Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 65 (1281. - 1300. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451
1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 19:37:39
Üzenet elküldve: 2024-10-02 19:37:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Volt egy élete. Egy élete tele menekülni vágyással, daccal. Tele volt dühvel, és hátra akarta hagyni, mert semmit nem tehetett meg benne, amire vágyott. Egy fattyú volt csupán. Soha, ki nem mondták volna, de érezte minden egyes szem csillogásában, a hátában olyan késként, ami nem akar elég mélyre fúródni, kényelmetlenül akadt el húsában. Megadatott neki, hogy hátra hagyhassa, pedig biztonságos volt. A falak között nem tudott vele baj történni, de az élete sem zajlott, az csak nemrégiben kezdődött igazán. Azóta szinte napja sincs, hogy ne történjen olyasmi, amire nem számít. Eltűntek a védelmező falak, köré gyűlt a mocsok, a kétely, mégis ebben a pillanatban, ahogy a lány szipog az ölelésében, pontosan tudja, hogy jól döntött.
A feketeség, aki mindig kettétör valamit maga körül, aki a még meg sem nyugodott vizet is egy lélegzettel kavarja fel a legveszélyesebb örvényként, ami bármikor leránthatná őt, az is sokkal jobb, mint az, ami volt. Bármit tett vele és bármilyen is legyen, akkor is ezt érzi, amikor ő van a karjaiban. Majd megvédi. Hangzott el, a legelején Nori-tól. Mégis valahogy úgy érzi, hogy bár az ereje nagyobb, mégis ő védelmez. Mindenkit, akit lehet. Az elf gyermeket, a húgát, de még Alaver-t is a maga módján. Felismeri, ha szükség van és befogad, ad. Szép a szerep, kár, hogy érzete szerint most van a pillanat, amikor az egésznek oda lehet. Mindennek, amit felépített, ha nem elég okos. Egy életet él, mégis olyan most, mintha kettős lenne, s nem engedheti összekavarodni.
Hogy melyik karjába harapjon? Ha elengedi most a kis elfet, akkor magára hagyja, az első napján, amikor olyan elveszett, amikor éppen csak kezdi felfogni, hogy mibe csöppent. Nem teheti.
De ott a húga, aki tudja, hogy nem jól cselekedett, de a háttérben pontosan ő édesgette magához, elültetve a magvakat, hogy ott van neki akkor is, ha nincs. De meg nem látogatta, ami hiba volt. Túl elfoglalt. Ha most haragosan lép fel és elzavarja, akkor szilánkjaira hullik. Ami itt különösen veszélyes.
Alaver pedig menekülne. Az előző estéjét végig hallgatva elég neki egy csillogó szempár, hogy azt tegye, amit a másik akar. Ez nem lesz jó. Muszáj kezdenie vele valamit. Bármennyire nem akarja, hogy most elsunnyogjon, talán jobb, ha a lányt elviszi egy kicsit, amíg Nori-val beszélget.*
- Nincsen semmi baj, de nekem dolgoznom kell, tudod, hogy nem szakadhatok csak úgy el. Mi lenne, ha megmutatnám a kertet, beszélgetünk kicsit, aztán holnapután átmegyek hozzád a fogadóba, ígérem.
*Ügyet sem vet még Alaver-re azon túl, hogy egy nézéséből érezhesse, hogy ne menjen még sehová. Időt kell nyernie, hogy átgondolja, mi a jó lépés. De a kislány megszólal, így a szemek rávetülnek, út közben természetesen sokat olvadva.*
- Ő nem itt lakik, látogatóba jött hozzám.
*Nori már kezdi is. El kell vinnie a közeléből. Most. Amilyen ártatlannak hat, annyira nem valók most ide az ilyesmi mondatok.*
- Beszélgetek vele egy kicsit jó? Aztán visszajövök hozzád. Deres is mehet veletek a konyhába. *Hátha úgy nem fél majd Alaver-től. Már, ha egyáltalán vele szeretne menni.* - Persze, ha inkább felmennél, akkor nyugodtan, én pedig megyek utánad nemsokára.
*A lányon múlik minden. A férfi pedig vagy szépen elkakaózik, teázik vele, vagy őrt áll az ajtajánál. Még nem tudja.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Volt egy élete. Egy élete tele menekülni vágyással, daccal. Tele volt dühvel, és hátra akarta hagyni, mert semmit nem tehetett meg benne, amire vágyott. Egy fattyú volt csupán. Soha, ki nem mondták volna, de érezte minden egyes szem csillogásában, a hátában olyan késként, ami nem akar elég mélyre fúródni, kényelmetlenül akadt el húsában. Megadatott neki, hogy hátra hagyhassa, pedig biztonságos volt. A falak között nem tudott vele baj történni, de az élete sem zajlott, az csak nemrégiben kezdődött igazán. Azóta szinte napja sincs, hogy ne történjen olyasmi, amire nem számít. Eltűntek a védelmező falak, köré gyűlt a mocsok, a kétely, mégis ebben a pillanatban, ahogy a lány szipog az ölelésében, pontosan tudja, hogy jól döntött.
A feketeség, aki mindig kettétör valamit maga körül, aki a még meg sem nyugodott vizet is egy lélegzettel kavarja fel a legveszélyesebb örvényként, ami bármikor leránthatná őt, az is sokkal jobb, mint az, ami volt. Bármit tett vele és bármilyen is legyen, akkor is ezt érzi, amikor ő van a karjaiban. Majd megvédi. Hangzott el, a legelején Nori-tól. Mégis valahogy úgy érzi, hogy bár az ereje nagyobb, mégis ő védelmez. Mindenkit, akit lehet. Az elf gyermeket, a húgát, de még Alaver-t is a maga módján. Felismeri, ha szükség van és befogad, ad. Szép a szerep, kár, hogy érzete szerint most van a pillanat, amikor az egésznek oda lehet. Mindennek, amit felépített, ha nem elég okos. Egy életet él, mégis olyan most, mintha kettős lenne, s nem engedheti összekavarodni.
Hogy melyik karjába harapjon? Ha elengedi most a kis elfet, akkor magára hagyja, az első napján, amikor olyan elveszett, amikor éppen csak kezdi felfogni, hogy mibe csöppent. Nem teheti.
De ott a húga, aki tudja, hogy nem jól cselekedett, de a háttérben pontosan ő édesgette magához, elültetve a magvakat, hogy ott van neki akkor is, ha nincs. De meg nem látogatta, ami hiba volt. Túl elfoglalt. Ha most haragosan lép fel és elzavarja, akkor szilánkjaira hullik. Ami itt különösen veszélyes.
Alaver pedig menekülne. Az előző estéjét végig hallgatva elég neki egy csillogó szempár, hogy azt tegye, amit a másik akar. Ez nem lesz jó. Muszáj kezdenie vele valamit. Bármennyire nem akarja, hogy most elsunnyogjon, talán jobb, ha a lányt elviszi egy kicsit, amíg Nori-val beszélget.*
- Nincsen semmi baj, de nekem dolgoznom kell, tudod, hogy nem szakadhatok csak úgy el. Mi lenne, ha megmutatnám a kertet, beszélgetünk kicsit, aztán holnapután átmegyek hozzád a fogadóba, ígérem.
*Ügyet sem vet még Alaver-re azon túl, hogy egy nézéséből érezhesse, hogy ne menjen még sehová. Időt kell nyernie, hogy átgondolja, mi a jó lépés. De a kislány megszólal, így a szemek rávetülnek, út közben természetesen sokat olvadva.*
- Ő nem itt lakik, látogatóba jött hozzám.
*Nori már kezdi is. El kell vinnie a közeléből. Most. Amilyen ártatlannak hat, annyira nem valók most ide az ilyesmi mondatok.*
- Beszélgetek vele egy kicsit jó? Aztán visszajövök hozzád. Deres is mehet veletek a konyhába. *Hátha úgy nem fél majd Alaver-től. Már, ha egyáltalán vele szeretne menni.* - Persze, ha inkább felmennél, akkor nyugodtan, én pedig megyek utánad nemsokára.
*A lányon múlik minden. A férfi pedig vagy szépen elkakaózik, teázik vele, vagy őrt áll az ajtajánál. Még nem tudja.*
1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 18:47:44
Üzenet elküldve: 2024-10-02 18:47:44
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Nemrég érkezett a városba, és amióta a környéken tevékenykedik, mindig hagy maga után valamit amire az emberek emlékezhetnek. Az erdőben a nimfa és farkasa "legendáját", a piactéren a kolbász csenő tolvaj pletykáját, és a rezidencián az az apró vonalat, ami a magasságát jelöli. Nimeril, ahogy eddig is, most már az ajtó félfára mérve is láthatja, hogy Cilia... Hát... Nem nagy. Sőt egészen apró úgy isten igazán megmondva.
Kapkodhatja is a lábát a vöröske, mert Cilia nem úgy tűnik mint aki várna rá, hűséges barátja jólétéről van szó, ami számára egyáltalán nem tréfa.
Újbóli találkozásuk nem marad el a szokásos nyalakodással, és kacarászással. Számukra mindig öröm egymás társasága. A jelenlegit sajnálatos módon belengi Cilia felől az aggodalom. Próbálja csitítani a lelkes jószágot. Ami néhány másodperc után képes csak megnyugodni, egészen addig a pontig amíg Nimerilt meg nem látja barna szemeivel.*
-De harap.
*Válaszolja hasonlóképpen mint múltkori kijelentését azzal, hogy nem tudna Deres elől elfutni a nő. Még szép, hogy harap arra való ez a jószág.*
-De most nem szabad Deres! A kétlábú segít meggyógyulni rendben?
*Magyaráz szépen, bár hangjában érezhető az a pánik amit Nimeril rossz híre keltett benne.
Még néhány csitítás után Deres végre nyugodtan ül a hátsó felén. Nimeril felé közelítő kezére azonban húzogatja szája szélét vicsorgásra.*
-Nem Deres!
*Szól rá Cilia amint látja kutyája reakcióját. Deres rendesen meglepődik, oda is fordítja szőrös pofáját, és oldalra billenti fejét gazdája irányába értetlenül. Ez az egyetlen egy dolga, hogy megvédje gazdáját. Másokat tolerálni, az nem volt úgymond a "munka szerződésében". De a parancs az parancs. A felé nyújtott kezet reflex szerűen megszimatolja, de alig hajlandó hozzáérni Nimeril kezéhez, pusztán orrából kifújódó meleg levegőt érezheti a nő a bőrén.
Az utasításra Cilia félelem nélkül nyúl a nagy pofához, pusztán Deres húzza a száját a vizsgálatra. Néhány fejrázás és húzás után képes csak egy megfelelő fogást találni gazdája rajta, hogy megmutassa azokat a hatalmas acsarkodó fogakat. Amik jól láthatóan rendben tűnnek, egy foga tán ha hiányzik szegénynek amit öregségére vesztett el egy vaskosabb csontrágás során. Ínye is Nimeril elképzelésének megfelelően olyan színű aminek lennie kell. Amint erről megbizonyosodtak, Cilia elereszti a kutya pofáját, aki értetlenül kezdi el pofáját nyaldosni a vizsgálat után. Látszólag nem érti mi ez a nagy felhajtás.
A fürdetés kérdésére Cilia megrázza a fejét. A kutya is tán ha enyhén alultápláltnak tűnik soványabb a kelleténél, de bundája egészségesnek tűnik. Tán egy két helyen ha látható némi ami összecsomósodott az idő alatt. Ha más nem egy nyírás és egy alapos fésülés mint a lovaknál biztosan jót tenne neki.
Az orrát is szépen megtapogatja, ahogy Nimeril kéri. Amire Deres, nemes egyszerűséggel csak egy rövid prüszkölés sorozatba kezd. Cilia elégedetten bólint, ezzel sincsen baj.*
- Öhmm... Nem szokta. A nyakát szokta vakargatni... Vagy ott nyalakszik néha.
*Mutat a kutya lába közti lógó "véleményre". Kan jószágról beszélnek, azoknál pedig ez hétköznapi dolog.*
-Ha sokat vakarászik, akkor a csípős zöld levélből csinálok pépet, és azt kenem rá. Azt nem szeretik az aprócska "csípők".
*Meséli el saját módszerét a bolha problémára.*
*Nemrég érkezett a városba, és amióta a környéken tevékenykedik, mindig hagy maga után valamit amire az emberek emlékezhetnek. Az erdőben a nimfa és farkasa "legendáját", a piactéren a kolbász csenő tolvaj pletykáját, és a rezidencián az az apró vonalat, ami a magasságát jelöli. Nimeril, ahogy eddig is, most már az ajtó félfára mérve is láthatja, hogy Cilia... Hát... Nem nagy. Sőt egészen apró úgy isten igazán megmondva.
Kapkodhatja is a lábát a vöröske, mert Cilia nem úgy tűnik mint aki várna rá, hűséges barátja jólétéről van szó, ami számára egyáltalán nem tréfa.
Újbóli találkozásuk nem marad el a szokásos nyalakodással, és kacarászással. Számukra mindig öröm egymás társasága. A jelenlegit sajnálatos módon belengi Cilia felől az aggodalom. Próbálja csitítani a lelkes jószágot. Ami néhány másodperc után képes csak megnyugodni, egészen addig a pontig amíg Nimerilt meg nem látja barna szemeivel.*
-De harap.
*Válaszolja hasonlóképpen mint múltkori kijelentését azzal, hogy nem tudna Deres elől elfutni a nő. Még szép, hogy harap arra való ez a jószág.*
-De most nem szabad Deres! A kétlábú segít meggyógyulni rendben?
*Magyaráz szépen, bár hangjában érezhető az a pánik amit Nimeril rossz híre keltett benne.
Még néhány csitítás után Deres végre nyugodtan ül a hátsó felén. Nimeril felé közelítő kezére azonban húzogatja szája szélét vicsorgásra.*
-Nem Deres!
*Szól rá Cilia amint látja kutyája reakcióját. Deres rendesen meglepődik, oda is fordítja szőrös pofáját, és oldalra billenti fejét gazdája irányába értetlenül. Ez az egyetlen egy dolga, hogy megvédje gazdáját. Másokat tolerálni, az nem volt úgymond a "munka szerződésében". De a parancs az parancs. A felé nyújtott kezet reflex szerűen megszimatolja, de alig hajlandó hozzáérni Nimeril kezéhez, pusztán orrából kifújódó meleg levegőt érezheti a nő a bőrén.
Az utasításra Cilia félelem nélkül nyúl a nagy pofához, pusztán Deres húzza a száját a vizsgálatra. Néhány fejrázás és húzás után képes csak egy megfelelő fogást találni gazdája rajta, hogy megmutassa azokat a hatalmas acsarkodó fogakat. Amik jól láthatóan rendben tűnnek, egy foga tán ha hiányzik szegénynek amit öregségére vesztett el egy vaskosabb csontrágás során. Ínye is Nimeril elképzelésének megfelelően olyan színű aminek lennie kell. Amint erről megbizonyosodtak, Cilia elereszti a kutya pofáját, aki értetlenül kezdi el pofáját nyaldosni a vizsgálat után. Látszólag nem érti mi ez a nagy felhajtás.
A fürdetés kérdésére Cilia megrázza a fejét. A kutya is tán ha enyhén alultápláltnak tűnik soványabb a kelleténél, de bundája egészségesnek tűnik. Tán egy két helyen ha látható némi ami összecsomósodott az idő alatt. Ha más nem egy nyírás és egy alapos fésülés mint a lovaknál biztosan jót tenne neki.
Az orrát is szépen megtapogatja, ahogy Nimeril kéri. Amire Deres, nemes egyszerűséggel csak egy rövid prüszkölés sorozatba kezd. Cilia elégedetten bólint, ezzel sincsen baj.*
- Öhmm... Nem szokta. A nyakát szokta vakargatni... Vagy ott nyalakszik néha.
*Mutat a kutya lába közti lógó "véleményre". Kan jószágról beszélnek, azoknál pedig ez hétköznapi dolog.*
-Ha sokat vakarászik, akkor a csípős zöld levélből csinálok pépet, és azt kenem rá. Azt nem szeretik az aprócska "csípők".
*Meséli el saját módszerét a bolha problémára.*
1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 17:07:16
Üzenet elküldve: 2024-10-02 17:07:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Minden egyes mozzanat, a legapróbb történés is képes úgy hatni a feketeség elméjére, hogy teljesen felborítson és megváltoztasson mindent, ami addig a pillanatig odabent történt. Őt még a nagy büdös semmi is képes kizökkenteni a normális kerékvágásból, és utána lehet, hogy akkora katasztrófát hagy maga után, mintha felégetett volna egy egész várost.
Azonban van, amikor az a kis porszem a gépezetben, az a fuvallat, az a kis valami, ami addig nem volt, nem kibillenti őt a kényes egyensúlyból, hanem visszarántja őt a nyugalom szigetére. Az, amikor láthatja Mai-t, azon kevés esemény közé tartozik, amely majdnem mindig képes megnyugtatni őt.
Ahogy a lány megjelenik, Nori pedig elveszhet a biztonságot nyújtó, vékony kis karjai között, már nem számít az, hogy nem jöhetett volna ide, már az sem számít, hogy hol eszi a fene Eeyr-t, csak az, hogy itt lehet vele.*
- Bocsánat, rossz voltam. Rávettem Alaver-t, hogy hozzon ide. Tudom, hogy nem szabad, de… de… Minden éjjel rólad álmodok, aztán mikor felébredek, te sosem vagy ott. Nem bírtam már tovább elviselni. Muszáj volt megkeresnem téged.
*Azt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy éppen melyik szilánkja most a domináns, de abból a szempontból Mai megnyugodhat, hogy Lil-nek nyoma sincs sehol, nem úgy, mint még odakint Alaver-rel a sötétben. Az mindenesetre különösen ritka pillanat, hogy rögtön bocsánatot kér tettéért, mert általában még akkor sem szokott, mikor tényleg kellene, de most nem akar úgy járni, hogy Mai esetleg elzavarja őt innen.
Vékonyka hang töri meg a viszontlátás örömét, tulajdonosa egy, az árnyékban megbújó kicsinyke test. Nori futólag rápillant a kislányra, és el is mosolyodik egy cseppet.*
- Az árnyak között elbújni mindig jó… *mondja, és nem meglepő módon Alaver erre már rögtön kapcsol, hogy talán nem feltétlenül jó ötlet a gyereket most Nori közelében tartani.
Ahogy meghallja a férfi hangját, hátrafordul Alaver felé, és egyenesen a szemeibe néz. Nincs most a tekintetében semmi rémisztő, semmi fenyegető, őszinte hála tükröződik vissza az íriszeiből, mely ha feltűnik az őt idáig elkísérőnek, akkor bármi is legyen a sorsa ezután, talán úgy érezheti, hogy legalább egy kicsit megérte ez az egész.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Minden egyes mozzanat, a legapróbb történés is képes úgy hatni a feketeség elméjére, hogy teljesen felborítson és megváltoztasson mindent, ami addig a pillanatig odabent történt. Őt még a nagy büdös semmi is képes kizökkenteni a normális kerékvágásból, és utána lehet, hogy akkora katasztrófát hagy maga után, mintha felégetett volna egy egész várost.
Azonban van, amikor az a kis porszem a gépezetben, az a fuvallat, az a kis valami, ami addig nem volt, nem kibillenti őt a kényes egyensúlyból, hanem visszarántja őt a nyugalom szigetére. Az, amikor láthatja Mai-t, azon kevés esemény közé tartozik, amely majdnem mindig képes megnyugtatni őt.
Ahogy a lány megjelenik, Nori pedig elveszhet a biztonságot nyújtó, vékony kis karjai között, már nem számít az, hogy nem jöhetett volna ide, már az sem számít, hogy hol eszi a fene Eeyr-t, csak az, hogy itt lehet vele.*
- Bocsánat, rossz voltam. Rávettem Alaver-t, hogy hozzon ide. Tudom, hogy nem szabad, de… de… Minden éjjel rólad álmodok, aztán mikor felébredek, te sosem vagy ott. Nem bírtam már tovább elviselni. Muszáj volt megkeresnem téged.
*Azt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy éppen melyik szilánkja most a domináns, de abból a szempontból Mai megnyugodhat, hogy Lil-nek nyoma sincs sehol, nem úgy, mint még odakint Alaver-rel a sötétben. Az mindenesetre különösen ritka pillanat, hogy rögtön bocsánatot kér tettéért, mert általában még akkor sem szokott, mikor tényleg kellene, de most nem akar úgy járni, hogy Mai esetleg elzavarja őt innen.
Vékonyka hang töri meg a viszontlátás örömét, tulajdonosa egy, az árnyékban megbújó kicsinyke test. Nori futólag rápillant a kislányra, és el is mosolyodik egy cseppet.*
- Az árnyak között elbújni mindig jó… *mondja, és nem meglepő módon Alaver erre már rögtön kapcsol, hogy talán nem feltétlenül jó ötlet a gyereket most Nori közelében tartani.
Ahogy meghallja a férfi hangját, hátrafordul Alaver felé, és egyenesen a szemeibe néz. Nincs most a tekintetében semmi rémisztő, semmi fenyegető, őszinte hála tükröződik vissza az íriszeiből, mely ha feltűnik az őt idáig elkísérőnek, akkor bármi is legyen a sorsa ezután, talán úgy érezheti, hogy legalább egy kicsit megérte ez az egész.*
1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 11:18:12
Üzenet elküldve: 2024-10-02 11:18:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Ezt elszúrta, mivel túlságosan nyersen közölte a férgekről az információkat, és most Szikra, szó szerint szikrákat szór. Éppen csak elkészül Nimeril a dolgaival a lány máris úgy kivágódik a szobából, hogy még szemmel is alig bírja követni. Futólépésre vált a félvér is, hogy utolérje. Kicsit fél, hogy erre a ribillióra valaki olyan is felfigyel, akinek nem kéne. Nimeril az ajtóból kémlel ki, ahonnan pazar látványban lehet része. Nagyon szívmelengető látvány, ahogy egy kis törékeny leány egy olyan nagy borzas szörnyeteget ölelget, mint a Deres nevezetű fenevad.*
- Az egekre, ez aztán a fenevad!* Ámul el Nimeril tisztes távolságból. Nyel is egyet, mert hát ezt aztán jó lesz megvizsgálni. Mondjuk amilyen nagy melák a kutya, annyira óvatos Ciliával. Nem gondolta volna, hogy ilyen sebesség után, nem gázolja le egyszerűen a törékeny apróságot. Amikor ülésre parancsolják, akkor kezd csak el óvatosan közeledni a félvér.*
- Ugye nem harap?* Kérdezi aggódva, kezével készen állva, hogy sebtében varázsoljon egyet, ha a szükség úgy kívánja.*
- Jól van, jó kis kutyus vagy te.* Lassan megközelíti és óvatosan kezét az orra felé tartja, hogy meg tudja szagolni. Ha kiszagolgatta magát, akkor majd megpróbálkozik egy simogatással is. A szőre árulkodik, hogy nem egy mai csirke már az állat.*
- Felhúzod neki a száján a bőrt, hogy lássam a fogait, meg az ínyét. Az ínyének a színe sokat elárul az állat egészségéről. Akkor a jó, ha halvány rózsaszín a színe.* Magyarázza neki és ő majd csak innen személi meg tisztes távolságból a fogak, meg az íny állapotát.*
- Derest is megfürdettétek?* Kérdezi, már így ránézésre nem tűnik nagyon problémásnak a szőre.*
- Tapogasd meg az orrát is! Nedvesnek kellene lennie.* Magyarázza, miközben igyekszik elkapni a szemkontaktust egy pillanatra az ebbel. Csak belenéz, hogy nem vörös, vagy nagyon könnyes.*
- A legfontosabb kérdés. Láttad már úgy csinálni, hogy a fenekét a földön húzza, mintha viszketne neki.* Egyelőre ennyi elég is neki egyelőre. Fog neki majd főzni egy kis Gilisztaűző varádics teát és azzal el is van intézve a dolog, ha nem mutat tüneteket.*
* Ezt elszúrta, mivel túlságosan nyersen közölte a férgekről az információkat, és most Szikra, szó szerint szikrákat szór. Éppen csak elkészül Nimeril a dolgaival a lány máris úgy kivágódik a szobából, hogy még szemmel is alig bírja követni. Futólépésre vált a félvér is, hogy utolérje. Kicsit fél, hogy erre a ribillióra valaki olyan is felfigyel, akinek nem kéne. Nimeril az ajtóból kémlel ki, ahonnan pazar látványban lehet része. Nagyon szívmelengető látvány, ahogy egy kis törékeny leány egy olyan nagy borzas szörnyeteget ölelget, mint a Deres nevezetű fenevad.*
- Az egekre, ez aztán a fenevad!* Ámul el Nimeril tisztes távolságból. Nyel is egyet, mert hát ezt aztán jó lesz megvizsgálni. Mondjuk amilyen nagy melák a kutya, annyira óvatos Ciliával. Nem gondolta volna, hogy ilyen sebesség után, nem gázolja le egyszerűen a törékeny apróságot. Amikor ülésre parancsolják, akkor kezd csak el óvatosan közeledni a félvér.*
- Ugye nem harap?* Kérdezi aggódva, kezével készen állva, hogy sebtében varázsoljon egyet, ha a szükség úgy kívánja.*
- Jól van, jó kis kutyus vagy te.* Lassan megközelíti és óvatosan kezét az orra felé tartja, hogy meg tudja szagolni. Ha kiszagolgatta magát, akkor majd megpróbálkozik egy simogatással is. A szőre árulkodik, hogy nem egy mai csirke már az állat.*
- Felhúzod neki a száján a bőrt, hogy lássam a fogait, meg az ínyét. Az ínyének a színe sokat elárul az állat egészségéről. Akkor a jó, ha halvány rózsaszín a színe.* Magyarázza neki és ő majd csak innen személi meg tisztes távolságból a fogak, meg az íny állapotát.*
- Derest is megfürdettétek?* Kérdezi, már így ránézésre nem tűnik nagyon problémásnak a szőre.*
- Tapogasd meg az orrát is! Nedvesnek kellene lennie.* Magyarázza, miközben igyekszik elkapni a szemkontaktust egy pillanatra az ebbel. Csak belenéz, hogy nem vörös, vagy nagyon könnyes.*
- A legfontosabb kérdés. Láttad már úgy csinálni, hogy a fenekét a földön húzza, mintha viszketne neki.* Egyelőre ennyi elég is neki egyelőre. Fog neki majd főzni egy kis Gilisztaűző varádics teát és azzal el is van intézve a dolog, ha nem mutat tüneteket.*
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-02 07:37:46
Üzenet elküldve: 2024-10-02 07:37:46
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Már kétszer megbánta, hogy a szobába merészkedett. Teljesen jól érezte magát eddig is, most meg pánikol azokon az elképzelt képeken, ami lejátszódik fejében azokról a kukacokról amiket Nimeril említett. És mivel fogalma sincs, hogy azok milyenek lehetnek, hogy nézhetnek ki. A legelső ami eszébe jut, az, amik a földből másznak elő, esőzések idején. Amivel sok baja nem is lenne, nem egy olyasfajta leányka ami undorodik bármitől is. De a gondolat, hogy ezek a pocakjában vannak, sőt mi több akár Deresben is. Az egy teljesen másik dolog.
Neki is lát annak a magmennyiségnek, arca mint valami pocok duzzad fel a sok magtól amit a szájába öntött. És rágcsálja oly gyorsan amennyire csak képes. A nyugtalanság csak nem múlik el. Hiszen a dózis második felére még várni kell. Ő pedig most azonnal akar megszabadulni ezektől a férgektől (amik nagy valószínűséggel nem is léteznek). Ha akarna se tudna válaszolni, a szája tele van azokkal az átkozott magokkal amit mohósága miatta benyomott, és rágcsálja mint egy kisegér. Jó pár másodperc ha nem perc telik el mire a magokat képes lenyelni, de nagyon küszköd vele. Végül csak csak lecsúszik az utolsó szem megrágott mag is. És sebtiben az ajtófélfához áll. Értelmesnek értelmesnek mondható, de nem szabad elfelejteni, hogy fiatal még, és ha bizony elragadja őt egy erősebb érzelem, mint akár a pánik akkor erősen vissza kell őt fogni.*
- Menjünk!! Derest is meg kell gyógyítani!
*Szólal fel toporogva az ajtó mellett Nimerilre amíg amaz a kartonnal bíbelődik. És amint látja, hogy a nő végre indulásra kész. Ő ki ront az ajtón. Majd utoléri a nő.
Mint a szél, suhan végig a rezidencia folyosóján, át a nagy előtéren és ki a hatalmas ajtón. Amihez mind két kezecskéje szükségeltetik, hogy kinyissa. Amint az ajtóhoz ér torka szakadtából kezd el üvölteni, szeretett kutyája nevét. Hangja amilyen pici, de úgy telíti be a Rezidencia folyosóját is, na meg persze a kertet.*
- DEEERREEEESSS!
* Miután kieresztette azt a hatalmas hangot abból a pici testből, picit toporogva vár kutyájára, hogy amaz végre előkerüljön. Ki tudja merre lehet most az a nagy mamlasz. Azonban nem kell sokat várni, a hatalmas jószág trappolása már a messziből hallatszik mielőtt látni lehetne a nagy fehér pofát. Ami lihegve, csaholva közelít Cilia felé. Már Nimeril azt hihetné, hogy ekkora sebességgel fogja feldönteni szegény lánykát, de a kutya csak épp annyira lassít le, hogy a ledöntése ne fájjon a kis elfnek. Aki már a lépcső előtt a kis kavicsos részen várja jószágát. Szívmelengető a látvány, ahogy ölelgeti a jószágot aggódóan még a nemrég keltett pánik miatt. A kutya pedig hasonlóan, nyalogatva gazdája pofiját vagy épp ahol éri üdvözlésképpen.*
-Deres elég! Állj! Ül, meg kell vizsgáljalak.
*Szól kutyájára, aki ülve is legalább akkora mint gazdája. Azonban meglátva Nimerilt, egy új idegent. Szúrós szemmel méri fel. Valamelyest már Deres is hozzászokott az itteni léthez, de az újakkal még azért bizalmatlan.*
*Már kétszer megbánta, hogy a szobába merészkedett. Teljesen jól érezte magát eddig is, most meg pánikol azokon az elképzelt képeken, ami lejátszódik fejében azokról a kukacokról amiket Nimeril említett. És mivel fogalma sincs, hogy azok milyenek lehetnek, hogy nézhetnek ki. A legelső ami eszébe jut, az, amik a földből másznak elő, esőzések idején. Amivel sok baja nem is lenne, nem egy olyasfajta leányka ami undorodik bármitől is. De a gondolat, hogy ezek a pocakjában vannak, sőt mi több akár Deresben is. Az egy teljesen másik dolog.
Neki is lát annak a magmennyiségnek, arca mint valami pocok duzzad fel a sok magtól amit a szájába öntött. És rágcsálja oly gyorsan amennyire csak képes. A nyugtalanság csak nem múlik el. Hiszen a dózis második felére még várni kell. Ő pedig most azonnal akar megszabadulni ezektől a férgektől (amik nagy valószínűséggel nem is léteznek). Ha akarna se tudna válaszolni, a szája tele van azokkal az átkozott magokkal amit mohósága miatta benyomott, és rágcsálja mint egy kisegér. Jó pár másodperc ha nem perc telik el mire a magokat képes lenyelni, de nagyon küszköd vele. Végül csak csak lecsúszik az utolsó szem megrágott mag is. És sebtiben az ajtófélfához áll. Értelmesnek értelmesnek mondható, de nem szabad elfelejteni, hogy fiatal még, és ha bizony elragadja őt egy erősebb érzelem, mint akár a pánik akkor erősen vissza kell őt fogni.*
- Menjünk!! Derest is meg kell gyógyítani!
*Szólal fel toporogva az ajtó mellett Nimerilre amíg amaz a kartonnal bíbelődik. És amint látja, hogy a nő végre indulásra kész. Ő ki ront az ajtón. Majd utoléri a nő.
Mint a szél, suhan végig a rezidencia folyosóján, át a nagy előtéren és ki a hatalmas ajtón. Amihez mind két kezecskéje szükségeltetik, hogy kinyissa. Amint az ajtóhoz ér torka szakadtából kezd el üvölteni, szeretett kutyája nevét. Hangja amilyen pici, de úgy telíti be a Rezidencia folyosóját is, na meg persze a kertet.*
- DEEERREEEESSS!
* Miután kieresztette azt a hatalmas hangot abból a pici testből, picit toporogva vár kutyájára, hogy amaz végre előkerüljön. Ki tudja merre lehet most az a nagy mamlasz. Azonban nem kell sokat várni, a hatalmas jószág trappolása már a messziből hallatszik mielőtt látni lehetne a nagy fehér pofát. Ami lihegve, csaholva közelít Cilia felé. Már Nimeril azt hihetné, hogy ekkora sebességgel fogja feldönteni szegény lánykát, de a kutya csak épp annyira lassít le, hogy a ledöntése ne fájjon a kis elfnek. Aki már a lépcső előtt a kis kavicsos részen várja jószágát. Szívmelengető a látvány, ahogy ölelgeti a jószágot aggódóan még a nemrég keltett pánik miatt. A kutya pedig hasonlóan, nyalogatva gazdája pofiját vagy épp ahol éri üdvözlésképpen.*
-Deres elég! Állj! Ül, meg kell vizsgáljalak.
*Szól kutyájára, aki ülve is legalább akkora mint gazdája. Azonban meglátva Nimerilt, egy új idegent. Szúrós szemmel méri fel. Valamelyest már Deres is hozzászokott az itteni léthez, de az újakkal még azért bizalmatlan.*
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 21:11:11
Üzenet elküldve: 2024-10-01 21:11:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* A vizsgálat végén járnak, ha voltak is fennakadások, akkor azokat elég könnyűszerrel elsimították. Ellenben most igencsak kényes kérdéskörre tapintottak rá. Nimeril beszámol a férgességről Ciliának, akin eluralkodik a pánik. Talán nem is csuda, ha egy gyermeket azzal szembesítünk, hogy belül rágják a férgek. Na persze igyekszik a félvér megnyugtatni, de ez csak minimálisan csillapítja a helyzetet. Viszont ami üdvösnek mondható, hogy még soha nem volt ilyen készséges a kislány, plusz a sebességét is megtöbbszörözte a férgektől való félelem. Sovány malac vágtában viharzik el kezet mosni, és ellentmondást nem tűrően kapja ki kezéből a tálkát.*
- Jól van, jól van, csak óvatosan. Ügyelj rá, hogy jól megrágd, mert amúgy nem fog használni.* Elégedetten nézi, ahogy eszik a gyermek. Türelmesen megvárja, hogy befejezze és, akkor megejthetik a magasság mérést is, ahogy tervezte.*
- Kicsit várni kell, mielőtt megkapnád a gyógyszer második felé is, mert ezek a magok, csak akkor használnak igazán, ha eszel utána még egy másik dolgot is. Addig esetleg megmutathatnád nekem Derest is, mert valószínűleg benne is lehetnek. Neki másfajta gyógyszert kell, akkor adni.* Néz rá Cilire, és reméli, hogy megérti, nem lenne jó, ha túlreagálná, mint a tökmagoknál is tette. Értelmes lánynak tűnik, így reménykedik benne, hogy ha elsőre nem is, de jobban megmagyarázva megérti majd, a mondandóját. A Szikra névre keresztelt orvosi karton ezzel készen is áll az iktatásra. A Deres nevezetű pedig felkészül, hogy kövesse a példáját, bár arra a papírra minden bizonnyal kevesebb információ fog felkerülni. Ha nincs ellenvetés, akkor Nimeril készen áll az indulásra.*
* A vizsgálat végén járnak, ha voltak is fennakadások, akkor azokat elég könnyűszerrel elsimították. Ellenben most igencsak kényes kérdéskörre tapintottak rá. Nimeril beszámol a férgességről Ciliának, akin eluralkodik a pánik. Talán nem is csuda, ha egy gyermeket azzal szembesítünk, hogy belül rágják a férgek. Na persze igyekszik a félvér megnyugtatni, de ez csak minimálisan csillapítja a helyzetet. Viszont ami üdvösnek mondható, hogy még soha nem volt ilyen készséges a kislány, plusz a sebességét is megtöbbszörözte a férgektől való félelem. Sovány malac vágtában viharzik el kezet mosni, és ellentmondást nem tűrően kapja ki kezéből a tálkát.*
- Jól van, jól van, csak óvatosan. Ügyelj rá, hogy jól megrágd, mert amúgy nem fog használni.* Elégedetten nézi, ahogy eszik a gyermek. Türelmesen megvárja, hogy befejezze és, akkor megejthetik a magasság mérést is, ahogy tervezte.*
- Kicsit várni kell, mielőtt megkapnád a gyógyszer második felé is, mert ezek a magok, csak akkor használnak igazán, ha eszel utána még egy másik dolgot is. Addig esetleg megmutathatnád nekem Derest is, mert valószínűleg benne is lehetnek. Neki másfajta gyógyszert kell, akkor adni.* Néz rá Cilire, és reméli, hogy megérti, nem lenne jó, ha túlreagálná, mint a tökmagoknál is tette. Értelmes lánynak tűnik, így reménykedik benne, hogy ha elsőre nem is, de jobban megmagyarázva megérti majd, a mondandóját. A Szikra névre keresztelt orvosi karton ezzel készen is áll az iktatásra. A Deres nevezetű pedig felkészül, hogy kövesse a példáját, bár arra a papírra minden bizonnyal kevesebb információ fog felkerülni. Ha nincs ellenvetés, akkor Nimeril készen áll az indulásra.*
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 19:43:09
Üzenet elküldve: 2024-10-01 19:43:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Haladna, de azok a csikis pontok a nyakán nem engedik, és bizony a sokadik próbálkozásra is húzza be a nyakát kuncogássál kísérve. A fej mozgatás is olyan reflex szerű, de csak sikerül az a vizsgálat is végre. Szerencsére Nimeril türelmes instrukciói sokat segítenek neki, hogy a kért dolgokat végrehajtsa gond nélkül. Ez az új fura eszköz is nagyon tetszik neki, amivel így hallhatja a másik belső hangjait. Egyszerre vicces, és lenyűgöző számára. Lelkesen bólogat Nimeril szavaira, mert valóban érdekes.
Bőrén a csípésnyomok amikhez ő maga hozzászokott, mert valóban voltak már ezzel bajai, egyszer muszáj volt egy teljes odút ott hagyni, az apró kis vérszívók miatt. És annyi csalánt kellett megrágnia, mire saját magát és Derest is lekezelje, nem volt egy kellemes mutatvány, de meg kellett tennie.
Felhúzza ő is ruhácskáját, és hasonlóan mint Nimeril ő is halkan felsóhajt a hideg fém hatására, sőt a libabőr végigszalad bőrén egy pillanatra. Majd, ahogy kéri a nő, sóhajtozásokba kezd.
Az utasítások egyszerűek, szóval probléma mentesen mennek már innentől a vizsgálatok.
A következő kérésre, szépen hátradől az asztalra felhúzza lábait, és ruhácskáját, hogy megmutassa hasát a másiknak. Akinek apró pontos kis nyomásai alatt, néha néha felnyög. Nem azért mert fáj, hanem mert ő maga törékeny, és az alapos vizsgálat miatt bizony mélyebbre kell nyomni azokat az ujjakat. Azonban a közben feltett kérdésre, picit értetlenül néz.*
- Hmm.. Ha nem találtam ennit akkor sokat korog.. és azt nem szeretem.. És azt hiszem igen...
*Mondja kicsit bizonytalanul. Bár saját maga nem számolja az ilyen eseményeket. Ha rájön a dolog, akkor bizony ő intézi, amilyen gyorsan csak lehet. És lehetőleg messze bármilyen csalánostól vagy mérges szömörcétől mert bizony egyszer volt, hogy nem vette észre milyen levéllel segítette meg magát. Ha a kezecskéje pedig piszkos lett, igyekezett legalább a folyóvízben megmosni.
Azonban a válasz amit kap sajátjára, megrémiszti. Szemei kikerekednek, felpattan fekvésből, és idegesen mocorog az asztalon ültében, tehetetlenül. A nyugtató szavak csak épp arra elegek, hogy a pánik ne üssön ki rajta, és a felé nyújtott dolgokat gondolkodás nélkül már kezdené rágcsálni. Azonban az utasítás először. Kézmosás. Leveti magát az asztalról, egy hangos csattanással érkezik csupasz talpa a földön és rohan a mutatott mosdó tálka irányába. Ahol már a pánikszerű kézmosás veszi folyamatát. Furcsa ez is, de emlékszik a szappan illatára, és a kézmozdulatok is megvannak, az ujjak közti mosás és tenyér mozdulatok. De mégis honnan? Majd amint végzett amit talál mellette, törölköző vagy rongy idegesen kapkodva törli meg a kezét és toporogva várja a gyógyírt Nimeriltől. De az meg még a magasságát akarja mérni, na meg mit nem.*
- NEEM! Add a magokat!
*Követeli rémülten kezeit magasra nyújtva a nő irányába akinél a kis tökmag tálka van. Bár nem emlékszik lett volna bármi ilyen jellegű problémája, Nimeril rendesen ráhozta a frászt. Majd rágcsálás közben méricskélheti. De a gyógyír fontosabb.*
*Haladna, de azok a csikis pontok a nyakán nem engedik, és bizony a sokadik próbálkozásra is húzza be a nyakát kuncogássál kísérve. A fej mozgatás is olyan reflex szerű, de csak sikerül az a vizsgálat is végre. Szerencsére Nimeril türelmes instrukciói sokat segítenek neki, hogy a kért dolgokat végrehajtsa gond nélkül. Ez az új fura eszköz is nagyon tetszik neki, amivel így hallhatja a másik belső hangjait. Egyszerre vicces, és lenyűgöző számára. Lelkesen bólogat Nimeril szavaira, mert valóban érdekes.
Bőrén a csípésnyomok amikhez ő maga hozzászokott, mert valóban voltak már ezzel bajai, egyszer muszáj volt egy teljes odút ott hagyni, az apró kis vérszívók miatt. És annyi csalánt kellett megrágnia, mire saját magát és Derest is lekezelje, nem volt egy kellemes mutatvány, de meg kellett tennie.
Felhúzza ő is ruhácskáját, és hasonlóan mint Nimeril ő is halkan felsóhajt a hideg fém hatására, sőt a libabőr végigszalad bőrén egy pillanatra. Majd, ahogy kéri a nő, sóhajtozásokba kezd.
Az utasítások egyszerűek, szóval probléma mentesen mennek már innentől a vizsgálatok.
A következő kérésre, szépen hátradől az asztalra felhúzza lábait, és ruhácskáját, hogy megmutassa hasát a másiknak. Akinek apró pontos kis nyomásai alatt, néha néha felnyög. Nem azért mert fáj, hanem mert ő maga törékeny, és az alapos vizsgálat miatt bizony mélyebbre kell nyomni azokat az ujjakat. Azonban a közben feltett kérdésre, picit értetlenül néz.*
- Hmm.. Ha nem találtam ennit akkor sokat korog.. és azt nem szeretem.. És azt hiszem igen...
*Mondja kicsit bizonytalanul. Bár saját maga nem számolja az ilyen eseményeket. Ha rájön a dolog, akkor bizony ő intézi, amilyen gyorsan csak lehet. És lehetőleg messze bármilyen csalánostól vagy mérges szömörcétől mert bizony egyszer volt, hogy nem vette észre milyen levéllel segítette meg magát. Ha a kezecskéje pedig piszkos lett, igyekezett legalább a folyóvízben megmosni.
Azonban a válasz amit kap sajátjára, megrémiszti. Szemei kikerekednek, felpattan fekvésből, és idegesen mocorog az asztalon ültében, tehetetlenül. A nyugtató szavak csak épp arra elegek, hogy a pánik ne üssön ki rajta, és a felé nyújtott dolgokat gondolkodás nélkül már kezdené rágcsálni. Azonban az utasítás először. Kézmosás. Leveti magát az asztalról, egy hangos csattanással érkezik csupasz talpa a földön és rohan a mutatott mosdó tálka irányába. Ahol már a pánikszerű kézmosás veszi folyamatát. Furcsa ez is, de emlékszik a szappan illatára, és a kézmozdulatok is megvannak, az ujjak közti mosás és tenyér mozdulatok. De mégis honnan? Majd amint végzett amit talál mellette, törölköző vagy rongy idegesen kapkodva törli meg a kezét és toporogva várja a gyógyírt Nimeriltől. De az meg még a magasságát akarja mérni, na meg mit nem.*
- NEEM! Add a magokat!
*Követeli rémülten kezeit magasra nyújtva a nő irányába akinél a kis tökmag tálka van. Bár nem emlékszik lett volna bármi ilyen jellegű problémája, Nimeril rendesen ráhozta a frászt. Majd rágcsálás közben méricskélheti. De a gyógyír fontosabb.*
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 19:30:09
Üzenet elküldve: 2024-10-01 19:30:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Az ajtó kitárul, és ő maga elé engedi Nori-t. Bár a lány nem tudja, hogy hová érkezik és mi a járás, de ez lényegtelen is. Nem indul meg, épp csak belép, és máris Mai-t hívja. Halkan sóhajt. Úgy érzi, mintha épp magát a Végzetet idézné meg a kisboszorkány… és talán nem is áll annyira messze a valóságtól.
Belép maga is Nori után, és keze már épp mozdulna hogy becsukja az ajtót, amikor a lépcsők felől meghallja azt a hangot, amit most nem túlzottan vágyott hallani. Tulajdonképpen abban reménykedett, hogy Mai nincs itt. Vagy hogy már alszik. Akkor le tudta volna rázni Nori-t. Esetleg Nori kipróbálta volna rajta a tőröket. Még az is jobb lenne, mint most itt állni.
Mai nagy öleléssel fogadja a kisboszorkányt, mintha minden rendben lenne, és teljesen természetes lenne, hogy az itt áll a Rezidencia ajtajában. De nem lélegzik fel. Képtelen. Mert nem lát mást, mint azokat a jégkék szemeket, amik úgy néznek rá, mint.. mint a.. fogalma sincs mire. Nincsenek szavai erre.
Érzi, hogy bajt csinált, azóta érzi és tudja, hogy Nori végül is elárulta, hogy neki nem szabadna ide jönnie. Nem, ez nem igaz. Már hamarabb is érezte ezt. De most a nő tekintete egy acélkalapácsnál is keményebben veri bele ezt a tényt a fejébe. Érzi, hogy kissé megszédül. És talán el is sápad, amikor Mai háta mögül meghall egy gyerekhangot. Szikra, ismeri fel. Valami nagyot rándul a gyomra környékén, kancsal-fél tekintete a kislány felé villan. Ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg benne is, ami alig pár pillanata Mai fejében, de erről nem tud.*
- Én most.. *-nyögi-* Én.. Hm..
*Ellép a még mindig félig nyitott ajtó mellől, olyan ívben kerülve el az ölelkező lányokat, mintha azok legalábbis a plafont verdeső lángokkal égnének.*
- Én.. khm.. *-nyekereg újra-* Szikra.. Elviszem a.. konyhába. Jó..?
*Próbál minél messzebb kerülni Mai-tól. Egészen biztos benne, hogy ha reggel nem is vágta ki innen a nő, akkor megteszi most. Elég csak belepislantani azokba a hihetetlenül hideg szemekbe.*
- Gyere.. Szikra! *-néz a kislányra, megpróbál bátorítóan mosolyogni-* Kérsz kakaót..?
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Az ajtó kitárul, és ő maga elé engedi Nori-t. Bár a lány nem tudja, hogy hová érkezik és mi a járás, de ez lényegtelen is. Nem indul meg, épp csak belép, és máris Mai-t hívja. Halkan sóhajt. Úgy érzi, mintha épp magát a Végzetet idézné meg a kisboszorkány… és talán nem is áll annyira messze a valóságtól.
Belép maga is Nori után, és keze már épp mozdulna hogy becsukja az ajtót, amikor a lépcsők felől meghallja azt a hangot, amit most nem túlzottan vágyott hallani. Tulajdonképpen abban reménykedett, hogy Mai nincs itt. Vagy hogy már alszik. Akkor le tudta volna rázni Nori-t. Esetleg Nori kipróbálta volna rajta a tőröket. Még az is jobb lenne, mint most itt állni.
Mai nagy öleléssel fogadja a kisboszorkányt, mintha minden rendben lenne, és teljesen természetes lenne, hogy az itt áll a Rezidencia ajtajában. De nem lélegzik fel. Képtelen. Mert nem lát mást, mint azokat a jégkék szemeket, amik úgy néznek rá, mint.. mint a.. fogalma sincs mire. Nincsenek szavai erre.
Érzi, hogy bajt csinált, azóta érzi és tudja, hogy Nori végül is elárulta, hogy neki nem szabadna ide jönnie. Nem, ez nem igaz. Már hamarabb is érezte ezt. De most a nő tekintete egy acélkalapácsnál is keményebben veri bele ezt a tényt a fejébe. Érzi, hogy kissé megszédül. És talán el is sápad, amikor Mai háta mögül meghall egy gyerekhangot. Szikra, ismeri fel. Valami nagyot rándul a gyomra környékén, kancsal-fél tekintete a kislány felé villan. Ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg benne is, ami alig pár pillanata Mai fejében, de erről nem tud.*
- Én most.. *-nyögi-* Én.. Hm..
*Ellép a még mindig félig nyitott ajtó mellől, olyan ívben kerülve el az ölelkező lányokat, mintha azok legalábbis a plafont verdeső lángokkal égnének.*
- Én.. khm.. *-nyekereg újra-* Szikra.. Elviszem a.. konyhába. Jó..?
*Próbál minél messzebb kerülni Mai-tól. Egészen biztos benne, hogy ha reggel nem is vágta ki innen a nő, akkor megteszi most. Elég csak belepislantani azokba a hihetetlenül hideg szemekbe.*
- Gyere.. Szikra! *-néz a kislányra, megpróbál bátorítóan mosolyogni-* Kérsz kakaót..?
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 18:48:24
Üzenet elküldve: 2024-10-01 18:48:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Csend. Egy néma dallam, ami sokszor játszódott le életében különböző előadóktól. A széltől, a fák lombjaitól, vagy akár a folyó lágy csordogálásától is. Mit is nevezhetünk csendnek? A teljes némaságot? Amikor a szobában a légynek a szárnyainak csapdosását lehet hallani? De az már nem csend, hiszen azt is megtöri az a nyavalyás repülő lény. Hasonlóképpen töri meg azt a békés, meghitt csendet Cilia halk és visszafojtott szipogása. Fogalma sincs, miért járja át, ez a gyötrő reménytelenség. De a meghittség, a törődő szavak, és a lágy anyai érintései Mainek megtörték azt a burkot amit a kis túlélő felhúzott magára. Hiszen sírt ő, nem keveset. Emlékszik arra a csendre ami fogadta az erdőben, a semmiség, az üresség a tanácstalanság. Az, hogy senki nem volt mellette Deresen kívül aki utat mutathatott volna neki. A sírás akkor sem segített. Erre hamar rájött. Senki nem válaszolt rá. Bár fogalma sem volt már akkor, vajon kinek vagy minek is sír. Ezért is szokott le erről. Most azonban, hogy végre van aki hallja segítség kérését, még ha amaz nem is úgy hangzik vagy látszódik. Ez pedig Mai. Akinek ölelése csitítóan hat rá. Fogalma sem volt róla mennyire jó is ez, egy óvó ölelés. Egy pillanatra minden megáll körülötte. Végre meghitt, és békés.
Mai szavaira emlékeit illetően csupán bólintani képes, ahogy kis hősként küszködik könnyeivel. Mert a makacs szokása, hogy az amúgy se megoldás nem fog egyhamar eltűnni. Majd megoldják, van idejük. Itt biztonságban lesz.
A csend, ami ismét eluralja a nagy termet, az a békés légkör. A hatalmas ajtó halk nyikorgása töri meg. És egy számára ismeretlen női hang. Cilia felriad, és tekintetét ijedten kapja oda. Persze nincs oka félni semmitől jelen helyzetben. Azonban ezt a szép, bensőséges pillanatból kirázta őt.
És érzi, ahogy öleléséből, lassan de biztosan csúszik ki Mai, tenyerei gyengéden szorítják annak ruháját, mert el sem akarná ereszteni azokat. Azonban Mai tekintete rezzenéstelen, érzelmetlen. Ez sem tesz jót annak a pillanatnyi rémületnek amit az ajtó nyikorgása és az ismeretlen hang okozott. Ülve marad, bár legszívesebben tovább csüngne annak karjaiban. Azonban őrzője oly bűvölten lépked a bejárathoz. Vajon mi lelhette?
Nos, ez egy módon derül ki. Nem fog tétlenül ott ücsörögni, mozogni kell. És mintha több léptet is hallana a távolban. Lassan áll fel, és el settenkedik a lépcsőtől az árnyékos fal tövébe, ahol neki simulva közelíti meg a bejáratot. Távol marad, mint egy ijedt kis őz, a sötétben bujkálva méri fel az újonnan érkezőt.
Mai megerősíti, hogy ő bizony jelen van, és átkarolja az ismeretlen. Továbbra is csak távolról figyeli az eseményeket, ekkor pillantja meg Alavert is, aki látszólag feszült állapotban érkezik a másikhoz képest. Amaz pedig olyan félően szólalt fel, mintha magát hallaná. Neki vajon mi baja lehet?*
- Ő is itt lakik Mai?
*Szólal fel halkan az árnyékokból, vékonyka kis hangja, nem rémült, inkább aggodalom szűrhető le belőle. Hiszen ő maga is új, még csak most érkezett, azonban Mai már említette, hogy mások is laknak itt. Talán ez a nő is ide tartozik.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Csend. Egy néma dallam, ami sokszor játszódott le életében különböző előadóktól. A széltől, a fák lombjaitól, vagy akár a folyó lágy csordogálásától is. Mit is nevezhetünk csendnek? A teljes némaságot? Amikor a szobában a légynek a szárnyainak csapdosását lehet hallani? De az már nem csend, hiszen azt is megtöri az a nyavalyás repülő lény. Hasonlóképpen töri meg azt a békés, meghitt csendet Cilia halk és visszafojtott szipogása. Fogalma sincs, miért járja át, ez a gyötrő reménytelenség. De a meghittség, a törődő szavak, és a lágy anyai érintései Mainek megtörték azt a burkot amit a kis túlélő felhúzott magára. Hiszen sírt ő, nem keveset. Emlékszik arra a csendre ami fogadta az erdőben, a semmiség, az üresség a tanácstalanság. Az, hogy senki nem volt mellette Deresen kívül aki utat mutathatott volna neki. A sírás akkor sem segített. Erre hamar rájött. Senki nem válaszolt rá. Bár fogalma sem volt már akkor, vajon kinek vagy minek is sír. Ezért is szokott le erről. Most azonban, hogy végre van aki hallja segítség kérését, még ha amaz nem is úgy hangzik vagy látszódik. Ez pedig Mai. Akinek ölelése csitítóan hat rá. Fogalma sem volt róla mennyire jó is ez, egy óvó ölelés. Egy pillanatra minden megáll körülötte. Végre meghitt, és békés.
Mai szavaira emlékeit illetően csupán bólintani képes, ahogy kis hősként küszködik könnyeivel. Mert a makacs szokása, hogy az amúgy se megoldás nem fog egyhamar eltűnni. Majd megoldják, van idejük. Itt biztonságban lesz.
A csend, ami ismét eluralja a nagy termet, az a békés légkör. A hatalmas ajtó halk nyikorgása töri meg. És egy számára ismeretlen női hang. Cilia felriad, és tekintetét ijedten kapja oda. Persze nincs oka félni semmitől jelen helyzetben. Azonban ezt a szép, bensőséges pillanatból kirázta őt.
És érzi, ahogy öleléséből, lassan de biztosan csúszik ki Mai, tenyerei gyengéden szorítják annak ruháját, mert el sem akarná ereszteni azokat. Azonban Mai tekintete rezzenéstelen, érzelmetlen. Ez sem tesz jót annak a pillanatnyi rémületnek amit az ajtó nyikorgása és az ismeretlen hang okozott. Ülve marad, bár legszívesebben tovább csüngne annak karjaiban. Azonban őrzője oly bűvölten lépked a bejárathoz. Vajon mi lelhette?
Nos, ez egy módon derül ki. Nem fog tétlenül ott ücsörögni, mozogni kell. És mintha több léptet is hallana a távolban. Lassan áll fel, és el settenkedik a lépcsőtől az árnyékos fal tövébe, ahol neki simulva közelíti meg a bejáratot. Távol marad, mint egy ijedt kis őz, a sötétben bujkálva méri fel az újonnan érkezőt.
Mai megerősíti, hogy ő bizony jelen van, és átkarolja az ismeretlen. Továbbra is csak távolról figyeli az eseményeket, ekkor pillantja meg Alavert is, aki látszólag feszült állapotban érkezik a másikhoz képest. Amaz pedig olyan félően szólalt fel, mintha magát hallaná. Neki vajon mi baja lehet?*
- Ő is itt lakik Mai?
*Szólal fel halkan az árnyékokból, vékonyka kis hangja, nem rémült, inkább aggodalom szűrhető le belőle. Hiszen ő maga is új, még csak most érkezett, azonban Mai már említette, hogy mások is laknak itt. Talán ez a nő is ide tartozik.*
1291. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 18:39:20
Üzenet elküldve: 2024-10-01 18:39:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Minden gördülékenyen halad. Nimeril elkezdheti a tényleges vizsgálatot. Alapjáraton nagyon együttműködő Szikra. A nyaki vizsgálatnál kicsit huzakodik azért, de ez legyen a legkisebb probléma.*
- Ne húzd be annyira a nyakacskád, ne félj hamar túllesünk ezen.* A kérdéseknél nem kap olyan választ, amire ne számítana. Már nagyjából leszűrte, hogy miféle baja van. Erről majd Tárgyal Mai Faensával, talán még elérhet valamit Cilia ügyében nála.*
- Ne félj, nem mondom el neki. Legyen ez a mi titkunk.* Kacsint rá játékosan. A pálcás vizsgálat se okoz különösebben semmilyen nagyobb problémát. Továbbra is együttműködik a lányka.*
- Ne, ne! A fejed ne fordítsd utána, csak a szemeddel kövesd!* Próbálja finoman terelgetni szavaival. A tölcsér is sorra kerül, amit készségesen felajánl Nimeril Szikrának, hogy próbálja ki. Az apró, de annál mohóbb kezecskék, úgy kikapják a kezéből, mintha ott se lett volna. Rövid magyarázat után pedig a hűs fém a félvér hátához ér, amire kissé felszisszen, mert hát ne éppen a legkellemesebb. Sóhajt neki mélyet, hogy meghallja azt amit meg kell. Aztán csere következik.*
- Ugye milyen érdekes hallani, hogy bent mi van?* Most rajta a sor, de mielőtt oda érintené a fémet, kicsit igyekszik kezével megmelengetni azt a részt, ami a csupasz bőrrel fog találkozni. Addig meglesi a bőrét, amin van még ugyan pár csípésnek a nyoma, de már nem friss egyik sem. Az alapos kimosdatás áldásos hatása nagyon jól megmutatkozik.*
- Oké, akkor most sóhajts mélyet.* Kéri, amikor odateszi. Még fogja párszor, mielőtt elégedetten eltenné az eszközt.*
- Megnézem a hasad, aztán megnézzük milyen magas vagy és végeztünk. Ígérem. Feküdj szépen fel az asztalra kérlek.* Ha így tesz, akkor megtapogatja a kis hasát, meg még a lábaira vett egy pillantást.*
- Hmmm. A hasaddal minden rendben szokott lenni? Nem fáj? Rendesen van kaka? Nem viszket a feneked?* Meghallgatja a válaszokat, de ha még nincsen semmi ilyesmi se, akkor se vetheti el a gyanúját.*
- Tudod néha, ha olyan dolgokat eszel, amik nincsenek rendesen megfőzve, vagy csak úgy a földön voltak, akkor kukacok juthatnak a hasadba. Deresben ugyanúgy lehetnek ilyenek, és ez nem tesz jót.* Igyekszik finoman tálalni a gyereknek, hogy lehet férges és belülről szipkázzák ki a kukucok. Még soha nem kellett ilyesmit gyereknek mondania.*
- De semmi baj! Nem kell félni. Adok neked valamit, ami segít.* Elkezd a szekrényben matatni és egy kis vászon zsákot vesz elő.*
- Van itt egy kis tökmag. Szereted?* Mutatja meg neki a zsák tartalmát. Ezt még a szántókról szerezte, amikor ott tevékenykedett.*
- Mosd meg szépen a kezed!* Mutat a mosdó tálkára, aminél egy szappan is található. Ez alap egy ilyen rendelőben. Amíg megmossa a kezét, egy tálkába önt ki neki egy jó maréknyit.*
- Ezt rágcsáld el szépen. Ettől majd, ha vannak benned kukacok, akkor kijönnek. A kakát meg tessék figyelni, hogy vannak benne vagy sem.* De mielőtt neki kezdene a lány magolásnak még az ajtófélfához parancsolja Nimeril.*
- Még egy pillanatra gyere ide légyszíves. Megmérjük mekkora vagy.* Ha oda áll Cili, akkor ceruzával húz egy vonalat a feje búbjához.*
* Minden gördülékenyen halad. Nimeril elkezdheti a tényleges vizsgálatot. Alapjáraton nagyon együttműködő Szikra. A nyaki vizsgálatnál kicsit huzakodik azért, de ez legyen a legkisebb probléma.*
- Ne húzd be annyira a nyakacskád, ne félj hamar túllesünk ezen.* A kérdéseknél nem kap olyan választ, amire ne számítana. Már nagyjából leszűrte, hogy miféle baja van. Erről majd Tárgyal Mai Faensával, talán még elérhet valamit Cilia ügyében nála.*
- Ne félj, nem mondom el neki. Legyen ez a mi titkunk.* Kacsint rá játékosan. A pálcás vizsgálat se okoz különösebben semmilyen nagyobb problémát. Továbbra is együttműködik a lányka.*
- Ne, ne! A fejed ne fordítsd utána, csak a szemeddel kövesd!* Próbálja finoman terelgetni szavaival. A tölcsér is sorra kerül, amit készségesen felajánl Nimeril Szikrának, hogy próbálja ki. Az apró, de annál mohóbb kezecskék, úgy kikapják a kezéből, mintha ott se lett volna. Rövid magyarázat után pedig a hűs fém a félvér hátához ér, amire kissé felszisszen, mert hát ne éppen a legkellemesebb. Sóhajt neki mélyet, hogy meghallja azt amit meg kell. Aztán csere következik.*
- Ugye milyen érdekes hallani, hogy bent mi van?* Most rajta a sor, de mielőtt oda érintené a fémet, kicsit igyekszik kezével megmelengetni azt a részt, ami a csupasz bőrrel fog találkozni. Addig meglesi a bőrét, amin van még ugyan pár csípésnek a nyoma, de már nem friss egyik sem. Az alapos kimosdatás áldásos hatása nagyon jól megmutatkozik.*
- Oké, akkor most sóhajts mélyet.* Kéri, amikor odateszi. Még fogja párszor, mielőtt elégedetten eltenné az eszközt.*
- Megnézem a hasad, aztán megnézzük milyen magas vagy és végeztünk. Ígérem. Feküdj szépen fel az asztalra kérlek.* Ha így tesz, akkor megtapogatja a kis hasát, meg még a lábaira vett egy pillantást.*
- Hmmm. A hasaddal minden rendben szokott lenni? Nem fáj? Rendesen van kaka? Nem viszket a feneked?* Meghallgatja a válaszokat, de ha még nincsen semmi ilyesmi se, akkor se vetheti el a gyanúját.*
- Tudod néha, ha olyan dolgokat eszel, amik nincsenek rendesen megfőzve, vagy csak úgy a földön voltak, akkor kukacok juthatnak a hasadba. Deresben ugyanúgy lehetnek ilyenek, és ez nem tesz jót.* Igyekszik finoman tálalni a gyereknek, hogy lehet férges és belülről szipkázzák ki a kukucok. Még soha nem kellett ilyesmit gyereknek mondania.*
- De semmi baj! Nem kell félni. Adok neked valamit, ami segít.* Elkezd a szekrényben matatni és egy kis vászon zsákot vesz elő.*
- Van itt egy kis tökmag. Szereted?* Mutatja meg neki a zsák tartalmát. Ezt még a szántókról szerezte, amikor ott tevékenykedett.*
- Mosd meg szépen a kezed!* Mutat a mosdó tálkára, aminél egy szappan is található. Ez alap egy ilyen rendelőben. Amíg megmossa a kezét, egy tálkába önt ki neki egy jó maréknyit.*
- Ezt rágcsáld el szépen. Ettől majd, ha vannak benned kukacok, akkor kijönnek. A kakát meg tessék figyelni, hogy vannak benne vagy sem.* De mielőtt neki kezdene a lány magolásnak még az ajtófélfához parancsolja Nimeril.*
- Még egy pillanatra gyere ide légyszíves. Megmérjük mekkora vagy.* Ha oda áll Cili, akkor ceruzával húz egy vonalat a feje búbjához.*
1290. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 17:47:42
Üzenet elküldve: 2024-10-01 17:47:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Olyan csendes körülöttük a ház, hogy meghallhatná a másik gondolatait is. De ez lehetetlen, így hát a szavaival kell előcsalogatni azt, amit csak képes, miközben a lány haját rendezi. Kezei finoman járnak a tincsek között, megsimítva a fejbőrt is, ahogy ujjait fésűnek használva kezdene bele a fonatba. Minden olyan nyugodtnak hat, bensőségesnek, de ezt csak ő próbálja létrehozni, hogy a kis elf a felhozott téma ellenére se eshessen kétségbe, ne fájhasson jobban annál, mint ahogy. Türelmesen hallgat, s amikor a keze annak szívére vándorol, elönti valami egészen ismeretlen melegség. Kell hozzá a kis tenyér is, ami a kézfejére simul, egyre erősebben szorítva azt, nem venné el, ha kell marja kékeszöldre. Osztozni akar, de emellett megoldani is a talán lehetetlent. Olyan feladat ez, amire nagyon tud vágyni, de benne lenni és olyannal próbálkozni, aki hamar költözött a kis szívébe, nehezebb. Az a megfontolt hidegség nem jellemző, ha olyanokkal van, akik fontosak, vagy majd fontosak lehetnek. *
- Ezek az emlékeid megvannak, csak elbújtak előled valamiért. Néha megtörténik, ha túl fájdalmas az emlékezés. De ott vannak, azért arctalanok és homályos, mert nem akarnak előjönni. Még. Nem szabad siettetni, itt leszek és megfejtjük őket.
*Belül szomorú, még ha tettre késznek is érzi magát. Máshogy cseng le a lánynál minden, mint ami neki ismeretes volt eddig. Ott vannak eltemetve, de meg akarnak jelenni, viszont kínt is ad, hogy nehezebb legyen a felidézés. Vagy a fájdalommal kell megtanítania megküzdeni közben, vagy sejtelmei szerint elsikkad az egész. De rá fog jönni, ki fogja találni, ezért az aki, ezért tanul és ezért kutat. Hogyha a saját életét visszamenőleg nem is tudja rendbe tenni, ne hagyja, hogy mások többet szenvedjenek a kelleténél. És ezzel ő is nyer.*
- Nem tudom, hogy kik ők, csak sejtésem van, de nem szeretnélek félrevezetni. Ha megpróbálsz hallgatni rám én mindent megteszek, hogy rájöjjünk az igazságra.
*Vonja közel magához a lányt, nem érdekelve már a félkész fonat, ha a kezét úgy tudta szorítani, akkor abban az ölelésben is megnyugodhat talán egy kicsit.
És megnyugodhat ő is, hogy kincsre talált. Értelemre. Valamire, ami tudja hajtani, amiért megérte belépni a rezidencia ajtaján.
Nem gondolná illékonynak azt az érzést, ami belé költözött. Bár a bejárat jó néhány méternyire van, a hűvös levegő baljósan áramlik be, végigsimítva az arcán, mintha csak egy rémmese kezdődne. Nem érti azonnal, talán csak érzi. Az ismerős hang, az őt elöntő keserédes tudatosulás mutatja meg, hogy ki lépett be ide. Hideg zuhanyként ömlik rá valami felülről, libabőrt mosva végig minden tagján. Nem fél Nori-tól, sosem tudott. De attól, amire képes, másokat félthet. Arcára nem engedi a meglepettséget, de más érzelmet sem, pusztán a jégkékek kutatnak, ahogy végtelen lassúsággal áll fel a helyéről, a kis elfen végighúzva tenyerét közben, mintha csak üzenné, hogy nem lehet baj. Reméli ülve marad.
~ Akurvaéletbe. ~ Egyetlen szónak hat fejében a mondat, de nem engedi láttatni. Léptei kimértek és fagyos minden mozdulat, de ez nem a testvérének szól. Tőle csupán azt szeretné megtudni elsősorban, hogy melyikük van elől. ~Rien?~*
- Itt vagyok!
*Foszlik szét a fagyos aura, ahogy elé ér, s hirtelen magához öleli életének fekete értelmét, egy puszit adva annak homlokára, s úgy húzza magához, mintha el sem akarná engedni. De a mozdulat érzete csak a nőnek lehet édes, a tekintet, amivel a férfit méri végig veszélyesebb, mint a fegyverek, amiket elkobzott húgától.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Olyan csendes körülöttük a ház, hogy meghallhatná a másik gondolatait is. De ez lehetetlen, így hát a szavaival kell előcsalogatni azt, amit csak képes, miközben a lány haját rendezi. Kezei finoman járnak a tincsek között, megsimítva a fejbőrt is, ahogy ujjait fésűnek használva kezdene bele a fonatba. Minden olyan nyugodtnak hat, bensőségesnek, de ezt csak ő próbálja létrehozni, hogy a kis elf a felhozott téma ellenére se eshessen kétségbe, ne fájhasson jobban annál, mint ahogy. Türelmesen hallgat, s amikor a keze annak szívére vándorol, elönti valami egészen ismeretlen melegség. Kell hozzá a kis tenyér is, ami a kézfejére simul, egyre erősebben szorítva azt, nem venné el, ha kell marja kékeszöldre. Osztozni akar, de emellett megoldani is a talán lehetetlent. Olyan feladat ez, amire nagyon tud vágyni, de benne lenni és olyannal próbálkozni, aki hamar költözött a kis szívébe, nehezebb. Az a megfontolt hidegség nem jellemző, ha olyanokkal van, akik fontosak, vagy majd fontosak lehetnek. *
- Ezek az emlékeid megvannak, csak elbújtak előled valamiért. Néha megtörténik, ha túl fájdalmas az emlékezés. De ott vannak, azért arctalanok és homályos, mert nem akarnak előjönni. Még. Nem szabad siettetni, itt leszek és megfejtjük őket.
*Belül szomorú, még ha tettre késznek is érzi magát. Máshogy cseng le a lánynál minden, mint ami neki ismeretes volt eddig. Ott vannak eltemetve, de meg akarnak jelenni, viszont kínt is ad, hogy nehezebb legyen a felidézés. Vagy a fájdalommal kell megtanítania megküzdeni közben, vagy sejtelmei szerint elsikkad az egész. De rá fog jönni, ki fogja találni, ezért az aki, ezért tanul és ezért kutat. Hogyha a saját életét visszamenőleg nem is tudja rendbe tenni, ne hagyja, hogy mások többet szenvedjenek a kelleténél. És ezzel ő is nyer.*
- Nem tudom, hogy kik ők, csak sejtésem van, de nem szeretnélek félrevezetni. Ha megpróbálsz hallgatni rám én mindent megteszek, hogy rájöjjünk az igazságra.
*Vonja közel magához a lányt, nem érdekelve már a félkész fonat, ha a kezét úgy tudta szorítani, akkor abban az ölelésben is megnyugodhat talán egy kicsit.
És megnyugodhat ő is, hogy kincsre talált. Értelemre. Valamire, ami tudja hajtani, amiért megérte belépni a rezidencia ajtaján.
Nem gondolná illékonynak azt az érzést, ami belé költözött. Bár a bejárat jó néhány méternyire van, a hűvös levegő baljósan áramlik be, végigsimítva az arcán, mintha csak egy rémmese kezdődne. Nem érti azonnal, talán csak érzi. Az ismerős hang, az őt elöntő keserédes tudatosulás mutatja meg, hogy ki lépett be ide. Hideg zuhanyként ömlik rá valami felülről, libabőrt mosva végig minden tagján. Nem fél Nori-tól, sosem tudott. De attól, amire képes, másokat félthet. Arcára nem engedi a meglepettséget, de más érzelmet sem, pusztán a jégkékek kutatnak, ahogy végtelen lassúsággal áll fel a helyéről, a kis elfen végighúzva tenyerét közben, mintha csak üzenné, hogy nem lehet baj. Reméli ülve marad.
~ Akurvaéletbe. ~ Egyetlen szónak hat fejében a mondat, de nem engedi láttatni. Léptei kimértek és fagyos minden mozdulat, de ez nem a testvérének szól. Tőle csupán azt szeretné megtudni elsősorban, hogy melyikük van elől. ~Rien?~*
- Itt vagyok!
*Foszlik szét a fagyos aura, ahogy elé ér, s hirtelen magához öleli életének fekete értelmét, egy puszit adva annak homlokára, s úgy húzza magához, mintha el sem akarná engedni. De a mozdulat érzete csak a nőnek lehet édes, a tekintet, amivel a férfit méri végig veszélyesebb, mint a fegyverek, amiket elkobzott húgától.*
1289. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 17:03:41
Üzenet elküldve: 2024-10-01 17:03:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Nem kételkedik már egyáltalán Alaver szavaiban. Nincs rá oka. A bizalmatlanság helyett inkább megpróbál erőt venni magán, hogy elinduljon felfelé a lépcsőkön, de nem mozdul. Szeretne, de nem megy. Fél. Fél attól, ami odabent várja.*
- Azt, hogy nem jöhetek ide, de úgyis tudta, hogy előbb-utóbb akkor is itt leszek.
*Nem Mai-tól fél, nem az ő véleményétől, nem a mérgétől. Jól tudja, hogy ha a fél-elf lány dühös is lesz rá, az akkor is csak ideig-óráig tart majd, és utána elbújhat a világ elől a karjai közt. Ő attól fél, hogy mi várja még őt Mai-n kívül az ajtón túl. Az ösztöne szinte visít, hogy meneküljön innen, de nem teszi, mert a szíve itt tartja. Ezúttal az utóbbi bizonyul erősebbnek, de annyira azért mégsem, hogy elég erőt adjon neki a lábai mozgatásához.
Alaver válasza rövid, lényegre törő, de meg egyáltalán nem nyugtatja a kis feketét. Olyannyira nem, hogy végül kétségbeesetten az utolsó mentsvára után nyúl, ami a kétszárnyú ajtó túloldalára juttathatja. Azt akarja, hogy a férfi vigye őt fel a lépcsőkön. Ám ez a próbálkozás is csúfos kudarcba fullad.*
- De… egyedül nem megy… *szabadkozik, de ideje már nincs mást csinálni. Érzi, ahogy a vastag ujjak bilincsként szorítják meg a karját, ő pedig kénytelen engedelmeskedve követni a másikat felfelé azokon a félelmetes lépcsőkön.
A helyzetet, ha kívülállók is látnák, sokkal inkább azt hihetnék, hogy a lány nem is akar bemenni, hanem épp akarata ellenére próbálják meg a házba rángatni, pedig ilyesmiről szó sincs. Na meg épkézláb magyarázat sincs arra, hogy Nori miért képtelen egy ilyen egyszerű feladatot egyedül megoldani.
A lépcső tetején Alaver megérinti a kilincset, újra szól, majd az ajtó hangos nyikorgással üdvözli a ház vendégeit. Nori lép egyet előre, cipője sarka halkan koppan, bár ő a fejében fülsiketítően hangos visszhangként hallja vissza, a tágas előtér pedig végtelen nagy, átláthatatlan térként manifesztálódik előtte.*
- Mai? *Körül sem néz, hogy felfoghassa, amit valóban lát, csak kimondja az egyetlen szót, nevet, amibe még kétségbeesetten kapaszkodni tud. Hangosan, hogy ha a név tulajdonosa valóban e falak között van, akkor biztosan meghallhassa őt.*
//Alkonyka//
*Nem kételkedik már egyáltalán Alaver szavaiban. Nincs rá oka. A bizalmatlanság helyett inkább megpróbál erőt venni magán, hogy elinduljon felfelé a lépcsőkön, de nem mozdul. Szeretne, de nem megy. Fél. Fél attól, ami odabent várja.*
- Azt, hogy nem jöhetek ide, de úgyis tudta, hogy előbb-utóbb akkor is itt leszek.
*Nem Mai-tól fél, nem az ő véleményétől, nem a mérgétől. Jól tudja, hogy ha a fél-elf lány dühös is lesz rá, az akkor is csak ideig-óráig tart majd, és utána elbújhat a világ elől a karjai közt. Ő attól fél, hogy mi várja még őt Mai-n kívül az ajtón túl. Az ösztöne szinte visít, hogy meneküljön innen, de nem teszi, mert a szíve itt tartja. Ezúttal az utóbbi bizonyul erősebbnek, de annyira azért mégsem, hogy elég erőt adjon neki a lábai mozgatásához.
Alaver válasza rövid, lényegre törő, de meg egyáltalán nem nyugtatja a kis feketét. Olyannyira nem, hogy végül kétségbeesetten az utolsó mentsvára után nyúl, ami a kétszárnyú ajtó túloldalára juttathatja. Azt akarja, hogy a férfi vigye őt fel a lépcsőkön. Ám ez a próbálkozás is csúfos kudarcba fullad.*
- De… egyedül nem megy… *szabadkozik, de ideje már nincs mást csinálni. Érzi, ahogy a vastag ujjak bilincsként szorítják meg a karját, ő pedig kénytelen engedelmeskedve követni a másikat felfelé azokon a félelmetes lépcsőkön.
A helyzetet, ha kívülállók is látnák, sokkal inkább azt hihetnék, hogy a lány nem is akar bemenni, hanem épp akarata ellenére próbálják meg a házba rángatni, pedig ilyesmiről szó sincs. Na meg épkézláb magyarázat sincs arra, hogy Nori miért képtelen egy ilyen egyszerű feladatot egyedül megoldani.
A lépcső tetején Alaver megérinti a kilincset, újra szól, majd az ajtó hangos nyikorgással üdvözli a ház vendégeit. Nori lép egyet előre, cipője sarka halkan koppan, bár ő a fejében fülsiketítően hangos visszhangként hallja vissza, a tágas előtér pedig végtelen nagy, átláthatatlan térként manifesztálódik előtte.*
- Mai? *Körül sem néz, hogy felfoghassa, amit valóban lát, csak kimondja az egyetlen szót, nevet, amibe még kétségbeesetten kapaszkodni tud. Hangosan, hogy ha a név tulajdonosa valóban e falak között van, akkor biztosan meghallhassa őt.*
1288. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 15:47:37
Üzenet elküldve: 2024-10-01 15:47:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Humortalanságát kár volna fenyegetésnek hinni. Deres sem az a vérszomjas eb, pusztán erősen féltő típus.
Nimeril lelki zsarolása bevált, és gond nélkül igyekszik beteljesíteni annak utasításait. Szájat nyitja amikor kéri, nyelvét is amennyire tudja kiölti. A nyakvizsgálatnál akadnak problémák csupán. Mikor Nimeril hozzá ér, Cilia mint egy kis teknős húzza be reflexből a nyakát egy kisebb kuncogással együttesen. Sokadik próbálkozásra tán ha végre sikerül megvizsgálnia azt Nimerilnek. A vizsgálat után enyhe mosollyal dörzsölgeti nyakacskáját a "tortúra" végett.
A kérdések megválaszolása előtt hümmög egy keveset.*
- Éjjelente alig alszom. De sokszor nem is alszom.*Azt viszont nem tudja miképp mondja el, hogy álmatlanak az éjszakái, illetve, hogyha nem, akkor bizony sokat mozgolódik olyan rossz álmok végett amire nem emlékszik másnapra, de tudtán kívül ezt képtelen megmondani.* -Hanem amikor a nap felkel. Deressel mielőtt idejöttem az utcákat jártam. De Mai nem akarja, hogy elmenjek, szóval csak a kertben játszadoztam Deressel. De ezt ne mond el neki..
*Megrázza fejét, hiszen Mai nem tudhat arról, hogy éjjelente ő még bizony kiszökik Dereshez, hogy játsszon vele, majd rövid alvás után visszaosonjon a szobájába.
A felgyújtott pálca nem okoz semmilyen gondot sőt. Inkább csodálkozva bámulja azt, és gond nélkül követi azt szemével, sőt fejével is. Szóval lehet Nimerilnek rá kell szólnia.
Az újabb eszközt ismételten megbámulja bár ezt már tényleg nem ismeri, és az újdonság birizgálja fantáziáját. Beleegyezik hát a kölcsönös vizsgálatba. Nem, hogy megtapizza az eszközt még ki is kapja azt Nimeril kezéből, hogy jól megnézze. Persze gond nélkül adja azt vissza tulajdonosának.*
- Waoo..
*Sóhajt fel ámultan, ahogy meghallja Nimeril szívverését is a tüdő lélegzése mellett.
A nőhöz hasonlóan, ő is neki kezd ruháját szétgombolni, és felfedni hátát, hogy amaz őt is megvizsgálja, és ha kell gond nélkül mutat több bőr felületet, hogy amaz alaposan megvizsgálja. Elvégre nem akar Mainek csalódást okozni.
A dolgok végeztével izgatottan, mocorogva várja Nimeril diagnózisát.*
*Humortalanságát kár volna fenyegetésnek hinni. Deres sem az a vérszomjas eb, pusztán erősen féltő típus.
Nimeril lelki zsarolása bevált, és gond nélkül igyekszik beteljesíteni annak utasításait. Szájat nyitja amikor kéri, nyelvét is amennyire tudja kiölti. A nyakvizsgálatnál akadnak problémák csupán. Mikor Nimeril hozzá ér, Cilia mint egy kis teknős húzza be reflexből a nyakát egy kisebb kuncogással együttesen. Sokadik próbálkozásra tán ha végre sikerül megvizsgálnia azt Nimerilnek. A vizsgálat után enyhe mosollyal dörzsölgeti nyakacskáját a "tortúra" végett.
A kérdések megválaszolása előtt hümmög egy keveset.*
- Éjjelente alig alszom. De sokszor nem is alszom.*Azt viszont nem tudja miképp mondja el, hogy álmatlanak az éjszakái, illetve, hogyha nem, akkor bizony sokat mozgolódik olyan rossz álmok végett amire nem emlékszik másnapra, de tudtán kívül ezt képtelen megmondani.* -Hanem amikor a nap felkel. Deressel mielőtt idejöttem az utcákat jártam. De Mai nem akarja, hogy elmenjek, szóval csak a kertben játszadoztam Deressel. De ezt ne mond el neki..
*Megrázza fejét, hiszen Mai nem tudhat arról, hogy éjjelente ő még bizony kiszökik Dereshez, hogy játsszon vele, majd rövid alvás után visszaosonjon a szobájába.
A felgyújtott pálca nem okoz semmilyen gondot sőt. Inkább csodálkozva bámulja azt, és gond nélkül követi azt szemével, sőt fejével is. Szóval lehet Nimerilnek rá kell szólnia.
Az újabb eszközt ismételten megbámulja bár ezt már tényleg nem ismeri, és az újdonság birizgálja fantáziáját. Beleegyezik hát a kölcsönös vizsgálatba. Nem, hogy megtapizza az eszközt még ki is kapja azt Nimeril kezéből, hogy jól megnézze. Persze gond nélkül adja azt vissza tulajdonosának.*
- Waoo..
*Sóhajt fel ámultan, ahogy meghallja Nimeril szívverését is a tüdő lélegzése mellett.
A nőhöz hasonlóan, ő is neki kezd ruháját szétgombolni, és felfedni hátát, hogy amaz őt is megvizsgálja, és ha kell gond nélkül mutat több bőr felületet, hogy amaz alaposan megvizsgálja. Elvégre nem akar Mainek csalódást okozni.
A dolgok végeztével izgatottan, mocorogva várja Nimeril diagnózisát.*
1287. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 11:20:38
Üzenet elküldve: 2024-10-01 11:20:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Ha tényleg akkora az a kutya, mint amekkorának lefestette a lány, akkor nem is csodálja Nimeril, hogy száműzve lett az udvarra.*
- Értem, akkor majd figyelek, ha kint járok.* Jól is teszi főleg úgy, hogy a kislány rezzenéstelen arccal közli vele, hogy nem érné el a fát.*
- Ebben nem kételkedem.* Azt már nem teszi hozzá, hogy megvannak a maga eszközei a védekezésre. Remélhetőleg ilyesmire nem kerül sor, nem úgy, mint a vizsgálatra, amire áldását adja a kisleány.*
- Elsőnek a fejedet szeretném megvizsgálni.* Magyarázza és mivel elég megadó, ezért neki is lát.*
- Nyisd ki szépen a szád és nyújtsd ki a nyelvet!* Gyorsan körbe is néz odabent, majd megtapogatja a nyakán lévő nyirokcsomókat.*
- Becsukhatod, ez a rész rendben is van.* Elkezd írni a papírjára és közben feltesz pár kérdést.*
- Jól tudsz aludni éjszaka? Szoktál szédülni, vagy van hányingered? Esetleg szoktad rosszul érezni magad?* Kérdezi a rutin kérdéseket és a válasz alapján felkarcol pár dolgot. Majd a táskájában kotorász egy kicsit. Elővesz egy fapálcát.*
- Ezt meggyújtom, de ne félj nem lesz baj.* Így is tesz, aztán magyaráz tovább.*
- Nem égetlek meg ne félj, csak szeretném, ha egy kicsit belenézné a tűzbe.* Nem tudja ebben mennyire lesz készséges, vagy milyen reakciókat vált ki belőle. Nem feltétlen erőlteti a dolgot, ha lehetséges, akkor csak elhúzza párszor a szeme előtt tisztes távolságban, hogy véletlen se égesse meg, vagy okozzon fájdalmat. Figyeli a pupillák tágulását. Szintén feljegyzi majd az eredményeket.*
- Ez amúgy egy különleges pálca, mert soha nem ég el.*Mesél neki, hátha kicsit eltereli a figyelmét. Újfent ki fog venni egy eszközt a táskából, ha még mindig együttműködő a lány. Egy fém tölcsérről van szó.*
- Ezzel meghallgatom a tüdödet a hátadon keresztül. Ha szeretnéd te is kipróbálhatod rajtam.* Kacsint rá, hátha érdekli a dolog. Felé is nyújtja, hogy nyugodtan tapizza meg, ha akarja.*
- Rá kell tenni a hátra a nagyobbik végét, ide a másikkal meg a füldehez.* Megérinti azt a területet, ahová tenni kell, hogy megértse a lány és aztán, ha van hajlandóság a vizsgálatra, akkor Nimeril leül egy székre és felhúzza a pólóját a hátán, hogy Cili meghallgassa. Ha nincs, akkor ez kimarad. Nem sok dolgot akar már megvizsgálni. A hasára kíváncsi, meg a bőrére, hogy vannak rajta friss csípés vagy kiütés nyomok, amik gyakoriak a szegényeknél.*
* Ha tényleg akkora az a kutya, mint amekkorának lefestette a lány, akkor nem is csodálja Nimeril, hogy száműzve lett az udvarra.*
- Értem, akkor majd figyelek, ha kint járok.* Jól is teszi főleg úgy, hogy a kislány rezzenéstelen arccal közli vele, hogy nem érné el a fát.*
- Ebben nem kételkedem.* Azt már nem teszi hozzá, hogy megvannak a maga eszközei a védekezésre. Remélhetőleg ilyesmire nem kerül sor, nem úgy, mint a vizsgálatra, amire áldását adja a kisleány.*
- Elsőnek a fejedet szeretném megvizsgálni.* Magyarázza és mivel elég megadó, ezért neki is lát.*
- Nyisd ki szépen a szád és nyújtsd ki a nyelvet!* Gyorsan körbe is néz odabent, majd megtapogatja a nyakán lévő nyirokcsomókat.*
- Becsukhatod, ez a rész rendben is van.* Elkezd írni a papírjára és közben feltesz pár kérdést.*
- Jól tudsz aludni éjszaka? Szoktál szédülni, vagy van hányingered? Esetleg szoktad rosszul érezni magad?* Kérdezi a rutin kérdéseket és a válasz alapján felkarcol pár dolgot. Majd a táskájában kotorász egy kicsit. Elővesz egy fapálcát.*
- Ezt meggyújtom, de ne félj nem lesz baj.* Így is tesz, aztán magyaráz tovább.*
- Nem égetlek meg ne félj, csak szeretném, ha egy kicsit belenézné a tűzbe.* Nem tudja ebben mennyire lesz készséges, vagy milyen reakciókat vált ki belőle. Nem feltétlen erőlteti a dolgot, ha lehetséges, akkor csak elhúzza párszor a szeme előtt tisztes távolságban, hogy véletlen se égesse meg, vagy okozzon fájdalmat. Figyeli a pupillák tágulását. Szintén feljegyzi majd az eredményeket.*
- Ez amúgy egy különleges pálca, mert soha nem ég el.*Mesél neki, hátha kicsit eltereli a figyelmét. Újfent ki fog venni egy eszközt a táskából, ha még mindig együttműködő a lány. Egy fém tölcsérről van szó.*
- Ezzel meghallgatom a tüdödet a hátadon keresztül. Ha szeretnéd te is kipróbálhatod rajtam.* Kacsint rá, hátha érdekli a dolog. Felé is nyújtja, hogy nyugodtan tapizza meg, ha akarja.*
- Rá kell tenni a hátra a nagyobbik végét, ide a másikkal meg a füldehez.* Megérinti azt a területet, ahová tenni kell, hogy megértse a lány és aztán, ha van hajlandóság a vizsgálatra, akkor Nimeril leül egy székre és felhúzza a pólóját a hátán, hogy Cili meghallgassa. Ha nincs, akkor ez kimarad. Nem sok dolgot akar már megvizsgálni. A hasára kíváncsi, meg a bőrére, hogy vannak rajta friss csípés vagy kiütés nyomok, amik gyakoriak a szegényeknél.*
1286. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 10:26:21
Üzenet elküldve: 2024-10-01 10:26:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Gond nélkül jut hozzá Nori fegyvereihez. Nem gondolja, hogy ezt megnyugtatóbbnak találná, mintha a lány ellenkezne. Mert Nori most megint.. fura. Nem a szórakoztató módon, mint mikor a Kalmárban játszottak, hanem úgy, mint amikor a lány az asztal felett először nézett rá ilyen kiüresedő tekintettel. Fogalma sincs, hogy mitől lehet ez. De borsódzik tőle a háta.
Hátat fordít a lánynak, és elindul a Rezidencia felé. Hátra sem kell néznie hogy hallja hogy Nori követi őt, és hogy tudja, hogy egyre bizonytalanabbul és lassabban. Lépteit a lányéhoz igazítja hogy az ne szakadjon le, de így meg szinte kínkeserves tempóval haladnak. Az utolsó lépcsőfoknál meg is akadnak. Kérdőn felvont szemöldökkel néz Nori-ra.*
- Tényleg ott van. *-jelenti ki határozottan, majd egy kissé bizonytalanabbul néz az ajtóra a lépcsősor tetején. Nem, tulajdonképpen egyáltalán nem biztos, hogy Mai a Rezidencián van. Hiszen el is mehetett valahová. Visszafordul Nori felé, eddig kérdő tekintete előbb zavart lesz, majd kissé elsötétül-* Hogy.. mit.. mondott?
*Úgy érzi, hogy a világ fordul egyet körülötte, és hogy az utca kövei nevetni kezdenek rajta. Hiszen ha Mai megtiltotta Nori-nak hogy idejöjjön, ő meg mégis idehozta a lányt.. Istenek! Mibe tenyerelt bele?! Értetlenül pislog Nori-ra, ahogy az hátat fordít neki, felkínálva a fenekét. Egy pillanatra nem tudja hová tenni a mozdulatot. Bocsánatkérésnek szánná a lány, hogy felajánlja magát? Vagy azért fordul engedelmesen így, mert érzi hogy egy, a hátsójára célzott telitenyeressel tartozik neki azért, mert elrejtette előle az igazság egy szeletét? A felismerés aztán villámcsapásként éri. Hiszen Nori nem a farát kínálja fel neki, hanem a korbácsot! Az utolsó fegyverét. Kissé elvörösödve lép a lányhoz, majd óvatosan, hogy a mozdulat ne legyen félreérthető, leakasztja a feltekert ostort is az övről. Önkéntelenül fut át az agyán ahogy megérzi a tenyerén a bőrt, hogy az mennyire jó minőségű, és milyen szépen készítette el a mester a fonatokat. Pislogva kergeti el a gondolatot, most nincs itt ennek az ideje. Még mindig az egyre zavartabb lánnyal kell foglalkoznia, ha már.. ha már úgy alakult, hogy ide hozta.*
- Nincsen. *-válaszolja minden-mindegy módon az Eeyr-t firtató kérdésre. Felőle az összes isten, angyal és démon is a Rezidencia falai között lehet, ő egyiktől se félne. Hanem Mai Faensa kisasszony jégkék szemeinek gondolatától is összeszorulnak benne a dolgok.-* Ne bolondozzá' mán te jány..! Dehogy viszlek.. Há' mi vagy te, egy zsák burgonya? Na.. gyere!
*Jobbjával Nori bal könyöke alá nyúl, és kérlelhetetlen mozdulattal irányítva őt indul felfelé a lépcsőn. Csak remélni tudja, hogy a lány vele mozdul, és nem az lesz, hogy elrántja a lépcsőn, és a karjánál fogva húzza be a Rezindenciára. Ma már egy lányt rángatott a bokájánál meg a nyakánál fogva, az épp elég volt egy napra. Ha -amikor- felérnek az ajtóig, balját a kilincsre simítja, és a szeme sarkából néz a kisboszorkányra.*
- No.. légy üdvöző've. *-morogja nem túl boldog hangon, és szélesre tárja a bejárati ajtót.*
//Alkonyka//
*Gond nélkül jut hozzá Nori fegyvereihez. Nem gondolja, hogy ezt megnyugtatóbbnak találná, mintha a lány ellenkezne. Mert Nori most megint.. fura. Nem a szórakoztató módon, mint mikor a Kalmárban játszottak, hanem úgy, mint amikor a lány az asztal felett először nézett rá ilyen kiüresedő tekintettel. Fogalma sincs, hogy mitől lehet ez. De borsódzik tőle a háta.
Hátat fordít a lánynak, és elindul a Rezidencia felé. Hátra sem kell néznie hogy hallja hogy Nori követi őt, és hogy tudja, hogy egyre bizonytalanabbul és lassabban. Lépteit a lányéhoz igazítja hogy az ne szakadjon le, de így meg szinte kínkeserves tempóval haladnak. Az utolsó lépcsőfoknál meg is akadnak. Kérdőn felvont szemöldökkel néz Nori-ra.*
- Tényleg ott van. *-jelenti ki határozottan, majd egy kissé bizonytalanabbul néz az ajtóra a lépcsősor tetején. Nem, tulajdonképpen egyáltalán nem biztos, hogy Mai a Rezidencián van. Hiszen el is mehetett valahová. Visszafordul Nori felé, eddig kérdő tekintete előbb zavart lesz, majd kissé elsötétül-* Hogy.. mit.. mondott?
*Úgy érzi, hogy a világ fordul egyet körülötte, és hogy az utca kövei nevetni kezdenek rajta. Hiszen ha Mai megtiltotta Nori-nak hogy idejöjjön, ő meg mégis idehozta a lányt.. Istenek! Mibe tenyerelt bele?! Értetlenül pislog Nori-ra, ahogy az hátat fordít neki, felkínálva a fenekét. Egy pillanatra nem tudja hová tenni a mozdulatot. Bocsánatkérésnek szánná a lány, hogy felajánlja magát? Vagy azért fordul engedelmesen így, mert érzi hogy egy, a hátsójára célzott telitenyeressel tartozik neki azért, mert elrejtette előle az igazság egy szeletét? A felismerés aztán villámcsapásként éri. Hiszen Nori nem a farát kínálja fel neki, hanem a korbácsot! Az utolsó fegyverét. Kissé elvörösödve lép a lányhoz, majd óvatosan, hogy a mozdulat ne legyen félreérthető, leakasztja a feltekert ostort is az övről. Önkéntelenül fut át az agyán ahogy megérzi a tenyerén a bőrt, hogy az mennyire jó minőségű, és milyen szépen készítette el a mester a fonatokat. Pislogva kergeti el a gondolatot, most nincs itt ennek az ideje. Még mindig az egyre zavartabb lánnyal kell foglalkoznia, ha már.. ha már úgy alakult, hogy ide hozta.*
- Nincsen. *-válaszolja minden-mindegy módon az Eeyr-t firtató kérdésre. Felőle az összes isten, angyal és démon is a Rezidencia falai között lehet, ő egyiktől se félne. Hanem Mai Faensa kisasszony jégkék szemeinek gondolatától is összeszorulnak benne a dolgok.-* Ne bolondozzá' mán te jány..! Dehogy viszlek.. Há' mi vagy te, egy zsák burgonya? Na.. gyere!
*Jobbjával Nori bal könyöke alá nyúl, és kérlelhetetlen mozdulattal irányítva őt indul felfelé a lépcsőn. Csak remélni tudja, hogy a lány vele mozdul, és nem az lesz, hogy elrántja a lépcsőn, és a karjánál fogva húzza be a Rezindenciára. Ma már egy lányt rángatott a bokájánál meg a nyakánál fogva, az épp elég volt egy napra. Ha -amikor- felérnek az ajtóig, balját a kilincsre simítja, és a szeme sarkából néz a kisboszorkányra.*
- No.. légy üdvöző've. *-morogja nem túl boldog hangon, és szélesre tárja a bejárati ajtót.*
1285. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 08:49:33
Üzenet elküldve: 2024-10-01 08:49:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Gyermeki naivitás, remélhetőleg egyszer kinövi. Bár ameddig csak azért használják ellene, hogy a javát szolgálják addig nincs is nagy probléma.
Csak döntögeti jobbra és balra fejét mint egy kis kutya kölyök, ahogy érdeklődve figyeli mit karistolhat ilyen lelkesen a vörös hajú arra a papírlapra.*
- Most kint van a kertben, mert Mai nem szeretné, hogy a házban legyen. Pedig nem bántana senkit sem.
* Pusztán azokat akik rossz szemmel mernek gazdájára nézni, de ez ugyebár más kérdés.*
- Téged elkapott volna, nem vagy olyan gyors mint egy "mijú"
*Válaszolja rezzenéstelenül, mintha csak egy tényt közölne. A humort amit a kétlábúak használnak egymást közt, még nem teljesen érti.
Az vizsgálatai alapján, amit igazából maga sem teljesen tud miért végzett el úgy, ahogy. De valami rémlik neki, csak úgy mint a növények hatásairól, hogy ezeket a pontokat kell megnézni. És ha nem érez semmi furcsaságot akkor minden rendben van. Legalább is csak remélné, mert Nimeril dicsérete ellenére még folytatná a vizsgálatot. Csak tudná mi olyan vicces a másiknak.*
- Mi mást néznél meg?
*Néz nagyra nyitott szemekkel a nőre, és gyorsan végig pillant saját magán is, de ha muszáj hát legyen. Magasra emeli két karját, ezzel mutatva, hogy ő akkor készen áll. Tegyen úgy amit jónak lát. Bár ha ezeket mind meg is vizsgálja, elváltozást, nem igazán fog találni. Az alultápláltság a legnagyobb probléma amit lehet látni rajta, de Mai ezen is már dolgozik. Mióta itt van rendszeresen tud enni, ami meglehetősen furcsa is számára, hogy nem kell annyit rohangálnia érte.*
*Gyermeki naivitás, remélhetőleg egyszer kinövi. Bár ameddig csak azért használják ellene, hogy a javát szolgálják addig nincs is nagy probléma.
Csak döntögeti jobbra és balra fejét mint egy kis kutya kölyök, ahogy érdeklődve figyeli mit karistolhat ilyen lelkesen a vörös hajú arra a papírlapra.*
- Most kint van a kertben, mert Mai nem szeretné, hogy a házban legyen. Pedig nem bántana senkit sem.
* Pusztán azokat akik rossz szemmel mernek gazdájára nézni, de ez ugyebár más kérdés.*
- Téged elkapott volna, nem vagy olyan gyors mint egy "mijú"
*Válaszolja rezzenéstelenül, mintha csak egy tényt közölne. A humort amit a kétlábúak használnak egymást közt, még nem teljesen érti.
Az vizsgálatai alapján, amit igazából maga sem teljesen tud miért végzett el úgy, ahogy. De valami rémlik neki, csak úgy mint a növények hatásairól, hogy ezeket a pontokat kell megnézni. És ha nem érez semmi furcsaságot akkor minden rendben van. Legalább is csak remélné, mert Nimeril dicsérete ellenére még folytatná a vizsgálatot. Csak tudná mi olyan vicces a másiknak.*
- Mi mást néznél meg?
*Néz nagyra nyitott szemekkel a nőre, és gyorsan végig pillant saját magán is, de ha muszáj hát legyen. Magasra emeli két karját, ezzel mutatva, hogy ő akkor készen áll. Tegyen úgy amit jónak lát. Bár ha ezeket mind meg is vizsgálja, elváltozást, nem igazán fog találni. Az alultápláltság a legnagyobb probléma amit lehet látni rajta, de Mai ezen is már dolgozik. Mióta itt van rendszeresen tud enni, ami meglehetősen furcsa is számára, hogy nem kell annyit rohangálnia érte.*
1284. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-01 07:21:27
Üzenet elküldve: 2024-10-01 07:21:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alkonyka//
*Utálja, mikor ez történik. A fájdalom olyan hirtelen, a semmiből hasít a fejébe, hogy csoda, hogy állva tud maradni. Rettenetes érzés. Azonban, amilyen váratlanul érkezik a lány szerint elviselhetetlen kín, olyan gyorsan csap át a fenyegetőzése is könyörgésbe. Most nem tűnik veszélyesnek, sokkal inkább egy szánalomra méltó, elveszett lélek áll Alaver előtt, aki nem akar mást, csak megnyugodni a számára biztonságot jelentő két kar szoros ölelésében.
Amíg a férfi megfosztja őt a pengéktől, mozdulatlanul áll, csak testének gyenge reszketéséből tudható, hogy nem változott kővé. Úgy áll ott, mint aki az ítélőszék előtt arra vár, hogy kimondják végre a büntetését.*
- Ahogy akarod *egyezik bele most már abba is, hogy az ostora is csak az út végéig maradhat nála.
Követni kezdi Alaver-t, de sarkainak kopogása most már egyáltalán nem olyan határozott, egyenletes és hangos, mint korábban. Bizonytalanul lépked, és állapotán nem segít a fegyverek hiánya sem. Fél, mert ahogy az árvaháznak nevezett rezidencia közelébe érnek, és az a maga hatalmasságával a lány kicsiny teste fölé tornyosul úgy, mintha ő igazából csak egy apró bogár volna, elméje sokkal inkább egy rossz rémálom kísértetházának látja az épületet, mintsem egy kacsalábon forgó palotának, ahol az ő drága Mai-ja várja őt. Lábai a földbe gyökereznek, képtelen tovább menni. Bármennyire is szeretne, nem tud rálépni az első lépcsőfokra sem. Olyan, mintha maga a ház taszítaná el őt.*
- Mai tényleg ott van bent? *kérdezi halkan Alaver-t.* Nagyon mérges lesz rám. Azt mondta, hogy én nem jöhetek ide *szinte csak motyogja, miközben a fenekét fordítja kísérője felé, de csak azért, hogy ha akarja, akkor az ostorát is elkobozhassa tőle. Nori-t már nem érdekli, csak az, hogy láthassa a lányt, aki úgy hiányzik neki, de közben már kontrollálhatatlanul retteg, hogy mi mást talál majd még odabent a falak között.*
- Eeyr itt van? Ugye nincs? Mondd, hogy nincs! *Visszafojtott hisztériával kérdezi Alaver-t, és motyogni kezd néhány érthetetlen szót. Varázsolni próbál, hogy felmérje a fény istenének jelenlétét, de most erre is képtelen. Nincs olyan állapotban, hogy koncentrálni tudjon. Még a varázsigét is elfelejti félúton.*
- Vigyél be! *Hangzik el az újabb kérés, parancs, vagy csak kétségbeesett segítségért való könyörgés. Komolyan gondolja, de nem mozdul. Ő továbbra is csak szűntelenül bámul a lépcső tetején őket váró bejáratot.*
//Alkonyka//
*Utálja, mikor ez történik. A fájdalom olyan hirtelen, a semmiből hasít a fejébe, hogy csoda, hogy állva tud maradni. Rettenetes érzés. Azonban, amilyen váratlanul érkezik a lány szerint elviselhetetlen kín, olyan gyorsan csap át a fenyegetőzése is könyörgésbe. Most nem tűnik veszélyesnek, sokkal inkább egy szánalomra méltó, elveszett lélek áll Alaver előtt, aki nem akar mást, csak megnyugodni a számára biztonságot jelentő két kar szoros ölelésében.
Amíg a férfi megfosztja őt a pengéktől, mozdulatlanul áll, csak testének gyenge reszketéséből tudható, hogy nem változott kővé. Úgy áll ott, mint aki az ítélőszék előtt arra vár, hogy kimondják végre a büntetését.*
- Ahogy akarod *egyezik bele most már abba is, hogy az ostora is csak az út végéig maradhat nála.
Követni kezdi Alaver-t, de sarkainak kopogása most már egyáltalán nem olyan határozott, egyenletes és hangos, mint korábban. Bizonytalanul lépked, és állapotán nem segít a fegyverek hiánya sem. Fél, mert ahogy az árvaháznak nevezett rezidencia közelébe érnek, és az a maga hatalmasságával a lány kicsiny teste fölé tornyosul úgy, mintha ő igazából csak egy apró bogár volna, elméje sokkal inkább egy rossz rémálom kísértetházának látja az épületet, mintsem egy kacsalábon forgó palotának, ahol az ő drága Mai-ja várja őt. Lábai a földbe gyökereznek, képtelen tovább menni. Bármennyire is szeretne, nem tud rálépni az első lépcsőfokra sem. Olyan, mintha maga a ház taszítaná el őt.*
- Mai tényleg ott van bent? *kérdezi halkan Alaver-t.* Nagyon mérges lesz rám. Azt mondta, hogy én nem jöhetek ide *szinte csak motyogja, miközben a fenekét fordítja kísérője felé, de csak azért, hogy ha akarja, akkor az ostorát is elkobozhassa tőle. Nori-t már nem érdekli, csak az, hogy láthassa a lányt, aki úgy hiányzik neki, de közben már kontrollálhatatlanul retteg, hogy mi mást talál majd még odabent a falak között.*
- Eeyr itt van? Ugye nincs? Mondd, hogy nincs! *Visszafojtott hisztériával kérdezi Alaver-t, és motyogni kezd néhány érthetetlen szót. Varázsolni próbál, hogy felmérje a fény istenének jelenlétét, de most erre is képtelen. Nincs olyan állapotban, hogy koncentrálni tudjon. Még a varázsigét is elfelejti félúton.*
- Vigyél be! *Hangzik el az újabb kérés, parancs, vagy csak kétségbeesett segítségért való könyörgés. Komolyan gondolja, de nem mozdul. Ő továbbra is csak szűntelenül bámul a lépcső tetején őket váró bejáratot.*
1283. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-30 20:46:34
Üzenet elküldve: 2024-09-30 20:46:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Bólint kettőt, hogy ő bizony így gondolja. Úgy tűnik hajlik rá Szikra, hogy elhiggye Nimeril szavait. Mivel már másodjára hallja a Deres nevet, ezért igyekszik többet kihúzni Ciliából a félvér. Ebben nagyon készséges a lányka. Lelkesen írja le egy vélhetően nagyobb fajta kutya kinézetét.*
- De jó, hogy van egy ilyen barátod. Egyszer szívesen megnézném őt is.* Ennek több oka is van, nem csak a kíváncsiság, de ezt már nem teszi hozzá. Mesél neki helyette Aldeisről, saját öntörvényű házi kedvencéről.*
- Hát, ha tényleg olyan nagy Deres, ahogy mondod, akkor még szerintem én is felmásztam volna arra a fára.* Kuncogja, de valójában nagyon is elképzelhetőnek tartja ezt a forgatókönyvet. Ezt követően érkezik el arra a pontra, amikor érzelmileg megzsarolja az elf csemetét. Várakozásain felül teljesít a cseppség, mivel kérés nélkül végre is hajtja a legtöbb lépést, amit Nimeril maga is kért volna tőle.*
~ Nocsak, nocsak, nocsak! ~* Mondhatni elégedett is, mivel pásztázó szemeivel élénken figyeli a folyamatot. A folyamat végeztével még számon is kérik, amire diszkréten fel is kuncog a félvér, elvégre olyan ironikusnak tűnik az egész.*
- Nagyon ügyes vagy, remélem tudod, de ez még nem jelent semmit. Sokszor úgy tűnik, hogy minden rendben, de aztán kiderül, hogy mégsem. Én is megnézném azokat a pontokat, amiket te, meg még egy párat. Ha ügyes vagy, akkor utána, meg ehetünk valami finom csemegét.* Már azt is kigondolta, hogy mit adna a lánynak csemege gyanánt, ami nyilvánvalóan gyógyhatású készítmény lenne.*
- Mai néni biztos nagyon örülne, ha tudná, hogy tényleg minden a legnagyobb rendben.* Ez eddig hatott, úgyhogy elsüti újfent. Reméli, hogy sikerrel jár majd és elkezdheti vizsgálatot a fejnél. Kíváncsi a mandulákra, nyelvre, fogakra, meg a toroknál lévő nyirokcsomók állapotára.*
* Bólint kettőt, hogy ő bizony így gondolja. Úgy tűnik hajlik rá Szikra, hogy elhiggye Nimeril szavait. Mivel már másodjára hallja a Deres nevet, ezért igyekszik többet kihúzni Ciliából a félvér. Ebben nagyon készséges a lányka. Lelkesen írja le egy vélhetően nagyobb fajta kutya kinézetét.*
- De jó, hogy van egy ilyen barátod. Egyszer szívesen megnézném őt is.* Ennek több oka is van, nem csak a kíváncsiság, de ezt már nem teszi hozzá. Mesél neki helyette Aldeisről, saját öntörvényű házi kedvencéről.*
- Hát, ha tényleg olyan nagy Deres, ahogy mondod, akkor még szerintem én is felmásztam volna arra a fára.* Kuncogja, de valójában nagyon is elképzelhetőnek tartja ezt a forgatókönyvet. Ezt követően érkezik el arra a pontra, amikor érzelmileg megzsarolja az elf csemetét. Várakozásain felül teljesít a cseppség, mivel kérés nélkül végre is hajtja a legtöbb lépést, amit Nimeril maga is kért volna tőle.*
~ Nocsak, nocsak, nocsak! ~* Mondhatni elégedett is, mivel pásztázó szemeivel élénken figyeli a folyamatot. A folyamat végeztével még számon is kérik, amire diszkréten fel is kuncog a félvér, elvégre olyan ironikusnak tűnik az egész.*
- Nagyon ügyes vagy, remélem tudod, de ez még nem jelent semmit. Sokszor úgy tűnik, hogy minden rendben, de aztán kiderül, hogy mégsem. Én is megnézném azokat a pontokat, amiket te, meg még egy párat. Ha ügyes vagy, akkor utána, meg ehetünk valami finom csemegét.* Már azt is kigondolta, hogy mit adna a lánynak csemege gyanánt, ami nyilvánvalóan gyógyhatású készítmény lenne.*
- Mai néni biztos nagyon örülne, ha tudná, hogy tényleg minden a legnagyobb rendben.* Ez eddig hatott, úgyhogy elsüti újfent. Reméli, hogy sikerrel jár majd és elkezdheti vizsgálatot a fejnél. Kíváncsi a mandulákra, nyelvre, fogakra, meg a toroknál lévő nyirokcsomók állapotára.*
1282. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-29 21:19:35
Üzenet elküldve: 2024-09-29 21:19:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Ezzel Mai nincs egyedül. Ő is szeretné érteni mi folyik vele, miért emlékszik csupán a közelmúlt eseményeire. Annak ellenére, annyi mindent tud minden másról. Sőt képes volt megállnia a helyét egy veszélyes környezetben anélkül nagyobb baja esett volna. Bár ebben segítségére volt hű társa is valóban.
Ösztönök, ez talán az egyik ok amiért képes volt túlélni. Amit súgtak neki, azt követte. És azok most azt súgják itt jó. Mert ezt már valahol átélte. Mai mellett a helye. De, hogy képes lesz e, ezt magának is bevallani. Az lesz egy másik kérdés.
Leül Mai mellé, a lépcsőre, ami picit hidegen hat a vékonyka ruhácska alatt. Azonban nem igazán zavarja most. Picit háttal Mainak, ahogy az a haját kezdi el ismét igazgatni. Ez is egy olyan ösztönös dolog, mintha így kellene tennie. Közben hallgatja a másikat, ahogy az próbálja megértetni vele, vajon mit érezhet, illetve megértenie azt ami Ciliában rejlik. Talán kettőjük együttese elég lesz erre, remélhetőleg.*
-Nem tudom ki ők. Vagyis de.. De mégsem.. Valamiért fontosak voltak.. Amit mondtak nekem... Az arcuk, pedig van, de én nem látom olyan homályos... Mint amikor sírsz...
*Az igyekezet le rí szerencsétlenről, ahogy szavaival próbálja elmagyarázni azt a gubancot ami a fejében van. A mellkasára helyezett kézre rászorít gyengéden, most jelen pillanatban ez az egyedüli dolog ami értelmet nyer számára.*
-Nem értem Mai...
*Szólal fel keserűen, kezeivel egyre jobban szorongatva a másikét.*
-Akkor fáj amikor ilyeneket látok, valami újat.
*Mutatja fel az amulettet.*
-Nem tudtam, hogy ki lehet nyitni. Pedig velem volt. És ami benne van, már olvastam... De nem tudom mikor, és miért...
*Hátra fordítja fejét, enyhén vöröses szemmel néz a másik jég kék szemeibe.*
-Mai... Kik ezek? Miért nem emlékszem?
*Hangjában ismételten érződik a félelem, de nem az a fajta mint amikor Alaver kapta el. Ez picivel mélyebbre nyúló rettegés attól az ismeretlen ismerőstől ami a fejében lakozik.*
//Vásárlánya//
*Ezzel Mai nincs egyedül. Ő is szeretné érteni mi folyik vele, miért emlékszik csupán a közelmúlt eseményeire. Annak ellenére, annyi mindent tud minden másról. Sőt képes volt megállnia a helyét egy veszélyes környezetben anélkül nagyobb baja esett volna. Bár ebben segítségére volt hű társa is valóban.
Ösztönök, ez talán az egyik ok amiért képes volt túlélni. Amit súgtak neki, azt követte. És azok most azt súgják itt jó. Mert ezt már valahol átélte. Mai mellett a helye. De, hogy képes lesz e, ezt magának is bevallani. Az lesz egy másik kérdés.
Leül Mai mellé, a lépcsőre, ami picit hidegen hat a vékonyka ruhácska alatt. Azonban nem igazán zavarja most. Picit háttal Mainak, ahogy az a haját kezdi el ismét igazgatni. Ez is egy olyan ösztönös dolog, mintha így kellene tennie. Közben hallgatja a másikat, ahogy az próbálja megértetni vele, vajon mit érezhet, illetve megértenie azt ami Ciliában rejlik. Talán kettőjük együttese elég lesz erre, remélhetőleg.*
-Nem tudom ki ők. Vagyis de.. De mégsem.. Valamiért fontosak voltak.. Amit mondtak nekem... Az arcuk, pedig van, de én nem látom olyan homályos... Mint amikor sírsz...
*Az igyekezet le rí szerencsétlenről, ahogy szavaival próbálja elmagyarázni azt a gubancot ami a fejében van. A mellkasára helyezett kézre rászorít gyengéden, most jelen pillanatban ez az egyedüli dolog ami értelmet nyer számára.*
-Nem értem Mai...
*Szólal fel keserűen, kezeivel egyre jobban szorongatva a másikét.*
-Akkor fáj amikor ilyeneket látok, valami újat.
*Mutatja fel az amulettet.*
-Nem tudtam, hogy ki lehet nyitni. Pedig velem volt. És ami benne van, már olvastam... De nem tudom mikor, és miért...
*Hátra fordítja fejét, enyhén vöröses szemmel néz a másik jég kék szemeibe.*
-Mai... Kik ezek? Miért nem emlékszem?
*Hangjában ismételten érződik a félelem, de nem az a fajta mint amikor Alaver kapta el. Ez picivel mélyebbre nyúló rettegés attól az ismeretlen ismerőstől ami a fejében lakozik.*
1281. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-09-29 20:12:39
Üzenet elküldve: 2024-09-29 20:12:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Vásárlánya//
*Annyira szeretné érteni a kis elfet és ami vele történik, de ez semmi ahhoz, amennyire azt szeretné, hogy a lány értsen mindent maga körül. Belegondolva szörnyű lehet, kifejezni magát pedig vagy nem tanulta meg, vagy az a képessége is elveszett valahol út közben. Mai-nak kell hát összerakosgatni azt a kirakóst. Kitalálni mik azok a vonyítók, uhuk. Ezekkel még talán könnyebb dolga van, de az arctalanra nem jött rá egészen.
Nem válaszol inkább, csak bólint, aztán bezsebelheti saját magától az elismerést is, hogy a tőr nála maradhat. Nem akar visszaélni ezzel a bizalommal. Törékeny tud lenni, ő pedig vékony jégen táncol így is. Szavai vannak, tettei vannak, amik mutatják, hogy ott lesz neki, de tudja jól, hogy milyen nehéz lehet. Ezért nyugodt minden szava, ezért simítja a fejet, majd a szavak közben vezeti a lányt el végül a lépcsőig, amire leül, s int, hogy üljön az előtte lévő fokra Cilia is. Valamiért nem vágyik a szobába fel, az maradjon meg a nyugodt alvás helyének, ne ott zaklassa fel esetleges félresikerült kérdésekkel. *
- Csak, hogy értsem. Az arctalannak tényleg nincsen arca, vagy csak nem tudod mi a nevük, hogy igazából kik ők?
*Finoman túr bele a hajzuhatagba, ha hagyja, most próbálva megvizsgálni azt a heget is tüzetesebben, így hogy nem köti le a gubancolás.*
- Ezek emlékek, ha jól gondolom. Csakhogy neked fájnak. Vannak olyan emlékek, amik fájnak, ha rágondolunk, de csak ott bent.
*Nyúl előre a lány szívéhez, mert oda mutatott akkor is, amikor a melegségről beszél. Így talán érthetőbb, amit akar.*
- Úgy, ahogy azt mondtad, hogy ott meleg. Tud az ott fájni is. Érzed, de mégsem. De nekem úgy tűnik, hogy ilyenkor neked tényleg fáj.
*Kezdi el hátrasimítani a tincseket, hogy abból lassacskán egy fonatot is készíthessen, hogy a végével mit csinál, még talány, de valamivel le kell foglalnia a kezeit, meg a gyereket is.*
- Mint amikor beütöd valamidet. Vagy nem jól gondolom? Azért kérdezek ilyesmiket, mert ha megértem, akkor tudok segíteni benne talán. Ha nem értem, akkor pedig lehet, hogy az egészet rosszul gondolom. És akkor eredménye sem lesz semminek. Érted ezt?
//Vásárlánya//
*Annyira szeretné érteni a kis elfet és ami vele történik, de ez semmi ahhoz, amennyire azt szeretné, hogy a lány értsen mindent maga körül. Belegondolva szörnyű lehet, kifejezni magát pedig vagy nem tanulta meg, vagy az a képessége is elveszett valahol út közben. Mai-nak kell hát összerakosgatni azt a kirakóst. Kitalálni mik azok a vonyítók, uhuk. Ezekkel még talán könnyebb dolga van, de az arctalanra nem jött rá egészen.
Nem válaszol inkább, csak bólint, aztán bezsebelheti saját magától az elismerést is, hogy a tőr nála maradhat. Nem akar visszaélni ezzel a bizalommal. Törékeny tud lenni, ő pedig vékony jégen táncol így is. Szavai vannak, tettei vannak, amik mutatják, hogy ott lesz neki, de tudja jól, hogy milyen nehéz lehet. Ezért nyugodt minden szava, ezért simítja a fejet, majd a szavak közben vezeti a lányt el végül a lépcsőig, amire leül, s int, hogy üljön az előtte lévő fokra Cilia is. Valamiért nem vágyik a szobába fel, az maradjon meg a nyugodt alvás helyének, ne ott zaklassa fel esetleges félresikerült kérdésekkel. *
- Csak, hogy értsem. Az arctalannak tényleg nincsen arca, vagy csak nem tudod mi a nevük, hogy igazából kik ők?
*Finoman túr bele a hajzuhatagba, ha hagyja, most próbálva megvizsgálni azt a heget is tüzetesebben, így hogy nem köti le a gubancolás.*
- Ezek emlékek, ha jól gondolom. Csakhogy neked fájnak. Vannak olyan emlékek, amik fájnak, ha rágondolunk, de csak ott bent.
*Nyúl előre a lány szívéhez, mert oda mutatott akkor is, amikor a melegségről beszél. Így talán érthetőbb, amit akar.*
- Úgy, ahogy azt mondtad, hogy ott meleg. Tud az ott fájni is. Érzed, de mégsem. De nekem úgy tűnik, hogy ilyenkor neked tényleg fáj.
*Kezdi el hátrasimítani a tincseket, hogy abból lassacskán egy fonatot is készíthessen, hogy a végével mit csinál, még talány, de valamivel le kell foglalnia a kezeit, meg a gyereket is.*
- Mint amikor beütöd valamidet. Vagy nem jól gondolom? Azért kérdezek ilyesmiket, mert ha megértem, akkor tudok segíteni benne talán. Ha nem értem, akkor pedig lehet, hogy az egészet rosszul gondolom. És akkor eredménye sem lesz semminek. Érted ezt?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451