//Visszatérés//
*A helyszínválasztás csupán a puszta véletlen nyomán esik pont erre a szobára. Ez volt a legközelebb, és itt biztosan nem zavarja meg őket senki kopogás nélkül. Bele sem gondol, hogy a közös múltjukat illetően mennyit tudna mesélni ez a szoba, ha tudna beszélni. Régen is sokat beszélgettek itt kettesben, de akkor még teljesen más témákról. A kisasszonyságról, magassarkúkról vagy épp arról, hogy vajon mennyire tetszik Luninari a házban inasként dolgozó Wilhorp-nak. Ma már más szelek fújnak, de a szoba arra is tökéletesen alkalmas lesz, hogy feloldják az Intath személyét beárnyékoló ellentmondásokat, és hogy ő közelebb kerüljön a válaszhoz: mi történt pontosan aznap, a lázadás éjszakáján?
Felteszi hát a rövid, lényegre törő kérdéseit, azok hatására pedig Luninari-ból csak úgy dőlni kezdenek a szavak, mint a megállíthatatlanul hömpölygő árvíz. Valami ilyesmire számított tőle. Odakint látta, mennyire rosszul esik a fél-elf lánynak, hogy nem engedte beszélni, pedig annyi minden kikívánkozott volna belőle. Úgy gyűlhetett fel benne a feszültség, mintha tényleg hatalmas mennyiségű vizet gyűjtöttek volna össze egy helyen, és ez a feszültség úgy távozik most belőle, mintha hirtelen, egyszerre engedték volna szabadjára az összeset.
Alenia nem szól közbe, még akkor sem, mikor a lány szünetet tart két mondat között. Ki is merne beállni a háborgó hullámok elé, ugye… Csak hallgat, és türelmesen figyel. A lényeg nem feltétlenül az, amit Luninari mond, hanem inkább szeretné, ha azáltal, hogy kibeszélhet magából mindent, ami nyomasztja őt, a kis lelke megnyugodna végül. Ettől függetlenül persze minden szóra odafigyel, és magában már próbálja is a darabkákból összerakni a történetet, de még továbbra is nehéz, nagyon nehéz.*
~Nem akarja mindenáron megcáfolni Nimeril-t.~ *Ami jó hír a számára, mert ez azt jelenti, hogy Luninari nem vakon elfogult Intath-ot illetően, így nagy eséllyel feltételezheti, hogy a lány tényleg az igazat mondja róla. Illetve az őszinte véleményét.
Ami a szülés közben elhunyt lány példáját illeti, érti, hogy kapcsolódik a beszélgetéshez, de Nia kissé feleslegesnek tartja, hogy ezt ennyire részletesen kifejtsék. A lényeget persze megjegyzi belőle. Intath kezei közt halt bele valaki a szülésbe. Ő maga sem gondolná, hogy ez feltétlenül az orvos hibája, de elraktározza az információt, hátha szüksége lesz rá, mikor szemtől szemben áll majd vele.
Lopásról szóló vádak… ő nem ismeri sem Nimeril-t, sem Intath-ot, szóval ez a történet még igazából mindkét fél részéről lehet igazság, főleg, ha félreértették egymást. Ezzel nem jut előrébb.
Mindezt Intath-ot méltató, kedves szavak követik, melyeket mosolyogva hallgat végig. Sajnos az érzelmeket ő soha nem fogja tudni kizárni, szóval, ha Luninari képes ilyen barátságosan beszélni a doktorról, akkor neki is el kell hinnie, hogy van jó oldala a férfinek. Miért is ne hinné el? Addig legalábbis nincs oka nem elhinni, míg nem tapasztalta az ellenkezőjét.
A szép szavakat követik a rosszak is, amiért Alenia különösen hálás. Egy újabb bizonyíték arra, hogy Luninari őszinte vele. Ezekből a mondatokból ő annyit tud leszűrni, hogy ha valóban van egy kevésbé szerethető stílusa is Intath-nak, akkor könnyen lehet, hogy Nimeril csak ezt az oldalát ismeri valamilyen oknál fogva, és ezért tűnik ennyire ellenségesnek a viszonyuk. Ő személy szerint örülne ennek a forgatókönyvnek, mert azt jelentené, hogy neki nem kell rosszat feltételeznie a férfiről.*
~Tengerész… na igen, ők sokszor nehéz esetek…~
*Első körben úgy érzi, sikerült az Intath-ra irányuló bizalmatlanságát egy időre elhessegetnie a barátnőjének, de nincsenek még túl a nehezén. Aleimord neve hangzik el, akinek személye még bőven tartogat kételyeket még a tulajdon kishúgában is.
Sajnos vele kapcsolatban újat nem hall. Gőgösség, a veszélyérzet teljes hiánya, őrült lépések. Aleimord-ot mindig is ezek jellemezték. Nem véletlenül tagadták ki őt a szüleik sem az örökségből. Nem merték volna rá bízni a családi vagyont.
A történet továbbra is ugyanaz. Menekültek, ő rosszul lett, Aleimord és Intath megtették vele, amit megtettek, majd eltűnt, és azt hitték meghalt. Kicsit félrehúzza a száját, mert azt gondolta, hogy talán a kirakós újabb darabjaira derül fény, de végül nem így történik. Arra sikerül csupán következtetnie, hogy ahhoz, hogy esélye legyen megtudni a valóságot, Intath-tal kell hosszasan elbeszélgetnie a történtekkel. Ezért sem ártott volna még ma elindulniuk Szarvasligetbe, de Nimeril érkezése keresztülhúzta a számításaikat. Odakint már sötétedik, szóval ma már biztosan nem indulhatnak el.*
- Köszönöm, hogy elmondtad nekem mindezt, Luninari. Hálás vagyok érte, és csak még biztosabb lettem abban, hogy találkozni akarok magam is Intath-tal. Viszont sajnos azt kell mondanom, hogy ma már nem megyünk sehová. Későre jár, és szerintem jobb, ha sötétben már inkább a biztonságot nyújtó négy fal között maradunk. *Jobb a békesség. Egyikük sem akar hasonló szituációba keveredni, mint a tisztáson.*
- Talán jobb is így. Elmehetnénk holnap a piacra, hogy vegyünk nekem olyan ruhákat, amik nem ilyen szedett-vedett, talált göncök, hanem újak és alkalmasak utazásra. Mit szólsz hozzá?
*Közben kicsit talán az illemnek ellentmondva, de eldől az ágyon, és a plafont kezdi nézni. Szemei majd lecsukódnak, fárasztó egy nap volt ez. Túl sok inger, túl sok történés. Ki kell magát pihennie, az egyszer biztos.*