Arthenior - Sayqueves Rezidencia
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 9 (161. - 180. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451
180. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 19:54:50
Üzenet elküldve: 2018-01-17 19:54:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*A várt kiabálás elmarad, de a nyomában járó megkönnyebbülés nem érkezik el.
Annak természetesen örül, hogy Aleimord hallgat rá és belátja, hogy veszélyes lenne olyanok adott szavában bízni, akik megtámadták őt is, Aleniát is, utóbbit pedig értelemszerűen most is fogva tartják. Annak is, hogy végre olyasmit tehet, ami ésszerűnek tart. Ettől még az a feladat, amit tulajdonképpen ő provokált ki saját magának, nyomasztó teherként nehezedik rá. De mindez inkább csak pár pillanat. Hamar belátja, hogy annál nyomasztóbb semmi sem lehetne, mint kezeit tördelgetve várni arra, hogy a nála okosabbak és erősebbek megoldják helyette ezt a problémát. Így legalább tehet valamit. Lehet persze túlságosan bízik a mágiában. De még mindig inkább teszi ezt, mint hogy olyanok adott szavában bízzon, akiknek láthatóan teljesen más fogalmaik vannak az erkölcsről, mint egy teljesen normális létezőnek.*
- Rendben. Mindenképpen elmegyek hozzájuk, és elviszem Ydrisst is, ha visszatér. Csak adj kérlek valami bővebb útmutatást arra, hogy hol találom őket. Elég lesz egy rövid levél becsúsztatva a szobám ajtaja alatt. Nagy az erdő. Az összes. Persze, ha nem tudod, akkor rájövök én magam. Rengetegen élnek ebben a városban, és ha száz embert megkérdezek kint az utcán, biztos, hogy legalább egynek már volt dolga ezekkel a mágusokkal és tudja, hogy hol keressem az őket. Ha pedig jó szándékból nem is, egy kis aranyért cserébe biztosan elárulják. *közli kérését és a tervét. Aztán amilyen csendben csak tudja elhagyja a szobát. Még az ajtót is halkan zárja be maga mögött, hogy ne zavarja meg azt a bensőséges jelenetet, ami Aleimord és Nairada között kibontakozik, és nyilván mindkettejüknek nagyon nagy szüksége van rá pont most. Természetesen irigyli is őket, hiszen ő nem számíthat semmi másra, mint játéknyulai puha testére. De legalább őket magához szoríthatja, és az majd biztosan nagy könnyebbséget fog jelenteni, ha megteheti végre. De egyelőre még rengeteg a dolga.
Kezdetnek visszatér a szobájába, és körmöl egy gyors levelet, amiben arra kéri a reményei szerint visszatérő vörös hajú elf lányt, hogy ha nem találja kora reggel az étkezőben akkor szobájában keresse fel mindenképpen, mert a ház urának kérésére, (direkt a "kérés" és nem a "parancs" szót használja, nehogy a mai nap folyamán még egyszer megsértse szegény lányt, aki igazából már az első sértésre sem szolgált rá) holnap együtt kellene elhagyniuk a házat. A levelet aztán az egyik őr kezébe nyomja, lelkére kötve, hogy egy részről mindenképpen adja át neki, más részről pedig készüljenek fel ketten arra, hogy határozatlan időre elhagyják a kúriát és a vadonba mennek.
Csak ezek után vesz forró fürdőt, öltözik át, iszik meg két csésze szintén forró teát, majd készíti ki holnapi ruháját, amiben az erdőbe indul.
Alenia ugyan helytelenítette a férfiingek viselését, de nem hinné, hogy jelen esetben nagyon tiltakozna az ellen, hogy felvegyen egyet. És akkor még ott van a köpeny, a nadrág, a csizma, ami természetesen nem magassarkú. Nem éppen Aleniának tetsző dolgok, de a mondás szerint a cél szentesíti az eszközt. Mintha már hallott volna ilyesmit valahol. Ahogyan olyasmit is, hogy aki akarja a célt, akarja az eszközt is. Ő pedig igazából szívesen bújik vissza majd újra ingébe és nadrágjába. Maradék aranyait is összeszedi, ahogyan kikészíti ezüstözött tiaráját és csillag alakú fülfüggőit is.
Amúgy pedig mindenkit gondosan kerül. A feladatát megkapta. Innentől kezdve egyetlen dolga, hogy olyan állapotba hozza magát, hogy képes legyen azt teljesíteni is.
Pont ezért keresi fel a borospincét is, amit könnyedén megtalál, hiszen a beköltözés éjszakáján már feltérképezte a házat. Nem nagyon ivott még bort, de annyit pontosan tud, hogy ez az ital kitűnő altató. Márpedig, ha nem inna valami hasonló "csodaszert" borítékolható, hogy egy ennyire zaklatott és kétségbeejtő nap után biztosan nem tudna aludni.
Így hát végül magához vesz egy palack bort, meg egy mágiáról szóló könyvet, amit odalent talál, hogy az olvasás és a bor együtt ájultassák álomba. Nem is kell sokat várnia erre. Alig olvas és iszik kicsit, szinte már alszik is. Épp annyi ereje és gondolata van még, hogy szorosan megölelje kis kedvenceit.
Mivel az italnak köszönhetően kicsit hamar alszik el, talán még a nap sem kelt fel, amikor felébred. Ha kapott levelet Aleimordtól természetesen magához veszi és elolvassa, ha nem, akkor pedig értelemszerűen nem. Felöltözik a tegnap kikészített ruhákba, magára veszi ékszereit, hátizsákba rakja maradék aranyait, megígéri nyulainak, hogy épségben visszatér, majd lemegy az étkezőbe, reménykedve a vörös hajú lány felbukkanásában. Miközben idegesen vár még utasítja a személyzetet, hogy csomagoljanak nekik ételt az útra.*
*A várt kiabálás elmarad, de a nyomában járó megkönnyebbülés nem érkezik el.
Annak természetesen örül, hogy Aleimord hallgat rá és belátja, hogy veszélyes lenne olyanok adott szavában bízni, akik megtámadták őt is, Aleniát is, utóbbit pedig értelemszerűen most is fogva tartják. Annak is, hogy végre olyasmit tehet, ami ésszerűnek tart. Ettől még az a feladat, amit tulajdonképpen ő provokált ki saját magának, nyomasztó teherként nehezedik rá. De mindez inkább csak pár pillanat. Hamar belátja, hogy annál nyomasztóbb semmi sem lehetne, mint kezeit tördelgetve várni arra, hogy a nála okosabbak és erősebbek megoldják helyette ezt a problémát. Így legalább tehet valamit. Lehet persze túlságosan bízik a mágiában. De még mindig inkább teszi ezt, mint hogy olyanok adott szavában bízzon, akiknek láthatóan teljesen más fogalmaik vannak az erkölcsről, mint egy teljesen normális létezőnek.*
- Rendben. Mindenképpen elmegyek hozzájuk, és elviszem Ydrisst is, ha visszatér. Csak adj kérlek valami bővebb útmutatást arra, hogy hol találom őket. Elég lesz egy rövid levél becsúsztatva a szobám ajtaja alatt. Nagy az erdő. Az összes. Persze, ha nem tudod, akkor rájövök én magam. Rengetegen élnek ebben a városban, és ha száz embert megkérdezek kint az utcán, biztos, hogy legalább egynek már volt dolga ezekkel a mágusokkal és tudja, hogy hol keressem az őket. Ha pedig jó szándékból nem is, egy kis aranyért cserébe biztosan elárulják. *közli kérését és a tervét. Aztán amilyen csendben csak tudja elhagyja a szobát. Még az ajtót is halkan zárja be maga mögött, hogy ne zavarja meg azt a bensőséges jelenetet, ami Aleimord és Nairada között kibontakozik, és nyilván mindkettejüknek nagyon nagy szüksége van rá pont most. Természetesen irigyli is őket, hiszen ő nem számíthat semmi másra, mint játéknyulai puha testére. De legalább őket magához szoríthatja, és az majd biztosan nagy könnyebbséget fog jelenteni, ha megteheti végre. De egyelőre még rengeteg a dolga.
Kezdetnek visszatér a szobájába, és körmöl egy gyors levelet, amiben arra kéri a reményei szerint visszatérő vörös hajú elf lányt, hogy ha nem találja kora reggel az étkezőben akkor szobájában keresse fel mindenképpen, mert a ház urának kérésére, (direkt a "kérés" és nem a "parancs" szót használja, nehogy a mai nap folyamán még egyszer megsértse szegény lányt, aki igazából már az első sértésre sem szolgált rá) holnap együtt kellene elhagyniuk a házat. A levelet aztán az egyik őr kezébe nyomja, lelkére kötve, hogy egy részről mindenképpen adja át neki, más részről pedig készüljenek fel ketten arra, hogy határozatlan időre elhagyják a kúriát és a vadonba mennek.
Csak ezek után vesz forró fürdőt, öltözik át, iszik meg két csésze szintén forró teát, majd készíti ki holnapi ruháját, amiben az erdőbe indul.
Alenia ugyan helytelenítette a férfiingek viselését, de nem hinné, hogy jelen esetben nagyon tiltakozna az ellen, hogy felvegyen egyet. És akkor még ott van a köpeny, a nadrág, a csizma, ami természetesen nem magassarkú. Nem éppen Aleniának tetsző dolgok, de a mondás szerint a cél szentesíti az eszközt. Mintha már hallott volna ilyesmit valahol. Ahogyan olyasmit is, hogy aki akarja a célt, akarja az eszközt is. Ő pedig igazából szívesen bújik vissza majd újra ingébe és nadrágjába. Maradék aranyait is összeszedi, ahogyan kikészíti ezüstözött tiaráját és csillag alakú fülfüggőit is.
Amúgy pedig mindenkit gondosan kerül. A feladatát megkapta. Innentől kezdve egyetlen dolga, hogy olyan állapotba hozza magát, hogy képes legyen azt teljesíteni is.
Pont ezért keresi fel a borospincét is, amit könnyedén megtalál, hiszen a beköltözés éjszakáján már feltérképezte a házat. Nem nagyon ivott még bort, de annyit pontosan tud, hogy ez az ital kitűnő altató. Márpedig, ha nem inna valami hasonló "csodaszert" borítékolható, hogy egy ennyire zaklatott és kétségbeejtő nap után biztosan nem tudna aludni.
Így hát végül magához vesz egy palack bort, meg egy mágiáról szóló könyvet, amit odalent talál, hogy az olvasás és a bor együtt ájultassák álomba. Nem is kell sokat várnia erre. Alig olvas és iszik kicsit, szinte már alszik is. Épp annyi ereje és gondolata van még, hogy szorosan megölelje kis kedvenceit.
Mivel az italnak köszönhetően kicsit hamar alszik el, talán még a nap sem kelt fel, amikor felébred. Ha kapott levelet Aleimordtól természetesen magához veszi és elolvassa, ha nem, akkor pedig értelemszerűen nem. Felöltözik a tegnap kikészített ruhákba, magára veszi ékszereit, hátizsákba rakja maradék aranyait, megígéri nyulainak, hogy épségben visszatér, majd lemegy az étkezőbe, reménykedve a vörös hajú lány felbukkanásában. Miközben idegesen vár még utasítja a személyzetet, hogy csomagoljanak nekik ételt az útra.*
179. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 18:32:05
Üzenet elküldve: 2018-01-17 18:32:05
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Mikor már éppen befordulna a Sayqueves rezidencia utcájára, egy olyan személyre lesz figyelmes, akire nem számított. Máskülönben örülne a személynek, annak meg még inkább, hogy idekint látja, de ez most a legkevésbé alkalmas időpont, az urával való találkozásra. Egy pillanatig habozik, hogy tovább menjen, mintha mi sem történt volna, de becsülete ezt nem engedheti és amúgy is, valószínűleg sem ő, sem Nairada nem fognak visszatérni egy darabig, így balgaság lenne nem tudatni urával, ha a helyzetet nem is, de azt, hogy egy darabig ne számítson a lánya társaságára. Egy pillanatig még hezitál, a távolodók felé néz, majd egy sóhaj kíséretében elindul ura felé. Mikor odaér meghajol, majd bűnbánó tekintettel megszólal. *
-Nagyuram, oly boldog vagyok, hogy láthatom. De mondja, mi hozta ki a ház biztonságából egyedül?
*A korosodó nemes egy darabig némán fürkészi az arcát, majd megszólal *
-Valius. *Sóhajt. * Hagyjuk a felesleges köröket, nem vagyok rájuk kíváncsiak. Tudtommal az én védelmem nem a te feladatod. Ellenben a lányomé igen, akit viszont sehol nem látok. Gondolom ésszerű magyarázattal tudsz előállni az ügyben, hogy hova tűnt a lányom, te hova tűntél és hogy hol az istenekbe van most a lányom. -
*Az utolsó szavakat már üvölti, amitől elvörösödik a feje és néhány ér, mint kis lila folyamok jelennek meg a nyakán. Ha nem Siel jövője lenne a tét, még komikus is lehetne a jelenet, de így a gombóc, ami Siel torkában van nem engedi meg azt a kis mosolyt. A testőr megköszörüli a torkát, már nem mintha szüksége lenne rá, de ezzel is próbál időt nyerni magának, majd megszólal. *
-Az úgy történt uram, hogy mint tudja... az úgy volt... izé... hogy... *Dadogja, majd mikor megtalálja a szavakat folytatja. * Ismeri igaz Aleimord Sayquevest, a kisasszony udvarlóját? Aleimord úr meginvitálta Nairada úrnőt egy reggelire, amit lássunk be bárdolatlan dolog lett volna visszautasítani. És én, mint hű és igaz védelmezője természetesen vele tartottam. Ezzel még nem is lenne gond, de az a férfi megkérte az úrnőt, hogy maradjon ott éjszakára. Képzelheti, mit akar művelni az a szörnyeteg a kisasszonnyal. Felháborító, hogy ilyen emberek vannak. És ha ez még nem lenne elég, úgy beszél mindenkivel, mint a kutyákkal, egy szegény kislányt is megalázott, én mindig is mondtam uram, hogy nem lesz ennek jó vége, mindig is mondtam és lám, most beigazolódik. Természetesen én mint hű és persze pótolhatatlan gardedámja, az elkövetkezendőkben is mellette maradok, szóval csak ne idegeskedjen nagyságos uram.
*Mondja szinte egy szusszal, majd kérdőn néz urára. Az meredten bámul maga elé. Látszik rajta, hogy gondolkodik és Siel nem is meri megszakítani a tevékenységben. Majd végül megszólal lassan és tagoltan. *
-Valius. Ha hazaértetek, lesz még miről beszélnünk. Ez persze Nairadára is igaz, de addig is jobb lenne, ha a lányomon tartanád a szemed és nem egy általad kreált ellenfélen. És most eredj.
*Siel savanyúan elmosolyodik, majd megszólal. *
-Úgy lesz uram, ahogy kívánja. Ne kísérjem eset...
*De az ura nem hagyja, hogy befejezze, egy kézlegyintéssel elcsendesíti. *
-Azt mondtam eredj... amíg még megteheted.
*Siel gyorsan meghajol, majd elindul a Sayqueves rezidencia felé. Mikor odaér céltudatosan elindul a főbejárat fele. Az őrök, most nem állnak az útjába, aminek kifejezetten örül. Belépve, viszont nem talál mást, mint a szőke lányt és egy kisebb csetepaté romjait. A lány fele fordul, majd megkérdezi. *
-Kisasszony. Nem tudja, hogy hol találom Nairada úrnőt és Aleimord urat?
A hozzászólás írója (Siel Valius) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.17 18:51:23
*Mikor már éppen befordulna a Sayqueves rezidencia utcájára, egy olyan személyre lesz figyelmes, akire nem számított. Máskülönben örülne a személynek, annak meg még inkább, hogy idekint látja, de ez most a legkevésbé alkalmas időpont, az urával való találkozásra. Egy pillanatig habozik, hogy tovább menjen, mintha mi sem történt volna, de becsülete ezt nem engedheti és amúgy is, valószínűleg sem ő, sem Nairada nem fognak visszatérni egy darabig, így balgaság lenne nem tudatni urával, ha a helyzetet nem is, de azt, hogy egy darabig ne számítson a lánya társaságára. Egy pillanatig még hezitál, a távolodók felé néz, majd egy sóhaj kíséretében elindul ura felé. Mikor odaér meghajol, majd bűnbánó tekintettel megszólal. *
-Nagyuram, oly boldog vagyok, hogy láthatom. De mondja, mi hozta ki a ház biztonságából egyedül?
*A korosodó nemes egy darabig némán fürkészi az arcát, majd megszólal *
-Valius. *Sóhajt. * Hagyjuk a felesleges köröket, nem vagyok rájuk kíváncsiak. Tudtommal az én védelmem nem a te feladatod. Ellenben a lányomé igen, akit viszont sehol nem látok. Gondolom ésszerű magyarázattal tudsz előállni az ügyben, hogy hova tűnt a lányom, te hova tűntél és hogy hol az istenekbe van most a lányom. -
*Az utolsó szavakat már üvölti, amitől elvörösödik a feje és néhány ér, mint kis lila folyamok jelennek meg a nyakán. Ha nem Siel jövője lenne a tét, még komikus is lehetne a jelenet, de így a gombóc, ami Siel torkában van nem engedi meg azt a kis mosolyt. A testőr megköszörüli a torkát, már nem mintha szüksége lenne rá, de ezzel is próbál időt nyerni magának, majd megszólal. *
-Az úgy történt uram, hogy mint tudja... az úgy volt... izé... hogy... *Dadogja, majd mikor megtalálja a szavakat folytatja. * Ismeri igaz Aleimord Sayquevest, a kisasszony udvarlóját? Aleimord úr meginvitálta Nairada úrnőt egy reggelire, amit lássunk be bárdolatlan dolog lett volna visszautasítani. És én, mint hű és igaz védelmezője természetesen vele tartottam. Ezzel még nem is lenne gond, de az a férfi megkérte az úrnőt, hogy maradjon ott éjszakára. Képzelheti, mit akar művelni az a szörnyeteg a kisasszonnyal. Felháborító, hogy ilyen emberek vannak. És ha ez még nem lenne elég, úgy beszél mindenkivel, mint a kutyákkal, egy szegény kislányt is megalázott, én mindig is mondtam uram, hogy nem lesz ennek jó vége, mindig is mondtam és lám, most beigazolódik. Természetesen én mint hű és persze pótolhatatlan gardedámja, az elkövetkezendőkben is mellette maradok, szóval csak ne idegeskedjen nagyságos uram.
*Mondja szinte egy szusszal, majd kérdőn néz urára. Az meredten bámul maga elé. Látszik rajta, hogy gondolkodik és Siel nem is meri megszakítani a tevékenységben. Majd végül megszólal lassan és tagoltan. *
-Valius. Ha hazaértetek, lesz még miről beszélnünk. Ez persze Nairadára is igaz, de addig is jobb lenne, ha a lányomon tartanád a szemed és nem egy általad kreált ellenfélen. És most eredj.
*Siel savanyúan elmosolyodik, majd megszólal. *
-Úgy lesz uram, ahogy kívánja. Ne kísérjem eset...
*De az ura nem hagyja, hogy befejezze, egy kézlegyintéssel elcsendesíti. *
-Azt mondtam eredj... amíg még megteheted.
*Siel gyorsan meghajol, majd elindul a Sayqueves rezidencia felé. Mikor odaér céltudatosan elindul a főbejárat fele. Az őrök, most nem állnak az útjába, aminek kifejezetten örül. Belépve, viszont nem talál mást, mint a szőke lányt és egy kisebb csetepaté romjait. A lány fele fordul, majd megkérdezi. *
-Kisasszony. Nem tudja, hogy hol találom Nairada úrnőt és Aleimord urat?
A hozzászólás írója (Siel Valius) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.17 18:51:23
178. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 16:17:55
Üzenet elküldve: 2018-01-17 16:17:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*A dolog kétesélyes, hisz bármit csinálnak, ott van az bizonyos "mi lesz, ha". Nincs jó döntés, próbálkozás van csak, és szerencse. Abból pedig kelleni fog egy jó nagy adaggal.*
~Ha ezt apám megtudja... Eeyr segítse Aleimordot, hogy belemenjen a frigybe. Már ha egyáltalán lesz addigra...~
*Egy kérése volt csak a férfinak, mégpedig hogy lányára úgy vigyázzon, mint szeme fényére. Nos, ennek az ígéretnek a betartása igen csak kétesélyes lesz, ha kedvese azt tervezi, hogy idecsalogassa azokat, akik elrabolták a húgát. Nairada tudja, hogy Aleimord sosem ártana neki, és még kevésbé akarná veszélybe sodorni és hogy valószínűleg most sem szándékozik, de az apjának ez a magyarázat édeskevés lesz.*
~Na meg Sielnek... Főleg Sielnek.~
*Megfordul, hogy magához szorítsa a férfit, mikor az odalép hozzá. Kicsit meg is könnyebbül talán, ahogy érzi magán Aleimord szorítását.*
- Jól esik, amiket mondasz! El sem hinnéd mennyire. Majd meglátjuk, mi lesz, hogyan alakulnak a dolgok.
*A dolog kétesélyes, hisz bármit csinálnak, ott van az bizonyos "mi lesz, ha". Nincs jó döntés, próbálkozás van csak, és szerencse. Abból pedig kelleni fog egy jó nagy adaggal.*
~Ha ezt apám megtudja... Eeyr segítse Aleimordot, hogy belemenjen a frigybe. Már ha egyáltalán lesz addigra...~
*Egy kérése volt csak a férfinak, mégpedig hogy lányára úgy vigyázzon, mint szeme fényére. Nos, ennek az ígéretnek a betartása igen csak kétesélyes lesz, ha kedvese azt tervezi, hogy idecsalogassa azokat, akik elrabolták a húgát. Nairada tudja, hogy Aleimord sosem ártana neki, és még kevésbé akarná veszélybe sodorni és hogy valószínűleg most sem szándékozik, de az apjának ez a magyarázat édeskevés lesz.*
~Na meg Sielnek... Főleg Sielnek.~
*Megfordul, hogy magához szorítsa a férfit, mikor az odalép hozzá. Kicsit meg is könnyebbül talán, ahogy érzi magán Aleimord szorítását.*
- Jól esik, amiket mondasz! El sem hinnéd mennyire. Majd meglátjuk, mi lesz, hogyan alakulnak a dolgok.
177. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 14:25:00
Üzenet elküldve: 2018-01-17 14:25:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
- Szerintem van időnk.
*Bólint. Egy hat nem sok, de ha kétfelé osztják a csapatot, akkor még beleférhetnek.
Nézi, ahogy Nairada feláll és az ablakhoz sétál, Aleimord úgy érzi, hogy megszakad a szíve. Nem is érti igazán, hogy hogyan, vagy miért, de ez nem is lényeg. Nem akarja, hogy Nairada szenvedjen.
Luninari szavai szinte a lelkébe hatolnak, rájön, hogy a lánynak teljesen igaza van. Nem is annyira buta, mint amennyire tűnt elsőnek.*
~Nekem ez miért nem jutott eszembe?~
*Mikor utána Nairada is elmondja az ottlétét kezdi érezni, hogy ez a helyzet talán nem is olyan kétségbeesett, mint amilyenek először érezte.*
- Luninarinak igaza van!
*Jelenti ki végül.*
- Összeköthetem olyannak az életemet, akivel nem szeretném, megöregedhetek olyan mellett is, akit gyűlölök, Alenia attól még meghalhat. Bűnözők szavaiban bízni...
~Ráadásul az elf élet hosszú, így még hosszabb lenne.~
*Odamegy Nairadához, és hátulról csendben átöleli nem foglalkozva azzal, hogy más is nézi őket.*
- Ha valakivel összekötöm majd az életemet, az te leszel. Nem borítom fel minden álmomat csak azért, mert valaki ki akar semmizni.
*Halkan sóhajt.*
- Ha kell, hát szerzünk neked ócska ruhát, más nevet adok neked, bármi.
*Halkan elneveti magát, de ebben a nevetésben nincs semmi boldogság.*
- Már sötétedik. Holnap reggel Lunari el tudnál menni a mágusokhoz? Te tudsz mindenről. Ha aranyat kérnek ajánlj nekik bármennyit, nem számít. De ne egyedül indulj. Vidd magaddal Ydrisst és néhány őrt. Ha más nem, majd úgy próbáljuk megtalálni a bűnözőket, ha kiszivárogtatunk egy kis információt. Azt mondták, hogy ha a házon kívül bárki megtudja, valamelyik szerettemet elrabolják.
*Kockázatos lenne, de talán sikerülhet.*
- Talán ezzel felállíthatunk egy csapdát.
- Szerintem van időnk.
*Bólint. Egy hat nem sok, de ha kétfelé osztják a csapatot, akkor még beleférhetnek.
Nézi, ahogy Nairada feláll és az ablakhoz sétál, Aleimord úgy érzi, hogy megszakad a szíve. Nem is érti igazán, hogy hogyan, vagy miért, de ez nem is lényeg. Nem akarja, hogy Nairada szenvedjen.
Luninari szavai szinte a lelkébe hatolnak, rájön, hogy a lánynak teljesen igaza van. Nem is annyira buta, mint amennyire tűnt elsőnek.*
~Nekem ez miért nem jutott eszembe?~
*Mikor utána Nairada is elmondja az ottlétét kezdi érezni, hogy ez a helyzet talán nem is olyan kétségbeesett, mint amilyenek először érezte.*
- Luninarinak igaza van!
*Jelenti ki végül.*
- Összeköthetem olyannak az életemet, akivel nem szeretném, megöregedhetek olyan mellett is, akit gyűlölök, Alenia attól még meghalhat. Bűnözők szavaiban bízni...
~Ráadásul az elf élet hosszú, így még hosszabb lenne.~
*Odamegy Nairadához, és hátulról csendben átöleli nem foglalkozva azzal, hogy más is nézi őket.*
- Ha valakivel összekötöm majd az életemet, az te leszel. Nem borítom fel minden álmomat csak azért, mert valaki ki akar semmizni.
*Halkan sóhajt.*
- Ha kell, hát szerzünk neked ócska ruhát, más nevet adok neked, bármi.
*Halkan elneveti magát, de ebben a nevetésben nincs semmi boldogság.*
- Már sötétedik. Holnap reggel Lunari el tudnál menni a mágusokhoz? Te tudsz mindenről. Ha aranyat kérnek ajánlj nekik bármennyit, nem számít. De ne egyedül indulj. Vidd magaddal Ydrisst és néhány őrt. Ha más nem, majd úgy próbáljuk megtalálni a bűnözőket, ha kiszivárogtatunk egy kis információt. Azt mondták, hogy ha a házon kívül bárki megtudja, valamelyik szerettemet elrabolják.
*Kockázatos lenne, de talán sikerülhet.*
- Talán ezzel felállíthatunk egy csapdát.
176. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 13:14:19
Üzenet elküldve: 2018-01-17 13:14:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Ami Nairada tekintetének apró változásait illeti, az Luninarinak valóban egyáltalán nem tűnik fel, hiszen nem is rá figyel elsősorban most. Ha pedig a világon semmi empátia nem szorult volna belé, pusztán ép ésszel és hideg gondolatokkal minden bizonnyal szintén pillanatok alatt felfogná, hogy a másik fél-elf lánynak sem éppen ezek eddigi élete legboldogabb és legnyugodtabb pillanatai.*
- Én sem gondoltam, hogy örökre szólna az esküvő, vagy hogy igazi házasság lenne. *biztosítja erről a párost. Épp elég gond lenne számára, hogyha olyasvalakitől kellene élete első csókját megkapnia, akihez nem vonzódik, de úgy véli Alenia élete, - már amennyiben hasonló nemtelen és mások által rájuk kényszerített színjáték tényleg garantálja ezt, - bőven megér ennyit. Arra szintén sosem vágyott, hogy olyasvalaki feleségeként élje le az életét, akivel magától sosem jutott volna eszébe a házasság szent kötelékébe lépni.
Nem csoda, hogy mérhetetlenül megkönnyebbül a másik lány ötlete és felvetése nyomán.*
- Igen, ez lenne a legjobb. *bólint.* De, ha nem haragszotok én továbbra sem hiszek abban, hogy ez segít.
- Semmi biztosíték nincs rá, hogy tartják a szavukat, és elengedik Aleniát. *rázza meg ismét idegesen a fejét, miközben megismétli korábbi szavait.*
- Előbb azt mondtad, hogy sejted ki áll e mögött. Akkor talán... csak el kellene kapni őt, és megtudni tőle, hogy hol van Alenia. *támad újabb kétségbeesett ötlete, de fél tőle, hogy újabb ötleteivel nem segít, inkább csak tovább bonyolítja a helyzetet. Éppen úgy, ahogyan eddigi tetteivel.
Nem csoda, hogy megkönnyebbülése sem tart sokáig, talán csak pillanatokig. Az erdő említésére nem csak szíve dobban nagyot és fájdalmasat, de mintha még gyomra is nagyon-nagyon apróra zsugorodna egyetlen kegyetlen pillanat alatt, amint azonnal Ydriss jut eszébe.
~ Mi az istenekért kell egy csapat mágusnak pont az erdő mélyére költöznie? ~
Amikor először látta a vörös hajú elf lányt, az volt a benyomása róla, hogy akár az ő falvából, vagy egy szomszédosból is jöhetett volna. Mikor utoljára ő éppen leszaggatott ruhája maradékát vágta földhöz, és ostobának nevezte, amiért nem érti meg, hogy neki miért kell azonnal visszamennie a Barakkba.*
- Biztos nem ismertek egyetlen mágust sem itt, egyikőtök sem, és csak az erdőben van mágus klán? *kérdi feszengve.*
- Nem számít. *rázza meg végül a fejét halálra sápadtan, és ezúttal már tényleg nem bírja tovább ülve.*
- A vörös hajú elf lány, akit utánam jött a Barakkból, ő biztosan onnan jött. *mondja, és nem hinné, hogy meg kell magyaráznia honnan tudja ezt. Még is csak erdei elfek között töltötte egész életét, pont az lenne a különös, ha nem ismerne fel közülük egyet.*
- Ő elmehetne értük, csakhogy azok után, hogy ide akart hozni, én pedig mindenáron vissza akartam menni a Barakkba, nos... attól tartok sikerült vérig sértenem a vita közben, annyira, hogy már a Barakkba sem jött vissza utánam. És, ha jól láttam itt sincs, bár ez egy nagy ház.
- Viszont, ha tényleg nincs itt, és nem is jön vissza addig ameddig a városőr és Uhn, akkor nincs más választásom, mint hogy megpróbáljam helyrehozni azt, amit tönkretettem. Elmegyek az erdőbe én, bármennyire is a mélyre rejtőztek el azok a mágusok. Ha nincs is pontosan olyan varázslat a világon, ami kéne, az biztos, hogy egy-két mágus most akkor is nagyon nagy segítség lenne. *mondja, és próbál magabiztosan beszélni végig, pont úgy, mint aki nem retteg attól, hogy a következő pillanatban leüvöltik a fejét, amiért elkergette az elf lányt innen, és éppen úgy, mint akit nem ráz ki a hideg a gondolattól, hogy vissza kell térnie a vadonba.
Nem hinné, hogy emlékeztetnie kellene Aleimordot és Nairadát arra, hogy honnan jött. Nyilván nem pont ő a világ legtapasztaltabb erdőjárója, de még is csak az erdő mélyén nőtt fel, így akaratlanul is tud olyan dolgokat a vadonról és az ottani életről, amit az elvárosiasodott elfek és emberek biztosan nem. Tulajdonképpen maga Alenia mondta ezt neki, csak más szavakkal, és ebben teljesen igaza is volt. Tart tőle, hogy hasonlóra jelenleg nincs nála alkalmasabb a házban, mivel pedig mindenképpen meg akarja Aleniát menteni, választása sincsen. Megint csak nincs, bármennyire is azért küzdött korábban a Barakk előtt, hogy legyen.
Úgy tűnik, hogy immár nem csak a többiek vesztették el az irányítást saját életük felett. Mindannyian az éppen fennálló szükségszerűségek foglyai lettek.*
*Ami Nairada tekintetének apró változásait illeti, az Luninarinak valóban egyáltalán nem tűnik fel, hiszen nem is rá figyel elsősorban most. Ha pedig a világon semmi empátia nem szorult volna belé, pusztán ép ésszel és hideg gondolatokkal minden bizonnyal szintén pillanatok alatt felfogná, hogy a másik fél-elf lánynak sem éppen ezek eddigi élete legboldogabb és legnyugodtabb pillanatai.*
- Én sem gondoltam, hogy örökre szólna az esküvő, vagy hogy igazi házasság lenne. *biztosítja erről a párost. Épp elég gond lenne számára, hogyha olyasvalakitől kellene élete első csókját megkapnia, akihez nem vonzódik, de úgy véli Alenia élete, - már amennyiben hasonló nemtelen és mások által rájuk kényszerített színjáték tényleg garantálja ezt, - bőven megér ennyit. Arra szintén sosem vágyott, hogy olyasvalaki feleségeként élje le az életét, akivel magától sosem jutott volna eszébe a házasság szent kötelékébe lépni.
Nem csoda, hogy mérhetetlenül megkönnyebbül a másik lány ötlete és felvetése nyomán.*
- Igen, ez lenne a legjobb. *bólint.* De, ha nem haragszotok én továbbra sem hiszek abban, hogy ez segít.
- Semmi biztosíték nincs rá, hogy tartják a szavukat, és elengedik Aleniát. *rázza meg ismét idegesen a fejét, miközben megismétli korábbi szavait.*
- Előbb azt mondtad, hogy sejted ki áll e mögött. Akkor talán... csak el kellene kapni őt, és megtudni tőle, hogy hol van Alenia. *támad újabb kétségbeesett ötlete, de fél tőle, hogy újabb ötleteivel nem segít, inkább csak tovább bonyolítja a helyzetet. Éppen úgy, ahogyan eddigi tetteivel.
Nem csoda, hogy megkönnyebbülése sem tart sokáig, talán csak pillanatokig. Az erdő említésére nem csak szíve dobban nagyot és fájdalmasat, de mintha még gyomra is nagyon-nagyon apróra zsugorodna egyetlen kegyetlen pillanat alatt, amint azonnal Ydriss jut eszébe.
~ Mi az istenekért kell egy csapat mágusnak pont az erdő mélyére költöznie? ~
Amikor először látta a vörös hajú elf lányt, az volt a benyomása róla, hogy akár az ő falvából, vagy egy szomszédosból is jöhetett volna. Mikor utoljára ő éppen leszaggatott ruhája maradékát vágta földhöz, és ostobának nevezte, amiért nem érti meg, hogy neki miért kell azonnal visszamennie a Barakkba.*
- Biztos nem ismertek egyetlen mágust sem itt, egyikőtök sem, és csak az erdőben van mágus klán? *kérdi feszengve.*
- Nem számít. *rázza meg végül a fejét halálra sápadtan, és ezúttal már tényleg nem bírja tovább ülve.*
- A vörös hajú elf lány, akit utánam jött a Barakkból, ő biztosan onnan jött. *mondja, és nem hinné, hogy meg kell magyaráznia honnan tudja ezt. Még is csak erdei elfek között töltötte egész életét, pont az lenne a különös, ha nem ismerne fel közülük egyet.*
- Ő elmehetne értük, csakhogy azok után, hogy ide akart hozni, én pedig mindenáron vissza akartam menni a Barakkba, nos... attól tartok sikerült vérig sértenem a vita közben, annyira, hogy már a Barakkba sem jött vissza utánam. És, ha jól láttam itt sincs, bár ez egy nagy ház.
- Viszont, ha tényleg nincs itt, és nem is jön vissza addig ameddig a városőr és Uhn, akkor nincs más választásom, mint hogy megpróbáljam helyrehozni azt, amit tönkretettem. Elmegyek az erdőbe én, bármennyire is a mélyre rejtőztek el azok a mágusok. Ha nincs is pontosan olyan varázslat a világon, ami kéne, az biztos, hogy egy-két mágus most akkor is nagyon nagy segítség lenne. *mondja, és próbál magabiztosan beszélni végig, pont úgy, mint aki nem retteg attól, hogy a következő pillanatban leüvöltik a fejét, amiért elkergette az elf lányt innen, és éppen úgy, mint akit nem ráz ki a hideg a gondolattól, hogy vissza kell térnie a vadonba.
Nem hinné, hogy emlékeztetnie kellene Aleimordot és Nairadát arra, hogy honnan jött. Nyilván nem pont ő a világ legtapasztaltabb erdőjárója, de még is csak az erdő mélyén nőtt fel, így akaratlanul is tud olyan dolgokat a vadonról és az ottani életről, amit az elvárosiasodott elfek és emberek biztosan nem. Tulajdonképpen maga Alenia mondta ezt neki, csak más szavakkal, és ebben teljesen igaza is volt. Tart tőle, hogy hasonlóra jelenleg nincs nála alkalmasabb a házban, mivel pedig mindenképpen meg akarja Aleniát menteni, választása sincsen. Megint csak nincs, bármennyire is azért küzdött korábban a Barakk előtt, hogy legyen.
Úgy tűnik, hogy immár nem csak a többiek vesztették el az irányítást saját életük felett. Mindannyian az éppen fennálló szükségszerűségek foglyai lettek.*
175. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 10:57:36
Üzenet elküldve: 2018-01-17 10:57:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Kedves, hogy Luni próbál nekik segíteni, de nem kíváncsi rá Nairada, ki fog helyette az oltár elé sétálni Aleimorddal. Homlokát ráncolva fordítja tekintetét egy falon függő kép felé. Furcsa mód nem elkeseredettség, amit érez, sokkal inkább düh. Dühös, hogy pont most és pont velük kell ennek történni, mikor már majdnem elhitte, hogy innentől egyenesben van az élete. Ebből kívülre talán Luninarinak semmi fel sem tűnik, Aleimord is csak azért veheti észre, mert ő is pontosan tudja, hogy leplezze az érzéseit, ha úgy akarja.*
- Szerinted nem tűnne fel előbb-utóbb nekik, hogy boldogan éled az életed szíved választottjával, és nem azzal, akivel elméletileg összeházasodtál? A mágusok viszont még tudnának is segíteni... Sőt, ez kifejezetten jó ötlet. Ha van időnk velük ezt egyeztetni. És utána? Ha tudjuk hol van, hogyan szabadítjuk ki?
*Közben feláll, hogy a hatalmas ablakhoz sétáljon. Figyeli, hátha megérkezett-e Siel, beszélni akar vele, elmondani, mi történt. Nagyot sóhajtva néz végig magán.*
~Csak ami most rajtam van háromszáz aranynak a triplája... Nevetséges helyzet!~
*Ekkor üt szöget a fejében egy gondolat. Mielőtt még kimondaná, még egyszer átfut rajta alaposan, biztosan úgy van-e, ahogy ő azt gondolja.*
- Aleimord! *Fordul meg végül.* Ha úgy nézzük, nekem jogilag semmi vagyonom nincs. Minden az apámé. A földek, a ház, az üzlet, az abból befolyó profit... És amim van is az ő pénzéből, ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni. Az én nevemre semmi nem lett még átírva. Persze kérdés, hogy a levél íróit mennyire érdekli a törvény.
*Kedves, hogy Luni próbál nekik segíteni, de nem kíváncsi rá Nairada, ki fog helyette az oltár elé sétálni Aleimorddal. Homlokát ráncolva fordítja tekintetét egy falon függő kép felé. Furcsa mód nem elkeseredettség, amit érez, sokkal inkább düh. Dühös, hogy pont most és pont velük kell ennek történni, mikor már majdnem elhitte, hogy innentől egyenesben van az élete. Ebből kívülre talán Luninarinak semmi fel sem tűnik, Aleimord is csak azért veheti észre, mert ő is pontosan tudja, hogy leplezze az érzéseit, ha úgy akarja.*
- Szerinted nem tűnne fel előbb-utóbb nekik, hogy boldogan éled az életed szíved választottjával, és nem azzal, akivel elméletileg összeházasodtál? A mágusok viszont még tudnának is segíteni... Sőt, ez kifejezetten jó ötlet. Ha van időnk velük ezt egyeztetni. És utána? Ha tudjuk hol van, hogyan szabadítjuk ki?
*Közben feláll, hogy a hatalmas ablakhoz sétáljon. Figyeli, hátha megérkezett-e Siel, beszélni akar vele, elmondani, mi történt. Nagyot sóhajtva néz végig magán.*
~Csak ami most rajtam van háromszáz aranynak a triplája... Nevetséges helyzet!~
*Ekkor üt szöget a fejében egy gondolat. Mielőtt még kimondaná, még egyszer átfut rajta alaposan, biztosan úgy van-e, ahogy ő azt gondolja.*
- Aleimord! *Fordul meg végül.* Ha úgy nézzük, nekem jogilag semmi vagyonom nincs. Minden az apámé. A földek, a ház, az üzlet, az abból befolyó profit... És amim van is az ő pénzéből, ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni. Az én nevemre semmi nem lett még átírva. Persze kérdés, hogy a levél íróit mennyire érdekli a törvény.
174. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 00:43:11
Üzenet elküldve: 2018-01-17 00:43:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Luninari felajánlása teljesen ledöbbenti, szüksége van pár másodpercre, hogy felfogja, mit mondott.*
- Köszönöm a felajánlást, de először találjunk más megoldást.
*Képtelen lenne oltárhoz vezetni Luninarit, hiszen ő még csak egy gyerek! Nem, Nairadát szeretné elvenni, csak is őt. Hátha a lány arcán az álcát, és teljese átlát rajta, hiszen Aleimord is mindig ezt használja.*
- Nem hiszem, hogy létezik egy ilyen mágia.
*Rázza a fejét.*
- Ráadásul ha van is, honnan tudjuk, hogy ki ismeri?
*Halkan sóhajt, mikor eszébe jut még valami.*
- Az erdőségben van egy mágusklán... tőlük talán kérhetnénk segítséget. Ha valaki vállalja természetesen, hogy elmegy. Meg kell várnunk, hogy a Városőr, és Uh mit talál.
*A fejét a tenyerébe temeti.*
- Esetleg csinálhatnánk egy hamis esküvőt. talán a pap belemenni, hogy úgy adjon össze valakivel, hogy az ne legyen érvényes.
*Luninari felajánlása teljesen ledöbbenti, szüksége van pár másodpercre, hogy felfogja, mit mondott.*
- Köszönöm a felajánlást, de először találjunk más megoldást.
*Képtelen lenne oltárhoz vezetni Luninarit, hiszen ő még csak egy gyerek! Nem, Nairadát szeretné elvenni, csak is őt. Hátha a lány arcán az álcát, és teljese átlát rajta, hiszen Aleimord is mindig ezt használja.*
- Nem hiszem, hogy létezik egy ilyen mágia.
*Rázza a fejét.*
- Ráadásul ha van is, honnan tudjuk, hogy ki ismeri?
*Halkan sóhajt, mikor eszébe jut még valami.*
- Az erdőségben van egy mágusklán... tőlük talán kérhetnénk segítséget. Ha valaki vállalja természetesen, hogy elmegy. Meg kell várnunk, hogy a Városőr, és Uh mit talál.
*A fejét a tenyerébe temeti.*
- Esetleg csinálhatnánk egy hamis esküvőt. talán a pap belemenni, hogy úgy adjon össze valakivel, hogy az ne legyen érvényes.
173. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-17 00:15:20
Üzenet elküldve: 2018-01-17 00:15:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Némi habozás után leül Nairada mellé. Talán jobb lenne állni és fel-alá járkálni idegesen, de még mindig nagyon fáradt attól a nagyon ideges, és számára nem kis távolságot átívelő futástól, ami mögötte áll. Hogy a helyzetet mennyire komolynak tartja talán jelzi, hogy olyat mond, amit ki tudja mikor mondott utoljára.*
- Édes istennőim... *suttogja megrendülten.*
- Nekem kell bocsánatot kérnem. *mondja aztán nagyon komolyan, de nem merve Aleimord szemébe nézni. Inkább csak a szőnyeget bámulja.*
- Annyira bizarr volt az egész helyzet, hogy gondolhattam volna, hogy ez az Alenia vicce dolog egyszerűen nem lehet igaz. Lehetett volna ennyi eszem, de így csak a gondjaidat növeltem. Tényleg sajnálom.
*Mondja ki még egyszer, de ezzel egyúttal ezt rövidre is zárja. Ezerszer fontosabb problémái vannak most mindannyiuknak, mint az ő lelki békéje. Aleimordnak, akitől húgát vették el, Nairadának, akitől szerelmét akarják, és persze magának Aleniának is, akitől talán az életét, és, aki minden bizonnyal fogoly most valahol, és értelemszerűen nem érzi a legjobban magát. Ettől még persze a lány hiánya az ő lelkén is égő seb. Élete első barátnője, vagy talán még csak majdnem az, és most nincs itt, ki tudja mi van vele, sőt lehet nem is láthatja többet soha.
Ezek után kissé meglepetten, és félve fordul Nairada felé. Bátortalan mozdulattal meg is szorítja egy röpke pillanatra a kezét. Nem is merné megtenni, ha korábban ő pont nem az ő hátát simogatta volna meg kedvesen és többször.
Minden tisztelete a lányé, amiért képes ennyire érzelmeit félrerakva és látszólag higgadt racionalitással kezelni a helyzetet, ami elképzelhetetlenül nehéz lehet számára, ha tényleg szereti Aleimordot. Márpedig Luni ebben egyáltalán nem kételkedik.
Még egy megoldást is ajánl barátnőjének személyében arra, hogyan tudnák mihamarabb rövidre zárni ezt az egészet.*
- Nos... én is alkalmas vagyok erre. A házasságra úgy értem. *bólint lassan, ezúttal már Aleimordra emelve a tekintetét, de azért félve Nairadára is odapillant.*
- Száműztek otthonról, aranyam gyakorlatilag nincs, ha pedig elajándékozom az ezüstláncot, amit ma vettem a piacon, akkor a fülemben lévő két kis csillag már biztosan nem ér meg háromszáz aranyat. A lánccal együtt került négyszázba, de ez végül is, nem is igazi vagyon, csak ékszer. Nyilván pénzre gondolnak, igazi pénzre.
- Tudom, hogy talán önző kérés, főleg jelen körülmények között, de Alenia... annyit tett értem, és annyira kedves volt velem, mint anyámon kívül még senki korábban soha. Nagyon megkedveltem őt ez alatt a néhány nap alatt. Mindenképpen szeretnék valahogy segíteni rajta, és félek, hogy nem tudom ezt megtenni máshogy!
*Igaz mondjuk, hogy azt se bánná, hogyha a lány személy szerint neki lenne hálás a megmeneküléséért, de ezt már feleslegesen nem keveri ide.*
- Persze, mi távolról rokonok vagyunk, de tényleg csak távolról. Ha ez baj, megértem. És persze nem fogok megsértődni, ha nem én leszek a... nos a feleséged, addig ameddig vissza nem kapjuk őt.
*Tény, hogy ez sok mindent leegyszerűsítene a számára. De, hát hogy lenne képes tükörbe nézni a jövőben, ha pont most lenne önző és választaná az egyszerűbb, könnyebben járható utat?*
- Viszont engem más aggaszt, de az nagyon. *hallgat el kicsit, és látszik rajta, hogy nem szívesen feszegeti ezt a témát, de muszáj kimondania, amit gondol. Mert érzése szerint mindenképpen fel kell készülniük minden lehetőségre.*
- Nem szeretném, ha még ennél is jobban aggódnál, de azért gondoljuk át azt is, hogy bármit is írtak a levélben, az még is csak egy levél! Mi a biztosíték arra, hogyha teljesíted ezt a gonosz és beteges követelést, akkor nem bántják Aleniát ugyanúgy?
- Persze, értem, hogy nincs más lehetőség, de valahogy csak meg kell próbálni megtalálni őt és kiszabadítani! Vannak itt őrök, vannak testőrök is. Mind harcedzett férfi, gondolom. Ráadásul te nemes vagy, és gazdag, biztos egy-két mágust is össze tudnál szedni valahonnan, aki segít! Gondolom errefelé ők is pénzből élnek!
- Bennünket hárman támadtak meg. Lehet persze ennyinél valójában többen vannak, de ettől még valószínűleg még is csak mi vagyunk többen náluk. Kockázatosnak biztos nagyon kockázatos, de ugyanennyire az, ha a támadóink jóindulatára bízzuk Alenia életét, nem?
*Idegesen rázza meg a fejét.*
- Sajnos egy ilyen hatalmas városban bárhová el lehet rejteni valakit. De nem lehetne valahogy mágiával megpróbálni megkeresni, és utána egyszerűen odamenni és kiszabadítani? Csak akad valami varázslat, amivel meg lehet találni másokat!
*Kicsit ugyan bizonytalan ebben, de mivel fején érezte azok ütését, akik elhurcolták Aleniát, és nyomában ájultan is feküdt, ami őt illeti nem igen képes megbízni abban, hogy akik fegyverrel támadnak rá két fegyvertelen lányra, és még bántják is őket, amúgy vannak annyira tisztességesek, hogy tartanák a szavukat.*
*Némi habozás után leül Nairada mellé. Talán jobb lenne állni és fel-alá járkálni idegesen, de még mindig nagyon fáradt attól a nagyon ideges, és számára nem kis távolságot átívelő futástól, ami mögötte áll. Hogy a helyzetet mennyire komolynak tartja talán jelzi, hogy olyat mond, amit ki tudja mikor mondott utoljára.*
- Édes istennőim... *suttogja megrendülten.*
- Nekem kell bocsánatot kérnem. *mondja aztán nagyon komolyan, de nem merve Aleimord szemébe nézni. Inkább csak a szőnyeget bámulja.*
- Annyira bizarr volt az egész helyzet, hogy gondolhattam volna, hogy ez az Alenia vicce dolog egyszerűen nem lehet igaz. Lehetett volna ennyi eszem, de így csak a gondjaidat növeltem. Tényleg sajnálom.
*Mondja ki még egyszer, de ezzel egyúttal ezt rövidre is zárja. Ezerszer fontosabb problémái vannak most mindannyiuknak, mint az ő lelki békéje. Aleimordnak, akitől húgát vették el, Nairadának, akitől szerelmét akarják, és persze magának Aleniának is, akitől talán az életét, és, aki minden bizonnyal fogoly most valahol, és értelemszerűen nem érzi a legjobban magát. Ettől még persze a lány hiánya az ő lelkén is égő seb. Élete első barátnője, vagy talán még csak majdnem az, és most nincs itt, ki tudja mi van vele, sőt lehet nem is láthatja többet soha.
Ezek után kissé meglepetten, és félve fordul Nairada felé. Bátortalan mozdulattal meg is szorítja egy röpke pillanatra a kezét. Nem is merné megtenni, ha korábban ő pont nem az ő hátát simogatta volna meg kedvesen és többször.
Minden tisztelete a lányé, amiért képes ennyire érzelmeit félrerakva és látszólag higgadt racionalitással kezelni a helyzetet, ami elképzelhetetlenül nehéz lehet számára, ha tényleg szereti Aleimordot. Márpedig Luni ebben egyáltalán nem kételkedik.
Még egy megoldást is ajánl barátnőjének személyében arra, hogyan tudnák mihamarabb rövidre zárni ezt az egészet.*
- Nos... én is alkalmas vagyok erre. A házasságra úgy értem. *bólint lassan, ezúttal már Aleimordra emelve a tekintetét, de azért félve Nairadára is odapillant.*
- Száműztek otthonról, aranyam gyakorlatilag nincs, ha pedig elajándékozom az ezüstláncot, amit ma vettem a piacon, akkor a fülemben lévő két kis csillag már biztosan nem ér meg háromszáz aranyat. A lánccal együtt került négyszázba, de ez végül is, nem is igazi vagyon, csak ékszer. Nyilván pénzre gondolnak, igazi pénzre.
- Tudom, hogy talán önző kérés, főleg jelen körülmények között, de Alenia... annyit tett értem, és annyira kedves volt velem, mint anyámon kívül még senki korábban soha. Nagyon megkedveltem őt ez alatt a néhány nap alatt. Mindenképpen szeretnék valahogy segíteni rajta, és félek, hogy nem tudom ezt megtenni máshogy!
*Igaz mondjuk, hogy azt se bánná, hogyha a lány személy szerint neki lenne hálás a megmeneküléséért, de ezt már feleslegesen nem keveri ide.*
- Persze, mi távolról rokonok vagyunk, de tényleg csak távolról. Ha ez baj, megértem. És persze nem fogok megsértődni, ha nem én leszek a... nos a feleséged, addig ameddig vissza nem kapjuk őt.
*Tény, hogy ez sok mindent leegyszerűsítene a számára. De, hát hogy lenne képes tükörbe nézni a jövőben, ha pont most lenne önző és választaná az egyszerűbb, könnyebben járható utat?*
- Viszont engem más aggaszt, de az nagyon. *hallgat el kicsit, és látszik rajta, hogy nem szívesen feszegeti ezt a témát, de muszáj kimondania, amit gondol. Mert érzése szerint mindenképpen fel kell készülniük minden lehetőségre.*
- Nem szeretném, ha még ennél is jobban aggódnál, de azért gondoljuk át azt is, hogy bármit is írtak a levélben, az még is csak egy levél! Mi a biztosíték arra, hogyha teljesíted ezt a gonosz és beteges követelést, akkor nem bántják Aleniát ugyanúgy?
- Persze, értem, hogy nincs más lehetőség, de valahogy csak meg kell próbálni megtalálni őt és kiszabadítani! Vannak itt őrök, vannak testőrök is. Mind harcedzett férfi, gondolom. Ráadásul te nemes vagy, és gazdag, biztos egy-két mágust is össze tudnál szedni valahonnan, aki segít! Gondolom errefelé ők is pénzből élnek!
- Bennünket hárman támadtak meg. Lehet persze ennyinél valójában többen vannak, de ettől még valószínűleg még is csak mi vagyunk többen náluk. Kockázatosnak biztos nagyon kockázatos, de ugyanennyire az, ha a támadóink jóindulatára bízzuk Alenia életét, nem?
*Idegesen rázza meg a fejét.*
- Sajnos egy ilyen hatalmas városban bárhová el lehet rejteni valakit. De nem lehetne valahogy mágiával megpróbálni megkeresni, és utána egyszerűen odamenni és kiszabadítani? Csak akad valami varázslat, amivel meg lehet találni másokat!
*Kicsit ugyan bizonytalan ebben, de mivel fején érezte azok ütését, akik elhurcolták Aleniát, és nyomában ájultan is feküdt, ami őt illeti nem igen képes megbízni abban, hogy akik fegyverrel támadnak rá két fegyvertelen lányra, és még bántják is őket, amúgy vannak annyira tisztességesek, hogy tartanák a szavukat.*
172. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 23:04:14
Üzenet elküldve: 2018-01-16 23:04:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Az egyik szobába vezeti őket, ahol nyugodtan megbeszélhetik a dolgokat. Leül a kanapéra, szépen nyugodtan, lábait keresztbe rakja maga előtt, és feszülten figyel Aleimordra, hogy végre elmondja nekik a teljes történetet.*
- Sóval akkor? Hallgatunk!
*A bocsánat kérés leginkább nem neki szól, de azért bólint egyet. Szeme sarkából a mellette ülő lányra pillant, kíváncsian figyelve a reakcióját. Nagyon megbántódott, ez látszik rajta. Csak remélni tudja Nairada, hogy felismeri a helyzet komolyságát, és félre tudja tenni ezt egy kicsit.
Hogy hazugság volt, és Aleniát valóban elrabolták, azon meg sem lepődik. Sejtette, lehetett is, nem kell ehhez zseninek lenni.
A váltságdíjhoz érve Luniról ismét Aleimordra emeli figyelmét.*
~Szóval ezért kellettem én is.~
*Már nyitná a száját, hogy nem számít, mennyit kérnek, az csak természetes, hogy segít neki anyagilag is. Amit viszont ezután mond a férfi, arra egy cseppet sem számít. Váratlanul éri, mintha csak úgy hirtelenjében valaki gyomorszájon vágná. Szó sincs itt pénzről, főleg nem az övéről. Egy pillanatra ledermed, bámulva maga előtt az asztalt, és visszaismétli a férfi szavait, biztosan jól értelmezte-e. Érzékenyen érinti, mivel kevés olyan előkelő származású elfet találni, aki csak úgy feleségül venne egy félvér nőt. Aleimord pedig megtette volna. Persze, már az elején is azért ajánlotta fel, hogy a két család kölcsönösen profitáljon belőle, de attól függetlenül eddig egész szépen alakultak a dolgok.
Azonban van annyira intelligens, hogy felfogja, ez most nem róla szól. Megrázza magát, magára ölti semleges maszkját, mintha csak egy ügyesen megkötendő üzletről lenne szó.*
- Natalayda... *Szólal meg végül hosszas hallgatás után közönyös, de feltűnően halk, szinte már suttogó hangon.* Naty elszökött otthonról. Nem tudom mennyi pénze van most, de kétlem, hogy túl sok.
*Az egyik szobába vezeti őket, ahol nyugodtan megbeszélhetik a dolgokat. Leül a kanapéra, szépen nyugodtan, lábait keresztbe rakja maga előtt, és feszülten figyel Aleimordra, hogy végre elmondja nekik a teljes történetet.*
- Sóval akkor? Hallgatunk!
*A bocsánat kérés leginkább nem neki szól, de azért bólint egyet. Szeme sarkából a mellette ülő lányra pillant, kíváncsian figyelve a reakcióját. Nagyon megbántódott, ez látszik rajta. Csak remélni tudja Nairada, hogy felismeri a helyzet komolyságát, és félre tudja tenni ezt egy kicsit.
Hogy hazugság volt, és Aleniát valóban elrabolták, azon meg sem lepődik. Sejtette, lehetett is, nem kell ehhez zseninek lenni.
A váltságdíjhoz érve Luniról ismét Aleimordra emeli figyelmét.*
~Szóval ezért kellettem én is.~
*Már nyitná a száját, hogy nem számít, mennyit kérnek, az csak természetes, hogy segít neki anyagilag is. Amit viszont ezután mond a férfi, arra egy cseppet sem számít. Váratlanul éri, mintha csak úgy hirtelenjében valaki gyomorszájon vágná. Szó sincs itt pénzről, főleg nem az övéről. Egy pillanatra ledermed, bámulva maga előtt az asztalt, és visszaismétli a férfi szavait, biztosan jól értelmezte-e. Érzékenyen érinti, mivel kevés olyan előkelő származású elfet találni, aki csak úgy feleségül venne egy félvér nőt. Aleimord pedig megtette volna. Persze, már az elején is azért ajánlotta fel, hogy a két család kölcsönösen profitáljon belőle, de attól függetlenül eddig egész szépen alakultak a dolgok.
Azonban van annyira intelligens, hogy felfogja, ez most nem róla szól. Megrázza magát, magára ölti semleges maszkját, mintha csak egy ügyesen megkötendő üzletről lenne szó.*
- Natalayda... *Szólal meg végül hosszas hallgatás után közönyös, de feltűnően halk, szinte már suttogó hangon.* Naty elszökött otthonról. Nem tudom mennyi pénze van most, de kétlem, hogy túl sok.
171. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 22:55:07
Üzenet elküldve: 2018-01-16 22:55:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Második szál//
//A kertben//
- Igen, ez igaz. *bólint kicsit hosszasabb tűnődés után és lassan az elf lány emberekről szóló fejtegetésére.*
- Nem lehet jó annyira gyorsan öregedni, mint ők. *teszi hozzá, és ettől a gondolattól láthatóan el is kedvetlenedik, nem is kicsit. Nem hallott túl sok történetet édesapjáról, mivel pedig jóval születése előtt távozott még a környékről is, értelemszerűen sohasem látta. Ami azt illet, nem tudja még a családnevét sem. Kislányként ugyan elképzelte párszor, hogy eljön érte, hogy megvédje azoktól, akik akár szavakkal, akár csak egy-egy gonosz, vagy értetlen, amolyan "mit keresel te itt egyáltalán?" tekintettel bántják, de aztán hasonló vágyai valahogy teljesen megfakultak és végezetül el is tűntek, ahogyan haladt az idő. Ettől még lelke mélyén valahol mindig kíváncsi maradt. De abba valahogy csak most, a lány szavai nyomán gondol bele, - pedig hát teljesen egyértelmű volt eddig is, - hogy mivel ő ember, mennyivel gyorsabban öregszik még nála is, aki maga is félig az.*
- Furcsa. *igyekszik is megmagyarázni hirtelen elkedvetlenedését.* Sokszor gondoltam arra, hogy jó lenne egyszer valamikor, valahogy találkozni az apámmal. De az eddig még eszembe sem jutott, hogyha valaha is megtörténik, akár még az is előfordulhat, hogy ő már öregember lesz addig. Na persze csak akkor, ha ez jó sokára lesz. De hát, nem is azért jöttem ide, hogy őt keresgessem. Ha annyira érdekeltem volna őt, biztosan talált volna módot arra, hogy legalább egyszer újra találkozzon anyámmal... és hát velem. Ráadásul lehet bárhol.
*Újabb szomorú mosollyal és kissé fáradtabb sóhajjal zárja le ezt a témát. A másik lány már így is sokkal többet tud róla ennek a beszélgetésnek köszönhetően, mint sokan mások. Nem feltétlen baj ez, sőt talán egyáltalán nem, ettől még úgy érzi, hogy a jövőben valahogy jobban meg kell találnia a középutat a teljes közlékenység és a semmit sem mondás között. Akkor legalább is mindenképpen, ha viszonylag idegenekkel beszélget. Örül is neki mindenesetre, hogy Ydriss inkább visszatér a kövek kérdésére.
Tárgyak, kövek, fegyverek, még is csak érthetőbb dolgok, mint a lélek, annak sebei, a múlt, a jövővel kapcsolatos tervek, és hasonlóan elvont, nem két kézzel megfogható fogalmak. Egy követ csak meg kell fogni, és arrébb kell tenni. A lány pedig szerencséjére felajánlotta, hogy segít neki ebben.*
- Hálás köszönetem. *mondja is tényleg hálás mosollyal, és szemeiben értelemszerűen sokkal lelkesebb csillogással, mint az imént. Segítséget kapni pedig minden körülmények között jó.*
- Mindent amúgy nem kellett megszentelni csak az élettel kapcsolatos fontosabb dolgokat. *meséli.* Étellel, itallal kapcsolatos tárgyak, ágy, meg ilyesmik. De például a ruhákat, amik a hidegtől védenek és a maguk módján ugyanolyan fontosak az élet fenntartása szempontjából, mint mondjuk az étel, ital, vagy az ágy, azt már nem. Nincs benne azt hiszem semmi rendszer, vagy logika, de hát pont ezért hagyomány. Senki nem kérdőjelezi meg, mert mindig is így volt. *von vállat és kicsit meglepett is. Ezek szerint akkor nem minden erdei elf közösség olyan, mint az övék. Nem, mintha nem sejtette volna azt eddig is, hogy már csak egymástól való elszigeteltségük okán sem lehet mindegyik egyforma, de az, hogy létezik olyan közösség, ahol nem kell tűzrakó helyeket szentelni őszintén meglepi.
Istenekről és azok sugallatáról mondott szavakra inkább viszont már csak bólint, hogy értette. Erre nem mondhat semmit. Ha azt mondja, "igen, talán igazad van" az olyan, mintha maga is azt mondaná, hogy a lány nem méltó arra, hogy istenek álljanak vele szóba. Ha valaki magáról mond ilyet az elég természetes. Ha ő mond ilyet valaki másra, akkor pedig leginkább sértés. Ráadásul, továbbra sem hívő, az isteneket pedig még mindig kerülné, ahogy és ahányan vannak. Nem zárja ki persze, hogy valaha még megváltozhat mindez, éppen csak nem nagy hiszi jelen élethelyzetéből, és múltjával a háta mögött, hogy valaha is megtörténne.
Másik pedig, hogy Ydriss történetét leginkább csak maga Ydriss ismerheti. Ha ő ballépésként értékeli eddigi élete nem egy eseményét, a konkrétumok ismerete nélkül ő nem nagyon szállhat vitába ezzel.*
- Persze menj csak! Örülök, hogy beszélgettünk kicsit. *búcsúzik végül barátságos mosollyal, amikor a lány elindul kutyája után, de jó darabig még nem kel fel a földről. Amúgy is mindig szeretett hosszasan üldögélni, és csak úgy bámulni a semmibe, most pedig van is mit néznie egy darabig, konkrétan azt, hogy Ydriss és Ahel mit csinálnak együtt.
Végül még is csak összeszedi magát és elindul befelé. Kezd hűvösödni, odabent pedig vagy egy tucatnyi könyv várja, amin elhatározta, hogy mindenképpen átrágja magát.*
//A kertben//
- Igen, ez igaz. *bólint kicsit hosszasabb tűnődés után és lassan az elf lány emberekről szóló fejtegetésére.*
- Nem lehet jó annyira gyorsan öregedni, mint ők. *teszi hozzá, és ettől a gondolattól láthatóan el is kedvetlenedik, nem is kicsit. Nem hallott túl sok történetet édesapjáról, mivel pedig jóval születése előtt távozott még a környékről is, értelemszerűen sohasem látta. Ami azt illet, nem tudja még a családnevét sem. Kislányként ugyan elképzelte párszor, hogy eljön érte, hogy megvédje azoktól, akik akár szavakkal, akár csak egy-egy gonosz, vagy értetlen, amolyan "mit keresel te itt egyáltalán?" tekintettel bántják, de aztán hasonló vágyai valahogy teljesen megfakultak és végezetül el is tűntek, ahogyan haladt az idő. Ettől még lelke mélyén valahol mindig kíváncsi maradt. De abba valahogy csak most, a lány szavai nyomán gondol bele, - pedig hát teljesen egyértelmű volt eddig is, - hogy mivel ő ember, mennyivel gyorsabban öregszik még nála is, aki maga is félig az.*
- Furcsa. *igyekszik is megmagyarázni hirtelen elkedvetlenedését.* Sokszor gondoltam arra, hogy jó lenne egyszer valamikor, valahogy találkozni az apámmal. De az eddig még eszembe sem jutott, hogyha valaha is megtörténik, akár még az is előfordulhat, hogy ő már öregember lesz addig. Na persze csak akkor, ha ez jó sokára lesz. De hát, nem is azért jöttem ide, hogy őt keresgessem. Ha annyira érdekeltem volna őt, biztosan talált volna módot arra, hogy legalább egyszer újra találkozzon anyámmal... és hát velem. Ráadásul lehet bárhol.
*Újabb szomorú mosollyal és kissé fáradtabb sóhajjal zárja le ezt a témát. A másik lány már így is sokkal többet tud róla ennek a beszélgetésnek köszönhetően, mint sokan mások. Nem feltétlen baj ez, sőt talán egyáltalán nem, ettől még úgy érzi, hogy a jövőben valahogy jobban meg kell találnia a középutat a teljes közlékenység és a semmit sem mondás között. Akkor legalább is mindenképpen, ha viszonylag idegenekkel beszélget. Örül is neki mindenesetre, hogy Ydriss inkább visszatér a kövek kérdésére.
Tárgyak, kövek, fegyverek, még is csak érthetőbb dolgok, mint a lélek, annak sebei, a múlt, a jövővel kapcsolatos tervek, és hasonlóan elvont, nem két kézzel megfogható fogalmak. Egy követ csak meg kell fogni, és arrébb kell tenni. A lány pedig szerencséjére felajánlotta, hogy segít neki ebben.*
- Hálás köszönetem. *mondja is tényleg hálás mosollyal, és szemeiben értelemszerűen sokkal lelkesebb csillogással, mint az imént. Segítséget kapni pedig minden körülmények között jó.*
- Mindent amúgy nem kellett megszentelni csak az élettel kapcsolatos fontosabb dolgokat. *meséli.* Étellel, itallal kapcsolatos tárgyak, ágy, meg ilyesmik. De például a ruhákat, amik a hidegtől védenek és a maguk módján ugyanolyan fontosak az élet fenntartása szempontjából, mint mondjuk az étel, ital, vagy az ágy, azt már nem. Nincs benne azt hiszem semmi rendszer, vagy logika, de hát pont ezért hagyomány. Senki nem kérdőjelezi meg, mert mindig is így volt. *von vállat és kicsit meglepett is. Ezek szerint akkor nem minden erdei elf közösség olyan, mint az övék. Nem, mintha nem sejtette volna azt eddig is, hogy már csak egymástól való elszigeteltségük okán sem lehet mindegyik egyforma, de az, hogy létezik olyan közösség, ahol nem kell tűzrakó helyeket szentelni őszintén meglepi.
Istenekről és azok sugallatáról mondott szavakra inkább viszont már csak bólint, hogy értette. Erre nem mondhat semmit. Ha azt mondja, "igen, talán igazad van" az olyan, mintha maga is azt mondaná, hogy a lány nem méltó arra, hogy istenek álljanak vele szóba. Ha valaki magáról mond ilyet az elég természetes. Ha ő mond ilyet valaki másra, akkor pedig leginkább sértés. Ráadásul, továbbra sem hívő, az isteneket pedig még mindig kerülné, ahogy és ahányan vannak. Nem zárja ki persze, hogy valaha még megváltozhat mindez, éppen csak nem nagy hiszi jelen élethelyzetéből, és múltjával a háta mögött, hogy valaha is megtörténne.
Másik pedig, hogy Ydriss történetét leginkább csak maga Ydriss ismerheti. Ha ő ballépésként értékeli eddigi élete nem egy eseményét, a konkrétumok ismerete nélkül ő nem nagyon szállhat vitába ezzel.*
- Persze menj csak! Örülök, hogy beszélgettünk kicsit. *búcsúzik végül barátságos mosollyal, amikor a lány elindul kutyája után, de jó darabig még nem kel fel a földről. Amúgy is mindig szeretett hosszasan üldögélni, és csak úgy bámulni a semmibe, most pedig van is mit néznie egy darabig, konkrétan azt, hogy Ydriss és Ahel mit csinálnak együtt.
Végül még is csak összeszedi magát és elindul befelé. Kezd hűvösödni, odabent pedig vagy egy tucatnyi könyv várja, amin elhatározta, hogy mindenképpen átrágja magát.*
170. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 22:18:44
Üzenet elküldve: 2018-01-16 22:18:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Felmennek az emeletre, Aleimord bevezeti a két lányt egy szobába, aminek még nincs lakója, majd szépen becsukja maguk mögött az ajtót. Int a többieknek, hogy üljenek le a kanapéra, ha megteszik, Aleimord is helyet foglal.*
- Először is, mindkettőtöktől elnézést szeretnék kérni.
*Látszik a szemein, hogy őszintén beszél.*
- Egyrészt a viselkedésemért, másrészt azért, mert hazudtam.
*A bűntudat kezd egyre jobban elhatalmasodni a szívében.*
- Luninari, Aleniát tényleg elrabolták. Sajnálom, hogy azzal, amit mondtam, ilyen helyzetbe kevertelek. Nem az volt a célom. Féltem, hogy ha ott a Barakkban valaki megtud bármit is, aki nem közülünk való, akkor a húgom meghal. Köszönöm, hogy bíztál bennem annyira, hogy visszagyere.
*Folyamatosan figyeli a két lány reakcióját.*
- A váltságdíj... elég komoly.
*A homloka összeráncolódik, miközben beszél.*
- Csak akkor engedik el a húgomat, ha elveszek valakit, akinek nem több, mint 300 arany vagyona.
*Itt Nairadára néz. Nem akarja elveszíteni, azt szeretné, hogy összeházasodjanak, és egymás mellett, hűségben éljék le az életüket, kinek meddig tart az. De ilyesmit még tőle sem kérhet. Akkor inkább lemond róla, és végignézi, ahogyan a kedvesét más öleli át. *
- Van egy erős gyanúm, hogy ki áll mögötte.
~Ezért is jó, hogy Heilgron lelépett.~
*Acélidegekkel várja, hogy a két lány mit fog reagálni.*
*Felmennek az emeletre, Aleimord bevezeti a két lányt egy szobába, aminek még nincs lakója, majd szépen becsukja maguk mögött az ajtót. Int a többieknek, hogy üljenek le a kanapéra, ha megteszik, Aleimord is helyet foglal.*
- Először is, mindkettőtöktől elnézést szeretnék kérni.
*Látszik a szemein, hogy őszintén beszél.*
- Egyrészt a viselkedésemért, másrészt azért, mert hazudtam.
*A bűntudat kezd egyre jobban elhatalmasodni a szívében.*
- Luninari, Aleniát tényleg elrabolták. Sajnálom, hogy azzal, amit mondtam, ilyen helyzetbe kevertelek. Nem az volt a célom. Féltem, hogy ha ott a Barakkban valaki megtud bármit is, aki nem közülünk való, akkor a húgom meghal. Köszönöm, hogy bíztál bennem annyira, hogy visszagyere.
*Folyamatosan figyeli a két lány reakcióját.*
- A váltságdíj... elég komoly.
*A homloka összeráncolódik, miközben beszél.*
- Csak akkor engedik el a húgomat, ha elveszek valakit, akinek nem több, mint 300 arany vagyona.
*Itt Nairadára néz. Nem akarja elveszíteni, azt szeretné, hogy összeházasodjanak, és egymás mellett, hűségben éljék le az életüket, kinek meddig tart az. De ilyesmit még tőle sem kérhet. Akkor inkább lemond róla, és végignézi, ahogyan a kedvesét más öleli át. *
- Van egy erős gyanúm, hogy ki áll mögötte.
~Ezért is jó, hogy Heilgron lelépett.~
*Acélidegekkel várja, hogy a két lány mit fog reagálni.*
169. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 22:01:35
Üzenet elküldve: 2018-01-16 22:01:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Örömmel látja, hogy valamennyire azért mégis csak figyel rá Aleimord, és legalább egy kicsit lehiggad. Viszonozza csókját, és egy kedves mosollyal próbálja sugallni, hogy mellette áll bármiben, és segít neki, ahogy csak tud.
Végül a nő is távozik Heilgron után. Nem is akkora gond, hogy így alakult, sokkal nyugodtabban megbeszélhetik majd velük a dolgokat, mikor már megoldották jelenlegi problémájukat.*
- Menjünk!
*Elindul felfelé a lépcsőn a férfi után, mikor eszébe jut, hogy testőrét még csak nem is látta, hogy bejött volna a rezidenciára. Furcsállja is kicsit azok után, hogy reggel még úgy aggódott érte... vagy az állásáért, ez már részlet kérdés.*
- Naty! Ha Sielt látod megérkezni, kérlek mondd meg neki, hogy feljöttünk Aleimorddal és Lunival.
*Örömmel látja, hogy valamennyire azért mégis csak figyel rá Aleimord, és legalább egy kicsit lehiggad. Viszonozza csókját, és egy kedves mosollyal próbálja sugallni, hogy mellette áll bármiben, és segít neki, ahogy csak tud.
Végül a nő is távozik Heilgron után. Nem is akkora gond, hogy így alakult, sokkal nyugodtabban megbeszélhetik majd velük a dolgokat, mikor már megoldották jelenlegi problémájukat.*
- Menjünk!
*Elindul felfelé a lépcsőn a férfi után, mikor eszébe jut, hogy testőrét még csak nem is látta, hogy bejött volna a rezidenciára. Furcsállja is kicsit azok után, hogy reggel még úgy aggódott érte... vagy az állásáért, ez már részlet kérdés.*
- Naty! Ha Sielt látod megérkezni, kérlek mondd meg neki, hogy feljöttünk Aleimorddal és Lunival.
168. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 14:49:00
Üzenet elküldve: 2018-01-16 14:49:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kertben//
*Emberekkel előbb találkozott, minthogy egyszer is ellátogatott volna valamelyik kisebb településükre. Ennek roppant egyszerű oka volt. Habár a törzs tagjai kereskedtek más népekkel, nem vezettek idegeneket az erdő mélyén található falujukba, és ők sem látogattak el más településekre. Néhány napi járóföldre az otthonuktól, a karavánok útvonala mentén volt egy táborhelyük, ahova a megfelelő alkalmakkor kilátogattak az áldozathozók a nekik biztosított kísérettel, lebonyolították az üzleteket, majd visszatértek a faluba. Amikor Ydriss már kellően nagy (és akaratos) volt, no meg kétséget kizáróan jól tudott bánni az állatokkal, ő is elkísérhette a kompániát egy-egy ilyen útra. Ott találkozott először emberekkel, és persze kíváncsiságától hajtva sokat beszélgetett velük. Aztán elérkezett az a nap is, amikor ellátogatott egy emberek lakta faluba is, hogy pénzt és nyomokat keressen.*
- Talán azért, mert nekik nincs annyi idejük. Sokkal rövidebb ideig élnek, és talán éppen ezért nem akarják ilyesmikre fecsérelni azt, amiből nem jutott nekik olyan sok. Egy ember, aki annyi időt leélt, mint én, már idősödőnek számítana. *Marad az optimistább felvetésnél, semmint megbélyegezze a rövidebb életűeket azzal, hogy nekik semmi se szent, semmi se számít. Találkozott már tisztességes nem hegyesfülűvel, ez tény, ahogyan az is, hogy az aljasabbjához is volt már szerencséje. A kőhasználat említésére azonban felnevet.*
- Egyes elfek szerintem kifejezetten átkos tevékenységnek tartanák a kőfejtést is. És már én se vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy ne így lenne. *Csóválja a fejét. Mennyiszer morgolódott a törzs tagjainak babonásságán, hogy a hegymély kincsei átokkal súlytják a fosztogatókat, és a felhasználóit. És tessék, ma már szinte ő is hisz abban, hogy az arany, az ezüst, a vas, az acél és a többi mind-mind magukban rejtik a megcsonkolt hegyek bosszúját, s ezáltal már ő maga is átkozottá vált.*
- Persze, segítek, főleg, hogy az idehozásuk sokkal egyszerűbb, ha a patás barátaimat dolgoztatom meg vele. Egy kis mozgás nekik sem fog megártani. *Nyilván nem egy dombnyi követ akarnak idehozni, de mégis egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb, ha málhaként valamelyik ló cipeli. Tallint lehet, lefárasztaná, Mogyi pedig méltatlankodna a méltóságon aluli feladat miatt, de legalább járhatnának egyet. Itt a városban ki tudja mennyi időt fognak az istállóban ácsorogva vagy csak a kertben bóklászva tölteni.*
- Nálatok ennyire meg kellett szentelni mindent? *Néz meglepve. A törzs tagjai is elég vallásosak voltak, de nem kértek áldást úton útfélen mindenre. A vadászatra persze, hogy teremjenek a növények szintén megért egy misét, de nem bűvölték meg a falu legkisebb szegletét is csak hogy biztosra menjenek. De hát más falu, más terület, más szokások, nem ítélkezik, csupán meglepődik.*
- Gyanítom, hogy az itteni papok nem foglalkoznak ilyesmivel, és a kérésed okára se nagyon találnának magyarázatot. *Csóválja a fejét egy halvány mosollyal.
Az őt és a megérzéseit érintő kérdéskörre elmerengve pillant maga elé.*
- Annak idején nekem is ezt mondták. Bízz az ösztöneidben, azok nem hazudnak. Hát... nem vagyok benne biztos, hogy ezt nem azért mondják, hogy a döntések terhe és felelőssége csak a saját vállaidat nyomja. Mindenesetre az én megérzéseim csak ballépések sorát eredményezték, ezen nincs mit szépíteni. Ami pedig az isteni sugallatot illeti, hiába hiszek a tanaikban, az utolsók között vagyok, akire figyelmet szentelnének. *Csóválja a fejét. Szilárd meggyőződése, hogy nem érdemelt ki efféle kegyet, elvégre még az átlag halandók tényleges figyelmére sem érdemes. Tekintete lassan vissza vándorol az immár aggasztóan morgó ebre. Ahel már nem üldöz semmit, ellenben talált valamit, ami nagyon nem szimpatikus neki.*
- Azt hiszem jobb, ha megnézem, mire bukkant az én vadászom. Amikor legutóbb így morgott túlméretezett rágcsálókat találtam a szállásomon. *Kel fel, miközben leporolja magát.*
//A kertben//
*Emberekkel előbb találkozott, minthogy egyszer is ellátogatott volna valamelyik kisebb településükre. Ennek roppant egyszerű oka volt. Habár a törzs tagjai kereskedtek más népekkel, nem vezettek idegeneket az erdő mélyén található falujukba, és ők sem látogattak el más településekre. Néhány napi járóföldre az otthonuktól, a karavánok útvonala mentén volt egy táborhelyük, ahova a megfelelő alkalmakkor kilátogattak az áldozathozók a nekik biztosított kísérettel, lebonyolították az üzleteket, majd visszatértek a faluba. Amikor Ydriss már kellően nagy (és akaratos) volt, no meg kétséget kizáróan jól tudott bánni az állatokkal, ő is elkísérhette a kompániát egy-egy ilyen útra. Ott találkozott először emberekkel, és persze kíváncsiságától hajtva sokat beszélgetett velük. Aztán elérkezett az a nap is, amikor ellátogatott egy emberek lakta faluba is, hogy pénzt és nyomokat keressen.*
- Talán azért, mert nekik nincs annyi idejük. Sokkal rövidebb ideig élnek, és talán éppen ezért nem akarják ilyesmikre fecsérelni azt, amiből nem jutott nekik olyan sok. Egy ember, aki annyi időt leélt, mint én, már idősödőnek számítana. *Marad az optimistább felvetésnél, semmint megbélyegezze a rövidebb életűeket azzal, hogy nekik semmi se szent, semmi se számít. Találkozott már tisztességes nem hegyesfülűvel, ez tény, ahogyan az is, hogy az aljasabbjához is volt már szerencséje. A kőhasználat említésére azonban felnevet.*
- Egyes elfek szerintem kifejezetten átkos tevékenységnek tartanák a kőfejtést is. És már én se vagyok teljesen meggyőzve arról, hogy ne így lenne. *Csóválja a fejét. Mennyiszer morgolódott a törzs tagjainak babonásságán, hogy a hegymély kincsei átokkal súlytják a fosztogatókat, és a felhasználóit. És tessék, ma már szinte ő is hisz abban, hogy az arany, az ezüst, a vas, az acél és a többi mind-mind magukban rejtik a megcsonkolt hegyek bosszúját, s ezáltal már ő maga is átkozottá vált.*
- Persze, segítek, főleg, hogy az idehozásuk sokkal egyszerűbb, ha a patás barátaimat dolgoztatom meg vele. Egy kis mozgás nekik sem fog megártani. *Nyilván nem egy dombnyi követ akarnak idehozni, de mégis egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb, ha málhaként valamelyik ló cipeli. Tallint lehet, lefárasztaná, Mogyi pedig méltatlankodna a méltóságon aluli feladat miatt, de legalább járhatnának egyet. Itt a városban ki tudja mennyi időt fognak az istállóban ácsorogva vagy csak a kertben bóklászva tölteni.*
- Nálatok ennyire meg kellett szentelni mindent? *Néz meglepve. A törzs tagjai is elég vallásosak voltak, de nem kértek áldást úton útfélen mindenre. A vadászatra persze, hogy teremjenek a növények szintén megért egy misét, de nem bűvölték meg a falu legkisebb szegletét is csak hogy biztosra menjenek. De hát más falu, más terület, más szokások, nem ítélkezik, csupán meglepődik.*
- Gyanítom, hogy az itteni papok nem foglalkoznak ilyesmivel, és a kérésed okára se nagyon találnának magyarázatot. *Csóválja a fejét egy halvány mosollyal.
Az őt és a megérzéseit érintő kérdéskörre elmerengve pillant maga elé.*
- Annak idején nekem is ezt mondták. Bízz az ösztöneidben, azok nem hazudnak. Hát... nem vagyok benne biztos, hogy ezt nem azért mondják, hogy a döntések terhe és felelőssége csak a saját vállaidat nyomja. Mindenesetre az én megérzéseim csak ballépések sorát eredményezték, ezen nincs mit szépíteni. Ami pedig az isteni sugallatot illeti, hiába hiszek a tanaikban, az utolsók között vagyok, akire figyelmet szentelnének. *Csóválja a fejét. Szilárd meggyőződése, hogy nem érdemelt ki efféle kegyet, elvégre még az átlag halandók tényleges figyelmére sem érdemes. Tekintete lassan vissza vándorol az immár aggasztóan morgó ebre. Ahel már nem üldöz semmit, ellenben talált valamit, ami nagyon nem szimpatikus neki.*
- Azt hiszem jobb, ha megnézem, mire bukkant az én vadászom. Amikor legutóbb így morgott túlméretezett rágcsálókat találtam a szállásomon. *Kel fel, miközben leporolja magát.*
167. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 10:31:39
Üzenet elküldve: 2018-01-16 10:31:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben - Heilgron, Loralyss//
*Úgy tűnik, az egész udvartartás egyszerre érkezik vissza, ami néminemű zsúfoltság érzését kelti hirtelen. Heilgronnak így érdemi közönsége lesz a drámai kilépőhöz. Loralyss mindezt meg is fejelné a saját részét hozzátéve, hiszen igazi dívának számít e téren, ám a házigazda hangulatának hirtelen pálfordulása keresztülhúzza a dolgot. Aleimord megenyhül, mi több megköveti a vendégeket. Ebben pedig valószínűleg nagy szerepet játszhat a hozzá simuló ifjú teremtés.*
- Ne aggódj, uram, gondom lesz a testvéremre *hajtja meg magát kissé Aleimord felé.* - Te foglalkozz a tiéddel. Remélem mihamarabb előkerül sértetlenül. De ha valamiben segíthetünk, kérlek ne habozz szólni. Nem alkalmatlankodom tovább *mondja, s egy finom főhajtással máris fivére után siet, hagyva a háziakat égetőbb ügyeikkel foglalkozni.*
- Azért, ha módjukban áll, kérem tájékoztassanak a fejleményekről. Remélem, mihamarabb jó híreket kaphatunk *mondja immár csak az előtérben ácsorgó, homokszőke ember leánynak, aztán távozik.*
*Úgy tűnik, az egész udvartartás egyszerre érkezik vissza, ami néminemű zsúfoltság érzését kelti hirtelen. Heilgronnak így érdemi közönsége lesz a drámai kilépőhöz. Loralyss mindezt meg is fejelné a saját részét hozzátéve, hiszen igazi dívának számít e téren, ám a házigazda hangulatának hirtelen pálfordulása keresztülhúzza a dolgot. Aleimord megenyhül, mi több megköveti a vendégeket. Ebben pedig valószínűleg nagy szerepet játszhat a hozzá simuló ifjú teremtés.*
- Ne aggódj, uram, gondom lesz a testvéremre *hajtja meg magát kissé Aleimord felé.* - Te foglalkozz a tiéddel. Remélem mihamarabb előkerül sértetlenül. De ha valamiben segíthetünk, kérlek ne habozz szólni. Nem alkalmatlankodom tovább *mondja, s egy finom főhajtással máris fivére után siet, hagyva a háziakat égetőbb ügyeikkel foglalkozni.*
- Azért, ha módjukban áll, kérem tájékoztassanak a fejleményekről. Remélem, mihamarabb jó híreket kaphatunk *mondja immár csak az előtérben ácsorgó, homokszőke ember leánynak, aztán távozik.*
166. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 09:03:15
Üzenet elküldve: 2018-01-16 09:03:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 342
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Talán egy kicsit lemarad a gondolataiba merülve, de nem nehéz visszazökkennie a jelenbe, amikor Aleimord először az őrökkel kezd ordibálni, aztán pedig az a cicomás fickót igazítja helyre. Nem ismeri sem a cicomásat, sem a bemutatkozó nőt és természetesen érti, hogy Aleimord fel van dúlva, de kissé megütközik azon, hogy a férfi így reagál. Naty számára kezd kissé nyomasztó lenni ez az egész, ami valószínűleg nincs a közelében sem annak, amit Aleimord él át és ahhoz sem, amit Luninari. Kívülről figyelve úgy látja, hogy egyre inkább csak gyűrűzik a katasztrófa, legalábbis nem látja annak csekélyke jelét sem, hogy Aleimord ura volna a helyzetnek. Persze tévedhet is ez ügyben, hiszen nem ismeri a férfit, csak pár órája.
Szerencsére Nai hat a férfira, s ezt Naty megkönnyebbülten látja. A férfi egészen türtőzteti magát, majd elsiet, magával hívatva Nairadát és Luninarit.
Natalayda pedig ott marad, éppen csak az ajtón belül kerülve. A kiviharzó Heilgron elől éppen csak el tud lépni. Ezen a napon, már harmadjára sodorják el majdnem.
Az előtérben csak annyit halad, hogy lássa a történéseket, de semmit ne zavarjon meg. Végül pillantása ide-oda jár, hogy a nő vajon elmegy-e Heilgronnal, vagy sem, esetleg a férfi mégis visszajön. Könnyen lehet, hogy a jelenléte fel sem tűnik, amúgy sem az ő harca, csak belecsöppent. Ha tudna segíteni, megtenné, de nem csodálkozik egy pillanatig sem, hogy Aleimord nem bízik benne annyira, hogy elé tárja a levél tartalmát, hiszen pár órával ez előtt, még nem is ismerték egymást. Így hát abbéli várakozásában, hogy vajon miként alakul a társaság a ház azon felén, ahol éppen tartózkodik, szépen leveszi és köpenyét, és az egyik szék támlájára teríti.*
*Talán egy kicsit lemarad a gondolataiba merülve, de nem nehéz visszazökkennie a jelenbe, amikor Aleimord először az őrökkel kezd ordibálni, aztán pedig az a cicomás fickót igazítja helyre. Nem ismeri sem a cicomásat, sem a bemutatkozó nőt és természetesen érti, hogy Aleimord fel van dúlva, de kissé megütközik azon, hogy a férfi így reagál. Naty számára kezd kissé nyomasztó lenni ez az egész, ami valószínűleg nincs a közelében sem annak, amit Aleimord él át és ahhoz sem, amit Luninari. Kívülről figyelve úgy látja, hogy egyre inkább csak gyűrűzik a katasztrófa, legalábbis nem látja annak csekélyke jelét sem, hogy Aleimord ura volna a helyzetnek. Persze tévedhet is ez ügyben, hiszen nem ismeri a férfit, csak pár órája.
Szerencsére Nai hat a férfira, s ezt Naty megkönnyebbülten látja. A férfi egészen türtőzteti magát, majd elsiet, magával hívatva Nairadát és Luninarit.
Natalayda pedig ott marad, éppen csak az ajtón belül kerülve. A kiviharzó Heilgron elől éppen csak el tud lépni. Ezen a napon, már harmadjára sodorják el majdnem.
Az előtérben csak annyit halad, hogy lássa a történéseket, de semmit ne zavarjon meg. Végül pillantása ide-oda jár, hogy a nő vajon elmegy-e Heilgronnal, vagy sem, esetleg a férfi mégis visszajön. Könnyen lehet, hogy a jelenléte fel sem tűnik, amúgy sem az ő harca, csak belecsöppent. Ha tudna segíteni, megtenné, de nem csodálkozik egy pillanatig sem, hogy Aleimord nem bízik benne annyira, hogy elé tárja a levél tartalmát, hiszen pár órával ez előtt, még nem is ismerték egymást. Így hát abbéli várakozásában, hogy vajon miként alakul a társaság a ház azon felén, ahol éppen tartózkodik, szépen leveszi és köpenyét, és az egyik szék támlájára teríti.*
165. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-16 08:04:05
Üzenet elküldve: 2018-01-16 08:04:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Most örül csak igazán, hogy nem próbált meg szépen csendben elsunnyogni felfelé a lépcsőn ameddig éppen nem figyelt rá senki. Ebben az esetben jó esély van rá, hogy Aleimord hívó szavai pont e mozdulatok közben érték volna utol, esetleg már félúton felfelé, ami minden bizonnyal igen kellemetlen lett volna. Hogyan tagadhatta volna le ezek után, hogy le akart lépni a társaságból, hogy aztán elbújhasson szobája mélyén?
Más kérdés, hogy nem hiszi, hogy ez sokat rontott volna jelenlegi helyzetén, szobájában pedig minden bizonnyal, - ez csak most jut el tudatáig, ha kicsit megkésve is, - valószínűleg úgy sem tudott volna megmaradni túl sokáig. Ott még minden; a ruhák, a cipők, a smink és a körmeire kent fekete festék maradványai egyaránt arra emlékeztetik, hogy Aleniával nem is olyan régen még itt beszélgettek, (reméli) kölcsönösen élvezve egymás társaságát, és teljesen más "gondjaik" voltak, mint vannak most. Talán, ha Alenia nem néz ki az ablakon, eszébe sem jut a tisztás, akkor pedig még rendben lenne minden. Bár valószínűleg csak a következő alkalomig, amikor is a lánynak eszébe jutni kisétálni a tisztásra vele.
Bárhogy is… bármennyit is gondolkodik azon, ami történt, vagy még történhetett volna, minden csak rosszabb lesz tőle.
Talán tényleg az lesz a legjobb, ha végre megismerheti annak az elátkozott levélnek a tartalmát, amit támadóik csúsztattak akkor még gyönyörű ruhája alá, amikor eszméletlenül ott hagyták őt a tisztáson. Aleniát ugyan minden bizonnyal nem tudja azonnal előteremteni, de Aleimord nyilván azért hívta most magával őt is, mert sejti róla, hogy nem buta lány, így talán segíthet abban, hogy kitalálják, hogyan és miként hozzák vissza a szőke lányt ide, ahová valójában tartozik.*
- Jövök. *mondja halkan, de nem annyira, hogy hallhatatlanul halk legyen. Aztán megy, ahogyan mondta, követi a többieket, valamiféle ideges félelemmel nem csak gyomrában, hanem egész testében.
Még is, bármi is áll abban a levélben, jobb mihamarabb szembesülni a tartalmával. A rengeteg bizonytalanság mellett legalább ebben az egyben teljesen biztos.*
*Most örül csak igazán, hogy nem próbált meg szépen csendben elsunnyogni felfelé a lépcsőn ameddig éppen nem figyelt rá senki. Ebben az esetben jó esély van rá, hogy Aleimord hívó szavai pont e mozdulatok közben érték volna utol, esetleg már félúton felfelé, ami minden bizonnyal igen kellemetlen lett volna. Hogyan tagadhatta volna le ezek után, hogy le akart lépni a társaságból, hogy aztán elbújhasson szobája mélyén?
Más kérdés, hogy nem hiszi, hogy ez sokat rontott volna jelenlegi helyzetén, szobájában pedig minden bizonnyal, - ez csak most jut el tudatáig, ha kicsit megkésve is, - valószínűleg úgy sem tudott volna megmaradni túl sokáig. Ott még minden; a ruhák, a cipők, a smink és a körmeire kent fekete festék maradványai egyaránt arra emlékeztetik, hogy Aleniával nem is olyan régen még itt beszélgettek, (reméli) kölcsönösen élvezve egymás társaságát, és teljesen más "gondjaik" voltak, mint vannak most. Talán, ha Alenia nem néz ki az ablakon, eszébe sem jut a tisztás, akkor pedig még rendben lenne minden. Bár valószínűleg csak a következő alkalomig, amikor is a lánynak eszébe jutni kisétálni a tisztásra vele.
Bárhogy is… bármennyit is gondolkodik azon, ami történt, vagy még történhetett volna, minden csak rosszabb lesz tőle.
Talán tényleg az lesz a legjobb, ha végre megismerheti annak az elátkozott levélnek a tartalmát, amit támadóik csúsztattak akkor még gyönyörű ruhája alá, amikor eszméletlenül ott hagyták őt a tisztáson. Aleniát ugyan minden bizonnyal nem tudja azonnal előteremteni, de Aleimord nyilván azért hívta most magával őt is, mert sejti róla, hogy nem buta lány, így talán segíthet abban, hogy kitalálják, hogyan és miként hozzák vissza a szőke lányt ide, ahová valójában tartozik.*
- Jövök. *mondja halkan, de nem annyira, hogy hallhatatlanul halk legyen. Aztán megy, ahogyan mondta, követi a többieket, valamiféle ideges félelemmel nem csak gyomrában, hanem egész testében.
Még is, bármi is áll abban a levélben, jobb mihamarabb szembesülni a tartalmával. A rengeteg bizonytalanság mellett legalább ebben az egyben teljesen biztos.*
164. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-15 22:58:43
Üzenet elküldve: 2018-01-15 22:58:43
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 720
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben//
*Próbálja finoman megfogni a nő kezét és megcsókolni úgy, hogy érződjön a haragja.
Közben rájön, hogy Nairadának teljesen igaza van.*
- Igaza van, sajnálom.
*Sóhajt hangosan.*
- Elég feszült vagyok.
*Nem tudja, hogy folytassa-e, elvégre a levélben az volt írva, hogy csak a saját udvartartása tudhat a dogról. Bár... ennyitől talán nem lesz baj.*
- A húgom eltűnt, aggódok érte. Nem ez az egy az egyedüli, de igazán nem szeretném a problémáimmal fárasztani.
*Elindul ki a konyhából, de után visszafordul.*
- Ha Heilgron netán meggondolja magát, szívesen látom. Ebben most én vagyok a tettes.
*Megpróbál magára erőltetni egy mosolyt, de nem sok minden jön belőle össze. Megfogja Nairada kezét.*
- Gyere, menjünk fel az emeletre, megmutatom a levelet. Luninari! Kérlek, gyere velem te is.
*Próbálja finoman megfogni a nő kezét és megcsókolni úgy, hogy érződjön a haragja.
Közben rájön, hogy Nairadának teljesen igaza van.*
- Igaza van, sajnálom.
*Sóhajt hangosan.*
- Elég feszült vagyok.
*Nem tudja, hogy folytassa-e, elvégre a levélben az volt írva, hogy csak a saját udvartartása tudhat a dogról. Bár... ennyitől talán nem lesz baj.*
- A húgom eltűnt, aggódok érte. Nem ez az egy az egyedüli, de igazán nem szeretném a problémáimmal fárasztani.
*Elindul ki a konyhából, de után visszafordul.*
- Ha Heilgron netán meggondolja magát, szívesen látom. Ebben most én vagyok a tettes.
*Megpróbál magára erőltetni egy mosolyt, de nem sok minden jön belőle össze. Megfogja Nairada kezét.*
- Gyere, menjünk fel az emeletre, megmutatom a levelet. Luninari! Kérlek, gyere velem te is.
163. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-15 21:24:28
Üzenet elküldve: 2018-01-15 21:24:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 496
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Megfontolt
//Végveszélyben//
*Kicsit lemaradva érkezik Aleimord után a rezidenciára. És hogy a mai nap egy perc se teljen el meglepetések nélkül, máris a délelőtt látott unokatestvérrel és egy újabb elf hölggyel, aki távollétük alatt érkezhetett. Szinte látja Aleimord arcát torzulni, és szinte előre látja maga előtt az elkövetkező néhány másodpercet. A férfi mellé lép belé karolva, hátha kicsit tudja ezzel sugallni, hogy nyugodjon meg. Hát, nem sok sikerrel...*
- Aleimord... Tegyük félre ezt az egészet most, felesleges ezen vitázni, mikor lényegesen fontosabb dolgunk is van.
*Persze ő sem nézné jó szemmel, ha idegenek rohangálnának csak úgy fel-alá a saját házában - még ha rokon is a hölgy, az állításuk szerint -, de talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom kioktatni a Heilgront.
Az elfogyasztott italra pedig csal elhúzza a száját, meg sem említve már azt külön Aleimordnak, pontosan mennyibe is került. Talán emlékszik rá, hogy az egyik legdrágább volt a vásároltak közül, és egyben az egyik legjobb is. Ha nem, hát akkor még szerencséje van, hogy még nem kell emiatt is idegesítenie magát. Majd megtudja előbb-utóbb, elvégre akármilyen jó a kapcsolatuk, apja kitérne a hitéből, ha csak úgy ingyen hozná el a legprofitálóbb italukat neki.*
- Nos, rátérhetnénk a lényegre? *Kérdi határozottan Alemordot, miután Heilgron színpadiasan kiviharzott az ajtón.*
*Kicsit lemaradva érkezik Aleimord után a rezidenciára. És hogy a mai nap egy perc se teljen el meglepetések nélkül, máris a délelőtt látott unokatestvérrel és egy újabb elf hölggyel, aki távollétük alatt érkezhetett. Szinte látja Aleimord arcát torzulni, és szinte előre látja maga előtt az elkövetkező néhány másodpercet. A férfi mellé lép belé karolva, hátha kicsit tudja ezzel sugallni, hogy nyugodjon meg. Hát, nem sok sikerrel...*
- Aleimord... Tegyük félre ezt az egészet most, felesleges ezen vitázni, mikor lényegesen fontosabb dolgunk is van.
*Persze ő sem nézné jó szemmel, ha idegenek rohangálnának csak úgy fel-alá a saját házában - még ha rokon is a hölgy, az állításuk szerint -, de talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom kioktatni a Heilgront.
Az elfogyasztott italra pedig csal elhúzza a száját, meg sem említve már azt külön Aleimordnak, pontosan mennyibe is került. Talán emlékszik rá, hogy az egyik legdrágább volt a vásároltak közül, és egyben az egyik legjobb is. Ha nem, hát akkor még szerencséje van, hogy még nem kell emiatt is idegesítenie magát. Majd megtudja előbb-utóbb, elvégre akármilyen jó a kapcsolatuk, apja kitérne a hitéből, ha csak úgy ingyen hozná el a legprofitálóbb italukat neki.*
- Nos, rátérhetnénk a lényegre? *Kérdi határozottan Alemordot, miután Heilgron színpadiasan kiviharzott az ajtón.*
162. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-14 23:50:54
Üzenet elküldve: 2018-01-14 23:50:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 574
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Végveszélyben//
*Természetesen a többiekkel együtt tér vissza Aleimord nyomában a házba. Éppen csak Ydriss nincs velük, és nem kell, hogy túl sok elemzői képességgel legyen megáldva ahhoz, hogy tudja, azért nincs, amit korábban mondott neki. Legalábbis kifakadása biztosan mindenképpen szerepet játszott abban, hogy nem csak itt nincs, hanem már a Barakkba sem követte, ahová ő is egyszerűen csak azért tért vissza, hogy megtudja egy egyszerű, ám annál fontosabb kérdésre a választ; biztonságban van itt, vagy pedig nincs?
Most pedig, hogy végre tudja, hogy igen, hiszen szegény Alenia nem értelmi szerzője egy gonosz tréfának, hanem hozzá hasonlóan áldozat, csak éppen rosszabbul járt nála, csak annál rosszabb, mint amennyire korábban volt.
Mindettől sem háborgó lelke nem nyugodott meg, sem összezavarodott gondolatai nem rendeződtek, de hát nem is számított egyikre sem igazából, éppen csak az igazságra volt szüksége ahhoz, hogy képes legyen minden zaklatottsága ellenére is racionális és érdemi döntést hozni arról, hogy mit fog tenni holnap; marad itt távoli rokonaival ebben az egész kétségbeejtő zűrzavarban, vagy keres magának egy szegényes, minden bizonnyal koszos, de legalább nyugodt kis zugot a Szegénynegyedben valahol, amire talán még futja aranyai maradékából?
Most, hogy már legalább tudja, hogy itt van a helye és nem máshol, nagyon reméli, hogy Aleimordnak egyelőre nem tűnik majd fel a vörös hajú elf lány hiánya. Ahogyan nézi és hallja éppen elég gondja akad "kedves," nála sokkal közelebbi rokonaival, meg hát persze egyébként is.
Ha ő is szavakkal kifejezhetetlenül aggódik Aleniáért, el sem tudja képzelni, hogy mit érezhet a férfi, aki nem csak pár napja ismeri őt, hanem a húga, akivel együtt cseperedett fel.
Mindettől még persze saját maga helyében sem szeretne lenni akkor, amikor kiderül, - és előbb-utóbb biztosan kiderül, - hogy Ydriss miatta nincs most itt, holott bárki is ő, talán szükség lenne rá.
Azt is valószínűsíti természetesen, hogy sem hirtelen elrohanásával, sem még hirtelenebb visszatérésével nemigen tett szert egyetemes népszerűségre, még akkor sem, ha ő továbbra is mindkét tettét több mint indokoltnak érzi.
Az is eléggé egyértelmű, hogy Nairada barátnőjének sem éppen ő lesz a kedvence a jövőben, miután egyszerűen közölte vele, hogy ostoba, amiért nem fogja fel, hogy az igazság mielőbbi, sőt azonnali megismerése mindannyiuk közös érdeke, nem csak az övé. Ezek után pedig biztosan Nairadától sem számíthat több kellemes és szívmelengető szóra, vagy hátsimogatásra.
Miután pedig mindezt így végiggondolja éppen azért gyűlöli magát, hogy leginkább már megint elsősorban magára gondol. De hát miután akár meg is halhatott volna, (még mindig ennél a gondolatnál van a legjobban leakadva) kire másra gondolhatna elsőként, ha nem pont magára? Ez az egyetlen félig-meddig mentség, amivel nagyjából képes felmenteni önmagát.
Mindent egybevetve a szokásosnál is sápadtabban, semmi jóra nem számítva áll a többiek között, próbálva kerülni minden feltűnést, remélve azt, hogy eltűnik a kisebb csapatban.
Igaz utóbbi reménye elég nevetséges, tekintve, hogy saját elképzelései szerint úgy nézhet ki még mindig, mint amikor berontott a ki tudja pontosan mit is tartalmazó levéllel a Barakkba; mint egy apró, tépett madárijesztő.
Maga sem tudja mit csináljon. Oldalogjon el sunyin, ameddig valószínűleg senki nem figyel rá, öltözzön át, ölelje meg "gyermekeit," bújjon be velük meleg takarója alá, vagy maradjon, nézzen végig újabb kínos, kellemetlen, ijesztő és egyben kétségbeejtő jeleneteket távoli rokonainak életéből? Elsőre nem is nagyon kérdéses, hogy mit fog választani.
Tesz három majdnem határozott lépést oldalra kifelé a többiek közül. Talán, ha Heligron nem éppen ekkor indul el szintén kifelé, csak éppen ő a házból, magára vonva valószínűleg mindenki tekintetét, véghez is viszi "nagy tervét," hogy eltűnik odafent. Talán.
Végül mégis megtorpan, bár pár végtelennek tűnő pillanatig így is vágyakozó és sóvárgó pillantást vet az emelet felé vezető lépcsőre. Szeretne eltűnni még mindig nagyon, és minél gyorsabban. És végül még is rájön, hogy nem lehet.
Ha így tenne talán sose tudná meg, hogy mi áll abban a levélben, amit támadóik ruhája vékony szövete alá csúsztattak. Vagy talán túl későn. Nem mintha hinne abban, hogy segíthet bármit, de az is biztos, hogy Aleniával szemben lenne hálátlan, ha egyszerűen fogná magát, elmenekülne, elbújna, még azt sem tudva meg, hogy szegény lányt ki bántotta, vitte el, és egyáltalán miért. És hát saját magát is túlságosan alulbecsülné ezzel.
Bármennyire is fél szavai és tettei következményeitől, még is csak joga van tudnia a teljes igazságot továbbra is, már csak azért is, mert őt is megtámadták, és Aleniával együtt keveredett bele ebbe az egészbe.
Amikor a lány és a bátyja befogadták őt, természetes, hogy örömmel fogadta el a védelmüket. Most, hogy ők vannak igazán nagy bajban egyszerűen nincsen joga elbújni szobájában és kivonni magát ebből az egészből. Édesanyja is pontosan ezt várná el tőle, aki a Sayqueves család védelmét kérte a számára - ez a végső érv, amivel végleg meggyőzi magát.
Elfojt egy sóhajtást, sokadszorra, amióta Arthenior földjére lépett, majd visszalép a többiek közé. Igaz egyelőre csak annyit tud tenni, hogy hagyja, hogy a "nagyok" lerendezzék maguk között a fontos dolgokat, hogy ki van kire megsértődve és miért. De, ahogy nézi jelenleg ezzel más sincsen nagyon máshogy.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.15 00:29:05
*Természetesen a többiekkel együtt tér vissza Aleimord nyomában a házba. Éppen csak Ydriss nincs velük, és nem kell, hogy túl sok elemzői képességgel legyen megáldva ahhoz, hogy tudja, azért nincs, amit korábban mondott neki. Legalábbis kifakadása biztosan mindenképpen szerepet játszott abban, hogy nem csak itt nincs, hanem már a Barakkba sem követte, ahová ő is egyszerűen csak azért tért vissza, hogy megtudja egy egyszerű, ám annál fontosabb kérdésre a választ; biztonságban van itt, vagy pedig nincs?
Most pedig, hogy végre tudja, hogy igen, hiszen szegény Alenia nem értelmi szerzője egy gonosz tréfának, hanem hozzá hasonlóan áldozat, csak éppen rosszabbul járt nála, csak annál rosszabb, mint amennyire korábban volt.
Mindettől sem háborgó lelke nem nyugodott meg, sem összezavarodott gondolatai nem rendeződtek, de hát nem is számított egyikre sem igazából, éppen csak az igazságra volt szüksége ahhoz, hogy képes legyen minden zaklatottsága ellenére is racionális és érdemi döntést hozni arról, hogy mit fog tenni holnap; marad itt távoli rokonaival ebben az egész kétségbeejtő zűrzavarban, vagy keres magának egy szegényes, minden bizonnyal koszos, de legalább nyugodt kis zugot a Szegénynegyedben valahol, amire talán még futja aranyai maradékából?
Most, hogy már legalább tudja, hogy itt van a helye és nem máshol, nagyon reméli, hogy Aleimordnak egyelőre nem tűnik majd fel a vörös hajú elf lány hiánya. Ahogyan nézi és hallja éppen elég gondja akad "kedves," nála sokkal közelebbi rokonaival, meg hát persze egyébként is.
Ha ő is szavakkal kifejezhetetlenül aggódik Aleniáért, el sem tudja képzelni, hogy mit érezhet a férfi, aki nem csak pár napja ismeri őt, hanem a húga, akivel együtt cseperedett fel.
Mindettől még persze saját maga helyében sem szeretne lenni akkor, amikor kiderül, - és előbb-utóbb biztosan kiderül, - hogy Ydriss miatta nincs most itt, holott bárki is ő, talán szükség lenne rá.
Azt is valószínűsíti természetesen, hogy sem hirtelen elrohanásával, sem még hirtelenebb visszatérésével nemigen tett szert egyetemes népszerűségre, még akkor sem, ha ő továbbra is mindkét tettét több mint indokoltnak érzi.
Az is eléggé egyértelmű, hogy Nairada barátnőjének sem éppen ő lesz a kedvence a jövőben, miután egyszerűen közölte vele, hogy ostoba, amiért nem fogja fel, hogy az igazság mielőbbi, sőt azonnali megismerése mindannyiuk közös érdeke, nem csak az övé. Ezek után pedig biztosan Nairadától sem számíthat több kellemes és szívmelengető szóra, vagy hátsimogatásra.
Miután pedig mindezt így végiggondolja éppen azért gyűlöli magát, hogy leginkább már megint elsősorban magára gondol. De hát miután akár meg is halhatott volna, (még mindig ennél a gondolatnál van a legjobban leakadva) kire másra gondolhatna elsőként, ha nem pont magára? Ez az egyetlen félig-meddig mentség, amivel nagyjából képes felmenteni önmagát.
Mindent egybevetve a szokásosnál is sápadtabban, semmi jóra nem számítva áll a többiek között, próbálva kerülni minden feltűnést, remélve azt, hogy eltűnik a kisebb csapatban.
Igaz utóbbi reménye elég nevetséges, tekintve, hogy saját elképzelései szerint úgy nézhet ki még mindig, mint amikor berontott a ki tudja pontosan mit is tartalmazó levéllel a Barakkba; mint egy apró, tépett madárijesztő.
Maga sem tudja mit csináljon. Oldalogjon el sunyin, ameddig valószínűleg senki nem figyel rá, öltözzön át, ölelje meg "gyermekeit," bújjon be velük meleg takarója alá, vagy maradjon, nézzen végig újabb kínos, kellemetlen, ijesztő és egyben kétségbeejtő jeleneteket távoli rokonainak életéből? Elsőre nem is nagyon kérdéses, hogy mit fog választani.
Tesz három majdnem határozott lépést oldalra kifelé a többiek közül. Talán, ha Heligron nem éppen ekkor indul el szintén kifelé, csak éppen ő a házból, magára vonva valószínűleg mindenki tekintetét, véghez is viszi "nagy tervét," hogy eltűnik odafent. Talán.
Végül mégis megtorpan, bár pár végtelennek tűnő pillanatig így is vágyakozó és sóvárgó pillantást vet az emelet felé vezető lépcsőre. Szeretne eltűnni még mindig nagyon, és minél gyorsabban. És végül még is rájön, hogy nem lehet.
Ha így tenne talán sose tudná meg, hogy mi áll abban a levélben, amit támadóik ruhája vékony szövete alá csúsztattak. Vagy talán túl későn. Nem mintha hinne abban, hogy segíthet bármit, de az is biztos, hogy Aleniával szemben lenne hálátlan, ha egyszerűen fogná magát, elmenekülne, elbújna, még azt sem tudva meg, hogy szegény lányt ki bántotta, vitte el, és egyáltalán miért. És hát saját magát is túlságosan alulbecsülné ezzel.
Bármennyire is fél szavai és tettei következményeitől, még is csak joga van tudnia a teljes igazságot továbbra is, már csak azért is, mert őt is megtámadták, és Aleniával együtt keveredett bele ebbe az egészbe.
Amikor a lány és a bátyja befogadták őt, természetes, hogy örömmel fogadta el a védelmüket. Most, hogy ők vannak igazán nagy bajban egyszerűen nincsen joga elbújni szobájában és kivonni magát ebből az egészből. Édesanyja is pontosan ezt várná el tőle, aki a Sayqueves család védelmét kérte a számára - ez a végső érv, amivel végleg meggyőzi magát.
Elfojt egy sóhajtást, sokadszorra, amióta Arthenior földjére lépett, majd visszalép a többiek közé. Igaz egyelőre csak annyit tud tenni, hogy hagyja, hogy a "nagyok" lerendezzék maguk között a fontos dolgokat, hogy ki van kire megsértődve és miért. De, ahogy nézi jelenleg ezzel más sincsen nagyon máshogy.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.01.15 00:29:05
161. hozzászólás ezen a helyszínen: Sayqueves Rezidencia
Üzenet elküldve: 2018-01-14 21:50:44
Üzenet elküldve: 2018-01-14 21:50:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 65
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Végveszélyben - Heilgron, Loralyss, Aleimord//
*Beszélgetésüket megszakítják a kinti események. Aleimord üvöltözése az őrséggel egy cseppet sem lepi meg, akárhonnan is szalajtották ezeket, szerinte sem végzik a dolguk megfelelően.*
-Á!
*Ugrik fel ültéből és köszön vissza maga is Aleimord üdvözlő szavaira, de a mosoly a következőktől egy pillanatra az arcára fagy.* ~Pofátlan? Megengedi?! Idegent hozni a házba?~
*Végighallgatja húga tökéletes belépőjét, itt most ő jön.
-Idegent?! *Csattan fel színpadiasan. Arcáról a tömény felháborodás olvasható le.*
-Nos. *Húzza fejébe kalapját.* Nem szükséges tovább eltűrnöd jelenlétem. *Nyúl sétapálcájáért.*
-Köszönöm a szíves vendéglátást!
*Harsogja, majd kicsörtetve az előtérbe felrántja a ház ajtaját és kilépve rajta drámaian bevágja maga mögött.
Egy pillanattal később a fehér kesztyűs kéz ismét megjelenik, csak hogy kitárja az ajtót húgának, aki remélhetőleg követni fogja.
-A csomagjaim hozassák a Póniló fogadóba vagy mi a fene az a késdobáló a főtéren. *Veti oda az őröknek oda sem nézve, azzal kisétál a kapun.*
*Beszélgetésüket megszakítják a kinti események. Aleimord üvöltözése az őrséggel egy cseppet sem lepi meg, akárhonnan is szalajtották ezeket, szerinte sem végzik a dolguk megfelelően.*
-Á!
*Ugrik fel ültéből és köszön vissza maga is Aleimord üdvözlő szavaira, de a mosoly a következőktől egy pillanatra az arcára fagy.* ~Pofátlan? Megengedi?! Idegent hozni a házba?~
*Végighallgatja húga tökéletes belépőjét, itt most ő jön.
-Idegent?! *Csattan fel színpadiasan. Arcáról a tömény felháborodás olvasható le.*
-Nos. *Húzza fejébe kalapját.* Nem szükséges tovább eltűrnöd jelenlétem. *Nyúl sétapálcájáért.*
-Köszönöm a szíves vendéglátást!
*Harsogja, majd kicsörtetve az előtérbe felrántja a ház ajtaját és kilépve rajta drámaian bevágja maga mögött.
Egy pillanattal később a fehér kesztyűs kéz ismét megjelenik, csak hogy kitárja az ajtót húgának, aki remélhetőleg követni fogja.
-A csomagjaim hozassák a Póniló fogadóba vagy mi a fene az a késdobáló a főtéren. *Veti oda az őröknek oda sem nézve, azzal kisétál a kapun.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1432-1451