//Pultnál//
//Latamie, Darelld//
*Enged kissé a kimért szigorúságból, s kezeit a pulton nyugtatva pihen meg, miközben hallgat. Van, hogy a hallgatás sokkal célravezetőbb, s vigasztalóbb is lehet, mint a folytonos nyugtatás. Így hát, ezek Latamie percei, kiről kiderül, hogy a Sellőt nem veszélyeztette volna, bár... Darelld valójában ezt soha nem is gondolta. Ismét derű suhan át arcán, a bosszúnak több lehetősége van, ahogyan válfaja is. Értelmes és intelligens válasz, mi tán ott éri az elkövetőt, hol a legérzékenyebb, bár Ambroggiot nem ismeri, s számára nem is oly fontos bűnhődése.*
- Megértettem, kisasszony. *Enged az engesztelő szavakból. Darelld ismeri a határokat, még idegenben is. Ameddig szükség van rá, hát szól, de mihelyst a szükség ereje csökken, alábbhagy lendületével, mi egyébként sem olyan lehengerlő, pusztán csendesen, tisztelettel szóló. Dacosan sóhajt egyet, mint, aki nem ért egyet azzal a nézettel hogy valaha bárki mellett elkötelezhetné magát.*
- Akkor, adott pillanatban jó ötletnek tűnt, s nem bánom még ma sem. Egyszerűen nem voltunk összeillők. *Von vállat meglepő módon slendriánul és kötetlenebbül, mint eddig, tán a zavar, vagy az emlékezés teszi. Türelmesen megvárja, míg a lány nekilát a levesnek, s az első falatok előtt humorán mosolyodik el, aztán persze nem titkolt kíváncsisággal várja az első reakciót. A vendég az első. Elégedetten biccent:*
- Örülök, hogy nem okoztam csalódást. *Emeli ajkaihoz poharát, s iszik egy kortyot. Elgondolkodva néz a távolba, a lélek dolgában egyet is értenek, meg nem is. Hogy, Darelld más lenne, ráadásul jobb? Azt nem gondolná.*
- Van, kinek több lélek adatik, van kinek kevesebb, hiszem, hogy kik itt dolgoznak, csordultig vannak vele, csak mindegyikük másra használja. Az utolsó utcagyerek is tud kacagva kergetni egy papírhajót, akár a gazdag, tán a szegény, még jobban is vigyáz rá... aztán... ez a lélek valahol az évek között elveszik, elsorvad, s átadja a helyét az ürességnek, mi könnyen töltődik meg sötéttel. Ember, embernek farkasa, a mondás még mindig él... hogy a gazdag gazdagabb legyen, szegényre van szüksége... tán a köztes állapot az új Sellő, ki tudja? Az új vezetés magasztos céljait sok esetben, még én sem értem. *Sóhajt fel.*
- Én pedig... *Pillant fel a lányra mosolyogva.* Igyekszem úgy tenni, ahogy jónak érzem... talán ez látszik kívülről, Latamie kisasszony, csupán a törekvés. *Ismét poharába néz.* Van múltamban, mit felednék... de akkor hová lenne a kiindulópont, nem igaz? *Szusszan egyet egy elfojtott mosoly alatt, mi aztán ismét réveteg tűnődésbe csap át. Újabb és újabb koccintás, véget nem érő mozdulatok, hisz mindig van mire, még akkor is, ha csupán a víz koccan a rummal... még akkor is.*
- Mi a terve eztán Latamie? *Ezúttal a kisasszonyt elhagyja, nem érzi illőnek.*
- Újra hajóra száll? Vagy várja a néhai Pinty? Mi célja van az életben? Gondolkodott már ezen? Sosem állapodna meg? *Könyököl fel a pultra, majd kitekintve ellenőrzi, hogy nincs e szükség rá, valamelyik asztalnál, de úgy látja, egyelőre még szabad.*