Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 69 (1361. - 1380. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451
1380. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-11-01 19:58:14
Üzenet elküldve: 2024-11-01 19:58:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*És bizony ő nagyon rossz pacira tett. Most már saját bőrén érzi, mint a múltkori nap folyamán Alaver, hogy azok a kékek bizony tudnak úgy bizony szúrni. Bár ő még az enyhébb verziót kapja belőle. Ha nem is nyársra húzzák őt, de a lelkébe látnak. És ez van annyira kényelmetlen mint az előbbi.
Próbál ellenállni, hogy tekintetét ne emelje fel Mai, de képtelen ellenállni. Az ujjak az álla alá szorulnak, és lassan felemelkedik a kis fejecskéje. Arca a nő arcával találkozik. Bár tekintetével még küzd, hogy azokat a szúró kékeket elkerülje. Ide oda cikázik idegesen a smaragd párocska. Ajkait harapdálja, és gondolkodik mit mondjon. Grael a lelkére kötötte, hogy ez az ő kis titkuk marad, és annak is kell maradnia. Mert így biztonságos mint kettőjüknek. Mert ha valamelyikük is elárulja a másik hol létét, akkor bizony jönnek majd a láncos ruhások a hosszú botjaikkal, aminek hegyes fogai vannak és elviszik őt olyan helyre, ahonnan kevesen térnek vissza. Ezt pedig szeretné elkerülni, mert bizony kezdi megkedvelni ezt a helyet, annak ellenére, hogy sok minden nincs még ínyére. Deres mindeközben gazdája mögött, nagy fenekét a földön hagyva figyeli az eseményeket. Mai közelségét már megszokta, sőt Ő az egyedüli akit hagy, hogy gazdáját csak úgy megérintse, másokra már acsarkodott volna.*
-Nem... Szabadna... Azt mondta nem szabad elmondanom hol van az odúja.
*Húzza be nyakát mint egy kis teknős, és kínosan tekint fel Maira. De azok a szemek bizony oly mélyre hatolnak az igazat keresve, képtelen magában tartani. Érzi, ahogy kis tenyere egyre jobban izzad, és a szavak pedig Mai tekintetével, mint egy fogóval húzza ki belőle, csupán a puszta jelenlétével.*
-Vinnem kell neki valamit amivel sárga karikát tud szerezni, hogy ennit szerezzen mint én. Sokszor adott nekem is belőle... És... És... Már vinnem kellett volna neki valamit, biztosan keres.
*Morzsolgatja ujjacskáit, ahogy az utolsó szavak végre kijönnek a száján. Mintha megkönnyebbülne kis lelke, de valamiért gyomrában van egy olyan érzése, hogy a legrosszabb csak most fog következni.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.01 20:02:14
//Tolvajbecsület//
*És bizony ő nagyon rossz pacira tett. Most már saját bőrén érzi, mint a múltkori nap folyamán Alaver, hogy azok a kékek bizony tudnak úgy bizony szúrni. Bár ő még az enyhébb verziót kapja belőle. Ha nem is nyársra húzzák őt, de a lelkébe látnak. És ez van annyira kényelmetlen mint az előbbi.
Próbál ellenállni, hogy tekintetét ne emelje fel Mai, de képtelen ellenállni. Az ujjak az álla alá szorulnak, és lassan felemelkedik a kis fejecskéje. Arca a nő arcával találkozik. Bár tekintetével még küzd, hogy azokat a szúró kékeket elkerülje. Ide oda cikázik idegesen a smaragd párocska. Ajkait harapdálja, és gondolkodik mit mondjon. Grael a lelkére kötötte, hogy ez az ő kis titkuk marad, és annak is kell maradnia. Mert így biztonságos mint kettőjüknek. Mert ha valamelyikük is elárulja a másik hol létét, akkor bizony jönnek majd a láncos ruhások a hosszú botjaikkal, aminek hegyes fogai vannak és elviszik őt olyan helyre, ahonnan kevesen térnek vissza. Ezt pedig szeretné elkerülni, mert bizony kezdi megkedvelni ezt a helyet, annak ellenére, hogy sok minden nincs még ínyére. Deres mindeközben gazdája mögött, nagy fenekét a földön hagyva figyeli az eseményeket. Mai közelségét már megszokta, sőt Ő az egyedüli akit hagy, hogy gazdáját csak úgy megérintse, másokra már acsarkodott volna.*
-Nem... Szabadna... Azt mondta nem szabad elmondanom hol van az odúja.
*Húzza be nyakát mint egy kis teknős, és kínosan tekint fel Maira. De azok a szemek bizony oly mélyre hatolnak az igazat keresve, képtelen magában tartani. Érzi, ahogy kis tenyere egyre jobban izzad, és a szavak pedig Mai tekintetével, mint egy fogóval húzza ki belőle, csupán a puszta jelenlétével.*
-Vinnem kell neki valamit amivel sárga karikát tud szerezni, hogy ennit szerezzen mint én. Sokszor adott nekem is belőle... És... És... Már vinnem kellett volna neki valamit, biztosan keres.
*Morzsolgatja ujjacskáit, ahogy az utolsó szavak végre kijönnek a száján. Mintha megkönnyebbülne kis lelke, de valamiért gyomrában van egy olyan érzése, hogy a legrosszabb csak most fog következni.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.01 20:02:14
1379. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-11-01 18:45:58
Üzenet elküldve: 2024-11-01 18:45:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Rossz lóra tesz az, aki azt gondolja, hogy Mai nem veszi azonnal észre, hogyha baj van, vagy valamit el kívánnak hallgatni előle. Egy gyerek pedig sokkal nehezebb helyzetben van, mert még nem tanulta meg elfedni a gondolatait, jól takarni a vonásait, így azokból olvasni sem esik nehezére. Kissé oldalra dönti a fejét és a mosolya halványul, mert látja, hogy van valami a dolog mélyén. Nem haragos, tán nem is tudna Szikrára, de ő az, akinek meg kell védenie attól, ha valami rossz leselkedne rá. Nem tudja még, hogy miféle rossz, de nem tetszik neki amit lát. Eleinte csak méregeti, majd ahogy a lány reakciója már tényleg minden kétséget kizáró, úgy keményedik meg ő is. Persze csak belülről. Ha nem is széles a vigyor, ha melegséget is próbál adni, a figyelme kizárólag a lány reakcióit fürkészi. Abban biztos lehet a kis szőke, hogy nem lesz egyszerű dolga.*
- Drágám. *Nyúl annak álla alá, s ha el szeretne fordulni is, egyenesen a kékek felé vonja a fejecskéjét.* - Elmeséled, hogy milyen fontos dolgod akad kint a városban?
*Simogat végig újra az arcon, el nem engedve a szemeket.* - Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz? Akkor tudok segíteni, hogyha tudom, hogy mi bánt.
*Még nem tudja hová tenni, hogy mi történik igazából, de csak az ijed meg kérdésektől, kísérettől, aki valamit titkolni szeretne. És mit titkolhat egy ilyen fiatal leány? Kétli, hogy azt, hogy virágot szeretne szedni. Türelmesen várja a válaszokat.*
//Tolvajbecsület//
*Rossz lóra tesz az, aki azt gondolja, hogy Mai nem veszi azonnal észre, hogyha baj van, vagy valamit el kívánnak hallgatni előle. Egy gyerek pedig sokkal nehezebb helyzetben van, mert még nem tanulta meg elfedni a gondolatait, jól takarni a vonásait, így azokból olvasni sem esik nehezére. Kissé oldalra dönti a fejét és a mosolya halványul, mert látja, hogy van valami a dolog mélyén. Nem haragos, tán nem is tudna Szikrára, de ő az, akinek meg kell védenie attól, ha valami rossz leselkedne rá. Nem tudja még, hogy miféle rossz, de nem tetszik neki amit lát. Eleinte csak méregeti, majd ahogy a lány reakciója már tényleg minden kétséget kizáró, úgy keményedik meg ő is. Persze csak belülről. Ha nem is széles a vigyor, ha melegséget is próbál adni, a figyelme kizárólag a lány reakcióit fürkészi. Abban biztos lehet a kis szőke, hogy nem lesz egyszerű dolga.*
- Drágám. *Nyúl annak álla alá, s ha el szeretne fordulni is, egyenesen a kékek felé vonja a fejecskéjét.* - Elmeséled, hogy milyen fontos dolgod akad kint a városban?
*Simogat végig újra az arcon, el nem engedve a szemeket.* - Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz? Akkor tudok segíteni, hogyha tudom, hogy mi bánt.
*Még nem tudja hová tenni, hogy mi történik igazából, de csak az ijed meg kérdésektől, kísérettől, aki valamit titkolni szeretne. És mit titkolhat egy ilyen fiatal leány? Kétli, hogy azt, hogy virágot szeretne szedni. Türelmesen várja a válaszokat.*
1378. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-11-01 17:25:16
Üzenet elküldve: 2024-11-01 17:25:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Mit mondjon, mit fog majd gondolni ha elmondja az igazat? Vagy talán hazudjon neki? Ahogy a múltkor is megtette? Olyan könnyen ment akkor, még annak ellenére is, hogy meg volt rémülve. Jól megtanította ezt Grael. De arra nem, hogy ha így alakul a dolga, mit kezdjen. Ő a városőrökre készítette fel, hogy gyermeki ártatlanságát kihasználva talán elengedik őt. De most, hogy törődő kezek közé került, akik aggodalom miatt nem akarják kiengedni őt a csúnya rossz világba. Erre lehetséges Grael sem számított.
Illegeti magát Mai előtt, miután feltette a kérdést, gyűrögeti saját szoknyáját mégis mit mondhatna. Végül csupán egy gyenge indok jut csak eszébe.*
-Nem nincs... Azt hiszem... De vissza kellene mennem... Nagyon fontos volna.
*Mondja el lassacskán, de tekintetét nem meri felemelni a nőre, egészen addig amíg fel nem veti ötletét. Mert akkor rémülten felpillantva válaszol vissza.*
-Nem! Szeretnék egyedül menni. Deres majd vigyázz rám.
*Válaszolja kicsit zaklatottan, mert hát Grael elmondta, hogy ügyeljen arra senki nem követheti őt Deresen kívül. Mai jobb ha erről inkább nem tud.*
//Tolvajbecsület//
*Mit mondjon, mit fog majd gondolni ha elmondja az igazat? Vagy talán hazudjon neki? Ahogy a múltkor is megtette? Olyan könnyen ment akkor, még annak ellenére is, hogy meg volt rémülve. Jól megtanította ezt Grael. De arra nem, hogy ha így alakul a dolga, mit kezdjen. Ő a városőrökre készítette fel, hogy gyermeki ártatlanságát kihasználva talán elengedik őt. De most, hogy törődő kezek közé került, akik aggodalom miatt nem akarják kiengedni őt a csúnya rossz világba. Erre lehetséges Grael sem számított.
Illegeti magát Mai előtt, miután feltette a kérdést, gyűrögeti saját szoknyáját mégis mit mondhatna. Végül csupán egy gyenge indok jut csak eszébe.*
-Nem nincs... Azt hiszem... De vissza kellene mennem... Nagyon fontos volna.
*Mondja el lassacskán, de tekintetét nem meri felemelni a nőre, egészen addig amíg fel nem veti ötletét. Mert akkor rémülten felpillantva válaszol vissza.*
-Nem! Szeretnék egyedül menni. Deres majd vigyázz rám.
*Válaszolja kicsit zaklatottan, mert hát Grael elmondta, hogy ügyeljen arra senki nem követheti őt Deresen kívül. Mai jobb ha erről inkább nem tud.*
1377. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-11-01 17:14:08
Üzenet elküldve: 2024-11-01 17:14:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Mondhatni tele van élettel. Néhány dolgot félretéve csakis arra próbál koncentrálni, ami a dolga, abból pedig rengeteg van. Szövi a terveket az alakuló árvaházhoz, gondolkodik, számol, de ami az ideje legnagyobb részét teszi ki; a gyerekekkel foglalkozik. Szikra nem illeszkedik be egykönnyen, ami borítékolható volt, s nem is támaszt felé elvárásokat, de igyekszik azon dolgozni, hogy a lehető legjobban érezze magát, miközben bizton akad kellemetlensége is. De nem törődhet csak és kizárólag vele, a másik három gyermekre is időt kell szánni, akkor is, ha a kis elf nem mindig kíván a közvetlen közelükben lenni. Mint most is, távol tőlük gubbaszt, míg azok játsszák azt az életet, amire vágynak, vagy amit egyes mesékből szerezhettek ötletként. Szereti nézni. Jó látni, ha valakiknek, akiknek az élet nem adott sok lehetőséget, mégis meg tudják élni a gyermekkort. Nem venné el tőlük, de bele sem kényszerítene mást. Lopva pillant a kis fonott hajú felé, de leginkább Kriza próbálkozásán mulat, aki érdekesen játssza a hercegnő szerepét, amit a másik leány nem akart magáénak. Nem tudja, hogy a hercegnők mióta kergetik a lovagokat fakarddal, de belefér, amíg nem okoznak sérülést egymásnak.
Figyeli a triót, mikor meghallja a kis talpak lépteit és érzi szoknyáján a kezet, ami megrántja kissé azt, a kékek pedig keresik is a mancs gazdáját. Kissé furcsállja azt a tekintetet, s csak reménykedhet benne, hogy nem valami csínytevést kíván bevallani, - bár még mindig jobb, mint amikor megpróbálja elmismásolni- de nem erre irányuló szavakat hall. Tudja, hogy teret kell neki adnia, de még mindig fél, hogy nem tér vissza hozzájuk. Nem akarja őt sem bezárni, sem utasítani, tiltani meg végképp dolgoktól. Le is hajol hozzá, hogy végigsimítson azon a puha arcon.*
- Mit szeretnél a városban szívem? Csak nincs valami baj?
*Nézi a szemeit, hogy abban miként változik a fény a kérdése hatására. Valami nem tetszik neki.*
- Elkísérhetlek, ha nem szeretnél itt játszani. Úgyis rég voltunk csak ketten.
//Tolvajbecsület//
*Mondhatni tele van élettel. Néhány dolgot félretéve csakis arra próbál koncentrálni, ami a dolga, abból pedig rengeteg van. Szövi a terveket az alakuló árvaházhoz, gondolkodik, számol, de ami az ideje legnagyobb részét teszi ki; a gyerekekkel foglalkozik. Szikra nem illeszkedik be egykönnyen, ami borítékolható volt, s nem is támaszt felé elvárásokat, de igyekszik azon dolgozni, hogy a lehető legjobban érezze magát, miközben bizton akad kellemetlensége is. De nem törődhet csak és kizárólag vele, a másik három gyermekre is időt kell szánni, akkor is, ha a kis elf nem mindig kíván a közvetlen közelükben lenni. Mint most is, távol tőlük gubbaszt, míg azok játsszák azt az életet, amire vágynak, vagy amit egyes mesékből szerezhettek ötletként. Szereti nézni. Jó látni, ha valakiknek, akiknek az élet nem adott sok lehetőséget, mégis meg tudják élni a gyermekkort. Nem venné el tőlük, de bele sem kényszerítene mást. Lopva pillant a kis fonott hajú felé, de leginkább Kriza próbálkozásán mulat, aki érdekesen játssza a hercegnő szerepét, amit a másik leány nem akart magáénak. Nem tudja, hogy a hercegnők mióta kergetik a lovagokat fakarddal, de belefér, amíg nem okoznak sérülést egymásnak.
Figyeli a triót, mikor meghallja a kis talpak lépteit és érzi szoknyáján a kezet, ami megrántja kissé azt, a kékek pedig keresik is a mancs gazdáját. Kissé furcsállja azt a tekintetet, s csak reménykedhet benne, hogy nem valami csínytevést kíván bevallani, - bár még mindig jobb, mint amikor megpróbálja elmismásolni- de nem erre irányuló szavakat hall. Tudja, hogy teret kell neki adnia, de még mindig fél, hogy nem tér vissza hozzájuk. Nem akarja őt sem bezárni, sem utasítani, tiltani meg végképp dolgoktól. Le is hajol hozzá, hogy végigsimítson azon a puha arcon.*
- Mit szeretnél a városban szívem? Csak nincs valami baj?
*Nézi a szemeit, hogy abban miként változik a fény a kérdése hatására. Valami nem tetszik neki.*
- Elkísérhetlek, ha nem szeretnél itt játszani. Úgyis rég voltunk csak ketten.
1376. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-11-01 15:24:37
Üzenet elküldve: 2024-11-01 15:24:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Tolvajbecsület//
*Késik, és nem is keveset, ilyenkorra már rég ott kellett volna lennie, de képtelen volt alkalmat találni arra, hogy kisurranjon a kétlábúak, vagy, hogy is mondta Mai? Igen. A felnőttek szemei elől. Addig sem volt rest, legalább jobban felmérte a házban lévő értékek nagy részét. Bár tudja, hogy már tegnap meg kellett volna jelennie Grael házánál. Azonban mindig közbejött valami. Mai néni különös figyelmet szentel Szikrának, annak mi volta és állapota miatt. Azonban nem várhat tovább, Graelnek szüksége van rá.
Viszont nem tudja, hogy ezt miképpen oldja meg, túl kevés ideje van ahhoz, hogy észrevétlenül szerezzen bármit is. De üres kézzel nem akar vissza menni a férfihoz. Nem szeret neki csalódást okozni.
Viszont a rezidencia eltervezett programjai szűkösek, Mai igyekszik már összeszoktatni a többivel, közös étkezések, játékok. Bár Szikra nem szívleli ezeket, számára a gyerekek túlontúl hangosak és igazából ijesztőek is néha számára. Főleg a legidősebb, aki néha megfeledkezik játék során az erőkülönbségről. Nem szeretne a bot rosszabbik felén lenni, ezért is nem játszik velük lovagosdit. Bár egyszer már megkérték legyen az elrabolt hercegnő. De nem ment bele. Leginkább azért, mert azt sem tudja mi az a hercegnő. De, hogy ő nem fogja engedni azt, hogy csak úgy elrabolják az biztos.
Az idő azonban sürget, és mivel más megoldást nem talál arra, hogy szerezzen magának bármit is. Muszáj lesz fejjel a falnak mennie.
A következő napi program a kinti játék, aminél ő maga ismételten kiáll a többiektől, Ő sokkalta jobban szeret Deressel kergetőzni a díszes bokrok között, vagy csak a felhőket nézegetni miközben a kutyának veti a fejét, vagy a már neki szánt kis kert részben megtervezni, mit hova fog majd ültetni, ha képes lesz szerezni néhány magocskát.
Ahogy ott ücsörög a fa tövében, Deres hátát simogatva, morfondírozik. De ahogy eddig is sejtette nincs más választása. Idegesen, kezét morzsolgatva áll fel a fa tövéből, Deressel az oldalán lépdel Mai irányába. Mintha rossz fát tett a tűzre, pedig nem tett még semmit sem, mégis olyan érzete van, és szégyelli is magát érte. Mert valahol sejti is, hogy amit a ezelőtt tett a férfinak az talán rossz, de mégis segíteni akart neki, mert neki is segített amikor neki volt szüksége rá. Így érezte jónak.
Mai mellé lépve, meghúzza annak szoknyáját, hogy felfigyeljen rá és szégyenkezve szólal fel.*
-"Mai.. Vissza mehetek a városba?"-
*Kérdezi szinte alig hallható hangon, ha más nem majd az úton odafele talál magának valamit amit a férfinek elvihet ha Mai egyedül elengedi. Csak remélni tudja, hogy a nő belemegy és nem kérdez annyit.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.01 16:31:29
//Tolvajbecsület//
*Késik, és nem is keveset, ilyenkorra már rég ott kellett volna lennie, de képtelen volt alkalmat találni arra, hogy kisurranjon a kétlábúak, vagy, hogy is mondta Mai? Igen. A felnőttek szemei elől. Addig sem volt rest, legalább jobban felmérte a házban lévő értékek nagy részét. Bár tudja, hogy már tegnap meg kellett volna jelennie Grael házánál. Azonban mindig közbejött valami. Mai néni különös figyelmet szentel Szikrának, annak mi volta és állapota miatt. Azonban nem várhat tovább, Graelnek szüksége van rá.
Viszont nem tudja, hogy ezt miképpen oldja meg, túl kevés ideje van ahhoz, hogy észrevétlenül szerezzen bármit is. De üres kézzel nem akar vissza menni a férfihoz. Nem szeret neki csalódást okozni.
Viszont a rezidencia eltervezett programjai szűkösek, Mai igyekszik már összeszoktatni a többivel, közös étkezések, játékok. Bár Szikra nem szívleli ezeket, számára a gyerekek túlontúl hangosak és igazából ijesztőek is néha számára. Főleg a legidősebb, aki néha megfeledkezik játék során az erőkülönbségről. Nem szeretne a bot rosszabbik felén lenni, ezért is nem játszik velük lovagosdit. Bár egyszer már megkérték legyen az elrabolt hercegnő. De nem ment bele. Leginkább azért, mert azt sem tudja mi az a hercegnő. De, hogy ő nem fogja engedni azt, hogy csak úgy elrabolják az biztos.
Az idő azonban sürget, és mivel más megoldást nem talál arra, hogy szerezzen magának bármit is. Muszáj lesz fejjel a falnak mennie.
A következő napi program a kinti játék, aminél ő maga ismételten kiáll a többiektől, Ő sokkalta jobban szeret Deressel kergetőzni a díszes bokrok között, vagy csak a felhőket nézegetni miközben a kutyának veti a fejét, vagy a már neki szánt kis kert részben megtervezni, mit hova fog majd ültetni, ha képes lesz szerezni néhány magocskát.
Ahogy ott ücsörög a fa tövében, Deres hátát simogatva, morfondírozik. De ahogy eddig is sejtette nincs más választása. Idegesen, kezét morzsolgatva áll fel a fa tövéből, Deressel az oldalán lépdel Mai irányába. Mintha rossz fát tett a tűzre, pedig nem tett még semmit sem, mégis olyan érzete van, és szégyelli is magát érte. Mert valahol sejti is, hogy amit a ezelőtt tett a férfinak az talán rossz, de mégis segíteni akart neki, mert neki is segített amikor neki volt szüksége rá. Így érezte jónak.
Mai mellé lépve, meghúzza annak szoknyáját, hogy felfigyeljen rá és szégyenkezve szólal fel.*
-"Mai.. Vissza mehetek a városba?"-
*Kérdezi szinte alig hallható hangon, ha más nem majd az úton odafele talál magának valamit amit a férfinek elvihet ha Mai egyedül elengedi. Csak remélni tudja, hogy a nő belemegy és nem kérdez annyit.*
A hozzászólás írója (Cilia Miritar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.11.01 16:31:29
1375. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-30 22:50:31
Üzenet elküldve: 2024-10-30 22:50:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Kisasszony hóbortok//
*Ha van amiben minden közöttük lévő különbség ellenére Alenia és ő mindenképpen hasonlítanak egymásra, az éppen az, hogy egyikük sem tudja igazán elengedni a múltat, nem véletlenül térnek vissza szóban időről időre azokhoz a bizonyos napokhoz, amikor mindkettőjük élete örökre megváltozott, és teljesen más irányt vett, mint arra eredetileg számítottak volna.
Ő sincsen ezzel másképp, bár annak köszönhetően, hogy Niáról kiderült számára, hogy életben maradt, és most már csak idő és elhatározás kérdése, hogy hamarosan újra két karral élje az életét, tulajdonképen megpróbálhatná végleg felejteni, ami történt, de nem megy neki sem. Persze ez nem csak döntés kérdése. Hiába nem akarna emlékezni, ha gondolatai önálló életre kelve vissza-vissza térnek gyakran, oda, ahová ő maga sokkal ritkábban szeretne. Nem felejti el egy percre sem, hogy azelőtt neki magának is milyen gyakran jutottak eszébe az itt történtek a legváratlanabb, vagy sokszor éppen legvidámabb pillanataiban.
Persze tudja jól, hogy Alenia több mindenkit és több mindent vesztett el nála, ráadásul hozzá képest sokkal súlyosabb traumák is érték már a lázadás előtt, ezért mindenképpen megértő, éppen csak azt sajnálja, hogy segíteni nem tud.*
- Feszegetheted nyugodtan. Bármennyire is nem szeretem felidézni azokat az emlékeket, bármikor szívesen meghallgatlak, ha erről szeretnél beszélni, csak sajnálom, hogy nem sokat tudok segíteni. De legalább nagyjából tudom, hogy mit érzel, még akkor is, ha te nálam többet vesztettél, de hát azok a napok bennem is mély nyomot hagytak, és persze nem jó értelemben véve. Így pedig teljesen más, mintha olyasvalakivel kellene beszélned erről, aki nem élte át a lázadást, vagy nem szenvedett. Szóval nyugodtan. *mondja megnyugtatóak és kedvesnek szánt hangon, ha pedig Alenia hagyja neki, akkor ugyanazzal a puha gyengédséggel szorítja meg az ép kezét, ahogyan máskor is szokta.
Ezek után persze kicsit nehéz visszatalálni a korábbi jó hangulathoz, amit új ruháiknak köszönhetnek, valamint annak, hogy próbáltak mind a ketten úgy viselkedni, mint megismerkedésük után és az előtt, hogy komolyan próbára tette volna őket a sors, de nem is akarja hagyni, hogy régen rá jellemző komor, nyomott hangulata újra rátelepedjen.
Azok után, hogy biztosította róla Niát, hogy felőle aztán beszélhet nyugodtan arról is, amiről nem hall szívesen, természetesen megkönnyebbül, hogy újra ruhákról beszélgethet, és nevethet legalább egy kicsit.*
- Tényleg kényes vagy kicsit. *mosolyog ezek után, de úgy, mintha ezt, amit Nia korábban mondott magáról a legnagyobb bókok egyikének szánná, holott tudja, hogy biztosan szép számmal akadnának olyanok, akik megsértődnének ezen.*
- Az rendben, hogy ez a harisnya sokkal jobb érzés, meg szebb is, de azért volt egyszerű is a lábamon, és ki lehetett bírni. Az is igaz persze, hogy én azt szoktam meg, lehet, ha nem így van, akkor nem ugyanígy gondolnám, nem tudom. A varázslatod viszont csodálatos volt *mosolyog lelkesen ezek után.*
- Ez szakrális mágia? Rajtam is meg tudod csinálni esetleg, vagy ez csak magadra alkalmazható varázslat? *kérdi lelkesen és reménykedve, hogy nem az utóbbiról van szó.*
- Én egy ezüstköpeny nevű varázslatot ismerek, nem is mutattam még. *mondja, és el is mormolja a megidézéséhez szükséges rövid igét. Aztán akár sikerül neki, akár nem, attól persze még elmagyarázza, hogy mire is jó, azon kívül, hogy szép.*
- Véd hidegtől, széltől, esőtől, szerintem szép is, tipikus, kedves holdmágia, hordhatnám is akár minden nap, ha nem érezném felvágásnak felvenni csak úgy mondjuk a piacra. Szívesen megtanítom, ha érdekel, szintén olyasmi, ami jól menne a szőke hajadhoz. *ajánlja fel, mert tényleg nem éppen egy bonyolult varázslat, viszont kíváncsi rá, hogyan állna Aleniának a mágiából szőtt ezüstös köpeny.*
- Rögtön jövök viszont akkor! *mondja és valóban nem hagyja túl sokáig magára Aleniát, éppen csak annyi időre ameddig átöltözik a szobájában. Ugyan nem szégyellős, valamiért most mégis úgy érzi, hogy egyszerűbb, ha ezt saját tükre előtt teszi meg, aztán még összeszed egy fésűt és pár masnit is.
Egyik kedvenc, sárga ruháját veszi fel, pont ahhoz hasonló vidám sárgát, amire Nairada igyekezett rábeszélni saját sápadtságát kihangsúlyozó fekete ruhái helyett. Háta egy részét meztelenül hagyja, bár hosszú haja nagyjából takarja is. Az ötlet ugyan nem innen jön, de ha már szépítkeznek, úgy érzi, hogy muszáj feltennie a következő, jelen pillanatban nagyon fontosnak érzett kérdést.*
- Nem kéne valamit csinálni az én hajammal is szerinted? Szeretem így, csak szinte mindig kibontva hordom, nem ártana néha egy kis változatosság. A lófarok sosem tetszett, a két oldalt egy-egy copfot viszont nagyon szeretem, és jól is áll szerintem nekem, csak nagyon kislányos. Itthon, főzéshez, meg mondjuk ágyazáshoz elmegy, de talán nem a legalkalmasabb egy estélyre, vagy valamilyen tárgyalásra. *mondja, miközben fel sem tűnik neki, hogy az "itthon" szót használta az imént erre a házra, ami korábban nem sokáig volt, most pedig már talán szintén sokáig lesz itteni otthona.*
- Anya szerint a konty öregít, és szerintem sem áll jól, más ötletem pedig hirtelen nincs is. *vallja be, de bízik benne, hogy Alenia ki tud találni valamit, mivel hozzá képest neki nagy gyakorlata van minden ilyesmiben, és jó néhány év előnye is persze.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
*Ha van amiben minden közöttük lévő különbség ellenére Alenia és ő mindenképpen hasonlítanak egymásra, az éppen az, hogy egyikük sem tudja igazán elengedni a múltat, nem véletlenül térnek vissza szóban időről időre azokhoz a bizonyos napokhoz, amikor mindkettőjük élete örökre megváltozott, és teljesen más irányt vett, mint arra eredetileg számítottak volna.
Ő sincsen ezzel másképp, bár annak köszönhetően, hogy Niáról kiderült számára, hogy életben maradt, és most már csak idő és elhatározás kérdése, hogy hamarosan újra két karral élje az életét, tulajdonképen megpróbálhatná végleg felejteni, ami történt, de nem megy neki sem. Persze ez nem csak döntés kérdése. Hiába nem akarna emlékezni, ha gondolatai önálló életre kelve vissza-vissza térnek gyakran, oda, ahová ő maga sokkal ritkábban szeretne. Nem felejti el egy percre sem, hogy azelőtt neki magának is milyen gyakran jutottak eszébe az itt történtek a legváratlanabb, vagy sokszor éppen legvidámabb pillanataiban.
Persze tudja jól, hogy Alenia több mindenkit és több mindent vesztett el nála, ráadásul hozzá képest sokkal súlyosabb traumák is érték már a lázadás előtt, ezért mindenképpen megértő, éppen csak azt sajnálja, hogy segíteni nem tud.*
- Feszegetheted nyugodtan. Bármennyire is nem szeretem felidézni azokat az emlékeket, bármikor szívesen meghallgatlak, ha erről szeretnél beszélni, csak sajnálom, hogy nem sokat tudok segíteni. De legalább nagyjából tudom, hogy mit érzel, még akkor is, ha te nálam többet vesztettél, de hát azok a napok bennem is mély nyomot hagytak, és persze nem jó értelemben véve. Így pedig teljesen más, mintha olyasvalakivel kellene beszélned erről, aki nem élte át a lázadást, vagy nem szenvedett. Szóval nyugodtan. *mondja megnyugtatóak és kedvesnek szánt hangon, ha pedig Alenia hagyja neki, akkor ugyanazzal a puha gyengédséggel szorítja meg az ép kezét, ahogyan máskor is szokta.
Ezek után persze kicsit nehéz visszatalálni a korábbi jó hangulathoz, amit új ruháiknak köszönhetnek, valamint annak, hogy próbáltak mind a ketten úgy viselkedni, mint megismerkedésük után és az előtt, hogy komolyan próbára tette volna őket a sors, de nem is akarja hagyni, hogy régen rá jellemző komor, nyomott hangulata újra rátelepedjen.
Azok után, hogy biztosította róla Niát, hogy felőle aztán beszélhet nyugodtan arról is, amiről nem hall szívesen, természetesen megkönnyebbül, hogy újra ruhákról beszélgethet, és nevethet legalább egy kicsit.*
- Tényleg kényes vagy kicsit. *mosolyog ezek után, de úgy, mintha ezt, amit Nia korábban mondott magáról a legnagyobb bókok egyikének szánná, holott tudja, hogy biztosan szép számmal akadnának olyanok, akik megsértődnének ezen.*
- Az rendben, hogy ez a harisnya sokkal jobb érzés, meg szebb is, de azért volt egyszerű is a lábamon, és ki lehetett bírni. Az is igaz persze, hogy én azt szoktam meg, lehet, ha nem így van, akkor nem ugyanígy gondolnám, nem tudom. A varázslatod viszont csodálatos volt *mosolyog lelkesen ezek után.*
- Ez szakrális mágia? Rajtam is meg tudod csinálni esetleg, vagy ez csak magadra alkalmazható varázslat? *kérdi lelkesen és reménykedve, hogy nem az utóbbiról van szó.*
- Én egy ezüstköpeny nevű varázslatot ismerek, nem is mutattam még. *mondja, és el is mormolja a megidézéséhez szükséges rövid igét. Aztán akár sikerül neki, akár nem, attól persze még elmagyarázza, hogy mire is jó, azon kívül, hogy szép.*
- Véd hidegtől, széltől, esőtől, szerintem szép is, tipikus, kedves holdmágia, hordhatnám is akár minden nap, ha nem érezném felvágásnak felvenni csak úgy mondjuk a piacra. Szívesen megtanítom, ha érdekel, szintén olyasmi, ami jól menne a szőke hajadhoz. *ajánlja fel, mert tényleg nem éppen egy bonyolult varázslat, viszont kíváncsi rá, hogyan állna Aleniának a mágiából szőtt ezüstös köpeny.*
- Rögtön jövök viszont akkor! *mondja és valóban nem hagyja túl sokáig magára Aleniát, éppen csak annyi időre ameddig átöltözik a szobájában. Ugyan nem szégyellős, valamiért most mégis úgy érzi, hogy egyszerűbb, ha ezt saját tükre előtt teszi meg, aztán még összeszed egy fésűt és pár masnit is.
Egyik kedvenc, sárga ruháját veszi fel, pont ahhoz hasonló vidám sárgát, amire Nairada igyekezett rábeszélni saját sápadtságát kihangsúlyozó fekete ruhái helyett. Háta egy részét meztelenül hagyja, bár hosszú haja nagyjából takarja is. Az ötlet ugyan nem innen jön, de ha már szépítkeznek, úgy érzi, hogy muszáj feltennie a következő, jelen pillanatban nagyon fontosnak érzett kérdést.*
- Nem kéne valamit csinálni az én hajammal is szerinted? Szeretem így, csak szinte mindig kibontva hordom, nem ártana néha egy kis változatosság. A lófarok sosem tetszett, a két oldalt egy-egy copfot viszont nagyon szeretem, és jól is áll szerintem nekem, csak nagyon kislányos. Itthon, főzéshez, meg mondjuk ágyazáshoz elmegy, de talán nem a legalkalmasabb egy estélyre, vagy valamilyen tárgyalásra. *mondja, miközben fel sem tűnik neki, hogy az "itthon" szót használta az imént erre a házra, ami korábban nem sokáig volt, most pedig már talán szintén sokáig lesz itteni otthona.*
- Anya szerint a konty öregít, és szerintem sem áll jól, más ötletem pedig hirtelen nincs is. *vallja be, de bízik benne, hogy Alenia ki tud találni valamit, mivel hozzá képest neki nagy gyakorlata van minden ilyesmiben, és jó néhány év előnye is persze.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására egy tompa, ezüstfényű köpenyt sző magára, mely megvédi a természet adta hidegtől, jeges széltől, az időjárás viszontagságaitól. Hatása addig tart, míg a varázsló le nem veszi a köpenyt, ekkor az szertefoszlik.
1374. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-28 19:13:57
Üzenet elküldve: 2024-10-28 19:13:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Az, hogy ketten alkotnak az talán picit túlzás, inkább csak segít, amire rámutat Nimeril, azt a kezébe adja, és figyel amikor valami okosat mond.*
-Ohh.. Igen.. Egyszer Deres szimatolt meg egy, ilyet amikor egy "hopp"-ra vadászott, alig tudtam felébreszteni utána.
*Bólogat nagyokat miközben meséli lelkesen a kis szerencsétlenséget ami kutyájával történt a nyúl vadászat közben. Így már tudja miről beszél a nő, volt alkalma párszor használnia is előnyére mikor egy nagyobb mennyiséget rejtett el a fadöntők közelében, azok pedig a munka közepén egy szünetet tartva beszundikáltak. Ő pedig megdézsmálta az ebédjüket Deressel.*
- Uhum Alaver. Magas, erős markú, engem egy kézzel emelt fel és úgy megrázott majdnem leesett a fejem. És a szemei pedig.. Furik.. ilyenek.
*Húzza össze két szemét, az orra hegyére összpontosítani. Igyekszik imitálni a férfi kancsalságát kisebb nagyobb sikerrel.*
- Szerinted ő is úgy lát mindent, ahogy mi?
* Kérdezi kíváncsian, mert ő ezt a kérdést még nem merte feltenni a férfinek, hiszen amaz azt is javasolta neki, Alenia karját se firtassa annyira, ha majd valaha is találkozik vele. Bárki is legyen az a "más fogású" nő, ahogy Alaver írta le neki.*
- Nekem?
*Emelkedik nagyra a szemöldöke meglepetten, sőt kissé ijedten. Hiszen nem tudná elképzelni se, hogy férne el benne egy ló, még ha amaz egy csikó lenne. Na meg a folyamatról nem is tudna, miképpen is jut az anyukába a csikó, jobb is, hogy képtelen ebbe jobban belegondolni. Az arcán lévő ijedtség és meglepettség, bőven leírja azt amit Nimerilnek tudnia kell, mi futhatott át most az ő fején.*
- Teysus??
*Mondja ismét meglepetten a kisebb sokk után.*
- Talán az a Alesian biztos tud erről! Ő mesélt nekem Teysusról picit amikor a kőkertben adott nekem ilyen nagy cipót. Nagyon finom volt, tele volt paradicsom ízű szósszal.
*Néha be nem áll a szája, ha a vele történt kis apróságokról van szó, és lelkesen mesél. Hiszen ennyi izgalom ami a városban történt vele, már annyi történt megszámolni se tudja már.*
- Fémek? Már mint Tüske és hasonlók? Amit azok a zörgős csilingelő kétlábúak is használnak a hosszú botjaikon?
*Leírása közben, igyekszik imitálni, ahogy egy felfegyverzett városőr strázsál az utcákon. Felemeli két karját és jobbra balra dülöngél ültében.*
- Neked miért van arra szükség?
*Emeli fel kis kezét állához végső kérdésénél.*
*Az, hogy ketten alkotnak az talán picit túlzás, inkább csak segít, amire rámutat Nimeril, azt a kezébe adja, és figyel amikor valami okosat mond.*
-Ohh.. Igen.. Egyszer Deres szimatolt meg egy, ilyet amikor egy "hopp"-ra vadászott, alig tudtam felébreszteni utána.
*Bólogat nagyokat miközben meséli lelkesen a kis szerencsétlenséget ami kutyájával történt a nyúl vadászat közben. Így már tudja miről beszél a nő, volt alkalma párszor használnia is előnyére mikor egy nagyobb mennyiséget rejtett el a fadöntők közelében, azok pedig a munka közepén egy szünetet tartva beszundikáltak. Ő pedig megdézsmálta az ebédjüket Deressel.*
- Uhum Alaver. Magas, erős markú, engem egy kézzel emelt fel és úgy megrázott majdnem leesett a fejem. És a szemei pedig.. Furik.. ilyenek.
*Húzza össze két szemét, az orra hegyére összpontosítani. Igyekszik imitálni a férfi kancsalságát kisebb nagyobb sikerrel.*
- Szerinted ő is úgy lát mindent, ahogy mi?
* Kérdezi kíváncsian, mert ő ezt a kérdést még nem merte feltenni a férfinek, hiszen amaz azt is javasolta neki, Alenia karját se firtassa annyira, ha majd valaha is találkozik vele. Bárki is legyen az a "más fogású" nő, ahogy Alaver írta le neki.*
- Nekem?
*Emelkedik nagyra a szemöldöke meglepetten, sőt kissé ijedten. Hiszen nem tudná elképzelni se, hogy férne el benne egy ló, még ha amaz egy csikó lenne. Na meg a folyamatról nem is tudna, miképpen is jut az anyukába a csikó, jobb is, hogy képtelen ebbe jobban belegondolni. Az arcán lévő ijedtség és meglepettség, bőven leírja azt amit Nimerilnek tudnia kell, mi futhatott át most az ő fején.*
- Teysus??
*Mondja ismét meglepetten a kisebb sokk után.*
- Talán az a Alesian biztos tud erről! Ő mesélt nekem Teysusról picit amikor a kőkertben adott nekem ilyen nagy cipót. Nagyon finom volt, tele volt paradicsom ízű szósszal.
*Néha be nem áll a szája, ha a vele történt kis apróságokról van szó, és lelkesen mesél. Hiszen ennyi izgalom ami a városban történt vele, már annyi történt megszámolni se tudja már.*
- Fémek? Már mint Tüske és hasonlók? Amit azok a zörgős csilingelő kétlábúak is használnak a hosszú botjaikon?
*Leírása közben, igyekszik imitálni, ahogy egy felfegyverzett városőr strázsál az utcákon. Felemeli két karját és jobbra balra dülöngél ültében.*
- Neked miért van arra szükség?
*Emeli fel kis kezét állához végső kérdésénél.*
1373. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-28 10:28:58
Üzenet elküldve: 2024-10-28 10:28:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* A kislánnyal a együtt alkotnak miközben beszélgetnek a növényekről. Nimerilnek egyértelmű, hogy melyik növény micsoda, ezért gyakorta elfelejti, hogy a Cilinek ez nem biztos, hogy ilyen egyszerű. Amikor visszakérdez, akkor rögtön elkezd magyarázkodni.*
- Hoppá! Mondom is. Ilyen apró sárga virágai vannak, meg ilyen cakkos levelei. Ha sokat vagy a közelében álmos leszel.* Még kezeivel is mutatja, hogy milyen picik azok a virágszirmok. Az elkészült italt kitölti és elmondja róla a szükséges tudnivalókat.*
- Alaver?* Kérdez vissza, már másodjára hallja ezt a nevet. Még nem találkozott vele, így úgy tűnik, hogy valami munkás vagy ilyesmi lehet.*
- Akkor majd gyere el hozzá és odaadom a gyógyszer adagot.* Zárja le ezzel a gyógyszer dolgot. Simán rá merné bízni a kislányra, de aztán ha mégis baj lenne belőle, akkor őt vennék elő. Szikra kíváncsi természete jól megy Nimeriléhez. Sűrűn kérdezget a félvér pedig örömömmel magyaráz neki.*
- Hát nem valami boldogok, amikor az ilyesmi van. A születés fájdalmas dolog az anya számára, de utána azért örülnek a kicsinyüknek. Talán egyszer neked is lesz.* Nimerilnek nem valószínű, mert ritka az, hogy a magafajta teherbe essen, az meg még ritkább, hogy meg is szülje a gyermekét. Cserébe fajtalankodhatnak annyit, amennyit csak akarnak. Egy férfinak még az ilyesmi jobban az ínyére lehet, de egy nő esetén azért ez fájdalmas és keserű érzéseket tud kiváltani.*
- Valószínűleg.* Válaszolja, de hogy egy kis reményt csepegtessen belé, azért próbál valami használható ötletet adni neki.*
- Hallottam olyanról, hogy vannak olyanok, akik kepések megtalálni személyeket. Ha van olyan tárgyad, ami a keresett személyé volt korábban, akkor elvezett hozzá. Ilyen kereső varázslat, de nem mindenki képes rá. Nem akarok butaságot mondani, de ha jól emlékszem Teysus követői szoktak rendelkezni az ilyen tudással.* Ennyit tud, talán csak ártott ezzel, hogy elmondta, talán semmi haszna, talán ez vezeti majd nyomra. Ez már nem rajta múlik.*
- Növényeket, állatokat, embereket meg egyéb fajokat, de az utóbbi időben a fémek kezdtek el érdekelni. Akarok majd csinálni ilyen kis dolgokat.* Ehhez még kéne neki tanulni némi mágiát, mivel az jelentősen megnövelné a hatékonyságát. Nem kéne annyi emberre támaszkodnia. Nem szeret a félvér kérni semmit, inkább megcsinálja, ha tudja maga.*
* A kislánnyal a együtt alkotnak miközben beszélgetnek a növényekről. Nimerilnek egyértelmű, hogy melyik növény micsoda, ezért gyakorta elfelejti, hogy a Cilinek ez nem biztos, hogy ilyen egyszerű. Amikor visszakérdez, akkor rögtön elkezd magyarázkodni.*
- Hoppá! Mondom is. Ilyen apró sárga virágai vannak, meg ilyen cakkos levelei. Ha sokat vagy a közelében álmos leszel.* Még kezeivel is mutatja, hogy milyen picik azok a virágszirmok. Az elkészült italt kitölti és elmondja róla a szükséges tudnivalókat.*
- Alaver?* Kérdez vissza, már másodjára hallja ezt a nevet. Még nem találkozott vele, így úgy tűnik, hogy valami munkás vagy ilyesmi lehet.*
- Akkor majd gyere el hozzá és odaadom a gyógyszer adagot.* Zárja le ezzel a gyógyszer dolgot. Simán rá merné bízni a kislányra, de aztán ha mégis baj lenne belőle, akkor őt vennék elő. Szikra kíváncsi természete jól megy Nimeriléhez. Sűrűn kérdezget a félvér pedig örömömmel magyaráz neki.*
- Hát nem valami boldogok, amikor az ilyesmi van. A születés fájdalmas dolog az anya számára, de utána azért örülnek a kicsinyüknek. Talán egyszer neked is lesz.* Nimerilnek nem valószínű, mert ritka az, hogy a magafajta teherbe essen, az meg még ritkább, hogy meg is szülje a gyermekét. Cserébe fajtalankodhatnak annyit, amennyit csak akarnak. Egy férfinak még az ilyesmi jobban az ínyére lehet, de egy nő esetén azért ez fájdalmas és keserű érzéseket tud kiváltani.*
- Valószínűleg.* Válaszolja, de hogy egy kis reményt csepegtessen belé, azért próbál valami használható ötletet adni neki.*
- Hallottam olyanról, hogy vannak olyanok, akik kepések megtalálni személyeket. Ha van olyan tárgyad, ami a keresett személyé volt korábban, akkor elvezett hozzá. Ilyen kereső varázslat, de nem mindenki képes rá. Nem akarok butaságot mondani, de ha jól emlékszem Teysus követői szoktak rendelkezni az ilyen tudással.* Ennyit tud, talán csak ártott ezzel, hogy elmondta, talán semmi haszna, talán ez vezeti majd nyomra. Ez már nem rajta múlik.*
- Növényeket, állatokat, embereket meg egyéb fajokat, de az utóbbi időben a fémek kezdtek el érdekelni. Akarok majd csinálni ilyen kis dolgokat.* Ehhez még kéne neki tanulni némi mágiát, mivel az jelentősen megnövelné a hatékonyságát. Nem kéne annyi emberre támaszkodnia. Nem szeret a félvér kérni semmit, inkább megcsinálja, ha tudja maga.*
1372. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-27 09:36:48
Üzenet elküldve: 2024-10-27 09:36:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kisasszony hóbortok//
*Azzal, hogy mennyire lesz borzalmas érzés a temető földjén járni, ahol minden lépésénél el kell majd hessegetnie a gondolatot, hogy elmúlt életek elásott maradványai felett lépked, majd ráér akkor foglalkozni, ha belépnek a kísértetiesen nyikorgó vaskapun.
A múltja azonban a nap egyetlen percében sem hagyja nyugodni, főleg ha olyasmit hall, például neveket, melyek akár még kapaszkodóként is szolgálhatnak abban, hogy megértse végre, mi történt vele pontosan, és miért csak néhány darabja létezik már annak az életnek, amit majdnem végleg maga mögött hagyott. Rengeteget beszéltek már erről, egy csomó megközelítésben vitatták a témát, volt, hogy órákat faggatta Luninari-t a dolgokról olyannyira feszülten, hogy a kis fél-elf lány már majdnem elsírta magát. Alenia mégsem tanul a történtekből, nem fogja fel, hogy talán soha nem fogja megkapni válaszokat. Ő szentül hiszi, hogy valakik, valahol tudják már a választ, talán mindenre, holott ez egészen biztosan nem igaz.
Igen, Luninari lehet, hogy túl sokat beszél, de nem az ő hibája, hogy Aleniá-nak apró részletek elegek ahhoz, hogy visszazuhanjon a kétségek, kérdések közé, melyek az ő történetét, a lázadást vagy Aleimord sorsát illetik. El kellene már engednie a múltat, de egyszerűen képtelen rá. Szerencsétlen lányt ismét faggatni kezdi, ahogy felmerül Nairada és rajta keresztül Relael neve, de ahogy azt Luninari is kifejti, ez a vonal is vakvágánynak ígérkezik.*
- Tudod mi a furcsa nekem, Luninari? *Teszi fel a kérdést, miután a lány láthatóan a mondandója végére ért. Érzi a kérdései miatt ismét felgyülemlő feszültséget a lányban. Ilyenkor is túl sokat beszél, mert talán fél attól, hogy ha nem mondana el minden részletet, akkor nem adna megfelelő választ, de tőle nem kell félnie. Sosem bántaná őt.*
- Az, hogy senki nem tud semmit senkiről és semmiről. Egy család voltunk, és most mégis, azt sem tudjuk, hogy ki van életben és ki nincs. Ahhoz, hogy egy család egyben maradjon, akár egy ilyen tragédia után is, nincs szükség arra, hogy Eeyr fénye vezessen. Valami itt nagyon nincs rendben, de jobb, ha nem feszegetem a témát.
*Nem hagyja nyugodni egy esetleges összeesküvés-elmélet gondolata, hogy akár Aleimord, akár valaki más tervelte ki úgy az egész történetet, hogy annak ilyesfajta tudatlanság legyen a vége. Luninari mondjuk azok közé tartozik, aki bizonyára nem tehet erről az egészről, de úgy látszik, Alenia további életének szerves része marad az, hogy görcsösen kutassa a romba dőlt életének okait, még akkor is, ha már mindent tud, amit tudhat róluk.*
- Mindegy, én is örülök, hogy itt vagyok. *Zárja ezzel a gondolattal az újabb feszültséget, aminek keltésére most talán semmi szükség nem volt. Reméli, hogy a kiöltözés majd mindkettejük gondolatait eltereli a témáról. Figyeli, ahogy a lány a lábaira húzza a finom, selyemből készült harisnyákat, majd kíváncsi tekintettel néz rá, várja a véleményt.*
- Ha szeretnéd, viselhetsz mindig ilyet a szoknyád vagy akár a nadrágjaid alatt is. Sokkal jobb érzés, mint azok az olcsó harisnyák. Azok kényelmetlenek, vastagok, szúrnak, borzalmasak. *Látszik is a szemein, hogy mennyire gyűlölné, ha olyat kéne hordania. Sokkal jobb a selyemnél maradni*
- Köszönöm! *Mondja, miután eldöntötték, hogy Alenia a barna-fekete ruhát fogja felvenni, és Luninari segített is neki belebújni, megkötni a fűzőt, megigazgatni a részleteket. Természetesen kissé magasított sarkú cipőkbe bújik hozzá, utána pedig a tükör előtt illegeti magát, nézegetve a végeredményt.*
- Nagyon tetszik, de valami még hiányzik. Hmm… azt hiszem, tudom is, hogy mi. *Elegánsan végigsimít a ruhán, és ha a varázslat sikerül, akkor minden porszem, ami a zsákban töltött idő alatt ragadt rá, illetve a gyűrődések is eltűnnek a ruháról, dús szőke haja pedig olyan elegáns rendezettséget fog mutatni, mintha egy órát készülődött volna a tükör előtt.*
- Akkor most te jössz! *Mosolyog a lányra elégedetten. Ha a varázslat esetleg nem sikerül, akkor sem esik kétségbe, majd megpróbálja még egyszer.*
A varázsló végigsimít ruháján, melynek hatására döntése alapján róla és felszereléséről minden nem mágikus szennyeződés eltűnik, haja és szakálla rendezett formát ölt VAGY nem mágikus ruházata elnyűtté, kopottá, szakadottá válik.
*Azzal, hogy mennyire lesz borzalmas érzés a temető földjén járni, ahol minden lépésénél el kell majd hessegetnie a gondolatot, hogy elmúlt életek elásott maradványai felett lépked, majd ráér akkor foglalkozni, ha belépnek a kísértetiesen nyikorgó vaskapun.
A múltja azonban a nap egyetlen percében sem hagyja nyugodni, főleg ha olyasmit hall, például neveket, melyek akár még kapaszkodóként is szolgálhatnak abban, hogy megértse végre, mi történt vele pontosan, és miért csak néhány darabja létezik már annak az életnek, amit majdnem végleg maga mögött hagyott. Rengeteget beszéltek már erről, egy csomó megközelítésben vitatták a témát, volt, hogy órákat faggatta Luninari-t a dolgokról olyannyira feszülten, hogy a kis fél-elf lány már majdnem elsírta magát. Alenia mégsem tanul a történtekből, nem fogja fel, hogy talán soha nem fogja megkapni válaszokat. Ő szentül hiszi, hogy valakik, valahol tudják már a választ, talán mindenre, holott ez egészen biztosan nem igaz.
Igen, Luninari lehet, hogy túl sokat beszél, de nem az ő hibája, hogy Aleniá-nak apró részletek elegek ahhoz, hogy visszazuhanjon a kétségek, kérdések közé, melyek az ő történetét, a lázadást vagy Aleimord sorsát illetik. El kellene már engednie a múltat, de egyszerűen képtelen rá. Szerencsétlen lányt ismét faggatni kezdi, ahogy felmerül Nairada és rajta keresztül Relael neve, de ahogy azt Luninari is kifejti, ez a vonal is vakvágánynak ígérkezik.*
- Tudod mi a furcsa nekem, Luninari? *Teszi fel a kérdést, miután a lány láthatóan a mondandója végére ért. Érzi a kérdései miatt ismét felgyülemlő feszültséget a lányban. Ilyenkor is túl sokat beszél, mert talán fél attól, hogy ha nem mondana el minden részletet, akkor nem adna megfelelő választ, de tőle nem kell félnie. Sosem bántaná őt.*
- Az, hogy senki nem tud semmit senkiről és semmiről. Egy család voltunk, és most mégis, azt sem tudjuk, hogy ki van életben és ki nincs. Ahhoz, hogy egy család egyben maradjon, akár egy ilyen tragédia után is, nincs szükség arra, hogy Eeyr fénye vezessen. Valami itt nagyon nincs rendben, de jobb, ha nem feszegetem a témát.
*Nem hagyja nyugodni egy esetleges összeesküvés-elmélet gondolata, hogy akár Aleimord, akár valaki más tervelte ki úgy az egész történetet, hogy annak ilyesfajta tudatlanság legyen a vége. Luninari mondjuk azok közé tartozik, aki bizonyára nem tehet erről az egészről, de úgy látszik, Alenia további életének szerves része marad az, hogy görcsösen kutassa a romba dőlt életének okait, még akkor is, ha már mindent tud, amit tudhat róluk.*
- Mindegy, én is örülök, hogy itt vagyok. *Zárja ezzel a gondolattal az újabb feszültséget, aminek keltésére most talán semmi szükség nem volt. Reméli, hogy a kiöltözés majd mindkettejük gondolatait eltereli a témáról. Figyeli, ahogy a lány a lábaira húzza a finom, selyemből készült harisnyákat, majd kíváncsi tekintettel néz rá, várja a véleményt.*
- Ha szeretnéd, viselhetsz mindig ilyet a szoknyád vagy akár a nadrágjaid alatt is. Sokkal jobb érzés, mint azok az olcsó harisnyák. Azok kényelmetlenek, vastagok, szúrnak, borzalmasak. *Látszik is a szemein, hogy mennyire gyűlölné, ha olyat kéne hordania. Sokkal jobb a selyemnél maradni*
- Köszönöm! *Mondja, miután eldöntötték, hogy Alenia a barna-fekete ruhát fogja felvenni, és Luninari segített is neki belebújni, megkötni a fűzőt, megigazgatni a részleteket. Természetesen kissé magasított sarkú cipőkbe bújik hozzá, utána pedig a tükör előtt illegeti magát, nézegetve a végeredményt.*
- Nagyon tetszik, de valami még hiányzik. Hmm… azt hiszem, tudom is, hogy mi. *Elegánsan végigsimít a ruhán, és ha a varázslat sikerül, akkor minden porszem, ami a zsákban töltött idő alatt ragadt rá, illetve a gyűrődések is eltűnnek a ruháról, dús szőke haja pedig olyan elegáns rendezettséget fog mutatni, mintha egy órát készülődött volna a tükör előtt.*
- Akkor most te jössz! *Mosolyog a lányra elégedetten. Ha a varázslat esetleg nem sikerül, akkor sem esik kétségbe, majd megpróbálja még egyszer.*
A varázsló végigsimít ruháján, melynek hatására döntése alapján róla és felszereléséről minden nem mágikus szennyeződés eltűnik, haja és szakálla rendezett formát ölt VAGY nem mágikus ruházata elnyűtté, kopottá, szakadottá válik.
1371. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:47:32
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:47:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Zárás//
*Azok az álomképek, amikben újra átéli múltjának fájdalmas pillanatait, megzavarják nem csak az ő, de Mai éjszakáját is. A nőét talán még jobban is. A lányka a rémálomból képtelen menekülni, és mivel Mai nem ébreszti fel, benne is ragad. Szerencséje amilyen gyorsan jött, úgy szalad tova. Hasonlóan mint azok a kis rohamok mikor emlékképek ugranak be szeme elé. Lehetséges ez is egy összefüggés lenne? Csak kevésbé homályos mint azok az emlékek amiket ébren él át? Meglehet. Azonban az este további része szerencsére eseménytelenül telik el. Az ölelés amit Maitől egész éjjel kap, megteszi a hatását, és úgy alszik mellette mint egy sózsák, bárhogyan is mozdulna meg mellette Mai, szinte semmi nem ébreszti fel Ciliát. A nap amit együtt töltöttek el lehetséges jobban kifárasztotta őt mint azt maga is gondolta volna. Csak úgy mint jószága aki a végére még a horkolást is befejezte egy idő után, ahogy oldalra, majdnem hasát mutatva lustán nyúlt el az ágy mellett.
Másnap kora reggel a nap sugarai lassan kúsznak fel a padlón egészen addig amíg szépen felkúszva az ágyra az egymás karjában fekvőket érje el és kezdje őket melengetni. Már már hívogatva, hogy épp itt az ideje felkelni.
Szikra megérezve hátán a napsugarak melegét, aprókat mocorogva kezd ébredni. Lassacskán kinyitja smaragdra emlékeztető szemeit, és kómásan próbálja felismerni mit is pillant meg először. Számára ez egy szokatlan látvány, hogy valaki mást lát maga mellett feküdni Deres mellett. Szemével végig fut a még talán alvó Main de úgy dönt nem akarja felébreszteni. Derest is szereti látni, hogy jól alszik. És fogalma sincs igazából mit kezdene most magával ha kikelne az ágyból. És a még mindig ráfonódó karok jól esnek neki. Szóval vissza fészkeli magát Mai közelébe, szinte belenyomja arcát annak mellkasába és csendben szuszog vissza. Ha még vissza nem is alszik, de pihen még egy picit. Igaza volt Mainak sokkalta kényelmesebb az ágy mint az alatt. Lehet fog majd esélyt adni neki, sőt lehet Deresnek is jobban fog majd tetszeni mint az ágy tövében.
Későbbiekben, ha Mai is felébred, nagy mosollyal arcán fogja őt köszönteni. Ám ha esetleg amaz az álmáról kérdezne, pusztán értetlenül fog a nőre nézni, hogy ő bizony nem emlékszik az égvilágon semmire, és egyáltalán mik azok az álmok. Mert ő maga egyre sem emlékszik.
A napot pedig igyekszik Mai közelében tölteni, hogy megtanulja az itteni szokásokat, mit szoktak az itt lakók nap mint nap tenni venni.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
//Zárás//
*Azok az álomképek, amikben újra átéli múltjának fájdalmas pillanatait, megzavarják nem csak az ő, de Mai éjszakáját is. A nőét talán még jobban is. A lányka a rémálomból képtelen menekülni, és mivel Mai nem ébreszti fel, benne is ragad. Szerencséje amilyen gyorsan jött, úgy szalad tova. Hasonlóan mint azok a kis rohamok mikor emlékképek ugranak be szeme elé. Lehetséges ez is egy összefüggés lenne? Csak kevésbé homályos mint azok az emlékek amiket ébren él át? Meglehet. Azonban az este további része szerencsére eseménytelenül telik el. Az ölelés amit Maitől egész éjjel kap, megteszi a hatását, és úgy alszik mellette mint egy sózsák, bárhogyan is mozdulna meg mellette Mai, szinte semmi nem ébreszti fel Ciliát. A nap amit együtt töltöttek el lehetséges jobban kifárasztotta őt mint azt maga is gondolta volna. Csak úgy mint jószága aki a végére még a horkolást is befejezte egy idő után, ahogy oldalra, majdnem hasát mutatva lustán nyúlt el az ágy mellett.
Másnap kora reggel a nap sugarai lassan kúsznak fel a padlón egészen addig amíg szépen felkúszva az ágyra az egymás karjában fekvőket érje el és kezdje őket melengetni. Már már hívogatva, hogy épp itt az ideje felkelni.
Szikra megérezve hátán a napsugarak melegét, aprókat mocorogva kezd ébredni. Lassacskán kinyitja smaragdra emlékeztető szemeit, és kómásan próbálja felismerni mit is pillant meg először. Számára ez egy szokatlan látvány, hogy valaki mást lát maga mellett feküdni Deres mellett. Szemével végig fut a még talán alvó Main de úgy dönt nem akarja felébreszteni. Derest is szereti látni, hogy jól alszik. És fogalma sincs igazából mit kezdene most magával ha kikelne az ágyból. És a még mindig ráfonódó karok jól esnek neki. Szóval vissza fészkeli magát Mai közelébe, szinte belenyomja arcát annak mellkasába és csendben szuszog vissza. Ha még vissza nem is alszik, de pihen még egy picit. Igaza volt Mainak sokkalta kényelmesebb az ágy mint az alatt. Lehet fog majd esélyt adni neki, sőt lehet Deresnek is jobban fog majd tetszeni mint az ágy tövében.
Későbbiekben, ha Mai is felébred, nagy mosollyal arcán fogja őt köszönteni. Ám ha esetleg amaz az álmáról kérdezne, pusztán értetlenül fog a nőre nézni, hogy ő bizony nem emlékszik az égvilágon semmire, és egyáltalán mik azok az álmok. Mert ő maga egyre sem emlékszik.
A napot pedig igyekszik Mai közelében tölteni, hogy megtanulja az itteni szokásokat, mit szoktak az itt lakók nap mint nap tenni venni.*
1370. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:24:54
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:24:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Ilyen az ő szerencséje, pedig ha Nimeril is láthatná amit őt lehet tudná kire gondol, de így elhúzott szájjal lépked mellette továbbra is. Majd egyszer rátalál majd ezekre az arctalanokra, bárkik is legyenek azok. Azóta is tűnődik azon vajon kitől szerezhetne bármi tudást, hova tartozásáról és mivoltjáról. Talán jobb ha majd Mait kérdezi meg, ő okos és kedves biztos kitalál valamit. Csak tudná, hogy merre jár, a mai nap még nem látta őt a rezidencia területén, kívülre pedig nem akarják engedni.*
-Réti ármány? Hmm... Az, hogy néz ki?
*Gondolkodik el a néven, mert bizony névről nem sok mindent ismer fel. Látásból annál inkább, de rossz szokása, hogy akkor csak rá ragaszt egy általa kitalált nevet, amit utána környezetében lévők csak sanda szemmel véleményeznek.*
- Enni akkor szoktunk Deressel amikor ennit találtunk, csak amióta itt vagyunk nem kell keresni. Alaver pedig a pacikat reggelente és este eteti, Deresnek mindig megkér, hogy én adjam oda neki, még nem békültek ki teljesen.
*Rázza meg piciny fejét szomorkásan. Mert ő maga már kezdi megkedvelni a férfit, Deres az akit nehéz meggyőzni, és nem lehet oly könnyen lekenyerezni néhány kedves szóval mint gazdáját. Egyedül Mai az akinek ilyen hamar megadta magát a jószág, amin saját maga is meglepődött.*
- Waoo.. És az nem fáj nekik? Mert hát a pacik azok ilyen nagyok!
*Mutatja széttárt karjaival már amennyire csak tudja.*
- Akkor te is olyan vagy mint az az arctalan, szerintem ő is ilyet csinálhatott.. legalább is azt hiszem.
*Vakarja meg kobakját, ahogy ismét elgondolkodik azon a személyen aki úgy kísérti emlékeit.*
- És mit szoktál kutatni? Én az erdőben mindig virágokat, vagy bogyókat kutattam.
*Válaszolja lelkesen, miközben ismét felmászik az asztalra, hogy ott le ülhessen és lábát lógassa. Innen fentről legalább jobban belátja a szobát.*
*Ilyen az ő szerencséje, pedig ha Nimeril is láthatná amit őt lehet tudná kire gondol, de így elhúzott szájjal lépked mellette továbbra is. Majd egyszer rátalál majd ezekre az arctalanokra, bárkik is legyenek azok. Azóta is tűnődik azon vajon kitől szerezhetne bármi tudást, hova tartozásáról és mivoltjáról. Talán jobb ha majd Mait kérdezi meg, ő okos és kedves biztos kitalál valamit. Csak tudná, hogy merre jár, a mai nap még nem látta őt a rezidencia területén, kívülre pedig nem akarják engedni.*
-Réti ármány? Hmm... Az, hogy néz ki?
*Gondolkodik el a néven, mert bizony névről nem sok mindent ismer fel. Látásból annál inkább, de rossz szokása, hogy akkor csak rá ragaszt egy általa kitalált nevet, amit utána környezetében lévők csak sanda szemmel véleményeznek.*
- Enni akkor szoktunk Deressel amikor ennit találtunk, csak amióta itt vagyunk nem kell keresni. Alaver pedig a pacikat reggelente és este eteti, Deresnek mindig megkér, hogy én adjam oda neki, még nem békültek ki teljesen.
*Rázza meg piciny fejét szomorkásan. Mert ő maga már kezdi megkedvelni a férfit, Deres az akit nehéz meggyőzni, és nem lehet oly könnyen lekenyerezni néhány kedves szóval mint gazdáját. Egyedül Mai az akinek ilyen hamar megadta magát a jószág, amin saját maga is meglepődött.*
- Waoo.. És az nem fáj nekik? Mert hát a pacik azok ilyen nagyok!
*Mutatja széttárt karjaival már amennyire csak tudja.*
- Akkor te is olyan vagy mint az az arctalan, szerintem ő is ilyet csinálhatott.. legalább is azt hiszem.
*Vakarja meg kobakját, ahogy ismét elgondolkodik azon a személyen aki úgy kísérti emlékeit.*
- És mit szoktál kutatni? Én az erdőben mindig virágokat, vagy bogyókat kutattam.
*Válaszolja lelkesen, miközben ismét felmászik az asztalra, hogy ott le ülhessen és lábát lógassa. Innen fentről legalább jobban belátja a szobát.*
1369. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-23 13:59:21
Üzenet elküldve: 2024-10-23 13:59:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Kisasszony hóbortok//
- Örülök, ha tetszik, nem bántam meg, hogy megvettem ezt a pár dolgot. *mondja tényleg örömmel, és kicsit megnyugodva, végtére is valóban nem csak magának szeretne tetszeni, hanem úgy általában azért másoknak is, de Aleniának mindenképpen, így tőle külön jól esik mindig az ilyen irányú megerősítés.
Neki ebben van rá szüksége, Niának pedig abban, hogy ne legyen egyedül a temetőben, a részéről elég természetes, hogy ebben is a segítségére lesz.*
- Megértem, ha idegenkedsz a temetőtől, és persze ott leszek. *mond csak ennyit, mielőtt rátérne arra, amit a maga részéről jelenleg lényegesebbnek érez.
Először ugyan kicsit bánja, hogy felhozta Nairadát, mert ezzel is csak a bátyját juttatta Alenia eszébe, közben viszont emlékezteti magát arra, hogy az, hogy barátnője éppen a temetőbe készül a szülei sírjához, ha nem is éppen most rögtön, ha elhatározták, hogy jól fogják érezni magukat, ha nem, annyit jelent, hogy nem kerülhetnek minden kényes témát. Igazából, közös múltjuknak köszönhetően ez amúgy is lehetetlen lenne. Azt sem téveszti szem elől, hogy Aleniát azért nem kell annyira nagyon félteni, végtére is, sokkal keményebb megpróbáltatásokkal is megbirkózott már, mint néhány kellemetlen emlék felidéződése.
Az már más kérdés, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, hogy a két nemeskisasszony, hogyan vélekedett egymásról akkoriban, amikor Aleimord és Nairada még jegyesek voltak. Vajon kedvelték a másikat, netán féltékenyek voltak egymásra? Túl kevés időt töltött el közöttük és velük ahhoz, hogy ezt akkoriban meg tudja állapítani, főleg úgy, hogy nem csak az ő életükben, hanem ebben a városban is idegen volt még.*
- Néha talán kicsit sokat beszélek. *jegyzi meg ezek után. Ez nem is kérdés, de őt olyan sokáig csak édesanyja és plüssnyulai hallgatták meg, és egy baba, akit még kislányként kapott egy lagziban, hogy szereti is hallani a saját hangját, különösen akkor, ha úgy érzi, hogy értő hallgatóságra talált. Korábban pedig sok belső monológra, vagy önmagával folytatott vitára késztette őt a magány, így sokszor, amit mond, az nem is nagyon más, mint hangosan kimondott gondolatai, amelyeket régen kénytelen volt magába fojtani.*
- Fel sem tűnt, hogy Nairadát sokat emlegetném, tényleg. Hálás vagyok neki a kedvességért és a ruhákért, amiket tőle kaptam, még akkor is, ha utóbbiak neki nem jelentettek nagy áldozatot, mivel neki is rengeteg volt, amiket pedig én kaptam meg, ő már régen kinőtte.
*Ezt nem nagyon magyarázza túl. Az alacsony termetnek is megvannak a maga előnyei, többek közt az, hogy nem egyszer akár más gyerekkori ruháit is meg lehet örökölni, vagy kapni, mint történt az az ő esetében.*
- De attól tartok, hogy ez egy kihűlt nyom, kár abban reménykedni, hogy ő segíthet Aleimord nyomára bukkanni, biztosra legalábbis semmiképpen nem venném. *siet ezt leszögezni mielőtt még Nia beleélné magát egy hamis reménybe.*
- Sajnos a lázadás napja óta nem láttam őt. Éppen csak azért ugrott be akkor is hozzánk, hogy amit előző nap ruhákat kiválasztottunk nála, azokat áthozza nekem. Aztán elutazott a rokonaihoz, gondolom Lihanechbe, így szerencséjére nem volt otthon aznap este, amikor le lett rombolva az egész környék, utána pedig nyilván nem látta értelmét visszajönni ide, hanem a rokonainál maradt, nem is hallottam felőle semmi hírt azóta sem. Ugyanakkor Aleimord és ő jegyesek voltak. Ha valamilyen formában tartják egymással a kapcsolatot, akkor nyilván összeházasodnak, csakhogy, ha így van, akkor Aleimord magával hozza Szarvasligetbe, nem pedig egyedül jelenik meg ott. Nem is éppen úgy nézett ki ráadásul, mint aki valakivel boldog házasságban él.
*Ezt sem magyarázza most túl, hiszen más alkalommal már említette Niának, hogy amikor Aleimordot utoljára látta, nem volt éppen a legjobb állapotban.*
- Persze ez nem jelenti azt, hogy Nairada, vagy a családja ne tudhatna valamit Aleimordról, és őt könnyebb is lenne megtalálni, mivel a családjának lihanechi ága minden bizonnyal megőrizte a nemesi címét, az pedig, hogy egy ismertebb család kúriája merre található, tudhatja egy utcagyerek is, még az ottani városházára sem kellene besétálni a pontos címért. Ami pedig Relaelt illeti, ő más útját választotta a menekülésnek, mint mi. Azt sem tudom, hogy túlélte-e azt az éjszakát.
*A maga részéről elmondta, amit tudott. Nem igazán hisz benne, hogy Nairada, vagy a lány családjának a megkeresése akár csak egy lépéssel is közelebb vinné őket Aleimordhoz, de, hogy megpróbálják-e, azt Aleniának kell eldöntenie, nem neki. Ha a helyében lenne, elképzelhető, hogy ő is inkább tenne egy csekély sikerrel kecsegtető kísérletet, mint hogy eleve lehetetlennek bélyegezze meg a vállalkozást.*
- Sajnálom, ha tudtam sok használható információt adni most sem, de te tudod a legjobban, hogy az az éjszaka olyan volt, mint valami olló, ami könyörtelenül elvágja a múltat. Minden megváltozott akkor, és sok tekintetben lehetetlen lett visszatérni a korábbi élethez, így nem is csoda, ha senkiről nem tudunk semmit. *teszi azért hozzá.*
- Például, ha te nem térsz vissza, nekem sem jut eszembe soha visszaköltözni Artheniorba, még félig sem. Ha pedig Eeyr nem vezet bennünket egymáshoz, akkor ugyanúgy nem tudnánk semmit a másikról, ahogyan most másokról sem tudunk. Ebbe pedig még belegondolni is rossz. *mondja, miközben még a hideg is kirázza szinte egy pillanatra. Utólag már el sem tudja képzelni, hogyan tudta úgy élni az életét, hogy Alenia sem mellette nem volt, sem pedig nem várta itt, hogy visszatérjen hozzá.*
- Nagyon örülök, hogy újra itt vagy. *teszi hozzá, és bár tisztában van azzal, hogy Alenia pontosan tudja ezt, édesanyjától azt tanulta, hogy legalább néha a nyilvánvaló dolgokat is ki kell mondani, akkor mindeképpen, ha érzelmekről van szó.
Közben viszont nem csak a szája jár, hanem kibújik cipőjéből és óvatos mozdulatokkal, nehogy még véletlenül elszakítsa, felhúzza új harisnyáját is, bár mivel mostani ruhája nem túl rövid, így elsőre nem megy könnyen, de végül megoldja. Az óvatos mozdulatoknak az is még az oka, hogy vékonyabb, finomabb anyagnak érzi a selymet, mint eddigi harisnyái anyagát, így fél, hogy egy hirtelen mozdulatra elszakad, bár azért az is felmerül benne, hogy ha már egy átlagos harisnyához képest drága, akkor talán nem sóztak rá olyan minőségűt, ami ennyire sérülékeny lenne.
Az aggodalom viszont feleslegesnek bizonyul, a harisnyájának semmi baja nem lesz, Aleniának pedig igaza van vele kapcsolatban.*
- Tényleg kellemes érzés. *mosolyodik el újra.*
- Bánom, hogy nem vettem kettőt, de hát ez szerencsére nem olyasmi, amit ne lehetne akármikor kapni a piacon. Ami pedig a te ruhádat illeti, talán próbáljuk meg a fekete-barnát. Segítek felvenni, utána én is áthozom egy jobb ruhámat. *ajánlja fel. Ugyan nem lát Alenia gondolataiba, de úgy gondolja, hogy ha már ő maga ajánlotta neki a feketét, még akkor is, ha ez a ruha nem teljesen fekete, kíváncsi, hogy hogyan áll majd rajta a valóságban, nem pedig csak a képzeletében.*
- Ha már én beszéltelek rá a fekete színre, nézzük meg szerintem először ezt. Az útra való ruhákat bármikor felpróbálhatod, illetve hát, azok már voltak is rajtad a piacon. *kap még észbe, mielőtt még a mondatot befejezné.*
- Szép is voltál bennük. *ismétli meg akkori önmagát, bár éppen, mert ismétlés, utóbbit talán már felesleges megjegyeznie.*
- Örülök, ha tetszik, nem bántam meg, hogy megvettem ezt a pár dolgot. *mondja tényleg örömmel, és kicsit megnyugodva, végtére is valóban nem csak magának szeretne tetszeni, hanem úgy általában azért másoknak is, de Aleniának mindenképpen, így tőle külön jól esik mindig az ilyen irányú megerősítés.
Neki ebben van rá szüksége, Niának pedig abban, hogy ne legyen egyedül a temetőben, a részéről elég természetes, hogy ebben is a segítségére lesz.*
- Megértem, ha idegenkedsz a temetőtől, és persze ott leszek. *mond csak ennyit, mielőtt rátérne arra, amit a maga részéről jelenleg lényegesebbnek érez.
Először ugyan kicsit bánja, hogy felhozta Nairadát, mert ezzel is csak a bátyját juttatta Alenia eszébe, közben viszont emlékezteti magát arra, hogy az, hogy barátnője éppen a temetőbe készül a szülei sírjához, ha nem is éppen most rögtön, ha elhatározták, hogy jól fogják érezni magukat, ha nem, annyit jelent, hogy nem kerülhetnek minden kényes témát. Igazából, közös múltjuknak köszönhetően ez amúgy is lehetetlen lenne. Azt sem téveszti szem elől, hogy Aleniát azért nem kell annyira nagyon félteni, végtére is, sokkal keményebb megpróbáltatásokkal is megbirkózott már, mint néhány kellemetlen emlék felidéződése.
Az már más kérdés, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, hogy a két nemeskisasszony, hogyan vélekedett egymásról akkoriban, amikor Aleimord és Nairada még jegyesek voltak. Vajon kedvelték a másikat, netán féltékenyek voltak egymásra? Túl kevés időt töltött el közöttük és velük ahhoz, hogy ezt akkoriban meg tudja állapítani, főleg úgy, hogy nem csak az ő életükben, hanem ebben a városban is idegen volt még.*
- Néha talán kicsit sokat beszélek. *jegyzi meg ezek után. Ez nem is kérdés, de őt olyan sokáig csak édesanyja és plüssnyulai hallgatták meg, és egy baba, akit még kislányként kapott egy lagziban, hogy szereti is hallani a saját hangját, különösen akkor, ha úgy érzi, hogy értő hallgatóságra talált. Korábban pedig sok belső monológra, vagy önmagával folytatott vitára késztette őt a magány, így sokszor, amit mond, az nem is nagyon más, mint hangosan kimondott gondolatai, amelyeket régen kénytelen volt magába fojtani.*
- Fel sem tűnt, hogy Nairadát sokat emlegetném, tényleg. Hálás vagyok neki a kedvességért és a ruhákért, amiket tőle kaptam, még akkor is, ha utóbbiak neki nem jelentettek nagy áldozatot, mivel neki is rengeteg volt, amiket pedig én kaptam meg, ő már régen kinőtte.
*Ezt nem nagyon magyarázza túl. Az alacsony termetnek is megvannak a maga előnyei, többek közt az, hogy nem egyszer akár más gyerekkori ruháit is meg lehet örökölni, vagy kapni, mint történt az az ő esetében.*
- De attól tartok, hogy ez egy kihűlt nyom, kár abban reménykedni, hogy ő segíthet Aleimord nyomára bukkanni, biztosra legalábbis semmiképpen nem venném. *siet ezt leszögezni mielőtt még Nia beleélné magát egy hamis reménybe.*
- Sajnos a lázadás napja óta nem láttam őt. Éppen csak azért ugrott be akkor is hozzánk, hogy amit előző nap ruhákat kiválasztottunk nála, azokat áthozza nekem. Aztán elutazott a rokonaihoz, gondolom Lihanechbe, így szerencséjére nem volt otthon aznap este, amikor le lett rombolva az egész környék, utána pedig nyilván nem látta értelmét visszajönni ide, hanem a rokonainál maradt, nem is hallottam felőle semmi hírt azóta sem. Ugyanakkor Aleimord és ő jegyesek voltak. Ha valamilyen formában tartják egymással a kapcsolatot, akkor nyilván összeházasodnak, csakhogy, ha így van, akkor Aleimord magával hozza Szarvasligetbe, nem pedig egyedül jelenik meg ott. Nem is éppen úgy nézett ki ráadásul, mint aki valakivel boldog házasságban él.
*Ezt sem magyarázza most túl, hiszen más alkalommal már említette Niának, hogy amikor Aleimordot utoljára látta, nem volt éppen a legjobb állapotban.*
- Persze ez nem jelenti azt, hogy Nairada, vagy a családja ne tudhatna valamit Aleimordról, és őt könnyebb is lenne megtalálni, mivel a családjának lihanechi ága minden bizonnyal megőrizte a nemesi címét, az pedig, hogy egy ismertebb család kúriája merre található, tudhatja egy utcagyerek is, még az ottani városházára sem kellene besétálni a pontos címért. Ami pedig Relaelt illeti, ő más útját választotta a menekülésnek, mint mi. Azt sem tudom, hogy túlélte-e azt az éjszakát.
*A maga részéről elmondta, amit tudott. Nem igazán hisz benne, hogy Nairada, vagy a lány családjának a megkeresése akár csak egy lépéssel is közelebb vinné őket Aleimordhoz, de, hogy megpróbálják-e, azt Aleniának kell eldöntenie, nem neki. Ha a helyében lenne, elképzelhető, hogy ő is inkább tenne egy csekély sikerrel kecsegtető kísérletet, mint hogy eleve lehetetlennek bélyegezze meg a vállalkozást.*
- Sajnálom, ha tudtam sok használható információt adni most sem, de te tudod a legjobban, hogy az az éjszaka olyan volt, mint valami olló, ami könyörtelenül elvágja a múltat. Minden megváltozott akkor, és sok tekintetben lehetetlen lett visszatérni a korábbi élethez, így nem is csoda, ha senkiről nem tudunk semmit. *teszi azért hozzá.*
- Például, ha te nem térsz vissza, nekem sem jut eszembe soha visszaköltözni Artheniorba, még félig sem. Ha pedig Eeyr nem vezet bennünket egymáshoz, akkor ugyanúgy nem tudnánk semmit a másikról, ahogyan most másokról sem tudunk. Ebbe pedig még belegondolni is rossz. *mondja, miközben még a hideg is kirázza szinte egy pillanatra. Utólag már el sem tudja képzelni, hogyan tudta úgy élni az életét, hogy Alenia sem mellette nem volt, sem pedig nem várta itt, hogy visszatérjen hozzá.*
- Nagyon örülök, hogy újra itt vagy. *teszi hozzá, és bár tisztában van azzal, hogy Alenia pontosan tudja ezt, édesanyjától azt tanulta, hogy legalább néha a nyilvánvaló dolgokat is ki kell mondani, akkor mindeképpen, ha érzelmekről van szó.
Közben viszont nem csak a szája jár, hanem kibújik cipőjéből és óvatos mozdulatokkal, nehogy még véletlenül elszakítsa, felhúzza új harisnyáját is, bár mivel mostani ruhája nem túl rövid, így elsőre nem megy könnyen, de végül megoldja. Az óvatos mozdulatoknak az is még az oka, hogy vékonyabb, finomabb anyagnak érzi a selymet, mint eddigi harisnyái anyagát, így fél, hogy egy hirtelen mozdulatra elszakad, bár azért az is felmerül benne, hogy ha már egy átlagos harisnyához képest drága, akkor talán nem sóztak rá olyan minőségűt, ami ennyire sérülékeny lenne.
Az aggodalom viszont feleslegesnek bizonyul, a harisnyájának semmi baja nem lesz, Aleniának pedig igaza van vele kapcsolatban.*
- Tényleg kellemes érzés. *mosolyodik el újra.*
- Bánom, hogy nem vettem kettőt, de hát ez szerencsére nem olyasmi, amit ne lehetne akármikor kapni a piacon. Ami pedig a te ruhádat illeti, talán próbáljuk meg a fekete-barnát. Segítek felvenni, utána én is áthozom egy jobb ruhámat. *ajánlja fel. Ugyan nem lát Alenia gondolataiba, de úgy gondolja, hogy ha már ő maga ajánlotta neki a feketét, még akkor is, ha ez a ruha nem teljesen fekete, kíváncsi, hogy hogyan áll majd rajta a valóságban, nem pedig csak a képzeletében.*
- Ha már én beszéltelek rá a fekete színre, nézzük meg szerintem először ezt. Az útra való ruhákat bármikor felpróbálhatod, illetve hát, azok már voltak is rajtad a piacon. *kap még észbe, mielőtt még a mondatot befejezné.*
- Szép is voltál bennük. *ismétli meg akkori önmagát, bár éppen, mert ismétlés, utóbbit talán már felesleges megjegyeznie.*
1368. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-23 08:44:34
Üzenet elküldve: 2024-10-23 08:44:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Észrevétlen tűnnek el a gondolatok. Sosem alszik jól, de olyan fáradt, hogy az álom mégis magával viszi valamilyen messzi kietlen tájra, de kivételesen őt most nem bántja ez a semmi. Nagy szüksége van rá. Beleereszkedni végre az ürességbe, hogy ne zaklassák állandó gondolatok, hogy ne mindig lehetőségeken és összefüggéseken, másokon gondolkozzon. Nem tart sokáig az állapot. Bármire képes volna megébredni, a tudat viszont csak akkor tér vissza hozzá, amikor a rángásokon túl az első szót is meghallja. "Anyu." Ha máshová tehetné ezt az egyetlen kiejtett szót... de szemei nyílnak és töredék idő alatt sepri le magáról a jóleső gondolatot, majd utoléri a valóság. Szikra fekszik mellette, s álmodik. Az álmoknak is nagy jelentőséget tud tulajdonítani. Éppen ezért akarta a Nori által okozott kínt, hogy tanuljon belőle, csakhogy nem a kérésére teljesült, hanem azért, hogy bántsa. Halkan szökik ki a sóhaj, mozdul a gyerek felé és simítja ki a kissé csatakossá vált tincseket a homlokából, amik még a nem túl erős, félbehagyott fonásból csúsztak ki. Figyel, nem szakítja meg, ha nem muszáj. Ha majd emlékszik erre a lány reggel, talán kérdez. Most csak elraktároz.
Már a kis elf mellett helyezkedik el, addig ügyeskedett, míg sikerült kényelembe helyeznie magát. A kis keze nem engedi a ruhája anyagát, bújik hozzá, s szeret ez a védőbástya lenni, még így álmában is. Nehéznek érzi, hogy nem teheti meg ezt minden egyes éjjel. Nehéznek érzi, hogy mindegyik árvával ott kellene lenni, de nem adhatja meg, nem szakadhat ezer felé, de még eggyel sem szabadna ezt tennie. Viszont az első éjszaka szinte megköveteli. Az viszont nem lesz nehéz, hogy beadja a derekát legközelebb is... neki. Nem szabadna. De most nem érdekli, ahogy simogatja azt a kis kobakot, ahogy nyugtatja őt szavak nélkül, s engedi meg neki, hogy olyan közel legyen hozzá, hogy mindenén a kis teste melegét érzi. Nem jön újra vissza egykönnyen az álom, nem hagyna ki egy pillanatot sem az esetleges szavakból, rángásokból. De újra elveszti a harcot ő is, amikor már elég idő telt el és megnyugodott akit ölel magához. Állát annak feje búbjához hajtja és alszik vele tovább, míg a reggeli nap első sugarai újra meg nem ébresztik.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Észrevétlen tűnnek el a gondolatok. Sosem alszik jól, de olyan fáradt, hogy az álom mégis magával viszi valamilyen messzi kietlen tájra, de kivételesen őt most nem bántja ez a semmi. Nagy szüksége van rá. Beleereszkedni végre az ürességbe, hogy ne zaklassák állandó gondolatok, hogy ne mindig lehetőségeken és összefüggéseken, másokon gondolkozzon. Nem tart sokáig az állapot. Bármire képes volna megébredni, a tudat viszont csak akkor tér vissza hozzá, amikor a rángásokon túl az első szót is meghallja. "Anyu." Ha máshová tehetné ezt az egyetlen kiejtett szót... de szemei nyílnak és töredék idő alatt sepri le magáról a jóleső gondolatot, majd utoléri a valóság. Szikra fekszik mellette, s álmodik. Az álmoknak is nagy jelentőséget tud tulajdonítani. Éppen ezért akarta a Nori által okozott kínt, hogy tanuljon belőle, csakhogy nem a kérésére teljesült, hanem azért, hogy bántsa. Halkan szökik ki a sóhaj, mozdul a gyerek felé és simítja ki a kissé csatakossá vált tincseket a homlokából, amik még a nem túl erős, félbehagyott fonásból csúsztak ki. Figyel, nem szakítja meg, ha nem muszáj. Ha majd emlékszik erre a lány reggel, talán kérdez. Most csak elraktároz.
Már a kis elf mellett helyezkedik el, addig ügyeskedett, míg sikerült kényelembe helyeznie magát. A kis keze nem engedi a ruhája anyagát, bújik hozzá, s szeret ez a védőbástya lenni, még így álmában is. Nehéznek érzi, hogy nem teheti meg ezt minden egyes éjjel. Nehéznek érzi, hogy mindegyik árvával ott kellene lenni, de nem adhatja meg, nem szakadhat ezer felé, de még eggyel sem szabadna ezt tennie. Viszont az első éjszaka szinte megköveteli. Az viszont nem lesz nehéz, hogy beadja a derekát legközelebb is... neki. Nem szabadna. De most nem érdekli, ahogy simogatja azt a kis kobakot, ahogy nyugtatja őt szavak nélkül, s engedi meg neki, hogy olyan közel legyen hozzá, hogy mindenén a kis teste melegét érzi. Nem jön újra vissza egykönnyen az álom, nem hagyna ki egy pillanatot sem az esetleges szavakból, rángásokból. De újra elveszti a harcot ő is, amikor már elég idő telt el és megnyugodott akit ölel magához. Állát annak feje búbjához hajtja és alszik vele tovább, míg a reggeli nap első sugarai újra meg nem ébresztik.*
1367. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-22 17:36:12
Üzenet elküldve: 2024-10-22 17:36:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Végigméri Derest, ahogy felmászik az ágyra, amaz pedig csak laposan pislant egyet még utoljára gazdájára. Utána pedig halk morgásra emlékeztető horkolással szenderül mély álomba. Végre fedél alatt aludhat melegben, és nagyon reméli, hogy ebben senki nem fogja megzavarni őket.
Cilia pedig elhelyezkedve Mai ölén, és annak gondoskodó kezeitől lassacskán szintúgy elveszi a harcot az álom manó ellen. Leragadnak az élénk zöld szemek, és nem nyílnak fel többé, legalább is reggelig nem. Halk szuszogása jelzi, hogy tán Mai utolsó szavai már csak tudatalattijához érkezhettek csak meg, mert már válaszolni már csak nem képes. A kis sózsák elnehezedve a nő combjain fekszik mozdulatlanul.
Egészen addig amíg meg nem érzi Mai mozgását, aprókat rúgva, mocorogva kezd el újra helyezkedni félálmában, ezzel jó lehetőséget adva Mainek, hogy ő is kényelmesen elhelyezkedjen. A kis praclik pedig mintha újra keresnék a nő közelségét, kúsznak vissza a nőre, hogy annak ruhájára csimpaszkodjon ismét és átkarolva, már amennyire tudja folytassa mély álmát.
Békésen és meghitten telnek el a következő hosszú percek, tán már Mai is képes lassan megbékélni gondolataival, és talán elaludni is.
Tán mindketten abban reménykednének, hogy ennyi izgalom után végre egy békés és csendes éjszaka fog rájuk köszönteni. De sajnos, a sors egy újabb apróságot helyez Mai vállára, már ha felébred rá.
Szikra az éjszaka folyamán, egyre görcsösebben kezdi el szorongatni Mai ruháját, feje néhol egyet-egyet rándul feszülten. Csak úgy mint lábai is, aprókat rugdalóznak.*
- Anyu mi töbhröté.. Utol foghnah...
*Ajkain szavak próbálnak meg formálódni, ám leginkább csak halandzsa jön ki belőle. De homlokán lecsurgó izzadtság és a merev testtartás, az arcán kiülő ideges grimaszokkal rémálmokra utalnak. Amik most bizony gyötrik szegény lányt.*
- Az orhhkko...NE! Apa...
*Ráng meg egyszer feje, ahogy hangosabban kimondja a Ne szót. Még néhány fájdalmasnak tűnő perc telik el, a lábai ezek után apróbbakat rúgnak egy ideig, mintha szaladni próbálna. Majd teljesen megszűnik, ahogy az álom érkezett, néhány perc elteltével a lány ismét mozdulatlanul fekszik Maien, csak úgy mint az álom előtt.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Végigméri Derest, ahogy felmászik az ágyra, amaz pedig csak laposan pislant egyet még utoljára gazdájára. Utána pedig halk morgásra emlékeztető horkolással szenderül mély álomba. Végre fedél alatt aludhat melegben, és nagyon reméli, hogy ebben senki nem fogja megzavarni őket.
Cilia pedig elhelyezkedve Mai ölén, és annak gondoskodó kezeitől lassacskán szintúgy elveszi a harcot az álom manó ellen. Leragadnak az élénk zöld szemek, és nem nyílnak fel többé, legalább is reggelig nem. Halk szuszogása jelzi, hogy tán Mai utolsó szavai már csak tudatalattijához érkezhettek csak meg, mert már válaszolni már csak nem képes. A kis sózsák elnehezedve a nő combjain fekszik mozdulatlanul.
Egészen addig amíg meg nem érzi Mai mozgását, aprókat rúgva, mocorogva kezd el újra helyezkedni félálmában, ezzel jó lehetőséget adva Mainek, hogy ő is kényelmesen elhelyezkedjen. A kis praclik pedig mintha újra keresnék a nő közelségét, kúsznak vissza a nőre, hogy annak ruhájára csimpaszkodjon ismét és átkarolva, már amennyire tudja folytassa mély álmát.
Békésen és meghitten telnek el a következő hosszú percek, tán már Mai is képes lassan megbékélni gondolataival, és talán elaludni is.
Tán mindketten abban reménykednének, hogy ennyi izgalom után végre egy békés és csendes éjszaka fog rájuk köszönteni. De sajnos, a sors egy újabb apróságot helyez Mai vállára, már ha felébred rá.
Szikra az éjszaka folyamán, egyre görcsösebben kezdi el szorongatni Mai ruháját, feje néhol egyet-egyet rándul feszülten. Csak úgy mint lábai is, aprókat rugdalóznak.*
- Anyu mi töbhröté.. Utol foghnah...
*Ajkain szavak próbálnak meg formálódni, ám leginkább csak halandzsa jön ki belőle. De homlokán lecsurgó izzadtság és a merev testtartás, az arcán kiülő ideges grimaszokkal rémálmokra utalnak. Amik most bizony gyötrik szegény lányt.*
- Az orhhkko...NE! Apa...
*Ráng meg egyszer feje, ahogy hangosabban kimondja a Ne szót. Még néhány fájdalmasnak tűnő perc telik el, a lábai ezek után apróbbakat rúgnak egy ideig, mintha szaladni próbálna. Majd teljesen megszűnik, ahogy az álom érkezett, néhány perc elteltével a lány ismét mozdulatlanul fekszik Maien, csak úgy mint az álom előtt.*
1366. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-22 13:43:50
Üzenet elküldve: 2024-10-22 13:43:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 631
OOC üzenetek: 426
Játékstílus: Megfontolt
//Asszimilálás//
* Szikra valakit keresne, de hiányos információkkal Nimeril nem tud valami sokat kezdeni. A fehér haj éppenséggel ritkább, mint a többi, de Lihanech nagy város, az akadémia megint nagy. A fehér ruha meg a gyógyítási háttértudás talán szűkíthetné a kört, de még mindig megannyi lehetőség lenne a kutatókon át az orvosokig. Azért nem töltött ő el olyan sok időt az akadémián, hogy mindenkit így kiismerjen. A legkényelmesebb válasz tehát adja magát.*
- Nem ismerek ilyen személyt.* Mainak, nemesként biztos nagyobb ismeretségi köre van, ő majd megmozgathat pár követ, amit Nimeril nem tud. Felsétálnak a szobába, ahol megkezdődik a munka előkészülete. Bemutatja Szikrának a száraz növényt, amiből az orvosság készül és jó alaposan óva is inti tőle. Erre megint megcsillogtatja tehetségét a kis elf.*
- Pontosan! Azt hiszem van is abból nekem három adagnyi szükség esetére, de inkább a Réti Ármányt preferálom. Abból jó sokat tartok magamnál.* Oszt meg vele némi információt. Ezután megkezdődik a főzet készítés. Panaszra nincs oka, jó hallgatóság a lány, amiben tud segít is. Így hamar eltelik az idő.*
- Etetéskor fogja megkapni, azt nem tudom mikor szoktátok tartani.* Válaszolja meg a kérdést. A gyermek kíváncsisága végtelen, mert mindig kérdez valami újat a félvértől.*
- Sebeket látok el, betegségeket kezelek. Például egyszer egy sánta városőrt gyógyítottam meg. Azóta tud járni rendesen. Volt aztán, amikor kicsi lovacskát húztunk ki az anyjából, az se volt egyszerű munka. Elég sokrétű munka ez. Ha nem gyógyítok, akkor kutatok, vagy gondolkodok dolgokon.* Elég sok mindent rázúdított most, szegény gyermek meg majd győzze feldolgozni.*
* Szikra valakit keresne, de hiányos információkkal Nimeril nem tud valami sokat kezdeni. A fehér haj éppenséggel ritkább, mint a többi, de Lihanech nagy város, az akadémia megint nagy. A fehér ruha meg a gyógyítási háttértudás talán szűkíthetné a kört, de még mindig megannyi lehetőség lenne a kutatókon át az orvosokig. Azért nem töltött ő el olyan sok időt az akadémián, hogy mindenkit így kiismerjen. A legkényelmesebb válasz tehát adja magát.*
- Nem ismerek ilyen személyt.* Mainak, nemesként biztos nagyobb ismeretségi köre van, ő majd megmozgathat pár követ, amit Nimeril nem tud. Felsétálnak a szobába, ahol megkezdődik a munka előkészülete. Bemutatja Szikrának a száraz növényt, amiből az orvosság készül és jó alaposan óva is inti tőle. Erre megint megcsillogtatja tehetségét a kis elf.*
- Pontosan! Azt hiszem van is abból nekem három adagnyi szükség esetére, de inkább a Réti Ármányt preferálom. Abból jó sokat tartok magamnál.* Oszt meg vele némi információt. Ezután megkezdődik a főzet készítés. Panaszra nincs oka, jó hallgatóság a lány, amiben tud segít is. Így hamar eltelik az idő.*
- Etetéskor fogja megkapni, azt nem tudom mikor szoktátok tartani.* Válaszolja meg a kérdést. A gyermek kíváncsisága végtelen, mert mindig kérdez valami újat a félvértől.*
- Sebeket látok el, betegségeket kezelek. Például egyszer egy sánta városőrt gyógyítottam meg. Azóta tud járni rendesen. Volt aztán, amikor kicsi lovacskát húztunk ki az anyjából, az se volt egyszerű munka. Elég sokrétű munka ez. Ha nem gyógyítok, akkor kutatok, vagy gondolkodok dolgokon.* Elég sok mindent rázúdított most, szegény gyermek meg majd győzze feldolgozni.*
1365. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-21 21:03:30
Üzenet elküldve: 2024-10-21 21:03:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Sok minden forog a fejében, de lassulnak a gondolatok. Elfáradt. Ha valamire maradt energiája, az csak a gyerek szavai, de amiatt addig tart ki, amíg csak szükséges.*
- Majd visszamész hozzá, ha szeretnél.
*Valószínűleg nem fog, nem a mai este, ha csak nem válik újra elevenné a kis elf, de már kétli. Látni azokban a szép kis szemekben, hogy lassan eljön az idő és elragadja az álom. De kihasználva még a fáradt, s annál őszintébb pillanatokat, magához édesgeti még egy kicsit. Nem ütközik nagy ellenállásba, oda is mászik hozzá és a fejét az ölébe hajtja. Meghitt. Más, mint máskor. Nem akarja már hová tenni az érzéseket, ez a nap el van végezve, akkor is, ha az elkövetkezendők is tartogatnak sok újdonságot. Az első éjjel fontos.
Hallgatja a lélegzetét, figyeli az egyre lassuló szavakat. Nem fogja már túlerőltetni, de kíváncsi rá, igazán komolyan, hogy hogy van. Szerencsére jól alakult minden, Mai is megnyugodhat. De csak az éjjelre, mert amiket mond a lány, az sok mindent sejtet. Most talán nem fogja a kobakját, nem fáj neki, de emlékek jönnek elő és ezekkel foglalkozni kell. De csak ilyen finoman és szépen, pedig eleinte mást gondolt. Kideríti, hogy mi történt, muszáj. Érdemben már nem válaszol rá, felesleges. *
- Örülök, hogy itt vagy, velünk.
*Halkan beszél, s talán sokat nem is ért már belőle Szikra. Lassul a lélegzete. Még egy darabig figyeli őt, azt, aki ott pihen az ölében, akinek talán most tényleg megváltozott az élete. Ha azonnal nem is adhatja neki vissza, ami elveszett, pótolhatja valamelyest. De ahogy a levegővétel, úgy a simogatások is lassulnak. Nem fogja itt hagyni és nem is öltözik át. Nem érdekli, ha valamibe ebbe a pillanatba szeretne belealudni és így. Csak a vékony ujjak nyúlnak el a takaróig, hogy a gyerekre húzza és kicsit ügyeskedve betakarja vele saját lába egy részét is. Hogy kényelmetlen, az sem érdekli. Ez a pozitúra, a combjai elzsibbadásával is megéri minden percét. Nem mozdul, amíg a kis árva sem. Ott vele nyomja el végül az álom.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Sok minden forog a fejében, de lassulnak a gondolatok. Elfáradt. Ha valamire maradt energiája, az csak a gyerek szavai, de amiatt addig tart ki, amíg csak szükséges.*
- Majd visszamész hozzá, ha szeretnél.
*Valószínűleg nem fog, nem a mai este, ha csak nem válik újra elevenné a kis elf, de már kétli. Látni azokban a szép kis szemekben, hogy lassan eljön az idő és elragadja az álom. De kihasználva még a fáradt, s annál őszintébb pillanatokat, magához édesgeti még egy kicsit. Nem ütközik nagy ellenállásba, oda is mászik hozzá és a fejét az ölébe hajtja. Meghitt. Más, mint máskor. Nem akarja már hová tenni az érzéseket, ez a nap el van végezve, akkor is, ha az elkövetkezendők is tartogatnak sok újdonságot. Az első éjjel fontos.
Hallgatja a lélegzetét, figyeli az egyre lassuló szavakat. Nem fogja már túlerőltetni, de kíváncsi rá, igazán komolyan, hogy hogy van. Szerencsére jól alakult minden, Mai is megnyugodhat. De csak az éjjelre, mert amiket mond a lány, az sok mindent sejtet. Most talán nem fogja a kobakját, nem fáj neki, de emlékek jönnek elő és ezekkel foglalkozni kell. De csak ilyen finoman és szépen, pedig eleinte mást gondolt. Kideríti, hogy mi történt, muszáj. Érdemben már nem válaszol rá, felesleges. *
- Örülök, hogy itt vagy, velünk.
*Halkan beszél, s talán sokat nem is ért már belőle Szikra. Lassul a lélegzete. Még egy darabig figyeli őt, azt, aki ott pihen az ölében, akinek talán most tényleg megváltozott az élete. Ha azonnal nem is adhatja neki vissza, ami elveszett, pótolhatja valamelyest. De ahogy a levegővétel, úgy a simogatások is lassulnak. Nem fogja itt hagyni és nem is öltözik át. Nem érdekli, ha valamibe ebbe a pillanatba szeretne belealudni és így. Csak a vékony ujjak nyúlnak el a takaróig, hogy a gyerekre húzza és kicsit ügyeskedve betakarja vele saját lába egy részét is. Hogy kényelmetlen, az sem érdekli. Ez a pozitúra, a combjai elzsibbadásával is megéri minden percét. Nem mozdul, amíg a kis árva sem. Ott vele nyomja el végül az álom.*
1364. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-21 19:39:41
Üzenet elküldve: 2024-10-21 19:39:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Meleg takaró, kényelmes búvóhely, fedél a fej felett, és tele pocak, most leginkább teával amit lehet megfog bánni még az éjszaka folyamán, de hát olyan finom volt attól a nagy adagnyi méztől amit Alaver belecsorgatott, hogy nem tudott neki ellenállni. Na de ezek apróságok csupán azoknak, akik hozzá vannak szokva. De nem ő, általában a sárhoz, az esőhöz, a hideghez volt szokva, ahhoz, hogy órák teltek el mikor összebújva Deressel a régi fa odvában összekuporodva felmelegítsék egymást vizesen. Vagy nem is oly régen, a pince amit egész pofásan kialakított magának. Ott legalább nem volt sár, csak a kemény hideg pincetégla, de még az is jobb volt mint a sár az erdőben. Na de most, mindene meg van amire eddig küzdeni kellett, sőt sokkalta több. Amit hirtelen nem is igazán tud felfogni, mostantól ez lesz az élete? Mit hoz majd a holnap? Mit kell csinálnia? Kivel fog még találkozni? Megannyi és sokkalta több zavaros vagy akár felesleges kérdés is felmerül fejében.*
-Igen, nem tudom mi üthetett belé.
*Teszi hozzá gondolatát.
Mai arcán is látja a fáradtságot mint Alaverén, de az övé más, mintha kedvesebb lenne, talán ő is azzal dacol amivel ő is? Csak figyeli, ahogy Mai leteszi a kancsókat, és a ruháját, majd pedig halk reccsenésekkel foglal helyet a ágyon, amire Deres felemeli a fejét, felpillant majd nyugodtan vissza is teszi azt, pusztán a hangra nem számított a jószág.*
-Miért? Itt olyan jó Deres mellett.
*Mondja elhúzott szájjal, de hallgat a szóra, mert arra kérték. Szóval lassacskán kikúszik az ágy alól, és feltápászkodik az ágyra. Mai hívogató kézmozdulataira hallgatva, négykézláb szépen közelít az ágy végéről egész a Mai által elképzelt pozitúrát felveszi. Kis fejét Mai ölébe hajtja, bal kezét pedig szépen álla alá temeti szintén a nő ölébe, míg másik karja hanyagul maga alatt el van vezetve. De szorosan bújik a nőhöz, ahogy Dereshez is szokott. Érzi, hogy a bőre picit hideg attól a víztől amiben nemrég mosakodhatott, és az illata is másabb picivel. De ugyan úgy érzi rajta azt a virág illatot amit múltkor is. Haja ami valóban szebben, tisztábban hat, a félig elkészített fonatokkal félmunkának tűnhet Mainek, amit Nori érkezése miatt hagyott félbe. Cilia viszont így is kedveli, kevésbé száll a szemébe, vagy zavarja őt a nagy lobonc ami oly makacsul lebegett ide oda, amikor futni óhajtott. A simogatás amit kap Maitól pedig különösen nyugtatólag hat rá, lélegzete mérete miatt talán szaporább a nőnél, de végtelen nyugodtságot sugall.*
-Mert. Jól vagyok. Csak ez más.
*Kezd bele kicsit bátortalanul, vagy inkább morfondírozva.*
- Minden olyan ismeretlen, mégis ismerős. A szagok, az illatok, a falak. Ilyet láttam már pedig úgy tudom most vagyok itt először.
*Szavai lassulnak, és szemei is egyre jobban ragadnak le a simogatástól. És a szuszogás is egyre jobban hallatszódik felőle. Nem kell sok, de ha így folytatja Mai, hamar elfogja altatni az apróságot.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Meleg takaró, kényelmes búvóhely, fedél a fej felett, és tele pocak, most leginkább teával amit lehet megfog bánni még az éjszaka folyamán, de hát olyan finom volt attól a nagy adagnyi méztől amit Alaver belecsorgatott, hogy nem tudott neki ellenállni. Na de ezek apróságok csupán azoknak, akik hozzá vannak szokva. De nem ő, általában a sárhoz, az esőhöz, a hideghez volt szokva, ahhoz, hogy órák teltek el mikor összebújva Deressel a régi fa odvában összekuporodva felmelegítsék egymást vizesen. Vagy nem is oly régen, a pince amit egész pofásan kialakított magának. Ott legalább nem volt sár, csak a kemény hideg pincetégla, de még az is jobb volt mint a sár az erdőben. Na de most, mindene meg van amire eddig küzdeni kellett, sőt sokkalta több. Amit hirtelen nem is igazán tud felfogni, mostantól ez lesz az élete? Mit hoz majd a holnap? Mit kell csinálnia? Kivel fog még találkozni? Megannyi és sokkalta több zavaros vagy akár felesleges kérdés is felmerül fejében.*
-Igen, nem tudom mi üthetett belé.
*Teszi hozzá gondolatát.
Mai arcán is látja a fáradtságot mint Alaverén, de az övé más, mintha kedvesebb lenne, talán ő is azzal dacol amivel ő is? Csak figyeli, ahogy Mai leteszi a kancsókat, és a ruháját, majd pedig halk reccsenésekkel foglal helyet a ágyon, amire Deres felemeli a fejét, felpillant majd nyugodtan vissza is teszi azt, pusztán a hangra nem számított a jószág.*
-Miért? Itt olyan jó Deres mellett.
*Mondja elhúzott szájjal, de hallgat a szóra, mert arra kérték. Szóval lassacskán kikúszik az ágy alól, és feltápászkodik az ágyra. Mai hívogató kézmozdulataira hallgatva, négykézláb szépen közelít az ágy végéről egész a Mai által elképzelt pozitúrát felveszi. Kis fejét Mai ölébe hajtja, bal kezét pedig szépen álla alá temeti szintén a nő ölébe, míg másik karja hanyagul maga alatt el van vezetve. De szorosan bújik a nőhöz, ahogy Dereshez is szokott. Érzi, hogy a bőre picit hideg attól a víztől amiben nemrég mosakodhatott, és az illata is másabb picivel. De ugyan úgy érzi rajta azt a virág illatot amit múltkor is. Haja ami valóban szebben, tisztábban hat, a félig elkészített fonatokkal félmunkának tűnhet Mainek, amit Nori érkezése miatt hagyott félbe. Cilia viszont így is kedveli, kevésbé száll a szemébe, vagy zavarja őt a nagy lobonc ami oly makacsul lebegett ide oda, amikor futni óhajtott. A simogatás amit kap Maitól pedig különösen nyugtatólag hat rá, lélegzete mérete miatt talán szaporább a nőnél, de végtelen nyugodtságot sugall.*
-Mert. Jól vagyok. Csak ez más.
*Kezd bele kicsit bátortalanul, vagy inkább morfondírozva.*
- Minden olyan ismeretlen, mégis ismerős. A szagok, az illatok, a falak. Ilyet láttam már pedig úgy tudom most vagyok itt először.
*Szavai lassulnak, és szemei is egyre jobban ragadnak le a simogatástól. És a szuszogás is egyre jobban hallatszódik felőle. Nem kell sok, de ha így folytatja Mai, hamar elfogja altatni az apróságot.*
1363. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-21 19:18:45
Üzenet elküldve: 2024-10-21 19:18:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Asszimilálás//
*Gondolkodik, merre láthatott olyat, de a környéken még ha az erdő mélyére is emlékszik vissza inkább csak folyókra emlékszik, egy nagy tóra sem igazán. A távolban látott csak sziklákat nagyon nagyon messze mikor egyszer kétszer a fa tetején ücsörgött. Lehet azokról beszél most Nimeril.*
-És láttál közöttük hosszú fehér hajút szemek arcok és orrok nélkül? Majdnem olyan magas mint te, és fehér ruhákat viselt mindig.
*Kérdez rá még a felfelé úton, és amíg megmosakszik Nimeril laborjában, talán még a választ is megkaphatja. A hozzáfűzött dicséretet pedig egy büszke mosollyal és bólintással köszöni meg.
És mivel nem igazán tud a törött dolgokban segíteni, mert látszólag Nimeril elboldogul maga is, így csak kíváncsi szemekkel figyeli amaz miképpen oldja meg az általa okozott kis balesetet. Na nem mintha akarva tette volna ezt.*
-Oh.. Mint az a virág amiből ha sokat szedsz akkor szörnyek üldöznek ha elaszol?
*Gondol itt a népek által nevezett Cytne Álma nevű virágra, amaz híres a túladagolás utáni rossz álmokról. Utána pedig nemes egyszerűséggel mint egy rendes kis diák, pusztán figyeli, ahogy Nimeril ügyesen gondosan készít el mindent. Mint egy kis segéd csupán okosan néz, és folyamatosan Nimeril sarkában lépdel. Nem szól közbe, hallgat és bólint, mikor rákérdez az általa mutatott szárított fűre, de most erre csak nemlegesen megrázza a fejét. Ilyen állapotban nem tudta felismerni a gyógynövényt, de ha talán eredeti formájában látná a földből kinőve, biztosan máshogy alakult volna a válasza is.
Rengeteg dologgal tömi meg rövid idő alatt kicsi fejét, de igyekszik figyelni. Edény, meleg víz, buborékok, de ezt nem szabad egyedül mert mérgező lehet, szóval majd Mai fogja ezzel zaklatni, vagy Nimerilt, ha már ilyen készségesen elmagyarázza neki a dolgokat. Majd a növényt leforrázni, és állni hagyni. Vajon miért olyan ismerős ez a módszer, talán mintha látta volna valahol, de megint csak ötlete nincs merre. De Nimeril mozdulatai nem ismeretlenek számára. Jó pár perc telik el mire felforrósodik a víz, de ő maga hirtelen nem tud mit kérdezni a nőtől, az egyik székre szépen leülve, lábait a levegőben lógatva rugdalódzik és egy kis gyermek dalt dúdolgat. Miután pedig Nimeril állítása szerint készen van a főzet, lepattanva a székről siet oda gyors léptekkel a nőhöz, majd hol a nőre, hol a főzetre tekintve teszi fel kérdését.*
- Ezt mikor adhatom oda Deresnek?
*Csillognak a szemek aggodalmasan, hiszen nem szeretné végkép, hogy kutyájának bármi baja is legyen.*
-És mit szoktál még csinálni ezen kívül?
*Jön az újabb kérdés, mert ha még egyszerű is volt a főzet elkészítése, érdeklődött minden egyes perce iránt, és türelmesen várt és hallgatott mindarra amit Nimeril elmondott neki.*
*Gondolkodik, merre láthatott olyat, de a környéken még ha az erdő mélyére is emlékszik vissza inkább csak folyókra emlékszik, egy nagy tóra sem igazán. A távolban látott csak sziklákat nagyon nagyon messze mikor egyszer kétszer a fa tetején ücsörgött. Lehet azokról beszél most Nimeril.*
-És láttál közöttük hosszú fehér hajút szemek arcok és orrok nélkül? Majdnem olyan magas mint te, és fehér ruhákat viselt mindig.
*Kérdez rá még a felfelé úton, és amíg megmosakszik Nimeril laborjában, talán még a választ is megkaphatja. A hozzáfűzött dicséretet pedig egy büszke mosollyal és bólintással köszöni meg.
És mivel nem igazán tud a törött dolgokban segíteni, mert látszólag Nimeril elboldogul maga is, így csak kíváncsi szemekkel figyeli amaz miképpen oldja meg az általa okozott kis balesetet. Na nem mintha akarva tette volna ezt.*
-Oh.. Mint az a virág amiből ha sokat szedsz akkor szörnyek üldöznek ha elaszol?
*Gondol itt a népek által nevezett Cytne Álma nevű virágra, amaz híres a túladagolás utáni rossz álmokról. Utána pedig nemes egyszerűséggel mint egy rendes kis diák, pusztán figyeli, ahogy Nimeril ügyesen gondosan készít el mindent. Mint egy kis segéd csupán okosan néz, és folyamatosan Nimeril sarkában lépdel. Nem szól közbe, hallgat és bólint, mikor rákérdez az általa mutatott szárított fűre, de most erre csak nemlegesen megrázza a fejét. Ilyen állapotban nem tudta felismerni a gyógynövényt, de ha talán eredeti formájában látná a földből kinőve, biztosan máshogy alakult volna a válasza is.
Rengeteg dologgal tömi meg rövid idő alatt kicsi fejét, de igyekszik figyelni. Edény, meleg víz, buborékok, de ezt nem szabad egyedül mert mérgező lehet, szóval majd Mai fogja ezzel zaklatni, vagy Nimerilt, ha már ilyen készségesen elmagyarázza neki a dolgokat. Majd a növényt leforrázni, és állni hagyni. Vajon miért olyan ismerős ez a módszer, talán mintha látta volna valahol, de megint csak ötlete nincs merre. De Nimeril mozdulatai nem ismeretlenek számára. Jó pár perc telik el mire felforrósodik a víz, de ő maga hirtelen nem tud mit kérdezni a nőtől, az egyik székre szépen leülve, lábait a levegőben lógatva rugdalódzik és egy kis gyermek dalt dúdolgat. Miután pedig Nimeril állítása szerint készen van a főzet, lepattanva a székről siet oda gyors léptekkel a nőhöz, majd hol a nőre, hol a főzetre tekintve teszi fel kérdését.*
- Ezt mikor adhatom oda Deresnek?
*Csillognak a szemek aggodalmasan, hiszen nem szeretné végkép, hogy kutyájának bármi baja is legyen.*
-És mit szoktál még csinálni ezen kívül?
*Jön az újabb kérdés, mert ha még egyszerű is volt a főzet elkészítése, érdeklődött minden egyes perce iránt, és türelmesen várt és hallgatott mindarra amit Nimeril elmondott neki.*
1362. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:24:44
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:24:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 718
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Csendesedik újra minden. Elpárolgott talán a feszélyező érzés java része, hogy veszélyben van az egyetlen hely, ami még számára is biztonságot nyújt. Ő sem tud mindent lemosni magáról, ő sem tud csak úgy elfelejteni mindent és hátrahagyni azt, ami már megtörtént, többször is. Hogy ő esetleg nincs biztonságban a feketeség mellett, amin igen sokat dolgozik, hogy változzon, az egy dolog. De másokat nem tehet ki ennek, s fájó az érzés, de be kell látnia, hogy nem fűzheti össze a két világot. Egyszer talán... de az még messze van. A meztelen, már tiszta talpai lépkednek a padlón és igyekszik végleg elengedni a nap nehéz részét. Szikra van és az ő nyugalma a fontos, később majd ráér ő is megpihenni. Bármilyen fáradt, ahogy belép a szobába és meglátja a mosolygó arcot, ami nem az ágy tetejéről villan rá, visszaköltözik belé az az érzés, mint mielőtt megjelent a páros a hallban. Ennek a gyereknek szüksége van arra, hogy egész legyen, nem eshet szét. Megérzik, tudja jól. Az asztalkához lép és leteszi a kancsó vizet, a két pohárral. Ha szeretné marad, ameddig akarja, ha szeretné alszik itt velük. *
- Úgy tűnik ő igen élvezi, hogy itt lehet.
*Fordul vissza a lányhoz, majd az ágy felé lép, miután a hálóruhát a szék támlájára helyezi. Leül a fekhelyre, közben folytatja.*
- Gyere fel ide hozzám. *Mosolyog, majd felhúzza a lábait, hátratolja magát a támlához, hogy annak dőlve várja, amíg a kis elf is odajut mellé. A karját nyújtja felé, hogy végigsimíthassa a haját, ami most már olyan gondosan el van készítve. Ha nem ijed meg túlságosan, akkor úgy int felé, hogy feküdjön le, nyugodtan hajthatja az ölébe a kis fejét, majd megkapja ő is azt a kis gondoskodást, amit nemrég amaz nyújtott Deresnek.*
- Fáradtan, de most jól.
*Nem tűnik el a halvány mosoly, s nem is hazudik. Neki is kellenek az ilyen pillanatok, ezért van itt. Sokat ad az, ha gondoskodhat, csak túlzásokba nem szeretne esni, de nem tud megálljt parancsolni, ahhoz neki is tanulnia kellene még, hogy hol vannak ezek a határok. De most nem is érdekelné, hogy hol vannak. *
- Azt mondtad, hogy azt hiszed, hogy jól vagy. Most már itt vagyunk ketten, nyugodtan kérdezz bármit, hogyha szeretnél.
*Sok volt az inger, sok az újdonságból, de teret adna annak is, hogy a lány beszélhessen, kérdezhessen. Ne maradjanak vakfoltok, ne úgy teljen el az első éjszaka. Talán belealszik a kis beszélgetésbe, talán maradnak még fent. Nem számít, csak az, hogy ne "azt higgye", hanem valóban úgy legyen. Jól.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Csendesedik újra minden. Elpárolgott talán a feszélyező érzés java része, hogy veszélyben van az egyetlen hely, ami még számára is biztonságot nyújt. Ő sem tud mindent lemosni magáról, ő sem tud csak úgy elfelejteni mindent és hátrahagyni azt, ami már megtörtént, többször is. Hogy ő esetleg nincs biztonságban a feketeség mellett, amin igen sokat dolgozik, hogy változzon, az egy dolog. De másokat nem tehet ki ennek, s fájó az érzés, de be kell látnia, hogy nem fűzheti össze a két világot. Egyszer talán... de az még messze van. A meztelen, már tiszta talpai lépkednek a padlón és igyekszik végleg elengedni a nap nehéz részét. Szikra van és az ő nyugalma a fontos, később majd ráér ő is megpihenni. Bármilyen fáradt, ahogy belép a szobába és meglátja a mosolygó arcot, ami nem az ágy tetejéről villan rá, visszaköltözik belé az az érzés, mint mielőtt megjelent a páros a hallban. Ennek a gyereknek szüksége van arra, hogy egész legyen, nem eshet szét. Megérzik, tudja jól. Az asztalkához lép és leteszi a kancsó vizet, a két pohárral. Ha szeretné marad, ameddig akarja, ha szeretné alszik itt velük. *
- Úgy tűnik ő igen élvezi, hogy itt lehet.
*Fordul vissza a lányhoz, majd az ágy felé lép, miután a hálóruhát a szék támlájára helyezi. Leül a fekhelyre, közben folytatja.*
- Gyere fel ide hozzám. *Mosolyog, majd felhúzza a lábait, hátratolja magát a támlához, hogy annak dőlve várja, amíg a kis elf is odajut mellé. A karját nyújtja felé, hogy végigsimíthassa a haját, ami most már olyan gondosan el van készítve. Ha nem ijed meg túlságosan, akkor úgy int felé, hogy feküdjön le, nyugodtan hajthatja az ölébe a kis fejét, majd megkapja ő is azt a kis gondoskodást, amit nemrég amaz nyújtott Deresnek.*
- Fáradtan, de most jól.
*Nem tűnik el a halvány mosoly, s nem is hazudik. Neki is kellenek az ilyen pillanatok, ezért van itt. Sokat ad az, ha gondoskodhat, csak túlzásokba nem szeretne esni, de nem tud megálljt parancsolni, ahhoz neki is tanulnia kellene még, hogy hol vannak ezek a határok. De most nem is érdekelné, hogy hol vannak. *
- Azt mondtad, hogy azt hiszed, hogy jól vagy. Most már itt vagyunk ketten, nyugodtan kérdezz bármit, hogyha szeretnél.
*Sok volt az inger, sok az újdonságból, de teret adna annak is, hogy a lány beszélhessen, kérdezhessen. Ne maradjanak vakfoltok, ne úgy teljen el az első éjszaka. Talán belealszik a kis beszélgetésbe, talán maradnak még fent. Nem számít, csak az, hogy ne "azt higgye", hanem valóban úgy legyen. Jól.*
1361. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2024-10-21 15:48:01
Üzenet elküldve: 2024-10-21 15:48:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 182
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Az ágy alá befészkelve magát, simogatja kutyájának nagy fejét, és elmélyedve nézi annak deres pofáját. Kicsiny ujjai gyengéden cirógatják a kutya orrán át végig szemközén keresztül a kobakja tetején. A mamlasz pedig lassan leragadó lapos tekintettel élvezi gazdája finomkodását. Látszik a kis elfen, hogy gondolkodik, bizony rengeteg sok dolog szalad át kicsinyke kis fején. Sok szokást, szabályt, érzést, kell most elrendeznie magában, és őszintén megvallva fogalma sincs, mit gondoljon. Akar e maradni vagy sem. Mai bizonyosan gondját viselné, Alaver pedig nem is olyan vasmarkú mint az hitte. És még játszani is lehet a kétlábúakkal, még ha fura játékaik is vannak. De legalább valami mást is kipróbálhatott a kergetőzésen kívül, vagy a bújócskán kívül, mert bizony abban a kettőben mindig alul maradt Deressel szemben. Azon meg főleg nem segített győzelmei esélyein, hogy Deres nem igazán érti a játékszabályokat. Másképpen mondva, az első nap, ami igazából csupán egy bő délután volt eltelt, túl élte sőt jól is érezte magát végül az ittlévőkkel. Lehet esélyt kell nekik adni, és nevezheti majd ezt a helyet otthonának.
Alaver felszólalására felemeli tekintetét és félre fordított fejjel hallgatja annak véleményét a feketeségről. Azon elgondolkodva enyhén elhúzott szájjal válaszol csupán.*
-Igen... Azt hiszem...
*Figyeli, ahogy a férfi még egy picit ácsorog az ablakban a csillagokat nézve, de nem akar megszólalni. Látja érzi Alaveron, hogy számára ez a mai nap sok volt, túlzottan is. És látta milyenek a kétlábúak ha mérgesek, nem szeretné feldühíteni annak ellenére se, hogy tudja Alaver már tenne semmi ilyesmit vele, de a régi szokások nehezen halnak ki az emberből, ez alól ő sem kivétel. Csak figyeli csendben, kutyáját simogatva, ahogy a másik lassan lépdel ki. Deres csupán végig szemmel tartotta a férfit. Nagyon hamar rájött a házi lustaság, ami látszólagosan hiányzott a kutyának, ő jobban kiélvezi azt, hogy fedél alatt van mint Cilia.*
- Aluggyá jól te is.
*Válaszolja vissza halkan Alavernak, ahogy az kilép és becsukja maga mögött az ajtót. Ő maga pedig visszafordul Dereshez, és halk dúdolással kezd bele annak altatásába csak úgy mint az előbb, de így, hogy a férfi már elment Deres gond nélkül tudja behunyni szemeit és végre pihenni.
Jó néhány nyugodt és meghitt perc telik el, mire lépéshangok zavarják meg az este csöndjét. Amire Deres, és Szikra is felfigyel. Az ajtóra emelik tekintetüket és azon belépve Mai pillantják meg. Deres felriadva a hangokra felemelte kobakját, majd látván, hogy Mai érkezett meg, nyugodtan vissza is teszi azt, azonban fél szemmel most amazt figyeli. Szikra pedig nagy mosollyal az arcán nézi, ahogy közelebb lép feléjük Mai.*
-Uhum.
*Bólint nagyokat kikukucskálva az ágy alól, bár szemei neki is picit laposan kezdenek már pislogni. Leginkább arra emlékeztetheti ezt Mai, mint az a gyermek aki csak azért küzd az alvás ellen, ne maradjon ki semmiből ami a felnőttekkel történik.*
-Jól... Azt hiszem... De Deres álmos, dúdoltam neki, hogy jobban aludjon.
*Néz egy pillanatra az álmosan pislogó kutyára.*
-Te, hogy vagy?
*Néz kérdően a nőre miközben végigméri annak kezében lévő dolgokat.*
//Szemednek szegezett lándzsák: csillagok.//
*Az ágy alá befészkelve magát, simogatja kutyájának nagy fejét, és elmélyedve nézi annak deres pofáját. Kicsiny ujjai gyengéden cirógatják a kutya orrán át végig szemközén keresztül a kobakja tetején. A mamlasz pedig lassan leragadó lapos tekintettel élvezi gazdája finomkodását. Látszik a kis elfen, hogy gondolkodik, bizony rengeteg sok dolog szalad át kicsinyke kis fején. Sok szokást, szabályt, érzést, kell most elrendeznie magában, és őszintén megvallva fogalma sincs, mit gondoljon. Akar e maradni vagy sem. Mai bizonyosan gondját viselné, Alaver pedig nem is olyan vasmarkú mint az hitte. És még játszani is lehet a kétlábúakkal, még ha fura játékaik is vannak. De legalább valami mást is kipróbálhatott a kergetőzésen kívül, vagy a bújócskán kívül, mert bizony abban a kettőben mindig alul maradt Deressel szemben. Azon meg főleg nem segített győzelmei esélyein, hogy Deres nem igazán érti a játékszabályokat. Másképpen mondva, az első nap, ami igazából csupán egy bő délután volt eltelt, túl élte sőt jól is érezte magát végül az ittlévőkkel. Lehet esélyt kell nekik adni, és nevezheti majd ezt a helyet otthonának.
Alaver felszólalására felemeli tekintetét és félre fordított fejjel hallgatja annak véleményét a feketeségről. Azon elgondolkodva enyhén elhúzott szájjal válaszol csupán.*
-Igen... Azt hiszem...
*Figyeli, ahogy a férfi még egy picit ácsorog az ablakban a csillagokat nézve, de nem akar megszólalni. Látja érzi Alaveron, hogy számára ez a mai nap sok volt, túlzottan is. És látta milyenek a kétlábúak ha mérgesek, nem szeretné feldühíteni annak ellenére se, hogy tudja Alaver már tenne semmi ilyesmit vele, de a régi szokások nehezen halnak ki az emberből, ez alól ő sem kivétel. Csak figyeli csendben, kutyáját simogatva, ahogy a másik lassan lépdel ki. Deres csupán végig szemmel tartotta a férfit. Nagyon hamar rájött a házi lustaság, ami látszólagosan hiányzott a kutyának, ő jobban kiélvezi azt, hogy fedél alatt van mint Cilia.*
- Aluggyá jól te is.
*Válaszolja vissza halkan Alavernak, ahogy az kilép és becsukja maga mögött az ajtót. Ő maga pedig visszafordul Dereshez, és halk dúdolással kezd bele annak altatásába csak úgy mint az előbb, de így, hogy a férfi már elment Deres gond nélkül tudja behunyni szemeit és végre pihenni.
Jó néhány nyugodt és meghitt perc telik el, mire lépéshangok zavarják meg az este csöndjét. Amire Deres, és Szikra is felfigyel. Az ajtóra emelik tekintetüket és azon belépve Mai pillantják meg. Deres felriadva a hangokra felemelte kobakját, majd látván, hogy Mai érkezett meg, nyugodtan vissza is teszi azt, azonban fél szemmel most amazt figyeli. Szikra pedig nagy mosollyal az arcán nézi, ahogy közelebb lép feléjük Mai.*
-Uhum.
*Bólint nagyokat kikukucskálva az ágy alól, bár szemei neki is picit laposan kezdenek már pislogni. Leginkább arra emlékeztetheti ezt Mai, mint az a gyermek aki csak azért küzd az alvás ellen, ne maradjon ki semmiből ami a felnőttekkel történik.*
-Jól... Azt hiszem... De Deres álmos, dúdoltam neki, hogy jobban aludjon.
*Néz egy pillanatra az álmosan pislogó kutyára.*
-Te, hogy vagy?
*Néz kérdően a nőre miközben végigméri annak kezében lévő dolgokat.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451