúdulnak rá, valóban annak a határán táncoltatja a lelkét, hogy visszakerüljön abba a depresszív állapotba, amit nagy harcok árán sikerült leküzdenie az elmúlt hatokban.*
- Luninari, nekem nem kell bemutatnod a bátyámat. Már akkor is elmeháborodott volt, mikor megszületett. Halottnak hitt vagy halottnak akart hinni. Nagyon nem mindegy. Ha ott volt velem azon az estén, amikor elveszítettem a karomat, akkor én miért ébredtem mégis romok között a mocsokban? Miért nem vigyázott rám jobban?
*Hirtelen elfordítja a fejét. Nem akar erről vitatkozni sem Luninari-val, sem Nimeril-lel, sem pedig senki mással, egyetlen személyt kivéve. Magát Aleimord-ot. Csúnya dolgokat feltételez róla ugyan, de ez a düh legbelül annak szól, hogy most nincs itt vele. Ha hirtelen ugyanúgy betoppanna a rezidencia ajtaján, ahogy nemrég Nimeril is megjelent, valószínűleg minden haragja elszállna, és a legboldogabb kishúgként bújna hozzá testvéréhez.
Még jó, hogy a gyerekekkel kapcsolatos témát Luninari átveszi tőle, neki egyáltalán nem lenne hangulata most arról csevegni, hogy milyen szépen nőnek, és hogy játszanak a macskával, de hát erre való egy társ, egy tanácsadó, hogy levegyen némi terhet a válláról.
Azt viszont nem képes tűrni, mikor a két lány vitatkozni kezd Intath személyével kapcsolatban. Ahogy hallgatja az emelkedett hangú véleménycserét, kezét először ökölbe szorítja, és egy ideig a padlót bámulja, míg meg nem elégeli teljesen a két lány vitáját. Ekkor felemeli a fejét, majd csettint egyet hirtelen. Ha a varázslata sikeres, akkor a lányok remélhetőleg azonnal abba fogják hagyni a veszekedést, és ha csak egy pillanatra is, de magára tudja vonni a figyelmüket. Ha nem, akkor talán mindketten csak egy úri fellengzésnek fogják majd fel a csettintést, mindenesetre akkor is erélyesen szól fel utána.*
- Elég! Amíg én itt vagyok, ezen a rezidencián senki nem mond semmi rosszat senkiről. *Kivéve ő, kivéve Aleimord-ról, persze.* Ketten két ellentétes dolgot állítotok ugyanarról a személyről, azonban én egyiket sem akarom tovább hallgatni. Addig biztosan nem, amíg nem győződtem meg magam arról, hogy melyikőtöknek van igaza.
*Egy nagyot szusszantva sóhajt fel, mert hiába a kemény szavak, azért észrevette Nimeril hangjában azt a pici, árulkodó bizonytalanságot, mely mégis ad némi esélyt arra, hogy van igazság a szavaiban. Végül is, őt is magára hagyták. Nem csak Aleimord, Intath is.*
- Nimeril! Bármi is történt köztetek, kérlek, ne hagyd, hogy a harag vezéreljen! *mondja ezt talán kissé hiteltelenül azok után, ahogy ő az előbb a bátyjáról beszélt.*
- Nem tudom, mi történt köztetek, de most már jó helyen vagy. Addig maradsz a rezidencián, amíg szeretnél, mert megbízom Luninari-ban, és azt hiszem, ő is azt szeretné, hogy maradj. Igaz, Luni?
*Biztosítja mindkét lányt a szándékáról, mielőtt ez az egész vita még jobban elfajulna. Persze, azt is zaklatottan hallgatja, mikor Laurentitia neve is szóba kerül.*
~Még, hogy ő engedte meg bárkinek, hogy itt lakjon? Mi a francot művelt Aleimord ezzel a házzal?~
- Igen, a ház most már az enyém, de ez csak papíron számít. Luninari nélkül nem döntök semmiben. Szóval nem vagy orvos, de értesz a gyógyításhoz, jól értem? Számomra a kettő ugyanazt jelenti, úgyhogy nekem ez nem probléma, de köszönöm, hogy őszinte vagy. *Végre egy halvány mosoly is megjelenik az arcán, de ez még nem azt jelenti, hogy nem bújna el inkább most szívesebben a szobájában a takarója alatt.*
A varázsló egy csettintéssel húsz lépés környezetben minden élőlény figyelmét önkéntelenül is magára vonja. Egy fény pont felhasználásával az élőlények figyelmét egy teljes körig magán is tarthatja. Egy sötétség pont felhasználásával a fenti hatás helyett minden élőlény figyelmét eltereli saját magáról a következő néhány (4-5) másodpercre.
- Három gyerek van. Gab, Kriza és Arn, de több lesz. *Teszi hozzá, de igazából a gyerekek érdeklik most őt a legkevésbé, miután Aleimord és Intath nevének elhangzása után egy kissé valóban elborul az agya. Arra ugyan nincs szükség, hogy fegyvert rántsanak rá, ahogy az Nimeril fejében meg is fordul, nem fog ő senkit sem bántani, de az elméje épségét Luninari már jogosan félti. Kezének apró remegése jelzi, hogy a múlt felhánytorgatása és a hullám, ahogy a nem várt információk zúdulnak rá, valóban annak a határán táncoltatja a lelkét, hogy visszakerüljön abba a depresszív állapotba, amit nagy harcok árán sikerült leküzdenie az elmúlt hatokban.*
- Luninari, nekem nem kell bemutatnod a bátyámat. Már akkor is elmeháborodott volt, mikor megszületett. Halottnak hitt vagy halottnak akart hinni. Nagyon nem mindegy. Ha ott volt velem azon az estén, amikor elveszítettem a karomat, akkor én miért ébredtem mégis romok között a mocsokban? Miért nem vigyázott rám jobban?
*Hirtelen elfordítja a fejét. Nem akar erről vitatkozni sem Luninari-val, sem Nimeril-lel, sem pedig senki mással, egyetlen személyt kivéve. Magát Aleimord-ot. Csúnya dolgokat feltételez róla ugyan, de ez a düh legbelül annak szól, hogy most nincs itt vele. Ha hirtelen ugyanúgy betoppanna a rezidencia ajtaján, ahogy nemrég Nimeril is megjelent, valószínűleg minden haragja elszállna, és a legboldogabb kishúgként bújna hozzá testvéréhez.
Még jó, hogy a gyerekekkel kapcsolatos témát Luninari átveszi tőle, neki egyáltalán nem lenne hangulata most arról csevegni, hogy milyen szépen nőnek, és hogy játszanak a macskával, de hát erre való egy társ, egy tanácsadó, hogy levegyen némi terhet a válláról.
Azt viszont nem képes tűrni, mikor a két lány vitatkozni kezd Intath személyével kapcsolatban. Ahogy hallgatja az emelkedett hangú véleménycserét, kezét először ökölbe szorítja, és egy ideig a padlót bámulja, míg meg nem elégeli teljesen a két lány vitáját. Ekkor felemeli a fejét, majd csettint egyet hirtelen. Ha a varázslata sikeres, akkor a lányok remélhetőleg azonnal abba fogják hagyni a veszekedést, és ha csak egy pillanatra is, de magára tudja vonni a figyelmüket. Ha nem, akkor talán mindketten csak egy úri fellengzésnek fogják majd fel a csettintést, mindenesetre akkor is erélyesen szól fel utána.*
- Elég! Amíg én itt vagyok, ezen a rezidencián senki nem mond semmi rosszat senkiről. *Kivéve ő, kivéve Aleimord-ról, persze.* Ketten két ellentétes dolgot állítotok ugyanarról a személyről, azonban én egyiket sem akarom tovább hallgatni. Addig biztosan nem, amíg nem győződtem meg magam arról, hogy melyikőtöknek van igaza.
*Egy nagyot szusszantva sóhajt fel, mert hiába a kemény szavak, azért észrevette Nimeril hangjában azt a pici, árulkodó bizonytalanságot, mely mégis ad némi esélyt arra, hogy van igazság a szavaiban. Végül is, őt is magára hagyták. Nem csak Aleimord, Intath is.*
- Nimeril! Bármi is történt köztetek, kérlek, ne hagyd, hogy a harag vezéreljen! *mondja ezt talán kissé hiteltelenül azok után, ahogy ő az előbb a bátyjáról beszélt.*
- Nem tudom, mi történt köztetek, de most már jó helyen vagy. Addig maradsz a rezidencián, amíg szeretnél, mert megbízom Luninari-ban, és azt hiszem, ő is azt szeretné, hogy maradj. Igaz, Luni?
*Biztosítja mindkét lányt a szándékáról, mielőtt ez az egész vita még jobban elfajulna. Persze, azt is zaklatottan hallgatja, mikor Laurentitia neve is szóba kerül.*
~Még, hogy ő engedte meg bárkinek, hogy itt lakjon? Mi a francot művelt Aleimord ezzel a házzal?~
- Igen, a ház most már az enyém, de ez csak papíron számít. Luninari nélkül nem döntök semmiben. Szóval nem vagy orvos, de értesz a gyógyításhoz, jól értem? Számomra a kettő ugyanazt jelenti, úgyhogy nekem ez nem probléma, de köszönöm, hogy őszinte vagy. *Végre egy halvány mosoly is megjelenik az arcán, de ez még nem azt jelenti, hogy nem bújna el inkább most szívesebben a szobájában a takarója alatt.*
A varázsló egy csettintéssel húsz lépés környezetben minden élőlény figyelmét önkéntelenül is magára vonja. Egy fény pont felhasználásával az élőlények figyelmét egy teljes körig magán is tarthatja. Egy sötétség pont felhasználásával a fenti hatás helyett minden élőlény figyelmét eltereli saját magáról a következő néhány (4-5) másodpercre.
1152. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-27 18:09:55
Üzenet elküldve: 2024-08-27 18:09:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
*Csak nézi a zöldeket, miközben várja a választ. Persze égette már a vágy, hogy tudja azt a nevet. Finoman ízlelgeti magában. Tényleg jó lehet kiejteni, belelehelni annak hosszú füleibe. De a játék egészen jó volt. Adott valamit, ami talán nem is hiányzott volna, de így csak jobb fűszer. És vége van. De ő sem bánja. Ha valamit bánt volna az az, ha úgy lép ki ebből a szobából, hogy mástól tudja meg. Biztos annak is meglett volna a bája, de nem úgy, hogy sejti mi fog következni... ha nem is ma, de holnap. Bár nem lehet biztos semmiben. Végigsimít a másik felsőtestén, miközben végül hozzábújik. Csak ekkor szólal meg újra.*
- Nem. *Fúrja bele a fejét a mellkasba, érezve a férfi kezének játékát a hajában. Persze ez a szócska is csak annak szól, ami az ő fejében zajlik. Nem gondolja ám komolyan. A mosoly rátelepedett, olyan békés most. A másik rendeződő légzését hallgatja, ahogy az övével keveredik. Ha meg lehetne tartani a pillanatot, biztosan megtartaná. Játékosan foglalatoskodik az elf bőrével, az ujjbegyeit táncoltatva rajta. Tűnődik, mint mindig, de fáradtak a gondolatok, még nem ébredtek meg igazán.
Szótlan marad egy ideig, nem azért, mert nincs mit mondania, csupán kiélvezi azt a csendet, ami jár. Ami ritka, mert mindig minden zajong. Benne, mellette, körülötte. Értékeli.*
- És... hova viszel?
*Lehel egy apró csókot a nyakra, ahogy feljebb tornázza magát egy kissé, nem elengedve őt. Kíváncsi. Az adott szóra, hogy mi van azután, miután, mindketten kivették egymásból a részüket. Most nem kötelező menni tovább. Nem várja senki. De a hosszúéletűt megismerné máshogy is. Pedig így is elég arcát mutatta. *
*Csak nézi a zöldeket, miközben várja a választ. Persze égette már a vágy, hogy tudja azt a nevet. Finoman ízlelgeti magában. Tényleg jó lehet kiejteni, belelehelni annak hosszú füleibe. De a játék egészen jó volt. Adott valamit, ami talán nem is hiányzott volna, de így csak jobb fűszer. És vége van. De ő sem bánja. Ha valamit bánt volna az az, ha úgy lép ki ebből a szobából, hogy mástól tudja meg. Biztos annak is meglett volna a bája, de nem úgy, hogy sejti mi fog következni... ha nem is ma, de holnap. Bár nem lehet biztos semmiben. Végigsimít a másik felsőtestén, miközben végül hozzábújik. Csak ekkor szólal meg újra.*
- Nem. *Fúrja bele a fejét a mellkasba, érezve a férfi kezének játékát a hajában. Persze ez a szócska is csak annak szól, ami az ő fejében zajlik. Nem gondolja ám komolyan. A mosoly rátelepedett, olyan békés most. A másik rendeződő légzését hallgatja, ahogy az övével keveredik. Ha meg lehetne tartani a pillanatot, biztosan megtartaná. Játékosan foglalatoskodik az elf bőrével, az ujjbegyeit táncoltatva rajta. Tűnődik, mint mindig, de fáradtak a gondolatok, még nem ébredtek meg igazán.
Szótlan marad egy ideig, nem azért, mert nincs mit mondania, csupán kiélvezi azt a csendet, ami jár. Ami ritka, mert mindig minden zajong. Benne, mellette, körülötte. Értékeli.*
- És... hova viszel?
*Lehel egy apró csókot a nyakra, ahogy feljebb tornázza magát egy kissé, nem elengedve őt. Kíváncsi. Az adott szóra, hogy mi van azután, miután, mindketten kivették egymásból a részüket. Most nem kötelező menni tovább. Nem várja senki. De a hosszúéletűt megismerné máshogy is. Pedig így is elég arcát mutatta. *
1151. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-27 18:09:30
Üzenet elküldve: 2024-08-27 18:09:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Visszatérés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- A két gyerek az őzzel?* Kérdez vissza Nimeril. Emlékszik ő rájuk, mert akkor közös projektben takarították a rezidenciát.*
-Örülök, hogy jól vannak a kis lurkók.* Őszinte öröme nem tart ki sokáig, mert amikor Aleimord szóba kerül, a drága testvérkéje félelmetes átalakuláson megy keresztül. A kis vörös meg a hirtelen támadt rideg szavakra, eléggé megilletődik.*
~ Mi a fasz? ~* Jobbja ösztönösen a tőre irányába mozdul el, amíg balja készen áll, hogy varázslatban legyen segítségére. Ez mind az évek alatt felhalmozott túlélő ösztönének köszönhető. Az utca megtanította félni a vörös félvért. Nagy szerencséje van, hogy Luni megint csak itt van neki, ma már másodjára. Megkíméli Nimerilt attól, hogy hebegve keresse bocsánatért esedezzen olyasmi miatt, amiről halvány lila gőze sincsen. Most akaratlanul is lehetősége van, hogy felszívjon néhány információ morzsát a körülötte lévő személyekről.*
~ Ó! Szóval családi dráma nemeséknél? ~* Meg se lepődik, az emberek sokszor csámcsogtak ilyesmiken, ha éppen nincsenek nemesek, akkor van helyettük más magas tisztségű személy, akiknek lehet vájkálni a zűrös családi állapotukban. Valahogy ezen túl lendülnek és most Nimerilen a sor, hogy hisztis görccsé változzon. Ha nem is olyan látványos a kirohanása, de azért ő is odateszi a magáét Intath doktorral. Szegény Lunimari meg majd foghatja a fejét, hogy két ilyen hülyével lett összeeresztve. Ráadásúl úgy tűnik a gazdag lány is neheztelhet rá egy kicsit, csak nem fejti ki. Na Nimeril megteszi, ha már rákérdeztek és mily meglepő a harag lánc körbe ért. Alenia Nimen verte le a port, amíg Nim Lunin, mert hát mi az, hogy ne beszéljen így róla.*
- Miért ne beszéljek így róla?! Simán magamra hagyott, napokra, miután összevarrta a sebem, és még a tetejébe lopással vádolt a saját magam által gyűjtőt összetevők miatt. De ott van Seles is, ki azután halt meg, hogy a jó Intath levezette a szülését. A tetejében még egy büdös bunkó is, ha Nestar mester nincs, akkor én még most is, most is...* Csuklik el a hangja. Az utca mocskában töltött idő mély sebet hagyott a lányban, még ha nem is teljesen Intath tehet mindenről. Kell neki egy, de még kettő pillanat is, hogy észre vegye magát és egy mély levegő után lehiggadva kérjen bocsánatot.*
- Ne haragudj Luni!* Kér sebtében bocsánatot bűnbánó hangon a másik félvértől, amíg az elf felé egy erőltetett mosolyt küld. Ha a mihaszna dokin túljutnak, akkor újfent lehet a gyerekekről csevegni. Érdeklődve hallgatja meg az árvaházról szőt terveket. Neki mondjuk más tervei voltak, de éppen az árvaházas dolog se áll távol tőle. Érti a finom célzásokat az orvosi dolgokat illetően, de kénytelen hozzátenni a kemény igazságot.*
- Értem, szóval árvaház. A hely meg ugyebár akkor a te tulajdonod most már. Nekem anno Lauretitia engedte, hogy beköltözzek, amikor elkezdődött a felújítás.* Később Lunit kifaggatja majd a kedves elfről is.* Ellenben én magam nem vagyok orvos, mivel izé a tanulmányaim kénytelen voltam megszakítani Lihanechben. Azóta tovább képeztem magam és gyógyítok, még műtöttem is*ezt ki nem hagyná*, de nem akarok senkit becsapni azzal, hogy képzett orvos lennék.* Talán bőre eresztette, de nem szereti elhallgatni mások elől az ilyen fontos információkat. Azzal, hogy a halottakkal mit kezd a jelenlegi rezidencia góréja az már nem az ő dolga. Legrosszabb esetben is kész elhagyni a helyet. Szerencsére, már van hová mennie, ha szükség úgy kívánja meg.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- A két gyerek az őzzel?* Kérdez vissza Nimeril. Emlékszik ő rájuk, mert akkor közös projektben takarították a rezidenciát.*
-Örülök, hogy jól vannak a kis lurkók.* Őszinte öröme nem tart ki sokáig, mert amikor Aleimord szóba kerül, a drága testvérkéje félelmetes átalakuláson megy keresztül. A kis vörös meg a hirtelen támadt rideg szavakra, eléggé megilletődik.*
~ Mi a fasz? ~* Jobbja ösztönösen a tőre irányába mozdul el, amíg balja készen áll, hogy varázslatban legyen segítségére. Ez mind az évek alatt felhalmozott túlélő ösztönének köszönhető. Az utca megtanította félni a vörös félvért. Nagy szerencséje van, hogy Luni megint csak itt van neki, ma már másodjára. Megkíméli Nimerilt attól, hogy hebegve keresse bocsánatért esedezzen olyasmi miatt, amiről halvány lila gőze sincsen. Most akaratlanul is lehetősége van, hogy felszívjon néhány információ morzsát a körülötte lévő személyekről.*
~ Ó! Szóval családi dráma nemeséknél? ~* Meg se lepődik, az emberek sokszor csámcsogtak ilyesmiken, ha éppen nincsenek nemesek, akkor van helyettük más magas tisztségű személy, akiknek lehet vájkálni a zűrös családi állapotukban. Valahogy ezen túl lendülnek és most Nimerilen a sor, hogy hisztis görccsé változzon. Ha nem is olyan látványos a kirohanása, de azért ő is odateszi a magáét Intath doktorral. Szegény Lunimari meg majd foghatja a fejét, hogy két ilyen hülyével lett összeeresztve. Ráadásúl úgy tűnik a gazdag lány is neheztelhet rá egy kicsit, csak nem fejti ki. Na Nimeril megteszi, ha már rákérdeztek és mily meglepő a harag lánc körbe ért. Alenia Nimen verte le a port, amíg Nim Lunin, mert hát mi az, hogy ne beszéljen így róla.*
- Miért ne beszéljek így róla?! Simán magamra hagyott, napokra, miután összevarrta a sebem, és még a tetejébe lopással vádolt a saját magam által gyűjtőt összetevők miatt. De ott van Seles is, ki azután halt meg, hogy a jó Intath levezette a szülését. A tetejében még egy büdös bunkó is, ha Nestar mester nincs, akkor én még most is, most is...* Csuklik el a hangja. Az utca mocskában töltött idő mély sebet hagyott a lányban, még ha nem is teljesen Intath tehet mindenről. Kell neki egy, de még kettő pillanat is, hogy észre vegye magát és egy mély levegő után lehiggadva kérjen bocsánatot.*
- Ne haragudj Luni!* Kér sebtében bocsánatot bűnbánó hangon a másik félvértől, amíg az elf felé egy erőltetett mosolyt küld. Ha a mihaszna dokin túljutnak, akkor újfent lehet a gyerekekről csevegni. Érdeklődve hallgatja meg az árvaházról szőt terveket. Neki mondjuk más tervei voltak, de éppen az árvaházas dolog se áll távol tőle. Érti a finom célzásokat az orvosi dolgokat illetően, de kénytelen hozzátenni a kemény igazságot.*
- Értem, szóval árvaház. A hely meg ugyebár akkor a te tulajdonod most már. Nekem anno Lauretitia engedte, hogy beköltözzek, amikor elkezdődött a felújítás.* Később Lunit kifaggatja majd a kedves elfről is.* Ellenben én magam nem vagyok orvos, mivel izé a tanulmányaim kénytelen voltam megszakítani Lihanechben. Azóta tovább képeztem magam és gyógyítok, még műtöttem is*ezt ki nem hagyná*, de nem akarok senkit becsapni azzal, hogy képzett orvos lennék.* Talán bőre eresztette, de nem szereti elhallgatni mások elől az ilyen fontos információkat. Azzal, hogy a halottakkal mit kezd a jelenlegi rezidencia góréja az már nem az ő dolga. Legrosszabb esetben is kész elhagyni a helyet. Szerencsére, már van hová mennie, ha szükség úgy kívánja meg.*
1150. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-27 16:15:46
Üzenet elküldve: 2024-08-27 16:15:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi is hagyja magát átadni a vágyainak. Az egyetlen, ami akaratlagos cselekvés még marad benne az-az ahogy reagál a másiktól kapott reakciókra ezzel is fokozva nem csak a saját örömét, de remélhetőleg a másikét is. Majd mikor közelít a csúcspont felé akkor kérésének eleget is tesz a félvér. A doki csak liheg a másik fölött, mellkasa fel-alá jár és hagyja megélni ezt a pillanatot. Ilyenkor mindig olyan békés. Mikor a lány elengedi akkor leheveredik mellé és hallgatja saját csak lassan megnyugvó légzését. Ezt a csendet a nő töri meg. Ja igen. Mintha ígért volna valamit, hogy majd közben búgja a nevét a másik fülébe. Kellett így elterelni a figyelmét. Erről így lemaradt a lány. Viszont az a dokira mászik és úgy néz rá azokkal a kékekkel. Erre a férfi is halványan elmosolyodik és végigsimít annak a hátán.*
-Intath. Jobb, hogy tudod?
*Eddig se volt titok. Ezek után pedig egyáltalán nem lesz az. Hamarosan eljön majd az idő, hogy vagy Alenia vagy Luninari szájából, de szintén hallja a lány. Eddig tartott a névtelen idegen játékuk. Persze nem zavarja őt. Elégedetten simogatja, azt a félvérbuksit a mellkasán.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi is hagyja magát átadni a vágyainak. Az egyetlen, ami akaratlagos cselekvés még marad benne az-az ahogy reagál a másiktól kapott reakciókra ezzel is fokozva nem csak a saját örömét, de remélhetőleg a másikét is. Majd mikor közelít a csúcspont felé akkor kérésének eleget is tesz a félvér. A doki csak liheg a másik fölött, mellkasa fel-alá jár és hagyja megélni ezt a pillanatot. Ilyenkor mindig olyan békés. Mikor a lány elengedi akkor leheveredik mellé és hallgatja saját csak lassan megnyugvó légzését. Ezt a csendet a nő töri meg. Ja igen. Mintha ígért volna valamit, hogy majd közben búgja a nevét a másik fülébe. Kellett így elterelni a figyelmét. Erről így lemaradt a lány. Viszont az a dokira mászik és úgy néz rá azokkal a kékekkel. Erre a férfi is halványan elmosolyodik és végigsimít annak a hátán.*
-Intath. Jobb, hogy tudod?
*Eddig se volt titok. Ezek után pedig egyáltalán nem lesz az. Hamarosan eljön majd az idő, hogy vagy Alenia vagy Luninari szájából, de szintén hallja a lány. Eddig tartott a névtelen idegen játékuk. Persze nem zavarja őt. Elégedetten simogatja, azt a félvérbuksit a mellkasán.*
1149. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-26 20:13:50
Üzenet elküldve: 2024-08-26 20:13:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sohasem volt szokása a káromkodás, és nem azért, mert édesanyja annyira illedelmes papnője volt az erdő, meg a világ, meg minden más isteneinek és szellemeinek, hogy ilyesmit sohasem tűrt volna tőle el, hanem leginkább azért, mert egyszerűen nem volt szokás náluk ilyesmi és kész.
Biztos benne, hogy hasonlóért sohasem kapott volna szidást, semmilyen álszent indokkal, éppen ezért is lepi meg most saját magát, mert miután Nia és Nim párbeszédét végighallgatja olyasmiket gondol, mint amiket néha Intath hangosan ki is szokott mondani.
~ Na basszameg! Ez teljesen máshogy alakul szarul, mint ahogyan eddig számítottam volna rá. ~ mondja magában, sőt, szinte már erőlködnie kell, hogy ne szakadjanak fel belőle szavak formájában is a csak elgondolt mondatok.
Ezek után szintén csak gondolatban sóhajt. Kicsit mérges is, bár haragjának nincs iránya, még magára sem igazán haragszik, de azért megjegyzi, hogy megint mennyire végtelenül naiv volt. Vagy legalábbis optimista annak ellenére, hogy mindig is pesszimistának hitte és gondolta magát.
Két dolog nem hiányzik éppen most, és mindkettő Nimeril szavaiból fakad. Az egyik, hogy Alenia akár csak egy pillanatra is elveszíti azt az önuralmat és érzelmi stabilitást, amit sikerült visszanyernie az általa átélt szenvedések után és ellenére is.
A másik pedig, hogy Intet kontárnak tartsa, aki nem azért csonkította meg, hogy megmentse az életét.
Ha a kettő közül bármelyik megtörténik, akkor eléggé lehetetlen lesz egy olyan jövő megteremtése, amiben Nia is, ő is, Int is, meg mindenki más, beleértve Nimet és a gyerekeket boldogan élhet. Meg egy olyané, ahol Szarvasliget és ez a ház kisebb és nagyobb testvérekként léteznek tovább.
Ha pedig mindkettő, akkor pedig a "reménytelen" szó talán a legalkalmatlanabb kifejezés az egészre, mert ennél már csak rosszabb lehet.
Ehhez még csak politikusnak sem kell lennie, elég jól ismernie Aleniát és Intet, meg hát saját magát is ahhoz, hogy pillanatok alatt képes legyen átlátni, hogy mennyire nagyon törékeny most ez az éppen aktuális pillanat és az ebből következő lehetséges jövők. De nincsenek napjai végiggondolni, hogy mit kellene mondania, csak ösztönből cselekedhet és beszélhet.
Sem Nim Alére vonatkozó ártatlan, sem pedig Intre vonatkozó nem is annyira ártatlan szavait nem hagyhathja annyiban, ennyi legalább biztos.
Először mégsem ezekre reagál.*
- Biztos emlékszel Krizára és Gabre. Szépen nőnek, egészségesek, és biztosan örülni fognak neked. Sőt, Aldeisnek is, még jó is, hogy nem csak az én macskámat fogják majd nyúzni mostantól.
*A szépséghiba az eddig mondott szavakban, hogy eddig volt könnyű és csak eddig.
Ezúttal nem Nia kezét fogja meg gyengéden, csak ruhája ujját csípi meg óvatosan, mintha az is Alenia testéhez tartozna, ő pedig a szöveten keresztül is képes lenne érzékelni gyengédnek szánt érintését.*
- Sajnálom Nia. *mondja mindezek után.* Már mondtam neked, hogy amikor Aleimordot utoljára láttam, finoman fogalmazva is zavart volt. Nem csoda, hogy nem beszélt rólad. Halottnak is hihetett, talán ezért. Biztos saját magát sem szerette volna felzaklatni.
*Finom megfogalmazás. Vajon máris elindult volna a sötétség felé, azzal, hogy puszta szeretetből képes szinte gondolkodás nélkül, és minimális lelkifurdalással elhallgatni a múlt valóságának bizonyos részleteit?
Példának okért, nem hiszi, hogy Ale annak idején azért nem beszélt Niáról, mert annyira nem tudta feldolgozni a gyászát. Sokkal valószínűbbnek tartja, hogy pontosan annyira megbolondult, mint amennyire neki bolondnak tűnt. Sőt, még valószínűbbnek tartja, hogy valamilyen szinten már akkor is az volt, amikor még az egész város, a Gazdagnegyed, és minden üzleti partnere még teljesen normálisnak tartotta őt. De ez talán csak igazságtalan, hiába kőkemény ítélet.
Lehetséges, hogy pusztán a lázadás éjjeléből táplálkozik. Sőt, nem is csak talán, de ez most telesen mindegy. A következő mondathoz viszont már nagyobb levegőt kell vennie. *
- Ne beszélj így Intathról kérlek!
*Most, bár még nem hideg, de magához képest határozott. Ugyanakkor tekintetével, amit Alenia jó eséllyel nem lát, mert épp most Nimre néz, nem pedig rá, próbál könyörögni.*
- Ismertem, akiket meggyógyított. Én is személy szerint is nagyon sokat köszönhetek neki, és
fontos tagja a közösségünknek Szarvasligetben. Hízelegni szeret, az biztos, de kontárnak semmiképpen nem nevezném. Tudom, hogy tud néha igazi... *áll meg itt keresni a megfelelő, pillanathoz illő szót, ami nem túl durva és egyszerre elégítheti ki Nim és Nia ízlését* bunkó is lenni *marad végül ennél.*
- Ettől még én feltétel nélkül megbízom benne. *mondja ki végül, mert bármennyire is az első emlékei az elfről ijesztő emlékek, azóta teljesen el lettek nyomva ezernyi más, sokkal kellemesebb, szinte már igazi, szerető családot idéző emlékekkel.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Sohasem volt szokása a káromkodás, és nem azért, mert édesanyja annyira illedelmes papnője volt az erdő, meg a világ, meg minden más isteneinek és szellemeinek, hogy ilyesmit sohasem tűrt volna tőle el, hanem leginkább azért, mert egyszerűen nem volt szokás náluk ilyesmi és kész.
Biztos benne, hogy hasonlóért sohasem kapott volna szidást, semmilyen álszent indokkal, éppen ezért is lepi meg most saját magát, mert miután Nia és Nim párbeszédét végighallgatja olyasmiket gondol, mint amiket néha Intath hangosan ki is szokott mondani.
~ Na basszameg! Ez teljesen máshogy alakul szarul, mint ahogyan eddig számítottam volna rá. ~ mondja magában, sőt, szinte már erőlködnie kell, hogy ne szakadjanak fel belőle szavak formájában is a csak elgondolt mondatok.
Ezek után szintén csak gondolatban sóhajt. Kicsit mérges is, bár haragjának nincs iránya, még magára sem igazán haragszik, de azért megjegyzi, hogy megint mennyire végtelenül naiv volt. Vagy legalábbis optimista annak ellenére, hogy mindig is pesszimistának hitte és gondolta magát.
Két dolog nem hiányzik éppen most, és mindkettő Nimeril szavaiból fakad. Az egyik, hogy Alenia akár csak egy pillanatra is elveszíti azt az önuralmat és érzelmi stabilitást, amit sikerült visszanyernie az általa átélt szenvedések után és ellenére is.
A másik pedig, hogy Intet kontárnak tartsa, aki nem azért csonkította meg, hogy megmentse az életét.
Ha a kettő közül bármelyik megtörténik, akkor eléggé lehetetlen lesz egy olyan jövő megteremtése, amiben Nia is, ő is, Int is, meg mindenki más, beleértve Nimet és a gyerekeket boldogan élhet. Meg egy olyané, ahol Szarvasliget és ez a ház kisebb és nagyobb testvérekként léteznek tovább.
Ha pedig mindkettő, akkor pedig a "reménytelen" szó talán a legalkalmatlanabb kifejezés az egészre, mert ennél már csak rosszabb lehet.
Ehhez még csak politikusnak sem kell lennie, elég jól ismernie Aleniát és Intet, meg hát saját magát is ahhoz, hogy pillanatok alatt képes legyen átlátni, hogy mennyire nagyon törékeny most ez az éppen aktuális pillanat és az ebből következő lehetséges jövők. De nincsenek napjai végiggondolni, hogy mit kellene mondania, csak ösztönből cselekedhet és beszélhet.
Sem Nim Alére vonatkozó ártatlan, sem pedig Intre vonatkozó nem is annyira ártatlan szavait nem hagyhathja annyiban, ennyi legalább biztos.
Először mégsem ezekre reagál.*
- Biztos emlékszel Krizára és Gabre. Szépen nőnek, egészségesek, és biztosan örülni fognak neked. Sőt, Aldeisnek is, még jó is, hogy nem csak az én macskámat fogják majd nyúzni mostantól.
*A szépséghiba az eddig mondott szavakban, hogy eddig volt könnyű és csak eddig.
Ezúttal nem Nia kezét fogja meg gyengéden, csak ruhája ujját csípi meg óvatosan, mintha az is Alenia testéhez tartozna, ő pedig a szöveten keresztül is képes lenne érzékelni gyengédnek szánt érintését.*
- Sajnálom Nia. *mondja mindezek után.* Már mondtam neked, hogy amikor Aleimordot utoljára láttam, finoman fogalmazva is zavart volt. Nem csoda, hogy nem beszélt rólad. Halottnak is hihetett, talán ezért. Biztos saját magát sem szerette volna felzaklatni.
*Finom megfogalmazás. Vajon máris elindult volna a sötétség felé, azzal, hogy puszta szeretetből képes szinte gondolkodás nélkül, és minimális lelkifurdalással elhallgatni a múlt valóságának bizonyos részleteit?
Példának okért, nem hiszi, hogy Ale annak idején azért nem beszélt Niáról, mert annyira nem tudta feldolgozni a gyászát. Sokkal valószínűbbnek tartja, hogy pontosan annyira megbolondult, mint amennyire neki bolondnak tűnt. Sőt, még valószínűbbnek tartja, hogy valamilyen szinten már akkor is az volt, amikor még az egész város, a Gazdagnegyed, és minden üzleti partnere még teljesen normálisnak tartotta őt. De ez talán csak igazságtalan, hiába kőkemény ítélet.
Lehetséges, hogy pusztán a lázadás éjjeléből táplálkozik. Sőt, nem is csak talán, de ez most telesen mindegy. A következő mondathoz viszont már nagyobb levegőt kell vennie. *
- Ne beszélj így Intathról kérlek!
*Most, bár még nem hideg, de magához képest határozott. Ugyanakkor tekintetével, amit Alenia jó eséllyel nem lát, mert épp most Nimre néz, nem pedig rá, próbál könyörögni.*
- Ismertem, akiket meggyógyított. Én is személy szerint is nagyon sokat köszönhetek neki, és
fontos tagja a közösségünknek Szarvasligetben. Hízelegni szeret, az biztos, de kontárnak semmiképpen nem nevezném. Tudom, hogy tud néha igazi... *áll meg itt keresni a megfelelő, pillanathoz illő szót, ami nem túl durva és egyszerre elégítheti ki Nim és Nia ízlését* bunkó is lenni *marad végül ennél.*
- Ettől még én feltétel nélkül megbízom benne. *mondja ki végül, mert bármennyire is az első emlékei az elfről ijesztő emlékek, azóta teljesen el lettek nyomva ezernyi más, sokkal kellemesebb, szinte már igazi, szerető családot idéző emlékekkel.*
1148. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-26 18:13:58
Üzenet elküldve: 2024-08-26 18:13:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Visszatérés//
*Valóban csak viccnek szánta a macskával kapcsolatos megjegyzését. Esze ágában sincs kisállatot tartani. Nem neki való lenne sem az, hogy állandóan etetni kell, az meg főleg, hogy azoknak az almát is ki kell néha takarítani, úgyhogy nem. Biztos, hogy nem. Ő csak simogatni tudná.*
- Nem, Luni, köszönöm. Nem szeretnék saját macskát. Inkább majd alkalomadtán dögönyözöm egy kicsit a ti bolyhos kis barátaitokat, már ha megengedik.
*Ha már a macskák, ahogy a két lány beszélgetését hallgatva a macskákról, nem gondolta volna, hogy azok a kis szőrmókok fognak elindítani benne egy olyan gyanút, amit még maga sem gondol komolyan, mikor Intath neve elhangzik, főleg abban a kontextusban, ahogy Nimeril száját elhagyja. Kérdő szemekkel pillant párat Luninari felé, majd inkább visszafordul a vöröshajúhoz, mert van még valami, ami még az orvos nevénél is jobban felszakítja azokat a múltbéli sebeket, amik már egész szépen kezdtek begyógyulni a fekete káoszba merített ártatlan, hófehér lelkén.*
- Hogy mondod? *Újra hidegen szól. Talán olyan hidegen, ahogy egész életében csak magával Alemiord-dal beszélt, mikor nagyon megharagudott rá valamiért. Sajnos, mivel ő már nincs itt, visszafogottan ugyan, de ezen harag áldozatává most Nimeril válik.*
- Nem említette, hogy van testvére? Persze, hogy nem… *Tekintete elsötétül, torkában gombócot érez, a szíve pedig olyan hevesen ver, hogy majd ki akar ugrani a helyéről fájdalmában. Talán Aleimord azért nem szólt róla, mert akkor úgy tudta, hogy valóban nincs már húga, de Alenia ezt képtelen felfogni. Ő sosem halt meg, és mindig is azt várta, hogy a bátyja egyszer majd eljön érte.*
- De, de. Van neki testvére. Igen, van neki. És nem, ő nincs itt. Nem tudjuk hol van. A tanács szerint nyoma veszett. *Legszívesebben elrohanna úgy, hogy a másik kettőre csapja a szobája ajtaját, de nem teszi meg. Tartja magát. Az a remény is, hogy ez a lány talán tud valamit elveszett bátyjáról, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan száll is tova, mintha soha nem is csillant volna fel.
Aleimord-ról végül csak az orvosról szóló, nem túl kedves gondolatok terelik el a figyelmét, nem is tudja szó nélkül hagyni ezt sem.*
- Bocsánat, de legjobb tudomásom szerint Intath is orvos. Neki köszönhetem… ehm, nos, ha minden igaz, akkor miatta vagyok még életben. Hogy érted, hogy kontár? Hogy? *Vesz egy nagy levegőt, mielőtt még a végén rosszul lesz. Eddig is haragudott az orvosra, mert az ő emlékeiben továbbra is őszintén az él, hogy megígérte neki, nem fogja bántani a karját, most mégis itt áll fél karral, és azt hallja, hogy az az elf talán nem is igazi orvos. Követelhetne magyarázatot, akár Nimeril-től, akár Luninari-tól, de most nem fog hisztériát csapni. Majd a megfelelő pillanatban kifaggatja valamelyiküket, nem mutatkozhat be még ennél is rosszabbul az új jövevénynek.*
- Gyerekek *bólint végül a kérdésre.* A tanács, mivel Aleimord eltűnt, a nemesi rangom mellett a rezidenciát is visszaadta nekem. Luninari mesélte, hogy te és a többi itt lakó már eleve azt tervezte, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítsanak az ide beköltöző gyerekeknek, szóval úgy döntöttünk, hogy árvaházzá alakítjuk át a kúriát. A városi tanács már tud róla, és támogatják is az ötletet. El is kezdtük az átalakításokat, ennek folyományaként láthatod az új ablakokat és a rácsokat, meg néhány új bútort. Biztosan szükségük lesz majd néhanapján orvosi ellátásra is.
*Kanyarodik vissza végül az eredeti felvetésre a magyarázat után.*
*Valóban csak viccnek szánta a macskával kapcsolatos megjegyzését. Esze ágában sincs kisállatot tartani. Nem neki való lenne sem az, hogy állandóan etetni kell, az meg főleg, hogy azoknak az almát is ki kell néha takarítani, úgyhogy nem. Biztos, hogy nem. Ő csak simogatni tudná.*
- Nem, Luni, köszönöm. Nem szeretnék saját macskát. Inkább majd alkalomadtán dögönyözöm egy kicsit a ti bolyhos kis barátaitokat, már ha megengedik.
*Ha már a macskák, ahogy a két lány beszélgetését hallgatva a macskákról, nem gondolta volna, hogy azok a kis szőrmókok fognak elindítani benne egy olyan gyanút, amit még maga sem gondol komolyan, mikor Intath neve elhangzik, főleg abban a kontextusban, ahogy Nimeril száját elhagyja. Kérdő szemekkel pillant párat Luninari felé, majd inkább visszafordul a vöröshajúhoz, mert van még valami, ami még az orvos nevénél is jobban felszakítja azokat a múltbéli sebeket, amik már egész szépen kezdtek begyógyulni a fekete káoszba merített ártatlan, hófehér lelkén.*
- Hogy mondod? *Újra hidegen szól. Talán olyan hidegen, ahogy egész életében csak magával Alemiord-dal beszélt, mikor nagyon megharagudott rá valamiért. Sajnos, mivel ő már nincs itt, visszafogottan ugyan, de ezen harag áldozatává most Nimeril válik.*
- Nem említette, hogy van testvére? Persze, hogy nem… *Tekintete elsötétül, torkában gombócot érez, a szíve pedig olyan hevesen ver, hogy majd ki akar ugrani a helyéről fájdalmában. Talán Aleimord azért nem szólt róla, mert akkor úgy tudta, hogy valóban nincs már húga, de Alenia ezt képtelen felfogni. Ő sosem halt meg, és mindig is azt várta, hogy a bátyja egyszer majd eljön érte.*
- De, de. Van neki testvére. Igen, van neki. És nem, ő nincs itt. Nem tudjuk hol van. A tanács szerint nyoma veszett. *Legszívesebben elrohanna úgy, hogy a másik kettőre csapja a szobája ajtaját, de nem teszi meg. Tartja magát. Az a remény is, hogy ez a lány talán tud valamit elveszett bátyjáról, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan száll is tova, mintha soha nem is csillant volna fel.
Aleimord-ról végül csak az orvosról szóló, nem túl kedves gondolatok terelik el a figyelmét, nem is tudja szó nélkül hagyni ezt sem.*
- Bocsánat, de legjobb tudomásom szerint Intath is orvos. Neki köszönhetem… ehm, nos, ha minden igaz, akkor miatta vagyok még életben. Hogy érted, hogy kontár? Hogy? *Vesz egy nagy levegőt, mielőtt még a végén rosszul lesz. Eddig is haragudott az orvosra, mert az ő emlékeiben továbbra is őszintén az él, hogy megígérte neki, nem fogja bántani a karját, most mégis itt áll fél karral, és azt hallja, hogy az az elf talán nem is igazi orvos. Követelhetne magyarázatot, akár Nimeril-től, akár Luninari-tól, de most nem fog hisztériát csapni. Majd a megfelelő pillanatban kifaggatja valamelyiküket, nem mutatkozhat be még ennél is rosszabbul az új jövevénynek.*
- Gyerekek *bólint végül a kérdésre.* A tanács, mivel Aleimord eltűnt, a nemesi rangom mellett a rezidenciát is visszaadta nekem. Luninari mesélte, hogy te és a többi itt lakó már eleve azt tervezte, hogy megfelelő életkörülményeket biztosítsanak az ide beköltöző gyerekeknek, szóval úgy döntöttünk, hogy árvaházzá alakítjuk át a kúriát. A városi tanács már tud róla, és támogatják is az ötletet. El is kezdtük az átalakításokat, ennek folyományaként láthatod az új ablakokat és a rácsokat, meg néhány új bútort. Biztosan szükségük lesz majd néhanapján orvosi ellátásra is.
*Kanyarodik vissza végül az eredeti felvetésre a magyarázat után.*
1147. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-26 17:10:19
Üzenet elküldve: 2024-08-26 17:10:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Visszatérés//
* Gyors hangulatváltás történik, amint fény derül becses nevére. Mondjuk kicsit meglepődik a lány, hogy ilyen ismert, mert hát nem számított arra, hogy Luni, majd pont róla fog mesélni másoknak. Mindegy, ez így jól jött ki. Legalábbis úgy tűnik, de amikor az ismeretlen nő bemutatkozik, akkor bizony leolvasható Nimeril arcáról a meglepettség.*
~ Ejha! ~* Nem számított ilyen hírességre itt, bár a rezidencia neve okán nem kéne ezen meglepődnie. Amikor megérkezett a ligetbe még volt ott egy Sayqueves, akit meg is említ Alenia.*
- Ó! Elnézést a tiszteletlenségemért. Aleimord nem is említette, hogy van egy testvére. Ő is itt lakik?* Azóta nem látta, hogy a ligetet elhagyta. Elég csöndes alak volt, aki nem sokat beszélt. Nem tudhatja, hogy itt van vagy sem. Az viszont, hogy ennyire sok lett hirtelen az exnemes nem valami jó ómen. Ha visszaállítják a rezidenciát, akkor neki tünés lesz, vagy legalábbis erős korlátok közzé lesz szorítva. Ez aggasztóan hangzik, de a macskás téma kiszakítja ennek a túlgondolásából. *
- Hasonlít Intathra, nem gondolod? Egy kétszínű, hízelkedő kis dög, csak neki a mancsa sérült és nem a keze. Na meg persze sokkal szerethetőbb, mint az a kontár.* Von rögtön párhuzamokat a fekete tarka cicája és a mocskos elf doktor között. Süt róla az ellenszenv a férfi irányába és ezt nem is palástolja. Talán a hangulatot a házigazda macskás megjegyzése kicsit oldani próbálja majd, de ebben Nimeril nem vesz részt, mert igazából nem is neki szól. Ellenben a következő dolog már sokkal inkább az ő asztala, de megint csak meg kell lepődjön.*
- Igen, olyasmi lennék.* Finoman bele is rúg a táskájába, de csak annyira, hogy néhány üvegcse, meg orvosi szerszám megcsörrenjen benne.*
- Milyen gyerekek?* Kérdez vissza miközben hol az egyik, hol a másik lányra pillant válaszra várva.*
* Gyors hangulatváltás történik, amint fény derül becses nevére. Mondjuk kicsit meglepődik a lány, hogy ilyen ismert, mert hát nem számított arra, hogy Luni, majd pont róla fog mesélni másoknak. Mindegy, ez így jól jött ki. Legalábbis úgy tűnik, de amikor az ismeretlen nő bemutatkozik, akkor bizony leolvasható Nimeril arcáról a meglepettség.*
~ Ejha! ~* Nem számított ilyen hírességre itt, bár a rezidencia neve okán nem kéne ezen meglepődnie. Amikor megérkezett a ligetbe még volt ott egy Sayqueves, akit meg is említ Alenia.*
- Ó! Elnézést a tiszteletlenségemért. Aleimord nem is említette, hogy van egy testvére. Ő is itt lakik?* Azóta nem látta, hogy a ligetet elhagyta. Elég csöndes alak volt, aki nem sokat beszélt. Nem tudhatja, hogy itt van vagy sem. Az viszont, hogy ennyire sok lett hirtelen az exnemes nem valami jó ómen. Ha visszaállítják a rezidenciát, akkor neki tünés lesz, vagy legalábbis erős korlátok közzé lesz szorítva. Ez aggasztóan hangzik, de a macskás téma kiszakítja ennek a túlgondolásából. *
- Hasonlít Intathra, nem gondolod? Egy kétszínű, hízelkedő kis dög, csak neki a mancsa sérült és nem a keze. Na meg persze sokkal szerethetőbb, mint az a kontár.* Von rögtön párhuzamokat a fekete tarka cicája és a mocskos elf doktor között. Süt róla az ellenszenv a férfi irányába és ezt nem is palástolja. Talán a hangulatot a házigazda macskás megjegyzése kicsit oldani próbálja majd, de ebben Nimeril nem vesz részt, mert igazából nem is neki szól. Ellenben a következő dolog már sokkal inkább az ő asztala, de megint csak meg kell lepődjön.*
- Igen, olyasmi lennék.* Finoman bele is rúg a táskájába, de csak annyira, hogy néhány üvegcse, meg orvosi szerszám megcsörrenjen benne.*
- Milyen gyerekek?* Kérdez vissza miközben hol az egyik, hol a másik lányra pillant válaszra várva.*
1146. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-26 15:37:49
Üzenet elküldve: 2024-08-26 15:37:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Csak addig türelmetlen, míg meg nem kapja. Bár minden mozdulata akaratos, mégsem kíván hamar megszabadulni a másiktól, mindegy még mennyi idő van a napból hátra, vagy igazat mondott-e neki az elf. Addig semmi nem számít, míg elvesznek egymásban, amíg nem kell gondolatokkal törődni, csak azzal a porcikájával a hosszúéletűnek, amit éppen érinteni, vagy kóstolni akar. Hogy a másik milyen jól bánik vele, annak hangot is ad, de szorításával is épp úgy jelzi, amikor a legjobb úton halad afelé, hogy valóban boldoggá tegye arra az elnyúlt pillanatra. Mai legnagyobb örömére még csak nem is egy alkalommal mutatta meg neki, hogy mire képes az eltelt idő alatt.
A szavak már ismerősen csengenek ugyan, de mi sem jobb érzés annál, hogy most ő szoríthatja úgy magához, hogy annak minden megfeszült izmát érezhesse az ölelésében. Nem is engedi el túl hamar, lassan ernyednek csak a tagok és hagyja, hogy újra visszakerülhessen a világba, ahonnan még menekülne párszor... De a mosoly az ajkán, a jóleső pihegés mindent elmond, s a kéz is, ami nem tudja abbahagyni a most már karmoló mozdulatok helyetti cirógatást. Kell néhány perc, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni, de minden pillanatát élvezi a csöndnek is, míg helyreáll mellkasuk sűrű emelkedése. *
- Tudod... *Sóhajt még egy utolsó nagyot, mintha az a levegőmennyiség hiányzott volna még a tüdejéből. * - Igazán aljas húzás velem szemben, hogy én nem ejthettem ki közben a neved. *Nevet fel halkan, pontosan úgy, mint aki mindent megkapott, amire jelen helyzetben szüksége volt. Erőt véve magán, felül az ágyon, megpróbálná úgy terelni a dokit, hogy átvetve rajta a lábát fölé magasodhasson. Csak nézi azokat a zöldeket.* - Amúgy is ígértél valamit ezzel kapcsolatban. Szóval? *Hajol még rá, néhány finom csókot lehelve a nyakra, majd mivel még hiányzik belőle az erő, amit az imént rááldozott a másikra, visszaereszkedik mellé, hogy mellkasára hajtsa fejét.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Csak addig türelmetlen, míg meg nem kapja. Bár minden mozdulata akaratos, mégsem kíván hamar megszabadulni a másiktól, mindegy még mennyi idő van a napból hátra, vagy igazat mondott-e neki az elf. Addig semmi nem számít, míg elvesznek egymásban, amíg nem kell gondolatokkal törődni, csak azzal a porcikájával a hosszúéletűnek, amit éppen érinteni, vagy kóstolni akar. Hogy a másik milyen jól bánik vele, annak hangot is ad, de szorításával is épp úgy jelzi, amikor a legjobb úton halad afelé, hogy valóban boldoggá tegye arra az elnyúlt pillanatra. Mai legnagyobb örömére még csak nem is egy alkalommal mutatta meg neki, hogy mire képes az eltelt idő alatt.
A szavak már ismerősen csengenek ugyan, de mi sem jobb érzés annál, hogy most ő szoríthatja úgy magához, hogy annak minden megfeszült izmát érezhesse az ölelésében. Nem is engedi el túl hamar, lassan ernyednek csak a tagok és hagyja, hogy újra visszakerülhessen a világba, ahonnan még menekülne párszor... De a mosoly az ajkán, a jóleső pihegés mindent elmond, s a kéz is, ami nem tudja abbahagyni a most már karmoló mozdulatok helyetti cirógatást. Kell néhány perc, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni, de minden pillanatát élvezi a csöndnek is, míg helyreáll mellkasuk sűrű emelkedése. *
- Tudod... *Sóhajt még egy utolsó nagyot, mintha az a levegőmennyiség hiányzott volna még a tüdejéből. * - Igazán aljas húzás velem szemben, hogy én nem ejthettem ki közben a neved. *Nevet fel halkan, pontosan úgy, mint aki mindent megkapott, amire jelen helyzetben szüksége volt. Erőt véve magán, felül az ágyon, megpróbálná úgy terelni a dokit, hogy átvetve rajta a lábát fölé magasodhasson. Csak nézi azokat a zöldeket.* - Amúgy is ígértél valamit ezzel kapcsolatban. Szóval? *Hajol még rá, néhány finom csókot lehelve a nyakra, majd mivel még hiányzik belőle az erő, amit az imént rááldozott a másikra, visszaereszkedik mellé, hogy mellkasára hajtsa fejét.*
1145. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-26 03:20:20
Üzenet elküldve: 2024-08-26 03:20:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1446
OOC üzenetek: 242
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem csak a férfi az akit hajt a vágy. Habár azok a sóhajok tökéletesen jelzik mikor ajkai jó helyen járnak, ettől függetlenül a félvér is haladna már a következő lépésre. Ezt jelzi az ahogy besegít megszabadulni attól a nadrágtól. Ezek nem egy türelmes nő mozdulatai. De a doki se bánja. Ahogy szinte körbeölelik azok a követelőző végtagok és és érzi nyakán azokat az ajkakat meg is adja a lánynak amire mindketten vágynak. Vad tánc veszi kezdetét melynek során megszűnik minden kettejük közt. A szoba, hogy mit lehetne kint a folyosón hallani, még a ház is aminek sorsáról szólt a vita, ami miatt eddig elhúzódott ez a várt találkozás. Csakis a sóhajok, nyögések, harapások és azok a körmök léteznek. A férfi se kíméli a kékszeműt. Lelkesedésében nem átall a fogaival is nyomot hagyni annak bőrén. Mikor pedig érzi, hogy ez a tánc a végéhez közelít akkor a már ismerős szavakat nyögi annak fülébe.*
-Szorosan ölelj! Mai! Drága!
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem csak a férfi az akit hajt a vágy. Habár azok a sóhajok tökéletesen jelzik mikor ajkai jó helyen járnak, ettől függetlenül a félvér is haladna már a következő lépésre. Ezt jelzi az ahogy besegít megszabadulni attól a nadrágtól. Ezek nem egy türelmes nő mozdulatai. De a doki se bánja. Ahogy szinte körbeölelik azok a követelőző végtagok és és érzi nyakán azokat az ajkakat meg is adja a lánynak amire mindketten vágynak. Vad tánc veszi kezdetét melynek során megszűnik minden kettejük közt. A szoba, hogy mit lehetne kint a folyosón hallani, még a ház is aminek sorsáról szólt a vita, ami miatt eddig elhúzódott ez a várt találkozás. Csakis a sóhajok, nyögések, harapások és azok a körmök léteznek. A férfi se kíméli a kékszeműt. Lelkesedésében nem átall a fogaival is nyomot hagyni annak bőrén. Mikor pedig érzi, hogy ez a tánc a végéhez közelít akkor a már ismerős szavakat nyögi annak fülébe.*
-Szorosan ölelj! Mai! Drága!
1144. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-25 22:16:55
Üzenet elküldve: 2024-08-25 22:16:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Visszatérés//
*Igazából, bár Nimeril visszatérése némiképpen váratlanul érte, ahogyan jobban belegondol, felbukkanása akár még szerencsés fordulat is lehet, mert Alenia jól mondta; ha ebből a házból igazi árvaház lesz, néhány helyett sok gyerekkel, akkor jó lenne, ha lenne itt olyasvalaki is, aki ért a gyógyításhoz. Márpedig Nimen kívül ő csak egyetlen ilyen személyt ismer, Intathra viszont Szarvasligetben van szükség, meg aztán bármennyire is szereti őt, nem biztos benne, hogy jó ötlet lenne a maga hangulatváltozásaival együtt a gyerekre ráereszteni.
Kicsit viccesnek is tartja magában, hogy éppen, amikor a dokira gondol, a maga módján szóba is kerül.
Hallva Nimeril macskájának a nevét nem tud nem nagyon szélesen elmosolyodni rajta.*
- Aldeis, ez tetszik. Intath tudja, hogy róla nevezted el a macskádat? Ha már így hívják, akkor gondolom kandúr.
*Ami őt illeti, nem túl régóta tart macskát, csak az állat nevéből következtet a nemére, de első ránézésre biztosan nem tudná egy macskáról eldönteni, hogy fiú, vagy lány, igaz, amennyire megfigyelte saját macskájának eléggé nőies arcvonásai vannak. És nőiesen is mozog, bár ez elég megtévesztő, mert szerinte minden macska mozgása nőies, még a kandúroké is.
Bármennyire is tetszik neki mindenesetre Nim macskájának a neve, eddig tartott mindössze a vidám része a dolognak. Nem mintha pillanatnyilag ez lenne a legfőbb probléma, de azért valahogy nincs jó előérzete ezzel az egésszel kapcsolatban.
Holdpihe sokat nőtt az utóbbi időben, a felnőtt kort viszont még biztosan nem érte el, ettől ő még aggódik amiatt, hogy egy kandúr a közelébe kerül. Egyetlen macska tartása is éppen elég nagy felelősség és sok odafigyelést igényel, nem szeretné, hogy Holdpihe esetleg időnek előtte családot alapítana Nim macskájával. Meglehet persze, hogy túl előre gondolkodik és aggódik már megint, de azt azért elhatározza, hogy amennyire tudja igyekszik távol tartani majd a két állatot egymástól, nem is feltétlenül csak amiatt, mert nem szeretné, ha a gyerekek után immár kismacskák is rohangálnának a régi rezidencián, akikre figyelniük, és akikről gondoskodni kell.
Tény azonban, hogy ő eléggé elkényeztette a saját macskáját, ahogyan az is, hogy két macska nem feltétlenül jön ki jól egymással, így pillanatnyilag nem csak attól fél, hogy Holdpihe esetleg Aldeis felesége lesz, hanem attól is, hogy pofozógép a számára, mivel Aldeishez hasonlítva magában, számára ő tűnik a kisebbnek és a gyengébbnek.*
- Szerezhetek egy macskát neked is, ha szeretnél. Egy szavadba kerül, és akkor már nem csak nekem és Nimnek lenne. Illene is hozzád egy. *mondja mégis végül minden aggodalmára rácáfolva, igaz, leginkább csak azért, mert tudja, hogy Nia úgy is csak viccel. Nem hinné, hogy egy kisebb állatkertet tervezne csinálni ebből a házból.
Ezek után inkább hallgat. Bár a legtöbbször szeret beszélni, most örül annak, hogy nem neki kell, és, hogy Alenia hamar a lényegre tér. Van egy olyan érzése, hogy ez most inkább Nimeril és Nia beszélgetése lesz, neki pedig leginkább csak annyi a szerepe benne, hogy ne akassza meg semmilyen felesleges közbekotyogással, illetve, ha valami félreértés támadna a két másik lány között, akkor amolyan közvetítőként segítsen megtalálni közöttük a közös hangot. Csak most, hogy a macskákon már kiaggódta magát esik le neki, hogy hirtelen tulajdonképpen elképzelni sem tudna két olyan lányt, akik egymástól annyira különböző körülmények között nőttek fel és éltek. Bár Nimerillel nem mentek bele annak idején nagyon múltjának a kibeszélésébe, azért az elég világos volt számára, hogy nem volt könnyű élete, nem véletlenül tanulta meg tőle a varázslatot, aminek segítségével meg tudna enni egy követ, és jóllakni is képes lenne vele.*
*Igazából, bár Nimeril visszatérése némiképpen váratlanul érte, ahogyan jobban belegondol, felbukkanása akár még szerencsés fordulat is lehet, mert Alenia jól mondta; ha ebből a házból igazi árvaház lesz, néhány helyett sok gyerekkel, akkor jó lenne, ha lenne itt olyasvalaki is, aki ért a gyógyításhoz. Márpedig Nimen kívül ő csak egyetlen ilyen személyt ismer, Intathra viszont Szarvasligetben van szükség, meg aztán bármennyire is szereti őt, nem biztos benne, hogy jó ötlet lenne a maga hangulatváltozásaival együtt a gyerekre ráereszteni.
Kicsit viccesnek is tartja magában, hogy éppen, amikor a dokira gondol, a maga módján szóba is kerül.
Hallva Nimeril macskájának a nevét nem tud nem nagyon szélesen elmosolyodni rajta.*
- Aldeis, ez tetszik. Intath tudja, hogy róla nevezted el a macskádat? Ha már így hívják, akkor gondolom kandúr.
*Ami őt illeti, nem túl régóta tart macskát, csak az állat nevéből következtet a nemére, de első ránézésre biztosan nem tudná egy macskáról eldönteni, hogy fiú, vagy lány, igaz, amennyire megfigyelte saját macskájának eléggé nőies arcvonásai vannak. És nőiesen is mozog, bár ez elég megtévesztő, mert szerinte minden macska mozgása nőies, még a kandúroké is.
Bármennyire is tetszik neki mindenesetre Nim macskájának a neve, eddig tartott mindössze a vidám része a dolognak. Nem mintha pillanatnyilag ez lenne a legfőbb probléma, de azért valahogy nincs jó előérzete ezzel az egésszel kapcsolatban.
Holdpihe sokat nőtt az utóbbi időben, a felnőtt kort viszont még biztosan nem érte el, ettől ő még aggódik amiatt, hogy egy kandúr a közelébe kerül. Egyetlen macska tartása is éppen elég nagy felelősség és sok odafigyelést igényel, nem szeretné, hogy Holdpihe esetleg időnek előtte családot alapítana Nim macskájával. Meglehet persze, hogy túl előre gondolkodik és aggódik már megint, de azt azért elhatározza, hogy amennyire tudja igyekszik távol tartani majd a két állatot egymástól, nem is feltétlenül csak amiatt, mert nem szeretné, ha a gyerekek után immár kismacskák is rohangálnának a régi rezidencián, akikre figyelniük, és akikről gondoskodni kell.
Tény azonban, hogy ő eléggé elkényeztette a saját macskáját, ahogyan az is, hogy két macska nem feltétlenül jön ki jól egymással, így pillanatnyilag nem csak attól fél, hogy Holdpihe esetleg Aldeis felesége lesz, hanem attól is, hogy pofozógép a számára, mivel Aldeishez hasonlítva magában, számára ő tűnik a kisebbnek és a gyengébbnek.*
- Szerezhetek egy macskát neked is, ha szeretnél. Egy szavadba kerül, és akkor már nem csak nekem és Nimnek lenne. Illene is hozzád egy. *mondja mégis végül minden aggodalmára rácáfolva, igaz, leginkább csak azért, mert tudja, hogy Nia úgy is csak viccel. Nem hinné, hogy egy kisebb állatkertet tervezne csinálni ebből a házból.
Ezek után inkább hallgat. Bár a legtöbbször szeret beszélni, most örül annak, hogy nem neki kell, és, hogy Alenia hamar a lényegre tér. Van egy olyan érzése, hogy ez most inkább Nimeril és Nia beszélgetése lesz, neki pedig leginkább csak annyi a szerepe benne, hogy ne akassza meg semmilyen felesleges közbekotyogással, illetve, ha valami félreértés támadna a két másik lány között, akkor amolyan közvetítőként segítsen megtalálni közöttük a közös hangot. Csak most, hogy a macskákon már kiaggódta magát esik le neki, hogy hirtelen tulajdonképpen elképzelni sem tudna két olyan lányt, akik egymástól annyira különböző körülmények között nőttek fel és éltek. Bár Nimerillel nem mentek bele annak idején nagyon múltjának a kibeszélésébe, azért az elég világos volt számára, hogy nem volt könnyű élete, nem véletlenül tanulta meg tőle a varázslatot, aminek segítségével meg tudna enni egy követ, és jóllakni is képes lenne vele.*
1143. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-25 21:16:18
Üzenet elküldve: 2024-08-25 21:16:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Várt váratlan//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy lehet akkor is olyan türelmetlen, amikor már minden adott? Minden az övé, amit akart. A puha ágyon fekszik el, a fölé magasodó elf zöldjeit nézi, ha éppen nem az ajkakkal van elfoglalva, s már a bőrét egészen beborító csókok mámorában sóhajt fel, mégis akaratos, s ez jobbára abból látszik, hogy nem hagyja, hogy amaz magától szabaduljon meg a nadrágjától, hanem lenyúl ő maga azért, hogy határozottan távolíthassa el róla, lecsúsztatva legalább a térdéig. Majd utána lerúgja, ha akarja. Akadályoz, mint az inge azelőtt. Mindenben. A látványban, az érzésben, hogy hozzátapadhasson egészen, hogy elvegyen belőle végre mindent. Mert valójában ő sem csak a piac óta vágyik erre, hanem már abban a percben újra akarta, mikor belépett a Sellőházban bérelt szobájába. Ha valamikor, akkor most meg tudja mutatni, hogy mennyire. Már az sem tudná érdekelni, ha puhán trappoló gyermektalpak zaja töltené meg az előttük lévő folyosót. Nem hallaná, de szerencsére ez most amúgy is lehetetlen. Ide nem jönnek. Senki nem jöhet, övék minden, a tér, a nap maradéka és az egymással törődés hevében néhol megfeszült test. Úgy vonja magára végre, mintha el sem akarná engedni többet, nincs más gondolat. A lábait a másikon átkulcsolva, annak combja köré fonja, egyértelmű jelét mutatva, hogy nincs mire várni, különben itt porlad el attól a tűztől, amivel a szobát lobbantaná lángra. Így is veszélyben a bútorzat. Kezei erősen siklanak végig a háton, körmeivel lenyomatot hagyva a bőrön, miközben ajkai arra a nyakra tapadnak, hogy lélegezni alig tudjon. Nem érdekli semmi. Hadd érezze jól magát, csak egy rövid időre úgy, hogy semmilyen teher nem nyomja mellkasát, a szőkén kívül, akit szorít magához.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hogy lehet akkor is olyan türelmetlen, amikor már minden adott? Minden az övé, amit akart. A puha ágyon fekszik el, a fölé magasodó elf zöldjeit nézi, ha éppen nem az ajkakkal van elfoglalva, s már a bőrét egészen beborító csókok mámorában sóhajt fel, mégis akaratos, s ez jobbára abból látszik, hogy nem hagyja, hogy amaz magától szabaduljon meg a nadrágjától, hanem lenyúl ő maga azért, hogy határozottan távolíthassa el róla, lecsúsztatva legalább a térdéig. Majd utána lerúgja, ha akarja. Akadályoz, mint az inge azelőtt. Mindenben. A látványban, az érzésben, hogy hozzátapadhasson egészen, hogy elvegyen belőle végre mindent. Mert valójában ő sem csak a piac óta vágyik erre, hanem már abban a percben újra akarta, mikor belépett a Sellőházban bérelt szobájába. Ha valamikor, akkor most meg tudja mutatni, hogy mennyire. Már az sem tudná érdekelni, ha puhán trappoló gyermektalpak zaja töltené meg az előttük lévő folyosót. Nem hallaná, de szerencsére ez most amúgy is lehetetlen. Ide nem jönnek. Senki nem jöhet, övék minden, a tér, a nap maradéka és az egymással törődés hevében néhol megfeszült test. Úgy vonja magára végre, mintha el sem akarná engedni többet, nincs más gondolat. A lábait a másikon átkulcsolva, annak combja köré fonja, egyértelmű jelét mutatva, hogy nincs mire várni, különben itt porlad el attól a tűztől, amivel a szobát lobbantaná lángra. Így is veszélyben a bútorzat. Kezei erősen siklanak végig a háton, körmeivel lenyomatot hagyva a bőrön, miközben ajkai arra a nyakra tapadnak, hogy lélegezni alig tudjon. Nem érdekli semmi. Hadd érezze jól magát, csak egy rövid időre úgy, hogy semmilyen teher nem nyomja mellkasát, a szőkén kívül, akit szorít magához.*
1142. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-25 15:03:26
Üzenet elküldve: 2024-08-25 15:03:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Tegnap megkérdezték tőle, hogy magányos-e. Azt mondta rá, hogy igen. És ez igy is van.
Egy magányos ember pedig furcsa dolgokra képes. Képes belelátni a jószándékot pár olyan szóba, amely olyan ajkak közül gördül ki, amelyeknek egyáltalán nem kéne hinni. Képes megbízni valakiben, akivel egy fa alatt találkozik, még akkor is, ha az a valaki arra próbálja rávenni, hogy egyen bele a fa fura bogyóiba. Képes arra, hogy egyetlen kérdésre kiöntse sajgó lelkét, mert nincs senki, aki meghallgatná, és hát egy ásónak hiába is beszélne.
Lepislant a kezére, amelyen megérzi az érintést. Most nem lát bele többet mint aminek azt szánják, de ez most elég is neki. Az az apró érintés és futó szorítás panácea a lelkére, olyasvalami, ami ha nem is azonnal, de segít az azon esett seb gyógyulásán.*
- Tanulni? Pont tőlem? *-kérdez vissza halkan, és szeme sarkából a kisasszony arcára néz.-* Ó, hogy úgy..
*Elmosolyodik. Félszeg, kicsit görbe, de őszinte mosoly ez. És ez a mosoly az, ami kissé halványabban, de ott is marad az arcán, amíg főnökasszonya szavait hallgatja. Fura ez most: a nő hangja nem kemény, kioktató, tudálékos, pattogó és hideg. Érzi, hogy olyat kap most tőle, ami iszonyatosan értékes, és nem illik vissza se élni vele: személyes bizalmat. Ettől megilletődik. De ez a megilletődöttség sem akadályozza meg azt, hogy dacára mindannak a kellemetlen érzésnek ami most benne dúl, a nevetés halvány, mísz utánzata törjön elő belőle egy halk, horkantással kevert szusszantás formájában, amikor a kisasszony olyat szól, amilyet még ő se mondott az imént.
Nem tud mást, csak bólogatni a szavakra. Nem, nem némult meg megint, hogy csak morgásokkal, hümmentésekkel és dörmögéssel fejezze ki magát, csupán nem tudja, hogy mit mondjon. Hálálkodni nem akar, annak most talán nincs itt a helye. Pedig hálás, őszintén hálás azért, amit a főnökasszonya mond. Azért is, hogy nem küldi el, és biztosítja arról, hogy a csúf tartozást ki fogja tudni fizetni; és hálás azért is, amiért inkább beküldi, minthogy a saját lábába vágja bele az ásót egy óvatlan pillanatban.
A hirtelen keményre váltó hangra azért csak odapislant azokba a jégkék szemekbe, mintha csak egy megszeppent gyermek lenne akit megszidnak. De látja, hogy azok a jégkékek most nem olyanok, mint télen a hegycsúcs dermesztő kékje, hanem inkább olyan, mint amikor a jégcsap szikrázik a késő téli déli napsütésben.*
- Rendben van, Mai. *-mondja, és önkéntelenül is elmosolyodik, ahogy érzi, hogy nyelve már tovább gördült volna, hogy kimondjon egy olyan szót, amit most nem lett volna szabad.-* Tudod, szerintem ritka jó szívű asszon' vagy te. És köszönöm, hogy ebből egy kicsit kapok én is.
//Munka, másnap//
*Tegnap megkérdezték tőle, hogy magányos-e. Azt mondta rá, hogy igen. És ez igy is van.
Egy magányos ember pedig furcsa dolgokra képes. Képes belelátni a jószándékot pár olyan szóba, amely olyan ajkak közül gördül ki, amelyeknek egyáltalán nem kéne hinni. Képes megbízni valakiben, akivel egy fa alatt találkozik, még akkor is, ha az a valaki arra próbálja rávenni, hogy egyen bele a fa fura bogyóiba. Képes arra, hogy egyetlen kérdésre kiöntse sajgó lelkét, mert nincs senki, aki meghallgatná, és hát egy ásónak hiába is beszélne.
Lepislant a kezére, amelyen megérzi az érintést. Most nem lát bele többet mint aminek azt szánják, de ez most elég is neki. Az az apró érintés és futó szorítás panácea a lelkére, olyasvalami, ami ha nem is azonnal, de segít az azon esett seb gyógyulásán.*
- Tanulni? Pont tőlem? *-kérdez vissza halkan, és szeme sarkából a kisasszony arcára néz.-* Ó, hogy úgy..
*Elmosolyodik. Félszeg, kicsit görbe, de őszinte mosoly ez. És ez a mosoly az, ami kissé halványabban, de ott is marad az arcán, amíg főnökasszonya szavait hallgatja. Fura ez most: a nő hangja nem kemény, kioktató, tudálékos, pattogó és hideg. Érzi, hogy olyat kap most tőle, ami iszonyatosan értékes, és nem illik vissza se élni vele: személyes bizalmat. Ettől megilletődik. De ez a megilletődöttség sem akadályozza meg azt, hogy dacára mindannak a kellemetlen érzésnek ami most benne dúl, a nevetés halvány, mísz utánzata törjön elő belőle egy halk, horkantással kevert szusszantás formájában, amikor a kisasszony olyat szól, amilyet még ő se mondott az imént.
Nem tud mást, csak bólogatni a szavakra. Nem, nem némult meg megint, hogy csak morgásokkal, hümmentésekkel és dörmögéssel fejezze ki magát, csupán nem tudja, hogy mit mondjon. Hálálkodni nem akar, annak most talán nincs itt a helye. Pedig hálás, őszintén hálás azért, amit a főnökasszonya mond. Azért is, hogy nem küldi el, és biztosítja arról, hogy a csúf tartozást ki fogja tudni fizetni; és hálás azért is, amiért inkább beküldi, minthogy a saját lábába vágja bele az ásót egy óvatlan pillanatban.
A hirtelen keményre váltó hangra azért csak odapislant azokba a jégkék szemekbe, mintha csak egy megszeppent gyermek lenne akit megszidnak. De látja, hogy azok a jégkékek most nem olyanok, mint télen a hegycsúcs dermesztő kékje, hanem inkább olyan, mint amikor a jégcsap szikrázik a késő téli déli napsütésben.*
- Rendben van, Mai. *-mondja, és önkéntelenül is elmosolyodik, ahogy érzi, hogy nyelve már tovább gördült volna, hogy kimondjon egy olyan szót, amit most nem lett volna szabad.-* Tudod, szerintem ritka jó szívű asszon' vagy te. És köszönöm, hogy ebből egy kicsit kapok én is.
1141. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-08-25 09:37:14
Üzenet elküldve: 2024-08-25 09:37:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Munka, másnap//
*Szereti felhasználni a tudását. Kiugrasztani a nyulat a bokorból, jót kérdezni, félválaszokból egészet csinálni, hazugságokból pedig igazságot. Átlátni, a mélyére menni és végül megvilágosodni. A legtöbbször olyan jól megy neki, hogy végül mindig felszínre tör az a mélyen elnyomott pár érzés és mondat, de itt semmit nem kellett tennie. Egyetlen kérdés volt talán, az a nyelv, pedig úgy ered meg, hogy csak azért tudja felvenni a szóáradattal a fonalat, mert nem csapong túlzottan. Még mondhatni meg is illetődik, hogy ilyen hamar megtud mindent, talán többet is, mint akart. Ezek szerint nem a rezidenciával, vagy a vezetői képességeivel van a gond, bár már hűlt helye van annak, hogy a másikban tartást érezzen maga irányába. Ez nem biztos, hogy jó, de a történet megenyhíti a már majdnem felsejlő dorgálást, hogy bár a formalitást mellőzzék, attól még lehetne egy fokkal kevésbé közvetlenül beszélni. Végtére is ő itt a főnök. De a kezdődő gondolatok minden mondattal enyhülnek. Csak nézi a másikat, figyel és elindul benne az az egyetlen ösztön, ami úgy tartja itt, hogy abban a világon semmi érdek nincsen. Az az óvó, anyai. Aki gondoskodni akar azon aki elesett és nem érdemli meg. Ez az egyszerű lélek pedig bár elkövetett egy ostobaságot, nem érdemli meg, ahogy most érzi magát. Talán sokkal keményebb lenne, ha nem őt is pont a Pegazusban érte volna a legnagyobb balszerencse, már ami az érzelmeket illeti. Akkor döntötte el, hogy soha nem lesz többé rá hatással senki. Nos, ez nem sikerült, de már nem álmodozik olyasmiről, mint Yvon-nal egy polgárnegyedi egyszobás lak, szerelemben, boldogságban, a kandalló ropogó tüze előtti cseppet sem mély beszélgetésekkel. Nem, ismét egy kúria kertjében ül, nemesek aurájában. Ahonnan elszökött. Csakhogy itt van szava. Nézi a másikat, majd akaratlan is kúszik a keze a másikéra, amit talán egy leheletnyi együttérzéssel és bátorítással szorít meg.*
- Én rengeteget fogok tőled tanulni. *Mondja végül ahelyett, ami várható volt, hogy majd vigasztalásba kezd. Éppen elég a keze még.* - Elpitykéztünk. *Tűnődik el, majd ereszti el végül a másikat.*
- Abban a Pegazusban szerintem már mindenkit vertek át, még engem is. Jó, tőlem nem kértek pénzt. *Rándít vállat, majd folytatja.* - Ezek a lányok pedig ezt tanulják, nem okolhatod magad, hogy nem vetted észre. Az sem lett volna jobb, ha előre megkérdezel egy amúgy rendes lányt, hogy egyébként kurva vagy-e? *Harap bele az ajkába gyorsan, mikor kiszökött a szó.* - Akarom mondani, kurtizán. A munka segít felejteni, a legjobb módszer. Ne bántsd magad túl sokáig, azon a negyven aranyon sem, megkapod a munkádért, ha kész vagy.
*Egy kis motiváció nem árt, hogy elvégezze azt, amiért egyáltalán itt van. Nem egy hajcsár ő, de nem maradhat így. A másik pedig ilyen állapotban.* - Menj be pihenni néhány órát, később elkísérhetsz a piacra, aztán délután folytatod. De akkor leszel szíves beletenni a legjobb tudásod. Óh és.. *Válik vonása a szokásosan hideggé, de szemeiben látni, hogy ugratja. Félig legalábbis.* -Mai. Mai-nak hívj, ne a teljes nevemen. Az kiakaszt. És, ha kiakadok, az neked sem jó. Ebédidőben találkozunk. A földszinti fürdőtől legtávolabbi szoba a tied.
//Munka, másnap//
*Szereti felhasználni a tudását. Kiugrasztani a nyulat a bokorból, jót kérdezni, félválaszokból egészet csinálni, hazugságokból pedig igazságot. Átlátni, a mélyére menni és végül megvilágosodni. A legtöbbször olyan jól megy neki, hogy végül mindig felszínre tör az a mélyen elnyomott pár érzés és mondat, de itt semmit nem kellett tennie. Egyetlen kérdés volt talán, az a nyelv, pedig úgy ered meg, hogy csak azért tudja felvenni a szóáradattal a fonalat, mert nem csapong túlzottan. Még mondhatni meg is illetődik, hogy ilyen hamar megtud mindent, talán többet is, mint akart. Ezek szerint nem a rezidenciával, vagy a vezetői képességeivel van a gond, bár már hűlt helye van annak, hogy a másikban tartást érezzen maga irányába. Ez nem biztos, hogy jó, de a történet megenyhíti a már majdnem felsejlő dorgálást, hogy bár a formalitást mellőzzék, attól még lehetne egy fokkal kevésbé közvetlenül beszélni. Végtére is ő itt a főnök. De a kezdődő gondolatok minden mondattal enyhülnek. Csak nézi a másikat, figyel és elindul benne az az egyetlen ösztön, ami úgy tartja itt, hogy abban a világon semmi érdek nincsen. Az az óvó, anyai. Aki gondoskodni akar azon aki elesett és nem érdemli meg. Ez az egyszerű lélek pedig bár elkövetett egy ostobaságot, nem érdemli meg, ahogy most érzi magát. Talán sokkal keményebb lenne, ha nem őt is pont a Pegazusban érte volna a legnagyobb balszerencse, már ami az érzelmeket illeti. Akkor döntötte el, hogy soha nem lesz többé rá hatással senki. Nos, ez nem sikerült, de már nem álmodozik olyasmiről, mint Yvon-nal egy polgárnegyedi egyszobás lak, szerelemben, boldogságban, a kandalló ropogó tüze előtti cseppet sem mély beszélgetésekkel. Nem, ismét egy kúria kertjében ül, nemesek aurájában. Ahonnan elszökött. Csakhogy itt van szava. Nézi a másikat, majd akaratlan is kúszik a keze a másikéra, amit talán egy leheletnyi együttérzéssel és bátorítással szorít meg.*
- Én rengeteget fogok tőled tanulni. *Mondja végül ahelyett, ami várható volt, hogy majd vigasztalásba kezd. Éppen elég a keze még.* - Elpitykéztünk. *Tűnődik el, majd ereszti el végül a másikat.*
- Abban a Pegazusban szerintem már mindenkit vertek át, még engem is. Jó, tőlem nem kértek pénzt. *Rándít vállat, majd folytatja.* - Ezek a lányok pedig ezt tanulják, nem okolhatod magad, hogy nem vetted észre. Az sem lett volna jobb, ha előre megkérdezel egy amúgy rendes lányt, hogy egyébként kurva vagy-e? *Harap bele az ajkába gyorsan, mikor kiszökött a szó.* - Akarom mondani, kurtizán. A munka segít felejteni, a legjobb módszer. Ne bántsd magad túl sokáig, azon a negyven aranyon sem, megkapod a munkádért, ha kész vagy.
*Egy kis motiváció nem árt, hogy elvégezze azt, amiért egyáltalán itt van. Nem egy hajcsár ő, de nem maradhat így. A másik pedig ilyen állapotban.* - Menj be pihenni néhány órát, később elkísérhetsz a piacra, aztán délután folytatod. De akkor leszel szíves beletenni a legjobb tudásod. Óh és.. *Válik vonása a szokásosan hideggé, de szemeiben látni, hogy ugratja. Félig legalábbis.* -Mai. Mai-nak hívj, ne a teljes nevemen. Az kiakaszt. És, ha kiakadok, az neked sem jó. Ebédidőben találkozunk. A földszinti fürdőtől legtávolabbi szoba a tied.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451