Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 68 (1341. - 1360. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451
1360. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-20 17:30:32
Üzenet elküldve: 2024-10-20 17:30:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
- Messze egy nagy tó mellett fent a hegyek között.* add hamar magyarázatott a hely hollétére, de valószínűleg feleslegesen. A nyelvi botlást pedig már fel sem veszi.*
- Kint a szántóföldeken akadnak idős nénik meg bácsik, kik elég jól értenek az ilyesmihez. Gyógyfüvek meg egyszerűbb praktikák ismerői ők.* A népi praktikák nem éppen akadémiai tudásnak számítanak, de akadnak hasznos bölcsességek, sajnos néha elég ostobaságok is, de helyén kell kezelni az ilyesmit, ha tanulni megy oda valaki. Sajnos segíteni nem tud ilyen kevés információval ugyanis sokat nem tud kezdeni, de még akkor se biztos, hogy tudna, ha festményen látná a keresett illetőt. Most viszont indulnak gyógyszert gyártani.*
- Ügyes vagy.* Dicséri meg a lányt, maikor az megmossa sebtében kezecskéit. Ezután visszatérnek az eredeti szobába.*
- Ezt még nem ártana összetakarítani.* Mutat a törtöt üvegcserepekre. Hamar felsepri a kenőcsből a menthető részt pedig egy újabb tégelybe helyezi majd. Ez idő alatt a lány kénytelen lesz csak figyelni.*
- Na kezdjünk neki. Elsőnek is kell egy edény, amibe vizet forralunk. Nagyon fontos, hogy egyedül ezt nem szabad csinálnod. A gyógyszerek lehetnek mérgek is, ha rosszul vannak elkészítve vagy adagolva.* Nagyon komoly arca néz rá miközben ezt mondja. Reakciót vár, hogy megértette Szikra a hallottakat. Rövid matatás után egy teás kannát vesz elő Nimeril. Ezt a lány kezébe adja.*
- Fogd meg ezt légy szíves!* Egy kis zacskót is előkeres, meg egy kerámia poharat.*
- Menjünk vissza a konyhába, hogy megcsináljuk.* Ha nincs ellenvetés, akkor egy kis séta után újra a konyhában találhatják magukat.*
- Tegyél bele egy kis vizet. Mondjuk eddig.* Mutatja az edény oldalához mérve a mennyiségi szintet. A vizet talán tudja is hol találja, de ha nem az se baj, mert Nimeril oda mutat az egyik kannára. Addig ő gyújt egy kis tüzet.*
- Nagyszerű!* Veszi át majd a kannát és teszi oda melegedni a vizet.*
- Megvárjuk, amíg buborékolni kezd a víz. Addig ebből a fűből teszek ebbe a kerámia pohárba.* Egy teáskanállal vagy két kanálnyit bele is tesz a szárított növényből.*
- Ennek tudod mi a neve? Gilisztaűző varádics. Nem véletlenül hívják így, de óvatosan kell adagolni. Deres csak kanállal fog kapni belőle naponta egyszer három napig. Közben pedig figyelni kell majd őt is, hogy nincs-e semmi baja.* Szívesen elcseveg a lánnyal, amíg melegszik a víz, ha már jó lesz leveszi a tűzről az edényt és megmutatja.*
- Most a jó, amikor így buborékol. Egy nagyon picit várunk és ráborítjuk.* Egy picit ha hűlt az ital le is forrázza a növényeket.*
- Most pedig lefedjük és hagyjuk állni.* Rá tesz egy tányért a csészére, hogy a gőz nehogy meglógjon.*
- Ha állt leszűrjük és aztán majd bele öntöm egy kis üvegcsébe. Utána készen is vagyunk.* Ez egy igen egyszerű gyógyszer, amit könnyen meg tud érteni a lány is, főleg, hogy eddig is ismert már elég sok gyógyászati dolgot.*
- Messze egy nagy tó mellett fent a hegyek között.* add hamar magyarázatott a hely hollétére, de valószínűleg feleslegesen. A nyelvi botlást pedig már fel sem veszi.*
- Kint a szántóföldeken akadnak idős nénik meg bácsik, kik elég jól értenek az ilyesmihez. Gyógyfüvek meg egyszerűbb praktikák ismerői ők.* A népi praktikák nem éppen akadémiai tudásnak számítanak, de akadnak hasznos bölcsességek, sajnos néha elég ostobaságok is, de helyén kell kezelni az ilyesmit, ha tanulni megy oda valaki. Sajnos segíteni nem tud ilyen kevés információval ugyanis sokat nem tud kezdeni, de még akkor se biztos, hogy tudna, ha festményen látná a keresett illetőt. Most viszont indulnak gyógyszert gyártani.*
- Ügyes vagy.* Dicséri meg a lányt, maikor az megmossa sebtében kezecskéit. Ezután visszatérnek az eredeti szobába.*
- Ezt még nem ártana összetakarítani.* Mutat a törtöt üvegcserepekre. Hamar felsepri a kenőcsből a menthető részt pedig egy újabb tégelybe helyezi majd. Ez idő alatt a lány kénytelen lesz csak figyelni.*
- Na kezdjünk neki. Elsőnek is kell egy edény, amibe vizet forralunk. Nagyon fontos, hogy egyedül ezt nem szabad csinálnod. A gyógyszerek lehetnek mérgek is, ha rosszul vannak elkészítve vagy adagolva.* Nagyon komoly arca néz rá miközben ezt mondja. Reakciót vár, hogy megértette Szikra a hallottakat. Rövid matatás után egy teás kannát vesz elő Nimeril. Ezt a lány kezébe adja.*
- Fogd meg ezt légy szíves!* Egy kis zacskót is előkeres, meg egy kerámia poharat.*
- Menjünk vissza a konyhába, hogy megcsináljuk.* Ha nincs ellenvetés, akkor egy kis séta után újra a konyhában találhatják magukat.*
- Tegyél bele egy kis vizet. Mondjuk eddig.* Mutatja az edény oldalához mérve a mennyiségi szintet. A vizet talán tudja is hol találja, de ha nem az se baj, mert Nimeril oda mutat az egyik kannára. Addig ő gyújt egy kis tüzet.*
- Nagyszerű!* Veszi át majd a kannát és teszi oda melegedni a vizet.*
- Megvárjuk, amíg buborékolni kezd a víz. Addig ebből a fűből teszek ebbe a kerámia pohárba.* Egy teáskanállal vagy két kanálnyit bele is tesz a szárított növényből.*
- Ennek tudod mi a neve? Gilisztaűző varádics. Nem véletlenül hívják így, de óvatosan kell adagolni. Deres csak kanállal fog kapni belőle naponta egyszer három napig. Közben pedig figyelni kell majd őt is, hogy nincs-e semmi baja.* Szívesen elcseveg a lánnyal, amíg melegszik a víz, ha már jó lesz leveszi a tűzről az edényt és megmutatja.*
- Most a jó, amikor így buborékol. Egy nagyon picit várunk és ráborítjuk.* Egy picit ha hűlt az ital le is forrázza a növényeket.*
- Most pedig lefedjük és hagyjuk állni.* Rá tesz egy tányért a csészére, hogy a gőz nehogy meglógjon.*
- Ha állt leszűrjük és aztán majd bele öntöm egy kis üvegcsébe. Utána készen is vagyunk.* Ez egy igen egyszerű gyógyszer, amit könnyen meg tud érteni a lány is, főleg, hogy eddig is ismert már elég sok gyógyászati dolgot.*
1359. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-20 17:05:54
Üzenet elküldve: 2024-10-20 17:05:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*A felnőtt testben lévő gyermek és a valóban gyermek közötti kis konfliktus már olyasmi, amit szeretne eltüntetni. A civakodás a fiatalok között mindennapos is tud lenni, főleg egy árvaházban, de éles szúrással jelez a halántéka, hogy lassan nem bírja tovább. Sok volt ez a nap és erre már nincs szüksége. *
- Nem ugyanazt jelenti neked drágám, mint neki. *Néz Nori felé, szinte üvöltve könyörög a szeme, hogy ne folytassa, legyen egyszer az életben felnőtt. Nem haragos még mindig, de kezdi elveszíteni az irányítást és ha most nem áll meg ennyiben a dolog, félő, hogy olyat és úgy szól, amit senki nem érdemel meg.* - Valóban látja Szikra, de ennek nincs köze semmilyen istenséghez, tudod?
*Enyhül a hangja, ami igazán nem is volt kemény, hiába érzi annak.
A játék végénél már kissé oldottabb Mai is, de szüksége van az ágyra, meg kell mosakodnia is előtte. És a kis elfnek pedig lehet rá lesz szüksége, így nem is ringatja magát olyan képzetekbe, hogy alhat egy jót, bár amúgy sem tud szinte soha. De legalább hadd pihenjen le.
Kikíséri hát húgát, akinek természetesen megígéri, ha kell százszor, hogy az a nap az övék lesz, s úgy szorítja őt magához, mintha igazából el sem akarná engedni, de muszáj. Nem jó ez a helyzet, nagyon hiányzik már neki a közösen eltöltött idő, de húz a szíve azokhoz, akik iránt szintén felelősséget vállalt. Ha tudna kettészakadni... de nem tud, választani kell néhanapján és olyan súlyos döntéseket meghozni, ami talán nem mindig esik jól. A feketeség megértőnek bizonyul, elengedi hát, s a fürdőszobába veszi az irányt. Ilyen gyorsan tán még sosem mosakodott meg, egy vödör hideg víz csak, ami még reggelről ott maradt, de muszáj megszabadulnia a kosztól, s bár álmos, még egy kis életet lehelnie magába, hogy a lánnyal tudjon szót váltani. A szobájába indul egy hálóruhát magához venni, mert lehet, hogy a kis árvával tölti az első estét és már nem szeretné őt otthagyni, ha azt igényli. Eztán a konyhába igyekszik egy kancsó vízért, s két üres pohárért, hogy legyen nekik az éjjel, ha szükség volna rá. Így is rettentő gyorsan végez és már szedi is a lábat, szinte fut fel a lépcsőn, hogy ne kelljen sokáig egyedül lennie a gyereknek.*
- Itt vagyok! *Mosolyog rá kedvesen, s reméli, hogy nem az ágy alatt talál rá.*
- Hogy vagy szívem? Hosszú volt ez a nap, tudom. Maradjak itt veled még?
*Ül le az ágyra, s fáradt tekintetével figyeli, hogy amaz kíván-e még egyáltalán beszélgetni.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*A felnőtt testben lévő gyermek és a valóban gyermek közötti kis konfliktus már olyasmi, amit szeretne eltüntetni. A civakodás a fiatalok között mindennapos is tud lenni, főleg egy árvaházban, de éles szúrással jelez a halántéka, hogy lassan nem bírja tovább. Sok volt ez a nap és erre már nincs szüksége. *
- Nem ugyanazt jelenti neked drágám, mint neki. *Néz Nori felé, szinte üvöltve könyörög a szeme, hogy ne folytassa, legyen egyszer az életben felnőtt. Nem haragos még mindig, de kezdi elveszíteni az irányítást és ha most nem áll meg ennyiben a dolog, félő, hogy olyat és úgy szól, amit senki nem érdemel meg.* - Valóban látja Szikra, de ennek nincs köze semmilyen istenséghez, tudod?
*Enyhül a hangja, ami igazán nem is volt kemény, hiába érzi annak.
A játék végénél már kissé oldottabb Mai is, de szüksége van az ágyra, meg kell mosakodnia is előtte. És a kis elfnek pedig lehet rá lesz szüksége, így nem is ringatja magát olyan képzetekbe, hogy alhat egy jót, bár amúgy sem tud szinte soha. De legalább hadd pihenjen le.
Kikíséri hát húgát, akinek természetesen megígéri, ha kell százszor, hogy az a nap az övék lesz, s úgy szorítja őt magához, mintha igazából el sem akarná engedni, de muszáj. Nem jó ez a helyzet, nagyon hiányzik már neki a közösen eltöltött idő, de húz a szíve azokhoz, akik iránt szintén felelősséget vállalt. Ha tudna kettészakadni... de nem tud, választani kell néhanapján és olyan súlyos döntéseket meghozni, ami talán nem mindig esik jól. A feketeség megértőnek bizonyul, elengedi hát, s a fürdőszobába veszi az irányt. Ilyen gyorsan tán még sosem mosakodott meg, egy vödör hideg víz csak, ami még reggelről ott maradt, de muszáj megszabadulnia a kosztól, s bár álmos, még egy kis életet lehelnie magába, hogy a lánnyal tudjon szót váltani. A szobájába indul egy hálóruhát magához venni, mert lehet, hogy a kis árvával tölti az első estét és már nem szeretné őt otthagyni, ha azt igényli. Eztán a konyhába igyekszik egy kancsó vízért, s két üres pohárért, hogy legyen nekik az éjjel, ha szükség volna rá. Így is rettentő gyorsan végez és már szedi is a lábat, szinte fut fel a lépcsőn, hogy ne kelljen sokáig egyedül lennie a gyereknek.*
- Itt vagyok! *Mosolyog rá kedvesen, s reméli, hogy nem az ágy alatt talál rá.*
- Hogy vagy szívem? Hosszú volt ez a nap, tudom. Maradjak itt veled még?
*Ül le az ágyra, s fáradt tekintetével figyeli, hogy amaz kíván-e még egyáltalán beszélgetni.*
1358. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:23:14
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:23:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Beszél amikor beszélnie kell, mond valamit, már nem is igen foglalkozik azzal, hogy mit; a belső énje mintha vastag függöny mögött ülne, ami mögé csak tompán és homályosan szűrődik be a külvilág, miképp ha lázas lenne. Csak az ujjaiban tompán lüktető, önnönmaga keltette fájdalom az, ami még a konyhába horgonyozza. Legszívesebben felállna és kimenne az ajtón, de még tart a medvetánc ebben a személyreszabott pokolban, mely csupán azért jött létre, mert ő maga ostoba volt, nem gondolkozott, és úgy csinált mint egy ostoba gyerek, aki csakazértis látni akarna, hogy mi történik, ha sárral dobálja meg a frissen meszelt falat.
Mai hangja rezzenti fel ebből a sötét, nyálkás önutálatból, a szavak, amik végre-valahára feloldozzák őt -őket- ez alól az érthetetlen játék alól. Némán bólint rá az utasításra. Feláll, bal lába zsibbadtan sajdul. Nem kell hogy levegye és odaadja a torz virágcsokrot amit a két tőrből és a korbácsból alkotott, Nori tudja hogy hol van. Ránéz a kisboszorkányra, és csak úgy egy szó nélkül, aprót biccent neki elköszönésképp. Ha még látni fogja őt valahol, biztos nem fordítja majd el az arcát. Hogy leülne-e mellé magától még egyszer, abban nem biztos.
Követi Szikrát, nem tudja hogy merre van a kislány szobája, de nem hagyja egyedül, mert erre utasították. Az nem lepi meg, hogy az ütött-kopott kutya a szobában várja a gyereket. Az már kicsit jobban, hogy a kutya feléje se pök. Belép maga is a szobába, kancsal-fél tekintete körbevillan. Nem lát olyat, ami Szikra kárára lenne. Azzal, hogy a kislány az ágy alá vackolja be magát, nem törődik. Nem az ő dolga. Valahol szinte meg is érti. Az ablakhoz lép, kinéz rajta, nem tudja hogy csak a szeme csal, vagy odakint tényleg látja Mai-t és Norit.*
- Fe'tűnt. *-válaszolja vissza Szikrának, még mindig kifelé bámulva.-* De ne haraguggyá' rá azér'. Rám is rám hozta a frászt, de tulajdonképp jó jány az. Az is csak azt akarja, ho' szeressék őt. De hát mind azt akarjuk, nem?
*Felnéz a tiszta égre. Megnevezne pár csillagképet, de a keményen ragyogó csillagokat lándzsahegyeknek érzi, amelyek egyenest a szemének szegeződnek. Nem jó érzés. El is fordul onnan.*
- Aluggyá' jól, húgocska. *-mondja halkan, és kisétál a szobából. A mögötte becsukódó ajtó halkan kattan.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Beszél amikor beszélnie kell, mond valamit, már nem is igen foglalkozik azzal, hogy mit; a belső énje mintha vastag függöny mögött ülne, ami mögé csak tompán és homályosan szűrődik be a külvilág, miképp ha lázas lenne. Csak az ujjaiban tompán lüktető, önnönmaga keltette fájdalom az, ami még a konyhába horgonyozza. Legszívesebben felállna és kimenne az ajtón, de még tart a medvetánc ebben a személyreszabott pokolban, mely csupán azért jött létre, mert ő maga ostoba volt, nem gondolkozott, és úgy csinált mint egy ostoba gyerek, aki csakazértis látni akarna, hogy mi történik, ha sárral dobálja meg a frissen meszelt falat.
Mai hangja rezzenti fel ebből a sötét, nyálkás önutálatból, a szavak, amik végre-valahára feloldozzák őt -őket- ez alól az érthetetlen játék alól. Némán bólint rá az utasításra. Feláll, bal lába zsibbadtan sajdul. Nem kell hogy levegye és odaadja a torz virágcsokrot amit a két tőrből és a korbácsból alkotott, Nori tudja hogy hol van. Ránéz a kisboszorkányra, és csak úgy egy szó nélkül, aprót biccent neki elköszönésképp. Ha még látni fogja őt valahol, biztos nem fordítja majd el az arcát. Hogy leülne-e mellé magától még egyszer, abban nem biztos.
Követi Szikrát, nem tudja hogy merre van a kislány szobája, de nem hagyja egyedül, mert erre utasították. Az nem lepi meg, hogy az ütött-kopott kutya a szobában várja a gyereket. Az már kicsit jobban, hogy a kutya feléje se pök. Belép maga is a szobába, kancsal-fél tekintete körbevillan. Nem lát olyat, ami Szikra kárára lenne. Azzal, hogy a kislány az ágy alá vackolja be magát, nem törődik. Nem az ő dolga. Valahol szinte meg is érti. Az ablakhoz lép, kinéz rajta, nem tudja hogy csak a szeme csal, vagy odakint tényleg látja Mai-t és Norit.*
- Fe'tűnt. *-válaszolja vissza Szikrának, még mindig kifelé bámulva.-* De ne haraguggyá' rá azér'. Rám is rám hozta a frászt, de tulajdonképp jó jány az. Az is csak azt akarja, ho' szeressék őt. De hát mind azt akarjuk, nem?
*Felnéz a tiszta égre. Megnevezne pár csillagképet, de a keményen ragyogó csillagokat lándzsahegyeknek érzi, amelyek egyenest a szemének szegeződnek. Nem jó érzés. El is fordul onnan.*
- Aluggyá' jól, húgocska. *-mondja halkan, és kisétál a szobából. A mögötte becsukódó ajtó halkan kattan.*
1357. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-20 13:54:14
Üzenet elküldve: 2024-10-20 13:54:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*A barna íriszek, találkoznak az ő zöldjeivel, és nem rest azokat morcosan belemereszteni. Más esetben nem lenne akkora bátorsága, de tudván, hogy itt van vele Mai, és Alaver is, vakmerően szembeszáll a csalóval. Hiszen Mai maga ígérte, amíg itt van a házban nem érheti őt semmi baj. Persze abba ő maga sem gondolt bele, hogy attól függetlenül nem kell olajat önteni a tűzre, mert az nem segít a helyzeten. Felszólalására, mi szerint Nori csalt, nem érkezik sem Alavertól sőt Maitől sem válasz, ők csak ráhagyták ezt a feketére, amit ő magam zokon véve egy durcás arckifejezéssel ad hangot véleményének. Ezt az arckifejezést pedig végkép nem segíti Nori felszólalása a játék közben miszerint az arctalan kifejezés veszélyes. Nagyra nyitott szemekkel, meglepetten pislant fel a feketeségre. Lerakja az asztalra a csészét, és gyorsan pattan fel a székről, azon két lábon állva, így már jócskán szemmagasságban van végre a többiekkel.*
- Nem veszélyes! Láttam őket itt! *Mutat kicsiny kobakjára* -Mondd meg neki Mai!
*Amilyen apró, jócskán fért bele akarat és nem rest magának hangot adni. Azonban a játék ideje lejárt. Mai szavára miszerint ideje aludni menni, kicsit elszontyolodik, hiszen ő még nem álmos ő annyira. Bár fáradtabb mint amilyen szokott lenni általában. Mondjuk a tele pocak, és a meleg tea lehetséges megtette a hatását. Illetve, azt is el kell ismernie, hogy a mai nap valóban zsúfolt volt számára, rengeteg minden történt egy röpke délután alatt, és az este is eléggé esemény teli volt. Nem kizárt csak egy kényelmes kis zug kell neki Deres mellett és elnyomja őt is az álommanó, de amíg ilyen társasággal van, már csak dacból is küzdeni fog az alvás ellen.
Norit figyeli, ahogy amaz feláll zokszó nélkül követi Mai utasítását, miszerint távoznia kell. Enyhén szúrós tekintettel figyeli őt csupán, megjegyezte magának, az a személy aki csal játékokban és nem érdeklik a szabályok ezt alaposan a fejébe véste. Le is pattan ő maga a székről, talpacskái tompán puffannak a konyha padlózatán, és miután a feketeség távozott, ő maga is így tesz. Ő azonban nem fejezi be a teát, bármennyire is ízlik neki. Nem szeretne az éjszaka közepén egy ismeretlen helyen olyan zugot keresni ahol elvégezheti dolgát.
Alaver előtt sétálva még egy utolsó pillantást vet az ajtó irányába, ahol Mai és Nori valószínűleg búcsúzkodni fog, és sietős léptekkel halad fel a lépcsőn egészen a szobájáig.
Amint benyit a szobába, az ajtón a hatalmas szőrös fej üdvözli nyalogatva arcát. Szegény Deres már halálra aggódta magát. Kutyáját lecsitítva lép beljebb a szobájába, ahol a már előkészített ágy alá helyezkedik el. Jól láthatóan már az ágyneműt arra használta, hogy ott alakítson ki magának egy "odú" szerűséget, csak úgy mint a polgárnegyedi pincéjében.
Miután elhelyezkedett, és Deres is befészkelte magát az ágy alá, már amennyire képes volt a nagy jószág, Cilia felnéz Alaverra.*
- Nem tetszik nekem Nori.
*Szólal meg morcosan, rövid véleményét megfogalmazva a feketeségről.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.20 13:54:35
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*A barna íriszek, találkoznak az ő zöldjeivel, és nem rest azokat morcosan belemereszteni. Más esetben nem lenne akkora bátorsága, de tudván, hogy itt van vele Mai, és Alaver is, vakmerően szembeszáll a csalóval. Hiszen Mai maga ígérte, amíg itt van a házban nem érheti őt semmi baj. Persze abba ő maga sem gondolt bele, hogy attól függetlenül nem kell olajat önteni a tűzre, mert az nem segít a helyzeten. Felszólalására, mi szerint Nori csalt, nem érkezik sem Alavertól sőt Maitől sem válasz, ők csak ráhagyták ezt a feketére, amit ő magam zokon véve egy durcás arckifejezéssel ad hangot véleményének. Ezt az arckifejezést pedig végkép nem segíti Nori felszólalása a játék közben miszerint az arctalan kifejezés veszélyes. Nagyra nyitott szemekkel, meglepetten pislant fel a feketeségre. Lerakja az asztalra a csészét, és gyorsan pattan fel a székről, azon két lábon állva, így már jócskán szemmagasságban van végre a többiekkel.*
- Nem veszélyes! Láttam őket itt! *Mutat kicsiny kobakjára* -Mondd meg neki Mai!
*Amilyen apró, jócskán fért bele akarat és nem rest magának hangot adni. Azonban a játék ideje lejárt. Mai szavára miszerint ideje aludni menni, kicsit elszontyolodik, hiszen ő még nem álmos ő annyira. Bár fáradtabb mint amilyen szokott lenni általában. Mondjuk a tele pocak, és a meleg tea lehetséges megtette a hatását. Illetve, azt is el kell ismernie, hogy a mai nap valóban zsúfolt volt számára, rengeteg minden történt egy röpke délután alatt, és az este is eléggé esemény teli volt. Nem kizárt csak egy kényelmes kis zug kell neki Deres mellett és elnyomja őt is az álommanó, de amíg ilyen társasággal van, már csak dacból is küzdeni fog az alvás ellen.
Norit figyeli, ahogy amaz feláll zokszó nélkül követi Mai utasítását, miszerint távoznia kell. Enyhén szúrós tekintettel figyeli őt csupán, megjegyezte magának, az a személy aki csal játékokban és nem érdeklik a szabályok ezt alaposan a fejébe véste. Le is pattan ő maga a székről, talpacskái tompán puffannak a konyha padlózatán, és miután a feketeség távozott, ő maga is így tesz. Ő azonban nem fejezi be a teát, bármennyire is ízlik neki. Nem szeretne az éjszaka közepén egy ismeretlen helyen olyan zugot keresni ahol elvégezheti dolgát.
Alaver előtt sétálva még egy utolsó pillantást vet az ajtó irányába, ahol Mai és Nori valószínűleg búcsúzkodni fog, és sietős léptekkel halad fel a lépcsőn egészen a szobájáig.
Amint benyit a szobába, az ajtón a hatalmas szőrös fej üdvözli nyalogatva arcát. Szegény Deres már halálra aggódta magát. Kutyáját lecsitítva lép beljebb a szobájába, ahol a már előkészített ágy alá helyezkedik el. Jól láthatóan már az ágyneműt arra használta, hogy ott alakítson ki magának egy "odú" szerűséget, csak úgy mint a polgárnegyedi pincéjében.
Miután elhelyezkedett, és Deres is befészkelte magát az ágy alá, már amennyire képes volt a nagy jószág, Cilia felnéz Alaverra.*
- Nem tetszik nekem Nori.
*Szólal meg morcosan, rövid véleményét megfogalmazva a feketeségről.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.20 13:54:35
1356. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:07:32
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:07:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
- Annyi. *Szegezi rá barna íriszeit a kislányra, mikor az felháborodottan közli vele, hogy több mondatot mondott, mint azt a szabályok engednék. Nem mond többet, mint az az egyetlen szó, de a nézésében benne van minden más is, amit mondani akar. Őt nem érdeklik a szabályok. Akkor nem, mikor lelki szemei előtt egy kopott bőrfotelben ott ül annak az entitásnak a kivetülése, aki a biztonságának és rettegésének együttes forrása.*
- Tiltsd meg neki az Arctalan szót! Veszélyes. *Illetlen módon szól bele a játékba, miután a kis szőke elmondta a saját köréhez tartozó mondatot. Nori sokszor nem érzi a veszélyt, de most igen, és azt főleg, hogy egy ilyen kicsiny léleknek az a sötét, melyben ő jár, még túl sötét. Hadd nőjön még egy kicsit, mielőtt ráébred az igazságra. Szavait egyébként akár Alaver-nek, akár Mai-nak is címezthette, mert kettejük között a semmibe meredve szólt, de talán mindegy is, hogy melyikük veszi magára a felszólítást.
Ahogy telnek a körök a játék során, Nori valóban egyre sötétebb gondolatokat fogalmaz meg egyre kevesebb értelemmel, ami Mai számára egyértelműen jelzi, hogy kezdik túlfeszíteni a húrt, ami, ha elszakad, már nem biztos, hogy ilyen kezesbárány lesz a lány, de egyelőre még tartja magát. Talán pont a kedves kis környezet és a társaság az, ami visszatartja attól, hogy megtörjön a nyugodtsága. A tea finom, a körülötte lévők kedvesek vele. Még azt a következtetést is sikerül levonnia, hogy ez a ház talán mégsem olyan rossz, mint azt gondolta, így a jövőben kevésbé fogja zavarni, hogy Mai itt dolgozik.
Végül elhangzik az a bizonyos mondat, amire nem várt, de tudta, hogy be fog következni. Távoznia kell. Nem ellenkezik, nem hisztizik, csak feláll az asztaltól.*
- Ezek az enyémek. *Lépked a szekrényhez, hogy a tetejéről lehalássza a fegyvereit, melyekre a kislány korábban felhívta a figyelmét, hogy ott vannak. Szerinte azért is dicséretet érdemel, hogy a játék alatt végig ott hagyta őket, de most már épp ideje, hogy újra nála legyenek.
A tőröket és az ostort visszacsatoglatja az övére, majd ha Alaver és… Szikra távoznak, ő Mai oldalán a főbejárat felé lépked, hogy odakint még elköszönjenek egymástól, persze még háromszor megígértetve vele, hogy két nap múlva eljön hozzá a Kalmárba.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
- Annyi. *Szegezi rá barna íriszeit a kislányra, mikor az felháborodottan közli vele, hogy több mondatot mondott, mint azt a szabályok engednék. Nem mond többet, mint az az egyetlen szó, de a nézésében benne van minden más is, amit mondani akar. Őt nem érdeklik a szabályok. Akkor nem, mikor lelki szemei előtt egy kopott bőrfotelben ott ül annak az entitásnak a kivetülése, aki a biztonságának és rettegésének együttes forrása.*
- Tiltsd meg neki az Arctalan szót! Veszélyes. *Illetlen módon szól bele a játékba, miután a kis szőke elmondta a saját köréhez tartozó mondatot. Nori sokszor nem érzi a veszélyt, de most igen, és azt főleg, hogy egy ilyen kicsiny léleknek az a sötét, melyben ő jár, még túl sötét. Hadd nőjön még egy kicsit, mielőtt ráébred az igazságra. Szavait egyébként akár Alaver-nek, akár Mai-nak is címezthette, mert kettejük között a semmibe meredve szólt, de talán mindegy is, hogy melyikük veszi magára a felszólítást.
Ahogy telnek a körök a játék során, Nori valóban egyre sötétebb gondolatokat fogalmaz meg egyre kevesebb értelemmel, ami Mai számára egyértelműen jelzi, hogy kezdik túlfeszíteni a húrt, ami, ha elszakad, már nem biztos, hogy ilyen kezesbárány lesz a lány, de egyelőre még tartja magát. Talán pont a kedves kis környezet és a társaság az, ami visszatartja attól, hogy megtörjön a nyugodtsága. A tea finom, a körülötte lévők kedvesek vele. Még azt a következtetést is sikerül levonnia, hogy ez a ház talán mégsem olyan rossz, mint azt gondolta, így a jövőben kevésbé fogja zavarni, hogy Mai itt dolgozik.
Végül elhangzik az a bizonyos mondat, amire nem várt, de tudta, hogy be fog következni. Távoznia kell. Nem ellenkezik, nem hisztizik, csak feláll az asztaltól.*
- Ezek az enyémek. *Lépked a szekrényhez, hogy a tetejéről lehalássza a fegyvereit, melyekre a kislány korábban felhívta a figyelmét, hogy ott vannak. Szerinte azért is dicséretet érdemel, hogy a játék alatt végig ott hagyta őket, de most már épp ideje, hogy újra nála legyenek.
A tőröket és az ostort visszacsatoglatja az övére, majd ha Alaver és… Szikra távoznak, ő Mai oldalán a főbejárat felé lépked, hogy odakint még elköszönjenek egymástól, persze még háromszor megígértetve vele, hogy két nap múlva eljön hozzá a Kalmárba.*
1355. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-20 08:45:07
Üzenet elküldve: 2024-10-20 08:45:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kisasszony hóbortok//
*Egészen kellemes hangulatban telik az idő, míg a lányok igazi kisasszonyok módjára megmutatják egymásnak, hogy mennyi mindent sikerült vásárolniuk maguknak a piacon. Végig mosolyognak, nevetgélnek, ám Alenia gondolatai olykor kissé másfelé kalandoznak. Túl sokszor hangzik el Nairada neve Luninari szájából. Annak a nőnek a neve, aki, ha nincs az elrablás okozta tragédia, bátyja felesége lett volna. Mindez önkéntelenül is arra engedi következtetni, hogy ha valaki tud valamit Aleimord-ról, az Nairada lehet. Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy hiába emlegeti őt Luninari ennyiszer, nem úgy tűnik, mint aki itt van a városban. Akkor már találkoztak volna. Egyelőre azonban még nem tereli a beszélgetés témáját abba az irányba, hogy érdeklődjön a nő felől.*
- Köszönöm szépen! Csak azért szeretném, hogy velem gyere, mert bevallom, a temetőben félnék egyedül. A holtak birodalma nem nekem való. *Főleg az után nem, hogy ő átverte, szemközt köpte és legyőzte a halált. Ha a papok azt mondanák, hogy Sa'Tereth dühös rá emiatt, még el is hinné.*
- Jó lesz, hidd el. *Biztatja a lányt a közös kiöltözéssel kapcsolatban. Azzal nincs semmi probléma, ha valaki zavarban van, de tény, hogy ha Luninari komolyan gondolja azt, amit korábban mondott neki, hogy szeretne valóban részt venni abban a politikai életben is, melybe Alenia kénytelen volt belecsöppenni az elmúlt hatokban, akkor a fél-elf lánynak is hozzá kell szoknia előbb-utóbb az elegáns ruhákhoz, a sminkhez és hasonlókhoz, mert mindez elvárt ahhoz, hogy megjelenhessen felsőbb körök társaságában.
Mielőtt azonban nekilátnának a csinoskodásnak, természetesen ő is szívesen nézi végig, hogy Luninari miket talált magának a piacon. Úgy látszik, vele kevésbé szaladt el a ló, de a lány selyemharisnyájának még ő maga is örül.*
- Nagyon fogod szeretni, finom érzés akkor is, ha rajtad van. Akár fel is veheted most. Úgyis szoknyában leszel, ha kiöltözünk. *A másik portéka, melyet látva felcsillannak a nemeskisasszony szemei, természetesen az ezüstgyűrű. Gyönyörű darab, főleg a drágakővel a közepén. Vajon zafír lenne?*
- Ó, Luninari! Gyönyörű, nagyon szép, tényleg. Mondtam én, hogy jól fog állni neked. *Mosolyog szélesen, majd megerősíti, hogy valóban minden nagyon tetszik neki, amit vásárolt magának a barátnője.
Ez után a csend egy kicsit eluralkodik a szobán, Alenia úgy érzi, itt az ideje, hogy feltegye a kérdést, amit korábban azért nem akart, hogy ne tegye tönkre a hangulatot.*
- Mesélj nekem Nairadá-ról! Ő hol van most? Miért nincs velünk? És Relael? *Jut eszébe a másik nő neve is. Ő és Nairada a lázadás előtt kifejezetten jóban voltak, ahogy emlékszik, de egyikükről sem hallott semmit mostanában. Hátha Luninari tudja, hogy mi történt velük.*
- Azért kérdezem, mert sokat emlegeted Nairadá-t. Lehet, hogy ő tudna valamit mondani a bátyámról. *Közben a két elegáns ruháját nézegeti. Azt próbálja eldönteni, hogy melyiket vegye most fel, de ha már ennyire a feketéről szólt a nap, akkor személy szerint a fekete-barna darabra szavazna, ám nem mondja ezt ki, hanem ismét kíváncsian fordul Luninari felé.*
- Szerinted melyiket vegyem fel? *kérdezi.*
*Egészen kellemes hangulatban telik az idő, míg a lányok igazi kisasszonyok módjára megmutatják egymásnak, hogy mennyi mindent sikerült vásárolniuk maguknak a piacon. Végig mosolyognak, nevetgélnek, ám Alenia gondolatai olykor kissé másfelé kalandoznak. Túl sokszor hangzik el Nairada neve Luninari szájából. Annak a nőnek a neve, aki, ha nincs az elrablás okozta tragédia, bátyja felesége lett volna. Mindez önkéntelenül is arra engedi következtetni, hogy ha valaki tud valamit Aleimord-ról, az Nairada lehet. Az egyetlen bökkenő csupán az, hogy hiába emlegeti őt Luninari ennyiszer, nem úgy tűnik, mint aki itt van a városban. Akkor már találkoztak volna. Egyelőre azonban még nem tereli a beszélgetés témáját abba az irányba, hogy érdeklődjön a nő felől.*
- Köszönöm szépen! Csak azért szeretném, hogy velem gyere, mert bevallom, a temetőben félnék egyedül. A holtak birodalma nem nekem való. *Főleg az után nem, hogy ő átverte, szemközt köpte és legyőzte a halált. Ha a papok azt mondanák, hogy Sa'Tereth dühös rá emiatt, még el is hinné.*
- Jó lesz, hidd el. *Biztatja a lányt a közös kiöltözéssel kapcsolatban. Azzal nincs semmi probléma, ha valaki zavarban van, de tény, hogy ha Luninari komolyan gondolja azt, amit korábban mondott neki, hogy szeretne valóban részt venni abban a politikai életben is, melybe Alenia kénytelen volt belecsöppenni az elmúlt hatokban, akkor a fél-elf lánynak is hozzá kell szoknia előbb-utóbb az elegáns ruhákhoz, a sminkhez és hasonlókhoz, mert mindez elvárt ahhoz, hogy megjelenhessen felsőbb körök társaságában.
Mielőtt azonban nekilátnának a csinoskodásnak, természetesen ő is szívesen nézi végig, hogy Luninari miket talált magának a piacon. Úgy látszik, vele kevésbé szaladt el a ló, de a lány selyemharisnyájának még ő maga is örül.*
- Nagyon fogod szeretni, finom érzés akkor is, ha rajtad van. Akár fel is veheted most. Úgyis szoknyában leszel, ha kiöltözünk. *A másik portéka, melyet látva felcsillannak a nemeskisasszony szemei, természetesen az ezüstgyűrű. Gyönyörű darab, főleg a drágakővel a közepén. Vajon zafír lenne?*
- Ó, Luninari! Gyönyörű, nagyon szép, tényleg. Mondtam én, hogy jól fog állni neked. *Mosolyog szélesen, majd megerősíti, hogy valóban minden nagyon tetszik neki, amit vásárolt magának a barátnője.
Ez után a csend egy kicsit eluralkodik a szobán, Alenia úgy érzi, itt az ideje, hogy feltegye a kérdést, amit korábban azért nem akart, hogy ne tegye tönkre a hangulatot.*
- Mesélj nekem Nairadá-ról! Ő hol van most? Miért nincs velünk? És Relael? *Jut eszébe a másik nő neve is. Ő és Nairada a lázadás előtt kifejezetten jóban voltak, ahogy emlékszik, de egyikükről sem hallott semmit mostanában. Hátha Luninari tudja, hogy mi történt velük.*
- Azért kérdezem, mert sokat emlegeted Nairadá-t. Lehet, hogy ő tudna valamit mondani a bátyámról. *Közben a két elegáns ruháját nézegeti. Azt próbálja eldönteni, hogy melyiket vegye most fel, de ha már ennyire a feketéről szólt a nap, akkor személy szerint a fekete-barna darabra szavazna, ám nem mondja ezt ki, hanem ismét kíváncsian fordul Luninari felé.*
- Szerinted melyiket vegyem fel? *kérdezi.*
1354. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-19 15:24:48
Üzenet elküldve: 2024-10-19 15:24:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Még érzi a vállán Alaver finoman szorító kezét, érzi rajta, hogy nincs kedve itt lenni, magán pedig végképp érzi ugyanezt. Sok volt ez a nap és fáradt. Csak Mai nem teheti meg, hogy elvonul akkor, amikor a kedve tartja.
A játék kell. Kell, hogy ne rossz érzésekkel búcsúzhassanak, hogy ne úgy kelljen lefeküdni, egy ilyen eredményes nap után, mintha mégis semmis lenne mindenki érdeme, vagy éppen túl erős mindenki hibája.
Szikra új otthonra lelt, pedig reggel még nem gondolhatta volna, hogy igazán tele pocakkal és nagyobb szeretettel átitatva fekhet le aludni, mint ahogy deressel bújhatott volna össze abban az odúban. Alaver szintén otthonra lelt, bár hibákat is követett el, egy sem megbocsáthatatlan, s bizonyára tanul mindenből, aztán majd megtanulnak együtt élni és dolgozni. Nori-val végre megölelhették egymást, akivel bár talán kissé elszaladt a játékban a ló, s kopogtat a legerősebb szilánkja, mégis többnyire nyugodt végig, s kis szeletet ő is kaphat belőle, hogy milyen egy asztal körül teázva beszélgetni, játszani... hogy megéri ez az állapot.
Újabb mesék, újabb mondatok, néha több is, mint kellene, de mindez nem számít akkor, hogyha egy kicsit szebb a lezárása a napnak, mint egy fertályórával ezelőtt gondolhatta azt bárki, amikor belekezdtek.
Sokat lehet megtudni egy-egy ilyen kis játékból, de nem most van itt az ideje, hogy összerakja a képet. Majd, ha kialudta magát, s a jegyzetei elé kerül, akkor összeilleszt darabokat. De most le kell feküdnie. Nem Norival, de talán nem is egyedül, mert Szikra biztonságérzete még megkövetelheti őt mellé. Viszont végül lezárja a játékot.*
- Mindenki kellően elfáradt remélem, itt az idő aludni.
*A tea sem fogyott el egészen, de végül felhörpinti. Nem volt benne annyi, hogy érezhesse a hatását, de talán arra éppen elég volt, hogy adjon egy egészen kis támogatást. *
- Kikísérem Nori-t, Alaver, te vidd fel Szikrát a hálóba, majd ő mutatja az utat, hogy melyik szobát kapta. Aztán pihenj te is... biztosan rád fér. Megyek fel utána én is. *Néz a kis elfre bátorítóan, hogy ne ijedhessen meg, nem hagyja egyedül, csak amíg elbúcsúzik a húgától, aki minden reménye szerint nem válik hisztissé, hogy el kell most mennie. Az tényleg nem hiányozna.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Még érzi a vállán Alaver finoman szorító kezét, érzi rajta, hogy nincs kedve itt lenni, magán pedig végképp érzi ugyanezt. Sok volt ez a nap és fáradt. Csak Mai nem teheti meg, hogy elvonul akkor, amikor a kedve tartja.
A játék kell. Kell, hogy ne rossz érzésekkel búcsúzhassanak, hogy ne úgy kelljen lefeküdni, egy ilyen eredményes nap után, mintha mégis semmis lenne mindenki érdeme, vagy éppen túl erős mindenki hibája.
Szikra új otthonra lelt, pedig reggel még nem gondolhatta volna, hogy igazán tele pocakkal és nagyobb szeretettel átitatva fekhet le aludni, mint ahogy deressel bújhatott volna össze abban az odúban. Alaver szintén otthonra lelt, bár hibákat is követett el, egy sem megbocsáthatatlan, s bizonyára tanul mindenből, aztán majd megtanulnak együtt élni és dolgozni. Nori-val végre megölelhették egymást, akivel bár talán kissé elszaladt a játékban a ló, s kopogtat a legerősebb szilánkja, mégis többnyire nyugodt végig, s kis szeletet ő is kaphat belőle, hogy milyen egy asztal körül teázva beszélgetni, játszani... hogy megéri ez az állapot.
Újabb mesék, újabb mondatok, néha több is, mint kellene, de mindez nem számít akkor, hogyha egy kicsit szebb a lezárása a napnak, mint egy fertályórával ezelőtt gondolhatta azt bárki, amikor belekezdtek.
Sokat lehet megtudni egy-egy ilyen kis játékból, de nem most van itt az ideje, hogy összerakja a képet. Majd, ha kialudta magát, s a jegyzetei elé kerül, akkor összeilleszt darabokat. De most le kell feküdnie. Nem Norival, de talán nem is egyedül, mert Szikra biztonságérzete még megkövetelheti őt mellé. Viszont végül lezárja a játékot.*
- Mindenki kellően elfáradt remélem, itt az idő aludni.
*A tea sem fogyott el egészen, de végül felhörpinti. Nem volt benne annyi, hogy érezhesse a hatását, de talán arra éppen elég volt, hogy adjon egy egészen kis támogatást. *
- Kikísérem Nori-t, Alaver, te vidd fel Szikrát a hálóba, majd ő mutatja az utat, hogy melyik szobát kapta. Aztán pihenj te is... biztosan rád fér. Megyek fel utána én is. *Néz a kis elfre bátorítóan, hogy ne ijedhessen meg, nem hagyja egyedül, csak amíg elbúcsúzik a húgától, aki minden reménye szerint nem válik hisztissé, hogy el kell most mennie. Az tényleg nem hiányozna.*
1353. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-19 14:50:52
Üzenet elküldve: 2024-10-19 14:50:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Csak ül, ebben a látszólag hanyagul kényelmes pózban. Tekintete hol Nori, hol Szikra arcára kúszik, hol a mellette ülő Mai kezére. De nem mozdul meg, hogy a nő arcélére pillanthasson. Ujjai összenfonva az ölében, az asztal takarásában. Senki sem látja, hogy mennyire összeszorulnak azok az ujjak egymáson, mintha azt próbálgatná, hogy melyik fog végül tavaszi faágként elroppanni a feszítéstől. Nincs kedve itt lenni. Nincs kedve megint játszani. Nem is érti már nagyon ezt a játékot. Fáradt: hosszú volt a délelőtt, hosszú volt a délután, és kezd hosszú lenni az este is. Egyedül szeretne lenni, az istálló szénától zizegő csendjében, a padlásgerenda szélén ülve, hátát a tetőgerendáknak vetve. Ott talán el tudna gondolkozni ezen a mai napon, ami annyira zsúfolásig volt mindenféle élménnyel, hogy szinte pirkadatig lenne min tűnődnie. De itt kell ülnie. Megint gyereknek érzi magát, mint mikor fél-részeg apja parancsára kellett a konyhában ülnie, és a férfi nehezen forgó nyelvű mondatait hallgatnia. Még a szederpálinka lappangó illata is ugyanolyan.
De nem mozdul.
Beleharap nyelvébe, lassan pislant egyet, megint Nori arcára néz, megint Szikra arcára néz, megint Mai bögrét tartó kezére néz. Úgy érzi, hogy ha megint rákerül majd a sor, akkor azt fogja mondani hogy ez egy buta játék, és neki nincs hozzá kedve.*
- A lábak messze tu'nnak vinni. *-mondja aztán végül röviden. Szeretné, ha az ő lábai is messzire vinnék őt innen most. Rendben van, megértette a leckét, elfogadta a büntetést a hibáiért. ~Édesapám, kimehetek mos'má?~, gondolja.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Csak ül, ebben a látszólag hanyagul kényelmes pózban. Tekintete hol Nori, hol Szikra arcára kúszik, hol a mellette ülő Mai kezére. De nem mozdul meg, hogy a nő arcélére pillanthasson. Ujjai összenfonva az ölében, az asztal takarásában. Senki sem látja, hogy mennyire összeszorulnak azok az ujjak egymáson, mintha azt próbálgatná, hogy melyik fog végül tavaszi faágként elroppanni a feszítéstől. Nincs kedve itt lenni. Nincs kedve megint játszani. Nem is érti már nagyon ezt a játékot. Fáradt: hosszú volt a délelőtt, hosszú volt a délután, és kezd hosszú lenni az este is. Egyedül szeretne lenni, az istálló szénától zizegő csendjében, a padlásgerenda szélén ülve, hátát a tetőgerendáknak vetve. Ott talán el tudna gondolkozni ezen a mai napon, ami annyira zsúfolásig volt mindenféle élménnyel, hogy szinte pirkadatig lenne min tűnődnie. De itt kell ülnie. Megint gyereknek érzi magát, mint mikor fél-részeg apja parancsára kellett a konyhában ülnie, és a férfi nehezen forgó nyelvű mondatait hallgatnia. Még a szederpálinka lappangó illata is ugyanolyan.
De nem mozdul.
Beleharap nyelvébe, lassan pislant egyet, megint Nori arcára néz, megint Szikra arcára néz, megint Mai bögrét tartó kezére néz. Úgy érzi, hogy ha megint rákerül majd a sor, akkor azt fogja mondani hogy ez egy buta játék, és neki nincs hozzá kedve.*
- A lábak messze tu'nnak vinni. *-mondja aztán végül röviden. Szeretné, ha az ő lábai is messzire vinnék őt innen most. Rendben van, megértette a leckét, elfogadta a büntetést a hibáiért. ~Édesapám, kimehetek mos'má?~, gondolja.*
1352. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:59:28
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:59:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*A gyermeki szempárok, ártatlanul pislognak az ittlévő felnőttekre. Számára picit érthetetlen az a feszültség, amit érezhetően belengi a levegőt a konyhában. Csak tudná mégis mi lehet az a hatalmas baj, ami miatt ennyit rágódnak a nagyok. Bár ha tudná, akkor valószínűleg ő sem ülne olyan nyugodtan a kis sejhaján, a teás csészét szorongatva combján. Mert bizony, a tűz ami lassacskán kialszik a tűzhelyen már nem melengeti úgy a szobát mint amikor Alaver azt felszította. És ha kezében nem lenne ez a meleg tea, lehet csupasz lábain a libabőr szaladgálna.
Kérdéseire azonban nem kap tisztán választ, amire csak mogorván pislant mint Alaverra, mint pedig Maire, hogy így eltitkolják előle a választ, hiszen az csak tea, mi ilyen titkos lehet abban, hogy ő ne tudhasson róla.
A játék amit oly bátortalanul kezdett, Alaver és Mai büszke pillantásai, felbátorították őt. Sokkalta érdekesebb már ez a játék mint amilyennek azt az elején képzelte. Alaver is hozzáteszi az ő részét, ahogy Mai, majd ismételten a feketeségre terelődik a figyelem. Bár meg kell valja, Alaver ízes tájszólása most neki is magasra tette a lécet, de elég ha a feketeség mondatát, pontosabban mondatait folytatja.
Szemei kikerekednek, majd a teáscsészét egyik kezével elengedve kezd azon ujjai segítségével számolni.*
- ... Benne ülőt. Pont.. Parancsoltak volna.. Pont... Nem mozdultak... Pont... Hé! Ez három mondat!
*Szólal fel, tetten érve a Norit csalását. És kérdően pislog Maire illetve Alaverra, hátha nekik is van hozzászólni valójuk.*
-Hümpf..
*Puffog egyet magában, majd ujjával állát pedzegetve kezd el gondolkodni, akkor ő miképpen folytathatná ezt a csalós mondatot. Mit sem sejtve arról Norira ilyen hatással van emlékképeinek említése. Viszont, ahogy egyre jobban kezd elgondolkodni ezen, amikor is eszébe jut egy számára hasonló helyzet, amikor az ő lábai is megdermedtek. Legalább is egy régi emlékképében, amikor az arctalan kétlábú hívogatta őt. Az is csupán egy töredék volt, ami átszaladt egyszer rajta, mikor egy magas fán mászott, hogy néhány almát szerezzen magának, de mikor lenézett a magasság megszédítette, és képtelen volt megmozdulni. Mire fejében felhangzottak azok a bátorító mondatok, amikor az egyik arctalan, a rövidebb hajú mondott neki. Talán ez tökéletes folytatás lesz Nori mondatára.*
- Az arctalan kedvesen szólalt fel, és bátorított, nem lesz baj, csak kövessem egyik lábamat a másik után.
*Töri meg vékonyka gyermeteg hang a konyha csendjét tán, a sok gondolkodás után. Majd felemelve tekintetét Alaverra néz, tudtával neki kell folytatnia.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*A gyermeki szempárok, ártatlanul pislognak az ittlévő felnőttekre. Számára picit érthetetlen az a feszültség, amit érezhetően belengi a levegőt a konyhában. Csak tudná mégis mi lehet az a hatalmas baj, ami miatt ennyit rágódnak a nagyok. Bár ha tudná, akkor valószínűleg ő sem ülne olyan nyugodtan a kis sejhaján, a teás csészét szorongatva combján. Mert bizony, a tűz ami lassacskán kialszik a tűzhelyen már nem melengeti úgy a szobát mint amikor Alaver azt felszította. És ha kezében nem lenne ez a meleg tea, lehet csupasz lábain a libabőr szaladgálna.
Kérdéseire azonban nem kap tisztán választ, amire csak mogorván pislant mint Alaverra, mint pedig Maire, hogy így eltitkolják előle a választ, hiszen az csak tea, mi ilyen titkos lehet abban, hogy ő ne tudhasson róla.
A játék amit oly bátortalanul kezdett, Alaver és Mai büszke pillantásai, felbátorították őt. Sokkalta érdekesebb már ez a játék mint amilyennek azt az elején képzelte. Alaver is hozzáteszi az ő részét, ahogy Mai, majd ismételten a feketeségre terelődik a figyelem. Bár meg kell valja, Alaver ízes tájszólása most neki is magasra tette a lécet, de elég ha a feketeség mondatát, pontosabban mondatait folytatja.
Szemei kikerekednek, majd a teáscsészét egyik kezével elengedve kezd azon ujjai segítségével számolni.*
- ... Benne ülőt. Pont.. Parancsoltak volna.. Pont... Nem mozdultak... Pont... Hé! Ez három mondat!
*Szólal fel, tetten érve a Norit csalását. És kérdően pislog Maire illetve Alaverra, hátha nekik is van hozzászólni valójuk.*
-Hümpf..
*Puffog egyet magában, majd ujjával állát pedzegetve kezd el gondolkodni, akkor ő miképpen folytathatná ezt a csalós mondatot. Mit sem sejtve arról Norira ilyen hatással van emlékképeinek említése. Viszont, ahogy egyre jobban kezd elgondolkodni ezen, amikor is eszébe jut egy számára hasonló helyzet, amikor az ő lábai is megdermedtek. Legalább is egy régi emlékképében, amikor az arctalan kétlábú hívogatta őt. Az is csupán egy töredék volt, ami átszaladt egyszer rajta, mikor egy magas fán mászott, hogy néhány almát szerezzen magának, de mikor lenézett a magasság megszédítette, és képtelen volt megmozdulni. Mire fejében felhangzottak azok a bátorító mondatok, amikor az egyik arctalan, a rövidebb hajú mondott neki. Talán ez tökéletes folytatás lesz Nori mondatára.*
- Az arctalan kedvesen szólalt fel, és bátorított, nem lesz baj, csak kövessem egyik lábamat a másik után.
*Töri meg vékonyka gyermeteg hang a konyha csendjét tán, a sok gondolkodás után. Majd felemelve tekintetét Alaverra néz, tudtával neki kell folytatnia.*
1351. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:20:57
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:20:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Ha valaki figyelmes, egészen sok hasonlóságot vélhet felfedezni a feketeség és egy gyermek lelkivilága között. Az egyik ilyen hasonlóság az, hogy szeret játszani. Örül neki, élvezi és boldog bármiféle játék miatt. Erre valószínűleg Mai is rájött, és éppen ezért terelte az eseményeket a játék irányába, mert így egyszerre kötheti le a kis szőke és Nori figyelmét is. A másik hasonlóság már kevésbé bájos. Sem Nori, sem egy gyermek nem tudja felelősségteljesen átgondolni a világra és környezetükre gyakorolt hatását azoknak a szavaknak, melyeket kimondanak.
Ahogy az arctalan kétlábú fogalmát hallja, hirtelen már nem is érdekli az sem, hogy a kislány gyakorlatilag felhívja a figyelmét a fegyverei rejtekhelyére, sem az, hogy neki is éreznie kéne a furcsa illatokat Mai teájából. A játékban elképzelt kép azonban azonnal, mintegy varázsütésre változik meg a lány vízióiban létező, képzeletbeli dimenzióban. Az eddig makulátlan, fehér falakon koromfekete festékszerű anyag folyik végig, mintha csak egy kontár festő most próbálná meg átszínezni őket. A padló nyikorgásának hangját tisztán hallja a lábai alól, még egy pillanatra a valóságban is lepillant az asztal alá. A bőrfotel ütött-kopott képe inkább egy szemétbe való, szétszaggatott ülőalkalmatosságra kezdi emlékeztetni, s benne megpillantja azt a sötét árnyat, aki a kislány szavainak hatására jelent meg.
Már majdnem eluralkodik rajta a pánik, ahogy farkasszemet néz az Arctalan nem létező szemeivel, de Alaver hangját kapaszkodóként használva ki tudja menekíteni az elméjét a sötétből, mielőtt teljesen belefulladna. A férfi szavai egyébként Nori számára kezdenek egészen érthetetlenné válni. Olyan, mintha folyton a nyelvére harapva beszélne. Ha így folytatja, a végén még talán tényleg le is harapja magának. Végül kétségbeesetten Mai tekintetét keresi, mert segítségre van szüksége. Muszáj, mert ha ez így folytatódik tovább, bármennyire is nyugodt most az a labilis elme, ha az első dominó eldől, akkor semmi nem marad állva, ami épen tartaná a lány gondolatait. Ahogy fél-elf barátnője folytatja a történetet, a képzeletbeli falakon egészen a sarkokig húzódik vissza a fekete festék, de a fotelben ülő amorf alak felé fordítja a tekintetét. Mintha hívná magához, mintha mondani akarna neki valamit.*
- A fotel engem akart, de én nem akartam őt, sem a benne ülőt. Hátrálni kezdtem, és a kijáratot kerestem, mert legbelül éreztem, hogy menekülnöm kell, de a lábaim pár lépés múlva, mintha megálljt parancsoltak volna. Nem mozdultak.
*Talán még emlékszik arra, hogy a játékszabály szerint egy mondatot kellett volna mondania, csak épp nem törődik vele. Csupán elmeséli azt, amit a képzeleteiben lát, ahogy próbál harcolni az ellen, hogy magával ragadja az a sötét valami, ami a fotelben ül, de a lelke egy része mintha mégis kíváncsi lenne arra a bizonyos titokra.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Ha valaki figyelmes, egészen sok hasonlóságot vélhet felfedezni a feketeség és egy gyermek lelkivilága között. Az egyik ilyen hasonlóság az, hogy szeret játszani. Örül neki, élvezi és boldog bármiféle játék miatt. Erre valószínűleg Mai is rájött, és éppen ezért terelte az eseményeket a játék irányába, mert így egyszerre kötheti le a kis szőke és Nori figyelmét is. A másik hasonlóság már kevésbé bájos. Sem Nori, sem egy gyermek nem tudja felelősségteljesen átgondolni a világra és környezetükre gyakorolt hatását azoknak a szavaknak, melyeket kimondanak.
Ahogy az arctalan kétlábú fogalmát hallja, hirtelen már nem is érdekli az sem, hogy a kislány gyakorlatilag felhívja a figyelmét a fegyverei rejtekhelyére, sem az, hogy neki is éreznie kéne a furcsa illatokat Mai teájából. A játékban elképzelt kép azonban azonnal, mintegy varázsütésre változik meg a lány vízióiban létező, képzeletbeli dimenzióban. Az eddig makulátlan, fehér falakon koromfekete festékszerű anyag folyik végig, mintha csak egy kontár festő most próbálná meg átszínezni őket. A padló nyikorgásának hangját tisztán hallja a lábai alól, még egy pillanatra a valóságban is lepillant az asztal alá. A bőrfotel ütött-kopott képe inkább egy szemétbe való, szétszaggatott ülőalkalmatosságra kezdi emlékeztetni, s benne megpillantja azt a sötét árnyat, aki a kislány szavainak hatására jelent meg.
Már majdnem eluralkodik rajta a pánik, ahogy farkasszemet néz az Arctalan nem létező szemeivel, de Alaver hangját kapaszkodóként használva ki tudja menekíteni az elméjét a sötétből, mielőtt teljesen belefulladna. A férfi szavai egyébként Nori számára kezdenek egészen érthetetlenné válni. Olyan, mintha folyton a nyelvére harapva beszélne. Ha így folytatja, a végén még talán tényleg le is harapja magának. Végül kétségbeesetten Mai tekintetét keresi, mert segítségre van szüksége. Muszáj, mert ha ez így folytatódik tovább, bármennyire is nyugodt most az a labilis elme, ha az első dominó eldől, akkor semmi nem marad állva, ami épen tartaná a lány gondolatait. Ahogy fél-elf barátnője folytatja a történetet, a képzeletbeli falakon egészen a sarkokig húzódik vissza a fekete festék, de a fotelben ülő amorf alak felé fordítja a tekintetét. Mintha hívná magához, mintha mondani akarna neki valamit.*
- A fotel engem akart, de én nem akartam őt, sem a benne ülőt. Hátrálni kezdtem, és a kijáratot kerestem, mert legbelül éreztem, hogy menekülnöm kell, de a lábaim pár lépés múlva, mintha megálljt parancsoltak volna. Nem mozdultak.
*Talán még emlékszik arra, hogy a játékszabály szerint egy mondatot kellett volna mondania, csak épp nem törődik vele. Csupán elmeséli azt, amit a képzeleteiben lát, ahogy próbál harcolni az ellen, hogy magával ragadja az a sötét valami, ami a fotelben ül, de a lelke egy része mintha mégis kíváncsi lenne arra a bizonyos titokra.*
1350. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-18 17:58:33
Üzenet elküldve: 2024-10-18 17:58:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Kisasszony hóbortok//
- Hát persze. *mosolyodik el, amikor Alenia a piac be, avagy kijárata mellett majdnem megmagyarázza neki, hogy miért van nála jóval több holmi, mint amennyivel még elváltak egymástól.* Én is nagyon könnyen el tudok csábulni itt, ez teljesen természetes.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy ez is egyfajta fokmérője annak, hogy viszonylag rendben van az életük. Ha nem is engedhetnék meg maguknak, hogy össze-vissza vásároljanak, mindent, ami csak megtetszik nekik, legalább nem okoz problémát az, hogyha az eredetileg tervezettnél mégis több mindent vesznek, ezt pedig jó jelnek veszi, különösen annak a tükrében, hogy Alenia nemrég tért vissza, ő pedig ideje nagy részét még mindig inkább Szarvasligetben tölti, mint itt a városban.
Hazafelé nem történik semmi és a maga részéről persze örül az eseménytelen útnak, amit viszonylag gyorsan maguk mögött tudnak még csomagjaik ellenére is.
Ő ugyan nem fáradt el, ettől még neki is jól esik szusszanni kicsit és üldögélni Alenia ágyán. Furcsa mód ez a szoba talán jobban fog neki hiányozni, ha majd végleg elköltöznek innen, mint a sajátja, ugyanakkor nyilván máskor is lesznek még a mostanihoz hasonló délutánjaik, így talán mindegy is, hogy mindez milyen helyiségben történik. Szarvasligetben is megtehetnék ezt, ugyanúgy, ahogyan itt, vagy pedig egy másik házban.*
- Megértem. *bólint valóban őszinte megértéssel, amikor Nia arról beszél, hogy igazából zavarta őt, hogy sokkal kevesebb ruhája van, mint régen volt.* Nehéz feladni azt, amit egyszer már megszoktunk. Nekem is furcsa volt. Amikor eljöttem otthonról én sem hozhattam magammal mindent, amit szerettem volna, éppen csak azokat, amiket akkor a legjobban szerettem, vagy pedig a legszükségesebbeknek gondoltuk anyával az útra. De majd, ha nem is egyszerre, szépen-lassan akkor is sok szép, új ruhád lesz. Ha látok valami olyat, ami szerintem tetszene neked, majd veszek még én is, mert én egyelőre elégedett vagyok a sajátjaim számával. Naitól is sokat kaptam, a régiek közül is megvan még sok, és hát újakat is vettem az alatt az idő alatt amíg nem találkoztunk, még, ha ma nem vettem egyet sem. *mondja. Ugyan két ruhát egy napra túlzásnak érez, ha saját, Arthenior előtti életéből indul ki, de azt be kell látnia, hogy nagyon is van logika abban, hogy az esti órákban, amikor már fáradtabbak vagyunk, valami könnyebbet és kényelmesebbet viseljünk, mint nap közben. Vagy az ő esetében talán inkább fordítva lenne értelme, hogy a kényelmesben dolgozik, aztán pedig a szépben pihen este. Attól is függ persze, hogy a jövő hány nyugodt és csendes estét tartogat nekik, akár együtt legyenek éppen, akár külön.
Bárhonnan is nézi viszont, annak mindenképpen örül, hogy Aleniát boldognak és elégedettnek látja, miközben új szerzeményeit mutogatja neki, ezen pedig önkéntelenül is mosolyognia kell.
A temetővel kapcsolatos kérdés, vagy inkább kérés ugyan meglepi kicsit, mindenesetre megtisztelve érzi magát miatta. Ugyan hasonló látogatást szülők sírjánál ő a maga részéről valahogyan csak személyesen tudna elképzelni, de szerencsére nincsen abban a helyzetben, hogy ezt a gondolatát ellenőrizze. Meglehet, hogyha Alenia helyében lenne, akkor neki is szüksége lenne inkább egy jó barátnőre, akire támaszkodhat, mint hogy teljes magányban, egyedül nézzen szembe a fájdalommal.
Bár a kedv talán nem a legjobb szó erre, tény mindenesetre, hogy akkor sem mondana nemet, ha minden vágya az lenne, hogy elkerülje a temetőt.*
- Ha szeretnéd, akkor szívesen elkísérlek a temetőbe. *ígéri meg.* Talán jobb, ha van velünk valaki hasonló helyzetekben. *teszi hozzá a korábbi gondolatát, de aztán nem időzik a témánál tovább, mivel a jelek szerint Alenia sem tervez erről ennél többet beszélni, amit meg is ért. Jobb is így talán. Ha már itt és most lehetőségük van jól érezni magukat, akkor kapva kap az alkalmon, hogy ez tényleg megtörténjen.
Tudja ugyan, hogy estig még lesz munkája bőven, de Nia ruháinak az átalakítása, továbbá a sütés és a főzés mind olyan munkák, amiket szívesen és örömmel csinál, mivel pedig így még gondolatban sem kapcsolódik hozzá, hogy az ezeket a feladatokat kényszerből, vagy muszájból végezné el, talán még a munka szó sem igazán illik ezekre a tevékenységekre igazán.*
- Jó ötlet, én benne vagyok. Bár zavarban voltam kicsit akkor, azért megmaradt kedves emléknek, amikor régebben hasonlót csináltunk. *mosolyodik el ismét. Persze kicsit most is még zavarban van. Smink, és szép ruhák, Niának valahogy olyan természetesen áll az egész, ő pedig hiába hiú a maga módján, aki szereti arcának vonásait, bőrének és a hajának a színét, igazából pedig hiába sem nem sudár, sem pedig nagy, feltűnő, telt keblei sincsenek, testében is teljesen jól érzi magát. Kicsit mégis még mindig attól fél, hogy tőle valahogy idegen ez az egész. Aztán majd, ha felöltöznek mind a ketten akkor meglátja, hogy jól gondolta-e, de reméli, hogy nem, már csak azért is, mert jövőre vonatkozó terveik miatt nem árt, ha szép tud lenni Alenia mellett, és képes olyan benyomást kelteni, mintha maga is született kisasszony lenne.*
- Te nagyon szépeket vettél, de én most nem vásároltam olyan sok mindent, sem semmilyen nagy dologra nem kell gondolni, de azért örülök nekik. Először is, én is vettem selyemharisnyát, mert még nem volt soha, és nagyon tetszik, hogy olyan finom az anyaga. Megfogni is finom, kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés, amikor rajtam lesz majd, remélem jól is fog állni. *kezdi valamiért ezzel, mert talán emiatt a leglelkesebb. Sálat bármikor vásárolhat, ékszert is vett már korábban magának, így most tényleg a harisnyának örül a legobban.*
- Meg aztán szép ruhákhoz is jobban illik, mint az egyszerű harisnya. *fotytatja.* Masnim viszont már elég sok van, így azt most én kihagytam, de biztos vagyok benne, hogy neked nagyon jól fog állni, amit vettél. A fekete haj eleve öregít kicsit szerintem, vagy, ha nem is, akkor a szőke mindenképpen kislányosabb, fiatalabb benyomást kelt, így jobban illik hozzá a masni is, szóval a te részedről tökéletes választás volt, tényleg aranyosabbnak és ártatlanabbnak fogsz tűnni. Talán a rózsaszínt is kipróbálhatnád legközelebb, csak lehet az már nagyon kislányos lenne, bár az néha nem feltétlen baj, sőt.
*Ezek után veszi teríti le a két sálat az ágyra.*
- Ezek akkor lesznek jók majd, ha jönnek majd a hűvösebb napok. Egy szokásos holdszín sál, nagyon szép a színe szerintem, de a másiknak is jó áll, hogy sötétebb kék, és nekem a csillagok és a holdak is tetszenek rajta. Igazából szeretem a sötétebb színeket, csak Nai tanácsára kezdtem el annak idején világosabb ruhákat is hordani, de végül azt sem bántam meg.
*Persze hagy időt Aleniának, hogy alaposan megnézze, csak utána hajtogatva össze őket, közben arra gondolva, hogy ami nappal sál, az éjjel akár plüssnyulaknak való takaró is lehet, szóval, ha így veszi, akkor duplán is jó vásárt csinált.*
- Végül pedig, megfogadtam a tanácsodat, és vettem egy gyűrűt. *nyújtja ki a kezét, mivel már a piacon felhúzta az ujjára. Saját megítélése szerint szép, ezüst gyűrű, nem feltűnően nagy, kék kővel a közepén, mintha egy kék csillag ragyogna benne.* Azért, hogy menjen a medálomhoz. Nem pont ugyanaz a kék, de eléggé hasonlít, és két pontosan ugyanolyat elég nehéz lenne találni. Végül pedig egy pár ezüst fülbevaló, szintén kis kék kövekkel a közepén. *mutatja meg ezeket is, remélve, hogy Nia tetszését is elnyerik a szerzeményei, nem csak az övét.*
- Remélem tetszenek. Végül is, nem csak magunknak öltözködünk, hanem, hogy másoknak is tetszünk. *jegyzi meg végül, utóbbi pedig talán szintén duplán igaz, ha Aleniáról van szó, akivel, ha minden igaz a jövőben elképzelhető, hogy elég gyakran kell majd egymáshoz öltözniük, ebből a szempontból pedig megkönnyítené a dolgát, ha kiderülne, hogy az ízlésük legalább nagyjából hasonló.*
- Hát persze. *mosolyodik el, amikor Alenia a piac be, avagy kijárata mellett majdnem megmagyarázza neki, hogy miért van nála jóval több holmi, mint amennyivel még elváltak egymástól.* Én is nagyon könnyen el tudok csábulni itt, ez teljesen természetes.
*Azt már nem teszi hozzá, hogy ez is egyfajta fokmérője annak, hogy viszonylag rendben van az életük. Ha nem is engedhetnék meg maguknak, hogy össze-vissza vásároljanak, mindent, ami csak megtetszik nekik, legalább nem okoz problémát az, hogyha az eredetileg tervezettnél mégis több mindent vesznek, ezt pedig jó jelnek veszi, különösen annak a tükrében, hogy Alenia nemrég tért vissza, ő pedig ideje nagy részét még mindig inkább Szarvasligetben tölti, mint itt a városban.
Hazafelé nem történik semmi és a maga részéről persze örül az eseménytelen útnak, amit viszonylag gyorsan maguk mögött tudnak még csomagjaik ellenére is.
Ő ugyan nem fáradt el, ettől még neki is jól esik szusszanni kicsit és üldögélni Alenia ágyán. Furcsa mód ez a szoba talán jobban fog neki hiányozni, ha majd végleg elköltöznek innen, mint a sajátja, ugyanakkor nyilván máskor is lesznek még a mostanihoz hasonló délutánjaik, így talán mindegy is, hogy mindez milyen helyiségben történik. Szarvasligetben is megtehetnék ezt, ugyanúgy, ahogyan itt, vagy pedig egy másik házban.*
- Megértem. *bólint valóban őszinte megértéssel, amikor Nia arról beszél, hogy igazából zavarta őt, hogy sokkal kevesebb ruhája van, mint régen volt.* Nehéz feladni azt, amit egyszer már megszoktunk. Nekem is furcsa volt. Amikor eljöttem otthonról én sem hozhattam magammal mindent, amit szerettem volna, éppen csak azokat, amiket akkor a legjobban szerettem, vagy pedig a legszükségesebbeknek gondoltuk anyával az útra. De majd, ha nem is egyszerre, szépen-lassan akkor is sok szép, új ruhád lesz. Ha látok valami olyat, ami szerintem tetszene neked, majd veszek még én is, mert én egyelőre elégedett vagyok a sajátjaim számával. Naitól is sokat kaptam, a régiek közül is megvan még sok, és hát újakat is vettem az alatt az idő alatt amíg nem találkoztunk, még, ha ma nem vettem egyet sem. *mondja. Ugyan két ruhát egy napra túlzásnak érez, ha saját, Arthenior előtti életéből indul ki, de azt be kell látnia, hogy nagyon is van logika abban, hogy az esti órákban, amikor már fáradtabbak vagyunk, valami könnyebbet és kényelmesebbet viseljünk, mint nap közben. Vagy az ő esetében talán inkább fordítva lenne értelme, hogy a kényelmesben dolgozik, aztán pedig a szépben pihen este. Attól is függ persze, hogy a jövő hány nyugodt és csendes estét tartogat nekik, akár együtt legyenek éppen, akár külön.
Bárhonnan is nézi viszont, annak mindenképpen örül, hogy Aleniát boldognak és elégedettnek látja, miközben új szerzeményeit mutogatja neki, ezen pedig önkéntelenül is mosolyognia kell.
A temetővel kapcsolatos kérdés, vagy inkább kérés ugyan meglepi kicsit, mindenesetre megtisztelve érzi magát miatta. Ugyan hasonló látogatást szülők sírjánál ő a maga részéről valahogyan csak személyesen tudna elképzelni, de szerencsére nincsen abban a helyzetben, hogy ezt a gondolatát ellenőrizze. Meglehet, hogyha Alenia helyében lenne, akkor neki is szüksége lenne inkább egy jó barátnőre, akire támaszkodhat, mint hogy teljes magányban, egyedül nézzen szembe a fájdalommal.
Bár a kedv talán nem a legjobb szó erre, tény mindenesetre, hogy akkor sem mondana nemet, ha minden vágya az lenne, hogy elkerülje a temetőt.*
- Ha szeretnéd, akkor szívesen elkísérlek a temetőbe. *ígéri meg.* Talán jobb, ha van velünk valaki hasonló helyzetekben. *teszi hozzá a korábbi gondolatát, de aztán nem időzik a témánál tovább, mivel a jelek szerint Alenia sem tervez erről ennél többet beszélni, amit meg is ért. Jobb is így talán. Ha már itt és most lehetőségük van jól érezni magukat, akkor kapva kap az alkalmon, hogy ez tényleg megtörténjen.
Tudja ugyan, hogy estig még lesz munkája bőven, de Nia ruháinak az átalakítása, továbbá a sütés és a főzés mind olyan munkák, amiket szívesen és örömmel csinál, mivel pedig így még gondolatban sem kapcsolódik hozzá, hogy az ezeket a feladatokat kényszerből, vagy muszájból végezné el, talán még a munka szó sem igazán illik ezekre a tevékenységekre igazán.*
- Jó ötlet, én benne vagyok. Bár zavarban voltam kicsit akkor, azért megmaradt kedves emléknek, amikor régebben hasonlót csináltunk. *mosolyodik el ismét. Persze kicsit most is még zavarban van. Smink, és szép ruhák, Niának valahogy olyan természetesen áll az egész, ő pedig hiába hiú a maga módján, aki szereti arcának vonásait, bőrének és a hajának a színét, igazából pedig hiába sem nem sudár, sem pedig nagy, feltűnő, telt keblei sincsenek, testében is teljesen jól érzi magát. Kicsit mégis még mindig attól fél, hogy tőle valahogy idegen ez az egész. Aztán majd, ha felöltöznek mind a ketten akkor meglátja, hogy jól gondolta-e, de reméli, hogy nem, már csak azért is, mert jövőre vonatkozó terveik miatt nem árt, ha szép tud lenni Alenia mellett, és képes olyan benyomást kelteni, mintha maga is született kisasszony lenne.*
- Te nagyon szépeket vettél, de én most nem vásároltam olyan sok mindent, sem semmilyen nagy dologra nem kell gondolni, de azért örülök nekik. Először is, én is vettem selyemharisnyát, mert még nem volt soha, és nagyon tetszik, hogy olyan finom az anyaga. Megfogni is finom, kíváncsi vagyok, hogy milyen érzés, amikor rajtam lesz majd, remélem jól is fog állni. *kezdi valamiért ezzel, mert talán emiatt a leglelkesebb. Sálat bármikor vásárolhat, ékszert is vett már korábban magának, így most tényleg a harisnyának örül a legobban.*
- Meg aztán szép ruhákhoz is jobban illik, mint az egyszerű harisnya. *fotytatja.* Masnim viszont már elég sok van, így azt most én kihagytam, de biztos vagyok benne, hogy neked nagyon jól fog állni, amit vettél. A fekete haj eleve öregít kicsit szerintem, vagy, ha nem is, akkor a szőke mindenképpen kislányosabb, fiatalabb benyomást kelt, így jobban illik hozzá a masni is, szóval a te részedről tökéletes választás volt, tényleg aranyosabbnak és ártatlanabbnak fogsz tűnni. Talán a rózsaszínt is kipróbálhatnád legközelebb, csak lehet az már nagyon kislányos lenne, bár az néha nem feltétlen baj, sőt.
*Ezek után veszi teríti le a két sálat az ágyra.*
- Ezek akkor lesznek jók majd, ha jönnek majd a hűvösebb napok. Egy szokásos holdszín sál, nagyon szép a színe szerintem, de a másiknak is jó áll, hogy sötétebb kék, és nekem a csillagok és a holdak is tetszenek rajta. Igazából szeretem a sötétebb színeket, csak Nai tanácsára kezdtem el annak idején világosabb ruhákat is hordani, de végül azt sem bántam meg.
*Persze hagy időt Aleniának, hogy alaposan megnézze, csak utána hajtogatva össze őket, közben arra gondolva, hogy ami nappal sál, az éjjel akár plüssnyulaknak való takaró is lehet, szóval, ha így veszi, akkor duplán is jó vásárt csinált.*
- Végül pedig, megfogadtam a tanácsodat, és vettem egy gyűrűt. *nyújtja ki a kezét, mivel már a piacon felhúzta az ujjára. Saját megítélése szerint szép, ezüst gyűrű, nem feltűnően nagy, kék kővel a közepén, mintha egy kék csillag ragyogna benne.* Azért, hogy menjen a medálomhoz. Nem pont ugyanaz a kék, de eléggé hasonlít, és két pontosan ugyanolyat elég nehéz lenne találni. Végül pedig egy pár ezüst fülbevaló, szintén kis kék kövekkel a közepén. *mutatja meg ezeket is, remélve, hogy Nia tetszését is elnyerik a szerzeményei, nem csak az övét.*
- Remélem tetszenek. Végül is, nem csak magunknak öltözködünk, hanem, hogy másoknak is tetszünk. *jegyzi meg végül, utóbbi pedig talán szintén duplán igaz, ha Aleniáról van szó, akivel, ha minden igaz a jövőben elképzelhető, hogy elég gyakran kell majd egymáshoz öltözniük, ebből a szempontból pedig megkönnyítené a dolgát, ha kiderülne, hogy az ízlésük legalább nagyjából hasonló.*
1349. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-17 20:47:36
Üzenet elküldve: 2024-10-17 20:47:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Figyeli fél szemmel, fél füllel, de egész lélekkel, hogy mi folyik a két lány között, miért van annyira félrevonulva Alaver, azon túl, hogy teát tölt. Csak azt felejti el, hogy ő maga éppen rosszul érzi magát és annak is oka lehet. De azzal kevésbé törődik mindig, csak egy enyhe kis gondűző az, ami segít ennek elfogadásában. Talán nem a legmegfelelőbb eszköz az a kis ital, amit belecsempésztetett a bögréjébe, de ma ennyi jut, minden figyelmét a jelenlévőkre kell összpontosítani, nem törődhet az érzéseivel, még a végén amiatt kerüli el valami a figyelmét.
A gyereknek túl jó a szaglása, s még a szemeit sem forgathatja erre, mosolyog inkább és még egyet kortyol, csak kissé nagyobbat. Akkor is, ha forró. Nem őt kérdezte, így majd Alaver megszenvedi a választ, s ha ez így lesz, akkor végleg elengedi azt a kis ellenérzést felé.
A játék ellen nincs kifogása senkinek, szavakkal legalábbis senki nem mondja, Mai pedig kifejezetten örül, hogy végre valami olyan dolog kezd el kialakulni, amire várt. Meghittnek nem mondható, de azzá válhat, ha egymásra figyelnek és a kis történetre, amit ők fognak megírni. Először ő beszél, majd Nori. Nézi a húgát, kissé tartott tőle, hogy túl sötét ködöt mesél majd bele, de nem így történik. Bólint egyet, szeretettel nézve rá.
Aztán az kis elf az, aki ugyan bizonytalanul, de ráérez arra, hogy mi is a lényege a kis játékuknak. Mai mosolya szélesedik, de még hátra van Alaver, akinek lehet, hogy nincsen kedve játszani ismét a mai napon, de biztos benne, hogy tudja, hogy miért is van ez. Ha megérti Mai szándékait, talán később nem csinál ostobaságot.*
- De ha a falak nem is akarnak mesélni, az a fotel is igen sokat hallott, s nagyon keresi a szoba azon pontját, akivel megbeszélheti.
*Néz újra testvérére. Igen kíváncsi kinek mik az első gondolatai a titkokról, de arra végképp, hogy hová lehet kilyukadni. S ha igazából semmire, akkor is jó egy kicsit az, hogy közösen csinálnak valamit.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Figyeli fél szemmel, fél füllel, de egész lélekkel, hogy mi folyik a két lány között, miért van annyira félrevonulva Alaver, azon túl, hogy teát tölt. Csak azt felejti el, hogy ő maga éppen rosszul érzi magát és annak is oka lehet. De azzal kevésbé törődik mindig, csak egy enyhe kis gondűző az, ami segít ennek elfogadásában. Talán nem a legmegfelelőbb eszköz az a kis ital, amit belecsempésztetett a bögréjébe, de ma ennyi jut, minden figyelmét a jelenlévőkre kell összpontosítani, nem törődhet az érzéseivel, még a végén amiatt kerüli el valami a figyelmét.
A gyereknek túl jó a szaglása, s még a szemeit sem forgathatja erre, mosolyog inkább és még egyet kortyol, csak kissé nagyobbat. Akkor is, ha forró. Nem őt kérdezte, így majd Alaver megszenvedi a választ, s ha ez így lesz, akkor végleg elengedi azt a kis ellenérzést felé.
A játék ellen nincs kifogása senkinek, szavakkal legalábbis senki nem mondja, Mai pedig kifejezetten örül, hogy végre valami olyan dolog kezd el kialakulni, amire várt. Meghittnek nem mondható, de azzá válhat, ha egymásra figyelnek és a kis történetre, amit ők fognak megírni. Először ő beszél, majd Nori. Nézi a húgát, kissé tartott tőle, hogy túl sötét ködöt mesél majd bele, de nem így történik. Bólint egyet, szeretettel nézve rá.
Aztán az kis elf az, aki ugyan bizonytalanul, de ráérez arra, hogy mi is a lényege a kis játékuknak. Mai mosolya szélesedik, de még hátra van Alaver, akinek lehet, hogy nincsen kedve játszani ismét a mai napon, de biztos benne, hogy tudja, hogy miért is van ez. Ha megérti Mai szándékait, talán később nem csinál ostobaságot.*
- De ha a falak nem is akarnak mesélni, az a fotel is igen sokat hallott, s nagyon keresi a szoba azon pontját, akivel megbeszélheti.
*Néz újra testvérére. Igen kíváncsi kinek mik az első gondolatai a titkokról, de arra végképp, hogy hová lehet kilyukadni. S ha igazából semmire, akkor is jó egy kicsit az, hogy közösen csinálnak valamit.*
1348. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-16 20:39:17
Üzenet elküldve: 2024-10-16 20:39:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Hátát kellemesen melegíti a tűzhelyben lassan kialvó apró tűz, de valahogy mintha mégis hideg lenne a konyhában. Rájön, hogy ez miattuk van. Négyük miatt. Mindegyikőjük feszült, mint a birkák nyáron, vihar előtt. Mai szavaiból úgy veszi ki, hogy nem csak ő érzi igy. A nő is mintha menekülni akarna a helyzetből, de nem úgy, hogy itt hagy mindenkit, hanem úgy, hogy azt megpróbálja kicsit jobbra fordítani. Játszani hív mindenkit, őt is, de jászani van ma már a legkevesebb kedve. Nori-val is játszott, és mi lett a vége.
Azért csak megmozdul, az asztalhoz lép. Kihúzza a Mai-tól jobbra álló széket magának, de mielőtt leülne, baljának ujjai egy pillanatra Mai vállára szorítanak finoman. A széken kényelembe helyezi magát, bal lábszárát a jobb térdére rakja, összefont ujjait az ölébe ejti. Kényelmes póz. Zárkózott póz. Biztonságos póz.
Kancsal-fél tekintete Nori-ra siklik ahogy a kisboszorka felemlegeti a Kalmárban történt játékot, de nem mond semmit. A lány nem hazudik, ő sem akar, és Mai-t sem akarja egyedül hagyni ebben az egészben. Úgyhogy csak elmosolyodik kissé, és egy bólintással nyugtázza a kijelentést. Szikra kérdésére csak ártatlan arccal megrázza a fejét és vállat von. Tényleg nem akar hazudni. Inkább meg sem szólal.
Fejét Mai felé biccentve hallgatja a játék első mondatát, majd a szót kapott feketeség részét. Kíváncsian figyeli Szikrát, hogy ő vajon mihez kezd most. Nem hiszi, hogy játszott már ilyet. Látja rajta a tanácstalanságot. De aztán a kislány tétován megszólal, es hirtelen valamiért büszke lesz rá. Ügyes lány ez a húgocska. Viszont most hozzá kerül a szó, és fogalma sincs, hogy merre csavarja azt. Halkan hümment. Tekintete az asztallapra hullik, a falap szélének kopásait nézi. Fogalma sincs, hogy mit mondjon. Persze, meséltek ők 'végen egymásnak mindenfélét, de nem így.*
- Nem minde' titok olyan, amit a falak e' akarnának mesé'ni. *-szólal meg végül nyugodt hangon, csöndesen-* Mer' van olya' titok, aminek a fa'ba van a helye.
*Megvonja a vállát.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Hátát kellemesen melegíti a tűzhelyben lassan kialvó apró tűz, de valahogy mintha mégis hideg lenne a konyhában. Rájön, hogy ez miattuk van. Négyük miatt. Mindegyikőjük feszült, mint a birkák nyáron, vihar előtt. Mai szavaiból úgy veszi ki, hogy nem csak ő érzi igy. A nő is mintha menekülni akarna a helyzetből, de nem úgy, hogy itt hagy mindenkit, hanem úgy, hogy azt megpróbálja kicsit jobbra fordítani. Játszani hív mindenkit, őt is, de jászani van ma már a legkevesebb kedve. Nori-val is játszott, és mi lett a vége.
Azért csak megmozdul, az asztalhoz lép. Kihúzza a Mai-tól jobbra álló széket magának, de mielőtt leülne, baljának ujjai egy pillanatra Mai vállára szorítanak finoman. A széken kényelembe helyezi magát, bal lábszárát a jobb térdére rakja, összefont ujjait az ölébe ejti. Kényelmes póz. Zárkózott póz. Biztonságos póz.
Kancsal-fél tekintete Nori-ra siklik ahogy a kisboszorka felemlegeti a Kalmárban történt játékot, de nem mond semmit. A lány nem hazudik, ő sem akar, és Mai-t sem akarja egyedül hagyni ebben az egészben. Úgyhogy csak elmosolyodik kissé, és egy bólintással nyugtázza a kijelentést. Szikra kérdésére csak ártatlan arccal megrázza a fejét és vállat von. Tényleg nem akar hazudni. Inkább meg sem szólal.
Fejét Mai felé biccentve hallgatja a játék első mondatát, majd a szót kapott feketeség részét. Kíváncsian figyeli Szikrát, hogy ő vajon mihez kezd most. Nem hiszi, hogy játszott már ilyet. Látja rajta a tanácstalanságot. De aztán a kislány tétován megszólal, es hirtelen valamiért büszke lesz rá. Ügyes lány ez a húgocska. Viszont most hozzá kerül a szó, és fogalma sincs, hogy merre csavarja azt. Halkan hümment. Tekintete az asztallapra hullik, a falap szélének kopásait nézi. Fogalma sincs, hogy mit mondjon. Persze, meséltek ők 'végen egymásnak mindenfélét, de nem így.*
- Nem minde' titok olyan, amit a falak e' akarnának mesé'ni. *-szólal meg végül nyugodt hangon, csöndesen-* Mer' van olya' titok, aminek a fa'ba van a helye.
*Megvonja a vállát.*
1347. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-16 18:30:05
Üzenet elküldve: 2024-10-16 18:30:05
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Nem Nori az első, aki megkérdőjelezi beszédét, de már hozzászokott. Bár nem igazán tudja, megérdemli e Nori a magyarázatot, főleg azután a lenéző tekintet után. De Mai jelenlétében, aki figyeli őt, és igyekszik annak megfelelni, így hajlandó neki is megválaszolni ezeket a kérdéseket. Sőt azt is, hogy miért jó az asztal búvóhelynek.*
- De a kőtéren jó, mert letakarják nagy takarókkal, és nem lehet alálátni. Mindig ott bújtam el Deressel, ha enniért mentünk oda.
*Meséli el kis trükkjét, hogyan tudott túljárni a kereskedők eszén, és valóban, miatta nagyon sok kereskedő hagyta hátra a díszes terítők használatát.*
- Tüske az olyan... Hmm... Mint az! * Mutat fel a konyhaszekrény tetején virágcsokrot rosszul utánzó tőrökre. * Deres pedig a barátom, nagy szőrös, négy lába van. De most fent alszik. *Mutat ismételten a felfelé, de most a plafon irányába, nagyjából a szobája irányába.* A sárga karika pedig az amit a kereskedőknek adunk ha akarunk tőlük valamit... Nem értem miért kell nekik, olyan sok van náluk.
*Vonja meg a vállát mondandója után, és figyeli Norinak az arckifejezését, mit fog szólni majd ehhez a rengeteg fontos információhoz. Így veszi észre, hogy amaz valamelyest nem is figyel rá, mert azzal van elfoglalva amit Alaver és Mai beszél egymás között. Ami valamelyest őt is érdekelné. Azonban nem sokáig marad meg a suttogás a két fél között Mai hamar leül eléjük, aminek viszont nagyon is örül, még bűntudata ellenére is. Mert bizony Mai valóban nem érdemelte meg azt az aprócska kis vágást sem, de a sors fintora ez, lehet erre volt szükség, hogy észrevegyék őt a város népessége között, mert ha életét így folytatta volna, ahogy eddig is. Lehet sosem lett volna képes arra az ösvényre lépni ahol Mai is jár.
Alaver lép melléje, ismét, de most azért, hogy egy kis mézet csurgasson a teájába, ami egy kis mosolyt csal az arcára, mert bizony azt nagyon szereti és nagyon jó ízt ad a teának. Azonban a sok sürgése és forgása közepette valami más illat is megcsapja az orrát. Mintha csak Derest utánozná, elkezd hangosan szimatolni a levegőből az ismeretlen illat forrását keresve, de képtelen betájolni azt. Morfondírozik, grimaszol arcával hátha rájön arra, de mintha Mai néni felől, mert ha felé szimatol, akkor az az illat picit erősebb.*
- Alaver, milyen teát csináltál Mainek, érdekes illata van.
* Csiklandozza a memóriáját, mert ilyesmit mintha már érzett volna valahol, de fogalma sincs merre. Azonban, ahogy érkezett a kérdése, úgy felejti el a játék szó hallatára, és amennyire Nori is fellelkesedik annak hírén, rá is ráragad.*
- Játék Alaverral? Én nem játszanék vele "csípd meg"-et mert Alaver majdnem olyan gyors mint én.
*Teszi hozzá, még mielőtt Mai bele kezdene a játékba, amit csak tágra nyitott szemekkel figyel. Mai néni kezdi, majd átadja a szót Norinak. Amire ő maga csak pislog nagyokat mert a szabályokkal annyira nincs tisztában. És mikor Nori tekintete az övével szalad össze, hamar rájön, hogy most rajta a sor. Nagyot nyel, idegesen néz jobbra balra, hogy az a kettő mégis milyen szobáról és fotelről beszél, mert azt bizony azt sem tudja mi fán terem. De sejti, hogy a folytatást tőle várják. Egy kis gondolkodás idő után szólal csak meg.*
- Az arctalan kétlábú ült a "bőrfotelben" *Néz fel Norira, hogy helyes e amit mond, bár sejtése szerint igen, hiszen azt mondta ült benne valaki szóval csak jó lehet.* aki eltűnt miután kilépett az ajtón. A titkot hátra hagyva amit most már csak a szoba emlékszik?
*Most Maire emeli tekintetét, felvíve a hangsúlyt, hogy jól játssza e a játékot amit ő felhozott. Majd ismét Norira néz, és rájőve, hogy a sorrend szerint akkor most Alavernak kell, hogy jöjjön. Szóval a férfira néz nagy szemekkel, hogy ő miképp folytatja majd ezt a történetet.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Nem Nori az első, aki megkérdőjelezi beszédét, de már hozzászokott. Bár nem igazán tudja, megérdemli e Nori a magyarázatot, főleg azután a lenéző tekintet után. De Mai jelenlétében, aki figyeli őt, és igyekszik annak megfelelni, így hajlandó neki is megválaszolni ezeket a kérdéseket. Sőt azt is, hogy miért jó az asztal búvóhelynek.*
- De a kőtéren jó, mert letakarják nagy takarókkal, és nem lehet alálátni. Mindig ott bújtam el Deressel, ha enniért mentünk oda.
*Meséli el kis trükkjét, hogyan tudott túljárni a kereskedők eszén, és valóban, miatta nagyon sok kereskedő hagyta hátra a díszes terítők használatát.*
- Tüske az olyan... Hmm... Mint az! * Mutat fel a konyhaszekrény tetején virágcsokrot rosszul utánzó tőrökre. * Deres pedig a barátom, nagy szőrös, négy lába van. De most fent alszik. *Mutat ismételten a felfelé, de most a plafon irányába, nagyjából a szobája irányába.* A sárga karika pedig az amit a kereskedőknek adunk ha akarunk tőlük valamit... Nem értem miért kell nekik, olyan sok van náluk.
*Vonja meg a vállát mondandója után, és figyeli Norinak az arckifejezését, mit fog szólni majd ehhez a rengeteg fontos információhoz. Így veszi észre, hogy amaz valamelyest nem is figyel rá, mert azzal van elfoglalva amit Alaver és Mai beszél egymás között. Ami valamelyest őt is érdekelné. Azonban nem sokáig marad meg a suttogás a két fél között Mai hamar leül eléjük, aminek viszont nagyon is örül, még bűntudata ellenére is. Mert bizony Mai valóban nem érdemelte meg azt az aprócska kis vágást sem, de a sors fintora ez, lehet erre volt szükség, hogy észrevegyék őt a város népessége között, mert ha életét így folytatta volna, ahogy eddig is. Lehet sosem lett volna képes arra az ösvényre lépni ahol Mai is jár.
Alaver lép melléje, ismét, de most azért, hogy egy kis mézet csurgasson a teájába, ami egy kis mosolyt csal az arcára, mert bizony azt nagyon szereti és nagyon jó ízt ad a teának. Azonban a sok sürgése és forgása közepette valami más illat is megcsapja az orrát. Mintha csak Derest utánozná, elkezd hangosan szimatolni a levegőből az ismeretlen illat forrását keresve, de képtelen betájolni azt. Morfondírozik, grimaszol arcával hátha rájön arra, de mintha Mai néni felől, mert ha felé szimatol, akkor az az illat picit erősebb.*
- Alaver, milyen teát csináltál Mainek, érdekes illata van.
* Csiklandozza a memóriáját, mert ilyesmit mintha már érzett volna valahol, de fogalma sincs merre. Azonban, ahogy érkezett a kérdése, úgy felejti el a játék szó hallatára, és amennyire Nori is fellelkesedik annak hírén, rá is ráragad.*
- Játék Alaverral? Én nem játszanék vele "csípd meg"-et mert Alaver majdnem olyan gyors mint én.
*Teszi hozzá, még mielőtt Mai bele kezdene a játékba, amit csak tágra nyitott szemekkel figyel. Mai néni kezdi, majd átadja a szót Norinak. Amire ő maga csak pislog nagyokat mert a szabályokkal annyira nincs tisztában. És mikor Nori tekintete az övével szalad össze, hamar rájön, hogy most rajta a sor. Nagyot nyel, idegesen néz jobbra balra, hogy az a kettő mégis milyen szobáról és fotelről beszél, mert azt bizony azt sem tudja mi fán terem. De sejti, hogy a folytatást tőle várják. Egy kis gondolkodás idő után szólal csak meg.*
- Az arctalan kétlábú ült a "bőrfotelben" *Néz fel Norira, hogy helyes e amit mond, bár sejtése szerint igen, hiszen azt mondta ült benne valaki szóval csak jó lehet.* aki eltűnt miután kilépett az ajtón. A titkot hátra hagyva amit most már csak a szoba emlékszik?
*Most Maire emeli tekintetét, felvíve a hangsúlyt, hogy jól játssza e a játékot amit ő felhozott. Majd ismét Norira néz, és rájőve, hogy a sorrend szerint akkor most Alavernak kell, hogy jöjjön. Szóval a férfira néz nagy szemekkel, hogy ő miképp folytatja majd ezt a történetet.*
1346. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-16 17:50:18
Üzenet elküldve: 2024-10-16 17:50:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Akár egy kis bocs, úgy érzi most magát, akinek édesanyja egy jó darab méhkaptár darabot ejtett az orra elé. Nem csoda, hogy olyan mohón eszi. A méz bódító édes ízét mindig is szerette, és most, hogy megküzdeni sem kell érte egy tiszta főnyeremény ez a kis fatálka. Nem is kell sok idő, néhány merés után, ragacsos kezeiről cuppogja le a mézet, és nem rest szája széléről is lenyalogatni ami az éves alatt felkenődött. Állatias viselkedése mellett, azonban szemében csillogó értelemmel figyeli Nimeril válaszát amit.
Amit a kanalat illeti, csak pislog rá, ahogy a nő felemeli az orra előtt, de ügyet se vetve rá folytatja tovább a maradék befejezését. Ami viszont jobban érdekli, az a nő tudása, és hogy amazt honnan szerezte.*
- Libaneki Kakamédia? Nem ismerem az hol lehet.
*Húzza el picit szomorkásan a mézzel borított szája szélét.*
- Akkor van több gyógyító is erre felé? Kik ők?
*Szemében felcsillog a remény. Sejtése szerint, ez az arctalan alak, akit néha néha lát emlékeiben, is egy ilyesmi lehetett. Talán Nimeril ismerhette, sőt talán tanulhatott is tőle.
Belenéz az üres tálkába, abból bizony az utolsó csepp mézet is kinyalta, szó szerint. Az üres tállal a kezében, ügyesen, kezei segítsége nélkül egyenesedik fel a törökülésből a padlóról. Majd leteszi amazt a konyhaasztalra. Kezei picit még ragadnak, látszólag nem igazán zavarja őt, mert tudja, hogy ha Nimerillel tart akkor ott majd megmoshatja ismét, olyan alaposan mint a múltkor, és majd pofikájáról is. Nagy bólintással és mosollyal az arcán várja, hogy Nimeril vezesse őt vissza a szobájába. Ő készen áll arra, hogy tanuljon valami olyasmit ami valóban érdekli.*
*Akár egy kis bocs, úgy érzi most magát, akinek édesanyja egy jó darab méhkaptár darabot ejtett az orra elé. Nem csoda, hogy olyan mohón eszi. A méz bódító édes ízét mindig is szerette, és most, hogy megküzdeni sem kell érte egy tiszta főnyeremény ez a kis fatálka. Nem is kell sok idő, néhány merés után, ragacsos kezeiről cuppogja le a mézet, és nem rest szája széléről is lenyalogatni ami az éves alatt felkenődött. Állatias viselkedése mellett, azonban szemében csillogó értelemmel figyeli Nimeril válaszát amit.
Amit a kanalat illeti, csak pislog rá, ahogy a nő felemeli az orra előtt, de ügyet se vetve rá folytatja tovább a maradék befejezését. Ami viszont jobban érdekli, az a nő tudása, és hogy amazt honnan szerezte.*
- Libaneki Kakamédia? Nem ismerem az hol lehet.
*Húzza el picit szomorkásan a mézzel borított szája szélét.*
- Akkor van több gyógyító is erre felé? Kik ők?
*Szemében felcsillog a remény. Sejtése szerint, ez az arctalan alak, akit néha néha lát emlékeiben, is egy ilyesmi lehetett. Talán Nimeril ismerhette, sőt talán tanulhatott is tőle.
Belenéz az üres tálkába, abból bizony az utolsó csepp mézet is kinyalta, szó szerint. Az üres tállal a kezében, ügyesen, kezei segítsége nélkül egyenesedik fel a törökülésből a padlóról. Majd leteszi amazt a konyhaasztalra. Kezei picit még ragadnak, látszólag nem igazán zavarja őt, mert tudja, hogy ha Nimerillel tart akkor ott majd megmoshatja ismét, olyan alaposan mint a múltkor, és majd pofikájáról is. Nagy bólintással és mosollyal az arcán várja, hogy Nimeril vezesse őt vissza a szobájába. Ő készen áll arra, hogy tanuljon valami olyasmit ami valóban érdekli.*
1345. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-16 17:08:06
Üzenet elküldve: 2024-10-16 17:08:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kisasszony hóbortok//
*Sokat nem kell várnia Luninari-ra a piac bejáratánál, mert kettejük közül biztosan ő időzött el többet a különböző árusoknál. Az oka annak, hogy mégis ő végzett előbb talán az lehet, hogy ő legalább az elején céltudatos volt, és csak később ragadta el a hév, hogy több mindent is végignézzen, mielőtt hátat fordítana a rengeteg árunak. Legszívesebben tízszer ennyit vásárolt volna, de ahhoz már Morthimer úr szekerére lett volna szükség, hogy haza is tudják vinni.*
- Nos, az úgy történt, hogy… *kezd bele elpirulva a magyarázatba, de aztán meggondolja magát.* Mindegy, úgyis tudod, hogyan történt *nevet fel végül.*
- Majd otthon. *Mondja, mert nehéz lenne annyi mindent az utcán megmutatni, és nem is lenne túl szerencsés, úgyhogy egyelőre csak a felajánlott segítséget fogadja el a lánytól. Most nem csak a nemesi hozzáállása miatt, hanem mert egyértelmű, hogy a fél-elf lány két kézzel sokkal több szatyrot tud cipelni, mint ő eggyel. Persze, amennyit elbír, annyit ő is visz magával.
A szokásos úton hazasétálnak hát a rezidenciára, ahol le kell pakolniuk a kezükből, hogy valamelyikük ki tudja nyitni az ajtót, de végül csak sikerül bejutniuk az előtérbe. Egész vicces szituáció volt.*
- Vigyünk fel mindent az emeletre! *Néz a lépcsők irányába, és már újra a rá eső csomagmennyiséggel a kezében indul el a felső szintre, ahol végül az ő szobájában kötnek ki. Ott végre mindent lepakolhatnak, Alenia pedig le is ül az ágyára egy kicsit pihenni. Ugyan néhány ruha nem olyan nehéz, de ő akkor sincs hozzászokva a cipekedéshez.*
- Akkor megmutatom, hogy miket vettem még. Az a helyzet, hogy régen minden napra volt legalább két ruhám, egy díszesebb nappalra, és egy kényelmesebb az esti órákra. Megmondom őszintén, hogy nagyon zavart már, hogy most kevés van, úgyhogy nem tudtam nem venni még néhányat. Egyelőre kettőt.
*Elő is veszi a két, teljesértékű öltözékként szolgáló ruhakölteményt. Az arany-fehér és a barna-fekete darabokat egymás mellé teríti ki az ágyra, kicsit bíbelődve velük, amíg egy karral szépen ki tudja simítani őket.*
- Azt nem szeretném, ha ezeknek az ujját is átalakítanád, mert úgysem tart már sokáig ez az állapot. *Csak rá kell vennie magát, hogy újra meglátogassa Eeyr templomát, és az istennő áldását kérje, hogy a test korlátait legyőzve visszaadja neki az elvesztett karját.*
- Aztán, nagyon örültem a kis asztalnak, amit Morthimer Úrtól kaptam, így most már van is mire használnom. *pakolja ki a sminkeléshez vásárolt kellékeket, na meg a két masnit is, egy feketét és egy fehéret.* Ezeket a hajamba. Szerintem aranyos leszek tőlük. *Kipakolja közben a különálló fűzőt, ami hasonló, mint az, ami rajta van, csak nem fekete, hanem ezüstös színű. Erről nincs mit mondania, imádja őket, nem hagyhatta ott. Ugyanez igaz a finom anyagú harisnyára is, kellett az új ruhák alá. Előkerül a törtfehér színű köntös is a csomagokból, ekkor elmosolyodik.*
- Tiszta butának éreztem magam, mikor nem tudtam mit csak úgy gyorsan felvenni fürdés után. Most már ezzel sem lesz probléma.
*A csomagjai lassan kiürülnek, már csak a mécsesek kerülnek elő belőle, melyek ittléte már egy sokkal nehezebb, szomorúbb témához kapcsolódik.*
- Ezek meg… azért vettem őket, mert szeretnék majd kimenni a szüleimhez a temetőbe. Ha van hozzá kedved, oda is elkísérhetnél. Na, de! Most mutasd, hogy te miket vettél! *Űzi is el magából rögtön a hirtelen betörni kívánó szomorúságot.*
- Utána pedig, mivel a rajtam lévő ruhát úgyis le kell vennem, hogy átalakítsd nekem, mit szólnál, ha csinálnánk egy olyat, mint régen? Kicsinosíthatnánk magunkat teljesen. Én is, és te is. Szeretnéd? *Az egyértelmű, hogy ő igen. Rég volt már teljesen kiöltözve. Még, ha a Luninari-tól kapott gyönyörű ruhával az öltözék része meg is volt hozzá, kifesteni és az apró részleteket kidolgozni eddig nem volt se lehetősége, se ideje. Ez a nap csak az övék, így most már szívesen sort kerítene rá.*
*Sokat nem kell várnia Luninari-ra a piac bejáratánál, mert kettejük közül biztosan ő időzött el többet a különböző árusoknál. Az oka annak, hogy mégis ő végzett előbb talán az lehet, hogy ő legalább az elején céltudatos volt, és csak később ragadta el a hév, hogy több mindent is végignézzen, mielőtt hátat fordítana a rengeteg árunak. Legszívesebben tízszer ennyit vásárolt volna, de ahhoz már Morthimer úr szekerére lett volna szükség, hogy haza is tudják vinni.*
- Nos, az úgy történt, hogy… *kezd bele elpirulva a magyarázatba, de aztán meggondolja magát.* Mindegy, úgyis tudod, hogyan történt *nevet fel végül.*
- Majd otthon. *Mondja, mert nehéz lenne annyi mindent az utcán megmutatni, és nem is lenne túl szerencsés, úgyhogy egyelőre csak a felajánlott segítséget fogadja el a lánytól. Most nem csak a nemesi hozzáállása miatt, hanem mert egyértelmű, hogy a fél-elf lány két kézzel sokkal több szatyrot tud cipelni, mint ő eggyel. Persze, amennyit elbír, annyit ő is visz magával.
A szokásos úton hazasétálnak hát a rezidenciára, ahol le kell pakolniuk a kezükből, hogy valamelyikük ki tudja nyitni az ajtót, de végül csak sikerül bejutniuk az előtérbe. Egész vicces szituáció volt.*
- Vigyünk fel mindent az emeletre! *Néz a lépcsők irányába, és már újra a rá eső csomagmennyiséggel a kezében indul el a felső szintre, ahol végül az ő szobájában kötnek ki. Ott végre mindent lepakolhatnak, Alenia pedig le is ül az ágyára egy kicsit pihenni. Ugyan néhány ruha nem olyan nehéz, de ő akkor sincs hozzászokva a cipekedéshez.*
- Akkor megmutatom, hogy miket vettem még. Az a helyzet, hogy régen minden napra volt legalább két ruhám, egy díszesebb nappalra, és egy kényelmesebb az esti órákra. Megmondom őszintén, hogy nagyon zavart már, hogy most kevés van, úgyhogy nem tudtam nem venni még néhányat. Egyelőre kettőt.
*Elő is veszi a két, teljesértékű öltözékként szolgáló ruhakölteményt. Az arany-fehér és a barna-fekete darabokat egymás mellé teríti ki az ágyra, kicsit bíbelődve velük, amíg egy karral szépen ki tudja simítani őket.*
- Azt nem szeretném, ha ezeknek az ujját is átalakítanád, mert úgysem tart már sokáig ez az állapot. *Csak rá kell vennie magát, hogy újra meglátogassa Eeyr templomát, és az istennő áldását kérje, hogy a test korlátait legyőzve visszaadja neki az elvesztett karját.*
- Aztán, nagyon örültem a kis asztalnak, amit Morthimer Úrtól kaptam, így most már van is mire használnom. *pakolja ki a sminkeléshez vásárolt kellékeket, na meg a két masnit is, egy feketét és egy fehéret.* Ezeket a hajamba. Szerintem aranyos leszek tőlük. *Kipakolja közben a különálló fűzőt, ami hasonló, mint az, ami rajta van, csak nem fekete, hanem ezüstös színű. Erről nincs mit mondania, imádja őket, nem hagyhatta ott. Ugyanez igaz a finom anyagú harisnyára is, kellett az új ruhák alá. Előkerül a törtfehér színű köntös is a csomagokból, ekkor elmosolyodik.*
- Tiszta butának éreztem magam, mikor nem tudtam mit csak úgy gyorsan felvenni fürdés után. Most már ezzel sem lesz probléma.
*A csomagjai lassan kiürülnek, már csak a mécsesek kerülnek elő belőle, melyek ittléte már egy sokkal nehezebb, szomorúbb témához kapcsolódik.*
- Ezek meg… azért vettem őket, mert szeretnék majd kimenni a szüleimhez a temetőbe. Ha van hozzá kedved, oda is elkísérhetnél. Na, de! Most mutasd, hogy te miket vettél! *Űzi is el magából rögtön a hirtelen betörni kívánó szomorúságot.*
- Utána pedig, mivel a rajtam lévő ruhát úgyis le kell vennem, hogy átalakítsd nekem, mit szólnál, ha csinálnánk egy olyat, mint régen? Kicsinosíthatnánk magunkat teljesen. Én is, és te is. Szeretnéd? *Az egyértelmű, hogy ő igen. Rég volt már teljesen kiöltözve. Még, ha a Luninari-tól kapott gyönyörű ruhával az öltözék része meg is volt hozzá, kifesteni és az apró részleteket kidolgozni eddig nem volt se lehetősége, se ideje. Ez a nap csak az övék, így most már szívesen sort kerítene rá.*
1344. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-16 13:04:12
Üzenet elküldve: 2024-10-16 13:04:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 766
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Az a pukkancs arckifejezés, amit a szőke kislány arcán lát, még akár ismerős is lehetne neki. Ő is tud ilyet akkor, amikor pontosan ugyanígy próbál meggyőzni valakit valamiről, amiről ő szentül hiszi, hogy egy nagy igazság, pedig valójában hatalmas sületlenség az egész.*
- El lehet, de nem minden elől. *Márpedig, legyen épp bármilyen a feketeség, a sületlenségekben mindig partner, persze mindazt a saját maga módján élvezett játék képére alakítva. Válasza is ezt tükrözi.
Ezután Mai felől érdeklődik. Tényleg kíváncsi, hol találtak egymásra, mert tudni akarja, mi történhetett, hogy valaki másnak is sikerült olyan közel kerülnie Mai-hoz, mint neki.*
- Tüske? Deres? Sárga karika? *Kérdez vissza sorban a dolgokra, mert a nem ismert szavak miatt sikerül elvesznie is a történetben. Annyit megértett, hogy ez a kis átokfajzat bántotta Mai-t. Még szerencse, hogy Nori most ennyire szelíd, mert így, miután a kicsi közli, hogy meggyógyította és bocsánatot is tervez kérni, nem akarja azonnal megbüntetni őt a tettéért.
Közben gyanakodva figyeli, hogy Alaver és Mai mit sugdolóznak egymással, de nem érti. Talán nem is kell. Alaver mellé lép a finom forró teával és a mézzel, amitől a kis mosolya, amit eddig is nyújtott a férfinek, még szélesebbé válik. Óvatosan kortyol bele a teába, hogy semmiképp se égesse meg a nyelvét, de hálás érte. Finom. Tényleg nagyon finom. Közben elkezd eluralkodni rajta egy rossz érzés is, mert idegen társaságban érzi magát, ám megenyhül, mikor Mai végre leül közéjük. Így már jó, így már minden rendben van.*
- Játék? Alaver-rel is játszottunk. Akkor is élvezte, szóval most is fogja. *Nem az volt a szándéka, hogy ezzel egy újabb ürügy lehetőségét vonja meg a férfitől, de ezek után már az sem lehet kifogás a leülés ellen, hogy nem szeret játszani. Szeret. Nori pontosan tudja.
Mai elkezdi a játékot, ami pont olyan titokzatosan kezdődik, mint az ő játéka is kezdődött a Kalmárban Alaver-rel. A feketével kifestett szemek rögtön felcsillannak, és szinte látszik a tekintetén, ahogy az ezernyi gondolat végigcikázik lelki szemei előtt, miközben próbál valami értelmes folytatást megfogalmazni a megkezdett meséhez.*
- Ömm, umm… hmm… *nyögdécsel bizonytalanul. Magában elképzeli, ahogy ő a történet főszereplője, belép a Mai által elképzelt szobába, és félelemmel, de ugyanúgy kíváncsisággal töltve néz körbe. Hirtelen valami mintha a helyére kattanna, úgy vált át a lány bizonytalansága is határozottságba.*
- A szoba közepén egy régi bőrfotel állt, melynek karfája kopott volt, olyan, mintha valaki hosszú órákig ült volna benne. *Nem tudja, mi lehet az a titok, mit el akarnak mesélni a falak, és azt sem tudja, ki lehet az, aki annyi időt töltött ebben a szobában ülve, de kíváncsi. A kislány irányába pillant, mintha tőle várná a választ, és a történet folytatását. Ő közben újabbat kortyol a teájából.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Az a pukkancs arckifejezés, amit a szőke kislány arcán lát, még akár ismerős is lehetne neki. Ő is tud ilyet akkor, amikor pontosan ugyanígy próbál meggyőzni valakit valamiről, amiről ő szentül hiszi, hogy egy nagy igazság, pedig valójában hatalmas sületlenség az egész.*
- El lehet, de nem minden elől. *Márpedig, legyen épp bármilyen a feketeség, a sületlenségekben mindig partner, persze mindazt a saját maga módján élvezett játék képére alakítva. Válasza is ezt tükrözi.
Ezután Mai felől érdeklődik. Tényleg kíváncsi, hol találtak egymásra, mert tudni akarja, mi történhetett, hogy valaki másnak is sikerült olyan közel kerülnie Mai-hoz, mint neki.*
- Tüske? Deres? Sárga karika? *Kérdez vissza sorban a dolgokra, mert a nem ismert szavak miatt sikerül elvesznie is a történetben. Annyit megértett, hogy ez a kis átokfajzat bántotta Mai-t. Még szerencse, hogy Nori most ennyire szelíd, mert így, miután a kicsi közli, hogy meggyógyította és bocsánatot is tervez kérni, nem akarja azonnal megbüntetni őt a tettéért.
Közben gyanakodva figyeli, hogy Alaver és Mai mit sugdolóznak egymással, de nem érti. Talán nem is kell. Alaver mellé lép a finom forró teával és a mézzel, amitől a kis mosolya, amit eddig is nyújtott a férfinek, még szélesebbé válik. Óvatosan kortyol bele a teába, hogy semmiképp se égesse meg a nyelvét, de hálás érte. Finom. Tényleg nagyon finom. Közben elkezd eluralkodni rajta egy rossz érzés is, mert idegen társaságban érzi magát, ám megenyhül, mikor Mai végre leül közéjük. Így már jó, így már minden rendben van.*
- Játék? Alaver-rel is játszottunk. Akkor is élvezte, szóval most is fogja. *Nem az volt a szándéka, hogy ezzel egy újabb ürügy lehetőségét vonja meg a férfitől, de ezek után már az sem lehet kifogás a leülés ellen, hogy nem szeret játszani. Szeret. Nori pontosan tudja.
Mai elkezdi a játékot, ami pont olyan titokzatosan kezdődik, mint az ő játéka is kezdődött a Kalmárban Alaver-rel. A feketével kifestett szemek rögtön felcsillannak, és szinte látszik a tekintetén, ahogy az ezernyi gondolat végigcikázik lelki szemei előtt, miközben próbál valami értelmes folytatást megfogalmazni a megkezdett meséhez.*
- Ömm, umm… hmm… *nyögdécsel bizonytalanul. Magában elképzeli, ahogy ő a történet főszereplője, belép a Mai által elképzelt szobába, és félelemmel, de ugyanúgy kíváncsisággal töltve néz körbe. Hirtelen valami mintha a helyére kattanna, úgy vált át a lány bizonytalansága is határozottságba.*
- A szoba közepén egy régi bőrfotel állt, melynek karfája kopott volt, olyan, mintha valaki hosszú órákig ült volna benne. *Nem tudja, mi lehet az a titok, mit el akarnak mesélni a falak, és azt sem tudja, ki lehet az, aki annyi időt töltött ebben a szobában ülve, de kíváncsi. A kislány irányába pillant, mintha tőle várná a választ, és a történet folytatását. Ő közben újabbat kortyol a teájából.*
1343. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-15 19:53:05
Üzenet elküldve: 2024-10-15 19:53:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Már az sem lenne baj, ha mindenki az asztal alá ülne. Mert érzi, hogy a helyzet, amiben van cseppet sem oldott, mindenkinek megvan a saját gondja, félelme. Mindenki között van kapcsolat, még sincs egy kis egység sem. Csendben figyeli, ahogy Szikra Nori-nak mondja meg az igazát, apró mosolyra húzódik a szája, bár talán a feketeségnek ennyi is elég tud lenni, hogy kiakadjon. Talán nem most történik meg, talán tényleg annyira kezes most. Szinte kérlelően néz rá, hogy ne csattanjon el.
Hát nem ülnek az asztal alá. Alaver-től kéri azt az enyhülést hozó forró italt, de a hangját nem hallja. Kedve lenne itt hagyni mindenkit és elvonulni a szobájába. Hogyan lehet, hogy ebben a konyhában olyanok gyűltek össze, akiket kedvel, mégis érzetre most szörnyű az ittlét. A húga felé a szavai után egy mosolyt küld, s bár a szorongató érzése vele kapcsolatban már elmúlt, mert meggyőzte magát, hogy így jó minden, a köd, ami ebben a légtérben gyűlt köréjük, csak nem oszlik.
Bólint a kis elf felé, elkapva a kérdő tekintetet. Beszélgessenek, ettől rosszabb már úgysem lehet. Vagy mégis, de ha erre gondolna, biztos, hogy nem csak egy pohárnyit kérne a férfitól. Megnyílhatna a föld most alatta, akkor eltűnhetne. Utálja ezt az érzést.
Végül leül szembe a két lánnyal, miközben hallgatja a kérdésre adott választ. Melengeti a szívét, hogy a gyereket valahol még mindig bántja, ami történt. Pedig szinte semmiség. Azzal a kis karcolással érte el, hogy új életet kaphasson. Viszont Nori reakcióját nem biztos, hogy hallani akarja, mert most képlékeny lehet nyugalma. Nem jó, ha azt hiszi hogy valaki bántotta, az viszont talán igen, hogy egy ilyen fiatal is képes a bocsánatkérésre, akkor ráadásul, amikor annak helye van. Hogy ki tanulhatna kitől, az érdekes kérdés, de helyette más ötlete támad.*
- Mindenki követett már el hibákat, megbeszéltük őket, felejtsük el. Játsszunk jó? Alaver, gyere te is, ülj le mellém.
*Húzza közel magához a kissé megváltozott illatú és színű teáját, majd beleiszik egy apró kortyot.*
- Egy történetet fogunk írni. Mi négyen. Mindenki hozzáad egy mondatot és meglátjuk mi sül ki belőle.
*Végignéz a társaságon. Ha rossz az ötlet sem érdekli már, egyszerűen nem maradhat ilyen a hangulat. Neki hasznos is lehet, minden egyes mondatból lehet következtetést levonni.*
- Én kezdem: "Amikor beléptem a szobába, olyan érzés volt, mintha a falak mesélni akartak volna nekem valami titkot." *Nori-ra néz, hogy folytassa.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Már az sem lenne baj, ha mindenki az asztal alá ülne. Mert érzi, hogy a helyzet, amiben van cseppet sem oldott, mindenkinek megvan a saját gondja, félelme. Mindenki között van kapcsolat, még sincs egy kis egység sem. Csendben figyeli, ahogy Szikra Nori-nak mondja meg az igazát, apró mosolyra húzódik a szája, bár talán a feketeségnek ennyi is elég tud lenni, hogy kiakadjon. Talán nem most történik meg, talán tényleg annyira kezes most. Szinte kérlelően néz rá, hogy ne csattanjon el.
Hát nem ülnek az asztal alá. Alaver-től kéri azt az enyhülést hozó forró italt, de a hangját nem hallja. Kedve lenne itt hagyni mindenkit és elvonulni a szobájába. Hogyan lehet, hogy ebben a konyhában olyanok gyűltek össze, akiket kedvel, mégis érzetre most szörnyű az ittlét. A húga felé a szavai után egy mosolyt küld, s bár a szorongató érzése vele kapcsolatban már elmúlt, mert meggyőzte magát, hogy így jó minden, a köd, ami ebben a légtérben gyűlt köréjük, csak nem oszlik.
Bólint a kis elf felé, elkapva a kérdő tekintetet. Beszélgessenek, ettől rosszabb már úgysem lehet. Vagy mégis, de ha erre gondolna, biztos, hogy nem csak egy pohárnyit kérne a férfitól. Megnyílhatna a föld most alatta, akkor eltűnhetne. Utálja ezt az érzést.
Végül leül szembe a két lánnyal, miközben hallgatja a kérdésre adott választ. Melengeti a szívét, hogy a gyereket valahol még mindig bántja, ami történt. Pedig szinte semmiség. Azzal a kis karcolással érte el, hogy új életet kaphasson. Viszont Nori reakcióját nem biztos, hogy hallani akarja, mert most képlékeny lehet nyugalma. Nem jó, ha azt hiszi hogy valaki bántotta, az viszont talán igen, hogy egy ilyen fiatal is képes a bocsánatkérésre, akkor ráadásul, amikor annak helye van. Hogy ki tanulhatna kitől, az érdekes kérdés, de helyette más ötlete támad.*
- Mindenki követett már el hibákat, megbeszéltük őket, felejtsük el. Játsszunk jó? Alaver, gyere te is, ülj le mellém.
*Húzza közel magához a kissé megváltozott illatú és színű teáját, majd beleiszik egy apró kortyot.*
- Egy történetet fogunk írni. Mi négyen. Mindenki hozzáad egy mondatot és meglátjuk mi sül ki belőle.
*Végignéz a társaságon. Ha rossz az ötlet sem érdekli már, egyszerűen nem maradhat ilyen a hangulat. Neki hasznos is lehet, minden egyes mondatból lehet következtetést levonni.*
- Én kezdem: "Amikor beléptem a szobába, olyan érzés volt, mintha a falak mesélni akartak volna nekem valami titkot." *Nori-ra néz, hogy folytassa.*
1342. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-15 17:57:52
Üzenet elküldve: 2024-10-15 17:57:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Ketten remek munkát végeznek. Cilia nagyon könnyen tanulja meg az új dolgokat, amivel nagy segítségnek bizonyul. Együttes munkájuk eredménye, hogy hamar elkészül az amúgy sem túlságosan bonyolult "gyógyszer" is. Barbár mivoltát mondjuk most is megvillantja a leányka. Amolyan naturális módon, kézzel esik neki a ragacsos ételnek.*
~ Egek! ~* Szörnyülködik el, de hát most már mit csináljon, csak a fejét tudja csóválni.*
- Legközelebb talán ezt a kanalat kéne használnod.* Emeli fel, hogy megmutassa. Most már nem fogja erőltetni, meg a nevelés, amúgy sem az ő dolga. Az a lényeg, hogy begyűrje az ételt, ami egyben az orvossága is. Azért van valami bájos is, abban ahogy Szikra falja befelé így a finomságot. Enyhe mosolyra húzódik a szája. Evés közben illetlenül, teli szájjal még kérdezni sem rest, de nem is csoda, hogy kíváncsi, az ő korában minden gyermek ilyen.*
- Sokat tanultam. Könyvekből meg az Lihanechi Akadémián, de még a vidéki gyógyítóktól is.* Nem feltétlen biztos benne, hogy megérti ezt a lány, mert azért eddig is sokszor pislogott, ha olyat válaszolt, de ennél egyszerűbben hirtelen nem tudott fogalmazni.*
- Ha van kedved, megtaníthatok pár dolgot majd neked is.* Ajánlja fel neki.* Mondjuk miközben megcsináljuk a kutyád gyógyszerét majd az orvosi szobában. Mit szólsz?* Kacsint rá válaszra várva. Ő úgyis megfogja csinálni majd, ha közben magyaráz róla az nem telik neki plusz fáradságba. Előtte persze meg kell enni a gyógyszert, de ahogy látja azzal nem lesz baj. A takarítás már más tészta, de az sem lesz vészes, majd aztán, ha ezzel megvannak, akkor mehetnek gyógyszert keverni, már ha van hozzá kedv.*
* Ketten remek munkát végeznek. Cilia nagyon könnyen tanulja meg az új dolgokat, amivel nagy segítségnek bizonyul. Együttes munkájuk eredménye, hogy hamar elkészül az amúgy sem túlságosan bonyolult "gyógyszer" is. Barbár mivoltát mondjuk most is megvillantja a leányka. Amolyan naturális módon, kézzel esik neki a ragacsos ételnek.*
~ Egek! ~* Szörnyülködik el, de hát most már mit csináljon, csak a fejét tudja csóválni.*
- Legközelebb talán ezt a kanalat kéne használnod.* Emeli fel, hogy megmutassa. Most már nem fogja erőltetni, meg a nevelés, amúgy sem az ő dolga. Az a lényeg, hogy begyűrje az ételt, ami egyben az orvossága is. Azért van valami bájos is, abban ahogy Szikra falja befelé így a finomságot. Enyhe mosolyra húzódik a szája. Evés közben illetlenül, teli szájjal még kérdezni sem rest, de nem is csoda, hogy kíváncsi, az ő korában minden gyermek ilyen.*
- Sokat tanultam. Könyvekből meg az Lihanechi Akadémián, de még a vidéki gyógyítóktól is.* Nem feltétlen biztos benne, hogy megérti ezt a lány, mert azért eddig is sokszor pislogott, ha olyat válaszolt, de ennél egyszerűbben hirtelen nem tudott fogalmazni.*
- Ha van kedved, megtaníthatok pár dolgot majd neked is.* Ajánlja fel neki.* Mondjuk miközben megcsináljuk a kutyád gyógyszerét majd az orvosi szobában. Mit szólsz?* Kacsint rá válaszra várva. Ő úgyis megfogja csinálni majd, ha közben magyaráz róla az nem telik neki plusz fáradságba. Előtte persze meg kell enni a gyógyszert, de ahogy látja azzal nem lesz baj. A takarítás már más tészta, de az sem lesz vészes, majd aztán, ha ezzel megvannak, akkor mehetnek gyógyszert keverni, már ha van hozzá kedv.*
1341. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-15 08:47:21
Üzenet elküldve: 2024-10-15 08:47:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 166
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Megint csak úgy összeszorul benne valami, ahogy látja, hogy Mai hogy bánik Szikrával. Nem azért érez így, mert a nő szinte turbékol a gyereknek, hanem azért, mert ő ezt tette kockára. Tényleg felelőtlen volt. Tekintete Nori-ra siklik, ahogy a kisboszorkány Szikra mellé ül. A rongyot morzsolgatja az ujjai között. Viszonozza a feketehajú pillantását, a lány szavai meglepetésként érik. Vacak ez így – nem tudni, hogy épp jót tett-e, vagy sem. Egyszerre lenni ebben a kettő helyzetben. Mert Nori-nak jó hogy itt van Mai-val, Mai-nak talán annyira mégse jó, hogy itt van Nori-val. Lehetetlen mindenki kedvére tenni. Miért akar mindig mindenki kedvére tenni? A kisboszorkányra mosolyog, apró, futó mosollyal, benne van a köszönet fogadása, benne van az, hogy örül neki hogy segíthetett, és talán benne van a saját bocsánatkérése is, a feszült légkörért.
Mai nesztelenül lép mellé, mint egy macska. Még mindig mezítláb van, gondolja. Most van itt az ideje, gondolja ezt is. Kissé lejjebb hajtja a fejét ahogy a nő halkan szól hozzá, így talán csak Mai láthatja, ahogy a szemöldökei meglepetten rándulnak homloka felé. Holnap-után este vigyázni Szikrára? De hiszen ez akkor azt jelenti, hogy.. Szó nélkül de értő tekintettel pislant fel a kék szemekbe, aprót bólint a kérésre. Az elsőre. A második is meglepi, de máshogy. Nem gondolta volna pont erről a nőről, hogy kontyalávalóval zárná a napot. Pláne hogy itt van Nori, itt van Szikra, és itt a többi gyerek is. De hát ki ő, hogy ítélkezzen? Pont ő..? Rábólint erre a kérésre is.
Ahogy Mai leül az asztalhoz, az egymással beszélgető Szikrához és Nori-hoz, ellöki magát a faltól. Csöndben mozog, a háttérben akar maradni, árnyék akar lenni, amit a tűzhely fénye mázol csak a konyhára. Emlékszik mindenre, ami a keze ügyébe került, amikor nemrég kétszer is átforgatta a konyhát. Sok mindent talált. Edényeket, csetreszeket. Zsírt, lisztet, sörélesztőt egy kis üvegben lötyögve. A kekszet, ami most még mindig az asztalon van. Rumot? Azt nem. Egy zöld lapos-üvegben viszont volt valami, amibe miután beleszagolt, ügyesen úgy rejtett el, hogy Szikra még csak a mozdulatot se láthassa. Az szederpálinka volt. Ilyesmiben nem csal az orra. Újabb bögrét vesz elő, ez másabb formájú mint a többi, virágokkal van festve. Pipacsot is lát rajta. Ezt most valahogy majdnem viccesnek találja. Halkan csörömpölve-zörögve egy sűrű szűrőt keres, és a bögre fölé állítja azt. Továbbra is nesztelenül, puhán lép a konyhaasztal mellé, mintha csak lopni készülne, és valahol azt is csinálja. Ahogy térül-fordul, Mai bögréje eltűnik az asztalról. Visszalép vele a tűzhely mellé, nagy gonddal, vigyázva, hogy ne öntse félre, átönti a teát a szűrőn a tiszta bögrébe. Amíg ezt csinálja, pár pillanatig egészen eltakarja a többiek elől, hogy mivel ügyködik. Talán nem is figyelik. Mire átönti a teát, a gyümölcs-illata valahogy áthatóbb és erősebb lesz, a főzet kissé világosabb. De a más formájú bögrében ez alig-alig látszik. A szűrőben tényleg marad némi zacc: pár tealevél, szétázott gyümölcsdarabkák. A leszűrt teát Mai elé rakja, és már tovább is lép Nori mellé. Ha most konyhalánynak kell lennie, akkor konyhalány lesz, ott egye meg a fene. Felveszi a kis mézescsuprot, és továbbra is figyelve hogy ne jusson belőle az asztalra, mézet perget a kisboszorkány teájába. Mikor ezzel megvan, kérdés-kérés nélkül lép Szikra mellé, és az ő kezei között lévő bögrébe is tesz mézet. Az előbb is úgy ízlett neki. Mutatóujjával apró, köröző mozdulatot tesz a bögre felett, tudja, hogy a kislány már érteni fogja ezt. A csupor az asztalra kerül a keksz mellé, ő pedig, miután teljes kört járt az asztal körül, ismét a tűzhely mellett veti a hátát a falnak.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Megint csak úgy összeszorul benne valami, ahogy látja, hogy Mai hogy bánik Szikrával. Nem azért érez így, mert a nő szinte turbékol a gyereknek, hanem azért, mert ő ezt tette kockára. Tényleg felelőtlen volt. Tekintete Nori-ra siklik, ahogy a kisboszorkány Szikra mellé ül. A rongyot morzsolgatja az ujjai között. Viszonozza a feketehajú pillantását, a lány szavai meglepetésként érik. Vacak ez így – nem tudni, hogy épp jót tett-e, vagy sem. Egyszerre lenni ebben a kettő helyzetben. Mert Nori-nak jó hogy itt van Mai-val, Mai-nak talán annyira mégse jó, hogy itt van Nori-val. Lehetetlen mindenki kedvére tenni. Miért akar mindig mindenki kedvére tenni? A kisboszorkányra mosolyog, apró, futó mosollyal, benne van a köszönet fogadása, benne van az, hogy örül neki hogy segíthetett, és talán benne van a saját bocsánatkérése is, a feszült légkörért.
Mai nesztelenül lép mellé, mint egy macska. Még mindig mezítláb van, gondolja. Most van itt az ideje, gondolja ezt is. Kissé lejjebb hajtja a fejét ahogy a nő halkan szól hozzá, így talán csak Mai láthatja, ahogy a szemöldökei meglepetten rándulnak homloka felé. Holnap-után este vigyázni Szikrára? De hiszen ez akkor azt jelenti, hogy.. Szó nélkül de értő tekintettel pislant fel a kék szemekbe, aprót bólint a kérésre. Az elsőre. A második is meglepi, de máshogy. Nem gondolta volna pont erről a nőről, hogy kontyalávalóval zárná a napot. Pláne hogy itt van Nori, itt van Szikra, és itt a többi gyerek is. De hát ki ő, hogy ítélkezzen? Pont ő..? Rábólint erre a kérésre is.
Ahogy Mai leül az asztalhoz, az egymással beszélgető Szikrához és Nori-hoz, ellöki magát a faltól. Csöndben mozog, a háttérben akar maradni, árnyék akar lenni, amit a tűzhely fénye mázol csak a konyhára. Emlékszik mindenre, ami a keze ügyébe került, amikor nemrég kétszer is átforgatta a konyhát. Sok mindent talált. Edényeket, csetreszeket. Zsírt, lisztet, sörélesztőt egy kis üvegben lötyögve. A kekszet, ami most még mindig az asztalon van. Rumot? Azt nem. Egy zöld lapos-üvegben viszont volt valami, amibe miután beleszagolt, ügyesen úgy rejtett el, hogy Szikra még csak a mozdulatot se láthassa. Az szederpálinka volt. Ilyesmiben nem csal az orra. Újabb bögrét vesz elő, ez másabb formájú mint a többi, virágokkal van festve. Pipacsot is lát rajta. Ezt most valahogy majdnem viccesnek találja. Halkan csörömpölve-zörögve egy sűrű szűrőt keres, és a bögre fölé állítja azt. Továbbra is nesztelenül, puhán lép a konyhaasztal mellé, mintha csak lopni készülne, és valahol azt is csinálja. Ahogy térül-fordul, Mai bögréje eltűnik az asztalról. Visszalép vele a tűzhely mellé, nagy gonddal, vigyázva, hogy ne öntse félre, átönti a teát a szűrőn a tiszta bögrébe. Amíg ezt csinálja, pár pillanatig egészen eltakarja a többiek elől, hogy mivel ügyködik. Talán nem is figyelik. Mire átönti a teát, a gyümölcs-illata valahogy áthatóbb és erősebb lesz, a főzet kissé világosabb. De a más formájú bögrében ez alig-alig látszik. A szűrőben tényleg marad némi zacc: pár tealevél, szétázott gyümölcsdarabkák. A leszűrt teát Mai elé rakja, és már tovább is lép Nori mellé. Ha most konyhalánynak kell lennie, akkor konyhalány lesz, ott egye meg a fene. Felveszi a kis mézescsuprot, és továbbra is figyelve hogy ne jusson belőle az asztalra, mézet perget a kisboszorkány teájába. Mikor ezzel megvan, kérdés-kérés nélkül lép Szikra mellé, és az ő kezei között lévő bögrébe is tesz mézet. Az előbb is úgy ízlett neki. Mutatóujjával apró, köröző mozdulatot tesz a bögre felett, tudja, hogy a kislány már érteni fogja ezt. A csupor az asztalra kerül a keksz mellé, ő pedig, miután teljes kört járt az asztal körül, ismét a tűzhely mellett veti a hátát a falnak.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451