//Ceale//
*Megint felnevet, kezét már szája elé kapja, a csuda gondolta, hogy ilyen vidám estéje lesz. Cea meglepően jól bírja az italt, ugyan borra emlékeztet az íze, de ez nem az. Mindenesetre nem szól közbe, felnőtt nő, bizonyára tudja mit csinál. A kérdés viszont kissé kínosan értini, ere nem készült fel. Akik itt megfordulnak általában ismerik és nem firtatják, akik nem, nos, azok pedig nem ülnek le vele egy asztalhoz, most ez egy kivételes eset. Egy pillanatig gondolkodik csak, de csak addig, míg az ismételt nevetéstől megint csak összeszedi magát.*
- Nem. *Rázza nevetve a fejét.* Attól tartok, abból nem lehet, ha így lenne valószínűleg már dúsgazdag lennék. *Nevet, közben már a további mondatait tervezgeti, de úgy dönt nem szégyelli sem múltját, sem jelenét.*
- Nézze. Ne ijedjen meg kérem, nem _azért_ hívtam ide önt. *Kezdi óvatosan jelezvén, hogy semmi rossz szándéka nincsen.* Ami azt illeti a kikötőben nehéz a boldogulás, főleg egy elárvult gyermeknek, mint én voltam. *Magyarázkodik, de nem is érti miért, igaz, ami igaz, azok a felemás szemek, mintha a lelkébe látnának. Miért ne lehetne most kivételesen őszinte az este?*
- Olyan vagyok, mint ők. *Biccent sóhajtva a pult mögött várakozó félmeztelen férfiak felé.* Mondjuk úgy, hogy vigaszt nyújtok, s kedvességet, mit sokaknak nélkülözni kell, mert zsarnokok mellett élnek. Gondolom ez most elijeszti. *Hajtja le fejét.* Megértem, semmi baj, de esküszöm, hogy nem akarok rosszat, csak jól esik néha csak úgy beszélgetni, tényleg nem akartam megijeszteni. *Ismétli meg.* Nyugodtan üljön át másik asztalhoz, ha taszítja a lényem. Ebből élek. Nem tagadom. *Fűzi hozzá mélán.*